• Tartalom

1249/2023. (VI. 28.) Korm. határozat

1249/2023. (VI. 28.) Korm. határozat

a honvédelmi felkészítés 2023. évi egyes kérdéseiről

2023.06.30.

1. A Kormány a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 46. § (1) bekezdés b), c), f), g) és k) pontjában, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában foglalt feladatainak végrehajtása érdekében

a) az 1. mellékletben foglaltak szerint elfogadja a honvédelmi felkészítés 2023. évi feladattervét;

b) elrendeli, hogy az 1. melléklet 5. pont c) alpontja szerinti beszerzést a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság a központi beszerző szerv kijelöléséről, a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések körének meghatározásáról és a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszeréről szóló 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. § (7a) bekezdése alapján folytassa le;

c) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervével együttműködve, a honvédelmi igazgatás központi döntés-előkészítő szakmai szerve útján – kísérje figyelemmel a feladattervben foglaltak végrehajtását, és szükség esetén tegyen javaslatot a teljesítést segítő intézkedésekre;

Felelős:

honvédelmi miniszter

Határidő:

folyamatos

d) felkéri a legfőbb ügyészt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, az Országos Atomenergia Hivatal elnökét, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a Nemzeti Választási Iroda vezetőjét, hogy a szakterületüket érintően működjenek együtt a védelmi felkészítés és a válságkezelés feladatainak végrehajtásáért felelős szervekkel az 1. mellékletben meghatározott feladatok végrehajtásában.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.1

1. melléklet az 1249/2023. (VI. 28.) Korm. határozathoz

A honvédelmi felkészítés 2023. évi feladatterve

1. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerrel kapcsolatban az ágazati javaslatok alapján a NATO Válságreagálási Rendszer kézikönyvének éves módosítására vonatkozó nemzeti álláspont összeállítása és megküldése a NATO részére.

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek
Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója

Határidő:

a NATO terve alapján

2. A polgári-katonai-rendvédelmi együttműködés erősítése és a komplex válságkezelés képességcéljainak megvalósítása érdekében, a vonatkozó feladatok előkészítésében érintett személyek, valamint a NATO részére felajánlott polgári-katonai-rendvédelmi képességek alapján a kijelölt személyek alkalmazásra történő felkészítése az egyes központi államigazgatási szervek által megrendezésre kerülő továbbképzéseken, valamint gyakorlatokon, belföldi és külföldi tanfolyamokon, konferenciákon és munkaműhelyeken.

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

folyamatos

3. A honvédelmi igazgatási felkészítéssel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:

a) a központi, területi, helyi és települési szinten honvédelmi igazgatási feladatot ellátók képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével, a képzési tematika összehangolása a védelmi és biztonsági képzéssel;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek
területi és helyi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

folyamatos

b) a területi és helyi védelmi bizottságok közreműködésével a Honvédelmi Minisztérium által irányított „Országos Haditorna Verseny” keretében a védelmi és biztonsági igazgatás területi szintjein lebonyolítandó honvédelmi versenyek és más rendezvények szervezése és végrehajtása;

Felelős:

honvédelmi miniszter
területi és helyi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

az „Országos Haditorna Verseny” programjához igazodóan

c) a területi és helyi védelmi bizottságok közreműködésével honvédelmi igazgatási felkészítés végrehajtása a polgármesterek által kijelölt honvédelmi referensek részére.

Felelős:

honvédelmi miniszter
területi és helyi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

2023. december 20.

4. A nemzetközi és nemzeti válságkezelési gyakorlatokkal kapcsolatban végrehajtandó feladatok:

a) a NATO 2023. évi rövid készenléti idejű gyakorlatain (Short Notice Exercise – SNEX) való részvétel nemzeti feladatainak végrehajtása;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

a NATO-tervekkel összhangban

b) a NATO 2023. évi stratégiai szintű válságkezelési gyakorlat (CMX 23) tervezésével és szervezésével kapcsolatos nemzeti feladatok végrehajtása a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve közreműködésével;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

a CMX 23 gyakorlattal kapcsolatos NATO-tervekkel összhangban

c) a NATO 2025. évi stratégiai szintű válságkezelési gyakorlat (CMX 25) tervező konferenciájának magyarországi megrendezésével kapcsolatos szervezési feladatok végrehajtása;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

a CMX 25 gyakorlattal kapcsolatos NATO-tervekkel összhangban

d) az Európai Unió 2024. évi többszintű, „Multilayer” típusú Integrated Resolve 2024 gyakorlat közösségi, NATO szövetségi és nemzeti tervezésével kapcsolatos feladatok végrehajtása;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

az Integrated Resolve 2024 gyakorlattal kapcsolatos EU-tervekkel összhangban

e) katonai és rendvédelmi szakmai közreműködés a területi szintű komplex védelmi és biztonsági igazgatási gyakorlatok végrehajtásában a területi védelmi bizottságok tervei alapján.

Felelős:

honvédelmi miniszter
belügyminiszter
területi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

2023. december 31.

5. A kormányzat folytonosságához kapcsolódó minősített infokommunikációs képesség fejlesztésével kapcsolatos feladatok:

a) a Magyar Honvédség Védett Vezetési és Irányítási Rendszer (a továbbiakban: VVIR) eszközeinek elhelyezéséhez szükséges fizikai környezet kijelölése és biztosítása, ennek megtörténtéről a honvédelmi miniszter és a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve tájékoztatása;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2023. szeptember 15.

b) azon minisztérium vagy miniszter irányítása alá tartozó más szervezet esetében, ahol a fizikai környezet biztosítása a 2023. évben jelentősebb költséggel járó infrastrukturális beruházás (átalakítás) nélkül nem lehetséges, az ehhez szükséges költségvetési forrásigények felmérése, és ennek megtörténtéről a honvédelmi miniszter, valamint a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervének tájékoztatása;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

2023. szeptember 15.

c) a VVIR-eszközök beszerzésére vonatkozó eljárás megindítása;

Felelős:

honvédelmi miniszter

Határidő:

a határozat hatálybalépését követő 6. hónap

d) a VVIR-kiterjesztésével és folyamatos működtetésével kapcsolatban a Honvédelmi Minisztériumnál felmerülő költségvetési források biztosítása;

Felelős:

honvédelmi miniszter

Határidő:

a felmerülés ütemében

e) a VVIR-eszközök üzemeltetéséhez szükséges helyi menedzsment létrehozása és a helyi kiszolgálás biztosítása;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

folyamatos

f) az e) pont szerint létrehozott helyi menedzsment és a helyi kiszolgálást biztosító személyek felkészítése a VVIR-eszközök üzemeltetésére;

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

folyamatos

g) az e) pont szerinti feladat költségvetési forrásának biztosítása;

Felelős:

érintett miniszterek

Határidő:

a felmerülés ütemében

h) a VVIR-rendszer – Honvédelmi Minisztérium koordinálásával történő – fejlesztése kiemelt kormányzati feladat, a VVIR fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzésének költségeit a szükségletek érintett miniszterek általi felmérése alapján a 2024. évre a honvédelmi miniszter tervezi.

Felelős:

honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

folyamatos

6. A Kormány speciális működési feltételeivel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:

a) a Kormány speciális működési feltételeinek folyamatos biztosítása érdekében megkezdett törzsvezetési gyakorlatsorozat VI. ütemének előkészítése és végrehajtása, a tapasztalatok kiértékelése, a szükséges okmányrendszer aktualizálása;

Felelős:

honvédelmi miniszter
belügyminiszter
érintett miniszterek
Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgató

Határidő:

2023. november 30.

b) a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer (a továbbiakban: K-600/KTIR) működtetése és fejlesztési feladatainak végrehajtása a Honvédelmi Minisztérium követelményei alapján;

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
honvédelmi miniszter

Határidő:

folyamatos

c) a K-600/KTIR működtetésével, képesség-fenntartással kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges 2023. évi üzemeltetési közszolgáltatási szerződés megkötése;

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő:

2023. szeptember 30.

d) a K-600/KTIR működtetésével, képesség-fenntartással kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges 2023. évi fejlesztési közszolgáltatási szerződés megkötése;

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter

Határidő:

2023. november 15.

e) az ágazati informatikai hálózatoknak a kormányzati védett vezetési rendszer fő objektumából történő elérési feltételeinek fejlesztése a Honvédelmi Minisztérium követelményei alapján.

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
honvédelmi miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

2023. december 31.

7. Javaslatok megküldése a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerve részére a védelmi és biztonsági felkészítés 2024. évi feladattervének összeállítása érdekében.

Felelős:

érintett miniszterek
területi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

2023. október 15.

8. A 7. pont szerinti javaslatok alapján a Kormány részére előterjesztés készítése a 2024. évre tervezett védelmi és biztonsági felkészítési feladatokról.

Felelős:

Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
érintett miniszterek

Határidő:

2023. november 15.

9. A Kormány számára összeállításra kerülő jelentéshez tájékoztató megküldése a honvédelmi miniszter részére a 2023. évi honvédelmi igazgatási feladatterv végrehajtásáról.

Felelős:

érintett miniszterek
területi védelmi bizottságok elnökei

Határidő:

2024. január 15.

10. A 9. pont szerinti tájékoztatók alapján jelentés készítése a Kormány számára a honvédelmi felkészítés 2023. évi feladatainak végrehajtásáról.

Felelős:

honvédelmi miniszter

Határidő:

2024. február 15.

1

A 3. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére