• Tartalom

1204/2023. (V. 22.) Korm. határozat

1204/2023. (V. 22.) Korm. határozat

az EFOP-2.2.0-16-2016-00001 azonosító számú, „Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése” című kiemelt projekt többletforrásairól, valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról

2023.05.24.

1. A Kormány

a) a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva egyetért az EFOP-2.2.0-16-2016-00001 azonosító számú, „Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése” című projekt (a továbbiakban: projekt) összköltségének módosításával, az 1. melléklet szerint;

b) az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy a projekt keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 5. §-át nem kell alkalmazni;

c) egyetért a projekt forrásszerkezetének 1. melléklet szerinti módosításával;

d) felhívja a területfejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon a projekt támogatási szerződésének 2. melléklet szerinti módosításáról;

Felelős:

területfejlesztési miniszter

Határidő:

az e határozat közzétételét követő 30 napon belül

e) egyetért azzal, hogy a 2. mellékletben foglalt táblázat G:2 mezőjében meghatározott, összesen legfeljebb 551 242 016 forint összegű, az európai uniós forrás terhére el nem számolható költség az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet] 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján Magyarország központi költségvetésének XIX. Uniós fejlesztések fejezetében az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program hazai társfinanszírozáson felüli felhasználásával kerüljön finanszírozásra.

2.1

3. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1204/2023. (V. 22.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Eredeti támogatás és összköltség
(bruttó, forint)

Projekt hatályos támogatási szerződés szerinti forrásszerkezete

Változás

Projekt változást követő forrásszerkezete

Projekt rövid bemutatása

2.

Hatályos támogatási
összeg,
hatályos
összes EFOP forrása
(bruttó, forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján Magyarország központi költségvetésének XIX. Uniós fejlesztések fejezete, EFOP előirányzat hazai társfinanszírozáson felüli része terhére
(bruttó, forint)

Hatályos összköltség
(bruttó, forint)

Az EFOP keretében uniós forrás terhére finanszírozott támogatás
(bruttó, forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján Magyarország központi költségvetésének
XIX. Uniós fejlesztések fejezete, EFOP előirányzat hazai társfinanszírozáson felüli része terhére
(bruttó, forint)

Módosítást követő támogatási összeg,
módosítást követő összes EFOP forrás
(bruttó, forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján Magyarország központi költségvetésének XIX. Uniós fejlesztések fejezete,
EFOP előirányzat hazai
társfinanszírozáson felüli része terhére
(bruttó, forint)

Projekt módosított
összköltsége
(bruttó, forint)

3.

EFOP-2.2.0-16-2016-00001

Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság

8 500 000 000

9 885 315 601

3 498 442 636

13 383 758 237

– 603 408 457

9 885 315 601

2 895 034 179

12 780 349 780

A projekt célja az egészségügyi szakdolgozók, szakképzésben részt vevő orvosok, szakorvosok alapvető szükségleteinek kielégítése, fiziológiai igényeik és biztonságérzetük megteremtése, lakhatási körülményeik javítása, elhelyezési lehetőségeik bővítése, amely vonzóbbá teszi a felkínált munkahelyeket, kulturált életkörülményeket és jövőképet teremt
a munkavállalók számára, az egészségügyi intézmények vezetői számára pedig újabb eszközt biztosít az új dolgozók felvételére, hiányzó állások betöltésére, jól teljesítő dolgozók megtartására, illetve hiányszakmák betöltésére.

2. melléklet az 1204/2023. (V. 22.) Korm. határozathoz

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1.

Projekt azonosító száma

Projekt megnevezése

Kedvezményezett neve

Eredeti támogatás
(bruttó, forint)

Hatályos és a módosítást követő támogatás
(bruttó, forint)

Hatályos összköltség
(bruttó, forint)

Az 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján Magyarország központi költségvetésének XIX. Uniós fejlesztések fejezete, EFOP előirányzat hazai társfinanszírozáson felüli része terhére (bruttó, forint)

Módosítással a Projekt költségvetéséből felszabaduló XIX. Uniós fejlesztések fejezete, EFOP előirányzat hazai társfinanszírozáson felüli része terhére elszámolható forrás
(bruttó, forint)

Projekt módosított összköltsége
legfeljebb
(bruttó, forint)

Projekt rövid bemutatása

2.

EFOP-2.2.0-16-
2016-00001

Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság

8 500 000 000

9 885 315 601

13 383 758 237

551 242 016

–1 154 650 473

12 780 349 780

A projekt célja az egészségügyi szakdolgozók, szakképzésben részt vevő orvosok, szakorvosok alapvető szükségleteinek kielégítése, fiziológiai igényeik és biztonságérzetük megteremtése, lakhatási körülményeik javítása, elhelyezési lehetőségeik bővítése, amely vonzóbbá teszi a felkínált munkahelyeket, kulturált életkörülményeket és jövőképet teremt
a munkavállalók számára, az egészségügyi intézmények vezetői számára pedig újabb eszközt biztosít az új dolgozók felvételére, hiányzó állások betöltésére, jól teljesítő dolgozók megtartására, illetve hiányszakmák betöltésére.

1

A 2. pont a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére