• Tartalom

78/2022. (XII. 28.) BM rendelet

78/2022. (XII. 28.) BM rendelet

az ellenőrzött anyagokról

2023.01.02.

Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a 4–6. § tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 26. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a kábítószernek minősülő anyagok jegyzékeit, valamint a kábítószerekkel és pszichotróp anyagokkal, valamint az új pszichoaktív anyagokkal végezhető tevékenységekről, valamint ezen anyagok jegyzékre vételéről és jegyzékeinek módosításáról szóló 66/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet 1. § 18. pontja szerinti kábítószertartalmú kivételek jegyzékét.

(2) A 2. melléklet tartalmazza a pszichotróp anyagnak minősülő anyagok jegyzékeit.

(3) A 3. melléklet tartalmazza az új pszichoaktív anyaggá minősített anyagok és vegyületcsoportok jegyzékét.

2. § Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.

3. § (1) Ez a rendelet

a) az 1-benzilpiperazin (BZP) ellenőrzési intézkedéseknek és büntetőjogi rendelkezéseknek alávetni kívánt, új pszichoaktív anyagként való meghatározásáról szóló, 2008. március 3-i 2008/206/IB tanácsi határozatnak,

b) a 4-metilmetkatinon (mefedron) ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló, 2010. december 2-i 2010/759/IB tanácsi határozatnak,

c) a 2004/757/IB tanácsi kerethatározatnak a kábítószer fogalommeghatározása új pszichoaktív anyagokkal való kiegészítése céljából történő módosításáról és a 2005/387/IB tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. november 15-i (EU) 2017/2103 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

d) a 2004/757/IB tanácsi kerethatározat mellékletének a kábítószer fogalommeghatározása új pszichoaktív anyagokkal való kiegészítése céljából történő módosításáról szóló, 2018. december 31-i (EU) 2019/369 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelvnek,

e) a 2004/757/IB tanácsi kerethatározat mellékletének a „kábítószer” fogalommeghatározását az N,N-dietil-2-[[4-(1-metiletoxi)fenil]metil]-5-nitro-1H-benzimidazol-1-etánamin (izotonitazén) új pszichoaktív anyaggal kiegészítő módosításáról szóló, 2020. szeptember 2-i (EU) 2020/1687 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelvnek,

f) a 2004/757/IB tanácsi kerethatározat mellékletének a „kábítószer” fogalommeghatározását a metil-3,3-dimetil-2-{[1-(pent-4-én-1-il)–1H-indazol-3-karbonil]amino}butanoát (MDMB-4en-PINACA) és a metil-2-{[1-(4-fluorbutil)–1H-indol-3-karbonil]amino}-3,3-dimetilbutanoát (4F-MDMB-BICA) új pszichoaktív anyaggal kiegészítő módosításáról szóló, 2021. március 12-i (EU) 2021/802 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelvnek,

g) a 2004/757/IB tanácsi kerethatározat mellékletének a „kábítószer” fogalommeghatározását új pszichoaktív anyagokkal kiegészítő módosításáról szóló, 2022. március 18-i (EU) 2022/1326 felhatalmazáson alapuló bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet

a) a 4-metilamfetamin ellenőrzési intézkedéseknek történő alávetéséről szóló, 2013. március 7-i 2013/129/EU tanácsi határozat,

b) az 5-(2-amino-propil)indol ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló, 2013. október 7-i 2013/496/EU tanácsi határozat,

c) a 4-jód-2,5-dimetoxi-N-(2-metoxi-benzil)fenetilamin (25I-NBOMe), a 3,4-diklór-N-[[1-(dimetil-amino)ciklohexil] metil]benzamid (AH-7921), a 3,4-metilén-dioxi-pirovaleron (MDPV) és a 2-(3-metoxi-fenil)-2-(etil-amino) ciklohexanon (metoxetamin) ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló, 2014. szeptember 25-i 2014/688/EU tanácsi határozat,

d) a 4-metil-5-(4-metil-fenil)-4,5-dihidrooxazol-2-amin (4,4’-DMAR) és az 1-ciklohexil-4-(1,2-difenil-etil)piperazin (MT-45) ellenőrzési intézkedések alá vonásáról szóló, 2015. október 8-i 2015/1873/EU tanácsi határozat,

e) az N-fenil-N-[1-(2-fenil-etil)piperidin-4-il]ciklopropán-karboxamid (ciklopropil-fentanil) és a 2-me-toxi-N-fenil-N-[1-(2-feniletil)piperidin-4-yl]acetamid (metoxiacetil-fentanil) új pszichoaktív anyagok ellenőrzési intézkedéseknek való alávetéséről szóló, 2018. szeptember 28-i (EU) 2018/1463 tanácsi végrehajtási határozat

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

4. §1

5. §2

6. §3

7. §4

1. melléklet a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelethez

KÁBÍTÓSZEREK JEGYZÉKEI
A kábítószerek alábbi jegyzékeiben hivatalos elnevezésként a táblázat A oszlopában a vegyület, anyag nemzetközi neve (International Non-proprietary Name, a továbbiakban: INN) szerepel. Az angol név vastagon szedve, a magyar név alatta zárójelben. Ha egy adott vegyületnél vagy anyagnál az International Narcotic Control Board (a továbbiakban: INCB) által közzétett aktuális listán nem áll rendelkezésre INN, hivatalos névként ezen aktuális listán közzétett első egyéb elnevezés kerül átvezetésre. A táblázat B oszlopában az INCB által közzétett egyéb elnevezések kerülnek feltüntetésre, vesszővel elválasztva. A K1 és K2 jegyzékek C oszlopában a kémiai név, illetve dőlt betűvel a leírás szerepel.
1. Kábítószerek 1. jegyzéke (K1 jegyzék)
1.1. Kábítószerek az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

3-methylfentanyl*
(3-metilfentanil)

N-(3-methyl-1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide

3

3-methylthiofentanyl*
(3-metiltiofentanil)

N-[3-methyl-1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide

4

4-fluoroisobutyrfentanyl
(4-fluoroizobutirfentanil)

4-FIBF, pFIBF

N-(4-fluorophenyl)-N-(1-phenetylpiperidin-4-yl)isobutyramide

5

Acetorphine*
(acetorfin)

3-O-acetyltetrahydro-7α-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14-endo-ethenooripavine (derivative of thebaine)

6

Acetyl-alpha-methylfentanyl*
(acetil-alfa-metilfentanil)

N-[1-(α-methylphenethyl)-4-piperidyl]acetanilide

7

Acetylfentanyl*
(acetilfentanil)

Desmethyl fentanyl
(dezmetil fentanil)

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidinyl]acetamide

8

Acetylmethadol
(acetilmetadol)

3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane

9

Acryloylfentanyl
(akrilfentanil)

Acrylfentanyl

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]prop-2-enamide

10

Alfentanil
(alfentanil)

N-[1-[2-(4-ethyl-4,5-dihydro-5-oxo-1H-tetrazol-1-yl)ethyl]-4-(methoxymethyl)-4-piperidinyl]-N-phenylpropanamide

11

Alphacetylmethadol
(alfacetilmetadol)

α-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane

12

Alphameprodine
(alfameprodin)

α-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

13

Alphamethadol
(alfametadol)

α-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol

14

Alpha-methylfentanyl*
(alfa-metilfentanil)

N-[1-(α-methylphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide

15

Alpha-methylthiofentanyl*
(alfa-metiltiofentanil)

N-[1-[1-methyl-2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide

16

Alphaprodine
(alfaprodin)

α-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

17

Allylprodine
(allilprodin)

3-allyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

18

Anileridine
(anileridin)

1-p-aminophenethyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

19

Benzethidine
(benzetidin)

1-(2-benzyloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

20

Benzylmorphine
(benzilmorfin)

3-benzylmorphine

21

Betacetylmethadol
(bétacetilmetadol)

β-3-acetoxy-6-dimethylamino-4,4-diphenylheptane

22

Beta-hydroxy-3-methylfentanyl*
(béta-hidroxi-3-metilfentanil)

N-[1-(β-hydroxyphenethyl)-3-methyl-4-piperidyl]propionanilide

23

Beta-hydroxyfentanyl*
(béta-hidroxifentanil)

N-[1-(β-hydroxyphenethyl)-4-piperidyl]propionanilide

24

Betameprodine
(bétameprodin)

β-3-ethyl-1-methyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

25

Betamethadol
(bétametadol)

β-6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol

26

Betaprodine
(bétaprodin)

β-1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

27

Bezitramide
(bezitramid)

1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(2-oxo-3-propionyl-1-benz-imidazolinyl)-piperidine

28

Brorphine
(brorfin)

1-{1-[1-(4-bromophenyl)ethyl]-piperidin-4-yl}-1,3-dihydro-2H-benzimidazol-2-one

29

Butyrfentanyl
(butirfentanil)

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidinyl]butanamide

30

Cannabis*, cannabis resin* and extracts and tinctures of cannabis (Kannabisz*, kannabisz-gyanta*,
-extraktum és -tinktúra)

31

Carfentanil*
(karfentanil)

methyl 1-(2-phenylethyl)-4-[phenyl(propanoyl)amino]piperidine-4-carboxylate

32

Clonitazene
(klonitazén)

2-(p-chlorobenzyl)-1-diethylaminoethyl-5-nitrobenzimidazole

33

Coca leaf
(koka levél)

34

Cocaine
(kokain)

methyl ester of benzoylecgonine

35

Codoxime
(kodoxim)

dihydrocodeinone-6-carboxymethyloxime

36

Concentrate of poppy straw
(mákszalma koncentrátum)

CPS

A mákszalma alkaloid tartalmának dúsítására irányuló feldolgozás során nyert, kereskedelmi forgalmazásra szánt anyag.

37

Crotonylfentanyl
(krotonilfentanil)

(E)-N-(1-phenethylpiperidin-4-yl)-N-phenylbut-2-enamide

38

Cyclopropylfentanyl
(ciklopropilfentanil)

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4- yl]cyclopropanecarboxamide

39

Desomorphine*
(dezomorfin)

dihydrodeoxymorphine

40

Dextromoramide
(dextromoramid)

(+)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)butyl]-morpholine

41

Diampromide
(diampromid)

N-[2-(methylphenethylamino)-propyl]propionanilide

42

Diethylthiambutene
(dietiltiambutén)

3-diethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene

43

Difenoxin
(difenoxin)

1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylisonipecotic acid

44

Dihydroetorphine
(dihidroetorfin)

7,8-dihydro-7α-[1-(R)-hydroxy-1-methylbutyl]-6,14-endo-ethanotetrahydrooripavine

45

Dihydromorphine
(dihidromorfin)

morfinszármazék

46

Dimenoxadol
(dimenoxadol)

2-dimethylaminoethyl-1-ethoxy-1,1-diphenylacetate

47

Dimepheptanol
(dimefeptanol)

6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanol

48

Dimethylthiambutene
(dimetiltiambutén)

3-dimethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene

49

Dioxaphetyl butyrate
(dioxafetil-butirát)

ethyl-4-morpholino-2,2-diphenylbutyrate

50

Diphenoxylate
(difenoxilát)

1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

51

Dipipanone
(dipipanon)

4,4-diphenyl-6-piperidine-3-heptanone

52

Drotebanol
(drotebanol)

3,4-dimethoxy-17-methylmorphinan-6β,14-diol

53

Ecgonine
(ekgonin)

ennek észterei és derivátumai, amelyek ekgoninná és kokainná alakíthatóak

54

Ethylmethylthiambutene
(etilmetiltiambutén)

3-ethylmethylamino-1,1-di-(2’-thienyl)-1-butene

55

Etonitazene
(etonitazén)

1-diethylaminoethyl-2-p-ethoxybenzyl-5-nitrobenzimidazole

56

Etorphine*
(etorfin)

tetrahydro-7α-(1-hydroxy-1-methylbutyl)-6,14-endo-ethenooripavine

57

Etoxeridine
(etoxeridin)

1-[2-(2-hydroxyethoxy)-ethyl]-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

58

Fentanyl
(fentanil)

1-phenethyl-4-N-propionylanilinopiperidine

59

Furanylfentanil
(furanilfentanil)

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]furan-2-carboxamide

60

Furethidine
(furetidin)

1-(2-tetrahydrofurfuryloxyethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

61

Heroin*
(heroin)

diacetylmorphine

62

Hydrocodone
(hidrokodon)

dihydrocodeinone

63

Hydromorphinol
(hidromorfinol)

14-hydroxydihydromorphine

64

Hydromorphone
(hidromorfon)

dihydromorphinone

65

Hydroxypethidine
(hidroxipetidin)

4-m-hydroxyphenyl-1-methylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

66

Isomethadone
(izometadon)

6-dimethylamino-5-methyl-4,4-diphenyl-3-hexanone

67

Isotonitazene
(izotonitazén)

N,N-diethyl-2-[2-(4-isopropoxybenzyl)-5-nitro-1H-benzo[d]imidazol-1-yl]ethan-1-amine

68

Ketobemidone*
(ketobemidon)

4-m-hydroxyphenyl-1-methyl-4-propionylpiperidine

69

Levomethorphan1
(levometorfán)

(-)-3-methoxy-N-methylmorphinan

70

Levomoramide
(levomoramid)

(-)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)-butyl]morpholine

71

Levophenacylmorphan
(levofenacilmorfán)

(-)-3-hydroxy-N-phenacylmorphinan

72

Levorphanol1
(levorfanol)

(-)-3-hydroxy-N-methylmorphinan

73

Metazocine
(metazocin)

2’-hydroxy-2,5,9-trimethyl-6,7-benzomorphan

74

Methadone
(metadon)

6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-heptanone

75

Methadone intermediate
(metadon intermedier)

4-cyano-2-dimethylamino-4,4-diphenylbutane

76

Methoxyacetylfentanyl
(metoxiacetilfentanil)

2-methoxy-N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]acetamide

77

Methyldesorphine
(metildezorfin)

6-methyl-∆6-deoxymorphine (derivative of morphine)

78

Methyldihydromorphine
(metildihidromorfin)

6-methyldihydromorphine

79

Metonitazene
(metonitazén)

N,N-diethyl-2-[2-(4-methoxybenzyl)-5-nitro-1H-benzo[d]imidazol-1-yl]ethan-1-amine

80

Metopon
(metopon)

5-methyldihydromorphinone

81

Moramide intermediate
(moramid intermedier)

2-methyl-3-morpholino-1,1-diphenylpropane carboxylic acid

82

Morpheridine
(morferidin)

1-(2-morpholinoethyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

83

Morphine
(morfin)

az ópium és ópium mák fő alkaloidja

84

Morphine methobromide
(morfin metobromid)

morfin-metobromid és egyéb öt vegyértékű nitrogént tartalmazó morfinszármazékok, beleértve a morfin-N-oxid származékokat, amelyek közé tartozik a kodein-N-oxid is

85

Morphine-N-oxide
(morfin-N-oxid)

morfinszármazék

86

MPPP*

1-methyl-4-phenyl-4-piperidinol propionate (ester)

87

Myrophine
(mirofin)

myristylbenzylmorphine

88

Nicomorphine
(nikomorfin)

3,6-dinicotinylmorphine

89

Noracymethadol
(noracimetadol)

(±)-α-3-acetoxy-6-methylamino-4,4-diphenylheptane

90

Norlevorphanol
(norlevorfanol)

(-)-3-hydroxymorphinan

91

Normethadone
(normetadon)

6-dimethylamino-4,4-diphenyl-3-hexanone

92

Normorphine
(normorfin)

demethylmorphine

93

Norpipanone
(norpipanon)

4,4-diphenyl-6-piperidino-3-hexanone

94

Ocfentanyl
(okfentanil)

N-(2-fluorophenyl)-2-methoxy-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]acetamide

95

Opium
(ópium)

96

Oripavine
(oripavin)

3-O-demethylthebaine

97

Orthofluorofentanyl
(ortofluorofentanil)

N-(2-fluorophenyl)-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]propanamide

98

Oxycodone
(oxikodon)

14-hydroxydihydrocodeinone

99

Oxymorphone
(oximorfon)

14-hydroxydihydromorphinone

100

Parafluorobutyrylfentanyl
(parafluorobutirilfentanil)

N-(4-fluorophenyl)-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]butanamide

101

Para-fluorofentanyl*
(para-fluorofentanil)

4’-fluoro-N-(1-phenethyl-4-piperidyl)propionanilide

102

PEPAP*

1-phenethyl-4-phenyl-4-piperidinol acetate (ester)

103

Pethidine
(petidin)

1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

104

Pethidine intermediate A
(petidin A intermedier)

4-cyano-1-methyl-4-phenylpiperidine

105

Pethidine intermediate B
(petidin B intermedier)

4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

106

Pethidine intermediate C
(petidin C intermedier)

1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid

107

Phenadoxone
(fenadoxon)

6-morpholino-4,4-diphenyl-3-heptanone

108

Phenampromide
(fenampromid)

N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)propionanilide

109

Phenazocine
(fenazocin)

2’-hydroxy-5,9-dimethyl-2-phenethyl-6,7-benzomorphan

110

Phenomorphan
(fenomorfán)

3-hydroxy-N-phenethylmorphinan

111

Phenoperidine
(fenoperidin)

1-(3-hydroxy-3-phenylpropyl)-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

112

Piminodine
(piminodin)

4-phenyl-1-(3-phenylaminopropyl)-piperidine-4-carboxylic acid ethyl ester

113

Piritramide
(piritramid)

1-(3-cyano-3,3-diphenylpropyl)-4-(1-piperidino)piperidine-4-carboxylic acid amide

114

Proheptazine
(proheptazin)

1,3-dimethyl-4-phenyl-4-propionoxyazacycloheptane

115

Properidine
(properidin)

1-methyl-4-phenylpiperidine-4-carboxylic acid isopropyl ester

116

Racemethorphan
(racemetorfán)

(±)-3-methoxy-N-methylmorphinan

117

Racemoramide
(racemoramid)

(±)-4-[2-methyl-4-oxo-3,3-diphenyl-4-(1-pyrrolidinyl)-butyl]-morpholine

118

Racemorphan
(racemorfán)

(±)-3-hydroxy-N-methylmorphinan

119

Remifentanil
(remifentanil)

1-(2-methoxy-carbonyl-ethyl)-4-(phenyl-N-propionylamino)-piperidine-4-carboxylic acid methyl ester

120

Sufentanil
(szufentanil)

N-[4-(methoxymethyl)-1-[2-(2-thienyl)-ethyl]-4-piperidyl]propionanilide

121

Tetrahydrofuranylfentanyl
(tetrahidrofuranilfentanil)

THF-F

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]tetrahydrofuran-2-carboxamide

122

Thebacon
(tebakon)

acetyldihydrocodeinone

123

Thebaine
(tebain)

ópium alkaloid, a Murvás mákban is megtalálható

124

Thiofentanyl*
(tiofentanil)

N-[1-[2-(2-thienyl)ethyl]-4-piperidyl]propionanilide

125

Tilidine
(tilidin)

(±)-ethyl-trans-2-(dimethylamino)-1-phenyl-3-cyclohexene-1-carboxylate

126

Trimeperidine
(trimeperidin)

1,2,5-trimethyl-4-phenyl-4-propionoxypiperidine

127

U-47700

3,4-dichloro-N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-N-methyl-benzamide

128

Valerylfentanyl
(valerilfentanil)

N-(1-phenethylpiperidin-4-yl)-N-phenylpentanamide

1.2. Ezeken felül kábítószerek a fenti anyagok és vegyületek izomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján léteznek és nem esnek kifejezetten kivételes rendelkezés alá, valamint ezek észterei és éterei, ha ilyen észterek és éterek előfordulnak és nem szerepelnek más jegyzéken, továbbá ezek sói, beleértve a fent említett észterek, éterek, izomerek sói, ha ilyen sók léteznek.
1.3. A K1 jegyzék tartalmilag azonos a New Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény
(a továbbiakban: Kábítószer Egyezmény) szerinti aktualizált I. listával.
1.4. Az 1-gyel jelölt anyagok esetében dextromethorphan (dextrometorfán) [(+)-3-methoxy-N-methylmorphinan] és a dextrorphan (dextrorfán) [(+)-3-hydroxy-N-methylmorphinan] izomerek nem tartoznak nemzetközi ellenőrzés alá. A *-gal jelzett anyagok fokozott nemzetközi ellenőrzés alá esnek, és a Kábítószer Egyezmény IV. listáján is szerepelnek.
2. Kábítószerek 2. jegyzéke (K2 jegyzék)
2.1. Kábítószerek az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

Acetyldihydrocodeine (acetildihidrokodein)

kodeinszármazék

3

Codeine
(kodein)

3-methylmorphine

4

Dextropropoxyphene
(dextropropoxifén)

α-(+)-4-dimethylamino-1,2-diphenyl-3-methyl-2-butanol propionate

5

Dihydrocodeine
(dihidrokodein)

morfinszármazék

6

Ethylmorphine
(etilmorfin)

3-ethylmorphine

7

Nicocodine
(nikokodin)

6-nicotinylcodeine

8

Nicodicodine
(nikodikodin)

6-nicotinyldihydrocodeine

9

Norcodeine
(norkodein)

N-demethylcodeine

10

Pholcodine
(folkodin)

morpholinylethylmorphine

11

Propiram
(propirám)

N-(1-methyl-2-piperidinoethyl)-N-2-pyridylpropionamide

2.2. Ezeken felül a fenti anyagok izomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján azok léteznek és nem esnek kifejezetten kivételes rendelkezés alá, továbbá ezek sói, beleértve az izomerjeik sóit, ha ilyen sók létezhetnek.
2.3. A K2 jegyzék tartalmilag azonos a Kábítószer Egyezmény szerinti aktualizált II. listával. Az itt felsorolt hatóanyagok készítményei szerepelhetnek a K3 jegyzéken.
3. Kábítószertartalmú kivételek jegyzéke (K3 jegyzék)
1. Az alábbi hatóanyagokat tartalmazó egy vagy több komponensű gyógyszerek:
a) acetyldihydrocodeine (acetildihidrokodein),
b) codeine (kodein),
c) dihydrocodeine (dihidrokodein),
d) ethylmorphine (etilmorfin),
e) nicocodine (nikokodin),
f) nicodicodine (nikodikodin),
g) norcodeine (norkodein),
h) pholcodine (folkodin),
ha ezen készítmények egy vagy több komponenst tartalmaznak és a kábítószer mennyisége adagegységenként nem haladja meg a 100 mg-ot, és az osztatlan készítményekben (pl. oldat) a kábítószer koncentrációja nem magasabb 2,5%-nál, kivéve az injekciós készítményeket.
2. Az adagolási egységként legfeljebb 100 mg propiram (propiram)-ot tartalmazó és legalább a propirammal azonos mennyiségű metilcellulózt tartalmazó összetett gyógyszerkészítmények.
3. Azok az orálisan alkalmazott dextropropoxyphene (dextropropoxifén) tartalmú gyógyszerkészítmények, amelyek dextropropoxifén bázisra számítva adagolási egységenként nem tartalmaznak többet 135 mg-nál, illetve azok az osztatlan gyógyszerkészítmények (pl. oldat), amelyekben a dextropropoxifén bázisra számított koncentrációja nem haladja meg a 2,5%-ot, ha ezen készítmények nem tartalmaznak a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben 1971. év február hó 21. napján aláírt egyezmény (a továbbiakban: Pszichotróp Egyezmény) hatálya alá tartozó egyéb hatóanyagot.
4. Azok az összetett cocaine (kokain) gyógyszerkészítmények, amelyek legfeljebb 0,1% kokaint tartalmaznak kokain bázisra számítva és azok az összetett opium (ópium) vagy morphine (morfin) készítmények, amelyek legfeljebb 0,2% morfint tartalmaznak vízmentes morfin bázisra számítva, és amelyek egy vagy több más komponenst oly módon tartalmaznak, hogy a kábítószert ne lehessen könnyen kivitelezhető módszerekkel, vagy olyan mennyiségben visszanyerni, ami közegészségügyi szempontból veszélyt jelentene.
5. Azok a difenoxin (difenoxin) tartalmú készítmények, amelyek adagolási egységében a difenoxin mennyisége nem haladja meg a 0,5 mg-ot és legalább a difenoxin 5%-ával egyenlő mennyiségű atropin-szulfátot tartalmaznak.
6. Azok a diphenoxylate (difenoxilát) tartalmú gyógyszerkészítmények, amelyek adagolási egységében a bázisra számított difenoxilát mennyisége nem haladja meg a 2,5 mg-ot, és legalább a difenoxilát 1%-ával egyenlő mennyiségű atropin-szulfátot tartalmaznak.
7. Az alábbiakkal megegyező összetételű gyógyszerek:
a) 10 g Pulvis opii
b) 10 g Ipecacuanhae radix et rhizoma
c) 80 g Saccharosum (illetve egyéb hatóanyagmentes por vivőanyag).
8. A jelen jegyzékben szereplő bármelyik előirattal megegyező gyógyszerek és ezek keverékei bármely olyan anyaggal, amely nem tartalmaz kábítószert.

2. melléklet a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelethez

PSZICHOTRÓP ANYAGOK JEGYZÉKEI

A pszichotróp anyagok alábbi jegyzékeiben hivatalos elnevezésként a táblázat A oszlopában az INN szerepel. Az angol név vastagon szedve, a magyar név alatta zárójelben található. Ha egy adott vegyületnél vagy anyagnál az INCB által közzétett aktuális listán nem áll rendelkezésre INN, hivatalos névként ezen aktuális listán közzétett első egyéb elnevezés kerül átvezetésre. A táblázat B oszlopában az INCB által közzétett egyéb elnevezések, esetleges más nevek, rövidítések, illetve a külföldön gyakran használt más írásmód kerülnek feltüntetésre, vesszővel elválasztva. A jegyzékek C oszlopában a kémiai név, illetve dőlt betűvel a leírás szerepel.

1. Pszichotróp anyagok 1. jegyzéke (P1 jegyzék)

1.1. Pszichotróp anyagok az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

1-naphyrone***
(1-nafiron)

1-(naphthalen-1-yl)-2-(pyrrolidin-1-yl)pentan-1-one

3

1-PEA***

1-amino-1-fenil-etán; 1-fenetil-amin°

4

25I-NBOMe

2-(4-iodo-2,5-dimethoxyphenyl)-N-(2-methoxybenzyl)ethanamine

5

2-aminoindane***
(2-aminoindán)

2,3-dihydro-1H-inden-2-amine

6

2C-IEU

2,5-dimethoxy-4-iodophenethylamineEU2 ; 4-Iod-2,5-dimethoxyphenethylazan°°

7

2C-T-2EU

2,5-dimethoxy-4-ethylthiophenethylamineEU2;
4-Ethylsulfanyl-2,5-dimethoxy-phenethylazan°°

8

2C-T-7EU

2,5-dimetoxi-4-(n)-propil-tio-fenetil-aminEU2;
2,5-Dimethoxy-4-(propylsulfanyl)-phenethylazan°°

9

2-DPMP***
(dezoxipipradrol)

Desoxypipradrol

2-(diphenylmethyl)piperidine

10

2-naphyrone***
(2-nafiron)

1-(naphthalen-2-yl)-2-(pyrrolidin-1-yl)pentan-1-one

11

3,4-dichloromethylphenidate ***

3,4-CTMP

methyl-2-(3,4-dichlorophenyl)-2-(piperidin-2-yl)acetate

12

3,4-methylenedioxypyrovalerone **
(3,4-metiléndioxipirovaleron)

MDPV

(RS)-1-(benzo[d][1,3]dioxol-5-yl)-2-(pyrrolidin-1-yl)pentan-1-one

13

3F-phenmetrazine***

meta-fluoro-phenmetrazine, meta-F-phenmetrazine

2-(3-fluorophenyl)-3-methylmorpholine

14

3-MeO-PCE***

N-ethyl-1-(3-methoxyphenyl)cyclohexanamine

15

3-MeO-PCP**

3-Methoxyphencyclidine

1-[1-(3-methoxyphenyl)cyclohexyl]-piperidine

16

4-MAEU
(4-metilamfetamin)

4-methylamphetamine

1-(4-methylphenyl)propan-2-amine

17

4-benzylpiperidine***

4-(phenylmethyl)piperidine

18

4F-MDMB-BICA EU

methyl 2-{[1-(4-fluorobutyl)-1H-indole-3-carbonyl]amino}-3,3-dimethylbutanoate

19

4-MEC**

4-methylethcathinone

2-(ethylamino)-1-(4-methylphenyl)propan-1-one

20

4-MeO-PCP***

1-[1-(4-methoxyphenyl)cyclohexyl]piperidine

21

4-methylaminorex
(4-metilaminorex)

(±)-cis-2-amino-4-methyl-5-phenyl-2-oxazoline

22

4-MTA

α-methyl-4-methylthiophenethylamine

23

5F-AB-PINACA***

N-(1-amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl)-1-(5-fluoropentyl)-1H-indazole-3-carboxamide

24

5-IAI***

5-iodo-2,3-dihydro-1H-inden-2-amine

25

5-ITEU

5-(2-aminopropyl)indole

26

5-MeO-AMT***

1-(5-methoxy-1H-indol-3-yl)propan-2-amine

27

A-836,339***

N-[3-(2-methoxyethyl)-4,5-dimethyl-1,3-thiazol-2-ylidene]-2,2,3,3-tetramethylcyclopropane-carboxamide

28

AH-7921EU

3,4-dichloro-N-{[1-(dimethylamino)cyclohexyl]methyl}benzamide

29

AL***

4-allil-oxi-3,5-dimetoxi-fenetil-amin °

30

alpha-PBT***
(alfa-PBT)

a-PBT, α-Pyrrolidinobutiothiophenone

2-(pyrrolidin-1-yl)-1-(thiophen-2-yl)butan-1-one

31

alpha-PVP**

α-pyrrolidinovalerophenone

1-phenyl-2-(1-pyrrolidinyl)-1-pentanone

32

alpha-PVT***

α-PVT, alpha-pyrrolidinopentiothiophenone

2-(pyrrolidin-1-yl)-1-(thiophen-2-yl)pentan-1-one

33

AM-1248 azepane isomer ***

adamant-1-yl[1-(1-methylazepan-3-yl)-1H-indol-3-yl] methanone

34

AM-2201**

JWH-2201

1-[(5-fluoropentyl)-1H-indol-3-yl]-(naphthalen-1-yl)methanone

35

AMT***
(alfa-metiltriptamin)

1-(1H-indol-3-yl)propan-2-amine

36

BDB***

1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin°; 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)butan-2-ylazan°°

37

Brolamfetamine
(brolamfetamin)

DOB

(±)-4-bromo-2,5-dimethoxy-α-methylphenethylamine

38

BZPEU

1-benzilpiperazinEU3;
1-benzil-1,4-diaza-ciklohexán; N-benzilpiperazin

39

β-Me-PEA***

2-phenylpropan-1-amine

40

Camfetamine***
(kamfetamin)

N-methyl-3-phenylbicyclo[2.2.1]heptan-2-amine

41

Cathinone
(katinon)

(-)-(S)-2-amino-propiophenone

42

CP 47,497 C8-homológ***

2-(3-hydroxycyclohexyl)-5-(2-methylnonan-2-yl)phenol

43

CRA 13***

naphthalen-1-yl [4-(pentyloxy)naphthalen-1-yl]methanone

44

D2PM***
(difenilprolinol)

Diphenylprolinol

diphenyl(pyrrolidin-2-yl)methanol

45

DBZP***

1,4-dibenzylpiperazine

46

Desoxy-D2PM***
(dezoxi-D2PM)

2-(diphenylmethyl)pyrrolidine

47

DET

3-[2-(diethyl-amino)ethyl]indole

48

Dimethocaine***
(dimetokain)

3-(diethylamino)-2,2-dimethylpropyl-4-aminobenzoate

49

Diphenidine**

1,2-diphenylethylpiperidine, DPD, 1,2-DEP, DIPH

1-(1,2-diphenylethyl)piperidine

50

DMA

(±)-2,5-dimethoxy-α-methylphenethylamine

51

DMAA***

4-methylhexan-2-amine

52

DMHP

3-(1,2-dimethylheptyl)-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

53

DMT

3-[2-(dimethylamino)ethyl]indole

54

DOC

4-chloro-2,5-dimethoxyamfetamine; 2,5-dimetoxi-4-klór-amfetamin°

55

DOET

(±)-4-ethyl-2,5-dimethoxy-α-methylphenethylamine

56

EG-018***

(naphthalen-1-yl)(9-pentyl-9H-carbazol-3-yl)-methanone

57

Etaqualone***
(etakvalon)

3-(2-ethylphenyl)-2-methylquinazolin-4(3H)-one

58

Eticyclidine
(eticiklidin)

PCE

N-ethyl-1-phenylcyclohexylamine

59

Etryptamine
(etriptamin)

3-(2-aminobutyl)indole

60

FLEA***

N-hidroxi-N-metil-3,4-metilén-dioxi-amfetamin;
N-hidroxi-3,4-metilén-dioxi-metamfetamin°;
N-[1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propan-2-yl]-N-methylhydroxylamin°°

61

GBL***
(gamma-butirolakton)

gamma-butyrolactone

dihydrofuran-2(3H)-one

62

Homoamphetamine***

3-amino-1-phenyl-butane

63

HU-210***

9-(hydroxymethyl)-6,6-dimethyl-3-(2-methyloctan-2-yl)-6a,7,10,10a-tetrahydrobenzo[c]chromen-1-ol

64

Ibogain***

(6R,6aS,7S,9R)-7-ethyl-2-methoxy-6,6a,7,8,9,10,12,13-octahydro-5H-6,9-methanopyrido[10,20:1,2]azepino[4,5-b]indole

65

JWH-018**

AM-678

naphthalen-1-yl (1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone

66

JWH-073***

(1-butyl-1H-indol-3-yl)(naphthalen-1-yl)methanone

67

JWH-081***

(4-methoxynaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone

68

JWH-122***

(4-methylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone

69

JWH-210***

(4-ethylnaphthalen-1-yl)(1-pentyl-1H-indol-3-yl)methanone

70

(+)-Lysergide
( (+)-lizergid )

LSD, LSD-25

9,10-didehydro-N,N-diethyl-6-methylergoline-8β-carboxamide

71

MAL***

3,5-dimetoxi-4-metallil-oxi-fenetil-amin°;
3,5-dimethoxy-4-(2-methylallyloxy)-phenethylazan°°

72

MBDB***

2-(metil-amino)-1-(3,4-metilén-dioxi-fenil)-bután vagy N-metil-1-(1,3-benzo-dioxol-5-il)-2-bután-amin°;
[1-(1,3-Benzodioxol-5-yl)butan-2-yl](methyl)azan°°

73

MBZP***

1-benzyl-4-methylpiperazine

74

mCPP***
(meta-klorofenilpiperazin)

meta-chlorophenylpiperazine°;
[1-(3-chlorophenyl)piperazine]°°

75

MDAI***

6,7-dihydro-5H-indeno[5,6-d][1,3]dioxol-6-amine

76

MDE
(N-etil-MDA)

N-ethyl MDA, MDEA

(±)-N-ethyl-α-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethylamine

77

MDMA

(±)-N,α-dimethyl-3,4-(methylenedioxy)phenethylamine

78

MDMB-CHMICA**

Methyl 2-{[1-(cyclohexylmethyl)indole-3-carbonyl]amino}-3,3-dimethylbutanoate

79

MephedroneEU
(mefedron)

4-methylmethcathinone, 4-methylephedrone, 4-MMC

(RS)-2-methylamino-1-(4-methylphenyl)propan1-one

80

Mescaline
(meszkalin)

3,4,5-trimethoxyphenethylamine

81

Methcathinone
(metkatinon)

2-(methylamino)-1-phenylpropan-1-one

82

Methoxetamine**
(metoxetamin)

MXE

(RS)-2-(3-methoxyphenyl)-2-(ethylamino)-cyclohexanone

83

Methylone**
(Metilon)

beta-keto-MDMA

(RS)-2-methylamino-1-(3,4-
methylenedioxyphenyl)propan-1-one

84

Methiopropamine** (metiltienil-propamin)

MPA, Methylthietnylpropamine

1-(thiophen-2-yl)-2-methylaminopropane

85

MMDA

5-methoxy-α-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethylamine

86

MT-45EU

1-cyclohexyl-4-(1,2-diphenylethyl)piperazine

87

MTP***

methcathinone thiophen analog

2-(methylamino)-1-(thiophen-2-yl)propan-1-one

88

MTTA***

MTA, Mephtetramine

2-[(methylamino)methyl]-3,4-dihydronaphthalen-1(2H)-one

89

MXP***

methoxyphenidine, 2-MeO-diphenidine

1-[1-(2-methoxyphenyl)-2-phenylethyl]piperidine

90

N-(2-methoxyethyl)-N-(1-methylethyl)-2-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)-4-thiazol-methanamine***

N-(2-methoxyethyl)-N-(1-methylethyl)-2-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)-4-thiazol-methanamine

91

N,N-diethyl-2-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)-4-thiazol- methanamine***

N,N-diethyl-2-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)-4-thiazol-methanamine

92

N-ethylnorketamine***

2-(2-chlorophenyl)-2-(ethylamino)cyclohexanone

93

N-hydroxy MDA
(N-hidroxi-MDA)

(±)-N-[α-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethyl] hydroxylamine

94

Nitracaine***

3-(diethylamino)-2,2-dimethylpropyl 4-nitrobenzoate

95

N-Me-1-PEA***

1-(N-metil-amino)-1-fenil-etán;
N-metil-1-fenetil-amin

96

ODT***
(O-dezmetiltramadol)

O-desmethyltramadol

3-{2-[(dimethylamino)methyl]-1-hydroxycyclohexyl}phenol

97

Parahexyl
(parahexil)

3-hexyl-7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

98

para-Methyl-4-methylaminorex **

4,4’-DMAR

4-methyl-5-(4-methylphenyl)-4,5-dihydro-1,3-oxazol-2-amine

99

Pentedron**

β-ethyl-methcathinone (β-etil-metkatinon)

(±)-2-(methylamino)-1-phenylpentan-1-one

100

pFBT***
(fluortropakokain)

4-fluorotropacocaine

8-methyl-8-azabicyclo[3.2.1]oct-3-yl 4-fluorobenzoate

101

pFPP***

1-(4-fluorophenyl)piperazine

102

Phenazepam**
(fenazepam)

7-bromo-5-(2-chlorophenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

103

PMA

1-(4-methoxyphenyl)propan-2-amine

104

PMMAEU
(parametoxi-metilamfetamin)

paramethoxymethylamphetamineEU1;
N-methyl-1-(4-methoxyphenyl)-2-aminopropane vagy p-methoxy-N,α-dimethylphenethylamine

105

Psilocine
(pszilocin)

Psilotsin

3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol-4-ol

106

Psilocybine
(pszilocibin)

3-[2-(dimethylamino)ethyl]indol-4-yl dihydrogen phosphate

107

Rolicyclidine
(roliciklidin)

PHP, PCPY

1-(1-phenylcyclohexyl)pyrrolidine

108

Salvinorin A***
(Szalvinorin A)

(2S,4aR,6aR,7R,9S,10aS,10bR)-9-(acetyloxy)-2-(3-furanyl)dodecahydro-6a,10b-dimethyl-4,10-dioxo-2H-naphtho[2,1-c]pyran-7-carboxylic acid methyl ester

109

STP

DOM

2,5-dimethoxy-α,4-dimethylphenethylamine

110

Tenamfetamine
(tenamfetamin)

MDA

α-methyl-3,4-(methylenedioxy)phenethylamine

111

Tenocyclidine
(tenociklidin)

TCP

1-[1-(2-thienyl)cyclohexyl]piperidine

112

Tetrahydrocannabinol, the following isomers and their stereochemical variants
(a következő tetrahidro-kannabinol izomerek és szterokémiai variánsaik) [THC]

delta-6a(10a)-THC

7,8,9,10-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

delta-6a(7)-THC

(9R, 10aR)-8,9,10,10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo-[b,d]pyran-1-ol

delta-7-THC

(6aR,9R,10aR)-6a,9,10,10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

delta-8-THC

(6aR, 10aR)-6a,7,10,10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo-[b,d]pyran-1-ol

delta-10-THC

6a,7,8,9-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

delta-9(11)-THC

(6aR, 10aR)-6a,7,8,9,10,10a-hexahydro-6,6-dimethyl-9-methylene-3-pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

113

TFMPP***

1-[3-(trifluoromethyl)phenyl]piperazine

114

TMA
(trimetoxiamfetamin)

(±)-3,4,5-trimethoxy-α-methylphenethylamine

115

TMA-2EU
(2,4,5-trimetoxiamfetamin)

2,4,5-trimethoxyamphetamineEU2;
1-(2,4,5-trimethoxyphenyl)propan-2-ylazan°°

116

3-methylmethcathinone, 3-MMC

2-(methylamino)-1-(3-methylphenyl)propan-1-one

117

3-chloromethcathinone, 3-CMC

1-(3-chlorophenyl)-2-(methylamino)propan-1-one

1.2. Ezeken felül a fenti anyagok sztereoizomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján léteznek és nem esnek kifejezetten kivételes rendelkezés alá, továbbá ezek sói, beleértve sztereoizomerjeik sóit, ha ilyen sók léteznek.

1.3. A P1 jegyzéken az alábbi anyagok kerülnek feltüntetésre:

1.3.1 a Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált I. listán szereplő anyagok,
1.3.2. EU jelöléssel a tiltott kábítószer-kereskedelem területén a bűncselekmények tényállási elemeire és a büntetésekre vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2004. október 25-i 2004/757/IB tanácsi kerethatározatban szereplő anyagok,
1.3.3. ** jelöléssel azon anyagok, amelyek nemzeti ellenőrzése a hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján szigorúbb, mint a Pszichotróp Egyezmény előírása,
1.3.4. *** jelöléssel azon anyagok, amelyek nemzeti ellenőrzése a hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján szigorúbb és nem szerepelnek a Kábítószer Egyezmény vagy a Pszichotróp Egyezmény jegyzékeiben.
1.4. Jelen jegyzék C oszlopában ° jellel és dőlt betűvel szedve kerülnek jelölésre a korábbi magyar hivatalos nevek, valamint °° jellel és dőlt betűvel szedve a német BtMG (Betäubungsmittelgesetz 22. Dezember 2003) által alkalmazott IUPAC megnevezés, ha ezek rendelkezésre állnak.

2. Pszichotróp anyagok 2. jegyzéke (P2 jegyzék)

2.1. Pszichotróp anyagok az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

2C-B

4-bromo-2,5-dimethoxyphenethylamine

3

4-CMC

4-chloromethcathinone, clephedrone

1-(4-chlorophenyl)-2-(methylamino)-1-propanone

4

4-FA

4-fluoroamphetamine

1-(4-fluorophenyl)propan-2-amine

5

4F-MDMB-BINACA

Methyl (S)-2-(1-(4-fluorobutyl)-1H-indazole-3-carboxamido)-3,3-dimethylbutanoate

6

5F-AKB-48

5F-APINACA

N-(adamantan-1-yl)-1-(5-fluoropentyl)-1H-indazole-3-carboxamide

7

5F-AMB

5F-AMB-PINACA,
5F-MMB-PINACA

Methyl 2-({[1-(5-fluoropentyl)-1H-indazol-3-yl]carbonyl}amino)-3-methylbutanoate

8

5F-MDMB-PICA

5F-MDMB-2201

Methyl (S)-2-(1-(5-fluoropentyl)-1H-indole-3-carboxamido)-3,3-dimethylbutanoate

9

5F-ADB

5F-MDMB-PINACA

Methyl (2S)-2-{[1-(fluoropentyl)-1H-indazole-3-carbonyl]amino}-3,3-dimethylbutanoate

10

5F-PB-22

Quinolin-8-yl 1-(5-fluoropentyl)-1H-indole-3-carboxylate

11

AB-CHMINACA

N-[(2S)-1-amino-3-methyl-oxobutan-2-yl]-1-(cyclohexylmethyl)-1H-indazole-3-carboxamide

12

AB-FUBINACA

N-[(2S)-1-amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl]-1-[(4-fluorophenyl)methyl]indazole-3-carboxamide

13

AB-PINACA

N-[(2S)-1-Amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl]-1-pentyl-1H-indazole-3-carboxamide

14

ADB-CHMINACA

MAB-CHMINACA

N-[(2S)-1-amino-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2- yl]-1-(cyclohexylmethyl)-1H-indazole-3-carboxamide

15

ADB-FUBINACA

N-[(2S)-1-amino-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2- yl]-1-[(4-fluorophenyl)methyl]-1H-indazole-3-carboxamide

16

alpha-PHP

(RS)-1-phenyl-2-(pyrrolidine-1-yl)hexan-1-one

17

Amfetamine
(amfetamin)

amphetamine

(±)-α-methylphenethylamine

18

Amineptine
(amineptin)

7-[(10,11-dihydro-5H-dibenzo[a,d]cyclohepten-5-yl)amino]heptanoic acid

19

Buprenorphine** (buprenorfin)

21-cyclopropyl-7-α-[(S)-1-hydroxy-1,2,2-trimethylpropyl]-6,14-endo-ethano-6,7,8,14-tetrahydrooripavine

20

CUMYL-4CN-BINACA

1-(4-cyanobutyl)-N-(2-phenylpropan-2-yl)-1H-indazole-3-carboxamide

21

CUMYL-PEGACLONE

5-pentyl-2-(2-phenylpropan-2-yl)-2,5-dihydro-1H-pyrido[4,3-b]indol-1-one

22

Dexamfetamine (dexamfetamin)

dexamphetamine

(+)-α-methylphenethylamine

23

Dronabinol2
(delta-9-tetrahidrokannabinol [delta-9-THC] és sztereokémiai varánsai)

delta-9-tetrahydrocannabinol and its stereochemical variants

(6aR, 10aR)-6a,7,8,10a-tetrahydro-6,6,9-trimethyl-3-pentyl-6H-dibenzo[b,d]pyran-1-ol

24

Ethylone
(etilon)

(RS)-1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(ethylamino)propan-1- one

25

Ethylphenidate (etilfenidát)

„Nopaine”, „Fake cocaine”

Ethyl 2-phenyl-2-(piperidin-2-yl)acetate

26

Eutylone (eutilon)

1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(ethylamino)butan-1-one

27

Fenetylline (fenetillin)

7-{2-[(α-methylphenethyl)amino]ethyl}theophylline

28

FUB-AMB

MMB-FUBINACA, AMB-FUBINACA

Methyl (2S)-2-({1-[(4-fluorophenyl)methyl]-1H-indazole-3-carbonyl}amino)-3-methylbutanoate

29

gamma-Hydroxybutiric acid (gamma-hidroxi-vajsav)

GHB

γ-hydroxybutyric acid

30

Ketamine***
(ketamin)

2-(2-chlorophenyl)-2-(methylamino)-cyclohexanone

31

Levamfetamine (levamfetamin)

levamphetamine

(-)-(R)-α-methylphenethylamine

32

Levomethamphetamine (levometamfetamin)

levomethamphetamine

(-)-N,α-dimethylphenethylamine

33

MDMB-4en-PINACA

Methyl 3,3-dimethyl-2-[1-(pent-4-en-1-yl)-1H-indazole-3-carboxamido]butanoate

34

Mecloqualone (meklokvalon)

3-(o-chlorophenyl)-2-methyl-4-(3H)-quinazolinone

35

Metamfetamine (metamfetamin)

metamphetamine

(+)-(S)-N,α-dimethylphenethylamine

36

Metamfetamine racemate (metamfetamin racemát)

metamphetamine racemate

(±)-N,α-dimethylphenethylamine

37

Methaqualone (metakvalon)

2-methyl-3-o-tolyl-4-(3H)-quinazolinone

38

Methylphenidate (metilfenidát)

Methyl α-phenyl-2-piperidine acetate

39

N-ethylhexedrone

2-(ethylamino)-1-phenyl-1-hexanone

40

N-ethyl norpentylone

ephylone

1-(2H-1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(ethylamino)pentan-1-one

41

Pentazocine** (pentazocin)

(2R,*6R,*11R*)-1,2,3,4,5,6-hexahydro-6,11-dimethyl-3-(3-methyl-2-butenyl)-2,6-methano-3-benzazocin-8-ol

42

Phencyclidine
(fenciklidin)

PCP

1-(1-phenylcyclohexyl)piperidine

43

Phenmetrazine
(fenmetrazin)

3-methyl-2-phenylmorpholine

44

Poppy straw**
(mákszalma)

45

Secobarbital
(szekobarbitál)

5-allyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid

46

Tapentadol ***
(tapentadol)

3-[(2R,3R)-1-(dimethylamino)-2-methylpentan-3-yl]- phenol

47

UR-144

(1-pentyl-1H-indol-3-yl)(2,2,3,3-tetramethylcyclopropyl)methanone

48

XLR-11

[1-(5-fluoropentyl)-1H-indol-3-yl](2,2,3,3-tetramethylcyclopropyl)methanone

49

Zipeprol
(zipeprol)

α-(α-methoxybenzyl)-4-(β-methoxyphenethyl)-1-piperazineethanol

2.2. Ezeken felül a fenti anyagok sztereoizomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján léteznek és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá, továbbá ezek sói, ha ilyen sók léteznek.

2.3. A P2 jegyzéken az alábbi anyagok kerülnek feltüntetésre:

2.3.1. A Pszichotróp Egyezmény szerinti aktualizált II. listán szereplő anyagok,

2.3.2. ** jelöléssel azon anyagok, amelyek nemzeti ellenőrzése a hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján szigorúbb, mint a Pszichotróp Egyezmény előírása,

2.3.3. *** jelöléssel azon anyagok, amelyek nemzeti ellenőrzése a hazai és nemzetközi rendészeti hatósági tapasztalatok alapján szigorúbb és nem szerepelnek a Kábítószer Egyezmény és Pszichotróp Egyezmény jegyzékeiben.

2.4. A 2 jellel jelölt anyag esetében a dronabinol megjelölés csak a (-)-trans-delta-9-tetrahydrocannabinol sztereoizomerre vonatkozik.

3. Pszichotróp anyagok 3. jegyzéke (P3 jegyzék)

3.1. Pszichotróp anyagok az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

Amobarbital
(amobarbitál)

5-ethyl-5-isopentylbarbituric acid

3

Butalbital
(butalbitál)

5-allyl-5-isobutylbarbituric acid

4

Cathine
(katin)

(+)-norpseudoephedrine

(+)-(S)-α-[(S)-1-aminoethyl]benzyl alcohol

5

Cyclobarbital
(ciklobarbitál)

5-(1-cyclohexen-1-yl)-5-ethylbarbituric acid

6

Flunitrazepam
(flunitrazepám)

5-(o-fluorophenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

7

Glutethimide
(glutetimid)

2-ethyl-2-phenylglutarimide

8

Pentobarbital
(pentobarbitál)

5-ethyl-5-(1-methylbutyl)barbituric acid

3.2. Ezeken felül a fenti anyagok sztereoizomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján léteznek és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá, továbbá ezek sói, ha ilyen sók léteznek.

3.3. A P3 jegyzék a Pszichotróp Egyezmény aktualizált III. listája alapján készült.

4. Pszichotróp anyagok 4. jegyzéke (P4 jegyzék)

4.1. Pszichotróp anyagok az alábbi anyagok és vegyületek:

A

B

C

1

Hivatalos név
(magyar név)

Más név vagy rövidítés, külföldön gyakran használt írásmód

Kémiai név / Leírás

2

Allobarbital
(allobarbitál)

5,5-diallylbarbituric acid

3

Alprazolam
(alprazolám)

8-chloro-1-methyl-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine

4

Amfepramone
(amfepramon)

diethylpropion

2-(diethylamino)propiophenone

5

Aminorex
(aminorex)

2-amino-5-phenyl-2-oxazoline

6

Barbital
(barbital)

5,5-diethylbarbituric acid

7

Benzfetamine
(benzfetamin)

benzphetamine

N-benzyl-N,α-dimethylphenethylamine

8

Bromazepam
(bromazepám)

7-bromo-1,3-dihydro-5-(2-pyridyl)-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

9

Brotizolam
(brotizolám)

2-bromo-4-(o-chlorophenyl)-9-methyl-6H-thieno[3,2-f]-s-triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

10

Butobarbital
(butobarbitál)

5-butyl-5-ethylbarbituric acid

11

Camazepam
(kamazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one dimethylcarbamate (ester)

12

Chlordiazepoxide (klórdiazepoxid)

7-chloro-2-(methylamino)-5-phenyl-3H-1,4-benzodiazepine-4-oxide

13

Clobazam
(klobazám)

7-chloro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,5-benzodiazepine-2,4(3H,5H)-dione

14

Clonazepam
(klonazepám)

5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-7-nitro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

15

Clonazolam
(klonazolám)

6-(2-chlorophenyl)-1-methyl-8-nitro-4H-benzo[f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

16

Clorazepate
(klorazepát)

7-chloro-2,3-dihydro-2-oxo-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine-3-carboxylic acid

17

Clotiazepam
(klotiazepám)

5-(o-chlorophenyl)-7-ethyl-1,3-dihydro-1-methyl-2H-thieno[2,3-e]-1,4-diazepin-2-one

18

Cloxazolam
(kloxazolám)

10-chloro-11b-(o-chlorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydro-oxazolo-[3,2-d][1,4]benzodiazepin-6(5H)-one

19

Delorazepam
(delorazepám)

7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

20

Diazepam
(diazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

21

Diclazepam
(diklazepám)

2-chlorodiazepam, Ro5-3448

7-Chloro-5-(2-chlorophenyl)-1-methyl-1,3-dihydro-2H-benzo[e][1,4]diazepin-2-one

22

Estazolam
(esztazolám)

8-chloro-6-phenyl-4H-s-triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine

23

Ethchlorvynol
(etklórvinol)

1-chloro-3-ethyl-1-penten-4-yn-3-ol

24

Ethinamate
(etinamát)

1-ethynylcyclohexanolcarbamate

25

Ethyl loflazepate
(etil-loflazepát)

ethyl 7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-2,3-dihydro-2-oxo-1H-1,4-benzodiazepine-3-carboxylate

26

Etilamfetamine
(etilamfetamin)

N-ethylamphetamine

N-ethyl-α-methylphenethylamine

27

Etizolam
(etizolám)

4-(2-chlorophenyl)-2-ethyl-9-methyl-6H-thieno[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

28

Fencamfamin
(fenkamfamin)

N-ethyl-3-phenyl-2-norbornanamine

29

Fenproporex
(fenproporex)

(±)-3-[(α-methylphenylethyl)amino]propionitrile

30

Flualprazolam
(flualprazolám)

8-chloro-6-(2-fluorophenyl)-1-methyl-4H-benzo[f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepime

31

Flubromazolam
(flubromazolám)

8-bromo-6-(2-fluorophenyl)-1-methyl-4H-benzo[f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

32

Fludiazepam
(fludiazepám)

7-chloro-5-(o-fluorophenyl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

33

Flurazepam
(flurazepám)

7-chloro-1-[2-(diethylamino)ethyl]-5-(o-fluorophenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

34

Halazepam
(halazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2,2,2-trifluoroethyl)-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

35

Haloxazolam
(haloxazolám)

10-bromo-11b-(o-fluorophenyl)-2,3,7,11b-tetrahydrooxazolo[3,2-d][1,4]benzodiazepin-6(5H)-one

36

Ketazolam
(ketazolám)

11-chloro-8,12b-dihydro-2,8-dimethyl-12b-phenyl-4H-[1,3]oxazino[3,2-d][1,4]benzodiazepin-4,7(6H)-dione

37

Lefetamine
(lefetamin)

SPA

(–)-N,N-dimethyl-1,2-diphenylethylamine

38

Loprazolam
(loprazolám)

6-(o-chlorophenyl)-2,4-dihydro-2-[(4-methyl-1-piperazinyl)methylene]-8-nitro-1H-imidazo[1,2-a][1,4]benzodiazepin-1-one

39

Lorazepam (lorazepám)

7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

40

Lormetazepam (lormetazepám)

7-chloro-5-(o-chlorophenyl)-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

41

Mazindol
(mazindol)

5-(p-chlorophenyl)-2,5-dihydro-3H-imidazo[2,1- a]isoindol-5-ol

42

Medazepam (medazepám)

7-chloro-2,3-dihydro-1-methyl-5-phenyl-1H-1,4-benzodiazepine

43

Mefenorex (mefenorex)

N-(3-chloropropyl)-α-methylphenethylamine

44

Meprobamate (meprobamát)

2-methyl-2-propyl-1,3-propanedioldicarbamate

45

Mesocarb
(mezokarb)

3-(α-methylphenethyl)-N-(phenylcarbamoyl)sydnone imine

46

Methylphenobarbital (metilfenobarbitál)

5-ethyl-1-methyl-5-phenylbarbituric acid

47

Methyprylon (metiprilon)

3,3-diethyl-5-methyl-2,4-piperidine-dione

48

Midazolam (midazolám)

8-chloro-6-(o-fluorophenyl)-1-methyl-4H-imidazo[1,5-a][1,4]benzodiazepine

49

Nimetazepam (nimetazepám)

1,3-dihydro-1-methyl-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

50

Nitrazepam (nitrazepám)

1,3-dihydro-7-nitro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

51

Nordazepam (nordazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

52

Oxazepam (oxazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

53

Oxazolam (oxazolám)

10-chloro-2,3,7,11b-tetrahydro-2-methyl-11b-phenyloxazolo[3,2-d][1,4]benzodiazepin-6(5H)-one

54

Pemoline
(pemolin)

2-amino-5-phenyl-2-oxazolin-4-one

55

Phendimetrazine (fendimetrazin)

(+)-(2S,3S)-3,4-dimethyl-2-phenylmorpholine

56

Phenobarbital (fenobarbitál)

5-ethyl-5-phenylbarbituric acid

57

Phentermine (fentermin)

α,α-dimethylphenethylamine

58

Pinazepam (pinazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-5-phenyl-1-(2-propynyl)-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

59

Pipradrol
(pipradrol)

1,1-diphenyl-1-(2-piperidyl)methanol

60

Prazepam (prazepám)

7-chloro-1-(cyclopropylmethyl)-1,3-dihydro-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

61

Pyrovalerone (pirovaleron)

4’-methyl-2-(1-pyrrolidinyl)valerophenone

62

Secbutabarbital (szekbutabarbitál)

5-sec-butyl-5-ethylbarbituric acid

63

Temazepam (temazepám)

7-chloro-1,3-dihydro-3-hydroxy-1-methyl-5-phenyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

64

Tetrazepam (tetrazepám)

7-chloro-5-(1-cyclohexen-1-yl)-1,3-dihydro-1-methyl-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

65

Triazolam (triazolám)

8-chloro-6-(o-chlorophenyl)-1-methyl-4H-s-triazolo[4,3-a][1,4] benzodiazepine

66

Vinylbital (vinilbitál)

5-(1-methylbutyl)-5-vinylbarbituric acid

67

Zolpidem (zolpidem)

N,N,6-trimethyl-2-p-tolylimidazo[1,2-a]pyridine-3-acetamide

4.2. Ezeken felül a fenti anyagok sztereoizomerjei, ha azok a feltüntetett kémiai névnek megfelelnek, kémiai szerkezetük alapján léteznek és nem esnek kifejezett kivételes rendelkezés alá, továbbá ezek sói, ha ilyen sók léteznek.

4.3. A P4 jegyzék a Pszichotróp Egyezmény aktualizált IV. listája alapján készült.

3. melléklet a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelethez

ÚJ PSZICHOAKTÍV ANYAGOK JEGYZÉKE

Új pszichoaktív anyagok a következő szerkezeti leírásoknak megfelelő vegyületek, ha azok az 1. és 2. melléklet szerinti jegyzékeken nem szerepelnek:

1. Azok

1.1. az indolil-naftil-keton (1H-indol-3-il(naftalin-1-il)metanon, 1H-indol-3-il(naftalin-2-il)metanon), vagy

1.2. a fenil-indolil-keton (fenil(1H-indol-3-il)metanon) vagy

1.3. a benzil-indolil-keton (2-fenil-1-(1H-indol-3-il)etanon) vagy

1.4. az indazolil-naftil-keton (1H-indazol-3-il(naftalin-1-il)metanon, 1H-indazol-3-il(naftalin-2-il)metanon) vagy

1.5. a fenil-indazolil-keton (fenil(1H-indazol-3-il)metanon) vagy

1.6. a benzil-indazolil-keton (2-fenil-1-(1H-indazol-3-il)etanon) vagy

1.7. a naftil-pirrolil-keton (naftalin-1-il(1H-pirrol-3-il)metanon, naftalin-2-il(1H-pirrol-3-il)metanon) vagy

1.8. a (ciklusos alkil)-indolil-keton (mono- vagy policikloalkil(1H-indol-3-il)metanon) vagy

1.9. a (ciklusos alkil)-indazolil-keton (mono- vagy policikloalkil(1H-indazol-3-il)metanon) vagy

1.10. a (ciklusos alkil)-pirrolil-keton (mono- vagy policikloalkil(1H-pirrol-3-il)metanon) vagy

1.11. az indol-3-karboxilát (1H-indol-3-karbonsav észterszármazék) vagy

1.12. az indol-3-karboxamid (1H-indol-3-karboxamid) vagy

1.13. az indazol-3-karboxilát (1H-indazol-3-karbonsav észterszármazék) vagy

1.14. az indazol-3-karboxamid (1H-indazol-3-karboxamid)

szerkezeti részt tartalmazó vegyületek, amelyekben
1.15. az indol-, indazol-, illetve pirrolváz 1-es helyzetű nitrogénatomjához
1.15.1. legfeljebb 7 szénatomos alkil-, alkenil- vagy alkinilcsoport, illetve
1.15.2. az 1.15.1 szerinti csoport ciano-, hidroxi-, alkoxi-, alkilszulfanil-, cikloalkil-, halogénezett cikloalkil-, cikloalkenil-, fenil-, (halogénfenil)-, tetrahidrofuranil-, tetrahidropiranil-, morfolinil-, N-metilpirrolidinil- vagy N-metilpiperidinilcsoportot, vagy egy, illetve több halogénatomot tartalmazó származéka kapcsolódik;
1.16. az indolváz
1.16.1. 2-es helyzetben lévő szénatomja metil- vagy etilcsoportot tartalmazhat, illetve
1.16.2. 4-es, 5-ös, 6-os, illetve 7-es helyzetben lévő szénatomjai – tetszőleges kombinációban – halogénatomot, metil-, metoxi- vagy nitrocsoportot tartalmazhatnak;
1.17. a pirrolváz a 2-es, 4-es, illetve 5-ös helyzetű szénatomjához kapcsolódóan, tetszőleges kombinációban egy vagy több
1.17.1. halogénatomot vagy
1.17.2. fenil-, (halogénfenil)-, naftil- vagy 1-2 szénatomos alkilcsoportot tartalmazhat;
1.18. az 1.11. és az 1.13. szerinti vegyületek karboxilát részének oxigénatomjához,
1.18.1. (ciklusos alkil)-, fenil-, benzil-, naftil- vagy kinolincsoport kapcsolódik;
1.19. az 1.1–1.7. szerinti fenil-, benzil- és naftilcsoport, illetve az 1.18.1. szerinti fenil-, benzil-, naftil- és kinolincsoport
1.19.1. egy vagy több 1-4 szénatomos alkilcsoportot vagy
1.19.2. metoxi- vagy etoxicsoportot vagy
1.19.3. azido-, dimetilamino-, fenil-, hidroxi-, hidroximetil-, nitro- vagy cianocsoportot, vagy egy, illetve több halogénatomot tartalmazhat;
1.20. az 1.12. és 1.14. szerinti vegyületek karboxamid részének nitrogénatomja
1.20.1. olyan piperazingyűrű tagja, amely egy vagy több metil-, illetve etilcsoportot tartalmaz, vagy
1.20.2. olyan részlegesen vagy teljesen telített biciklusos gyűrűrendszer tagja, amely 7-10 szénatomból és egy vagy két nitrogénatomból áll, vagy
1.20.3. valin-, 3-metilvalin-, fenilalanin-metilészter vagy valin-, 3-metilvalin-, fenilalanin-etilészter szerkezeti rész alfa nitrogénatomja, vagy
1.20.4. valin-, 3-metilvalin-, fenilalanin-amid szerkezeti rész alfa-nitrogénatomja, vagy
1.20.5. (ciklusos alkil)-, fenil-, benzil-, naftil- vagy kinolincsoportot tartalmaz;
1.21. az 1.8., 1.9., 1.10. és 1.18.1. és 1.20.5. szerinti (ciklusos alkil)-csoport egy vagy több 3-10 szénatomos gyűrűből áll és egy vagy több 1-3 szénatomos alkilcsoportot vagy halogénatomot tartalmazhat;
1.22. az 1.20.5. szerinti fenil-, benzil-, naftil- és kinolincsoport
1.22.1. egy vagy több 1-4 szénatomos alkilcsoportot vagy
1.22.2. metoxi- vagy etoxicsoportot vagy
1.22.3. azido-, dimetilamino-, fenil-, hidroxi-, hidroximetil-, nitro- vagy cianocsoportot, vagy egy, illetve több halogénatomot tartalmazhat.

2. Azok a katinon (2-amino-1-fenilpropán-1-on) szerkezeti részt tartalmazó vegyületek, a bupropion, kivételével, amelyekben

2.1. a propán-1-on szerkezeti egység 3-as helyzetű szénatomja

2.1.1. legfeljebb 6 szénatomos alkilcsoportot tartalmazhat,

2.2. a fenilcsoport egy vagy – tetszőleges kombinációban – több

2.2.1. halogénatomot, metil, etil, metoxi, metiléndioxi (metilénbiszoxi-), trimetilén (propán-1,3-diil), etilénoxi-csoportot tartalmazhat,

2.3. a nitrogénatom

2.3.1. 1-4 szénatomos alkilcsoportot vagy alkilcsoportokat tartalmazhat vagy

2.3.2. benzilcsoportot tartalmazhat vagy

2.3.3. pirrolidin vagy piperidin gyűrű tagja.

3. Azok a triptamin (2-(1H-indol-3-il)etánamin) szerkezeti részt tartalmazó vegyületek, amelyekben

3.1. az aminocsoport nitrogénje

3.1.1. legfeljebb 4 szénatomos alkil-, vagy alkenilcsoportot, illetve csoportokat tartalmaz,

3.2. az indolil csoport 4-es vagy 5-ös helyzetben

3.2.1. hidroxi-, metoxi- vagy acetoxicsoportot tartalmazhat.

4. Azok a fenetilamin (2-feniletánamin) szerkezeti részt tartalmazó vegyületek – ideértve a 2-feniletánamint is –, amelyekben

4.1. az aminocsoport egy vagy – tetszőleges kombinációban – több

4.1.1. legfeljebb 4 szénatomos alkil-, alkenil-, cikloalkil-, halogénalkil-, hidroxialkil-, cianoalkil- vagy metoxialkil-csoportot,

4.1.2. acetil-, hidroxi-, metoxi-, ciklopropilmetil-, benzil-, metoxibenzil-, dimetoxibenzil-, trimetoxibenzil-, vagy furilmetil-csoportot tartalmazhat;

4.2. az aminocsoport azetidin, pirrolidin vagy piperidin gyűrű tagja lehet;

4.3. az etánamin szerkezeti rész 1-es helyzetű szénatomja

4.3.1. legfeljebb 4 szénatomos alkilcsoportot tartalmazhat;

4.4. a fenilcsoport egy vagy – tetszőleges kombinációban – több

4.4.1. legfeljebb 5 szénatomos alkil-, (cikloalkil)alkil-, alkoxi-, (cikloalkil)alkoxi-, (alkoxi)alkil-, alkilszulfanil-, alkilamino-, halogénalkil-csoportot, illetve

4.4.2. halogénatomot, benzil-, benziloxi-, amino-, ciano-, nitro-, trimetilén- (propán-1,3 diil), metiléndioxi- (metilénbiszoxi-), etiléndioxi- (etilénbiszoxi-), etilénoxi-, etendiiloxi-, etilénimino- (etilénazandiil-), etendiilimino- (eten-1,2-diilazandiil-) csoportot

tartalmazhat.

5. Azok az N-fenil-1-(2-feniletil)-4-piperidinamin szerkezeti részt tartalmazó vegyületek, amelyekben

5.1. a piperidinamin rész nitrogénatomjához 1-4 szénatomszámú alkil- vagy alkenil- vagy metoxialkil- vagy 3-6 szénatomos cikloalkilcsoportot, illetve furanil- vagy tetrahidrofuranil-csoportot tartalmazó karbonil-rész szénatomja kapcsolódik,

5.2. az N-fenil rész fenilgyűrűjéhez halogén- vagy metoxi-csoport kapcsolódhat,

5.3. a piperidin részhez egy vagy – tetszőleges kombinációban – több metil-, illetve karbometoxi-csoport kapcsolódhat,

5.4. a feniletil rész alifás szénatomjaihoz metil- vagy hidroxi-csoport kapcsolódhat.

6. Az 1–5. pontban foglaltakon túlmenően továbbá

6.1. a következő vegyületek:

A

B

1

Hivatalos elnevezés (illetve más név vagy rövidítés,
illetve külföldön gyakran használt más írásmód)

Kémiai név

2

2C-B-BZP

1-(4-bromo-2,5-dimethoxybenzyl)-4-methylpiperazine

3

CPCPP, Gelbes

1-(3-chlorophenyl)-4-(3-chloropropyl)piperazine

4

Dichlorophenyl-piperazine (diklórfenil-piperazin)

1-(2,3-dichlorophenyl)piperazine

5

Harmin

7-methoxy-1-methyl-9H-β-carboline

6

5-MeO-triptamin

2-(5-methoxy-1H-indol-3-yl)ethanamine

7

N-benzyl-1-PEA (N-benzil-1-PEA)

N-benzyl-1-phenylethanamine

8

pCPP

1-(4-chlorophenyl)piperazine

9

1-phenyl-propyl-amine (fenilpropilamin)

1-phenylpropan-1-amine

10

pMeOPP

1-(4-methoxyphenyl)piperazine

11

URB-754

6-methyl-2-[(4-methylphenyl)amino]-1-benzoxazin-4-one

12

RH-34

3-[2-(2-methoxybenzylamino)ethyl]-1H-quinazoline-2,4-dione

13

MEOP; Methoxypiperamide; metoxipiperamid; MEXP; 1(4methoxybenzoyl)-4-methylpiperazine

(4-methoxyphenyl)(4-methylpiperazin-1-yl)methanone

14

bk-2C-B

2-amino-1-(4-bromo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanone

15

25I-NBF

2-(4-iodo-2,5-dimethoxyphenyl)-
N-[(2-fluorophenyl)methyl]ethanamine

16

Mexedrone; 4-MMC-oMe; ’MEX’

3-methoxy-2-(methylamino)-1-(4-methylphenyl)propan-1-one

17

TH-PVP

2-(pyrrolidin-1-yl)-1-(5,6,7,8-tetrahydronaphthalen-2-yl)pentan-1-one

18

izopropilfenidát (isopropylphenidate)

propan-2-yl phenyl(piperidin-2-yl)acetate

19

metamnetamin (methylnaphetamine; N-methyl- PAL-287; MNT; MNA)

N-methyl-1-(naphthalen-2-yl)propan-2-amine

20

dezklórketamin (deschloroketamine;
2-(phenyl)-2-(methylamino)-cyclohexanone)

2-(methylamino)-2-phenylcyclohexanone

21

1P-LSD (1-propionyl-d-lysergic acid diethylamide)

N,N-diethyl-7-methyl-4-propanoyl-6,6a,8,
9-tetrahydroindolo[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

22

Ethylnaphthidate; HDEP-28

ethyl 2-(naphthalen-2-yl)-2-(piperidin-2-yl)acetate

23

4-methylmethylphenidate; 4Me-TMP

methyl 2-(piperidin-2-yl)-2-(p-tolyl)acetate

24

4-fluoromethylphenidate; 4F-TMP; 4F-MPH; 4-FMPH

methyl 2-(4-fluorophenyl)-2-(piperidin-2-yl)acetate

25

CUMYL-5F-P7AICA; CUMYL-5F-PAICA; SGT-263

1-(5-fluoropentyl)-N-(2-phenylpropan-2-yl)-1H-pyrrolo[2,3-b]pyridine-3-carboxamide

26

(Iso)butyryl-F-fentanyl N-benzyl analogue

2-methyl-N-(1-benzylpiperidin-4-yl)-N-(4-fluorophenyl)propanamide

27

Despropionyl-2-fluoro fentanyl; despropionyl-o-fluoro fentanyl

N-(2-fluorophenyl)-1-(2-phenylethyl)piperidin-4-amine

28

Flubromazepam

7-bromo-5-(2-fluorophenyl)-1,3-dihydro-2H-1,4-
benzodiazepin-2-one

29

5-fluoropentyl-3-pyridinoylindole

[1-(5-fluoropentyl)-1H-indol-3-yl](pyridin-3-yl)methanone

30

Phenibut

4-amino-3-phenylbutanoic acid

31

2-fluorodeschloroketamine; 2-Fl-2’-Oxo-PCM; fluoroketamine; 2-FDCK; 2F-DK; 2-FDK; 2-FK

2-(2-fluorophenyl)-2-(methylamino)cyclohexanone

32

Dichloropane; RTI-111; RTI-4229-111; O-401

methyl 3-(3,4-dichlorophenyl)-8-methyl-8-
azabicyclo[3.2.1]octane-2-carboxylate

33

AMAPN

2-(methylamino)-1-(naphthalen-1-yl)propan-1-one

34

5Cl-bk-MPA; 5Cl-bk-methylthienylpropamine;
5Cl-bk-methiopropamine

1-(5-chlorothiophen-2-yl)-2-(methylamino)propan-1-one

35

5F-Cumyl-PeGaClone; 5F-SGT-151

5-(5-fluoropentyl)-2-(2-phenylpropan-2-yl)-2,5-
dihydro-1H-pyrido[4,3-b]indol-1-one
2-cumyl-5-(5-fluoropentyl)-gamma-carbolin-1-
one

36

ALD-52; 1-acetyl-LSD

(6aR,9R)-4-acetyl-N,N-diethyl-7-methyl-
6,6a,8,9-tetrahydroindolo[4,3-f,g]quinoline-9-carboxamide

37

ETH-LAD; 6-ethyl-6-nor-lysergic acid diethylamide

(6aR,9R)-N,N-diethyl-7-ethyl-4,6,6a,7,8,9-hexahydroindolo-[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

38

diphenyl-PBP

1-(1,3-diphenylpropan-2-yl)pyrrolidine

39

benzoil-fentanil

1.N-(1-phenethylpiperidin-4-yl)-N-phenylbenzamide; N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidyl]benzamide; N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]benzamide

40

Cumyl-CH-MegaClone

5-cyclohexylmethyl-2-(2-phenylpropan-2-yl)-2,5-dihydro-1H-pyrido[4,3-b]indol-1-one

41

1-Aminoindan

2,3-dihydro-1H-inden-1-amine

42

N-methyl-2AI

N-methyl-2,3-dihydro-1H-inden-2-amine

43

M-ALPHA

1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-N-methylpropan-1-amine

44

Thiopropamine

1-(thiophen-2-yl)propan-2-amine

45

2-APB

1-(1-benzofuran-2-yl)propan-2-amine

46

2-MAPB

1-(1-benzofuran-2-yl)-N-methylpropan-2-amine

47

2-EAPB

1-(1-benzofuran-2-yl)-N-ethylpropan-2-amine

48

5-MeO-DIBF

N-[2-(5-methoxy-1-benzofuran-3-yl)ethyl]-N-(propan-2-yl)propan-2-amine

49

2-MABB

1-(1-benzofuran-2-yl)-N-methylbutan-2-amine

50

1-(4-Bromo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanamine

1-(4-bromo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanamine

51

BOH-PHP

1-phenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)hexan-1-ol

52

2-MeO-Ketamine

2-(2-methoxyphenyl)-2-(methylamino)cyclohexanone

53

Methoxetamine brominated derivative

2-(2-bromo-5-methoxyphenyl)-2-(ethylamino)cyclohexanone

54

3MeO-PCMo

4-[1-(3-methoxyphenyl)cyclohexyl]morpholine

55

Benocyclidine

1-[1-(benzothiophen-2-yl)cyclohexyl]piperidine

56

Tiletamine

2-(ethylamino)-2-(2-thienyl)cyclohexanone

57

deschloro-N-ethyl-ketamine (O-PCE)

2-(ethylamino)-2-phenyl-cyclohexanone

58

3-MeO-PCMMo

4-{[1-(3-methoxyphenyl)cyclohexyl]methyl}morpholine

59

3-HO-PCE

3-[1-(ethylamino)cyclohexyl]phenol

60

3-HO-PCP

3-(1-piperidin-1-ylcyclohexyl)phenol

61

Methoxpropamine

2-(3-methoxyphenyl)-2-(propylamino)cyclohexan-1-one

62

Pyrazolam

8-bromo-1-methyl-6-(pyridin-2-yl)-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine

63

Alprazolam triazolobenzophenone derivative

{2-[3-(aminomethyl)-5-methyl-4H-1,2,4-triazol-4-yl]-5-
chlorophenyl}phenyl-methanone

64

Meclonazepam

5-(2-chlorophenyl)-3-methyl-7-nitro-1,3-dihydro-1,4-
benzodiazepin-2-one

65

Deschloroetizolam

2-ethyl-9-methyl-4-phenyl-6H-thieno[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

66

Nifoxipam

5-(2-fluorophenyl)-3-hydroxy-7-nitro-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

67

Adinazolam

1-(8-chloro-6-phenyl-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]
benzodiazepin-1-yl)-N,N-dimethylmethanamine

68

Metizolam

4-(2-chlorophenyl)-2-ethyl-6H-thieno[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

69

Nitrazolam

1-methyl-8-nitro-6-phenyl-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]
benzodiazepine

70

Cloniprazepam

5-(2-chlorophenyl)-1-(cyclopropylmethyl)-7-nitro-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

71

Cinazepam

4-{[7-bromo-5-(2-chlorophenyl)-2-oxo-1,3-dihydro-1,4- benzodiazepin-3-yl]oxy}-4-oxo-butanoic acid

72

3-hydroxyphenazepam

7-bromo-5-(2-chlorophenyl)-3-hydroxy-1,3-dihydro-1,4- benzodiazepin-2-one

73

Fonazepam

5-(2-fluorophenyl)-1,3-dihydro-7-nitro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

74

4-chlorodiazepam

7-chloro-5-(4-chlorophenyl)-1-methyl-3H-1,4-benzodiazepin-2-one

75

Flunitrazolam

6-(2-fluorophenyl)-1-methyl-8-nitro-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]benzodiazepine

76

Bromazolam

8-bromo-1-methyl-6-phenyl-4H-[1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]
benzodiazepine

77

Norfludiazepam

7-chloro-5-(2-fluorophenyl)-1,3-dihydro-1,4-benzodiazepin-2-one

78

Ro 07-4065

7-chloro-5-(2,6-difluorophenyl)-1-methyl-3H-1,4-
benzodiazepin-2-one

79

Thionordazepam

7-chloro-5-phenyl-1,3-dihydro-1,4-benzodiazepine-2-thione

80

Methyl clonazepam

5-(2-chlorophenyl)-1-methyl-7-nitro-3H-1,4-benzodiazepin-2-one

81

Fluclotizolam

2-chloro-4-(2-fluorophenyl)-9-methyl-6H-thieno[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

82

Clobromazolam

8-bromo-6-(2-chlorophenyl)-1-methyl-4H-[1,2,4]triazolo
[4,3-a][1,4]benzodiazepine

83

Bentazepam

5-phenyl-1,3,6,7,8,9-hexahydro-2H-[1]benzothieno[2,3-e]
[1,4]diazepin-2-one

84

CP 47,497

5-(1,1-dimethylheptyl)-2-[(1R,3S)-3-hydroxycyclohexyl]
phenol

85

AM-1220 Azepane Isomer

[1-(hexahydro-1-methyl-1H-azepin-3-yl)-1H-indol-3-yl]-1-naphthalenyl-methanone

86

Org 27569

5-chloro-3-ethyl-N-[2-[4-(1-piperidinyl)phenyl]ethyl]-1H-indole-2-carboxamide

87

Org 27759

N-[2-[4-(dimethylamino)phenyl]ethyl]-3-ethyl-5-fluoro-1H-indole-2-carboxamide

88

Org 29647

N-(1-benzylpyrrolidin-3-yl)-5-chloro-3-ethyl-1H-indole-2-carboxamide

89

HU-331

3-hydroxy-2-(6-isopropenyl-3-methyl-cyclohex-2-en-1-yl)-5-pentyl-1,4-benzoquinone

90

WIN 55212-2

[(3R)-2,3-dihydro-5-methyl-3-(4-morpholinylmethyl)pyrrolo[1,2,3-de]-1,4-benzoxazin-6-yl]-1-naphthalen-1-yl-methanone

91

AB-005 azepane isomer

[1-(1-methylazepan-2-yl)indol-3-yl]-(2,2,3,3- tetramethylcyclopropyl)methanone

92

4-HTMPIPO

4-hydroxy-3,3,4-trimethyl-1-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)pentan-1-one

93

URB-597

3’-carbamoylbiphenyl-3-yl cyclohexylcarbamate

94

JTE-907

N-(1,3-benzodioxol-5-ylmethyl)-2-hydroxy-7-methoxy-8-pentoxy-quinoline-3-carboxamide

95

LY2183240

5-([1,1’-biphenyl]-4-ylmethyl)-N,N-dimethyl-1H-tetrazole-1-carboxamide

96

1-(Cyclohexylmethyl)-2-[(4-ethoxyphenyl)methyl]-N,N-diethyl-1H-benzimidazol-5-carboxamide

1-(cyclohexylmethyl)-2-[(4-ethoxyphenyl)methyl]-N,N-diethyl-benzimidazole-5-carboxamide

97

AM-2201 benzimidazole analogue (FUBIMINA)

[1-(5-fluoropentyl)-1H-benzimidazol-2-yl](naphthalen-1-yl)methanone

98

5F-AB-FUPPYCA (5F-5,3-AB-PFUPPYCA)

2-{[1-(5-fluoropentyl)-5-(4-fluorophenyl)-1H-pyrazol-3-yl]formamido}-3-methylbutanamide

99

5F-PY-PICA

[1-(5-fluoropentyl)-1H-indol-3-yl](pyrrolidin-1-yl)methanone

100

5F-PY-PINACA

[1-(5-fluoropentyl)-1H-indazol-3-yl](pyrrolidin-1-yl)methanone

101

AB-CHMFUPPYCA (3,5-AB-CHMFUPPYCA)

N-(1-amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl)-1-(cyclohexylmethyl)-3-(4-fluorophenyl)-1H-pyrazole-
5-carboxamide

102

MDMB-CHMCZCA

9-(cyclohexylmethyl)-N-(1-methoxycarbonyl-
2,2-dimethyl-propyl)carbazole-3-carboximidic acid

103

5F-PCN

1-(5-fluoropentyl)-N-(naphthalen-1-yl)-1H-pyrrolo[3,2-c]
pyridine-3-carboxamide

104

EG-2201

[9-(5-fluoropentyl)-9H-carbazol-3-yl](naphthalen-
1-yl)methanone

105

MDA 19

N-[(Z)-(1-hexyl-2-oxo-indolin-3-ylidene)amino]benzamide

106

MO-CHMINACA

1-methoxy-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2-yl
1-(cyclohexylmethyl)-1H-indazole-3-carboxylate

107

MDMB-PCZCA

methyl 3,3-dimethyl-2-[(9-pentylcarbazole-3-carbonyl)amino] butanoate

108

5F-3,5-AB-PFUPPYCA

N-(1-carbamoyl-2-methyl-propyl)-1-(5-fluoropentyl)-3-(4- fluorophenyl)pyrazole-5-carboxamide

109

CUMYL-4CN-B7AICA

1-(4-cyanobutyl)-N-(1-methyl-1-phenyl-ethyl)pyrrolo[2,3-b]pyridine-3-carboxamide

110

5F-MDMB-P4AICA

methyl 2-{[1-(5-fluoropentyl)pyrrolo[3,2-b]pyridine-
3-carbonyl]amino}-3,3-dimethyl-butanoate

111

5F-MDMB-P7AICA

methyl 2-{[1-(5-fluoropentyl)-1H-pyrrolo[2,3-b]pyridin-3-yl]formamido}-3,3-dimethylbutanoate

112

5F-AB-P7AICA

N-(1-amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl)-1-(5-fluoropentyl)-
1H-pyrrolo[2,3-b]pyridine-3-carboxamide

113

2F-QMPSB

quinolin-8-yl 3-[(4,4-difluoropiperidin-1-yl)
sulfonyl]-4-methylbenzoate

114

5F-A-P7AICA

N-(adamantan-1-yl)-1-(5-fluoropentyl)-1H-pyrrolo[2,3-b]
pyridine-3-carboxamide

115

3’,4’-Methylenedioxy-alpha-methylPPP (MDMPP)

1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-methyl-2-(pyrrolidin-1-yl)
propan-1-one

116

1-(2,3-dihydro-1H-inden-5-yl)-2-phenyl-2-(pyrrolidinyl-1-yl)ethan-1-one

1-(2,3-dihydro-1H-inden-5-yl)-2-phenyl-2-(pyrrolidin-
1-yl)ethanone

117

alpha-PPP-MeO

3-methoxy-1-phenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)propan-1-one

118

3,4-Dichloro-N,N-cyclohexylmethylmethcathinone

2-[cyclohexyl(methyl)amino]-1-(3,4-dichlorophenyl)propan-1-one

119

TH-PBP

2-(pyrrolidin-1-yl)-1-(5,6,7,8-tetrahydronaphthalen-2-yl)
butan-1-one

120

alpha-pyrrolidinocyclohexylphenone (alpha-PCYP)

2-cyclohexyl-1-phenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)ethan-1-one

121

2-Me-DMT

N,N-dimethyl-2-(2-methyl-1H-indol-3-yl)ethanamine

122

AL-LAD

(8β)-9,10-didehydro-N,N-diethyl-6-(2-propenyl)-ergoline-
8-carboxamide

123

McPT

N-[2-(1H-indol-3-yl)ethyl]-N-methylcyclopropanamine

124

alpha-TMT

1-(1H-indol-3-yl)-N,N-dimethylpropan-2-amine

125

1P-ETH-LAD

N,N,7-triethyl-4-propanoyl-6,6a,8,9-tetrahydroindolo[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

126

5-MeO-pyr-T

5-methoxy-3-(2-pyrrolidin-1-ylethyl)-1H-indole

127

Lysergic acid methyl ester

methyl 7-methyl-6,6a,8,9-tetrahydro-4H-indolo[4,3-fg]
quinoline-9-carboxylate

128

4-HO-McPT

3-{2-[cyclopropyl(methyl)amino]ethyl}-1H-indol-4-ol

129

4-PrO-DMT

3-[2-(dimethylamino)ethyl]-1H-indol-4-yl propanoate

130

Butorphanol

17-(cyclobutylmethyl)morphinan-3,14-diol

131

U-49900

3,4-dichloro-N-[2-(diethylamino)cyclohexyl]-
N-methylbenzamide

132

U-51754

2-(3,4-dichlorophenyl)-N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-N-methyl-acetamide

133

Benzodioxole-fentanyl

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidyl]-1,3-benzodioxole-5-carboxamide

134

3-phenylpropanoylfentanyl

N,3-diphenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidyl]propanamide

135

Tetramethylcyclopropanefentanyl

2,2,3,3-tetramethyl-N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidyl]cyclopropanecarboxamide

136

U-48800

2-(2,4-dichlorophenyl)-N-[2-(dimethylamino)
cyclohexyl]-N-methyl-acetamide

137

Thiophenefentanyl

N-phenyl-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidyl]
thiophene-2-carboxamide

138

Benzylfentanyl

N-(1-benzyl-4-piperidyl)-N-phenyl-propanamide

139

Bromadoline

4-bromo-N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]benzamide

140

Acetylbenzylfentanyl

N-(1-benzyl-4-piperidyl)-N-phenyl-acetamide

141

Benzoylbenzylfentanyl

N-(1-benzyl-4-piperidyl)-N-phenyl-benzamide

142

4-hydroxybutyrfentanyl; 4-HO-BF

N-(4-hydroxyphenyl)-N-[1-(2-phenylethyl)piperidin-4-yl]
butanamide

143

isopropyl-U-47700

3,4-dichloro-N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-N-(propan-2-yl)benzamide

144

U-50488

2-(3,4-dichlorophenyl)-N-methyl-N-(2-pyrrolidin-
1-ylcyclohexyl)acetamide

145

3,4-methylenedioxy-U-47700

N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-N-methyl-1,3-benzodioxole-5-carboxamide

146

4-fluoro-cyclopropylbenzylfentanyl

N-(1-benzyl-4-piperidyl)-N-(4-fluorophenyl)
cyclopropanecarboxamide

147

Furanylbenzylfentanyl

N-(1-benzyl-4-piperidyl)-N-phenyl-furan-2-carboxamide

148

2-methylacetylfentanyl

N-(2-methylphenyl)-N-[1-(2-phenylethyl)-4-piperidinyl]-
acetamide

149

N-methyl U-47931E

4-bromo-N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-
N-methylbenzamide

150

Piperidylthiambutene

1-[4,4-di(thiophen-2-yl)but-3-en-2-yl]piperidine

151

2-methyl-AP-237

1-[2-methyl-4-(3-phenylprop-2-en-1-yl)piperazin-1-yl]
butan-1-one

152

AP-237

1-[4-(3-phenylprop-2-en-1-yl)piperazin-1-yl]butan-1-one

153

Furanyl UF-17

N-[2-(dimethylamino)cyclohexyl]-N-phenyl-furan-
2-carboxamide

154

2F-viminol

2-[di(butan-2-yl)amino]-1-[1-(2-fluorobenzyl)-1H-pyrrol-2-yl]ethan-1-ol

156

Iso-ethcathinone

1-(ethylamino)-1-phenylpropan-2-one

157

5-HTP

2-amino-3-(5-hydroxy-1H-indol-3-yl)propanoic acid

158

Ostarine

3-(4-cyanophenoxy)-N-[4-cyano-3-(trifluoromethyl)phenyl]-2-hydroxy-2-methylpropanamide

159

4-Fluoroephedrine

4-fluoro-α-[1-(methylamino)ethyl]-benzenemethanol

160

4-methylphendimetrazine

3,4-dimethyl-2-(4-methylphenyl)morpholine

161

Mebroqualone

3-(2-bromophenyl)-2-methylquinazolin-4(3H)-one

162

W-15

4-chloro-N-[(2E)-1-(2-phenylethyl)piperidin-2-ylidene]
benzenesulfonamide

163

sibutramine

1-[1-(4-chlorophenyl)cyclobutyl]-N,N,3-trimethyl-butan-
1-amine

164

Embutramide

N-[2-ethyl-2-(3-methoxyphenyl)butyl]-4-hydroxybutanamide

165

Lysergic acid 2,4-dimethylazetidide (LSZ)

[(6aS,9S)-7-methyl-6,6a,8,9-tetrahydro-4H-indolo
[4,3-f,g]quinoline-9-yl]-[(2S,4S)-2,4-dimethylazetidin-
1-yl]methanone

166

Noopept

ethyl ({[(2S)-1-(phenylacetyl)pyrrolidin-2-yl]carbonyl}amino)acetate

167

Mesembrine

3a-(3,4-dimethoxyphenyl)-
1-methyl-2,3,4,5,7,7a- hexahydroindol-6-one

168

Orphenadrine

N,N-dimethyl-2-[(2-methylphenyl)(phenyl)methoxy]ethanamine

169

Ephenidine (NEDPA)

N-ethyl-1,2-diphenylethanamine

170

NPDPA

N-(1,2-diphenylethyl)propan-2-amine

171

W-18

4-chloro-N-{(2E)-1-[2-(4-nitrophenyl)ethyl]piperidin-
2-ylidene}benzenesulfonamide

172

Adrafinil

2-[(diphenylmethyl)sulfinyl]-N-hydroxy-acetamide

173

Afloqualone

6-amino-2-(fluoromethyl)-3-(2-methylphenyl)quinazolin-
4(3H)-one

174

Modafiendz

2-{[bis(4-fluorophenyl)methyl]sulfinyl}-N-methylacetamide

175

Methylmethaqualone

3-(2,4-dimethylphenyl)-2-methylquinazolin-4(3H)-one

176

Flibanserin

1,3-dihydro-1-(2-{4-[3-(trifluoromethyl)phenyl]-1-piperazinyl}ethyl)-2H-benzimidazol-2-one

177

4-methylpentan-2-amine (DMBA)

4-methylpentan-2-amine

178

Modafinil sulphone

2-[(diphenylmethyl)sulfonyl]acetamide

179

N-methyl aminorex derivative

3-methyl-5-phenyl-oxazolidin-2-imine

180

3,4-DMAR

3,4-dimethyl-5-phenyl-1,3-oxazolidin-2-imine

181

4-MPH

3-methyl-2-(4-methylphenyl)morpholine

182

Phenetrazine

3-ethyl-2-phenylmorpholine

183

Epirocaine

2-methyl-2-(propylamino)propyl benzoate

184

Modafinil

2-[(diphenylmethyl)sulfinyl]acetamide

185

Iso-phenmetrazine

5-methyl-2-phenylmorpholine

186

Phenmetetrazine

4-ethyl-3-methyl-2-phenylmorpholine

187

3F-Phenetrazine

3-ethyl-2-(3-fluorophenyl)morpholine

188

Bromantane

N-(4-bromophenyl)tricyclo[3.3.1.13,7]decan-2-amine

189

Viloxazine

2-[(2-ethoxyphenoxy)methyl]morpholine

190

Fladrafinil

2-{[bis(4-fluorophenyl)methyl]sulfinyl}-N-hydroxyacetamide

191

PDM-35

3,5-dimethyl-2-phenylmorpholine

192

3,6-DMPM

3,6-dimethyl-2-phenylmorpholine

193

3-methylphenmetrazine

3-methyl-2-(3-methylphenyl)morpholine

194

G-130

5,5-dimethyl-2-phenyl-morpholine

195

Methylmorphenate

methyl 2-(morpholin-3-yl)-2-phenylacetate

196

PRE-084

2-(morpholin-4-yl)ethyl 1-phenylcyclohexane-1-carboxylate

197

NDTDI

N,N-diethyl-3-{methyl-[(4R)-1,3,4,5-tetrahydrobenzo[c,d]indol-4-yl]amino}propanamide

198

Ru-28306

N,N-dimethyl-1,3,4,5-tetrahydrobenzo[c,d]indol-4-amine

199

Octodrine

6-methylheptan-2-amine

200

1,4-DMAA

5-methylhexan-2-amine

201

2F-Phenmetrazine

2-(2-fluorophenyl)-3-methylmorpholine

202

Troparil

methyl 8-methyl-3-phenyl-8-azabicyclo[3.2.1]octane-4-carboxylate

203

N-methyl-cyclazodone

2-[cyclopropyl(methyl)amino]-5-phenyl-4(5H)-oxazolon

204

para-fluoro-4-methylaminorex; 4-FPO

5-(4-fluorophenyl)-4-methyl-4,5-dihydro-1,3-oxazol-2-amine

205

Bisfluoromodafinil

2-{[bis(4-fluorophenyl)methyl]sulfinyl}acetamide

206

WIN 35428

methyl 3-(4-fluorophenyl)-8-methyl-8-azabicyclo[3.2.1]
octane-2-carboxylate

207

alpha-methylephedrine

3-(methylamino)-2-phenylbutan-2-ol

208

N-methylephedrine

2-(dimethylamino)-1-phenylpropan-1-ol

209

1B-LSD

4-butyryl-N,N-diethyl-7-methyl-4,6,6a,7,8,9-
hexahydroindolo[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

210

2C-B aminorex

5-(4-bromo-2,5-dimethoxy-phenyl)-4,5-dihydrooxazol-
2-amine

211

Pagoclone

2-(7-chloro-1,8-naphthyridin-2-yl)-2,3-dihydro-3-
(5-methyl-2-oxohexyl)-1H-isoindol-1-one

212

4-fluorophenibut

4-amino-3-(4-fluorophenyl)butanoic acid

213

Pregabalin methyl ester

methyl 3-(aminomethyl)-5-methylhexanoate

214

Xylazine

N-(2,6-dimethylphenyl)-5,6-dihydro-4H-1,3-thiazin-2-amine

215

SL-164

5-chloro-3-(4-chloro-2-methylphenyl)-2-methyl-4(3H)-
quinazolinone

216

1cP-LSD

4-(cyclopropanecarbonyl)-N,N-diethyl-7-methyl-4,6,6a,7,8,9-hexahydroindolo[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

217

Nitromethaqualone

3-(2-methoxy-4-nitrophenyl)-2-methylquinazolin-4-one

218

Nefiracetam

N-(2,6-dimethylphenyl)-2-(2-oxopyrrolidin-1-yl)acetamide

219

4-Hydroxyamphetamine

4-(2-aminopropyl)phenol

220

25I-NBMD

N-(1,3-benzodioxol-4-ylmethyl)-2-(4-iodo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanamine

221

25I-NB34MD

N-(1,3-benzodioxol-5-ylmethyl)-2-(4-iodo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanamine

222

25C-NBF

2-(4-chloro-2,5-dimethoxyphenyl)-N-(2-fluorobenzyl)ethanamine

223

25C-NBOH

2-({[2-(4-chloro-2,5-dimethoxyphenyl)ethyl]amino}methyl)phenol

224

25I-NBOH

2-{[2-(4-iodo-2,5-dimethoxy-phenyl)ethylamino]methyl}phenol

225

25B-NBF

2-(4-bromo-2,5-dimethoxyphenyl)-N-[(2-fluorophenyl)methyl]ethanamine

226

25B-NBOH

2-{[2-(4-bromo-2,5-dimethoxy-
phenyl)ethylamino]methyl}phenol

227

1-phenethyl-4-hydroxypiperidine

1-(2-phenylethyl)piperidin-4-ol

228

7-CDMeOPPAE

7-(2-{[2-(4-chloro-2,5-dimethoxy-phenyl)-1-methyl-
ethyl]amino}ethyl)-1,3-dimethyl-purine-2,6-dione

229

25E-NBOH

2-({[2-(4-ethyl-2,5-dimethoxyphenyl)ethyl]amino}methyl)phenol

230

BOD

2-(2,5-dimethoxy-4-methylphenyl)-2-methoxyethan-1-amine

231

Vanoxerine

1-{2-[bis(4-fluorophenyl)methoxy]ethyl}-4-(3-phenylpropyl)piperazine

232

1-(3-Methylbenzyl)piperazine

1-(3-methylbenzyl)piperazine

233

NSI-189

(4-benzylpiperazin-1-yl)-[2-(isopentylamino)-3-
pyridyl]methanone

234

DB-MDBP

1-[(2,2-difluoro-1,3-benzodioxol-5-yl)methyl]piperazine

235

3,4-CFP

1-(3-chloro-4-fluorophenyl)piperazine

236

pBPP

1-(4-bromophenyl)piperazine

237

HDMP-28 (methylnaphthidate)

methyl naphthalen-2-yl(piperidin-2-yl)acetate

238

Propylphenidate

propyl phenyl(piperidin-2-yl)acetate

239

4-fluoroethylphenidate

ethyl 2-(4-fluorophenyl)-2-(2-piperidyl)acetate

240

methyl 2-phenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)acetate

methyl 2-phenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)acetate

241

Glaucine

1,2,9,10-tetramethoxy-6-methyl-5,6,6a,7-tetrahydro-4H-
dibenzo[de,g]quinoline

242

LSA

(6aS,9S)-7-methyl-6,6a,8,9-tetrahydro-4H-indolo[4,3-fg]
quinoline-9-carboxamide

243

Arecoline

methyl 1-methyl-1,2,5,6-tetrahydropyridine-3-carboxylate

244

5-Br-DMT

[2-(5-bromo-1H-indol-3-yl)ethyl]dimethylamine

245

5-Cl-DMT

[2-(5-chloro-1H-indol-3-yl)ethyl]dimethylamine

246

Mephedrene

N-methyl-1-(5-methyl-2-thiophenyl)propan-2-amine

247

PTI-3

N-({2-[1-(5-fluoropentyl)-1H-indol-3-yl]-1,3-thiazol-4-
yl}methyl)-2-methoxy-N-methylethan-1-amine

248

Cumyl-Cb-MeGaClone

5-(cyclobutylmethyl)-2-(1-methyl-1-phenyl-ethyl)pyrido
[4,3-b]indol-1-one

249

BOH-2C-B

2-amino-1-(4-bromo-2,5-dimethoxyphenyl)ethanol

250

N-methylbenzedrone

2-[benzyl(methyl)amino]-1-(4-methylphenyl)propan-1-one

251

3F-PCP

1-[1-(3-fluorophenyl)cyclohexyl]piperidine

252

3-Cl-PCP

1‐[1‐(3‐chlorophenyl)cyclohexyl]piperidine

253

A-D2PV

1,2-diphenyl-2-(pyrrolidin-1-yl)ethan-1-one

254

3-Me-PCP

1-[1-(3-methylphenyl)cyclohexyl]piperidine

255

MXiPR

2-(isopropylamino)-2-(3-methoxyphenyl)-cyclohexanone

256

Cumyl-BC-HpMeGaClone-221

5-(bicyclo[2.2.1]hept-2-ylmethyl)-2-(2-phenylpropan-2-yl)-2,5-dihydro-1H-pyrido[4,3-b]indol-1-one

257

3-Methoxyphenmetrazine

2-(3-methoxyphenyl)-3-methylmorpholine

258

butonitazene

2-[2-(4-butoxybenzyl)-5-nitro-1H-benzimidazol-1-yl]-N,N-diethylethan-1-amine

259

etonitazepyne

2-(4-ethoxybenzyl)-5-nitro-1-[2-(pyrrolidin-1-yl)ethyl]-1H-benzimidazole

260

BDMT

2,2’-(1H,1’H-[2,2’-biindole]-3,3’-diyl)bis(N,N-dimethylethan-1-amine)

261

ABO-4en-PINACA

N-(1-amino-1-oxobutan-2-yl)-1-(pent-4-en-1-yl)-1H-indazole-3-carboxamide

262

4F-deprenyl

N-[1-(4-fluorophenyl)propan-2-yl]-N-methylprop-2-yn-1-amine

263

fluonitazene

N,N-diethyl-2-[2-(4-fluorobenzyl)-5-nitro-1H-benzimidazol-1-yl]ethan-1-amine

264

M-alpha-HCMA

3-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-hydroxy-N,2-dimethyl-3-
(methylamino)propanamide

265

AP-238

1-[2,6-dimethyl-4-(3-phenylprop-2-enyl)piperazin-1-yl]propan-1-one

266

carbonyl-bromadol

(4-bromophenyl)-[1-(dimethylamino)-4-hydroxy-4-
phenethylcyclohexyl]methanone

267

O-AMKD

3-(4-acetyl-1-methylpiperidin-4-yl)phenyl acetate

268

nortilidine

ethyl 2-methylamino-1-phenylcyclohex-3-ene-1-carboxylate

269

4,4-dimethyl-1-phenyl-1-pyrrolidin-1-yl-pentan-3-one

4,4-dimethyl-1-phenyl-1-pyrrolidin-1-yl-pentan-3-one

270

phenylpiracetam

2-(2-oxo-4-phenylpyrrolidin-1-yl)acetamide

271

deoxymethoxetamine

2-(ethylamino)-2-(3-methylphenyl)-cyclohexanone

272

CHM-MDMB-CHMINACA

cyclohexylmethyl 2-[1-(cyclohexylmethyl)-1H-indazole-3-
carboxamido]-3,3-dimethylbutanoate

273

protonitazene

N,N-diethyl-5-nitro-2-[(4-propoxyphenyl)methyl]-1H-
benzimidazole-1-ethanamine

274

4Br-MAR

5‐(4‐bromophenyl)‐4‐methyl‐4,5‐dihydro‐1,3‐oxazol‐2‐amine

275

4Cl-MAR

5‐(4‐chlorophenyl)‐4‐methyl‐4,5‐dihydro‐1,3‐oxazol‐2‐amine

276

2C-T-21

2-[4-(2-fluoroethylsulfanyl)-2,5-dimethoxy-phenyl]ethanamine

277

5-chloro-alpha MT

1‐(5‐chloro‐1H‐indol‐3‐yl)propan‐2‐amine

278

3-chlorophenmetrazine; 3-CPM

2-(3-chlorophenyl)-3-methylmorpholine

279

hydroxetamine; HXE

2-(ethylamino)-2-(3-hydroxyphenyl)-cyclohexanone

280

dipyanone

4,4-diphenyl-6-(pyrrolidin-1-yl)heptan-3-one

281

bretazenil

1,1-dimethylethyl 8-bromo-11,12,13,13a-tetrahydro-9-oxo-
9H-imidazo[1,5-a]pyrrolo[2,1-c][1,4]benzodiazepine-1-
carboxylate

282

deschloroclotizolam

2-chloro-9-methyl-4-phenyl-6H-thieno[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

283

BZO-POXIZID

N-[(Z)-(2-oxo-1-pentyl-indolin-3-ylidene)amino]benzamide

284

iso-3-CMC

1-(3-chlorophenyl)-1-(methylamino)propan-2-one

285

BZO-4en-POXIZID

N-[(Z)-(2-oxo-1-pent-4-enyl-indolin-3-ylidene)amino]benzamide

286

ADB-5Br-INACA

5-bromo-N-(1-carbamoyl-2,2-dimethyl-propyl)-1H-indazole-3-carboxamide

287

BZO-ChMOXIZID

N-{(Z)-[1-(cyclohexylmethyl)-2-oxo-indolin-3-ylidene]amino}benzamide

288

3,5-ADB-4en-PFUPPYCA

N-(1-carbamoyl-2,2-dimethyl-propyl)-3-(4-fluorophenyl)-1-pent-4-enyl-pyrazole-5-carboxamide

289

desmethylmoramide

4-(4-morpholinyl)-2,2-diphenyl-1-(1-pyrrolidinyl)-1-butanone

290

ADB-FUBIATA

2-[(2-{1-[(4-fluorophenyl)methyl]indol-3-yl}acetyl)
amino]-3,3-dimethyl-butanamide

291

5F-BZO-POXIZID;
5F-MDA-19; MDA-19 5-fluoropentyl analogue

N-{(Z)-[1-(5-fluoropentyl)-2-oxo-indolin-3-
ylidene]amino}benzamide

292

3-Me-PCPy

1-[1-(3-methylphenyl)cyclohexyl]pyrrolidine

293

flubrotizolam

2-bromo-4-(2-fluorophenyl)-9-methyl-6H-thieno
[3,2-f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

294

5,3-ADB-4en-PFUPPYCA

N-(1-amino-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2-yl)-5-(4-fluorophenyl)-1-pent-4-enyl-pyrazole-3-carboxamide

295

5,3-AB-CHMFUPPYCA

N-(1-amino-3-methyl-1-oxobutan-2-yl)-1-(cyclohexylmethyl)-5-(4-fluorophenyl)-1H-pyrazole-3-carboxamide

296

fenozolone

2-(ethylamino)-5-phenyl-4(5H)-oxazolone

297

CUMYL-TsINACA

N-(2-phenylpropan-2-yl)-1-tosyl-1H-indazole-3-carboxamide

298

1V-LSD

N,N-diethyl-7-methyl-4-pentanoyl-4,6,6a,7,8,9-hexahydroindolo[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide

299

etonitazepipne

2-(4-ethoxybenzyl)-5-nitro-1-[2-(piperidin-1-yl)ethyl]-
1H-benzo[d]imidazole

300

iso-(meta-methyl-propcathinone)

1-(3-methylphenyl)-1-(propylamino)propan-2-one

301

N-benzyl-isopropylamine

N-benzylpropan-2-amine

302

ADB-IACA (ADB-IATA)

2-[2-(1H-indol-3-yl)acetamido]-3,3-dimethylbutanamide

303

Cumyl-INACA

N-(1-methyl-1-phenyl-ethyl)-1H-indazole-3-carboxamide

304

Cumyl-CHSINACA

1-(cyclohexylsulfonyl)-N-(2-phenylpropan-2-yl)-1H-indazole-3-carboxamide

305

Cumyl-CLCHSINACA

1-(1-chlorocyclohexyl)sulfonyl-N-(1-methyl-1-phenyl-
ethyl)indazole-3-carboxamide

306

CH-FUBIACA

N-cyclohexyl-2-[1-(4-fluorobenzyl)-1H-indol-3-yl]acetamide

307

CH-PIACA

N-cyclohexyl-2-(1-pentyl-1H-indol-3-yl)acetamide

308

MDMB-5Br-INACA

methyl 2-(5-bromo-1H-indazole-3-carboxamido)-3,3-
dimethylbutanoate

309

ADB-D-5Br-INACA

N-(1-amino-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2-yl)-5-bromo-1-
decyl-1H-indazole-3-carboxamide

310

A-PONASA

N-(adamantan-1-yl)-4-(pentyloxy)naphthalene-1-
sulfonamide

311

fluetizolam

2-ethyl-4-(2-fluorophenyl)-9-methyl-6H-thieno[3,2-
f][1,2,4]triazolo[4,3-a][1,4]diazepine

312

ADB-4en-P-5Br-INACA

N-(1-amino-3,3-dimethyl-1-oxobutan-2-yl)-5-bromo-1-(pent-4-en-1-yl)-1H-indazole-3-carboxamide

313

desalkylgidazepam

7-bromo-5-phenyl-1,3-dihydro-2H-1,4-benzodiazepin-2-one

314

N-cyclohexyl methylone

1-(1,3-benzodioxol-5-yl)-2-(cyclohexylamino)propan-1-one

315

N-ethyl zolpidem

N-ethyl-2-[6-methyl-2-(4-methylphenyl)imidazo[1,2-a]pyridin-3-yl]acetamide

316

2-fluoro-deschloro-N-ethylketamine

2-(ethylamino)-2-(2-fluorophenyl)cyclohexanone

317

A-FUBIACA

N-(1-adamantyl)-2-[1-[(4-fluorophenyl)methyl]indol-3-yl]acetamide

6.2. az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sztereoizomerjei, ha kémiai szerkezetük alapján azok léteznek,

6.3. az ebben a jegyzékben felsorolt anyagok sói, beleértve a 6.2. pontban említett sztereoizomerek sóit, ha ilyen sók léteznek.

1

A 4. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

Az 5. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 6. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 7. § a 2010. évi CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére