Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

3192/2022. (IV. 29.) AB határozat

3192/2022. (IV. 29.) AB határozat

alkotmányjogi panasz elutasításáról

2022.04.29.

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet 1. § (10) bekezdésének „és végkielégítés” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.


I n d o k o l á s

I.

[1]    1. Az indítványozó1. jogi képviselője (dr. T. Tóth Balázs ügyvéd) útján előterjesztett panaszában a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (10) bekezdésének „és végkielégítés” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert az állítása szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogával ellentétes.
[2]    Az indítványozó1. 2014 óta dolgozott mentőápolóként. Döntése szerint a megadott határidőre nem vette fel a védőoltást, ezért jogviszonyát munkáltatója az R. alapján azonnali hatályú felmondással megszüntette. Előadta, hogy az R. támadott rendelkezésére tekintettel elesett attól a kéthavi távolléti díjnak megfelelő végkielégítéstől, amelyre az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 13. §-a alapján egyébként jogosult lett volna.
[3]    Alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság által biztosított alkotmányos tulajdonvédelem szintjének összhangban kell állnia az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatával, ezért több, általa jelen ügyre nézve is relevánsnak tekintett eseti döntésből idézett az EJEB, majd az Alkotmány­bíróság tulajdonhoz való jogot érintő gyakorlatából.
[4]    Következtetése alapján a végkielégítés iránti igény tulajdoni védelmet élvez, mint hosszú idő óta hatályban lévő törvényi rendelkezések alapján járó juttatás. Úgy véli közalkalmazottként, hogy – a jogviszonya átalakulása után – egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyként jogszabályon alapuló jogcíme keletkezett a végkielégítésre. Érvelése szerint jelen ügyben az a vizsgálat tárgya, hogy a tulajdonjog – szerinte jogos váromány elvonásával megvalósuló – korlátozása törvényes volt-e, kényszerítő okkal történt-e, és megfelelt-e az arányosság követelményének. Megítélése szerint mindhárom kérdésére nemleges válasz adandó.
[5]    Az indítványozó1. előadta, hogy esetében több mint hétéves jogviszonyba jelent lényeges, a végkielégítésre törvényes igényt formáló személyek számára előre nem látható beavatkozást, azaz visszamenő hatályú jogalkotásnak minősül, és ekként a támadott szabályozás szerinte törvényesnek nem tekinthető.
[6]    Az oltatlan egészségügyi foglalkoztatottak jogviszonyának azonnali hatályú megszüntetése nézete szerint az R. által elérni kívánt cél alkalmas eszköze, amely nem igényel további jogkorlátozást. Álláspontja szerint e cél elérésének se nem szükséges, se nem alkalmas eszköze a végkielégítés elvonása. A tulajdonjog korlátozás mögött érvelése szerint nem áll kényszerítő ok, az oltás felvételére való jogalkotói „nyomásgyakorlásként” értékelhető. A támadott rendelkezés véleménye szerint tovább nehezíti az állástvesztő egészségügyi dolgozók helyzetét, ezért az arányossági mérce próbáját sem állja ki.

[7]    2. Az indítványozó2. jogi képviselője (dr. Nádas György ügyvéd) útján előterjesztett panaszában ugyancsak az R. 1. § (10) bekezdésének „és végkielégítés” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mert állítása szerint az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével, a XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal, valamint a XIX. cikk (1) bekezdése szerinti szociális biztonsághoz való joggal ellentétes, továbbá sérti az Alaptörvény 28. cikkét, az 53. cikk (4) bekezdését és 54. cikkét.
[8]    Az indítványozó2. 2013 óta egy fürdőkomplexumban dolgozott gyógytornászként. Döntése szerint a megadott határidőre nem vette fel a védőoltást, ezért jogviszonyát munkáltatója az R. alapján azonnali hatályú felmondással végkielégítés nélkül megszüntette.
[9]    Alkotmányjogi panaszában az EJEB gyakorlatára való hivatkozással indokolta azt, hogy végkielégítés a munkában töltött évekkel szerzett jognak minősül, amely ennél fogva szerinte az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdéséből is levezethető.
[10]    Előadta, hogy a végkielégítés elvesztésének tulajdonjog-korlátozó hatása végleges, mert korábbi munkáltatójánál való esetleges újbóli munkába állása esetén a végkielégítésre jogosító időtartam számításába korábbi jogviszonyának ideje nem számít bele. Mivel az alapjog-korlátozás túlnyúlik a veszélyhelyzet időtartamán, az törvénynél alacsonyabb szabályozási szinten nem valósulhatott volna meg, azért a R. támadott rendelkezése álláspontja szerint ellentétbe kerül az Alaptörvény 53. cikk (4) bekezdésével.
[11]    Nem vitatja, hogy az oltás kötelezővé tétele szolgálhatja a betegbiztonságot, valamint az egészségügyi ellátás folyamatosságának fenntartását, illetve legitim meggyőzési eszköz lehet a jogviszony megszüntetése az oltatlan munkavállalók esetében. A végkielégítés elvonása azonban álláspontja szerint nem szolgálhatja ezt a célt, szükségessége nem igazolható.
[12]    Előadta, hogy bár a végkielégítés nem kifejezetten foglalkoztatáspolitikai, illetve szociális támogatás, a célja az, hogy biztosítsa a munkavállaló megélhetését, amíg új munkát nem talál magának. Elvonása ekképpen sérti az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdését is.
[13]    Úgy véli, hogy az oltás felvételének elutasításához fűzött jogkövetkezmények bár hátrányosak lehetnek, azonban nem ölthetnek büntető jelleget, mert az kiüresítené az önrendelkezési jogot.
[14]    Az indítványozó2. érvelése szerint a foglalkoztatási jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok vonatkozásában általános elv, hogy a munkáltató működésében (érdekkörében) felmerülő okból történő jogviszony-megszüntetés esetén jár a végkielégítés. Amennyiben a munkáltató döntése nem a munkavállaló felróható vagy vétkes magatartásán alapul, a végkielégítés szempontjából úgy kell tekinteni, hogy a jogviszony megszüntetése a munkáltató személyében, működésében felmerülő, tehát a munkavállaló magatartásától független okra vezethető vissza. Az oltás visszautasítását önrendelkezési joga gyakorlásának tekinti, ami a részéről sem jogellenes, sem vétkes, sem felróható munkavállalói magatartásnak nem minősíthető, döntése ezért a végkielégítés megvonásához nem vezethet.
[15]    Az Alaptörvény 28. cikke alapján álláspontja szerint nem tekinthető erkölcsösnek az a szabályozás, amely indokolatlanul sújtja munkajogi szankcióval, hátrányos jogkövetkezménnyel a munkavállalót, ha önrendelkezési jogával él.
[16]    Nem vitatja, hogy az oltás felvételére történő ösztönzés, a betegek biztonsága indokolhatja joghátrány kilátásba helyezését, akár az oltást fel nem vevő munkavállaló munkaviszonyának megszüntetését is. Úgy véli, mivel maga az állásvesztés, illetve elhelyezkedési tilalom önmagában súlyosan érinti az oltatlan foglalkoztatottak élethelyzetét, a végkielégítés elvonásával szükségtelen további magánjogi joghátrány alkalmazása. Az intézkedés szerinte aránytalannak is tekintendő, hiszen tartós és végleges természeténél fogva hatása túlnyúlik a rendkívüli jogrend időtartamán, ami ellentétes az Alaptörvény 54. cikk (1) bekezdésével. Aránytalan továbbá azért is, mert pusztán önrendelkezési jogának gyakorlását az R. olyan szankciókkal sújtja, mint a jogellenes magatartást tanúsító munkavállalókat.

[17]    3. A R. 2021. augusztus 1. napján lépett hatályba, kivéve a 3. §-t, amely 2021. augusztus 15. napján lépett életbe. Az R.-t a Kormány az Alaptörvény 53. cikk (2) bekezdésében foglalt, eredeti jogalkotói hatáskörben eljárva alkotta meg.
[18]    Az R. 1. § (1) bekezdése értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. számú melléklete szerinti ellátási formák közül alapellátást, ügyeleti ellátást, járóbeteg-szakellátást, diagnosztikát, fekvőbeteg-szakellátást, mentést igénylő ellátást, betegszállítást, bentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi intézményben szervezett egészségügyi ellátást, fegyveres és rendvédelmi szervek egészségügyi ellátását (dolgozók és fogvatartottak alapellátását), valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónál (a továbbiakban együtt: egészségügyi szolgáltató) nem hozható létre olyan jogviszony, amelynek keretében az egészségügyi tevékenységet olyan, az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Eütev.) 4. § a) pontja szerinti egészségügyi dolgozó, illetve az Eütev. 4. § c) pontja szerinti rezidens végezné, aki a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltást (a továbbiakban: védőoltás) nem vette fel. Az R. 1. § (2) bekezdése értelmében a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi szolgáltató nem hozhat létre az Eütev. 4. § b) pontjában meghatározott tevékenységnek az egészségügyi szolgáltató székhelyén és telephelyén történő végzésére irányuló jogviszonyt olyan személlyel, aki a védőoltást nem vette fel.
[19]    Az R. 1. § (1) és (2) bekezdései szerinti foglalkoztatott (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott), aki a rendelet hatálybalépése előtt nem vette fel a védőoltást, az állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében köteles egydózisú oltóanyag esetén a védőoltást, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisát 2021. szeptember 1. napjáig, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás második dózisát az oltóorvos által meghatározott időpontban felvenni. Az R. módosításáról szóló 507/2021. (VIII. 31.) Korm. rendelet a védőoltás első dózisa felvételének határidejét 2021. szeptember 15. napjáig meghosszabbította.
[20]    A 2021. november 19. napján hatályba lépett, az R. módosításáról szóló 637/2021. (XI. 18.) Korm. rendelet, mely előírta a harmadik oltás felvételét is. E kötelezettségnek a foglalkoztatottnak az egydózisú oltóanyag esetén az első, kétdózisú oltóanyag esetén a második dózis felvételétől 180 napon belül kellett eleget tennie. Amennyiben e módosító rendelet hatálybalépésekor a 180 napos határidő már eltelt, a foglalkoztatottnak 2021. december 10. napjáig kellett az emlékeztető oltást felvenni.
[21]    Az R. 1. § (4) bekezdése szerint a kötelezettség alól akkor mentesül a foglalkoztatott, ha részére egészségügyi indokból ellenjavallt a védőoltás felvétele, és ezt orvosi szakvélemény is alátámasztja.
[22]    Az R. 1. § (6) bekezdése szerint a munkáltató a foglalkoztatottat felhívhatja a védőoltás felvételének igazolására. A védőoltás felvételét a foglalkoztatott a munkáltató felhívására öt napon belül köteles hitelt érdemlő módon igazolni, ennek során kizárólag a 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja szerinti oltóanyag vehető figyelembe. Az R. 1. § (8) bekezdése szerint a munkáltató felhívja azon foglalkoztatottakat a védőoltás felvételére, vagy mentesülésük igazolására, akik ennek határidőben nem tettek eleget.
[23]    Az igazolás hiányában az R. 1. § (9) bekezdése értelmében a foglalkoztatott jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni azzal, hogy ebben az esetben a foglalkoztatottat felmentési vagy felmondási idő és – a jelen indítványokkal támadott fordulat szerint – végkielégítés nem illeti meg.

[24]    4. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára amicus curiae beadványában ismertette az Alkotmánybírósággal az üggyel kapcsolatos álláspontját.

II.

[25]    1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

„I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”

„XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.”

„XIX. cikk (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.”

„28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”

„53. cikk (1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
(2) A Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(3) A Kormány (2) bekezdés szerinti rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja.
(4) A Kormány rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti.”

„54. cikk (1) Különleges jogrendben az alapvető jogok gyakorlása – a II. és a III. cikkben, valamint a XXVIII. cikk (2)–(6) bekezdésében megállapított alapvető jogok kivételével – felfüggeszthető vagy az I. cikk (3) bekezdése szerinti mértéken túl korlátozható.
(2) Különleges jogrendben az Alaptörvény alkalmazása nem függeszthető fel, az Alkotmánybíróság működése nem korlátozható.
(3) A különleges jogrendet a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv megszünteti, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn.
(4) A különleges jogrendben alkalmazandó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.”

[26]    2. Az R. érintett rendelkezései:

„1. § (9) A foglalkoztatott jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni, ha
a) a foglalkoztatott a védőoltás felvételét a (8) bekezdés szerinti felhívástól számított 15 napon belül nem igazolta a munkáltató felé a (6) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott módon, és
b) a foglalkoztatott az (5) bekezdés szerinti orvosi szakvéleményt a (8) bekezdés szerinti felhívástól számított 15 napon belül nem mutatja be.
(10) A foglalkoztatásra irányuló jogviszony (9) bekezdés szerint meghatározott okból történő megszüntetése esetén a foglalkoztatottat felmentési idő vagy felmondási idő és végkielégítés nem illeti meg. A megszüntetés okát és jogkövetkezményeit haladéktalanul közölni kell a foglalkoztatottal.”

III.

[27]    1. Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 30. § (1) bekezdése szerint alkotmány­jogi panaszt a 26. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az R. 2021. augusztus 1. napján lépett hatályba, az indítványozó1. 2022. január 22. napján, az indítványozó2. pedig 2022. január 27. napján adta postára panaszát, ezért e követelmény az R. vonatkozásában mindkét panasz tekintetében teljesül.

[28]    2. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján akkor terjeszthető elő kivételes alkotmányjogi panasz, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.
[29]    A kivételes panasz esetében – mivel az közvetlenül a norma ellen irányul – különös jelentősége van az érintettség vizsgálatának, mert az indítványozó alapjogában való személyes, közvetlen és aktuális sérelme különbözteti meg a kivételes panaszt az actio popularistól. A személyes érintettség az indítványozó alapjogát érintő sérelmét jelenti, ám az indítványozó nem csak akkor személyesen érintett, ha ő a norma címzettje. Ha a norma címzettje harmadik személy, a személyes érintettség követelménye akkor teljesül, ha az indítványozó alapjogi pozíciója és a norma között szoros kapcsolat áll fenn. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése által kifejezetten nevesített közvetlenség követelménye szempontjából az a meghatározó, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés maga érinti-e az indítványozó alapjogát; végül az aktuális érintettség követelménye azt jelenti, hogy az érintettségnek az alkotmányjogi panasz benyújtásakor fenn kellett állnia. Azt, hogy az indítványozó aktuális sérelme fennáll-e, csak a konkrét esetben lehet eldönteni {vö. 3110/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [27]–[31]}.
[30]    Annak az egészségügyi dolgozónak a jogviszonyát, aki az R. hatálya alá tartozik, és nem veszi fel a védőoltást, vagy nem igazolja a mentesülési feltételeket, azonnali hatállyal meg kell szüntetni, és a foglalkoztatottat felmentési idő vagy felmondási idő és végkielégítés nem illeti meg.
[31]    Az indítványozók mellékelték panaszukhoz munkaszerződéseiket, amelyek alapján igazolást nyert, hogy az R. hatálya alá tartozó, a védőoltás felvételére kötelezett foglalkoztatottnak minősülnek. Csatolták továbbá a munkáltatójuk azonnali hatályú felmondását, amely tartalmazza, hogy a foglalkoztatási jogviszony megszüntetése kapcsán végkielégítésre nem jogosultak. A támadott rendelkezés kógens jellegére tekintettel a jogkövetkezmények orvoslására egy esetleges munkaügyi jogvita nem tekinthető hatékonynak. A fentiekre figyelemmel az indítványozók személyes, közvetlen és aktuális érintettsége megállapítható.

[32]    3. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti panasz is csak az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére alapítható {3232/2021. (VI. 4.) AB végzés, Indokolás [9]; 3238/2021. (VI. 4.) AB végzés, Indokolás [17]}.
[33]    Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint nem hordoz az indítványozó Alaptörvényben foglalt jogosultságának minősülő tartalmat az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése {3093/2018. (III. 26.) AB határozat, Indokolás [35]}. Az Alaptörvény 28. cikkében foglalt, a bíróságoknak címzett jogértelmezési segédszabály ugyancsak nem tekinthető olyan Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek sérelmére hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani {3084/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [6]; 3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [29]}. Szintén nem felel meg a fenti követelménynek az Alaptörvény 53. és 54. cikke, mivel ezek államszervezeti szabályokat tartalmaznak {3537/2021. (XII. 22.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.), Indokolás [33]}.

[34]    4. Az alkotmányjogi panaszeljárásban folytatott vizsgálat mércéje minden esetben az Alaptörvény, ez következik az Abtv. 26. § (2) bekezdés a) pontjának „alaptörvény-ellenes jogszabály” fordulatából: az Alkotmánybíróság ugyanis „a panaszeljárásban – mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve – alkotmányossági szempontú vizsgálatot folytathat le {3179/2013. (X. 9.) AB végzés, Indokolás [7]}” {3079/2021. (III. 4.) AB végzés, Indokolás [23]}. Ennek megfelelően azok az indítványelemek, amelyek a támadott szabályozás Alaptörvényen kívüli jogforrásokkal – így az EJEB döntéseivel – való összeütközésére hivatkoznak, érdemi elbírálásra ugyancsak alkalmatlanok {lásd hasonlóan: 27/2021. (XI. 5.) AB határozat, Indokolás [56]}.

[35]    5. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdése értelmében csak a határozott kérelmet tartalmazó alkotmányjogi panasz fogadható be, ezért az Alkotmánybíróság megvizsgálta e feltételek teljesülését is. Az indítvány tartalmazza annak az alaptörvényi rendelkezésnek a megjelölését, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]; az eljárás megindításának indokait [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]; az Alkotmánybíróság által vizsgálandó rendelkezéseket [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont], ahhoz alkotmányjogi indokolást – az alábbi kivételtől eltekintve – megfogalmazott [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]; valamint kifejezett kérelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a megjelölt rendelkezés alaptörvény-ellenességét és azt semmisítse meg [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont]. Az indítványok határozottságával szemben támasztott követelményeknek ezért az alkotmányjogi panasz megfelel.
[36]    Az indítványozó2. felvetette ugyan az Alaptörvény szociális biztonságról szóló XIX. cikk (1) bekezdése sérelmét is, azonban azt alkotmányjogilag is értékelhető érvekkel nem támasztotta alá. Az elégtelen alkotmányjogi indokolás az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi elbírálás akadályát jelenti {3015/2015. (I. 27.) AB végzés, Indokolás [13]; 3119/2020. (V. 8.) AB végzés, Indokolás [7]}.

[37]    6. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság feltételeként határozza meg, hogy az – egyéb törvényi feltételeknek megfelelő – alkotmányjogi panasz alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság korábban nem vizsgálta azt a kérdést, hogy az R. 1. § (10) bekezdésének „és végkielégítés” szövegrésze az Alaptörvény tulajdonjoghoz való jog sérelméhez vezethet-e. A jelen ügyben ezért az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy az R. támadott szövegrésze alkalmas lehet-e az Alaptörvény XIII. cikkében megfogalmazott alapjog megsértésére.

[38]    7. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva, külön befogadási eljárás mellőzésével, érdemben bírálta el.

[39]    8. Az Alkotmánybíróság az indítványozó2. által benyújtott IV/292/2022. számú alkotmányjogi panaszt – az ügyek tárgyának azonosságára tekintettel – együttes vizsgálat és elbírálás végett az Abtv. 58. § (2) bekezdése és az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 34. § (1) bekezdése alapján jelen ügyhöz egyesítette.

IV.

[40]    Az indítványok az alábbiak szerint nem megalapozottak.

[41]    1. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való alapjogra vonatkozó gyakorlatát a 3002/2019 (I. 7.) AB határozatban – megerősítve, a 3076/2017. (IV. 28.) AB határozatban foglaltakat – az alábbiakban összegezte: „Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében előírt rendelkezés alapvető jogi oltalomban részesíti [a] tulajdont. Az Alkotmánybíróság felfogása szerint a tulajdon alkotmányjogi oltalma az értékgarancia és a közérdekű korlátozás ismérvei mentén elsősorban az állam közhatalmi beavatkozásaival szemben nyújt védelmet. Az Alkotmánybíróság emlékeztet az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében elismert tulajdonhoz fűződő jog körében kialakított következetes gyakorlatára, amely szerint az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével, sem a birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A tulajdonhoz való alapjog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi.” (Indokolás [36])
[42]    A 3329/2020. (VIII. 5.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy „[a] tulajdonjog alkotmányos védelmének a polgári jogi tulajdonon kívüli, egyéb vagyoni értékű jogokra való kiterjesztése mögött a tulajdonnak az egyén autonómia-védő funkciója áll [vö. 64/1993. (XII. 22.) AB határozat]. A várományokra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlat azt mutatja, hogy az Alkotmánybíróság egyrészt nem általánosságban a várományokra, hanem főként a közjogi várományokra, például a társadalombiztosítási jogosultságokra vonatkozó várományokra terjesztette ki a tulajdon alapjogi védelmét, amelyek az érdekeltek ellenszolgáltatásán, azaz járulékfizetésén alapulnak {3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [66]}. A tulajdoni váromány ugyanakkor kizárólag akkor részesül alapjogi védelemben, ha jogszabályon alapul {23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [74]; 3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [34]; 3021/2017. (II. 17.) AB határozat, Indokolás [62]; 3209/2017. (IX. 13.) AB határozat, Indokolás [20]; 3128/2020. (V. 15.) AB határozat, Indokolás [55]}.” (Indokolás [17])
[43]    Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában kivételesen a szerződésen (pénzügyi lízingen) alapuló várományt is az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonta azzal az indokolással, hogy a lízingbe vevő formálisan ugyan nem tulajdonos (tulajdonosként az ingatlan-nyilvántartásba nincs bejegyezve), jogait tekintve azonban a polgári tulajdonjog részjogosítványai megilletik {lásd: 15/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [26]}.

[44]    2. Az Alkotmánybíróság legutóbb a 3053/2022. (II. 11.) AB határozatában foglalta össze a végkielégítés jogintézményére, annak rendeltetésére, funkciójára, jogi természetére és alkotmányjogi megítélésére vonatkozó gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság felidézte, hogy rendeltetését tekintve a végkielégítés a munkakaresés időszakában, az ismételt munkavállalásig terjedő időben egyfajta anyagi jellegű támogatást jelent és a megélhetés biztosítását célozza azon nyugellátásra nem jogosult foglalkoztatottak számára, akiknek a jogviszonya önhibáján kívül (tehát nem szakmai alkalmatlanság, a szolgálatra való méltatlanná válás stb.) miatt kerül megszüntetésre (174/B/1999. AB határozat, ABH 2005, 870, 875). Az Alkotmánybíróság összegzése alapján „[a] végkielégítés funkciója a tisztes végelbánás egyik eszközeként tehát az, hogy a munkáltató oldalán felmerült okból az adott foglalkoztatási jogviszonyból kikerülő személy újraalkalmazásáig anyagi biztonságban legyen” (Indokolás [43]).
[45]    A döntés a korábbi gyakorlat összefoglalásaként megállapította, hogy „[m]ivel a végkielégítéshez való jog a fentiek alapján nem az Alaptörvény által biztosított alapjog, ekként a közszolgálati vagy más jogviszonyokat […] szabályozó törvényeken alapul, ezért a jogalkotót a végkielégítésben való részesítésre irányuló döntése esetén annak feltételei meghatározása során széleskörű mérlegelési jog illeti meg, és alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg” (Indokolás [45]).
[46]    A végkielégítéshez hasonló funkcióval bír az elmaradt munkabér kompenzációja is, ezért e helyütt utal az Alkotmánybíróság a 3209/2015. (XI. 10.) AB határozatában megfogalmazott álláspontjára: „Az elmaradt munkabér kompenzációjának a rendeltetése, hogy a munkakeresés időszakában, az ismételt munkavállalásig terjedő időben egyfajta anyagi jellegű támogatást nyújtson, amely a megélhetés biztosítását célozza, ennek megállapítása azonban differenciált munkajogi kezelést igényel, amelyet nem lehet közvetlenül levezetni az alkotmányos tulajdonvédelemből. Az Mt. a munkaviszony megszűntetése esetére biztosítja ugyan az anyagi kompenzáció lehetőségét [az Mt. 79. § (2) bekezdése a határozott idejű munkaviszony azonnali hatályú felmondása anyagi jogi jogkövetkezményeként a munkavállaló számára biztosítja a tizenkét havi, vagy ha a határozott időből hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre járó távolléti díjat, a határozott idejű munkaviszony felmondással való megszüntetése esetén pedig az Mt. 77. § szerinti végkielégítést], de ennek megítélése az egyedi ügy körülményeinek figyelembevételével a rendes bíróságok feladata.” (Indokolás [72]–[73]) Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a határozott időből hátralévő időre várható munkabér nem hozható kapcsolatba az Alaptörvényben szabályozott tulajdonhoz való joggal, az elmaradt munkabér kompenzációja pedig nem közjogi váromány, és az a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai miatt nem vezethető le közvetlenül az Alaptörvényből (Indokolás [74]).

[47]    3. A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a végkielégítés a foglalkoztatási jogviszonyok egyedi sajátosságai alapján érvényesíthető követelés, nem közjogi váromány, nem hozható kapcsolatba az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal. Az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi {3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [24]}, ezért az Alkotmánybíróság az indítványozók tulajdonhoz való jog sérelmére alapított panaszát elutasította.

Budapest, 2022. április 5.

 

Dr. Juhász Miklós s. k.,

 

 

tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

 

 

 

 

Dr. Czine Ágnes s. k.,

Dr. Horváth Attila s. k.,

Dr. Juhász Imre s. k.,

alkotmánybíró

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

 

 

Dr. Sulyok Tamás s. k.,

 

 

alkotmánybíró

 

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/284/2022.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére