• Tartalom

54/2021. (XI. 23.) MNB rendelet

54/2021. (XI. 23.) MNB rendelet

a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről

2023.05.26.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 171. § (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (6) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) alapvető feladatai ellátása érdekében szolgáltatandó információk (a továbbiakban: adatszolgáltatások) és az adatszolgáltatások teljesítésére kötelezettek (a továbbiakban: adatszolgáltató) körét, valamint az adatszolgáltatások gyakoriságát, teljesítésének módját és határidejét az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó táblákat és az azok kitöltésére vonatkozó rendelkezéseket a 2. melléklet tartalmazza.

(3) Az adatszolgáltatások teljesítéséhez szükséges – a 3. mellékletben meghatározott – technikai segédleteket az MNB e rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a honlapján teszi közzé.

2. § (1)1 Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2022. január 1-jén lép hatályba.

(2) Az 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 17., 50. és 109. sora, valamint az ott meghatározott, E24, K04 és P76 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, a 2. melléklet II. pontjában foglalt táblák és kitöltési előírások 2022. április 1-jén lépnek hatályba.

(3)2

3. § (1) Az adatszolgáltató

a)3 a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 41/2020. (XI. 18.) MNB rendelet [a továbbiakban: 41/2020. (XI. 18.) MNB rendelet] szerinti, 2022. január 1-jét megelőző tárgyidőszakra vonatkozó adatszolgáltatás,

b) a 41/2020. (XI. 18.) MNB rendelet 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 14. sora szerinti, 2022. január 1. – 2022. március 31. közötti időszak egyes napjaira mint tárgynapra vonatkozó E24 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás,

c) a 41/2020. (XI. 18.) MNB rendelet 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 47. sora szerinti, 2022. január – 2022. március közötti időszak egyes hónapjaira mint tárgyidőszakra vonatkozó K04 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás 01. és 02. táblája

teljesítése során a 41/2020. (XI. 18.) MNB rendelet szabályait alkalmazza.

(2)4 Az adatszolgáltató az 1. melléklet I. pontjában foglalt táblázat 78. sora szerinti P37 MNB azonosító kódú adatszolgáltatást a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelet módosításáról szóló 44/2022. (IX. 30.) MNB rendelet 1. mellékletével megállapított tartalommal és kitöltési előírások szerint első alkalommal 2022. október hónapra mint tárgyidőszakra vonatkozóan teljesíti.

4. §5

5. §6

1. melléklet az 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelethez7

A jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen az MNB alapvető feladatai ellátásához teljesítendő adatszolgáltatások
I.
3X03005N.docx


MNB azonosító
kód

Megnevezés

Az adatszolgáltatók köre

Az adatszolgáltatás

gyakorisága

teljesítésének módja

határideje

1

AL7

Külföldről származó, adósságtípusú források változásának összetevői

kijelölt hitelintézet, az ezen típusú, az Európai Unió másiktagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban (a továbbiakban együtt: EGT-állam) székhellyel rendelkező pénzügyi intézmény magyarországi fióktelepe
(a továbbiakban: EGT-fióktelep)

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

[“Elektronikus Rendszer Hitelesített Adatok Fogadásához” megnevezésű rendszer
(a továbbiakban: ERA rendszer)]

tárgyidőszakot követő 3. Munkanap
12 óra

2

AL8

Az egyes NHP-szakaszok és -konstrukciók keretében a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek adatai

a Növekedési Hitelprogramban (a továbbiakban: NHP), a Növekedési Hitelprogram Pluszban (a továbbiakban: NHP+), a Növekedési Hitelprogram Fixben (a továbbiakban: NHP fix), illetve a Növekedési Hitelprogram Hajrában (a továbbiakban: NHP Hajrá) (a továbbiakban együtt: NHP-szakaszok és -konstrukciók) részt vevő hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton (GiroHálóMail)

az NHP harmadik szakaszának II. pillére kivételével az egyes NHP-szakaszok és –konstrukciók keretében az MNB-től refinanszírozni kért KKV-hitelek adatai tekintetében:

- a refinanszírozási hitel kívánt folyósítási napját megelőző munkanap 15 óra (szombati munkanap esetén 12 óra);

- a jelentett adatokban beállt változás esetén: a kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a változás adatszolgáltató által előre ismert napján
15 óra, szombati munkanap esetén 12 óra;


az NHP harmadik szakaszának II. pillére keretében az MNB-től refinanszírozni kért KKV-hitelek adatai tekintetében:

a KKV hitelszerződés megkötését, illetve a jelentett adatokban beállt változást követő, az NHP harmadik szakaszának I. és II. pillére keretében folyósított refinanszírozási hitelek igénybevételének módjáról és feltételeiről szóló Terméktájékoztatóban meghatározott adatszolgáltatási nap 15 óra;

3

AL12

Az NHP Zöld Otthon Program keretében a lakossági ügyfeleknek nyújtott hitelek adatai

az NHP Zöld Otthon Programban (a továbbiakban: NHPZOP) részt vevő hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton (GiroHálóMail)

az NHPZOP keretében az MNB-től refinanszírozni kért lakossági hitelek adatai tekintetében:

- a refinanszírozási hitel kívánt folyósítási napját megelőző munkanap 15 óra (szombati munkanap esetén 12 óra);

- a jelentett adatokban beállt változás esetén: a kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a változás adatszolgáltató által előre ismert napján 15 óra, szombati munkanap esetén 12 óra;

4

BSI

Banki konjunktúrafelmérés

bank, ideértve a részvénytársasági formában működő szövetkezeti hitelintézetet is (a továbbiakban együtt: bank), szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

a 01. tábla tekintetében negyedéves, a 02-06. tábla tekintetében féléves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő 20. munkanap

5

D01

Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 12 óra

6

D02

Operatív napi jelentés a cégcsoport tagok devizahelyzetének változásáról

összevont alapú felügyelet alá tartozó, hitelintézeti csoportot vezető hitelintézet, amennyiben valamely, a hitelintézetekre vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CRR) szerinti konszolidációs körbe tartozó, de D01 MNB azonosító kódú adatszolgáltatást nem teljesítő leányvállalata hitelintézet, vagy a leányvállalata CRR 352. cikke szerinti, egyedi szinten értelmezett nyitott devizapozíciója a tárgynapot megelőző negyedév végén eléri vagy meghaladja a 300 millió forintot

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő 2. munkanap 12 óra

7

D10

Digitálisan használt számlák adatai

bank, az Eximbank Zrt., a KELER Zrt. és az MFB Zrt. kivételével a szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

8







9







10

E04

Napi jelentés az értékpapír állományokról

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 9 óra

11

E06

Az értékpapírszámlákhoz kapcsolódó ügyletek adatai

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 9 óra

12

E14

Határidős részvényügyletek a BÉT-en

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tőzsdenapot követő munkanap 14 óra

13

E20

A letétkezelői tevékenységet végző, hitelintézetnek nem minősülő szervezetek tulajdonában lévő, valamint a náluk letétbe helyezett (rezidensek és nem-rezidensek által kibocsátott) értékpapírok állománya, tulajdonosi bontásban

befektetési vállalkozás és letétkezelői tevékenységet végző, hitelintézetnek nem minősülő szervezet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

14

E21

A hitelintézetek saját tulajdonában lévő, valamint a náluk letétbe helyezett (rezidensek és nem-rezidensek által kibocsátott) értékpapírok állománya, tulajdonosi bontásban

bank, szakosított hitelintézet, letétkezelési tevékenységet végző szövetkezeti hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

15

E22

A hitelintézetek saját tulajdonában lévő értékpapírok állományának havi adatai

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 15. munkanap

16

E23

A központi értéktárnál vezetett egyesített összevont értékpapírszámlákon és biztosíték értékpapír letéti számlákon lévő értékpapír-állományok

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 3. munkanap

17

E24

A hitelintézetek saját tulajdonában lévő értékpapírok állományának napi adatai

a hitelintézeti csoporthoz tartozó, nem csoportvezető, magyarországi székhelyű bank kivételével a bank, az ezen típusú EGT-fióktelep, valamint a kijelölt szakosított hitelintézet

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő munkanap 14 óra

18

E27

Értékpapírok központi értéktár által kiadott ISIN kódjai és egyéb alapadatai

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 9 óra

19

E43

Opciós részvényügyletek a
BÉT-en

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tőzsdenapot követő munkanap 14 óra

20

E45

A Magyar Államkincstár saját tulajdonában lévő, valamint a nála letétbe helyezett értékpapírok állománya tulajdonosi bontásban

Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK)

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

21

E48

A BÉT-es részvények kapitalizációja és forgalma, részvények tőzsdei be- és kivezetése

pénzügyi eszközök kereskedését lebonyolító tőzsde, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

22

E50

Az állampapírok, az államadósság és az állami követelések felhalmozott és eredményszemléletű kamata

Államadósság Kezelő Központ Zrt. (a továbbiakban: ÁKK Zrt.)

havi, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 20. nap

23

E53

A magyar állam értékpapír-kibocsátásai

ÁKK Zrt.

heti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő 2. munkanap 9 óra

24

E58

A magyar állam által kibocsátott kamatozó értékpapírok cash-flow és kamatadatai

ÁKK Zrt.

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

25

E60

Adatszolgáltatás repótípusú és egyéb értékpapír ügyletekről

bank, szakosított hitelintézet, letétkezelési tevékenységet végző szövetkezeti hitelintézet, befektetési vállalkozás és egyéb szervezet, az ezen típusú EGT-fióktelep, ÁKK Zrt.

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

26

E61

A Magyarországon és külföldön kibocsátott jelzáloglevelek adatai

jelzálog-hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

27

E62

Az állampapírnak nem minősülő, Magyarországon és külföldön kibocsátott kötvények adatai

kötvényt kibocsátó önkormányzat, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet, jogi személyiséggel rendelkező külföldi gazdálkodó szervezet magyarországi fióktelepe

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

28

E64

Hitelintézetek és befektetési szolgáltatást végző szervezetek által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok adatai, illetve a letétkezelési tevékenységet végző szervezetek tulajdonában lévő és az általuk letétkezelt, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokra vonatkozó ár-információk

bank, szakosított hitelintézet, letétkezelési tevékenységet végző szövetkezeti hitelintézet, befektetési vállalkozás és egyéb szervezet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 8. munkanap

29

E65

Napi jelentés repó és repótípusú tranzakciókról

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő 2. munkanap 14 óra

30

F02

Biztosítók statisztikai mérlege

biztosító, az ezen típusú EGT-fióktelep

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 13. munkanap

31

F07

Befektetési alapok statisztikai mérlege

befektetésialap

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 6. munkanap

32

F20

Költségvetési szervek mérlegjelentése alrendszerenként (vagyonmérleg)

MÁK

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a feldolgozást követő munkanap

33

F21

Társadalombiztosítási alapok költségvetési jelentése

MÁK

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

január – november tekintetében: a tárgyidőszakot követő hónap 28. nap;

december tekintetében: a tárgyidőszakot követő év február 5-ét követő munkanap

34

F28

A helyi önkormányzatok összesített költségvetési jelentése

MÁK

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a feldolgozást követő munkanap

34a

F29

Magyar Államkincstár (központi kezelésű előirányzatok) statisztikai vagyonmérlege

MÁK

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 30. nap

35

F32

A központi költségvetés bruttó adóssága

ÁKK Zrt.

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

36

F39

Nem monetáris pénzügyi közvetítők statisztikai mérlege

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti D) Egyéb pénzügyi közvetítők, E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők és G) Központi kormányzat szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján,

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 30. nap

37

F57

A Magyar Államkincstár napi gyorsjelentése és részletező jelentése

MÁK

a napi gyorsjelentés tekintetében napi, a részletező jelentés tekintetében havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő munkanap 11 óra

38

F58

A Magyar Államkincstár havi jelentése az állami költségvetés alrendszereinek adatairól

MÁK

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5., illetve
15. nap

39

F59

A Magyar Államkincstár negyedéves jelentése az értékpapírokhoz kapcsolódó pénzszámlák és a nem költségvetési szervek részére vezetett számlák állományáról

MÁK

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

40

F68

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek tartozásállománya

MÁK

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

41

F69

Nyugdíjban, ellátásban, járadékban, valamint egyéb járandóságban részesülők állománystatisztikai adatai

MÁK

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

42

F70

Egészségbiztosítási pénzbeli ellátások adatai

MÁK

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő második hónap
20. nap

43

F94

Felszámolás vagy végelszámolás alatt álló pénzügyi szervezetek adatai

Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év február 28.

44

F96

Éves beszámolót készítő civil szervezetek mérlege és eredménykimutatása

Országos Bírósági Hivatal

éves

elektronikus úton (elektronikus adathordozó)

tárgyidőszakot követő év július 31.

45

F97

Évközi mérlegjelentés

kijelölt – pénzügyi intézménynek nem minősülő – jogi személy

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 30. nap

46

F98

Éves beszámolót készítő vállalatok mérlege és eredménykimutatása

Igazságügyi Minisztérium

éves

elektronikus úton

(elektronikus adathordozó)

tárgyidőszakot követő évjúlius 31.

47

F99

Vagyonkezelő és csoportfinanszírozó tevékenységet végző vállalatok pénzügyi adatai

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján,

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 30. nap

48

J01

Természetes személyek anonimizált jövedelmi és munkatörténeti adatai

MÁK

éves

elektronikus úton

(elektronikus adathordozó)

tárgyidőszakot követő év október 31.

49

K02

Napi jelentés a bankközi forinthitelek és forintbetétek kamatlábáról

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 8:30 óra

50

K04

Jelentés a mérlegen belüli külföldi bankközi ügyletek kamatlábáról és a mérlegen belüli belföldi bankközi ügyletek kamatlábáról

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

51

K12

Napi jelentés a bankközi overnight forinthitelek és forintbetétek kamatlábáról

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 8 óra

52

K14

Napi jelentés a kamatderivatíva ügyletekre vonatkozóan

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 12 óra

53

K21

Jelentés a nem pénzügyi vállalatok egyedi hitelszerződéseiről

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 9. munkanap

54

K23

Jelentés a háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények egyedi hitelszerződéseiről

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 9. munkanap

55

L01

Nemzetközi tartalékok és devizalikviditás

MÁK, ÁKK Zrt.

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 15. nap

56

L10

Felvett vállalati és háztartási hitelek adatai

központi hitelinformációs rendszert (a továbbiakban: KHR) működtető pénzügyi vállalkozás

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

57

L12

Heti KHR adatok

KHR-t működtető pénzügyi vállalkozás

heti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő hét 2. munkanap
10 óra

58

L70

Projektfinanszírozási hitelek, konszolidációs körön kívüli társasággal szembeni, ingatlanfinanszírozáshoz kapcsolódó kitettségek és értékesítési célú ingatlanok

kijelölt bank

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

első negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap
12. nap;

második – negyedik negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap
11. nap;

59

L71

Negyedéves jelentés a kockázattal súlyozott kitettségek megoszlásáról

hitelintézet, a nem EGT-államban székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepeként működő hitelintézet (a továbbiakban: harmadik országbeli hitelintézet fióktelepe) kivételével

negyedéves

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

első negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap;

második – negyedik negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

60

L72

Negyedéves jelentés a jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutatóról

bank, jelzálog-hitelintézet a hitelintézeti csoporthoz tartozó, nem csoportvezető, magyarországi székhelyű bank, jelzálog-hitelintézet kivételével

negyedéves

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

első negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap
12. nap;

második – negyedik negyedév tekintetében: a tárgyidőszakot követő második hónap
11. nap;

61

L73

Havi jelentés a devizaegyensúly mutatóról

a hitelintézeti csoporthoz tartozó, nem csoportvezető, magyarországi székhelyű bank, jelzálog-hitelintézet kivételével a bank, jelzálog-hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 15. munkanap;
a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap; második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap
11. nap;

62

L74

Negyedéves jelentés a bankközi finanszírozási mutatóról

a hitelintézeti csoporthoz tartozó, nem csoportvezető, magyarországi székhelyű bank, jelzálog-hitelintézet kivételével a bank, jelzálog-hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

negyedéves

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

első negyedév tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap;

második – negyedik negyedév tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap
11. nap;

63

M01

A hitelintézetek statisztikai mérlege és eredménykimutatása

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton
(ERA rendszer)

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap;

a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében előzetes: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap; végleges: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap
12. nap, második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

64

M02

A hitelintézetek statisztikai mérlegének részletezése – hitelek, hitel jellegű követelések és egyes egyéb eszközök

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton
(ERA rendszer)

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap;

a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében előzetes: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap; végleges: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap, második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

65

M03

A hitelintézetek statisztikai mérlegének részletezése – hitelek, hitel jellegű követelések és egyes egyéb eszközök – nem pénzügyi vállalatok, háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton
(ERA rendszer)

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap;

a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében előzetes: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap; végleges: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap, második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

66

M04

A hitelintézetek statisztikai mérlegének részletezése – betétek, betét jellegű kötelezettségek és egyes egyéb források

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton
(ERA rendszer)

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap;

a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében előzetes: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap; végleges: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap, második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

67

M05

A hitelintézetek statisztikai mérlegének részletezése – derivatívák

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton
(ERA rendszer)

a naptári negyedév első két hónapja tekintetében: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap;

a naptári negyedév utolsó hónapja tekintetében előzetes: tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap; végleges: első negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 12. nap, második – negyedik negyedév utolsó hónapja tekintetében a tárgyidőszakot követő második hónap 11. nap;

68

M11

A hitelintézetek statisztikai mérlege és eredménykimutatása (éves auditált adatok)

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton
(ERA rendszer)

záró-közgyűlést követő 15. munkanap, de legkésőbb a tárgyévet követő év május 31.

69

P03

Eseti felvigyázói értesítések

központi szerződő fél, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

az eseményt követő munkanap

70

P06

Stressz tesztek

központi szerződő fél, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi és eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

havi adatszolgáltatás tekintetében: a tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap;

eseti adatszolgáltatás tekintetében: az MNB felhívásának kézhezvételét követő
3. munkanap;

71

P11

Pénzforgalmi infrastruktúrák

pénzforgalmi szolgáltató, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek, bankjegykiadó automata (a továbbiakban: ATM) szolgáltatást közvetlenül nyújtó vagy készpénzfelvételi funkcióval rendelkező POS berendezést üzemeltető, pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő jogi személy, valamint a kijelölt, Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező pénzforgalmi szolgáltató és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységet végző, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

72

P12

Fizetési forgalomra és visszaélésre vonatkozó adatok

pénzforgalmi szolgáltató, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek, ATM szolgáltatást közvetlenül nyújtó vagy készpénzfelvételi funkcióval rendelkező POS berendezést üzemeltető, pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő jogi személy, valamint a kijelölt, Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező pénzforgalmi szolgáltató és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységet végző, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

73

P13

Fizetési kártyás forgalomra vonatkozó adatok

pénzforgalmi szolgáltató, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek, ATM szolgáltatást közvetlenül nyújtó vagy készpénzfelvételi funkcióval rendelkező POS berendezést üzemeltető, pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő jogi személy, valamint a kijelölt, Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező pénzforgalmi szolgáltató és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységet végző, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

74

P14

A fizetési kártya kibocsátói és elfogadói üzletágban felmerült kár, leírt veszteség és visszaélés adatai

pénzforgalmi szolgáltató, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek, ATM szolgáltatást közvetlenül nyújtó vagy készpénzfelvételi funkcióval rendelkező POS berendezést üzemeltető, pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő jogi személy, valamint a kijelölt, Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező pénzforgalmi szolgáltató és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységet végző, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

75

P15

Elektronikus pénz – forgalmi és a visszaélésekre vonatkozó adatok

pénzforgalmi szolgáltató, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek, ATM szolgáltatást közvetlenül nyújtó vagy készpénzfelvételi funkcióval rendelkező POS berendezést üzemeltető, pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő jogi személy, valamint a kijelölt, Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező pénzforgalmi szolgáltató és Magyarország területén határon átnyúló szolgáltatás keretében elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységet végző, pénzforgalmi szolgáltatást nem nyújtó, más EGT-államban székhellyel rendelkező elektronikuspénz-kibocsátó intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

76

P23

Kimutatás a helyi bankjegyfeldolgozásról és bankjegyforgalmazásról

bank, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

77

P26

Kimutatás a pénzfeldolgozási tevékenységről

pénzfeldolgozási tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező szervezet és kijelölt hitelintézet

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

78

P37

Havi jelentés a levelezőbanknál számlát vezető levelezett hitelintézetek pénzforgalmi (elszámolási) számla egyenlegéről

hitelintézetek számára a kötelezőtartalék-kötelezettség teljesítéséhez forint pénzforgalmi számlát vezető hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 1. munkanap 10 óra

79

P38

Csoportos beszedéshez kapcsolódó felhatalmazások

fizetési rendszer működtetését végző szervezet

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

80

P39

Fizetési rendszer statisztikák

fizetési rendszer működtetését végző szervezet

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

81

P41

Felvigyázói statisztikák

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, központi szerződő fél, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

82

P44

Értékpapír-elszámolási rendszer statisztikák

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év február 28.

83

P46

Adatszolgáltatás a mobiltelefonos vásárlásokról

mobiltelefon szolgáltató

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

84

P47

Postai fizetési forgalom

Posta Elszámoló Központot működtető intézmény

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

85

P48

Készpénzátutalási forgalom

a készpénzátutalási rendszerhez közvetlenül csatlakozott pénzforgalmi szolgáltató, a készpénzátutalást határon átnyúló szolgáltatásként végző külföldi intézmény magyarországi közvetítője

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap utolsó munkanap

86

P49

Központi szerződő fél statisztikák

központi szerződő fél, központi szerződő fél által garantált ügyletek elszámolását végző, központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év február 28.

87

P50

A pénzfeldolgozási tevékenységgel összefüggő egyéb információk

pénzfeldolgozási tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező szervezet és kijelölt hitelintézet

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év január 31.

88

P51

Napi valutaforgalmi jelentés

bank, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a tárgynapot követő második munkanap 8 óra

89

P53

Jelentés a forintbankjegy-kereskedelemről

hitelintézet, az ezen típusú
EGT-fióktelep, Magyar Posta Zrt. (a továbbiakban: Magyar Posta)

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 5. munkanap

90

P54

Jelentés a kibocsátott forgatható utalványokról

kiegészítő pénzügyi szolgáltatásként forgatható utalványt kibocsátó szervezet

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a tárgyidőszakot követő hónap
20. munkanap

91

P56

Pénzforgalmat bonyolító hálózati egységek és ATM-ek elhelyezkedésére, valamint a nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó adatok

hitelintézet, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását vagy elfogadását végző egyéb pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú
EGT-fióktelep, ATM szolgáltatást közvetlenül nyújtó, pénzforgalmi szolgálatónak nem minősülő jogi személy

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

változás esetén, a változás időpontját megelőző munkanap

92

P57

BKR forgalom tranzakció szintű adatai

fizetési rendszer működtetését végző szervezet

heti

elektronikus úton (GiroHálóMail)

a tárgyhét utolsó munkanapját követő
5. munkanap

93

P58

Eseti nyilatkozat pénzforgalmi szolgáltatást érintő üzemzavarról

pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

az esemény kivizsgálását követő
5. munkanap, de legkésőbb az eseményt követő 20. munkanap

94

P59

Negyedéves nyilatkozat a P58 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban jelentett üzemzavarokról

pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a tárgyidőszakot követő hónap
10. munkanap

95

P60

Központi szerződő fél statisztikák

központi szerződő fél, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap 12 óra

96

P61

Bankváltás statisztika

fizetési rendszer működtetését végző szervezet

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

a tárgyidőszakot követő hónap
10. munkanap

97

P64

Pénzforgalmi szolgáltatói tájékoztatás súlyosabb működési, biztonsági eseményről

pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap)

kezdeti jelentés: a minősítést követő 4 órán belül;

időközi jelentés: a kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a kezdeti jelentés beküldését követő 3 munkanapon belül;

záró jelentés: a kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a működés szokásos szintjének helyreállítását követő 20 munkanapon belül, visszaminősítés esetén a visszaminősítést követő 1 órán belül;

eseti kiértékelés: az MNB felhívását követő 20 munkanapon belül;

98

P65

Meg nem térített fizetési műveletek

számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

az ügyfél bejelentését követő munkanap

99

P66

Fizetési számlához való hozzáférés megtagadása

számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgynapot követő munkanap

100

P67

Lényegi fontosság meghatározása

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton (ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő év január 31.

101

P68

Leginkább releváns pénznemek meghatározása

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton (ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő év január 31.

102

P69

A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 55/A. § (2) bekezdéséhez kapcsolódó jelentés

pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton
(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő év március 31.

103

P70

A célra rendelt interfész egyes követelményeinek nemteljesítésére vonatkozó eseti adatszolgáltatás

tartalékmechanizmus létrehozása alól mentesített számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú
EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton
(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

az (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az erős ügyfél-hitelesítésre, valamint a közös és biztonságos nyílt kommunikációs standardokra vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2017. november 27-i (EU) 2018/389 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (a továbbiakban: SCAr.) 33. cikk (6) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott feltételek két egymást követő naptári héten át tartó nemteljesítését követő munkanap

104

P71

Műveletikockázat-elemzésen alapuló kivételek alkalmazásának megszüntetése , illetve újraalkalmazása

számlavezető pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton
(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

a műveletikockázat-elemzésen alapuló kivételek alkalmazásának megszüntetése tekintetében: az SCAr. 20. cikk (1) bekezdésében foglaltak szerint azonnal;


a műveletikockázat-elemzésen alapuló kivételek újraalkalmazása tekintetében: az újraalkalmazás tervezett időpontját megelőző 5. munkanap;

105

P72

A célra rendelt interfésszel kapcsolatos, rendkívüli intézkedést igénylő problémák

pénzforgalmi szolgáltató, az ezen típusú EGT fióktelep

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

az SCAr. 33. cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint haladéktalanul

106

P73

Központi szerződő fél – kollektív garanciaalap- és tőkeadatok

központi szerződő fél, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 20. munkanap

107

P74

Pénzforgalmi díjkimutatások adatai

a fogyasztók részére vezetett fizetési számlákhoz kapcsolódó díjakról történő tájékoztatás egyes kérdéseiről szóló 144/2018.
(VIII. 13.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó pénzforgalmi szolgáltató

éves

elektronikus úton (ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgyidőszakot követő év
február 28.

108

P75

Azonnali elszámolás forgalmának adatai

fizetési rendszer működtetését végző szervezet

napi két alkalommal

elektronikus úton (GiroHálóMail)

Valós Idejű Bruttó Elszámolási Rendszer
(a továbbiakban: VIBER) munkanapon, a VIBER-nyitást és VIBER-zárást követő
30 percen belül

109

P76

Azonnali elszámolás tranzakciós adatai

az azonnali átutalási megbízás elszámolását és teljesítését végző belföldi fizetési rendszerhez kapcsolódó közvetlen vagy közvetett résztvevő, a szakosított hitelintézet és a MÁK kivételével

heti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

a tárgyidőszakot követő 4. munkanap

110

P81

Napi valutaszállítási jelentés

kijelölt, pénzfeldolgozási tevékenység végzésére vonatkozó engedéllyel rendelkező szervezet

napi

elektronikus úton (ERA rendszer)

a tárgynapot követő munkanap 12 óra

111

R01

Tőkebefektetésben érintett adatszolgáltatók végső befektetőjének és nem-rezidens partnereinek törzsadatai

az R02, R03, R12, R13 vagy R29 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás teljesítésére kötelezett gazdasági szervezet

az R02, R03, R12, R13 vagy R29 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás első alkalommal történő teljesítésekor, ezt követően változás esetén

elektronikus úton

(ERA rendszer)

az R02, R03, R12 vagy R13 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz kapcsolódóan azok tárgyidőszakát követő hónap
9. munkanap;
az R29 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz kapcsolódóan annak tárgyidőszakát követő év június 20.

112

R02

Tőkebefektetések havi adatszolgáltatása – egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába nem sorolt gazdasági szervezetek

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába nem sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

113

R03

Tőkebefektetések havi adatszolgáltatása – egyéb monetáris pénzügyi intézmények

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

114

R04

Értékpapír befektetések

kijelölt gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

115

R05

Pénzügyi derivatívák havi adatszolgáltatása

kijelölt gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

116

R06

Egyéb befektetések havi adatszolgáltatása – nem pénzügyi vállalatok, biztosítók és nyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, zártkörű pénzügyi közvetítők, valamint a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok, F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak, K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények és Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába sorolt, továbbá a G) Központi kormányzat szektorába sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek körébe tartozó – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

117

R08

Egyéb befektetések havi adatszolgáltatása – egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti D) Egyéb pénzügyi közvetítők és E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

118

R09

Egyéb befektetések havi adatszolgáltatása – a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek kivételével a központi kormányzat, helyi önkormányzatok és társadalombiztosítási alapok

kijelölt – a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek kivételével a 2. melléklet I. A. pontja szerinti G) Központi kormányzat, H) Helyi önkormányzatok, I) Társadalombiztosítási alapok szektorába sorolt – jogi személy

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

119

R10

Konzorciális hitelek

kijelölt hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

120

R11

Viszonzatlan átutalások és eszmei, szellemi javak havi adatszolgáltatása

kijelölt gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

121

R12

Tőkebefektetések negyedéves adatszolgáltatása – egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába nem sorolt gazdasági szervezetek

kijelölt gazdasági szervezet, továbbá az R02, R12 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti C) egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába nem sorolt gazdasági szervezet, amely, illetve amelynek
- a tárgynegyedév első vagy utolsó napján a vállalatcsoport adatszolgáltatóban szavazati joggal közvetlenül rendelkező külföldi tagjaira együttesen jutó (magyar számviteli szabályok szerinti) saját tőke összege legalább 2 milliárd forint, vagy kisebb, mint mínusz 2 milliárd forint, vagy
- a vállalatcsoportba tartozó egy vagy több külföldi vállalkozás jegyzett tőkéjében szavazati joggal rendelkeznek, és ezen részesedések együttes értéke vagy a külföldi fióktelepnek átadott vagyon értéke eléri az 500 millió forintot, vagy
- a tárgynegyedév első vagy utolsó napján a vállalatcsoportba tartozó külföldi vállalatokkal, a külföldi fióktelepekkel szemben fennálló, tulajdonosi viszonyon kívüli követelés vagy tartozás állománya eléri az 500 millió forintot, vagy
- a tárgyidőszakban 500 millió forintot elérő értékben vásároltak nem-rezidenstől vagy értékesítettek nem-rezidensnek rezidens társaságbeli, legalább 10%-os szavazati jogot biztosító részesedést

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap

122

R13

Tőkebefektetések negyedéves adatszolgáltatása – egyéb monetáris pénzügyi intézmények

kijelölt gazdasági szervezet, továbbá az R03, R13 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények szektorába sorolt – gazdasági szervezet, amely, illetve amelynek
- a tárgynegyedév első vagy utolsó napján a vállalatcsoport adatszolgáltatóban szavazati joggal közvetlenül rendelkező külföldi tagjaira együttesen jutó (magyar számviteli szabályok szerinti) saját tőke összege legalább 2 milliárd forint, vagy kisebb mint mínusz 2 milliárd forint, vagy
- a vállalatcsoportba tartozó egy vagy több külföldi vállalkozás jegyzett tőkéjében szavazati joggal rendelkeznek, és ezen részesedések együttes értéke vagy a külföldi fióktelepnek átadott vagyon értéke eléri az500 millió forintot, vagy
- a tárgyidőszakban 500 millió forintot elérő értékben vásároltak nem-rezidenstől vagy értékesítettek nem-rezidensnek rezidens társaságbeli, legalább 10%-os szavazati jogot biztosító részesedést

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

123

R14

Pénzügyi derivatívák negyedéves adatszolgáltatása

kijelölt gazdasági szervezet, továbbá – a hitelintézet és ezen típusú EGT-fióktelep kivételével – az R05, R14 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon gazdasági szervezet, amelynek a nem-rezidens partnerekkel kötött pénzügyi derivatív megállapodásaihoz kapcsolódóan
- a tárgynegyedév folyamán lebonyolított, illetve elszámolt tranzakcióik (bevételek és kiadások) összege eléri az500 millió Ft-ot, vagy
- a tárgynegyedév első vagy utolsó napján a pénzügyi derivatíva pozícióik (követelések és tartozások) piaci értékének összege eléri a 100 millió Ft-ot

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

124

R15

Egyéb befektetések negyedéves adatszolgáltatása – nem pénzügyi vállalatok, biztosítók és nyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, zártkörű pénzügyi közvetítők, valamint a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek

kijelölt gazdasági szervezet, továbbá az R06, R15 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok, F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak, K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények és Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába sorolt, továbbá a G) Központi kormányzat szektorába sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek körébe tartozó – gazdasági szervezet, amely esetében a tárgynegyedév első vagy utolsó napján az adatszolgáltatásban szereplő összes követelés vagy összes tartozás állománya eléri az500 millió Ft-ot

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

125

R17

Egyéb befektetések negyedéves adatszolgáltatása – egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők

kijelölt gazdasági szervezet, továbbá az R08, R17 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti D) Egyéb pénzügyi közvetítők és E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők szektorába sorolt – gazdasági szervezet, amely esetében a tárgynegyedév első vagy utolsó napján az adatszolgáltatásban szereplő összes követelés vagy összes tartozás állománya eléri az500 millió Ft-ot

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

126

R18

Viszonzatlan átutalások és eszmei, szellemi javak negyedéves adatszolgáltatása – nem pénzügyi vállalatok, biztosítók és nyugdíjpénztárak, egyéb monetáris intézmények, egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, valamint zártkörű pénzügyi közvetítők

az R11 MNB azonosító kódú adatszolgáltatásra ki nem jelölt azon – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok, F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak, C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények, D) Egyéb pénzügyi közvetítők, E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, valamint Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába sorolt – gazdasági szervezet, amely adatszolgáltatásban szereplő tárgynegyedévi összes bevételi vagy összes kiadási forgalma eléri a 200 millió Ft-ot

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

127

R19

Nem pénzügyi vállalatok tájékoztató mérlegadatai

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok szektorába sorolt – gazdasági szervezet

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 30. nap

128

R20

Éven túli lejáratú tartozások esedékességi bontása – nem pénzügyi vállalatok, biztosítók és nyugdíjpénztárak, háztartásokat segítő nonprofit intézmények, egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, zártkörű pénzügyi közvetítők, valamint a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek

az R06, R08, R15 vagy R17 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás teljesítésére kötelezett, éven túli lejáratú tartozással rendelkező gazdasági szervezet

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

129

R21

Éven túli lejáratú követelések és tartozások esedékességi bontása – egyéb monetáris intézmények

éven túli lejáratú követeléssel vagy tartozással rendelkező hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 11. munkanap

130

R22

Éven túli lejáratú tartozások esedékességi bontása – a központi kormányzatba sorolt gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek kivételével a központi kormányzat, helyi önkormányzatok és társadalombiztosítási alapok

az R09 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás teljesítésére kijelölt, éven túli lejáratú tartozással rendelkező gazdasági szervezet

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

131

R24

Az állam és a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek, valamint a nem többségi állami tulajdonban lévő, de állam által garantált, éven túli külföldi adóssággal rendelkező gazdálkodó szervezetek külfölddel szemben keletkezett éven túli adóssága egyes adatainak negyedéves adatszolgáltatása

éven túli külföldi adóssággal rendelkező költségvetési szerv és többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet, valamint nem többségi állami tulajdonban lévő, de állam által garantált, éven túli külföldi adóssággal rendelkező gazdálkodó szervezet

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

132

R25

Állam által vállalt kezességek

MÁK

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő 51. nap

133

R26

Az euróban vezetett ÁFA számlák miatt nem-rezidensekkel szemben fennálló követelések és tartozások állománya és forgalma

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV)

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

134







135

R28

Az állam és a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek, valamint a nem többségi állami tulajdonban lévő, de állam által garantált, éven túli külföldi adóssággal rendelkező gazdálkodó szervezetek külfölddel szemben keletkezett éven túli adóssága egyes adatainak éves adatszolgáltatása

éven túli külföldi adóssággal rendelkező költségvetési szerv és többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet, valamint nem többségi állami tulajdonban lévő, de állam által garantált, éven túli külföldi adóssággal rendelkező gazdálkodó szervezet

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év 32. munkanap

136

R29

Tőkebefektetések éves adatszolgáltatása

azon gazdasági szervezet, amely
- vállalatcsoportba tartozó külföldi befektetővel/befektetőkkel rendelkezik, és a külföldi befektető(k)re jutó összes (magyar számviteli szabályok szerinti)saját tőke összege a tárgyév vagy a tárgyévet megelőző év mérlegforduló-napján eléri a 800 millió forintot, vagy kisebb, mint mínusz 800 millió forint, vagy
a vállalatcsoportba tartozó egy vagy több külföldi vállalkozás jegyzett tőkéjében szavazati joggal vagy külföldi fiókteleppel rendelkezik, és ezen részesedések együttes értéke vagy a külföldi fióktelepnek átadott vagyon értéke a tárgyév vagy a tárgyévet megelőző év mérlegforduló-napján eléri a 10 millió forintot

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év június 30.

137

R38

Rezidens, nem-bank ügyfelek határon átnyúló (forint és deviza) fizetési forgalom miatti jóváírásai és terhelései

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap

138

R39

Éven túli lejáratú hiteltartozások előtörlesztései

az R06, R08, R09, R15 vagy R17 MNB azonosító kódú adatszolgáltatások teljesítésére kötelezett, éven túli külföldi adóssággal rendelkező és a tárgyidőszakban előtörlesztést végrehajtó gazdasági szervezet

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év 32. munkanap

139

R43

Külföldi tőkebefektetővel rendelkező, átalakulás során megszűnő gazdasági társaságok eseti adatszolgáltatása (végleges vagyonmérleg)

azon gazdasági társaság jogutódja, amely vállalatcsoportba tartozó külföldi befektetővel rendelkezik, és a külföldi befektetőre jutó összes saját tőke összege az átalakulás napján eléri az 1 milliárd forintot vagy kisebb, mint mínusz 1 milliárd forint

eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

átalakulás napját követő 150. nap

140

R44

Nem pénzügyi vállalat által pénzügyi lízingbe vett eszközök forgalma

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanap

141

R45

Éven túli lejáratú hiteltartozások előtörlesztése – egyéb monetáris intézmények

az éven túli külföldi adóssággal rendelkező és a tárgyidőszakban előtörlesztést végrehajtó hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

éves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő év 32. munkanap

142

R46

Kijelölt gazdasági és nonprofit szervezetek eseti eszközfelmérő kérdőíve

kijelölt – a 2. melléklet I. A. pontja szerinti A) Nem pénzügyi vállalatok szektorába sorolt – gazdasági szervezet

egyedi elrendelés alapján, eseti

papíron

a kijelölés kézhezvételétől számított
15. napon belül (a kijelölést megelőző negyedévre vonatkozóan)

143

SL2

Fogyasztási hitelezés

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap 12 óra

144

SL3

Vállalati hitelezés

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap 12 óra

145

SL4

Üzleti célú ingatlanhitelezés

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap 12 óra

146

SL5

Lakáscélú hitelezés

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap 12 óra

147

SL6

Gépjármű finanszírozás

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep, pénzügyi vállalkozások

egyedi elrendelés alapján, negyedéves

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő hónap 12. munkanap 12 óra

148

T02

A BÉT hivatalos részvényindexének napi adatai, továbbá a BÉT-en forgalmazott részvények napi kereskedési adatai

pénzügyi eszközök kereskedését lebonyolító tőzsde, az ezen típusú EGT-fióktelep

napi

elektronikus úton(ERA rendszer), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

tárgynapot követő munkanap 9 óra

149

T10

Állampapír árfolyamok

ÁKK Zrt.

havi

elektronikus úton

(ERA rendszer)

tárgyidőszakot követő 5. munkanap

150

W06

A hitelintézetek szöveges jelentése aktuális témákban

kijelölt bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

egyedi elrendelés alapján, eseti

papíron

az egyedi elrendelésben foglaltak szerint

151

W08

Pénzügyi infrastruktúrák jelentése működési és biztonsági eseményekről


pénzforgalmi elszámolóház, központi értéktári tevékenységet végző szervezet, Tpt. szerinti központi szerződő fél, az ezen típusú
EGT-fióktelep

negyedéves és eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva, és a kezdeti jelentés tekintetében titkosított elektronikus levél

negyedéves adatszolgáltatás: tárgyidőszakot követő 10. munkanap;


kezdeti jelentés: minősítést követő 5 percen belül;

időközi jelentés: a kezdeti jelentés beküldését követő 3 munkanapon belül;

záró adatszolgáltatás: az esemény lezárását követő 30 napon belül;

visszaminősítési jelentés: a visszaminősítést követő 1 munkanapon belül;


eseti kiértékelési jelentés: az MNB felhívását követő 30 munkanapon belül;

152

W09

Összehasonlítással kapcsolatos problémák

központi értéktári tevékenységet végző szervezet, az ezen típusú
EGT-fióktelep

eseti

elektronikus úton(ERA rendszer, űrlap), fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

A) eset: a kiegyenlítés felfüggesztésétől számított 2 munkaórán belül;

B) eset: a kereskedési napot követő munkanap 9 óra;

C) eset: a kiegyenlítés folytatásától számított 3 munkanapon belül;

D) eset: a hatodik összehasonlítással kapcsolatos probléma felmerülésétől számított 1 hónapon belül;

153

W12

Jelentés nagyértékű pénzforgalmi visszaélésről

bank, szakosított hitelintézet, az ezen típusú EGT-fióktelep

negyedéves és eseti

elektronikus úton

(ERA rendszer)

negyedéves adatszolgáltatás tekintetében: a negyedévet követő 10. munkanap;

eseti adatszolgáltatás tekintetében: az esemény kivizsgálásának befejezését követő 10. munkanap;



II.

MNB
azonosító kód

Megnevezés

Az adatszolgáltatók köre

Az adatszolgáltatás

gyakorisága

teljesítésének módja

határideje

1

Z01

Munkaerő-felmérés anonimizált adatai

Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH)

negyedéves

elektronikus úton
(elektronikus adathordozó)

megállapodás szerint

2

Z02

A háztartások jövedelmére és fogyasztására vonatkozó anonimizált adatok

KSH

éves

elektronikus úton
(elektronikus adathordozó)

megállapodás szerint

3

Z03

A fogyasztói árindex számításához felhasznált bolti szintű, anonimizált áradatok

KSH

megállapodás szerint

elektronikus úton

megállapodás szerint

4

Z04

Természetes személyek anonimizált jövedelmi adatai

NAV

megállapodás szerint

elektronikus úton
(elektronikus adathordozó)

megállapodás szerint

5

Z05

Központi hitelinformációs rendszer anonimizált adatai

KHR-t működtető pénzügyi vállalkozás

megállapodás szerint

elektronikus úton
(ERA rendszer, űrlap),
fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírással ellátva

megállapodás szerint

6

Z06

Természetes személyek anonimizált egészségügyi adatai

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (a továbbiakban: NEAK)

megállapodás szerint

elektronikus úton
(elektronikus adathordozó)

megállapodás szerint

7

Z07

Anonimizált konszolidált biztosított betéti adatok

Országos Betétbiztosítási Alap

megállapodás szerint

elektronikus úton
(elektronikus adathordozó)

megállapodás szerint

2. melléklet az 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelethez8

I. AZ INFORMÁCIÓK SZOLGÁLTATÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A szolgáltatandó információkhoz kapcsolódó táblákban (a továbbiakban: táblák) és az azok kitöltésére vonatkozó előírásokban (a továbbiakban: kitöltési előírás) használt kifejezések tartalmára – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – az egyes adatszolgáltatókra vonatkozó számviteli és egyéb jogszabályokban foglaltak tekintendők irányadónak.
Amennyiben valamely adatszolgáltatás teljesítésére az 1. mellékletben foglaltak szerint a hitelintézet, illetve annak valamely szervezeti formája kötelezett, az ott nevesített pénzügyi intézmény típuson – az 1. melléklet eltérő rendelkezése hiányában – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 8. §-a, valamint 11. § (1) és (2) bekezdése szerint meghatározott működési formákban működő minden pénzügyi intézményt – azaz a bank és szakosított hitelintézet esetén a részvénytársaságként és a harmadik országbeli hitelintézet fióktelepeként működő jogalanyokat, szövetkezeti hitelintézet esetén pedig a részvénytársaságként és a szövetkezetként működő jogalanyokat – érteni kell.
Amennyiben valamely adatszolgáltatás teljesítésére az 1. mellékletben foglaltak szerint az EGT-fióktelep is köteles, a kitöltési előírások alkalmazása szempontjából az ott nevesített pénzügyi szervezet típuson – adatszolgáltatói vonatkozásban – az ugyanezen típusú EGT-fióktelepet is érteni kell.
A jelen mellékletben használt rövidítések a táblákra és a kitöltési előírásokra érvényesek.
I. A. Szektormeghatározások
I. A. 1. Változások a szektormeghatározásokban
A szektormeghatározások 2023-ban kisebb mértékben, főként technikai szempontból változnak.
I. A. 2. A szektorok
Az adatszolgáltatásokban – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – a következő szektorok szerepelnek:
Szektorkód Szektor
Rezidensek:
A) Nem pénzügyi vállalatok
B) Központi bank
C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények
D) Egyéb pénzügyi közvetítők
E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők
F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak
G) Központi kormányzat
H) Helyi önkormányzatok
I) Társadalombiztosítási alapok
J) Háztartások
K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények
Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők
A B) Központi bank, a C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények, a D) Egyéb pénzügyi közvetítők, az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, az F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak és a Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők alkotják a pénzügyi vállalatok szektorát.
A B) Központi bank és a C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények alkotják a monetáris pénzügyi intézmények szektorát.
A G) Központi kormányzat, a H) Helyi önkormányzatok és az I) Társadalombiztosítási alapok alkotják az államháztartást.
Nem-rezidensek:
L) Külföld
Egyes adatszolgáltatásokban bizonyos szektorok összevontan vagy további alábontásokkal szerepelnek. Az ezekre vonatkozó előírásokat az I.A.4.pont, illetve az érintett adatszolgáltatások kitöltési előírásai határozzák meg.
I. A. 3. Rezidensek és nem-rezidensek elkülönítése
Rezidens: minden olyan természetes és jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely gazdasági érdekeltségének központja Magyarország gazdasági területén van. Ennek megfelelően rezidensnek minősül:
1. Magyarország területén állampolgárságától függetlenül legalább egy éve életvitelszerűen tartózkodó, vagy szándékai szerint tartózkodni akaró természetes személy, ide nem értve az itt működő külföldi diplomáciai és konzuli képviseletek nem magyar állampolgárságú tagját, alkalmazottját és azok családtagját, továbbá a tanulmányok folytatása vagy gyógyászati kezelés céljából itt tartózkodó illetve ide érkező személyt,
2. a külföldön működő magyar diplomáciai és konzuli képviseletek, azok magyar állampolgárságú tagja, alkalmazottja és az említett személyek családtagja, a Magyar Honvédség hivatásos vagy szerződéses állományának külföldön szolgálatot teljesítő tagja, továbbá a magyar állam alkalmazásban külföldön munkát végző egyéb természetes személy.
3. Magyarország területén – ideértve a vámszabad- és a tranzitterületet is – székhellyel, telephellyel rendelkező vagy egyébként gazdasági tevékenységet folytató jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet (a továbbiakban együtt: szervezet).
4. Amennyiben egy szervezet rezidensi státusza – a fizikai jelenlét hiányában – nem állapítható meg a székhelye alapján, a szervezet bejegyzésének helyét kell figyelembe venni, azaz a magyar cégbíróságnál bejegyzett szervezet minősül rezidensnek.
Nem-rezidens: a rezidensnek nem minősülő természetes személy és szervezet. Nem-rezidensnek minősül az a szervezet, amely gazdasági érdekeltségének központja nem Magyarország területén – ideértve a vámszabad és a tranzitterületet is – van, és magyar cégbíróságnál nincs bejegyezve. Nem-rezidensnek minősül – többek között – az a szervezet, amelyre egyidejűleg igaz, hogy adószáma 51-re végződik, gazdálkodási forma szerinti (GFO) kódja (a statisztikai számjel 13-15. karaktere) 931, és magyar cégbíróságnál nincs bejegyezve.
Az adatszolgáltatásokban a külföldi vállalkozás Magyarországon létesített kereskedelmi képviseletét nem-rezidensnek, míg a rezidens vállalkozás külföldön létrehozott kereskedelmi képviseletét rezidensnek kell tekinteni.
I. A. 4. A rezidens szektorok leírása
Egyes szervezetek többféle tevékenységet végeznek egymás mellett. A szektorba soroláshoz mindig az adott szervezet főtevékenysége szolgál alapul.
A) Nem pénzügyi vállalatok
A nem pénzügyi vállalatok szektorába tartoznak azok a gazdasági szervezetek, amelyek fő tevékenységként piaci értékesítésre szánt javakat állítanak elő, illetve nem pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak,kivéve a vállalatcsoporton belül pénzügyi szolgáltatást nyújtó gazdasági szervezeteket, amelyek 2021-től a Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába tartoznak.
Gazdálkodási forma szerint – a pénzügyi szolgáltatást nyújtók kivételével – idetartoznak:
− a gazdasági társaságok, kivéve azokat, amelyeket közgazdasági szempontok alapján, a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listának megfelelően a központi kormányzatba vagy a helyi önkormányzatok szektorába kell sorolni,
− a szövetkezetek (a szövetkezeti hitelintézetek és a biztosító szövetkezetek kivételével),
− az egyéb jogi személyiségű vállalkozások,
− a jogi személyiség nélküli vállalkozások (idetartoznak az egyéni cégek),
− a társasházak,
− a gazdasági szervezeteket segítő és azok által finanszírozott nonprofit intézmények.
B) Központi bank
Ide a Magyar Nemzeti Bank tartozik.
C) Egyéb monetáris pénzügyi intézmények
Két alcsoport alkotja ezt a szektort.
A hitelintézetek alcsoportba (C-HIT alcsoportba) a központi bankon kívüli azon monetáris pénzügyi intézmények tartoznak, amelyek a pénzügyi közvetítésben betétek, betétet helyettesítő eszközök elfogadásával, valamint saját kockázatra történő hitelnyújtás, értékpapír-befektetés révén vesznek részt. A hitelintézetek között szerepel a Hpt. szerint hitelintézetnek minősülő valamennyi intézmény, függetlenül a statisztikai számjele részét képező szakágazati (TEÁOR) kódtól. Idesorolandók a bankok, a szakosított hitelintézetek, a szövetkezeti hitelintézetek, a lakástakarékpénztárak és a hitelintézeti fióktelepek (a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben C1, C2, C3, C4, C5 és C7 alcsoportkód alatt szereplő intézmények).
A pénzpiaci befektetési alapok alcsoporthoz azok a befektetési alapok sorolandók, amelyek befektetési jegyei likviditás szempontjából a bankbetétekhez hasonlóak, és eszközeiket elsősorban pénzpiaci eszközökbe, maximum 1 éves hátralévő lejáratú, transzferálható, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközök kamataihoz hasonló megtérülésű eszközökbe fektetik. (Pénzpiaci eszköz: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény szerint meghatározott fogalom.) Idetartoznak a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben a C6 alcsoportkód alatt szereplő intézmények.
D) Egyéb pénzügyi közvetítők
Ide azok a pénzügyi közvetítők tartoznak, amelyek nem végeznek betétgyűjtést, de főtevékenységként jelentős mennyiségű egyéb forrást gyűjtenek, amelyet kihelyeznek a pénz- és tőkepiacon, elsősorban hitelnyújtás vagy értékpapír-befektetés formájában.
A szektoron belül két alcsoport különböztethető meg.
Az egyéb pénzügyi közvetítők (befektetési alapok kivételével) alcsoportba (D-EPK alcsoportba)sorolandók például a pénzügyi vállalkozások jelentős része, a befektetési alapkezelők (közöttük a kockázati tőkealapok és magántőkealapok kezelői), a sajátszámlás kereskedést is végző befektetési vállalkozások, a nemzeti otthonteremtési közösségek, valamint az értékpapírosítást végző pénzügyi közvetítők(a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben a D1, D2, D4, D5, D6, D7, D8, D9 és D99 alcsoportkód alatt szereplő intézmények).
A nem pénzpiaci befektetési alapok alcsoportba azok a befektetési alapok tartoznak, amelyek olyan befektetési jegyeket bocsátanak ki, amelyek nem tekinthetők betétek közeli helyettesítőjének, befektetéseik pedig jellemzően hosszabb lejáratú pénzügyi eszközökre és reáleszközökre irányulnak. A nem pénzpiaci befektetési alapok alcsoportba tartoznak a kockázati tőkealapok és a magántőkealapok is. Idetartoznak a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben a D3 alcsoportkód alatt szereplő intézmények.
Az alakuló, de még működési engedélyt nem kapott befektetési alapokat átmenetileg az alapkezelőjüknek megfelelő alcsoportba kell sorolni.
E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők
Itt azok az intézmények szerepelnek, amelyeknek fő tevékenysége olyan pénzügyi kiegészítő szolgáltatás nyújtása, amely szorosan kapcsolódik valamilyen pénzügyi közvetítési tevékenységhez. Ezen intézmények azonban nem gyűjtenek jelentős mennyiségű forrást, hanem a hitelnyújtók és a hitelfelvevők között úgy létesítenek kapcsolatot, hogy az nem érinti lényegesen a mérlegüket.
Idetartoznak például a tőzsde, a központi szerződő fél, egyéb pénzügyi kiegészítő szolgáltatást végző intézmények, a nemzeti otthonteremtési közösség szervezője és a befektetési vállalkozások közül azok, amelyek sajátszámlás tevékenységet nem végezhetnek.
F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak
A biztosítók alcsoportot a biztosítók és a viszontbiztosítók alkotják, a gazdálkodási formájuktól függetlenül (idetartoznak a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben F1, F2 és F7 alcsoportkód alatt szereplő intézmények).A pénztárak alcsoportot a magánnyugdíjpénztárak, az önkéntes kölcsönös nyugdíj-, egészség-, önsegélyező, valamint egészség- és önsegélyező pénztárak alkotják (a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben F3-F6 alcsoportkód alatt szereplő intézmények).
G) Központi kormányzat
A központi kormányzat magában foglalja a központi költségvetést, a központi költségvetés intézményeit, az elkülönített állami pénzalapokat, valamint azokat a gazdasági társaságokat és nonprofit szervezeteket, amelyek közgazdasági szempontok alapján, a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listának megfelelően a központi kormányzatba sorolandók.
Amennyiben az adatszolgáltatásban elkülönítendő a központi kormányzaton belül a központi költségvetés, valamint a központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények csoportja, a központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények alatt a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listában G2 alcsoportkód alatt szereplő intézmények értendők.
H) Helyi önkormányzatok
A helyi önkormányzatok magukban foglalják a megyei és a települési önkormányzatokat és azok intézményeit, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatokat és azok intézményeit. Idetartoznak azok a gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek, amelyek közgazdasági szempontok alapján, a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listának megfelelően a helyi önkormányzatok szektorába sorolandók, és a H2 alcsoportkód alatt szerepelnek.
I) Társadalombiztosítási alapok
Idetartoznak a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap, valamint ezek intézményei.
J) Háztartások
A háztartások szektora a természetes személyeket, a természetes személyek egyes szervezeteit [pl. Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezetet (a továbbiakban: MRP szervezet)] és az önálló vállalkozókat foglalja magában. Az önálló vállalkozók körébe tartoznak az egyéni vállalkozók, az egyéb önálló vállalkozók és az adószámmal rendelkező magánszemélyek. Önálló vállalkozónak minősülnek például a mezőgazdasági őstermelők, a mezőgazdasági kistermelők, a családi gazdálkodók, a kisiparosok, a magánkereskedők. Nem minősülnek önálló vállalkozónak, de a háztartások szektorába sorolandók a háztartásban alkalmazottat foglalkoztató, adószámmal rendelkező magánszemélyek. A természetes személyek érintett szervezetei a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben a J1 alcsoportkód alatt szereplnek.
Lakosság(J1): a háztartások szektorán belül idetartoznak a természetes személyek, a természetes személyek felsorolt szervezetei (beleértve az MRP szervezeteket is), valamint a háztartásban alkalmazottat foglalkoztató, adószámmal rendelkező magánszemélyek.
A háztartásokon belül az önálló vállalkozók a J2 alcsoportkód alatt szerepelnek.
K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények
A nonprofit intézmények közül csak a háztartásokat segítő nonprofit intézmények alkotnak külön szektort a nemzetközi makrostatisztikai módszertan szerint. Azok a nonprofit intézmények, amelyeket az üzleti szervezetek finanszíroznak és irányítanak, a nem pénzügyi vállalatokhoz tartoznak. Azok a nonprofit szervezetek, amelyeket az államháztartás intézményei finanszíroznak és irányítanak, a központi kormányzatba vagy a helyi önkormányzatokhoz sorolódnak.
A háztartásokat segítő nonprofit intézmények körébe tartoznak azok a nonprofit szervezetek, amelyek elsősorban a háztartásoktól kapják forrásaikat vagy nincsenek az állam vagy a gazdálkodó szervezetek irányítása alatt. Ezek a szervezetek lehetnek szakszervezetek, munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, politikai pártok, egyházak, egyházi intézmények, egyesületek és az alapítványok jelentős része.
Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők
A zártkörű pénzügyi közvetítők olyan sajátos céllal létrehozott pénzügyi vállalatok, amelyek pénzügyi tevékenységet nyílt piacon nem, csak szűk körben (többnyire vállalatcsoporton belül) folytatnak, reálgazdasági kötődésük lényegében nincs. Alapvetően vagyonkezelési (holding) vagy csoportfinanszírozó tevékenységet végző gazdasági társaságok alkotják ezt a szektort.
Az MNB a zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába tartozó szervezetekről is listát publikál, az 5.2.2. alpontban foglaltak szerint.
Az adatszolgáltatásokban a zártkörű pénzügyi közvetítők szektorába tartozó gazdasági szervezeteket a következőképpen kell jelenteni.
Amennyiben az adatszolgáltatásban szektorkóddal kell azonosítani az adott gazdasági szervezet szektorát, akkor a „Z” szektorkódot kell használni. Egyéb esetben, az adatszolgáltatásban alkalmazott szektorbontástól függően a Pénzügyi vállalatok vagy a D) Egyéb pénzügyi közvetítők szektorában kell jelenteni a zártkörű pénzügyi közvetítőket. Ha pedig a D) Egyéb pénzügyi közvetítők szektorának részletesebb bontása szükséges az adatszolgáltatásban, akkor a D-EPK alcsoportban kell a zártkörű pénzügyi közvetítőket jelenteni.
I. A. 5. A szektor meghatározásának módja
5.1. Az ügyfél szektorának meghatározásában fontos szerepet játszik az ügyfél statisztikai számjele. Az adatszolgáltató az intézményi ügyfeleit, partnereit a statisztikai számjelük alapján köteles nyilvántartani és azonosítani. Különösen fontos szerepet játszik az ügyfelek azonosításában a statisztikai számjel első nyolc karaktere, az ügyfél törzsszáma. A rezidens befektetési alapokat az MNB által közzétett technikai törzsszámmal (FB azonosító) kell azonosítani az adatszolgáltatások céljából.
5.2. Egy adott ügyfél megfelelő szektorát a következőképpen kell meghatározni:
5.2.1. Meg kell vizsgálni, hogy az ügyfél rendelkezik-e statisztikai számjellel, illetve a befektetési alapok esetében az MNB által adott technikai törzsszámmal (FB azonosítóval). Ha igen, akkor az 5.2,2. alpontban leírtakat kell követni, ha nem, akkor az 5.2.4. alpont előírásait.
5.2.2. Ha az ügyfél rendelkezik statisztikai számjellel, illetve MNB technikai törzsszámmal (FB azonosítóval), akkor meg kell vizsgálni, hogy szerepel-e az MNB által készített, a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listán. A listán azok az intézmények szerepelnek, amelyek szektorbesorolásánál gazdálkodási forma szerinti (GFO) kódjukat (statisztikai számjel 13-15. számjegyét) nem kell felhasználni. Ha az ügyfél szerepel a listán, akkor a lista alapján kell a megfelelő szektorba sorolni. Ha az ügyfél nem szerepel a listán, akkor az 5.2.3. alpont szerint kell eljárni.
Az MNB teljes körű listát készít azokról a gazdasági szervezetekről, amelyek a B) Központi bank, a C) Egyéb monetáris intézmények, a D) Egyéb pénzügyi közvetítők, az E) Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők, az F) Biztosítók és nyugdíjpénztárak és a Z) Zártkörű pénzügyi közvetítők szektorba tartoznak.
Ugyancsak a listán szerepelnek olyan intézmények is, amelyeket az A) Nem pénzügyi vállalatok, a G) Központi kormányzat, a H) Helyi önkormányzatok vagy a J) Háztartások szektorba kell besorolni.
A listán szerepelhetnek olyan szervezetek is, amelyek önmagukban nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, mint az a csoport, ahova sorolni kell őket, viszont statisztikai szempontból mégis az adott csoportba sorolandók (statisztikai értelemben konszolidálandó leányvállalatok). A D3) Befektetési alapok a pénzpiaci alapok kivételével alcsoportban szereplő konszolidálandó leányvállalatok csak az érintett befektetési alapokba konszolidálva tekintendők pénzügyi vállalatoknak, önálló szervezetként a tevékenységük nem pénzügyi tevékenység.
A fentiekben említett, a 3. melléklet 1. pontja szerinti lista tartalmazza az érintett szervezetek nevét, törzsszámát (a statisztikai számjel első 8 számjegyét) és a megfelelő szektorbesorolást. A listát az MNB egy Excel fájlban, a honlapján teszi közzé. A fájlt az MNB havonta, a hónap utolsó előtti munkanapján frissíti, és főszabály szerint ezt kell alkalmazni valamennyi, a frissítést követő hónapban beküldendő adatszolgáltatás elkészítéséhez. Amennyiben a hónap utolsó munkanapjára vonatkozóan jelentős változás történik a fájl publikálását követően, a listát az MNB – az adatszolgáltatók értesítése mellett – legkésőbb a következő hónap első munkanapján frissíti és újraközli. Ebben az esetben ez a lista tekintendő a szervezeti besorolások hó végére érvényes állapotának. Az adatszolgáltatások összeállításakor az adatszolgáltatás tárgyidőszakában érvényes legutolsó listát kell figyelembe venni. Az aktuális és a visszamenőleges hóvégi listák elérhetősége: https://www.mnb.hu/statisztika/informaciok-adatszolgaltatoknak/rendeletek-allasfoglalasok/altalanos-mellekletek.
5.2.3. Ha az ügyfél rendelkezik statisztikai számjellel, és nincs a listán, akkor a statisztikai számjele alapján az I. A. 6. pontban leírt algoritmus alapján kell a megfelelő szektorba sorolni. Ha az algoritmus alapján nem lehet szektorba sorolni, akkor az 5.2.4. alpontban leírtakat kell követni.
5.2.4. Ha a besorolandó ügyfélnek nincs statisztikai számjele (a magánszemélyeknél és a nem-rezidenseknél tipikusan előforduló helyzet), vagy a statisztikai számjel alapján nem lehet meghatározni a megfelelő szektort, akkor az I. A. 3. és az I. A. 4. pontban leírt információk alapján (tehát a rezidensek és nem-rezidensek elkülönítése, valamint a rezidens szektorok leírása alapján) kell meghatározni a megfelelő szektort.
I. A. 6. A statisztikai számjel felhasználása a gazdasági szereplők szektorának meghatározásában
6.1. A statisztikai számjel
A statisztikai számjel használatát a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet szabályozza.
A statisztikai számjel első 8 számjegye a törzsszám, a szervezetek egyedi azonosítója, ennek alapján lehet eldönteni, hogy egy adott szervezet szerepel-e a kivétel listákon vagy sem. A statisztikai számjel 9-12. számjegye a szervezet főtevékenysége szerinti szakágazatát fejezi ki. Ez a 4 számjegy megegyezik az adott szervezet négyjegyű TEÁOR besorolásával. A TEÁOR besorolást nem kell használni a szektormeghatározás során, mivel a pénzügyi vállalatokat az MNB külön listákon határozza meg. A statisztikai számjel 13-15. számjegye a gazdálkodási forma szerinti (GFO) kód. Ennek a kódnak van szerepe a megfelelő szektor meghatározásában.
A statisztikai számjel 16-17. számjegye a területi (megye) kód. Nincs szerepe a szektorizációban.
6.2. A listán nem szereplő, statisztikai számjellel rendelkező gazdasági szereplők szektorának meghatározása a statisztikai számjel segítségével
6.2.1. Az A) Nem pénzügyi vállalatok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a) a statisztikai számjel 13-14. számjegye 11, 12, 13, 14, 15, 21, 22, 57, 72, 73,74,
b) a statisztikai számjel 13-15. számjegye 514, 541, 591, 593, 692, 693.
6.2.2. A G) Központi kormányzat szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a) a statisztikai számjel 13-14. számjegye 31, 34, 35,
b) a statisztikai számjel 13-15. számjegye 381, 391, 392, 393, 396, 397, 566.
6.2.3. A H) Helyi önkormányzatok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a) a statisztikai számjel 13-14. számjegye 32, 36, 37,
b) a statisztikai számjel 13-15. számjegye 382.
6.2.4. Az I) Társadalombiztosítási alapok szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a statisztikai számjel 13-15. számjegye 394, 395.
6.2.5. A J) Háztartások szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a) a statisztikai számjel 13-14. számjegye 23,
b) a statisztikai számjel 13-15. számjegye 921, 961.
6.2.6. A K) Háztartásokat segítő nonprofit intézmények szektorba kell sorolni a következő, a listákon nem szereplő szervezeteket:
a) a statisztikai számjel 13-14. számjegye 52, 55,
b) a statisztikai számjel 13-15. számjegye 511, 512, 513, 515, 516, 517, 519, 549, 560, 561, 562, 563, 564, 565, 567, 568, 569, 599, 699.
6.2.7. Az L) Külföld szektorba kell sorolni a következő szervezeteket:
a statisztikai számjel 13-15. számjegye 931 (és adószámuk 51-re végződik), 932, 941, 942.
I. B. Az adatszolgáltatások ERA rendszeren való beküldésére vonatkozó előírások
I. B. 1. Az ERA rendszer használatának technikai feltételei, a beküldésre vonatkozó alapvető szabályok
1.1. Technikai feltételek:
a) internetkapcsolat,
b) HTTPS protokollon keresztül kommunikálni képes webböngésző program,
c) e-mail postafiók és
d) az ERA rendszer megfelelő szolgáltatásához tartozó érvényes regisztráció.
1.2. A regisztráció módja
1.2.1. Az ERA rendszer használatának előfeltétele az MNB honlapján az ERA rendszerben (elérési útvonal: https://era.mnb.hu/) az adatszolgáltató képviseletére az adatszolgáltató törvényes képviselője által elektronikus úton írásban kijelölt természetes személy regisztráció során történő azonosítása.
1.2.2. A regisztráció részletes folyamatát az ERA rendszer felületén elérhető „Súgó” tartalmazza.
1.3. A regisztráció típusai
1.3.1. Tanúsítvány alapú regisztráció szükséges, amennyiben
a) az adatszolgáltató az MNB által felügyelt személy, szervezet, vagy
b) az adatszolgáltatást a beküldéskor minősített elektronikus aláírással vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással kell ellátni.
1.3.2. Az 1.3.1. alpontban foglaltakon kívüli esetben, az adatszolgáltató döntésétől függően az ERA rendszerhez történő regisztráció történhet
a) tanúsítvány alapú regisztráció vagy
b) felhasználónév-jelszó alapú regisztráció
útján.
1.3.3. A regisztráció előfeltételei:
a) tanúsítvány alapú regisztráció esetén a regisztráló felhasználónak rendelkeznie kell minősített elektronikus aláíró tanúsítvánnyal vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírással;
b) regisztráció kizárólag a regisztrációs folyamat során keletkező regisztrációs adatlapnak az MNB részére az adatszolgáltató Cégkapuján történő eljuttatásával igényelhető.
1.4. Bejelentkezés
Az ERA rendszerbe történő bejelentkezés felhasználónév és jelszó használata útján történik.
A regisztráció során felhasználónévként kizárólag egyedi, más felhasználó által még nem regisztrált felhasználónév választható. Az ERA rendszer a felhasználónév egyediségét ellenőrzi.
1.5. Az adatszolgáltatások ERA rendszeren keresztül való teljesítésének szabályai
1.5.1. A szükséges jogosultságok birtokában az ERA rendszer az MNB honlapján keresztül érhető el. Az ERA rendszeren keresztül az adatszolgáltató nevében kizárólag érvényes és jóváhagyott regisztrációval rendelkező személy jogosult adatszolgáltatást beküldeni.
1.5.2. Az adatszolgáltató az ERA rendszerbe feltöltött adatszolgáltatásról a beérkezés időpontját, érkeztetési számát és a küldeményazonosító K-számát tartalmazó, automatikus „Beérkezett” elektronikus levél üzenetet kap. Az e rendelettel elrendelt L70, L71, L72, L73, L74, T02 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás kivételével az üzenet jelentése, hogy az adott adatszolgáltatást az üzenetben jelzett időpontban az adatszolgáltató teljesítette, de nem jelenti azt, hogy az adatszolgáltatás tartalmilag hibátlannak minősül. Az ellenőrzést követően az MNB módosító adatszolgáltatás beküldését kérheti. Az L70, L71, L72, L73, L74, T02 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás esetében az üzenet jelentése, hogy az adatszolgáltató által feltöltött küldemény beérkezett, és a küldeményben szereplő információk feldolgozása megkezdődött.
1.5.3. Amennyiben az adatszolgáltató az e rendelettel elrendelt L70, L71, L72, L73, L74, T02 MNB azonosító kódú adatszolgáltatást, valamint a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen az MNB felügyeleti feladatai ellátása érdekében, MNB rendelettel elrendelt felügyeleti jelentést, adatszolgáltatást (a továbbiakban: felügyeleti adatszolgáltatás) hibásan teljesíti, akkor az adatszolgáltató „visszautasított” státuszról szóló elektronikus levél üzenetet kap, míg sikeres teljesítés esetén „feldolgozott” státuszról szóló elektronikus levél üzenetet kap.
1.5.4. Az L70, L71, L72, L73, L74, T02 MNB azonosító kódú adatszolgáltatást, valamint a felügyeleti adatszolgáltatást az MNB akkor tekinti teljesítettnek, ha az adatszolgáltató az ERA rendszerben megküldött adatszolgáltatására vonatkozóan „feldolgozott” státuszról szóló elektronikus levél üzenetet kapott.
1.6. Az űrlapon teljesítendő adatszolgáltatások speciális szabályai
1.6.1. Az adatszolgáltató az ERA rendszerbe feltöltött űrlapokról a beérkezés időpontját és érkeztetési számát tartalmazó, automatikus „beérkezett” elektronikus levél üzenetet kap.
1.6.2. Az adatszolgáltatást az MNB akkor tekinti teljesítettnek, ha az adatszolgáltató ERA rendszerbe feltöltött űrlapon teljesített adatszolgáltatására vonatkozóan az érkeztetési számot tartalmazó automatikus elektronikus levél üzenetet kapott.
1.7. Az adatszolgáltatás teljesítésében való technikai akadályoztatással kapcsolatos bejelentés szabályai
1.7.1. Az 1. melléklet értelmében az adatszolgáltatást elektronikus úton, az ERA rendszerben teljesítő adatszolgáltató az adatszolgáltatás teljesítésében való technikai akadályoztatásával kapcsolatos bejelentését elektronikus formában, az ERA rendszeren keresztül nyújtja be az MNB részére.
1.7.2. Az akadályoztatás technikai oka lehet különösen
a) az adatszolgáltató adatszolgáltatásra használt informatikai rendszerének működési rendellenessége vagy működésképtelensége,
b) a felhasználó akadályoztatása a számára kiosztott hozzáférési jogosultság megszűnése miatt,
c) а felhasználó akadályoztatása az általa használt elektronikus aláíró tanúsítvány érvénytelensége miatt.
1.7.3. A bejelentést az adatszolgáltató – az 1.7.6. alpontban foglaltak kivételével – az ERA rendszerben elérhető felületen, illetve elektronikus űrlap kitöltésével teljesíti, amely során – az akadályoztatás jellegétől függően, amennyiben az rendelkezésre áll – mellékletként az akadályoztatás tényét igazoló dokumentumot is feltölti.
1.7.4. Az ERA rendszerben korábban már regisztrált felhasználó a bejelentést érvényes elektronikus aláíró tanúsítvány hiányában is megteheti.
1.7.5. A bejelentés mellékleteként elfogadott dokumentum formátumokat az MNB az ERA rendszerben, az elektronikus tájékoztatás szabályai szerint teszi közzé.
1.7.6. Ha az adatszolgáltató az ERA rendszer üzemszünete, üzemzavara miatt vagy az 1.7.2. b) alpont szerinti esetben a bejelentést elektronikus úton nem tudja megtenni, az üzemszünet végéig, az üzemzavar elhárításáig vagy az akadály megszűnéséig a bejelentést írásban, postai úton (levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest) vagy telefonon (telefonszám: +36 1 428-2615) teheti meg az MNB részére.
1.7.7. Az 1.7. pont alkalmazásában:
a) akadályoztatás: az adatszolgáltató érdekkörében felmerült technikai okra visszavezethető olyan ténybeli állapot, amelynek a következtében az adatszolgáltató az adatszolgáltatást az annak teljesítésére előírt határidőben vagy határnapon nem képes teljesíteni;
b) elektronikus űrlap: az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § 2. pontjában meghatározott elektronikus formában adatszolgáltatásra szolgáló felület;
c) felhasználó: az adatszolgáltató nevében eljáró természetes személy;
d) üzemszünet: az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgálatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 27. § (2) bekezdése szerinti esemény;
e) üzemzavar: az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti esemény.
1.8. Az ERA rendszer, valamint az ERA rendszer egyes szolgáltatásainak használatához szükséges további információkat, így különösen a rendszerhez történő csatlakozás lépéseit, a támogatott fájltípusokat, valamint a fájltípusok megnevezésére és szerkezetére vonatkozó szabályokat a 3. melléklet 3. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletek tartalmazzák.
I. B. 2. Az adatszolgáltatások teljesítéséhez kapcsolódó tartalmi követelmények
2.1. Mind az eredeti, mind a módosító adatszolgáltatás beküldésekor az adott vonatkozási időhöz és gyakorisághoz tartozó, teljes tartalommal rendelkező adatszolgáltatást kell beküldeni.
2.2. Az L10, L12, L70, L71, L72, L73, L74, P56, P67, P68, P69, P70, P71, P72, T02, W08, W09 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás kivételével, amennyiben az adatszolgáltató a megadott vonatkozási időre nem rendelkezik adattal, tehát a teljes adatszolgáltatása nemleges (a továbbiakban: nemleges adatszolgáltatás) és az adatszolgáltatás egyik táblája sem tartalmaz kötelezően kitöltendő mezőt, akkor a „bizonylat jellege” mező értéke „N”. Az L71, L72, L73, L74, T02 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás tekintetében az adatszolgáltató nemleges adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tábláinak kötelezően kitöltendő valamennyi mezőjébe „0” értéket köteles írni. Az L10, L12, L70, P56, P67, P68, P69, P70, P71, P72,W08, W09 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás tekintetében az adatszolgáltatónak nemleges adatszolgáltatásra nincs lehetősége.
2.3. Az adatszolgáltató egy adatszolgáltatáson belül bármely táblára jelezheti, hogy arra vonatkozóan nem rendelkezik adattal, ebben az esetben – amennyiben a tábla nem tartalmaz kötelezően kitöltendő mezőt – az adott táblát „nemleges”-ként küldheti.
I. C. A fizetési mérleg (R jelű) adatszolgáltatások kísérőlevele
A fizetési mérleg (R jelű) adatszolgáltatások esetén – a nemleges adatszolgáltatások kivételével – az adatszolgáltatások részeként, azok első táblájaként az alábbi adatokat tartalmazó, kitöltött táblát kell megküldeni:
ELOLAP tábla

Sor-
szám

Megnevezés

Adatok

a

01

Kapcsolattartásért felelős szervezeti egység megnevezése:

02

telefonszáma:

03

e-mail címe:

I. D. Irányelvek a statisztikai információszolgáltatásokhoz
A statisztikai információk helyessége érdekében:
− teljesülnie kell valamennyi lineáris megkötöttségnek (pl. azon adatszolgáltatásoknál, amelyekben a teljes mérleg adatait kell jelenteni, a mérleg két oldalának egyensúlyban kell lennie, a részösszegek összegének meg kell egyeznie a végösszeggel),
− egy adatszolgáltató azonos tartalmú adatainak egymással konzisztensnek kell lenniük,
− a szolgáltatott statisztikai információknak teljes körűeknek kell lenniük,
− az adott adatszolgáltató által teljesített különböző típusú adatszolgáltatásokban az azonos számviteli tartalmú adatoknak tételesen meg kell egyeznie.
I. E. Az adatszolgáltatások teljesítésének közös szabályai
I. E. 1. Becslés alkalmazása
Amennyiben az egyes adatszolgáltatások előírt beküldési határidőre történő teljesítéséhez szükséges adatok az adatszolgáltatónál nem állnak időben rendelkezésére, akkor becslés alapján ideiglenes adatokat kell közölnie. Az egyes adatszolgáltatások tábláira vonatkozó kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában az adatok véglegessé válása esetén az adatszolgáltatónak módosító jelentést kell beküldenie az MNB részére. Az F95, F97 és F99 MNB azonosító kódú adatszolgáltatások kivételével a D, az F, a K és az M jelű adatszolgáltatások esetében a becslés alkalmazásáról illetve módszeréről az adatszolgáltató köteles az MNB Statisztikai igazgatóságát legkésőbb az adatszolgáltatási határidő lejárta előtt egy munkanappal írásban tájékoztatni.
I. E. 2. Az adatszolgáltatás beküldési határidejének módosítására irányuló kérelem
Amennyiben az egyes adatszolgáltatások előírt beküldési határidőre történő teljesítéséhez szükséges adatok az adatszolgáltatónál becslés alkalmazásával sem állnak időben rendelkezésre, az adatszolgáltatónak írásbeli kérelmet kell benyújtania határidő hosszabbítás érdekében az MNB Statisztikai igazgatósága részére, legkésőbb az adatszolgáltatási határidő lejárta előtt egy munkanappal.
I. E. 3. Az adatszolgáltatási kötelezettség időbeli hatálya kijelöléses és küszöbértékes adatszolgáltatások esetén
A kijelöléses adatszolgáltatás tekintetében fennálló adatszolgáltatási kötelezettségről az MNB az általa kijelölt adatszolgáltatót írásban értesíti. Az adatszolgáltatási kötelezettség – a kijelölésben foglalt eltérő rendelkezés hiányában – az MNB által a kijelölésben meghatározott tárgyidőszaktól kezdődően a kijelölés MNB általi visszavonásáig, illetve az MNB által felügyelt intézmény esetében a tevékenységi engedély visszavonásáról szóló határozat véglegessé válása napjáig, EGT-fióktelep esetében a tevékenység befejezésének időpontjáig folyamatosan fennáll.
A küszöbértékes adatszolgáltatás azon tárgyidőszaktól kezdődően teljesítendő, amelyre vonatkozóan első ízben teljesülnek az 1. mellékletben az adott adatszolgáltatás adatszolgáltatói körénél meghatározott feltételek, ezt megelőzően nemleges adatszolgáltatást beküldeni nem kell. Az adatszolgáltatási kötelezettség ezen tárgyidőszaktól kezdődően folyamatosan fennáll, függetlenül attól, hogy esetlegesen valamely további tárgyidőszak vonatkozásában már nem állnak fenn a hivatkozott feltételek.
I. E. 4. Tárgyidőszak meghatározása
Az egyes adatszolgáltatások tábláira vonatkozó kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában a tárgyidőszak napi adatszolgáltatások esetében a vonatkozó munkanap, heti adatszolgáltatásoknál a naptári hét, havi adatszolgáltatásoknál a naptári hónap, negyedéves adatszolgáltatásoknál a naptári negyedév, féléves adatszolgáltatásoknál a naptári félév, éves adatszolgáltatásoknál a naptári év.
Amennyiben az adatszolgáltató könyvvezetés szerinti pénzügyi hónapja nem egyezik meg a naptári hónappal, ebben az esetben azon pénzügyi hónap szerint kell jelenteni, amelynek a vége a legközelebb van az adott naptári hónap végéhez. Az előírt jelentési gyakoriságot és határidőt ebben az esetben is be kell tartani.
I. E. 5. Az adatszolgáltatásban szerepeltetendő ügyletek
Az egyes adatszolgáltatások tábláira vonatkozó kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában az adatszolgáltatást minden adatszolgáltatónak a saját ügyleteire vonatkozóan, az adatszolgáltató által alkalmazott számviteli szabályozásnak megfelelően vezetett számviteli nyilvántartásai és beszámolói, továbbá az üzleti okmányai alapján kell kitöltenie. Ennek megfelelően az adatok tartalmára, értékelésére vonatkozóan – az egyes adatszolgáltatások tábláira vonatkozó kitöltési előírások eltérő rendelkezése hiányában – azon adatszolgáltató számára, amely
a) a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (a továbbiakban: IFRS-ek) alapján vezeti számviteli nyilvántartását, az IFRS-ekben és az IFRS-eket alkalmazókra is vonatkozó magyar számviteli előírásokban meghatározottak,
b) nem állt át az IFRS-ek alapú könyvvezetésre és beszámoló készítésre, a mindenkor hatályos magyar számviteli rendelkezések
az irányadók.
Az adatszolgáltatásban szereplő adatok – az egyes adatszolgáltatások kitöltési előírásai eltérő rendelkezése hiányában – más adatszolgáltató adataival nem vonhatóak össze, az adatok kizárólag az adatszolgáltató törzsszáma alatt megjelenő önálló gazdasági egység működésére vonatkozhatnak. Ez alól kivételt a befektetési alapkezelők képeznek, amelyeknek saját ügyleteikkel együtt az általuk kezelt alapok követeléseit és tartozásait is jelenteniük kell.
I. E. 6. Országonkénti bontás
Az országonkénti bontás azt jelenti, hogy az adatszolgáltató követelése vagy tartozása mely országgal vagy nemzetközi szervezettel szemben áll fenn. Ezen adatok megadásakor a 3. melléklet 4.2. alpontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben meghatározott országkódokat kell alkalmazni.
Amennyiben a nem-rezidens fél nemzetközi szervezet vagy nemzetközi intézmény (pl. Világbank, EIB, EBRD, IMF, EKB), úgy azt nem a székhelynek megfelelő országkódon, hanem a szervezetnek vagy intézménynek megfelelő kódon kell jelenteni, melyet szintén az előző bekezdésben hivatkozott technikai segédlet tartalmaz.
I. E. 7. Eljárás bankszünnap esetén
A bankszünnap
a) könyvelési szünnapot,
b) pénztári szünnapot, vagy
c) könyvelési és pénztári szünnapot együttesen
jelenthet.
A b) esetben valamennyi aznapra, mint tárgynapra vonatkozó, és az aznapi határidős adatszolgáltatást is teljesíteni kell.
Az a) és c) esetben a napi gyakorisággal elrendelt adatszolgáltatásokra az alábbiak érvényesek:
− ha az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja bankszünnapra esik, és azon a napon bármilyen ügylet lebonyolítására sor került, arra vonatkozóan az adatszolgáltatást minden esetben teljesíteni kell;
− ha az adatszolgáltatás vonatkozási időpontja bankszünnapra esik, de azon a napon ügyletkötés nem történt, akkor aznapra nemleges adatszolgáltatást kell beküldeni;
− ha az adatszolgáltatás teljesítési határideje bankszünnapra esik, és ezért az adatszolgáltató aznap adatszolgáltatást nem tud küldeni, akkor gondoskodnia kell arról, hogy az ezen a napon teljesítendő D01, D02 és K14 MNB azonosító kódú adatszolgáltatások a következő – nem bankszünnap – munkanap 12 óráig, a többi napi adatszolgáltatás a megelőző munkanap 22 óráig beérkezzenek az MNB-hez.
Havi, negyedéves, féléves és éves adatszolgáltatásnál, amennyiben az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítési határideje könyvelési szünnapra esik, akkor az adatszolgáltatást a banküzem szünetelésétől függetlenül az 1. mellékletben rögzített időszakra vonatkozóan, az ott meghatározott teljesítési határidőre kell megküldeni.
I. E. 8. Eljárás nemleges adatszolgáltatás esetén
Amennyiben az adott tárgyidőszakra valamely adatszolgáltatás egyetlen táblájában sincs jelentendő adat, akkor az adatszolgáltatónak adatszolgáltatási kötelezettségét – e rendelet eltérő rendelkezése hiányában – nemleges jelentés beküldésével kell teljesítenie. Az adatszolgáltató a nemleges jelentést az adott adatszolgáltatásra irányadó, az 1. mellékletben meghatározott gyakorisággal és határidőre, az I. B. 2.2. és 2.3.pontban, továbbá a 3. melléklet 3. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédletben foglaltaknak megfelelően köteles beküldeni.
I. E. 9. A teljesített adatszolgáltatás módosítása
Amennyiben az adatszolgáltató az adatszolgáltatás teljesítése után az abban szerepeltetett adatokat befolyásoló információk birtokába jut –ideértve a havi, negyedéves és éves adatszolgáltatásokban jelentett adatok végleges (auditált) változatának rendelkezésre állását is –, adatszolgáltatását módosítja. Az adatszolgáltató az általa – számviteli politikájában vagy egyéb módon – meghatározott jelentős mértékű eltérés esetén a módosításról, valamint a módosítással érintett időszak tartamáról az MNB Statisztikai igazgatóságát előzetesen, elektronikus úton tájékoztatja (e-mail cím: statadatszolg@mnb.hu).
I. F. Fogalmak
I. F. 1. Az „Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról” (MNB azonosító kód: D01) és a „Napi jelentés a kamatderivatíva ügyletekre vonatkozóan” (MNB azonosító kód: K14) adatszolgáltatás tábláiban és kitöltési előírásában használt fogalmak
1.1. Azonnali pozíció: az adatszolgáltatók spot konverziói által generált pozíciók, beleértve a swap ügyletek spot illetve termin lábai által generált pozíciót is, amennyiben ezek nem képezik részét a nettó határidős pozíciónak.
1.2. Eladási deviza: az eladott deviza ISO kódja, swap üzlet esetén az induló láb eladási oldalának devizaneme.
1.3. Eladott összeg: az eladott deviza összege, swap üzlet esetén az induló láb eladott összege.
1.4. Értéknap:az a munkanap, amelyen egy adott treasury ügylet alapján a felek egymásnak teljesíteni kötelesek, a következők szerint:
a) spot értéknap: az ügyletkötéstől számított legfeljebb második munkanap;
b) határidős értéknap: a spot értéknapnál időben távolabbi értéknap;
c) tom/next értéknap: az üzletkötést követő első banki munkanap;
d) overnight értéknap: az üzletkötés napja.
1.5. Évesített kamatláb: az I. F. 3.3. alpontban meghatározott fogalom azzal, hogy fix kamatláb esetében, amennyiben a fix kamatot nem százalékos mértékben, hanem összegszerűen határozzák meg, amelyet a futamidő végén egy összegben teljesítenek, az évesített kamatláb meghatározásához az alábbi képlet alkalmazandó:
1.6. Fixing kockázat: a fixing napok eltérése miatti kockázat. Az FRA és IRS ügyletek OTC jellegéből fakadóan a folyamatos ügyletkötéseik eredményeképpen a piaci szereplők gyakran kerülhetnek olyan pozícióba, hogy a különböző időpontokban megkötött, egymással ellentétes irányú, de más paramétereiben (névérték, futamidő) megegyező ügyletek fixing napja (általában az elszámolási napot megelőző második munkanap) között marad néhány nap eltérés. Így bár közel fedezett az adott bank pozíciója, a fedezés nem tökéletes.
1.7. Kötésnap (trade date): az üzletkötés napja.
1.8. Opciós díj: az adatszolgáltatók által kötött opciók (vett és eladott egyaránt) díja.
1.9. Összes nettó hosszú pozíció: a CRR 352. cikke szerint számított mutatószám.
1.10. Összes nettó rövid pozíció: a CRR 352. cikke szerint számított mutatószám.
1.11. Teljes nettó deviza pozíció: a CRR 352. cikke szerint számított mutatószám.
1.12. Szavatoló tőke: a CRR 437. cikke szerinti tőke.
1.13. Származékos ügylet típusok
1.13.1. Amortizálódó ügylet: olyan ügylet, amelynél a névérték (ténylegesen vagy névlegesen elcserélt tőke) csökken a futamidő során (pl. amortizálódó kamatswap, amortizálódó deviza kamatcsere, amortizálódó kamatozó devizacsere ügyletek).
1.13.2. Határidős kamatláb megállapodás (FRA, forward rate agreement): két fél közötti, egy jövőbeni időpontban induló periódusra vonatkozó határidős kamatláb megállapodás, amely lehetővé teszi a jövőben esedékes hitelfelvétel vagy befektetés kamatának rögzítését.
1.13.3. Opció: olyan szerződés, amely a birtokosát (vevőjét) feljogosítja, de nem kötelezi arra, hogy megvásároljon (vételi opció, call opció), vagy eladjon (eladási opció, put opció) egy speciális vagy standard tőzsdeárut vagy pénzügyi instrumentumot meghatározott áron, meghatározott időszak során (amerikai opció) vagy meghatározott napon (európai opció). Az opciók esetében a jogosulti (opció vevője) és a kötelezetti (opció eladója) pozíció megkülönböztetésére használatos a long és a short kifejezés is (pl. vételi opció jogosultjának pozíciója az angol terminológia felhasználásával: long call).
1.13.4. Kamatswap (IRS, Interest Rate Swap): azonos devizanemben meghatározott tőkeösszegre vonatkozó kamatfizetések cseréjét jelentő derivatív ügylet. Alapesetben két fél közötti megállapodás változó kamatozású kamatfizetések fix kamatozású kamatfizetésekre való cseréléséről (vagy fordítva), egy meghatározott tőkeösszegre és meghatározott periódusra vonatkozóan. Az eltérő devizájú kamatok cseréjére vonatkozó ügyletek (kamatozó devizacsere ügylet, deviza kamatcsere ügylet) meghatározását az 1.13.6.2. és az 1.13.6.3. alpont tartalmazza.
1.13.5. Határidős deviza ügylet (foreign currency forward): két fél között meghatározott mennyiségű deviza megvásárlására és eladására megkötött szerződés, ahol az árat a szerződés létrehozásakor határozzák meg, a szállításra és a pénzügyi rendezésre pedig meghatározott jövőbeni időpontban kerül sor. A forward ügyletek teljesítése akár a devizaösszegek leszállításával (leszállításos határidős ügylet), azaz a teljes devizaösszegek cseréjével, akár az értékkülönbözet elszámolásával (elszámolásos határidős ügylet) is történhet.
1.13.6. Deviza swap ügylet (Currency swap): azokat a származékos ügyleteket foglalja magában, amelyek devizák cseréjére vonatkoznak. Deviza swap ügyletnek tekintendő az egyszerű devizacsere ügylet, a kamatozó devizacsere ügylet, a deviza kamatcsere ügylet, továbbá az 1.13.5. pontban említett leszállításos határidős deviza ügylet is.
1.13.6.1. Egyszerű devizacsere ügylet (simple currency swap vagy FX swap): olyan árfolyamügylet, amely alapesetben egy adott deviza azonnali eladását/vételét és egy időben ugyanannak a devizaösszegnek a határidős vételét/eladását jelenti: azonnali ügylet (spot) + határidős ügylet (forward) = devizacsere-ügylet (swap).
1.13.6.2. Kamatozó devizacsere ügylet (Cross currency interest rates wap - CCIRS): az ügyletet kötő felek kamatfizetések és tőkeösszegek cseréjéről állapodnak meg, meghatározott tőkeösszegekre és meghatározott periódusra vonatkozóan. A csere eltérő devizájú tőke és kamatösszegre vonatkozik. A kicserélt kamatok lehetnek fixek (fix to fix), változók (floating to floating – basis swap), illetve a megállapodás vonatkozhat fix kamatok változóra (fix to floating) illetve változó kamatok fixre történő cseréjére (floating to fix) is. Ebbe a körbe nemcsak deviza-deviza csere ügyletek, hanem forint-deviza, deviza-forint ügyletek is beletartoznak. Ezen ügyletek egyik altípusa, a Bázis swap, amelynél a kamatcsere két eltérő változó alapú kamat cseréjére vonatkozik. Szintén ebbe a körbe tartozik a Mark-to-market swap, amely esetében az ügylet résztvevői elsősorban a deviza árfolyamváltozások hatására változó partner (hitel) kockázatuk csökkentése érdekében meghatározott feltételek mellett megváltoztatják valamely elcserélt tőkeösszeget, és a különbözetet egymással elszámolják, miközben az ügylet feltételei nem változnak.
1.13.6.3. Deviza kamatcsere ügylet (Only interest strip cross currency interest rate swap): olyan, különböző devizában meghatározott nominális értékek kamatcseréjére vonatkozó megállapodás, ahol a nominális tőkék cseréjére nem kerül sor.
1.14. Terminálás: a két fél együttes döntése alapján egy kamatcsere ügylet lejárat előtt történő lezárása a futamidő lerövidítésével.
1.15. Törlés/módosítás: amennyiben a tranzakció egy korábbi ügylet törlése vagy módosítása.
1.16. Vételi deviza: a vásárolt deviza ISO kódja, swap ügylet esetén az induló láb vételi oldalának devizaneme.
1.17. Vételi összeg: a vásárolt deviza összege, swap ügylet esetén az induló láb megvásárolt összege.
I. F. 2. Az értékpapír statisztikai (E jelű) adatszolgáltatások tábláiban és kitöltési előírásaiban használt fogalmak
2.1. ISINkód: az ISO 6166-os szabványnak megfelelő 12 karakteres egyedi értékpapír-azonosító.
2.2. Tárgynap: az üzlet elszámolási műveletének lebonyolítási napja (settlement date).
– A KELER Zrt.-nél nyilvántartott értékpapírok esetében a KELER Zrt. szabályzata szerinti „Elszámoló nap”,
– a KELER Zrt.-nél nem nyilvántartott értékpapírok esetében a számviteli elszámolás időpontja.
2.3. Jelentő letétkezelő: a jelentő letétkezelők körébe tartozik valamennyi rezidens befektetési vállalkozás, bank, szakosított hitelintézet, valamint a MÁK. A jelentő letétkezelők körének listáját a 3. melléklet 8. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.
2.4. Letétkezelt értékpapír: az adatszolgáltatónál értékpapír-számlán, valamint értékpapír-letétkezelés, letéti őrzés vagy felelős őrzés keretében elhelyezett értékpapírok, abban az esetben is, ha az adatszolgáltató az értékpapírt máshol helyezte letétbe, letéti őrzésbe vagy értékpapír számlára.
2.5. Kibocsátó törzsszáma: az adott kibocsátó szervezet KSH-törzsszáma, amely az adószám első 8 számjegye.
2.6. Értékpapír-sorozat:a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 5. § (1) bekezdés 45. pontja szerinti fogalom.
2.7. Pénzügyi teljesítés időpontja: a kibocsátott állományok elszámolási értéknapja.
2.8. Állomány névértéken: a tárgyidőszak végén forgalomban lévő állomány névértéken.
2.9. Névérték és kibocsátási érték különbsége: a tárgyidőszak végén forgalomban lévő állampapírok névértéke csökkentve azok kibocsátási értékével, figyelembe véve valamennyi kibocsátás (aukció, jegyzés, hálózati értékesítés) tényleges eladási árát.
2.10. Felhalmozott kamat állománya: a tárgyidőszak végén forgalomban lévő állományon a névértéktől eltérő kibocsátási ár, illetve a névleges kamatozás miatt felhalmozódott kamat összege. Visszavásárolt állományra vonatkozóan a felhalmozott kamat nem értelmezett.
2.11. Elszámolt nettó pénzforgalmi kamatkiadás, kamatbevétel: a tárgyidőszak során elszámolt kamatkiadás és bevétel egyenlege, figyelembe véve a kibocsátás, visszaváltás, kamatfizetés kapcsán könyvelt költségvetési pénzforgalmat, függetlenül attól, hogy az a névleges kamat halmozódásából, vagy árfolyamváltozásból adódott-e. Tartozások esetében nettó kamatkiadás, követelések esetében nettó kamatbevétel szerepeltetendő.
2.12. Eredményszemléletű kamatkiadás, kamatbevétel: a tárgyidőszak során az egyes követelésekre, állampapírokra és egyéb adósságelemekre járó vagy fizetendő kamat összege.
2.13. ISMA konvenció: a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség (ISMA) ajánlása alapján számított belső megtérülési ráta.
2.14. Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír: a nemzetközi terminológia szerint „equity” típusú értékpapíroknak minősülnek a részvények, a befektetési alapok által kibocsátott befektetési jegyek, a certifikátok, valamint a warrantok.
2.15. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír: aTpt. 5. § (1) bekezdés 57. pontja szerinti értékpapír. A nemzetközi terminológia szerint „debt” típusú értékpapíroknak minősülnek a kötvények, kincstárjegyek, takarékjegyek, jelzáloglevelek, és a letéti jegyek.
2.16. Tőketörlesztés: a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tőkéjének visszafizetése, amely történhet egy összegben a futamidő végén vagy részletekben a futamidő alatt.
I. F. 3. A kamatstatisztikai (az 1. pontban érintett K14 MNB azonosító kódú kivételével a K jelű) adatszolgáltatások tábláiban és kitöltési előírásaiban használt fogalmak
3.1. Aktuális kamatláb: az állományokra a tárgyhónap utolsó napján alkalmazott tényleges (nem a meghirdetett) kamatlábbal egyenlő. Sávos kamatozású betétek esetében a hó végi állományokra vonatkozó táblánál mindig azon sávhoz tartozó kamatlábat kell figyelembe venni, amilyen sávba az állomány tartozik.
3.2. Átstrukturált hitel: a nem teljesítő kitettségre és az átstrukturált követelésre vonatkozó prudenciális követelményekről szóló MNB rendelet alapján átstrukturáltnak minősülő hitel.
3.3. Évesített kamatláb: a kamatláb éves szintre való kivetítése, éves százalékos mértékben való kifejezése.
Az évesített kamatláb számítására két képletet lehet alkalmazni.
Az évesített kamatláb számítására a következő jelenérték számítási képletet lehet alkalmazni, amely képlet minden betét- és hitelkonstrukcióra alkalmazható. A képlet az ügylet kezdő időpontjában keletkező pénzmozgást teszi egyenlővé a későbbi időpontok cash-flow-inak jelenértékével. Az évesített kamatláb az a belső megtérülési ráta, ahol a cash-flow-k jelenértéke megegyezik.
a) A képletek szempontjából a kamattőkésítés rendszeressége a meghatározó. (A kamattőkésítés csak a betéti konstrukcióknál értelmezhető. A továbbiakban a kamattőkésítés a kamatmegállapítást, illetve a kamatfizetést is jelenti.)
Amennyiben a kamattőkésítés és a tőketörlesztés is szabályos időközönként történik, a kamattőkésítés és a tőketörlesztés viszonyára három fő eset különböztethető meg.
aa) A kamattőkésítés és a tőketörlesztés is azonos időközönként történik, rendszerességük megegyezik.
ab) A kamattőkésítés gyakoribb, mint a tőketörlesztés. (Idetartozik az az eset is, amikor a tőketörlesztés csak a futamidő végén egy összegben történik.)
ac) A tőketörlesztés gyakoribb, mint a kamattőkésítés.
b) A kamattőkésítés és a tőketörlesztés nem szabályos időközönként történik.
Az a) esetben, amikor a kamattőkésítés legalább olyan gyakori, mint a tőketörlesztés (aa), ab) eset), a két képlet azonos eredményt ad, ekkor a 2. képlet is alkalmazható.
Az ac), valamint a b) esetben csak az 1. képletet lehet alkalmazni. (Pl. idetartoznak azok a kamattámogatásos konstrukciók is, amikor a kamattámogatás és a kamatfizetés periódusa nem esik egybe.)
1. képlet
Ak: a k sorszámú hitelrészlet illetve betételhelyezés összege, a képlet akkor is alkalmazható, ha a hitelt egy részletben veszik igénybe, illetve egyszerre helyezik el a betétet. Ilyenkor a képlet bal oldalán az elhelyezett betétösszeg, illetve a felvett hitel összege található.
A'k: a k' sorszámú törlesztőrészlet összege, illetve a betétvisszafizetés összege (kamatokkal növelve),
m: a hitelfolyósítások, betételhelyezések száma,
m': a törlesztőrészletek, betétvisszafizetések száma,
tk: a k-adik hitelfolyósítás, betételhelyezés években vagy töredékévekben kifejezett időpontja,
t'k: a k'-adik törlesztőrészlet, betétvisszafizetés években vagy töredékévekben kifejezett időpontja,
i: az évesített kamatláb századrésze.
Az állományokra vonatkozó évesített kamatláb számításánál kezdő időpontnak az állomány megfigyelésének időpontját kell tekinteni, és nem a hitel-, illetve a betétszerződés megkötésének időpontját kell figyelembe venni.
Az évesített kamatláb számítására az alábbi képlet csak azoknál a betét- illetve hitelkonstrukcióknál alkalmazható, ahol betéteknél a kamattőkésítés, hiteleknél a kamatfizetés és a tőkeösszeg törlesztése is szabályos időközönként történik, és a kamattőkésítés (kamatfizetés) legalább olyan gyakori, mint a tőkeösszeg törlesztése. Ez magában foglalja azokat az eseteket is, amikor a tőkeösszeget az ügylet végén egy összegben törlesztik.
Ez a képlet alkalmazható a látra szóló és folyószámlabetétekre, a folyószámlahitelekre is, amennyiben a betéteknél a kamattőkésítés, hiteleknél a kamatok megállapítása szabályos időközönként történik.
Azon termékek esetében, ahol a futamidő elején a meghirdetett akciós kamatlábbal, a későbbiekben azonban normál (nem akciós) kamatlábbal kamatozik tovább a hitel, az évesített kamatláb meghatározásánál csak az 1-es képlet alkalmazható, mert ebben a képletben lehet figyelembe venni a futamidő alatt eltérő kamatlábak hatását.
2. képlet
X: az évesített kamatláb
rsz: a szerződésben meghatározott éves kamatláb
N: az éven belüli kamattőkésítések száma (pl. féléves gyakoriságú kamattőkésítés esetén 2, negyedéves gyakoriságú kamatfizetés esetén 4).
A szerződésben meghatározott kamatláb, illetve az évesített kamatláb sem tartalmazza az utólag felszámított büntetőkamatot, késedelmi kamatot, valamint mellékköltségeket (pl. felszámított egyszeri költségeket, rendelkezésre tartási jutalékot). Kivétel: a folyószámlahitelek esetében az adatszolgáltató meghatározhat egy limitet, és ha az ügyfél folyószámlájának negatív egyenlege ezt meghaladja, büntetést számol fel. Amennyiben a büntetés külön fizetendő költségekben jelenik meg, az évesített kamat számításánál nem kell figyelembe venni. Ha azonban a büntetőkamat a kamatláb része, a limitet meghaladó részre a magasabb, büntetőkamatot is tartalmazó kamatlábat kell alkalmazni a számítás során.
A változó kamatozású konstrukciók esetében a képletben az utolsó ismert kamatlábbal kell számolni a teljes kamatozási periódusra.
Azon változó kamatozású új hitelszerződések esetében, amelyeknél a kamatláb a folyósítás napján érvényes báziskamatlábhoz van kötve (és így a szerződéskötés pillanatában még nem ismert) az évesített kamatláb számításánál a szerződéskötés napján érvényes aktuális báziskamatlábat kell a számítás alapját képező szerződéses kamatlábnak tekinteni.
Az évesített kamatláb számításánál a törtévet négy tizedesjegy pontossággal kell figyelembe venni. A kamatperiódusok számának meghatározása során 365 napos évvel kell számolni.
3.4. Fedezett hitel: a hitel fedezettségét a CRR 4. cikk (1) bekezdés 58. és 59.pontjában, valamint 197-203. cikkében meghatározott fedezetek alapján kell megállapítani. A kamatstatisztikai jelentések új szerződései esetében, ha a szerződéskötéskor még nem történt meg a jelzálogjog bejegyzés, akkor is úgy kell megállapítani, hogy fedezett-e az adott hitel, mintha a bejegyzés már megtörtént volna. A fedezet értéke meg kell, hogy haladja a hitel összegét vagy azzal egyenértékű.
3.5. Hitelköltség mutató: az új szerződésre vonatkozó hitelköltség mutató számítására a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló83/2010. (III. 25.) Korm. rendeletnek [a továbbiakban: 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet] a teljes hiteldíj mutató számítására vonatkozó rendelkezései az irányadók, a következő eltérésekkel:
− a hitelköltség mutató számításánál a szerződésben rögzített egyedi feltételeket kell figyelembe venni, azaz a feltételhez kötött kamatkedvezményeket is érvényesíteni kell a kamatláb és az abból történő hitelköltség mutató megállapításakor munkavállalónak nyújtott hitel esetében, amennyiben a szerződésben nem rögzíti a hiteldíj mutatót, abban az esetben a szerződésben rögzített szerződéses kamatlábat kell hitelköltség mutatóként jelenteni;
− a támogatott konstrukciók esetében lakáshitelnél a kamattámogatás, áruvásárlási hitelnél az eladótól kapott hozzájárulás mértékével korrigált kamatlábat kell figyelembe venni a hitelköltség mutató számításánál; hitelköltség mutató – néhány egyedi konstrukciótól eltekintve – általában nagyobb vagy egyenlő az adott soron jelentett évesített kamatlábnál;
− újratárgyalt hitel esetében az újratárgyalás hónapjától a hitel lejáratáig terjedő időszakra kell a hitelköltség mutató értékét újraszámolni, az új szerződéses kamatlábat alapul véve;
− megtakarítással kombinált hitel esetében, ahol az áthidaló kölcsön és a lakáskölcsön jogszabály szerinti összevont induló teljes hiteldíj mutató értéke kerül megállapításra, nem alkalmazható a 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése, tehát a két hitelre külön-külön hitelköltség mutatót kell megállapítani, illetve a két hitellel kapcsolatban felmerült minden olyan költséget, amelyek mindkét hitelt terhelik (pl. ingatlan értékbecslés, ügyintézői díj, TAKARNET díj), a futamidő arányában szét kell osztani a két hitel között, és a cash-flow-k számításánál a szétosztott költségeket kell figyelembe venni az átlagos hitelköltség mutató esetében.
3.6. Kamatfixálás: a kamatláb előre rögzítése bizonyos időtartamra.
3.7. Lezárt (likvidált) ügylet: olyan ügylet, amelyet a lejárat előtt egy ellenkező irányú ügylettel vagy nettósítással zárnak le.
3.8. Money market típusú hitel: jellemzően nagyvállalatokkal a treasury-n keresztül, a bankközi ügyletekhez hasonló kamatfeltételekkel kötött, általában rövid futamidővel rendelkező hitel.
3.9. Referenciakamat: olyan, széles körben használt kamatláb, amelyhez a szerződések változó kamatát indexálják.
3.10. Rövid lejárat: az instrumentum eredeti lejárata legfeljebb 1 év.
3.11. Szerződéses kamatláb: az ügyféllel kötött szerződésben meghatározott kamatláb.
Amennyiben a szerződéskötéskor még nem ismert a kamatláb, amellyel az ügyfél igénybe veszi a hitelt, a szerződéses kamatláb megegyezik az első hitelfolyósítás kamatlábával.
Azon változó kamatozású új hitelszerződések esetében, amelyeknél a kamatláb a folyósítás napján érvényes báziskamatlábhoz van kötve (és így a szerződéskötés pillanatában még nem ismert), a szerződéses kamatláb megegyezik a szerződéskötés napján érvényes aktuális báziskamattal.
A lekötési idő függvényében sávosan kamatozó betétek esetében, ha már a szerződéskötéskor is egyértelmű a lekötés futamideje, akkor a szerződéses kamatláb megegyezik az egyes sávokhoz tartozó kamatlábak súlyozott átlagával. Amennyiben a szerződéskötéskor még nem egyértelmű, hogy az ügyfél mennyi időre fogjalekötni a betétet, a szerződéses kamatláb megegyezik a legrövidebb futamidőhöz tartozó kamatlábbal.
A lekötött összeg függvényében sávos kamatozású betétek esetében a szerződéses kamatláb megegyezik a súlyozott átlagkamatlábbal, mivel a szerződéskötéskor minden esetben ismert a lekötött összeg és az összeghatárokhoz tartozó kamatlábak is.
3.12. Új szerződés: minden olyan új pénzügyi jellegű megállapodás az adatszolgáltató és az ügyfelek között, amely
− elsőként határozza meg a betét és a hitel kamatlábát,
− a meglévő hitelre és betétre vonatkozó új megállapodás, ha a betét és a hitel típusa megváltozik, vagy ha a kamatkondíciókban – beleértve az egyéb költségeket is – változás van.
Az adatszolgáltatás szempontjából újnak tekintendő az átárazott szerződés is, kivéve az az átárazás, amely
− automatikusan – az eredeti szerződés alapján, az ügyfél közreműködése nélkül – történik, és ahol nem tárgyalják újra a feltételeket és a kamatlábat sem (pl. a folyamatos lekötésű betéti konstrukciók, amennyiben a lekötés futamidejét az ügyfél nem változtatja meg), vagy
− fix kamatozású konstrukció automatikus átalakulása változó kamatozásúvá, vagy fordítva, amennyiben ezt az átalakulást már az eredeti szerződésben rögzítették.
Új szerződésnek tekintendő a tárgyhónapban kötött új betétszerződés akkor is, ha az a tárgyhónapban lejár, illetve ha az ügyfél a tárgyhónapban felmondja a betétet.
Új szerződésnek tekintendő, ha az adatszolgáltató az ügyfél bankszámlájáról rendszeresen – az ügyféllel kötött egyszeri szerződés alapján – növeli a már meglévő lekötött betétet.
Amennyiben egy lekötött betéthez az ügyfél tetszőleges gyakorisággal fizethet be újabb összegeket, minden befizetés új szerződésnek minősül.
Új szerződésnek minősül a meglévő hitelkeret növelése is (kivéve a folyószámla-hitelként jelentendő rulírozó és roll-over hiteleket). Ebben az esetben csak a hitelkeret-növekményt kell jelenteni.
Új szerződésnek minősül a hitel devizanemének megváltozása, vagy ha lineáris kamatozásból annuitásossá válik a hitel. Ha a hitel devizanemének megváltoztatására már az eredeti szerződéskötéskor lehetőséget kap az ügyfél, akkor a futamidő alatti devizanemváltás nem minősül új szerződésnek.
Egy kombinált termék (pl. lakáshitel lakástakarék megtakarítással vagy életbiztosítással) módosítása normál annuitásos hitellé, vagy fordítva nem minősül új szerződésnek, kivéve, ha a kamatkondíciókban vagy az egyéb költségekben is változás van.
A hitel esetében új szerződésnek minősül az eredeti szerződésben rögzített teljes összeg (hitelkeret) akkor is, ha a hitelt részletekben veszik igénybe.
Amennyiben a szerződéskötéskor még nem ismert a kamatláb, amellyel az ügyfél igénybe veszi a hitelt, az új szerződés összege megegyezik a teljes hitelkerettel az első folyósítás időpontjában.
Amennyiben a szerződés rögzíti a kamatláb alapjául szolgáló referenciakamatot, akkor a kamatláb nem tekinthető a szerződéskötéskor még nem ismertnek függetlenül attól, hogy a folyósítás megtörtént-e vagy sem.
Az ún. multicurrency hitelek esetében az első lehíváskor kell új szerződést jelenteni a lehívás devizanemében, ahol is az új szerződés összege megegyezik a szerződésben szereplő teljes hitel/hitelkeret összegével.
3.13. Újratárgyalt szerződés: az új szerződés egyik alkategóriája. Újratárgyaltnak minősül
− a meglévő betétre, hitelre vonatkozó új megállapodás, ha a betét, hitel típusa megváltozik, vagy ha a kamatkondíciókban – beleértve az egyéb költségeket is – változás van,
− az átárazott szerződés, kivéve az az átárazás, amely automatikusan – az eredeti szerződés alapján, az ügyfél közreműködése nélkül – történik, és ahol nem tárgyalják újra a feltételeket és a kamatlábat sem (pl. a folyamatos lekötésű betéti konstrukciók, amennyiben a lekötés futamidejét az ügyfél nem változtatja meg), vagy fix kamatozású konstrukció automatikus átalakulása változó kamatozásúvá, vagy fordítva, amennyiben ezt az átalakulást már az eredeti szerződésben rögzítették.
Újratárgyalt hitelnek minősül a hitel devizanemének megváltozása, vagy ha lineáris kamatozásból annuitásossá válik a hitel. Ha a hitel devizanemének megváltoztatására már az eredeti szerződéskötéskor lehetőséget kap az ügyfél, akkor a futamidő alatti devizanemváltás nem minősül újratárgyaltnak.
Amennyiben olyan hitel eladására vagy átvállalására kerül sor, amely a hitelintézeti szektoron kívüli körből kerül át a hitelintézethez, az nem minősül újratárgyalásnak. Amennyiben a háztartási szektorba tartozó ügyfél döntése és aktív közreműködése útján átviszi egyik hitelintézettől egy másikhoz a hitelét feltéve, hogy a hitelt újratárgyalják, abban az esetben ez újratárgyalásnak minősül.
Egy adós több hitelének egy hitellé történő egyesítése, valamint egy hitel több hitellé való szétbontása szintén újratárgyalt szerződésnek tekintendő.
Ha egy hónapon belül történik meg egy új hitel szerződéskötése, amelyet még az adott hónapon belül újratárgyalnak, az is újratárgyaltnak minősül.
3.14. Változó kamatozás: a szerződésben a hitelintézet fenntartja magának a jogot, hogy a futamidő alatt a kamatlábat egyoldalúan, előre nem ismert mértékben megváltoztassa.
I. F. 4. A statisztikai mérleg és eredménykimutatás, valamint a statisztikai mérleget részletező (M jelű) adatszolgáltatásokban használt fogalmak
4.1. Aktuális kamatláb: a 3.1. pont szerinti fogalom.
4.2. Beruházási hitel: a pénz- és hitelpiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti feladatai ellátása érdekében teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló MNB rendelet (a továbbiakban: pénz- és hitelpiaci felügyeleti adatszolgáltatási MNB rendelet) 1. melléklet 2. pontjában meghatározott fogalom.
4.3. Bruttó fennálló tőkeösszeg: valamely követelés vagy tartozás partnerekkel, ügyfelekkel szemben fennálló, bruttó, elhatárolt kamatokat nem tartalmazó névértéke (tőkeértéke). Ez a könyv szerinti érték értékvesztéssel növelt, felhalmozott kamatokkal csökkentett, statisztikai értékelési különbözettel korrigált állománya.
4.4. Deviza swap ügylet (Currency swap): az 1.13.6. pont szerinti fogalom.
4.5. Egyszerű devizacsere ügylet (simple currency swap vagy FX swap): az 1.13.6.1. pont szerinti fogalom.
4.6. Eladási (put) opció: olyan származtatott ügylet, mely az opciós díj megfizetése ellenében kötelezettség nélküli jogot biztosít egy meghatározott jövőbeli időpontban egy meghatározott mennyiségű termék előre rögzített áron történő eladására.
4.7. Eladott hitelderivatíva: azon hitelderivatívák, amelyeknél az adatszolgáltató valamilyen formában a védelmet eladta (azaz a hitelkockázatot átvállalta).
4.8. Értékpapírosítás: a CRR értelmében olyan tranzakció, amelynek keretében egyes hitel jellegű követelések átruházásra kerülnek valamely értékpapírosítást végző intézményhez, illetve a követeléshez tartozó hitelkockázat vagy annak egy része áthárításra kerül az értékpapírosítást végző intézmény által kibocsátott értékpapírokba. A kockázatok áthárítása kétféle módon valósulhat meg: az egyik esetben tényleges követelés-átruházás történik – ebben az esetben a számviteli szabályok függvényében a követelés kikerülhet a hitelintézet könyveiből –, míg a másik esetben hitelderivatívákkal vagy garanciákkal történik a kockázatok áthárítása, ebben az esetben a követelés továbbra is a hitelintézet mérlegében marad. Típusai:
4.8.1. Hagyományos értékpapírosítás: olyan értékpapírosítás, amelynél az értékpapírosítás tárgyát képező követeléseket a hitelintézet részben vagy teljes egészében az értékpapírosítást végző intézményre ruházza át, a követelés a számviteli szabályok függvényében kikerülhet a hitelintézet könyveiből.
4.8.2. Szintetikus értékpapírosítás: olyan értékpapírosítás, amelynél az értékpapírosítás tárgyát képező követelésekkel kapcsolatos kockázatok áthárítása hitelderivatívákkal vagy garanciákkal valósul meg, és a követelés állománya továbbra is az értékpapírosítást kezdeményező hitelintézet mérlegében marad.
4.9. Évesített kamatláb: a 3.3. pont szerinti fogalom.
4.10. Fizetési számla: fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele részére megnyitott számla, ideértve a bankszámlát is.
4.11. Folyószámlahitel: a hitelintézet által vezetett fizetési számlán és a nem fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, az ügyfél által bármikor hozzáférhető egyéb számlán kialakult negatív egyenleg (overdraft). Folyószámlahitelnek minősül az a kártyahitel is, amelynél a hitelintézet kamatmentes periódust biztosít. Folyószámlahitelként kezelendők azok az 5.36. pont szerinti Rulírozó hitelek is, amelyek esetében a hitelfelvevő nem köteles előzetesen értesíteni a hitelintézetet a lehívásról, vagy az értesítés kizárólag tájékoztatásra szolgál, a hitelintézet nem tagadhatja meg az igénybevételt.
4.12. Forgóeszköz hitel: a pénz- és hitelpiaci felügyeleti adatszolgáltatási MNB rendelet 1. melléklet 2. pontjában meghatározott fogalom.
4.13. Forward (tőzsdén kívüli határidős ügylet): olyan, szervezett piacon kívül (OTC-n) megkötött, meghatározott mennyiségű termék megvásárlására vagy eladására szóló származtatott ügylet, ahol az árat a szerződés létrehozásakor határozzák meg, a szállításra és a pénzügyi rendezésre pedig meghatározott jövőbeni időpontban kerül sor.
4.14. Futures (tőzsdei határidős ügylet): a szervezett piacon (tőzsdén) megkötött, meghatározott mennyiségű termék megvásárlására vagy eladására szóló származtatott ügylet, ahol az árat a szerződés létrehozásakor határozzák meg, a szállításra és a pénzügyi rendezésre pedig meghatározott jövőbeni időpontban kerül sor.
4.15. Határidős kamatláb megállapodás (FRA, forward rate agreement): az 1.13.2. pont szerinti fogalom.
4.16. Hitel-nemteljesítési csereügylet (CDS): egy adott pénzügyi eszköz tartásából kifolyólag futott hitelkockázat transzferálására, azaz a partner (referenciaentitás) fizetésképtelensége esetén felmerülő veszteségek fedezésére alkalmas származtatott ügylet. Két szereplője van: a védelem eladója, aki a hitelkockázatot átvállalja és a védelem megvásárlója, aki a hitelkockázatot továbbadja. A védelem megvásárlója az ügylet lejáratáig meghatározott időközönként, meghatározott összeget (swap prémium vagy swap spread) fizet a védelem eladójának. A védelem eladója ezért cserébe vállalja azt a kötelezettséget, hogy ha az ügylet futamideje alatt a védelem megvásárlójának partnere fizetésképtelenné válik, akkor megtéríti a védelem megvásárlójának összes olyan veszteségét, amely a partner fizetésképtelenségéből fakad.
4.17. Hitelkeret: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján az adós részére rendelkezésre tartott pénzösszeg, amelynek terhére a hitelintézet – meghatározott szerződési feltételek megléte esetén – a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére köteles.
4.18. Kamatozó devizacsere ügylet (Cross currency interest rate swap - CCIRS): az 1.13.6.2. pont szerinti fogalom.
4.19. Kamatswap (IRS, Interest Rate Swap): az 1.13.4. pont szerinti fogalom.
4.20. Különleges célú gazdasági egység (Financial Vehicle Corporation; FVC): értékpapírosítást végző pénzügyi közvetítő vállalat. A különleges célú gazdasági egységek listáját az ügyfelek szektormeghatározását segítő, a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett technikai segédlet tartalmazza.
4.21. Mikro-, kis- és középvállalkozás (a továbbiakban: KKV): a pénz- és hitelpiaci felügyeleti adatszolgáltatási MNB rendelet 1. melléklet 2. pontjában meghatározott fogalom.
4.22. Money market ügylet: a 3.8. pont szerinti fogalom.
4.23. Projektfinanszírozási hitel: a pénz- és hitelpiaci felügyeleti adatszolgáltatási MNB rendelet 1. melléklet 2. pontjában meghatározott fogalom.
4.24. Rulírozó (revolving) hitel: az 5.36. pont szerinti fogalom.
4.25. Statisztikai értékelési különbözet: a hó végi tőkeérték és a (nettó) könyv szerinti érték eltéréséből az elhatárolt (statisztikai) kamat és az értékvesztés által nem magyarázott összegek. Itt kell kimutatni az effektív kamat számítása miatti eltérést, valamint az instrumentumok kezdeti értékeléséből fakadó valós érték különbözetet is.
4.26. Statisztikai kamatjövedelem: a statisztikai kamatbevétel vagy ráfordítás az instrumentumok tőkeértéke és szerződés szerinti kamatlába alapján számított, az időszakra járó vagy fizetendő kamat, beleértve (értékpapírok esetében) a kibocsátási diszkontból vagy prémiumból (a névértéktől eltérő kibocsátási értékből) eredő, a futamidő alatt egyenletesen halmozódó kamatot is. A statisztikai kamatjövedelem részének tekintendő a kamatokkal együtt felszámított díj és jutalék is: többek között a rendelkezésre tartási jutalék, a kezelési költség, a folyósítási jutalék, a váltó leszámítolási díj, illetve kamat, a faktordíj, illetve kamat, az értékpapírkölcsön után fizetett kölcsönzési díj összege, továbbá az óvadéki és a sajátos szállításos repó ügyletek után fizetendő kamatok. Nem tekinthető ugyanakkor a statisztikai kamatjövedelem részének az eltérő értékelési módszer (például effektív kamatláb módszer) alkalmazásából fakadó különbözet. A statisztikai felhalmozott kamat a statisztikai kamatjövedelem pénzügyileg még nem rendezett része, amely mérlegállományként jelenik meg az időszak végén.
4.27. Számla-összevezetés: a fogalom alatt alapvetően kétféle ügylet-típus értendő:
4.27.1. cash-pool, amely esetében az ügyfélcsoport bankszámláinak – általában nap végi – összevezetése egy főszámlára ténylegesen megtörténik, s az egyes pool-tagok a főszámla egyenlege erejéig egymást hitelezik, a bank pedig csak a főszámla mínuszba menetele esetén nyújt hitelt az ügyfélcsoportnak. E konstrukciónak léteznek különböző altípusai (pl. zero balancing, target balancing), de az ügylet lényegét tekintve azok egységesen kezelendők.
4.27.2. kamat pool, azaz a virtuális, vagy notional pool konstrukció, amely nem jár tényleges számla-összevezetéssel, kizárólag arra irányul, hogy bizonyos szempontból kapcsolatban álló ügyfélcsoport (vagy egy ügyfél több számlája esetén) kedvezőbb kamatot érhessen el a bankszámláik egyenlegeinek virtuális összevezetése segítségével megállapítható egyenleg alapján.
4.28. Szerződéses kamatláb: a 3.11. pont szerinti fogalom.
4.29. Többdevizás (multicurreny) hitel: az 5.41. pont szerinti fogalom.
4.30. Tőzsdei/nem tőzsdei ügylet: az adott ügylet megkötésére tőzsdei vagy tőzsdén kívüli (OTC) piacon került sor.
4.31. Új szerződés: a 3.12. pont szerinti fogalom.
4.32. Vásárolt hitelderivatíva: azon hitelderivatívák, amelyeknél az adatszolgáltató valamilyen formában a védelmet megvásárolta (azaz a hitelkockázatot transzferálta).
4.33. Vételi (call) opció: olyan származtatott ügylet, mely az opciós díj megfizetése ellenében kötelezettség nélküli jogot biztosít egy meghatározott jövőbeli időpontban egy meghatározott mennyiségű termék előre rögzített áron történő megvételére.
I. F. 5. A fizetési mérleg statisztikai (R jelű) adatszolgáltatásokban használt fogalmak
5.1. A könyv szerinti értéket korrigáló tételek (ingatlan): a terv szerinti értékcsökkenés tárgyévi összege, továbbá a terven felüli értékcsökkenésként, terven felüli értékcsökkenés visszaírásaként, illetve az értékhelyesbítésként a tárgyévben elszámolt összegek (előjelhelyesen), és az értéknövelő beruházás (felújítás).
5.2. A szerzett, illetve átruházott külföldi ingatlan értéke: az adatszolgáltató által megszerzett, illetve átruházott külföldi ingatlan szerződés szerinti értéke, amely összeget az adatszolgáltató könyvvezetésének devizanemében kell megadni.
5.3. Adósság elengedés: a hitelező és az adós közti megállapodás, amely alapján az adós fizetésképtelenné válása miatt a hitelező eltekint a fennálló adósság egy részének vagy egészének törlesztésétől.
5.4. Államilag garantált hitel: államilag garantált hitel akkor keletkezik, ha a magyar állam (képviseletében eljár: az államháztartásért felelős miniszter) az adós által nem-rezidenstől felvett hitel adósságszolgálatára (tőketörlesztés, illetve kamatfizetés) kezességet vállal.
5.5. Állományváltozást eredményező tranzakciók (ingatlan): a tárgyév tranzakciói (pl. adásvétel, csere, apportba vétel, apportba való átadás, térítés nélküli átvétel, átadás) által előidézett állományváltozások ingatlanonként összesített összege.
5.6. Az érintett rezidens vállalkozás megnevezése és törzsszáma: annak a rezidens vállalkozásnak a neve és törzsszáma, amelyben lévő részesedést az adatszolgáltató nem-rezidens féltől megszerzett, vagy nem-rezidens fél részére átruházott.
5.7. Egyéb változások (a derivatíva adatszolgáltatásokat kivéve): minden, a követelések és tartozások állományában a tranzakciókon kívül bekövetkezett változás. Az egyéb változás okai lehetnek: követelés leírás, követelés elengedés, átsorolás, hibás jelentés, követelés megvásárlás és értékesítés esetén a névérték és a forgalmi (piaci) érték közti árkülönbözet, adósság elengedés, ár- és árfolyam miatti átértékelődés.
5.8. Egyéb változások – kamatok: minden, az időarányosan járó és fizetendő kamatok állományában a tranzakciókon kívül bekövetkezett változás (pl. kamatkövetelések leírása, kamattartozások elengedése). A kamattőkésítés nem tartozik ide.
5.9. Egyedileg azonosított hitel: egyéb befektetések esetén a konzorciális-, államilag garantált, a Világbanktól felvett, valamint a költségvetési szervek és a többségi állami tulajdonban lévő adatszolgáltatók azon hiteltartozásai, amelyek esetében az adott táblában előírt egyedi azonosító adatok is kötelezően kitöltendők.
5.10. Eredeti devizanem: azon devizanem, amelyben a követelés, illetve tartozás fennáll, illetve visszafizetendő (ez eltérhet a szerződés szerinti devizanemtől).
5.11. Eszmei, szellemi javak: a vagyoni értékű jogok (pl. szabadalom, találmány, szerzői jog, franchise, védjegy, bányászati jog), beleértve az emissziós kvótákat is.
5.12. Hitelazonosító (adósságazonosító):. költségvetési szerv, többségi állami tulajdonú, valamint államilag garantált vagy Világbankkal szemben fennálló hiteltartozással rendelkező adósok éven túli hiteleinek saját nyilvántartásában szereplő azonosító adata.
5.13. Hosszú lejáratú (éven túli) követelések és tartozások: az egy évnél hosszabb eredeti lejárattal rendelkező követelések és tartozások.
5.14. Időszakra járó és fizetendő időarányos kamatok: a tárgyidőszakra vonatkozóan számított, állományt növelő kamatösszegek függetlenül attól, hogy időbeli elhatárolás tételként a nyilvántartásokban megjelentek-e, illetve, hogy az adott időszakon belül pénzügyileg rendezték-e azokat (esetleg azok egy részét).
5.15. Kamathátralék: a halmozódó esedékes, de ki nem fizetett kamat összege.
5.16. Kereskedelmi hitel: áru- és szolgáltatás export vagy import miatti, nem-rezidensekkel szemben fennálló vevőkövetelés vagy szállítói tartozás, valamint ezen ügyletekkel kapcsolatos előleg- (előre) fizetések.
5.17. Készenléti (stand-by) hitel: beruházási hitelek esetében gyakori, hogy a beruházás pénzügyi ellenőrzését és a hitelcél megvalósulását a bank úgy végzi, hogy csak a teljesítés függvényében folyósítja a hitelt. A készenléti hitel tehát csak egy ígérvény, amelyet meghatározott feltételek megvalósulása esetében folyósít a bank.
5.18. Konzorciális (szindikált) hitel: rezidensek és nem-rezidensek együttes részvételével nyújtott hitel.
5.19. Követelés leírás: A behajthatatlannak minősített követelések számviteli szabályok alapján történő kivezetése a hitelező könyveiből.
5.20. Külföldi ingatlan országa: a külföldi ingatlan fekvése szerinti ország.
5.21. Külföldi közvetett befektető: olyan nem-rezidens vállalat, amely közvetve ellenőrzéssel rendelkezik a vállalatban (ellenőrzés alatt azt kell érteni, hogy a részesedés tulajdonjoga a szavazati jog több mint 50%-át biztosítja).
5.22. Külföldi közvetett befektetés: olyan nem-rezidens vállalat, amelyben közvetve ellenőrzéssel vagy befolyással rendelkezik az adatszolgáltató (ellenőrzés alatt azt kell érteni, hogy a részesedés tulajdonjoga a szavazati jog több mint 50%-át biztosítja, befolyásnak pedig az minősül, ha a részesedés tulajdonjoga a szavazati jognak legalább a 10%-át, de legfeljebb 50%-át biztosítja).
5.23. Külföldi közvetlentőke-befektetés: olyan nem-rezidens vállalat, amelyben az adatszolgáltató 10%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen szavazati joggal rendelkezik.
5.24. Külföldi közvetlentőke-befektető: az adatszolgáltató társaságban 10%-ot elérő vagy meghaladó közvetlen szavazati joggal rendelkező nem-rezidens befektető (természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet).
5.25. Lehívatlan állomány: a tárgyidőszak végén a szerződésben szereplő összeg azon része, amely még nem került lehívásra. Az R28MNB azonosító kódú adatszolgáltatásban már korábbi évben jelentett hitelek esetén a jelenleg lehívatlan állomány = előző éves adatszolgáltatásban szereplő lehívatlan állomány + szerződés szerinti új összeg –lehívások – törlések.
5.26. Nettó tranzakció: a pénzügyi eszköz állomány növekedésének és csökkenésének egyéb változások nélkül számított különbsége.
5.27. Osztalékkövetelés növekedése: külföldi közvetlentőke-befektetéssel szemben fennálló követelés esetén a külföldi vállalat által a tárgyidőszakban jóváhagyott osztalékból az adatszolgáltatóra jutó rész; külföldi közvetlentőke-befektetővel szemben fennálló követelés esetén az adatszolgáltató által a tőkebefektetőnek a tárgyidőszakban kifizetett osztalékelőleg.
5.28. Osztalékkövetelés csökkenése (egyéb tranzakció és levont adó): külföldi közvetlentőke-befektetéssel szemben fennálló követelés esetén a külföldi vállalat által az adatszolgáltató részére a tárgyidőszakban kifizetett osztalék, illetve az ezután levont osztalékadó összege; külföldi közvetlentőke-befektetővel szemben fennálló követelés esetén a tőkebefektető által az adatszolgáltatónak visszafizetett osztalékelőleg vagy az osztalékelőlegből származó követelésnek a beszámoló jóváhagyása utáni kivezetése.
5.29. Osztaléktartozás növekedése: külföldi közvetlentőke-befektetéssel szemben fennálló tartozás esetén a külföldi vállalat által az adatszolgáltatónak a tárgyidőszakban kifizetett osztalékelőleg; külföldi közvetlentőke-befektetővel szemben fennálló tartozás esetén az adatszolgáltató által a tárgyidőszakban jóváhagyott osztalékból a külföldi tőkebefektetőre jutó rész.
5.30. Osztaléktartozás csökkenése (egyéb tranzakció és levont adó): külföldi közvetlentőke-befektetővel szemben fennálló tartozás esetén az adatszolgáltató által a külföldi tőkebefektető részére a tárgyidőszakban kifizetett osztalék, illetve az ezután levont osztalékadó összege; külföldi közvetlentőke-befektetéssel szemben fennálló tartozás esetén az adatszolgáltató által visszafizetett osztalékelőleg vagy az osztalékelőlegből származó tartozásnak a beszámoló jóváhagyása utáni kivezetése.
5.31. Partner, kibocsátó, letétkezelő törzsszáma: a rezidens vállalkozás, szervezet KSH-törzsszáma (adószámának első 8 karaktere). Befektetési alap esetén az MNB által adott, a KELER Zrt. rendelkezésére bocsátott technikai törzsszám (FB azonosító). Új, induló befektetési alapnál az MNB törzsszámot képzéséig az „FB000000” szám helyettesíti. Nem-rezidens esetén (amennyiben nincs KSH-törzsszáma, vagy az MNB és a KELER Zrt. által közösen rögzített „fiktív” törzsszáma) a „00000001” nyolc karakteres kód. Rezidens magánszemély esetében a „00000004” nyolc karakteres kód.
5.32. Pénzügyi derivatíva pozíció: a tárgyidőszak kezdetén vagy végén nyitott pénzügyi derivatíva ügyletek szerződésenként kiértékelt, piaci értéken számított állománya. Ha a nyitott pénzügyi derivatív ügylet értéke negatív, akkor az adatszolgáltatónak nettó tartozása, ha pozitív, akkor nettó követelése van a nem-rezidens partnerrel szemben.
5.33. Pénzügyi derivatíva tranzakció: minden olyan fizetés, illetve elszámolás, amely az ügyletek kötésével, zárásával, valamint az ügyletek élettartama alatt az ügyletekből eredő kötelezettségek és követelések teljesítésével kapcsolatos, ide nem értve a különböző költségek és jutalékok összegét
5.34. Roll-over hitel: egy adott pozíció (hitelügylet) lejáratkori lezárása és egyidejű megújítása további időszakokra.
5.35. Rövid lejáratú követelések és tartozások: egy évnél nem hosszabb eredeti lejáratú követelések és tartozások.
5.36. Rulírozó (revolving) hitel:az alábbi feltételeknek megfelelő hitel:
− a hitelfelvevő egy előre jóváhagyott összeghatárig jogosult pénzösszeg használatára vagy felvételére,
− a rendelkezésre álló hitel összege a pénzösszeg használata, felvétele, illetve visszafizetése következtében nőhet, illetve csökkenhet,
− a hitel többször igénybe vehető, és
− nincs rendszeres pénz-visszafizetési kötelezettség.
5.37. Szerződés szerinti devizanem: a hitelszerződésben rögzített devizanem, amelyben a hitelkeret megállapítása történt.
5.38. Szerződés szerinti összeg: a hitelszerződésben (commitment) rögzített hitelkeret nagysága.
5.39. Tárgyév során a külföldi ingatlanokból nem-rezidenstől származó nettó jövedelem: a külföldi ingatlan nem-rezidens fél vagy felek részére történő bérbeadásából származó tárgyévi jövedelem és tárgyévi működési költség (pl. ingatlan fenntartási költségek, helyi ingatlan adó) egyenlege.
5.40. Társvállalatok: azok a vállalatok, amelyek ugyanazon közvetlentőke-befektető vagy közvetett befektető vállalat ellenőrzése alatt állnak, de egyik társvállalat sem gyakorol ellenőrzést az adatszolgáltató felett, illetve az adatszolgáltató sem gyakorol ellenőrzést a társvállalat felett (ellenőrzés alatt azt kell érteni, hogy a részesedés tulajdonjoga a szavazati jog több mint 50%-át biztosítja, befolyásnak pedig az minősül, ha a részesedés tulajdonjoga a szavazati jognak legalább 10%-át, de legfeljebb 50%-át biztosítja).
5.41. Többdevizás (multicurreny) hitel: olyan ügylet, amelynek keretében a hitelnyújtó lehetőséget nyújt az ügyfélnek arra, hogy a hitelt az általa megválasztott, a hitelszerződésben előzetesen rögzített devizanemek egyikében hívja le. Nem tartoznak ide az olyan konstrukciók, amelyek esetében a hitelnyújtó döntése a hitel denominációjának megváltoztatása.
5.42. Tőkehátralék: a halmozódó esedékes, de ki nem fizetett tőke összege.
5.43. Törlés: a felek megállapodása alapján a szerződés szerinti összeg lehívatlan részét csökkentő tétel.
5.44. Tranzakció piaci értéke: a tranzakció szerződés szerinti értéke.
5.45. Tranzakciók: a nem-rezidens partnerrel végzett minden olyan művelet, amely az ügyletből eredő követelések és tartozások növekedését és csökkenését eredményezi – függetlenül attól, hogy kapcsolódott-e hozzá pénzmozgás vagy sem –, de nem tartozik az egyéb változások közé.
5.46. Úton lévő tételek: egy pénzügyi eszközben történő növekedés és csökkenés, és annak pénzügyi teljesítése közti eltérésből származó tételek.
5.47. Végső befektető: a vállalatcsoport tulajdonosi láncának csúcsán lévő, többségi szavazati joggal rendelkező befektető, amely fölött más befektető nem gyakorol ellenőrzést. Vagyis az adott hazai vállalkozásban közvetve (más szervezeten keresztül) vagy közvetlenül 50% feletti vagy ennél kisebb, de a vállalkozás stratégiai irányításához kizárólagos jogosultságokat biztosító szavazati joggal rendelkezik, és nincs további 50% feletti vagy ennél kisebb, de a vállalkozás stratégiai irányításához kizárólagos jogosultságokat biztosító szavazati joggal rendelkező tulajdonosa. Végső befektető lehet rezidens vagy nem-rezidens magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, közvetlentőke-befektető vagy közvetett befektető.
5.48. Vállalatcsoport: a vállalatok olyan köre, amely a közvetlentőke-befektetések elszámolása szempontjából tartalmazza a közvetlentőke-befektetőket és -befektetéseket, továbbá azon vállalatokat, amelyek közvetlen vagy közvetett módon ugyanazon – végső – befektető ellenőrzése, illetve befolyása alatt állnak (ellenőrzés alatt azt kell érteni, hogy a részesedés tulajdonjoga a szavazati jog több mint 50%-át biztosítja, befolyásnak pedig az minősül, ha a részesedés tulajdonjoga a szavazati jognak legalább 10%-át, de legfeljebb 50%-át biztosítja).
I. F. 6. Apénzforgalmi szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó egyes adatokra vonatkozó P11- P15 MNB azonosító kódú adatszolgáltatások tábláiban és kitöltési előírásaiban használt fogalmak
Fizetési kártyákkal kapcsolatos általános fogalmak:
6.1. Business, illetve corporate kártya: a gazdálkodó és egyéb szervezet ügyfelek alkalmazottai részére kibocsátott kártya.
6.2. Co-branded kártya: a kártya arculatán a kibocsátó védjegye mellett szerepel a partner védjegye is, és a kibocsátás mögött gazdasági érdekközösség húzódik meg. Nemzetközi védjeggyel ellátott kártyák esetében az is feltétel, hogy a nemzetközi kártyatársaság co-branded termékként engedélyezze a konstrukciót.
6.3. Credit (hitel) funkcióval rendelkező kártya: a kártyabirtokos és a kibocsátó közötti szerződésben foglaltaknak megfelelően, egy előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódó kártya, amellyel az ügyfél kerete erejéig vehet fel készpénzt, illetve vásárolhat. A számlázási periódus (általában egy hónap) végén a kártya birtokosa dönti el, hogy a kibocsátó által megküldött értesítőben meghatározott határidőig teljes egészében kifizeti tartozását, vagy csak annak szerződésben meghatározott mértékét. A költések abban az esetben kamatmentesek, ha a teljes tartozás visszafizetésre kerül a fizetési határidő végéig. Amennyiben nem a teljes tartozás kerül visszafizetésre, akkor a teljes tartozásra vagy annak fennmaradó részére számítják fel a kamatot. A fennmaradó tranzakciókra azok értéknapjától kerül felszámításra a kamat. Általában nem vonatkozik a kamatmentesség a készpénzfelvételi műveletekre, ezek ugyanis a tranzakció keltétől kamatoznak. Minden kártyát, amely credit funkcióval rendelkezik (függetlenül attól, hogy ezen kívül hány egyéb funkciója van még), ebben a kategóriában kell jelenteni. Amennyiben a kártya delayed debit funkcióval is rendelkezik, akkor külön sorokban, a credit és a delayed debit funkcióval rendelkező kártyák között egyaránt kell jelenteni.
6.4. Debit (betéti) funkcióval rendelkező kártya: a kártyabirtokos fizetési számlájához kapcsolódó kártya, amely feljogosítja őt arra, hogy a kártyabirtokos és a kibocsátó közötti szerződésben foglalt feltételekkel, számlaegyenlege erejéig készpénzt vegyen fel, illetve vásároljon. A kártyabirtokos fizetési számlája minden egyes művelet összegével automatikusan megterhelésre kerül. A betéti funkcióval rendelkező kártya mögött állhat olyan fizetési számla is, amelyhez folyószámlahitel kapcsolódik. Minden kártyát, amely debit funkcióval rendelkezik (függetlenül attól, hogy ezen kívül hány egyéb funkciója van még), ebben a kategóriában kell jelenteni. Amennyiben a kártya delayed debit funkcióval is rendelkezik, akkor külön sorokban, a debit és a delayed debit funkcióval ellátott kártyák között egyaránt jelenteni kell.
6.5. Delayed debit (terhelési) funkcióval rendelkező kártya: a kártyabirtokos és a kibocsátó közötti szerződésben foglaltaknak megfelelően, egy előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódó kártya. A kártya készpénz felvételére és vásárlásra alkalmas. A számlázási periódus végén a kártyabirtokos tartozása teljes összegét köteles kiegyenlíteni. Minden kártyát, amely delayed debit funkcióval rendelkezik (függetlenül attól, hogy ezen kívül hány egyéb funkciója van még), ebben a kategóriában kell jelenteni. Amennyiben a kártya credit funkcióval is rendelkezik, akkor külön sorokban, a credit és a delayed debit funkcióval rendelkező kártyák között egyaránt jelenteni kell. Ugyanígy kell eljárni abban az esetben is, amikor a kártya debit funkcióval is rendelkezik, azaz ilyen esetekben a kártyát a debit funkcióval rendelkező kártyák alkategóriában is jelenteni kell.
6.6. Elektronikus pénz funkcióval rendelkező kártya: olyan kártya, amellyel lehetőség van elektronikus pénz tranzakciók lebonyolítására. Egyaránt idetartoznak az elektronikus pénzt közvetlenül tároló kártyák és azok, amelyek hozzáférést biztosítanak elektronikus pénz számlához.
6.7. Előrefizetett funkcióval rendelkező kártya: egy előre kifizetett összeghez kapcsolódó kártya, amelyet a kibocsátó egy fizetési számlán tart nyilván. A kártya birtokosa a fizetési számlán lévő összeg erejéig használhatja a kártyáját készpénz felvételére, illetve áru, szolgáltatás ellenértékének a kifizetésére. Idetartoznak azok a konstrukciók is, amelyeknél a kártya mögött álló számla újra feltölthető, és azok is, amelyek esetében ez nem lehetséges (azaz csak addig érvényes a kártya, amíg a kártya igénylésekor előre kifizetett összeget fel nem használja a kártyabirtokos). Nem tartoznak ide azok a kártyák, amelyeknél az előre fizetett összeget maga a kártya tárolja, ezeket az elektronikus pénz funkcióval rendelkező kártyáknál kell jelenteni.
6.8. Érintéses fizetési funkcióval rendelkező kártya: olyan kártya, amellyel lehetőség van a POS terminál és a kártya közötti adatátvitelre közvetlen fizikai kapcsolat nélkül (érintkezés nélküli adatátvitel). Az ilyen funkcióval rendelkező kártyák forgalmi adatainál a kibocsátói oldalról a kártya teljes forgalmát jelenteni kell, nem csak az érintéses fizetési forgalmat.
6.9. Fizetési funkcióval rendelkező kártya: áru, illetve szolgáltatás ellenértékének a kifizetésére alkalmas kártya, amely minimum a következő funkciók valamelyikével rendelkezik: debit (betéti) funkció, delayed debit (terhelési) funkció, credit (hitel) funkció, előrefizetett funkció. Ugyanaz a kártya rendelkezhet a felsoroltak közül több funkcióval is. Ennek alapján a következő kategóriák különböztethetők meg a fizetési funkcióval rendelkező kártyákon belül:
a) debit (betéti) funkcióval rendelkező kártya, ezen belül hitelkerethez kapcsolódó debit funkcióval rendelkező kártya,
b) credit (hitel) funkcióval rendelkező kártya,
c) delayed debit (terhelési) funkcióval rendelkező kártya,
d) előrefizetett funkcióval rendelkező kártya,
e) debit, illetve delayed debit (betéti, illetve terhelési) funkcióval rendelkező kártya,
f) credit, illetve delayed debit (hitel, illetve terhelési) funkcióval rendelkező kártya,
g) egyéb, az e) és f) alpontba nem sorolható, több funkcióval rendelkező kártya.
Az e)-g) alpont szerinti alkategóriát csak abban az esetben kell jelenteni, ha a forgalmi adatokat nem lehet szétválasztani aszerint, hogy mikor használjuk a kártyát debit, credit, delayed debit vagy előrefizetett funkcióval rendelkező kártyaként.
A fizikailag egyetlen, többféle funkcióval is rendelkező kártyát az egyes funkciók szerint külön sorokban kell jelenteni, azaz például a debit és a delayed debit funkciókkal egyaránt rendelkező kártyát mind a debit funkcióval rendelkező kártyáknál, mind pedig a delayed debit funkcióval rendelkező kártyáknál jelenteni kell.
6.10. Hazai kibocsátású kártyával lebonyolított hazai forgalom: az adatszolgáltató kártyáival végrehajtott műveletek közül azok, amelyeknél a tranzakció lebonyolításának országa Magyarország.
6.11. Hazai kibocsátású kártyával lebonyolított külföldi forgalom: az adatszolgáltató kártyáival végrehajtott műveletek közül azok, amelyeknél a tranzakció lebonyolításának országa Magyarországon kívüli bármely más ország.
6.12. Hitelkerethez kapcsolódó debit (betéti) funkcióval rendelkező kártya: a debit funkcióval rendelkező kártyákon belül egy alkategória; egy olyan debit kártya, amely nem fizetési számlához, hanem hitelszámlához kapcsolódik, az ezen jegyzett keret erejéig vehet fel készpénzt, illetve vásárolhat a kártya birtokosa. A hitelkeret minden művelet összegével automatikusan megterhelésre kerül, nincs kamatmentes hitelperiódus.
6.13. Készpénz és fizetési funkcióval rendelkező kártya: a kártya készpénz funkcióval és fizetési funkcióval egyaránt rendelkezik.
6.14. Készpénz funkcióval rendelkező kártya: a kártya birtokosát készpénz felvételére és befizetésére feljogosító kártya, amelyet ATM-ben, valamint bankfióki, postai és kereskedői POS berendezéseknél lehet használni.
6.15. Lakossági kártya: természetes személy ügyfelek részére kibocsátott kártya.
6.16. Mobiltárcába regisztrált kártya: a kártyakibocsátó pénzforgalmi szolgáltató vagy vele szerződésben álló szolgáltató által nyújtott, fizikai elfogadóhelyen történt fizetésnél (pl. NFC vagy QR-kód alkalmazásával) használható mobiltelefonos fizetési alkalmazásba regisztrált kártya, amelyet fizikai formában is kibocsáthatnak.
6.17. Virtuális kártya: kizárólag internetes tranzakciók során használható kártya, függetlenül attól, hogy a tranzakció lebonyolításához szükséges kártyaadatok milyen formában állnak az ügyfelek rendelkezésére.
Fizetési kártya visszaélésekkel kapcsolatos fogalmak:
6.18. A kártyaüzletág valamely szereplőjénél jelentkező veszteség: az adott vagy egy korábbi tárgyidőszakban az adatszolgáltató kibocsátói vagy elfogadói üzletágában felmerült kár veszteségként történő leírása, kárviselőként bontva.
6.19. Belföldi bankközi forgalomban felmerült kár: a kibocsátói üzletágban: az adatszolgáltató kártyáihoz kapcsolódóan más hazai bankok hálózatában felmerült kár; az elfogadói üzletágban: az elfogadó bank hálózatában más hazai bank által kibocsátott kártyák használatához tapadó kár.
6.20. Felmerült kár: a tárgyidőszakban az adatszolgáltató kibocsátói vagy elfogadói üzletágában az adatszolgáltató tudomására jutott visszaélés, amely még ugyanabban a tárgyidőszakban leírt veszteségként megjelenik a kártyaüzletág valamely szereplőjénél, vagy végleges rendezése áthúzódik egy következő tárgyidőszakra.
6.21. On-us forgalomban felmerült kár: az adatszolgáltató saját hálózatában, a saját kártyái használatához kapcsolódó kár.
A következő meghatározásokban, zárójelben szerepelnek a kártyatársaságok által használt fogalmak is:
6.22. Egyéb visszaélésekkel okozott kár (Other): mindazon visszaélések, amelyek a 6.23-6.25., 6.30., illetve 6.31. pont szerinti kárkategóriák egyikébe sem sorolhatók. Nem tartozik azonban ide a kártyabirtokos ügyfél számlaegyenleg túllépéséből eredő kár, valamint amikor a kártyabirtokos saját maga él vissza a saját kártyájával. Ez utóbbi esetben abban a kárkategóriában kell szerepeltetni az összeget, amelybe az az ügyfél bejelentése alapján besorolható. A veszteségek között azonban egyik esetben sem kell szerepeltetni a tételt (függetlenül attól, hogy a kár értéke az ügyféltől behajtható-e vagy sem), ugyanis az ilyen esetek a hitelezési veszteség kategóriájába, és nem a fizetési kártyás veszteségek közé tartoznak.
6.23. Elveszett/ellopott kártyával okozott kár (Lost/Stolen): azon káresemény és leírt veszteség, amelyet a kártya jogos birtokosa által elvesztett vagy a tőle ellopott kártyákkal követtek el.
6.24. Hamis adatokkal igényelt kártyával okozott kár (Fraudulent application): a kártyabirtokos hamis adatokkal kér és kap kártyát a kibocsátótól, és ezzel jogtalan műveletet bonyolít le.
6.25. Hamisított kártyával okozott kár (Counterfeit): a kártyahamisítás minden formája ideértendő (pl. duplikált – skimming – kártyákkal elkövetett visszaélések, valódi kártyák megszemélyesítési adatainak megváltoztatása).
6.26. Határon átnyúló (Cross-border) forgalomban felmerült kár: a kibocsátói üzletágban: az adatszolgáltató kártyáinak külföldi használatához kapcsolódó kár; az elfogadói üzletágban: az elfogadó hálózatában a külföldi kibocsátású kártyák használatához tapadó kár.
6.27. Kártya adatszerzés (Card Skimming): a fizetési kártya használatához szükséges bármely adat (pl. mágnescsík vagy chip adatai, PIN kód) jogosulatlan megszerzése ATM-ből és POS berendezéseknél, valamint interneten abból a célból, hogy az adatok birtokában hamisított kártyát gyártsanak, és azzal jogosulatlan műveleteket hajtsanak végre.
6.28. Kártya plasztik megszerzése (Card Trapping): az ATM-művelet végrehajtása során a kártya és a hozzá tartozó PIN kód fizikai megszerzése, majd a kártya készpénzfelvételre való jogosulatlan használata.
6.29. Készpénz illetéktelen megszerzése (Cash Trapping): az ATM-művelet során a kártyabirtokos nem jut hozzá a készpénzhez annak ellenére, hogy a bizonylat szerint az ATM kiadta azt. Miután a kártyabirtokos a berendezés meghibásodását feltételezve távozik, a csaló megszerzi az általa „manipulált” ATM-be ragadt pénzt.
6.30. Mail/telefon/internet útján okozott kár (Card not present): a kártya adatainak felhasználásával (függetlenül attól, hogy ezek az adatok esetleg lopott, elvesztett vagy hamisított kártyához tartoznak), annak nem jogos birtokosa bonyolít le műveleteket telefonon, postán vagy interneten keresztül történő vásárlás esetén, vagyis amikor a kártya fizikailag nincs jelen a tranzakciónál.
6.31. Meg nem kapott kártyával okozott kár (Card not received): a kibocsátó bank által a kártyabirtokos részére postai úton továbbított, de a jogos birtokoshoz meg nem érkezett azon kártya, amellyel illetéktelen személy jogtalan tranzakciókat bonyolít le.
6.32. Tranzakció reverzálás (Transaction reversal fraud): a kártyabirtokos sikeres készpénzfelvétel kapcsán az ATM működését úgy befolyásolja, hogy az a tranzakciót sikertelennek minősítse és törölje, miközben a készpénz egy része vagy a teljes összeg kiadásra kerül.
Elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységgel kapcsolatos fogalmak:
6.33. Elektronikus pénz: a Hpt.-ben ekként meghatározott fogalom.
6.34. Kártya alapú elektronikus pénzrendszer: az elektronikus pénz tárolása az ügyfél rendelkezésére bocsátott kártyán, egyéb eszközön történik, vagy a számlán tárolt elektronikus pénzhez csak ezekkel az eszközökkel lehet hozzáférni.
6.35. Szerver alapú elektronikus pénzrendszer: az elektronikus pénzt a kibocsátó egy központi szerveren tárolja.
II. A SZOLGÁLTATANDÓ INFORMÁCIÓKHOZ KAPCSOLÓDÓ TÁBLÁK ÉS AZ AZOK KITÖLTÉSÉRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK

3. melléklet az 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelethez

Az információk szolgáltatásához szükséges technikai segédletek

1. A 2. melléklet I.A. 4. pontjában és 5.2. alpontjában hivatkozott, az ügyfelek szektormeghatározását segítő listák

2. Árfolyamok elérhetősége

3. Az ERA rendszer felhasználói kézikönyvei

4. Kódlisták:

4.1. Devizakódok

4.2. Országkódok és nemzetközi szervezetek kódjai

4.3. Pénzügyi vállalatok fő tevékenység szerinti besorolása (NACE/TEAOR) az R29 MNB azonosító kódú adatszolgáltatás kitöltéséhez

4.4. Kódlista az operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásairól (MNB azonosító kód: D01) adatszolgáltatáshoz

4.5. Kódlisták az értékpapír-adatszolgáltatásokhoz (E jelű adatszolgáltatások)

4.6. Kódlisták a monetáris adatszolgáltatásokhoz (K jelű adatszolgáltatások)

4.7. Kódlisták az M jelű adatszolgáltatásokhoz

4.8. Kódlisták a pénzforgalmi (P jelű) adatszolgáltatásokhoz

4.9. Kódlisták a fizetési mérleg statisztikai (R jelű) adatszolgáltatásokhoz

4.10. Kódlista az AL8 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

4.11. Kódlista az AL12 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

4.12. Kódlista a BSI MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

4.13. Kódlista a D10 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

4.14. Kódlista a J01 MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

4.15. Kódlista az L70MNB azonosító kódú adatszolgáltatáshoz

5. Az adatszolgáltatások összefüggései, egyedi ellenőrzési szempontjai

6. Az egyes nemzetközi intézmények besorolását meghatározó lista (M jelű adatszolgáltatások)

7. Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvények listája

8. A jelentő letétkezelők (értékpapír-statisztikai adatszolgáltatások teljesítésére kötelezettek) listája

9. Módszertani segédletek az egyes adatszolgáltatásokhoz; Példatárak

10.9

11.10

4. melléklet az 54/2021. (XI. 23.) MNB rendelethez11

1

A 2. § (1) bekezdése a 22/2022. (VI. 11.) MNB rendelet 6. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (3) bekezdését a 22/2022. (VI. 11.) MNB rendelet 6. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 3. § (1) bekezdés a) pontja a 44/2022. (IX. 30.) MNB rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 44/2022. (IX. 30.) MNB rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § a 22/2022. (VI. 11.) MNB rendelet 7. §-a alapján nem lép hatályba.

6

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 2. melléklet a 62/2021. (XII. 9.) MNB rendelet 3. §-a, a 22/2022. (VI. 11.) MNB rendelet 5. §-a, a 44/2022. (IX. 30.) MNB rendelet 3. §-a, a 49/2022. (XI. 22.) MNB rendelet 1. § b) pontja, az 58/2022. (XII. 22.) MNB rendelet 2. §-a, a 21/2023. (V. 11.) MNB rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg. [ A 2. melléklet I.A.!. pontjában a 49/2022. (XI. 22.) MNB rendelet 1. § b) pontja (2. melléklet 29. pont a) alpontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „szervezetekről is listát publikál az 5.2.2. alpontban foglaltak szerint” szövegrész helyébe a „szervezeteket is felteszi a 3. melléklet 1. pontja szerinti, az MNB honlapján közzétett listára” szöveg lép, nem vezethető át. ]

9

A 3. melléklet 10. pontját a 49/2022. (XI. 22.) MNB rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

10

A 3. melléklet 11. pontját a 49/2022. (XI. 22.) MNB rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

11

A 4. melléklet a 22/2022. (VI. 11.) MNB rendelet 7. §-a alapján nem lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére