• Tartalom

44/2021. (II. 5.) Korm. rendelet

44/2021. (II. 5.) Korm. rendelet

a Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén különleges gazdasági övezet kijelöléséről

2021.02.24.

A Kormány a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi LIX. törvény 7. § (1) bekezdés a)–c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Kormány Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén különleges gazdasági övezetet jelöl ki a 2. §-ban meghatározottak szerint.

2. § (1) A Kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén elhelyezkedő, az 1. melléklet szerinti – az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) 2. mellékletében foglalt táblázat 60. sora szerinti nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás (a továbbiakban: Beruházás) megvalósítását szolgáló – ingatlanokat.

(2) A Beruházással közvetlenebbül érintett települési önkormányzat Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, Károlyháza Község Önkormányzata és Kimle Község Önkormányzata.

(3)1 Az 1. mellékletben szereplő, a kormányrendelet által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított beruházás helyszínéül szolgáló, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterületi ingatlanokat és ezen ingatlanokból telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokat belterületi ingatlanként kell nyilvántartásba venni. A fekvéshatár-változás átvezetésére irányuló eljárást Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata megkeresése alapján az ingatlanügyi hatóságként eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalnak kell lefolytatnia, és az ingatlanokat belterületi, művelés alól kivett területként az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeznie. A kérelemben hivatkozni kell e rendelet fekvéshatár-változást, valamint az ingatlan helyrajzi számát tartalmazó rendelkezésére. Az ingatlanügyi hatóság ügyintézési határideje 21 nap.

3. § A Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén létrejövő különleges gazdasági övezeten található, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló, forgalomképtelen, törzsvagyonba tartozó, 2. mellékletben megjelölt közterület tulajdonjogát Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata szerzi meg.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. §2 E rendeletnek az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 2. § (3) bekezdését, 1. és 2. mellékletét a Módr. hatálybalépésekor3 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

6. §4 A Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának tulajdonában álló forgalomképtelen törzsvagyonba tartozó, a Módr.-rel megállapított 2. melléklet b) és c) pontja szerinti közterület tulajdonjogát Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata a Módr. hatálybalépésével szerzi meg.

1. melléklet a 44/2021. (II. 5.) Korm. rendelethez5

A 2. § (1) bekezdése szerinti különleges gazdasági övezet által érintett ingatlanok

Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Mosonmagyaróvár belterület 2825, 2826/3, 2826/4, 2826/5, 2826/6, 2826/7, 2826/8, 2826/9, 2826/10, 2826/11, 2826/12, 2826/13, 2826/14, 2826/16, 2826/17, 2826/18, 2826/19, 2826/20, 2826/21, 2826/22, 2826/23, 2826/24, 2826/25, 2827/1, 2827/2, 2827/3, 2827/4, 2828, 2830, 2832, 2835/3, 2835/4, 2835/5, 2835/6, 2835/7, 2836/1, 2836/2, 2836/3, 2839/3, 2839/4, 2839/5, 2839/6, 2839/7, 2839/8, 2840/7, 2840/8, 2840/9, 2840/14, 2840/15, 2841, 5901/1, 5901/3, 5901/4, 5901/8, 5901/9, 5901/10, 5901/11, 5901/12, 5901/13, 5901/14, 5903/4, 5903/5, 5903/9, 5903/26, 5903/27, 5903/28, 5903/29, 5903/30, 5928, 5941, 5942, 5943, 5944, 5950/1, 5950/2, 5950/4, 5950/5, 5950/6, 5953/1, 5964, 5966, 5967, 5968, 5969, 5970, 5971, 5972, 5973, 5974, 5975, 5976, 5977, 5978, 5979, 5980, 5981, 5982, 5983, 5984, 5985, 5986, 5987, 5988, 5989, 5990, 5991, 5992, 5993, 5994, 6001/1, 6001/2, 6001/3, 6001/8, 6001/9, 6001/10, 6001/11, 6001/12, 6001/13, 6002/4, 6004, 6005, 6006, 6007, 6009, 6010 és az ingatlan-nyilvántartás szerinti Mosonmagyaróvár külterület 072/10, 077/6, 0169/5, 0172/2, 0173/18, 0174/2, 0175/27, 0175/28, 0175/29, 0175/30, 0175/31, 0183/3, 0183/4, 0183/5, 0183/6, 0187/1, 0187/5, 0187/9, 0187/10, 0187/11, 0193/2 helyrajzi számú ingatlanok.

2. melléklet a 44/2021. (II. 5.) Korm. rendelethez6


A 3. § szerint Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata tulajdonába kerülő ingatlanok

Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Mosonmagyaróvár
a) belterület 2835/3,
b) belterület 2825, 2826/5, 2826/6, 2826/19, 2828, 2832, 2839/4,
c) külterület 0187/5, 0193/2 helyrajzi számú ingatlan.”
1

A 2. § (3) bekezdése a 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

3

A hatálybalépés időpontja 2021. február 24.

5

Az 1. melléklet a 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 15. § a) pontjával megállapított szöveg.

6

A 2. melléklet a 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 15. § b) pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére