• Tartalom

2021. évi XVI. törvény

2021. évi XVI. törvény

a Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatásról1

2023.06.29.

A kultúrstratégiai jelentőségű tevékenységek finanszírozása, támogatása, az ilyen tevékenységet ellátó intézmények kiszámítható működtetése, valamint a kultúrstratégiai támogatások kedvezményezettjeinek tervezhető jövője érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

1. A Magyar Kultúráért Alapítvány

1. § (1) Az Országgyűlés a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény (a továbbiakban: KEKVA tv.) alapján felhívja a Kormányt, hogy az állam nevében tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyar Kultúráért Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) létrehozására.

(2) Az Alapítvány alapítása során az állam képviseletében a kultúráért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) jár el.

(3) Az Alapítvány alapító okiratában gondoskodni kell arról, hogy az alapítói jogok teljes körének gyakorlására a kuratórium kerüljön kijelölésre.

(4) Az Alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait a miniszter jelöli ki.

2. Az Alapítvány részére történő vagyonjuttatás

2. § (1) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (3) bekezdése, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladatai ellátása érdekében – az 1. melléklet szerinti állami vagyonelemeket ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az indulótőke növelése érdekében alapítói vagyoni juttatásként az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az 1. melléklet szerinti vagyonelemek tekintetében az Alapítvány nyilvántartásba vételének hatályával a miniszter gyakorolja az államot megillető tulajdonosi jogokat és teljesíti a kötelezettségeket.

(3) Az Alapítvány jogutód nélküli megszűnése vagy megszüntetése esetén az 1. melléklet szerinti vagyonelemek tulajdonjoga az államra száll vissza.

2/A. §2 (1) A Budapest X. kerület belterület 38920/5. helyrajzi számú ingatlan 3. mellékletben meghatározott koordináták által határolt ingatlanrészét (e § alkalmazásában a továbbiakban: ingatlan) az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Az ingatlan tekintetében a tulajdonátruházás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést az állam nevében a tulajdonosi joggyakorló készíti el és köti meg. A szerződésben az ingatlan forgalmi értékeként a tulajdonosi joggyakorló által megállapított értéket kell megjelölni.

(3) Az ingatlan tulajdonjogát az Alapítvány per-, teher- és igénymentesen szerzi meg.

(4) Az ingatlant az Alapítvány a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladatai ellátása érdekében használja.

2/B. §3 (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése, a Vtv. 36. § (1) bekezdése és a KEKVA tv. 12. §-a alapján – az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátása érdekében – a Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságban az állam tulajdonában álló, 1. mellékletében foglalt táblázat 5. sora szerinti üzletrészt ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítvány tulajdonába kell adni.

(2) Ha az Alapítvány a tulajdonába adott, (1) bekezdés szerinti üzletrészt elidegeníti, az elidegenítésből származó bevételnek az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó részét az Alapítvány közérdekű céljainak megvalósítására és a KEKVA tv. 1. mellékletében foglalt táblázatban meghatározott közfeladata ellátására köteles fordítani.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tulajdonba adást 2023. július 31. napjáig kell teljesíteni.

2/C. §4 A 2/B. §-ban meghatározott intézkedések végrehajtása során az állam képviseletében a miniszter jár el, aki az üzletrész felett a tulajdonosi jogokat gyakorolja.

3. A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatás

3. § (1)5 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, 2. mellékletben felsorolt ingatlanok (a továbbiakban: ingatlanok) ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítványnak a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Ügynökség) útján ellátott, KEKVA tv. 1. melléklete szerinti közfeladatai ellátásának elősegítése érdekében az Ügynökség tulajdonába kerülnek.

(1a)6 A Budapest III. kerület 18386/9 helyrajzi számú, valamint a Budapest III. kerület 18019 helyrajzi számú ingatlanok esetében az ingyenes használatot – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat nem sértve – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) számára biztosítani kell, az MNV Zrt. és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok, valamint az MNV Zrt. által az ingatlanokban elhelyezett központi költségvetési szervek ezen ingatlanokban ellátott feladatainak fennállásáig.

(2) Az ingatlanok tekintetében a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. készíti elő és köti meg az Ügynökséggel.

(3) Az (1) bekezdés szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a 2. melléklet szerinti ingatlanokban lévő, azok rendeltetésszerű használatát biztosító, állami tulajdonú ingó vagyontárgyak – a Budapest III. kerület 18386/9 helyrajzi számú ingatlanban lévő ingó vagyonelemek, valamint a Budapest III. kerület 18019 helyrajzi számú ingatlanban levő, az MNV Zrt. ottani feladatellátásához szükséges ingó vagyonelemek kivételével – (a továbbiakban: ingóságok) e törvény erejénél fogva az Ügynökség tulajdonába kerülnek.

(4) A (3) bekezdés szerint átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(5) Az ingatlanok tulajdonjogát az Ügynökség – az ingatlanokon fennálló vagyonkezelői jogok kivételével – terhekkel együtt szerzi meg azzal, hogy az ingatlanokon fennálló vagyonkezelői jogok a tulajdonba adással egyidejűleg e törvény erejénél fogva megszűnnek.

4. § A 2. melléklet 10. és 12. pontja alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e törvény erejénél fogva határozatlan ideig tartó elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. Az elidegenítési és terhelési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a tulajdonosi joggyakorló kérelmezi.

4/A. §7 Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, 4. melléklet szerinti ingatlanok ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítványnak a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatai megvalósítása érdekében a közfeladat ellátásban közreműködő Petőfi Kulturális Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: PKÜ) tulajdonába kerülnek.

4/B. §8 (1) Az Nvtv. 13. § (3) bekezdése és a Vtv. 36. § (1) bekezdése alapján az állam tulajdonában lévő, a Budapest belterület 23796/32 helyrajzi számú, „kivett üdülő és sporttelep és park” megnevezésű ingatlan ingyenesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel az Alapítványnak a KEKVA tv. 1. mellékletében meghatározott közfeladatai megvalósítása érdekében a közfeladat-ellátásban közreműködő PKÜ tulajdonába kerül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonjuttatásra nem kell alkalmazni a Nvtv. 6. § (1) bekezdésében foglaltakat.

4/C. §9 (1) A PKÜ a 4/B. § szerinti ingatlan és a 4. melléklet szerinti ingatlanok tulajdonjogát az azokon fennálló terhekkel együtt szerzi meg.

(2) A 4/A. § és a 4/B. § szerinti ingatlanjuttatással egyidejűleg a 4/B. § szerinti ingatlanban, valamint a 4. melléklet szerinti ingatlanokban elhelyezett állami tulajdonú ingóságok e törvény erejénél fogva, a fennálló vagyonkezelői jog egyidejű megszűnésével a PKÜ tulajdonába kerülnek.

4/D. §10 (1) A 4/B. § szerinti ingatlannal és a 4. melléklet szerinti ingatlanokkal átszálló ingóságokról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az átadó és az átvevő képviseletére jogosult személy ír alá. Az átszálló ingóságok bekerülési értéke megegyezik az adott vagyonelemre vonatkozó, átadó szervezet könyveiben szereplő nyilvántartási értékkel.

(2) A 4/B. § szerinti ingatlan és a 4. melléklet szerinti ingatlanok tekintetében a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést a tulajdonosi joggyakorló MNV Zrt. készíti elő és köti meg a PKÜ-vel.

4/E. §11 A PKÜ-t az e törvényből fakadó jogok és kötelezettségek vonatkozásában az Ügynökség jogutódjának kell tekinteni.

4. Záró rendelkezések

5. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § (1)12 Az 1. § (3) és (4) bekezdése, a 2. § (1) és (3) bekezdése, a 2/B. §-a, a 3. § (1), (1a), (3) és (5) bekezdése, a 4/A. § és a 4/C. §, az 1. melléklet és a 2. mellékletben foglalt táblázat 2–9., 11., 13–20. pontja, valamint a 4. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(2)13 A 2/A. §, 4. §, 4/B. §, a 2. mellékletben foglalt táblázat 10. és 12. pontja és a 3. melléklet az Alaptörvény 38. cikk (1), (2) és (6) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

(3) A 7. § az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

7. §14

1. melléklet a 2021. évi XVI. törvényhez

Az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú vagyonelemek

1.

Az Alapítvány részére átadandó vagyonelem (társaság) megnevezése

Az Alapítvány részére átadandó, az állam tulajdonában álló vagyonelem mértéke

2.

Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

üzletrész 100%-a

3.

MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

üzletrész 100%-a

4.

Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

üzletrész 100%-a

515

Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

üzletrész 100%-a

2. melléklet a 2021. évi XVI. törvényhez

Az Ügynökség részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

1.

TELEPÜLÉS

KERÜLET

HELYRAJZI SZÁM

MEGNEVEZÉS

2.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/1

iroda

3.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/2

üzlethelyiség

4.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/3

üzlethelyiség

5.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/4

egyéb helyiség

6.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/5

egyéb helyiség

7.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/6

lakás

8.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/17

lakás

9.

BUDAPEST

I.

14408/0/A/20

lakás

10.

BUDAPEST

III.

18019

kivett Zichy kastély együttese

11.

BUDAPEST

III.

18386/3

kivett telephely

12.

BUDAPEST

III.

18386/4

kivett üzem, udvar és víztorony

13.

BUDAPEST

III.

18386/5

kivett üzem, udvar

14.

BUDAPEST

III.

18386/6

kivett saját használatú út

15.

BUDAPEST

III.

18386/9

kivett szabadidőközpont és kereskedelmi egység és üzem, udvar

16.

BUDAPEST

III.

23796/18

kivett ipartelep, irodaház, műteremműhely, raktár, udvar

17.

BUDAPEST

III.

23798/4

kivett ipartelep

18.

BUDAPEST

III.

23798/5

kivett ipartelep

19.

BUDAPEST

VI.

29610/0/A/2

iroda

20.

SZEGED

I.

1302/2

kivett lakóház, udvar

3. melléklet a 2021. évi XVI. törvényhez16

A 38920/5. helyrajzi számú ingatlan koordináták által határolt ingatlanrésze

1.

POINT_X

POINT_Y

2.

237877,54

655346,91

3.

237858,23

655341,83

4.

237828,04

655322,84

5.

237801,40

655275,04

6.

237811,65

655249,17

7.

237826,91

655210,47

8.

237833,37

655195,69

9.

237862,43

655207,11

10.

237866,39

655228,24

11.

237859,56

655247,02

12.

237915,38

655268,90

13.

237921,38

655286,49

14.

237970,63

655305,80

15.

237981,79

655322,55

16.

237963,16

655329,45

17.

237942,20

655335,79

18.

237920,89

655340,82

19.

237899,31

655344,53

4. melléklet a 2021. évi XVI. törvényhez17

A PKÜ részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok

1

TELEPÜLÉS

HELYRAJZI SZÁM

MEGNEVEZÉS

2

NYÍREGYHÁZA

3380

kivett lakóház, udvar, gazdasági épület

3

NYÍREGYHÁZA

3381/A/6

kivett iroda

4

SZOLNOK

2161

kivett TV- és rádióadó

5

SZOLNOK

2163

kivett TV- és rádióadó

1

A törvényt az Országgyűlés a 2021. április 27-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2021. április 30.

2

A 2/A. §-t a 2021: CI. törvény 201. §-a iktatta be.

3

A 2/B. §-t a 2023. évi XLI. törvény 85. §-a iktatta be.

4

A 2/C. §-t a 2023. évi XLI. törvény 86. §-a iktatta be.

5

A 3. § (1) bekezdése a 2021: CXLVIII. törvény 45. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (1a) bekezdését a 2021: CXLVIII. törvény 37. §-a iktatta be.

7

A 4/A. §-t a 2021: CXLVIII. törvény 38. §-a iktatta be.

8

A 4/B. §-t a 2021: CXLVIII. törvény 39. §-a iktatta be.

9

A 4/C. §-t a 2021: CXLVIII. törvény 40. §-a iktatta be.

10

A 4/D. §-t a 2021: CXLVIII. törvény 41. §-a iktatta be.

11

A 4/E. §-t a 2021: CXLVIII. törvény 42. §-a iktatta be.

12

A 6. § (1) bekezdése a 2021: CXLVIII. törvény 44. § a) pontja, a 2023. évi XLI. törvény 88. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (2) bekezdése a 2021: CI. törvény 203. §-a, a 2021: CXLVIII. törvény 44. § b) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

Az 1. mellékletben foglalt táblázat 5. sorát a 2023. évi XLI. törvény 87. §-a iktatta be.

16

A 3. mellékletet a 2021: CI. törvény 202. §-a iktatta be.

17

A 4. mellékletet a 2021: CXLVIII. törvény 43. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére