• Tartalom

47/2020. (VIII. 31.) HM utasítás

47/2020. (VIII. 31.) HM utasítás

az egyes hazai rendezvények és a nemzetközi katonai együttműködéssel összefüggő magyarországi programok vendéglátási, valamint a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő utazások logisztikai biztosításának kérdéseiről

2023.07.05.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § (1)1 Az utasítás hatálya a honvédelemről és a Magyar Honvédségrőlszóló 2021. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 3. § 14. pontja szerinti honvédelmi szervezetre (a továbbiakban: honvédelmi szervezet) terjed ki.

(2) Az utasítás rendelkezéseit alkalmazni kell a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) fenntartói irányítása alá tartozó szakképző intézményre (a továbbiakban: szakképző intézmény).

(3) A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) a 2. § b) pontja szerinti hazai rendezvényeit és – a Multilaterális Együttműködési Tervben (a továbbiakban: MET), illetve a Magyar Honvédség Nemzetközi Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programjában meghatározott keret terhére végrehajtott programok kivételével – a nemzetközi programjait a jóváhagyott költségvetés terhére, saját hatáskörben szervezi meg, hajtja végre és számolja el az 1. melléklet besorolása és a 4–7., valamint a 10. melléklet bruttó összegben megállapított normái alkalmazásával, a 6. § szerinti adatszolgáltatás biztosítása mellett.

(4) Felkérem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) rektorát, hogy az utasításban foglaltak végrehajtását tegye lehetővé.

2. § Az utasítás alkalmazásában

a) delegáció állandó kísérete: az f) pont szerinti nemzetközi program fogadó fele által a h) pont szerinti tárgyaló delegáció állandó kíséretére kijelölt személyek, ideértve a tolmácsot és a protokollkísérőt is,

b) hazai rendezvény: az 1. melléklet szerinti „A”–„D” személyi kategóriába tartozó személyek vezetésével lebonyolításra kerülő rendezvények, különösen a nemzeti rendezvények megszervezéséről szóló 1190/2020. (IV. 30.) Korm. határozat szerinti nemzeti ünnepek, valamint a 2. melléklet szerinti katonai és egyéb rendezvények,

c)2 honvédségi szervezet: a Hvt. 3. § 15. pontja szerinti katonai szervezet,

d) igénylő: a hazai rendezvény végrehajtásáért felelős, annak logisztikai ellátását és biztosítását igénylő honvédelmi szervezet,

e) logisztikai ellátó honvédségi szervezet: a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) fejezet békeidőszaki és különleges jogrendre vonatkozó logisztikai utaltsági rendje szerint kijelölt ellátó honvédségi szervezet,

f) nemzetközi program: a nemzetközi katonai együttműködéssel és egyéb nemzetközi feladatokkal kapcsolatos közjogi szervezetszabályozó eszközök szerint összeállított tervekben, így különösen a Kétoldalú Nemzetközi Együttműködési Tervben, a MET-ben, a Beszerzési Programok Utazási és Rendezvényi Tervben és a Nemzeti Fegyverzet-ellenőrzési Tervben (a továbbiakban együtt: éves programterv) szereplő programok,

g) programfelelős szervezet: a nemzetközi program előkészítéséért és végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezet,

h) tárgyaló delegáció: a nemzetközi program keretében érkező delegáció, vendég és kísérete, valamint a fogadó fél és az általa a tárgyaláson való részvételre kijelölt személyek,

i) technikai személyzet: a hazai rendezvény vagy a nemzetközi program lebonyolítására vonatkozó, jóváhagyott biztosítási tervben vagy a 9. melléklet szerinti Igénylőlapon kijelölt, a végrehajtást közvetlenül biztosító személyi állomány, így különösen a gépjárművezető, a fotós, védett személyek esetében a biztosító személyzet.

3. § A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 1. számú melléklet 8.19. pont b) alpontjában foglaltak kivételével, az Szja. tv. szerinti reprezentáció és üzleti ajándék után fizetendő közterheket – az egyes meghatározott juttatások után a munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó és szociális hozzájárulási adó bevalláshoz és megfizetéshez szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről szóló belső rendelkezés szabályozása szerint – a költségviselő honvédelmi szervezet adatszolgáltatása alapján a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) vallja be és fizeti meg.

2. A hazai rendezvények ellátásának tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok

4. § Az 1. melléklet szerinti személyi kategóriába tartozó személyek vezetésével végrehajtott hazai rendezvény kiszolgálását és ellátását

a) a logisztikai ellátó honvédségi szervezet,

b) a miniszter, valamint a HM és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) 1. melléklet „B” személyi kategóriába tartozó vezetőinek közös hazai rendezvényei esetében az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (a továbbiakban: MH BHD)

az 5. § szerinti éves rendezvénytervek szerint szervezi meg, és a 6–14. §-ban meghatározottaknak megfelelően hajtja végre.

5. § (1)3 A hazai rendezvények éves rendezvényterveit a honvédelmi szervezetek költségvetési gazdálkodásának rendjéről szóló 20/2021. (V. 19.) HM utasítás 30. § a) pontja szerint kiadott tervezési kereteket és a honvédelmi szervezet felülvizsgált, 6. § szerinti adatszolgáltatását figyelembe véve

a) a HM és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezet esetében (HM éves rendezvényterve) a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: HM TKF) az MH BHD-val együttműködve állítja össze, és a tárgyévet megelőző évben a HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT),

b)4 az MH és az alárendeltségébe tartozó honvédségi szervezet vonatkozásában (MH éves rendezvényterve) az MH BHD a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Gazdálkodási Irodával együttműködve állítja össze, és a tárgyévet megelőző évben a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF)

részére terjeszti fel jóváhagyásra.

(2) Az adatszolgáltatás rendjét, módját és határidejét

a)5 az MH rendezvényterve esetében HVKF által kijelölt szervezet,

b) a HM rendezvényterve vonatkozásában a HM TKF

határozza meg, ideértve az MHP PKI 4. § b) pontja szerinti hazai rendezvényekre, valamint 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti egyedi elbírálást igénylő hazai rendezvényekre vonatkozó, a HM TKF részére megküldésre kerülő adatszolgáltatását is.

6. § (1) A 3. melléklet szerinti adatszolgáltatás tartalmazza különösen

a) a 2. § b) pontja szerint évente ismétlődő hazai rendezvényeket,

b) a 7. § (2) bekezdése szerinti, az intézményi bevételek terhére vendéglátással szervezett hazai rendezvényeket,

c) a költségvetési kihatással bíró, jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben nem szabályozott, költségvetési támogatás terhére az 1. melléklet „C” és „D” személyi kategóriába tartozó vezetők által vendéglátással tervezett, egyedi elbíráláshoz kötött hazai rendezvényeket,

d) a hazai rendezvényekre a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 14/2018. (IX. 17.) HM rendelet (a továbbiakban: Élelmezési HM rendelet), a belföldi reprezentációról szóló 20/2020. (IV. 20.) HM utasítás (a továbbiakban: Reprezentációs HM utasítás) és a 4. melléklet normái alkalmazásával tervezett kiadási előirányzat összegét, a normát meghatározó szabályozó helyek megjelölésével,

e) a b) és c) pont szerinti hazai rendezvények esetén a várható intézményi saját bevételek összegét és

f) a hazai rendezvény költségviselő honvédelmi szervezetének megjelölését.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti hazai rendezvények egyedi elbírálása a 8. § (1) bekezdése szerinti szempontok alapján végrehajtott felülvizsgálatot követően a 8. § (3) bekezdése szerint történik.

7. § (1)6 A HM és a HVK által szervezett, évente ismétlődő egyéb, költségvetési bevételt is eredményező hazai rendezvények vendéglátási kiadásait a rendezvény megszervezésére és végrehajtására kiadott közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy belső rendelkezésben meghatározottak szerint kell a végrehajtásra kijelölt honvédelmi szervezetnek – költségvetési támogatási, illetve intézményi bevétel fedezettel – az éves rendezvénytervekhez összeállított adatszolgáltatásába beállítani.

(2) A honvédelmi szervezet által szervezett különféle sport- és kulturális rendezvények, valamint az év végi ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó hazai rendezvények vendéglátási és egyéb logisztikai kiadásait – amennyiben jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz eltérően nem rendelkezik – a térítési díjakból befolyó intézményi saját bevétel terhére kell megszervezni és az éves rendezvénytervekhez összeállított adatszolgáltatásba tervezni.

8. § (1) A honvédelmi szervezet adatszolgáltatásának felülvizsgálata kiterjed a hazai rendezvény

a) céljára,

b) az 1. melléklet szerinti személyi kategóriába – különösen az „A” és „B” kategóriába – történő besorolás indokoltságára,

c) a költségvetési támogatás igénye jogszerűségére és

d) a 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti hazai rendezvények esetében az a)–c) pont szempontjai alapján az egyedi döntéssel történő támogathatóságára.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti vizsgálat során figyelembe kell venni, hogy amennyiben az 1. melléklet szerinti „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők nem a hazai rendezvények vezetőjének szerepkörében, hanem meghívottként vagy más minőségben résztvevői a rendezvényeknek, a vendéglátási normát az Élelmezési HM rendelet ellátási normái és a Reprezentációs HM utasítás rendezvényi reprezentációs normái szerint kell tervezni.

(3) Az adatszolgáltatások felülvizsgálatát követően a HM TKF – a HM VGH-val egyeztetve – a HM éves rendezvényterve külön mellékletében javaslatot tesz a HM KÁT részére a honvédelmi szervezet egyedi elbírálást igénylő hazai rendezvényeinek elutasítására vagy elfogadására azok vendéglátási kiadásainak meghatározásával.

(4) A jóváhagyást követően a honvédelmi szervezet tájékoztatásával egyidejűleg

a) a HM éves rendezvénytervét, valamint a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezet (3) bekezdés szerinti engedélyezett hazai rendezvényeinek tervét,

b) az MH éves rendezvénytervét, valamint a honvédségi szervezet (3) bekezdés szerinti engedélyezett hazai rendezvényének tervét

a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére kell megküldeni.

9. § (1) A jóváhagyott éves rendezvénytervek alapján az 1. melléklet szerinti

a) „A” és – a 12. §-ban foglaltak figyelembevételével – „B” személyi kategóriába tartozó vezetők által szervezett hazai rendezvények költségvetési előirányzatait

aa) a logisztikai ellátó honvédségi szervezet a 4. melléklet, az Élelmezési HM rendelet és a Reprezentációs HM utasítás normái,

ab) a HM VGH az 5. melléklet normái,

b) és „D” kategóriába tartozó vezetők által szervezett hazai rendezvények költségvetési előirányzatait a logisztikai ellátó honvédségi szervezet az Élelmezési HM rendelet és a Reprezentációs HM utasítás ellátási normái,

valamint a rendezvény várható intézményi bevételei figyelembevételével költségvetési tervjavaslatában tervezi.

(2) A hazai rendezvényekhez kapcsolódó vendéglátási normák összege a rendezvények lebonyolításához szükséges egyéb költségeket, így különösen az asztali virágdísz, teremdíszítés kiadásait és a szervizdíjat nem tartalmazza, azokat a rendezvény költségvetésében egyéb költségként kell tervezni.

10. § (1) A jóváhagyott éves rendezvénytervekben nem szereplő, a honvédelmi szervezetnél a költségvetési év során pótigényként jelentkező hazai rendezvényre vonatkozó kérelem elbírálására és a rendezvény engedélyezésére, ideértve az annak érdekében felszámítható norma meghatározását és a költségviselő honvédelmi szervezet kijelölését

a) a HM és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezet esetében a HM KÁT,

b)7 a honvédségi szervezet tekintetében – figyelemmel a (2) bekezdésben foglaltakra – a HVKF

jogosult.

(2)8 A honvédségi szervezetet érintő, a 6. § (1) bekezdés c) pontja szerinti egyedi engedélyhez kötött, pótigényként jelentkező hazai rendezvényre vonatkozó kérelem elbírálására a HVK javaslatát figyelembe véve a HM KÁT jogosult.

(3)9 A pótigényként jelentkező hazai rendezvényre vonatkozó kérelmet elbírálásra a HM és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezet esetében a HM TKF, a honvédségi szervezet tekintetében HVKF által kijelölt szervezet útján kell felterjeszteni.

11. § (1) Az igénylő az éves rendezvénytervben szereplő, illetve a 10. § szerint engedélyezett hazai rendezvény megtartása előtt legkésőbb 14 munkanappal a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére a rendezvényre vonatkozó igényét elektronikus úton megerősíti, vagy értesíti azt a rendezvény időpontjának elhalasztásáról. Az igénylés melléklete a rendezvény jóváhagyott levezetési terve.

(2) A logisztikai ellátó honvédségi szervezet az igénylés beérkezését követően 10 napon belül menüajánlatot küld az igénylő részére, amelyet az 1. melléklet szerinti

a) „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők esetében a 4. melléklet, az Élelmezési HM rendelet és a Reprezentációs HM utasítás,

b) „C” és „D” személyi kategóriába tartozó vezetők esetében az Élelmezési HM rendelet és a Reprezentációs HM utasítás

szerinti vendéglátási normák alkalmazásával állít össze. A menüajánlat a hazai rendezvény étel- és italválasztékát, valamint a rendezvény lebonyolításával és a vendéglátással kapcsolatos egyéb információkat is tartalmazza.

12. §10 A kabinetfőnök, a helyettes államtitkár, a KNBSZ főigazgató-helyettes, a HVKF helyettese, a HVKF gazdálkodási helyettese, a HVKF együttműködési helyettese és a HVK törzsigazgató (HVKF koordinációs helyettese) által vezetett, az Élelmezési HM rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti konferenciák, kiképzési rendezvények, szakmai értekezletek, tanácskozások, munkaértekezletek, valamint munka- és feladatszabó értekezletek ellátását az Élelmezési HM rendeletben meghatározottaknak megfelelően, az I. számú élelmezési norma és az Élelmezési HM rendelet 21. § (1) bekezdés 9. pontja, valamint a Reprezentációs HM utasítás rendezvényi normái szerint kell megtervezni és biztosítani.

13. §11 Az éves rendezvénytervekben szereplő hazai rendezvényeken a miniszter, illetve a HVKF a honvédelmi szervezet állományába nem tartozó személyek részére az 5. melléklet szerinti norma terhére hazánk kulturális értékeit, katonai hagyományait, a HM-et és az MH-t, továbbá a haderőnemeket reprezentáló emléktárgyat, egyéb ajándéktárgyat és alkoholtartalmú italt (a továbbiakban együtt: ajándéktárgy) adhat, az 5. alcím szerint.

14. §12 A logisztikai ellátó honvédségi szervezet – amennyiben ahhoz saját erő és eszköz nem elegendő – a feladatai végrehajtásához szükséges személyi állomány- és eszközigényét a HVK törzsigazgató (HVKF koordinációs helyettese) részére terjeszti fel.

3. A nemzetközi programok logisztikai biztosítási feladataihoz kapcsolódó előirányzatok tervezése, felhasználása és elszámolása

15. § Az éves programtervben jóváhagyott, illetve a költségvetési év során jelentkező – és a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló HM utasítás szerint engedélyezett – terven felüli nemzetközi programokhoz kapcsolódó, az 1. melléklet szerinti vezető állomány meghívására érkező külföldi delegációk, valamint a fegyverzet-ellenőrzési együttműködés keretében fogadott ellenőrök (a továbbiakban együtt: delegáció) vendéglátásának és egyéb logisztikai ellátásának megszervezését, saját erővel és eszközzel történő biztosítását vagy a honvédségi szervezettől, illetve külső szolgáltatótól történő megrendelését és elszámolását a logisztikai ellátó honvédségi szervezet az 5–8. melléklet szerinti ellátási normák alapján, a jóváhagyott előirányzat-keretek terhére a HM VGH-val együttműködve végzi.

16. § (1) A nemzetközi programokhoz kapcsolódó vendéglátási és egyéb logisztikai szolgáltatások, valamint készletbeszerzések költségvetési előirányzatait – ideértve az 5. melléklet szerinti ajándéktárgy-beszerzések, a rendezvények lebonyolításához szükséges egyéb költségek, így különösen az asztali virágdísz, teremdíszítés kiadásait és a szervizdíjat és a 8. melléklet szerinti szolgáltatások kiadásait is – a HM VGH tervezi, és azok az elemi költségvetésében kerülnek jóváhagyásra.

(2) A jóváhagyott programterv alapján az egyes nemzetközi programokra jóváhagyott előirányzat-kerettel a programfelelős szervezet vezetője gazdálkodik.

(3) A nemzetközi programok honvédségi szervezet által – a 7. melléklet normái szerint – történő élelmezési és büfé ellátásának kiadásait a HM VGH negyedévente, a kiadásokról szóló elszámolás alapján előirányzat-átcsoportosítás kezdeményezésével visszapótolja.

17. § (1) A programfelelős szervezet az éves programtervben szereplő, illetve a 15. § szerinti terven felüli nemzetközi programok megtartása előtt legkésőbb 14 munkanappal a programra vonatkozó igényét a 9. melléklet szerinti Igénylőlap – elektronikus úton történő – megküldésével megerősíti a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére.

(2) A fegyverzet-ellenőrzési feladatok végrehajtásáért felelős szervezeti egység a nemzetközi fegyverzet-ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatos feladat esetében az Igénylőlapot az ellenőrzésről történő tudomásszerzést követő munkanapon, de legkésőbb a feladat megkezdése előtt nyolc órával küldi meg a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére.

(3) Az Igénylőlapon fel kell tüntetni a programazonosító számot, a programfelelős szervezetet, a nemzetközi programra jóváhagyott költségvetési előirányzat-keret összegét, és csatolni kell a nemzetközi program részletes tervét, valamint meg kell határozni a különleges étrendi igényeket is.

(4) Ha az igénylés adattartalma hiányos, illetve a szükséges előirányzat-keret a nemzetközi program végrehajtásához nem áll rendelkezésre

a) a programfelelős szervezet vezetője vagy

b) a programfelelős szervezet vezetőjének hatáskörét meghaladó esetben annak hivatali felettese vagy szolgálati elöljárója

a HM VGH mint költségviselő honvédelmi szervezet részére megküldött írásos engedélye alapján – amely tartalmazza különösen az előirányzat-keret vagy az előirányzat átcsoportosításra vonatkozó döntést is – a nemzetközi program biztosításának előkészítése megkezdődhet azzal, hogy a program befejezéséig a hiányosságok rendezésre kerülnek.

(5) A logisztikai ellátó honvédségi szervezet az Igénylőlap átvételét követő 10 napon belül menüajánlatot küld a programfelelős szervezet részére, amelyet a 7. mellékleti szerinti vendéglátási normák alkalmazásával állít össze. A menüajánlat a nemzetközi program étel- és italválasztékát, valamint a program lebonyolításával és a vendéglátással kapcsolatos egyéb információkat is tartalmazza.

18. § A nemzetközi programok ellátásának megszervezéséhez és lebonyolításához kapcsolódóan a logisztikai ellátó honvédségi szervezet

a) a beszerzési eljárások megindításához fedezetigazolást kér a HM VGH-tól a rendelkezésére álló költségvetési előirányzat-keretekről,

b) előkészíti a szállodai és vendéglátási szolgáltatásokra vonatkozó szerződéstervezeteket, megrendeléseket és azokat a 19. § b) pontja szerinti jóváhagyást követően megköti, aláírja,

c) a szerződés szerinti szolgáltatás- és eszközbeszerzés teljesítését követően a számlát külön teljesítési igazolással együtt, kiegyenlítés céljából megküldi a HM VGH részére,

d) a 7. melléklet normái szerinti, saját készlete terhére történő élelmezési és büféellátás kiadásairól részletes adatszolgáltatást teljesít negyedévente a HM VGH részére, és

e) a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás összeállításához szükséges adatszolgáltatást nyújt a HM VGH részére.

19. § A HM VGH mint költségviselő honvédelmi szervezet

a) kiadja a beszerzési eljárások megindításához a fedezetigazolást a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére,

b) végrehajtja a 18. § b) pontja szerinti szerződéstervezetek, megrendelések pénzügyi ellenjegyzését, és költségviselőként jóváhagyja a szerződéseket, megrendeléseket,

c) az éves programterv alapján analitikus nyilvántartást vezet a jóváhagyott nemzetközi programok költségvetési előirányzat-kereteiről,

d) a 17. § (4) bekezdése szerinti esetekben végrehajtja az előirányzat-keret átrendezést, vagy kezdeményezi az előirányzat-átcsoportosítást,

e) a HM Fejezet Egységes Számviteli Politikája Szabályzatának Mintatára szerinti Utalványrendelettel elrendeli a kifizetést,

f) kiegyenlíti a beszerzésről, szolgáltatásról kiállított számlát,

g) a 18. § d) pontja szerinti adatszolgáltatás ellenőrzését követően előirányzat-átcsoportosítást kezdeményez a kiadások visszapótlása érdekében, és

h) költségvetési beszámolójában, valamint a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatásában a nemzetközi programokról elszámol.

4. Külföldi delegációk fogadásának, szállásbiztosításának, vendéglátásának és szállításának szabályai

20. § (1) Kormányváró igénybevételére – az állami vezetői juttatásokról szóló 275/2015. (IX. 21.) Korm. rendelet szerint – az 1. melléklet szerinti „A” és „B” kategóriába tartozó vezetők meghívására érkező azonos vagy magasabb szintű vendég vagy delegációba tartozó személy jogosult.

(2) Az (1) bekezdésbe nem tartozó vezetők meghívására érkező vendég vagy delegációba tartozó személy részére kormányváró igénybevételét

a)13 a honvédségi szervezet esetében a HVKF,

b) a HM és az a) pontba nem tartozó honvédelmi szervezet vonatkozásában a HM KÁT

engedélyezi.

21. § A külföldi vendég vagy a delegáció ellátási, elszállásolási szintjét, valamint a mozgásával és személyi biztosításával kapcsolatos jogosultságokat – így különösen a rendőrségi, a katonai rendész felvezetést és zárást, a mozgásbiztosítást és a személyvédelmet – a vendég, valamint a tényleges vendéglátó besorolása közül a magasabb szintű határozza meg.

22. § (1) Ha a delegáció szállásának költségét – a partnerszervezetekkel kötött két- vagy többoldalú megállapodás alapján – a magyar fél viseli, az 1. melléklet szerinti személyek vendégeként érkező delegáció tagjait elsősorban a HM kezelésében lévő objektumokban, Budapesten a Hotel Hadikban kell elhelyezni. A Hotel Hadik, illetve a vidéki objektumok telítettsége esetén a delegáció tagjainak elhelyezését – a programfelelős szervezettel történt egyeztetés alapján – más megfelelő kategóriájú budapesti vagy vidéki kereskedelmi szálláshelyen, a 6. melléklet szerinti normáknak megfelelően kell biztosítani.

(2) Védett személy esetén a védett személy, valamint – a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló 160/1996. (XI. 5.) Korm. rendelet szerinti – az őrszemélyzet elszállásolását és élelmezési ellátását, a delegációt kiszolgáló technikai személyzet részeként a logisztikai ellátó honvédségi szervezet biztosítja.

23. § (1) Ha a magyar fél a költségviselő, a delegáció tagjai részére – a jóváhagyott éves programterv szerint – a 17. § (1) bekezdése szerinti igénylés alapján – napi háromszori étkezést kell a 7. melléklet normái szerint természetben biztosítani. Az étkezésekhez és a rendezvények lebonyolításához

a) Budapesten elsősorban az MH BHD alárendeltségébe tartozó vendéglátásra alkalmas objektumaként a Hotel Hadikot, a Stefánia Palotát vagy a HM más objektumát,

b) vidéken lehetőség szerint az MH objektumait

kell igénybe venni.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti objektumokban nem lehetséges az étkezések és a rendezvények lebonyolítása, úgy a logisztikai ellátó honvédségi szervezet által javasolt külső vendéglátóipari egységek közül kell választani.

(3) Az 1. melléklet szerinti személyek vendégeként fogadott delegáció főétkezésein a fogadó honvédelmi szervezet vezetője vagy a helyettesítésére kijelölt személy és a delegáció állandó kísérete vehet részt.

(4) Ha a technikai személyzet 8 órát meghaladóan vesz részt a feladat ellátásában, napi háromszori étkezésre jogosult a 7. melléklet szerinti normának megfelelően.

24. § (1) Az 1. melléklet szerinti „A”–„D” személyi kategóriába tartozó vezető vendégeként érkező delegáció részére egy alkalommal, a 7. melléklet normái szerint díszétkezés vagy állófogadás biztosítható, amelyen a magyar tárgyaló delegáció és állandó kísérete is részt vesz.

(2) Ha a díszétkezést munkaebéd vagy munkavacsora (a továbbiakban: munkaétkezés) helyettesíti, azon a fogadó fél tárgyaló delegációjának tagjai, valamint a delegáció állandó kíséretének tagjai jogosultak részt venni.

(3) A delegáció díszétkezését, munkaétkezését közvetlenül biztosító technikai személyzet élelmezési ellátását a 7. melléklet szerinti normáknak megfelelően kell megszervezni és biztosítani.

25. § (1) A kulturális, büfé- és egyéb szállodai szolgáltatásokat a 7. melléklet szerinti normák szerint kell biztosítani.

(2) Az 1. melléklet szerinti „A”–„C” kategóriába tartozó vezetők vendégeinek házastársa vagy élettársa részére a 7. melléklet szerinti étkezési, kulturális és büfé-, valamint az egyéb szállodai szolgáltatás normái szerint „Hozzátartozói program” szervezhető.

26. § (1) A nemzetközi program lebonyolításához szükséges, a delegáció állandó kísérete, valamint a technikai személyzet létszámát és ellátását – a jóváhagyott éves programterv alapján – a nemzetközi program részletes tervében kell szerepeltetni.

(2) A jóváhagyott létszámtól eltérni indokolt esetben

a) a programfelelős szervezet vezetőjének,

b) ha az a nemzetközi program költségvetési előirányzat-keretének túllépését idézi elő, a 17. § (4) bekezdése szerinti vezető – az abban meghatározott módon történő –

engedélyével lehet.

27. § (1) A delegáció hazai szállításának megszervezése a logisztikai ellátó honvédségi szervezet feladata. A delegáció tagjainak szállítására a logisztikai ellátó honvédségi szervezet a meghívó honvédelmi szervezet használatában lévő gépjárműveket is igénybe veheti.

(2) Ha

a) a honvédelmi szervezetnél a delegáció szállítására nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű és mennyiségű gépjármű, – igénylés alapján – a logisztikai ellátó honvédségi szervezet a szállítást gépjárműbérléssel biztosítja,

b) a külföldi vendég védett személynek minősül, részére a vonatkozó jogszabályok szerint kell biztosítani a védelem személyi és technikai feltételeit, vagy

c) a külföldi vendég nem minősül védett személynek, részére – egyedi kérelem alapján, egyeztetés szerint – térítés ellenében biztosíthatóak a b) pont szerinti szolgáltatások. A biztosításra vonatkozó kérelmet a HM KÁT engedélyezi.

(3) A delegációk részére biztosítható egyéb szolgáltatásokat – amelyet az Igénylőlapon szerepeltetni kell – és az azokat biztosító honvédelmi szervezet megnevezését a 8. melléklet tartalmazza. A 8. melléklet szerinti és az abban nem szereplő egyéb szolgáltatások – így különösen a csomagszállítás, autópályadíj, taxi, parkolás, gépkocsimosatás – az elrendelő igazolásával számla, parkolódíj és gépkocsimosás esetében nyugta ellenében számolhatóak el.

28. § A köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök és a társminisztériumok miniszterei vendégeként hazánkban tartózkodó hivatalos delegációk HM-et és MH-t érintő látogatásainak programját, valamint a meghívó kérése alapján a HM költségvetését terhelő szolgáltatások biztosítását és költségeinek elszámolását a HM KÁT engedélyezi.

29. § (1)14 A katonai tiszteletadással és koszorúzással egybekötött fogadást a miniszter és a HVKF vezetői szintjének megfelelő személy által vezetett delegáció részére a jóváhagyott részletes program szerint kell biztosítani.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő szintű delegáció esetében katonai tiszteletadással és koszorúzással egybekötött fogadást a HM KÁT engedélyezhet.

5. Az ajándéktárgyak beszerzésének és ellátásának rendje

30. § (1) A hazai rendezvényekre, a nemzetközi programokra és a nemzetközi katonai együttműködéssel összefüggő külföldi szolgálati utazásokra az 5. melléklet szerinti normák alapján ajándéktárgy tervezhető.

(2)15 A delegáció 1. melléklet „A”–„D” kategóriába tartozó vezetőinek az utazások és fogadások megvalósítása során az 5. mellékletben meghatározott mértékben ajándéktárgy a kétoldalú kapcsolat viszonylatában minden esetben, a NATO szervezeteivel való kapcsolattartás esetében, valamint bármely konferencián való részvétel esetén csak a viszonosság elve alapján adományozható. Ha a viszonosság elve alapján történik a kölcsönös ajándékozás, azt az Igénylőlapon fel kell tüntetni.

(3) Az ajándéktárgyak beszerzéséhez szükséges előirányzatokat a HM VGH a nemzetközi költségvetésében tervezi.

31. § A nemzetközi programok kertében történő norma szerinti ajándékozás csak a vendég vagy a delegáció vezetője, illetve több delegáció esetén azok vezetői részére számolható el.

32. § (1) Az ajándéktárgy-ellátás keretében az MH BHD

a)16 a HM-ben működő titkárságok és a HVK Vezérkari Iroda tájékoztatása és javaslatai, valamint a jóváhagyott éves rendezvénytervek és éves programtervek adatai alapján összeállítja a hazai rendezvények és a nemzetközi programok ajándéktárgy éves beszerzési tervét,

b) az éves beszerzési tervet fedezetigazolás kiadása és forrásbiztosítás céljából megküldi a HM VGH részére,

c) a HM VGH visszaigazolását és a fedezetigazolás kiadását követően lefolytatja a közbeszerzési eljárást, és

d) ajándékraktárt üzemeltet.

(2) A HM VGH

a) a tárgyév elején a fedezetigazolásnak megfelelő mértékű előirányzat-átcsoportosítást kezdeményez a nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségeit tartalmazó költségvetési előirányzat-kerete terhére az MH BHD részére, és

b) az ajándéktárgyak keretenként történő felhasználásáról hazai rendezvényenkénti és nemzetközi programonkénti bontásban a logisztikai ellátó honvédségi szervezet által összeállított és havonta megküldött adatszolgáltatások alapján pontosítja a rendezvények és a programok – ideértve a külföldi szolgálati utakat is – elszámolását.

(3) Az ajándéktárgyakról – a hazai rendezvényekhez vagy a nemzetközi programokhoz és a külföldi szolgálati utazásokhoz kapcsolva – a logisztikai ellátó honvédségi szervezet a keret megnevezését és a programazonosító számot, illetve rendezvény esetén a rendezvénytervben feltüntetett folyószámot tartalmazó nyilvántartást vezet.

(4) Az 1. melléklet szerinti „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők

a)17 hazai rendezvényeihez, nemzetközi programjaihoz és külföldi szolgálati utazásaihoz szükséges ajándéktárgyakat a HM-ben működő titkárságok és a HVK veszi át az ajándékraktárból,

b)18 több nemzetközi programjához, hazai rendezvényéhez és külföldi szolgálati utazásához szükséges ajándéktárgy – a jóváhagyott éves tervekhez igazodóan – együttesen is felvehető az ajándékraktárból. Ebben az esetben a vételezett ajándéktárgyakról az átvevő HM-ben működő titkárság vagy a HVK mennyiségi nyilvántartást vezet, amelyet negyedévente megküld a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére. A mennyiségi nyilvántartásban a megajándékozott személyt is fel kell tüntetni.

(5) A honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar Főnöke által alapítható és adományozható elismerésekről szóló 15/2013. (VII. 22.) HM rendelet alapján adományozható elismerések az ajándékraktárból nem biztosíthatóak.

6. Külföldi szolgálati utazásokkal kapcsolatos feladatok

33. § (1) A logisztikai ellátó honvédségi szervezet – a külföldi szolgálatot teljesítők egyes járandóságairól szóló 8/2018. (VI. 22.) HM rendeletben (a továbbiakban: Devizarendelet) foglaltakra, valamint a 6. és 10. melléklet szerinti normákra figyelemmel – végzi a külföldi szolgálati utakkal összefüggő repülőjegy- és vonatjegybeszerzést, szállásfoglalást, gépjárműbérlést, a katonai repülőgéppel végrehajtott szolgálati utazások élelmezési ellátását, valamint az utazásokhoz kacsolódó biztosítások és egyéb, kiegészítő szolgáltatások beszerzését.

(2) A külföldi szolgálati utazásokkal kapcsolatos, (1) bekezdés szerinti kiadások, továbbá a napidíj és egyéb kiadások költségvetési előirányzatait a HM VGH tervezi, és azok az elemi költségvetésében kerülnek jóváhagyásra.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szolgáltatások

a) szolgáltatótól, a HM VGH mint költségviselő nevében történő megrendelését és a teljesítés igazolását a logisztikai ellátó honvédségi szervezet,

b) a pénzügyi teljesítés során a számla érvényesítését és az utalványozást a HM VGH

végzi.

34. § (1)19 A programfelelős szervezet a 33. § (1) bekezdése szerinti feladatok végrehajtásához a külföldi szolgálati utazással összefüggő, pénzügyi ellenjegyzéssel ellátott kiutazási engedélyt az állami vezetők kiutazásai, valamint a fegyverzet-ellenőrzési programok kivételével – a repülőjegy-beszerzés gazdaságosságának és a HM VGH által működtetett valutapénztár likviditásának biztosítása érdekében – legkésőbb 14 nappal az utazás megkezdése előtt megküldi a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére.

(2)20 Ha a kiutazási engedély az (1) bekezdés szerinti határidőn belül kerül megküldésre, a kiutazási engedélyt az engedélyezésre jogosult elöljáró záradékával kell megküldeni, mely tartalmazza a késedelmes megküldés okát. A kiutazási engedély szerinti igény a záradék megléte esetén teljesíthető.

35. § (1)21 Az 1. melléklet szerinti „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők és a fogadó országbeli gyakorlatnak megfelelően a „C” személyi kategóriába tartozó vezetők a kiutazást elrendelő engedélyével jogosultak a 7. melléklet szerinti normák terhére viszont-rendezvényt, díszétkezést, munkaétkezést tartani.

(2) A KNET programok keretében a külföldi partnerrel történő egyeztetésnek megfelelően az 1. melléklet szerinti „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők, a viszonosság elve alapján külön engedéllyel a „C” kategóriába tartozó vezetők jogosultak partnereik házastársát vagy élettársát meghívni és fogadni, illetve partnereik meghívására házastársukkal vagy élettársukkal együtt utazni. A meghívott, illetve az együtt utazó házastárs vagy élettárs ellátását és jogosultságait a Devizarendelet 61. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint kell biztosítani. A „C” kategóriába tartozó vezetők részére az engedélyt

a) a HM és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó honvédelmi szervezetek esetében a HM KÁT,

b)22 a honvédségi szervezetek tekintetében a HVKF

adja ki.

(3) Az 1. melléklet szerinti „A”–„C” személyi kategóriába tartozó vezetők szolgálati utazásakor a házastársukkal vagy élettársukkal – a Devizarendelet 89. § (2) bekezdése szerint – történő közös utazása során, a házastárs vagy élettárs a napidíj kivételével a Devizarendelet VI. fejezete szerinti ellátásra jogosult.

(4) A (3) bekezdés szerinti ellátást a szolgálati viszonyon, a közalkalmazotti jogviszonyon és a munkaviszonyon kívüli tevékenységek díjazásáról szóló 34/2015. (VII. 21.) HM utasítás 2. §-ában foglaltak figyelembevételével, megbízási jogviszony létesítése nélkül kell felszámítani és elszámolni.

36. § A katonai repülőgéppel végrehajtott külföldi szolgálati utazások alkalmával

a) az 1. melléklet „A”–„D” személyi kategóriába tartozó vezetők és a velük utazó delegáció tagjai a repülőgépen a 10. melléklet szerinti normáknak megfelelő természetbeni fedélzeti élelmezési ellátásban részesülhetnek, amelyre vonatozó igényt a kiutazási engedélyben fel kell tüntetni,

b) a fedélzeti élelmezési ellátást a logisztikai ellátó honvédségi szervezet saját erővel és eszközzel vagy külső szolgáltató útján biztosítja,

c) a fedélzeti élelmezési ellátást a delegáció tagjai közül a legmagasabb személyi kategóriába sorolt személy normái szerint kell biztosítani,

d) a repülőgép szakszemélyzet élelmezési ellátását az Élelmezési HM rendelet 13/A. §-a szerint kell biztosítani,

e) a repülőgépen történő ebéd- és vacsoraellátás esetén az ellátásban részesülők napidíját – a kormánytisztviselők kivételével – étkezésenként 30%-kal kell csökkenteni,

f) a repülőgép szakszemélyzete részére a szállodai elhelyezést a 6. melléklet

fa) „D” személyi kategória vagy

fb) – amennyiben a részükre meghatározott pihenési idő és regenerálódási körülmények a „D” személyi kategória szerint besorolású szállodai elhelyezés esetén nem biztosíthatóak – a „C” személyi kategória

besorolásának megfelelően kell biztosítani.

36/A. §23 (1)24 A miniszter, az államtitkár, a helyettes államtitkár, a Miniszteri Kabinet kabinetfőnöke, a HVKF, a KNBSZ főigazgató, a HVKF helyettese, a HVKF gazdálkodási helyettese és a HVKF együttműködési helyettese és a KNBSZ főigazgató-helyettes a beosztásával összefüggésben külföldön felmerülő nemzetközi feladatokhoz kapcsolódóan nemzetközi személyi reprezentációs keretre jogosult.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott beosztást betöltő személyek részére a tárgyévben rendelkezésre álló, az egyes vezetői szintek figyelembevételével megállapítható nemzetközi személyi reprezentációs keretekről az adott évi nemzetközi költségvetés terhére – a gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkár felterjesztése alapján – a HM KÁT a tárgyévet megelőző év december 1-jéig írásban dönt.

(3) Az újonnan kinevezett (1) bekezdésben meghatározott beosztást betöltő személy nemzetközi személyi reprezentációs keretét a (2) bekezdés szerint meg kell állapítani. Személyi változás esetén a beosztást korábban betöltött személy éves keretéhez kapcsolódóan a költségvetési előirányzat rendezését a tényleges felhasználásnak megfelelően kell végrehajtani.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott beosztást betöltő személyek és az általuk vezetett tárgyaló delegáció reprezentációja során nemzetközi személyi reprezentációként különösen az Szja. tv. 3. § 26. pontja szerinti vendéglátás, valamint az Szja. tv. 3. § 27. pontja szerint adott üzleti ajándék vásárlása számolható el.

(5) A nemzetközi személyi reprezentáció miatti költségvetési előirányzatokat a HM VGH tervezi és azok a nemzetközi költségvetésben kerülnek jóváhagyásra.

(6) A nemzetközi személyi reprezentációs kiadások átutalással, készpénzzel és kincstári VIP-kártyával kerülhetnek kiegyenlítésre. A nemzetközi személyi reprezentációra előleg adható, melyet a kiutazási engedélyben kell feltüntetni.

(7) A fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzését elsősorban a tárgyaló delegáció által, külföldön lehet végrehajtani.

(8) A nemzetközi személyi reprezentációs keret terhére beszerezhető ajándékok esetében a 30–32. §-ban és az 5. mellékletben foglaltakat nem kell alkalmazni.

7. Egyéb rendelkezések

37. § (1)25 A Hvt. 59. § (2) bekezdés b)–c) pontja alapján végrehajtott, nem honvédelmi célú katonai repülőgéppel történő szállítás során a repülőgép szakszemélyzetének

a) élelmezési ellátását az Élelmezési HM rendelet 13/B. §-a,

b) szállodai elhelyezését a 36. § f) pontja

szerint kell biztosítani.

(2) A hadműveleti területre vagy a kiképzési célú katonai repülőgéppel történő szállítások esetén a repülőgép szakszemélyzetének

a) élelmezési ellátását az Élelmezési HM rendelet 13/C. §-a,

b) szállodai elhelyezését a 36. § f) pontja vagy a légi szállítást elrendelő vezető egyedi intézkedése

szerint kell biztosítani.

38. § A HM Tábori Lelkészi Szolgálat által a honvédelmi szervezet személyi állománya és közeli hozzátartozóik részére szervezett zarándokutak résztvevőinek katonai repülőgép alkalmazásával történő szállítása térítés nélkül, a szállítással kapcsolatban felmerülő egyéb szolgáltatások – így különösen a fedélzeti ellátás – térítés ellenében biztosíthatóak.

8. Záró rendelkezések

39. § Ez az utasítás a közzétételét követő 10. napon lép hatályba.

40. § Az utasítás hatálybalépését követően a 44. § szerinti HM utasítás normái, valamint

a)26 a 4., 7. és 10. melléklet szerinti normák különbözetéből adódó többletkiadások 2020. évi fedezetét a logisztikai ellátó honvédségi szervezet részére, annak igénylését figyelembe véve a HVKF,

b) az 5. melléklet szerinti normák különbözetéből adódó többletkiadások – ideértve a 3. § szerinti közterhek többletkiadásait is – 2020. évi fedezetét a HM VGH főigazgatója

előirányzat-átcsoportosítással rendezi.

41. §27 Az 1. melléklet szerinti „A” és „B” személyi kategóriába tartozó vezetők étkezéssel egybekötött hivatalos rendezvényeinek típusairól és azok tartalmáról az MH BHD az érintett HM szervek és HVK szervezeti egységek részére az utasítás hatálybalépését követő 30. napig és azt követően évente a tárgyév január 30-ig tájékoztatót terjeszt fel.

42. § A HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály 2020. október 1-ig intézkedik a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 25/2018. (VII. 30.) HM utasítás felülvizsgálatáról és szükség szerint a jelen utasítással összhangban álló új utasítás kiadásának kezdeményezéséről.

43. §28 (1) Ezen utasításnak az egyes reprezentációs és gazdálkodási tárgyú miniszteri utasítások módosításáról szóló 45/2022. (XII. 7.) HM utasítással megállapított 34. § (1)–(2) bekezdését, 35. § (1) bekezdését és 36/A. §-át 2022. május 1-jétől kell alkalmazni.

(2) A 36/A. § (2) bekezdése szerinti nemzetközi személyi reprezentációs keretet először 2022. évre, a HM utasítás hatálybalépését29 követő 15. napig kell megállapítani.

44. §30

45. §31 Ezen utasításnak a belföldi reprezentációról szóló 20/2020. (IV. 20.) HM utasítás és az egyes hazai rendezvények és a nemzetközi katonai együttműködéssel összefüggő magyarországi programok vendéglátási, valamint a nemzetközi kapcsolattartással összefüggő utazások logisztikai biztosításának kérdéseiről szóló 47/2020. (VIII. 31.) HM utasítás módosításáról szóló 32/2023. (VII. 4.) HM utasítással megállapított rendelkezéseit 2023. január 1-jétől kell alkalmazni.

2. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

Hazai rendezvények

1. A 2. § b) pontja szerinti nemzeti ünnepek

2.33 A miniszter és a HVKF által adományozható elismerések átadási rendezvényei

3. Ünnepélyes tiszt-, altisztavatás

4.34 A HM és a HVK által szervezett, évente ismétlődő egyéb, közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy belső rendelkezésben elrendelt hazai rendezvények

7. Az Önkéntes Tartalékos állomány ünnepélyes eskütétele

8. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tisztjelöltek diploma átadó ünnepsége

9. A honvédelmi szervezett által szervezett sport- és kulturális rendezvények

10. Az év végi ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó hazai rendezvények

3. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

Adatszolgáltatás az éves rendezvénytervhez

ezer Ft-ban

Megnevezés

Tervezett felsővezetői jelenlét

Helyszín

Idő-
pont

Felelős/költségviselő honvédelmi
szervezet

Együtt-működők

Megjegyzés

Költésvetési támogatások/bevételek összege
az 1. melléklet szerinti személyi kategóriának megfelelő költségviselő szervezetenként

Kiadások összesen

„A”

„B”

„C”

„D”

…/…

…/…

…/…

…/…

…/…

…/…



A kiadások kiszámítására alkalmazott normát meghatározó, a 6. § (1) bekezdés d) pontja szerinti jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz szabályozó helyének pontos rögzítése.

4. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz35

A hazai rendezvények vendéglátási normái
Ft/fő

Személyi kategória

Állófogadás

Munkaebéd, munkavacsora

Büfé

A

8000

6000

3000

B

7000

4500

2500

Technikai személyzet

5. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

Az adható ajándékok pénznormái
díszdobozzal és csomagolóanyaggal együtt

1. Hazai rendezvény esetén


Ft/rendezvény

Ajándékozó személyi kategóriája

A

B

200 000

150 000

2. Nemzetközi program esetén


Ft/fő

Ajándékozott
személyi kategóriája

Ajándékozó személyi kategóriája

A

B

C

D

A

300 000

B

150 000

C

50 000

D

20 000

6. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz36

Szállodai elhelyezés besorolása külföldi és hazai szállodai elhelyezés esetén

A

B

C

1

Személyi kategória

Szállodakategória

Elhelyezés típusa

2

A

**** vagy a felett

apartman

3

B

**** vagy annak megfelelő

apartman / 2 ágyas szoba

4

C–D

**** vagy annak megfelelő

1 ágyas szoba / 2 ágyas szoba

5

*** vagy annak megfelelő

1 ágyas szoba / 2 ágyas szoba


A szállodai kategóriától történő eltérést a delegáció/programfelelős szervezet vezetőjének kérelmére a szállodai elhelyezéssel érintett személy közvetlen szolgálati elöljárójának/hivatali felettesének szolgálati elöljárója/hivatali felettese indokolással engedélyezi. Amennyiben az utóbbi szolgálati elöljárónak/hivatali felettesnek a miniszter minősül, úgy a HM KÁT az engedélyező.

7. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

Külföldi vendég és a vendéglátó képviselőinek ellátási normái

1. Étkezési normák a honvédelmi szervezetnél


Ft/fő

0R04406_0

Személyi kategória

Napi ellátás

Villásreggeli

Reggeli

Ebéd

Vacsora

A

5 000

15 000

15 000

5 000

B

4 500

10 000

10 000

4 000

C

3 000

8 000

8 000

3 000

D

2 000

7 000

7 000

Technikai személyzet

1 800

4 000

4 500

 

Hidegcsomag5

2 500

2 500

2 500


5 A hidegcsomag-ellátás esetén a táblázat szerinti részétkezés nem illetményes.

2. Étkezési normák külső szolgáltatónál


Ft/fő

Személyi kategória

Napi ellátás

Villásreggeli

Reggeli

Ebéd

Vacsora

A

6 000

30 000

30 000

8 000

B

5 000

25 000

25 000

6 000

C

4 000

20 000

20 000

4 000

D

4 000

15 000

15 000

Technikai személyzet

4 000

10 000

10 000


Ha a szállodai szolgáltatás magában foglalja a reggeli ellátást, a napi étkezésre az ebéd és a vacsora résznorma számítható fel.

3. Díszétkezések és állófogadások normái honvédelmi szervezetnél


Ft/fő

0R04406_2

Személyi kategória

Díszétkezés

ültetéssel

állófogadással

A

15 000

10 000

B

12 000

8 000

C

10 000

7 000

D

8 000

6 000

Technikai személyzet6

5 000

3 000


6 A Hotel Hadikban és a Stefánia Palotában szervezett díszétkezések és állófogadások esetén. A honvédségi szervezeteknél szervezett díszétkezések és állófogadások esetében az Élelmezési HM rendelet I. számú élelmezési pénznorma ebéd résznorma és a 21. § (1) bekezdés 9. pontja szerinti élelmezési pótnorma ellátás.

4. Díszétkezések és állófogadások normái külső szolgáltatónál


Ft/fő

Személyi kategória

Díszétkezés

ültetéssel

állófogadással

A

50 000

40 000

B

40 000

35 000

C

30 000

30 000

D

20 000

25 000

Technikai személyzet

10 000

 6 000


A 16. § (1) bekezdése szerint szerviz- és terembérleti díj is elszámolható.

5. Büfé- és egyéb szállodai szolgáltatások normái honvédelmi szervezetnél


Ft/fő/nap

Személyi kategória

Büféköltség

Egyéb szállodai szolgáltatás

A

5 000

3 500

B

4 000

3 000

C

3 000

2 000

D

2 000


Minibár- és büféköltség csak a delegáció vezetője részére számolható el, a kategóriának megfelelő összeghatárig.

6. Kulturális, büfé- és egyéb szállodai szolgáltatások normái külső szolgáltató esetében


Ft

0R04406_5

Személyi kategória

Kulturális norma
(fő/alkalom)

Büfénorma7
(fő/nap)

Egyéb szállodai szolgáltatás3
(fő/nap)

A

20 000

10 000

15 000

B

15 000

8 000

10 000

C

12 000

5 000

2 000

D

10 000

4 000


7 Minibár- és büféköltség csak a delegáció vezetője részére számolható el, a kategóriának megfelelő összeghatárig.

8. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

A nemzetközi program során biztosítható egyéb szolgáltatások

Hivatkozás
a 9. melléklet szerinti
Igénylőlap pontja

Szolgáltatásmegnevezés

Szolgáltatást biztosító szerv, honvédelmi szervezet

B/9.

Tolmácsolás

Igénylés alapján a logisztikai ellátó honvédségi szervezet, előirányzat-kerete terhére

B/1.

Gépjármű biztosítás

Igénylés alapján a logisztikai ellátó honvédségi szervezet, előirányzat-kerete terhére

B/10.

Hajóbérlés

Igénylés alapján a logisztikai ellátó honvédségi szervezet, a nemzetközi program előirányzat-kerete terhére

Szolgálati, külszolgálati útlevél diplomata útlevél

Egyedi igénylés alapján az MH BHD, a központi előirányzat-kerete terhére

B/11.

Idegenvezetés

Igénylése alapján a logisztikai ellátó honvédségi szervezet a nemzetközi program előirányzat-kerete terhére

B/12.

Személyi és mozgásbiztosítás

A logisztikai ellátó honvédségi szervezet a nemzetközi program előirányzat-kerete terhére felkért biztosítást végző szerv

9. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz


Honvédelmi szervezet megnevezése
Nyt. szám:
..................................... Keret terhére!

Igénylőlap a hazai rendezvények vendéglátási és nemzetközi programok
vendégfogadási szolgáltatásaira

Programazonosító szám: .................................................................

A(z meghívására érkező delegáció:

A) A delegációra vonatkozó adatok:

1. Ország:
2. Fogadó szerv, személy:
3. Érkező delegáció vezetője:
4. Érkező delegáció létszáma:
5. A delegáció érkezési ideje:
elutazási ideje:
6. A magyar delegáció vezetője: .............................................................................. (név, beosztás, személyügyi törzsszám) ......................................................................
7. A magyar delegáció létszáma:
8. A delegáció kiszolgáló technikai személyzet létszáma:
9. Állandó kísérő:
10. Ügyintéző neve, telefonszáma:
11. Besorolási kategória:
12. Egyéb:
A kapcsolattartók adatai közérdekből nyilvános adatok, melyek a célhoz kötött adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetők.


B) Igényelt szolgáltatások:

1. Kormányváró biztosítása ........................................... fő vendég és ........................................... kísérő részére érkezéskor,
........................................... fő vendég és ........................................... kísérő részére elutazáskor.
2. A delegáció szállítására ........................ db személygépkocsi, ........................ db kisbusz, ........................ db nagy busz biztosítása
20......... év ........................................ hónap .......... naptól ....................... hónap ............ napig.
A gépjármű kiállási ideje:
A gépjármű kiállási helye:
A gépkocsivezető(k) (öltözetben) jelentkezzen(ek):
3. Szállás biztosítása ....................................................... fő részére, a következő megoszlásban:
.......................... db lakosztály, ........................ db kétágyas szoba, ................. db egyágyas szoba.
Helye:
20............ év ................................. hónap ............. naptól ........................... hónap ................ napig.
Szállásköltség viselője:
4. (Munka)reggeli biztosítása ........................ fő vendég és ............. fő technikai személyzet részére.
Helye:
Ideje:
5. (Munka)ebéd biztosítása .......................... fő vendég és .............. fő technikai személyzet részére.
Helye:
Ideje:
6. (Munka)vacsora biztosítása ........................ fő vendég és ............ fő technikai személyzet részére.
Helye:
Ideje:
7. Díszétkezés biztosítása ............................. fő vendég és ........... fő technikai személyzet részére.
Helye:
Ideje:
8. Állófogadás biztosítása ........................... fő vendég és ........... fő technikai személyzet részére.
Helye:
Ideje:
9. Büfé biztosítása: ........................................ fő részére,............................................ alkalommal.
10. .................. fő tolmács biztosítása (...................... fő ...................................................... nyelvű,
................. fő ......................................... nyelvű, .................. fő ........................................... nyelvű)
20.......... év ................................. hónap ............. naptól ..............................hónap ................ napig.
11. Kulturális program biztosítása ................................... fő részére, ............................ alkalommal.
Jellege:
Helye:
Ideje:
12. Idegenvezetés:
Helye:
Ideje:
Alkalom:
13. Delegációt biztosító szerv:
Biztosítók létszáma: fő
14. Hatósági díjak, illetékek, idegenforgalmi adó:
15. Ajándék biztosítása ajándéktasakkal.:
........... fő ........... kategória ajándékozó ........... fő ........... kategória ajándékozott részére
Megnevezése:
Gravírozás esetén felirat:
16. Egyéb, esetlegesen felmerülő szolgáltatások megrendelése:
a) Terembérlet:
Helye:
Ideje:
b) Zeneszolgáltatás:
Helye:
Ideje:
c) Fotó, videó:
Helye:
Ideje:
d) Technikai biztosítás (hangosítás, vetítés, konferenciabeszélgetés):
Helye:
Ideje:
e) Virág ....................................................... fő részére ................................................. alkalommal
f) Zászló
g) Dekoráció megnevezése (pl. ültető névtábla, élővirág asztaldísz stb.):
Helye:
Ideje:
h) Irodaszer (toll, mappa): ......................................... fő vendég, ................................... fő közreműködő részére
i) Koszorú (szalag): .............................................................................................................. alkalom
Helye:
17. További, meg nem nevezett szolgáltatások (autópályadíj, parkolási díj stb.):
Jellege:
Helye:
Ideje:


C) Előzetes költségvetés:

Fsz.

Szolgáltatás

Időtartam
éjszaka/nap

Kategória

Létszám

Egységár
Ft/fő

Összesen

B/1.

Kormányváró

B/2.

Szállítás

B/3.

Szállás

B/4.

Munkareggeli(k)

B/5.

Munkaebéd(ek)

B/6.

Munkavacsora(k)

B/7.

Díszétkezés

B/8.

Állófogadás

B/9.

Büfé

B/10.

Tolmács

B/11.

Kulturális program

B/12.

Idegenvezetés

B/13.

Delegációt biztosító szerv

B/14.

Hatósági díjak, illetékek, idegenforgalmi adó

B/15.

Ajándék

B/16.

Egyéb szolgáltatások:

a)

Terembérlet

b)

Zeneszolgáltatás

c)

Fotó, videó

d)

Technikai biztosítás

e)

Virág

f)

Zászló

g)

Dekoráció

h)

Irodaszer

i)

Koszorú (szalag)

B/17.

További, meg nem nevezett szolgáltatások:

Összesen:

Ebből készpénzfelvétel



Pénzügyi ellenjegyzés:

A hazai/nemzetközi vendégfogadás fedezete a(z) .............................................................. előirányzat/keret terhére!
biztosított/nem biztosított.

Az ellenjegyzési szabályoknak megfelel!

......................................., 20...... év ......................... hó ........ nap
..............................................................
költségviselő honvédelmi
szervezet pénzügyi számviteli szerv


A hazai/nemzetközi vendégfogadás végrehajtását engedélyezem!

......................................., 20...... év ......................... hó ........ nap
..............................................................
programfelelős/végrehajtó
honvédelmi szervezet vezetője

Készült: 3 példányban
Egy példány: lap
Készítette (tel.):
Kapják: 1. sz. pld.: Irattár
2. sz. pld.: Logisztikai ellátó honvédségi szervezet
3. sz. pld.: pénzügyi számviteli szerv

10. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz

Katonai repülőgépen utazók utankénti élelmezési ellátási normái

Ft/fő

Személyi kategória

0–4 óra repülési időtartam

4 óra repülési időtartam felett

A

12 000

15 000

B

10 000

12 000

C

8 000

10 000

D

6 000

8 000


A fedélzeti élelmezési ellátás külföldi repülőtéren történő beszerzése esetén a normáktól el lehet térni.

11. melléklet a 47/2020. (VIII. 31.) HM utasításhoz37

1

Az 1. § (1) bekezdése a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § c) pontja a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § c) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (2) bekezdés a) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (1) bekezdése a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 10. § (1) bekezdés b) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 10. § (2) bekezdése a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 10. § (3) bekezdése a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 13. § a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 14. § a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § f) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 20. § (2) bekezdés a) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 29. § (1) bekezdése a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 30. § (2) bekezdése a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 32. § (1) bekezdés a) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § g) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 32. § (4) bekezdés a) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 32. § (4) bekezdés b) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 34. § (1) bekezdése a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § f) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 34. § (2) bekezdése a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § g) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 35. § (1) bekezdése a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § h) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 35. § (2) bekezdés b) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 36/A. §-t a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 7. §-a iktatta be.

24

A 36/A. § (1) bekezdése a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § h) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 37. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 10. § i) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 40. § a) pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 41. § a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § i) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 43. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 45/2022. (XII. 7.) HM utasítás 8. §-a iktatta be.

29

A hatálybalépés időpontja 2022. december 8.

30

A 44. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

31

A 45. §-t a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 5. §-a iktatta be.

32

Az 1. melléklet a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 6. § a) pontjával megállapított szöveg.

33

A 2. melléklet 2. pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 2. melléklet 4. pontja a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 4. melléklet a 32/2023. (VII. 4.) HM utasítás 6. § b) pontjával megállapított szöveg.

36

A 6. melléklet a 67/2020. (XII. 12.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

37

A 11. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére