• Tartalom

1643/2020. (X. 7.) Korm. határozat

1643/2020. (X. 7.) Korm. határozat

a védelmi felkészítés egyes kérdéseiről1

2020.10.09.

1. A Kormány a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 21. § (1) bekezdés e)–i) pontjában és 21. § (3) bekezdés b) pontjában, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 41. § (3) bekezdésében foglalt feladatainak végrehajtása érdekében – figyelemmel a Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Tárcaközi Munkacsoport létrehozásáról, valamint szervezeti és működési rendjének meghatározásáról szóló 1525/2013. (VIII. 12.) Korm. határozatban foglaltakra –

a) az 1. mellékletben foglaltak szerint elfogadja a védelmi felkészítés 2020. évi feladattervét;

b) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy – a honvédelmi igazgatás központi döntés-előkészítő és végrehajtás-koordináló szakmai szerve útján – kísérje figyelemmel a feladattervben foglaltak végrehajtását, és szükség esetén tegyen javaslatot a teljesítést segítő intézkedésekre;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: folyamatos

c) felkéri a legfőbb ügyészt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, a Közbeszerzési Hatóság, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, valamint a Nemzeti Választási Iroda vezetőjét, hogy a szakterületüket érintően működjenek együtt a védelmi felkészítés és a válságkezelés feladatainak végrehajtásáért felelős szervekkel az 1. mellékletben meghatározott feladatok végrehajtásában.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.2

1. melléklet az 1643/2020. (X. 7.) Korm. határozathoz


A védelmi felkészítés 2020. évi feladatterve

1. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerrel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a Nemzeti Intézkedések Gyűjteményében foglalt intézkedések felülvizsgálata az ágazati felelős szervek bevonásával;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: azonnal
b) a védelmi felkészítés 2020. évi feladatainak végrehajtásáról szóló kormány-előterjesztés részeként beszámoló készítése a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer működésének összesített tapasztalatairól, valamint az ágazati feladatok végrehajtásáról;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2021. március 31.
c) az ágazati javaslatok alapján a NATO Válságreagálási Rendszer kézikönyvének éves módosítására vonatkozó nemzeti álláspont összeállítása és megküldése a NATO részére.
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: a NATO terve alapján

2. A polgári-katonai-rendvédelmi együttműködéssel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a komplex válságkezelés képességcéljainak megvalósítása érdekében, a felajánlott polgári-katonai-rendvédelmi képességek alapján a kijelölt személyek alkalmazásra történő felkészítése az egyes központi államigazgatási szervek által megrendezésre kerülő továbbképzéseken, gyakorlatokon, belföldi és külföldi tanfolyamokon;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: folyamatos
b) az erre a célra kijelölt szervezetek által a fegyveres összeütközés időszakában végrehajtandó polgári védelmi feladatokra történő felkészítés végrehajtása a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 19–21. §-a alapján.
Felelős: belügyminiszter
honvédelmi miniszter
Határidő: folyamatos

3. A védelmi felkészítéssel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a védelmi igazgatás rendszerében központi, területi, helyi és települési szinten honvédelmi igazgatási feladatot ellátók továbbképzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közreműködésével;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
megyei, fővárosi, helyi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: folyamatos
b) a megyei, fővárosi, helyi védelmi bizottságok elnökei közreműködésével a Honvédelmi Minisztérium által irányított „Országos Haditorna Verseny” keretében a honvédelmi igazgatás területi szintjein lebonyolítandó honvédelmi versenyek és más rendezvények szervezése és végrehajtása.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: az „Országos Haditorna Verseny” programjához igazodóan

4. A különleges jogrend időszaki felkészüléssel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a rendkívüli állapot, a szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, a váratlan támadás és a terrorveszélyhelyzet idején bevezetendő rendkívüli intézkedések jogszabálytervezeteivel kapcsolatos kidolgozómunka folytatása;
Felelős: valamennyi érintett miniszter
Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára
Határidő: folyamatos
b) az elektronikus hírközlés különleges jogrendi időszaki felkészítésére és működésére vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata és, együttműködésben a honvédelmi miniszterrel, tervezet összeállítása a szükséges módosításokra.
Felelős: innovációért és technológiáért felelős miniszter
honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2020. december 31.

5. A polgári felkészültséggel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) valamennyi érintett miniszterrel együttműködésben munkaműhely megrendezése a honvédelmi igazgatás szerveinek feladatai a NATO követelmények szerinti nemzeti ellenálló képesség fejlesztése tárgyában;
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2020. december 31.
b) a hibrid fenyegetésekkel szembeni nemzeti ellenállóképesség, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 80. § 28. pontja szerinti polgári felkészültség (a továbbiakban: polgári felkészültség) kormányzati és ágazati feladataira, valamint tervrendszerére vonatkozó koncepció kidolgozása;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára
Határidő: 2020. december 31.
c) a hibrid fenyegetésekkel szembeni nemzeti ellenállóképesség, továbbá a polgári felkészültség tervrendszerének kidolgozása a központi, illetve a területi honvédelmi igazgatási szervek, valamint a honvédelemben közreműködő szervek vonatkozásában.
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2020. december 31.

6. A befogadó nemzeti támogatással kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) valamennyi érintett miniszterrel és a megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökeivel együttműködésben a befogadó nemzeti támogatással kapcsolatos jogszabályok felülvizsgálata, javaslat összeállítása a szükséges módosításokra;
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2020. december 31.
b) a NATO nagyon magas készenlétű erőire vonatkozó követelmények alapján a befogadó nemzeti támogatás képesség katalógusának felülvizsgálata, naprakészen tartása, valamint a NATO-erők fogadásának, állomásoztatásának és mozgatásának tervezése érdekében a szükséges adatok megküldése a honvédelmi miniszternek.
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2020. november 30.

7. A válságkezelési gyakorlatokkal kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a NATO 2021. évi válságkezelési gyakorlat (Crisis Management Exercise 2021, a továbbiakban: CMX 21 gyakorlat) szövetségi és nemzeti tervezésével és szervezésével kapcsolatos feladatok végrehajtása;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: a CMX 21 gyakorlattal kapcsolatos NATO-tervekkel összhangban
b) a CMX 21 gyakorlat Záró Tervező Konferencia hazai megrendezésével kapcsolatos feladatok végrehajtása;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2020. december 15.
c) a NATO Rövid Készenléti Idejű Gyakorlat (Short Notice Exercise) végrehajtása;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: a NATO-gyakorlat tervezési folyamatával összhangban
d) az Európai Unió 2020. évi többszintű (Multilayer típusú) Integrated Resolve 2020 gyakorlat közösségi, szövetségi és nemzeti tervezésével, valamint végrehajtásával kapcsolatos feladatok végzése;
Felelős: honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: az EU-gyakorlat tervezési folyamatával összhangban
e) területi szintű komplex védelmi igazgatási gyakorlatok végrehajtása.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2020. december 31.

8. A védelmi igazgatás tervrendszerének kialakításával kapcsolatban az ágazatonként meghatározott, honvédelemben közreműködő egyéb szervek honvédelmi intézkedési terveinek szükség szerinti felülvizsgálata, módosítása, kiegészítése.
Felelős: valamennyi érintett miniszter
Határidő: folyamatos

9. A Kormány részére előterjesztés készítése a védelemgazdaság központi tervező szervének kijelöléséről és feladatkörének meghatározásáról.
Felelős: pénzügyminiszter
innovációért és technológiáért felelős miniszter
honvédelmi miniszter
Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára
Határidő: 2020. október 31.

10. A Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeivel kapcsolatban végrehajtandó feladatok:
a) a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek folyamatos biztosítása és fejlesztése a Kormány által meghatározott követelményeknek megfelelően;
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: folyamatos
b) a Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek folyamatos biztosítása érdekében megkezdett törzsvezetési gyakorlat IV. ütemének végrehajtása, tapasztalatok összegzése és kiértékelése;
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2020. november 30.
c) az ágazati informatikai hálózatoknak a kormányzati védett vezetési rendszer fő objektumából történő elérési feltételeinek biztosítása a Honvédelmi Minisztérium követelményei alapján;
Felelős: belügyminiszter
honvédelmi miniszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2020. december 31.
d) a K-600/KTIR Hírközlési és Informatikai Rendszer (a továbbiakban: K-600/KTIR) működtetése és fejlesztési feladatainak végrehajtása a Honvédelmi Minisztérium követelményei alapján;
Felelős: belügyminiszter
honvédelmi miniszter
Határidő: folyamatos
e) a K-600/KTIR működtetésével, képességfenntartással kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges 2020. évi szerződések megkötése;
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2020. október 31.
f) valamennyi érintett miniszterrel és a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárával együttműködésben a Magyar Honvédség Védett Vezetési Információs Rendszer (a továbbiakban: VVIR) további kiterjesztésére vonatkozó központi igények, valamint a végpontokként javasolt helyszíneken a megvalósításhoz szükséges fizikai és személyi biztonsági feltételek, a helyi működéshez szükséges számítástechnikai eszközök biztosíthatóságának, a költségigényeknek a felmérése, és ez alapján a 2021. évre tervezett védelmi felkészítési feladatokról szóló kormány-előterjesztésben javaslattétel újabb VVIR-végpontok kialakítására.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2020. december 1.

11. A honvédelmi érdekből létfontosságú rendszerelemek védelmével kapcsolatban végrehajtandó feladatok, így koncepció elkészítése a létfontosságú rendszerelemek hibrid fenyegetésekkel szembeni ellenálló képességének és védelmének a növeléséről, az egyes ágazatok közötti együttműködés és információcsere erősítéséről, valamint az államigazgatási szervek és a létfontosságú rendszerelemek üzemeltetői közötti együttműködésről.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
valamennyi érintett miniszter
Határidő: 2020. október 30.

12. A honvédelmi miniszter által jóváhagyott terv alapján – az érintett államigazgatási szervek bevonásával – átfogó, felügyeleti ellenőrzés lefolytatása a Fejér Megyei Védelmi Bizottságnál, a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottságnál, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottságnál.
Felelős: honvédelmi miniszter
belügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2020. november 30.

13. Javaslatok megküldése a honvédelmi miniszter részére a védelmi felkészítés 2021. évi feladattervének összeállítása érdekében, a tervezett feladatokhoz tartozó költségvetési igények egyidejű megjelölésével.
Felelős: valamennyi érintett miniszter
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2020. október 15.

14. A 13. pont szerinti javaslatok alapján a Kormány részére előterjesztés készítése a 2021. évre tervezett védelmi felkészítési feladatokról, valamint a végrehajtáshoz szükséges költségvetési források átcsoportosításáról.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2020. december 1.

15. A Kormány számára összeállításra kerülő jelentéshez tájékoztató megküldése a honvédelmi miniszter részére a 2020. évi védelmi igazgatási feladatterv végrehajtásáról, a jóváhagyott költségvetési források – elszámolási és a fel nem használt előirányzatok vonatkozásában visszatérítési kötelezettség mellett történő – felhasználásáról.
Felelős: valamennyi érintett miniszter
megyei, fővárosi védelmi bizottságok elnökei
Határidő: 2021. február 15.

16. A 15. pont szerinti tájékoztatók alapján jelentés készítése a Kormány számára a védelmi felkészítés 2020. évi feladatainak végrehajtásáról, valamint a „honvédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai”, a „Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása”, illetve a „K-600 hírrendszer működtetésére” jogcímeken biztosított előirányzatok – elszámolási és a fel nem használt előirányzatok vonatkozásában visszatérítési kötelezettség mellett történő – felhasználásáról.
Felelős: honvédelmi miniszter
Határidő: 2021. március 31.
1

A határozatot az 1370/2021. (VI. 10.) Korm. határozat 3. pontja hatályon kívül helyezte 2021. június 11. napjával.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére