• Tartalom

1490/2020. (VIII. 11.) Korm. határozat

1490/2020. (VIII. 11.) Korm. határozat

a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztéséhez szükséges további intézkedésekről

2020.08.12.

1. A Kormány

a) egyetért a Honvédelmi Sportközpontok kialakításával és fejlesztésével összefüggő program (a továbbiakban: Program) részére bemutatott koncepció szerinti előkészítésével és megvalósításával, továbbá azzal, hogy az 1. mellékletben megjelölt településeken valósuljon meg a Program I. üteme;

b) a Program előkészítésének kormányzati felelőseként a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert jelöli ki, a honvédelemi miniszter bevonásával;

c) a Program beruházásai előkészítőjének és megvalósítójának a Beruházási Ügynökséget jelöli ki a Honvédelmi Sportszövetség bevonásával;

d) egyetért azzal, hogy a Program keretében megvalósuló honvédelmi sportközpontok vagyonkezelője a Honvédelmi Sportszövetség legyen;

e) a Program I. üteme 1. melléklet 6–16. sora szerinti településeken megvalósuló elemeinek előkészítése érdekében a Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettségek felső korlátjáról szóló 1776/2018. (XII. 21.) Korm. határozat 1. pontja szerinti kötelezettségvállalási keret terhére a Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettség összegét összesen 550 000 000 forintban határozza meg azzal, hogy az állami magasépítési beruházásokról szóló 299/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 4. § a), c), e), f), g), k), l), n), o) és p) pontja szerinti előkészítési fázisokat legkésőbb 2021. december 31. napjáig kell megvalósítani;

f) felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az e) alpont szerinti összeg 2020. évi részének finanszírozása érdekében 90 000 000 forint rendelkezésre állásáról a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklet XLV. Kiemelt kormányzati magasépítési beruházások fejezet, 2. Programszerű magasépítési beruházások cím, 1. Honvédelmi Sportközpontok fejlesztésének előkészítése és megvalósítása alcím javára;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

g) felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával gondoskodjon az e) alpont szerinti összeg 2021. évi részének rendelkezésre állásáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 3. Gazdaságvédelmi Alap – Kiemelt Kormányzati Magasépítési Beruházások címen belül;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

pénzügyminiszter

Határidő: a 2021. évi központi költségvetés végrehajtása során, a felmerülés ütemében

h) felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy az 1. melléklet szerinti településeken megvalósuló programelemek megvalósítására lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárások eredménye alapján készítsen előterjesztést a Kormány részére a beruházások megvalósításáról, a kivitelezéshez kapcsolódó kötelezettségvállalási összeg és a kifizetések ütemezésének, továbbá az érintett ingatlanok megjelölésének bemutatásával;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: a beruházások megvalósítását célzó feltételes közbeszerzési eljárásokat követően ütemezetten

i) egyetért azzal, hogy a Program megvalósítására állami tulajdonú ingatlanokon kerüljön sor, ennek érdekében felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a Beruházási Ügynökség útján – az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 7. §-a alapján – intézkedjen az 1. melléklet szerinti települések érintett ingatlanjai tulajdonjogának az állam javára történő ingyenes, per-, teher- és igénymentes megszerzése iránt;

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: folyamatos

j) felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a Nemzeti Sportközpontok és a Beruházási Ügynökség közötti feladat átadás-átvétel lebonyolítása érdekében;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2020. szeptember 30.

k) felhívja a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli minisztert, hogy készítsen előterjesztést a Kormány részére a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése keretében megvalósuló Programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 479/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról.

Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter

Határidő: 2020. szeptember 30.

2.1

3.2

4.3

5.4

6.5

7.6

1. melléklet az 1490/2020. (VIII. 11.) Korm. határozathoz

A Honvédelmi Sportközpontok I. ütemének helyszínei

1.

Baja

2.

Balassagyarmat

3.

Újfehértó

4.

Szarvas

5.

Szigetvár

6.

Kisvárda

7.

Körmend

8.

Nagykanizsa

9.

Berettyóújfalu

10.

Pécs

11.

Sárospatak

12.

Makó

13.

Szekszárd

14.

Székesfehérvár

15.

Kecskemét

16.

Zalaegerszeg

1

A 2. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

2

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 5. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 6. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 7. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére