• Tartalom

19/2019. (IV. 17.) ORFK utasítás

19/2019. (IV. 17.) ORFK utasítás

a Külgazdasági és Külügyminisztérium őrzésvédelmének, beléptetési és parkolási rendjének szabályozásáról

2019.04.26.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 46. § (3) és (4) bekezdése alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium őrzésvédelmének, beléptetési és parkolási rendjének szabályozására – a külgazdasági és külügyminiszterrel egyetértésben – kiadom az alábbi utasítást:

I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatály

1. Az utasítás hatálya kiterjed a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) 2. pontban meghatározott épületeinek őrzésvédelmére, ezen épületekbe történő belépéssel és az onnan való kilépéssel összefüggő létesítménybiztosítási, valamint a parkolás rendjének fenntartásával összefüggő feladatok ellátására.

2. Az utasítás területi hatálya kiterjed a KKM
a) 1027 Budapest, Bem rakpart 47. szám alatti A., B–C. (a továbbiakban: KKM I.), valamint
b) 1027 Budapest, Nagy Imre tér 4. szám alatti D., E., F. (a továbbiakban: KKM II.)
épületére (a továbbiakban együtt: KKM központi épületei).

2. Értelmező rendelkezések

3. Az utasítás alkalmazásában:
a) KKM fel- és leszerelő hivatali okmány: a KKM által kiállított okmány, amely a munkatárs foglalkoztatási viszonyának keletkezésével vagy megszűnésével kapcsolatos ügyintézés céljára jogosít kíséret nélküli belépésre;
b) KKM kíséret: a belépés vonatkozásában érintett szervezeti egység által a kíséretre kijelölt vagy delegált, a KKM-mel kormányzati szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló személy;
c) önálló biztonsági terület: a KKM mindenkor hatályos Biztonsági Szabályzatában kijelölt terület, helyiség, „Titkos!” vagy „Szigorúan titkos!” irattár, amelynek riasztás élesítését a KKM-mel kormányzati szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló személy végzi;
d) vendégkártya: olyan – a KKM központi épületeibe, valamint azoknak egyes területeire történő be- és kilépéshez szükséges – I. számú (piros) típusú korlátozott jogosultsági szintű, illetve II. számú (kék) típusú bővített jogosultsági szintű elektronikus vendégkártya, amelyet egyszeri beléptetésre, és a 6. és a 18. pontban foglalt kivételekkel az épületben kísérettel való közlekedésre jogosít, és amelyet a a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály Külügyminisztérium Őrségi Alosztálya ad át;
e) vendégkísérő jegy: a fogadó szervezeti egység által maximum 5 fő részére – formanyomtatvány alapján – kiállított belépési engedély, amely munkaidőben, KKM kísérettel jogosít belépésre.

II. FEJEZET
RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK

3. A be- és kiléptetés általános rendje

4. A KKM központi épületeiben a be- és a kiléptetési feladatokat a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály I. Őrségi Osztály Külügyminisztérium Őrségi Alosztálya (a továbbiakban: KKM Őrség) végzi.

5. A be- és kilépést biztosítani kell az alábbiakban megjelölt személyek részére:
a) vendégkártya és személyazonosság ellenőrzése nélkül:
aa) a köztársasági elnök,
ab) a miniszterelnök,
ac) a miniszterek,
ad) az Országgyűlés elnöke,
ae) az Országgyűlés alelnökei,
af) az Alkotmánybíróság elnöke,
ag) a Kúria elnöke és elnökhelyettese,
ah) a legfőbb ügyész,
ai) az Állami Számvevőszék elnöke,
aj) a kormánybiztosok,
ak) a miniszterelnöki biztosok,
al) a KKM államtitkárai és helyettes államtitkárai,
am) a KKM Őrség szolgálati elöljárói,
an) az aa)–am) alpontban felsoroltak kíséretében lévő személyek;
b) az országgyűlés képviselői, állami vezetői és egyéb szolgálati (munkáltatói) igazolványuk felmutatása és annak ellenőrzése után:
ba) az Alkotmánybíróság tagjai,
bb) az országgyűlési képviselők,
bc) az alapvető jogok biztosa és helyettesei,
bd) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke és helyettese,
be) az Állami Számvevőszék alelnöke,
bf) az államtitkárok és a helyettes államtitkárok,
bg) központi államigazgatási szervek vezetői,
bh) magyar európai parlamenti képviselők,
bi) a legfőbb ügyész helyettesei,
bj) a Készenléti Rendőrségnek a KKM központi épületeiben szolgálatot teljesítő állománya és az ellenőrzésre jogosult tagjai,
bk) a Magyar Honvédség belföldi futárszolgálatot ellátó tagjai, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Állami Futárszolgálat (a továbbiakban: Állami Futárszolgálat) tagjai, valamint a rendvédelmi szervek belső futárai;
c) KKM állandó belépővel, az azzal rendelkező KKM-mel kormányzati szolgálati viszonyban, munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló személy (a továbbiakban: KKM munkatárs).

6. Az 5. pont b) alpontjában felsorolt személyek részére a látogatást megelőzően legalább 72 órával korábban adott előzetes írásbeli jelzés alapján munkaidőben és KKM kísérettel biztosítható a KKM központi épületeiben való tartózkodás. Amennyiben az 5. pont bk) alpontjában megjelölt személy fogadó szervet nem nevez meg, vagy a fogadó szerv számára kíséretet biztosítani nem tud, a KKM Őrség a KKM Biztonsági, Informatikai és Távközlési Főosztály (a továbbiakban: BITÁF) munkatársának tájékoztatása, és a BITÁF kérésére II. számú (kék) elektronikus vendégkártyával végzi a beléptetést, az 5. pont bk) alpontjában megjelölt személy részére, tekintettel az általa kézbesítendő a minősített adatot tartalmazó küldeményre, biztosítható a munkaidőn túli, és a kíséret nélküli közlekedés.

7. Munkaidőn kívül az 5. pont c) alpontjában meghatározott személyek belépésekor a KKM Őrség regisztrálja a belépés tényét, a KKM munkatárs által megjelölt tartózkodási helyét, a szoba- és telefonszámát, valamint a behatolást jelző riasztó rendszert szükség esetén kikapcsolja.

8. A beléptetés alapjául az alábbi belépésre jogosító okmányok szolgálnak:
a) kizárólag munkaidőben
aa) a BITÁF által kiadott ideiglenes belépők,
ab) vendégkártya,
ac) KKM fel- és leszerelő hivatali okmány,
ad) vendégkísérő jegy a 26. pontban foglaltak figyelembevételével;
b) munkaidőben és munkaidőn túl is
ba) a KKM állandó belépő,
bb) a KKM Őrség szolgálati igazolványa,
bc) a KKM munkatárs érvényes diplomata vagy szolgálati útlevele (futárküldemény szállítása esetén),
bd) kizárólag az 5. pont bk) alpontjában megjelölt személy részére, tekintettel az általa kézbesítendő, minősített adatot tartalmazó küldeményre, rendkívüli esetben kiadott vendégkártya.

9. Külföldi diplomata csak KKM kísérettel léphet be a KKM központi épületeibe, a részére kiállított vendégkísérő jegy alapján.

10. Munkaidőben a KKM nyugdíjas-igazolványát felmutató, látogató célú nyugdíjas részére a KKM Őrség I. számú (piros) elektronikus vendégkártyát ad ki. KKM kíséret esetén a nyugállományú KKM igazolvány tulajdonosát a II. számú (kék) elektronikus vendégkártyával kell ellátni.

11. A KKM „D” épület éttermi részébe ebédidőben, 12 órától 15 óráig a 13. pont szerinti adatrögzítés nélkül is beléptethetők a KKM engedélyével rendelkező szervezetek, intézmények munkatársai a munkáltatóik által kiállított arcképes igazolvány felmutatásával.

12. Az 5. pont szerinti jogosultsággal nem rendelkező személyek beléptetésének alapjául a 8. pontban felsorolt okmányok szolgálnak. A 8. pont a) alpontjában felsorolt okmányok érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal együtt jogosítanak fel a belépésre. A KKM központi épületeibe személyazonosításra alkalmas okmánnyal belépni kívánó személyek beléptetése kizárólag abban az esetben lehetséges, ha a KKM fogadó szervezeti egysége ezt a KKM Őrséggel legalább a látogatást megelőzően 72 órával előzetesen – akár szóban, akár regisztrációs lista vagy névsor előzetes leadásával – egyeztette.

13. A 12. pont szerinti belépést megelőzően a vendégkártyával ellátandó személy nevét és a személyazonosság igazolására alkalmas fényképes igazolvány számát rögzíteni kell, amely személyes adatokat a KKM Őrség a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 91/J. § (1) bekezdés c) pontja alapján kezel.

14. A 12. és 13. pont szerinti egyeztetés megtörténte után a KKM központi épületeibe belépni kívánó személynek – névre szóló meghívóval érkező személy kivételével – a KKM Őrség eligazító (objektumőr) munkatársa I. számú (piros) elektronikus vendégkártyát ad ki, illetve a KKM kíséretet biztosít.

15. A KKM Őrség az I. számú (piros) és a II. számú (kék) elektronikus vendégkártya kiadásáról és visszavételéről – a fogadó nevének, a belépő nevének és személyazonosság igazolására alkalmas fényképes igazolvány számának, valamint a be- és kilépés időpontjának feltüntetésével – naprakész nyilvántartást vezet.

16. Az I. számú (piros) elektronikus vendégkártyával rendelkező személy – a 10. pontban rögzített eset kivételével – a KKM kíséret megfelelő biztosítása esetén léptethető be.

17. A 12–16. pontban foglaltakat nem kell alkalmazni azon személy esetében, aki a KKM Konzuli és Állampolgársági Főosztály ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe kíván belépni (a továbbiakban: ügyfél). A KKM Őrség eligazító (objektumőr) munkatársa az ügyfelet érkezésekor a KKM Konzuli és Állampolgársági Főosztály eligazítójához irányítja.

18. A KKM központi épületeibe személyazonosításra alkalmas okmánnyal belépni kívánó KKM munkatárs – a KKM munkatárs vezetőjének visszaigazolása, valamint az adatai rögzítését követően – beléptetéskor II. számú (kék) elektronikus vendégkártya felvételére jogosult.

19. A személyazonosításra alkalmas okmány alapján beléptetett személyek kilépésekor – a vendégkártya visszavétele után – a KKM Őrség eligazító (objektumőr) munkatársa rögzíti a kilépés időpontját.

20. A KKM Őrség a be- és kiléptetéssel kapcsolatban keletkezett iratokat, nyilvántartásokat a Rendőrség Iratkezelési Szabályzatának rendelkezései szerint kezeli.

4. A BITÁF által kiadott ideiglenes belépők

21. A BITÁF ideiglenes belépővel kizárólag hivatali munkaidőben, valamint személyazonosításra alkalmas okmány egyidejű felmutatásával és ellenőrzésével lehet a beléptetést végrehajtani.

22. Amennyiben a belépni szándékozó számára a BITÁF az általa kiadott ideiglenes belépő mellé elektronikus belépőkártyát még nem biztosított, a BITÁF tájékoztatása mellett a beléptetéskor a KKM Őrség II. számú (kék) vendégkártyát ad át.

5. A sajtó munkatársainak beléptetése

23. A sajtó számára nyilvános eseményekre érkező sajtómunkatársak a sajtóigazolványuk, valamint a személyazonosításra alkalmas okmányuk ellenőrzését követően – a KKM sajtóért felelős munkatársa által a sajtómunkatársak beléptetéséhez biztosított lista alapján – léptethetők be. A sajtómunkatársak csak a KKM sajtóért felelős munkatársa kíséretében léptethetők be és ki, illetve e kísérettel biztosítható a KKM központi épületeiben való tartózkodásuk.

24. A sajtóigazolvány csak a sajtómunkatársak számára, a nyilvános esemény időtartamára fogadható el a beléptetés, illetve a KKM központi épületeiben való tartózkodás alapjául.

6. Beléptetés egyéb módon

25. A beléptetés vendégkártya kiadása nélkül névjegyzék, meghívó, valamint vendégkísérő jegy alapján is történhet.

26. A szervezeti egységek legalább osztályvezető besorolású vezetői, valamint e jogkörükben eljáró helyetteseik által kiadott névjegyzék alapján egyszeri, illetve meghatározott időre szóló belépés biztosítható.

27. A névjegyzéket a KKM Őrség a beléptetést követő munkanapon visszajuttatja az azt kiállító szervnek.

28. A KKM központi épületein belüli szakipari, javítási, felújítási munkát végzők beléptetése a munka megrendeléséért felelős KKM szervezeti egység vezetőjének a munka megkezdése előtt legalább öt munkanappal, sürgős esetben soron kívül írásban – a munkát végzők névsoráról, a munkavégzés időtartamáról és helyéről – adott tájékoztatása alapján biztosítható. A KKM Őrség eligazító (objektumőr) munkatársa a névsor alapján, valamint a belépésre jelentkező személy azonosítása után hajtja végre a beléptetést.

29. A KKM központi épületein belüli szakipari, javítási, felújítási munkát végzőknek a KKM központi épületeiben történő tartózkodása kizárólag a BITÁF által kijelölt kísérettel engedhető meg, a biztosítandó felügyelet elmulasztása esetén a beléptetést meg kell tagadni.

7. A biztonságtechnikai átvizsgálás szabályai

30. A KKM Őrség a beléptetéskor biztonságtechnikai átvizsgálást végez, kivéve az 5. pont szerinti személyek belépése és a KKM munkatárs kíséretében történő KKM eszközök szállítása, a KKM állami protokollrendezvényekre meghívott állam- és kormányfők, miniszterek és helyetteseik, továbbá a kíséretükben tartózkodó személyek, valamint a hazánkban szolgálatot teljesítő diplomáciai testületek tagjai, az Információs Hivatal, és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai esetén.

31. A KKM Őrség – a 30. pontban meghatározottak figyelembevételével – szúrópróbaszerűen a kiléptetés végrehajtásakor biztonságtechnikai átvizsgálást végezhet.

32. A biztonságtechnikai átvizsgálás alá vonandó személyek számára a KKM központi épületeibe történő belépéshez kizárólag az átvizsgáláshoz rendszeresített technikai eszközzel rendelkező bejárat igénybevétele engedélyezhető.

33. Az a személy, aki a biztonságtechnikai átvizsgálást megtagadja, nem léptethető be a KKM központi épületeibe.

34. Ha a biztonságtechnikai átvizsgálás alól egyéb indokolt esetben a KKM állami vezetője szóbeli közlés útján felmentést ad, a felmentést a KKM Őrség szolgálati naplójába a szolgálatparancsnoknak rögzítenie kell, továbbá haladéktalanul értesítenie kell a BITÁF illetékes munkatársát.

35. A jogszerűen birtokban tartott veszélyes tárgyak letétbe helyezését a KKM Őrség biztonságtechnikai átvizsgálást végrehajtó tagja az Rtv. 46. § (4) bekezdése alapján végzi.

8. Eljárás riasztás esetén

36. A behatolást jelző riasztórendszer riasztása esetén ennek okát a KKM Őrség haladéktalanul kivizsgálja. A kivizsgálás végrehajtására kijelölt őr a tapasztaltakat jelenti közvetlen szolgálati elöljárójának, aki tájékoztatja a BITÁF vezetőjét a riasztás okáról és a tett intézkedésekről.

37. A KKM Őrségnek – mint reagáló erőnek – a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre kell érkeznie a minősített adatokhoz történő illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében.

38. Az önálló biztonsági területek riasztása esetén a KKM Őrség köteles munkaidőben az illetékes szervezeti egységet, munkaszüneti napokon, illetve munkaidőn túl a KKM I. épületében található politikai vagy központi ügyeletet (a továbbiakban: KKM Központi Ügyelet) és a BITÁF-ot tájékoztatni.

39. Az önálló biztonsági területek kivételével a KKM központi épületeiben lévő területek, helyiségek behatolást jelző riasztórendszer riasztását munkanapokon 24 órakor a KKM Őrség élesíti. Ha bármely területről jelzés érkezik, azt a KKM Őrség köteles kivizsgálni. Ha a kivizsgáláskor az adott helyiségben még jogszerűen tartózkodik munkavégzés céljából KKM alkalmazott, abban az esetben a munka befejezését követően történik meg az adott helyiség beriasztása.

40. A 39. pontban szerepeltetett biztonsági területek bármely riasztása esetén a KKM Őrség minden esetben köteles a jelzést kivizsgálni, annak eredményét a technikai üzemnaplóban rögzíteni, arról legkésőbb a következő napon munkakezdéskor a BITÁF vezetőjét tájékoztatni.

41. A KKM Őrség köteles a riasztóközpont, mozgásérzékelő rendszer (a továbbiakban: biztonságtechnikairendszerben) bekövetkezett hiba esetén a hibaelhárítással kapcsolatos intézkedések megtételére, melynek tényét a technikai üzemnaplóban köteles rögzíteni. A hibaelhárítási munkalap ellenjegyzésére a KKM Őrség alosztályvezetője és szolgálatparancsnokai jogosultak.

42. A biztonságtechnikai rendszerrel kapcsolatos intézkedésekről a KKM Őrség alosztályvezetője, akadályoztatása esetén a szolgálatparancsnok, köteles a BITÁF vezetőjét vagy a belső biztonságért felelős osztály vezetőjét, vagy objektumvédelmi munkatársát tájékoztatni.

43. A BITÁF negyedévenkénti riasztási próbája helyszínének – a KKM Őrség technikai figyelő helyiségeiben található riasztóközpontok által kiállított – zóna- és eseménynaplóját mint nyomtatott igazolást a KKM Őrség a BITÁF illetékes munkatársának átadja.

44. A KKM Őrség az általa felügyelt biztonságtechnikai eszközök meghibásodását, üzemen kívül helyezését köteles haladéktalanul bejelenteni a BITÁF-nak.

9. A kulcsátadás rendje

45. Munkaidő után a biztonsági területek (nyilvántartók, irattárak), valamint az önálló biztonsági területek használatban lévő kulcsait a KKM Őrség szolgálatot ellátó munkatársa folyamatosan őrzi, a lepecsételt kulcsdobozok átadásáról, átvételéről naplót vezet. A naplóban dátumszerűen, az átadás-átvétel során beírt adatokat olvashatóan szükséges vezetni.

46. A takarító személyzet által felvehető kulcsokat a KKM Őrség szolgálatot ellátó munkatársa folyamatosan őrzi, arról külön – emeleti besorolás szerinti – kulcsnyilvántartó-naplót vezet. A kulcsnyilvántartó-naplót dátumszerűen, az átadás-átvétel során beírt adatokat olvashatóan szükséges vezetni.

10. Épületen belüli rendezvények biztosítása

47. A KKM Őrség a KKM központi épületeiben tartott rendezvényeket – a KKM biztonsági igényeinek figyelembevételével és létszámuknak megfelelően – biztosítja.

48. A KKM központi épületeiben megtartott olyan rendezvényt, amelyen a KKM vagy kormányzati működés szempontjából érzékeny adatok hangoznak el, vagy egyéb más módon keletkeznek, a BITÁF vezetőjével előzetesen egyeztetett védelmi terv alapján szükséges biztosítani.

11. Az önálló biztonsági területek evakuációja

49. Az önálló biztonsági területek evakuációja esetén a KKM Őrség a vészjelzést követően a káresemény elhárításáig vagy az iratanyagok elszállításáig köteles a területen védőőrizetet biztosítani.

50. A II. osztályú („Titkos!”) biztonsági területen akkreditált zónákban a KKM Őrség szolgálatparancsnoka a mentés koordinációja céljából kíséret nélkül is tartózkodhat, az I. osztályú („Szigorúan titkos!”) biztonsági területen csak KKM kísérettel.

12. Küldemények, csomagok és egyéb tárgyak behozatalának és kivitelének rendje

51. A KKM központi épületeibe a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvényben, illetve a végrehajtására kiadott jogszabályban fegyverként meghatározott eszköz, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló jogszabályban meghatározott eszköz, valamint a KKM Őrség tagja által veszélyes anyagként (eszközként) azonosított dolog bevitele nem engedélyezhető.

52. Az 51. pontban foglalt rendelkezést nem kell alkalmazni
a) az 5. pont a)–b) alpontjában meghatározott személyek birtokában lévő tárgyakra, valamint
b) a KKM központi épületeiben munkavégzés céljából jogszerűen tartózkodó személyek által ilyen célból, illetve a munkavégzés során jogszerűen tartható eszközökre.

53. A küldeményeket a KKM Őrség biztonságtechnikai eszközökkel (csomagátvizsgáló röntgenberendezés, fémkereső kapu, kézi fémdetektor) – felbontás nélkül – ellenőrzi. Ezt követően kerülhet sor a küldemény a futárszolgálat, illetve a címzett KKM munkatárs által a KKM központi épületeibe történő bevitelének engedélyezésére.

54. A munkaidő után érkező hivatalos küldeményről annak átvétele érdekében a KKM Őrség értesíti a KKM Központi Ügyeletét.

55. A KKM központi épületeiből eszközök, tárgyak kivitelét csak az illetékes szervezeti egység vezetőjének írásbeli engedélye mellett lehet biztosítani. Az eszközkiviteli engedélyek ellenőrzését a KKM Őrség végzi.

13. A parkolás rendje

56. Munkaidőben a KKM F. épületénél a Vitéz utcáról megközelíthető zárt parkoló (a továbbiakban: biztosított parkoló) telítettségét a KKM Őrség figyelemmel kíséri. Ha a biztosított parkoló megtelt, a KKM Őrség ezt jelzi az ott parkolni szándékozóknak.

57. A KKM B–C. épület melletti, a KKM részére kijelölt parkolóban található, parkolási engedéllyel nem rendelkező gépjármű üzembentartóját – az Állami Futárszolgálat gépjárműveinek kivételével – a KKM Őrség a terület azonnali elhagyására felszólíthatja.

58. A KKM munkatársak részére biztosított parkoló munkaidőn túli rendjét a KKM Őrség időszakosan ellenőrzi.

III. FEJEZET
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

59. Ez az utasítás a közzétételét követő nyolcadik napon lép hatályba.

60.1
1

A 60. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére