• Tartalom

16/2019. (VII. 18.) KKM utasítás

16/2019. (VII. 18.) KKM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről1

2019.07.20.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatos eljárási rendet és hatásköröket tartalmazó szabályzatot az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

3. §2

1. melléklet a 16/2019. (VII. 18.) KKM utasításhoz


A fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rend és hatáskörök szabályzata
Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. § (1) A Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: KKM) fejezeti kezelésű előirányzataival kapcsolatos eljárási rendet és hatásköröket tartalmazó belső szabályzat hatálya
a) a központi költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzataira,
b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényben az a) pont szerinti költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium és annak jogelődei költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára,
c) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési évben megállapított új előirányzatokra
[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.
(2) A fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési címén belül a visszterhes kötelezettségvállalásokra a közigazgatási államtitkár Külgazdasági és Külügyminisztérium Gazdálkodási Keretszabályzatáról szóló 4/2017. (V. 18.) ügyviteli szabályzatának (a továbbiakban: Gazdálkodási Keretszabályzat) rendelkezéseit kell alkalmazni. A Gazdálkodási Keretszabályzat és jelen utasítás ugyanazon szabályozási tárgykörre vonatkozó rendelkezései közötti eltérés esetén ugyanakkor jelen utasítás rendelkezései az irányadók.
(3) Külön szabályozás rendelkezik
a) a Beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásának szabályairól,
b) a nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezéshez kapcsolódó jelen szabályozástól eltérő felhasználás eljárásrendjéről,
c) a határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák szerződéskötési, döntéshozatali és a támogatás fedezetének lehívási rendjéről, valamint
d) az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól.
(4) A (3) bekezdésben felsorolt fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó külön ügyrendi szabályozások keretei között nem szabályozott kérdésekben a jelen utasításban foglaltak az irányadók.

2. Értelmező rendelkezések

2. § A jelen utasítás alkalmazásában
1. előirányzat-finanszírozási terv: az éves kiadási előirányzatot negyedéves és havi, a tárgyhónapi kiadásokat dekádonkénti részletezésben lebontó tervdokumentum;
2. érvényesítés: a teljesítés igazolása alapján az összegszerűségnek a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentummal való egyeztetése, a fedezet megléte és az érvényesítést megelőző ügymenetben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az Ávr. és az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet előírásai betartásának ellenőrzése, különösen a szükséges aláírások meglétének, az ellenjegyzők nevének és az ellenjegyzés időpontja megjelölésének, a teljesítést igazoló jogosultságának ellenőrzését is;
3. fedezetigazolás: az előzetes kötelezettségvállaláshoz a pénzügyi fedezet rendelkezésre állását igazoló dokumentum;
4. lebonyolító szerv: a Beruházás ösztönzési célelőirányzat tekintetében a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet szerint kijelölt szervezet; a határon túli gazdaságfejlesztési programok tekintetében a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatainak meghatározásáról, valamint a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 127/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet módosításáról szóló 163/2018. (IX. 10.) Korm. rendelet szerint kijelölt szervezet;
5. kezelő szerv: az a szerv, amelyet a fejezetet irányító szerv az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokra nézve az Áht. alapján kijelöl;
6. kötelezettségvállalás: az előirányzatok felhasználását szolgáló, a kiadási előirányzatokat terhelő fizetési vagy más teljesítési kötelezettség vállalása, amely kizárólag írásos formában történhet;
7. kötelezettségvállalás szakmai szempontú ellenjegyzése: a kötelezettségvállalás szakmai szempontú megfelelőségének írásban történő tanúsítása. A szakmai ellenjegyző aláírásával igazolja, hogy a kötelezettségvállalás a fejezeti kezelésű előirányzat céljához illeszkedik, valamint a dokumentumtervezetben és annak mellékleteiben foglaltak szakmailag indokoltak és megalapozottak, az észszerű és hatékony forrásfelhasználás követelményének megfelelnek. A szakmai ellenjegyzésért a KKM mindenkori szervezeti és működési szabályzatával (a továbbiakban: SzMSz) összhangban, az előirányzatot érintő szakmai feladatok ellátását végző szervezeti egység vezetője felel;
8. kötelezettségvállalás jogi szempontú ellenjegyzése: annak írásbeli igazolása, hogy az adott kötelezettségvállalásra vonatkozóan a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum és a kezdeményező által rendelkezésre bocsátott iratok összhangban vannak. A Jogi Főosztály (a továbbiakban: JFO) a jogi ellenjegyzés során a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum mellékletét képező dokumentumok, valamint az ahhoz kapcsolódó, az elszámolás alapjául szolgáló dokumentumok szakmai, pénzügyi részleteit nem vizsgálja. A jogi ellenjegyzés ugyanakkor kiterjed annak igazolására, hogy a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum és annak mellékletei hiánytalanok, és az irányadó jogszabályokban foglalt formai és tartalmi követelményeknek megfelelnek, ideértve a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kötött szerződéseket érintő rendelkezéseit is;
9. kötelezettségvállalás pénzügyi szempontú ellenjegyzése: annak írásban történő igazolása, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt, illetve le nem kötött, a kötelezettségvállalás tárgyával összefüggő kiadási előirányzata rendelkezésre áll, illetve a befolyt vagy a megtervezett és várhatóan befolyó bevétel biztosítja a fedezetet, a tervezett kifizetés időpontjában megfelelő mennyiségű pénzeszköz (likvid fedezet) rendelkezésre áll, a kötelezettségvállalási jogkör fennáll, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. A Költségvetési Főosztály (a továbbiakban: KFO) a pénzügyi ellenjegyzés során a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokon kívüli irányadó jogszabályokban foglalt formai és tartalmi követelményeknek való megfelelést nem vizsgálja;
10. kötelezettségvállaló: a miniszter, illetve a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár által az előirányzatok terhére fizetési kötelezettség vállalására jogosultként felhatalmazott személy;
11. külföldi szervezet: nem magyarországi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet;
12. szakmai kezelő szervezeti egység: az SzMSz-szel összhangban, az előirányzatot érintő szakmai feladatok ellátását végző szervezeti egység;
13. teljesítés igazolása: a kötelezettségvállalás dokumentumában foglaltak teljesítésének írásban történő igazolása;
14. teljesítésigazoló: a kötelezettségvállaló vagy az általa – az adott kötelezettségvállaláshoz vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – írásban kijelölt személy, ideértve a kezelő/lebonyolító szerv képviseletét ellátó személyt, valamint a helyettesítés esetét is. Ha a helyettesítés nem jogszabályon alapul, azt írásbeli meghatalmazással igazolni szükséges;
15. utalványozás: a kiadások teljesítésének, a bevételek beszedésének, valamint elszámolásának elrendelése.
Közös szabályok

3. § (1) Az előirányzatok szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználásáért, a jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott feladatok ellátásáért, valamint azok ellenőrzéséért az 1. függelékben kijelölt kötelezettségvállaló és a kezelő/lebonyolító szerv felel.
(2) A KKM költségvetési fejezet fejezeti kezelésű előirányzatai szakmai kezelő szervezeti egységeit, valamint szakmai felügyeletet gyakorló vezetőit miniszteri utasítás, ennek hiányában a kötelezettségvállaló jelöli ki.
(3) A kötelezettségvállaló, a kezelő/lebonyolító szerv – az éves beszámoló elkészítése és a zárszámadás keretében – szöveges értékelést készít az általa kezelt előirányzatok felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról, a nevesített feladatok végrehajtásáról és a költségvetési maradványról.

4. § A közigazgatási államtitkár vagy a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár eltérő rendelkezése hiányában az előirányzatok tartalmazzák a felhasználásukkal kapcsolatosan felmerülő költségek, így különösen a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáért felszámított díj, rendelkezésre állási díj, pénzügyi tranzakciós illeték, a postaköltség, a fordítási, tolmácsolási, szakértői költség fedezetét, valamint a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe történő, az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti előrejelzésre vonatkozó adatszolgáltatással összefüggő esetleges költségeket is.

5. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján kötött visszterhes szerződéshez kapcsolódó, havi nettó 200 ezer forintot meghaladó kifizetéshez teljesítésigazolás akkor állítható ki, ha a kifizetés időpontjában rendelkezésre áll a vállalkozás 30 napnál nem régebbi, nemlegesnek minősülő együttes adóigazolása, vagy a vállalkozás szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.
(2) Az együttes adóigazolás beszerzéséről vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban való szereplés ellenőrzéséről a teljesítésigazoló gondoskodik.

6. § Az idegen nyelven kiállított nyilatkozathoz, dokumentumhoz a támogatott szervezet képviselője (vagy meghatalmazottja) által készített és hitelesített magyar nyelvű fordítást is csatolni kell, vagy az idegen nyelven kiállított bizonylatra rá kell vezetni a fordítást. A fordításban szereplő adatok valódiságát a támogatott szervezet képviselője – vagy meghatalmazottja – aláírásával igazolja.

7. § (1) A kezelő/lebonyolító szerv az általa kezelt előirányzatok tekintetében felel
a) az elkülönített pénzügyi számla kezeléséért;
b) az előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalásért, azok megalapozottságáért, nyilvántartásáért, a teljesítés igazolásáért, az utalványozásért, a pénzügyi lebonyolítás körében a pénzügyi ellenjegyzésért és az érvényesítésért, a pénzügyi, számviteli elszámolásért és a feladat ellátására kötött szerződésben foglaltak teljesítéséért;
c) a dokumentumokkal alátámasztott döntési javaslat összeállításáért;
d) a támogatási döntés elleni kifogás tárgyában hozott döntésben foglaltakból adódó, a kezelő/lebonyolító szerv feladatkörébe tartozó pénzügyi, adatszolgáltatási és nyilvánosságra hozatalhoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért;
e) az Ávr. 13. § (3) bekezdésében meghatározott szabályzat elkészítéséért;
f) a pályázatokhoz és egyedi támogatási kérelmekhez kapcsolódó, az Áht. 56/C. §-ában előírt adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért.
(2) A kezelő/lebonyolító szerv KKM-mel kötött megállapodása az (1) bekezdés rendelkezéseitől eltérő feladat- és hatásköröket is megállapíthat.
Az előirányzatok tervezése

8. § (1) Az előirányzatok tervezése az Áht. és az Ávr. hatályos előírásai, továbbá az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tervezési tájékoztatóban foglaltak alapján történik.
(2) A költségvetés szakmai tervezése és végrehajtása során a szakmai felügyeletet ellátó szervezeti egységek, illetve a kötelezettségvállalók a felügyeletük alá tartozó egyes előirányzatokért tartoznak felelősséggel.
(3) Az előirányzatok tervezésének koordinálásáért a KFO vezetője felelős, aki az államháztartásért felelős miniszter által kiadott tervezési tájékoztató – az abban szereplő határidők – ismeretében szervezi a tervezéssel kapcsolatos feladatok ellátását.
(4) Az egyes előirányzatok éves költségvetési javaslatának összeállításához szükséges információkat a közigazgatási államtitkár iránymutatásának megfelelően adják meg a kötelezettségvállalók a KFO részére.
(5) A központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a KFO vezetője megállapítja az egyes előirányzatok költségvetési előirányzatait.
(6) Az előirányzatok elemi költségvetését a KFO a rendelkezésre bocsátott elektronikus program segítségével készíti el és nyújtja be feldolgozásra.
(7) Az előirányzatok elemi költségvetését a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár – mint a KKM gazdasági vezetője – aláírásával hagyja jóvá.
Az előirányzatok módosításának és átcsoportosításának különös szabályai

9. § Az előirányzatok felhasználása a miniszternek a mindenkori fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló rendeletében (a továbbiakban: KKM rendelet) meghatározott célokra történhet.

10. § Az átcsoportosított előirányzatot a megvalósító intézmény fejezeti kezelésű előirányzatonként, feladatonként és kiadási jogcímenként elkülönítetten kezelni és azok igénybevételéről – a feladat elvégzését követően – az átcsoportosításra vonatkozó intézkedésben foglaltak szerint, valamint az éves beszámoló keretében elszámolni köteles.

11. § A KFO az előirányzatok átcsoportosításáról, a felhasználás jogcíméről, a felhasználás időtartamáról, valamint az elszámolási kötelezettség feltételeiről értesíti az érintett költségvetési szerv gazdasági szervezetét.

12. § (1) Az előirányzatokat és az intézményi címeket érintő fejezeti hatáskörű előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási jogkört a miniszter által átruházott hatáskörben – a (2) bekezdés kivételével – a KFO vezetője gyakorolja.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti előirányzat-átcsoportosításhoz és -módosításhoz a Kormány vagy az államháztartásért felelős miniszter engedélye is szükséges, úgy az előirányzat-átcsoportosítási és -módosítási jogkört a miniszter által átruházott hatáskörben a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár gyakorolja.
(3) A Kormány és az Országgyűlés hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítás és -módosítás technikai végrehajtásáról a KFO vezetője gondoskodik.
(4) Az előirányzatok rovatainak végleges csökkentéséről, zárolásáról a miniszter által átruházott hatáskörben a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár dönt.
(5) A központi költségvetésről szóló törvényben jóváhagyott előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadási előirányzatok túllépésekor az eredeti előirányzatot meghaladó támogatási igényt, valamint az azt megalapozó indokolást és számítást a szakmai kezelő szervezeti egység és a lebonyolító szerv készíti elő a KFO, valamint a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével, és a közigazgatási államtitkár nyújtja be az államháztartásért felelős miniszter, illetve a Kormány részére.
(6) Ha az (5) bekezdés szerinti eredeti előirányzatot meghaladó támogatási igény érvényesítéséhez önálló, a KKM által készített kormány-előterjesztés készítése szükséges, úgy annak elkészítéséről a szakmai kezelő szervezeti egység a KFO közreműködésével gondoskodik.
(7) Az előirányzat-átcsoportosításokról a KFO a FORRÁS.NET integrált pénzügyi és számviteli rendszerben (a továbbiakban: FORRÁS rendszer) analitikus nyilvántartást vezet.
Az előirányzatok felhasználásának általános szabályai

1. Általános rendelkezések

13. § (1) Az előirányzatok felhasználása magában foglalja a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére elszámolt kiadások teljesítését és a jóváhagyott bevételi előirányzat teljesítésének kötelezettségét.
(2) Ha az előirányzatok felhasználása visszterhes polgári jogi szerződés vagy megrendelés alapján történik, a szerződés megkötésére és az azt megelőző eljárásra a Gazdálkodási Keretszabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni.

2. A várható kiadások és bevételek adatszolgáltatás elkészítése

14. § (1) Az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése alapján az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a bevételeinek és kiadásainak várható alakulásáról évente hat alkalommal – március, június, szeptember, október, november és december hónapokban – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben (e § alkalmazásában a továbbiakban: előrejelzés), amelyet a fejezetet irányító szerv a tárgyhónap 10-éig jóváhagy. Az előrejelzést tárgyhónap, valamint a tárgyév egésze bontásban kell megadni.
(2) A KKM az előrejelzést a Kincstár által működtetett adatszolgáltatási rendszeren keresztül teljesíti.
(3) A fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai kezelő szervezeti egységei adatszolgáltatásukat a KFO által részükre minden hónap 5. napjáig kiküldött Excel táblázat kitöltésével és az adott hónap 9-e munkaidő végéig történő visszaküldésével teljesítik. A kapott táblázatokban szereplő adatokat a KFO tölti fel, majd hagyja jóvá az adatszolgáltatási rendszerben.
(4) A KKM költségvetési szerveit befizetési kötelezettség terheli abban az esetben, ha két egymást követő előrejelzéssel érintett hónap előrejelzésében az általa irányított fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok összesített adatait tekintve a fejezeti egyenleg tárgyhónapra előre jelzett összege és azok tárgyhónapra elkészített időközi költségvetési jelentésben kimutatott, könyvelési adatokon alapuló tényleges teljesítése közötti eltérés abszolút értéke legalább a tényleges teljesítés abszolút értékének 3%-a. A befizetési kötelezettség mértéke a második előrejelzéssel érintett hónaptól kezdve az eltérés abszolút értékének és a fejezeti egyenleg abszolút értéke 3%-ának különbözete abszolút értékének 0,2%-a.
(5) A KFO a költségvetési szerveket és a fejezeti kezelésű előirányzatokat kezelő szakmai szervezeti egységeket tájékoztatja az esetleges büntetések összegéről (azok Kincstár általi közzétételét követően), melyek az adott költségvetési szervezeteket és fejezeti kezelésű előirányzatokat terhelik.

3. Az előirányzat-finanszírozási terv elkészítése

15. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére – előirányzat-módosítás nélkül közvetlenül – teljesítendő kifizetések előirányzat-finanszírozási terv alapján történnek. Az előirányzat-finanszírozási terv az éves kiadási előirányzatot negyedéves és havi, a tárgyhónapi kiadásokat dekádonkénti részletezésben bontja le. Az előirányzat-finanszírozási tervnek nem képezik részét a központi kezelésű előirányzatok terhére teljesített kifizetések.
(2) A KFO a január havi előirányzat-finanszírozási tervet a tárgyévet megelőző év december 22-éig, az éves előirányzat-finanszírozási tervet tárgyév január 15. napjáig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hó 20. napjáig nyújtja be a Kincstárhoz. Az előirányzat-finanszírozási tervet a szakmai kezelő szervezeti egység által leadott, a 14. §-ban részletezett előrejelzés alapján a KFO állítja össze.
(3) A benyújtott előirányzat-finanszírozási terv a Kincstár engedélyével változtatható. A részletes indokolással ellátott módosítási kérelmet a módosítást kezdeményező szakmai szervezeti egység vezetőjének indítványára a KFO továbbítja a Kincstár részére, a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőző 10. napig. A szakmai kezelő szervezeti egység módosításra vonatkozó feljegyzésének a Kincstárhoz való beérkezésre előírt határnapot megelőző 8. napig kell a KFO-ra e-mailben megérkeznie.
(4) A szakmai kezelő szervezeti egység adatszolgáltatása hiányában a KFO az előirányzat-finanszírozási tervet a kötelezettségvállalásoknak a FORRÁS rendszerben rögzített, a megelőző hónap 10. napján fennálló kifizetési ütemezése alapján állítja össze.
(5) Az előirányzat-finanszírozási tervben bejelentett kiadási ütemezéstől való eltérés esetén, a „Magyar Államkincstár pénzforgalmi szolgáltatásai után felszámított díjakról, jutalékokról és egyéb költségekről szóló szabályzata” alapján, rendelkezésre állási díj fizetendő a Kincstár részére. Amennyiben az előirányzat-finanszírozási tervben bejelentett kiadások a ténylegesen teljesített kiadásoktól eltérnek, és ebből a KKM-nek rendelkezésre állási díjfizetési kötelezettsége keletkezik, a szükséges összegű rendelkezésre állási díjat a Külgazdasági és Külügyminisztérium központi igazgatása cím éves kerete terhére kell biztosítani.

4. Az előirányzat-felhasználás nyomon követése

16. § A KFO – a szakmai kezelő szervezeti egységek bevonásával – figyelemmel kíséri a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának és a fejezet likviditásának helyzetét, a kötelezettségvállalások dokumentumaiban rögzített beszámolási és utalási kötelezettségek teljesítését, valamint az előirányzatok tervszerű felhasználását szolgáló tervek érvényesülését.

17. § (1) A kötelezettségvállalásra, a teljesítés igazolására, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésére, az érvényesítésre, az utalványozásra felhatalmazottak nevéről és aláírásmintájáról a KFO naprakész nyilvántartást vezet.
(2) Az előirányzatok felhasználása során keletkező kötelezettségvállalási dokumentum szakterület által megküldött példányát, valamint a kapcsolódó számlát, a teljesítésigazolást, továbbá az utalványrendeletet a banki bizonylatok mögé a KFO fűzi le eredeti vagy hitelesített másolat formájában. Több részletben történő utalás esetén a kötelezettségvállalás eredeti vagy hitelesített dokumentuma az első banki utalás bizonylataihoz csatolandó.

18. § (1) Az Ávr. által előírt, a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe történő, a bevételek és kiadások várható alakulásáról szóló, az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatást a KFO teljesíti.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt előrejelzéssel kapcsolatosan felmerülő esetleges befizetési kötelezettségekkel összefüggésben (befizetés, mérséklés, illetve elengedés kérése) szintén a KFO jár el.

5. A kötelezettségvállalás

19. § (1) Kötelezettségvállalásra a miniszter, az 1. függelékben szereplő személyek, valamint a miniszter, illetve a közigazgatási államtitkár által erre írásban felhatalmazott személy jogosult, ideértve a helyettesítés esetét is. Ha a helyettesítés nem jogszabályon alapul, azt írásbeli meghatalmazással igazolni szükséges.
(2) A kötelezettségvállalásra jogosult személyek aláírásmintáját a 3. függelékben szereplő nyomtatvány alkalmazásával a felhatalmazást követően haladéktalanul meg kell küldeni a KFO részére.
(3) A kötelezettségvállalást tartalmazó eredeti aláírt dokumentumot a KFO a pénzügyi kifizetéshez kapcsolódó iratként kezeli.
(4) A kötelezettségvállalásokról év közben a KFO a FORRÁS rendszerben analitikus nyilvántartást vezet.
(5) Az előzetes kötelezettségvállaláshoz (pl. pályázati kiírás) a kötelezettségvállaló köteles beszerezni a KFO által kiadott, a 2. § 3. pontja szerinti fedezetigazolást.

6. Az ellenjegyzés

20. § (1) A szakmai, jogi és pénzügyi ellenjegyzésre a kötelezettségvállalást megelőzően kerül sor. Kötelezettségvállalásra akkor kerülhet sor, ha a szakmai, jogi és pénzügyi ellenjegyzés a dokumentumon megtörtént.
(2) Szakmai ellenjegyzésre a kötelezettségvállaló által írásban kijelölt személy jogosult. A szakmai ellenjegyző kijelölését és aláírásmintáját a 2. függelékben szereplő nyomtatvány alkalmazásával, a kijelölést követően haladéktalanul meg kell küldeni a KFO részére.

21. § Jogi ellenjegyzésre a JFO vezetője, akadályoztatása esetén főosztályvezető-helyettese jogosult. Mindkettőjük akadályoztatása esetén, jogi ellenjegyzés tekintetében a JFO vezetőjét és helyettesét a közigazgatási államtitkár által írásban kijelölt jogtanácsos vagy jogi szakvizsgával rendelkező munkatárs helyettesíti.

22. § A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által írásban kijelölt, az Ávr. 55. § (3) bekezdésében megjelölt feltételeknek megfelelő, a KKM-mel kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személy jogosult.

23. § (1) A pénzügyi ellenjegyzésre jogosult személy ellenőrzi
a) a kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételét,
b) a kötelezettségvállaló, a szakmai, pénzügyi és jogi ellenjegyzők jogosultságának meglétét,
c) azt, hogy a kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumtervezet tartalmazza-e
ca) a KKM nevét, székhelyét (címét), adószámát, képviselőjének nevét, PIR számát,
cb) a kedvezményezett nevét, székhelyét (címét), adószámát, képviselőjének nevét,
cc) a kedvezményezett bankjának SWIFT kódját, számlájának IBAN kódját,
cd) a kedvezményezett számlavezető bankjának pontos nevét (külföldi bank esetén a bank pontos nevét és címét az adott ország nyelvén is),
ce) a támogatás, ellentételezés összegét, a KKM forrását jelentő fejezeti kezelésű előirányzat pontos megnevezését, címrendi besorolását és államháztartási azonosítóját, a támogatás intenzitását,
cf) a kormányzati funkció szerinti besorolást (COFOG kód),
cg) a kifizetés pontos ütemezését, határidejét, részletekben történő kifizetés esetén az egyes finanszírozási időszakokat, a több év előirányzatai terhére vállalt kötelezettségek esetén az évenkénti ütemezést.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon felül támogatási szerződés esetén a pénzügyi ellenjegyző az alábbiakat köteles megvizsgálni:
a) a szerződésben szereplő bankszámlaszám(ok) és a szerződés mellékleteként szereplő banki felhatalmazó levélben szereplő bankszámlaszám(ok) összhangját, egyezőségét,
b) a szerződésben szereplő bankszámlaszám devizanemének a szerződésben meghatározott folyósítási devizanemmel való összhangját,
c) a költségterv számszaki helyességét, költségtételeinek kiemelt előirányzatonkénti elkülönülését (a költségterv tételeinek megalapozottságát, szükségességét, azok mértékének megfelelőségét a szakmai kezelő szervezeti egység és a kötelezettségvállaló vizsgálja),
d) a költségterv és a támogatási szerződés számszaki egyezőségét,
e) a támogatási szerződés biztosítékadási kötelezettségének előírása esetén a biztosíték meglétét.
(3) A visszterhes kötelezettségvállalás esetén (ideértve a megrendelést) a pénzügyi ellenjegyző köteles megvizsgálni a kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumtervezet összegszerűségét, áfabontását, részletezettségét, valamint a Gazdálkodási Keretszabályzatnak való megfelelőségét.

24. § Ha a kötelezettségvállalás a pénzügyi ellenjegyezhetőség követelményeinek nem felel meg, az Ávr. 54. § (3) bekezdése szerint az ellenjegyzésre jogosultnak erről feljegyzés formájában kell tájékoztatni az adott előirányzat kötelezettségvállalóját, a minisztert és a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt. Ha a pénzügyi ellenjegyző a tájékoztatás ellenére írásban utasítást kap az ellenjegyzésre, köteles az utasításnak eleget tenni. Ez esetben az okmányt „a kötelezettségvállalás ellenjegyzése utasításra történt” záradékkal látja el, és erről a minisztert írásban haladéktalanul értesíti.

7. A teljesítés igazolása

25. § (1) A teljesítés igazolására jogosult személynek a kiadások teljesítésének elrendelése előtt – az Ávr. 57. §-a szerint – ellenőrizhető okmányok alapján ellenőriznie és igazolnia kell azok teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését. Az esetleges hiányosságok megszüntetésére intézkedést kell kezdeményeznie, és érvényesítenie kell a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentumban rögzített szankciókat.
(2) A teljesítés igazolására jogosult személy meggyőződik arról, hogy
a) a feladat elvégzése előírásszerűen, a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentumban foglaltak szerint történt,
b) az ellenérték megfizetése megalapozott és
c) az ellenérték megfizetése a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentumban meghatározottaknak megfelelően igazolt.
(3) A teljesítés elfogadását megalapozó dokumentumok megőrzése a teljesítés igazolására jogosult személy feladata.
(4) A támogatási szerződés vagy támogatói okirat alapján felhasznált előirányzatok esetében a teljesítés igazolását végző személy felelőssége, hogy dokumentált módon ellenőrizze a szakmai feladatellátásról szóló szöveges tartalmi jelentés és pénzügyi elszámolás megfelelőségét, különös tekintettel a kedvezményezett által vállalt feladatok teljes körű ellátására, a feladatellátás színvonalára, a feladatok határidőre történő elvégzésére és a pénzügyi elszámolásnak a szakmai teljesítéssel való összhangjára.
(5) Teljesítés igazolására az 1. függelékben foglaltak szerint a kötelezettségvállaló vagy az általa – az adott kötelezettségvállaláshoz vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – írásban kijelölt személy jogosult, ideértve a kezelő/lebonyolító szerv képviseletét ellátó személyt, valamint a helyettesítés esetét is.
(6) A teljesítés igazolására kijelölt személyek aláírásmintáját a 3. függelékben szereplő nyomtatvány alkalmazásával a kijelölést követően – de legkésőbb az első teljesítésigazoláskor – meg kell küldeni a KFO részére.
(7) A teljesítésigazolás kiállítása az 5/A. függelékben foglalt (a teljesítésigazoló által aláírt és a KFO részére megküldött) vagy az 5/B. függelékben foglalt (a FORRÁS rendszerből a KFO által generált és a teljesítésigazoló részére aláírásra megküldött) teljesítésigazolási minták alkalmazásával történhet.
(8) Teljesítésigazolási kötelezettség bevételek tekintetében, banki, tranzakciós, devizaköltségek, továbbá a Beruházás ösztönzési célelőirányzattal összefüggő számlák közötti technikai átvezetés, valamint a központi kezelésű előirányzatok közül az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése esetében nem áll fenn.

8. Az érvényesítés

26. § Érvényesítésre a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár által írásban kijelölt, az Ávr. 55. § (3) bekezdésében meghatározott képzettségi feltételeknek megfelelő, a KKM-mel kormányzati szolgálati jogviszonyban álló személy jogosult.

27. § (1) A teljesítésigazolás alapján a kiadás utalványozása előtt az érvényesítésre jogosult személy ellenőrzi
a) a kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételének meglétét,
b) a kötelezettségvállaló, a szakmai, pénzügyi és jogi ellenjegyzők jogosultságának meglétét, megfelelőségét,
c) a kötelezettségvállaló, a szakmai, pénzügyi és jogi ellenjegyzők aláírásmintáinak meglétét, egyezőségét,
d) a kiadás összegszerűségének, jogcímének helyességét,
e) azt, hogy a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum tartalmazza-e
ea) a KKM nevét, székhelyét (címét), adószámát, képviselőjének nevét, PIR számát,
eb) a kedvezményezett nevét, székhelyét (címét), adószámát, képviselőjének nevét (külföldi kedvezményezettek esetén a kedvezményezett cégnevét/nevét, székhelyét/címét az adott ország nyelvén is),
ec) a kedvezményezett bankjának SWIFT kódját, számlájának IBAN kódját,
ed) a kedvezményezett számlavezető bankjának pontos nevét, címét (külföldi kedvezményezettek esetén a kedvezményezett számlavezető bankjának pontos nevét, címét az adott ország nyelvén is),
ee) a támogatás, ellentételezés összegét, a KKM forrását jelentő fejezeti kezelésű előirányzat pontos megnevezését, címrendi besorolását és államháztartási azonosítóját, a támogatás intenzitását,
ef) a kormányzati funkció szerinti besorolást (COFOG kód),
eg) a kifizetés pontos ütemezését, határidejét, részletekben történő kifizetés esetén az egyes finanszírozási időszakokat, a több év előirányzatai terhére vállalt kötelezettségek esetén az évenkénti ütemezést.
(2) Az érvényesítő az (1) bekezdésben foglaltakon felül támogatási szerződés esetén kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum vizsgálata körében az alábbiakat köteles megvizsgálni:
a) a szerződésben szereplő bankszámlaszám és a szerződés mellékleteként csatolt banki felhatalmazó levél összhangját, egyezőségét,
b) a szerződésben szereplő bankszámlaszám devizanemének a szerződésben meghatározott folyósítási devizanemmel való összhangját,
c) a költségterv és a szerződés számszaki egyezőségét,
d) a szerződés mellékleteinek meglétét,
e) a teljesítésigazolás meglétét, az (1) bekezdés b) pontja szerinti megfelelőségét.
(3) Az érvényesítő a teljesítésigazolás vizsgálata körében az alábbiakat köteles megvizsgálni:
a) a kifizetéshez kapcsolódóan a pénzügyi fedezet rendelkezésre állását, az előirányzat felhasználását bemutató prognózisban történő megjelenést,
b) a kifizetés összegét,
c) a teljesítésigazoló jogosultságának meglétét, a jelen utasításban, illetve a Gazdálkodási Keretszabályzatban meghatározott teljesítésigazolás alaki megfelelőségét, adatainak számszaki helyességét,
d) a teljesítésigazolás teljes körű kitöltöttségét,
e) bankszámlaszám helyességét a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum alapján.
(4) A visszterhes kötelezettségvállalás esetén (ideértve a megrendelést) az érvényesítő a teljesítésigazolás vizsgálata körében köteles megvizsgálni továbbá
a) a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentum, a teljesítésigazolás és a számla összegszerűségének összhangját, megfelelőségét,
b) a teljesítésigazoláson a kötelezettségvállalást tartalmazó aláírt dokumentumra történő hivatkozás megfelelőségét,
c) a teljesítésigazoláson a számlára történő hivatkozás megfelelőségét.

28. § Az érvényesítő – a kiadás utalványozását megelőző vizsgálat megfelelősége esetén – a FORRÁS rendszerben rögzíti a számlát, az egyéb pénzbekérőt, melynek keretében biztosítja a kinyomtatott kiadási utalványnak a költségvetési helyre, szakfeladatra, szervezeti egységre, keretgazdára, pénzforráskódra, ügyletkódra vonatkozó adatai helyességét. A kiadási utalványnak – az érvényesítésre utaló megjelölésen kívül – tartalmaznia kell a megállapított összeget, az érvényesítés dátumát és a könyvviteli elszámolásra utaló főkönyvi számlaszámot is.

29. § A KFO a teljesítésigazolást tartalmazó akta KFO-ra történő hiánytalan beérkezésétől számított 5 (azaz öt) banki napon belül intézkedik a pénzügyi teljesítés indításáról.

30. § Amennyiben az érvényesítő a 27. §-ban foglaltak vizsgálata alapján az Ávr. 58. § (1) bekezdésében megjelölt jogszabályok, illetve belső szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles azt az utalványozónak jelezni. Az érvényesítő az érvényesítést nem tagadhatja meg, ha a szabálytalanság jelzését követően az utalványozó erre írásban utasítja.

9. Az utalványozás

31. § (1) Utalványozásra a miniszter vagy az általa írásban felhatalmazott, a KKM alkalmazásában álló személy, továbbá a kezelő/lebonyolító szerv alkalmazásában álló személy jogosult.
(2) Az utalványozó az érvényesítővel azonos szempontok alapján köteles ellenőrzést végezni az utalványozással összefüggésben.
(3) Utalványozni az érvényesített okmányra rávezetett vagy külön írásbeli rendelkezéssel lehet.
(4) A külön írásbeli rendelkezésként elkészített utalványon fel kell tüntetni
a) a költségvetési évet,
b) az „Utalvány” szót,
c) a befizető és a kedvezményezett megnevezését és címét, pénzforgalmi számlaszámát,
d) a fizetés időpontját, módját, összegét és devizanemét,
e) a megterhelendő, jóváírandó pénzforgalmi számla számát és megnevezését,
f) a keltezést,
g) az érvényesítő és az utalványozó aláírását,
h) a kötelezettségvállalás-nyilvántartásba vétel sorszámát és
i) a rendelkezőnek (utalványozónak) és a rendelkezést végrehajtónak (könyvelőnek) a megnevezését.
(5) A külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján kell figyelembe venni.

10. Összeférhetetlenség

32. § (1) Az Ávr. 60. § (1)–(2) bekezdésének a kötelezettségvállaló, a pénzügyi ellenjegyző, az érvényesítő, valamint a teljesítésigazolásra és az utalványozásra jogosult személyek összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók.
(2) Az aláírási jogosultságok alkalmazásánál, ellenőrzésénél a 4. függelékben foglalt táblázat nyújt értelmezési segítséget.
Költségvetési támogatások

33. § (1) Ha a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló KKM rendeletben meghatározott előirányzatok támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal kerülnek felhasználásra, akkor az e fejezetben meghatározottak szerint kell eljárni.
(2) Az előirányzat felhasználásában más szerv közreműködése esetén, a szervvel kötött megállapodásban foglaltak alapján, az e fejezet rendelkezéseitől – a jogszabályok keretei között – eltérő eljárásrend is alkalmazható.

1. A pályázati eljárás

34. § Költségvetési támogatás pályázat vagy egyedi írásos kérelem (a továbbiakban együtt: támogatási kérelem) alapján nyújtható.

35. § (1) A pályázati eljárás lefolytatása pályázati eljárásrend kezdeményezésével lehetséges.
(2) A pályázati eljárásrend elkészítéséről a szakmai kezelő szervezeti egység közreműködésével a kötelezettségvállaló köteles gondoskodni.
(3) A pályázati eljárásrend tartalmazza
a) a pályázati kiírást;
b) a döntés-előkészítésben részt vevő szervezeti egységeket és a KKM által más ország minisztériumával kötött megállapodás alapján kiírt pályázat esetén a döntéshozatallal felruházott személyt;
c) a döntéshozatal módját és tervezett határidejét, figyelemmel a bírálati szempontokra;
d) egyéb szakmai elvárásokat, paramétereket.
(4) A pályázati kiírást, támogatási kérelmet – ha az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatást vagy csekély összegű állami támogatást tartalmaz – az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet alapján előzetesen meg kell küldeni az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter részére. A kapcsolódó állásfoglalást megelőzően a pályázat nem tehető közzé, a támogatási szerződés nem köthető meg, illetve a támogatói okirat nem bocsátható ki.

36. § (1) A pályázati kiírás az Ávr. 66. § (2) bekezdésében foglalt adatokat tartalmazza.
(2) Pályázati eljárás lefolytatása esetén a pályázati kiírást az Ávr. 66. § (1) bekezdése alapján közzé kell tenni.
(3) A pályázati kiírás közzététele és annak közvetlen megküldése ajánlattételi felhívásnak minősül, amellyel kapcsolatosan a KKM a változtatási jogát fenntarthatja.

37. § (1) Tervezett pályázati kiírás esetén a szakmai kezelő szervezeti egység a pénzügyi fedezetigazolás kiadását és a jogi ellenőrzést követően a szakmai felügyeletet ellátó helyettes államtitkár részére jóváhagyás céljából írásban megküldi a pályázati eljárásrendet.
(2) A pályázati kiírás megjelentetéséről és lebonyolításáról a szakmai kezelő szervezeti egység köteles gondoskodni.
(3) A pályázati kiírás kizárólag – a feltételekhez kötött pályázatkiírás kivételével – a pénzügyi forrás rendelkezésre állásának igazolását követően lehetséges.

38. § Pályázati eljárás lefolytatása nélkül, egyedi írásos kérelem alapján is nyújtható költségvetési támogatás a kérelem elbírálásakor már megvalósult vagy a kérelem benyújtásakor folyamatban lévő tevékenységre, projektre is.

2. A támogatási kérelem

39. § (1) A támogatási szerződés útján biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatási kérelemhez csatolni kell, de legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig, vagy ha a pályázati kiírás lehetővé teszi – legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően – be kell nyújtani
a) az igénylő nyilvántartásba vételét jogszabályban meghatározott igazoló okiratának vagy az igénylő létesítő okiratának eredeti példányát,
b) az igénylő képviselőjének közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát vagy az aláírási címpéldány közjegyző által hitelesített másolatát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját,
c) külföldi személy, szervezet kérése esetén – amennyiben a támogatás átutalása másként nem megoldható – a magyarországi bankszámlával rendelkező szervezet befogadónyilatkozatát,
d) ha azt jogszabály előírja, a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedély hitelesített másolatát.
(2) A támogatási kérelemnek tartalmaznia kell az Ávr. 69. § (1) bekezdésében foglaltakat, különösen a támogatandó program, feladat szakmai leírását, a megvalósítás tervezett folyamatának bemutatását, továbbá a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket.
(3) A támogatási kérelemhez csatolni kell, de legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséig be kell nyújtani a támogatandó program, feladat teljes költségtervét (10. függelék), amely tartalmazza az általános forgalmi adót, a megvalósításhoz igényelt költségvetési támogatás, a támogató előírása esetén a saját forrás, illetve az egyéb forrásból származó bevétel összegét, a várható kifizetések ütemezését.
(4) A támogatási kérelemmel együtt, illetve a támogatási szerződés megkötéséig benyújtandó dokumentumok beszerzése a szakmai kezelő szervezeti egység feladata. A JFO a jogi ellenjegyzés során ellenőrzi ezek meglétét az ügyiratban, a támogatási szerződéshez mellékelendő dokumentumokat pedig fizikailag is csatolja a szerződéshez.
(5) A kötelezettségvállaló jogosult a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítására.

40. § (1) A támogatási kérelem hiányos benyújtása esetén a támogató az igénylőt az általa megadott elérhetőségen, írásban, elektronikus úton vagy telefaxon hívja fel hiánypótlásra. Kézbesítettnek kell tekinteni a hiánypótlásra történő felhívást telefaxon vagy elektronikusan történő továbbítás esetén a telefax berendezés vagy az elektronikus levelezőrendszer által megjelölt sikeres elküldés időpontjában.
(2) A hiánypótlásra történő felhívásban tájékoztatni kell az igénylőt arról, hogy a hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a támogatási kérelem érdemi vizsgálat nélkül történő elutasítását eredményezheti.
(3) Ha a támogatási kérelem benyújtója a hiánypótlást hibásan vagy hiányosan nyújtja be, illetve a hiányosságokat nem pótolja a megadott határidőn belül, a támogatási kérelem további vizsgálat nélkül elutasítható.
(4) Ha a benyújtott és befogadott támogatási kérelem nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, a kötelezettségvállaló által meghatározott formai követelményeknek, vagy tartalmi szempontból hiányos, a támogatási kérelem benyújtójának körülményeit (így különösen annak székhelye, telephelye földrajzi távolságát és a kérelem benyújtásához rendelkezésére álló feltételeket) figyelembe vevő határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – fel kell hívni a támogatási kérelem benyújtóját a hiba kijavítására, a hiányosság pótlására.

3. A támogatási döntés

41. § (1) A támogatási döntést a kötelezettségvállalásra jogosult egyedileg, vagy pályázat esetén az előzetesen meghatározott eljárási rend alapján hozza meg.
(2) A támogatási döntés meghozatala során figyelembe kell venni, hogy a tervezett tevékenység milyen mértékben
a) illeszkedik a külgazdasági, külpolitikai stratégiához,
b) alkalmas az előirányzat céljának megvalósítására,
c) felel meg a pályázati kiírásban megfogalmazott konkrét követelményeknek,
d) erősíti a külpolitikai kormányzat és a hazai, valamint a nemzetközi civil szféra közötti kapcsolatot,
e) alkalmas Magyarország külföldi megítélésének, a hiteles Magyarország-kép kialakításának elősegítésére,
f) igényel saját forrást (ha saját forrás biztosítása szükséges).

42. § (1) Költségvetési támogatás az igénylő által igényelt összegnél kisebb összegben is nyújtható. Ebben az esetben az igénylőnek a tényleges költségvetési támogatási összegnek megfelelő költségvetési tervet kell benyújtania.
(2) Pályázat esetén a pályázati feltételek teljesítése nem jelent jogosultságot a pályázatban megjelölt összegű költségvetési támogatás igénybevételére.
(3) Nem ítélhető meg költségvetési támogatás olyan igénylő részére, továbbá nem köthető támogatási szerződés azzal, illetve nem bocsátható ki támogatói okirat annak részére, akivel szemben a költségvetési támogatás nyújtásának jogszabályban meghatározott vagy jelen utasítás hatálybalépését megelőzően kötött szerződésből eredő akadálya van.

43. § (1) A 35–39. §-ban foglaltak figyelembevételével a kötelezettségvállaló a támogatási döntésről szóló értesítésben a szerződés megkötéséhez szükséges – az Ávr.-ben meghatározott nyilatkozatokon és dokumentumokon túl – következő nyilatkozatok, dokumentumok benyújtására hívja fel a kedvezményezettet:
a) a Kbt. hatálya alá tartozó beruházások esetén a közbeszerzési dokumentáció hitelesített másolata,
b) csekély összegű támogatás esetén a 16. függelék szerinti nyilatkozat.
(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítésben a kedvezményezettet tájékoztatni kell arról, hogy a szerződéskötés várható határideje a támogatási döntés közlésétől számított harmincadik nap. Támogatói okirat kibocsátása esetén az (1) bekezdés szerinti értesítés napja alatt a támogatói okirat kibocsátásának dátuma értendő.

4. A támogatási szerződés, támogatói okirat előkészítése

44. § (1) A támogatási szerződés és támogatói okirat tervezetét a 7/A. és 7/B. függelékben található minta alkalmazásával kell elkészíteni, a Nemzetközi Fejlesztési Főosztály és a Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztály feladatkörében előkészítendő támogatási szerződés és támogatóiokirat-tervezetek kivételével. A támogatásiszerződés-mintában mellékletként feltüntetett dokumentumokat a támogatási szerződéshez fizikailag is csatolni kell. A mellékletek elkészítéséhez alkalmazandó mintákat a 8–14. függelék tartalmazza.
(2) Amennyiben a kedvezményezettre vonatkozó, az Áht. 55. §-ában előírt adatkezelési kötelezettséggel érintett adatok egyéb forrásból a támogató rendelkezésére állnak, úgy külön átláthatósági nyilatkozatnak a támogatási szerződéshez mellékletként történő csatolása nem szükséges. Átláthatósági nyilatkozat bekérése esetén a 15. függelékben található átláthatóságinyilatkozat-minta alkalmazandó.
(3) Ha a támogatási szerződés előkészítése során a költségterv átdolgozása szükséges, a kedvezményezett a megítélt támogatáshoz képest alacsonyabb végösszegű költségtervet is benyújthat, azzal a kitétellel, hogy a megítélt támogatás összege is csökken.
(4) A költségvetési támogatással érintett tevékenység teljesítésének határideje kizárólag annak lejártát megelőzően beérkezett, indokolással ellátott kérelem vagy a támogató kezdeményezése alapján módosítható. A módosítás – az Ávr. 95. § (2)–(5) bekezdésében foglaltak kivételével – nem irányulhat a támogatási döntésben meghatározott összegen felüli többletköltségvetési támogatás biztosítására.

45. § Ha a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat magyar nyelven kívül más nyelven vagy nyelveken is megkötésre vagy kibocsátásra kerül, a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat értelmezése során a magyar nyelvű szöveg az irányadó.

46. § A támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat módosítására az Ávr. 95. § (6) bekezdésében foglaltak alapján nem kerül sor azzal, hogy ha a kedvezményezett a támogatási szerződésben foglaltakban vállaltaktól, illetve a támogatói okiratban foglaltaktól való eltérést nem jelenti be írásban a támogató számára a 44. § (4) bekezdésében megjelölt határidőben, úgy a támogató jogosult a szerződésszegés következményeinek alkalmazására. Egyebekben a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat módosítására a támogatási szerződés megkötésére, illetve a támogatói okirat kibocsátására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

47. § A támogató nyilvántartja a kedvezményezettel kötött támogatási szerződés, illetve a kibocsátott támogatói okirat lényeges tartalmi elemeit, valamint a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat teljesítésével és a költségvetési támogatás felhasználásával kapcsolatos adatokat.

48. § (1) Támogatási szerződést, illetve támogatói okiratot a kötelezettségvállaló kezdeményezhet, kizárólag a támogatás pénzügyi forrását igazoló, a KFO által kiállított bizonylat alapján.
(2) A kezdeményező irathoz mellékelni kell a támogatási kérelmet, valamint a támogatói döntést tartalmazó dokumentumot.
(3) A központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott címzett támogatás esetében a támogatási szerződés megkötését, illetve a támogatói okirat kibocsátását a szakmai kezelő szervezeti egység a támogatás fedezetéről a KFO vezetőjével történő egyeztetést követően a támogatási kérelem benyújtása nélkül kezdeményezheti, a kezdeményezéshez azonban a fedezetigazolást mellékelni kell.
(4) A kezdeményezést megelőzően tett intézkedések szabályszerűségéért, továbbá – ha a kezdeményezés pályázati eljáráson alapul – a kezdeményezésnek a pályázat tartalmával és eredményével való összhangjáért a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat pénzügyi fedezetét képező fejezeti kezelésű előirányzat vonatkozásában a kötelezettségvállaló a felelős.

49. § A támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat előkészítését a szakmai kezelőként kijelölt szervezeti egységek végzik.

50. § (1) A támogatási szerződést, illetve a támogatói okiratot előkészítő szervezeti egység a kezdeményező iratot a KFO részére továbbítja a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásának igazolása céljából.
(2) A KFO a kezdeményező irat kézhezvételét követő 3 munkanapon belül kiállítja az (1) bekezdés szerinti igazolást, majd visszajuttatja az előkészítést végző szervezeti egység részére.
(3) Ha a kezdeményezés – a gazdálkodásra vonatkozó szabályok előírásaira tekintettel – módosításra szorul, a KFO vezetője – szükség szerint a szakmai felügyeletet ellátó személlyel történt egyeztetést követően – az előkészítést végző szervezeti egységet tájékoztatja.
(4) Ha a támogatási szerződés megkötéséhez, illetve a támogatói okirat kibocsátásához az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter jóváhagyása szükséges, az előzetes állásfoglalás beszerzéséről az előkészítést végző szervezeti egység gondoskodik.

51. § (1) Az előkészített szerződéstervezetet, illetve okirattervezetet az előkészítést végző szervezeti egység elektronikus úton előzetes véleményezésre küldi meg a KFO és a JFO részére.
(2) A projektspecifikus szerződés, illetve okirat szövegének elkészítése során a 7/A. függelékben foglalt szerződésmintához, illetve a 7/B. függelékben szereplő támogatóiokirat-mintához képest eszközölt módosításokat a szerződés-, illetve okirattervezet szövegében korrektúrával kell jelölni, hogy azok a véleményezők számára egyértelműen láthatók legyenek.
(3) A KFO és a JFO észrevételeiket, illetőleg jóváhagyásukat elektronikus úton 5 munkanapon belül jelzik.
(4) A szerződéstervezet kedvezményezettel történő egyeztetését az előkészítést végző szervezeti egység látja el.

52. § (1) Az egyeztetett támogatási szerződést, illetve a támogatói okiratot az előkészítést végző, szakmai kezelő szervezeti egység 3 munkanapon belül szakmai ellenjegyzéssel látja el, majd továbbítja a JFO részére. A szerződés-, illetve okirattervezetet a JFO 3 munkanapon belül jogi ellenjegyzéssel látja el, majd soron kívül továbbítja pénzügyi ellenjegyzésre a KFO részére, amire a KFO-nak szintén 3 munkanap áll rendelkezésére.
(2) A szerződésnek a kedvezményezett által történő aláírásáról az előkészítést végző szervezeti egység gondoskodik.

53. § (1) A szakmai kezelő szervezeti egység a felek által aláírt támogatási szerződés, illetve az aláírt támogatói okirat 1-1 példányát az aláírást követően haladéktalanul megküldi a kedvezményezett, illetve az ellenjegyzők részére.
(2) A KFO részére a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat eredeti példányát eredeti mellékleteivel meg kell küldeni.
(3) A kedvezményezettől a meglévő bankszámláiról szóló nyilatkozatát abban az esetben is be kell kérni – és a KFO részére meg kell küldeni –, amikor a kedvezményezett részéről történő biztosíték nyújtásának kikötésétől a jogszabály adta lehetőségeken belül a kötelezettségvállaló eltekinthet.
(4) A döntés-előkészítés dokumentációjának a szakmai kezelő szervezeti egységnél, illetve a JFO-n kell rendelkezésre állnia.

5. A költségvetési támogatás folyósítása, beszámoló

54. § (1) A költségvetési támogatás folyósítására a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban foglalt formában, mértékben és időpontban kerül sor.
(2) A költségvetési támogatás beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőző folyósítására – ha jogszabály vagy jelen utasítás a támogatási előleg folyósítását kifejezetten ki nem zárja – a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat ilyen rendelkezése esetén van lehetőség.

55. § A támogatási szerződések, illetve a támogatói okiratok pénzügyi teljesítését a KFO végzi a részére megküldött, aláírt teljesítésigazolás alapján.

56. § A kedvezményezett által a költségvetési támogatás felhasználásával megvalósított programról, fejlesztésről készített beszámoló pénzügyi elszámolásból és tartalmi, szakmai szöveges jelentésből áll.

57. § A pénzügyi elszámolás a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározottak szerint történik. Az utasítás 12. függelékében foglalt „A pénzügyi elszámolás kiemelten kezelt követelményei” című dokumentum a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat kötelező mellékletét képezi.

58. § (1) A költségvetési támogatás felhasználását a miniszter, valamint jogszabályban, a pályázati felhívásban és a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban meghatározott szervek ellenőrizhetik.
(2) A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzésével összefüggésben helyszíni ellenőrzésre is sor kerülhet. A helyszíni ellenőrzés során vizsgálni kell a költségvetési támogatás hasznosulását, az eredeti számlák záradékolását, a költségvetési támogatásból megvalósított beszerzések, felújítások megtörténtét, a beszerzett tárgyi eszközök leltárba vételét és meglétét. A helyszíni ellenőrzés megállapításairól és az abból levont következtetésekről jegyzőkönyv készül.

59. § (1) A kezelő/lebonyolító szerv által lebonyolított előirányzatok terhére kötött támogatási szerződések kivételével a támogatási szerződések beszámolóinak ellenőrzését az SzMSz-ben meghatározott szervezeti egységek végzik.
(2) A teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a beszámoló elfogadásáról, annak a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat szerinti megfelelőségéről is. A teljesítésigazolási mintákat az 5/A. és 5/B. függelék tartalmazza.

6. Az előirányzatok támogatási rendszeréből való kizárás

60. § A miniszter írásbeli döntésével a kedvezményezett meghatározott időre, de legfeljebb 5 évre kizárható az előirányzatok támogatási rendszeréből, ha az alábbi feltételek bármelyike fennáll:
a) a támogatott tevékenységtől eltérő kiadásokra használja fel a költségvetési támogatást,
b) felszólítás ellenére nem tesz eleget beszámolási, jelentéstételi kötelezettségének,
c) nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ezért a támogatott tevékenység szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni,
d) támogatási igénye során valótlan, hamis adatot szolgáltatott,
e) a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatást nem fizette vissza,
f) a kedvezményezettnek felróható okból került sor a támogatási szerződéstől való elállásra, illetve a támogatói okirat visszavonására,
g) az előző években a támogató által azonos célra biztosított költségvetési támogatás felhasználásával jogszabályban vagy a támogatási szerződésben, illetve a támogatói okiratban foglalt kötelezettségét megszegve nem számolt el.

7. Adatszolgáltatás

61. § (1) A támogatási kérelmekkel, pályázatokkal, támogatási döntésekkel és a támogatási szerződésekkel, illetve a támogatói okiratokkal kapcsolatos, az Áht. és az Ávr. által előírt, a Kincstár által működtetett monitoring rendszer felé szükséges adatszolgáltatási kötelezettséget – a kötelezettségvállaló adatszolgáltatása alapján – a KFO, a Beruházás ösztönzési célelőirányzat, valamint egyes határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák tekintetében pedig a kijelölt lebonyolító szerv teljesíti.
(2) A fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő havi finanszírozási terv elkészítéséről és a Kincstár részére történő benyújtásáról a KFO gondoskodik.

62. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok felett a kötelezettségvállalónak, illetve a lebonyolító szervnek – az éves költségvetési beszámoló, illetve a zárszámadás keretében – szöveges értékelést kell adnia az előirányzat felhasználásáról, a megvalósított szakmai célokról és a nevesített feladatok végrehajtásáról, továbbá a keletkezett költségvetési maradványról.
(2) A kötelezettségvállaló a beszámolót (értékelést) a KFO által – a zárszámadás elkészítéséhez igazodóan – meghatározott határidőre készíti el és küldi meg.

8. A támogatási szerződések megszüntetése, a támogatói okiratok visszavonása

63. § (1) A támogatási szerződés megszüntetésére, az elállásra, a szerződés felmondására, illetve a támogatói okirat visszavonására irányuló jognyilatkozatot a támogatási szerződést, illetve a támogatói okiratot előkészítő szervezeti egység készíti elő.
(2) A kedvezményezett szerződésszegése esetén annak tényéről a szakmai kezelő szervezeti egység a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkárt haladéktalanul értesíti, egyben javaslatot tesz az ügy megoldására. Az értesítésben be kell mutatni az eset körülményeit, és állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a szerződésszegés
a) a kedvezményezett magatartására, eljárására vezethető-e vissza, valamint
b) a felek együttműködése szempontjából milyen súlyt képvisel.
(3) A kedvezményezett szerződésszegése nyomán szükséges intézkedésekről a kötelezettségvállaló dönt a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslata, valamint a JFO állásfoglalása alapján.

1. függelék



A Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásával kapcsolatosan kötelezettségvállalásra és teljesítés igazolására jogosultak

ÁHT-
azonosító

Előirányzat neve

Kötelezettségvállalói/teljesítésigazolói jogkör gyakorlója

Jogkör

Fejezeti kezelésű előirányzatok

Célelőirányzatok

1

197524

Beruházás ösztönzési célelőirányzat

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

2

247423

Kötött segélyhitelezés

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

3

297346

Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

4

375617

Kereskedelemfejlesztési célú támogatások

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

5

375639

Közép-európai külgazdaságfejlesztési célelőirányzat

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

6

348695

Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

beruházások ösztönzéséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár

50,0 mFt-ig

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár

50,0 mFt-ig

7

247412

Kormányfői protokoll

Protokoll Főosztály főosztályvezetője

értékhatár nélkül

Protokoll Főosztály Külföldi Protokoll Programok és Állami Protokoll Osztály osztályvezetője

8,0 mFt-ig

8

340284

Államfői protokoll támogatása

Protokoll Főosztály főosztályvezetője

értékhatár nélkül

Protokoll Főosztály Külföldi Protokoll Programok és Állami Protokoll Osztály osztályvezetője

8,0 mFt-ig

9

296202

Kisebbségpolitikai célok támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

parlamenti államtitkár kabinetfőnöke

értékhatár nélkül

10

359162

Kulturális diplomáciai projektek támogatása

tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője

8,0 mFt-ig

11

359384

Állami protokoll támogatása

Protokoll Főosztály főosztályvezetője

értékhatár nélkül

Protokoll Főosztály Külföldi Protokoll Programok és Állami Protokoll Osztály osztályvezetője

8,0 mFt-ig

12

351495

A Magyar Foundation of North America támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

13

351640

Űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatok

Űrkutatásért felelős miniszteri biztos

értékhatár nélkül

14

375740

Budapest Víz Világtalálkozó megrendezése

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

15

379017

Nyugat-Balkán Beruházási Támogatás

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

16

359584

MFK NKft. működési támogatása

egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációjáért felelős kormánybiztos

értékhatár nélkül

 

 

Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

 

 

17

296746

Európai Területi Társulások támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

18

374817

Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány támogatása

tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

19

263090

Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

20

295702

Egyéb civil államháztartáson kívüli szervezetek támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

parlamenti államtitkár kabinetfőnöke

8,0 mFt-ig

21

278967

Külföldi magyar emlékek megőrzése

tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője

8,0 mFt-ig

22

368684

Vízipari külpiaci tevékenységet elősegítő program támogatása

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

23

296735

Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

24

375817

Határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

25

359173

Határmenti gazdaságfejlesztési vajdasági programok támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

26

359184

Kárpátaljai gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

27

359340

A horvátországi magyarok demokratikus közössége vidék- és gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

28

359351

Muravidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

29

359362

Erdélyi gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

30

359373

Felvidéki gazdaságfejlesztési stratégia támogatása

parlamenti államtitkár

értékhatár nélkül

regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések

31

004174

Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások

biztonságpolitikáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

migrációs kihívások kezeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Biztonságpolitikai és Non-Proliferációs Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Nemzetközi Jogi Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Nemzetközi Szervezetek Főosztálya vezetője

értékhatár nélkül

ENSZ Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Közel-Kelet és Észak-Afrika Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Ázsia és Óceánia Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Nyugat-Balkán Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Visegrádi Együttműködés és Közép-Európa Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Európai Uniós Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Kereskedelempolitikai Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

32

255390

Európai uniós befizetések

biztonságpolitikáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

33

349551

Az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi hozzájárulás

biztonságpolitikáért felelős államtitkár

értékhatár nélkül

biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés

34

241790

Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

35

277045

Humanitárius segélyezés

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

36

275867

Afganisztán PRT támogatása a NEFE keretében

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

37

331984

EU Keleti Partnerséghez kapcsolódó magyar programok

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

38

347295

Keleti Partnerséghez kapcsolódó fejlesztési programok támogatása Ukrajnában

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

39

354373

Nemzetközi Alapokhoz való hozzájárulások

az export növeléséért felelős helyettes államtitkár

értékhatár nélkül

Nemzetközi Fejlesztési Főosztály vezetője

8,0 mFt-ig

 

40

352028

Peres ügyek

Jogi Főosztály vezetője

értékhatár nélkül

41

197535

Fejezeti általános tartalék

közigazgatási államtitkár

értékhatár nélkül

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

Normatív támogatások

 

42

019051

Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése

A Kincstár utalványa alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folyósítja. Kötelezettségvállalást, pénzügyi ellenjegyzést nem igényel.

2. függelék



SZAKMAI ELLENJEGYZŐ KIJELÖLÉSE

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről és hatáskörökről szóló 16/2019. (VII. 18.) KKM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 1. függelékében kijelölt kötelezettségvállalói jogkör gyakorlójaként, az Utasítás 20. § (2) bekezdése alapján szakmai ellenjegyzésre jogosult személy(eke)t – az aláírás napjától visszavonásig – az alábbiak szerint jelölöm ki:

Kijelölt személy neve

Fejezeti kezelésű előirányzat megnevezése

 

 

 

 

 

 



Budapest, . év . hó . nap
név
beosztás

ALÁÍRÁSMINTA

Kijelölt személy neve

Kijelölt személy aláírása

 

 

 

 

 

 

3. függelék



ALÁÍRÁSMINTA

A kötelezettségvállalásra és a teljesítés igazolására jogosult személyek aláírásmintája:

Beosztás

Név

Aláírásminta

 

 

 



Budapest, . év . hó . nap

4. függelék



Segédlet az Ávr. 60. § (1) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi szabályok alkalmazásához

kötelezettség-
vállaló

teljesítés-
igazoló

érvényesítő

utalványozó

pénzügyi, illetve jogi ellenjegyző

szakmai ellenjegyző

kötelezettségvállaló

IGEN

Ávr. 60. § (1) bek. szerint nem

NEM

NEM

NEM

teljesítésigazoló

IGEN

Ávr. 60. § (1) bek. szerint nem

NEM

NEM

IGEN

érvényesítő

Ávr. 60. § (1) bek.
szerint nem

Ávr. 60. § (1) bek.
szerint nem

Ávr. 60. § (1) bek.
szerint nem

lehetőség
szerint ne!*

NEM

utalványozó

NEM

NEM

Ávr. 60. § (1) bek. szerint nem

lehetőség
szerint ne!*

NEM

pénzügyi, illetve jogi ellenjegyző

NEM

lehetőség szerint ne!

lehetőség szerint ne!

lehetőség szerint ne!

NEM

szakmai ellenjegyző

NEM

IGEN

NEM

NEM

NEM



* Protokollfeladatok kivételével.

5/A. függelék



TELJESÍTÉSIGAZOLÁS    Iktatószám:

Igazoló szervezeti egység:

 

(Szerződő) Partner megnevezése:

 

Számla sorszáma (amennyiben releváns):

 

Fizetés módja:

 

Kötelezettségvállalás száma (megrendelő/szerződés szerint):


A teljesített szolgáltatás/beszerzés indoka, célja, tartalma, leírása:
(a KKM/igazoló szervezeti egység tevékenységéhez kapcsolódás)

 

Teljesítési időszak:

 

Kötelezettségvállalás teljes összege (megrendelő/szerződés szerint):

 

Jelenleg elszámolt, igazolt összeg:

 

További kifizetés várható?

igen/nem (és a nem teljesült köt.váll. összeg felszabadítható)*



A kifizetés forrása:

□igazgatási keret

(központi igazgatás/külképviseletek igazgatása megjelöléssel):

 

□fejezeti előirányzat

(ÁHT-azonosító, fejezeti sor megnevezése):

 

□pályázat1

(projektazonosító megjelölésével):

 


1 Igazolom, hogy a kiadás elszámolható a megjelölt projekt terhére.


A beszerzett készlet:
□     azonnal felhasználásra kerül(t)
□    raktárra vétel a(z) ……………………………………………… szervezet egység …………………………..… helyiségében megtörtént.

Melléklet csatolva:

számla, pénzügyi bizonylat

üzembehelyezési okmány

szerződés/megrendelés, megrendelés visszaigazolása

átadás-átvételi jegyzőkönyv, szállítólevél

szakmai beszámoló

tárolási nyilatkozat

közbeszerzési eljárással történő beszerzés pénzügyi teljesítéséhez köztartozás-mentességi nyilatkozat

egyéb: …………………

 


A teljesítést, a feladat/szolgáltatás szakszerű, szerződés/megrendelés szerinti és határidőben történt elvégzését igazolom. / Előlegkifizetés esetén az előleg kifizetésének jogosságát igazolom*, a fent megjelölt összeg kifizetését kezdeményezem.

Ezúton nyilatkozom, hogy a szerződésben/megrendelőben megjelölt szervezet képviselője a szervezetnek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerinti átlátható minősége tekintetében a szerződés/megrendelő kötelezettségvállalójához bejelentést nem tett.

A kifizetést és elszámolást alátámasztó egyéb dokumentumok a teljesítésigazolásra jogosult szervezeti egységnél megtalálhatóak (utófinanszírozás esetén).



Budapest, 201…. év …………….. hó …….. nap

…………………………………………    …………………………………………
(a feladat elvégzését igazoló neve, beosztása)    (teljesítésigazoló neve, beosztása)
a feladat elvégzését igazoló aláírása    teljesítésigazoló/kötelezettségvállaló aláírása



Kapják:
– Költségvetési Főosztály (1 db eredeti példány a mellékletekkel együtt)
– kötelezettségvállaló


––––––––––––––––––––––––––––––––
* A megfelelő aláhúzandó.

5/B. függelék




Teljesítésigazolás
(pénzügyi teljesítéshez, követelésállományból történő kivezetéshez)

Számla adatai:

Bizonylatszám:

 

 

Oldal: 1

 

 

 

 

Partner megnevezése

 

 

Partner bankszámlaszáma

 

 

Külső bizonylatszám

 

Számlahivatkozás:

Számla összege

HUF

 

Megjegyzés

 

Teljesítés dátuma: 20....

Igaz. kiad. dátuma

20......

Bizonylat dátuma: 20....

Igazoló

 

Fiz. határidő: 20....

 

 

Fizetési mód: Banki átutalás

Igaz. visszaérk.

 

Iktatás dátuma

Iktatta és ellenőrizte:

 

 

Budapest, 20....

 

 



Teljesítésigazolás:

A kiadás teljesítésének/bevétel beszedésének* jogosságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését az okmányok alapján ellenőriztem, a teljesítést igazolom, és kérem, hogy az alábbiakban feltüntetett összeg

kifizetéséről/követelésállományból történő kivezetéséről* intézkedni szíveskedjék.

Köt.váll. nyilvántartási sz.: ………………………………………………………………………………………………………...
Bizonylat hivatkozás: ………………………………………………………………………………………………………………
Keretgazda: ………………………………………………………………………………………………………………………...
Ügylet: ……………………………………………………………………………………………………………………………...
Megjegyzés: ………………………………………………………………………………………………………………………..

Egység (fejezeti sor megnevezése, ÁHT-azonosító, tárgy)

Alap
(Ft nettó)

Áfa
(Ft)

Bruttó
(Ft)

Összesen:

 

 

 



További kifizetés várható/nem várható.*

A kifizetést és elszámolást alátámasztó egyéb dokumentumok a teljesítésigazolásra jogosult szervezeti egységnél megtalálhatóak.

Budapest, ......... év .................. hó ...... nap

....................................................................
teljesítésigazoló aláírása



––––––––––––––––––––––––––––––––
* A megfelelő aláhúzandó.

6. függelék



TELJESÍTÉSIGAZOLÁS
(tartalmi jelentés és pénzügyi elszámolás elfogadása után kitöltendő)

Értesítés a pénzügyi beszámoló elfogadásáról


Fejezeti kezelésű előirányzat megnevezése, ÁHT egyedi azonosítószáma:

A kötelezettségvállalás száma: Z………………

A támogatási szerződés iktatószáma: ……………………………….

Támogatási szerződésben rögzített támogatás összege:     Forint

Támogatás terhére kiutalt előleg összege:     Forint

Elszámolásként benyújtott összeg:     Forint

Célirányos felhasználás összege:     Forint

Támogatás terhére elfogadható összeg (amennyiben
a fel nem használt támogatás visszafizetése megtörténik):     Forint

Visszautalandó összeg:     Forint

Pénzügyileg teljesült visszautalás összege:     Forint

Pénzügyileg teljesült visszautalás dátuma: 20…


A Kedvezményezett a támogatási szerződésben foglalt pénzügyi és szakmai beszámolási kötelezettségének eleget tett, az elszámolt és lezárt szerződésnek az elszámolási kötelezettséggel nyújtott támogatások nyilvántartásából való kivezetéséről intézkedni szíveskedjék.

Az elszámolást alátámasztó egyéb dokumentumok a teljesítésigazolásra jogosult szervezeti egységnél megtalálhatóak.



Budapest, 20 . ………………

………………………………………………………
(Teljesítésigazoló neve, beosztása)
Teljesítésigazoló aláírása

7/A. függelék



TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS,

amely létrejött egyrészről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (székhely: 1027 Budapest, Bem rakpart 47., törzskönyvi azonosító száma: PIR 313403, adószáma: 15313401-1-41, képviseli: ) mint támogató (a továbbiakban: Támogató),

másrészről (székhelye: , adószáma: , nyilvántartási száma: , képviseli: ) mint kedvezményezett (a továbbiakban: Kedvezményezett)

(a továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:


Preambulum

A Kedvezményezett 20….……-án/-én támogatási kérelmet nyújtott be a (projekt címe) megvalósítása érdekében. A Támogató döntésre jogosult kötelezettségvállalója a kérelemben megjelölt programok elfogadásáról és annak támogatásáról -án/-én (támogatói döntés dátuma) döntött.


1. A SZERZŐDÉS TÁRGYA

1.1.    A Kedvezményezett vállalja, hogy 20… és 20… között (támogatott tevékenység időtartama) megvalósítja a (projekt címe) című projektet (a továbbiakban: projekt). A Kedvezményezett a jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal a jelen szerződés tárgyát képező projekt megvalósítására a jelen szerződés 1. számú mellékletét képező projektleírásnak, a 2. számú mellékletét képező megvalósítási ütemtervnek és a 3. számú mellékletét képező költségtervnek megfelelően.

1.2.    A Támogató vállalja, hogy a Magyarország 20… évi központi költségvetéséről szóló 20… évi …. törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, … címszám, … alcímszám, … jogcímcsoport-szám (ÁHT-azonosító: …) … megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzata terhére a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 4/2019. (VI. 14.) KKM rendelet 1. melléklet … sora alapján a projekt megszervezéséhez és lebonyolításához a Kedvezményezett részére vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújt előleg/vegyes finanszírozás/utófinanszírozás formájában, melynek összege … Ft, azaz ……………… forint.

1.3.    A támogatás felhasználásának határideje: 20… év … hó … nap.
A támogatás elszámolásának határideje (beszámoló benyújtásának határideje): 20… év … hó … nap.

1.4.    A 3. sz. mellékletben foglalt költségterv szerint a projekt teljes költségvetése … Ft, mely … Ft saját forrásból, … Ft egyéb forrásból, valamint a Támogató által nyújtott költségvetési támogatás összegéből áll.
Kedvezményezett jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy a saját forrás rendelkezésére áll.

1.5.    A támogatás intenzitása (a támogatástartalom és az elszámolható költségek hányadosa): … %.

1.6.    COFOG kód (a támogatás kormányzati funkció szerinti besorolása):


2. A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSA

2.1.    A Kedvezményezett a költségvetési támogatás felhasználása során az alábbiakat köteles figyelembe venni:
A támogatási összeg terhére elszámolható költségek kizárólag a Kedvezményezettnek az 1.1. pontban megjelölt támogatott tevékenység időtartama alatt, a támogatási cél megvalósításával összefüggésben felmerült, igazoltan e célra fordított és a támogatási szerződés 3. sz. mellékletét képező költségtervben szereplő, az 1.3. pontban megjelölt felhasználási határidőig kiállított bizonylatokkal igazolható, az 1.3. pontban megjelölt felhasználási határidőig pénzügyileg teljesített kiadásai. A Kedvezményezett nem számolhat el olyan költséget, amelyre az államháztartás valamely alrendszeréből származó más támogatás vagy egyéb forrás nyújt fedezetet.

2.2.    Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás – és saját forrás rendelkezésre állása esetén, annak – terhére a bruttó 200 000 Ft, azaz kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az írásbeli alak megsértésével beszerzett áru vagy megrendelt szolgáltatás a támogatott tevékenység költségei között nem számolható el.

2.3.    Amennyiben a támogatott tevékenység beruházás, a Kedvezményezett a beruházással létrehozott vagyont – ha az a Kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – a beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 éven belül csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg.


3. A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS ÖSSZEGÉNEK KIFIZETÉSE

3.1.    A Támogató az 1.2. pontban foglalt támogatási összeg első részletét, … Ft-ot 20… napjáig, a második részletet, … Ft-ot 20… napjáig előleg formájában utalja át a Kedvezményezett részére, / összeget, … Ft-ot a beszámoló elfogadását követően 15 napon belül utalja át a Kedvezményezett részére, / összeget, … Ft-ot előleg formájában utalja át a Kedvezményezett részére, a Kedvezményezett 3.2.1. pontban meghatározott számlaszámára.

3.2.     A Támogató az 1.2. pontban foglalt támogatási összeget – a 3.3. pontnak megfelelően benyújtott – írásbeli lehívás alapján utalja át.

3.2.1.    A Támogató az 1.2. pontban foglalt támogatási összeget a Kedvezményezett alábbi számlaszámára utalja:

Kedvezményezett bankjának neve:
Bankszámlaszám:

Külföldi kedvezményezett esetén továbbá:
Kedvezményezett bankjának neve az adott ország nyelvén:
Kedvezményezett bankjának címe az adott ország nyelvén:
IBAN (nemzetközi bankszámlaszám):
Számlavezető bank SWIFT kódja:
Bankszámla devizaneme:

3.3.    Az írásbeli lehívásnak a következő kritériumoknak kell megfelelni:
a)    az írásbeli lehívást a 7. sz. melléklet szerinti minta alapján kell elkészíteni,
b)    írásbeli lehívást a Kedvezményezett nevében a képviseletre jogosult személy írhatja alá,
c)    az írásbeli lehívásnak tartalmaznia kell a Kedvezményezett pontos elnevezését és címét, a projekt megnevezését és a támogatási szerződés iktatószámát, az átutalandó összeget, továbbá a Kedvezményezett bankjának nevét, bankszámlaszámát, adószámát. Az írásbeli lehívást egy eredeti példányban kell benyújtani.

3.4.     Írásbeli lehívás nélkül a Támogató kifizetést nem teljesít.


4. TARTALMI JELENTÉS ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS

4.1.    A Kedvezményezett a támogatási szerződésben meghatározott projekt lebonyolításának teljes összegére vonatkozó hiánytalan pénzügyi elszámolást és a projekt megvalósítására vonatkozó szakmai tartalmi jelentést (a továbbiakban együttesen: beszámoló) köteles benyújtani a Támogató részére. A beszámolót egy nyomtatott és egy elektronikus példányban (pendrive-on) kell benyújtani.

4.2.    A Kedvezményezett a beszámolóját a projekt befejezését követően, az 1.3. pontban meghatározott elszámolási határidőn belül köteles benyújtani.

4.3.    Amennyiben a Kedvezményezett beszámolási kötelezettségét határidőre nem teljesíti, a Támogató – határidő tűzésével egyidejűleg – felszólítja ezen kötelezettség teljesítésére. Ha a Kedvezményezett a megjelölt határidőig nem teljesíti a felszólításban foglaltakat, a Támogató további indokolás nélkül a szerződéstől elállhat.

4.4.    Amennyiben a Kedvezményezett akár felszólítás nélkül, jelen szerződés 1.3. pontja szerinti határidőben, akár jelen szerződés 4.3. pontjában megjelölt felszólításra teljesíti a beszámolási kötelezettségét, a Támogató a beszámolót annak beérkezését követő 30 napon belül ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott beszámoló nem felel meg a jelen szerződésben és mellékleteiben, illetve az irányadó jogszabályokban foglalt követelményeknek, úgy a Támogató írásban hiánypótlásra szólítja fel a Kedvezményezettet, melyet a hiánypótlási felszólítás kézhezvételét követő 15 napon belül a Kedvezményezettnek teljesítenie kell. Amennyiben a Kedvezményezett a hiánypótlási felszólításban megjelölt határidőn belül nem, vagy nem a felszólításban megjelölteknek megfelelően teljesíti a hiánypótlást, úgy a Támogató jelen szerződéstől elállhat.

4.5.    A Támogató legkésőbb a beszámoló ellenőrzésének befejezésétől számított 8 napon belül annak eredményét, illetve esetleges észrevételeit írásban vagy egyéb dokumentálható módon közli a Kedvezményezettel.

4.6.    A beszámoló elfogadására vonatkozóan a Felek legfeljebb két alkalommal kezdeményezhetnek egyeztetést. A Támogató észrevételeire a Kedvezményezett a kézhezvételtől számított 8 napon belül írásban vagy egyéb dokumentálható módon nyilatkozattételre köteles.

4.7.    A pénzügyi elszámolásra vonatkozó részletes leírást és a pénzügyi elszámolás kiemelten kezelt követelményeit az 5. sz. melléklet tartalmazza.

4.8.    Amennyiben a támogatott tevékenység ténylegesen és indokoltan felmerülő összköltsége (kiadása) csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatási összeget – ha szükséges a szerződés módosításával – a támogatott tevékenység összköltsége csökkentésének arányában a Támogató csökkenti, ebben az esetben a Kedvezményezett csak a csökkentett összeget igényelheti.
Amennyiben a támogatás előleg formájában kerül kifizetésre a Kedvezményezett részére, a szerződésszerű teljesítés mellett esetlegesen fel nem használt költségvetési támogatás maradványát a Kedvezményezett a támogatás 1.3. pontjában meghatározott felhasználási határidejéig, legkésőbb …-ig köteles a Támogató 10032000-01220108-50000005 sz. számlájára visszautalni (Magyar Államkincstár IBAN: HU37 1003 2000 0122 0108 5000 0005, SWIFT: MANEHUHB). A visszautalás közleményében a támogatási szerződés számát és az ÁHT-azonosítót fel kell tüntetni. Kedvezményezett köteles a visszautalásról szóló terhelési összesítő (bankszámlakivonat) hitelesített másolatát, valamint a lemondott összegről szóló lemondónyilatkozatot a visszautalástól számított 3 (azaz három) munkanapon belül a Támogató rendelkezésére bocsátani.

4.9.    A projekt megvalósítására vonatkozó szakmai tartalmi jelentésnek – a szerződés szerinti ütemezésnek megfelelően – a következőket kell tartalmaznia:
a)    a támogatás felhasználásának szakmai vonatkozásait, tapasztalatait, továbbá a megvalósítás eredményességének elemzését, illetve amennyiben az eredmény arra alkalmas, azt tárgyiasult formában (pl. folyóirat, kiadvány) a beszámolóhoz csatolni kell,
b)    az előkészítés és a kommunikációs tevékenység bemutatását,
c)    a lebonyolított projekt szöveges bemutatását,
d)    a résztvevői, illetve esetleges sajtóvisszhangjának bemutatását,
e)    annak megjelölését, hogy a Támogató mint támogató, hogy került megjelenítésre és említésre (újságban, kiadványban, honlapon, közösségi oldalon vagy esetleg egyéb helyen),
f)    minden egyéb anyagot (pl. 2–3 db fénykép az elkészült projektről), dokumentumot (pl. szórólap, plakát), információt, amely alkalmas arra, hogy igazolja, hogy a Kedvezményezett a projektet a jelen szerződésben foglaltaknak megfelelően bonyolította le.


5. A KEDVEZMÉNYEZETT KÖTELEZETTSÉGEI

5.1.    A Kedvezményezett köteles az 1.1. pontban meghatározott projektet a szerződésben foglalt követelményeknek megfelelően megvalósítani.

5.2.    A Kedvezményezett köteles a jelen szerződés alapján támogatott programot népszerűsíteni, továbbá a Támogatót mind írásban, mind szóban megnevezni. A Kedvezményezett a támogatott projekt végrehajtása során a médiamegjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám és PR-anyagokon köteles a Támogató teljes nevének, valamint a támogatás tényének feltüntetésére.

5.3.    A Kedvezményezett köteles szakmai véleményezésre a Támogatónak megküldeni a projekt keretében írásban vagy vizuális formában megjelenő, a Támogatót megjelölő anyagot még annak közzététele előtt. A Támogató által kifogásolt tartalmi vagy formai hibák korrigálása a Kedvezményezett feladata.

5.4.    A Kedvezményezett köteles a költségvetési támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzésben közreműködni. A Kedvezményezett a jelen szerződés szerint előírt (záró) beszámoló elfogadásától számított 5 évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy vagy szervezet számára azt, hogy bármikor adatbekérés vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a költségvetési támogatás összegének felhasználásával és a program megvalósításával kapcsolatosan. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az ellenőrzés kiterjedhet a közreműködőkre is.

5.5.    A Kedvezményezett köteles a jelen szerződéssel összefüggésben keletkezett valamennyi dokumentum, pénzügyi bizonylat egy-egy eredeti példányát a jelen szerződés szerint előírt (záró) beszámoló elfogadásától számított 10 évig megőrizni.

5.6.    A Kedvezményezett haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles írásban bejelenteni a Támogatónak, ha
a)    a támogatott tevékenység megvalósításában az eredeti tervhez képest bármilyen eltérés történt;
b)    a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökkent;
c)    a Kedvezményezett személyét, a szerződést vagy annak teljesítését, a szerződés 6. pontjában rögzített nyilatkozatait érintő vagy bármely egyéb lényeges adat, körülmény megváltozik, ideértve különösen az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 97. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettséget.

5.7.    A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az 1.1. pontban meghatározott projekt megvalósításába közreműködőket nem vonhat be. / A Kedvezményezett az 1.1. pontban meghatározott projekt megvalósításába közreműködőket bevonhat, köteles azonban a közbeszerzési szabályok előírásait betartani. Amennyiben jogszabály közbeszerzési eljárás lefolytatását nem írja elő, a Kedvezményezett abban az esetben is köteles a közreműködőket (vállalkozókat) olyan egyéb transzparens, diszkriminációmentes eljárás során kiválasztani, amely lehetővé teszi a legkedvezőbb áron nyújtott szolgáltatás elfogadását.

5.8.    A Kedvezményezett a költségvetési támogatási összegből finanszírozott beszerzéseit a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben foglaltak szerint köteles megvalósítani.


6. A KEDVEZMÉNYEZETT NYILATKOZATAI

6.1.    Kedvezményezett kijelenti, hogy a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, valamint nyilatkozatot tesz arra vonatkozóan, hogy az adott tárgyban támogatási igényt más szervezethez nem nyújtott be / támogatási igényt …-án/-én a …-nál/-nél nyújtott be.

6.2.    Kedvezményezett nyilatkozik, hogy vele szemben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. §-ában foglalt összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.

6.3.    Kedvezményezett kijelenti, hogy nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, felszámolási eljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás nincs folyamatban, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása, illetve az EU tradicionális saját forrásai címen tartozása nincs.

6.4.    Kedvezményezett kijelenti, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 50. § (1) bekezdésében megfogalmazott követelményének, továbbá az Áht. 50. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett.

6.5.    Kedvezményezett kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: „Nvtv.”) 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül.

6.6.    Kedvezményezett kijelenti, hogy nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, illetve nem áll fenn jogszabályból vagy szerződéses kötelezettségből eredő olyan akadály, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja.

6.7.    Kedvezményezett nyilatkozik, hogy a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal nem rendelkezik / a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik, de azzal nem kíván élni, a költségvetési támogatás tekintetében adólevonást nem érvényesít, a fizetendő adóját másra nem hárítja át / a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik, azzal élni kíván, ezért a költségvetési támogatás nem használható fel az elszámolásban benyújtani kívánt számlák áfatartalmának megfizetésére.

6.8.    Kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy jelen támogatás céljainak megvalósításához hatósági engedély nem szükséges / amennyiben a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött, a tevékenység megvalósításához szükséges engedélyek beszerzése érdekében szükséges jogi lépéseket megtette, különösen az engedély kiadása iránti kérelmet az illetékes hatóságnál benyújtotta.

6.9.    Kedvezményezett a Támogató – az Ávr. 84. § (1) bekezdése alapján meghozott – döntésének megfelelően mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól / nyilatkozik arról, hogy a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás – ideértve annak kamatait is – visszafizetése céljából a következő biztosítékot nyújtja:
Jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető, valamennyi fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt / Bankgarancia / zálogjog / kezesség / óvadék.
Kedvezményezett nyilatkozik arról, hogy fenti biztosítéko(ka)t a támogatási szerződés megkötésével egyidejűleg a Támogató rendelkezésére bocsátja.
Amennyiben a megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, Kedvezményezett jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben új fizetési számlája keletkezik, úgy arra vonatkozóan haladéktalanul elkészítteti a felhatalmazó nyilatkozatot, és azt haladéktalanul a Támogató rendelkezésére bocsátja. Amennyiben Kedvezményezett ezen kötelezettségét megszegi, úgy a Támogató jogosult jelen támogatási szerződéstől elállni.

6.10.    Kedvezményezett kijelenti, hogy hozzájárul a támogatási igény szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Támogató, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek, illetve az általuk meghatalmazott szervezet vagy személyek által történő ellenőrzéséhez.

6.11.    Kedvezményezett kijelenti továbbá, miszerint hozzájárul, hogy a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által működtetett monitoringrendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetésből nyújtott támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, az Áht. 109. § (5) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendeletekben, valamint az Ávr.-ben meghatározott más jogosultak hozzáférjenek.

6.12.    Kedvezményezett jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, és szavatol azért, hogy a vonatkozó hazai, nemzetközi, továbbá európai uniós jogszabályok, elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, illetve a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet előírásainak megfelelően a támogatási program megvalósításában részt vevő személyek, valamint a beszámolás, a támogatási programmal kapcsolatos valamennyi tevékenység, eljárás során átadott dokumentumokban feltüntetett személyek kifejezetten hozzájárultak személyes adataiknak a Támogató által a támogatás nyújtásával, felhasználásának ellenőrzésével, illetve a támogatással kapcsolatos tájékoztatással összefüggésben történő kezeléséhez, illetve ezen adatok vonatkozásában a Támogató jogszabályokban foglalt közzétételi kötelezettségének teljesítéséhez.

6.13.    Kedvezményezett kijelenti, hogy az alábbi magyarországi és/vagy külföldi pénzforgalmi bankszámlái állnak rendelkezésre:

Bank neve:
Bankszámlaszám:

Külföldi bankszámlaszám esetén továbbá:
Kedvezményezett bankjának neve az adott ország nyelvén:
Kedvezményezett bankjának címe az adott ország nyelvén:
IBAN (nemzetközi bankszámlaszám):
Számlavezető bank SWIFT kódja:
Bankszámla devizaneme:


7. SZERZŐDÉSSZEGÉS ÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI

7.1.    Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, vagy az alábbi okok bármelyike megvalósul, a Támogató a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, vagy a szerződéstől elállhat:
a)    a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenység nem felel meg az 1. sz. melléklet szerinti projektleírásban foglaltaknak;
b)    a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem a szerződésben meghatározott célra használja fel;
c)    az Ávr. 96. §-ában meghatározott – az előzőekben nem nevesített – esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul.

A Támogató az elállás, felmondás jogát a Kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja. Amennyiben a Támogató nem gyakorolja az elállás, felmondás jogát – jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén – az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.

7.2.    A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül. A kamat mértéke megegyezik a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy a szerződéstől való elállás időpontjában érvényes, az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott támogatás folyósításának a napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.

7.3.    A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.

7.4.    Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele – a Támogató által elismerten – a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 8 (azaz nyolc) napon belül eleget tesz, a részére már kiutalt költségvetési támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.

7.5.    Amennyiben a 6.9. pontban megjelölt biztosíték banki felhatalmazó levél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése beszedési megbízás alkalmazásával történik a Kedvezményezett 6.13. pontban megjelölt bankszámlái vonatkozásában.


8. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

8.1.     Kapcsolattartók megjelölése:

A Támogató részéről szakmai kapcsolattartóként kijelölt személy:
szervezeti egység:
név:
e-mail:
tel.:

A Kedvezményezett részéről kapcsolattartóként kijelölt személy:
név:
e-mail:
tel.:

8.2.    A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés bármely rendelkezésének megszegésével a Támogatónak okozott vagyoni és nem vagyoni kárért a polgári jog szabályai szerint teljes kártérítési felelősséggel tartozik.

8.3.    A Felek a jelen szerződést közös megegyezéssel, kizárólag írásban, a támogatási cél sérelme nélkül módosíthatják. A Kedvezményezett köteles a szerződésmódosítási kérelmét a Támogató részére írásban benyújtani. A támogatott tevékenység időtartamának módosítása kizárólag annak lejártát megelőzően beérkezett, indokolással ellátott írásbeli kérelem alapján fogadható el.

8.4.    Felek megállapodnak, hogy a szerződést közös megegyezéssel, egymással egyetértésben megszüntethetik.

8.5.    A Felek a jelen szerződéssel összefüggésben keletkezett jogvitáik elbírálására – a hatáskörre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

8.6.    A jelen szerződésben nem rendezett kérdésekre különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet és a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 4/2019. (VI. 14.) KKM rendelet rendelkezései az irányadóak.

A jelen szerződést a Felek négy darab eredeti, egymással teljes egészében megegyező tartalmú példányban mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá, a mellékleteket pedig kézjegyükkel látják el az aláírási jogosultsággal felruházott képviselőik útján. A szerződésből egy példány a Kedvezményezettet, három példány pedig a Támogatót illeti meg.

Mellékletek:
1. sz. melléklet: projektleírás
2. sz. melléklet: megvalósítási ütemterv (időbeli ütemezési terv)
3. sz. melléklet: költségterv
4. sz. melléklet: számlaösszesítő minta
5. sz. melléklet: pénzügyi elszámolás kiemelten kezelt követelményei
6. sz. melléklet: banki felhatalmazólevél
7. sz. melléklet: írásbeli lehívás (minta)
8. sz. melléklet: csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozó nyilatkozat

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium
mint Támogató képviseletében:
Bp., 201……………………
………………………………
név
beosztás

……
mint Kedvezményezett képviseletében:
Bp., 201……………………
………………………………
név
beosztás





Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről

 

Szakmailag ellenjegyzem:

Jogi szempontból ellenjegyzem:

Pénzügyileg ellenjegyzem:

 

Bp., 201……………………

Bp., 201……………………

Bp., 201……………………

 

…………………………

……………………………

………………………….

 

aláírás

aláírás

aláírás

 

név

név

név

 

beosztás

beosztás

beosztás

 

főosztály

Jogi Főosztály

Költségvetési Főosztály

7/B. függelék



TÁMOGATÓI OKIRAT

amely létrejött egyrészről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (székhely: 1027 Budapest, Bem rakpart 47., törzskönyvi azonosító száma: PIR 313403, adószáma: 15313401-1-41, képviseli: ) mint támogató (a továbbiakban: Támogató),

másrészről (székhelye: , adószáma: , nyilvántartási száma: , képviseli: ) mint kedvezményezett (a továbbiakban: Kedvezményezett)

(a továbbiakban együttesen: Felek) között alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:


Preambulum

A Kedvezményezett 20…-án/-én támogatási kérelmet nyújtott be a (projekt címe) megvalósítása érdekében. A Támogató döntésre jogosult kötelezettségvállalója a kérelemben megjelölt programok elfogadásáról és annak támogatásáról -án/-én (támogatói döntés dátuma) döntött.


1. A TÁMOGATÓI OKIRAT TÁRGYA, A TÁMOGATÁS FORRÁSA, ÖSSZEGE

1.1.    A jelen támogatói okirat (a továbbiakban: Okirat) célja a (projekt címe) című feladat (a továbbiakban: Projekt) megvalósítása az Okiratban és annak mellékleteiben foglalt tartalommal.

1.2.    A Támogató a Projekt megszervezéséhez és lebonyolításához a Kedvezményezett részére vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújt előleg/vegyes finanszírozás/utófinanszírozás formájában, melynek összege … Ft, azaz ……………………… forint (a továbbiakban: Támogatás).

1.3.    A Támogatás forrása a Magyarország 20… . évi központi költségvetéséről szóló 20… évi … törvény 1. melléklet XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, … címszám, … alcímszám, … jogcímcsoport-szám alatt meghatározott … előirányzat (ÁHT-azonosító: …).

1.4.    A támogatott tevékenység időtartama: …-tól/-től …-ig.
A Támogatás felhasználásának határideje: 20… év … hónap … nap.
A Támogatás elszámolásának határideje (beszámoló benyújtásának határideje): 20… év … hónap … nap.

1.5.    A Támogatás intenzitása (a támogatástartalom és az elszámolható költségek hányadosa):
…%.

1.6.    A Támogatás kormányzati funkció szerinti besorolása (COFOG kód):


2. A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSA

2.1.    A Kedvezményezett a Támogatás felhasználása során az alábbiakat köteles figyelembe venni:
A Támogatás terhére elszámolható költségeknek kizárólag a Kedvezményezettnek a támogatott tevékenység időtartama alatt, a támogatási cél megvalósításával összefüggésben felmerült, igazoltan e célra fordított és az Okirat 3. sz. mellékletét képező költségtervben szereplő, az Okiratban megjelölt támogatási időszak lejárta napjáig megtörtént teljesítésű és a felhasználási határidőig kiállított bizonylatokkal igazolható, az Okiratban megjelölt felhasználási határidőig pénzügyileg teljesített kiadásai minősülnek. A Támogatás terhére a Kedvezményezett nem számolhat el olyan költséget, amelyre az államháztartás valamely alrendszeréből származó más támogatás vagy egyéb forrás nyújt fedezetet.

2.2.    Kedvezményezett a Projekt megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás – és saját forrás rendelkezésre állása esetén, annak – terhére a bruttó 200 000 Ft, azaz kétszázezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével beszerzett áru vagy megrendelt szolgáltatás a támogatott tevékenység költségei között nem számolható el.

2.3.    Amennyiben a támogatott tevékenység beruházás, a Kedvezményezett a beruházással létrehozott vagyont – ha az a Kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – a beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt a beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 éven belül csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy más használatába, illetve terhelheti meg.


3. A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁS ÖSSZEGÉNEK KIFIZETÉSE

3.1.    (Előleg esetén)
A Támogató az 1.2. pontban foglalt Támogatás első részletét, … Ft-ot … napjáig, a második részletét … Ft-ot … napjáig / Támogatás első részletét, … Ft-ot … napjáig, a második részletét … Ft-ot az első részletre vonatkozó részbeszámoló elfogadásától számított 15 napon belül / Támogatást egy összegben, az Okirat 10.6. pontja szerinti hatálybalépését követő 15 napon belül, előleg formájában utalja át a Kedvezményezett részére, a Kedvezményezett 3.2. pontban meghatározott számlaszámára.

(Vegyes finanszírozás esetén)
A Támogató az 1.2. pontban foglalt Támogatást a vegyes finanszírozásra tekintettel az alábbiak szerint több részletben utalja át a Kedvezményezett részére, a Kedvezményezett 3.2. pontban meghatározott számlaszámára:
a)    A Támogató a Támogatási összeg első részletét, … Ft-ot az Okirat 10.6. pontja szerinti hatálybalépését követő 15 napon belül előleg formájában utalja át a Támogató a Kedvezményezett részére.
b)    A Támogató a Támogatási összeg második részletét, … Ft-ot a beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 15 napon belül utófinanszírozás formájában utalja át a Kedvezményezett részére.

(Utófinanszírozás esetén)
A Támogató az 1.2. pontban foglalt Támogatást a beszámoló Támogató által történő elfogadását követő 15 napon belül utalja át a Kedvezményezett részére, a Kedvezményezett 3.2. pontban meghatározott számlaszámára.

3.2.    A Támogató a Támogatást a Kedvezményezett alábbi számlaszámára utalja:

Kedvezményezett bankjának neve:
Bankszámlaszám:

Külföldi kedvezményezett esetén továbbá:
Kedvezményezett bankjának neve az adott ország nyelvén:
Kedvezményezett bankjának címe az adott ország nyelvén:
IBAN (nemzetközi bankszámlaszám):
Számlavezető bank SWIFT kódja:
Bankszámla devizaneme:


4. TARTALMI JELENTÉS ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS

4.1.    A Kedvezményezett az Okiratban meghatározott Projekt lebonyolításának teljes összegére vonatkozó, hiánytalan pénzügyi elszámolást és a Projekt megvalósítására vonatkozó szakmai tartalmi jelentést (a továbbiakban együttesen: beszámoló) köteles benyújtani a Támogató részére. A beszámolót 1 (azaz egy) nyomtatott és 1 (azaz egy) elektronikus példányban (pendrive-on) kell benyújtani.

4.2.    A Kedvezményezett a beszámolóját a projekt befejezését követően, az 1.4. pontban meghatározott elszámolási határidőn belül köteles benyújtani.

4.3.    Amennyiben a Kedvezményezett beszámolási kötelezettségét határidőre nem teljesíti, a Támogató – határidő tűzésével egyidejűleg – felszólítja ezen kötelezettség teljesítésére. Amennyiben a Kedvezményezett a felszólítást követően sem teljesíti beszámolási kötelezettségét, a Támogató az Okirat 7. pontjában foglaltaknak megfelelően járhat el.

4.4.    Amennyiben a Kedvezményezett akár felszólítás nélkül, jelen szerződés 1.4. pontja szerinti határidőben, akár jelen szerződés 4.3 pontjában megjelölt felszólításra teljesíti a beszámolási kötelezettségét, a Támogató a beszámolót annak beérkezését követő 30 napon belül ellenőrzi. Amennyiben a benyújtott beszámoló nem felel meg a jelen Okiratban és mellékleteiben, illetve az irányadó jogszabályokban foglalt követelményeknek, úgy a Támogató írásban hiánypótlásra szólítja fel a Kedvezményezettet, melyet a hiánypótlási felszólítás kézhezvételét követő 15 napon belül a Kedvezményezettnek teljesítenie kell. Amennyiben Kedvezményezett a hiánypótlási felszólításban megjelölt határidőn belül nem, vagy nem a felszólításban megjelölteknek megfelelően teljesíti a hiánypótlást, úgy a Támogató az Okirat 7. pontjában foglaltaknak megfelelően járhat el.

4.5.    A Támogató legkésőbb a beszámoló ellenőrzésének befejezésétől számított 8 napon belül annak eredményét, illetve esetleges észrevételeit írásban vagy egyéb dokumentálható módon közli a Kedvezményezettel.

4.6.    A beszámoló elfogadására vonatkozóan a Felek legfeljebb két alkalommal kezdeményezhetnek egyeztetést. A Támogató észrevételeire a Kedvezményezett a kézhezvételtől számított 8 napon belül írásban vagy egyéb dokumentálható módon nyilatkozattételre köteles.

4.7.     A pénzügyi elszámolásra vonatkozó részletes leírást és a pénzügyi elszámolás kiemelten kezelt követelményeit az Okirat 5. sz. melléklete tartalmazza.

4.8.    Amennyiben a Projekt ténylegesen és indokoltan felmerülő összköltsége és elszámolható kiadása a tervezetthez képest csökken, a költségvetési támogatási összeget – ha szükséges, az Okirat módosításával – a Projekt összköltsége csökkentésének arányában a Támogató csökkenti, ebben az esetben a Kedvezményezett csak a csökkentett összegre jogosult.
Amennyiben a támogatás előleg formájában kerül kifizetésre a Kedvezményezett részére, az Okiratban foglaltak szerinti teljesítés mellett esetlegesen fel nem használt költségvetési támogatás maradványát a Kedvezményezett legkésőbb az 1.4. pontban meghatározott felhasználás határidejéig, legkésőbb …-ig köteles a Támogató 10032000-01220108-50000005 sz. számlájára visszautalni (Magyar Államkincstár IBAN: HU37 1003-2000-0122-0108-5000-0005, SWIFT: MANEHUHB). A visszautalás közleményében az Okirat számát és az ÁHT-azonosítót fel kell tüntetni. Kedvezményezett köteles a visszautalásról szóló terhelési összesítő (bankszámlakivonat) hitelesített másolatát, valamint a lemondott összegről szóló lemondónyilatkozatot a visszautalástól számított 3 (azaz három) munkanapon belül a Támogató rendelkezésére bocsátani.

4.9.    A Projekt megvalósítására vonatkozó szakmai tartalmi jelentésnek – az Okirat szerinti ütemezésnek megfelelően – a következőket kell tartalmaznia:
a)    a Támogatás felhasználásának szakmai tapasztalatait, továbbá a megvalósítás eredményességének elemzését, illetve – amennyiben az eredmény arra alkalmas – annak tárgyiasult formáját (pl. folyóirat, kiadvány) a beszámolóhoz csatolva,
b)    az előkészítés és a kommunikációs tevékenység bemutatását,
c)    a lebonyolított Projekt szöveges bemutatását,
d)    a Projekt résztvevőinek, illetve esetleges sajtóvisszhangjának bemutatását,
e)    annak megjelölését, hogy a Támogató mint támogató milyen módon került megjelenítésre és említésre (pl. újságban, kiadványban, honlapon, közösségi oldalon vagy esetleg egyéb helyen),
f)    minden egyéb anyagot (pl. 2–3 db fénykép az elkészült projektről), dokumentumot (pl. szórólap, plakát), információt, amely alkalmas arra, hogy igazolja, hogy a Kedvezményezett a Projektet az Okiratban foglaltaknak megfelelően bonyolította le.

4.10.    Amennyiben Kedvezményezett a 4. pontban foglalt kötelezettségét megsérti, és azt a 4. pont vonatkozó rendelkezései szerinti határidőben sem pótolja megfelelően, úgy a Támogató az Okiratot indokolás nélkül visszavonhatja, és ezzel egyidejűleg elállhat az Okirattól, a Kedvezményezett részére további támogatásiösszeg-részletet nem utal, a Kedvezményezett a már részére esetlegesen kiutalt támogatási összeget a Támogató részére haladéktalanul visszafizetni köteles az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (a továbbiakban: Áht.), illetve az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) foglalt kamattal együtt. Ennek esetleges elmaradása esetén a Támogató az adott biztosíték felhasználásával érvényesítheti követelését.


5. A KEDVEZMÉNYEZETT KÖTELEZETTSÉGEI

5.1.    A Kedvezményezett köteles a Projektet az Okiratban, annak mellékleteiben, illetve a vonatkozó jogszabályokban foglalt követelményeknek megfelelően és a támogatás célját szem előtt tartva megvalósítani.

5.2.    A Kedvezményezett köteles az Okirat alapján támogatott, a Projekt által megvalósított programot népszerűsíteni, továbbá a Támogatót mind írásban, mind szóban megnevezni. A Kedvezményezett a Projekt végrehajtása során a médiamegjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám- és PR-anyagokon köteles a Támogató teljes nevének, valamint a támogatás tényének feltüntetésére.

5.3.    A Kedvezményezett köteles szakmai véleményezésre a Támogatónak megküldeni a Projekt keretében írásban, vagy vizuális formában megjelenő, a Támogatót mint támogatót megjelölő anyagot, még annak közzététele előtt. A Támogató által kifogásolt tartalmi vagy formai hibák korrigálása a Kedvezményezett feladata.

5.4.    A Kedvezményezett köteles a költségvetési támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, az ellenőrzésben közreműködni. A Kedvezményezett az Okirat szerint előírt (záró) beszámoló elfogadásától számított 5 (azaz öt) évig köteles biztosítani a Támogató által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy vagy szervezet számára azt, hogy bármikor adatbekérés vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a költségvetési támogatás összegének felhasználásával és a program megvalósításával kapcsolatosan. Az ellenőrzés kiterjedhet a közreműködőkre is.

5.5.    A Kedvezményezett köteles az Okirattal összefüggésben keletkezett valamennyi dokumentum, pénzügyi bizonylat 1-1 (azaz egy-egy) eredeti példányát az Okirat szerint előírt (záró) beszámoló elfogadásától számított 10 (azaz tíz) évig megőrizni.

5.6.    A Kedvezményezett haladéktalanul, de legkésőbb a tudomására jutástól számított 8 (azaz nyolc) napon belül köteles írásban bejelenteni a Támogatónak, ha
a)    a támogatott tevékenység megvalósításában az eredeti tervhez képest bármilyen eltérés történt;
b)    a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökkent;
c)    a Kedvezményezett személyét, az Okiratot vagy annak teljesítését, a vonatkozó jogszabályokban rögzített, a támogatás odaítélésének előfeltételét képező nyilatkozatait érintő vagy bármely egyéb lényeges adat, körülmény megváltozik, ideértve különösen az Ávr. 97. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettséget.

5.7.    A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Projekt megvalósításába közreműködőket nem vonhat be / közreműködőket bevonhat, köteles azonban a közbeszerzési szabályok előírásait betartani. Amennyiben jogszabály közbeszerzési eljárás lefolytatását nem írja elő, a Kedvezményezett abban az esetben is köteles a közreműködőket (vállalkozókat) olyan egyéb transzparens, diszkriminációmentes eljárás során kiválasztani, amely lehetővé teszi a legkedvezőbb áron nyújtott szolgáltatás elfogadását.

5.8.    A Kedvezményezett a költségvetési támogatási összegből finanszírozott beszerzéseit a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben foglaltak szerint köteles megvalósítani.

5.9.    Kedvezményezett az Okirat elfogadásával hozzájárul a támogatási igény szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Támogató, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek, illetve az általuk meghatalmazott szervezet vagy személyek által történő ellenőrzéséhez.

5.10.    Kedvezményezett az Okirat elfogadásával hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által működtetett monitoringrendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetésből nyújtott támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, az Áht. 109. § (5) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendeletekben, valamint bármely egyéb jogszabályban meghatározott más jogosultak hozzáférjenek.

5.11.    A Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy a jogszabályokban meghatározott adatait kezeli a támogatási jogviszonyból fakadó kötelezettségeinek teljesítése érdekében, illetve ezzel kapcsolatban a Támogató jogszabályokban foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tesz.


6. BIZTOSÍTÉKOK

6.1.    Kedvezményezett a Támogató – az Ávr. 84. § (1) bekezdése alapján meghozott – döntése értelmében mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól / Kedvezményezett az Okirattal, illetve annak megszüntetésével, visszavonásával, illetve az attól történő elállással kapcsolatos bármely fizetési kötelezettsége – ideértve a kamatfizetési kötelezettségeit is – biztosítékául az alábbi biztosítékot nyújtja: jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető, valamennyi fizetési számlájára vonatkozó, a Támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra történő sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt.

6.2.    Abban az esetben, ha Kedvezményezettnek az Okirat alapján bármilyen okból kifolyólag fizetési kötelezettsége keletkezik a Támogató felé, – a 4. pontban foglalt eseteket kivéve – a Támogató először írásban, legfeljebb 15 napos határidő tűzésével, felszólítja Kedvezményezettet a fizetési kötelezettség teljesítésére a fizetendő összeg – beleértve a tőkeösszeget és annak kamatait – megjelölése és teljesítési határidő mellett. A fizetési kötelezettség akkor minősül teljesítettnek, amikor a visszafizetendő összeg a Támogató számláján jóváírásra kerül.

6.3.    Amennyiben Kedvezményezett a Támogató írásbeli felszólítása ellenére az abban foglalt, legfeljebb 15 napos határidőben sem teljesíti fizetési kötelezettségét, vagy azt vitatja, a Támogató a biztosítéko(ka)t érvényesíti. Amennyiben a biztosíték banki felhatalmazólevél, a visszafizetési kötelezettség keletkezése, valamint az Okirat visszavonása, illetve az attól történő elállás esetén a már kifizetett költségvetési támogatási összeg megfizetésére irányuló követelés érvényesítése beszedési megbízás alkalmazásával történik a Kedvezményezett valamennyi bankszámlája vonatkozásában.

6.4.    Amennyiben Kedvezményezettnek új fizetési számlája keletkezik, úgy arra vonatkozóan haladéktalanul elkészítteti a felhatalmazónyilatkozatot, és azt haladéktalanul a Támogató rendelkezésére bocsátja. Amennyiben Kedvezményezett jelen pontban foglalt kötelezettségét megszegi, a Támogató az Okirat 7. pontjában rögzítettek szerint járhat el.


7. RENDELKEZÉSEK MEGSÉRTÉSE ÉS JOGKÖVETKEZMÉNYEI

7.1.    Amennyiben a Kedvezményezett neki felróhatóan megsérti az Okiratban, annak mellékleteiben, illetve bármely irányadó jogszabályban foglalt rendelkezést, továbbá az alábbi okok bármelyike megvalósul, a Támogató az Okiratot visszavonhatja, és azzal egyidejűleg az Okirattól elállhat:
a)    a Támogató a beszámoló értékelése során megállapítja, hogy a megvalósított tevékenység nem felel meg az Okirat 1. sz. mellékletét képező projektleírásban foglaltaknak;
b)    a Kedvezményezett a költségvetési támogatást nem az Okiratban – illetve annak mellékleteiben – meghatározott célra használja fel;
c)    az Ávr. 96. §-ában meghatározott – az előzőekben nem nevesített – esetek (elállási, felmondási okok) bármelyike megvalósul;
d)    amennyiben Kedvezményezett a támogatási kérelem benyújtásakor, illetve az Okirat kibocsátásának időpontjában nem felel meg a fent idézett jogszabályhelyekben foglalt követelményeknek.

Kedvezményezett részére a fenti esetekben támogatás nem folyósítható, illetve a már megtörtént folyósítás esetén köteles a Támogatást az Áht. 53/A. §-a szerinti kamatokkal együtt visszafizetni.
A Támogató az Okirat visszavonását és az attól történő elállást a Kedvezményezetthez intézett, egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal gyakorolja. Amennyiben a Támogató nem gyakorolja a visszavonás és az elállás jogát – jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás esetén –, az nem érinti a Támogató visszakövetelési jogát, a Kedvezményezett visszafizetési kötelezettségét és a folyósítás felfüggesztését.

7.2.    A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén a Kedvezményezettet a költségvetési támogatás részben vagy egészben történő visszafizetésének kötelezettsége terheli. A Kedvezményezett az igénybe vett költségvetési támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten köteles visszafizetni, az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 30 (azaz harminc) napon belül. A kamat mértéke megegyezik az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti, a visszafizetési kötelezettség előírásának napján vagy az Okirat visszavonásának és elállásának időpontjában érvényes kamattal. A kamatszámítás kezdő időpontja a költségvetésből nyújtott támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.

7.3.    A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele esetén, a támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény tudomására jutását követően a Támogató a költségvetési támogatás folyósítását azonnali hatállyal felfüggeszti, és intézkedik a már kiutalt költségvetési támogatás visszafizetése iránt.

7.4.    Amennyiben a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevételére okot adó körülmény bekövetkezése, illetve a költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele – a Támogató által elismerten – a Kedvezményezettnek nem róható fel, és a Kedvezményezett a bejelentési kötelezettségének haladéktalanul, de a bejelentésre okot adó körülmény bekövetkezésétől számított legfeljebb 8 (azaz nyolc) napon belül eleget tesz, a költségvetésből nyújtott támogatással el kell számolnia, és a költségvetési támogatásnak a teljesítéssel arányban nem álló részét a Támogató erről szóló értesítésének kézhezvételétől számított 30 (azaz harminc) napon belül az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelten vissza kell fizetnie.


8. DE MINIMIS RENDELKEZÉSEK

8.1.     Az Okirattal nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013. 12. 24., 1. o.) (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését is.

8.2.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012. 4. 26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható, valamint hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.

8.3.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy a csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

8.4.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésének kivételével a támogatás nem használható fel az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően – közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

8.5.    A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 (azaz húsz) munkanapon belül információt kell szolgáltatnia a Kedvezményezettnek.


9. TÁMOGATÓI OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

9.1.    Az Okirat módosítására kizárólag írásban, a támogatási cél sérelme nélkül kerülhet sor. A Kedvezményezettnek az Okiratmódosítási kérelmét a Támogató részére írásban, indokolással ellátva szükséges benyújtania legkésőbb a támogatott tevékenység időtartamának zárónapjáig. Az Okiratban meghatározott támogatott tevékenység időtartamának, illetve a költségvetési támogatás felhasználásáról történő beszámolás határidejének módosítása azonban kizárólag a támogatott tevékenység időtartamának lejártát megelőzően beérkezett, indokolással ellátott írásbeli kérelem alapján történhet.

9.2.    Ha az Okirat kibocsátását követően a támogatási igény költségvetésének módosítására megalapozott indok merül fel, az Okiratot módosítani szükséges abban az esetben, ha a Kedvezményezett az Okirat 3. sz. mellékletét képező költségterv fősorain külön-külön, a jóváhagyotthoz képest 10%-ot meghaladó mértékben kíván módosítani. Nem módosítható utólag a támogatás finanszírozásának módja (előleg/vegyes finanszírozás/utófinanszírozás).

9.3.    Az Okiratot a Támogató a Kedvezményezett javára, illetve hátrányára is egyoldalúan módosíthatja.


10. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

10.1.    Kapcsolattartók megjelölése:

A Támogató részéről szakmai kapcsolattartóként kijelölt személy:
szervezeti egység:
név:
e-mail:
tel.:

A Kedvezményezett részéről kapcsolattartóként kijelölt személy:
név:
e-mail:
tel.:

10.2.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy az Okirat, annak mellékletei, illetve az irányadó jogszabályok bármely rendelkezésének megszegésével a Támogatónak okozott vagyoni és nem vagyoni kárért a polgári jog szabályai szerint teljes kártérítési felelősséggel tartozik.

10.3.    Támogató az Okirattal összefüggésben keletkezett jogviták elbírálása vonatkozásában – a hatáskörre vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét köti ki.

10.4.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy amennyiben jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz a Támogató kezelésében lévő előirányzatok zárolását rendeli el, a Támogató jogosult egyoldalú nyilatkozatával a támogatási összeg csökkentésére.

10.5.    Támogató tájékoztatja a Kedvezményezettet arról, hogy a támogatási kérelem beadásával szavatolja, hogy – a vonatkozó hazai, nemzetközi, továbbá európai uniós jogszabályok, elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, illetve a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet előírásainak megfelelően a támogatási program megvalósításában részt vevő személyek, valamint a beszámolás, a támogatási programmal kapcsolatos valamennyi tevékenység, eljárás során átadott dokumentumokban feltüntetett személyek kifejezetten hozzájárultak személyes adataiknak a Támogató által a támogatás nyújtásával, felhasználásának ellenőrzésével, illetve a támogatással kapcsolatos tájékoztatással összefüggésben történő kezeléséhez, illetve ezen adatok vonatkozásában a Támogató jogszabályokban foglalt közzétételi kötelezettségének teljesítéséhez.

10.6.    Az Okirat, amennyiben a Kedvezményezett az Okirat közlését követő 5 (azaz öt) munkanapon belül annak elfogadásáról nem nyilatkozik, vagy az Okiratban foglaltakkal szemben elutasító tartalmú nyilatkozatot nem tesz, e határidő elteltét követő napon hatályba lép.

10.7.    Az Okirat kibocsátásának feltétele, hogy a Kedvezményezett megfeleljen valamennyi, jogszabályban meghatározott, támogatás nyújtására vonatkozó követelménynek, beleértve a jogszabályokban meghatározott nyilatkozatok megtételének, illetve a Támogató részére az előírt határidőn belül történő benyújtásának kötelezettségét is.

10.8.    Az Okiratban nem rendezett kérdésekre az Okirat elválaszthatatlan részét képező mellékletek, illetve a vonatkozó jogszabályok, különösen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, az Áht., az Ávr. és a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 4/2019. (VI. 14.) KKM rendelet rendelkezései az irányadóak.

10.9.    Az Okirat négy eredeti, egymással megegyező példányban kerül kibocsátásra, amelyből egy példány a Kedvezményezettet, három példány pedig a Támogatót illeti meg.



Mellékletek:
1. sz. melléklet: projektleírás
2. sz. melléklet: megvalósítási ütemterv (időbeli ütemezési terv)
3. sz. melléklet: költségterv
4. sz. melléklet: számlaösszesítő
5. sz. melléklet: pénzügyi elszámolás kiemelten kezelt követelményei
6. sz. melléklet: banki felhatalmazólevél
7. sz. melléklet: nyilatkozat támogatói okirathoz



Külgazdasági és Külügyminisztérium mint Támogató képviseletében:


Budapest, 201 ……………………….


…………………………………………………………
[név]
[tisztség]





Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről:

 

Szakmailag ellenjegyzem:

Jogi szempontból ellenjegyzem:

Pénzügyileg ellenjegyzem:

 

Bp., 2019……………………

Bp., 2019……………………

Bp., 2019……………………

 

 

 

 

 

…………………………

……………………………

………………………….

 

név

név

név

 

beosztás

beosztás

beosztás

 

főosztály

Jogi Főosztály

Költségvetési Főosztály

8. függelék


Projektleírás

A feladat szakmai leírása (1. sz. melléklet)

9. függelék



Megvalósítási ütemterv (2. sz. melléklet)
(időbeli ütemezési terv)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

Projekt szakasz

Időtartam
(…-tól …-ig,
egymást követően)

Tevékenység, esemény

Tevékenységhez,
eseményhez
kapcsolt
konkrét feladat,
szolgáltatás

Költségnem
(legördülő
választéklista)

Költségnem
részletezése
(költségtervnek
megfelelően)

Támogatott
tevékenység
összköltsége
(H+I+J)
HUF

Költségvetési támogatás
HUF

Saját forrás
HUF

Egyéb forrás
HUF

1.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

0

 

 

 

Összesen:

0

0

0

0




Kelt: …………………………………… (hely)
20…… (év) …………………… (hó) …… (nap)

P. H.

………………………………………………
cégszerű aláírás




A színezett mezők automatikusan töltődnek, kérjük, ne töltsék ki!

10. függelék

11. függelék




SZÁMLAÖSSZESÍTŐ (4. sz. melléklet)

Szerződés száma:

KKM/………./20…./Adm.

 

 

Pályázati azonosító szám:

 

 

S Z Á M L A Ö S S Z E S Í T Ő*

Támogatott tevékenység időtartama:

 

 

S.sz.

Számla** sorszáma (amely a számlát kétséget kizáróan azonosítja)

Számla kiállításának kelte

A termék értékesítője/
a szolgáltatás nyújtójának megnevezése

Termék/szolgáltatás megnevezése

Termék/ szolgáltatás teljesítésének ideje

Pénzügyi teljesítés ideje

Bizonylat összege

Elszámolandó költség (HUF)

Nettó

ÁFA

Bruttó

Elszámolandó költség (HUF)

Költségvetési támogatás

Saját forrás

Egyéb forrás

1. Személyi juttatások összesen

1.

2.

3.

2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

4.

5.

6.

3. Dologi kiadások összesen

7.

8.

9.

4. Felhalmozási kiadások

10.

11.

12.

Ö S S Z E S E N :




A kapott … Ft összegű költségvetési támogatás terhére elszámolt kiadások pénzügyi teljesítése a csatolt pénzügyi bizonylatokon feltüntetett időpontokban megtörtént. A felmerült kiadások számviteli nyilvántartásainkban való elkülönítéséről gondoskodtunk. A pénzügyi bizonylatok más Támogató, illetve más program felé történő elszámolása nem fordul(t) elő.


Kelt:
P. H.
……………………………………………………
cégszerű aláírás







––––––––––––––––––
Megjegyzés:
    *    A Kedvezményezett a számlaösszesítő aláírásával nyilatkozik arról, hogy a benyújtott számlák, illetve számviteli bizonylatok megfelelnek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és az általános forgalmi adóról szóló
        A bruttó 200 000 Ft értékhatárt meghaladó értékű árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés kizárólag írásban történt szerződés, elküldött és visszaigazolt megrendelés alapján vehető igénybe.
    **    Ideértve a szerződéseket és egyéb számviteli, illetve pénzügyi bizonylatokat is.
        A Kedvezményezett kizárólag a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült és a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségeit számolhatja el.

A támogató által biztosított összeg felhasználásáról – a számlaösszesítőn túl – a pénzügyi elszámoláshoz csatolni kell a gazdasági esemény elszámolását alátámasztó, az eredetivel mindenben megegyező számviteli bizonylatok (számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, jogszabályi rendelkezés, egyéb minősíthető irat, pénzügyi teljesítést igazoló bankkivonat, pénztári kiadási bizonylat) minden oldalon hitelesített másolatait.

12. függelék



A PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS KIEMELTEN KEZELT KÖVETELMÉNYEI

5. sz. melléklet a KKM/…/20…/Adm. számú támogatási szerződéshez

Kedvezményezett a támogatás pénzügyi elszámolásakor az alábbi szempontokat köteles figyelembe venni:

a)    A számlaösszesítőt a teljes költségterv tekintetében kell elkészíteni a szerződés 3. sz. mellékletét képező költségtervben szereplő költségekre vetítve.
b)    Az elszámoláskor követelmény, hogy a benyújtott számlák, illetve számviteli bizonylatok megfeleljenek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény előírásainak, különösen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. §-a és 167. § (1) bekezdés a), b), d), g) és j) pontjában, valamint (2)–(7) bekezdésében foglaltaknak. Ennek a követelménynek való megfelelőségről a Kedvezményezett a számlaösszesítő aláírásával nyilatkozik.
c)    A költségvetési támogatás terhére elszámolható költségeket és a költségvetési támogatás összegét forintban kell megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy a költség forintban vagy más pénznemben keletkezett, vagy a költségvetési támogatás folyósítását a kedvezményezett vagy a szállító mely pénznemben kéri. A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítés időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani, a Magyar Nemzeti Bank által nem jegyzett pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetén az Európai Központi Bank által közzétett középárfolyamon kell euróra átváltani. Az árfolyamnyereséget a Kedvezményezettnek vissza kell fizetnie Támogató részére.
d)    Eszközbeszerzés esetén, amennyiben az nem szolgálja közvetlenül a projekt célját, a költségvetési támogatás terhére történő elszámolásra nincs lehetőség.
e)    A támogatásból vásárolt eszközöket a Kedvezményezett a pénzügyi elszámolás és záró szakmai beszámoló Támogató általi elfogadásától számított 5 éven belül kizárólag a Támogató előzetes engedélyével idegenítheti el, adhatja bérbe, vagy terhelheti meg. Az eszközök aktiválását a Tárgyi eszközök nyilvántartó kartonja hitelesített másolatának becsatolásával kell a Kedvezményezettnek igazolnia.
f)    A költségvetési támogatás összege csak abban az esetben használható fel az egyes költségek után megfizetendő áfa kifizetésére, ha a Kedvezményezett nem jogosult áfa levonására a támogatással fedezett projekttel kapcsolatban. Amennyiben a szerződés megkötését követően a Kedvezményezett adólevonási jogosultságában változás következik be, a változás bejelentéséig igénybe vett áfaösszeget köteles visszafizetni.
g)    A költségvetési támogatás nem használható fel adók módjára behajtandó köztartozás törlesztésére, más közterhek, illetékek, további egyéb adónemek, adójellegű kötelezettségek, jövedéki adó, vám megfizetésére.
h)    Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az elszámolási kötelezettség akkor is terheli, ha a támogatásból az őt terhelő köztartozások összege visszatartásra kerül.
i)    A számlaösszesítő költségtételek szerinti bontásban tartalmazza:
•    a számla sorszámát,
•    a számla kiállításának keltét,
•    a számla kibocsátójának nevét,
•    a számla tartalmát (kifizetés jogcímét),
•    a termék/szolgáltatás teljesítésének idejét,
•    a pénzügyi teljesítés (kifizetés) időpontját,
•    az áfaalapot (nettó összeg),
•    az áfatartalmat (áfa összege),
•    a bruttó összeget,
•    a bizonylat összegéből az elszámolni kívánt összeget,
•    annak megjelölését, hogy a kiadás elszámolása mely forrás terhére történt (költségvetési támogatás / saját forrás / egyéb forrás).
j)    A számlaösszesítőt úgy kell elkészíteni, hogy tételes ellenőrzés esetén a kifizetések – a költségtervvel összevethető módon – egyértelműen azonosíthatóak legyenek. A számlaösszesítőt cégszerű aláírással kell ellátni, és Támogató részére elszámoláskor átadni. Abban az esetben, ha a cégszerű aláírás a támogatási szerződésben alkalmazottól eltérő, akkor az elszámoláshoz az eredeti aláírási címpéldányt is csatolni kell.
k)    A Támogató által biztosított költségvetési támogatási összeg felhasználásáról – a számlaösszesítőn túl – a pénzügyi elszámoláshoz csatolni kell a gazdasági esemény elszámolását alátámasztó, az eredetivel mindenben megegyező számviteli bizonylatok [számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, jogszabályi rendelkezés, megrendelő (200 000 Ft felett), egyéb ilyennek minősíthető irat, pénzügyi teljesítést igazoló bankkivonat, kiadási pénztárbizonylat] minden oldalon hitelesített másolatait, a számlaösszesítőben szereplő sorszámozásnak megfelelően összerendezve. A pénzügyi elszámolás részeként a Kedvezményezett nevére és címére kiállított számla, számviteli bizonylat, vagy számlával egy tekintet alá eső okirat fogadható el.
l)    A gazdasági események kiadásait igazoló eredeti számviteli bizonylatokat elszámolási záradékkal kell ellátni, és az ezekről készült hitelesített másolatokat kell benyújtani a pénzügyi elszámolás részeként. A záradékolás és a hitelesítés a következoő módon történik:
•    az eredeti számviteli bizonylaton szöveges formában fel kell tüntetni az adott pályázat pályázati azonosítóját, valamint az elszámolni kívánt összeget az „… Ft elszámolva a KKM/…/20…/Adm. számú támogatási szerződés terhére” szöveg rávezetésével, értelemszerűen kitöltve;
•    az elszámolási záradékkal ellátott eredeti számviteli bizonylatot ezt követöen le kell fénymásolni, majd a másolatra rá kell vezetni a következő szöveget: „A másolat az eredetivel mindenben megegyezik.”, ezután a másolatot a szervezet hivatalos képviseletére jogosult személynek vagy meghatalmazottnak cégszerű aláírásával, bélyegzővel és dátummal kell ellátnia.
m)    Ha a számviteli bizonylat teljes összege nem számolható el, vagy a Kedvezményezett nem kívánja elszámolni a teljes összeget a támogatás terhére, akkor az elszámolási záradéknak az elszámolásba beállított összeget kell tartalmaznia.
n)    Az elszámoláshoz csatolni kell továbbá:
•    a saját és egyéb forrás k) pont szerinti bizonylatainak és dokumentumainak hitelesített másolatát (megállapodás, határozat);
•    a saját és egyéb forrás felhasználásáról szóló kimutatást;
•    személyi juttatást érintő kifizetések esetében a számfejtési, valamint az adó- és járulékbefizetési bizonylatok hitelesített másolatát;
•    bérköltség elszámolása esetén az elszámolandó összeg meghatározását, valamint a számítás alapjául szolgáló módszer leírását (szükség esetén segédtáblázattal);
•    átutalással történt teljesítés esetén a bankszámla terheléséről szóló hitelesített bankszámlakivonat-másolatot (megjelölve a vonatkozó tételt). Amennyiben a bankszámla terheléséről szóló bankszámlakivonat valamely tétele az elszámolandó összegen kívül egyéb kifizetést is tartalmaz (azaz a tétel és az elszámolandó összeg nem egyezik meg, jellemzően bér- és járulékkifizetések esetén), az azonosíthatóság és megfeleltethetőség végett az érintett tételt is záradékolni kell. Készpénzfizetéssel történt teljesítés esetén a készpénzfelvételt igazoló kiadási bizonylat hitelesített másolatát.
o)    Külföldi bizonylat akkor tekinthető szabályszerűnek, ha azt mind alakilag, mind tartalmilag a vonatkozó (adott esetben külföldi) jogszabályoknak megfelelően állítottak ki. Az idegen nyelven kiállított pénzügyi bizonylat, szerződés Kedvezményezett képviselője (vagy annak meghatalmazottja) által elkészített és hitelesített magyar fordítását is csatolni kell.
p)    A Kedvezményezett – amennyiben a támogatási cél megvalósítását nem veszélyezteti – a költségtervben meghatározott, a Támogató által nyújtott támogatási összeg egyes költségtételeinek összesítő sorai között a támogatás teljes összegének 10%-áig átcsoportosítást hajthat végre, amelyről a Támogatót tájékoztatni köteles. A 10%-ot meghaladó mértékű átcsoportosításhoz a Támogató előzetes írásbeli engedélye szükséges.

Az elszámoláskor figyelemmel kell lenni valamennyi adó- és egyéb jogszabályi előírásból következő nyilvántartási és bizonylatolási kötelezettségre is, mely szerves részét kell, hogy képezze az elszámolásnak. A nyilvántartásoknak alkalmasnak kell lenniük a törvényi feltételek fennállásának bizonyítására.

Kiemelt gondot kell fordítani az elszámolások során a következőkre:

1.    A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 166. §-a alapján kiállított és befogadott idegen nyelvű számlákon, legalább azokat az adatokat, megjelöléseket, amelyek a bizonylat hitelességéhez, a megbízható, a valóságnak megfelelő adatrögzítéshez, könyveléshez szükségesek – a könyvviteli nyilvántartásokban történő rögzítést megelőzően – belső szabályzatban meghatározott módon magyarul is fel kell tüntetni.
2.    Tekintettel kell lenni valamennyi jogszabályi előírásból származó nyilvántartási kötelezettségre is.
3.    Nem fogadható el az alátámasztó dokumentumok nélkül az olyan adattartalmú számla, amelynek „Termék (szolgáltatás) megnevezése és besorolási száma” oszlopában a következő adattartalom található:
a)    szerződés szerint
b)    marketing tevékenység
c)    üzletviteli tanácsadás
d)    reklámtevékenység
e)    stb.
Ilyen esetekben minden alkalommal szükséges a számla mellé csatolni az elküldött és visszaigazolt megrendelőt, szerződést, teljesítésigazolást, amiből egyértelműen kitűnik, hogy ezen „gyűjtőfogalmakba” tartozó teljesítések konkrétan mit takarnak. Különös tekintettel a reklámszolgáltatások, hirdetések esetében szükséges, hogy csatolásra kerüljön pl. újságból kivágott hirdetés, tv-reklám esetében a tv-társaság műsoridő-igazolása vagy maga a reklám stb.
4.    Szintén nem fogadhatók el alátámasztó dokumentumok nélkül az étkezési, élelmezési, szállodai és éttermi számlák, amelyeken nincs feltüntetve, hogy ki, mikor és miért fogyasztott, lakott.
5.    Az elszámolt bizonylatoknak összhangban kell lennie a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 69. §-ának előírásaiból következő nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettséggel.
6.    Többnapos rendezvények esetében a rendezvény elszámolásához az időpontokat feltüntető programot is be kell csatolni, a résztvevők teljes listájával (jelenléti ív).
7.    Kiküldetési, utazási és szállodai számlákhoz csatolni a pontosan kitöltött kiküldetési rendelvényeket is, az Szja. tv. 3. § 83. pontja előírásainak megfelelően.
8.    A saját gépjármű hivatali célú használatának elszámolását, csak belföldi kiküldetési rendelvényen lehetséges elszámolni, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal iránymutatása alapján, az Szja. tv. 3. § 83. pontja előírásainak megfelelően.
9.    A telefonköltség esetében csak a támogatott nevére szóló számla fogadható be, 80%-os értékben, vélelmezve a 20%-os magáncélú használatot.

A fentiekben megfogalmazott követelmények elmulasztása az elszámolás elutasítását vonja maga után.

13. függelék




BANKI FELHATALMAZÓLEVÉL (6. sz. melléklet)


………………………………………
………………………………………
(számlavezető neve és címe)

Megbízom/megbízzuk Önöket az alább megjelölt bankszámlánk terhére az alább megnevezett Jogosult által a(z) …………………………… számú támogatási szerződéshez kapcsolódóan benyújtandó beszedési megbízás(ok) teljesítésére a következőkben foglalt feltételekkel:

Számlatulajdonos megnevezése:

Számlatulajdonos székhelye:

Felhatalmazással érintett bankszámla száma:

Jogosult neve:

Külgazdasági és Külügyminisztérium

Jogosult székhelye/címe:

1027 Budapest, Bem rakpart 47.

Jogosult bankszámlaszáma:

10032000-01220108-50000005

Jogosult számlavezetőjének megnevezése:

Magyar Államkincstár


A felhatalmazás érvényessége: visszavonásig.
A fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás sorba állításának időtartama 35 nap az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 84. § (2) bekezdés a) pontja alapján.
A felhatalmazás csak a Jogosult írásbeli hozzájárulásával vonható vissza.


Kelt: ………………………, 20... év ………………. hó …… nap

………………………….
Számlatulajdonos



Záradék:

…………………………………………………………… Hitelintézet mint a Számlatulajdonos számlavezető bankja tudomásul vesszük, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a Számlatulajdonossal szemben fennálló követelését a Számlatulajdonos számlája terhére beszedési megbízás útján érvényesítheti.
Fentieket mint a Számlatulajdonos számlavezető Hitelintézete nyilvántartásba vettük.


Kelt: ………………………, 20... év ………………. hó …… nap
…………………………
Hitelintézet

14. függelék



ÍRÁSBELI LEHÍVÁS (7. sz. melléklet)

Kedvezményezett neve:
Kedvezményezett címe:
Kedvezményezett adószáma:
Támogatási szerződés száma:    KKM/…………/201../Adm.
Átutalandó összeg:    …………… Ft, azaz ………………………………… forint
Kedvezményezett bankjának neve:
Kedvezményezett bankszámlaszáma:
Külföldi bankszámlaszám esetén IBAN:
Külföldi bankszámlaszám esetén a bank SWIFT kódja:


Alulírott ……………………………………………………, kérem, hogy a(z) „…………………...…………………………… …………………………” című projekt érdekében megkötött támogatási szerződésnek megfelelően a megjelölt támogatási összeget szíveskedjenek szervezetünk részére átutalni.



Kelt: ……………………, 20... év ………. hónap ……. . napján



Köszönettel,

P. H.

……………………………………
Kedvezményezett

15. függelék



ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése alapján

1.)    A nyilatkozattételre kötelezett szervezet adatai a cégkivonat és az aláírási címpéldány alapján:

 

Szervezet neve:

 

 

Székhelye:

 

 

Adóilletősége (ha az nem Magyarország):

 

 

Cégjegyzékszáma:

 

 

Adószáma:

 

 

Statisztikai számjele:

 

 

Cégjegyzésre jogosult képviselő(k) neve:

 

 

Cégjegyzés módja:

ÖNÁLLÓ EGYÜTTES



2.)    Alulírott (alulírottak) az 1.) pontban meghatározott szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője (képviselői) nyilatkozom (nyilatkozzuk), hogy az általam (általunk) jegyzett gazdálkodó szervezet megfelel a következő feltételeknek, ennek alapján a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. b) pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül:
a)    a szervezet tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető;
b)    a szervezet nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak;
c)    a szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében az a)–b) pont szerinti feltételek fennállnak, továbbá ezen gazdálkodó szervezet az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van.

3.)    Kijelentem (kijelentjük), és aláírásommal (aláírásunkkal) igazolom (igazoljuk), hogy a jelen nyilatkozatban foglaltak a valóságnak mindenben megfelelnek. Tudomásul veszem (vesszük), hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződés semmis.



Kelt: ________________________

_________________________________
aláírás

16. függelék


NYILATKOZAT
az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet
(HL L 352., 2013. 12. 24., 1. o.) szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás esetén3



1.    Pályázó adatai
Név:
Adószám:
Elérhetőség:
Aláírásra jogosult képviselő:
E-mail-cím:
(jelölje X-szel)
… Egyesülés a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során
… Szétválás a folyamatban lévő és az azt megelőző két adóév során

Egyesülés, szétválás ideje:

………………
(év)

………………
(hónap)

………………
(nap)



Ezúton nyilatkozom, hogy a folyó pénzügyi évben és az azt megelőző két pénzügyi év során a pályázó, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a pályázó az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (1407/2013/EU bizottsági rendelet) 2. cikk (2) bekezdése alapján egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, a következő csekély összegű támogatás(ok)ban részesültek.

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a pályázó, továbbá az olyan vállalkozások, amelyekkel a pályázó egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül, milyen csekély összegű támogatás(ok)ra nyújtottak be támogatási kérelmet (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

Nyilatkozatom az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8)–(9) bekezdéseiben írtak betartásához szükséges adatokat is tartalmazzák.4

2/a.    Csekély összegű támogatások5

 

Sor-
szám

Támogatás jogalapja (bizottsági rendelet száma)

Támogatást nyújtó szervezet

Támogatás
kedvezmé-
nyezettje
és célja

A támogatást
ellenszolgáltatás fejében végzett közúti kereskedelmi árufuvarozáshoz vette igénybe?

Kérelem
benyújtásának
dátuma4

Odaítélés
dátuma

 


4 Ha a támogatásról még nem született döntés.




2/b.    Csekély összegű támogatások6

 

Sorszám

Támogatás összege

Támogatás bruttó támogatástartalma6

 

Forint

Euró

Forint

Euró7

 


6 Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján.

7 A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell kiszámítani: Ha létező támogatási program másként nem rendelkezik, az uniós állami támogatási szabályokban euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.



3.    Adatok az egy és ugyanazon vállalkozásokról
Nyilatkozom, hogy az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése értelmében a pályázó az alábbi vállalkozásokkal minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak.

 

Vállalkozás neve

Adószáma

 

 

 



Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerint csekély összegű támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, vagy olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedéssel, amelyhez az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatást nyújtják, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság határozatában meghatározott maximális támogatási intenzitást vagy összeget. Ennek megfelelően a pályázó vonatkozásában az alábbiakról nyilatkozom.7

Nyilatkozatom arra is kiterjed, hogy a pályázó milyen, a jelen pályázattal érintett csekély összegű támogatás elszámolható költségeivel azonos elszámolható költséget tartalmazó, vagy milyen olyan kockázatfinanszírozási célú intézkedésre nyújtott be támogatási kérelmet, amelyhez a jelen pályázattal érintett csekély összegű támogatást is kéri (az elutasított kérelmekről nem kell nyilatkozni, csak azokról, amelyek elbírálása folyamatban van).

4/a.    Adatok az azonos elszámolható költségekre vonatkozó vagy a csekély összegű támogatással azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra

 

Sor-
szám

Támogatás jogalapja (uniós állami támogatási szabály)

Támogatást nyújtó szervezet

Támogatási kategória (pl. regionális beruházási támogatás)

Kérelem benyújtásának dátuma9

Odaítélés dátuma

 

 


9 Ha a támogatásról még nem született döntés.



4/b.    Adatok az azonos elszámolható költségekre vonatkozó vagy a csekély összegű támogatással azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatásokra8

 

Sor-
szám

Azonos elszámolható költségek teljes összege jelentértéken / azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés teljes összege jelentértéken

Azonos elszámolható költségekre nyújtott támogatás bruttó támogatástartalma / azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatás bruttó támogatástartalma11

Maximális támogatási intezitás (%) vagy maximális támogatási összeg

 

Forint

Euró

Forint

Euró12

 


11 Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. melléklete alapján.

12 A 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell kiszámítani: Ha létez? támogatási program másként nem rendelkezik, az uniós állami támogatási szabályokban euróban meghatározott összegek forintra történ? átszámításánál a támogatási döntés napját megel?z? hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.



Nyilatkozom, hogy a pályázó aláírásra jogosult képviselője vagyok, és a fent megadott adatok helyesek.

Hozzájárulok ahhoz, hogy a fenti adatokat a tárgyban illetékes szerveknek az adatkezelő átadja.



Kelt:

……………………………………………
Pályázó (aláírás, pecsét)

17. függelék



NYILATKOZAT TÁMOGATÓI OKIRATHOZ


Alulírott ……………………………………… mint a(z) ……………………………… (székhelye: ……………………, adószáma: ……………………, nyilvántartási száma: ……………………) mint kedvezményezett (a továbbiakban: Kedvezményezett) képviseletében eljárva, a(z) ………………………………… elnevezésű projekt vonatkozásában a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről támogatói okiraton alapuló költségvetési támogatással összefüggésben, jogszabályi előírásokra tekintettel, teljes körű felelősségem vállalása mellett az alábbi nyilatkozatokat teszem:

1.    Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy a támogatási igényben, kérelemben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, továbbá az adott tárgyban támogatási igényt nem nyújtottam be / támogatási igényt ………………-án/-én ………………-nál/-nél nyújtottam be.

2.    Kedvezményezett képviseletében nyilatkozom, hogy vele szemben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 48/B. §-ában foglalt összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.

3.    Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, felszámolási eljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás nincs folyamatban, nem áll adósságrendezési eljárás alatt, továbbá lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása, illetve az EU tradicionális saját forrásai címen tartozása nincs.

4.    A Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok Áht. 50. § (1) bekezdésében megfogalmazott követelményének, továbbá az Áht. 50. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett.

5.    A Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy Kedvezményezett a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül.

6.    Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy Kedvezményezettnek nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, illetve nem áll fenn jogszabályból vagy szerződéses kötelezettségből eredő olyan akadály, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja.

7.    Kedvezményezett képviseletében nyilatkozom, hogy Kedvezményezett a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal nem rendelkezik/rendelkezik, nem kíván élni az adólevonási jogával / adólevonási jogával élni kíván a támogatás tekintetében, ezért a költségvetési támogatás nem használható fel az elszámolásban benyújtani kívánt számlák áfatartalmának megfizetésére.

8.    A Kedvezményezett képviseletében nyilatkozom, hogy a projekthez kapcsolódó támogatás céljainak megvalósításához hatósági engedély nem szükséges / a szükséges jogerős hatósági engedélyekkel rendelkezik.

9.    Kedvezményezett a projekttel kapcsolatban előírt biztosítékot legkésőbb a támogatói okirat kibocsátásával egyidejűleg a Támogató rendelkezésére bocsátja.

Kötelezettséget vállalok arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek új fizetési számlája keletkezik, úgy arra vonatkozóan haladéktalanul elkészíttetjük a felhatalmazónyilatkozatot, és azt haladéktalanul a Támogató rendelkezésére bocsátjuk. Amennyiben Kedvezményezett ezen kötelezettségét megsérti, úgy a Támogató indokolás nélkül jogosult a támogatói okirat visszavonására.

10.    A Kedvezményezett képviseletében kijelentem, hogy Kedvezményezett hozzájárul a támogatási igény szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának a Támogató, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek, illetve az általuk meghatalmazott szervezet vagy személyek által történő ellenőrzéséhez.

11.    A Kedvezményezett képviseletében kijelentem továbbá, hogy Kedvezményezett hozzájárul, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataihoz a költségvetésből nyújtott támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, az Áht. 109. § (5) bekezdése alapján kiadott miniszteri rendeletekben, valamint az Ávr.-ben meghatározott más jogosultak hozzáférjenek.

12.     Kedvezményezett képviseletében kijelentem, és szavatosságot vállalok arra, hogy a vonatkozó hazai, nemzetközi, továbbá európai uniós jogszabályok, elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, illetve a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet előírásainak megfelelően a támogatási program, projekt megvalósításában részt vevő személyek, valamint a beszámolás, a támogatási programmal kapcsolatos valamennyi tevékenység, eljárás során átadott dokumentumokban feltüntetett személyek kifejezetten hozzájárultak személyes adataiknak a Támogató által a támogatás nyújtásával, felhasználásának ellenőrzésével, illetve a támogatással kapcsolatos tájékoztatással összefüggésben történő kezeléséhez, illetve ezen adatok vonatkozásában a Támogató jogszabályokban foglalt közzétételi kötelezettségének teljesítéséhez.





……………………………………………………………
(képviselő neve)
(képviselő beosztása)
(kedvezményezett neve)
1

Az utasítást a 2/2021. (III. 19.) KKM utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte 2021. március 20. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 4. §-át.

2

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A nyilatkozatot konzorcium esetén valamennyi konzorciumi tag ki kell, hogy töltse.

4

Az egyesülés által érintett vállalkozásoknak nyújtott valamennyi korábbi csekély összegű támogatást bele kell számítani az egyesülés révén létrejövő, vagy jogutód pályázó csekély összegű támogatási keretébe. Az egyesülést megelőzően jogszerűen odaítélt csekély összegű támogatás később is jogszerű marad. Ha egy vállalkozás két vagy több vállalkozásra válik szét, a szétválást megelőzően nyújtott csekély összegű támogatást az eredetileg a támogatásban részesülő azon vállalkozásnak kell betudni, amely a csekély összegű támogatással támogatott tevékenységet átvállalta. Ha ennek meghatározására nincs lehetőség, a csekély összegű támogatást a saját tőkének a szétválás tényleges időpontjában érvényes könyv szerinti értéke alapján arányosan el kell osztani a szétválás által érintett vállalkozások között.

5

Az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében is ki kell tölteni.

6

A 2/a. táblázatban szereplő támogatásokra vonatkozóan kell kitölteni a megfelelő sorszámok feltüntetésével.

7

Itt kizárólag a pályázó tekintetében kell nyilatkozni, az egyesülésre és szétválásra vonatkozó szabályok, valamint az egy és ugyanazon vállalkozás fogalma által érintett vállalkozások tekintetében nem.

8

A 4/a. táblázatban szereplő támogatásokra vonatkozóan kell kitölteni a megfelelő sorszámok feltüntetésével.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére