• Tartalom

1374/2019. (VI. 25.) Korm. határozat

1374/2019. (VI. 25.) Korm. határozat

a belvízzel halmozottan sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések csapadékvíz-gazdálkodását segítő beruházások előkészítési, tervezési feladataihoz szükséges forrás biztosításáról

2021.12.15.

A Kormány

1. egyetért a belvízzel halmozottan sújtott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések csapadékvíz-gazdálkodását segítő, az 1. mellékletben foglalt beruházások (a továbbiakban: Beruházások) koncepciójával és azok megfelelő előkészítésével;

2. a Beruházások előkészítésének kormányzati felelőseként a belügyminisztert jelöli ki;

3. a Beruházásoknak a Beruházás Előkészítési Alap felhasználásáról szóló 233/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (2) bekezdés a), b), h), k), n), o) és p) pontja szerinti előkészítési fázisaira – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – összesen 471 040 000 forintot biztosít a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 4. Beruházás Előkészítési Alap jogcímcsoport terhére, azzal, hogy az előkészítési fázisokat legkésőbb 2020. december 31-ig kell megvalósítani;

4. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének a 38. Egyes önkormányzatok csapadékvíz-gazdálkodását segítő beruházások feladatainak támogatása címmel és a 2. mellékletben meghatározott alcímekkel történő kiegészítését;

Felelős: pénzügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

5. az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Beruházások 3. pont szerinti előkészítési fázisainak finanszírozása érdekében – a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi tranzakciós illetékkel és kincstári díjakkal együtt – a Kvtv. 1. melléklet XV. Pénzügyminisztérium fejezet, 26. Központi kezelésű előirányzatok cím, 2. Központi tartalékok alcím, 4. Beruházás Előkészítési Alap jogcímcsoport terhére a Kvtv. 1. melléklet

a) IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 38. Egyes önkormányzatok csapadékvíz-gazdálkodását segítő beruházások feladatainak támogatása cím 2. melléklet szerinti alcímei javára összesen 448 654 000 forint,

b) XIV. Belügyminisztérium fejezet, 17. Vízügyi Igazgatóságok cím javára összesen 22 386 000 forint

egyszeri átcsoportosítását rendeli el, a 3. melléklet szerint, elszámolási, valamint a fel nem használt rész tekintetében – a b) alpont esetében a Beruházás Előkészítési Alapba történő – visszafizetési kötelezettséggel;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: pénzügyminiszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a fel nem használt rész visszafizetése tekintetében

Felelős: belügyminiszter

Határidő: a 9. pont a) alpontja szerinti jelentés tudomásulvételét követő 15 napon belül

6. a Beruházások helyszíneit, előkészítőit, megvalósítóit, valamint a létrejövő vagyonelemek vagyonkezelőit és üzemeltetőit az 1. mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá;

7. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter az 5. pont a) alpontja szerinti költségvetési forrás terhére az érintett önkormányzatok részére – külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-a hatálya alá tartozó – vissza nem térítendő egyedi költségvetési támogatást nyújtson, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján;

8. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 7. pont szerinti egyedi költségvetési támogatást a támogatói okirat kiadását követően támogatási előlegként folyósítsa az érintett önkormányzatok számára;

9. felhívja a belügyminisztert, hogy

a) készítsen jelentést a Rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti beszámolási kötelezettség teljesítése érdekében a 3. pontban meghatározott előkészítési fázisok végrehajtásának állapotáról, valamint a felhasznált forrás összegéről,

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2021. január 31.

b) az előkészítési fázisok eredménye alapján készítsen előterjesztést a Kormány részére a Beruházás megvalósításának kérdésében, a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés és a felelősök bemutatásával.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2021. január 31.

1. melléklet az 1374/2019. (VI. 25.) Korm. határozathoz1

 

A

B

C

D

E

F

G

Projekt sorszáma

Beruházás megnevezése

A finanszírozni kívánt,
a Rendelet 2. §
(2) bekezdése szerinti előkészítési fázisok

Bruttó előkészítési költség
(forint)

Az előkészítési fázisok megvalósításának határideje

Beruházás előkészítésének
a megvalósítója

Beruházás tervezett helyszíne,
a település és
az utca megnevezésével

Beruházás megvalósítója és a beruházás során létrejövő építmény jövőbeni vagyonkezelője, üzemeltetője

1.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

31 100 000

2020. december 31.

Barabás Község Önkormányzata

Barabás Község,
Esze Tamás utca,
Petőfi út

Barabás Község Önkormányzata

2.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

31 100 000

2020. december 31.

Tiszaadony Község Önkormányzata

Tiszaadony Község,
Rákóczi Ferenc utca,
Kossuth Lajos utca,
Jókai Mór utca,
Árpád utca,
Petőfi Sándor utca,
Dózsa György utca

Tiszaadony Község Önkormányzata

3.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

31 100 000

2020. december 31.

Tiszaszalka Község Önkormányzata

Tiszaszalka Község,
Petőfi Sándor utca,
Arany János utca,
Ady Endre utca,
Jókai Mór utca,
Bajcsy-Zsilinszky utca,
külterület (hrsz. 0124)

Tiszaszalka Község Önkormányzata

4.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

18 200 000

2020. december 31.

Tiszavid Község Önkormányzata

Jókai Mór utca,
József Attila utca,
Kossuth Lajos utca,
Petőfi Sándor utca,
Szabadság utca,
Szondi György utca

Tiszavid Község Önkormányzata

5.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények és záportározó rekonstrukciója,
új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

29 900 000

2020. december 31.

Vásárosnamény Város Önkormányzata

Vásárosnamény Város,
Kazinczy Lajos út,
Heltai Gáspár út

Vásárosnamény Város Önkormányzata

6.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

9 854 000

2020. december 31.

Garbolc Község Önkormányzata

Garbolc Község,
Rákóczi utca,
Kossuth utca,
Szatmári utca

Garbolc Község Önkormányzata

7.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

29 400 000

2020. december 31.

Gyügye Község Önkormányzata

Gyügye Község,
Fő utca

Gyügye Község Önkormányzata

8.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

25 900 000

2020. december 31.

Kisszekeres Község Önkormányzata

Kisszekeres Község,
Kossuth utca,
Petőfi utca,
Béke utca

Kisszekeres Község Önkormányzata

9.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák és záportározó kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

30 000 000

2020. december 31.

Kölcse Nagyközség Önkormányzata

Kölcse Nagyközség,
Kölcsey utca,
Móricz Zsigmond utca,
Dankó utca,
Arany János utca

Kölcse Nagyközség Önkormányzata

10.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

26 800 000

2020. december 31.

Nábrád Község Önkormányzata

Nábrád Község,
Rákóczi utca,
Attila utca,
Iskola köz,
Kossuth tér,
Petőfi utca

Nábrád Község Önkormányzata

11.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

15 400 000

2020. december 31.

Nagyszekeres Község Önkormányzata

Nagyszekeres Község,
Toldi utca,
Árpád utca

Nagyszekeres Község Önkormányzata

12.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

7 500 000

2020. december 31.

Nemesborzova Község Önkormányzata

Nemesborzova Község,
Fő utca

Nemesborzova Község Önkormányzata

13.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

26 400 000

2020. december 31.

Olcsvaapáti Község Önkormányzata

Olcsvaapáti Község,
Kossuth utca,
Bajcsy-Zsilinszky utca,
Arany János utca,
Dózsa György utca

Olcsvaapáti Község Önkormányzata

14.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

24 400 000

2020. december 31.

Panyola Község Önkormányzata

Panyola Község,
Veszprémi utca,
Csonkavég utca

Panyola Község Önkormányzata

15.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

26 800 000

2020. december 31.

Sonkád Község Önkormányzata

Sonkád Község,
Bocskai utca,
Rákóczi utca

Sonkád Község Önkormányzata

16.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

16 600 000

2020. december 31.

Szamosbecs Község Önkormányzata

Szamosbecs Község
Kossuth Lajos utca,
Dózsa György utca

Szamosbecs Község Önkormányzata

17.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

23 400 000

2020. december 31.

Szamosújlak Község Önkormányzata

Szamosújlak Község,
Petőfi utca,
Kossuth utca

Szamosújlak Község Önkormányzata

18.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

28 200 000

2020. december 31.

Pátyod Község Önkormányzata

Pátyod Község,
Dózsa György utca,
Rákóczi Ferenc utca

Pátyod Község Önkormányzata

19.

Csapadékvíz-gazdálkodást segítő létesítmények rekonstrukciója, új csatornák kiépítése

a), b), h), k), n), o), p) pont

16 600 000

2020. december 31.

Rápolt Község Önkormányzata

Rápolt Község,
Rákóczi Ferenc utca,
Ady Endre utca,
Temető köz,
Fő tér,
Petőfi Sándor utca,
Dózsa György utca

Rápolt Község Önkormányzata

20.

Befogadó vízfolyások rekonstrukciója:
Barabási összekötő (38-as) csatorna,
Szalkai (39-es) csatorna,
Előpatak csatorna,
Garand-Alsó csatorna,
Pünkösd csatorna,
Nagybogyak,
Mélybarázda csatorna,
Sáréger főcsatorna,
Szomita csatorna,
Falugátja csatorna

a), b), h), k), n), o), p) pont

22 386 000

2020. december 31.

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Barabás,
Tiszaadony,
Tiszaszalka,
Nábrád,
Szamosbecs,
Gyügye,
Szamosújlak,
Nagyszekeres,
Sonkád,
Garbolc,
Pátyod
települések

Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Összesen:

471 040 000

 

 

 

 

2. melléklet az 1374/2019. (VI. 25.) Korm. határozathoz

 

A

B

C

D

1.

Alcím száma

Alcím név

Támogatási cél

Támogatási összeg
(forint)

2.

1

Barabás Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

31 100 000

3.

2

Tiszaadony Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

31 100 000

4.

3

Tiszaszalka Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

31 100 000

5.

4

Tiszavid Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

18 200 000

6.

5

Vásárosnamény Város Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

29 900 000

7.

6

Garbolc Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

9 854 000

8.

7

Gyügye Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

29 400 000

9.

8

Kisszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

25 900 000

10.

9

Kölcse Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

30 000 000

11.

10

Nábrád Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

26 800 000

12.

11

Nagyszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

15 400 000

13.

12

Nemesborzova Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

7 500 000

14.

13

Olcsvaapáti Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

26 400 000

15.

14

Panyola Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

24 400 000

16.

15

Sonkád Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

26 800 000

17.

16

Szamosbecs Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

16 600 000

18.

17

Szamosújlak Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

23 400 000

19.

18

Pátyod Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

28 200 000

20.

19

Rápolt Község Önkormányzata feladatainak támogatása

csapadékvíz-gazdálkodást segítő beruházások előkészítése, tervezése

16 600 000

3. melléklet az 1374/2019. (VI. 25.) Korm. határozathoz


IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

XIV. Belügyminisztérium

XV. Pénzügyminisztérium

 

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

Költségvetési év: 2019.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

330039

 

17

 

 

 

 

 

Vízügyi Igazgatóságok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

22 386 000

 

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380740

 

38

 

 

 

 

 

Egyes önkormányzatok csapadékvíz-gazdálkodását segítő beruházások feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380751

 

 

1

 

 

 

 

 

Barabás Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

31 100 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380762

 

 

2

 

 

 

 

 

Tiszaadony Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

31 100 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380773

 

 

3

 

 

 

 

 

Tiszaszalka Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

31 100 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380784

 

 

4

 

 

 

 

 

Tiszavid Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

18 200 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380795

 

 

5

 

 

 

 

 

Vásárosnamény Város Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

29 900 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380806

 

 

6

 

 

 

 

 

Garbolc Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

9 854 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380817

 

 

7

 

 

 

 

 

Gyügye Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

29 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380828

 

 

8

 

 

 

 

 

Kisszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

25 900 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380839

 

 

9

 

 

 

 

 

Kölcse Nagyközség Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

30 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380840

 

 

10

 

 

 

 

 

Nábrád Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

26 800 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380851

 

 

11

 

 

 

 

 

Nagyszekeres Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

15 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

365606

 

 

12

 

 

 

 

 

Nemesborzova Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

7 500 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380862

 

 

13

 

 

 

 

 

Olcsvaapáti Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

26 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

365873

 

 

14

 

 

 

 

 

Panyola Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

24 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

366217

 

 

15

 

 

 

 

 

Sonkád Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

26 800 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380873

 

 

16

 

 

 

 

 

Szamosbecs Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

16 600 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380884

 

 

17

 

 

 

 

 

Szamosújlak Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

23 400 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

365906

 

 

18

 

 

 

 

 

Pátyod Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

28 200 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

380895

 

 

19

 

 

 

 

 

Rápolt Község Önkormányzata feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

16 600 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XV.

 

 

 

 

 

Pénzügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26

 

 

 

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Központi tartalékok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

375739

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Beruházás Előkészítési Alap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-471 040 000

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jog-
cím
csop.
szám

Jog-
cím
szám

Kiemelt
előir.
szám

Fejezet
név

Cím
név

Alcím
név

Jog-
cím
csop.
név

Jog-
cím
név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás
(+/-)

A módosítás
következő
évre
áthúzódó
hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat
neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XIV.

 

 

 

 

 

Belügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

330039

 

17

 

 

 

 

 

Vízügyi Igazgatóságok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22 386 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

 

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

teljesítésarányos

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

471 040 000

 

471 040 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

a
1

Az 1. melléklet az 1625/2021. (IX. 3.) Korm. határozat 2. pontja, az 1914/2021. (XII. 15.) Korm. határozat 4. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére