• Tartalom

1/2019. (I. 22.) NMHH rendelet

1/2019. (I. 22.) NMHH rendelet

a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet módosításáról1

2019.02.01.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. § (3) bekezdés 1., 3., 5., 6., 8. és 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 109. § (5) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló 7/2015. (XI. 13.) NMHH rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed:

a 3000 GHz-ig terjedő rádióspektrumon belüli frekvenciasávok)

aa) frekvenciafelosztására (a továbbiakban: felosztás) rádiószolgálatok számára, valamint polgári, nem polgári és együttes célú felhasználásra,”

2. § (1) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 9b. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„9b. ALD: rendszerint egy vagy több rádióadót, valamint egy vagy több rádióvevőt magában foglaló rádiótávközlő rendszer, amely lehetővé teszi a hallási fogyatékkal élők számára hallóképességük javítását;”

(2) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 38a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„38a. csatornán belüli IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt névleges csatornán belüli erőforrások egy részének előzetes elkülönítésével megvalósított IoT-alkalmazás;”

(3) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 61a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„61a. forgószárnyas légijármű: EASA CS-27 vagy CS-29 kategóriájú légijármű;”

(4) Az R. 2. § (1) bekezdés 78. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„78. GSM rendszer: a nemzeti szabványokban, különösen az MSZ EN 301 502, az MSZ EN 301 511 és az MSZ EN 301 908-18 szabványban meghatározott elektronikus hírközlő hálózat, ideértve az EC-GSM-IoT-t is;”

(5) Az R. 2. § (1) bekezdés 85. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„85. hallássegítő rendszer: hallássérültek által nyilvános helyen, különösen repülőtéren, vasútállomáson, templomban és színházban használt olyan rendszer, ahol az adókészülék hanganyag-közvetítő vagy nyilvános kihangosító rendszerhez kapcsolódik és a vevőkészüléket a hallássérült felhasználó viseli, vagy az be van építve a felhasználó hallókészülékébe;”

(6) Az R. 2. § (1) bekezdés 86a. pontja helyébe a következő rendelkezés lép, és a bekezdés a következő 86b. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„86a. harmonizált frekvenciahasználatú rádióalkalmazás: olyan rádióalkalmazás, amelyre vonatkozóan európai uniós jogi aktus határozza meg a frekvenciahasználat feltételeit;
86b. harmonizált szabvány: a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletben meghatározott harmonizált szabvány;”

(7) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 99a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„99a. IoT: általában olyan, használati tárgyakba beépített eszközök interneten keresztüli összekapcsolása, mely eszközök lehetővé teszik a szóban forgó tárgyak közötti adatcserét;”

(8) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 143a. és 143b. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„143a. meteorológiai helyhez kötött állomás: a meteorológiát segítő szolgálat olyan állomása, amely nem helyváltoztatás alatti használatra szolgál;
143b. meteorológiai mozgóállomás: a meteorológiát segítő szolgálat olyan állomása, amely helyváltoztatás vagy meghatározatlan helyen történő megállás alatti használatra szolgál;”

(9) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 190b. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„190b. önálló IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtásától független – ilyen, illetve GSM-szolgáltatás nyújtására nem használt csatornán megvalósított – IoT-alkalmazás;”

(10) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 197a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„197a. polgárőr szervezet: a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvény szerinti polgárőr szervezet;”

(11) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 253a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„253a. távmérő és távvezérlő rendszer: olyan rendszer, beleértve a földi, légi és vízi személyzet nélküli rendszereket is, amelyen belül rádiófrekvenciás csatornák állnak rendelkezésre távmérésre, távvezérlésre és kétirányú információtovábbításra;”

(12) Az R. 2. § (1) bekezdés 263. és 264. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(E rendelet alkalmazásában:)

„263. UMTS rendszer: a nemzeti szabványokban, különösen az MSZ EN 301 908-1, az MSZ EN 301 908-2, az MSZ EN 301 908-3 és az MSZ EN 301 908-11 szabványban meghatározott elektronikus hírközlő hálózat;
264. UTC: az RR 655. (WRC-15) Határozatban leírt, másodpercen (SI) alapuló időskála;”

(13) Az R. 2. § (1) bekezdése a következő 278a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában:)

„278a. védősávi IoT-alkalmazás: a vezetéknélküli szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására használt névleges csatornán belül, annak szélén – a csatornán belüli erőforrások által nem használt részen – megvalósított IoT-alkalmazás;”

(14) Az R. 2. § (1) bekezdés 287. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„287. WiMAX rendszer: az állandóhelyű szolgálatban olyan pont-többpont rendszer, valamint a mozgószolgálatban olyan mozgó rádiótávközlő rendszer, amelynek berendezései a WiMAX Fórum által kiadott WiMAX-típustanúsítvánnyal rendelkeznek;”

3. § Az R. 4. alcímének címe helyébe a következő cím lép:

„4. Frekvenciasávok felhasználási szabályai”

4. § Az R. 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A frekvenciasávok felhasználási szabályainak a 2. mellékletben foglaltakhoz képest szükséges további részletezését, kiegészítését az alábbi mellékletek tartalmazzák:
a) az egyes alkalmazások sávhasználati feltételeit és frekvenciagazdálkodási követelményeit a 3. melléklet,
b) a nemzetközi frekvenciakoordinációs szabályokat a 4. melléklet,
c) egyes végfelhasználói állomások rádiótávközlő végberendezéseinek jegyzékét az 5. melléklet.”

5. § Az R. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § Ez a rendelet a 7. § (6) bekezdésében, valamint a 2., 3. és 6. mellékletben hivatkozott ERC- és ECC-határozatokon kívül a nemzeti felosztás, illetve a frekvenciasávok felhasználási szabályai tekintetében az alábbi határozatok végrehajtását is szolgálja:
1. ERC/DEC/(96)06: az ERC 1996. március 7-i határozata a „Határozat a digitális kis hatókörzetű rádió (DSRR) összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávokról” című (93)01 ERC-határozat visszavonásáról;
2. ERC/DEC/(99)16: az ERC 1999. június 1-jei határozata a „Határozat a videoműsor-elosztó rendszerek (MVDS) bevezetéséhez kijelölendő harmonizált frekvenciasávról” című (96)05 ERC-határozat visszavonásáról;
3. ERC/DEC/(99)24: az ERC 1999. november 29-i határozata a „Határozat a nagysebességű rádiós helyi hálózatok (HIPERLAN-ok) bevezetéséhez kijelölendő harmonizált frekvenciasávokról” című (96)03 ERC-határozat visszavonásáról;
4. ECC/DEC/(01)01: az ECC 2001. november 15-i határozata a 900 MHz-es sávú analóg CT1 és CT1+ alkalmazások kivonásáról;
5. ECC/DEC/(01)02: az ECC 2001. november 15-i határozata a 900 MHz-es sávú digitális CT2 alkalmazások kivonásáról;
6. ECC/DEC/(02)02: az ECC 2002. március 15-i határozata a „Határozat a közúti közlekedés telematikai rendszereinek összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávokról” című (92)02 ERC-határozat visszavonásáról;
7. ECC/DEC/(02)04: az ECC 2002. március 15-i határozata a 40,5–42,5 GHz sávnak a földfelszíni (állandóhelyű szolgálati/műsorszóró szolgálati) rendszerek, valamint a műholdas állandóhelyű szolgálat és a műholdas műsorszóró szolgálat (űr–Föld irány) nem koordinált földi állomásai által történő használatáról;
8. ECC/DEC/(03)03: az ECC 2003. október 17-i határozata a „Határozat a repülőgépes földfelszíni távközlő rendszerre vonatkozó Schiever Terv kezeléséről” című (97)08 ERC-határozat visszavonásáról;
9. ECC/DEC/(03)05: a frekvenciasávok nemzeti felosztási és felhasználási táblázatainak (NTFA-k) közzététele;
10. ECC/DEC/(03)06: az ECC 2003. október 17-i határozata a „Határozat a frekvenciasávok nemzeti felosztási táblázatainak közzétételéről” című (97)01 ERC-határozat visszavonásáról;
11. ECC/DEC/(04)05: az ECC 2004. március 19-i határozata a különböző típusú rádióberendezések jóváhagyási szabályainak elfogadásáról szóló (95)02, (96)07, (96)08, (96)09, (96)10, (96)11, (96)12, (96)13, (96)14, (96)15, (96)16, (96)17, (96)18, (96)19, (96)20, (98)05, (98)06, (98)07, (98)08, (98)09, (98)28, (98)30, (99)04, (99)07, (99)08, (99)09, (99)10, (99)11, (99)12, (99)13 és (99)14 ERC-határozat visszavonásáról;
12. ECC/DEC/(05)03: az ECC 2005. március 18-i határozata a „Határozat az európai rádiós személyhívó rendszer (ERMES) összehangolt bevezetéséhez kijelölendő frekvenciasávról” című ERC/DEC/(94)02 Határozat visszavonásáról;
13. ECC/DEC/(06)10: az 1980–2010 MHz és a 2170–2200 MHz sávú állandóhelyű szolgálati és harcászati rádiórelé rendszerekre vonatkozó, a műholdas mozgószolgálati rendszerek – beleértve a kiegészítő földfelszíni komponenssel kiegészítetteket is – harmonizált bevezetésének és fejlesztésének elősegítését szolgáló átmeneti rendelkezések;
14. ECC/DEC/(08)02: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(97)06, ERC/DEC/(01)01, ERC/DEC/(01)05, ERC/DEC/(01)06, ERC/DEC/(01)14 és az ERC/DEC/(01)21 Határozat visszavonásáról;
15. ECC/DEC/(08)04: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(01)04, ERC/DEC/(01)09, ERC/DEC/(01)13, ERC/DEC/(01)15 és az ERC/DEC(01)18 Határozat visszavonásáról;
16. ECC/DEC/(08)06: az ECC 2008. június 27-i határozata az ERC/DEC/(00)03, ERC/DEC/(00)04 és az ERC/DEC/(00)05 ERC-határozat visszavonásáról;
17. ECC/DEC/(08)07: az ECC 2008. június 27-i határozata az ERC/DEC/(98)03, ERC/DEC/(98)17, ERC/DEC/(98)18 és az ERC/DEC/(98)24 ERC-határozat visszavonásáról;
18. ECC/DEC/(09)05: az ECC 2009. október 30-i határozata az ERC/DEC/(96)04, ECC/DEC/(04)01 és az ECC/DEC/(04)02 ERC/ECC-határozat visszavonásáról;
19. ECC/DEC/(11)05: az ERC/DEC/(01)02, ERC/DEC/(01)03, ERC/DEC/(01)07, ERC/DEC/(01)10 és az ERC/DEC/(01)16 ERC-határozat visszavonása;
20. ECC/DEC/(13)02: ECC-határozat a (03)02 ECC-határozat visszavonásáról;
21. ECC/DEC/(14)01: ECC-határozat a (02)07 ECC-határozat visszavonásáról;
22. ECC/DEC/(16)03: ECC-határozat a (99)17 ERC-határozat visszavonásáról;
23. ECC/DEC/(17)03: ECC-határozat az „Az Euteltracs rendszer Omnitracs végberendezéseinek az egyedi engedélyezés alóli mentesítéséről” című ERC/DEC/(98)15 Határozat visszavonásáról.”

6. § (1) Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

(4) Az R. 4. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

(5) Az R. 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.

(6) Az R. 6. melléklete a 6. melléklet szerint módosul.

(7) Az R. 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.

(8) Az R. 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

7. § (1) Az R.

aa) 14. pontjában a „mentőjármű állomás,” szövegrész helyébe a „mentőjármű állomás, meteorológiai helyhez kötött állomás, meteorológiai mozgóállomás,” szöveg,

ab) 178. pontjában az „a hallássegítő eszközöket” szövegrész helyébe az „az ALD-ket” szöveg,

ac) 227. pontjában a „műholdak közötti” szövegrész helyébe a „műholdas szolgálatok (beleértve: műholdak közötti” szöveg, a „műholdas tengeri rádiónavigáció szolgálat,” szövegrész helyébe a „műholdas tengeri rádiónavigáció szolgálat),” szöveg,

ad) 278. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésében a „frekvenciafelhasználási szabályokat” szövegrész helyébe a „frekvenciasávok felhasználási szabályait” szöveg,

c) 7. § (6) bekezdésében az „ECC/DEC/(05)10 és az ECC/DEC/(13)01” szövegrész helyébe az „ECC/DEC/(05)10, ECC/DEC/(13)01 és az ECC/DEC/(15)04” szöveg,

d) 9. § (1) bekezdésében a „frekvenciafelhasználási” szövegrész helyébe a „felhasználási” szöveg,

ea) 1., 2., 4. és 5. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg,

eb) 6. pontjában a „helyezéséről szóló” szövegrész helyébe a „helyezéséről szóló,” szöveg,

ec) 7. pontjában a „módosításáról szóló” szövegrész helyébe a „módosításáról szóló,” szöveg,

ed) 7a–27. és 29–36. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg,

ee) 37. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg, a „2011/251/EU” szövegrész helyébe a „2011/251/EU és (EU) 2018/637” szöveg,

ef) 38–42. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg,

eg) 43. pontjában a „helyezéséről szóló” szövegrész helyébe a „helyezéséről szóló,” szöveg,

eh) 44. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg,

ei) 45. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg, a „2015/750 bizottsági (EU) végrehajtási határozatnak” szövegrész helyébe az „(EU) 2015/750 bizottsági végrehajtási határozatnak és az azt módosító (EU) 2018/661 bizottsági végrehajtási határozatnak” szöveg,

ej) 46. pontjában a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg, az „ajánlás 2. és 8. pontjának” szövegrész helyébe az „ajánlásnak” szöveg,

f) 13. § (2) bekezdésében a „szóló” szövegrész helyébe a „szóló,” szöveg

lép.

a) 2. pontjában a „frekvenciafelosztási táblázat” szövegrész helyébe a „felosztási táblázat” szöveg,

b) 3.1.3.7. pontjában a „2. pont táblázatának” szövegrész helyébe a „2.2. pontban foglalt táblázat” szöveg,

c) 3.1.4. pontjában a „sorszáma” szövegrész helyébe a „hivatkozási száma” szöveg,

d) 3.2. pontjában foglalt táblázat

da) A:1 mezőjében a „Sorszám” szövegrész helyébe a „Hivatkozási szám” szöveg,

db) B:376 mezőjében az „a a mozgószolgálat” szövegrész helyébe az „a mozgószolgálat” szöveg,

dc) B:599 mezőjében az „akív” szövegrész helyébe az „aktív” szöveg

lép.

a) címében a „frekvenciafelosztás és frekvenciafelhasználási szabályok” szövegrész helyébe a „felosztás és a frekvenciasávok felhasználási szabályai” szöveg,

b) 1.3. pontjában a „felhasználási szabályokat” szövegrész helyébe a „frekvenciasávok felhasználási szabályait” szöveg,

c) 1.9.4. pontjában az „A harmonizált” szövegrész helyébe az „Az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hivatkozással rendelkező harmonizált” szöveg,

d) 1.17. pontjában a „12.” szövegrész helyébe a „10.” szöveg

lép.

(4) Az R. 4. melléklet 4.2. pontjában foglalt táblázat B:8 mezőjében az „552. (WRC-12), 553. (WRC-12)” szövegrész helyébe az „552. (Rev.WRC-15), 553. (Rev.WRC-15)” szöveg lép.

(5) Az R. 6. melléklet 1. pontjában a „feltételek” szövegrész helyébe a „feltételek és a vonatkozó dokumentumok” szöveg lép.

8. § Hatályát veszti az R.

b) 1. melléklet 3.2. pontjában foglalt táblázat B:520 mezőjében a „légijármű-fedélzeti” szövegrész,

ca) 1.6.2. pontjában az „és a csak Magyarországon belüli felhasználásra biztosított” szövegrész,

cb) 1.11. pontja.

9. § Ez a rendelet 2019. február 1-jén lép hatályba.

10. § (1) Ez a rendelet

a) a 900 MHz-es és az 1 800 MHz-es frekvenciasávnak a Közösségen belül páneurópai elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek részére történő harmonizálásáról szóló 2009/766/EK határozatnak a dolgok internetére vonatkozó műszaki feltételek tekintetében történő módosításáról szóló, 2018. április 20-i (EU) 2018/637 bizottsági végrehajtási határozatnak és

b) az 1 452–1 492 MHz frekvenciasávnak az Unión belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek érdekében történő harmonizálásáról szóló (EU) 2015/750 végrehajtási határozatnak a harmonizált 1 427–1 452 MHz és 1 492–1 517 MHz frekvenciasávra történő kiterjesztéséről szóló, 2018. április 26-i (EU) 2018/661 bizottsági végrehajtási határozatnak

való megfelelést szolgálja.

(2) E rendelet tervezetének a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9-i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv 5–7. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet az 1/2019. (I. 22.) NMHH rendelethez


1. Az R. 1. melléklet 2.1.1. és 2.1.2. pontja helyébe a következő pontok lépnek:
„2.1.1.    A 2.2. pontban foglalt táblázat A−C oszlopa az RR alapján közzéteszi az 1. pont szerinti Körzetekre érvényes felosztást. Ennek keretében meghatározza a felosztott rádiószolgálatokat szolgálati kategóriáiknak megfelelően frekvenciasávonként, valamint a frekvenciafelhasználás feltételeit – különösen a helyettesítő és a járulékos felosztást, az eltérő szolgálati kategóriát, a korlátozásokat, a műszaki követelményeket, az eljárási és rádióforgalmazási szabályokat – tartalmazó lábjegyzetek hivatkozási számait. A lábjegyzetek hivatkozási számát – az RR szerinti számozással megegyezően, 5.53-tól kezdődően –, valamint szövegét a 3. pont tartalmazza.

2.1.2.    A táblázat D oszlopa tartalmazza az RR szerint a Magyarországra érvényes felosztást. Ennek keretében meghatározza a Magyarországon felosztható rádiószolgálatokat szolgálati kategóriáiknak megfelelően, valamint a magyarországi frekvenciafelhasználásra vonatkozó, lábjegyzetekben foglalt feltételeket.”

2. Az R. 1. melléklet 3.1.1. pontja helyébe a következő pont lép:
„3.1.1.    A Magyarország szempontjából meghatározó tartalommal rendelkező, a 2.2. pontban foglalt táblázat D oszlopában feltüntetett lábjegyzetek hivatkozási számai a 3.2. pontban foglalt táblázat A oszlopában vastagon szedve szerepelnek.”

2. melléklet az 1/2019. (I. 22.) NMHH rendelethez

3. melléklet az 1/2019. (I. 22.) NMHH rendelethez


Sávhasználati feltételek és frekvenciagazdálkodási követelmények


1. Általános leírás

1.1.    A 2–10. pont meghatározza az egyes alkalmazások – 2. mellékletben meghatározott frekvenciasávok felhasználási szabályait kiegészítő – részletes sávhasználati feltételeit és frekvenciagazdálkodási követelményeit.

1.2.    Az alkalmazások rádiószolgálatonként külön pontokba vannak csoportosítva. Amennyiben egy alkalmazás több rádiószolgálathoz is tartozik, külön pontban jelenik meg. A rádiószolgálathoz nem sorolható alkalmazások a rádiószolgálatokhoz tartozó alkalmazások után következnek.

1.3.    A pontokon belül frekvenciától független általános szabályok, illetve frekvencia szerint növekvő sorrendben az adott sávra vonatkozó részletes szabályok is lehetnek.

1.4.    Az állandóhelyű szolgálat alkalmazásaira vonatkozó részletes szabályokat a 2. pont tartalmazza.

1.5.    Az állandóhelyű és a mozgószolgálatba is tartozó alkalmazásokra vonatkozó részletes szabályokat a 3. pont tartalmazza.

1.6.    A mozgószolgálat alkalmazásaira vonatkozó részletes szabályokat a 4. pont tartalmazza.

1.7.    A rádiólokáció szolgálat alkalmazásaira vonatkozó részletes szabályokat az 5. pont tartalmazza.

1.8.    A műholdas szolgálatok alkalmazásaira vonatkozó részletes szabályokat a 6. pont tartalmazza.

1.9.    Az amatőr- és a műholdas amatőrszolgálat alkalmazásaira vonatkozó részletes szabályokat a 7. pont tartalmazza.

1.10.    A rádiószolgálatba nem tartozó alkalmazásokra vonatkozó részletes szabályokat PMSE alkalmazások esetén a 8. pont, SRD alkalmazások esetén a 9. pont, UWB alkalmazások esetén a 10. pont tartalmazza.


2. Állandóhelyű szolgálat alkalmazásai

2.1.    Pont-pont és pont-többpont rendszerek a 14–148,5 kHz és a 2502–25 550 kHz sávban

 

A

B

1

Feltétel, követelmény tárgya

Előírás

2

Frekvenciahasználati jog szerzésének feltételei

a 2502–25 550 kHz sávban (kivéve a 21 870–21 924 kHz és a 23 200–23 350 kHz sávot) frekvenciahasználati jogot csak a különleges jogrend vagy katasztrófa és az azokra való felkészülés idejére jogszabályban meghatározott feladat ellátására kötelezett, valamint az ilyen feladat ellátására önként jelentkező civil és karitatív szervezetek, továbbá diplomáciai célú pont-pont rendszerekre a diplomáciai mentességet élvező külképviseletek és a külügyért felelős minisztérium szerezhetnek

3

Adás sávszélessége

minél kevésbé térjen el az RR 1. Függelék és az ITUR SM.11382 Ajánlás szerinti szükséges sávszélességtől
(RR 3.9 Bekezdés)

4

Adásmód

A3E adásmódra frekvenciahasználati jog nem szerezhető (RR 24.1 Bekezdés)
F3E és G3E adásmód tilos (RR 24.2 Bekezdés)
a 90–148,5 kHz közötti sávrészekben csak az A1A vagy F1B, az A2C, az A3C, az F1C vagy F3C adásmód engedélyezett (RR 5.64 Bekezdés)

5

Antenna

ITUR F.1623 Ajánlás

6

Frekvenciatűrés

RR 2. Függelék (RR 3.5 Bekezdés); ajánlott még az ITUR SM.10451 Ajánlás

7

Mellékhullám-tartományú sugárzás

RR 3. Függelék (RR 3.6 Bekezdés); ajánlott még az ITUR SM.32912 Ajánlás

8

Közép- és rövidhullámú sávokban működő adaptív rendszerekre vonatkozó általános követelmények

RR 729. (Rev.WRC07) Határozat; ITUR F.11103 és SM.12660 Ajánlás


2.2.    Pont-pont és pont-többpont rendszerek a 27,5–84 MHz sávban

 

A

B

C

D

E

F

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

27,5–28

12,5

27,50625 (1)

27,99375 (40)

3

25

27,5125 (1)

27,9875 (20)

4

29,7–34,995

12,5

29,70625 (1)

34,98125 (423)

5

25

29,7125 (1)

34,9625 (211)

6

35,225–54

12,5

35,23125 (443)

53,99375 (1944)

7

25

35,2375 (222)

53,9785 (972)

8

54–68

12,5

54,00625 (1)

67,99375 (1120)

9

25

54,0125 (1)

67,9875 (560)

10

68–74,8

12,5

68,00625 (1)

74,79375 (544)

11

25

68,0125 (1)

74,7875 (272)

12

75,2–76,45/79,7–80,95

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

75,20625/79,70625 (1)

76,44375/80,94375 (100)

min. 4,5

13

25

75,2125/79,7125 (1)

76,4375/80,9375 (50)

14

77,7–77,8

12,5

77,70625 (1)

77,79375 (8)

15

25

77,7125 (1)

77,7875 (4)

16

77,8–79,7

12,5

77,80625 (1)

79,69375 (152)

17

25

77,8125 (1)

79,6875 (76)

18

80,95–84

12,5

80,95625 (253)

83,99375 (496)

19

25

80,9625 (127)

83,9875 (248)


2.3.    Pont-pont és pont-többpont rendszerek a 150,05–174 MHz sávban

 

A

B

C

D

E

F

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

150,05–151,4/154,65–156

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

150,05625/154,65625 (1)

151,39375/155,99375 (108)

min. 4,6

3

25

150,0625/154,6625 (1)

151,3875/155,9875 (54)

4

154–154,5

12,5

154,00625 (209)

154,49375 (248)

5

25

154,0125 (105)

154,4875 (124)

6

154,5–154,65

12,5

154,50625 (1)

154,64375 (12)

7

25

154,5125 (1)

154,6375 (6)

8

167,3–169,4/171,9–174

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

167,30625/171,90625 (167)

169,39375/173,99375 (334)

min. 4,6

9

25

167,3125/171,9125 (84)

169,3875/173,9875 (167)

10

169,8125–169,825

12,5

169,81875 (34)

169,81875 (34)

11

169,825–171,9

12,5

169,83125 (1)

171,89375 (166)

12

25

169,8375 (1)

171,8875 (83)


2.4.    Pont-pont és pont-többpont rendszerek a 406,1–450 MHz sávban

2.4.1.    Általános felhasználási követelmények

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Vivőfrekvenciák helye

a T/R 2508 Ajánlás A1.2.1.1. pontja szerint számítandó, az ajánlás e pontja szerinti, 1999 előtti képlet nem használható

3

Telepítési és sugárzási jellemzők

megválasztásuknál figyelemmel kell lenni az azonos és szomszédos csatornákon már üzemelő állomások és hálózatok védelmére, amennyiben a sávra nem vonatkozik egyéb előírás a 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat H oszlopában

4

Adásmód

F3E, G3E, F1D, G1D, 7K60FXE


2.4.2.    Részletes műszaki követelmények

 

A

B

C

D

E

F

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

406,1–410*

12,5

406,10625 (1)

409,99375 (312)

3

25

406,1125 (1)

409,9875 (156)

4

410–417/420–427*

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

410,00625/420,00625 (1)

416,99375/426,99375 (560)

10

5

25

410,0125/420,0125 (1)

416,9875/426,9875 (280)

6

440–441/445–446*

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

440,00625/445,00625 (1)

440,99375/445,99375 (80)

5

7

25

440,0125/445,0125 (1)

440,9875/445,9875 (40)

8

441–441,1*

12,5

441,00625 (81)

441,09375 (88)

9

25

441,0125 (41)

441,0875 (44)

10

441,1–442/446,1–447*

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

441,10625/446,10625 (89)

441,99375/446,99375 (160)

5

11

25

441,1125/446,1125 (45)

441,9875/446,9875 (80)

12

442–445

12,5

442,00625 (161)

444,99375 (400)

13

25

442,0125 (81)

444,9875 (200)

14

442–445/447–450

12,5

központi állomás adója a felső sávba, központi vagy gyűjtőállomás vevője az alsó sávba esik

442,00625/447,00625 (161)

444,99375/449,99375 (400)

5

15

25

442,0125/447,0125 (81)

444,9875/449,9875 (200)

16

447–450

12,5

447,00625 (561)

449,99375 (800)

 

17

25

447,0125 (281)

449,9875 (400)


A táblázat A oszlopában a * jelű frekvenciasávokban nem polgári, egyéb esetben polgári a frekvenciahasználat.
2.5    Pont-pont rendszerek, valamint rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek a 2,07–86 GHz sávban

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Frekvenciasáv
[GHz]

Alkalmazás

Csatornaosztás
[MHz]

Minimális kapacitás
[Mbit/s]

Duplex távolság
[MHz]

Antennára juttatott teljesítmény vagy teljesítménysűrűség maximuma

Minimális antennanyereség
[dBi]

Maximális EIRP vagy EIRP-sűrűség
Szakasz hosszúság (L) [km]

2

2,07–2,11**
2,245–2,29**

2 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

1,75

2

175

3 dBW

16

40 dBW,    ha L ≥20
40 – 20lg(20/L) dBW,    ha L < 20

3

3,5

4

4

7

8

5

14

16

6

3,8–4,2

4 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

29

140/155

213

3 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥30
50 – 20lg(30/L) dBW,    ha L < 30

7

5,925–6,425

Alsó 6 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

29,65

140/155

252,04

4 dBW

40

40 dBW,    ha L ≥25
40 – 20lg(25/L) dBW,    ha L < 25

8

6,425–7,125

Felső 6 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

40

140/155

340

4 dBW

40

40 dBW,    ha L ≥25
40 – 20lg(25/L) dBW,    ha L < 25

9

7,125–7,425*

Alsó 7 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

3,5

4

154

10 dBW

30

40 dBW,    ha L ≥20
40 – 20lg(20/L) dBW,    ha L < 20

10

7

8

11

14

16

12

28

34

13

7,425–7,725

Felső 7 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

1,75

2

154

10 dBW

30

40 dBW,    ha L ≥20
40 – 20lg(20/L) dBW,    ha L < 20

14

3,5

4

15

7

8

16

14

16

17

28

34

18

7,725–7,9

7 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

tv: 28

0 dBW

30

40 dBW

19

rádió: 1,75

20

7 GHz-es sávú digitális rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

1,75

21

3,5

22

7

23

14

24

28

25

7,9–8,5

8 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

1,75

2

310

10 dBW

30

40 dBW,    ha L ≥20
40 – 20lg(20/L) dBW,    ha L < 20

26

3,5

4

27

7

8

28

14

16

29

28

34

30

10–10,68

10 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

tv: 28

0 dBW
(10,6–10,68 GHz
sávban: –3 dBW)

30

40 dBW

31

rádió: 1,75

32

10 GHz-es sávú digitális rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

1,75

33

3,5

34

7

35

14

36

28

37

10,7–11,7

11 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

40

140/155

530

10 dBW
(10,7–10,975 GHz
sávban: –2 dBW)

40

50 dBW,    ha L ≥14
50 – 20lg(14/L) dBW,    ha L < 14

38

80

39

12,75–13,25

13 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

266

10 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥12
50 – 20lg(12/L) dBW,    ha L < 12

40

7

8

41

14

16

42

28

34

43

14,5–14,62
15,23–15,35

15 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

728

10 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥10
50 – 20lg(10/L) dBW,    ha L < 10

44

7

8

45

14

16

46

28

34

47

56

140

48

14,62–14,809*
15,04–15,23*

15 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

420

10 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥10
50 – 20lg(10/L) dBW,    ha L < 10

49

7

8

50

14

16

51

28

34

52

17,7–19,7**

18 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

27,5

34

1010

10 dBW
(18,6–18,8 GHz sávban: –3 dBW)

30

55 dBW,    ha L ≥9
55 – 20lg(9/L) dBW,    ha L < 9
(18,6–18,8 GHz sávban: 40 dBW)

53

55

140/155

54

110

55

21,2–21,4
22,6–23

22 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

tv: 28

0 dBW

30

40 dBW

56

rádió: 1,75

57

22 GHz-es sávú digitális rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

3,5

58

7

59

14

60

28

61

22–22,442
23–23,442

23 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

1008

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥7
50 – 20lg(7/L) dBW,    ha L < 7

62

7

8

63

14

16

64

28

34

65

22,442–22,6*
23,45–23,6*

23 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

1008

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥7
50 – 20lg(7/L) dBW,    ha L < 7

66

7

8

67

14

16

68

24,25–24,5

24 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

tv: 28

0 dBW

30

40 dBW

69

rádió: 1,75

70

24 GHz-es sávú digitális rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek

3,5

71

7

72

14

73

28

74

24,5–26,5

26 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

1008

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥7
50 – 20lg(7/L) dBW,    ha L < 7

75

7

8

76

14

16

77

28

34

78

56

140

79

112

80

26,5–27,5*

26 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

FDD esetén nincs meghatározva, vagy TDD

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥7
50 – 20lg(7/L) dBW,    ha L < 7

81

7

8

82

14

16

83

31–31,3
31,5–31,8

31 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

140 vagy 514, illetve TDD

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥5
50 – 20lg(5/L) dBW,    ha L < 5

84

7

8

85

14

16

86

28

34

87

56

140

88

37–37,926
38,248–39,186

38 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

1260

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥4
50 – 20lg(4/L) dBW,    ha L < 4

89

7

8

90

14

16

91

28

34

92

56

140

93

112

94

37,926–38,248*
39,186–39,5*

38 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek

3,5

2

1260

0 dBW

30

50 dBW,    ha L ≥5
50 – 20lg(5/L) dBW,    ha L < 5

95

7

8

96

14

16

97

28

34

98

56

140

99

48,5–50,2**

49 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

884

0 dBW

35 dBW

100

7

101

14

102

28

103

56

104

112

105

51,4–52,6

52 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

14

616

0 dBW

30 dBW

106

28

107

56

108

112

109

55,78–57

56 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

3,5

616
vagy TDD

0 dBW
(55,78–56,26 GHz sávban:
–26 dBW/MHz)

30 dBW

110

7

111

14

112

28

113

56

114

112

115

57–59

58 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

50

TDD

–20 dBW

30

25 dBW

116

100

117

59–64**

60 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

FDD esetén nincs meghatározva, vagy TDD

–20 dBW

30

25 dBW

118

71–76**
81–86**

76 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek

FDD esetén nincs meghatározva, vagy TDD

0 dBW

38

55 dBW

A táblázat A oszlopában a * jelű frekvenciasávokban nem polgári, a ** jelű frekvenciasávokban polgári vagy nem polgári, egyéb esetben polgári a frekvenciahasználat.

2.5.1.    Digitális pont-pont rendszereknél az interferenciás minőségcsökkenésre az ECC/REC/(01)05 Ajánlás alapján az alábbi értékek alkalmazandók:

 

A

B

1

Interferenciás minőségcsökkenés

Maximális érték [dB]

2

egyedi minőségcsökkenés

0,4

3

állandóhelyű szolgálati alkalmazásokból származó összesített minőségcsökkenés

3

4

valamennyi rádiószolgálati alkalmazásból származó összesített minőségcsökkenés

4


2.6.    Állandó és változó telephelyű digitális, pont-pont, pont-többpont és általános többpont struktúrájú BFWA rendszerek az 5725–5875 MHz sávban

2.6.1.    Csak kiterjesztett spektrumú, valamint OFDM rendszerek megengedettek.

2.6.2.    A kiterjesztett spektrumú rendszerek jelfeldolgozási nyeresége: min. 10 dB.

2.6.3.    Olyan, az 5725–5850 MHz sávban működő rádiómeghatározó rendszerekkel való összeférhetőséget biztosító zavarcsökkentő technikák használata szükséges, amelyek legalább ugyanolyan védelmet biztosítanak, mint a DFS zavarcsökkentő technikát alkalmazó BFWA rendszerekre vonatkozó MSZ EN 302 502 szabványban leírt érzékelési, működési és válaszadási követelmények.

2.6.4.    TPC alkalmazása kötelező. A TPC minimális átfogása: 12 dB.

2.6.5.    Antennára juttatható maximális teljesítmény: 13 dBW (RR 21.5 Bekezdés szerint).

2.6.6.    Legnagyobb megengedett átlagos EIRP érték pont-pont rendszerek állomásainál az L áthidalt távolság függvényében:

 

A

B

1

Áthidalt távolság
[km]

Maximális átlagos EIRP
[dBW]

2

L < 30

6 + 0,5L

3

L ≥30

21


Ha legalább az egyik állomás telephelye Budapest közigazgatási területén van, akkor L = 0 km értékkel kell számolni.

2.6.7.    Legnagyobb megengedett átlagos EIRP érték pont-többpont és általános többpont rendszerek állomásainál:

 

A

B

1

Rendszer

Maximális átlagos EIRP
[dBW]

2

pont-többpont

6

3

általános többpont

3


2.6.8.    Legnagyobb megengedett átlagos EIRP-sűrűség a Θ emelkedési szög függvényében pont-többpont és általános többpont rendszerek központi állomásainál, valamint olyan felhasználói állomásainál, amelyek körsugárzó antennával vagy szektoriális antennával rendelkeznek:

 

A

B

C

1

Emelkedési szög

Maximális átlagos EIRP-sűrűség
[dBW/MHz]

2

pont-többpont rendszer

általános többpont rendszer

3

Θ< 4°

–7

–10

4

4° ≤Θ≤15°

–(2,2 + 1,2Θ)

–(5,2 + 1,2Θ)

5

15° < Θ

–(18,4 + 0,15Θ)

–(21,4 + 0,15Θ)


2.6.9.    Legnagyobb megengedett átlagos EIRP-sűrűség pont-pont rendszerek állomásainál a Θ emelkedési szög és az L áthidalt távolság, pont-többpont és általános többpont rendszerek vonalsugárzó (pont-pont) antennával rendelkező felhasználói állomásainál a Θ emelkedési szög függvényében:

 

A

B

C

D

1

Emelkedési szög

Maximális átlagos EIRP-sűrűség
[dBW/MHz]

2

pont-pont rendszer

pont-többpont rendszer

általános többpont rendszer

3

Θ< 8°

–7 + 0,5L

–7

–10

4

8° ≤Θ< 32°

–(2,68 + 0,54Θ) + 0,5L

–(2,68 + 0,54Θ)

–(5,68 + 0,54Θ)

5

32° ≤Θ< 50°

–20 + 0,5L

–20

–23

6

50° ≤Θ

–(10 + 0,2Θ) + 0,5L

–(10 + 0,2Θ)

–(13 + 0,2Θ)


Ha a pont-pont rendszer legalább egyik állomásának telephelye Budapest közigazgatási területén van, akkor L = 0 km értékkel kell számolni.
Pont-pont rendszer esetén, ha az L > 30 km, akkor L = 30 km értékkel kell számolni.

2.7.    A 7 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek csatornahasználati követelményei

2.7.1.    A televízióátviteli csatornaosztás 28 MHz. A televízióátviteli csatornák egy- és kétirányú módon (szimplex és duplex üzemmódban) használhatók, hivatkozási jelük és sávközépi frekvenciájuk:

 

A

B

1

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

2

T1

7743

3

T2

7771

4

T3

7799

5

T4

7827

6

T5

7855

7

T6

7883


2.7.2.    A rádióátviteli csatornaosztás 1,75 MHz. Egy televízióátviteli csatorna 28 MHz sávszélességében 16 rádióátviteli csatorna helyezhető el. A rádióátviteli csatornák hivatkozási jele: (TxR01), (TxR02), …, (TxR16), ahol Tx a leosztandó 28 MHz-es csatorna hivatkozási jele.
Tx = T1, T2, ..., T6.
Például: T5R09 jelentése: a T5 jelű televízióátviteli csatornán belül a 9. rádióátviteli csatorna.

2.8.    A 10 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek csatornahasználati követelményei

2.8.1.    A televízióátviteli csatornaosztás 28 MHz. A televízióátviteli csatornák egy- és kétirányú módon (szimplex és duplex üzemmódban) használhatók, hivatkozási jelük és sávközépi frekvenciájuk:

 

A

B

C

D

1

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

2

T01

10 028

T12

10 336

3

T02

10 056

T13

10 364

4

T03

10 084

T14

10 392

5

T04

10 112

T15

10 420

6

T05

10 140

T16

10 448

7

T06

10 168

T17

10 476

8

T07

10 196

T18

10 518

9

T08

10 224

T19

10 546

10

T09

10 252

T20

10 574

11

T10

10 280

T21

10 602

12

T11

10 308

T22

10 630

13

 

 

T23

10 658


2.8.2.    A rádióátviteli csatornaosztás 1,75 MHz. Egy televízióátviteli csatorna 28 MHz sávszélességében 16 rádióátviteli csatorna helyezhető el. A rádióátviteli csatornák hivatkozási jele: (TxxR01), (TxxR02), …, (TxxR16), ahol Txx a leosztandó 28 MHz-es csatorna hivatkozási jele.
Txx = T01, T02, ..., T23.
Például: T15R09 jelentése: a T15 jelű televízióátviteli csatornán belül a 9. rádióátviteli csatorna.

2.9.    A 11 GHz-es sávú digitális pont-pont rendszerek speciális követelményei

2.9.1.    Az állomások telepítési és sugárzási korlátozásai Budapest körzetében, az EOVX 233000 (déli) és 247000 (északi) határvonal közé eső alábbi területeken:

 

A

B

C

1

EOVY

Korlátozás

Sugárzási főnyaláb tengelyének szögtartománya

2

644000–650000

csak nyugati (ÉNy-Ny-DNy) irányú sugárzás megengedett

180°–360°

3

650000–654000

állomás nem telepíthető

 

4

654000–660000

csak keleti (ÉK-K-DK) irányú sugárzás megengedett

0°–180°

2.9.1.1.    Szögmérési referencia: 0° = észak, pozitív irány = az óramutató járásával megegyező.

2.9.2.    Csatorna sávközépi frekvenciák
2.9.2.1.    ITU-R F.387-12 Ajánlás alapján:

 

A

B

C

D

E

1

Csatornaazonosító

Csatorna sávközépi frekvencia 40 MHz-es csatornaosztás esetén

[MHz]

Csatorna sávközépi frekvencia 80 MHz-es csatornaosztás esetén

[MHz]

2

Alsó sávrész

Felső sávrész

Alsó sávrész

Felső sávrész

3

1

10 715

11 245

10 735

11 265

4

2

10 755

11 285

10 775

11 305

5

3

10 795

11 325

10 815

11 345

6

4

10 835

11 365

10 855

11 385

7

5

10 875

11 405

10 895

11 425

8

6

10 915

11 445

10 935

11 465

9

7

10 955

11 485

10 975

11 505

10

8

10 995

11 525

11 015

11 545

11

9

11 035

11 565

11 055

11 585

12

10

11 075

11 605

11 095

11 625

13

11

11 115

11 645

11 135

11 665

14

12

11 155

11 685

A szürkével árnyékolt csatornákra nem szerezhető frekvenciahasználati jog.

2.9.2.2.    ERC/REC 12-06 Ajánlás alapján:

 

A

B

C

D

E

1

Csatornaazonosító

Csatorna sávközépi frekvencia 40 MHz-es csatornaosztás esetén
[MHz]

Csatorna sávközépi frekvencia 80 MHz-es csatornaosztás esetén
[MHz]

2

Alsó sávrész

Felső sávrész

Alsó sávrész

Felső sávrész

3

1

10 735

11 265

10 755

11 285

4

2

10 775

11 305

10 795

11 325

5

3

10 815

11 345

10 835

11 365

6

4

10 855

11 385

10 875

11 405

7

5

10 895

11 425

10 915

11 445

8

6

10 935

11 465

10 955

11 485

9

7

10 975

11 505

10 995

11 525

10

8

11 015

11 545

11 035

11 565

11

9

11 055

11 585

11 075

11 605

12

10

11 095

11 625

11 115

11 645

13

11

11 135

11 665


2.9.3.    A 2019. február 1-jén érvényes rádióengedéllyel vagy ugyanezen a napon érvényes frekvenciakijelölés alapján megszerzett rádióengedéllyel rendelkező,
2.9.3.1.    40 dBi-nél kisebb antennanyereségű vagy
2.9.3.2.    a 10,7–10,975 GHz sávban –2 dBW-nál nagyobb antennára juttatott teljesítménnyel üzemelő
állomások az eredeti feltételekkel rádióengedélyük érvényességi idejéig tarthatók üzemben, és a rádióengedély nem hosszabbítható.

2.10.    A 22 GHz-es sávú analóg rádió- és televízióhíranyag-, továbbá rádió- és televízióműsor-átviteli rendszerek csatornahasználati követelményei

2.10.1.    A televízióátviteli csatornaosztás 28 MHz. A televízióátviteli csatornák hivatkozási jele és sávközépi frekvenciája:

2.10.1.1.    Kizárólag egyirányú módon (szimplex üzemmódban) használható csatornák:

 

A

B

1

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

2

T01

21 217

3

T02

21 245

4

T03

21 273

5

T04

21 301

6

T05

21 329

7

T06

21 357

8

T07

21 385


2.10.1.2.    Egy- és kétirányú módon (szimplex és duplex üzemmódban) használható csatornák:

 

A

B

C

D

1

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

Hivatkozási jel

Sávközépi frekvencia
[MHz]

2

T11

22 617

T21

22 813

3

T12

22 645

T22

22 841

4

T13

22 673

T23

22 869

5

T14

22 701

T24

22 897

6

T15

22 729

T25

22 925

7

T16

22 757

T26

22 953

8

T17

22 785

T27

22 981


2.10.1.3.    Kétirányú használat esetén a csatornák duplex párba állításának módja: (T11)/(T21), (T12)/(T22), …, (T17)/(T27).

2.10.2.    A rádióátviteli csatornaosztás 1,75 MHz. Egy televízióátviteli csatorna 28 MHz sávszélességében 16 rádióátviteli csatorna helyezhető el. A rádióátviteli csatornák hivatkozási jele: (TxxR01), (TxxR02), …, (TxxR16), ahol Txx a leosztandó 28 MHz-es csatorna hivatkozási jele.
Txx = T01, T02, …, T07,
    T11, T12, …, T17,
    T21, T22, …, T27.
Például: T15R09 jelentése: a T15 jelű televízióátviteli csatornán belül a 9. rádióátviteli csatorna.

2.11.    26 GHz-es sávú állandó telephelyű digitális pont-pont, valamint digitális pont-többpont rendszerek

2.11.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

24 500–24 549

alsó védősáv

3

24 549–25 445

alsó blokksáv

4

25 445–25 557

középső védősáv

5

25 557–26 453

felső blokksáv

6

26 453–26 500

felső védősáv

    A védősávok nem eloszthatók.

2.11.2.    Az alsó és a felső blokksáv alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó blokksáv [MHz]

Felső blokksáv [MHz]

2

1

24 549–24 577

25 557–25 585

3

2

24 577–24 605

25 585–25 613

4

3

24 605–24 633

25 613–25 641

5

4

24 633–24 661

25 641–25 669

6

5

24 661–24 689

25 669–25 697

7

6

24 689–24 717

25 697–25 725

8

7

24 717–24 745

25 725–25 753

9

8

24 745–24 773

25 753–25 781

10

9

24 773–24 801

25 781–25 809

11

10

24 801–24 829

25 809–25 837

12

11

24 829–24 857

25 837–25 865

13

12

24 857–24 885

25 865–25 893

14

13

24 885–24 913

25 893–25 921

15

14

24 913–24 941

25 921–25 949

16

15

24 941–24 969

25 949–25 977

17

16

24 969–24 997

25 977–26 005

18

17

24 997–25 025

26 005–26 033

19

18

25 025–25 053

26 033–26 061

20

19

25 053–25 081

26 061–26 089

21

20

25 081–25 109

26 089–26 117

22

21

25 109–25 137

26 117–26 145

23

22

25 137–25 165

26 145–26 173

24

23

25 165–25 193

26 173–26 201

25

24

25 193–25 221

26 201–26 229

26

25

25 221–25 249

26 229–26 257

27

26

25 249–25 277

26 257–26 285

28

27

25 277–25 305

26 285–26 313

29

28

25 305–25 333

26 313–26 341

30

29

25 333–25 361

26 341–26 369

31

30

25 361–25 389

26 369–26 397

32

31

25 389–25 417

26 397–26 425

33

32

25 417–25 445

26 425–26 453


2.11.3.    Az alapblokkok összevonásával felhasználói blokkok képezhetők.

2.11.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása, elektronikus hírközlési üzemvitel

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

legfeljebb hat alapblokk

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog részben és egészben is átruházható, haszonbérbe adható; frekvencia vonatkozásában részbeni átruházás, haszonbérlet alapblokkonként történhet


2.11.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Hozzáférés módja

FDD vagy TDD

3

Duplex távolság

FDD esetén 1008 MHz

4

FDD és TDD rendszerek összeférhetősége

pont-többpont rendszerek TDD rendszerű központi állomásainak és átjátszóállomásainak üzembe helyezéséhez a frekvenciában szomszédos felhasználói blokk jogosultjának hozzájárulása is szükséges, amennyiben ezen központi állomások, illetve átjátszóállomások telepítési pontjának 500 m-es környezetében már van olyan központi állomás vagy átjátszóállomás, amely a szomszédos felhasználói blokkban működik; az újonnan telepített TDD rendszerű állomás nem igényelhet védelmet az 500 m-es környezetben korábban telepített, szomszédos frekvenciablokkban működő központi állomás vagy átjátszóállomás zavaró hatásával szemben [ECC/REC/(11)01 6. ajánlási pont szerint]

5

 

pont-többpont rendszerek központi állomásainak és átjátszóállomásainak üzembe helyezéséhez a frekvenciában szomszédos felhasználói blokk jogosultjának hozzájárulása is szükséges, amennyiben ezen központi állomások, illetve átjátszóállomások telepítési pontjának 500 m-es környezetében már van olyan TDD rendszerű központi állomás vagy átjátszóállomás, amely a szomszédos felhasználói blokkban működik; az újonnan telepített állomás nem igényelhet védelmet az 500 m-es környezetben korábban telepített, szomszédos felhasználói blokkban működő TDD rendszerű központi állomás vagy átjátszóállomás zavaró hatásával szemben [ECC/REC/(11)01 6. ajánlási pont szerint]


2.11.6.    Az egyes felhasználói blokkokat 28 MHz-es védősáv választja el egymástól.

2.11.7.    Pont-többpont rendszereknél FDD hozzáférési mód esetén az átviteli jelutak frekvenciasávjai:

 

A

B

1

Jelút

Blokksáv

2

felhasználói állomás – központi állomás

felső

3

felhasználói állomás – átjátszóállomás

4

átjátszóállomás – központi állomás

5

központi állomás – felhasználói állomás

alsó

6

központi állomás – átjátszóállomás

7

átjátszóállomás – felhasználói állomás


2.11.8.    Antennára juttatható maximális teljesítmény:

 

A

B

1

Állomás

Antennára juttatható maximális teljesítmény
[dBW]

2

pont-pont rendszer állomása

0

3

pont-többpont rendszer állomása

10


2.11.9.    Legnagyobb megengedett EIRP érték pont-pont rendszerek állomásainál az L áthidalt távolság függvényében:

 

A

B

1

Áthidalt távolság
[km]

Maximális EIRP
[dBW]

2

L < 7

50 – 20lg(7/L)

3

L ≥7

50


2.11.10.    Legnagyobb megengedett EIRP-sűrűség pont-többpont rendszerek állomásainál:

 

A

B

1

Állomás

Maximális EIRP-sűrűség
[dBW/MHz]

2

központi állomás

23

3

átjátszóállomás felhasználói állomás felé irányuló összeköttetésénél

4

beltéri felhasználói állomás

12

5

kültéri felhasználói állomás

20

6

átjátszóállomás központi állomás felé irányuló összeköttetésénél


A maximális EIRP-sűrűségek értékeinél a tűréshatárokat és – amennyiben van – az ATPC-tartományt is figyelembe kell venni.
A fenti határértékeknél nagyobb EIRP-sűrűségek akkor engedélyezhetők, ha olyan megfelelő zavarcsökkentő technikát alkalmaznak, amely legalább akkora szintű védelmet biztosít, mint amelyet a fenti határértékek eredményeznek.

2.11.11.    A frekvenciában szomszédos felhasználói blokkok jogosultjai egymás zavarásával szemben – kölcsönös megállapodás hiányában – a rendszerek vevőberendezéseinek maximálisan 2 dB fédingtartalék-csökkenéséig nem emelhetnek kifogást. Kölcsönös megállapodás alapján ettől el lehet térni.

2.11.12.    A 26 GHz-es sáv állomásaihoz prioritás rendelhető. Amennyiben két állomás között szomszédblokkos zavarás van, az alacsonyabb prioritású állomás üzemeltetőjét terheli a zavarás kiküszöbölésére intézkedési kötelezettség (illetve vevőállomás esetén tűrési kötelezettség).

2.11.13.    A szomszédblokkos zavarás kiértékelése szempontjából az állomások „A”, „B” vagy „C” prioritási kategóriába kerülhetnek.

 

A

B

C

D

1

Berendezés sávszélessége (B)
[MHz]

Pont-pont rendszerek állomásai, pont-többpont rendszerek központi állomásai és átjátszóállomásai

Pont-többpont rendszerek felhasználói állomásai

2

Nyilvántartásba vétellel

Nyilvántartásba vétel nélkül

3

B ≤28

„A” kategória

„A” kategória

„C” kategória

4

B > 28

„B” kategória

„B” kategória


Az „A” kategóriájú állomások magasabb prioritással rendelkeznek, mint más kategóriájú állomások. Két „A” kategóriájú állomás közül az rendelkezik magasabb prioritással, amelyiknél korábbi a rádióengedély kiadásának, illetve a nyilvántartásba vételnek az időpontja.
A „B” kategóriájú állomások alacsonyabb prioritásúak, mint az „A” kategóriájú állomások, de magasabb prioritással rendelkeznek, mint a „C” kategóriájú állomások. Két „B” kategóriájú állomás között az rendelkezik magasabb prioritással, amelyiknél korábbi a rádióengedély kiadásának, illetve a nyilvántartásba vételnek az időpontja.
A „C” kategóriájú állomások alacsonyabb prioritásúak, mint az „A” vagy „B” kategóriájú állomások. „C” kategóriájú állomásoknál egymás között időponti különbségtétel nincs. Ezek az állomások nem igényelhetnek szomszédblokkos zavarvédelmet és nem okozhatnak káros zavarást „A” és „B” kategóriájú állomásoknak.
A táblázatban megadott sávszélesség (B) a berendezés névleges sávszélességéből (Bnom), adósávszélességéből (BTx) és vevősávszélességéből (BRx) származtatható, értéke azonos ezen sávszélességek közül a legnagyobbnak az értékével:
B = max (Bnom, BTx, BRx).
Amennyiben a BTx adósávszélesség vagy a BRx vevősávszélesség értéke nem ismert vagy nem áll rendelkezésre, akkor a táblázatban megadott B sávszélesség kiszámítási módja:
B = 1,6∙Bnom

2.12.    A 31 GHz-es sávú állandó telephelyű, digitális pont-pont rendszerek speciális követelményei

2.12.1.    TDD és FDD hozzáférési mód használható.

2.12.2.    Csatornaelrendezés a 31–31,3 GHz sávban

 

A

B

C

1

Hozzáférési mód

Csatornaelrendezés meghatározása

Duplex távolság [MHz]

2

TDD

ECC/REC/(02)02 mellékletének A pontja

3

FDD

ECC/REC/(02)02 mellékletének B pontja

140



2.12.3.    Csatornaelrendezés a 31–31,3/31,5–31,8 GHz sávban
2.12.3.1.    Csatornaelrendezés FDD hozzáférési mód esetén

 

A

B

C

1

Sávrész

Csatornaelrendezés meghatározása

Duplex távolság [MHz]

2

alsó (31–31,3 GHz)

ECC/REC/(02)02 mellékletének A pontja

514

3

felső (31,5–31,8 GHz)

alsó sávrész csatornáinak eltolása 514 MHz-cel

2.12.3.2.    Az alsó és a felső sávrész csatornái TDD hozzáférési móddal is használhatók.


3. Állandóhelyű és mozgószolgálat alkalmazásai

3.1.    Egyes, 30 MHz – 1 GHz sávban használt berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzői

3.1.1.    Felhasználási módtól függően, a berendezések frekvenciagazdálkodási jellemzőire az alábbi táblázatban megadott, MSZ EN 300 086 és MSZ EN 300 113 szabványban rögzített berendezéskategóriákhoz megadott értékeket kell alkalmazni:

 

A

B

C

D

E

1

Rádiószolgálat

Állomás működési kategória

Szabványban rögzített berendezéskategória a felhasználási mód szerint

2

Helyhez nem kötött állomásként használva

Átjátszó-, központi vagy gyűjtőállomásként használva

Egyéb állandó telephelyű vagy helyhez kötött állomásként használva

3

állandóhelyű

változó telephelyű

bázisállomás

mozgóállomás

4

állandóhelyű

5

központi

6

gyűjtő

7

mozgó

mozgó

mozgóállomás

mozgóállomás

8

hordozható

kézi hordozható állomás

kézi hordozható állomás

9

kézi

10

változó telephelyű

mozgóállomás

11

fix

12

központi

13

átjátszó


3.1.2.    A 3.1. pontban alkalmazott berendezéskategóriáknak a 3.1.1. pontban hivatkozott szabványokban használt megfelelői:

 

A

B

1

Berendezéskategória

Szabványban használt megnevezés

2

bázisállomás

„Base station”

3

kézi hordozható állomás

„Hand portable station”

4

mozgóállomás

„Mobile station”


3.1.3.    A bázisállomás berendezéskategóriába tartozó berendezések műszaki jellemzőinek megkövetelt határértékei:

 

A

B

C

1

Jellemző

Duplex/félduplex rendszer

Szimplex/egyfrekvenciás rendszer

2

Adó frekvenciapontosság

Bázisállomásra előírt érték

Bázisállomásra előírt érték

3

Adó intermodulációs csillapítás

> 70 dB

> 40 dB

4

Vevő intermodulációs elnyomás

> 65 dB


3.1.4.    A már korábban megszerzett frekvenciahasználati jog alapján üzemben tartott állomások által okozott zavarások esetén, ha azok berendezései nem felelnek meg a 3.1.1. pontban foglalt táblázat kategóriái által megkövetelt értékeknek, a zavar elhárításáról a zavarást okozó engedélyes köteles gondoskodni.

3.1.5.    Egyfrekvenciás bázisállomás berendezéskategóriába tartozó berendezés esetén, ha az zavarást okoz vagy szenved, és nem éri el a 70 dB adó intermodulációs csillapítást és a 70 dB vevő intermodulációs elnyomást, az ebből eredő zavarelhárításról az engedélyes köteles gondoskodni.

3.2.    Szélesebb sávú digitális cellás rendszer a 450–457,38/460–467,38 MHz sávban

3.2.1.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elsődlegesen kormányzati céloknak (különösen a kormányzati elektronikus hírközlési infrastruktúrának, az e-közigazgatásnak, az elektronikus útdíj megvalósításának) a támogatása olyan rendszerrel, amely csoportkommunikációs rendszerben jelentkező csoportkommunikációs, valamint elektronikus hírközlési szolgáltatás célú igényeket is kielégíthet

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

egy frekvenciahasználati jogosultság a teljes sávra

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 15 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog csak a frekvenciasáv tekintetében részben és egészben is átruházható, amennyiben ettől eltérő előírást a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja nem határoz meg


3.2.2.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Blokk-képzés

a teljes sáv egy frekvenciablokk

3

Mozgóállomás, felhasználói állomás adási frekvenciasávja

450–457,38 MHz

4

Átjátszóállomás, központi állomás, helyhez kötött állomás adási frekvenciasávja

460–467,38 MHz

5

Duplex távolság

10 MHz

6

Hozzáférés módja

kizárólag FDD

7

Alkalmazható technológia

egy és több vivőfrekvenciás

8

Csatornaképzés

a névleges csatornaosztás nem haladhatja meg a frekvenciablokk védősávokkal csökkentett értékét

9

 

a csatornaközép-frekvenciák tetszőleges helyre megválaszthatók, de a frekvenciablokk szélei közelében úgy kell a csatornákat pozícionálni, hogy egy adott csatornaközép-frekvenciához tartozó csatorna még a választott technológia névleges csatornaosztásával, valamint az azon kívül eső védősávval együtt is teljes egészében beleessen a jogosult frekvenciablokkjába

10

Védősáv

a védősáv nagysága legalább 270 kHz a frekvenciablokk mindegyik végén. Ebbe az értékbe nem számítanak bele a csatornaosztásba esetleg beépített védősávok

11

 

a védősávok az összeférhetőséget bizonyító külön vizsgálat és a Hivatal engedélye nélkül nem használhatók fel

12

Zavarvédelem

úgy kell kialakítani a gyakorlatban a védősávot – a választott technológia, valamint a zavarható állomások és technológiák között szükséges védelmi értékek függvényében –, vagy a megadott védősáv mellett úgy kell megválasztani az állomások sugárzási jellemzőit (például a zavaró adó és a zavart vevő közötti távolság megfelelő megválasztásával, illetve szűrők alkalmazásával), hogy a választott technológiával a jogosult ne hozzon létre káros zavarást
a) a 2. melléklet szerint elsődleges jelleggel üzemeltetett és üzemeltethető állomásoknak a 440–450 MHz és a 450–460/460–470 MHz sávban,
b) a szomszédos országokban üzemelő állomásoknak, illetve a preferált felhasználási elvet alkalmazó dokumentumok szerint üzembe helyezhető állomásoknak

13

 

a mozgóállomások esetében kötelező a TPC használata


3.3.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek a 790–862 MHz sávban

3.3.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

790–791

védősáv

3

791–821

alsó blokksáv

4

821–832

duplex elválasztó sáv

5

832–862

felső blokksáv

    A védősáv és a duplex elválasztó sáv nem elosztható.

3.3.2.    Az alsó és a felső blokksáv FDD alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó blokksáv [MHz]

Felső blokksáv [MHz]

2

1

791–796

832–837

3

2

796–801

837–842

4

3

801–806

842–847

5

4

806–811

847–852

6

5

811–816

852–857

7

6

816–821

857–862


3.3.3.    Egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak eltérő a jogosultja, vagy legalább két frekvenciában szomszédos alapblokk, ha ugyanaz a jogosultja.

3.3.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog minden területi és időbeli korlát nélkül, részben vagy egészben, azaz a frekvenciasáv legkisebb egységére, mennyiségére vonatkozó korlátozás nélkül átruházható, haszonbérbe adható


3.3.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Duplex távolság

41 MHz

3

Hozzáférés módja

kizárólag FDD

4

Névleges csatornaosztás

UMTS: 5 MHz

5

 

LTE: 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz


3.3.6.    Az átviteli jelutak frekvenciasávjai:

 

A

B

1

Jelút

Blokksáv

2

végfelhasználói állomás – helyhez kötött állomás

felső

3

végfelhasználói állomás – átjátszóállomás

4

átjátszóállomás – helyhez kötött állomás

5

helyhez kötött állomás – végfelhasználói állomás

alsó

6

helyhez kötött állomás – átjátszóállomás

7

átjátszóállomás – végfelhasználói állomás


3.3.7.    Helyhez kötött állomásra és átjátszóállomásnak a végfelhasználói állomások felé irányuló összeköttetésére vonatkozó műszaki feltételek
3.3.7.1.    A sugárzás határértékét egy tetszőleges frekvencián a felhasználói blokkon belüli követelmények (3.3.7.2. pont) – ahol ez értelmezhető –, az alapkövetelmények (3.3.7.3. és 3.3.7.4. pont) és az átmeneti követelmények (3.3.7.3. pont) értékei közül a legmagasabb, azaz a legkevésbé szigorú adja meg. Az értékek az állomás által kisugározott teljesítménynek felelnek meg, függetlenül az adóantennák számától, kivéve az átmeneti követelményekre vonatkozó értékeket, amelyek antennánként vannak megadva.
3.3.7.2.    A felhasználói blokkon belüli EIRP lakóterületen belül vagy annak határától legfeljebb 1 km távolságban telepített helyhez kötött állomás, átjátszóállomás esetén nem haladhatja meg a 64 dBm/5 MHz értéket.

3.3.7.3.    Felhasználói blokkon kívüli határértékek 790 MHz feletti frekvenciák esetén:

 

A

B

C

D

1

Követelmények

Felhasználói blokkon kívüli sugárzások frekvenciatartománya

Legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon kívüli EIRP [dBm]

Mérési sávszélesség [MHz]

2

Alapkövetelmények

Helyhez kötött állomás irányú összeköttetésekhez használt FDD frekvenciák

–49,5

5

3

Átmeneti követelmények
végfelhasználói állomás irányú FDD frekvenciákon, antennánként, legfeljebb négy antenna esetén

A felhasználói blokk alsó határától számított –10 MHz-től –5 MHz-ig

18

5

4

A felhasználói blokk alsó határától számított –5 MHz-től 0 MHz-ig

22

5

5

A felhasználói blokk felső határától számított 0 MHz-től +5 MHz-ig

22

5

6

A felhasználói blokk felső határától számított +5 MHz-től +10 MHz-ig

18

5

7

Fennmaradó végfelhasználói állomás irányú FDD frekvenciák

11

1

8

Átmeneti követelmények
elválasztó sávként használt frekvenciákon, antennánként, legfeljebb négy antenna esetén

A műsorszóró sáv 790 MHz-nél található határa és az alsó blokksáv határa közötti elválasztó sáv (védősáv) (790–791 MHz)

17,4

1

9

Az alsó blokksáv határa és a felső blokksáv határa közötti elválasztó sáv (duplex elválasztó sáv) (821–832 MHz)

15

1


3.3.7.4.    Felhasználói blokkon kívüli határértékek 790 MHz alatti frekvenciák esetén:

 

A

B

C

D

E

F

1

Követelmények

Eset

A helyhez kötött állomás és az átjátszóállomás felhasználói blokkon belüli EIRP-határértékeire vonatkozó feltétel
(P = adóteljesítmény)
[dBm/10 MHz]

Legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon kívüli EIRP
[dBm]

Mérési sávszélesség
[MHz]

2

Alapkövetelmények

A

Védett sugárzású TV-csatornák esetén

P ≥59

0

8

3

36 ≤P < 59

(P – 59)

8

4

P < 36

–23

8

5

B

Közepesen védett sugárzású TV-csatornák esetén

P ≥59

10

8

6

36 ≤P < 59

(P – 49)

8

7

P < 36

–13

8

8

C

Nem védett sugárzású TV-csatornák esetén

Nincs feltétel

22

8

A táblázatban szereplő A, B, és C eset műsorszóró csatornánként, illetve földrajzi területenként is alkalmazható úgy, hogy ugyanazon műsorszóró csatorna különböző földrajzi területeken eltérő szintű védelemben részesüljön, és különböző műsorszóró csatornák ugyanazon a földrajzi területen eltérő szintű védelemben részesüljenek. Az A eset alapkövetelmény-szintje akkor alkalmazandó, ha digitális földfelszíni műsorszóró csatornák vannak használatban az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek telepítésekor. Az A, B vagy C eset alapkövetelmény-szintjei is alkalmazhatók, ha a vonatkozó műsorszóró csatornák nincsenek használatban az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek telepítésekor. Figyelembe kell venni, hogy az A és a B eset fenntartja annak a lehetőségét, hogy a vonatkozó műsorszóró csatornákat a jövőben digitális földfelszíni műsorszórás céljából használatba vegyék, míg a C eset akkor megfelelő, ha nem tervezik a vonatkozó műsorszóró csatornák jövőbeni használatba vételét.

3.3.8.    Végfelhasználói állomásra vonatkozó műszaki feltételek
3.3.8.1.    A végfelhasználói állomások legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon belüli teljesítménye helyhez kötött állomás irányú frekvenciák esetén nem haladhatja meg a 23 dBm értéket.
3.3.8.2.    A 3.3.8.1. pont szerinti teljesítmény-határérték EIRP-értékként van meghatározva az állandó telephelyű, illetve TRP-értékként a mozgó és a változó telephelyű végfelhasználói állomásokra vonatkozóan. Izotrop antennák esetében az EIRP és a TRP megegyezik. A szélsőséges környezeti feltételek melletti működést és a gyártási szórást figyelembe véve erre az értékre vonatkozóan legfeljebb +2 dB-es tűréshatár alkalmazandó.
3.3.8.3    A 3.3.8.1. pont szerinti határértéktől egyes alkalmazások, például vidéki területeken található, állandóhelyű végfelhasználói állomások esetében el lehet térni azzal a feltétellel, hogy nem kerül veszélybe más szolgálatok, hálózatok és alkalmazások működése, és teljesülnek a határokon átnyúló kötelezettségek.

3.3.9.    A 3.3.7. és a 3.3.8. pontban meghatározottaktól eltérő határértékek is alkalmazhatók, ha olyan, a 2014/53/EU irányelvnek, illetve a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletnek megfelelő zavarcsökkentő technikát alkalmaznak, amely legalább akkora szintű védelmet biztosít, mint amelyet a 3.3.7. és a 3.3.8. pont szerinti határértékek eredményeznek.

3.3.10.    A felhasználói blokkok jogosultjai a 3.3.7–3.3.9. pontban meghatározottaknál kevésbé szigorú műszaki paramétereket alkalmazhatnak, amennyiben az ilyen paraméterek használatát minden érintett fél elfogadja, és ezek a jogosultak továbbra is teljesítik az egyéb szolgálatok, alkalmazások és hálózatok védelmére vonatkozó és a határokon átnyúló koordinációból eredő műszaki feltételeket.

3.4.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek a 880–915/925–960 MHz sávban

3.4.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

880–880,1

védősáv

3

880,1–914,9

alsó üzemi frekvenciasáv

4

914,9–915

védősáv

5

925–925,1

védősáv

6

925,1–959,9

felső üzemi frekvenciasáv

7

959,9–960

védősáv

    A védősávok nem eloszthatók.

3.4.2.    Az alsó és a felső üzemi frekvenciasáv alapblokkokra osztása, 2013. január 1. után indított versenyeztetési eljárás esetén:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó üzemi frekvenciasáv [MHz]

Felső üzemi frekvenciasáv [MHz]

2

1

880,1–881,1

925,1–926,1

3

2

881,1–882,1

926,1–927,1

4

3

882,1–883,1

927,1–928,1

5

4

883,1–884,1

928,1–929,1

6

5

884,1–885,1

929,1–930,1

7

6

885,1–889,9

930,1–934,9

8

7

889,9–894,9

934,9–939,9

9

8

894,9–899,9

939,9–944,9

10

9

899,9–904,9

944,9–949,9

11

10

904,9–909,9

949,9–954,9

12

11

909,9–914,9

954,9–959,9


3.4.3.    Az előző pont szerinti eljárás során szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak, alapblokki rész-frekvenciatartománynak eltérő a jogosultja, vagy egy alapblokki rész-frekvenciatartomány, ha az alapblokki rész-frekvenciatartománynak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak, alapblokki rész-frekvenciatartománynak eltérő a jogosultja, vagy legalább két, frekvenciában szomszédos alapblokk, alapblokki rész-frekvenciatartomány, ha ugyanaz a jogosultja.

3.4.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Használható rendszerek

GSM, EC-GSM-IoT, UMTS, LTE, LTE-MTC, LTE-eMTC, WiMAX, NB-IoT

4

Alkalmazási mód

EC-GSM-IoT: csatornán belüli, önálló

5

 

LTE-MTC, LTE-eMTC: csatornán belüli

6

 

NB-IoT: csatornán belüli, védősávi, önálló

7

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

8

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát és a felhasználói blokkon belüli frekvenciahasználatot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

9

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

10

 

kizárólag az Eht.-ban és a frekvenciagazdálkodásra és rádióspektrum-politikára vonatkozó európai uniós jogi aktusokban meghatározottak szerint, az ott foglalt feltételek fennállása esetén hosszabbítható meg
e szabályok annyiban érvényesülnek a koncesszión alapuló hatósági szerződésben foglalt rendelkezések vonatkozásában, hogy azokat az Eht.-ban és a fenti jogi aktusokban foglaltakkal összhangban kell alkalmazni

11

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

12

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

13

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog minden területi és időbeli korlát nélkül, részben vagy egészben, azaz a frekvenciasáv legkisebb egységére, mennyiségére vonatkozó korlátozás nélkül átruházható, haszonbérbe adható


3.4.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Mozgóállomások adási frekvenciasávja

alsó üzemi frekvenciasáv

3

Helyhez kötött állomások adási frekvenciasávja

felső üzemi frekvenciasáv

4

A mozgóállomási és a helyhez kötött állomási csatornaközép-frekvenciák közötti összefüggés

Fb(a) = Fm(a) + D [MHz],
Fb(v) = Fm(v) – D [MHz],
ahol
Fb(a)    helyhez kötött állomási adási frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fb(v)    helyhez kötött állomási vételi frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fm(a)    mozgóállomási adási frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fm(v)    mozgóállomási vételi frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
D    duplex távolság

5

Duplex távolság

45 MHz

6

Névleges csatornaosztás

GSM, EC-GSM-IoT: 200 kHz

7

 

UMTS, WiMAX: 5 MHz

8

 

LTE, LTE-MTC, LTE-eMTC: 1,4 MHz, 3 MHz, 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz

9

 

NB-IoT: 180 kHz

10

 

a csatornaközép-frekvenciák a vonatkozó szabványok szerint megengedett helyek bármelyikére megválaszthatók, de a felhasználói blokkok széleinek közelében úgy kell a csatornákat elhelyezni, hogy egy adott csatornaközép-frekvenciához tartozó csatorna még a választott technológia névleges csatornaosztásával és a 3.6. pontban előírt csatornaszélek közötti elválasztással, valamint – 2013. január 1. után indított versenyeztetési eljárás során szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén – a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában meghatározott, felhasználói blokkon belüli frekvenciahasználati előírások mellett is teljes egészében beleessen a jogosult felhasználói blokkjába, hacsak másként nem állapodnak meg a frekvenciában szomszédos felhasználói blokkokat használó jogosultak;
a megállapodás nem terjedhet ki a védősávok használatára

11

Hozzáférés módja

kizárólag FDD


3.5.    A sávátrendezés feltételei a 880–915/925–960 MHz és az 1710–1785/1805–1880 MHz sávban

3.5.1.    A frekvenciahasználati jogosultak saját kezdeményezésükre a Hivatal jóváhagyásával vagy annak kezdeményezésére megállapodás alapján átrendezhetik a sávot. A sáv átrendezésére vonatkozó előírásokat a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja vagy az alapján kiadott frekvenciahasználati jogosultságot alapító határozat vagy hatósági szerződés határozza meg.
3.5.2.    A sávátrendezés a versenyeztetési eljárással, a hatósági szerződésben foglalt koncesszióval vagy átruházás során megszerzett felhasználói blokkok vagy azok részeinek tetszőleges, nem feltétlenül azonos nagyságú egymás közötti cseréjére, kizárólag a sávátrendezés megvalósításához szükséges adásvételére terjedhet ki, figyelemmel az adott sáv e rendeletben meghatározott használati feltételeire.
3.5.3.    Amennyiben a sávátrendezés során hatósági szerződésben rögzített sáv frekvenciahasználati joga érintett, az egyedi engedély módosítását megelőzően a hatósági szerződés módosítása szükséges.

3.6.    Csatornaszélek közötti elválasztás a 880–915/925–960 MHz és az 1710–1785/1805–1880 MHz sávban

3.6.1.    A 3.6. pont alkalmazásában:
3.6.1.1.    IoT rendszer: EC-GSM-IoT, LTE-MTC, LTE-eMTC és az NB-IoT rendszer.
3.6.2.    A versenyeztetési eljárás vagy koncesszió útján elnyert felhasználói blokkok határán az elválasztó sáv (a csatornaszélek közötti, kHz-ben kifejezett elválasztás) elhelyezését a hatósági szerződés vagy a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg. Ennek hiányában a 3.6.3–3.6.7. pont szerint kell eljárni.
3.6.3.    Két jogosult frekvenciában szomszédos két GSM, IB-EC-GSM-IoT vagy SA-EC-GSM-IoT rendszere esetén a két szomszédos felhasználói blokk találkozásánál lévő blokkhatároló csatornák felhasználása során a két szomszédos felhasználói blokkot használó jogosultat egymás közötti egyeztetési kötelezettség terheli. Megállapodás hiányában a két érintett felhasználói blokk találkozásánál lévő egy-egy blokkhatároló csatorna nem használható fel.
3.6.4.    Nem IoT rendszerek esetén két jogosult frekvenciában szomszédos két hálózata („A” és „B”) csatornaszélei közötti elválasztásra az alkalmazott technológiák függvényében a 3.6.4.1. és a 3.6.4.2. pontban megadott szabályokat kell alkalmazni.
3.6.4.1.    Csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv [kHz] és a technológiák kategorizálása:

 

A

B

C

D

E

1

„B” hálózat

„A” hálózat

2

GSM (1)

UMTS (2)

LTE (2)

WiMAX (2)

3

GSM (1)

0

200

200

200

4

UMTS (2)

200

0

0

0

5

LTE (2)

200

0

0

0

6

WiMAX (2)

200

0

0

0

A technológia megnevezése mellett zárójelben feltüntetett szám az adott technológia kategóriáját jelenti.
A csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv a jogosultak kölcsönös megegyezése alapján csökkenthető.
3.6.4.2.    Két jogosult frekvenciában szomszédos, eltérő kategóriájú technológiát alkalmazó hálózata esetén a szomszédos felhasználói blokkok blokkhatároló csatornáinak felhasználása során a csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges, az előző pont táblázata szerinti frekvenciasáv kialakítása koncesszió útján szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén a 2. kategóriájú, 2013. január 1. után indított versenyeztetési eljárás során szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén az 1. kategóriájú technológiát alkalmazó jogosult felhasználói blokkját terheli, hacsak másként nem állapodnak meg a szomszédos felhasználói blokkokat használó jogosultak.
3.6.5.    IoT rendszerek esetén két jogosult frekvenciában szomszédos két hálózata („A” és „B”) csatornaszélei közötti elválasztásra az alkalmazott technológiák függvényében a 3.6.5.1–3.6.5.4. pontban megadott szabályokat kell alkalmazni.
3.6.5.1.    Csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv [kHz]:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

„B” hálózat

„A” hálózat

2

GSM

LTE, UMTS, WiMAX

Önálló

Védősávi

Csatornán belüli

3

SANBIoT

SAECGSMIoT

GB-NB-IoT

IB-EC-GSM-IoT

4

Önálló

SA-NB-IoT

200

200

200

200

200

200

5

SA-EC-GSM-IoT

0

200

200

0

200

0

6

Védősávi

GB-NB-IoT

200

200

200

200

200

200

7

Csatornán belüli

IB-EC-GSM-IoT

0

200

200

0

200

0


3.6.5.2.    LTE-MTC, LTE-eMTC és IB-NB-IoT rendszer esetén annak a névleges LTE-csatornának a szélétől kell számítani a csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges, 3.6.4.1., illetve 3.6.4.2. pont alapján az LTE-re meghatározott frekvenciasávot, amelyen belül az adott IoT rendszert megvalósították.
3.6.5.3.    Az IoT rendszer bevezetésekor a csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv megállapításakor a 3.6.4.1. és a 3.6.5.1. pont táblázataiban megadott értékek közül a szigorúbbat kell alkalmazni, hacsak másként nem állapodnak meg a frekvenciában szomszédos felhasználói blokkokat használó jogosultak.
3.6.5.4.    Az IoT rendszer bevezetésekor – az LTE-MTC, LTE-eMTC és IB-NB-IoT rendszereket kivéve – a csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv kialakítása az IoT rendszert bevezető jogosultat terheli. Amennyiben a frekvenciában szomszédos felhasználói blokkokat használó mindkét jogosult IoT rendszert vezet be, a csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv kialakítása mindkét jogosultat terheli, hacsak másként nem állapodnak meg.
3.6.6.    A csatornaszélek közötti elválasztáshoz szükséges frekvenciasáv meghatározásakor az alkalmazott rendszer névleges csatornaosztását kell alkalmazni, hacsak másként nem állapodnak meg a frekvenciában szomszédos felhasználói blokkokat használó jogosultak.
3.6.7.    A káros zavarás csökkentése, elkerülése érdekében – a 3.6.2–3.6.6. pontban meghatározottakon túl – az érintett jogosultakat egyeztetési kötelezettség terheli, és mindegyik félnek kölcsönösen módosítania kell az állomások jellemzőit, függetlenül attól, hogy ki telepítette az állomásait előbb.

3.7.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek az 1427–1492 MHz sávban

3.7.1.    Az 1427–1492 MHz sávon belüli üzemmód a helyhez kötött állomások lemenő irányú adására korlátozódik.

3.7.2.    A sáv alapblokkokra osztása:

 

A

B

1

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

2

1

1427–1432

3

2

1432–1437

4

3

1437–1442

5

4

1442–1447

6

5

1447–1452

7

6

1452–1457

8

7

1457–1462

9

8

1462–1467

10

9

1467–1472

11

10

1472–1477

12

11

1477–1482

13

12

1482–1487

14

13

1487–1492


3.7.3.    Egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak eltérő a jogosultja, vagy legalább két frekvenciában szomszédos alapblokk, ha ugyanaz a jogosultja.

3.7.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog minden területi és időbeli korlát nélkül, részben vagy egészben, azaz a frekvenciasáv legkisebb egységére, mennyiségére vonatkozó korlátozás nélkül átruházható, haszonbérbe adható


3.7.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Névleges csatornaosztás

LTE: 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz


3.7.6.    Helyhez kötött állomásokra vonatkozó műszaki feltételek
3.7.6.1.    A felhasználói blokkon belüli EIRP nem haladhatja meg a 68 dBm/5 MHz értéket. Egyes felhasználások esetében ez az érték – különösen az 1427–1492 MHz sávban és alacsonyabb frekvenciasávokban történő együttes spektrumhasználat esetén – megnövelhető.
3.7.6.2.    Felhasználói blokkon kívüli EIRP-határértékek az 1427–1492 MHz sávban antennánként:

 

A

B

C

1

Felhasználói blokkon kívüli sugárzás frekvenciatartománya

Legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon kívüli EIRP [dBm]

Mérési sávszélesség [MHz]

2

A felhasználói blokk alsó határától számított –10 MHz-től –5 MHz-ig

11

5

3

A felhasználói blokk alsó határától számított –5 MHz-től 0 MHz-ig

16,3

5

4

A felhasználói blokk felső határától számított 0 MHz-től +5 MHz-ig

16,3

5

5

A felhasználói blokk felső határától számított +5 MHz-től +10 MHz-ig

11

5

6

A felhasználói blokk alsó vagy felső határától több mint 10 MHz távolságra lévő frekvenciák az 1427–1492 MHz sávon belül

9

5

3.7.6.3.    Az 1427–1452 MHz sávban üzemelő helyhez kötött állomások nemkívánt sugárzásra vonatkozó teljesítmény-határértékei az 1400–1427 MHz sávban üzemelő rádiócsillagászati és passzív műholdas Föld-kutató szolgálattal való összeférhetőség biztosítására:

 

A

B

C

1

Sávon kívüli sugárzás frekvenciatartománya

Nemkívánt sugárzás legnagyobb teljesítményszintje az antennacsatlakozón [dBW]

Mérési sávszélesség [MHz]

2

1400–1427 MHz

–72

27

3.7.6.4.    Az 1452–1492 MHz sávban üzemelő helyhez kötött állomások sávon kívüli EIRP-határértékei cellánként az 1492 MHz feletti szomszédos frekvenciasávokban telepített koordinált állandóhelyű összeköttetésekkel, mozgószolgálattal és földi telepítésű állomásokra korlátozott légiforgalmi távmérési szolgálattal való összeférhetőség biztosítására:

 

A

B

C

1

Sávon kívüli sugárzás frekvenciatartománya

Legnagyobb átlagos, sávon kívüli EIRP [dBm]

Mérési sávszélesség [MHz]

2

1492–1495 MHz

14

3

3

1495 MHz felett

–20

1


3.7.7.    A felhasználói blokkok jogosultjai a 3.7.6. pontban meghatározottaknál kevésbé szigorú műszaki paramétereket alkalmazhatnak, ha erről megegyezés született az érintett jogosultakkal vagy igazgatásokkal, és ezek a paraméterek megfelelnek az egyéb szolgálatok és alkalmazások – beleértve a szomszédos sávokban üzemelőket és a határövezeti kötelezettségek által érintetteket is – védelmére vonatkozó műszaki feltételeknek.

3.8.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek az 1710–1785/1805–1880 MHz sávban

3.8.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

1710–1785

alsó üzemi frekvenciasáv

3

1805–1880

felső üzemi frekvenciasáv


3.8.2.    Az alsó és a felső üzemi frekvenciasáv alapblokkokra osztása, 2013. január 1. után indított versenyeztetési eljárás esetén:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó üzemi frekvenciasáv [MHz]

Felső üzemi frekvenciasáv [MHz]

2

1

1710–1715

1805–1810

3

2

1715–1720

1810–1815

4

3

1720–1725

1815–1820

5

4

1725–1730

1820–1825

6

5

1730–1735

1825–1830

7

6

1735–1740

1830–1835

8

7

1740–1745

1835–1840

9

8

1745–1750

1840–1845

10

9

1750–1755

1845–1850

11

10

1755–1760

1850–1855

12

11

1760–1765

1855–1860

13

12

1765–1770

1860–1865

14

13

1770–1775

1865–1870

15

14

1775–1780

1870–1875

16

15

1780–1785

1875–1880


3.8.3.    Az előző pont szerinti eljárás során szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak, alapblokki rész-frekvenciatartománynak eltérő a jogosultja, vagy egy alapblokki rész-frekvenciatartomány, ha az alapblokki rész-frekvenciatartománynak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak, alapblokki rész-frekvenciatartománynak eltérő a jogosultja, vagy legalább két, frekvenciában szomszédos alapblokk, alapblokki rész-frekvenciatartomány, ha ugyanaz a jogosultja.

3.8.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Használható rendszerek

GSM, EC-GSM-IoT, UMTS, LTE, LTE-MTC, LTE-eMTC, WiMAX, NB-IoT

4

Alkalmazási mód

EC-GSM-IoT: csatornán belüli, önálló

5

 

LTE-MTC, LTE-eMTC: csatornán belüli

6

 

NB-IoT: csatornán belüli, védősávi, önálló

7

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

8

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát és a felhasználói blokkon belüli frekvenciahasználatot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

9

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

10

 

kizárólag az Eht.-ban és a frekvenciagazdálkodásra és rádióspektrum-politikára vonatkozó európai uniós jogi aktusokban meghatározottak szerint, az ott foglalt feltételek fennállása esetén hosszabbítható meg
e szabályok annyiban érvényesülnek a koncesszión alapuló hatósági szerződésben foglalt rendelkezések vonatkozásában, hogy azokat az Eht.-ban és a fenti jogi aktusokban foglaltakkal összhangban kell alkalmazni

11

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

12

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

13

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog minden területi és időbeli korlát nélkül, részben vagy egészben, azaz a frekvenciasáv legkisebb egységére, mennyiségére vonatkozó korlátozás nélkül átruházható, haszonbérbe adható


3.8.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Mozgóállomások adási frekvenciasávja

alsó üzemi frekvenciasáv

3

Helyhez kötött állomások adási frekvenciasávja

felső üzemi frekvenciasáv

4

A mozgóállomási és a helyhez kötött állomási csatornaközép-frekvenciák közötti összefüggés

Fb(a) = Fm(a) + D [MHz],
Fb(v) = Fm(v) – D [MHz],
ahol
Fb(a)    helyhez kötött állomási adási frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fb(v)    helyhez kötött állomási vételi frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fm(a)    mozgóállomási adási frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
Fm(v)    mozgóállomási vételi frekvencia/csatornaközép-frekvencia [MHz],
D    duplex távolság

5

Duplex távolság

95 MHz

6

Névleges csatornaosztás

GSM, EC-GSM-IoT: 200 kHz

7

 

UMTS, WiMAX: 5 MHz

8

 

LTE, LTE-MTC, LTE-eMTC: 1,4 MHz, 3 MHz, 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz

9

 

NB-IoT: 180 kHz

10

 

a csatornaközép-frekvenciák a vonatkozó szabványok szerint megengedett helyek bármelyikére megválaszthatók, de a felhasználói blokkok széleinek közelében úgy kell a csatornákat elhelyezni, hogy egy adott csatornaközép-frekvenciához tartozó csatorna még a választott technológia névleges csatornaosztásával és a 3.6. pontban előírt csatornaszélek közötti elválasztással, valamint – 2013. január 1. után indított versenyeztetési eljárás során szerzett frekvenciahasználati jogosultság esetén – a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában meghatározott, felhasználói blokkon belüli frekvenciahasználati előírások mellett is teljes egészében beleessen a jogosult felhasználói blokkjába, hacsak másként nem állapodnak meg a frekvenciában szomszédos felhasználói blokkokat használó jogosultak

11

Hozzáférés módja

kizárólag FDD


3.9.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek az 1920–1980/2110–2170 MHz sávban

3.9.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

1920–1980

alsó blokksáv

3

2110–2170

felső blokksáv


3.9.2.    Az alsó és a felső blokksáv FDD alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó blokksáv [MHz]

Felső blokksáv [MHz]

2

1

1920–1925

2110–2115

3

2

1925–1930

2115–2120

4

3

1930–1935

2120–2125

5

4

1935–1940

2125–2130

6

5

1940–1945

2130–2135

7

6

1945–1950

2135–2140

8

7

1950–1955

2140–2145

9

8

1955–1960

2145–2150

10

9

1960–1965

2150–2155

11

10

1965–1970

2155–2160

12

11

1970–1975

2160–2165

13

12

1975–1980

2165–2170


3.9.3.    Egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak eltérő a jogosultja, vagy legalább két frekvenciában szomszédos alapblokk, ha ugyanaz a jogosultja.

3.9.4.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog minden területi és időbeli korlát nélkül, részben vagy egészben, azaz a frekvenciasáv legkisebb egységére, mennyiségére vonatkozó korlátozás nélkül átruházható, haszonbérbe adható

9

 

átruházás esetén a Hivatal jogosult az elektronikus hírközlési szolgáltatás indítására vonatkozó határidő legfeljebb egy évvel történő meghosszabbítására


3.9.5.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Végfelhasználói állomások adási frekvenciasávja

1920–1980 MHz

3

Helyhez kötött állomások adási frekvenciasávja

2110–2170 MHz

4

Duplex távolság

190 MHz

5

Hozzáférés módja

kizárólag FDD

6

Névleges csatornaosztás

UMTS: 5 MHz

7

 

LTE: 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz

8

Csatornaközépi adási frekvenciák

UMTS: 200 kHz-enként

9

 

LTE: 100 kHz-enként


3.9.6.    FDD helyhez kötött állomásokra vonatkozó műszaki feltételek
3.9.6.1.    A sugárzás határértékét egy tetszőleges frekvencián az alapkövetelmények (3.9.6.3. pont), az átmeneti követelmények (3.9.6.3. pont) és a felhasználói blokkon belüli követelmények (3.9.6.2. pont) – ahol ez értelmezhető – értékei közül a legmagasabb, azaz a legkevésbé szigorú adja meg.
3.9.6.2.    A felhasználói blokkon belüli EIRP nem haladhatja meg a 65 dBm/5 MHz értéket. Egyes alkalmazások esetében, például ritkán lakott területeken ennél nagyobb érték is megengedett, ha ez nem növeli jelentősen a végfelhasználói állomások blokkolásának kockázatát.
3.9.6.3.    Felhasználói blokkon kívüli követelmények

 

A

B

C

D

1

Követelmény

FDD helyhez kötött állomás felhasználói blokkon kívüli sugárzásának frekvenciatartománya

Legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon kívüli EIRP [dBm]

Mérési sávszélesség [MHz]

2

Alapkövetelmények antennánként
(szektoronként legfeljebb négy antennából álló helyhez kötött állomás konfigurációra alkalmazandó)

A felhasználói blokk alsó vagy felső határától több mint 10 MHz távolságra lévő frekvenciák

9

5

3

Átmeneti követelmények antennánként
(szektoronként legfeljebb négy antennából álló helyhez kötött állomás konfigurációra alkalmazandó)

A felhasználói blokk alsó határától számított –10 MHz-től –5 MHz-ig

11

5

4

A felhasználói blokk alsó határától számított –5 MHz-től 0 MHz-ig

16,3

5

5

A felhasználói blokk felső határától számított 0 MHz-től +5 MHz-ig

16,3

5

6

A felhasználói blokk felső határától számított +5 MHz-től +10 MHz-ig

11

5


3.9.7.    FDD végfelhasználói állomásokra vonatkozó műszaki feltételek
3.9.7.1.    Az FDD végfelhasználói állomások legnagyobb átlagos, felhasználói blokkon belüli teljesítménye nem haladhatja meg a 24 dBm értéket.
3.9.7.2.    A 3.9.7.1. pont szerinti teljesítmény-határérték EIRP-értékként van meghatározva az állandó telephelyű, illetve TRP-értékként a mozgó és a változó telephelyű végfelhasználói állomásokra vonatkozóan. Izotrop antennák esetében az EIRP és a TRP megegyezik. A szélsőséges környezeti feltételek melletti működést és a gyártási szórást figyelembe véve erre az értékre a harmonizált szabványokban meghatározott tűrés alkalmazandó.
3.9.7.3.    A 3.9.7.1. pont szerinti határértéktől egyes alkalmazások, például vidéki területeken található, állandóhelyű végfelhasználói állomások esetében el lehet térni azzal a feltétellel, hogy nem kerül veszélybe más szolgálatok, hálózatok és alkalmazások működése, és teljesülnek a határokon átnyúló kötelezettségek.

3.9.8.    A 3.9.6. és a 3.9.7. pontban meghatározottaktól eltérő határértékek is alkalmazhatók, ha olyan, a 2014/53/EU irányelvnek, illetve a rádióberendezésekről szóló NMHH rendeletnek megfelelő zavarcsökkentő technikát alkalmaznak, amely legalább akkora szintű védelmet biztosít, mint amelyet a 3.9.6. és a 3.9.7. pont szerinti határértékek eredményeznek.

3.9.9.    A felhasználói blokkok jogosultjai a 3.9.6–3.9.8. pontban meghatározottaknál kevésbé szigorú műszaki paramétereket alkalmazhatnak, amennyiben az ilyen paraméterek használatát minden érintett fél elfogadja, és ezek a jogosultak továbbra is teljesítik az egyéb szolgálatok, alkalmazások és hálózatok védelmére vonatkozó és a határokon átnyúló koordinációból eredő műszaki feltételeket.

3.10.    Földfelszíni elektronikus hírközlő hálózatok a 2370–2400 MHz sávban

3.10.1.    A sáv TDD alapblokkokra osztása:

 

A

B

1

Alapblokk

Blokksáv [MHz]

2

1

2370–2375

3

2

2375–2380

4

3

2380–2385

5

4

2385–2390

6

5

2390–2395

7

6

2395–2400

Az alapblokkok összevonásával felhasználói blokkok képezhetők.

3.10.2.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

beszéd- és adatátvitel

3

Használható rendszerek

BWA, WiMAX, WiBro, LTE

4

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos


3.10.3.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Duplex távolság

3

Névleges csatornaosztás

WiMAX: 5 MHz

4

 

LTE: 5 MHz, 10 MHz, 15 MHz, 20 MHz

5

Hozzáférés módja

kizárólag TDD

6

Teljesítménysűrűség

max. 31 dBW/5 MHz csúcs EIRP, központi állomásnál, valamint átjátszóállomás – felhasználói állomás irányú összeköttetésnél

7

 

max. 5 dBW/5 MHz csúcs EIRP, állandó telephelyű felhasználói állomásnál

8

 

max. 1 dBW/5 MHz csúcs EIRP, változó telephelyű felhasználói állomásnál

9

 

max. 5 dBW/5 MHz csúcs EIRP, átjátszóállomás – központi állomás irányú összeköttetésnél


3.11.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek a 2500–2690 MHz sávban

3.11.1.    A sáv részsávokra osztása:

 

A

B

1

Részsáv [MHz]

Részsáv megnevezése

2

2500–2570

alsó blokksáv

3

2570–2575

védősáv

4

2575–2615

középső blokksáv

5

2615–2620

védősáv

6

2620–2690

felső blokksáv

    A védősávok nem eloszthatók.

3.11.2.    Az alsó és a felső blokksáv FDD alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

1

Alapblokk

Alsó blokksáv [MHz]

Felső blokksáv [MHz]

2

1

2500–2505

2620–2625

3

2

2505–2510

2625–2630

4

3

2510–2515

2630–2635

5

4

2515–2520

2635–2640

6

5

2520–2525

2640–2645

7

6

2525–2530

2645–2650

8

7

2530–2535

2650–2655

9

8

2535–2540

2655–2660

10

9

2540–2545

2660–2665

11

10

2545–2550

2665–2670

12

11

2550–2555

2670–2675

13

12

2555–2560

2675–2680

14

13

2560–2565

2680–2685

15

14

2565–2570

2685–2690


3.11.3.    A középső blokksáv TDD alapblokkokra osztása:

 

A

B

1

Alapblokk

Középső blokksáv [MHz]

2

1

2575–2580

3

2

2580–2585

4

3

2585–2590

5

4

2590–2595

6

5

2595–2600

7

6

2600–2605

8

7

2605–2610

9

8

2610–2615


3.11.4.    Egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak eltérő a jogosultja, vagy legalább két frekvenciában szomszédos alapblokk, ha ugyanaz a jogosultja.

3.11.5.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

a versenyeztetési eljárásban részt vevő által megszerezhető alapblokkok mennyiségét, a felhasználói blokkok nagyságát a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja határozza meg

5

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

6

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

7

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

8

Másodlagos kereskedelem

megengedett


3.11.6.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

 

B

1

Követelmény tárgya

 

Előírás

2

Zavarvédelem

állomás telepítésekor figyelembe kell venni az 1250−1350 MHz, a 2200−2300 MHz és a 2700−3410 MHz sávban működő, korábban engedélyezett radarok zavaró hatását


3.11.7.    A mozgószolgálat keretében működő felhasználói állomások végfelhasználói állomások. Az állandóhelyű szolgálat keretében működő felhasználói állomások lehetnek állandó vagy változó telephelyű végfelhasználói állomások, vagy olyan felhasználói állomások, amelyek nem végpontjai az elektronikus átvitelnek. Azok a felhasználói állomások, amelyek nem végpontjai az elektronikus átvitelnek, kiszolgálhatnak vezetékes és vezetéknélküli elektronikus hírközlő hálózatokat.

3.11.8.    FDD alkalmazások esetén az átviteli jelutak frekvenciasávjai:

 

A

B

1

Jelút

Blokksáv

2

felhasználói állomás – helyhez kötött/központi állomás

alsó

3

felhasználói állomás – átjátszóállomás

4

átjátszóállomás – helyhez kötött/központi állomás

5

helyhez kötött/központi állomás – felhasználói állomás

felső

6

helyhez kötött/központi állomás – átjátszóállomás

7

átjátszóállomás – felhasználói állomás


3.11.9.    Felhasználói blokkon belüli sugárzási követelmény:

 

A

B

C

D

1

Állomás

Teljesítménysűrűség-jellemző

Megjegyzés

2

megnevezése

legnagyobb megengedett értéke [dBW/5 MHz]

3

helyhez kötött/központi állomás

EIRP-sűrűség

31

bizonyos telepítések esetében (például ritkán lakott területeken, magas antennatornyon) 38 dBW/5 MHz maximális EIRP-sűrűség érték is megengedett, amennyiben ez nem növeli jelentősen a felhasználói állomások blokkolásának kockázatát

4

átjátszóállomás felhasználói állomás felé irányuló összeköttetésénél

5

átjátszóállomás helyhez kötött/központi állomás felé irányuló összeköttetésénél

átlagos EIRP-sűrűség

5

az ATPC-tartományt is beleértve

6

állandó telephelyű felhasználói állomás

7

változó telephelyű felhasználói állomás

átlagos TRP-sűrűség

1

8

mozgó felhasználói állomás


3.11.10.    Felhasználói blokkon kívüli sugárzási követelmény
3.11.10.1.    Helyhez kötött állomásnál, központi állomásnál és átjátszóállomásnak a felhasználói állomások felé irányuló összeköttetésénél az állomás felhasználói blokkon kívüli sugárzásának követelménye az állomásra vonatkozó alapkövetelmény és blokkspecifikus követelmény közül frekvenciánként a nagyobb értékű, és a 2500–2690 MHz sáv azon részére határozható meg, amely kívül esik az állomás felhasználói blokkjának tartományán.
3.11.10.2.    Alapkövetelmény:

 

A

B

1

Frekvenciatartomány
[MHz]

Maximális átlagos EIRP-sűrűség
[dBW/MHz]

2

2500–2615

–75

3

2615–2690

–26

3.11.10.3.    Blokkspecifikus követelmény:

 

A

B

1

Frekvenciatávolság a felhasználói blokk vonatkozó szélétől [MHz]

Maximális átlagos EIRP-sűrűség

2

0 < |ΔF| ≤0,2

–27 dBW/30 kHz

3

0,2 < |ΔF| ≤1

–(24 + 15|ΔF|) dBW/30 kHz

4

1 < |ΔF| ≤5

–26 dBW/MHz

5

5 < |ΔF|

Alapkövetelmény-szint

A fenti táblázatban |ΔF| az adott felhasználói blokkon kívüli frekvenciának a felhasználói blokk közelebb eső szélétől előjel nélkül, abszolút értékben számított távolságát jelenti MHz-ben.

3.11.11.    A felhasználói blokkon belüli és kívüli sugárzási követelményre a fentiekben meghatározottaktól eltérő határértékek is alkalmazhatók, ha olyan megfelelő zavarcsökkentő technikát alkalmaznak, amely legalább akkora szintű védelmet biztosít, mint amelyet a fentiekben meghatározott határértékek eredményeznek.

3.11.12.    A frekvenciában szomszédos felhasználói blokkok jogosultjai között létrejött két- vagy többoldalú megállapodás alapján – az összes érintett fél beleegyezése esetén – a 3.11.9–3.11.11. pontban meghatározottaknál kevésbé szigorú műszaki paraméterek is alkalmazhatók.

3.11.13.    A TDD rendszerű állomások nem okozhatnak káros zavarást az FDD rendszerű állomásoknak, és azokkal szemben nem tarthatnak igényt védelemre. Ha két TDD rendszerű állomás között zavarás van, annak az állomásnak az üzemeltetőjét terheli intézkedési kötelezettség a zavarás kiküszöbölésére, amelyet később jelentettek be és zavarást okoz. Az a zavart TDD rendszerű állomás, amely későbbi bejelentési időponttal rendelkezik, nem tarthat igényt védelemre.

3.11.14.    A frekvenciában szomszédos felhasználói blokkok jogosultjai egymás zavarásával szemben – kölcsönös megállapodás hiányában – a hálózatok vevőberendezéseinek maximálisan 2 dB fédingtartalék-csökkenéséig nem emelhetnek kifogást. Kölcsönös megállapodás alapján ettől el lehet térni.

3.12.    Elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földfelszíni rendszerek a 3400–3800 MHz sávban

3.12.1.    A 3400–3600 MHz (a továbbiakban: 3,5 GHz-es) sáv alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

2

1

3400–3405

11

3450–3455

21

3500–3505

31

3550–3555

3

2

3405–3410

12

3455–3460

22

3505–3510

32

3555–3560

4

3

3410–3415

13

3460–3465

23

3510–3515

33

3560–3565

5

4

3415–3420

14

3465–3470

24

3515–3520

34

3565–3570

6

5

3420–3425

15

3470–3475

25

3520–3525

35

3570–3575

7

6

3425–3430

16

3475–3480

26

3525–3530

36

3575–3580

8

7

3430–3435

17

3480–3485

27

3530–3535

37

3580–3585

9

8

3435–3440

18

3485–3490

28

3535–3540

38

3585–3590

10

9

3440–3445

19

3490–3495

29

3540–3545

39

3590–3595

11

10

3445–3450

20

3495–3500

30

3545–3550

40

3595–3600


3.12.2.    Az 1. és a 2. alapblokk (3400–3410 MHz sáv) védősávot alkot. A védősáv nem elosztható.

3.12.3.    A 3600–3800 MHz (a továbbiakban: 3,7 GHz-es) sáv alapblokkokra osztása:

 

A

B

C

D

E

F

G

H

1

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

Alapblokk-azonosító

Frekvenciatartomány [MHz]

2

1

3600–3605

11

3650–3655

21

3700–3705

31

3750–3755

3

2

3605–3610

12

3655–3660

22

3705–3710

32

3755–3760

4

3

3610–3615

13

3660–3665

23

3710–3715

33

3760–3765

5

4

3615–3620

14

3665–3670

24

3715–3720

34

3765–3770

6

5

3620–3625

15

3670–3675

25

3720–3725

35

3770–3775

7

6

3625–3630

16

3675–3680

26

3725–3730

36

3775–3780

8

7

3630–3635

17

3680–3685

27

3730–3735

37

3780–3785

9

8

3635–3640

18

3685–3690

28

3735–3740

38

3785–3790

10

9

3640–3645

19

3690–3695

29

3740–3745

39

3790–3795

11

10

3645–3650

20

3695–3700

30

3745–3750

40

3795–3800


3.12.4.    Egy felhasználói blokkot alkot egy alapblokk, ha az alapblokknak és minden, vele frekvenciában szomszédos alapblokknak eltérő a jogosultja, vagy legalább két frekvenciában szomszédos alapblokk, ha ugyanaz a jogosultja.

3.12.5.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

versenyeztetési eljárás

4

Megszerezhető frekvenciatartomány mennyisége

egy jogosult a frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedésén belül a 3,5 GHz-es sávban legfeljebb 12 alapblokk, a 3,7 GHz-es sávban legfeljebb 20 alapblokk frekvenciahasználati jogosultságával, jogával rendelkezhet;
a 3,5 GHz-es vagy a 3,7 GHz-es frekvenciahasználati jogosultságok értékesítése tárgyában kiírt bármely versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában meghatározott egy tulajdonosi körbe tartozó jogosultak (a továbbiakban e pont alkalmazásában: egy tulajdonosi körbe tartozó jogosultak) a frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedésén belül a 3,5 GHz-es sávban együttesen legfeljebb 12 alapblokk, a 3,7 GHz-es sávban együttesen legfeljebb 20 alapblokk frekvenciahasználati jogosultságával, jogával rendelkezhetnek;
egy jogosult a 3,5 GHz-es és a 3,7 GHz-es sávban összesen legfeljebb 100 MHz frekvenciahasználati jogosultságával, jogával rendelkezhet;
egy tulajdonosi körbe tartozó jogosultak együttesen a 3,5 GHz-es és a 3,7 GHz-es sávban összesen legfeljebb 100 MHz frekvenciahasználati jogosultságával, jogával rendelkezhetnek

5

ha versenyeztetési eljárás lezárultát követően valamely jogosult vagy egy tulajdonosi körbe tartozó jogosultak a megszerezhető frekvenciatartomány mennyiségét túllépik, a túllépéstől számított 1 éven belül kötelesek a frekvenciakorlátot elérni

6

Minimum megszerzendő frekvenciatartomány

egy jogosult akár a 3,5 GHz-es, akár a 3,7 GHz-es sávban szerez frekvenciahasználati jogosultságot, az adott sávban legalább 4 alapblokk frekvenciahasználati jogosultságával, jogával kell rendelkeznie

7

 

ha versenyeztetési eljárás lezárultát követően valamely jogosult a minimum megszerzendő frekvenciatartomány mennyiségét nem éri el, a minimum megszerzendő frekvenciatartomány el nem érésétől számított 1 éven belül köteles a frekvenciakorlátot elérni

8

Frekvenciahasználati jog időtartama

legalább 9, legfeljebb 20 év, a tényleges időtartamot a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációja, valamint a versenyeztetési eljárást lezáró határozat vagy hatósági szerződés határozza meg

9

Frekvenciahasználati jogosultság területi kiterjedése

országos

10

Gazdálkodás módja

blokkgazdálkodás

11

Másodlagos kereskedelem

a frekvenciahasználati jogosultság, jog részben és egészben is átruházható, haszonbérbe adható; frekvencia vonatkozásában történő részbeni átruházás alapblokkonként történhet


3.12.6.    Frekvenciagazdálkodási követelmények:

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Hozzáférés módja

TDD


3.12.7.    Az állandóhelyű szolgálati rendszerek pont-pont vagy pont-többpont struktúrájúak lehetnek.

3.12.8.    A mozgószolgálat keretében működő felhasználói állomások végfelhasználói állomások. Az állandóhelyű szolgálat keretében működő felhasználói állomások lehetnek állandó vagy változó telephelyű végfelhasználói állomások, vagy olyan felhasználói állomások, amelyek nem végpontjai az elektronikus átvitelnek. Azok a felhasználói állomások, amelyek nem végpontjai az elektronikus átvitelnek, kiszolgálhatnak vezetékes és vezetéknélküli elektronikus hírközlő hálózatokat.

3.12.9.    Felhasználói blokkon belüli sugárzási követelmény:

 

A

B

C

D

E

1

Állomás

Teljesítményjellemző

Megjegyzés

2

megnevezése

legnagyobb megengedett értéke

3

pont-pont rendszer állomása

EIRP-sűrűség

38 dBW/5 MHz/antenna

 

4

pont-többpont rendszer és mozgószolgálati rendszer

helyhez kötött/központi állomás

Femtocellás állomások esetén teljesítményszabályozást kell alkalmazni.

5

átjátszóállomás felhasználói állomás felé irányuló összeköttetésénél

6

átjátszóállomás helyhez kötött/központi állomás felé irányuló összeköttetésénél

EIRP

–5 dBW

A szélsőséges környezeti feltételek melletti működést és a gyártási szórást figyelembe véve erre az értékre a harmonizált szabványokban meghatározott, legfeljebb 2 dBes tűrés alkalmazandó.

7

állandó telephelyű felhasználói állomás

8

változó telephelyű felhasználói állomás

TRP

9

mozgó felhasználói állomás


3.12.10.    Felhasználói blokkon kívüli sugárzási követelmény
3.12.10.1.    A 3.12.10. pont alkalmazásában:
3.12.10.1.1.    |ΔF|: az adott felhasználói blokkon kívüli frekvenciának a felhasználói blokk közelebb eső szélétől előjel nélkül, abszolút értékben számított távolsága MHz-ben;
3.12.10.1.2.    Min {Pmax – a; b}: kétváltozós minimumfüggvény, amelynek értéke az adott a csillapítás értékkel csökkentett Pmax érték és az adott b érték közül a kisebb;
3.12.10.1.3.    Pmax: az 5 MHz-re vonatkoztatott maximális vivőteljesítmény EIRP-ben;
3.12.10.1.4.    szinkronizált működés: olyan TDD működés két különböző hálózatban, ahol nem történik egyidejű felmenő irányú és lemenő irányú átvitel.
3.12.10.2.    Helyhez kötött állomásnál, központi állomásnál és átjátszóállomásnak a felhasználói állomások felé irányuló összeköttetésénél az állomás felhasználói blokkon kívüli sugárzásának követelménye alapesetben az alapkövetelményben meghatározottak szerinti. Ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha átmeneti tartományra vagy védősávra vonatkozó követelmény alkalmazható. Ha az átmeneti tartomány átfedi a védősávot, akkor az átmeneti tartományra vonatkozó követelmény alkalmazandó.
3.12.10.3.    Alapkövetelmény:

 

A

B

C

1

Frekvenciatartomány

Maximális EIRP-sűrűség

Megjegyzés

2

3410–3600 MHz és 3600–3800 MHz szinkronizált TDD-blokkok esetén

Min {Pmax – 43; –17} dBW/5 MHz/antenna

 

3

3410–3600 MHz és 3600–3800 MHz nem szinkronizált TDD-blokkok esetén

–64 dBW/5 MHz/cella

Szomszédos felhasználói blokkban üzemelő femtocellás állomás üzemeltetők megállapodhatnak egy legfeljebb −55 dBW/5 MHz/cella EIRP-sűrűség határértékben, ha makrocellás állomás zavarásának veszélye nem áll fenn.

3.12.10.4.    Átmeneti tartományra vonatkozó követelmény:

 

A

B

1

Frekvenciatávolság a felhasználói blokk vonatkozó szélétől [MHz]

Maximális EIRP-sűrűség antennánként
[dBW/5 MHz]

2

0 < |ΔF| ≤5

Min {Pmax – 40; –9}

3

5 < |ΔF| ≤10

Min {Pmax – 43; –15}

3.12.10.5.    Átmeneti tartományra vonatkozó követelmény közvetlenül szomszédos felhasználói blokkoknál csak a közvetlenül szomszédos szinkronizált TDD felhasználói blokkok esetén alkalmazható. Ha legalább egy alapblokknyi frekvenciaelválasztás van a felhasználói blokkok között, feltétel nélkül alkalmazható a felhasználói blokkok közötti frekvenciatartományra.
3.12.10.6.    Védősávra vonatkozó követelmény:
A 3400–3410 MHz frekvenciatartományban a maximális EIRP-sűrűség: –64 dBW/5 MHz/cella

3.12.11.    A felhasználói blokkon belüli és kívüli sugárzási követelményre a 3.12.9. és 3.12.10. pontban meghatározottaktól eltérő határértékek is alkalmazhatók, ha olyan megfelelő zavarcsökkentő technikát alkalmaznak, amely legalább akkora szintű védelmet biztosít, mint amelyet a 3.12.9. és 3.12.10. pontban meghatározott határértékek eredményeznek.

3.12.12.    A frekvenciában szomszédos felhasználói blokkok jogosultjai között létrejött két- vagy többoldalú megállapodás alapján – az összes érintett fél beleegyezése esetén – a 3.12.9–3.12.11. pontban meghatározottaknál kevésbé szigorú műszaki paraméterek is alkalmazhatók.

3.12.13.    A frekvenciában szomszédos felhasználói blokkok jogosultjai egymás zavarásával szemben – kölcsönös megállapodás hiányában – a hálózatok vevőberendezéseinek maximálisan 2 dB fédingtartalék-csökkenéséig nem emelhetnek kifogást. Kölcsönös megállapodás alapján ettől el lehet térni.

3.12.14.    Ha két állomás között zavarás van, az állomások jogosultjai közötti megállapodás alapján kell eljárni a zavarás kiküszöbölése érdekében. Ha ilyen megállapodás nincs, úgy annak az állomásnak az üzemeltetőjét terheli intézkedési kötelezettség a zavarás kiküszöbölésére, amelyet később jelentettek be és zavarást okoz, továbbá az a zavart állomás, amely későbbi bejelentési időponttal rendelkezik, nem tarthat igényt védelemre.

3.13.    Határövezeti frekvenciahasználat feltételei

3.13.1.    A határövezetekben csak azon állomások frekvenciahasználata engedélyezhető, amelyek a 4. melléklet szerinti, illetve a mindenkor aktuális vonatkozó nemzetközi koordinációs dokumentumokban vagy a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában rögzített feltételeket és előírásokat kielégítik, vagy amelyekre ilyen dokumentum hiányában sikeres egyedi nemzetközi koordináció lett lefolytatva.

3.13.2.    A mindenkor aktuális vonatkozó nemzetközi koordinációs dokumentumokban foglalt szabályozás kiegészítheti vagy felülírhatja a versenyeztetési eljárás kiírási dokumentációjában rögzített koordinációs feltételeket és előírásokat.

3.13.3.    Adott technológiát szabályozó alapmegállapodás vagy preferált felhasználási elvet alkalmazó dokumentum hiányában az állomásokat minden esetben egyedileg koordinálni kell a határövezetben, még blokkgazdálkodási jogosultság esetén is.

3.13.4.    A frekvenciákat a nemzetközi koordinációs dokumentumokban leírt szabályozástól eltérő módon is lehet használni az NMHH és a szomszédos országok frekvenciagazdálkodó hatóságai által jóváhagyott, szolgáltatók által kötött operátori megegyezés alapján.


4. Mozgószolgálat alkalmazásai

4.1.    A felhasználói gazdálkodás feltételei

4.1.1.    Felhasználói gazdálkodás csak olyan frekvencián vagy frekvenciasávban engedélyezhető, amely kizárólag a nem polgári célú felhasználásra felosztott frekvenciasávba tartozik, a mozgószolgálat részére felosztott és biztosítja egy nem polgári célú frekvenciafelhasználó kizárólagos használatát.

4.1.2.    Műszaki terv benyújtása szükséges a rádiórendszer helyhez kötött állomásaihoz, a helyhez kötött végfelhasználói állomások kivételével.

4.2.    Egyfrekvenciás rendszerek az 1606,5–26 510 kHz sávban

 

A

B

C

D

1

Frekvenciasáv
[kHz]

Maximális sávszélesség
[kHz]

Alkalmazás

Adásmód

2

1606,5–1810

6

Távíró, géptávíró, távbeszélő

A1A, A1B, A2A, A2B, A3E, F1A, F1B, F2A, F2B, F3E, H3E, F3F, J2A, J2B, J2E, J3E, R3E

3

1850–2000

4

2045–2170

5

3230–3400

6

3500–3900

7

4750–4995

8

5060–5480

9

5730–5900

10

7450–8100

11

10 150–11 175

12

13 410–13 570

13

13 870–14 000

14

14 350–14 990

15

18 168–18 780

16

20 010–21 000

17

23 000–23 200

18

23 350–24 890

19

25 010–25 070

20

25 210–25 550

21

26 175–26 510


4.2.1.    Kiterjesztett spektrumú rendszerekre is szerezhető frekvenciahasználati jog.

4.3.    (OR) légi mozgószolgálati rendszerek a 3,025–23,35 MHz és a 132–144 MHz sávban

4.3.1.    Csatornaosztás:

 

A

B

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

2

3,025–3,155

3

3

3,800–3,900

min. 3

4

3,900–3,950

3

5

4,700–4,750

6

4,750–4,850

min. 3

7

5,450–5,480

8

5,680–5,730

3

9

6,685–6,765

10

8,965–9,040

11

11,175–11,275

12

13,200–13,260

13

15,010–15,100

14

17,970–18,030

15

23,200–23,350

min. 3

16

132–136

17

138–144


4.3.2.    Használható csatornák a 3,025–18,030 MHz sávban az RR 26. Függelék szerint

 

A

B

C

1

Közepes üzemi
frekvencia
[MHz]

Adási sávszélesség
[kHz]

Adásmód

2

3,0334

max. 2,8

J3E

3

3,0544

4

3,0754

5

3,1024

6

3,1294

7

4,7254

8

5,7094

9

5,7244

10

6,6924

11

6,7164

12

6,7464

13

6,7524

14

8,9844

15

9,0174

16

11,2094

17

13,2254


4.3.3.    A rádióállomások maximális teljesítmény értékei az adásmód függvényében az RR 26. Függelék szerint

 

A

B

C

D

E

1

Adásmód

Teljesítmény határérték

(az antennára jutó maximális csúcsteljesítmény)

[dBW]

Adási sávszélesség

[kHz]

2

Földi telepítésű légiforgalmi állomásnál

Légijármű állomásnál

3

Rádiótelefon

 

J3E

36

23

max. 2,8

4

Rádiótávíró (beleértve az automatikus adatátvitelt is)

 

A1A, A1B

30

17

5

 

F1B

6

 

A2A, A2B

32

19

7

 

H2A, H2B

33

20

8

 

(R,J)2(A,B,D)

36

23

9

 

J(7,9)(B,D,X)


4.4.    Egy- és kétfrekvenciás rendszerek a 27,5–87,5 MHz sávban

 

A

B

C

D

E

F

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

27,5–28

12,5

27,50625 (1)

27,99375 (40)

3

25

27,5125 (1)

27,9875 (20)

4

29,7–34,995

12,5

29,70625 (1)

34,98125 (423)

5

20

29,7125 (1)

34,9625 (211)

6

25

7

35,225–54

10

35,23125 (443)

53,99375 (1944)

8

12,5

9

20

35,2375 (222)

53,9785 (972)

10

25

11

54–68

10

54,00625 (1)

67,99375 (1120)

12

12,5

13

20

54,0125 (1)

67,9875 (560)

14

25

15

68–74,8

12,5

68,00625 (1)

74,79375 (544)

16

25

68,0125 (1)

74,7875 (272)

17

75,2–76,45/79,7–80,95

10

bázisadók a felső,
mozgóadók az alsó sávban

75,20625/79,70625 (1)

76,44375/80,94375 (100)

min. 4,5

18

12,5

19

20

75,2125/79,7125 (1)

76,4375/80,9375 (50)

20

25

21

76,45–77,7/86,25–87,5

10

bázisadók a felső,
mozgóadók az alsó sávban

76,45625/86,25625 (101)

77,69375/87,49375 (200)

9,8

22

12,5

23

20

76,4625/86,2625 (51)

77,6875/87,4875 (100)

24

25

25

77,7–77,8

12,5

77,70625 (1)

77,79375 (8)

26

77,8–79,7

12,5

 

77,80625 (1)

79,69375 (152)

27

80,95–84,6

12,5

80,95625 (253)

84,59375 (544)

28

25

80,9625 (127)

84,5875 (272)

29

84,6–85

12,5

84,60625 (1)

84,99375 (32)

30

25

84,6125 (1)

84,9875 (16)

31

85–86,25

12,5

85,00625 (1)

86,24375 (100)

32

25

85,0125 (1)

86,2375 (50)


4.4.1.    Újonnan beszerzett berendezéssel létesített állomás esetén a 10 kHz-es és a 20 kHz-es csatornaosztás nem alkalmazható.

4.4.2.    A 10 kHz és a 12,5 kHz sávszélességű adás vivőfrekvenciája a 12,5 kHz-es csatornaosztás szerint, a 20 kHz és a 25 kHz sávszélességű adás vivőfrekvenciája a 25 kHz-es csatornaosztás szerint kerül meghatározásra.

4.4.3.    Kiterjesztett spektrumú rendszerekre is szerezhető frekvenciahasználati jog.

4.4.4.    A 45–47 MHz sávban szélesebb sávú katonai alkalmazások esetén maximum 250 kHz-ig a csatornák összevonhatók, azonban kisugárzás a sáv szélein nem nyúlhat túl.

4.4.5.    A 75,2–76,45/79,7–80,95 MHz és a 76,45–77,7/86,25–87,5 MHz sávban egyfrekvenciás, legfeljebb körzeti lefedettséget biztosító frekvenciahasználatra is szerezhető frekvenciahasználati jog.

4.5.    Mozgószolgálati rendszerek a 146–174 MHz sávban

4.5.1.    Általános felhasználási követelmények

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Vivőfrekvenciák helye

a T/R 2508 Ajánlás A1.2.1.1. pontja szerint

3

 

az ajánlás e pontja szerinti, 1999 előtti képlet használandó abban az esetben, ha a 4.5.2. pontban foglalt táblázat B oszlopa alapján eltolt csatornaosztás alkalmazható

4

 

újonnan beszerzett berendezéssel létesített állomás esetén a 10 kHz-es és a 20 kHz-es csatornaosztás nem alkalmazható; a 10 kHz sávszélességű adás vivőfrekvenciája a 12,5 kHz-es csatornaosztás szerint, a 20 kHz sávszélességű adás vivőfrekvenciája a 25 kHz-es csatornaosztás szerint kerül meghatározásra

5

Telepítési és sugárzási jellemzők

megválasztásuknál figyelemmel kell lenni az azonos és szomszédos csatornákon már üzemelő állomások és hálózatok védelmére, amennyiben a sávra nem vonatkozik egyéb előírás a 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat H oszlopában

6

Adásmód

F3E, G3E, F1D, G1D, 7K60FXE

7

Egyéb feltételek

 

8

150,05–151,4/154,65–156 MHz sávban
167,3–169,4/171,9–174 MHz sávban

az egyfrekvenciás, legfeljebb körzeti lefedettséget biztosító frekvenciahasználatra is szerezhető frekvenciahasználati jog


4.5.2.    Részletes műszaki követelmények

 

A

B

C

D

E

F

G

1

Frekvenciasáv, frekvencia
[MHz]

Csatorna-osztás
[kHz]

Frekvencia-használat jellege

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

146–146,5

6,25

kizárólagos vagy megosztott

146,003125 (1)

146,496875 (80)

3

12,5

146,00625 (1)

146,49375 (40)

4

146,5–146,8

6,25

kizárólagos vagy megosztott

146,503125 (81)

146,796875 (128)

5

12,5

146,50625 (41)

146,79375 (64)

6

25

146,5125 (21)

146,7875 (32)

7

146,8–147,6/
151,4–152,2

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

146,803125/151,403125 (1)

147,596875/152,196875 (128)

4,6

8

12,5

146,80625/151,40625 (1)

147,59375/152,19375 (64)

9

25

146,8125/151,4125 (1)

147,5875/152,1875 (32)

10

147,6–148/
152,2–152,6

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

147,603125/152,203125 (129)

147,996875/152,596875 (192)

4,6

11

12,5

147,60625/152,20625 (65)

147,99375/152,59375 (96)

12

148–148,2125/
152,6–152,8125

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

148,003125/152,603125 (193)

148,209375/152,809375 (226)

4,6

13

12,5

148,00625/152,60625 (97)

148,20625/152,80625 (113)

14

148–148,2125

6,25

kizárólagos vagy megosztott

148,003125 (193)

148,209375 (226)

15

12,5

148,00625 (97)

148,20625 (113)

16

eltolt 12,5

148,0125 (eltolt 97)

148,2 (eltolt 112)

17

25

148,0125 (49)

148,1875 (56)

18

eltolt 25

148,025 (eltolt 49)

148,2 (eltolt 56)

19

148,2125–148,2375

12,5

közös

148,21875 (114)

148,23125 (115)

20

eltolt 12,5

148,225 (eltolt 114)

148,225 (eltolt 114)

21

eltolt 25

148,225 (eltolt 57)

148,225 (eltolt 57)

22

148,2375–149,4/
152,8375–154

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

148,240625/152,840625 (231)

149,396875/153,996875 (416)

4,6

23

12,5

148,24375/152,84375 (116)

149,39375/153,99375 (208)

24

148,2375–149,4

6,25

kizárólagos vagy megosztott

148,240625 (231)

149,396875 (416)

25

12,5

148,24375 (116)

149,39375 (208)

26

eltolt 12,5

148,25 (eltolt 116)

149,3875 (eltolt 207)

27

25

148,2625 (59)

149,3875 (104)

28

eltolt 25

148,25 (eltolt 58)

149,375 (eltolt 103)

29

149,4–149,9

6,25

kizárólagos vagy megosztott

149,403125 (417)

149,896875 (496)

30

12,5

149,40625 (209)

149,89375 (248)

31

150,05–151,4/
154,65–156*

10

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

150,05625/154,65625 (1)

151,39375/155,99375 (108)

4,6

32

12,5

33

20

150,0625/154,6625 (1)

151,3875/155,9875 (54)

34

25

35

152,8125–152,8375

12,5

közös

152,81875 (114)

152,83125 (115)

36

154–154,5*

10

154,00625 (209)

154,49375 (248)

37

12,5

38

20

154,0125 (105)

154,4875 (124)

39

25

40

154,5–154,65*

10

154,50625 (1)

154,64375 (12)

41

12,5

42

20

154,5125 (1)

154,6375 (6)

43

25

44

156–156,375/
160,6–160,975

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

156,003125/160,603125 (1)

156,371875/160,971875 (60)

4,6

45

12,5

156,00625/160,60625 (1)

156,36875/160,96875 (30)

46

156,375–156,7625

6,25

kizárólagos vagy megosztott

156,378125 (1)

156,759375 (62)

47

12,5

156,38125 (1)

156,75625 (31)

48

156,8375–156,875

6,25

kizárólagos vagy megosztott

156,840625 (75)

156,871875 (80)

49

12,5

156,84375 (38)

156,86875 (40)

50

156,875–157,45/
161,475–162,05

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

156,878125/161,478125 (141)

157,446875/162,046875 (232)

4,6

51

12,5

156,88125/161,48125 (71)

157,44375/162,04375 (116)

52

157,45–159,5625/
162,05–164,1625

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

157,453125/162,053125 (1)

159,559375/164,159375 (338)

4,6

53

12,5

157,45625/162,05625 (1)

159,55625/164,15625 (169)

54

eltolt 12,5

157,4625/162,0625
(eltolt 1)

159,55/164,15
(eltolt 168)

55

25

157,4625/162,0625
(1)

159,5375/164,1375
(84)

56

eltolt 25

157,475/162,075
(eltolt 1)

159,55/164,15
(eltolt 84)

57

159,5625–159,5875

6,25

kizárólagos vagy megosztott

159,565625 (339)

159,584375 (342)

58

12,5

159,56875 (170)

159,58125 (171)

59

159,5875–160,6/
164,1875–165,2

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

159,590625/164,190625 (343)

160,596875/165,196875
(504)

4,6

60

12,5

159,59375/164,19375 (172)

160,59375/165,19375
(252)

61

eltolt 12,5

159,6/164,2
(eltolt 172)

160,5875/165,1875
(eltolt 251)

62

25

159,6125/164,2125
(87)

160,5875/165,1875
(126)

63

eltolt 25

159,6/164,2
(eltolt 86)

160,575/165,175
(eltolt 125)

64

160,7/165,7

eltolt 25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

160,7/165,7

160,7/165,7

5

65

160,7/165,725

eltolt 25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

160,7/165,725

160,7/165,725

5,025

66

160,975–161,475

6,25

kizárólagos vagy megosztott

160,978125 (1)

161,471875 (80)

67

12,5

160,98125 (1)

161,46875 (40)

68

164,1625–164,1875

eltolt 12,5

kizárólagos vagy megosztott

164,175 (eltolt 170)

164,175 (eltolt 170)

69

165,2–165,225

6,25

kizárólagos vagy megosztott

165,203125 (1)

165,221875 (4)

70

12,5

165,20625 (1)

165,21875 (2)

71

165,225–166,6125

6,25

kizárólagos vagy megosztott

165,228125 (1)

166,609375 (222)

72

12,5

165,23125 (1)

166,60625 (111)

73

166,6125–166,6375

12,5

közös

166,61875 (112)

166,63125 (113)

74

eltolt 12,5

166,625 (eltolt 112)

166,625 (eltolt 112)

75

eltolt 25

166,625 (eltolt 56)

166,625 (eltolt 56)

76

166,6375–166,8125

6,25

kizárólagos vagy megosztott

166,640625 (227)

166,809375 (254)

77

12,5

166,64375 (114)

166,80625 (127)

78

166,8125–166,8375

12,5

közös

166,81875 (128)

166,83125 (129)

79

eltolt 12,5

166,825 (eltolt 128)

166,825 (eltolt 128)

80

eltolt 25

166,825 (eltolt 64)

166,825 (eltolt 64)

81

166,8375–167,3

6,25

kizárólagos vagy megosztott

166,840625 (259)

167,296875 (332)

82

12,5

166,84375 (130)

167,29375 (166)

83

167,3–169,4/
171,9–174*

10

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

167,30625/171,90625 (167)

169,39375/173,99375 (334)

4,6

84

12,5

85

20

167,3125/171,9125 (84)

169,3875/173,9875 (167)

86

25

87

169,8125–169,825*

10

169,81875 (34)

169,81875 (34)

88

12,5

89

169,825–171,9*

10

169,83125 (1)

171,89375 (166)

90

12,5

91

20

169,825 (1)

171,875 (83)

92

25

A táblázat A oszlopában a * jelű frekvenciasávokban nem polgári, egyéb esetben polgári a frekvenciahasználat.

4.6.    Belvízi mozgószolgálati rendszerek a 156–167,3 MHz sávban

4.6.1.    A belföldi vízi utakon parti és hajóállomások részére kijelölt (K) és tervezett (T) frekvenciák kiosztási terve a RAINWAT alapján

 

A

B

C

D

E

F

G

1

Csatorna száma

Adási frekvenciák [MHz]

Hajó-hajó összeköttetés

Hajó-parti állomás összeköttetés

Hajózási információk

2

Hajó

Parti

3

állomás

4

 

60

156,025

160,625

 

 

T

5

01

 

156,050

160,650

 

 

T

6

 

61

156,075

160,675

 

 

T

7

02

 

156,100

160,700

 

 

T

8

 

62

156,125

160,725

 

 

T

9

03

 

156,150

160,750

 

 

T

10

 

63

156,175

160,775

 

 

T

11

04

 

156,200

160,800

 

 

T

12

 

64

156,225

160,825

 

 

T

13

05

 

156,250

160,850

 

 

T

14

 

65

156,275

160,875

 

 

T

15

06

 

156,300

156,300

T

 

 

16

 

66

156,325

160,925

 

 

T

17

07

 

156,350

160,950

 

 

T

18

 

67

156,375

156,375

 

 

T

19

08

 

156,400

156,400

T

 

 

20

 

68

156,425

156,425

 

 

T

21

09

 

156,450

156,450

 

 

T

22

 

69

156,475

156,475

 

 

T

23

10

 

156,500

156,500

K

 

 

24

11

 

156,550

156,550

 

K

 

25

 

71

156,575

156,575

 

K

 

26

12

 

156,600

156,600

 

K

 

27

 

72

156,625

156,625

T

 

 

28

13

 

156,650

156,650

 

K

 

29

 

73

156,675

156,675

 

K

 

30

14

 

156,700

156,700

 

K

 

31

 

74

156,725

156,725

 

T

 

32

15

 

156,750

156,750

fedélzeti távközlés, K

33

 

75

156,775

156,775

 

K

 

34

16

 

156,800

156,800

vészjelzés, biztonság és hívás, K

35

 

76

156,825

156,825

 

 

K

36

17

 

156,850

156,850

fedélzeti távközlés, K

37

 

77

156,875

156,875

T

 

 

38

18

 

156,900

161,500

 

 

K

39

 

78

156,925

161,525

 

 

K

40

19

 

156,950

161,550

 

 

K

41

 

79

156,975

161,575

 

 

T

42

20

 

157,000

161,600

 

 

K

43

 

80

157,025

161,625

 

 

K

44

21

 

157,050

161,650

 

 

T

45

 

81

157,075

161,675

 

 

T

46

22

 

157,100

161,700

 

 

K

47

 

82

157,125

161,725

 

 

K

48

23

 

157,150

161,750

 

 

K

49

 

83

157,175

161,775

 

 

T

50

24

 

157,200

161,800

 

 

K

51

 

84

157,225

161,825

 

 

K

52

25

 

157,250

161,850

 

 

K

53

 

85

157,275

161,875

 

 

T

54

26

 

157,300

161,900

 

 

K

55

 

86

157,325

161,925

 

 

T

56

27

 

157,350

161,950

 

 

K

57

 

87

157,375

157,375

 

 

T

58

28

 

157,400

162,000

 

 

K

59

 

88

157,425

157,425

 

 

T

60

AIS1

 

161,975

161,975

 

K

 

61

AIS2

 

162,025

162,025

 

K

 

    A táblázatban a megadott célra csak a K jelű frekvenciákon szerezhető frekvenciahasználati jog.
        Fedélzeti távközlés céljára csak a nagyhajókra (20 m-nél nagyobb hajókra) szerezhető frekvenciahasználati jog.

4.6.2.    Belvízi mozgószolgálati rendszerekre vonatkozó további szabályok
Belvízi hajózási rádiótelefon kezelő bizonyítvány szükséges.
Kézi rádiótelefonok kizárólag hajófedélzeten használhatók.
A RAINWAT megállapodásban meghatározott frekvenciasávokban az MSZ EN 300 698 szabvány B melléklete szerinti ATIS-sel is el kell látni a berendezést.
A rádióberendezések adóteljesítménye a saját fedélzeten, a hajók között, valamint a parti kikötői felügyelettel létesített összeköttetésekben nem haladhatja meg az 1 W-ot.

4.7.    Polgárőr szervezetek egyfrekvenciás, analóg és digitális PMR rendszerei a 169,8125–174 MHz sávban

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Frekvenciahasználat jellege

közös

3

 

az állomások a nyilvános elektronikus hírközlő hálózattal nem köthetők össze

4

Teljesítmény

max. 1 W ERP, bázisállomás esetén

5

 

max. 2 W ERP, hordozható és mozgó állomás esetén

6

Bázisállomási antenna sugárzási súlypontjának föld feletti magassága

max. 24 m

7

Átjátszóállomás

nem létesíthető

8

Csatornaosztás

12,5 kHz vagy 25 kHz

9

 

12,5 kHz-es csatornaosztás alkalmazása esetén két 12,5 kHz-es csatorna helyezhető el a 25 kHz-es vivőfrekvenciától felfelé és lefelé 6,25 kHz-cel eltolva;
amennyiben a 12,5 kHz-es csatornaosztást használó berendezés vivőfrekvenciája a 25 kHz-es csatorna vivőfrekvenciájára esik, a berendezés 2028. december 31-ig tartható üzemben


4.8.    Keskenysávú digitális PPDR rendszer a 380–385/390–395 MHz sávban

 

A

B

C

D

E

F

G

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

Felhasználás típusa

Megjegyzés

2

380–380,175/390–390,175

25

380,0125/390,0125 (1)

380,1625/390,1625 (7)

10

DMO

max. 4 W ERP

3

380,175–380,2/390,175–390,2

25

380,1875/390,1875 (8)

380,1875/390,1875 (8)

10

védősáv

4

380,2–384,8/390,2–394,8

25

380,2125/390,2125 (9)

384,7875/394,7875 (192)

10

hálózati

5

384,8–385/394,8–395

25

384,8125/394,8125 (193)

384,9875/394,9875 (200)

10

hálózati AGA


4.9.    Mozgószolgálati rendszerek a 406,1–470 MHz sávban

4.9.1.    Általános felhasználási követelmények

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

Vivőfrekvenciák helye

a T/R 2508 Ajánlás A1.2.1.1. pontja szerint, ha az alkalmazás számára nincsenek dedikált frekvenciák megadva

3

410–420/420–430 MHz sávban

az ajánlás e pontja szerinti, 1999 előtti képlet nem használható

4

440–470 MHz sávban

az ajánlás e pontja szerinti, 1999 előtti képlet használható abban az esetben, ha a 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat H oszlopában erre vonatkozó szabályozás található

5

Telepítési és sugárzási jellemzők

megválasztásuknál figyelemmel kell lenni az azonos és szomszédos csatornákon már üzemelő állomások és hálózatok védelmére, amennyiben a sávra nem vonatkozik egyéb előírás a 2. melléklet 2. pontjában foglalt táblázat H oszlopában

6

Adásmód

F3E, G3E, F1D, G1D, 7K60FXE

7

Egyéb feltételek

 

8

410–417/420–427 MHz sávban

az egyfrekvenciás, legfeljebb körzeti lefedettséget biztosító frekvenciahasználatra is szerezhető frekvenciahasználati jog

9

417–420/427–430 MHz sávban

DMO működés nem alkalmazható


4.9.2.    Részletes műszaki követelmények

 

A

B

C

D

E

F

G

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Csatornaosztás
[kHz]

Frekvencia-használat jellege

Adási vagy vételi sáv

Első vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Utolsó vivőfrekvencia
[MHz]
(csatorna száma)

Duplex távolság
[MHz]

2

406,1–410*

12,5

406,10625 (1)

409,99375 (312)

3

25

406,1125 (1)

409,9875 (156)

4

410–417/
420–427*

12,5

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

410,00625/420,00625 (1)

416,99375/426,99375 (560)

10

5

25

410,0125/420,0125 (1)

416,9875/426,9875 (280)

6

417–420/
427–430

12,5

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

417,00625/427,00625 (561)

419,99375/429,99375 (800)

10

7

25

417,0125/427,0125 (281)

419,9875/429,9875 (400)

8

440–441/
445–446*

12,5

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

440,00625/445,00625 (1)

440,99375/445,99375 (80)

5

9

25

440,0125/445,0125 (1)

440,9875/445,9875 (40)

10

441–441,1*

12,5

441,00625 (81)

441,09375 (88)

11

441,1–442/
446,1–447*

12,5

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

441,10625/446,10625 (89)

441,99375/446,99375 (160)

5

12

25

441,1125/446,1125 (45)

441,9875/446,9875 (80)

13

444,5–445

6,25

kizárólagos vagy megosztott

444,503125 (721)

444,996875 (800)

14

12,5

444,50625 (361)

444,99375 (400)

15

25

444,5125 (181)

444,9875 (200)

16

444,5–445/
449,5–450

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

444,503125/449,503125 (721)

444,996875/449,996875 (800)

5

17

12,5

444,50625/449,50625 (361)

444,99375/449,99375 (400)

18

25

444,5125/449,5125 (181)

444,9875/449,9875 (200)

19

446–446,1*

12,5

446,00625 (481)

446,09375 (488)

20

446–446,2

6,25

közös

446,003125 (961)

446,196875 (992)

21

12,5

446,00625 (481)

446,19375 (496)

22

449,5–450

6,25

kizárólagos vagy megosztott

449,503125 (1521)

449,996875 (1600)

23

12,5

449,50625 (761)

449,99375 (800)

24

25

449,5125 (381)

449,9875 (400)

25

457,38–458,48/
467,38–468,48

12,5

más alkalmazásokkal földrajzilag megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

457,39375/467,39375 (592)

458,46875/468,46875 (678)

10

26

457,38–458,48

12,5

más alkalmazásokkal földrajzilag megosztott

457,39375 (592)

458,46875 (678)

27

458,48–458,5625

6,25

közös

458,484375 (1358)

458,559375 (1370)

28

12,5

458,49375 (680)

458,55625 (685)

29

458,5625−460/
468,5625−470

6,25

kizárólagos vagy megosztott

bázisadók a felső, mozgóadók az alsó sávban

458,565625/468,565625 (1371)

459,996875/469,996875 (1600)

10

30

12,5

458,56875/468,56875 (686)

459,99375/469,99375 (800)

31

467,38–468,48

12,5

más alkalmazásokkal földrajzilag megosztott

467,39375 (1392)

468,46875 (1478)

32

468,48–468,5625

6,25

közös

468,484375 (2958)

468,559375 (2970)

33

12,5

468,49375 (1480)

468,55625 (1485)

A táblázat A oszlopában a * jelű frekvenciasávokban nem polgári, egyéb esetben polgári a frekvenciahasználat.

4.10.    MCA rendszerek az 1710–1785/1805–1880 MHz és az 1920–1980/2110–2170 MHz sávban

4.10.1.    Felhasználás célja: MCA-szolgáltatások nyújtása.
4.10.2.    Az MCA-szolgáltatások számára használható frekvenciasávok és rendszerek:

 

A

B

C

1

Frekvenciasáv (jelút)

Típus

Rendszer

2

1710–1785 MHz (végfelhasználói állomás – helyhez kötött állomás)
1805–1880 MHz (helyhez kötött állomás – végfelhasználói állomás)

GSM 1800

a GSM-szabványoknak, különösen az MSZ EN 301 502, MSZ EN 301 511 és az MSZ EN 302 480 szabványnak vagy az azokkal egyenértékű előírásoknak megfelelő rendszerek

3

 

LTE 1800 (FDD)

az LTE-szabványoknak, különösen az MSZ EN 301 9081, MSZ EN 301 90813, MSZ EN 301 90814, MSZ EN 301 90815 és az MSZ EN 302 480 szabványnak vagy az azokkal egyenértékű előírásoknak megfelelő rendszerek

4

1920–1980 MHz (végfelhasználói állomás – helyhez kötött állomás)
2110–2170 MHz (helyhez kötött állomás – végfelhasználói állomás)

UMTS 2100 (FDD)

az UMTS-szabványoknak, különösen az MSZ EN 301 9081, MSZ EN 301 9082, MSZ EN 301 9083, MSZ EN 301 90811 és az MSZ EN 302 480 szabványnak vagy az azokkal egyenértékű előírásoknak megfelelő rendszerek


4.10.3.    A mozgó végfelhasználói állomások földi hálózatokhoz történő kapcsolódásának megakadályozása
4.10.3.1.    A 4.10.3.2. vagy a 4.10.3.3. pont szerinti módszerek alkalmazása révén meg kell akadályozni, hogy az alábbi táblázatban szereplő frekvenciasávokban vételre képes mozgó végfelhasználói állomások megpróbáljanak kapcsolódni valamely földi UMTS mobilhálózatra:

 

A

B

1

Frekvenciasáv [MHz]

Földi rendszerek

2

925–960

UMTS (és GSM, LTE)

3

2110–2170

UMTS (és LTE)

4.10.3.2.    Az MCA rendszerben NCU elhelyezése, amely növeli a fedélzeten a zajszintet a mozgóállomások vételi sávjában.
4.10.3.3.    A légijármű törzsének árnyékolása, a törzsre érkező és azt elhagyó jel további csillapítása érdekében.
4.10.3.4.    Az MCA-üzemeltetők döntése alapján az alábbi táblázatban felsorolt frekvenciasávokban is alkalmazható NCU:

 

A

B

1

Frekvenciasáv [MHz]

Földi rendszerek

2

460–470

LTE

3

791–821

LTE

4

1805–1880

LTE és GSM

5

2570–2620

LTE

6

2620–2690

LTE


4.10.4.    Sugárzási követelmények
4.10.4.1    NCU, fedélzeti BTS, fedélzeti Node B esetén:

 

A

B

C

D

1

Talajszinttől mért magasság
[m]

Az NCU-tól, fedélzeti BTS-től, fedélzeti Node B-től származó legnagyobb megengedett teljes EIRP a légijármű környezetében
[dBm/csatorna]

2

NCU

Fedélzeti BTS, fedélzeti Node B

Fedélzeti BTS, fedélzeti Node B és NCU

3

925–960 MHz

1805–1880 MHz

2110–2170 MHz

4

Csatorna-sávszélesség = 3,84 MHz

Csatorna-sávszélesség = 200 kHz

Csatorna-sávszélesség = 3,84 MHz

5

3000

–6,2

–13,0

1,0

6

4000

–3,7

–10,5

3,5

7

5000

–1,7

–8,5

5,4

8

6000

–0,1

–6,9

7,0

9

7000

1,2

–5,6

8,3

10

8000

2,3

–4,4

9,5

4.10.4.2.    NCU, fedélzeti BTS, fedélzeti Node B esetén, a 4.10.4.1. pontban foglalt táblázat követelményeivel együtt az alábbi táblázat követelményeit is teljesíteni kell, ha a 4.10.3.4. pontban foglalt táblázatban felsorolt frekvenciasávokban is alkalmaznak NCU-t:

 

A

B

C

D

E

1

Talajszinttől mért magasság
[m]

Az NCU-tól, fedélzeti BTS-től, fedélzeti Node B-től származó legnagyobb megengedett teljes EIRP-sűrűség a légijármű környezetében

2

460–470 MHz
[dBm/1,25 MHz]

791–821 MHz
[dBm/10 MHz]

1805–1880 MHz
[dBm/200 kHz]

2570–2690 MHz
[dBm/4,75 MHz]

3

3000

–17,0

–0,87

–13,0

1,9

4

4000

–14,5

1,63

–10,5

4,4

5

5000

–12,6

3,57

–8,5

6,3

6

6000

–11,0

5,15

–6,9

7,9

7

7000

–9,6

6,49

–5,6

9,3

8

8000

–8,5

7,65

–4,4

10,4


4.10.4.3.    Fedélzeten lévő végfelhasználói állomás esetén:

 

A

B

C

D

1

Talajszinttől mért magasság
[m]

A végfelhasználói állomástól származó legnagyobb megengedett EIRP-sűrűség a légijármű környezetében

2

GSM 1800
[dBm/200 kHz]

LTE 1800
[dBm/5 MHz]

UMTS 2100
[dBm/3,84 MHz]

3

3000

–3,3

1,7

3,1

4

4000

–1,1

3,9

5,6

5

5000

0,5

5

7

6

6000

1,8

5

7

7

7000

2,9

5

7

8

8000

3,8

5

7


4.10.5.    Üzemeltetési követelmények
4.10.5.1.    A talajszinttől mért minimális magasság kötelezően 3000 m az üzemben lévő MCA rendszerből származó bármely adás esetén.
4.10.5.2.    A fedélzeti BTS-nek üzemelés közben az 1800 MHz-es sávban működő összes GSM mozgó végfelhasználói állomás sugárzási teljesítményét 0 dBm/200 kHz névleges értékre kell korlátoznia az összeköttetés teljes tartamára, beleértve a hálózatra történő felcsatlakozást is.
4.10.5.3.    A fedélzeti Node B-nek üzemelés közben az 1800 MHz-es sávban működő összes LTE mozgó végfelhasználói állomás sugárzási teljesítményét 5 dBm/5 MHz névleges értékre kell korlátoznia az összeköttetés teljes tartamára.
4.10.5.4.    A fedélzeti Node B-nek üzemelés közben a 2100 MHz-es sávban működő összes UMTS mozgó végfelhasználói állomás sugárzási teljesítményét –6 dBm/3,84 MHz névleges értékre kell korlátoznia az összeköttetés teljes tartamára, a felhasználók száma pedig legfeljebb 20 lehet.

4.11.    WAS/RLAN rendszerek az 5150–5350 MHz és az 5470–5725 MHz sávban

 

A

B

C

D

E

1

Frekvenciasáv
[MHz]

Maximális átlagos EIRP
[mW]

Maximális átlagos EIRP-sűrűség
[mW/MHz]

Frekvenciahasználat helye

További követelmény

2

5150–5250

200

10

Csak beltéri

 

3

5250–5350

Olyan, az 5250–5350 MHz és az 5470–5725 MHz sávban működő rádiómeghatározó rendszerekkel való összeférhetőséget biztosító zavarcsökkentő technikák használata szükséges, amelyek legalább ugyanolyan védelmet biztosítanak, mint a DFS zavarcsökkentő technikát alkalmazó RLAN-okra vonatkozó MSZ EN 301 893 szabványban leírt érzékelési, működési és válaszadási követelmények. Ezen technikáknak az összes rendelkezésre álló csatorna közül egy-egy csatorna kiválasztási valószínűségét úgy kell kiegyenlíteniük, hogy ezáltal átlagosan közel egyenletes spektrumterhelés jöjjön létre.
TPC szükséges, amelynek átlagos javítási tényezője min. 3 dB a maximálisan megengedett kimenőteljesítményhez képest.
Nem működő TPC esetén a maximális teljesítményjellemzők 3 dB-lel csökkennek.

4

5470–5725

1000

50

Kültéri és beltéri



5. Rádiólokáció szolgálat alkalmazásai

5.1.    SRR a 77–81 GHz sávban

 

A

B

C

D

1

Frekvenciasáv

Maximális átlagos EIRP
[mW]

Maximális átlagos EIRP-sűrűség
[mW/MHz]

További követelmény

2

77–81 GHz

max. 55 dBm csúcs EIRP

-    max. –3 dBm/MHz átlagos EIRP-sűrűség
-    max. –9 dBm/MHz gépjárművön kívüli átlagos EIRP-sűrűség egy radarból származó adás esetén

 



6. Műholdas szolgálatok alkalmazásai

6.1.    A műholdas állandóhelyű rendszerek általános követelményei

 

A

B

1

Alkalmazás

Követelmény

2

Koordinált földi állomások (űr–Föld irány)

Az állomás nem tarthat igényt védelemre a sávban működő más – azonos jellegű – alkalmazások állomásaival szemben.
A frekvenciakijelöléshez műszaki terv benyújtása nem szükséges.

3

VSAT a 3400–4200 MHz sávban

4

Koordinált földi állomások (Föld–űr irány)

Repülőtér területén, vagy – EIRP ≥34 dBW esetén – annak telekhatárvonalától kifelé mért, az ECC/DEC/(06)03 Határozat 1. mellékletében meghatározott távolságon belül a rádióengedélyhez a sikeres koordináción túlmenően a légiközlekedési hatóság hozzájárulása is szükséges.

5

VSAT

6

VSAT az 5725–7075 MHz sávban

Az állomás nem okozhat káros zavarást a sávban működő más – azonos jellegű – alkalmazások állomásainak.
Műszaki terv benyújtása nem szükséges.

7

Nem koordinált földi állomások (űr–Föld irány)

Az állomás nem tarthat igényt védelemre az ugyanabban a sávban működő más állomásokkal szemben.

8

VSAT, HEST, LEST, SNG, HDFSS, ESOMP

9

Nem koordinált földi állomások (Föld–űr irány)

Repülőtér területén, vagy – EIRP ≥34 dBW esetén – annak telekhatárvonalától kifelé mért, az ECC/DEC/(05)01 Határozat 3. mellékletében (HEST esetén az ECC/DEC/(06)03 Határozat 1. mellékletében, GSO ESOMP esetén az ECC/DEC/(13)01 Határozat 3. mellékletében, illetve NGSO ESOMP esetén az ECC/DEC/(15)04 Határozat 3. mellékletében) meghatározott távolságon belül az állomás telepítéséhez és üzemben tartásához a légiközlekedési hatóság hozzájárulása szükséges.
ESOMP földi állomások GSO és NGSO hálózatok keretében is üzemeltethetők. Az ESOMP földi állomásnak és az azt tartalmazó műholdas hálózatnak NCF irányítása alatt kell működnie. ESOMP földi állomások belföldi vízi utakon nem használhatók.
Az állomás nem okozhat káros zavarást az ugyanabban a sávban működő más állomásoknak.

10

VSAT, HEST, LEST, SNG, HDFSS, ESOMP

11

ROES

Az állomás nem tarthat igényt védelemre az ugyanabban a sávban működő más állomásokkal szemben.


6.2.    A műholdas állandóhelyű rendszerek nem koordinált földi állomásaira vonatkozó további követelmények a 27,5–29,5 GHz sávban

 

A

B

1

Követelmény tárgya

Előírás

2

A végfelhasználói állomás kisugárzási tengelyének emelkedési szöge

min. 3°

3

Teljesítmény

max. 60 dBW EIRP

4

Teljesítménysűrűség

ECC/DEC/(05)01 határozat 2. melléklet 1. pont szerint

5

27,5–29,1 GHz sávban

GSO ESOMP esetén ECC/DEC/(13)01 Határozat 2. melléklet szerint
NGSO ESOMP esetén ECC/DEC/(15)04 Határozat 2. melléklet szerint

6

29,1–29,5 GHz sávban

GSO ESOMP esetén ECC/DEC/(13)01 Határozat 2. melléklet szerint

7

Frekvenciatartomány

az állomások által elfoglalt sáv teljes egészében bele kell, hogy essen a 27,5−27,8185 GHz, a 28,4545−28,9385 GHz és a 29,4625−29,5 GHz frekvenciatartomány valamelyikébe

8

Teljesítményszabályozás

a végfelhasználói állomás, valamint a végfelhasználói állomás-műhold együttese működéséhez szükséges


6.3.    2 GHz-es sávú műholdas mozgószolgálati rendszerek

6.3.1.    A 6.3. pont alkalmazásában:
6.3.1.1.    légi CGC: olyan CGC, amelynek állomásai kizárólag légijármű földi állomásokkal valósítanak meg összeköttetést.

6.3.2.    Az átviteli jelutak frekvenciasávjai:

 

A

B

C

1

Jelút

Frekvenciasáv [MHz]

2

Műholdas komponens

CGC

3

Föld–űr irány

felhasználói állomás – helyhez kötött földi telepítésű állomás

1980–2010

4

űr–Föld irány

helyhez kötött földi telepítésű állomás – felhasználói állomás

2170–2200


6.3.3.    A frekvenciahasználati jog szerzésének és a sávhasználat feltételei:

 

A

B

1

Feltétel tárgya

Előírás

2

Felhasználás célja

elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása

3

Frekvenciaelosztás módja

626/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti pályázat

4

Frekvenciahasználati jogosult

a Bizottság által kiválasztottszolgáltató

5

Frekvenciahasználati jogosultság kezdete

a 626/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat szerinti kiválasztásról szóló döntés időpontja

6

Frekvenciahasználati jogosultság időtartama

MSS rendszer: 18 év

7

CGC: a frekvenciahasználati jogosultság addig érvényes, amíg a kapcsolódó műholdas mozgószolgálati rendszer frekvenciahasználati jogosultsága fennáll

8

Gazdálkodás módja

CGC, kivéve légi CGC: blokkgazdálkodás

9

Másodlagos kereskedelem

CGC esetén a frekvenciahasználati jog haszonbérbe adható

10

Egyéb feltételek MSS rendszerre

a szolgáltatónak a pályázatában és a pályázati eljárás során vállalt minden kötelezettségét teljesítenie kell

11

 

a szolgáltató köteles éves jelentést benyújtani az NMHH-nak; a jelentésnek részleteznie kell a szolgáltató műholdas mozgószolgálati rendszerének fejlődési helyzetét

12

 

a felhasználói állomásnak a műholdra történő közvetlen rálátása esetén a műholdas komponens jelútjain a jelátvitelt folyamatosan lehetővé kell tenni, kivéve, ha a műholdas komponens meghibásodik

13

Egyéb feltételek CGC-re

a CGC-nek a műholdas erőforrás- és hálózatkezelő rendszer irányítása alatt kell állnia

14

 

a CGC-nek ugyanazokat a rész-frekvenciasávokat kell használnia, mint a kapcsolódó műholdas komponensnek, és nem növelheti a kapcsolódó műholdas mozgószolgálati rendszer spektrumigényét

15

 

a CGC-ellátás a kapcsolódó műholdas mozgószolgálati rendszer ellátási területére korlátozódik

16

 

a kapcsolódó műholdas mozgószolgálati rendszer műholdas komponensének meghibásodása esetén a CGC rendszer legfeljebb 18 hónapon át önálló rendszerként működhet

17

 

légi CGC esetén a CGC jelutakon jelátvitel akkor történhet, ha a légijármű földi állomás legalább 3000 m-rel a földfelszín felett tartózkodik, azonban szükség esetén 3000 m alatt is lehetséges a jelátvitel, ha a légijármű földi állomáson kiegészítő zavarcsökkentő technikákat alkalmaznak más rendszerek káros zavarásának elkerülése érdekében


6.3.4.    A légi CGC állomásokra vonatkozó egyéb műszaki feltételek
6.3.4.1.    Az engedélyezett sávon belül az EIRP-sűrűség nem haladhatja meg az 55 dBm/MHz értéket szektoronként.
6.3.4.2.    Az engedélyezett sávon kívüli követelmények szektoronként:

 

A

B

1

A sávon kívüli sugárzás frekvenciatartománya

Legnagyobb átlagos, sávon kívüli EIRP-sűrűség

2

A sáv alsó határától számított –10 MHz-től –1,5 MHz-ig

3,5 dBm/MHz

3

A sáv alsó határától számított –1,5 MHz-től –1 MHz-ig

–9,5 dBm/30 kHz

4

A sáv alsó határától számított –1 MHz-től –0,2 MHz-ig

lineárisan növekszik
–9,5 dBm/30 kHz-től 2,5 dBm/30 kHz-ig

5

A sáv alsó határától számított –0,2 MHz-től 0 MHz-ig

2,5 dBm/30 kHz

6

A sáv felső határától számított 0 MHz-től +0,2 MHz-ig

2,5 dBm/30 kHz

7

A sáv felső határától számított +0,2 MHz-től +1 MHz-ig

lineárisan csökken
2,5 dBm/30 kHz-től
–9,5 dBm/30 kHz-ig

8

A sáv felső határától számított +1 MHz-től +1,5 MHz-ig

–9,5 dBm/30 kHz

9

A sáv felső határától számított +1,5 MHz-től +10 MHz-ig

3,5 dBm/MHz

6.3.4.3.    Az antenna fősugárzási irányának emelkedési szöge nem lehet 10°-nál kisebb.
6.3.4.4.    Minimális antennanyereség: 9 dBi
6.3.4.5.    Maximális antennanyereség: 15 dBi

6.3.5.    Az NMHH – az Eht. 12/A. § (7) bekezdésében foglalt előzetes egyeztetési kötelezettségre is figyelemmel – évente tájékoztatja az Európai Bizottságot, amennyiben hatósági felügyeleti eljárása keretében megállapításra került, hogy a 6.3.3. pontban foglalt táblázat 2., 10. és 11. sorában meghatározott feltételeket nem tartják be, vagy, ha hatósági felügyeleti eljárása keretében a hivatkozott sorokban foglaltak megsértése esetén jogkövetkezményt alkalmazott.

6.4.    Műholdas mozgószolgálati rendszerek zavarvédelmi előírásai

 

A

B

1

Alkalmazás

Előírás

2

Műholdas mozgószolgálati rendszerek (űr–Föld irány)

A végfelhasználói állomás nem tarthat igényt védelemre az ugyanabban a sávban működő más – azonos jellegű – rádióalkalmazások állomásaival szemben.

3

Műholdas mozgószolgálati rendszerek (Föld–űr irány)

A végfelhasználói állomás nem okozhat káros zavarást az ugyanabban a sávban működő más – azonos jellegű – rádióalkalmazások állomásainak.



7. Amatőr- és műholdas amatőrszolgálat alkalmazásai

7.1.    Általános leírás

7.1.1.    A 7.2. pontban foglalt táblázatban az adásmódok sávonkénti meghatározása az IARU ajánlása szerinti sávszegmens-adásmód kiosztáson alapul.

7.1.2.    A 7.2. pontban foglalt táblázatban szereplő * és ** jelölések értelmezése:

 

A

B

1

Jelölés

Jelölés értelmezése

2

*

Az adásmód kézi morzéval történő alkalmazása csak sikeres morze vizsga esetén használható. Számítógép-számítógép közötti morze kapcsolathoz morze vizsga nem szükséges.

3

**

Az alkalmazott adásmód sávszélessége a szükségesnél ne legyen nagyobb.


7.2.    Frekvenciagazdálkodási követelmények
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2019. február 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére