• Tartalom

30/2018. (X. 11.) AM rendelet

30/2018. (X. 11.) AM rendelet

az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2018.10.12.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (5) bekezdésében,

a 2. alcím tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (2) bekezdés f) pontjában,

a 3. és 4. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosítása

1. § Az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet [a továbbiakban: 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet] 3. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

a) 5. § (2) bekezdés c) pont ca) alpontjában az „állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési és” szövegrész helyébe az „állat-egészségügyi és nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési, továbbá” szöveg;

b) 7. § (6) bekezdésében a „10 500 millió forint” szövegrész helyébe a „12 000 millió forint” szöveg, valamint a „6500 millió forintot” szövegrész helyébe a „8000 millió forintot” szöveg;

c) 1. számú mellékletébe foglalt táblázat

ca) B:25 mezőjében az „(RHDV)” szövegrész helyébe az „(RHDV 1 és 2)” szöveg,

cb) D:25 mezőjében a „300 Ft/alkalom/vakcina” szövegrész helyébe a „900 Ft/alkalom/vakcina (évente legfeljebb 2 alkalom/egyed)” szöveg;

d) 2. számú melléklet 4. pont 3. alpontjában az „állat-egészségügyi nyilvántartásba vételi, nyilvántartási és” szövegrész helyébe az „állat-egészségügyi és nyilvántartásba vételi, nyilvántartás vezetési, továbbá” szöveg;

e) 2. számú melléklet 6. pontjában az „ügyfél cégszerű aláírása” szövegrész helyébe az „ügyfél aláírása” szöveg;

f) 3. számú melléklet 3. pont 3. alpontjában a „járási hivatal igazolás száma” szövegrész helyébe a „járási hivatal döntésének száma” szöveg

lép.

3. § Hatályát veszti a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet

a) 5. § (2) bekezdés b) pontjában az „ , és a jóváhagyási kérelemhez mellékeli a hatósági állatorvos erről szóló igazolását” szövegrész,

2. A dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló
45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet módosítása

4. § A dísznövény szaporítóanyagok forgalomba hozataláról szóló 45/2008. (IV. 11.) FVM rendelet 1. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

3. Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet módosítása

5. § Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet [a továbbiakban: 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet] 1. § 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet alkalmazásában:)

„3. kedvezményezettek: az óvoda- és iskolatej programban részt vevő óvodások, általános iskolai tanulók, sajátos nevelési igényű óvodások és sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók együttesen;”

6. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 4. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A program keretében a kedvezményezettek számára az alábbi termékek kerülhetnek kiosztásra:)

e) „I/c. natúr joghurt” és „I/c. natúr kefir”: a MÉ 13. melléklet B. rész 2.1.1. pont a) és b) alpontjában meghatározott élőflórás savanyú natúr tejkészítmény (natúr joghurt és kefir), amely – az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikk (5) bekezdésének megfelelően – 100 tömegszázalékban tartalmaz tejet, és megfelel a 2017/40/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 10. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételnek;”

7. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 9. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A 12. § (2a) bekezdése szerinti esetben az előzetes jóváhagyással rendelkező szállítóval az új szerződést egy teljes tanévnél rövidebb időszakra vonatkozóan is meg lehet kötni.”

8. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A fenntartónak az adott tanév kezdetét megelőző május 5-éig előzetes ajánlattételi kiírást kell közzétennie, amelyben meg kell jelölnie az ellátandó intézményeket és azok adatait, és rögzítenie kell intézményenként a programban kiosztandó termékek körét. A szállító az ajánlatát legkésőbb az adott tanév kezdetét megelőző május 12-éig beérkezőleg köteles megküldeni. A szállító egy adott intézmény vonatkozásában csak azon termékeket szerepeltetheti az ajánlatában, amelyeket az ajánlati kiírásban az adott intézmény kapcsán a fenntartó előír.”
„(13) Abban az esetben, ha a folyamatban levő tanév során a leszállított termék minősége egy hónapon belül legalább három esetben, dokumentáltan nem felelt meg a 2. mellékletben meghatározott minőségi előírásoknak, és a minőségi problémák kialakulásáért a szállító tehető felelőssé, akkor az ajánlattételi felhívás során egyetlen fenntartó sem köteles figyelembe venni az adott szállító ajánlatát.”

9. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 11. § (1) bekezdés j) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szállítási szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:)

j) feladatellátási helyenként az ellátni kívánt kedvezményezettek száma kedvezményezett típusonként,”

(2) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 11. § (1) bekezdése a következő t) ponttal egészül ki:

(A támogatás igénylésének feltétele, hogy a szállítási szerződés legalább az alábbi elemeket tartalmazza:)

t) nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a szállító, illetve a fenntartó a szerződés teljesítésétől elállhat, ha a Kincstár a vonatkozó szerződést nem hagyta jóvá.”
„(8) A szállító, illetve a fenntartó a szerződés teljesítésétől elállhat, ha a Kincstár a vonatkozó szerződést nem hagyta jóvá.”

10. § (1) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. §-a a következő (2a)–(2d) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően, abban az esetben, ha a Kincstár az (1) bekezdés szerinti kérelmet az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság által helyszíni ellenőrzés keretében lefolytatott vizsgálat során megállapított szabálytalanságok miatt elutasítja, akkor az elutasított kérelemhez csatolt szerződésekben szereplő nevelési-oktatási intézményekre vonatkozóan a fenntartó jogosult a 10. § (10) bekezdése szerinti rangsorban következő, előzetes jóváhagyással rendelkező szállítóval új szerződést kötni.
(2b) A Kincstár a (2a) bekezdés szerinti esetben az elutasított kérelmekhez csatolt szerződésekről a fenntartókat tájékoztatja.
(2c) A Kincstár a (2a) bekezdés szerint megkötött szerződéseket kizárólag az eredeti, elutasított kérelmekhez csatolt szerződésekben szereplő nevelési-oktatási intézmények, termékkategóriák vonatkozásában, és legfeljebb az abban megjelölt termékmennyiségek erejéig hagyja jóvá.
(2d) A kérelmezőnek a (2a) bekezdés szerint megkötött szerződéseinek jóváhagyása iránti kérelmét legkésőbb a szerződéssel érintett szállítási időszak kezdetét megelőző harmincadik napig kell a Kincstár által erre a célra rendszeresített elektronikus felületen benyújtania.”

(2) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Kincstár az (1) bekezdés szerint benyújtott szállítási szerződések jóváhagyása iránti kérelem tárgyában legkésőbb az adott tanév kezdetét megelőző július 31-éig döntést hoz.”

(3) A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 12. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az (1) és (2d) bekezdésekben meghatározott határidőt követően új feladatellátási helyek bevonására, továbbá a szállító és fenntartó viszonylatában az összevont termékkategóriánként jóváhagyott mennyiségek módosítására nincs lehetőség.”
„(10a) A szállítás – a kérelmező felelősségére – a Kincstárnak a (2d) bekezdés szerint benyújtott kérelem tárgyában hozott döntése hiányában is megkezdhető, azonban kifizetési kérelem csak a Kincstár általi jóváhagyást követően nyújtható be.”

11. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 13. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A kiállított számlának az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. §-ában leírt kötelező adattartalmon felül tételesen tartalmaznia kell)

b) az ellátott kedvezményezett típusát, az adott kedvezményezett típusú gyermekeknek leszállított termékmennyiséget (db), valamint az adott kedvezményezett típusú gyermekeknek leszállított termékmennyiség bruttó ellenértékét abban az esetben, amikor a számlán szereplő termékek eltérő kedvezményezett típusú gyermekek részére kerültek leszállításra, és az egyes kedvezményezett típusú gyermekek esetében eltérő a támogatási intenzitás;”

12. § A 21/2017. (IV. 26.) FM rendelet 15. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az óvodások, valamint a 8. mellékletben meghatározott székhelyű nevelési-oktatási intézménybe járó általános iskolai tanulók ellátása esetén igényelhető támogatás mértéke legfeljebb
a) az „I/a. teljes/félzsíros tej” és „I/b. zsíros/félzsíros ízesített tej” esetében 20 Ft/dl,
b) az „I/a. zsírszegény tej” és „I/b. zsírszegény ízesített tej” esetében 10 Ft/dl,
c) az „I/c. natúr joghurt” és „I/c. natúr kefir” esetében 230 Ft/kg,
d) az „I/c. gyümölcsleves/ízesített joghurt” esetében 260 Ft/kg,
e) a „II. gyümölcsdarabos joghurt” esetében 270 Ft/kg,
f) a „III. ömlesztett sajt” esetében 800 Ft/kg.”
„(10) Az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet célkitűzéseivel ellentétesen az ugyanezen rendeletből fakadó előnyök megszerzéséhez szükséges feltételeknek a jogszabályok kijátszásával történő, az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 60. cikke szerinti mesterséges megteremtése abban az esetben áll fenn, amennyiben bármely természetes vagy jogi személy az 1. § 3. pontjában meghatározott feltételek teljesítését az arra hatáskörrel rendelkező szerv által megállapított jogellenes cselekmény megvalósításával érte el az óvoda- és iskolatej programban foglalt célokkal ellentétes előnyök megszerzése érdekében.
(11) Az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 60. cikkének alkalmazásában, ha az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletből fakadó előnyök megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges megteremtéséhez szükséges, a jogellenes magatartás és a támogatás céljával ellentétes előny elérése közötti ok-okozati összefüggés meglétét az arra hatáskörrel rendelkező szerv megállapítja, az így megszerzett előny a (6) bekezdésben hivatkozott jogosulatlan támogatásnak minősül.”

4. A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2017/2018–2019/2020 borpiaci években igényelhető támogatásról szóló 1/2018. (II. 1.) FM rendelet módosítása

15. § A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához a 2017/2018–2019/2020 borpiaci években igényelhető támogatásról szóló 1/2018. (II. 1.) FM rendelet [a továbbiakban: 1/2018. (II. 1.) FM rendelet] 7. § (5) bekezdés c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Az egyéni tervhez csatolni kell)

c) az újratelepítési engedély vagy az átváltott telepítési engedély másolatát, kivéve a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén;
d) a hegybíró igazolását a tevékenységgel érintett terület termőhelyi kataszteri osztályáról és pontértékéről, ha az újratelepítési engedély vagy az átváltott telepítési engedély nem tartalmazza a tevékenységgel érintett terület termőhelyi kataszteri osztályát és pontértékét, kivéve a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén;”

16. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 11. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A szőlőültetvény termesztéstechnológiai módszereinek javítása esetén nem nyújtható be egyéni terv olyan területre:)

c) amely a b) pontban meghatározott időszakot megelőzően szerkezetátalakítási és átállítási támogatás keretében az ültetvény támberendezésének megújítását célzó támogatásban részesült;”

17. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 20. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A támogatás kifizetésének határideje a kifizetési kérelem benyújtása szerinti pénzügyi év október 15-e.”

18. § Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet a következő 23/C. §-sal egészül ki:

23/C. § E rendeletnek az egyes borászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 19/2018. (VII. 27.) AM rendelettel megállapított a 9. § (4) bekezdését az e rendelkezés hatálybalépésekor és az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2018. (X. 11.) AM rendelet hatálybalépésekor is folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.”

5. Záró rendelkezés

20. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez


A 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet 3. számú melléklet 3. pontja a következő 3.9. alponttal egészül ki:
(A kedvezményezett adatai:)
„3.9. a vállalkozás minősítése (mikro, kis, közép).”

2. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez


Az egyes jelentős dísznövény fajok szaporítóanyaga minőségét hátrányosan befolyásoló, jellemző kórokozók és kártevők

 

A

B

1.

Nemzetség vagy faj

Kórokozók, kártevők

2.

1. Begonia x hiemalis Fotsch

Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

3.

 

1.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci

4.

 

1.2 Aphelenchoides spp.

5.

 

1.3 Ditylenchus destructor

6.

 

1.4 Meloidogyne spp.

7.

 

1.5 Myzus ornatus

8.

 

1.6 Otiorrhynchus sulcatus

9.

 

1.7 Sciara

10.

 

1.8 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

11.

 

2. Baktériumok

12.

 

2.1 Erwinia chrysanthemi

13.

 

2.2 Rhodococcus fascians

14.

 

2.3 Xanthomonas campestris pv. begoniae

15.

 

3. Gombák

16.

 

3.1 Lisztharmat

17.

 

3.2 Szárrothadás kórokozói (Phytophthora spp., Pythium spp. és Rhizoctonia spp.)

18.

 

4. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen

19.

 

4.1 Levélfodrosodás

20.

 

4.2 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus)

21.

2. Citrus

5. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

22.

 

5.1 Aleurothrixus floccosus (Mashell)

23.

 

5.2 Meloidogyne spp.

24.

 

5.3 Parabemisia myricae (Kuwana)

25.

 

5.4 Tylenchulus semipenetrans

26.

 

6. Gombák

27.

 

6.1 Phytophthora spp.

28.

 

7. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

29.

 

7.1 Viroidok, pl. exocortis, cachexia-xyloporosis

30.

 

7.2 A fiatal levelek psorosis-jellegű tüneteit előidéző betegségek

31.

 

7.3 Psorosis, Ring Spot, Cristacortis, Impietratura, Concave gum

32.

 

7.4 Infectious variegation

33.

 

7.5 Citrus leaf rugose

34.

3. Dendranthema x grandiflorum
(Ramat) Kitam

8. Rovarok, atkák és fonalférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

35.

 

8.1 Agromyzidae

36.

 

8.2 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci

37.

 

8.3 Aphelenchoides spp.

38.

 

8.4 Diarthronomia chrysanthemi

39.

 

8.5 Lepidoptera, különösen Cacoecimorpha pronubana, Epichoristodes Acerbella

40.

 

8.6 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

41.

 

9. Baktériumok

42.

 

9.1 Agrobacterium tumefaciens

43.

 

9.2 Erwinia chrysanthemi

44.

 

10. Gombák

45.

 

10.1 Fusarium oxisporum spp. chrysanthemi

46.

 

10.2 Puccinia chrysanthemi

47.

 

10.3 Pythium spp.

48.

 

10.4 Rhizoctonia solani

49.

 

10.5 Verticillium spp.

50.

 

11. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen

51.

 

11.1 Chrysanthemum B mozaik vírus

52.

 

11.2 Tomato aspermy cucumo vírus

53.

4. Dianthus caryophyllus L.
és hibridjei

12. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

54.

 

12.1 Agromyzidae

55.

 

12.2 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci

56.

 

12.3 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

57.

 

12.4 Lepidoptera, különösen Cacoecimorpha pronubana, Epichoristodes acerbella

58.

 

13. Gombák

59.

 

13.1 Alternaria dianthi

60.

 

13.2 Alternaria dianthicola

61.

 

13.3 Fusarium oxisporum f. spp. dianthi

62.

 

13.4 Mycosphaerella dianthi

63.

 

13.5 Phytophthora nicotiana spp. parasitica

64.

 

13.6 Rhizoctonia solani

65.

 

13.7 Szárrothadás: Fusarium spp. és Pythium spp.

66.

 

13.8 Uromyces dianthi

67.

 

14. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

68.

 

14.1 Carnation etched ring caulimovírus

69.

 

14.2 Carnation mottle carmovírus

70.

 

14.3 Carnation necrotic fleck closterovírus

71.

 

14.4 Toszpovírusok (Paradicsom foltos hervadását okozó vírus, Impatiens üszökfolt vírus)

72.

5. Euphorbia pulcherrima
(Willd. ex Klotzsch)

15. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

73.

 

15.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci

74.

 

16. Baktériumok

75.

 

16.1 Erwinia chrysanthemi

76.

 

17. Gombák

77.

 

17.1 Fusarium spp.

78.

 

17.2 Pythium ultimum

79.

 

17.3 Phytophthora spp.

80.

 

17.4 Rhizoctonia solani

81.

 

17.5 Thielaviopsis basicola

82.

 

18. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

83.

 

18.1 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens spot vírus)

84.

6. Gerbera L.

19. Rovarok, atkák és fonálférgek a fejlődésük valamennyi stádiumában

85.

 

19.1 Agromyzidae

86.

 

19.2 Aleurodidae, különösen Bemisia tabaci

87.

 

19.3 Aphelenchoides spp.

88.

 

19.4 Lepidoptera

89.

 

19.5 Meloidogyne

90.

 

19.6 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

91.

 

20. Gombák

92.

 

20.1 Fusarium spp.

93.

 

20.2 Phytophthora cryptogea

94.

 

20.3 Lisztharmat

95.

 

20.4 Rhizoctonia solani

96.

 

20.5 Verticillium spp.

97.

 

21. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

98.

 

21.1 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus)

99.

7. Gladiolus L.

22. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

100.

 

22.1 Ditylenchus dipsaci

101.

 

22.2 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

102.

 

23. Baktériumok

103.

 

23.1 Pseudomonas marginata

104.

 

23.2 Rhodococcus fascians

105.

 

24. Gombák

106.

 

24.1 Bortrytis gladiolorum

107.

 

24.2 Curvularia trifolii

108.

 

24.3 Fusarium oxisporum spp. gladioli

109.

 

24.4 Penicillium gladioli

110.

 

24.5 Sclerotinia spp.

111.

 

24.6 Septoria gladioli

112.

 

24.7 Urocystis gladiolicola

113.

 

24.8 Uromyces transversalis

114.

 

25. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen

115.

 

25.1 Aster yellow mycoplasma

116.

 

25.2 Corky pit agent

117.

 

25.3 Cucumber mosaic vírus

118.

 

25.4 Gladiolus ringspot vírus (syn. Narcissus latent vírus)

119.

 

25.5 Tobacco rattle vírus

120.

 

26. Egyéb káros szervezetek:

121.

 

26.1 Cyperus esculentus

122.

8. Lilium L.

27. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

123.

 

27.1 Aphelenchoides spp.

124.

 

27.2 Rhyzoglyphus spp.

125.

 

27.3 Pratylenchus penetrans

126.

 

27.4 Rotylenchus robustus

127.

 

27.5 Thysanoptera, különösen Frankliniella occidentalis

128.

 

28. Baktériumok

129.

 

28.1 Erwinia carotovora subsp. carotovora

130.

 

28.2 Rhodococcus fascians

131.

 

29. Gombák

132.

 

29.1 Cylindrocarpon destructans

133.

 

29.2 Fusarium oxisporum f. sp. lilii

134.

 

29.3 Pythium spp.

135.

 

29.4 Rhizoctonia spp.

136.

 

29.5 Rhizopus spp.

137.

 

29.6 Sclerotium spp.

138.

 

30. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

139.

 

30.1 Cucumber mosaic vírus

140.

 

30.2 Lily symptomless vírus

141.

 

30.3 Lily x vírus

142.

 

30.4 Tobacco rattle vírus

143.

 

30.5 Tulip breaking vírus

144.

 

31. Egyéb káros szervezetek

145.

 

31.1 Cyperus esculentus

146.

9. Malus Miller

32. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

147.

 

32.1 Anarsia lineatella

148.

 

32.2 Eriosoma lanigerum

149.

 

32.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus

150.

 

33. Baktériumok

151.

 

33.1 Agrobacterium tumefaciens

152.

 

33.2 Pseudomonas syringae pv. syringae

153.

 

34. Gombák

154.

 

34.1 Armillariella mellea

155.

 

34.2 Chondrostereum purpureum

156.

 

34.3 Nectria galligena

157.

 

34.4 Phytophthora cactorum

158.

 

34.5 Rosellinia necatrix

159.

 

34.6 Venturia spp.

160.

 

34.7 Verticillium spp.

161.

 

35. Vírusok és vírusszerű szervezetek

162.

 

35.1 Mind

163.

10. Narcissus L.

36. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

164.

 

36.1 Aphelenchoides subtenuis

165.

 

36.2 Ditylenchus destructor

166.

 

36.3 Eumerus spp.

167.

 

36.4 Merodon equestris

168.

 

36.5 Pratylenchus penetrans

169.

 

36.6 Rhizoglyhidae

170.

 

36.7 Tarsonemidae

171.

 

37. Gombák

172.

 

37.1 Fusarium oxysporum f. sp. narcissi

173.

 

37.2 Sclerotinia spp.

174.

 

37.3 Sclerotium bulborum

175.

 

38. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen

176.

 

38.1 Tobacco rattle vírus

177.

 

38.2 Narcissus white streak argent

178.

 

38.3 Narcissus yellow stripe vírus

179.

 

39. Egyéb káros szervezetek

180.

 

39.1 Cyperus esculentus

181.

11. Pelargonium L.

40. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

182.

 

40.1 Aleyrodidae, különösen Bemisia tabaci

183.

 

40.2 Lepidoptera

184.

 

40.3 Thysanoptera, különösen a Frankliniella occidentalis

185.

 

41. Baktériumok

186.

 

41.1 Rhodococcus fascians

187.

 

41.2 Xanthomonas campestris pv. pelargonii

188.

 

42. Gombák

189.

 

42.1 Puccinia pelargonii zonalis

190.

 

42.2 Szárrothadás kórokozói (Botrytis spp., Pythium spp.)

191.

 

42.3 Verticillium spp.

192.

 

43. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

193.

 

43.1 Pelargonium flower break carmovírus

194.

 

43.2 Pelargonium leaf curl tombusvírus

195.

 

43.3 Pelargonium line pattern vírus

196.

 

43.4 Toszpovírusok (Tomato spotted wilt vírus, Impatiens necrotic spot vírus)

197.

12. Phoenix

44. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

198.

 

44.1 Thysanoptera

199.

 

45. Gombák

200.

 

45.1 Exosporium palmivorum

201.

 

45.2 Gliocladium vermoeseni

202.

 

45.3 Graphiola phoenicis

203.

 

45.4 Pestalotia phoenicis

204.

 

45.5 Pythium spp.

205.

 

46. Vírusok és vírusszerű szervezetek

206.

 

46.1 Mind

207.

13. Pinus nigra

47. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

208.

 

47.1 Blastophaga spp.

209.

 

47.2 Rhyacionia buoliana

210.

 

48. Gombák

211.

 

48.1 Ophodermium seditiosum

212.

 

49. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

213.

 

49.1 Mind

214.

14. Prunus L.

50. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

215.

 

50.1 Capnodis tenebrionis

216.

 

50.2 Meloidogyne spp.

217.

 

50.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus

218.

 

51. Baktériumok

219.

 

51.1 Agrobacterium tumefaciens

220.

 

51.2 Pseudomonas syringae pv. mors prunorum

221.

 

51.3 Pseudomonas syringae pv. syringae

222.

 

52. Gombák

223.

 

52.1 Armillariella mellea

224.

 

52.2 Chondrostereum purpureum

225.

 

52.3 Nectria galligena

226.

 

52.4 Rosellinia necatrix

227.

 

52.5 Taphrina deformans

228.

 

52.6 Verticillium spp.

229.

 

53. Vírusok és vírusszerű szervezetek és különösen

230.

 

53.1 Prune dwarf vírus

231.

 

53.2 Prunus necrotic ringspot vírus

232.

15. Pyrus L.

54. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

233.

 

54.1 Anarsia lineatella

234.

 

54.2 Eriosoma lanigerum

235.

 

54.3 Pajzstetvek, különösen Epidiaspis leperii, Pseudaulacaspis pentagona, Quadraspidiotus perniciosus

236.

 

55. Baktériumok

237.

 

55.1 Agrobacterium tumefaciens

238.

 

55.2 Pseudomonas syringae pv. syringae

239.

 

56. Gombák

240.

 

56.1 Armillariella mellea

241.

 

56.2 Chondrostereum purpureum

242.

 

56.3 Nectria galligena

243.

 

56.4 Phytophthora spp.

244.

 

56.5 Rosellinia necatrix

245.

 

56.6 Verticillium spp.

246.

 

57. Vírusok és vírusszerű szervezetek

247.

 

57.1 Mind

248.

16. Rosa

58. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

249.

 

58.1 Lepidoptera, különösen Epichoristodes acerbella, Cacoecimorpha pronubana

250.

 

58.2 Meloidogyne spp.

251.

 

58.3 Pratylenchus spp.

252.

 

58.4 Tetranychus urticae

253.

 

59. Baktériumok

254.

 

59.1 Agrobacterium tumefaciens

255.

 

60. Gombák

256.

 

60.1 Chondrostereum purpureum

257.

 

60.2 Coniothyrium spp.

258.

 

60.3 Diplocarpon rosae

259.

 

60.4 Peronospora sparsa

260.

 

60.5 Phragmidium spp.

261.

 

60.6 Rosellinia necatrix

262.

 

60.7 Sphaeroteca pannosa

263.

 

60.8 Verticillium spp.

264.

 

61. Vírusok és vírusszerű szervezetek, és különösen

265.

 

61.1 Apple mosaic vírus

266.

 

61.2 Arabis mosaic nepovírus

267.

 

61.3 Prunus necrotic ringspot vírus

268.

17. Palmae, a következő nemzetségek és fajok tekintetében

62. Rovarok, atkák és fonálférgek fejlődésük valamennyi stádiumában

269.

17.1 Areca catechu L.

62.1 Rhynchophorus ferrugineus (Olivier)

270.

17.2 Syagrus romanzoffiana (Cham.) Glassman

271.

17.3 Arenga pinnata (Wurmb) Merr.

272.

17.4 Bismarckia Hildebr. &
H. Wendl.

273.

17.5 Borassus flabellifer L.

274.

17.6 Brahea armata S. Watson

275.

17.7 Brahea edulis H. Wendl.

276.

17.8 Butia capitata (Mart.) Becc.

277.

17.9 Calamus merrillii Becc.

278.

17.10 Caryota maxima Blume

279.

17.11 Caryota cumingii Lodd. ex Mart.

280.

17.12 Chamaerops humilis L.

281.

17.13 Cocos nucifera L.

282.

17.14 Corypha utan Lam.

283.

17.15 Copernicia Mart.

284.

17.16 Elaeis guineensis Jacq.

285.

17.17 Howea forsteriana Becc.

286.

17.18 Jubaea chilensis (Molina) Baill.

287.

71.19 Livistona australis C. Martius

288.

17.20 Livistona decora (W. Bull) Dowe

289.

17.21 Livistona rotundifolia (Lam.) Mart.

290.

17.22. Metroxylon sagu Rottb.

 

291.

17.23 Roystonea regia (Kunth) O.F. Cook

292.

17.24 Phoenix canariensis Chabaud

293.

17.25 Phoenix dactylifera L.

294.

17.26 Phoenix reclinata Jacq.

295.

17.27. Phoenix roebelenii O’Brien

296.

17.28 Phoenix sylvestris (L.) Roxb.

297.

17.29 Phoenix theophrasti Greuter

298.

17.30 Pritchardia Seem. &
H. Wendl.

299.

17.31 Ravenea rivularis Jum. &
H. Perrier

300.

17.32 Sabal palmetto (Walter) Lodd. ex Schult. & Schult.f.

301.

17.33 Trachycarpus fortunei (Hook.) H. Wendl.

302.

17.34 Washingtonia H. Wendl.


3. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez


A szállítási szerződés mintája

Szállítási szerződés
amely létrejött egyrészről a     
székhelye:     
adószáma:      ügyfél-azonosító:     
képviselő neve:     
képviselő címe:     
kapcsolattartó neve:     
kapcsolattartó címe:     
kapcsolattartó e-mail-címe:     
kapcsolattartó telefonszáma:      faxszáma:     
(a továbbiakban: szállító),

másrészről a     
székhelye:     
adószáma:      ügyfél-azonosító:     
képviselő neve:     
képviselő címe:     
kapcsolattartó neve:     
kapcsolattartó címe:     
kapcsolattartó e-mail-címe:     
kapcsolattartó telefonszáma:      faxszáma:     
fenntartó Oktatási Hivatal által kiadott azonosítója:     
(a továbbiakban: fenntartó) között az alulírott helyen és napon az alábbi nevelési-oktatási intézmény(ek) (a továbbiakban: átvevő) vonatkozásában:

Intézmény neve:     
székhely szerinti megyéje:     
székhely pontos címe:     
OM azonosító száma:     
képviselője:     

Intézmény neve:     
székhely szerinti megyéje:     
székhely pontos címe:     
OM azonosító száma:     
képviselője:     

Intézmény neve:     
székhely szerinti megyéje:     
székhely pontos címe:     
OM azonosító száma:     
képviselője:     

az alábbi feltételek mellett:
A támogatás előfinanszírozója: a szállító/fenntartó.
A fenntartó köznevelési tevékenysége tekintetében általános forgalmi adó visszaigénylésére jogosult: Igen/Nem

1.    A szerződés tárgya
A szállító vállalja, hogy a …/…. tanévben … napjától (szállítás kezdőnapja) kezdődően … napjáig (szállítás vége dátum) az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 21/2017. (IV. 26.) FM rendeletben (a továbbiakban: rendelet) meghatározott, az iskolai tanulók tejtermékkel való ellátásához nyújtott támogatás keretében a 2. pontban meghatározott termékeket szállít az átvevő részére, valamint a fenntartó vállalja, hogy az átvevő a terméket átveszi, és a kedvezményezettek (óvodások, sajátos nevelési igényű óvodások, általános iskolai tanulók és sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók) részére kiosztja.
2.    Tanév során szállítandó termékek összesítése
A szállítandó termékek és az azokat előállító üzemek adatait a szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. számú melléklet tartalmazza.
3.    A teljesítés helyszíne és a szállítandó termékek
3.1. Az átvevő nevelési-oktatási intézmény neve és címe:

□□□□ ................ (megye) .......................... (helység) ............................ (út/utca/tér) ........ (házszám)
OM azonosító: □□□□□ Feladatellátási hely kód: □□□
Ellátott általános iskolai tanulók száma: ................... fő, továbbá
Ellátott sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók száma: .................. fő
Ellátott óvodások száma: .................. fő, továbbá
Ellátott sajátos nevelési igényű óvodások száma: .................. fő
Ellátott összes kedvezményezett száma: .................. fő
3.1.1. A tanév adatai:

 

A tanévben a tanítási napok száma

A tanévben a kiosztási napok száma*

Kiosztási napok (H, K, SZ, CS, P)

 

 

 

 


* legfeljebb heti 4 kiosztással számolva
A szállítások tervezett ütemezése és gyakorisága (legfeljebb heti 4 nap):
hetente … nap (hétfő/kedd/szerda/csütörtök/péntek)
A termékek tervezett kiosztásának időpontja:
□ első tanóra előtt;    □ tanórán;    □ tanórák közti szünetben;
□ tízórai szünetben;    □ napköziben;    □ egyéb: .....................................

3.1.2. A tanév során szállítandó termékek adatai:
A szállítandó terméknek meg kell felelnie a rendelet 2. melléklete szerinti minőségi feltételeknek.

 

Termék megnevezése

Termékkategória

Termék kiszerelése

Tanév során szállítani tervezett termékmennyiség (liter/kg)

Bruttó egységár
(Ft/liter, Ft/kg)

 

pl. „Igyál meg!” tej

Teljes/félzsíros tej

pl. 0,2 liter

pl. (500 gyerek * 0,2 liter *
100 kiosztási nap=) 10 000 liter

pl. 325 Ft/liter

 

pl. „Isteni joghurt”

Gyümölcsleves/
ízesített joghurt

pl. 0,175 kg

pl. (500 gyerek * 0,175 kg *
100 kiosztási nap=) 8 750 kg

pl. 460 Ft/kg

 

pl. „Epres joghurt”

Gyümölcsdarabos joghurt

pl. 0,175 kg

pl. (500 gyerek * 0,175 kg *
100 kiosztási nap=) 8 750 kg

pl. 485 Ft/kg


3.2. Az átvevő nevelési-oktatási intézmény neve és címe:
.............................................................................................................................................................
□□□□ ................ (megye) .......................... (helység) ............................ (út/utca/tér) ........ (házszám)
OM azonosító: □□□□□□ Feladatellátási hely kód: □□□
Ellátott általános iskolai tanulók száma: .................. fő, továbbá
Ellátott sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók száma: .................. fő
Ellátott óvodások száma: .................. fő, továbbá
Ellátott sajátos nevelési igényű óvodások száma: .................. fő
Ellátott összes kedvezményezett száma: .................. fő
3.2.1. A tanév adatai:

 

A tanévben a tanítási napok száma

A tanévben a kiosztási napok száma*

Kiosztási napok (H, K, SZ, CS, P)

 

 

 

 


* legfeljebb heti 4 kiosztással számolva
A szállítások tervezett ütemezése és gyakorisága (legfeljebb heti 4 nap):
hetente … nap (hétfő/kedd/szerda/csütörtök/péntek)
A termékek tervezett kiosztásának időpontja:
□ első tanóra előtt;    □ tanórán;    □ tanórák közti szünetben;
□ tízórai szünetben;    □ napköziben;    □ egyéb: .....................................
3.2.2. Tanév során szállítandó termékek adatai:
A szállítandó terméknek meg kell felelnie a rendelet 2. melléklete szerinti minőségi feltételeknek.

 

Termék megnevezése

Termékkategória

Termék kiszerelése

Tanév során szállítani tervezett termékmennyiség (liter/kg)

Bruttó egységár
(Ft/liter, Ft/kg)

 

pl. „Igyál meg!” tej

Teljes/félzsíros tej

pl. 0,2 liter

pl. (500 gyerek * 0,2 liter *
100 kiosztási nap=) 10 000 liter

pl. 325 Ft/liter

 

pl. „Isteni joghurt”

Gyümölcsleves/
ízesített joghurt

pl. 0,175 kg

pl. (500 gyerek * 0,175 kg *
100 kiosztási nap=) 8 750 kg

pl. 460 Ft/kg

 

pl. „Epres joghurt”

Gyümölcsdarabos joghurt

pl. 0,175 kg

pl. (500 gyerek * 0,175 kg *
100 kiosztási nap=) 8 750 kg

pl. 485 Ft/kg


4.    Az áru megrendelése és módosításának lehetősége
Az intézmények a napi, illetve heti megrendelést a tárgynapot vagy tárgyhetet megelőző napon vagy héten
… (nap) … óráig módosíthatják. A megrendelés írásban (levél, fax) vagy telefonon a … telefonszámon történhet.
A fenntartó vállalja, hogy a szorgalmi időben, a tanítási szünetekre, illetve a tanítás nélküli munkanapokra vonatkozó megrendeléseket szükség szerint módosítja vagy lemondja. Gondoskodik arról, hogy ezekre a napokra az intézményei a megrendeléseket szükség szerint módosítsák vagy lemondják.
5.    A megrendelés teljesítése
A fenntartó és intézményei (átvevők) kötelezik magukat arra, hogy a leszállított tejtermékeket átveszik, és gondoskodnak azok kiosztásáról.
Minden szállítást … példányos szállítólevél kísér, amelyen az átvétel tényét az átvevő intézmény megbízottja aláírásával igazolja. A szállítólevél egy példányát az intézmény köteles megőrizni.
6.    Minőségi kifogások
A felek kötelezik magukat arra, hogy amennyiben az átvételkor megállapítást nyer, hogy a termék minősége nem felel meg a rendelet 2. mellékletében előírtaknak, az átvételért felelős személy köteles azt a szállító felé jelezni, és a szállító köteles … napon belül a kifogásolt terméket kicserélni. Abban az esetben, ha a szállító a fenti kötelezettségének nem tesz határidőben eleget, úgy az átvételért felelős személy köteles a minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és azt a szállító képviselőjével aláíratni, valamint a jegyzőkönyv másolatát a szállító részére átadni. A szállító köteles együttműködni a nevelési-oktatási intézménnyel és fenntartójával vagy annak képviselőjével a minőségi kifogás jegyzőkönyvezése során. A szállító tudomásul veszi, hogy a minőségi kifogásról a fenntartó köteles a Kincstárt értesíteni.
7.    Számlázás és fizetési feltételek
A leszállított termékről a szállító a fenntartó részére hetente, havonta, illetve szállítási időszakonként egy, az átadott termék adagban kifejezett mennyiségét teljesítési helyszínenként, az ellátott intézményegység nevét, címét, OM azonosítóját, és feladatellátási hely kódját, a leszállított termék megnevezését, termékkategóriáját, tej, illetve ízesített tej esetében annak zsírtartalmát, a termékek ellenértékét, továbbá, amennyiben a szállító az előfinanszírozó, úgy tételesen a leszállított termék ellenértékének támogatástartalmát, valamint az egyes szállítások időpontjait, továbbá a szállítólevelek számát is tartalmazó számlát állít ki.
A szállítónak tudomása van arról, hogy amennyiben a szállító vállalta az előfinanszírozó szerepét, úgy a rendelet értelmében a leszállított és a kedvezményezettek részére kiosztott termék mennyisége alapján, a rendelet 15. §-ának figyelembevételével támogatást igényelhet a Kincstáron keresztül. A termékek után járó támogatás összegét a Kincstár a rendeletben szabályozott módon, a szállító mint kérelmező számlájára közvetlenül, utólag téríti meg.
Abban az esetben, ha a leszállított termékek bruttó vételára meghaladja a rendelet 15. § (2) és (3) bekezdésekben megjelölt maximum támogatási mértéket, a támogatás és a bruttó vételár különbözetét a fenntartó köteles megtéríteni a szállítónak.
Valamely, a rendeletben, az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő kiegészítéséről és a 907/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2016. november 3-i 2017/40/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésével kapcsolatos egyes támogatások és visszatérítések megállapítására vonatkozó intézkedések meghatározásáról szóló, 2013. december 16-i 1370/2013/EU tanácsi rendeletben, az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a gyümölcsök és zöldségek, a banán és a tej oktatási intézményekben való biztosításához nyújtott uniós támogatás tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályokról szóló, 2016. november 3-i 2017/39/EU bizottsági végrehajtási rendeletben, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-ei 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott jogosultsági feltétel – fenntartó hibájából eredő – nem teljesülése esetén a fenntartó köteles a szállító részére a számla teljes összegét megfizetni.
8.    Promóciós intézkedések
A szállítási időszakok alatt a rendelet 6. mellékletében meghatározott promóciós intézkedések megvalósításáért felelős szerződő fél:
□ szállító; □ fenntartó; □ közösen.
A promóciós intézkedés megvalósításának földrajzi kiterjedése, elérhetősége:
□ helyi (kizárólag egy-egy adott nevelési-oktatási intézményt ér el);
□ régiós (egy nagyobb földrajzi egységbe tartozó valamennyi ellátni kívánt nevelési-oktatási intézményt elér);
□ országos (valamennyi ellátni kívánt nevelési-oktatási intézményt elér).

Amennyiben a promóciós intézkedés megvalósításának földrajzi kiterjedése országos vagy régiós, úgy az egyes vállalt promóciós intézkedések tervezett költségei:

 

Promóciós intézkedés

Tervezett költség

Megvalósítás időpontja (legalább év és hónap pontossággal)

 

□ Az óvoda- és iskolatej programmal kapcsolatos interaktív honlap létrehozása és/vagy frissítése. Honlap (tervezett) elérhetősége: .....................................................................................................

 

 

 

□ A termékek előállítóihoz (tejtermelő vagy tejfeldolgozó) szervezett tanulmányutak.

 

 

 

□ A tanulók tej- és tejtermékfogyasztásának ösztönzése érdekében szervezett verseny, pályázat, adott jutalom (apró ajándékok, pl. póló, matricák, kitűzők, írószerek, órarend, naptár, uzsonnás doboz, sportszer stb.).

 

 

 

□ Kóstoltatás: adott tanévben legalább egy alkalommal tej és tejtermékek kóstoltatása.

 

 

 

□ A termékek hűtését biztosító berendezés biztosítása.

 

 


Amennyiben a promóciós intézkedés megvalósítása nevelési-oktatási intézményenként meghatározható (azaz helyi), úgy az egyes vállalt promóciós intézkedések tervezett költségeit és a megvalósítás határidejét a szerződés elválaszthatatlan részét képező 2. számú melléklet tartalmazza.
9.    A felek kötelezettségei
A fenntartó köteles
1.    biztosítani, hogy a leszállított termékeket csak az e szerződésben megjelölt, általa fenntartott intézmények tanulói fogyasztják;
2.    biztosítani, hogy a termékeket az e szerződésben megjelölt intézmények más (pl. feldolgozási, kereskedelmi, ételkészítési) célra nem használják fel;
3.    biztosítani, hogy a termékek a közétkeztetéstől eltérő időpontban kerüljenek kiosztásra az 1. pontban megjelölt tanulók részére;
4.    amennyiben a fenntartó az előfinanszírozó, úgy köteles visszafizetni az érintett termékmennyiségre jogosulatlanul kapott támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy a termékeket nem a rendeletben foglaltak szerint, az e szerződés 3. pont 3.2. alpontjában megjelölt tanulók, illetve óvodások számára osztották ki;
5.    a kieső támogatás összegét megfizetni a szállító részére, amennyiben valamely jogosultsági feltétel a fenntartó hibájából nem teljesül;
6.    az intézmények adataiban (pl. fenntartó neve, fenntartó azonosító, intézmény neve és címe, OM azonosító, feladatellátási hely azonosítóstb.) bekövetkezett változásokat haladéktalanul jelezni, és a vonatkozó jogerős igazoló dokumentumokat haladéktalanul megküldeni a szállító részére;
7.    a kiosztások gyakoriságában, valamint a tanítási napok számában bekövetkezett változásokat haladéktalanul jelezni a szállító részére;
8.    biztosítani, hogy az e szerződésben megjelölt intézmények a rendelet 20. §-ában megjelölt, a programot népszerűsítő plakátot a program teljes időtartama alatt az intézmény főbejáratánál kihelyezzék.
A szállító köteles
1.    amennyiben a szállító az előfinanszírozó, úgy köteles visszafizetni az érintett termékmennyiségre jogosulatlanul kapott támogatást, amennyiben megállapítást nyer, hogy a termékeket nem a rendeletben meghatározott, az e szerződés 3. pont 3.2. alpontjában megjelölt tanulók, illetve óvodások számára osztották ki, vagy ha a támogatást a rendeletben meghatározott mennyiségétől eltérő mennyiségre fizették ki;
2.    a szállítási szerződés jóváhagyásáról, valamint a szállítási szerződésre vonatkozóan a részére kifizetett támogatás összegéről a fenntartót tájékoztatni.
A szerződő felek kötelesek
1.    az alátámasztó okmányokat az illetékes hatóságok felszólítására rendelkezésre bocsátani;
2.    a rendelet 17. § (1)–(3) bekezdése szerinti nyilvántartásokat vezetni;
3.    alávetni magukat az illetékes hatóságok által előírt ellenőrzéseknek, különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre.
Az átvevő köteles
1.    a tanulók, illetve az óvodások számáról és a kiosztott termékek mennyiségéről nyilvántartást vezetni;
2.    a támogatott termékeket a tanulók, illetve az óvodások részére a közétkeztetéstől eltérő időpontban kiosztani;
3.    a tanulóknál, illetve az óvodásoknál fennálló ételallergiára vonatkozó szülői nyilatkozatokat beszerezni, és a termékek kiosztása során azokat figyelembe venni;
4.    a termékek átvételét a szállítólevélen aláírásával igazolni;
5.    a szerződésben rögzített szállítási gyakoriság mellett kiszállított termékek minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítani;
6.    selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a nevelési-oktatási intézményben történő tárolás alatt romlottak meg, vagy sérülésük, szennyeződésük miatt emberi fogyasztásra nem használhatóak fel;
7.    a termékek átvételekor emelt minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és minőségi kifogásról a fenntartón keresztül a Kincstárt értesíteni;
8.    az óvoda- és iskolatej programot népszerűsítő plakátot a program teljes időtartama alatt a főbejáratánál elhelyezni.
10.    Iratmegőrzési helyek
A támogatás igénylője iratmegőrzési helyeinek cím szerinti felsorolása:
1.    Iratmegőrzési hely címe: .................................................................................................................
2.    Iratmegőrzési hely címe: .................................................................................................................
3.    Iratmegőrzési hely címe: .................................................................................................................
4.    Iratmegőrzési hely címe: .................................................................................................................
11.    Egyéb (szerkeszthető) rendelkezések


Jelen szállítási szerződés három eredeti példányban készült, amelyből egy példány a szállítót, egy példány az átvevőt, egy példány a fenntartót illeti meg.
........................................................, .............. év ............. hónap .......... nap

....................................................................

....................................................................

szállító

fenntartó


A szállítási szerződés 1. számú melléklete

Termék megnevezése

Termékkategória

Termék kiszerelése

A tanév során összességében szállítani tervezett mennyiség (liter/kg)

Saját üzemből szállított termék mennyisége (liter/kg)

Saját üzem(ek) neve

Saját üzem(ek) engedélyszáma

Bérgyártott termék mennyisége (liter/kg)

Bérgyártó üzem(ek) neve

Bérgyártó üzem(ek) engedélyszáma

Beszerzett termék mennyisége (liter/kg)

A beszerzett termék(ek)et előállító üzem(ek) neve

A beszerzett termék(ek)et előállító üzem(ek) engedélyszáma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A szállítási szerződés 2. számú melléklete

OM azonosító és
Feladatellátási hely kód

Nevelési-oktatási intézmény neve

Tanulmányút
Tervezett költsége:
...................................... Ft

Verseny, pályázat szervezése, jutalom adása
Tervezett költsége:
...................................... Ft

Kóstoltatás
Tervezett költsége:
................................... Ft

A termékek hűtésére berendezés biztosítása
Tervezett költsége:
.................................. Ft

Érintett
tanulók
száma (fő)

Megvalósítás időpontja
(legalább év és hónap pontossággal)

Érintett
tanulók
száma (fő)

Megvalósítás időpontja
(legalább év és hónap pontossággal)

Érintett
tanulók
száma (fő)

Megvalósítás időpontja
(legalább év és hónap pontossággal)

Érintett
tanulók
száma (fő)

Megvalósítás időpontja
(legalább év és hónap pontossággal)

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 

□□□□□□ – □□□

 

 

 

 

 

 

 

 

 



4. melléklet a 30/2018. (X. 11.) AM rendelethez


Az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet 6. mellékletébe foglalt táblázat alatti magyarázó szövegrész helyébe a következő rendelkezés lép:
„* Az oszlop akkor töltendő, amikor az ültetési munka művelet elszámolása történik.
** Az oszlop akkor töltendő, amikor a két borpiaci éves végrehajtás esetén a támberendezés létesítés művelet vagy a szőlőültetvény termesztéstechnológiai módszereinek javítása, tevékenységelszámolása történik.
*** Az oszlop minden esetben töltendő!”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. október 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére