• Tartalom

23/2018. (VII. 19.) HM utasítás

23/2018. (VII. 19.) HM utasítás

a honvédelmi miniszter által alapított Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj, a Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj és a honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozó árvák tanulmányi ösztöndíja pályáztatásának és odaítélésének rendjéről1

2019.05.04.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) terjed ki.

2. § A honvédelmi tárca a honvédelmi nevelés érdekében évente Béri Balogh Ádám középiskolai, az esélyegyenlőség támogatása érdekében Lippai Balázs esélyegyenlőségi, továbbá az elhunyt honvédek és nyugállományú katonák árváinak (a továbbiakban: az MH gondoskodási körébe tartozó árvák) támogatását célzó ösztöndíjakat ítél oda.

2. Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj

3. §2 (1) A Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra kizárólag a honvédelmi miniszter fenntartása alá nem tartozó magyarországi középiskolák, valamint a Honvéd Kadét Programban részt vevő magyarországi középiskolák nappali tagozatos, magyar állampolgársággal rendelkező azon tanulói pályázhatnak, akik az ösztöndíjpályázat kiírásának félévében részt vesznek

a) a „Honvédelmi alapismeretek” vagy „Katonai alapismeretek” tantárgy tanulásában vagy

b) a honvéd kadét ágazati szakképzésben.

(2) Az ösztöndíj elnyerésére minden naptári év szeptember 15-ig pályázat kerül közzétételre, a 17. § szerint.

(3) Az ösztöndíjat évente a 4,50 tanulmányi átlagot elérő, példás magaviseletű, testnevelésből legalább „jó” érdemjegyet elért tanulók nyerhetik el, legfeljebb a tanév, azaz 10 hónap időtartamra. Amennyiben az ösztöndíjat elnyerő tanulói jogviszonya megszűnik, vagy a tanulmányi feltételeknek nem tesz eleget, az ösztöndíjra való jogosultság megszűnik.

4. § A pályázat elbírálásakor előnyt jelent, ha

a) a szülő

aa)3 honvédelmi szervezet állományában hivatásos vagy szerződéses katonaként teljesít szolgálatot, továbbá kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői, közalkalmazotti, honvédelmi alkalmazotti vagy munkavállalói jogviszonyban kerül foglalkoztatásra vagy

ab) a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 2. § 30. pontja szerinti nyugállományú katona vagy

b) a pályázó az oktatási intézmény vezetője által hitelesített, illetve igazolt, honvédelemhez kötődő diákköri tevékenységben vesz részt.

5. § (1)4 Az ösztöndíj havi mértéke a tárgyévi központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott, honvédelmi illetményalap 50%-a.

(2)5 Az ösztöndíj a második tanulmányi félévre csak azoknak a nyertes pályázóknak folyósítható, akik legkésőbb február 15-ig megküldik a HM Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztály (a továbbiakban: HM OTKF) részére az oktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást a 3. § (1) és (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállásáról.

6. § Egy tanévben legfeljebb 100 fő részesíthető az ösztöndíjban, az alábbi megoszlás szerint:

a) a 3. § (1) bekezdés a) pontjában szereplők esetében 60 fő,

b) a 3. § (1) bekezdés b) pontjában szereplők esetében 40 fő.

3. Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj

7. § (1)6 A Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjat azok a hátrányos helyzetű vagy magukat roma származásúnak valló, nappali tagozaton közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók nyerhetik el, akik magyar állampolgárok, megfelelnek a kiírt pályázati feltételeknek, a Honvédelmi alapismeretek vagy Katonai alapismeretek szabadon választott érettségi tantárgyat tanulják, vagy a honvéd kadét ágazati szakképzésben tanulnak, vagy felvették a honvédelmi ismeretek tantárgyat.

(2)7 Az ösztöndíj elnyerésére minden naptári év szeptember 15-ig pályázat kerül közzétételre, a 17. § szerint.

(3)8 Az évente meghirdetésre kerülő ösztöndíjra a 3,00 feletti tanulmányi eredményt elérő, legalább jó magaviseletű tanulók, és fegyelmi felelősségre vonásban nem részesült hallgatók pályázhatnak legfeljebb egy tanév, azaz 10 hónap időtartamra. Amennyiben az ösztöndíjat elnyerő tanulói vagy hallgatói jogviszonya megszűnik, vagy a tanulmányi feltételeknek nem tesz eleget, az ösztöndíjra való jogosultság megszűnik.

(4)9 Az ösztöndíj a második tanulmányi félévre csak azoknak a nyertes pályázóknak folyósítható, akik legkésőbb február 15-ig a HM OTKF részére megküldik az oktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást az (1) és (3) bekezdésben meghatározott feltételek fennállásáról.

8. §10 (1) Az ösztöndíj havi mértéke a tárgyévi központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott honvédelmi illetményalap 40%-a.

(2) Egy tanévben legfeljebb 20 fő részesíthető az ösztöndíjban.

4. Az MH gondoskodási körébe tartozó árvák támogatására létrehozott ösztöndíj

9. § Az MH gondoskodási körébe tartozó árvák támogatására létrehozott ösztöndíjban az a személy részesülhet, aki az MH gondoskodási körébe tartozik, a társadalombiztosítási rendszer keretében megállapított árvaellátásra jogosult, nappali iskolarendszerű szakképzésben vesz részt vagy nappali tagozaton általános, közép-, illetve felsőfokú tanulmányokat folytat, a 10. § szerinti feltételek teljesülése esetén.

10. §11 (1) Az ösztöndíjat évente a legalább 3,00 tanulmányi átlagot elérő, az MH gondoskodási körébe tartozó árva nyerheti el.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően az általános, közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányait első félévben/szemeszterben megkezdő tanuló vagy hallgató részére is megállapítható első alkalommal az ösztöndíj az egyéb feltételek fennállása esetén.

11. § (1)12 Az ösztöndíj iránti pályázat az árvaellátásra való jogosultság megállapításától kezdve bármikor benyújtható a Magyar Honvédség Parancsnokság Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: MHP SZCSF) részére.

(2) A pályázónak a pályázathoz mellékelnie kell az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv árvaellátásra való jogosultság megállapításáról hozott határozatának másolatát.

12. § A beérkezett pályázatokat a 9–10. § szerinti feltételek fennállása esetén elfogadottnak kell tekinteni. A pályázatok elbírálási határideje a beérkezési határidőtől számított 30 nap.

13. §13 Az ösztöndíj havi mértéke a tárgyévi központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott honvédelmi illetményalap 50%-a, melynek folyósítása a tanév időszakában – a tanulmányi szüneteket is beleértve – történik.

14. §14 (1) Az ösztöndíj a soron következő tanévben – az adott félév teljes idejére – csak azoknak az árváknak folyósítható, akik legkésőbb az adott félév megkezdését követő 30 napon belül az MHP SZCSF részére megküldik az oktatási intézmény által kiállított hivatalos igazolást

a) az előző tanulmányi félév tanulmányi teljesítményét igazoló okmány fénymásolatát, továbbá

b) az adott tanulmányi félévre vonatkozó iskolalátogatási vagy hallgatói jogviszony fennállásáról.

(2) Azon árvák részére, akik az adott félév megkezdését követő 30 nap után küldik meg az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolást, csak az elbírálást követő hónap első napjától folyósítható az ösztöndíj.

(3) A 25. életévüket betöltött árvák részére, amennyiben az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolást az adott félév megkezdését követő 30 napon belül megküldik, viszont az árvaellátás méltányosságból történő folyósításának engedélyezéséről szóló határozatot csak a 30 napos határidő után pótolják, az ösztöndíj az adott félév első napjától folyósítható.

(4) Az MHP SZCSF minden év augusztus 15-ig tájékoztatja a jogosultakat az igazolásbenyújtási kötelezettségükről.

15. § Az MH gondoskodási körébe tartozó árvák támogatására létrehozott ösztöndíjban részesülő külföldön nappali iskolarendszerű szakképzésben részt vevő vagy nappali tagozaton általános, közép-, illetve felsőfokú tanulmányokat folytató személy tekintetében a 10. §-ban, a 14. § (1) bekezdésében és a 3. melléklet 2. pontjában foglaltak a külföldi oktatási rendszer sajátosságaira figyelemmel megfelelően alkalmazandók.

16. §15 Az ösztöndíjjal kapcsolatos ügyintézési feladatokat az MHP SZCSF látja el.

5. A Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra és a Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíjra vonatkozó pályázatok kiírására, elbírálására vonatkozó szabályok

17. § (1)16 Az ösztöndíjakra vonatkozó pályázatot a HM OTKF írja ki a miniszter erre vonatkozó előzetes döntése alapján. A pályázatok közzététele a HM és MH honlapján és a www.iranyasereg.hu honlapon történik, továbbá megküldésre kerül a Honvédelmi alapismeretek vagy Katonai alapismeretek tárgy oktatásában, illetve a honvéd kadét ágazati képzésben részt vevő képzőintézmények részére, továbbá a Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj esetében a honvédelmi ismeretek tárgyat meghirdető felsőfokú intézmények részére is.

(2) Az ösztöndíjakra a pályázó a megelőző félévben elért tanulmányi eredménye és az egyéb feltételek fennállása alapján nyújthat be pályázatot.

(3) A pályázatot a pályázati kiírásban meghatározott határidőig és módon kell a megadott szervezet részére megküldeni.

(4) A pályázati kiírás tartalmazza a jelentkezés feltételeit, az 1–3. melléklet szerinti pályázati adatlapokat, a pályázat benyújtásának határidejét és módját, a megküldendő dokumentumokat és igazolásokat, az adható ösztöndíj mértékét, az ösztöndíjjal támogatott időszakot, valamint az egyéb feltételeket.

(5) A pályázati kiírásban szereplő igazolásokat a pályázó szerzi be az oktatási intézménytől.

18. §17 Az ösztöndíjakkal kapcsolatos ügyintézési feladatokat a HM OTKF végzi.

19. § (1) A pályázatok elbírálását és az ösztöndíjak odaítélését a miniszter által jóváhagyott bizottság végzi.

(2)18 A bizottság elnöke a HM OTKF főosztályvezetője vagy az általa kijelölt személy.

(3) A bizottság tagjai:

a)19 a Magyar Honvédség Parancsnoksága képviseletében 1 fő,

b) a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály személyi állományából 1 fő és

c) a HM Védelemgazdasági Hivatal személyi állományából 1 fő.

20. § (1) A bizottság ügyrendjét saját maga állapítja meg.

(2) A bizottság elnöke tanácskozási, míg a tagok szavazati joggal vesznek részt a bizottság ülésein.

(3) A bizottság munkájában a bizottság elnökének felkérése alapján külső szakértő is részt vehet.

(4)20 A pályázatok elbírálása és az ösztöndíjak odaítélése során a bizottság javaslatot tehet a Béri Balogh Ádám középiskolai pályázat 6. § a) vagy b) pontjában szabályozott kategóriákban elnyerhető létszámkeret módosítására, amennyiben a pályázói kategóriák valamelyikében az odaítélhető pályázatoknál kevesebb érvényes pályázat érkezik be.

21. § (1) A pályázat eredménytelen, ha egyetlen érvényes pályázat sem érkezik. Eredménytelen pályázat esetében a miniszter újabb pályázat kiírásáról dönthet.

(2)21 Ha a miniszter újabb pályázat kiírásáról dönt, a döntésről a HM OTKF tájékoztatását követő 30 napon belül újabb pályázatot kell kiírni.

6. A Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra, a Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíjra és a honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozó árvák tanulmányi ösztöndíjára vonatkozó közös szabályok

22. §22 Az ösztöndíjak tervezését, elszámolását és kifizetését, valamint a pályázatot elnyert személyek – ösztöndíjának kifizetéséhez szükséges – adatainak a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszerben történő rögzítését

a) a Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj és a Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj esetében a HM OTKF személyügyi ellátásáért felelős személyügyi szerve, illetve a HM Védelemgazdasági Hivatal HM-I. Objektum Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúra (a továbbiakban: HM I. OGTPER),

b) a honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozó árvák tanulmányi ösztöndíja esetében az MHP SZCSF, illetve a HM I. OGTPER

végzi.

23. § (1) Az ösztöndíjak havonta, utólag kerülnek utalásra a tanulók, illetve hallgatók saját nevére, ennek hiányában a törvényes képviselőjük nevére szóló bankszámlára. Az ösztöndíjak folyósítása a pénzbeli juttatások folyósításának szabályairól szóló 82/2013. (XII. 21.) HM utasítás alapján történik. Tört hónap esetén az ösztöndíjat a teljes havi mérték összegében kell kifizetni.

(2) Az ösztöndíj folyósításának kezdő napja a pályázatok vagy az 5. § (2) bekezdése, a 7. § (4) bekezdése, valamint a 14. § (1) bekezdése szerinti igazolások határidőre történő benyújtása esetén az adott tanulmányi félév kezdő napja, ha a jogosultság már akkor is fennállt, egyéb esetben a pályázat elbírálását követő hónap első napja.

24. §23 (1) A pályázó egyidejűleg több honvédségi ösztöndíjban is részesülhet a (2) bekezdésben foglalt kivétellel.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj annak folyósítható, aki az adott tanévben más honvédelmi miniszter által alapított ösztöndíjban nem részesül.

7. Záró rendelkezések

25. § Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba azzal, hogy az 5. § (1) bekezdését, a 8. § (1) bekezdését, valamint a 13. §-t 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

26. §24 Az utasítás hatálybalépése nem érinti a honvédelmi miniszter által alapított Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj, a Lippai Balázs esélyegyenlőségi ösztöndíj és a honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozó árvák tanulmányi ösztöndíja pályáztatásának és odaítélésének rendjéről szóló 23/2018. (VII. 19.) HM utasítás alapján a 2018/2019-es tanévre elnyert és már folyósított ösztöndíjakat.

27. §25

1. melléklet a 23/2018. (VII. 19.) HM utasításhoz26


PÁLYÁZATI ADATLAP
a 20…/20… tanévre
a „Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíj” elnyerésére

Kérjük, olvassa el a kitöltési útmutatót!


A pályázó neve:

 

Anyja neve:

 

Születési helye és ideje:

 

 

év

nap

Állampolgársága:

magyar

 

A pályázó állandó lakcíme:

Irányítószám:

Település:

Utca, házszám:

Levelezési címe:
(ha eltér az állandó lakcímtől)

 

A tanuló adóazonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefonszáma:

 

E-mail-címe:

 

Számlavezető bank neve:

 

Bankszámlaszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

Bankszámla tulajdonosának neve:

 

A pályázó 20…/20…-..s tanév végi tanulmányi átlageredménye:
(A bizonyítványában szereplő tantárgyak átlagából számítva,
beleértve a magatartás és szorgalom értékelését!)

 

Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgyat melyik oktatási intézményben tanulja, vagy hol vesz részt a honvéd kadét ágazati szakképzésben:

 

A szülő a honvédelmi szervezet állományában foglalkoztatott vagy nyugállományú katona/szolgálati járadékos katona (kérjük „X”-szel megjelölni) igen:

nem:

Munkáltató szervezet megnevezése:

Munkáltató szervezet megnevezése:

 

Az oktatási intézmény vezetője által hitelesített, illetve igazolt, honvédelemhez kötődő aktív diákköri tevékenység rövid leírása (a Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgyon túl):

 

Kijelentem, hogy az MH gondoskodási körébe tartozó árvák támogatására létrehozott ösztöndíjban nem részesülök.




Kitöltési útmutató

1.    A pályázati adatlapot NYOMTATOTT nagybetűvel, olvashatóan vagy géppel lehet kitölteni.
2.    A levelezési cím rovatot csak akkor kell kitölteni, ha az eltér a lakcímtől, egyébként kérjük üresen hagyni.
3.    A pályázó a 20…/20…-..s tanév végi tanulmányi átlageredményét a bizonyítvány másolatának hitelesített (iskola által lepecsételt és aláírt) iratával igazolhatja, melyet a pályázathoz csatolni kell. Pályázatot az nyújthat be, aki legalább 4,50 átlagú tanulmányi eredményt ért el (a bizonyítványában szereplő tantárgyak átlagából számítva, beleértve a magatartás és szorgalom értékelését), emellett példás magaviseletű értékelést és testnevelésből legalább „jó” érdemjegyet szerzett).
4.    Csak az a tanuló pályázhat, aki a Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgyat a 20…/20…-..s tanévben tanulni fogja. Erről az iskola által kiállított hivatalos igazolást a pályázathoz csatolni kell. Ez alól kivételt képeznek a honvéd kadét ágazati szakképzésben tanuló pályázók!
5.    Az ösztöndíj a pályázó nevére nyitott, ennek hiányában a törvényes képviselő nevére szóló bankszámlára kerülhet folyósításra.
6.    Amennyiben a szülők közül valaki honvédelmi szervezet állományában hivatásos vagy szerződéses katonaként teljesít szolgálatot, honvédelmi alkalmazott, továbbá kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői, közalkalmazotti vagy munkavállalói jogviszonyban foglalkoztatott, vagy a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 2. § 30. pontja szerinti nyugállományú katona, úgy a pályázó előnyben részesül, de csak abban az esetben, ha a közölt adatokról szóló hivatalos igazolást a pályázatához csatolta.
7.    A honvédelemhez kötődő diákköri tevékenység csak abban az esetben értékelhető, ha a pályázó az erről szóló hivatalos igazolást a pályázatához csatolta.
8.    A szülők/gondviselők hozzájárulása szükséges a pályázat beadáshoz és a személyes adatok kezeléséhez, ugyanakkor a 16. életévüket betöltött tanulók a személyes adatok kezeléséhez önállóan is hozzájárulhatnak.
9.    A pályázatokat a kiírási határidőig kizárólag postai úton lehet eljuttatni, azaz nem lehet ügyvitelen keresztül, vagy futárral sem!
10.    A borítékra rá kell írni: „Pályázat Béri Balogh Ádám középiskolai ösztöndíjra”.
11.    A hiányosan megküldött pályázati adatlapok nem kerülnek besorolásra! Hiánypótlásnak helye nincs, tehát azon dokumentumok, amelyek nem a pályázattal együtt érkeztek be, nem értékelhetők.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
–    hiánytalanul és olvashatóan kitöltött, aláírt pályázati adatlap
(működő e-mail-címmel és telefonszámmal);
–    Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgy tanulásának igazolása (az iskola által lepecsételt és aláírt igazolás);
Ez alól kivételt képeznek a honvéd kadét ágazati szakképzésben tanuló pályázók!
–    tanulmányi átlageredményt igazoló bizonyítvány másolatának hitelesített (iskola által lepecsételt és aláírt) irata;
–    amennyiben a szülő(k) jogállását a pályázó megjelölte, a közölt adatokról szóló hivatalos igazolás;
–    az oktatási intézmény vezetője által hitelesített, illetve igazolt, honvédelemhez kötődő aktív diákköri tevékenység rövid leírása (amennyiben van ilyen tevékenysége a pályázónak).
12.    Pályázni csak az aktuális tanévre szóló pályázati adatlappal lehet, a korábbi évek nyomtatványain benyújtott pályázatok nem értékelhetők.
13.    További információkat a 06-1-474-1111/22-242-es melléken kérhetnek.

A pályázati adatlaphoz csatolt adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok, hogy a fent megadott személyes és különleges adataimat a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM Védelemgazdasági Hivatal a pályázaton történő részvétel elbírálása, illetve a kifizetések lebonyolítása érdekében kezelje, nyertes pályázóként pedig hozzájárulok nevemnek a Honvédelmi Minisztérium honlapján történő közzétételéhez, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.


Kelt: , év hó nap
…………………………………………
16. életévét betöltött pályázó aláírása


A pályázati adatlaphoz csatolt adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok a saját és gyermekem személyes és különleges adatainak – a tájékoztatóban megfogalmazottak szerinti – kezeléséhez. Hozzájárulok, hogy gyermekem a pályázaton részt vegyen, a pályázat elnyerése esetén neve a Honvédelmi Minisztérium honlapján közzétételre kerüljön, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.


Kelt: , év hó nap


Szülő/gondviselő neve, aláírása:
……………………………………………
szülő/gondviselő aláírása

2. melléklet a 23/2018. (VII. 19.) HM utasításhoz27


PÁLYÁZATI ADATLAP
a 20…/20… tanévre
a „Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő ösztöndíj” elnyerésére

Kérjük, olvassa el a kitöltési útmutatót!


A pályázó neve:

 

Anyja neve:

 

Születési helye és ideje:

 

 

év

nap

Állampolgársága:

magyar

 

A pályázó állandó lakcíme:

Irányítószám:

Település:

Utca, házszám:

Levelezési címe:
(ha eltér az állandó lakcímtől)

 

A tanuló adóazonosító jele:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Telefonszáma:

 

E-mail-címe:

 

Számlavezető bank neve:

 

Bankszámlaszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

 

 

 

 

 

 

 

Bankszámla tulajdonosának neve:

 

A pályázó 20…/20…-..s tanév végi tanulmányi átlageredménye:
(A bizonyítványában szereplő tantárgyak átlagából számítva, beleértve a magatartás és szorgalom értékelését!)

 

Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgyat melyik oktatási intézményben tanulja, vagy hol vesz részt a honvéd kadét ágazati szakképzésben.
(Felsőoktatásban tanulók esetén melyik intézményben hallgatja a honvédelmi ismeretek tantárgyat.)

 




Kitöltési útmutató

1.    A pályázati adatlapot NYOMTATOTT nagybetűvel, olvashatóan vagy géppel lehet kitölteni.
2.    A levelezési cím rovatot csak akkor kell kitölteni, ha az eltér a lakcímtől, egyébként kérjük üresen hagyni.
3.    A pályázó a 20…/20…-..s tanév végi tanulmányi átlageredményét a bizonyítvány másolatának hitelesített (iskola által lepecsételt és aláírt) iratával igazolhatja, melyet a pályázathoz csatolni kell. Pályázatot az nyújthat be, aki legalább 3,00 átlagú tanulmányi eredményt ért el (a bizonyítványában szereplő tantárgyak átlagából számítva, beleértve a magatartás és szorgalom értékelését), emellett legalább jó magaviseletű tanuló, illetve fegyelmi felelősségre vonásban nem részesült hallgató.
4.    Csak az a tanuló pályázhat, aki a Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgyat a 20…/20…-..s tanévben tanulni fogja, vagy a felsőoktatásban felvette a honvédelmi ismeretek tantárgyat. Erről az iskola által kiállított hivatalos igazolást a pályázathoz csatolni kell. Ez alól kivételt képeznek a honvéd kadét ágazati szakképzésben tanuló pályázók!
5.    Az ösztöndíj a pályázó nevére nyitott, ennek hiányában a törvényes képviselő nevére szóló bankszámlára kerülhet folyósításra.
6.    A szülők/gondviselők hozzájárulása szükséges a pályázat beadásához és a személyes adatok kezeléséhez, ugyanakkor a 16. életévüket betöltött tanulók a személyes adatok kezeléséhez önállóan is hozzájárulhatnak.
7.    A pályázatokat a kiírási határidőig kizárólag postai úton lehet eljuttatni, azaz nem lehet ügyvitelen keresztül, vagy futárral sem!
8.    A borítékra rá kell írni: „Pályázat Lippai Balázs ösztöndíjra”.
9.    A hiányosan megküldött pályázati adatlapok nem kerülnek besorolásra! Hiánypótlásnak helye nincs, tehát azon dokumentumok, amelyek nem a pályázattal együtt érkeztek be, nem értékélhetők.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
–    hiánytalanul és olvashatóan kitöltött, aláírt pályázati adatlap
(működő e-mail-címmel és telefonszámmal);
–    Honvédelmi/Katonai alapismeretek tantárgy tanulásának vagy a honvédelmi ismeretek tantárgy felsőoktatásában történő részvételének igazolása (az oktatási intézmény által lepecsételt és aláírt igazolás);    
Ez alól kivételt képeznek a honvéd kadét ágazati szakképzésben tanuló pályázók!
–    tanulmányi átlageredményt igazoló bizonyítvány másolatának hitelesített (iskola által lepecsételt és aláírt) irata;
–    kézzel írott önéletrajz, amelyből megismerhetők a pályázó családi körülményei, jövőjéről való elképzelése, a Magyar Honvédség eszme- és értékrendszeréhez való kötődése;
–    kézzel írott motivációs levél;
–    a pályázó iskolájának véleménye a tanuló/hallgató tevékenységéről (jellemzés);
–    hátrányos helyzetet igazoló dokumentum (szociális/gyermekvédelmi ellátásban történő részesülés igazolása) vagy annak hivatalos másolata;
–    ámogatólevél a helyi roma önkormányzattól vagy az Országos Roma Önkormányzat helyileg illetékes képviselőjétől (a magukat roma származásúnak valló pályázók esetében);
–    az előző tanév(ek)ben ösztöndíjban részesült hallgatók esetében rövid összefoglaló arról, miben jelentett segítséget a korábban elnyert támogatás.
10.    Pályázni csak az aktuális tanévre szóló pályázati adatlappal lehet, a korábbi évek nyomtatványain benyújtott pályázatok nem értékelhetők.
11.    További információkat a 06-1-474-1111/22-242-es melléken kérhetnek.

A pályázati adatlaphoz csatolt adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok, hogy a fent megadott személyes és különleges adataimat a Honvédelmi Minisztérium, valamint a HM Védelemgazdasági Hivatal a pályázaton történő részvétel elbírálása, illetve a kifizetések lebonyolítása érdekében kezelje, nyertes pályázóként pedig hozzájárulok nevemnek a Honvédelmi Minisztérium honlapján történő közzétételéhez, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: , év hó nap

……………………………………………
16. életévét betöltött pályázó aláírása


A pályázati adatlaphoz csatolt adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok a saját és gyermekem személyes és különleges adatainak – a tájékoztatóban megfogalmazottak szerinti – kezeléséhez. Hozzájárulok, hogy gyermekem a pályázaton részt vegyen, a pályázat elnyerése esetén neve a Honvédelmi Minisztérium honlapján közzétételre kerüljön, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapon feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: , év hó nap

Szülő/gondviselő neve, aláírása:
……………………………………………
szülő/gondviselő aláírása

3. melléklet a 23/2018. (VII. 19.) HM utasításhoz28


Pályázati adatlap
a honvédelmi tárca gondoskodási körébe tartozó árvák tanulmányi ösztöndíjához
(Kérjük, hogy az adatlapot olvashatóan NYOMTATOTT NAGYBETŰVEL szíveskedjen kitölteni!)


1.    Az igényjogosult/törvényes képviselő tölti ki:

Az igényjogosult gyermek neve:………………………………………………………………………………………………..
Az igényjogosult gyermek születési helye:……………………………………………………………………………………..
Az igényjogosult gyermek születési ideje:……………………………………………………………………………………...
Az igényjogosult gyermek anyja leánykori neve:………………………………………………………………………………
Az igényjogosult gyermek lakcíme:…………………………………………………………………………………………….
Az igényjogosult gyermek adóazonosító jele (amennyiben még nem részesült ösztöndíjban):
……………………………………………………………………………………………..……………………………………
Az igényjogosult gyermek szülője/törvényes képviselője neve:
……………………………………………………………………………………………..……………………………………
Az igényjogosult gyermek vagy a szülője/törvényes képviselője telefonszáma:
……………………………………………………………………………………………..……………………………………
Bankszámlaszám (ahová az ösztöndíj átutalásra kerül – nem saját bankszámlaszám esetén a szülőé/törvényes képviselőé):
……………………………………………………………………………………………..……………………………………
Értesítési e-mail-cím: ……………………………………………………………………………………………..……………

2.    Az oktatási intézmény tölti ki:

Az oktatási intézmény neve, mellyel az igényjogosult jogviszonyban áll:……………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………..……………………………………

Igazolom, hogy az igényjogosult*:
–    nappali tagozaton általános iskolai tanulmányokat folytat;
–    nappali tagozaton középiskolai tanulmányokat folytat;
–    nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytat;
–    nappali iskolarendszerű szakképzésben vesz részt.

Kelt: , év hó nap
………………………………………………    ……………………………………………
az oktatási intézmény bélyegzője    ügyintéző aláírása

3.    Mellékelni kell az alábbiakat:

–    a 20…/20… tanév II. félévéről szóló iskolalátogatási igazolást,
–    az előző tanév/I. félévi bizonyítvány másolatát,
–    az árvaellátást megállapító határozat másolatát (amennyiben még nem részesül ösztöndíjban, illetve amennyiben 25. életévét betöltötte).


A lenti adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok, hogy a megadott személyes adataimat a Magyar Honvédség Parancsnoksága Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: MHP SZCSF), valamint a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) a pályázaton történő részvétel elbírálása, illetve a kifizetések lebonyolítása érdekében kezelje, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázatban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.

Kelt: , év hó nap

………………………………………………    ……………………………………………
szülő/törvényes képviselő    16. életévét betöltött pályázó
aláírása    aláírása


A pályázati adatlaphoz csatolt adatkezelési tájékoztató ismeretében hozzájárulok a saját és 16. életévét be nem töltött gyermekem személyes adatainak – a tájékoztatóban megfogalmazottak szerinti – kezeléséhez. Hozzájárulok, hogy gyermekem a pályázaton részt vegyen, továbbá felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázatban feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.**


Kelt: , év hó nap
……………………………………………
szülő/törvényes képviselő
aláírása

Megjegyzés:
…………………………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………
1

Az utasítást a 47/2021. (VIII. 31.) HM utasítás 6. §-a hatályon kívül helyezte 2021. szeptember 1. napjával.

2

A 3. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 4. § a) pont aa) alpontja a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. § (1) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (2) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (1) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 7. § (2) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 7. § (3) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 7. § (4) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 10. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

12

A 11. § (1) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 13. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 14. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

15

A 16. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § g) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 17. § (1) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

17

A 18. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 19. § (2) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § d) és h) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 19. § (3) bekezdés a) pontja a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § i) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 20. § (4) bekezdését a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 7. §-a iktatta be.

21

A 21. § (2) bekezdése a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 22. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

23

A 24. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

24

A 26. § a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

25

A 27. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

26

Az 1. melléklet a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 12. § a) pontjával megállapított szöveg.

27

A 2. melléklet a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 12. § b) pontjával megállapított szöveg.

28

A 3. melléklet a 36/2019. (V. 3.) HM utasítás 12. § c) pontjával megállapított szöveg.

*:

A megfelelő rész aláhúzandó.

**

16. életévét be nem töltött pályázó esetén szükséges a nyilatkozat kitöltése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére