• Tartalom

187/2018. (X. 9.) Korm. rendelet

187/2018. (X. 9.) Korm. rendelet

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 25/2018. (II. 26.) Korm. rendelet módosításáról1

2018.10.10.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 25/2018. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 187/2018. (X. 9.) Korm. rendelethez


1.     A Rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 21. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

(A)

(B)

(C)

(1.)

(Beruházás megnevezése)

(Beruházás tartalma)

(Megvalósítás helyszíne)


21.

TÁMOGAT-LAK – Férőhelykiváltás Andornaktályán

A beruházás keretében 60 férőhely kerül kitagolásra támogatott lakhatási formában 12 férőhelyes ingatlanokba, továbbá egy szolgáltató- és foglalkoztató- központ jön létre.

Andornaktálya, II. Rákóczi Ferenc út 289. szám alatti, belterület 353/1 helyrajzi számú ingatlan
Maklár, belterület 293/1 helyrajzi számú ingatlan
Maklár, belterület 293/4 helyrajzi számú ingatlan
Maklár, belterület 1024 helyrajzi számú ingatlan
Nagytálya, belterület 300 helyrajzi számú ingatlan


2.     A Rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 32. sora helyébe a következő rendelkezés lép:

 

(A)

(B)

(C)

(1.)

(Beruházás megnevezése)

(Beruházás tartalma)

(Megvalósítás helyszíne)


32.

A Boróka Otthon kiváltása Zalaapátiban

A beruházás keretében 72 férőhely kerül kitagolásra támogatott lakhatási formában 12 férőhelyes ingatlanokba, továbbá egy szolgáltató- és foglalkoztató- központ jön létre.

Egeraracsa, belterület 48/3 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület 588/9 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület 588/6 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület 582/1 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület, Jókai utca 107. szám alatti,
79 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület 68/5 helyrajzi számú ingatlan
Zalaapáti, belterület 44 helyrajzi számú ingatlan

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. október 11. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére