• Tartalom

1561/2018. (XI. 10.) Korm. határozat

1561/2018. (XI. 10.) Korm. határozat

egyes állami tulajdonú ingóságok tulajdonjogának a moldovai Védelmi Minisztérium Diagnosztikai Központ részére történő ingyenes átruházásáról1

2018.11.10.

A Kormány, figyelemmel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével aláírt „Békepartnerség” program Keretdokumentumának törvénybe iktatásáról, és annak a Magyar Köztársaság által történő végrehajtásáról szóló 1995. évi LXVII. törvénnyel kihirdetett „Békepartnerség” Programban (PfP) történő részvételből eredő kötelezettségek teljesítése érdekében a partnerországok – kiemelten Moldova – számára a biztonsági és védelmi reformok megvalósításában történő segítségnyújtási kötelezettségének teljesítése, valamint Moldova Tervezési és Felülvizsgálati Folyamatban (PARP) foglalt céljainak elérése érdekében, és az 1997. évi XXXVII. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és a Moldovai Köztársaság között Budapesten, 1995. április 19-én aláírt, a baráti kapcsolatok és együttműködés alapjairól szóló Szerződésre,

a) az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdése, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 50. § (1a) és (1b) bekezdése alapján dönt az állam tulajdonában és a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében álló, 1. melléklet szerinti vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról a moldovai Védelmi Minisztérium Diagnosztikai Központ részére,

b) felhívja a honvédelmi minisztert, hogy az átadás-átvétel megvalósítása érdekében vegye fel a kapcsolatot a kijelölt átvevővel, és gondoskodjon az átadás-átvétel lebonyolításáról.

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1561/2018. (XI. 10.) Korm. határozathoz


A moldovai Védelmi Minisztérium Diagnosztikai Központ részére ingyenesen átadásra kerülő állami vagyon jegyzéke

1. Röntgen rétegfelvétel szerkezet SIEMENS SOMATOM EMOTION 6 CT, egyedi azonosító: 43805-CT;

2. Signa 1,5 T Texc. HD MRISIGNA 1,5T EXCITE HD ADVANTAGE MRI, egyedi azonosító: R4774 (HU1099MR1).
1

A határozatot az 1583/2019. (X. 15.) Korm. határozat 2. pontja visszavonta 2019. október 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére