• Tartalom

1109/2018. (III. 19.) Korm. határozat

1109/2018. (III. 19.) Korm. határozat

az Árpád-ház Program első üteme keretében, 2018–2023 között megvalósuló tudományos-szakmai alprogramok részletes végrehajtási tervéről, az ehhez szükséges források biztosításáról, valamint az Árpádok történelmi művét bemutató, Székesfehérváron megvalósuló hazai kiállítás előkészítésének folytatásáról

2018.03.20.

1. A Kormány egyetért azzal, hogy az Árpád-ház Program első üteme keretében, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely és környezete megújítását célzó, „Az ország bölcsője”, továbbá a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” című nagyszabású kiállítás kiemelt alprogramjai mellett az Árpádok kulturális örökségével kapcsolatos egyéb tudományos-szakmai alprogramok is megvalósuljanak annak érdekében, hogy az Árpádok korára irányuló tudományos kutatások, valamint az Árpádokhoz kapcsolódó más örökségi helyszínekre irányuló értékőrző és megújító tevékenységek új lendületet kaphassanak, és erősödjön az ezek legfrissebb eredményein alapuló kulturális ismeretközvetítés, köznevelés.

2. A Kormány egyetért az 1. pont szerinti célokat szolgáló tudományos-szakmai alprogramoknak az Árpádok történelmi művét bemutató, az Árpád-ház Program első üteme (2016–2022) keretében Székesfehérváron megvalósuló hazai kiállítás előkészítéséről szóló 1793/2017. (XI. 8.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 8. pontja alapján kidolgozott részletes végrehajtási tervével és 2018–2023 közötti megvalósításával.

3. A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 50. Kulturális szakmai feladatok támogatása alcím, 5. Árpád-ház Program tudományos-szakmai projektjeinek támogatása jogcímcsoporttal történő kiegészítését.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

4. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2018. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 30 061 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 11. Közgyűjtemények cím javára az alábbi ütemezésben:

aa) első ütem: 12 000 000 forint,

ab) második ütem: 18 061 000 forint;

b) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 82 628 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 50. Kulturális szakmai feladatok támogatása alcím, 5. Árpád-ház Program tudományos-szakmai projektjeinek támogatása jogcímcsoport javára az alábbi ütemezésben:

ba) első ütem: 16 877 000 forint,

bb) második ütem: 65 751 000 forint;

c) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 300 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 43. Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok jogcímcsoport javára;

d) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – legfeljebb 51 304 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a Kvtv. 1. melléklet XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet, 3. MTA kutatóközpontok, kutatóintézetek cím javára az alábbi ütemezésben:

da) első ütem: 14 000 000 forint,

db) második ütem: 37 304 000 forint;

e) – a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagjának bevonásával – legfeljebb 147 500 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a Kvtv. 1. melléklet LXV. Bethlen Gábor Alap fejezet, 4. Nemzetpolitikai célú támogatások cím javára.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) és b) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a c) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a d) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

az e) alpont tekintetében a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja

Határidő: az aa) alpont, ba) alpont, c) alpont, da) alpont és az e) alpont tekintetében 2018. április 30.

az ab) alpont, bb) alpont, db) alpont tekintetében 2018. július 1-jét követően a felmerülés ütemében

5. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2019. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 124 275 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

b) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 300 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

c) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont részére legfeljebb 55 868 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében;

d) – a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagjának bevonásával – legfeljebb 72 500 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés LXV. Bethlen Gábor Alap fejezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a b) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

a d) alpont tekintetében a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja

Határidő: a 2019. évi központi költségvetés tervezése során

6. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2020. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 95 281 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

b) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 300 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

c) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont részére legfeljebb 42 763 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a b) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során

7. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2021. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 63 463 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

b) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 300 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

c) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont részére legfeljebb 38 235 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a b) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

Határidő: a 2021. évi központi költségvetés tervezése során

8. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2022. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 35 206 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

b) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 300 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

c) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont részére legfeljebb 43 773 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet javára.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a b) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

Határidő: a 2022. évi központi költségvetés tervezése során

9. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az 1. és 2. pont szerinti tudományos-szakmai alprogramok megvalósítása érdekében a 2023. évben gondoskodjon

a) – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – legfeljebb 77 586 000 forint központi költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

b) – a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával – legfeljebb 33 500 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezetében;

c) – a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben – a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont részére legfeljebb 39 057 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezetében.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

az a) alpont tekintetében az emberi erőforrások minisztere

a b) alpont tekintetében a Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együttműködésben

Határidő: a 2023. évi központi költségvetés tervezése során

10. A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kulturális örökségvédelemért való felelőssége körében – az emberi erőforrások miniszterének bevonásával – vizsgálja meg az Árpád-ház Program második ütemének előkészítése keretében a határon túli Árpád-kori templomok megújítását célzó alprogram folytatásának lehetőségét, és annak forrásigénye és ütemezése vonatkozásában készítsen előterjesztést a Kormány részére azzal, hogy a célra biztosítandó összeg évente 200 000 000 forint lehet.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: az Árpád-ház Program első ütemének 2022. évi felülvizsgálata és második ütemének előkészítése során

11. A Kormány elrendeli az Árpádok történelmi művét bemutató, Székesfehérváron megvalósuló hazai kiállítás előkészítésének folytatása érdekében a Szent István Király Múzeum (az ingatlan-nyilvántartás szerint a Székesfehérvár belterület 266 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a 8000 Székesfehérvár, Fő utcában található) épülete rekonstrukciójához szükséges engedélyes és kiviteli tervek elkészítése és a múzeumi részlegek kiköltöztetése, elhelyezése céljára a 2018. évben 393 730 000 forint forrás egyszeri átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 11. Közgyűjtemények cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 18. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása cím javára, az 1. melléklet szerint.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

belügyminiszter

Határidő: azonnal

12. A Kormány egyetért azzal, hogy a belügyminiszter külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján a 11. pont szerint átcsoportosított összeg terhére 393 730 000 forint támogatást nyújtson Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a támogatói okirat kiállítását követően.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: azonnal

13.1

1. melléklet az 1109/2018. (III. 19.) Korm. határozathoz


IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

372317

 

18

 

 

 

 

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

185 216 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

208 514 000

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

218672

 

11

 

 

 

 

 

Közgyűjtemények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-388 730 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-5 000 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

218672

 

11

 

 

 

 

 

Közgyűjtemények

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-393 730 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

393 730 000

 

 

 

 

 

 

 

 

393 730 000

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 13. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére