• Tartalom

10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasítás

10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasítás

az egyes meghatározott juttatások után a munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulási adó bevalláshoz és megfizetéshez szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről*

2018.12.13.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezetendő intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő adó bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás teljesítésének végrehajtásáról az alábbi

szakutasítást

adom ki.


1. A szakutasítás hatálya

a) a Honvédelmi Minisztériumra,
b) a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe és fenntartói irányítása alá tartozó szervezetekre és
c) a Magyar Honvédség hadrendje szerinti szervezetekre [az a)–c) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek] terjed ki.

Felkérem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját, tegye lehetővé a szakutasításban foglaltak végrehajtását.

2. A honvédelmi szervezeteknél biztosított egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után az adó bevallását, az adóelőleg megfizetését – központilag – a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) végzi. Az adó- és járulékbevallás elkészítéséhez a saját pénzügyi és számviteli szervezeti elemmel rendelkező honvédelmi szervezet esetén a pénzügyi és számviteli szervezeti elem referense, illetve a saját pénzügyi és számviteli szervezeti elemmel nem rendelkező honvédelmi szervezet esetén a pénzügyi utaltságot ellátó gazdálkodás támogató és pénzügyi ellátó referatúrák referense (a továbbiakban együtt: pénzügyi referens) az 1–3. melléklet szerinti adattartalommal havonta adatszolgáltatást teljesítenek.
3. Nem kell adatszolgáltatást teljesíteni azon juttatásokról, amelyekről az információ a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: HM KGIR) integrált Személyügyi adminisztrációs és Bérszámfejtési Alrendszerében (a továbbiakban: HM KGIR HRMS) rögzítésre került. (Így például nem kell jelenteni a béren kívüli juttatásként biztosított pénzösszeg juttatásról, a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásról, az önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulásról, a bankszámla-hozzájárulásról, a helyi bérlet meghatározott mértékű térítéséről.)

4. A havi adatszolgáltatást írásban, elsődlegesen szkennelt formában, elektronikus úton (szerv.hm.vgh.kiri.jajo@hm.gov.hu), vagy telefaxon (Fax: 27-389) kell teljesíteni a HM VGH Központi Illetményszámfejtő és Rendszerüzemeltető Igazgatóság Járandóságfolyósítási, Adó- és Járulékelszámolási Osztálya (a továbbiakban: HM VGH KIRI JAJO) részére. Az adatközlő lapokat akkor is meg kell küldeni, ha az adatszolgáltatás nemleges. A nemleges adatszolgáltatást az adatközlő lapok sorainak kihúzásával kell jelezni. Az adatszolgáltatást alátámasztó okmányokat, bizonylatokat, nyilvántartásokat a pénzügyi referens tárolja.

5. A tárgyhónapról szóló adatszolgáltatás HM VGH KIRI JAJO részére történő megküldésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 5. Amennyiben a tárgyhónapot követő 5. pihenőnapra, munkaszüneti napra esik, abban az esetben az adatszolgáltatást az azt követő első munkanap munkaidő végéig kell teljesíteni.

6. A HM VGH KIRI JAJO írásban intézkedik az adatszolgáltatást elmulasztó, vagy hibás, hiányos adatszolgáltatást benyújtó pénzügyi referens felé a mulasztás pótlására, a hiba kijavítására, illetve a hiányosság pótlására.

7. A pénzügyi referens a 6. pont szerinti intézkedést követő munkanap végéig teljesíti, illetve javítja a hibás vagy hiányos adatszolgáltatást.

8. Ez a szakutasítás az aláírása napján lép hatályba, rendelkezéseit először a hatályba lépést követő hónapra vonatkozó adatszolgáltatás teljesítésénél kell alkalmazni.

9. Hatályát veszti az egyes meghatározott és béren kívüli juttatások után a munkáltatót terhelő adó bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről szóló 4/2013. (HK 3.) számú HM VGHÁT szakutasítás, valamint az azt módosító 15/2013. (HK 8.) HM VGHÁT és a 8/2015. (HK 4/2016.) HM VGHÁT szakutasítás.

Sulyok János s. k.,
HM védelemgazdaságért felelős
helyettes államtitkár

1. melléklet a 10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasításhoz

honvédelmi szervezet neve 1. sz. példány

Nyt. szám:

 

Havi adatszolgáltatás az egyes meghatározott juttatások után a munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó
és egészségügyi hozzájárulás bevallásához

Pénzügyi azonosító □ □ □ Érvényesség dátuma (év, hónap) □ □ □ □ □ □

Cím/alcím □ □ □ □ GSZ: □ □ □ □ □ □

Fsz.

Kötelezettségek

Adó alapja (Ft)

1.

Az olyan ingyenes vagy kedvezményes termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, amelynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá az egyidejűleg több magánszemély számára szervezett, ingyenes vagy kedvezményes rendezvénnyel, eseménnyel összefüggésben viselt költség (ha az döntő részben vendéglátásra, szabadidőprogramra irányul), ha nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek jövedelmét.

2.

Törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése következtében a magánszemélynek ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem.

3.

Adómentesnek, üzleti ajándéknak nem tekinthető üzletpolitikai (reklám) célú juttatás, amely nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá.

4.

A szolgálat érdekében áthelyezettek, illetve vezényeltek természetbeni élelmezése.

5.

A szolgálat érdekében áthelyezettek, illetve vezényeltek természetbeni élelmezésének étkezési utalványban történő megváltása.

6.

Az IBH/Közös Akarat feladatban résztvevő honvédségi kormánytisztviselői, közalkalmazotti és munkavállalói állomány részére biztosított térítésmentes természetbeni élelmezési ellátás.

7.

8.




A havi adatszolgáltatás adatai megegyeznek a honvédelmi szervezet nyilvántartásaiban,

valamint a HM KGIR-ben rögzített jelentésre köteles adatokkal.


Kelt: ......................................................, 201.... ............................................... hó ............-n



P. H.



.......................................................................

aláírás

Készült: ……….. példányban

Egy példány: …….. lap

Ügyintéző: ………………………. (Tel.: ………)



Megjegyzések:

1. Az 1. melléklet 1. sorában kell feltüntetni többek között a honvédelmi szervezet nyílt napja, családi napja, fegyvernemi nap, egyéb rendezvénye (ideértve a Honvédelem Napja vagy a nemzeti ünnepeink, így például március 15., augusztus 20., október 23.) kapcsán felmerült, döntően vendéglátással (étel, ital), szabadidőprogrammal kapcsolatos költségeket (mint például a játszóház-, vagy az előadóművészek díját).

2. Az 1. melléklet 2. sorában kell feltüntetni többek között a MÁV START Klub kártyacsaládba tartozó kártyák jogszabály alapján kifizetett értékét.

3. Az 1. melléklet 3. sorában kell feltüntetni az adómentesnek, üzleti ajándéknak nem minősülő ún. reklámajándékot és szóróajándékot. Ennek megfelelően itt kell elszámolni például a honvédelmi szervezet rendezvényén a résztvevőknek adott ajándéktárgyra fordított kiadást, feltéve, hogy az ajándéktárgy egyedi értéke személyenként nem haladja meg a minimálbér 25 százalékát (pl. logóval ellátott póló, toll, sapka, iratmappa, reklám óra stb.).

4. Az 1. melléklet 4. sorában kell jelenteni a szolgálat érdekében áthelyezettek és vezényeltek részére a térítésmentesen igénybe vett élelmezési norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás kifizetett, havi összegét.


Az 1. melléklet 4. sorában kell kimutatni továbbá a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet, valamint a köztisztviselők és munkavállalók élelmezési ellátásáról szóló 25/2009. (IV. 3.) HM utasítás alapján a kedvezményesen vagy térítésmentesen juttatott, adómentesnek nem minősülő élelmezés értékét is.

5. Amennyiben a szolgálat érdekében áthelyezettek és vezényeltek részére az élelmezési norma szerinti természetbeni élelmezési ellátás vagy egyes részétkezések helyett étkezési utalvány kerül kiadásra, annak értékét az 1. melléklet 5. sorában kell feltüntetni. Az utalványt minden esetben annak a pénzügyi referensnek kell szerepeltetnie az adatszolgáltatásban, aki azt ténylegesen biztosította.

6. Az 1. melléklet 6. sorában kell jelenteni IBH/Közös Akarat feladatban résztvevő honvédségi kormánytisztviselői, közalkalmazotti és munkavállalói állomány részére biztosított térítésmentes természetbeni élelmezési ellátás összegét.

7. A szakutasításban nem nevesített, a KGIR-ből nem lekérdezhető munkáltatói adatszolgáltatási kötelezettségről – a repülő hajózó állomány részére természetben nyújtott kötelező rekreáció értékének kivételével – az 1. melléklet további soraiban kell adatot szolgáltatni.

2. melléklet a 10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasításhoz

honvédelmi szervezet neve     1. sz. példány


Havi adatszolgáltatás a vezetékes, valamint a mobiltelefon szolgáltatással kapcsolatos kifizetésekről

Pénzügyi azonosító □ □ □ Érvényesség dátuma (év, hónap) □ □ □ □ □ □

Cím/alcím □ □ □ □ GSZ: □ □ □ □ □ □

Fsz.

Kötelezettség

A kifizetett összeg (Ft)

A kifizetett összeg 20%-a (Ft)

1.

A számla összege (áfával)

 



Magánszemélyek által megtérített összeg: ................................................ Ft


A havi adatszolgáltatás adatai megegyeznek a honvédelmi szervezet nyilvántartásaiban,

valamint a HM KGIR-ben rögzített jelentésre köteles adatokkal.


Kelt: ......................................................, 201.... ............................................... hó ............-n



P. H.



.......................................................................

aláírás

Készült: ……….. példányban

Egy példány: …….. lap

Ügyintéző: ………………………. (Tel.: ………)



Megjegyzések:

1. A 2. melléklet 1. sorában azoknak a honvédelmi szervezeteknek kell jelenteni a telefonszolgáltatások díját, ahol telefonszámlák – ideértve a külföldi telefonszámlákat is – kifizetése folyik. Itt a telefonszolgáltatás címén kifizetett összegeket, valamint az azok után fizetendő adó összegét kell jelenteni.

2. Telefonszolgáltatásként a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. § (1) bekezdés b) pontja szerint az alábbi szolgáltatásokat kell figyelembe venni:

a) helyi távbeszélő-szolgáltatás,

b) távolsági távbeszélő-szolgáltatás,

c) mobiltelefon-szolgáltatás,

d) internetprotokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel-szolgáltatás.

3. melléklet a 10/2018. (HK 7.) HM VGHÁT szakutasításhoz



honvédelmi szervezet neve     1. sz. példány


Havi adatszolgáltatás a reprezentációról és üzleti ajándékról

Pénzügyi azonosító □ □ □ Érvényesség dátuma (év, hónap) □ □ □ □□□

Cím/alcím □ □ □□ GSZ: □ □ □ □□□

 

Fsz.

Kötelezettség

Adó alapja (Ft)

1.

Reprezentáció

2.

Üzleti ajándék





A havi adatszolgáltatás adatai megegyeznek a honvédelmi szervezet nyilvántartásaiban,
valamint a HM KGIR-ben rögzített jelentésre köteles adatokkal.

Kelt: ......................................................, 201.... ............................................... hó ............-n


P. H.


.......................................................................
aláírás
Készült: ……….. példányban
Egy példány: …….. lap
Ügyintéző: ………………………. (Tel.: ………)





Megjegyzések:
A 3. számú mellékletben az adatszolgáltatásnak minden típusú reprezentációt és üzleti ajándékot, valamint a külső személyi juttatások terhére biztosított ajándékokat tartalmaznia kell, kivéve a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklet 8.19. pont b) alpontja szerinti adómentes reprezentációt és ajándékot (azaz a honvédelmi miniszter által az államközi és az államok feletti szervezetekkel kapcsolatos diplomáciai esemény alkalmával nyújtott vendéglátást (ételt, italt) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat /utazás, szállás, szabadidőprogram stb./, adott ajándékot).
A reklámanyagok, propagandaanyagok, üzleti ajándékok kiadásain (függetlenül attól, hogy azok azonnal felhasználásra kerülnek vagy sem) a nettó értéket kell elszámolni. Az ezen tételekhez kapcsolódó Áfá-t a 05351. működési célú előzetesen felszámított Áfa főkönyvi számlákon kell rendezni, így az adatszolgáltatás összeállításakor a fentiek szerint lekért adatokat az Áfa értékkel növelni kell.
*

A szakutasítást a 18/2018. (HK 1/2019.) HM VGHÁT szakutasítás10. pontja hatályon kívül helyezte 2018. december 13. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére