• Tartalom

8/2017. (VII. 6.) FM utasítás

8/2017. (VII. 6.) FM utasítás

a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenységének egységes szakmai alapelvek szerinti ellátásáról1

2017.07.08.

A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendeletben foglaltak végrehajtásának elősegítése céljából, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenységének egységes szakmai alapelvek szerinti ellátása érdekében a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A nemzeti park igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenység egységes alapelvek szerinti ellátása érdekében az utasítás 1. melléklete tartalmazza a Vagyonkezelési Szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat).

(2) Az utasítás hatálya a Földművelésügyi Minisztériumra (a továbbiakban: Minisztérium), valamint a természetvédelemért felelős miniszter irányítása alatt álló nemzeti park igazgatóságokra (a továbbiakban: igazgatóság) terjed ki.

(3) Az utasítást a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv (a továbbiakban: földalapkezelő szerv) tulajdonosi joggyakorlása alatt és az igazgatóságok vagyonkezelésében álló földrészletek, halastavak és a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény (a továbbiakban: Fkbt.) 12/C. § (2) bekezdése alapján az igazgatóság tulajdonosi joggyakorlása alatt álló földrészletek tekintetében (a továbbiakban együtt: földrészletek) kell alkalmazni.

(4) A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 68. § (9) bekezdésében foglaltak alapján a törvény erejénél fogva az igazgatósági vagyonkezelésben álló barlangok vagyonkezelése során az utasítás előírásait nem kell alkalmazni.

(5) Az utasítás 1. melléklet 4. pontja, valamint az utasítás 2–5. függelékei szerinti adatszolgáltatás kiterjed az igazgatóságok állatállományára is.

2. § A mezőgazdasági földrészletek haszonbérbe adása esetében az utasítás 7. függeléke, illetve halastavak haszonbérbe adása esetében az utasítás 9. függeléke szerinti szerződésmintát kell alkalmazni, amely a szerződő felek által lényegesnek tartott egyéb szerződéses feltételekkel, speciális kezelési feltételekkel kiegészíthető.

3. § Ezen utasítást a hatályos szerződések módosítása tekintetében is alkalmazni kell.

4. §2

5. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 8/2017. (VII. 6.) FM utasításhoz


Vagyonkezelési Szabályzat

1. Természetvédelmi célú vagyonkezelés alapelvei

1.1. A természetvédelmi kezelést végző igazgatóságok és az egyéb vagyonkezelők, illetve tulajdonosok közötti nézeteltérések kiküszöbölésére, a természetvédelmi érdekek maradéktalan érvényesülése, továbbá az állami költségvetés kímélése érdekében törekedni kell arra, hogy az igazgatóságok mind nagyobb kiterjedésű területen lássanak el vagyonkezelői feladatokat.
1.2. Az egységes természetvédelmi kezelés és vagyonkezelés keretében:
a) a természetvédelmi közérdek és a magánérdekek közti megfelelő egyensúly fenntartását,
b) az egységes, természetvédelmi célú területkezelés kiterjesztését,
c) a természetvédelmi célú élőhelyfejlesztések megvalósítását,
d) a támogatási rendszerektől független, szerződéses alapon nyugvó, kedvező földhasználati formák meghonosítását és fenntartását,
e) az igazgatóságok hatékony működésének biztosítását
kell célul tűzni.
1.3. A vagyonkezelés egyéb, gazdasági hasznosítást is feltételező formáitól eltérően, az igazgatóságoknak a természetvédelmi vagyonkezelés során a haszonelvű vagyonszerzés szempontjait is megelőzően a természetvédelmi értékek megóvását kell biztosítaniuk.
1.4. Amennyiben az igazgatóság valamely jogügylete a Magyar Állam számára osztatlan közös tulajdoni forma létrejöttét eredményezi, úgy törekedni kell az 1/1 arányú állami tulajdon mielőbbi elérésére. Az osztatlan közös tulajdoni formát eredményező igazgatósági jogügyletek elsődlegesen a védett természeti területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény végrehajtását szolgáló cselekmények eredményeként megengedettek. Egyéb esetekben csak szakmailag kivételesen indokolt esetben, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár előzetes, írásbeli jóváhagyásával köthető olyan jogügylet, amely osztatlan közös tulajdoni forma létrejöttét eredményezi a Magyar Állam számára.

2. Az igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenysége

2.1. Az igazgatóságok vagyonkezeléssel kapcsolatos kötelességei
2.1.1. Az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenysége - alapító okiratba foglalt - alaptevékenységként ellátandó állami feladat.
2.1.2. Az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységének sajátosságait a vagyonkezelésükben lévő földrészletek természetvédelmi kezeléséből eredő kötelezettségek, a területen folytatható gazdálkodásnak a természetvédelmi célokra tekintettel korlátozott volta, valamint az őshonos és régen honosult háziállatok állományának génrezervátumként való fenntartása képezi. Az állatállományok (megfelelő létszám, faj- és fajtaösszetétel esetén) a génmegőrzés mellett a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken a természetvédelmi érdekeknek megfelelő területfenntartást, -gondozást, és ezzel a természetvédelmi kezelés ellátását is biztosítják.
2.1.3. Az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységükkel kötelesek a vagyonkezelésükben lévő természetvédelmi értékek fenntartásának feltétlen elsőbbséget biztosítani és ezzel a természetvédelmi oltalom alatt álló természeti területet vagyonkezelő további személyek vagy szervezetek számára jó példát nyújtani. Az igazgatóságok természetvédelmi vagyonkezelési tevékenységére vonatkozó követelmények, az igazgatóságok feladatkörei kiterjednek az alábbiakra:
a) a vagyonkezelési tevékenység összehangolása más szakterületekkel,
b) a természetvédelmi szakterület egységes vagyonkezelési tevékenysége, valamint a döntéshozatali folyamatok segítése érdekében a vagyonkezelési tervezési, jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése,
c) a földalapkezelő szervvel és jogelődjeivel kötött vagyonkezelési szerződésben foglalt egyéb kötelezettségek pontos teljesítése,
d) a vagyonkezelési tevékenység átláthatóságának biztosítása, figyelemmel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre és a tevékenység transzparenciáját biztosító egyéb jogszabályok előírásaira,
e) a vagyonkezeléssel kapcsolatos vis maior esetek felmerülésekor a Minisztérium haladéktalan tájékoztatása.
2.2. Saját, illetve idegen használat
2.2.1. Az igazgatóság vagyonkezelési feladatait az utasítás 1. § (2) bekezdése szerinti földrészleteken, a természetvédelmi kezelési előírások alapján a következő kétféle módon láthatja el:
a) saját használat: a vagyonkezelési tevékenységet teljes egészében az igazgatóság saját maga, a rendelkezésre álló (saját vagy bármely jogcímen jogszerűen használt) eszközeivel és alkalmazottaival végzi, illetve szolgáltatásként másokkal végezteti;
b) idegen használat: a vagyonkezelés meghatározott tevékenységeit, vagy valamennyit az igazgatóság ellenszolgáltatás fejében kiadja másnak, azaz a használat és a hasznok szedése jogának átengedésére irányuló visszterhes szerződést köt.
2.2.2. Természetvédelmi szempontból a saját használatnak szükséges elsőbbséget adni. Saját használat keretében a meglévő erőforrásokat - azok szűkössége miatt - a természetvédelmi szempontból legfontosabb (leginkább veszélyeztetett) területek kezelésére kell koncentrálni.
2.2.3. Saját használat
a) A földhasználat és a termőföldhöz, valamint víztestekhez kapcsolódó jogok tekintetében az érintett területek megfelelő természetvédelmi kezelése érdekében törekedni kell ezen jogok önálló, saját hasznosítására.
b) Az igazgatóság vagyonkezelésében lévő, illetve oda újonnan kerülő területek esetében a saját használat vagy a használatba adás kérdésének eldöntése - az e szabályzatban foglaltak alapján - az igazgatóság vezetőjének hatáskörébe tartozik.
c) A saját használatban tartott földrészletek természetvédelmi kezelési munkáinak elvégzése során az igazgatóságnak - a rendelkezésre álló humánerőforrás és gépkapacitás függvényében - törekednie kell a saját munkavégzés előnyben részesítésére.
2.2.4. Idegen használat
a) A természetvédelmi célok elérése, a megfelelő kezelési eljárások alkalmazása az idegen használat során is elsődlegességet élvez, melynek érvényre juttatása az igazgatóság feladata. A használatba adás folyamatában - az igazgatóság vagyonkezelési koncepciójának figyelembevételével - törekedni kell arra, hogy a használó lehetőség szerint igénybe vehesse a területalapú mezőgazdasági támogatásokat, különös tekintettel az agrár- környezetgazdálkodási kifizetésekre.
b) A használatba adás az igazgatóság feladata, az arra vonatkozó konkrét döntés az igazgatóság vezetőjének át nem ruházható hatáskörébe tartozik.
c) Használatba adás esetén az igazgatóság a földalapkezelő szerv által kijelölt ügyvéd közreműködésével lefolytatja a pályázati eljárást és gondoskodik a nyertes pályázóval történő haszonbérleti szerződés megkötéséről. A földalapkezelő szerv által kijelölt ügyvéd közreműködése szükséges különösen a következőkhöz:
ca) a beérkezett pályázatok érvényességi kritériumok szerinti vizsgálatát végző bontási, valamint az értékelését végző értékelő bizottság (a továbbiakban együtt: bizottság) munkájához jogi támogatás, jogi tanácsadás nyújtása, különös tekintettel a pályázóknak a szerződés teljesítésére való alkalmasságának vizsgálatára a pályázati felhívásban és kiírásban meghatározott szempontok szerint, valamint a csatolt dokumentumok valódiságának ellenőrzésére;
cb) a bizottság ülésein való részvétel a jogszerűség biztosítása érdekében; jogsértés esetén a jogszerű állapot helyreállítása céljából történő figyelemfelhívás az igazgatóság, valamint a bizottság részére; súlyos jogsértés vagy annak valószínűsége esetén a pályázati eljárás felfüggesztésének kezdeményezése;
cc) a beérkezett pályázatok felbontásához, értékeléséhez, elbírálásához, valamint a bizottság üléseihez szükséges okiratok, illetve iratminták szerkesztése;
cd) a nyertes pályázóval kötött haszonbérleti szerződés jogi ellenjegyzése.

3. A haszonbérbe adás

3.1. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 262/2010. kormányrendelet) 43/D. § (2) bekezdése alapján pályázati eljárás lefolytatása nélküli használatba adás, haszonbérleti szerződés meghosszabbítása
3.1.1. A pályázati eljárás lefolytatása nélkül - az állami tulajdonban és az igazgatóságok vagyonkezelésében levő - használatba adott földrészletekről az igazgatóság részletes és tételes nyilvántartást köteles vezetni az 4 függelék szerinti tartalommal.
3.1.2. A haszonbérleti szerződés meghosszabbítására kizárólag akkor van módja az igazgatóságnak, ha a haszonbérlő a szerződésből eredő kötelezettségeit teljesítette és vállalja az új követelményeknek megfelelő szerződés betartását is.
3.1.3. Pályázati eljárás lefolytatása nélküli használatba adás esetén a szerződés elválaszthatatlan részét kell képeznie a 1. függelék szerinti Nyilatkozatok Záradékának.
3.2. Pályázati eljárás keretében történő használatba adás
3.2.1. A 262/2010. kormányrendeletben foglaltakon túl a pályázati felhívásnak tartalmaznia kell az alhaszonbérbe adás, a más személy, szerv használatába, hasznosításába adás teljes körű tilalmát.
3.2.2. Az érintett terület természetvédelmi értékeinek a használatból eredő veszélyeztetettségétől függően biztosíték előírását követelheti meg az igazgatóság. Biztosítékként a haszonbérleti díj - a szerződéskötést követő - előre történő kifizetését célszerű előírni. A biztosíték mértékét úgy kell megállapítani, hogy az arányos legyen mind az egyébként megfizetendő haszonbérleti díjjal, mind az érintett földrészlet természeti értékeinek - a használattól függő - veszélyeztetettségével.
3.2.3. A haszonbérleti pályázati kiírás kötelező elemeit a 6. illetve 8. függelék tartalmazza, amelyet az igazgatóság a pályázatban szereplő földrészletek sajátosságaira való tekintettel további feltételekkel kiegészíthet. A pályázati felhívást a 262/2010. kormányrendelet 7. § (1) bekezdésében rögzített tartalommal a 6. illetve 8. függelékben szereplő pályázati kiírás alapján kell elkészíteni.
3.2.4. A pályázatok értékelése során a 6. függeléknek a Haszonbérleti Pályázati Kiírás 5. mellékletében, halastavak esetében pedig a 8. függeléknek a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiírás 6. mellékletében rögzített értékelési szempontrendszert kell alkalmazni.
3.2.5. Az értékelési szempontrendszerben az anyagi vonatkozásokkal szemben a természetvédelem érdekeinek kell prioritást biztosítani.
3.3. Az ajánlatok elbírálása
3.3.1. Az ajánlatok megfelelő kezeléséért az igazgatóság igazgatója, az elbírálás rendjének betartásáért az igazgatóság igazgatója és a bírálók személyesen felelősek.
3.3.2. Haszonbérbe adás esetén a kötelezően alkalmazandó haszonbérleti díj összege - a 3.3.3. pont kivételével - 1250 Ft/AK/év. Az 1250 Ft/AK/év mértékű díjnál magasabb mértékű haszonbérleti díj kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha a haszonbérleti pályázattal érintett terület kiterjedése pontosan megegyezik a lejáró haszonbérleti szerződéssel érintett terület kiterjedésével. Ebben az esetben az igazgatóság kizárólag a lejáró szerződésben szereplő haszonbérleti díjat állapíthat meg a pályázati kiírásban. Amennyiben a haszonbérleti pályázattal érintett ingatlanok között művelés alól kivett művelési ágú ingatlan szerepel, a haszonbérlet ellenértékének számításakor a környező, a kivett terület valós használatával megegyező művelési ágú ingatlanok AK értékének átlagát kell alapul venni.
3.3.3. A halastavak haszonbérbe adása esetén a kötelezően alkalmazandó haszonbérleti díj összege 50.000 Ft/hektár, mely a 262/2010. kormányrendelet 28/A. §-a szerint csökkenthető.
3.4. Összeférhetetlenségi szabályok
3.4.1. Az összeférhetetlenség és az elfogultság kizárása érdekében az ajánlatok elbírálásában a résztvevők az ajánlatok felbontása előtt nyilatkozatot kötelesek aláírni. A dokumentumban a 262/2010. kormányrendelet 24. § (1) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi, és bármely, a pályázat objektív elbírálását akadályozó elfogultsági ok fenn nem állásáról kell írásban nyilatkozni. Aláírt nyilatkozat hiányában az elbírálásban nem lehet részt venni. Az ajánlat elbírálásakor a résztvevő köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok fennáll.
3.4.2. Valótlan nyilatkozat kitöltése esetén az érintett személy három évig nem vehet részt ajánlatok elbírálásában.
3.4.3. Ha a valótlan nyilatkozat miatt az összeférhetetlenséget nem lehetett az elbírálás során kizárni, és ennek következtében az összeférhetetlenségben érintett ajánlattevő számára kedvező döntés született, a döntést haladéktalanul vissza kell vonni, és a valótlan nyilatkozatot kitöltő személlyel szemben munkáltatójánál, illetve delegálójánál fegyelmi eljárást kell kezdeményezni.
3.4.4. Az igazgatóság nem köthet haszonbérleti szerződést vezetőjével, alkalmazottjával, valamint azok közeli hozzátartozójával akár természetes személyként, akár jogi személy képviseletében járnak el.
3.5. A szerződéskötés általános szabályai, a jogviszony fennállása során alkalmazandó szabályok
3.5.1. Az igazgatóságnak a haszonbérlőt a pályázat benyújtásakor a 262/2010. kormányrendelet 43/D. § (7) bekezdésében foglaltak tekintetében, büntetőjogi felelőssége teljes tudatában írásban nyilatkoztatnia kell. A nyilatkozatban közölt hamis adatok és tények a haszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondását eredményezik.
3.5.2. A haszonbérleti szerződések kötelező elemeit az 7. függelék tartalmazza.
3.5.3. A haszonbérbe adáskor figyelembe kell venni az adott vagyonelemre vonatkozó hatályos szabályozást, ideértve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény vonatkozó korlátozásait, a haszonbérbe vehető maximális területnagyságra, illetve aranykorona értékre vonatkozó korlátozásokat is.
3.5.4. A haszonbérlet időtartama - szakmai szempontokat is alapul véve - legfeljebb 10 év lehet. A szerződés pályázati eljárás nélküli meghosszabbítása kizárólag a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 18. § (1c) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén lehetséges.
3.5.5. A szerződés egyoldalú felmondásáról a haszonbérlőt tértivevényes postai úton kell értesíteni.
3.5.6. Az esedékességkor meg nem fizetett haszonbérleti díjat lejárt követelésként kell kezelni, amelynek behajtásáról az igazgatóság köteles intézkedni. Erről csak törvényben meghatározott módon és esetekben lehet lemondani.
3.5.7. A haszonbérleti díj mérséklésének lehetőségét az igazgatóság az 7. függelék szerinti haszonbérleti szerződésminta kiegészítésével a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény szabályaihoz képest szűkítheti, vagy attól eltérően határozhatja meg.
03.5.8. Az igazgatóság mint haszonbérbe adó köteles a haszonbérlet fennállása alatt a haszonbérleti szerződésben foglaltak betartását rendszeresen ellenőrizni.
3.5.9. Az Fkbt. 12/C. § (2) és (3) bekezdései alapján hasznosított területekről befolyt, az ismeretlen jogosultat illető ellenértéket az igazgatóság elkülönítetten (pl. az e célra létrehozott letéti számlán) kezeli. Ugyanígy kell eljárni az Fkbt. 12/C. §-a alapján ismeretlen jogosult számára jogszerűen járó pénzbeli kártalanítási összeg kifizetésének teljesítése során is.

4. A vagyonkezelt területek vagyonnyilvántartása, adatszolgáltatás

4.1. A vagyonkezeléssel kapcsolatos operatív (igazgatósági) feladatok ellátása és a központi információs igények kiszolgálása (tájékoztatás, döntés-előkészítés, statisztikai adatközlések stb.) a Természetvédelmi Információs Rendszer (a továbbiakban: TIR) vagyonnyilvántartáshoz kapcsolódó moduljain keresztül történik. Az adatokról kimutatást, elemzést, a működési terület szerint érintett igazgatóság, valamint az egész ország területére vonatkozóan a Minisztérium jogosult lekérdezni.
4.2. Az igazgatóságok a TIR-ben vezetett naprakész nyilvántartásaik alapján a vagyonkezelésükben levő földrészletekkel, valamint állatállománnyal összefüggésben adatot szolgáltatnak a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár részére. Az adatszolgáltatás számszerű és szöveges részből áll.
4.3. Az igazgatóságoknak a vagyonkezelésükben lévő területekről a 2-4. függelékben, az állatállományról az 5. függelékben meghatározott adatokat kell szolgáltatniuk.
4.4. A 2-4. függelékben meghatározott adatokat félévente, a tárgyév június 30-i állapotnak megfelelően a tárgyév július 20-ig, valamint a december 31-i állapotnak megfelelően a tárgyévet követő év február 28-ig kell teljesíteni.
4.5. Az 5. függelékben meghatározott adatokat évente, a tárgyév december 31-i állapotnak megfelelően a tárgyévet követő év február 28-ig kell teljesíteni.
4.6. Valamennyi esetben az adatszolgáltatás részét képezi a rövid, szöveges értékelő jelentés, amelynek tartalmaznia kell az igazgatóságok vagyonkezelésében lévő saját kezelésű és használatba adott földrészletei vonatkozásában bekövetkezett változások okait, az adatok értelmezését segítő magyarázatokat (pl. területátvétel, elővásárlási jog gyakorlása, művelésiág-váltás, haszonbérletek felmondása). Az adatszolgáltatást elektronikus és nyomtatott formában kell teljesíteni.
4.7. A fentiekben előírt adatszolgáltatási kötelezettség nem mentesíti a haszonbérlőt - vagy saját kezelés esetén az igazgatóságot - a jogszabály alapján előírt egyéb adatközlési előírások teljesítése alól (pl. OSAP-rendszerű lehalászási adatszolgáltatás).

5. A vagyonkezelési tevékenység tervezésére vonatkozó kötelezettségek

5.1. Hosszú távú (10 éves) természetvédelmi vagyonkezelési terv.
5.1.1. A hosszú távú természetvédelmi vagyonkezelési terv az igazgatóság vagyonkezelésében lévő területek és a védett természeti értékek fenntartását, megőrzését és fejlesztését szolgáló 10 éves terv.
5.1.2. Az igazgatóságok 10 évente hosszú távú természetvédelmi vagyonkezelési tervet dolgoznak ki. A 10 éves terv az igazgatóságok vagyonkezelésében lévő valamennyi területre - lehetőség szerint földrészletenként - megadja a területen elérni kívánt célállapotot, és azt, hogy ezt a célállapotot az igazgatóság saját használatban vagy használatba adással tervezi elérni. A 10 éves tervben meg kell határozni, hogy az egyes területeken a kitűzött célállapot eléréséhez milyen tevékenységeket kell a terv időtartama alatt elvégezni.
5.1.3. Különös figyelmet kell fordítani az állatállományt, gépparkot, humánerőforrás-kapacitást érintő fejlesztési célok rögzítésére. A 10 éves terv a feladatokat a korlátos kapacitások és feltételek reális, a tervkészítés időszakában ismert paramétereinek figyelembevételével, természetvédelmi fontosság szerint (a megőrzendő területek, értékek veszélyeztetettsége, értékessége) rangsorolva tartalmazza.
5.1.4. A hosszú távú vagyonkezelési tervben világos, szervezetileg egységesen meghatározott stratégiai irányvonalakat kell lefektetni, többek között annak érdekében, hogy az igazgatóság tervezett vagyonkezelési tevékenységéről az érintettek (pl. haszonbérlők) nagyobb időtávlatban is tájékozódhassanak és döntéseiket azok ismeretében hozhassák meg.
5.2. Éves igazgatósági természetvédelmi célú vagyonkezelési terv és jelentés.
5.2.1. Az igazgatóságoknak minden évben március hónap 31. napjáig a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár által kiadott formában és szöveges magyarázatokkal kiegészített éves jelentést kell tenniük, valamint rögzíteniük kell az adott év tervezett vagyonkezelési tevékenységének várható eredményeit. Az elkészült terveket a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár tárgyév május 31-ig hagyja jóvá.
5.2.2. Az éves vagyonkezelési tervezési rendszerben a tervezésnek és a tervek teljesülésének (jelentés) egységesen és országos szinten azonos formában kell megjelennie. A tervezési és jelentési rendszer nem érinti az igazgatóságok adatszolgáltatási kötelezettségét, tekintettel arra, hogy ennek a földrészletek tényleges területhasználatára alapozottan, az igazgatóságok által megvalósított területkezelési tevékenységről kell részletes, országosan is összesíthető információt adnia.

6. Az igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelésével szembeni követelmények

6.1. A földrészletek természetvédelmi célú kezelésének az élő és élettelen természeti értékek hosszú távú fenntartását, a tájképi, kultúrtörténeti értékek megőrzését kell szolgálnia. Natura 2000 területek esetében a hasznosítás módja, és a területen végezhető tevékenységek meghatározása során figyelembe kell venni az adott területre vonatkozó természetvédelmi célkitűzéseket.
6.2. Amennyiben a védett természeti terület a jogszabályban kihirdetett kezelési tervvel nem, de kezelési terv dokumentációval rendelkezik, úgy elsősorban az abban meghatározottak szerint kell a vagyonkezelési tevékenységre vonatkozó követelményeket kialakítani.
6.3. A területkezelést meghatározó általános szakmai szempontok:
a) az élőhely kedvező természeti állapotának megőrzése, fenntartása, helyreállítása;
b) a védett fajok élőhely-igényeinek minél szélesebb körű biztosítása;
c) a természeti erőforrások fenntartható használata, ennek keretében a természeti adottságokhoz igazodó földhasználat megvalósítása;
d) a tájegységre jellemző extenzív, hagyományos gazdálkodási módok és az azokkal fenntartható táji értékek megőrzése;
e) az inváziós és termőhely-idegen növényfajok megtelepedésének és terjedésének megakadályozása, állományuk visszaszorítása mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással;
f) inváziós lágy és fás szárú fajok termesztésének tiltása természetvédelmi oltalom alatt álló területen.
6.4. Szántóterületek természetvédelmi célú vagyonkezelésének alapelvei
6.4.1. Természet- és környezetkímélő szántóföldi növénytermesztés, takarmánytermesztés folytatható ott, ahol a földhasználat a táj ökológiai adottságainak megfelelő növényfaj- és fajtaszerkezet, vetésforgó alkalmazása, továbbá szerves trágya használatra alapozott tápanyag-gazdálkodás, s megfelelő agrotechnika, talajművelés, növényvédelem révén természetvédelmi célokat szolgál.
6.4.2. A szántó művelési ágú földrészleteket általában az alábbi esetekben indokolt továbbra is szántó művelési ágban tartani:
a) ha a szántóföldi műveléshez kötött, vagy azt is igénylő természeti értékek (pl. túzok, daru őszi, téli táplálékának biztosítása) ezt szükségessé teszik;
b) ha az állatállomány (pl. őshonos és régen honosult háziállatok) takarmányszükséglete azt indokolja;
c) ha tájvédelmi, gazdálkodástörténeti szempontok ezt indokolják;
d) ha a természetes növénytakaró rekonstrukciója valamely oknál fogva nem lehetséges.
6.4.3. A domborzati és talajadottságok, mikroklíma, vízháztartás figyelembevételével meg kell vizsgálni, hogy természetvédelmi szempontból indokolt-e a védett természeti terület szántóként való fenntartása és használata. A 7%-nál magasabb lejtőszög esetében a szántót javasolt gyepesíteni vagy erdősíteni. A szikes és vizes élőhely-rendszerbe ékelődő zárványszántókon, illetve a szikes tavakkal közvetlenül érintkező területrészeken a gyepterületek helyreállításáról kell gondoskodni.
6.4.4. Talajművelés: Nedves talajviszonyok mellett a talaj szerkezetét romboló, a talaj felszínét károsító agrotechnikát, nehéz gépeket tilos használni. Minimális munkaműveleti rendszert kell alkalmazni. Ennek alapvető feltétele az optimális időszakban és talajállapotban történő művelés. Mélyítő szántás, meliorizáció nem végezhető. A szántóval határos gyepekbe történő beszántás, vagy egyéb durva károsítás idegen használat esetén a haszonbérleti szerződés azonnali hatályú felmondását vonja maga után.
6.4.5. Vetésszerkezet: Elsősorban a hagyományos, tájra, illetve tájegységre jellemző áru- és takarmánynövények, -fajták és változatok termeszthetők, melyek nem igényelnek intenzív termesztéstechnológiát, így pl. a pohánka, kender, köles, len, pillangósok és egyéb növényvédelmi beavatkozást kevésbé igénylő kultúrnövények. Génmódosított növény termesztése szigorúan tilos.
6.4.6. Tápanyag-utánpótlás: A tápanyag-utánpótlást elsősorban szerves trágyázásra és pillangósok vetésére, zöldtrágyázásra kell alapozni.
6.4.7. Növényvédelem: A védekezésnél a megelőzést, a károsítók, illetve a gyomok elleni mechanikai és biológiai eljárásokat kell előtérbe helyezni. A kijuttatandó készítményt elsősorban az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények közül kell kiválasztani. Peszticidek kizárólag földi kijuttatással alkalmazhatók. Szintetikus úton előállított növényvédő szerek használata csak indokolt esetben, illetve zárlati vagy vizsgálatköteles veszélyes károsítók esetén, előzetes szemle alapján, egyedi hatósági engedélyeztetés után lehetséges. Ezeknél törekedni kell az integrált környezetkímélő növényvédelmi rendszerben engedélyezett készítmények alkalmazására. A készítmények közötti választásnál figyelembe kell venni a készítmények vízi szervezetekre, madarakra, emlősökre, hasznos ízeltlábúakra gyakorolt veszélyességét, toxicitását, a hatóanyag felezési idejét, mobilitását, perzisztenciáját.
6.4.8. Betakarítás: Kaszálás, aratás során kiszorító kezelést kell alkalmazni, a kaszáló gép csak úgy üzemeltethető, ha láncfüggönyös vadriasztóval van felszerelve. A területen széna- vagy szalmakazal, depónia és bármilyen szerves anyag (biomassza) előzetes egyeztetést követően helyezhető el.
6.4.9. A területen esetlegesen található hulladék eltávolítása kötelező.
6.4.10. A 6.4.1-6.4.9. pontban foglalt általános feltételeken túl, egyedi elbírálás alapján, további szabályozás alkalmazható. Ilyen különösen az éjszakai munkavégzés tilalma, az eltérő kezelésű terület megjelölése, a kötelezően előírt vetésszerkezet vagy a lucernatelepítés egyéb szabályozása, ami vonatkozik a lucerna feltörésének tilalmára, a spontán visszagyepesedés elősegítésére, a kaszálás módjára, időpontjára.
6.5. Gyepterületek természetvédelmi célú vagyonkezelésének alapelvei
6.5.1. A gyepterületek megőrzésére törekedni kell, művelési ág váltására csak különösen indokolt esetben kerülhet sor.
6.5.2. A gyepterületeken végezhető tevékenységekre vonatkozó általános használati korlátozások, tilalmak:
a) gyepfeltörés, melioráció, műtrágya kijuttatása, vegyszerhasználat - kivéve az inváziós növényfajok ellen szükségessé váló, indokolt mértékű, szakszerű védekezést - tilos,
b) felülvetés, öntözés, felszíni vizek elvezetése - kivéve amennyiben a belvíz közvetlenül lakóépületet vagy gazdasági épületet veszélyeztet - tilos,
c) gyep égetése - kivéve a természetvédelmi érdekből történő égetést - tilos,
d) a területhasználó köteles a területre kikerülő hulladékot saját költségén eltávolítani,
e) a mechanikai jellegű ápolási munkák (pl. tisztító kaszálás, hengerezés) térbeli és időbeni korlátozások alá esnek az érintett terület természeti értékei függvényében, a gyepfelszín maradandó károsítása tilos,
f) a területhatárok megjelölése csak természetes anyagokból készült jelölő eszköz alkalmazásával történhet.
6.5.3. Legeltetéssel történő hasznosítás esetén:
a) a legeltethető állatok faját, fajtáját, a legeltethető állatlétszámot, valamint a legeltetés időszakát és a legeltetési fordulókat úgy kell megválasztani, hogy az hatását tekintve optimálisan biztosítsa a legeltetett gyep mint élőhely és a rajta előforduló prioritással rendelkező természeti értékek megmaradását,
b) a hagyományos legeltetés és a jószágállomány (elsősorban őshonos és régen honosult magyar háziállatok; főként szarvasmarha, bivaly, juh és ló) folyamatos fejlesztése kívánatos az adott gyeptípusra jellemző természetvédelmi szempontból kívánatos állapot fenntartásának függvényében, túllegeltetés csak természetvédelmi érdekből történhet, míg az alullegeltetést az állatállomány létszámának növelésével szükséges elkerülni,
c) az optimális állatlétszámot a legelő állateltartó képessége alapján kell kiszámítani, a területen élő természeti értékek speciális igénye, a fű hozama, a gyep típusa, a gyep regenerációs képessége, a talaj sérülékenységének figyelembevételével,
d) a legeltetés időtartama a védett, veszélyeztetett fajok életciklusától és az időjárástól függően, de általában április 24. és október 31. között lehetséges,
e) a téli legeltetés (november 1. és április 23. között) az adott gyeptípusra jellemző természetvédelmi szempontból kívánatos állapot fenntartásának függvényében lehetséges, a természetvédelmi hatóság engedélyével,
f) a legeltetett területen megtelepedő mérgező vagy szúrós gyomnövények elterjedését meg kell akadályozni,
g) a legelő állatok életmódjától idegen hajtása, sokszori terelése a gyepeken nem megengedett,
h) a legelőn tartott állatállomány elhelyezésére előzetesen egyeztetett helyen állandó, illetve ideiglenes jellegű, elsősorban természetes anyagokból (fa, nád) készült karám, továbbá hatósági engedély alapján villanykarám is létesíthető,
i) a karámos elhelyezés helyéről a felhalmozódott trágyát el kell szállítani és a területet a művelési ágának és természeti állapotának megfelelően kell visszaállítani.
6.5.4. Kaszálással történő hasznosítás esetén:
A kaszálást a területen élő védett, veszélyeztetett növény- és állatfajok ökológiai igényeinek megfelelően kell végezni:
a) a hazai klimatikus adottságok a réteken általában kétszeri kaszálást tesznek lehetővé, de természetvédelmi szempontból inkább az egyszeri kaszálás a kívánatos, különleges természetvédelmi érdekből egyes területek adott évi kaszálásából való teljes kivétele is indokolt lehet,
b) a kaszálás megkezdését az adott terület természeti értékeinek figyelembevételével kell meghatározni,
c) gépi kaszálás csak akkor végezhető, ha a talaj kellően száraz, keréknyomok nem képződnek,
d) a kaszálógép típusát helyesen kell megválasztani (a dobos kaszával szemben a korongos kasza munkagépek előnyben részesítendők),
e) a terület legalább 5, legfeljebb 10%-át kaszálásonként változó helyen kaszálatlanul kell hagyni,
f) a kaszálást a kaszálandó terület középpontjából indulva vagy a táblaszél mellől, az ott élő állatok zárványterületre szorítása nélkül kell elvégezni, a kaszálás során vadriasztó lánc használata kötelező,
g) a földön fészkelő madarak esetében a költés befejezéséig a fiókák sikeres kirepülése érdekében a kaszálást a fészkelő terület körül el kell hagyni,
h) előzetes terület-ellenőrzés során talált, fokozottan védett madarak fészkét azonnal be kell jelenteni az igazgatóságnak, a fészek körül a kaszálás mellőzésével pufferterületet kell biztosítani,
i) azokon a területeken, ahol jelentős egyedszámú a gerinctelen, kétéltű és hüllő fauna, védelmük érdekében magas tarló hagyandó, illetve a kaszálást területrészenként rotációban kell végezni,
j) a csomós gyepszerkezet megőrzése érdekében megfelelő magasságú fűtarló visszahagyása kötelező,
k) a magassásosok csak kézi vagy könnyű motoros géppel kaszálhatók, más évenkénti kezelést általában nem igényelnek; természetvédelmi indokkal, célirányosan legeltethetők, de gyakran elegendő a vegetációs időn kívül végzett kézi cserjeirtás is,
l) a zsombéksásosok csak kézi vagy könnyű motoros gépi kaszálással, illetve cserjeirtással kezelhetők,
m) egyes sovány gyepek, amelyek csak kis szénatermést adnak, átmenetileg szárzúzással is fenntarthatók, hosszabb távon azonban a kaszálás és a széna lehordása nem maradhat el, mert ennek elmaradása esetén a növénytársulás megváltozik,
n) a lekaszált, bebálázott szénát lehetőség szerint a bálázás utáni 30 napon belül el kell szállítani a területről.
6.5.5. A 6.5.1-6.5.4. pontokban foglalt általános feltételeken túl, egyedi elbírálás alapján, további szabályozás alkalmazható. Ilyen különösen a legeltetés tilalma, a kézi kaszálás megkövetelése, eltérő módon kezelendő terület megjelölése, a kezelés meghatározása (szükség esetén a bolygatás, zavarás tilalmával).
6.6. Erdőgazdálkodási tevékenység (vagyonkezelés védett természeti területen)
6.6.1. Az erdő vagyonkezelésének alapját - az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény keretfeltételeivel összhangban - az erdőgazdálkodási tevékenység folytatásának tervszerűségét biztosító erdőtervek előírásai képezik, a vonatkozó természetvédelmi előírások, illetve elvárások (időbeni korlátozások, technológiai elvárások) figyelembevételével.
6.6.2. A védett természeti területen lévő erdő vagyonkezelésének minden esetben a természetvédelmi kezelési terven, hiánya esetén annak megfelelő természetvédelmi szakanyagon (készülő, vagy elkészült, de kiadásra nem került természetvédelmi kezelési terv, természetvédelmi állásfoglalások, Natura 2000 fenntartási tervek, hatásbecslések, Natura 2000 természetvédelmi célkitűzések) kell alapulnia.
6.6.3. Az erdőtervezés során a saját vagyonkezelésben lévő területeket illetően, a gazdálkodó jogán is érvényesíteni kell a természetvédelmi célkitűzések érvényesülését, ezért:
a) azokon a területeken, ahol még nincsen természetvédelmi kezelési terv, ott a természetvédelmi követelményeket a természetvédelmi állásfoglalás alapján kell a körzeti erdőtervben megjeleníteni,
b) a védett természeti területnek is minősülő Natura 2000 területek esetében figyelembe kell venni a már elkészült Natura 2000 fenntartási terveket is, valamint az adott Natura 2000 terület természetvédelmi célkitűzéseivel összhangban kell a természetvédelmi kezelési elveket beépíteni az erdőtervezés folyamán,
c) a védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területek esetében a területre vonatkozó Natura 2000 természetvédelmi célkitűzéseket figyelembe kell venni és szempontként be kell építeni az erdőtervbe.
6.6.4. Folyamatos erdőborítást célzó módszerek kialakítása
a) A folyamatos erdőborítás távlati célként való megjelenítése (a folyamatos erdőborítást, vagy az erre való áttérést biztosító - szálaló, átalakító, faanyagtermelést nem szolgáló - üzemmódok, illetve a szálalóvágás) fontos cél még akkor is, ha a jelenlegi állománytípust idegenhonos, tájidegen fafajok határozzák meg. Erdőtervi tárgyaláson a fenti célt az adott erdőrészlet leírólapján távlati célállomány-típusként kell megjeleníteni.
b) Figyelmet kell fordítani az állományok előhasználatainak olyan módon történő elvégzésére, amely a későbbiekben a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodásra való átállást lehetővé teszi. Az igazgatóságok létesítsenek folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelési módszerek kialakítására irányuló kísérleti területeket, amelyek a későbbiekben mintaként szolgálhatnak a kidolgozott módszerek üzemi szintű bevezetéséhez.
6.6.5. Mennyiségi tervezés és alapja
a) Az erdőtervi fahasználati lehetőségeknek a tervezési ciklusban történő kihasználása érdekében fakitermelési stratégia elkészítése és nyomon követése javasolt, tekintetbe véve a fahasználati előírások sürgősségét.
b) Erdészeti munkák (ideértve a fakitermelést is) akkor tervezendők, ha azok a természetvédelmi értékek megóvásához, illetve a természeti állapotok javítása miatt kívánatosak, illetőleg az erdő fenntartásához szükségesek.
c) A jogszabályban foglalt határidők betartásával az éves erdőgazdálkodási tevékenységek terv- és tényadatait az igazgatóságok megküldik a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár részére az Erdészeti Hatósághoz történő beadását követően elektronikus formában. Ugyanígy megküldik az esetleges hatósági módosításokat is.
6.6.6. Éves gazdálkodási terv és alapja
a) Az éves természetvédelmi célú erdőkezelés költségeit alapvetően az erdőtervben szereplő fahasználati lehetőségek által kitermelt faanyag értékesítéséből származó árbevételből, szükség esetén az erdészeti célelőirányzatok rendelkezésre álló támogatási forrásaiból vagy egyéb forrás bevonásával kell biztosítani.
b) Az adott évre tervezett erdészeti ágazati gazdálkodási tervet a fakitermelési stratégia, az erdőművelési feladatok, valamint a többi erdészeti ágazathoz tartozó alágazat tevékenységének összevetésével kell bevételi és költség szinten megtervezni.
6.6.7. A vagyonkezelés erdészeti alágazatok szerinti elvárásai
6.6.7.1. Az erdőgazdálkodási tevékenység ágazatát a részletes időbeni és értékbeni nyomon követés, ellenőrzés, elszámolás céljából mennyiségi és értékbeni nyilvántartás szerint kell könyvelni, a könyvelésben az alábbiak szerinti költséghelyekre kell megbontani, és az alábbi szakmai elvek betartására kell ügyelni a tevékenység végzése során:
6.6.7.1.1. Magtermelés
6.6.7.1.1.1. Az erdészeti szaporítóanyagokról szóló 110/2003. (X. 21.) FVM rendeletben foglalt szabályozáson és az erdő természetes felújuló képességén túl az adott társulásban betöltött szerepét is figyelembe kell venni a gyűjtendő magnak, hogy hiányával ne romoljon a terület ökológiai rendszere.
6.6.7.1.1.2. Saját felhasználású igényen túli maggyűjtés csak úgy engedélyezhető, ha a folyamatos erdőborításra való törekvéseket és a természetes folyamatokat nem akadályozza.
6.6.7.1.1.3. Az igazgatóságok a 6.6.7.1.1.1. pontban hivatkozott rendeletben foglalt engedélyezési formanyomtatványok illetékes hatóság felé történő határidőn belüli megküldésén túlmenően, a "kisgyűjtők" és a magánszemélyek számára a jogosultságot gyűjtési jog gyakorlására csak papíralapú hozzájárulással, szerződés formájában engedhetik át. Ebben meg kell határozni a gyűjtés helyét, idejét, gyűjtendő szaporítóanyag faját, mennyiségét, minőségét, felvásárlási árát és kikötést kell tenni arra vonatkozóan, hogy a gyűjtő harmadik fél számára nem értékesíti a begyűjtött szaporítóanyagot.
6.6.7.1.2. Csemetetermelés
Az erdészeti szaporítóanyagokra vonatkozó jogszabályon túl az igazgatóságok szakmai felelőssége, hogy olyan szaporítóanyag felhasználását részesítsék előnyben, amely genetikai és származási szempontból a legjobban megfelel az adott élőhelynek.
6.6.7.1.3. Erdőfelújítás
6.6.7.1.3.1. Törekedve az erdő természetes állóképességének, vitalitásának megőrzésére és növelésére, előtérbe kell helyezni a természetközeli technológiák alkalmazását.
6.6.7.1.3.2. A folyamatos erdőborítás elérését megfelelő vágásvezetéssel, Pro Silva elveken alapuló erdőkezeléssel kell biztosítani.
6.6.7.1.3.3. Vegyszerezés csak a legszükségesebb esetekben alkalmazható, szelektív hatású vegyszerek, illetve szelektív kijuttatási módszerek alkalmazásával.
6.6.7.1.3.4. Vállalkozóval kötendő, az erdőfelújítási és -ápolási munkákról szóló szerződésben részletesen rögzíteni kell a megállapodó felek alapadatain, és a 6.6.7.3. pontban meghatározott adatokon kívül az ültetési és ápolási munkák módját.
6.6.7.1.3.5. Az igazgatóság köteles rendszeresen ellenőrizni és szükség esetén rögzíteni az erdészeti munkák helyességét, teljesítését.
6.6.7.1.4. Erdőtelepítés
6.6.7.1.4.1. A 6.6.7.1.3. pont rendelkezéseit az erdőtelepítésre is alkalmazni kell.
6.6.7.1.4.2. A talajélet felesleges bolygatásának elkerülésére a kivitelezéskor részleges talaj-előkészítést kell előnyben részesíteni, amennyiben ez nem hátráltatja elfogadhatatlan mértékben a kitűzött célok elérését.
6.6.7.1.5. Közmunka
Erdészeti közmunka vonatkozásában, a munkavédelmi törvényben, és az ezt végrehajtó rendeletben meghatározott munkavédelmi oktatáson túl, szakmai elméleti és gyakorlati oktatást (valamint szóbeli számonkérést vagy visszakérdezést) is kell tartani a munkavállalóknak, mely magában foglalja a fajok, a munkaműveletek, a használandó eszközök, és az Erdészeti Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 15/1989. (X. 8.) MÉM rendelet melléklete (Erdészeti Biztonsági Szabályzat) - ismeretének elsajátítását.
6.6.7.1.6. Fakitermelés
6.6.7.1.6.1. Vállalkozóval kötendő, az erdészeti fakitermelési munkákról szóló szerződésben részletesen rögzíteni kell a szerződő felek alapadatain, és a 6.6.7.3. pontban meghatározott adatokon kívül:
a) a kitermelendő fatérfogat faj szerinti összetételét;
b) szükség szerint a kitermelendő fatérfogat kor szerinti összetételét;
c) a kitermelendő fatérfogat becsült mennyiségét;
d) a kitermelendő fatérfogat várható választékát (választékterv).
6.6.7.1.6.2. A vágásterület felügyeletét meg kell szervezni. Az igazgatóság köteles rendszeresen ellenőrizni és ellenőrzési naplóban - melyet a munkavállaló, vagy a vállalkozó köteles magánál tartani a műveleti lappal és a szerződésével együtt - szükség esetén rögzíteni az erdészeti munkák, különösen a fakitermelés folyamatát különös tekintettel a kivitelezés szakmai helyességére (a fadöntések irányítására, az újulat megóvására, a megmaradó állomány és a talaj védelme érdekében a készletezés, a közelítés-kiszállítás és a szállítás mikéntjére kell ügyelnünk).
6.6.7.1.6.3. A fahasználatot végző vállalkozó választékolását - ha az eltérő választékok más-más árkategóriába esnek -, és készletezését - különösen, ha egyben vásárló is - állandóan nyomon kell követni. Lehetőség szerint a magasabb értékű iparifa választékolását az igazgatóság szakembere végezze, az értékesítési lehetőségek ismeretében.
6.6.7.1.6.4. Ahol a természeti érték vagy az erdei életközösség védelme azt lehetővé teszi (pl. idegenhonos monokultúrák kitermelése) lehetséges a "lábon álló" állomány értékesítése is. A szakszemélyzet előre felméri a fatérfogatot, és a várható választékok alapján meghatározza az értékesítendő állomány értékét.
6.6.7.1.6.5. Értékesítéskor szerződésben vagy egyéb írásos dokumentumban (pl. kiseladási bárca) kell rögzíteni az eladandó faanyag faj- és szükség szerint a korösszetételét, illetve választékait és mennyiségeit. Külön kell ellenőrizni, hogy a megállapodásban szereplő faanyagot szállítsák el.
6.6.7.1.6.6. Különös figyelmet kell fordítani a faanyag-készletek nyilvántartására és az elvégzett munkák szakszerű bizonylatolására (felvételi lap, vágástéri munkacsapat-összesítő, szállítójegy, rovatos raktárkönyv), a jelentési rend betartására, hogy az igazgatóság által végzett erdészeti munka szakmai színvonala mintaként szolgálhasson a többi gazdálkodó számára.
6.6.7.1.7. Erdei melléktermék
Erdei melléktermék gyűjtése kívánatos a vidéki termékskála bővítése, a gazdálkodás diverzifikációja és a természethez kötődő gazdálkodási formák elterjesztése miatt, ugyanakkor az erdei mellékhaszonvételek nem válhatnak kárára a védendő ökológiai rendszernek.
6.6.7.1.8. Vadgazdálkodás az erdőterületeken
Saját vagyonkezelésben és vadászati jogosultságban lévő erdőterületen az erdei vadkár megelőzése, és ezzel a természetes erdei életfolyamatok biztosítása alapvető fontosságú. Nem tervezhető vadkár ilyen területen és nem is fizethető ki. Törekedni kell az erdő vadeltartó-képességének megfelelő vadállomány kialakítására és fenntartására.
6.6.7.1.9. Parkerdei beruházás
6.6.7.1.10. Parkerdei fenntartás
6.6.7.2. A rendelkezésre álló egységes informatikai rendszerben és az erdő/üzemtervben naprakészen kell vezetni a természetvédelmi célú vagyonkezelés erdőgazdálkodási munkálatainak adatait.
6.6.7.3. Amennyiben az igazgatóságok nem saját eszközzel és nem saját munkavállalóival végeztetik el az erdészeti munkákat, minden esetben írásos megállapodást kell kötni a vállalkozóval. Ezen szerződésben részletesen rögzíteni kell a megállapodó felek alapadatain kívül:
a) az érintett erdőterületek elhelyezkedését (község, tag, részlet szinten);
b) az érintett erdőterület fafajösszetételét;
c) az érintett erdőterület nagyságát (hektárban megadva);
d) a végrehajtandó feladat természetvédelmi követelményeit, korlátozásait;
e) a munka elvégzésének határidejét;
f) a munka átvételének feltételeit;
g) a munka elvégzésének ellenértékét egységárban (pl. ápolás esetében Ft/ha, kézi ültetés esetében Ft/db, fakitermelés esetén Ft/m3) és összesítve is;
h) szükség szerint a minőségi munka biztosítására kialakított többletdíjazás mértékét és kikötéseit.
6.7. Halgazdálkodási tevékenységek halastavakon
6.7.1. A halastavak - jobbára mesterséges eredetük ellenére - különleges természetvédelmi értéket képviselnek hazánkban. A védett vízi és vizes élőhelyek esetében a halgazdálkodási tevékenységnek az élőhely összes védett populációjának (vízinövények, gerinctelenek, halak, kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök) életlehetőségeit kell megalapoznia, illetve ezekkel összhangban kell lennie.
6.7.2. A természetvédelmi oltalom alatt álló halastavakat - mint vízi élőhelyeket - a természetvédelemnek hosszú távon fenn kell tartania. A halastavakon, szemben az intenzív termelési módozattal, az extenzív vagy félintenzív halgazdálkodást kell választani. A halastavak kezelésének megtervezésekor a technikai szempontok mellett a meder és a környező területek ökológiai adottságait kell figyelembe venni.
6.7.3. A vonatkozó jogszabályok rendelkezése értelmében a természetvédelmi érdekek figyelembevétele mellett nem kell mindenáron haltermelési, halászati tevékenységet folytatni az adott területen, mivel halgazdálkodásnak minősül az is, ha a jogosult a hal és élőhelyének védelmével kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tesz. A hal és élőhelyének védelme érdekében azonban az adott vízterület halállományának fenntartása és az esetleges nemkívánatos folyamatok (pl. inváziós fajok megjelenése, állománynövekedése) kontrollja miatt a kezelésben fenn kell tartani az eseti jellegű állományfelmérő és -szabályozó halászat lehetőségét.
6.7.4. A bérbe adott halastavaknál a madarak riasztását olyan módon kell megszervezni, hogy az összhangban legyen a nemzetközi természetvédelmi egyezményekben foglalt elvekkel, a vadon élő madarak védelméről szóló, 1979. április 2-i 79/409/EGK tanácsi irányelv alapján kijelölt Natura 2000 madárvédelmi területeken folytatandó gazdálkodás elveivel, a hazai természetvédelmi jogszabályokkal, valamint a riasztás módszereit szabályzó, kapcsolódó jogszabályokkal. A saját hasznosítású halastavak esetében a madarak riasztása csak nagyon indokolt esetben végezhető.
6.7.5. Az elöregedett halastavak esetében a legsekélyebb, feliszapolódott halastavakon a hínártársulásokat rendszerint felváltja a gyors ütemben előretörő nádas, sásos, gyékényes. Ilyen körülmények között tómeder nyílt vizes részének megtartása érdekében szükséges rekonstrukciós beavatkozásokat úgy célszerű megvalósítani, hogy azok hagyjanak teret az értékes társulások kialakulásának is.
6.7.6. A halgazdálkodás fenntartása, fejlesztése érdekében tervezett kotrást is úgy célszerű végezni, hogy az eredeti termelési célú, egysíkú medencejelleget megtörve, növelni kell a meder felszínének tagoltságát. Költőszigetek létesítése, sekélyebb-mélyebb területek kialakítása is az élőhely változatosságát növeli.
6.7.7. A halastavak vagyonkezelése:
a) a saját használatú halastavakon elsősorban a vízi madarak táplálkozó-, fészkelő- és pihenőhelyeinek biztosítása, továbbá a vízi életközösség kialakulása érdekében a mindenkori ökológiai vízpótlásról - és indokolt esetben - a halivadék kihelyezéséről szükséges gondoskodni,
b) a saját és az idegen használatban lévő halastavakba egyaránt őshonos halfajok telepítését kell előtérbe helyezni,
c) idegen használatban lévő halastavaknál a haszonbérlő köteles a telepíteni kívánt halfajok mennyiségét és arányát írásban ismertetni az igazgatósággal,
d) a halastó meghatározott vízszintjének tartásáról, a vízutánpótlásról a haszonbérlő - a vízjogi engedélyben meghatározott módon - köteles gondoskodni,
e) április 1-jétől július 31-ig a halastó vízszintjének bárminemű megváltoztatása csak a természetvédelmi érdekek figyelembevételével történhet,
f) haszonbérbe adás esetén a halak etetésének módját, és a halastó tápanyag-utánpótlásának adatait a halgazdálkodási tervnek kell tartalmaznia, amelyet a haszonbérlő készít el, és véleményezésre átadja a működési terület szerint érintett igazgatóság részére,
g) egyenáramú elektromos halászati eszközt a haszonbérlő, csak a hatályos jogszabályok megtartása mellett használhat, természetvédelmi oltalom alatt álló halastavakon egyenáramú elektromos halászati eszköz kizárólag kutatási céllal, állománymentésre, valamint inváziós halfajok elleni védekezés esetén használható,
h) a halastórendszer mellett megtalálható, vizes élőhelyek elmocsarasíthatók és azokban ki lehet alakítani a megfelelő táplálkozó területeket,
i) a halgazdálkodáshoz elengedhetetlen a legalább 50%-os nyílt vízfelület, ami több más természetvédelmi szemponttal (pl. vízimadarak táplálkozó helyének biztosítása) is egybeesik, illetve összeegyeztethető,
j) a nyíltvizes halastavak partszegélyén meg kell hagyni a növényzettel borított (nádas, gyékényes) zónákat, mert ezek jó fészkelő-, és búvóhelyek a madarak számára.
6.8. Nádgazdálkodási tevékenységek
6.8.1. Magas biológiai, természetvédelmi és egyben gyakran jelentős gazdasági értékük miatt a nádasok kezelése megfontolt, tudományos felmérésekre alapozott kezelést igényel. A nádasok vagyonkezelése során a természetvédelmi szempontoknak megfelelő minőségű nádas kialakulásához a kedvező vízszint fenntartása kiemelkedően fontos természetvédelmi érdek. A természetes állapotú nádas aratása természetvédelmi szempontból általában szükségtelen, sőt rendszerint kerülendő, mert a nádas életközösség elszegényedését okozza. Lehetnek ugyanakkor olyan természetvédelmi szempontok, amelyek az aratást indokolják.
6.8.2. A nád aratásakor az alábbiakat kell figyelembe venni:
a) javasolt az ún. rotációs aratási módszer alkalmazása, melynek lényege az, hogy egy-egy adott területrész csak minden harmadik évben kerülhet levágásra, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségű úgynevezett "avas nádas" a nádban fészkelő madárfajok számára,
b) az aratás térbeli korlátozását, az avas nádterületek fenntartását elsősorban zoológiai szempontok (gerinctelen fauna védelme, nádi fészkelő közösségek megóvása stb.) indokolják; a nádfelület egyidejű teljes ún. felújító vágása csak kivételes esetben, megalapozott természetvédelmi céllal végezhető,
c) intenzív kezelés (évente vágás) csak időszakos (tavaszi) nyílt vízfelület kialakítása érdekében, illetve a természetvédelmi szempontból nem jelentős nádasoknál történhet,
d) szikes tavakon - vízen történő aratás esetén - a nádvágás célja és eredménye lehet a benádasodás teljes visszaszorítása a szikes tó vízfelületének és jellemző struktúrájának megőrzése céljából,
e) a nádaratást végző köteles olyan műszaki állapotban tartani a nádvágó gépeket, hogy elkerülhető legyen a műszaki meghibásodás, és az ebből eredő olajszivárgás, amennyiben az elővigyázatosság ellenére az mégis megtörténik, a szennyeződés tényét az igazgatóság felé jelezni kell, és meg kell szüntetni,
f) amennyiben a területen tűz keletkezik, annak továbbterjedését szántással, tárcsázással, a nádas felszaggatásával általában tilos megakadályozni, egyéb - nem vegyszeres - módon, pl. víz vagy tűzcsapó alkalmazásával, továbbá tűzpászta kiaratásával a nádarató köteles az oltást azonnal megkezdeni, és a tűzoltókat azonnal értesíteni,
g) a nádaratás megkönnyítése érdekében nem változtatható meg az érintett terület vízszintje,
h) védett természeti területen a nád tisztítása és osztályozása általában nem kívánatos, engedélyezni csak olyan területeken lehet (pl. szántó), ahol az ott folyó tevékenység nem okoz természetvédelmi érdeksérelmet,
i) természetvédelmi szempontból tisztítóvágás indokolt lehet, de csak az igazgatóságok által kijelölt helyen és gyakorisággal (minimum 10 évente) történhet,
j) a nádkészletező helyek teljes takarítását a haszonbérlőnek legkésőbb a nádkiszállítást követő 15 napon belül el kell végeznie,
k) a törmelék égetése tilos, csak külön eseti egyedi engedély birtokában végezhető,
l) a nádasok égetése is csak kivételesen, speciális természetvédelmi indokból engedélyezhető,
m) nád aratása csak vegetációs időn kívül, általában november 1. és február 15. között végezhető, ami az időjárás függvényében változhat, kivéve az elnádasodó mocsárrétek, láprétek és egyéb területek esetében, ahol a nád visszaszorítása zöld aratással történhet, ha a visszaszorítás, a nyílt vízfelület növelése a cél,
n) a nád vágását lehetőleg jégen kell elvégezni, ha nem cél a nádasok területének csökkentése,
o) Natura 2000 területek esetében a természetvédelmi célkitűzésekből eredő elvárásokkal összhangban kell végezni a nádaratást.
6.9. Gyümölcsös és szőlőterületek, kertek
6.9.1. A gyümölcsös, szőlő és kert művelési ágban lévő területek nagy kézimunka igénye miatt a saját gondozása helyett általában a haszonbérbe adás támogatandó. Ezekben a művelési ágakban általában a 7-17%-os lejtőkategória esetén javasolt tartani az adott termőföldet. Az adott táj termesztési hagyományaihoz alkalmazkodó rezisztens, illetve toleráns fajtákat kell telepíteni. Törekedni kell a meglévő ültetvények fenntartására, különös tekintettel a hagyományos fajták megóvására.
6.9.2. Génmódosított növény termesztése szigorúan tilos.
6.9.3. Amennyiben a szőlő, illetve gyümölcsös művelési ág a gyakorlatban természetvédelmi érdekből nem tartható fenn, akkor a célszerű művelésiág-változtatás iránya a rét, a legelő vagy az erdő művelési ág.
6.9.4. A terület megjelölése, lehatárolása csak természetes anyaggal (fa, nád, gyékény stb.) történhet, a mezsgyék fenntartása szükséges.
6.9.5. A területen esetlegesen található, illetve keletkezett hulladék eltávolítása kötelező.
6.9.6. Fa, tőke kivágása csak az igazgatóság egyetértésével lehetséges.
6.9.7. Tápanyag-utánpótlás: Elsősorban szerves trágyázásra és pillangósok vetésére, zöldtrágyázásra kell alapozni. Műtrágya használata csak tápanyagvizsgálaton alapuló szaktanácsadás alapján, az abban meghatározott mennyiségben és időzítésben, bedolgozás mellett alkalmazható, a hatósági engedélyeztetést követően. Mikrobiológiai készítmények, talajkondicionáló anyagok előzetes egyeztetés után alkalmazhatók.
6.9.8. Talajművelés: Az ültetvények gyommentesen tartása, mechanikai úton (kapálás, kézi szerszámos, gépi szerszámos talajművelés), vegyszermentesen ajánlott. Lejtős területeken ajánlatos a füvesítés és a lejtőre merőlegesen végzett művelés, ami védelmet nyújt a talajerózió kialakulása ellen. Gyepesített művelés esetén évente legalább egyszeri (lehetőség szerint kézi) kaszálást szükséges végezni. Amennyiben a kézi kaszálás nem megoldható, a gépi kaszálást úgy kell elvégezni, hogy az ne okozza a talaj maradandó károsodását. Gépi kaszálás során vadriasztó lánc alkalmazása kötelező. A területen szénakazal, depónia csak az igazgatóság egyetértésével helyezhető el. A kaszálást követő 20 napon belül össze kell gyűjteni a szénát, és el kell szállítani a területről.
6.9.9. Növényvédelem: A védekezésnél a megelőzést és a károsítók elleni mechanikai és biológiai eljárásokat kell előtérbe helyezni. A kijuttatandó készítményt elsősorban az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett készítmények közül kell kiválasztani. Peszticidek általában földi kijuttatással alkalmazhatók. Szintetikus úton előállított növényvédő szerek használata csak indokolt esetben, illetve zárlati vagy vizsgálatköteles veszélyes károsítók esetén, előzetes szemle alapján, egyedi engedélyeztetés után lehetséges. Ezeknél törekedni kell az integrált környezetkímélő növényvédelmi rendszerben engedélyezett készítmények alkalmazására. A készítmények közötti választásnál figyelembe kell venni a készítmények vízi szervezetekre, madarakra, emlősökre, hasznos ízeltlábúakra gyakorolt veszélyességét, toxicitását, a hatóanyag felezési idejét, mobilitását, perzisztenciáját.
6.9.10. Javasolható növényápolás, megelőző intézkedések:
a) megfelelő koronaforma kialakítása, illetve helyes metszésmód kiválasztása révén a lombozat szellőssé tétele;
b) a védekezés idejének meghatározása céljából feromoncsapdák alkalmazása a károsítók rajzásdinamikájának nyomon követésére;
c) előrejelzési módszerek alkalmazása, előrejelzési hálózat kialakítása;
d) a hasznos élő szervezetek védelme;
e) bizonyos gombabetegségek (monília) ellen hatásos lehet a mechanikai védekezés (a beteg ágak eltávolítása és elkülönített helyen, felügyelet mellett történő elégetése).
6.10. Az igazgatóságok vadállomány-kezelési gyakorlata
6.10.1. A vadállomány-kezelés gyakorlata:
a) Az igazgatóságok a saját vadászatra jogosultságuk alatti vadászterületeken kötelesek érvényesíteni a Szabályzatban foglalt előírásokat. Társult vadászati jog útján történő hasznosítás esetén az igazgatóságok tulajdonosi arányuk mértékében érvényesítik a Szabályzatban foglalt előírásokat.
b) A vadászterületeken a vadállomány-fenntartás és -szabályozás (a továbbiakban vadállomány-kezelés) a természetvédelmi kezelési terveknek megfelelő vagyonkezelés szerves része, amelynek keretében minden beavatkozást a természetvédelmi céloknak és érdekeknek kell alárendelni.
c) A vadászterületeken a vadászat és a vadgazdálkodási tevékenység nem cél, hanem a természetvédelmi vagyonkezelés eszköze. A vad csak állományszabályozás céljából - károkozásának megelőzése és mérséklése érdekében (pl. természetvédelmi károkozás, erdő- és mezőgazdasági károk) -, továbbá állat-egészségügyi indokok alapján vadászható elejtéssel vagy befogással.
d) A vadászat, a vadgazdálkodás, a vadászetika, a természetvédelem és az állatvédelem szabályainak, illetve előírásainak betartására példamutató figyelmet kell fordítani.
e) A vadászterületeken kizárólag a következő vadfajokra szabad vadászni: gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon, vaddisznó, róka, borz, aranysakál, nyest, nyestkutya, mosómedve, pézsmapocok, dolmányos varjú és szarka. Amely fajok esetében a jogszabályok lehetővé teszik, az állományszabályozást csapdázásra kell alapozni. Egyéb kielégítő megoldás hiányában a kárókatona, a sárgalábú sirály és a seregély riasztása vagy gyérítése is lehetséges, feltéve, ha ez nem jelent veszélyt más természeti érték fennmaradására.
f) A vízivad, a mezei nyúl, az üregi nyúl, a fácán, a fogoly, az erdei szalonka, a balkáni gerle és az örvös galamb, valamint a házi görény és a szajkó vadászata alapvetően nem megengedett. Gyérítésük csak speciális természetvédelmi célból, valamint közegészségügyi okból történhet a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár eseti, éves jóváhagyásával.
g) A róka, a borz, az aranysakál, a nyest, a pézsmapocok, a dolmányos varjú és a szarka állomány-szabályozásának szükséges mértékét a helyi viszonyok, illetve az adott területen folyó, a védett fajok védelmére szolgáló fajmegőrzési tervek szabják meg. A pézsmapocok gyérítése nem járhat a vízimadár-populációk zavarásával, így gyérítését csapdázásra kell alapozni. A nyestkutya és a mosómedve minden esetben elejtendő.
h) A vadászterületeken olyan vadlétszám tartható fenn, amely lehetővé teszi a természeti és a védett természeti területek és értékek, a természetes élőhelyek és életközösségek megóvását.
i) Törekedni kell azon elv érvényre juttatására, hogy a vadállomány-kezelés során keletkező bevétel visszaforgatásra kerüljön a vadon élő állatfajok és élőhelyük védelmére, fenntartására és javítására.
j) A vadászterületeken vadfaj betelepítése, kibocsátása, továbbá mesterséges állománydúsító módszerek (zárttéri nagy- és apróvadnevelés, -kibocsátás) alkalmazása tilos. Ez nem vonatkozik a fogoly védelme érdekében végzett repatriációs tevékenységre.
k) A vadászterületeken a cél a természetközeli, külterjes (extenzív) vadállomány-kezelés, ezért a mesterséges vadtakarmányozás általában nem megengedett. A károsításra érzékeny területek vadmentesítése, valamint szélsőséges téli időjárás esetén mentő célú takarmányozás céljából szálas-szemes takarmány etetése mértéktartással végezhető. Vadföldek, szórók létesítése csak a természetvédelmi érdekek sérelme nélkül történhet.
l) A vad elejtését vagy befogását, és általában a vadászati tevékenységet a lehető legcsekélyebb zavarással kell végrehajtani. A vadászati módok megválasztásánál ezért még az eredményesség rovására is ez a fő szempont. Nagyvad elejtéssel történő állományszabályozása elsősorban lesen, cserkeléssel, esetleg tereléssel vagy hajtással történjék.
m) Vadgazdálkodási és vadászati létesítmények, berendezések csak a lehető legszükségesebb mértékben alkalmazhatók. Elhelyezésüknél a tájvédelmi és az esztétikai szempontok különösen hangsúlyosak.
n) A vaddisznó esetében különös súlyt kell fektetni az élővad-befogásra és -értékesítésre.
6.10.2. A vadállomány-szabályozás végrehajtása
6.10.2.1. A vadállomány-szabályozásra jogosult személyek köre a következő:
a) A vadászatra jogosult hivatásos vadászai.
b) Természetvédelmi szakszemélyzet. Az állami természetvédelem szervezetének hivatásos vadászai, továbbá az állami természetvédelem szakszemélyzetének érvényes fegyvertartási engedéllyel és vadászjeggyel rendelkező azon tagjai, akik szakmai feladatként igazgatói írásbeli megbízást kaptak vaddisznó, tarvad, róka, borz, aranysakál, nyest, nyestkutya, mosómedve, pézsmapocok, dolmányos varjú, szarka térítésmentes vadászatára. Felügyeleti szerv (pl. minisztérium) és az illetékes természetvédelmi vagy a vadászati közigazgatási hatóság tagja - jogszabály alapján elrendelt hatósági vadászat kivételével - nem vadászhat az igazgatóságok vadászati jogosultsága alatti vadászterületeken.
c) Társult vadászati jog gyakorlása esetén a földtulajdonosi vadászati közösség további vadászai (működési szabályzat szerint).
d) Bérvadászati szerződés alapján vadászó hazai vagy külföldi természetes személy.
e) Társas vaddisznó vadászatok esetén a vadászatot segítő kutyás hajtók.
6.10.2.2. Az igazgatóság alkalmazásában álló hivatásos vadászok kivételével a 6.10.2.1. b) pontban felsorolt vadászok trófeás vadat - a vaddisznó kivételével - kizárólag térítés ellenében ejthetnek el. Sérült vagy beteg egyedek kivételével golyóérett trófeás vadat a 6.10.2.1. c) és d) pont alatti vadászok ejthetnek el. A 6.10.2.1. d) pont alatt megjelölt vadászok csak a vadászatra jogosult hivatásos vadászának közvetlen irányításával, a 6.10.2.1. b) és c) pont alatti vadászok pedig a vadászatra jogosult hivatásos vadászának felügyeletével vadászhatnak.
6.10.2.3. A 6.10.2.1. a) és b) pontokban megjelölt hivatásos vadászok által az éves vadgazdálkodási terv teljesítése érdekében elejtett trófeás vad trófeája - a vaddisznó agyar kivételével - csak térítés ellenében maradhat az elejtő hivatásos vadász tulajdonában, térítés hiányában a trófea az igazgatóság tulajdonát képezi. A trófea térítési díját vadászati árjegyzék figyelembevételével kell megállapítani. A 6.10.2.1. a) és b) pont alatt megjelölt hivatásos vadászok által elejtett, az igazgatóság tulajdonát képező trófeás vad - korosztálytól és trófeaminőségtől független - trófeáját a trófeabírálatot követően - amennyiben az elejtő nem kívánja annak térítési díját megfizetni - az erre a célra kijelölt helyen kell elhelyezni.
6.10.2.4. A bérvadászat valamennyi nagyvadállomány szabályozásánál előtérbe helyezendő, trófeás vadnál pedig különösen indokolt.
6.10.2.5. A vadászterületen az igazgatóság vendégvadásztatást nem folytathat. Ez alól kivételt képeznek a 6.10.2.1. pont e) alpontjában megjelölt kutyás hajtók, akik csak rókát és vaddisznót ejthetnek el.
6.10.3. Vadgazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatás
A területileg illetékes első fokú vadászati hatóság részére készített vadállomány-becslési jelentések és vadgazdálkodási jelentések másolatát a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár számára a vonatkozó vadászati jogszabályok szerint előírt határidővel egyidejűleg kell megküldeni. Az éves vadgazdálkodási tervet - és az esetleges módosítását - csak a területileg illetékes vadászati hatóság jóváhagyó határozatának kézhezvételét követően kell haladéktalanul megküldeni a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár részére.
6.10.4. A vadállomány-kezelés szakmai irányítása és ellenőrzése
a) A vadállomány-kezelési gyakorlat szakszerűségéért, a jogszabályi és a szakmai előírások, a természet védelméhez fűződő érdekek érvényesüléséért az igazgatóság igazgatója, vadgazdálkodásért felelős vezetője, valamint hivatásos vadászai a felelősek.
b Az igazgatóságok vadászatra jogosultsága alatt álló vadászterületeken folytatott vadgazdálkodási feladatok szakmai felügyeletéért a Földművelésügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2017. (IV. 28.) FM utasítás értelmében a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály a felelős.

7. A vagyonkezelés közgazdasági és pénzügyi követelményei, felügyelet, ellenőrzés

7.1. A közgazdasági és pénzügyi követelmények szervezetsemlegesek, és ezeket mind költségvetési szerv, mind nonprofit jellegű, mind pedig nyereségérdekelt, piaci alapon működő gazdasági szervezeti forma keretében is biztosítani kell. Az igazgatóságok a védett természeti területeken folytatott vagyonkezelési tevékenységüket kizárólag alaptevékenységként folytathatják.
7.2. Igazgatósági költségvetés:
7.2.1. A költségvetés képezi az éves igazgatósági természetvédelmi célú vagyonkezelési terv pénzügyi alapját, kereteit. A költségvetés tervezésekor javasolt a természetvédelmi célú vagyonkezelési feladatok tervezhető ellátása érdekében külön, belső részköltségvetés készítése. Külön figyelmet kell fordítani arra, hogy előirányzat módosításkor a részköltségvetés előirányzatai is megfelelően módosuljanak.
7.2.2. Követelmények valamennyi tervvel kapcsolatban:
a) a költségvetési, tervezési és számviteli szabályoknak feleljenek meg, azokkal összevezethetők legyenek,
b) tevékenységenként is elkülönültek legyenek,
c) részletes háttérszámítások alapján készüljön,
d) világítson rá az esetlegesen kritikus pontokra.
7.3. Számviteli nyilvántartás (könyvvezetés):
Az igazgatóságok a jogszabályok keretei, tartalmi követelményei között önállóan alakítják számviteli politikájukat. Az igazgatóság egészét átfogó, a számviteli alapelveknek megfelelő könyvvezetés keretein belül - a belső szabályozásban foglaltak alapján - el kell különíteni a természetvédelmi célú vagyonkezeléssel összefüggő számviteli nyilvántartásokat (szakfeladat). Az elkülönítés biztosíthatja, hogy beszámoláskor, illetve a természetvédelmi célú vagyonkezelés éves értékelésekor számviteli szempontból is megalapozott pénzügyi adatok álljanak rendelkezésre.
7.4. Felügyeleti feladatok:
A miniszter, illetve természetvédelmi munkaszervezete felügyeleti hatásköréből adódóan, a vagyonkezelés és a természetvédelmi szakmai munka összehangolása érdekében a következő feladatokat látja el:
a) döntés az újonnan vagyonkezelésbe került területek saját kezelésének többletforrásairól,
b) a vagyonkezelésre vonatkozó általános szabályok megállapítása, betartásuk ellenőrzése,
c) a haszonbérleti szerződések, megállapodások felülvizsgálatának szükség szerinti kezdeményezése,
d) a tényleges használatok rendszeres ellenőrzése,
e) az igazgatóságok rendszeres beszámoltatása és az igazgatóságok vagyonkezelési tevékenységének rendszeres értékelése,
f) a természetvédelmi érdekek elsőbbségének egyéb felügyeleti eszközökkel történő biztosítása.
7.5. Az irányító szervnek történő beszámolás:
a) A beszámolási kötelezettség adja a természetvédelmi vagyonkezelés felügyeleti értékelésének alapját, amelynek komplex módon ki kell terjednie a természetvédelmi vagyonkezelési tevékenység szakmai (természetvédelmi szempontú), pénzügyi és jogi (szabályszerűségi) értékeléseire.
b) Az igazgatóságok éves beszámoló jelentésében a vagyonkezelési tevékenység vonatkozásában elsősorban a következőkre kell kitérni:
ba) a kitűzött szakmai célok teljesülésére,
bb) a vagyonkezelési tevékenységet befolyásoló főbb külső folyamatokra és körülményekre,
bc) a jóváhagyott, illetve újonnan belépő feladatok határszemlével is alátámasztott teljesítésére, a teljesítés szakmai és pénzügyi eredményességére,
bd) a kapott támogatások felhasználására,
be) a feladatelmaradások indokolására,
bf) a külső ellenőrzések (ideértve a tulajdonosi ellenőrzést is) megállapításaira.
7.6. Ellenőrzés:
A belső és a külső (felügyeleti) ellenőrzések végzésénél az alábbi szempontokat kell érvényesíteni:
a) szakszerűség,
b) szabályszerűség (ideértve az irányadó jogszabályokat is),
c) a kiadott utasítások teljesítése,
d) a teljesítés eredményessége.
7.6.1. Belső (igazgatósági) ellenőrzés:
a) Mind a saját használatban, mind a használatra kiadott területek esetében indokolt, hogy az adott igazgatóság vezetése rendszeresen meggyőződjön arról, hogy a természetvédelmi vagyonkezelés a jogszabályi előírások, a kiadott utasítások szerint eredményesen történik. Az eredményességen egyfelől mindent megelőzően a természetvédelmi célok megvalósítását, másodsorban az adott területre előírt használati mód által lehetséges legnagyobb hozam elérését kell érteni.
b) Az igazgatóságok a folyamatba épített előzetes, utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) keretében a vagyonkezelés fő folyamataira kötelesek elvégezni a felmerülő kockázatok azonosítását, az ellenőrzési nyomvonal kialakítását, a felmerült szabálytalanságok kezelésének rendjét tekintettel arra, hogy a belső ellenőrzés feladata a kontrollok meglétének, működésének ellenőrzése.
7.6.2. Külső (felügyeleti) ellenőrzés:
a) A felügyeleti költségvetési ellenőrzés rendjét a Minisztérium határozza meg. Felügyeleti költségvetési ellenőrzés keretében a természetvédelmi vagyonkezelés csak az igazgatóság mint központi költségvetési szerv egészén belül, az igazgatóság tevékenységének részeként vizsgálható. Az ellenőrzési típus megválasztása az ellenőrzési célnak megfelelően történik. Ezeket az ellenőrzési célnak megfelelően a természetvédelmi vagyonkezelés esetében szükség szerint kell alkalmazni.
b) A felügyeleti ellenőrzés szakmai részét a természetvédelemért felelős helyettes államtitkárság munkatársai végzik. A szakmai ellenőrzéseket e Szabályzatban foglaltakra kiterjedően a munkatársak általában racionálisan, több szakterületet összefogva, rendszeresen, illetve szúrópróbaszerűen végzik. Szükség esetén, vagy amennyiben a vagyonkezelési tevékenységre vonatkozó jelzés is felmerül, (esetleg arra vonatkozóan bejelentés érkezik) akkor egy-egy szakterület részterületére is irányulhat az ellenőrzés. A szakmai felügyelet során térképek, szerződések, szakmai anyagok és adatok bekérése, vagyonkezeléssel foglalkozó munkatársak és a természetvédelmi őrszolgálat tagjainak meghallgatása, továbbá helyszínelések, helyszíni bejárások és vizsgálatok képezik a főbb ellenőrzési módokat.

1. függelék


NYILATKOZATOK ZÁRADÉKA

Alulírott      büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy:
1.    nem minősülök a szerződést aláíró szerv bármely vezetőjének, alkalmazottjának, illetve azok közeli hozzátartozójának sem természetes személyként, sem jogi személy képviseletében;
2.    nincs az államháztartással szemben lejárt köztartozásom;
3.    a szerződéskötést megelőző 3 éven belül velem szemben természetvédelmi bírságot nem szabtak ki;
4.    természetvédelmi szabálysértési eljárásban felelősségemet 3 éven belül nem állapították meg;
5.    jogerős ítélet 7 éven belül nem állapította meg büntetőjogi felelősségemet természetkárosítás bűntette miatt;
6.    Haszonbérbe adóval szemben nincs 120 napnál régebben lejárt tartozásom, továbbá nyilatkozom, hogy egyenesági rokonomnak, házastársamnak, élettársamnak, illetve olyan gazdasági társaságnak, amelyben én vagy egyenesági rokonom, házastársam, élettársam többségi befolyással rendelkezik, nincs a haszonbérbe adóval szemben 120 napnál régebben lejárt tartozása.
Nyilatkozom, hogy:
1.    természetes személy esetén (megfelelő rész aláhúzandó):
-    a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 5. § 7. pontja szerinti földművesnek minősülök;
-    a Földforgalmi tv. 5. § 6. és 7. pontja szerinti fiatal földművesnek minősülök;
-    a Földforgalmi tv. 5. § 22. pontja szerinti pályakezdő gazdálkodónak minősülök.
2.    gazdálkodó szervezet esetén (megfelelő rész aláhúzandó):
-    a gazdálkodó szervezet a Földforgalmi tv. 5. § 19. pontja szerinti mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül;
-    a gazdálkodó szervezet a Földforgalmi tv. 5. § 26. pontja szerinti újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül.
Nyilatkozom továbbá, hogy:
1.    nem állok csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
2.    tevékenységemet nem függesztettem fel, illetve nem függesztették fel azt;
3.    nem rendelkezem az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozással;
4.    állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – 3 évnél nem régebben lezárult – eljárásban nem szolgáltattam hamis adatot, eljárásból nem zártak ki;
5.    a szerződés létrejöttével nem lépem túl a Földforgalmi tv.-ben meghatározott birtokmaximumot.
Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Park Igazgatóságnak.
Kijelentem, hogy jelen záradékban foglaltak a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy Haszonbérbe adó azonnali hatállyal felmondhatja a haszonbérleti szerződést, amennyiben bebizonyosodik, hogy szándékosan valótlanul nyilatkoztam a fenti tényekről.

Keltezés:
Aláírás:

2. függelék


Az állami tulajdonban és a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő földrészletek


................................ Nemzeti Park Igazgatóság

................................ időpont szerinti állapot

Az adatlapot kitöltő személy: ................................

Sor-
szám

Természetvédelmi
oltalom alatt álló
terület

Település

Földrészlet
(hrsz.)

Tulajdoni
hányad

Terület nagysága
(ha)

Művelési ága

Természet-
beni állapot

Védettségi kategória
(NP, TK, TT,
TE, FV, R, BR, egyéb) megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. függelék


Az állami tulajdonban és a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő,
használatba adás útján hasznosított földrészletek


................................ Nemzeti Park Igazgatóság

................................ időpont szerinti állapot

Az adatlapot kitöltő személy: ................................

Sor-
szám

Természetvédelmi
oltalom alatt álló
terület

Település

Földrészlet
(hrsz.)

Tulajdoni
hányad

Terület nagysága
(ha)

Művelési ága

Természet-
beni állapot

Védettségi kategória
(NP, TK, TT,
TE, FV, R, BR, egyéb) megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. függelék


Az állami tulajdonban és a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésében lévő,
pályázati eljárás nélkül használatba adott földrészletek


................................ Nemzeti Park Igazgatóság

................................ időpont szerinti állapot

Az adatlapot kitöltő személy: ................................

Sor-
szám

Haszon-
bérlő neve

Természet-
védelmi oltalom alatt álló terület

Település

Földrészlet (hrsz.)

Tulajdoni hányad

Terület nagysága (ha)

Művelési ága

Természet-
beni állapot

Védettségi kategória megneve-
zése

Haszon-
bérleti szerződés időtartama

 

5. függelék


A saját használatban lévő állatállomány


................................ Nemzeti Park Igazgatóság

................................ időpont szerinti állapot

Az adatlapot kitöltő személy: ................................

5/I.

Saját gondozásban lévő állatállomány
Faj/fajta megnevezése:

Megnevezés

Tenyészállat (db)

Egyéb (db)

Összesen (db)

Hímivarú

Ivartalanított

Nőivarú

Összesen



5/II.

Vállalkozó gondozásában lévő állatállomány

Faj/fajta megnevezése:

Megnevezés

Tenyészállat (db)

Egyéb (db)

Összesen (db)

Hímivarú

Ivartalanított

Nőivarú

Összesen

6. függelék


HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
(minta)

…………………….…. település a ……………………. pályázati azonosító számú eljáráshoz,
amelynek célja a természeti értékek megóvása mellett, a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére.

A pályázat célja:
A ……………………..… Nemzeti Park Igazgatóság (a továbbiakban: NPI) a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 43/C. § (2) bekezdése alapján, a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFA tv.) 1. § (3) bekezdésében megfogalmazott rendeltetésének megfelelően, a 15. § (2)-(3) bekezdésében foglalt birtokpolitikai irányelvek figyelembevételével, továbbá a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény célja értelmében, a természetvédelmi közcélok megvalósítása, az élő és élettelen természeti értékek megóvása, a tájképi, kultúrtörténeti értékek megőrzése, a természeti vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, értékének fenntartható módon való növelése érdekében, az NFA tv. 18. § (1), (1a) és (2) bekezdése, valamint a Rendelet 43/D. § (1) bekezdése alapján nyilvános, egyfordulós haszonbérleti pályázatot hirdet. A haszonbérleti pályázati eljárás részletes feltételeit a haszonbérleti pályázati kiírás (a továbbiakban: Pályázati Kiírás) tartalmazza.

Az NPI-nek jelen Pályázati Kiírás kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával minden pályázónak lehetővé tegye a sikeres pályázatot. 100 hektár feletti birtoktest esetén alkalmazandó kiegészítés: Jelen Pályázati Kiírás további célja, hogy az eljárás tárgyát képező földrészletek hasznosítása minél több gazdálkodó egyidejű részvételével valósulhasson meg. Erre tekintettel jelen Pályázati Kiírás keretében az NPI a Kormány földbirtok-politikai céljaival összhangban a gazdálkodási terv értékelése során előnyben részesíti a polgári jogi társaság keretében pályázókat, valamint azt a pályázót, amely vállalja, hogy az eljárás tárgyát képező földrészletek hasznosítását, természetvédelmi kezelését a haszonbérleti jogviszony fennállása alatt – az alhaszonbérbe adás tilalmát nem sértve – együttműködő partnerek által nyújtott teljesítési segédlet igénybevételével valósítja meg.

Az NPI kifejezetten rögzíti, hogy a jelen eljárás célja:
a)    az NPI vagyonkezelésében lévő védett természeti területek természetvédelmi értékeinek, természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelme és megőrzése,
b)    a legeltetésre alapozott állattartási tevékenység ösztönzése, az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása,
c)    a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése,
d)    az állami vagyon hatékony hasznosításának megvalósítása.

A Pályázati Felhívásban nem szabályozott kérdésekben jelen Pályázati Kiírás rendelkezései az irányadóak és kötelezőek a pályázat összeállítására és benyújtására vonatkozóan.

1. Az NPI felhívja a figyelmet arra, hogy a Rendelet 26. § (2) bekezdése alapján az eljárás tárgyát képező földrészlet(ek) haszonbérbe adására irányuló pályázati eljárásban pályázóként az a természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet vehet részt, aki a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) alapján földhasználati jogosultságot szerezhet.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:498. § alapján kötött szerződéssel létrejött polgári jogi társaság keretében pályázók esetében a gazdálkodók együttesen is tehetnek ajánlatot, ehhez megfelelő jogi keretek között egymás közötti viszonyukat az együttes ajánlat benyújtása előtt rögzíteniük kell. A pályázati feltételek teljesítését minden pályázó tekintetében egyenként bírálja el az NPI, és a pályázat elnyerése esetén minden pályázóval külön történik a szerződéskötés. A közös ajánlattételre vonatkozó szabályokat a Pályázati Kiírás 3. melléklete tartalmazza.
Pályázni csak a pályázati azonosítóval ellátott földrészletek összességét alkotó birtoktestre lehet, az annak megbontásával tett ajánlat érvénytelen.
2. A haszonbérleti jogviszony kezdete és lejárata:
A haszonbérleti szerződés hatálybalépésének időpontja, a használat kezdete:
A haszonbérleti szerződés megszűnésének időpontja, a használat befejező időpontja:
3. A haszonbérleti pályázati eljárás regisztrációs díja:
A regisztráció helyének, módjának, határidejének és összegének meghatározása:
3.1. A regisztráció, illetve a pályázati dokumentáció átvételének helye: …
3.2. A regisztráció módja:
A Pályázati Kiírás ellenértékeként [a Rendelet 9. § (1) bekezdése alapján] regisztrációs díjat kell fizetni.
Az NPI képviseletében eljáró személy a Pályázati Kiírást a regisztrációs díj NPI pénztárába történő megfizetése vagy a megfizetését igazoló banki igazolás másolata, valamint az aláírt titoktartási nyilatkozat ellenében adja át. A Pályázati Kiírás munkanapokon … között vehető át.
A regisztrációs díj befizetését igazoló bizonylatnak tartalmaznia kell a befizetés jogcímét és a pályázat azonosítószámát. A regisztráció során a pályázó megadhatja azt a bankszámlaszámot, amelyre a Pályázati Felhívás visszavonása esetén a regisztrációs díj, illetve adott esetben a pályázati biztosíték összegének visszafizetését kéri. Bankszámlaszám hiányában a regisztráció során megadott címre (lakóhely, székhely) postai úton történik a visszafizetés.
Pályázó a regisztrációs díj összegét a Magyar Államkincstárnál vezetett … számú letéti számlára köteles átutalással vagy az NPI pénztárába megfizetni, az átutalás közleményében a pályázati azonosítószámot fel kell tüntetni.
A regisztrációs díj pályázati azonosítószáma:
3.3. A regisztrációs díj összege:
A jelen eljárás esetében [a Rendelet 9. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével] a regisztrációs díj összege: …Ft, azaz … forint + áfa.
Amennyiben a pályázó az NPI által közzétett haszonbérleti Pályázati Felhívásra regisztrál, úgy abban az esetben az első (bármely pályázati felhívás vonatkozásában történt) regisztráció napjától számított 90 nap időtartamon belül, legfeljebb további három alkalommal kedvezményesen (amely kedvezmény kizárólag az első regisztrációt követően érvényes) … Ft + áfa ellenében jogosult a regisztrációra. Minden további esetben (azaz az első regisztrációt követő 90. napon túli, valamint az első regisztrációt követő 4. és azon túli regisztráció esetében) a regisztrációs díj összege … Ft + áfa.
A polgári jogi társaság keretében pályázatot benyújtó magánszemélyek egyenként, önállóan kötelesek megfizetni a regisztrációs díjat az előzőekben foglaltak szerint.
3.4. A regisztrációs díj rendelkezésre bocsátásának határideje:
A pályázaton regisztrálni a pályázat beadási határidejét megelőző 15 naptári napig lehetséges. Amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, a regisztrációra rendelkezésre álló határidő utolsó napja a munkaszüneti napot követő hét első munkanapja.
A pályázó a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja a pályázatát. Abban az esetben, ha a pályázó visszavonja pályázatát, számára a befizetett regisztrációs díj nem jár vissza.
4. A pályázat benyújtásának helye, módja és határideje:
Felhívjuk a pályázaton résztvevők figyelmét, hogy az alábbiakban részletezett dokumentumok a benyújtott pályázat részét kell, hogy képezzék. Az alábbiakban részletezett bármely dokumentum hiánya a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
- Pályázati Adatlap (Pályázati Kiírás 3. melléklete)
- Gazdálkodási terv (Pályázati Kiírás 8. melléklete)
- Nyilatkozat a pályázaton történő részvétel érvényességi feltételeinek történő megfelelőségéről és az azokat alátámasztó igazolások (Pályázati Kiírás 6. melléklete)
- A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozat (Pályázati Kiírás 7. melléklete)
A pályázó az NPI külön felhívására, a megjelölt határidőig köteles a pályázatában foglaltakat igazolni.
4.1. A pályázat benyújtásának helye:
4.2. A pályázat benyújtásának módja:
A pályázó a pályázatát zárt borítékban, … példányban – ebből egy példányt minden oldalon eredetiben cégszerű aláírással, természetes személyeknél eredeti aláírással, illetve a meghatalmazott aláírásával ellátva – köteles a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben, a megadott helyen, az adott pályázati azonosítószám feltüntetésével, személyesen vagy meghatalmazott útján benyújtani.
Az eredeti pályázati példány fedőlapját az „Eredeti” megjelöléssel szükséges ellátni.
A fentiektől való eltérés a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
A pályázatokat a fentieken túl, folyamatos oldalszámozással és a pályázó oldalankénti aláírásával ellátva, összetűzve vagy összefűzve köteles benyújtani a pályázó.
A folyamatos oldalszámozás, valamint az összetűzés vagy az összefűzés hiánya nem teszi érvénytelennéa pályázatot, de az abból eredő vita esetén az NPI a pályázat tartalmáért nem vállal felelősséget.
A pályázó meghatalmazottja köteles közokirattal vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak terjedelmét.
A közzétett Pályázati Felhívás alapján megindult eljárásban a pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
4.3. A pályázat benyújtására nyitva álló határidő utolsó napja:
A Pályázati Felhívást tartalmazó hirdetmény a földrészlet fekvése szerinti települési önkormányzat polgármesteri hivatala, illetve a közös önkormányzati hivatal székhelyén lévő hirdetőtáblán való kifüggesztés napjától számított … nap … óra.
5. A pályázati eljárás, valamint a pályázat hivatalos nyelvének megjelölése:
Az eljárás, valamint a pályázat nyelve magyar.
Erre való tekintettel a pályázóknak valamennyi iratot, nyilatkozatot, igazolást és okiratot magyar nyelven kell csatolni. A nem magyar nyelvű iratok, nyilatkozatok, igazolások és egyéb okiratok vonatkozásában, azok hiteles fordítását kell csatolni a pályázathoz.
6. Az eljárás tárgyát képező földrészlet(ek) vonatkozásában a Rendelet 7. § (2) bekezdés 2. pontja szerinti terhek, jogok:
7. Az ajánlati kötöttség határideje és az annak esetleges meghosszabbítására vonatkozó előírások:
7.1. Az ajánlati kötöttség határideje:
A Rendelet 13. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az ajánlati kötöttség a pályázat benyújtási határidejének lejártától számított legalább 90. nap.
A Haszonbérbe adó ajánlati kötöttségének határidejébe nem számít bele a valamely szerv (Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vagy nyomozó hatóság) olyan, a haszonbérleti pályázati eljárásával kapcsolatos vizsgálatának időtartama, amely a haszonbérleti szerződés megkötését átmenetileg akadályozza.
A pályázó ajánlati kötöttsége akkor kezdődik, amikor a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejárt.
Az NPI felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázó a pályázatában foglaltakhoz kötve van, kivéve ha az NPI ezen időtartam alatt a nyertes pályázóval szerződést köt, a Pályázati Felhívást visszavonja vagy a pályázatot eredménytelennek minősíti.
7.2. Az ajánlati kötöttség meghosszabbítása:
Az NPI külön felhívása alapján a pályázó köteles az ajánlati kötöttségének időtartamát meghosszabbítani úgy, hogy az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát – az eredeti ajánlati kötöttség időtartama alatt – megküldi az NPI részére. Az NPI az ajánlati kötöttség meghosszabbítására – indokolás megadásával – posta, fax, illetve elektronikus levél útján hívja fel az ügyfelet. Amennyiben a pályázó az NPI felhívásának ellenére nem hosszabbítja meg benyújtott pályázatával kapcsolatosan az ajánlati kötöttség időtartamát – az NPI által meghatározottak szerint -, úgy a pályázó ajánlata érvénytelennek minősül.
8. A pályázatok nyilvános bontásának helye és időpontja:
8.1. A pályázatok bontásának helye:
8.2. A pályázatok bontásának kezdő időpontja:
A pályázat benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követő … munkanapon belül.
A pályázók vagy meghatalmazottaik a pályázatok nyilvános bontásának helyéről és idejéről az NPI honlapján, illetve az NPI székhelyén személyesen vagy telefonon tájékozódhatnak.
A Rendelet 15. §-a szerint a határidőben beérkezett zárt borítékokat az NPI képviselői bontják fel. A pályázatok felbontásánál a pályázók, illetve a meghatalmazottaik, az NFA által kijelölt ügyvéd, a közjegyző és az NPI képviselői lehetnek jelen.
9. A pályázatok elbírálása során a pályázatok rangsorolására alkalmazandó értékelési szempontok:
A pályázatokat a Pályázati Kiírás 5. mellékletét képező értékelési szempontrendszer alkalmazásával kell elbírálni.
10. A pályázatok elbírálásának időpontja vagy határideje:
Az…………….NPI a pályázatok értékelését a pályázatok bontását követően haladéktalanul megkezdi.
A pályázatok elbírálásának határideje a pályázatok benyújtási határidejétől számított … munkanap.
11. A pályázat érvényességének feltételei:
11.1. A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó által:
a) vállalt szolgáltatásokat és kötelezettségeket;
b) ajánlott ellenszolgáltatást.
11.2. A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó nyilatkozatát arról, hogy:
a) a Pályázati Felhívásban és Kiírásban foglalt feltételeket elfogadja;
b) nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
c) tevékenységét nem függesztette fel vagy nem függesztették fel;
d) nincs az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása, helyiadó-tartozása;
e) hamis adat szolgáltatása miatt nem zárták ki állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásból;
f) a birtokba lépés időpontjában nem lépi túl Földforgalmi tv.-ben meghatározott birtokmaximumot, továbbá 1200 hektárnál nagyobb területet sem a Magyar Államtól, sem mástól nem bérel és/vagy nem tulajdonol; a pályázó által különböző jogcímeken használt (saját tulajdon, haszonbérlet, szívességi földhasználat stb.) földrészletek összeszámításánál figyelembe kell venni a Ptk. 4:96. § (1) bekezdése szerinti egyenesági rokonok, valamint különböző gazdasági érdekeltségek földhasználatát, földtulajdonát is;
g) a haszonbérleti díj meghatározott éves mértékét, valamint a haszonbérleti szerződés tervezetben a haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseket elfogadja;
h) a pályázó bejelentett lakóhelye, székhelye azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a haszonbérlet tárgyát képező föld fekszik, illetve bejelentett lakóhelye, székhelye olyan településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van;
i) a Földforgalmi tv. alapján természetes személy esetén földművesnek, gazdálkodó szervezet esetében nyilvántartásba vett tagállami székhelyű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül;
j) a pályázaton részt vevő jogi személyt vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot a pályázati kiírás
közzététele előtt alapították.
Az NPI felhívja a pályázók figyelmét, hogy a fenti nyilatkozatokat alátámasztó dokumentumokat, igazolásokat a jelen Pályázati Kiírásban foglaltak szerint kell a pályázatához csatolnia.
A pályázó az eredeti mellett a kiállító hatóság által hitelesített másolati dokumentumot is csatolhat pályázatához.
A 11.1. és 11.2. pontban meghatározott bármely feltétel vagy nyilatkozat hiánya szerződéskötést kizáró ok, ezért a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
11.3. A Rendelet 14. §-a és 43/D. § (7) bekezdése alapján érvénytelen a pályázat, ha:
a) nem felel meg a Pályázati Felhívásban és Kiírásban foglaltaknak;
b) nem tartalmazza a Rendelet 11. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat;
c) a pályázó a pályázatát egy másik pályázathoz kötötte;
d) a pályázó a pályázat szerinti szerződés megkötésére jogszabály alapján nem jogosult;
e) a közölt tények, adatok, információk részben vagy egészben nem felelnek meg a valóságnak;
f) a pályázóval szemben a pályáztatási eljárás alatt az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott eljárás indult vagy döntés született;
g) a pályázóval szemben a Nemzeti Földalapba tartozó földrészlet hasznosításával kapcsolatos jogsértő magatartása miatt a pályázat meghirdetését megelőző két évben jogerős hatósági elmarasztaló, illetve bírságot kiszabó jogerős döntés született;
h) az NPI-vel szemben 120 napot meghaladó lejárt tartozása van a pályázónak vagy egyenesági rokonának, házastársának, illetve élettársának vagy annak a gazdasági társaságnak, amelyben a pályázó vagy egyenesági rokona, házastársa, illetve élettársa többségi befolyással rendelkezik;
i) ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 3 éven belül a pályázóval szemben természetvédelmi bírság került kiszabásra;
j) ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 3 éven belül a pályázó felelőssége természetvédelmi szabálysértési eljárásban jogerősen megállapításra került;
k) ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 7 éven belül a pályázónak természetkárosítás bűntette miatti büntetőjogi felelősségét jogerős ítélet megállapította;
l) ha a pályázóval szemben megállapításra kerül a Földforgalmi tv.-ben foglalt szerzési korlátok megsértése.
11.4. Az NFA tv. 19. § (3) bekezdésének rendelkezései szerint az NPI a fentieken túli kizárási okokat is meghatározhat a szerződéskötésre vonatkozóan. Ennek megfelelően nem köthető érvényes szerződés a nyertes pályázóval, ha
a) a pályázó a Pályázati Kiírás 11.2. pont f) alpontjában meghatározott területi korlátot a birtokba lépés időpontjában túllépi,
b) a pályázó bejelentett lakóhelye, székhelye nem azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a haszonbérlet tárgyát képező föld fekszik, illetve akinek bejelentett lakóhelye, székhelye nem olyan településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van,
c) a pályázónak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása, helyiadó-tartozása van.
Az NPI érvénytelennek nyilváníthatja a pályázatot, ha pályázó vagy az érdekkörébe tartozó más személy a Rendelet 12. §-ában foglalt titoktartási kötelezettségét megsértette.
Ebben az esetben csak az adott pályázat válik érvénytelenné, nem pedig a teljes pályázati eljárás.
Az érvénytelen vagy érvénytelennek nyilvánított pályázatot benyújtó pályázó a pályázati eljárásban, illetve annak további szakaszában nem vehet részt. Erről – az érvénytelenség okának megjelölésével – az NPI írásban értesíti a pályázót.
12. Az elő-haszonbérleti jog gyakorlásának módja:
Az NFA tv. 18. § (1a) bekezdése alapján föld vagy tanya haszonbérbe adása során a jogszabály alapján fennálló elő-haszonbérleti jog nem gyakorolható.
13. Az ellenszolgáltatás, amelynél kedvezőtlenebb ajánlat nem tehető:
Az ajánlattevő kizárólag … Ft/AK/év mértékű éves haszonbérleti díjra tehet ajánlatot.
Az ajánlattevő az itt rögzített díj mértékét, valamint a Pályázati Kiírás mellékletét képező haszonbérleti szerződés tervezet haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseit elfogadja.
Jelen haszonbérleti pályázat esetében az ellenszolgáltatás díja … Ft/év.
Az NPI felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázó a fentiekben rögzítettől eltérő mértékű díjra nem tehet ajánlatot. Az a pályázat, amely a fentiekben rögzítetteknél kedvezőtlenebb ellenszolgáltatás megajánlását tartalmazza, érvénytelennek minősül.
14. Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó előírások:
Nyertes pályázó a Pályázati Kiírás 1. mellékletében meghatározott földterület után a haszonbérlet gyakorlásáért éves díjat köteles fizetni.
A haszonbérlet gyakorlásáért fizetendő éves díj tárgyévre vonatkozik. A haszonbérleti díj összegét Haszonbérlő köteles minden év napjáig megfizetni az NPI által kiadott számla ellenében.
A további években az NPI felülvizsgálja a haszonbérleti díj mértékét és azt a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett inflációs ráta mértékével egyoldalúan megemeli. A megemelt haszonbérleti díj mértékét – legkésőbb a számla kiküldésével egyidejűleg – írásban közli Haszonbérlővel.
Az NPI fenntartja azon jogát, hogy kétévente felülvizsgálja a szerződésben meghatározott haszonbérleti díjat és a felülvizsgálat eredményeként, valamint a piaci érték figyelembevételével a haszonbérleti díj összegének megváltozása miatt a szerződés módosítását kezdeményezheti. Ha a szerződés fennállása alatt a díj felülvizsgált összegében a felek az újólag megállapított haszonbérleti díj Haszonbérlő általi értesítésének kézhezvételétől számított harminc napon belül nem tudnak megállapodni, az NPI a haszonbérleti szerződést a gazdasági év végére felmondhatja.
15. Az eredményhirdetés módja, helye és várható időpontja:
Az NPI a pályázati eljárás eredményét az elbírálást követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül írásban közli valamennyi pályázóval, illetve a Rendelet 22. §-a szerint gondoskodik az eljárás eredményének kihirdetésével kapcsolatos egyéb teendőkről.
16. A szerződéskötésre vonatkozó lényeges feltételek, kötelezettségek és jogok meghatározása:
Az NFA tv. 26. § (3) bekezdésben foglaltak szerint az NPI – a pályázat nyertesével – a pályázatok elbírálásától számított 30 napon belül haszonbérleti szerződést köt.
A haszonbérleti szerződést az NFA által kijelölt ügyvéd készíti el. A haszonbérlő kötelezettsége, hogy a földhasználat tényét az illetékes ingatlanügyi hatóságnál bejelentse. A Rendelet 23. § (1) bekezdése szerint a pályázat eredményeként megkötendő szerződéssel kapcsolatos költségek az NPI-vel szerződő felet terhelik.
A nyertes pályázó által befizetett regisztrációs díjat az NPI nem fizeti vissza, és nem számítja be a haszonbérleti szerződés ellenértékébe.
A haszonbérleti szerződés a Pályázati Felhívás, a Pályázati Kiírás, illetve a nyertes pályázatnak megfelelő tartalommal kerül aláírásra azzal, hogy a pályázati eljárás alatt hatályba lépő, kötelező érvényű jogszabályi rendelkezések a haszonbérleti szerződés részévé válnak.
A szerződő felek a birtokba adás időpontjáról a megkötendő haszonbérleti szerződésben rendelkeznek.
A Rendelet 23. § (2) bekezdése szerint az NPI jogosult a következő legjobb pályázatot benyújtó pályázóval szerződést kötni, ha:
a) a pályázat nyertesével a szerződéskötés meghiúsult;
b) a haszonbérleti szerződés megkötése után a szerződő fél nem teljesítése miatt az NPI a szerződéstől elállt;
c) a haszonbérleti szerződés a megkötésétől számított hat hónapon belül – a felek közös akaratából vagy az egyik fél által gyakorolt felmondási jog gyakorlása következtében – megszűnt.
17. A szerződést biztosító mellékkötelezettség megjelölése:
Késedelmi kamat: késedelmes teljesítés esetén a hátralékos összeg után a nyertes pályázó, amennyiben természetes személy, a Ptk. 6:48. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamatot, amennyiben pedig gazdálkodó szervezet, úgy a Ptk. 6:155. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles az NPI-nek megfizetni.
18. A haszonbérleti szerződés közzétételére vonatkozó rendelkezések:
Az NPI a Szervezetén belül alkalmazott közzétételi rendszere útján, a Rendelet 22. §-a alapján biztosítja, hogy nyilvánosságra legyenek hozva a tervezett szerződésnek az NFA tv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott közérdekből nyilvános adatai.
19. A pályázatok tartalmi és formai megfelelőségét, hiánytalanságát az NPI a pályázatok nyilvános bontásakor nem köteles ellenőrizni. A hiánypótlás lehetőségét az NPI jelen eljárásban a következő módon biztosítja: a pályázatok nyilvános bontásakor személyesenjelenlévő pályázó pótolhatja a pályázatok tételes ellenőrzése nélkül is egyértelműen azonosítható formai hiányosságokat, illetve pótolhat esetlegesen hiányzó okiratot. További hiánypótlásra az NPI nem biztosít lehetőséget.
20. A hasznosításra vonatkozó jogszabályi, valamint egyéb lényeges előírások:
A Pályázati Kiírás mellékletét képező szerződéstervezet 2.3. pontjában meghatározottak szerint.
21. Egyéb rendelkezések:
- Az NPI felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek – a pályázat érvényességétől, illetve eredményességétől függetlenül – a pályázót terhelik.
- Az NPI felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázaton a természetes személyeken és polgári jogi társaságokon kívül csak a pályázati kiírás közzétételét megelőzően alapított gazdasági társaságok vehetnek részt.
- A pályázó a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja a pályázatát. Amennyiben a pályázó pályázatát visszavonja, úgy abban az esetben a pályázó újabb pályázatot nem nyújthat be.
- Az NPI fenntartja azon jogát, hogy a pályázati felhívást a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejárta előtt – indokolás nélkül – visszavonja.
- Az NPI fenntartja azon jogát, hogy a pályázati eljárást a Rendeletben meghatározott esetekben eredménytelennek nyilvánítsa.
- A pályázati eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírásának dátumától számított öt munkanapon belül az NPI – az NPI-vel szerződést kötő pályázó kivételével – valamennyi pályázó részére postai úton visszaküldi az általuk benyújtott pályázati dokumentációt.
- Az NPI megtévesztése vagy a pályázóra vonatkozó valótlan, hamis adatok szolgáltatása a haszonbérleti szerződés azonnali felmondásával jár.
- A pályázatban vállalt kötelezettségek teljesítésének a haszonbérlőnek felróható okból történő elmaradása azonnali szerződés-felmondási ok.
- A haszonbérelt földeket tilos alhaszonbérletbe adni vagy más használatába továbbadni.
- Az NPI minden benyújtott dokumentumot és igazolást – azok tartalmának ellenőrzése céljából – a rendelkezésére álló hatósági és egyéb nyilvántartások adataival jogosult összevetni.
- Jelen pályázati eljárás során a haszonbérleti Pályázati Felhívás és Kiírás együttesen kezelendő.
- A haszonbérleti pályázattal kapcsolatos további információ az NPI székhelyén kérhető.

A Haszonbérleti Pályázati Kiírás mellékletei:
1. melléklet:     A haszonbérleti pályázati eljárás keretében meghirdetett birtoktest adatai
2. melléklet:     Áttekintő térkép
3. melléklet:     Pályázati adatlap
4. melléklet:     A megkötésre kerülő haszonbérleti szerződés tervezete
5. melléklet:     A pályázatok elbírálása során a pályázatok rangsorolására alkalmazandó értékelési szempontok
6. melléklet:     A pályázók kötelező nyilatkozata
7. melléklet:     A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozat
8. melléklet:     A gazdálkodási terv formai és tartalmi követelményei



1. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A haszonbérleti pályázati eljárás keretében meghirdetett birtoktest adatai:
(az utasítás mintát nem tartalmaz)


2. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

Áttekintő térkép:
(az utasítás mintát nem tartalmaz)


3. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

ÁLTALÁNOS – PÁLYÁZATI ADATLAP I.

Pályázati azonosító szám:…

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési neve:

 

anyja neve:

Gazdálkodó szervezet pályázó

neve:

 

cégjegyzékszáma/
nyilvántartási száma:

 

képviselő(k) neve, beosztása:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

KSH szám:

Adószám:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


Kelt: ……….…, ……. év ……… hó … napján



pályázó neve
az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetén cégszerű aláírás




POLGÁRI JOGI TÁRSASÁG – PÁLYÁZATI ADATLAP II.

A      pályázati azonosító számú birtoktestre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:498. §-a alapján kötött szerződéssel létrejött polgári jogi társaság (a továbbiakban: Pjt.) keretében együttesen pályázók köre.

1.

Pjt., képviselője, természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


2.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


3.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


4.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:



A Közös ajánlattétel feltételei

A Pályázati Kiírásban meghatározott feltételeknek külön-külön is (személyi, pénzügyi, szakmai) megfelelő természetes személyek Pjt. keretében is tehetnek ajánlatot.
Az ajánlathoz csatolni kell a társasági szerződés valamennyi pályázó által aláírt eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányát.
A társasági szerződésben a tagoknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a pályázati eljárás időtartama alatt a pályázat tárgyát képező birtoktest használatának elnyeréséig egyetemleges felelősség mellett vállalnak kötelezettséget. Az egymás közti használati viszonyok megosztását, a birtoktestet magában foglaló, a Pályázati Kiírásban mellékelt térképen, rajzi megjelenítésben is csatolni kell, melyet a felek és a társasági szerződést készítő jogi képviselő kézjegyével lát el. A használati viszonyok egymás közti megosztását tartalmazó térkép a megkötendő haszonbérleti szerződés mellékletét képezi.
A Pjt. keretében pályázók együttes ajánlatának pontszáma a tagok pályázatainak külön-külön történő értékelése alapján szerzett pontszámok átlaga.
A Pjt. keretében pályázó(k) nyertessége esetén az NPI a Pjt. társasági szerződésében meghatározott területi felosztás szerint a taggal/tagokkal külön-külön köt szerződést.
Pjt. keretében az alábbi személyekkel közösen, egyetemleges felelősségvállalás mellett pályázok a fenti azonosítószámmal megjelölt birtoktestre:

Kelt: …, … év … hó … napján

pályázó neve

pályázó neve

pályázó neve

pályázó neve


(az aláírások alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy nevét)



4. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A megkötésre kerülő haszonbérleti szerződés tervezete
(A mintát az utasítás 7. függeléke tartlmazza)


5. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A NYILVÁNOS HASZONBÉRLETI PÁLYÁZAT ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE

Értékelési szempontok

Elérhető pontszám

1.

A pályázó gazdálkodási helyzete

 

1.1.

A gazdálkodás szervezeti és jogi formája

 

- Családi gazdálkodó:

10

- Egyéni mezőgazdasági vállalkozó:

8

- Őstermelő (ha csak ezzel a jogcímmel rendelkezik):

7

- Szövetkezet, gazdasági társaság, egyéb gazdálkodó szervezet:

3

1.2.

A pályázó bejelentett lakóhelye, székhelye szerinti település közigazgatási határa és a megpályázott földrészletek által érintett települések közigazgatási határa közötti távolság [a Pályázati Kiírás 11.2. pont h) alpont szerint]

 

- 0-10 km között:

20

- 10-20 km között:

16

1.3.

A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szerinti helyben lakó természetes személynek, helybeli illetékességű jogi személynek vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetnek minősül

 

- Igen és helyben saját tulajdonú állattartó teleppel rendelkezik:

10

- Igen:

5

- Nem:

0

1.4.

A pályázó szakirányú végzettséggel rendelkezik

 

- Igen:

10

- Nem:

0

1.5.

A pályázó szakirányú gazdálkodási gyakorlata

 

- 3-5 év között:

3

- 5-10 év között:

5

- 10 év felett:

10

1.6.

A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 6. pontja szerinti fiatal földművesnek minősül

 

- Igen:

10

- Nem:

0

1.7.

A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 22. pontja szerinti pályakezdő gazdálkodónak minősül

 

- Igen:

10

- Nem:

0

2.

A természetvédelmi kezelést szolgáló szakmai követelményeknek való megfelelés

 

2.1.

Összes saját tulajdonban lévő, legeltethető állatállomány (lófélék, kérődzők) az összes használatban lévő területre vetítve (ÁE/ha)

 

- 0,3-0,39 állategység/hektár

6

- 0,4-0,49 állategység/hektár

14

- 0,5-0,59 állategység/hektár

16

- 0,6- állategység/hektár

20

2.2.

A védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet szerinti őshonos vagy veszélyeztetett, legeltethető (lófélék, kérődzők) mezőgazdasági állatfajták megtartása, megőrzése

 

- A pályázó saját tulajdonban lévő, legeltethető (lófélék, kérődzők) állatállományának 51-100%-a (állategységre vonatkoztatva) védett őshonos vagy veszélyeztetett állatfajta

20

- A pályázó saját tulajdonban lévő, legeltethető (lófélék, kérődzők) állatállományának 26-50%-a (állategységre vonatkoztatva) védett őshonos vagy veszélyeztetett állatfajta

10

- A pályázó saját tulajdonban lévő, legeltethető (lófélék, kérődzők) állatállományának 1-25%-a (állategységre vonatkoztatva) védett őshonos vagy veszélyeztetett állatfajta

6

2.3.

Környezetbarát, a fenntartható gazdálkodást szolgáló termelő tevékenység

 

- A pályázó korábban részt vett/vesz agrár-környezetgazdálkodási intézkedés zonális célprogramjában és annak előírásait teljesítette

10

- A pályázó korábban részt vett/vesz agrár-környezetgazdálkodási intézkedés horizontális célprogramjában és annak előírásait teljesítette

6

2.4.

Gazdálkodási terv

 

A gazdálkodási terv szakmai és gazdasági megalapozottsága, illeszkedése a vidékfejlesztési stratégiához, a földbirtok-politikai irányelvekhez és a pályázati felhívásban rögzített célokhoz A részletes Pályázati Kiírás 8. mellékletében foglalt formai és tartalmi követelmények szerint összeállított gazdálkodási terv értékelése alapján (100 hektár feletti birtoktestméret esetén alkalmazandó kiegészítés: a gazdálkodási tervre adható maximális pontszám kizárólag a teljesítési segédlet igénybevételével létrejött partneri együttműködésekre és a polgári jogi társaság keretében pályázatot benyújtó magánszemélyek együttműködésére alapozott pályázatok esetében szerezhető meg.)

80





6. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

Nyilatkozat pályázaton történő részvétel érvényességi feltételeinek történő megfelelőségről


Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

a)    a Pályázati Felhívásban és Kiírásban foglalt valamennyi feltételt elfogadom;
b)    nem állok csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
c)    tevékenységemet nem függesztettem fel vagy nem függesztették fel;
d)    nincs az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozásom, helyiadó-tartozásom;
e)    hamis adat szolgáltatása miatt nem zártak ki állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásból;
f)    a birtokba lépés időpontjában nem lépem túl a Földforgalmi tv.-ben meghatározott birtokmaximumot, továbbá 1200 hektárnál nagyobb területet én, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:96. § (1) bekezdése szerinti egyenesági rokonom, valamint egyéb gazdasági érdekeltségem sem a Magyar Államtól, sem mástól nem bérel és/vagy nem tulajdonol;
g)    nem minősülök az Nemzeti Park Igazgatóság bármely vezetőjének, alkalmazottjának, illetve azok közeli hozzátartozójának sem természetes személyként, sem jogi személy képviseletében;
h)    nincs a Nemzeti Park Igazgatósággal szemben 120 napnál régebben lejárt tartozásom, továbbá egyenesági rokonomnak, házastársamnak, élettársamnak, illetve olyan gazdasági társaságnak, amelyben én vagy egyenesági rokonom, házastársam, élettársam többségi befolyással rendelkezik, nincs a haszonbérbe adóval szemben 120 napnál régebben lejárt tartozása;
i)    a haszonbérleti díj Pályázati Kiírás 13. pontjában meghatározott mértékét, valamint a haszonbérleti szerződéstervezetben a haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseket elfogadom;
j)    büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 3 éven belül természetvédelmi bírságot velem szemben nem szabtak ki, 3 éven belül természetvédelmi szabálysértési eljárásban felelősségemet jogerősen nem állapították meg, 7 éven belül természetkárosítás bűntette miatt büntetőjogi felelősségemet nem állapították meg.
Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül be fogom jelenteni a … Nemzeti Park Igazgatóságnak.


A nyilatkozathoz az alábbi mellékletek benyújtása kötelező:

A b) és c) pontok vonatkozásában (a pályázat benyújtásakor) harminc napnál nem régebbi hiteles (cégbíróság által kibocsátott, illetve közjegyző által hitelesített) cégkivonat.
A d) pont vonatkozásában a (pályázat benyújtásakor) harminc napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolati példányban benyújtott együttes igazolás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) és a helyi adók vonatkozásában szintén harminc napnál nem régebbi, az önkormányzat jegyzőjének eredeti vagy közjegyző/ügyvéd által hitelesített igazolás. 2013. január 1-jétől az elektronikus bevallásra kötelezett adózók az adóhatósági igazolást is csak elektronikusan kérhetik a NAV-tól. Fontos hangsúlyozni, hogy az elektronikus együttes NAV igazolás csak addig közhiteles, amíg elektronikus formában létezik. Így csak akkor fogadható el a haszonbérleti pályázat során, amennyiben azt közjegyző vagy ügyvéd előtt nyomtatják ki, és ennek tényét a közjegyző, illetve ügyvéd rögzíti és a dátumot hitelesíti.
Ezen együttes NAV igazolásnak tartalmaznia kell a NAV adóztatási szervéhez törvényen alapuló adó, bírság, pótlék (ideértve az illeték, az Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékok és egészségügyi hozzájárulás, a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékok, a magánnyugdíj-pénztári tagdíj, illeték), továbbá a NAV vámszervéhez törvényen alapuló vám, adó, pótlék, bírság megfizetésére vonatkozó adatokat.

Kelt:


pályázó neve
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetén cégszerű aláírás)



7. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozatok

Nyilatkozat a Földforgalmi törvény 5. § 7. pontjaiban meghatározott feltételek fennállásáról

Földműves3

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

a Földforgalmi törvény 5. § 7. pontjában foglaltak szerint földművesnek minősülök, és jelen nyilatkozatomhoz csatolom a földművesként történt nyilvántartásba vételemet igazoló, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 100. § (5) bekezdése szerinti, a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet alapján kiállított adatlap másolatot.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek.

Kelt:


pályázó neve
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)



Nyilatkozat a Földforgalmi törvény 5. § 6., illetve 7. pontjaiban meghatározott feltételek fennállásáról

Fiatal földműves4


Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

a Földforgalmi törvény 5. § 6., illetve 7. pontjaiban foglaltak szerint fiatal földművesnek minősülök, és jelen nyilatkozatomhoz csatolom a földművesként történt nyilvántartásba vételemet igazoló, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 100. § (5) bekezdése szerinti, a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet alapján kiállított adatlap másolatot.

Rendelkezem a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről szóló 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel (A pályázó a rá vonatkozó részt aláhúzással jelöli):

-    Igen
Csatolom a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről szóló 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségemet igazoló okirat hiteles másolatát.

-    Nem

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek.

Kelt:


pályázó neve
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)



Nyilatkozat a Földforgalmi törvény 5. § 22. pontjában meghatározott feltételek fennállásáról

Pályakezdő gazdálkodó

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

a Földforgalmi törvény 5. § 22. pontjában foglaltak szerint pályakezdő gazdálkodónak minősülök.5

Kifejezetten nyilatkozom, hogy nem rendelkezem az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső államban fekvő föld tulajdonjogával.

(A pályázó a rá vonatkozó részt aláhúzással jelöli.)

Jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, hogy a Magyarországon bejelentett lakóhelyemen életvitelszerű tartózkodásomat a pályázat elnyerése esetén a haszonbérleti szerződés megkötésekor személyazonosító okmányaim bemutatásával igazolom.

Csatolom a mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségekről szóló 504/2013. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettségemet igazoló okirat hiteles másolatát.


Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek.

Kelt:


pályázó neve
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)



Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról

A)    Családi gazdálkodó

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

családi gazdálkodónak minősülök.

Az illetékes kormányhivatal által a nyilvántartásba vételről szóló igazolást eredetiben, vagy másolat esetén közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, szárazbélyegzővel ellátott módon csatolom.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)


Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról

B)    Őstermelő

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

nyilvántartási számmal rendelkező őstermelőnek minősülök.

Csatolom az illetékes kormányhivatal által kiadott, tárgyévre érvényesített őstermelői igazolvány közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett, szárazbélyegzővel ellátott másolati példányát.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)



Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról

C)    Egyéni mezőgazdasági vállalkozó

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a           Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

egyéni mezőgazdasági vállalkozó vagyok.

Csatolom az egyéni vállalkozó igazolvány közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolatát, vagy a kiállító szerv által a nyilvántartásba vételről szóló igazolás hitelesített másolatát.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)


Nyilatkozat a Földforgalmi törvény 5. § 19. pontjában meghatározott feltételek fennállásáról

Mezőgazdasági termelőszervezet

Alulírott      mint a(z)      (székhely:     ) pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

a Földforgalmi törvény 5. § 19. pontjában foglaltak szerint a gazdálkodó szervezet mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül, és jelen nyilatkozatomhoz csatolom a mezőgazdasági termelőszervezetként történt nyilvántartásba vételt igazoló, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 100. § (5) bekezdése szerinti, a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet alapján kiállított adatlap másolatot.

Csatolom továbbá a pályázat beadását megelőző, legutolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, a számvitelre vonatkozó jogszabályok szerint elkészített üzleti beszámoló, cégjegyzésre jogosult által hitelesített példányát.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


Nyilatkozat a Földforgalmi törvény 5. § 26. pontjában meghatározott feltételek fennállásáról

Újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezet

Alulírott      mint a(z)      (székhely:     ) pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m,

arról hogy:

a Földforgalmi törvény 5. § 26. pontjában meghatározottak szerint a gazdálkodó szervezet újonnan alapított újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül, és jelen nyilatkozatomhoz csatolom az újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetként történt nyilvántartásba vételt igazoló, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 100. § (5) bekezdése szerinti, a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet alapján kiállított adatlap másolatot.

A pályázat benyújtását megelőzően lezárt adóévvel rendelkezem (A pályázó a rá vonatkozó részt aláhúzással jelöli):

-    Igen

Csatolom a pályázat beadását megelőző, legutolsó lezárt üzleti évre vonatkozó, a számvitelre vonatkozó jogszabályok szerint elkészített üzleti beszámoló, cégjegyzésre jogosult által hitelesített példányát.

-    Nem

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)



Nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről

(jogi személy esetén)

Alulírott      mint a(z)      (székhely:     ) pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m,

arról hogy:

a(z) [teljes cégnév]      a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése 1. pontja alapján6 átlátható szervezetnek minősül. Egyben kijelentem, hogy a      Nemzeti Park Igazgatóság írásbeli felkérésére a jelen nyilatkozatban foglaltak igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül eredeti vagy közjegyző által hitelesített módon részére megküldöm.


Kelt:


cégszerű aláírás

A Ptk. III. részének hatálya alá tartozó gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi, az illetékes törvényszék által kiállított hiteles cégkivonat benyújtása jelen nyilatkozathoz mellékelten kötelező.


Nyilatkozat a helyben lakási / helyi illetőségi szempontról


Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

bejelentett lakhelyem, székhelyem a jelen pályázati eljárás kiírásának napján azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a haszonbérlet tárgyát képező termőföld fekszik,

illetve


bejelentett lakhelyem, székhelyem a jelen pályázati eljárás kiírásának napján olyan településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező termőföld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton, vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.
(A pályázó a rá vonatkozó részt aláhúzással jelöli.)

Természetes személy pályázóként jelen nyilatkozat igazolásául csatolom a helyben lakást igazoló okiratok [személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1. után kiadott (kártya formátumú) jogosítvány] másolatát. Amennyiben a személyazonosító igazolvány a lakcímet nem tartalmazza, továbbá útlevél és 2001. január 1. után kiadott jogosítvány esetén a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatát vagy jegyzői igazolást is csatolni kell. A jegyzői igazolás(ok)nak alá kell támasztania a legfeljebb 20 km-es távolságra vonatkozó előírásnak való megfelelést.

Egyéni vállalkozó esetén a fenti adatok igazolásául az egyéni vállalkozó igazolvány közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolatát, vagy a kiállító szerv által a nyilvántartásba vételről szóló igazolás hitelesített másolata szolgál.

Jogi személy esetében a fenti adatok igazolásául a Cégbíróság által kibocsátott eredeti cégkivonat szolgál.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


Nyilatkozat saját tulajdonban lévő állatállomány meglétéről

Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a
     Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt, legeltethető (lófélék, kérődzők) állatfajok állományainak tartását, tenyésztését végzem.

Igen / Nem
(megfelelő rész aláhúzandó)

Nyilatkozom arról, hogy a fentiek szerinti állatállományom részben vagy egészben a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet szerinti őshonos vagy veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákból áll.

Igen / Nem
(megfelelő rész aláhúzandó)

Pályázatomhoz csatolom a nevem alatt szereplő legeltethető (lófélék, kérődzők) állatállomány meglétét igazoló dokumentumot [az Egységes Nyilvántartási Rendszerből (ENAR) letöltött állategyedleltárt vagy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazolását vagy tenyésztő szervezettől származó igazolást vagy marhalevél/ lóútlevél másolatát].

Kelt:

ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


100 hektár feletti birtoktestméret esetén alkalmazandó nyilatkozat:

Nyilatkozat a természetvédelmi kezelés teljesítéséhez kapcsolódó együttműködésről

Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a
     Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy a Pályázati Felhívásban szereplő földrészletek természetvédelmi kezelési feladatait, hasznosítását a haszonbérlet időtartama alatt fennálló együttműködésre alapozottan, további partner/partnerek teljesítési segédletének igénybevételével vállalom. Az általam bevonásra kerülő teljesítési segédek a haszonbérleti szerződésben meghatározott természetvédelmi kezelési, hasznosítási kötelezettségből eredő feladatok ellátásában működnek közre.

Igen / Nem
(megfelelő rész aláhúzandó)

Igen válasz esetén az együttműködő partner/partnerek vonatkozásában kitöltendő:

Név

Lakcím/székhely

A teljesítési segédlet tárgya*

* Természetvédelmi kezeléshez kapcsolódó egyes részfeladatok ellátása pl. gyepterület legeltetése.


Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben az együttműködő partnerek személyében változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül be fogom jelenteni a … Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:

ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)



8. melléklet a Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A GAZDÁLKODÁSI TERV FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett nyilvános termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező gazdálkodási tervek összehasonlíthatósága érdekében a pályázóknak az alábbi tartalommal és formában kell jelenlegi gazdálkodási helyzetüket és a haszonbérlet elnyerése esetére vonatkozóan a pályázat időtartamára kiterjedő gazdálkodási elképzeléseiket, terveiket bemutatni. A gazdálkodási terv adatlapjainak számítógépes kitöltéséhez az elektronikus változatot kérésre az Igazgatóság e-mail útján megküldi a regisztrált pályázóknak.
Tisztelt Pályázók!
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a gazdálkodási tervben bemutatott gazdálkodási tevékenység az ajánlat benyújtásával az ajánlati kötöttség részét képezi, és a pályázat elnyerése esetén a megkötésre kerülő termőföld-haszonbérleti szerződésben foglalt kötelezettséggé válik.


GAZDÁLKODÁSI TERV

A)
ALAPADATOK
1. Az ajánlattevő neve:
2. Az ajánlat tárgyát képező birtoktest pályázati azonosító száma:

B)
A GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG ISMERTETÉSE

(legfeljebb 3 oldal)

1.    A gazdálkodás célja, illeszkedése a vidékfejlesztési stratégiához és földbirtok-politikai irányelvekhez, valamint a haszonbérleti pályázat céljához:


2.    A gazdálkodási tevékenység rövid leírása, a természeti, technológiai és piaci körülményeinek ismertetése (a gazdaság elhelyezkedése, termőhelyi viszonyok, természeti kockázatok, különböző jogcímeken használt mezőgazdasági területek kiterjedése és hasznosításának módja, technológiai háttér/fejlesztések, feldolgozó tevékenység, tevékenységek bővítése, új tevékenység indítása, a termelt termények és termékek/feldolgozott termékek helyi és más piaci értékesítési lehetőségei):


3.    A gazdálkodás pénzügyi helyzetének alakulása (saját pénzügyi források, pénzintézeti források, integrátori előfinanszírozás, támogatások elérhetősége, a gazdálkodás finanszírozásában betöltött %-os aránya):


4.    Foglalkoztatás alakulása (éves létszámszükséglet, állandó foglalkoztatottak száma, idényfoglalkoztatottak száma és foglalkoztatásuk időszaka, az ajánlattevő szakmai végzettsége, gyakorlata és szakterülete):(100 hektár feletti birtoktestméret esetén alkalmazandó kiegészítés: a teljesítési segédként bevont partnerekkel való együttműködések):


 


C)
INFORMÁCIÓK AZ AJÁNLAT ÉRTÉKELÉSÉHEZ
(Kérjük, hogy a választ „X”-szel jelölje meg a sor utolsó kockájában, illetve adja meg a kért számszaki és szöveges adatokat! )

1. A pályázó gazdálkodási helyzete
1.1. A pályázó gazdálkodási szervezeti és jogi formája:

- Családi gazdálkodó

- Egyéni mezőgazdasági vállalkozó

- Őstermelő (ha csak ezzel a jogcímmel rendelkezik! )

- Szövetkezet, gazdasági társaság, egyéb gazdálkodó szervezet


1.2. A pályázó bejelentett lakóhelye, székhelye szerinti település közigazgatási határa és a megpályázott földrészletek által érintett települések közigazgatási határa közötti távolság [a Pályázati Kiírás 11.2. pont h) alpontja szerint]:

- 0-10 km között

- 10-20 km között


1.3. A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 9. vagy 11. pontja szerinti helyben lakónak vagy helybeli illetőségűnek minősül:

Igen és helyben saját tulajdonú állattartó teleppel rendelkezik

- Igen

- Nem


1.4. A pályázó szakirányú végzettséggel rendelkezik (igazolás csatolása szükséges):

- Igen

- Nem


A szakirányú végzettség megnevezése, megszerzésének helye, ideje:

1.5. A pályázó gazdálkodási gyakorlattal rendelkezik (igazolás csatolása szükséges):

- Igen: 3-5 év között

- Igen: 5-10 év között

- Igen: 10 év felett

- Nem


A szakterület megnevezése, gazdálkodási gyakorlat kezdete, helye:
1.6. A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 6. pontja szerinti fiatal földművesnek minősül:

- Igen

- Nem


1.7. A pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 22. pontja szerinti pályakezdő gazdálkodónak minősül:

- Igen

- Nem


2. A természetvédelmi követelményeknek való megfelelés
2.1. Összes saját tulajdonban lévő legeltethető (kérődzők, lófélék) állatállomány (ÁE)

ÁE*

Kérődzők, lófélék

- Két évnél idősebb bika, tehén és más szarvasmarhafélék, hat hónapnál idősebb lófélék

- Szarvasmarhafélék hat hónapos kortól kétéves korig

- Hat hónapnál fiatalabb szarvasmarhafélék

- Szamár, öszvér

- Juh

- Kecske

* ÁE = a pályázat jelen gazdálkodási terve aláírásának napját megelőző 12 hónapra vetített átlagos állományi létszám állategységben


Összes saját tulajdonban lévő legeltethető (kérődzők, lófélék) állatállomány] … ÁE/(összes saját használatban lévő terület ) … hektár = … (ÁE/ha)

2.2. A védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet szerinti őshonos vagy veszélyeztetett, legeltethető (lófélék, kérődzők) mezőgazdasági állatfajták tartása:

Faj

Fajta

ÁE*

Szarvasmarha és bivaly:

magyar szürke szarvasmarha

 

magyar tarka szarvasmarha

 

magyar házibivaly

Ló:

gidrán

 

hucul

 

kisbéri félvér

 

lipicai

 

furioso-north star

 

nóniusz

 

magyar hidegvérű

 

shagya arab

Szamár:

magyar parlagi szamár

Sertés:

szőke mangalica

 

fecskehasú mangalica

 

vörös mangalica

Juh:

hortobágyi (magyar) racka

 

gyimesi racka

 

tejelő cigája

 

cigája

 

cikta

Kecske:

magyar parlagi kecske

* ÁE = a pályázat jelen gazdálkodási tervének napját megelőző 12 hónapra vetített átlagos állományi létszám állategységben


Összes saját tulajdonban lévő legeltethető (lófélék, kérődzők), a védett őshonos mezőgazdasági állatfajták és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták körének megállapításáról szóló 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet szerinti védett őshonos vagy veszélyeztetett mezőgazdasági állatállomány (ÁE) … / a 2.1. pontban megadott összes saját tulajdonban lévő legeltethető (kérődzők, lófélék) állatállomány (ÁE) = …


2.3. Környezetbarát, a fenntartható gazdálkodást szolgáló termelő tevékenység:

- Igen: A pályázó korábban részt vett/vesz agrár-környezetgazdálkodási intézkedés zonális célprogramjában és annak előírásait teljesítette.

- Igen: A pályázó korábban részt vett/vesz agrár-környezetgazdálkodási intézkedés horizontális célprogramjában és annak előírásait teljesítette.

- Nem


Kelt, …


pályázó aláírása

D)
NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy az A), B) és C) pontokban foglalt gazdálkodási terv és kiegészítő adatok a … termőföld-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatom elválaszthatatlan részei és az ajánlati kötöttség tárgyát képezik. Tudomásul veszem, hogy a gazdálkodási tervben és a kiegészítő adatokban foglaltak a pályázat elnyerése esetén a megkötésre kerülő termőföld-haszonbérleti szerződésben mint haszonbérlő által vállalt kötelezettségekké válnak.
Dátum, …

pályázó aláírása

7. függelék


MEZŐGAZDASÁGI FÖLDHASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS
(minta)

amely létrejött egyrészről a Magyar Állam képviseletében
a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 3. §-a alapján eljáró      Nemzeti Park Igazgatóság,
székhely:     
törzskönyvi azonosító szám:     
statisztikai számjel:     
adószám:     
képviseli:      igazgató)

a továbbiakban mint Haszonbérbeadó

másrészről:

Természetes személy haszonbérlő esetén:

családi és utóneve:     
lakóhelye:    
születési családi és utóneve:     
születési helye és ideje:     
anyja születési neve:     
személyazonosító igazolvány száma:     
adóazonosító jel:    
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagság azonosító száma:

állampolgársága: magyar
Személyi azonosítója vagy egyéb gazdálkodási azonosító száma (okirat megjelölésével):

Jogi személy haszonbérlő esetén:
megnevezés:    
székhely:    
cégjegyzékszáma vagy belső egyedi azonosító száma (cég esetében):     
adószám:    
statisztikai számjel:     
részéről eljáró
vezető tisztségviselő vagy cégvezető családi és utóneve:     
vezető tisztségviselő vagy cégvezető lakcíme:     

a továbbiakban mint Haszonbérlő,

Haszonbérbeadó és Haszonbérlő a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek között az alulírott napon az alábbi feltételek mellett.

1.    Szerződő Felek

1.1. Haszonbérbe adó kijelenti, hogy a szerződés tárgyát képező ingatlanok természetvédelmi rendeltetésűek. Jelen szerződés célja, hogy a szerződés 1.3. pontjában megjelölt földrészletek természeti értékeinek, azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelmét, megőrzését elősegítse, valamint az, hogy a védett természeti terület állapotfenntartása, helyreállítása, illetve fejlesztése a kezelési előírások alapján megvalósuljon.
1.2. Haszonbérbe adó kijelenti, hogy jelen szerződést a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: NFA kormányrendelet) szabályai szerint lefolytatott pályázati eljárás előzte meg/jelen szerződés pályázati eljárás lefolytatása nélkül került megkötésre. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 59. § (1) bekezdés a) pontja alapján jelen haszonbérleti szerződés megkötése hatósági jóváhagyáshoz nem kötött.
1.3. Haszonbérbe adó igazolja, hogy alább felsorolt állami tulajdonú ingatlanok a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartoznak és a(z)… Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében állnak./Haszonbérbe adó igazolja, hogy az alább felsorolt állami tulajdonú ingatlanok a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 12/C. § (2) bekezdése alapján a … Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonosi joggyakorlása alatt állnak.

Település megnevezése

Helyrajzi szám

Haszonbérbe adott terület nagysága

Haszonbérbe adott terület Aranykorona értéke*

Művelési ága

Természetbeni állapota

Természetvédelmi kategória

* Művelés alól kivett művelési ágú ingatlan esetén a környező, a kivett terület valós használatával megegyező művelési ágú ingatlanok AK értékének átlaga alapján számított érték.


2.    A haszonbérleti jogviszonyra vonatkozó alapvető rendelkezések
2.1. A haszonbérlet időtartama
Haszonbérbe adó az 1.3. pontban körülírt vagyonkezelői jogosultsága alapján a Haszonbérlő részére ellenérték fejében … napjától … napjáig terjedő határozott időtartamra használatba adja az 1.3. pontban körülírt ingatlanokat. Jelen szerződés ezen időtartam leteltével – amennyiben annak közös megegyezéssel történő meghosszabbítására nem kerül sor – megszűnik.
2.2. A haszonbérlet díja
A Szerződő Felek a haszonbérlet ellenértékét … AK × … Ft/AK/év, azaz mindösszesen … Ft/évben határozzák meg, amely összeget a Haszonbérlő – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:352. § (1) bekezdése, valamint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 50. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésektől eltérően Szerződő Felek megállapodása alapján – köteles minden tárgyév … napjáig megfizetni a Haszonbérbe adó által kiadott számla ellenében.
A jelen szerződés megkötésének az évét (azaz a tárgyévet) követő további években az Igazgatóság a haszonbér mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, tárgyévet megelőző évre vonatkozó inflációs ráta mértékével egyoldalúan megemeli. A Haszonbérbe adó a megemelt haszonbér mértékét – legkésőbb a számla megküldésével egyidejűleg – írásban közli a Haszonbérlővel.
Fentiek mellett Haszonbérbe adó fenntartja az NFA kormányrendelet 36. § (1) bekezdésében foglalt jogát a haszonbérleti díj kétévenkénti felülvizsgálatára. Haszonbérlő tudomással bír arról, hogy a hivatkozott rendelkezés alapján a Haszonbérbe adó a haszonbérleti díj összegének megváltozása miatt a szerződés módosítását kezdeményezheti, illetve jelen szerződést a hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint felmondhatja, amennyiben a haszonbérleti díj felülvizsgálat összegében a Szerződő Felek 30 napon belül nem tudnak megállapodni.
Ha az előírt határidőre Haszonbérlő a díjfizetési kötelezettségét nem teljesíti, a Haszonbérbe adó írásban szólítja fel a Haszonbérlőt kötelezettségének teljesítésére. A díjfizetés késedelmes teljesítése esetén a Haszonbérlő a Ptk.-ban rögzítettek szerint megállapított késedelmi kamattal növelt díjat köteles fizetni.
A Haszonbérlő az adott évben esedékes haszonbér megfizetése előtt nem kezdhet a következő gazdasági év megalapozásához. Ennek megszegése esetén mezei leltár vagy egyéb költség- és kártérítési/kártalanítási igénnyel a Haszonbérbe adóval szemben nem élhet.
Szerződő Felek megállapodnak, hogy minden év szeptember 30. napjától október 31. napjáig bezárólag a magyarországi föld- és haszonbérleti piac változásait figyelembe véve együttesen áttekintik a haszonbérleti díj mértékének helytállóságát, és annak szükség szerinti módosításáról legkésőbb november 30. napjáig közös megegyezéssel megállapodnak.
Szerződő Felek kijelentik, hogy amennyiben jelen szerződés megkötését követően az Európai Unió területalapú támogatási rendszerében jelentős változás következik be, az a szerződésben meghatározott díjtétel felülvizsgálatát eredményezi.
2.3. Természetvédelmi céloknak megfelelő területfenntartás
A Haszonbérlő köteles az 1.3. pontban megjelölt ingatlanokat a jó gazda gondosságával – művelési ágának, illetve természetbeni állapotának megfelelően – művelni és gondoskodni a termőképesség fenntartásáról. A Haszonbérlő kötelezi magát, hogy a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt (a továbbiakban: Tvt.) és annak végrehajtási rendeleteit, valamint a természetvédelmi oltalom alatt álló területre vonatkozó kezelési és hatósági előírásokat minden esetben maradéktalanul betartja.
A Haszonbérlő az előre nem tervezhető természetvédelmi jogi és hatósági előírásokat, és az ezzel összefüggő gazdálkodási-használati korlátozásokat tudomásul veszi, és azokkal összefüggésben a Haszonbérbe adóval szemben igényt nem támaszt. Az ingatlanok használatával, hasznosításával összefüggő hatósági kötelezések a Haszonbérlőt terhelik, a hatósági engedélyek beszerzése és a felmerülő költségek viselése a Haszonbérlő kötelessége. Haszonbérlő a Haszonbérbe adó előzetes engedélye nélkül nem változtathatja meg a haszonbérelt földrészletnek az ingatlan- nyilvántartás szerinti művelési ágát, illetve a birtokba adáskor az 1.3. pontban rögzített természetbeni állapotát.
Az 1.3. pontban megjelölt földrészletek természetvédelmi céloknak megfelelő területfenntartását szolgáló kezelési előírások jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik.
A Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy kizárólag olyan önkéntes vállalásokat tehet az 1.3. pontban megjelölt földrészleteket érintően – pl. mezőgazdasági támogatások igénylése során -, amelyek nincsenek ellentétben a birtoktestre meghatározott speciális természetvédelmi kezelési előírásokkal.
A Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés kezelési előírásainak betartása nem mentesíti a természetvédelmi hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.
Természetvédelmi érdekből a Haszonbérbe adó a Haszonbérlő használati jogát korlátozhatja. A Haszonbérlő a használati jog korlátozása miatt kártalanítási igénnyel nem léphet fel a Haszonbérbe adóval szemben. Amennyiben azonban a fentiek miatt a gazdálkodás egy adott területen véglegesen (a gazdálkodási évre vonatkozóan) meghiúsul, a haszonbért a felek arányosan csökkentik. Teljesítési segédként bevont együttműködő partnerek esetén alkalmazandó kiegészítés: A Haszonbérlő a jogviszonyba a természetvédelmi céloknak megfelelő területfenntartás biztosítása érdekében teljesítési segédként bevont személyek magatartásáért mint a sajátjáért felel.
2.4. Alhaszonbérletbe adás tilalma
A Haszonbérlő az ingatlan használatának jogát sem visszterhes, sem ingyenes szerződésben harmadik fél részére nem engedheti át.
2.5. Hulladék elszállításának kötelezettsége
A Haszonbérlő köteles a gazdálkodás közben keletkezett hulladékot a területről elvinni, illetve a hulladékról szóló törvényben foglalt rendelkezéseket az 1.3. pontban felsorolt földrészletek vonatkozásában maradéktalanul betartani.
2.6. Épület, építmény létesítésének feltételei
Amennyiben a gazdálkodási tevékenység ezt szükségessé teszi, az ingatlanokon a Haszonbérbe adó előzetes írásbeli hozzájárulásával és a hatályos jogszabályok szerint szükséges hatósági engedéllyel épületek, építmények létesíthetők, valamint egyéb beruházások végezhetők, különös tekintettel a területhasználattal összefüggő jogszabályokra, településrendezési tervekre, valamint a helyi építési szabályzatra. Az épületek, építmények engedélyezésével, beruházásával kapcsolatos költségek a Haszonbérlőt terhelik.
A felépítmények jogi helyzetére a Szerződő Felek külön, írásba foglalt megállapodása irányadó.
2.7. Bejelentési kötelezettség
A Fétv. 95. § (1) bekezdése alapján, a földhasználat a nyilvántartásba vétele céljából a haszonbérelt földrészlet fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság felé történő, a használat megkezdésétől számított 30 napon belüli bejelentési kötelezettség a Haszonbérlőt terheli.
2.8. A Haszonbérlő felelős a tűz-, munka- és balesetvédelmi szabályok, előírások megtartásáért és viseli azokat a károkat, amelyek e szabályok megsértésével vagy a kellő gondosság elmulasztásával keletkeznek.
2.9. A Haszonbérlő hozzájárul ahhoz, hogy jelen szerződésben szereplő személyes adatait a Haszonbérbe adó a nyilvántartásaiban rögzítse, tárolja és a számára előírt kimutatásokban, valamint a hatályos jogszabályok alapján történő adatszolgáltatás során felhasználja.
2.10. A Szerződő Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását. A haszonbérlet gyakorlásának szabályszerűségét és célszerűségét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet is ellenőrizheti. A tulajdonosi ellenőrzésnek az NFA kormányrendeletben rögzített eljárásrendjét, a felek azzal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a Szerződő Felek ismerik és jelen szerződés részének tekintik.
2.11. Előhaszonbérletre vonatkozó rendelkezés
Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFA tv.) 18. § (1a) bekezdése alapján föld haszonbérbe adása során a jogszabály alapján fennálló előhaszonbérleti jog nem gyakorolható.
2.12. A Haszonbérlő mint földhasználó nyilatkozatai
2.12.1. Természetes személy esetén
2.12.1.1. Nyilatkozat a földhasználati jogosultság alanyi feltételének fennállásáról
Haszonbérlő nyilatkozik arról, hogy
a) földművesnek minősül, vagyis megfelel a Földforgalmi tv. 5. § 7. pontjában meghatározott feltételeknek, vagy
b) fiatal földművesnek minősül, vagyis megfelel a Földforgalmi tv. 5. § 6. és 7. pontjában meghatározott feltételeknek, vagy
c) pályakezdő gazdálkodónak minősül, vagyis megfelel a Földforgalmi tv. 5. § 22. pontjában meghatározott feltételeknek.
c) pont esetében
2.12.1.2. Nyilatkozat a pályakezdő gazdálkodónak minősülő földhasználó részéről a jövőbeli kötelezettségvállalásokról Haszonbérlő nyilatkozik, hogy a haszonbérleti jogosultság megszerzésétől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen állandó bejelentett lakosként életvitelszerűen fog tartózkodni, vagy a földhasználati jogosultság megszerzésétől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít és mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet folytat.
2.12.1.3. A Haszonbérlő további nyilatkozatai
a) Haszonbérlő mint földhasználati jogosult kijelenti, hogy a jelen haszonbérleti szerződés fennállása alatt megfelel a Földforgalmi tv. 40. § (1)-(4) bekezdésében, valamint 41. §-ában foglalt feltételeknek, a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének.
b) Haszonbérlő nyilatkozik, hogy vele szemben az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott szerződéskötést kizáró ok nem áll fenn.
c) Haszonbérlő nyilatkozik, hogy nincs jogerősen megállapított és fennálló földhasználati díjtartozása.
Haszonbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben vele szemben az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott szerződéskötést kizáró ok bármelyike felmerül, úgy azt haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül írásban közli a Haszonbérlővel.
2.12.2. Gazdálkodó szervezet esetén
2.12.2.1. Nyilatkozat a földhasználati jogosultság alanyi feltételének fennállásáról
Haszonbérlő nyilatkozik, hogy a gazdálkodó szervezet
a) mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül, vagyis megfelel a Földforgalmi tv. 5. § 19. pontjában meghatározott feltételeknek
vagy
b) újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősül, vagyis megfelel a Földforgalmi tv. 5. § 26. pontjában meghatározott feltételeknek.
b) pont esetében
2.12.2.2. Nyilatkozat az újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősülő földhasználó részéről a jövőbeli kötelezettségvállalásról
Haszonbérlő mint újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősülő gazdálkodó szervezet nyilatkozik, hogy az újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek minősülő gazdálkodó szervezet a földhasználati jogosultság megszerzésétől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít.
2.12.2.3. Haszonbérlő további nyilatkozatai
a) Haszonbérlő mint földhasználati jogosult kijelenti, hogy a jelen haszonbérleti szerződés fennállása alatt megfelel a Földforgalmi tv. 40. § (1)-(4) bekezdésében, valamint 41. §-ában foglalt feltételeknek, a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja, és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének.
b) Haszonbérlő nyilatkozik, hogy vele szemben az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott szerződéskötést kizáró ok nem áll fenn; nyilatkozik továbbá, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján átlátható szervezetnek minősül.
c) Haszonbérlő nyilatkozik, hogy nincs jogerősen megállapított és fennálló földhasználati díjtartozása.
Haszonbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben vele szemben az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott szerződéskötést kizáró ok bármelyike felmerül, avagy a szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek, úgy azt haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül írásban közli a Haszonbérlővel; ugyancsak haladéktalanul értesíti Haszonbérlőt, ha a cégében tulajdonosváltozásra, illetve jogutódlásra, jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra vagy beolvadásra kerül sor.
3.    Birtokba adás
3.1. A Haszonbérbe adó jelen szerződés 1.3. pontjában megjelölt ingatlanokat jelen szerződés hatálybalépésével egyidejűleg a Haszonbérlő birtokába adja és a Haszonbérlő a birtokba adás napjától szedi az ingatlanok hasznait, viseli terheit.
3.2. A birtokba adás időpontjától viselendő terhekbe beleértendő az 1.3. pontban körülírt ingatlanokkal kapcsolatos minden köztartozás (pl. adók, adók módjára behajtandó köztartozások).
A haszonbérlet ideje alatt szerzett, a bérleménnyel kapcsolatos, alanyi jogon képződő vagyoni jellegű jog(ok) a haszonbérleti szerződés megszűntével térítésmentesen átszáll(nak) a Haszonbérbe adóra. A Haszonbérbe adó a szerződés bármilyen okból történő megszűnése esetén jogosult – mint a vagyoni jellegű jog tulajdonosa – a vagyoni jellegű jog változásának átvezetését egyoldalúan is kezdeményezni.
3.3. Jelen szerződés megszűnése esetén a haszonbérelt földrészleteket olyan állapotban – különös tekintettel a gyommentességre – kell átadni a Haszonbérbe adónak, hogy azokon a rendeltetésszerű gazdálkodás azonnal folytatható legyen.
4.    Szerződés módosítása
Amennyiben a szerződés időtartama alatt olyan jogszabályi rendelkezések lépnek hatályba, amelyek a Szerződő Felek által vállalt kötelezettségek teljesítését jelentős mértékben megnehezítik, akkor bármelyik fél kezdeményezheti a szerződés módosítását.
5.    Szerződés felmondása, megszűnése
5.1. Azonnali hatályú (rendkívüli) felmondási jog illeti meg a Haszonbérbe adót a 2.3.-2.5. pontban rögzített haszonbérlői kötelezettségek megszegése esetén, valamint amennyiben:
a) a Haszonbérlő a természeti értékeket károsító tevékenységet végez, ezen értve – a Szerződő Felek által súlyos szerződésszegésnek tekintett – a mellékletben szereplő kezelési előírások be nem tartását, továbbá amennyiben a Haszonbérlővel szemben jogerősen természetvédelmi bírságot szabnak ki, vagy természetvédelmi szabálysértési eljárásban vagy természetkárosítás miatt indult büntetőeljárásban jogerősen megállapítják a Haszonbérlő felelősségét;
b) a Haszonbérlő a haszonbérleti jogviszony létrehozását megelőzően, azzal összefüggésben vagy a haszonbérleti jogviszony fennállása alatt bármikor valótlan nyilatkozatot tesz;
c) a Haszonbérlővel szemben a szerződés megkötését követően csőd- vagy felszámolási eljárás indul, illetve végelszámolás vagy önkormányzati adósságrendezési eljárás alá kerül, továbbá amennyiben a Haszonbérlő a tevékenységét felfüggesztette vagy tevékenységét felfüggesztették, illetve állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták;
d) írásbeli figyelmeztetés ellenére is károsítja a haszonbérelt vagy bármely más, igazgatósági vagyonkezelésben álló ingatlant vagy súlyosan veszélyezteti annak épségét;
e) írásbeli figyelmeztetés ellenére sem műveli meg a haszonbérelt földrészletet, vagy általában olyan gazdálkodást folytat, amely súlyosan veszélyezteti a földrészlet termőképességét, az állatállományt vagy a felszerelést, illetve a jelen szerződés tárgyát képező ingatlanokat rendeltetés-, illetve szerződésellenesen használja;
f) a haszonbért vagy a földdel kapcsolatos terheket a megfizetési határidő eltelte után, írásban közölt felszólítás ellenére, a felszólítás közlésétől számított 15 napon belül sem fizeti meg;
g) a Haszonbérbe adó hozzájárulása nélkül vagy attól eltérően a föld használatát másnak átengedte, más célra hasznosította, a földművelési ágát megváltoztatta vagy a földet a termőföld védelméről szóló törvényben meghatározottak szerint más célra hasznosította, vagy az ingatlanokon a rendes gazdálkodás körét meghaladóan végzett beruházást;
h) a természetvédelmi jogszabályok vagy a természetvédelmi hatóság előírásaitól eltérő, illetve a természeti terület állagát vagy állapotát kedvezőtlenül befolyásoló tevékenységet folytat, továbbá ha a természeti értékek fennmaradását bármely módon veszélyezteti;
i) a területen géntechnológiával módosított növényt termeszt;
j) a szakszerű gazdálkodással a területen felhagy;
k) az ellenőrzést ismételten akadályozza; vagy
l) olyan – a Haszonbérbe adó vagyonkezelésében lévő – ingatlant is használ legeltetés vagy más – számára meg nem engedett – célra, amely nem képezi jelen szerződés 1.3. pontban megjelölt tárgyát, és amelynek használatára egyéb jogcímen sem jogosult. Teljesítési segédként bevont együttműködő partnerek esetén alkalmazandó kiegészítés: a Haszonbérlő a természetvédelmi kezelés teljesítéséhez kapcsolódó, a nyertes pályázatban hivatkozott együttműködését valamely partnerével egyoldalúan megszünteti, vagy az együttműködés nem az önhibáján kívül eső okra (pl. elhalálozás, jogutód nélküli megszűnés) visszavezethetően szűnik meg és új együttműködő partner bevonásának hiányában az együttműködő partnerek száma ezáltal lecsökken;
m) a Haszonbérlő elmulasztja a szerződés 2.7. pontjában, illetve a Fétv. 95. § (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettségének teljesítését;
n) a Haszonbérlővel szemben az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 25. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike a szerződéskötést követően merül fel.
5.2. A természetes személy Haszonbérlő a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal akkor is felmondhatja, ha egészségi állapota olyan mértékben romlik meg, vagy családi és életkörülményeiben olyan tartós változás áll be, amely a jelen szerződésből eredő kötelezettségei teljesítését akadályozza vagy jelentősen megnehezíti.
5.3. A szerződés megszűnik továbbá a Fétv. 57. §-ában, valamint az NFA tv. 19. § (1a) bekezdésében meghatározott esetekben.
5.4. A Haszonbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy ha a haszonbérleti szerződés bármilyen okból megszűnik, a jelen szerződésben szereplő ingatlanokra vonatkozó mindenkori agrártámogatási jogosultságát a haszonbérbe adóra átruházza a megszűnés évében érvényes haszonbér 1%-a megfizetése ellenében.
6.    Szerződést módosító jogszabályi feltétel
A Szerződő Felek rögzítik, hogy módosító jogszabályi feltétel alatt mindketten azt értik, hogy a jelen szerződés tartalmával ellentétes jogszabályi rendelkezés a jogszabály hatálybalépésével egyidejűleg automatikusan jelen szerződés tartalmává válik és a szerződés jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő soron kívüli módosítását eredményezi. Ugyanilyen soron kívüli módosulást eredményez, ha a jelen szerződésben hivatkozott bármely jogszabály helyett új jogszabály lép hatályba az adott szerződési elem vonatkozásában. Ilyen esetben a hatályba lépett új jogszabály címét, számát és a konkrét jogszabályi helyet is meg kell jelölni a szerződés módosítása során.
7.    Ellenőrzés
A Haszonbérbe adó jogosult a szerződésszerű használatot a természetvédelmi őrszolgálat, illetve más képviselője útján, a Haszonbérlő jogszerű tevékenységének szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizni, amelyről a Haszonbérlőt tájékoztatja.
8.    Rezsiköltség
Az 1.3. pontban körülírt ingatlanok használatával, birtoklásával összefüggő mindennemű költség jelen szerződés időtartama alatt a Haszonbérlőt terheli.
9.    Kártérítés, költségviselés
9.1. Szerződő Felek kikötik, hogy amennyiben a rögzített természetbeni állapothoz képest romlik az ingatlanok állapota, vagy azokat más környezeti vagy természeti károsodás éri, és ez a Haszonbérlőnek, illetve megbízottjának, alkalmazottjának, képviselőjének, tagjának szerződésszegő vagy más jogellenes magatartása következtében állott be, úgy a Haszonbérlő köteles a Haszonbérbe adónak az ebből eredő károkat a Ptk. 6:519. § és a Tvt. 81. § szabályai szerint megtéríteni.
9.2. A Haszonbérlő a Ptk. szerint felel azért az egyéb – szerződésszegéssel okozott – kárért is, amely a saját, illetve megbízottjának, alkalmazottjának, képviselőjének, tagjának magatartása következtében állott be, illetve felelős azon személy magatartásáért, akit kötelezettsége teljesítéséhez, illetve joga gyakorlásához vesz igénybe.
9.3. A Haszonbérlő előzetesen és visszavonhatatlanul teljes egészében lemond mindennemű kártalanítási igényéről, amely esetlegesen védett állatfaj egyede által – a jelen szerződés tárgyát képező ingatlanokban, az azon található terményben – okozott kártétel miatt keletkezne Tvt. 74. § (4) bekezdése alapján.
9.4. A Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy kártalanítási igényt nem keletkeztet: védett természeti területen a természeti kár [Tvt. 37. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységgel okozott kár] megelőzése és megakadályozása érdekében jogszerűen előírt korlátozás vagy tilalom.
9.5. A Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Haszonbérbe adó a 2.6. pont szerinti előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül megvalósult építkezés, értéknövelő beruházás esetén annak értékét a Haszonbérbe adó a Haszonbérlő részére a szerződés megszűnésekor nem téríti meg. Ezekben az esetekben a Szerződő Felek a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak érvényesülését kizárják.
9.6. A szerződés megszűnésekor a Haszonbérlő elviheti az általa létesített, állagsérelem nélkül eltávolítható berendezési és felszerelési tárgyakat, valamint – Szerződő Felek 2.6. pont szerinti eltérő megállapodásának hiányában – követelheti a Haszonbérbe adó írásbeli hozzájárulásával létesített és el nem vihető berendezéseknek, az általa telepített növényzetnek, valamint a talaj minőségének javítását eredményező ráfordításainak a szerződés megszűnésekor megállapított értékét. A szerződés megszűnésekor a Haszonbérlő – a Haszonbérbe adóval kötött eltérő megállapodás hiányában – az általa létesített ideiglenes jellegű építményt a saját költségén, kártalanítás nélkül köteles lebontani, illetve eltávolítani. E kötelezettség nem teljesítése esetén a bontási, illetve eltávolítási munkálatokat a Haszonbérbe adó a Haszonbérlő költségére elvégeztetheti. Ennek megszegése esetén a Haszonbérlő a mezei leltárhoz kötődően semmilyen jogcímen nem támaszthat követelést a Haszonbérbe adóval szemben.
9.7. Haszonbérlő előzetesen és visszavonhatatlanul teljes egészében lemond mindennemű kártalanítási igényéről, ha a jogviszony megszűnése azért következik be, mert a szerződés megkötése és a terület használatba vétele közötti időtartamban olyan változás következik be, amelynek a szerződéskötés időpontjában való fennállása esetén a szerződés létre sem jött volna.
10.    Egyebek
10.1. A Szerződő Felek jelen szerződés teljesítésében együttműködnek. A szerződés teljesítését érintő minden lényeges kérdésről a Szerződő Felek egymást haladéktalanul értesítik.
10.2. A Szerződő Felek az egymásnak küldött tértivevényes küldemények kézbesítése tekintetében megállapodnak abban, hogy amennyiben a címzett a küldeményt nem veszi át vagy az átvételét megtagadja, a sikertelen kézbesítés napjától számított ötödik napon kell az adott iratot kézbesítettnek tekinteni.
10.3. A Haszonbérlő (képviselője) hozzájárul ahhoz, hogy a jelen okiratba foglalt személyes adatait a jelen szerződés és a hozzá kapcsolódó iratok tartalmazzák, hozzájárul továbbá, hogy személyes adatait a Haszonbérbe adó szerződései nyilvántartása, a szerződési feltételek és pénzügyi teljesítések követése, ellenőrzése érdekében kezelje.
10.4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Szerződő Felek a Ptk., a Földforgalmi tv., illetve a Fétv., az NFA tv., a Tvt., az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, az NFA kormányrendelet, valamint az állami tulajdon kezeléséről szóló jogszabályokban foglalt rendelkezéseit tekintik irányadónak.
10.5. Jelen szerződésből eredő jogviták esetére a Szerződő Felek kikötik a ………… kizárólagos illetékességét.
10.6. Jelen szerződést a Szerződő Felek elolvasás és megértés után mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
10.7. Jelen szerződés …………. lép hatályba.
Mellékletek:
- kötelező mellékletek (a haszonbérbe adott földrészlet határvonalait pontosan jelölő térkép, speciális kezelési előírások – amennyiben a 2.3. pontban részletesen nem szerepelnek, nyilatkozatok záradéka)
- egyéb mellékletek:

8. függelék


HALASTÓ HASZONBÉRLETI PÁLYÁZATI KIÍRÁS
(minta)

     település a      pályázati azonosító számú eljáráshoz,
amelynek célja: a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:     ) (a továbbiakban: Igazgatóság) a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 43/C. § (2) bekezdése alapján, a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFA tv.) 1. § (3) bekezdésében megfogalmazott rendeltetésének megfelelően, a 15. § (2)-(3) bekezdésében foglalt birtokpolitikai irányelvek figyelembevételével, továbbá a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény célja értelmében, a természetvédelmi közcélok megvalósítása, az élő és élettelen természeti értékek megóvása, a tájképi, kultúrtörténeti értékek megőrzése, a természeti vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, értékének fenntartható módon való növelése érdekében, az NFA tv. 18. § (1), (1a) és (2) bekezdése, valamint a Rendelet 43/D. § (1) bekezdése alapján nyilvános, egyfordulós haszonbérleti pályázatot hirdet. A haszonbérleti pályázati eljárás részletes feltételeit a haszonbérleti pályázati kiírás (a továbbiakban: Pályázati Kiírás) tartalmazza.
Az Igazgatóságnak jelen Pályázati Kiírás kiadásával az a célja, hogy a versenysemlegesség lehető legteljesebb biztosításával minden pályázónak lehetővé tegye a sikeres pályázatot.
Az Igazgatóság kifejezetten rögzíti, hogy a jelen eljárás célja:
a)    az Igazgatóság vagyonkezelésében lévő védett természeti területek természetvédelmi értékeinek, természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelme és megőrzése,
b)    a halastavak állagának és jó műszaki állapotának megóvása és fejlesztése,
c)    az élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok általi hasznosítás elősegítése,
d)    az állami vagyon hatékony hasznosításának megvalósítása.
A Pályázati Felhívásban nem szabályozott kérdésekben jelen Pályázati Kiírás rendelkezései az irányadóak és kötelezőek a pályázat összeállítására és benyújtására vonatkozóan.

1.    A haszonbérleti eljárásban pályázóként résztvevők köre:
Az Igazgatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a Rendelet 28/A. § (8) bekezdése alapján a kizárólag halastóként nyilvántartott földrészlet(ek) haszonbérbe adására irányuló pályázati eljárásban pályázóként az a természetes vagy jogi személy vehet részt, aki/amely a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet (a továbbiakban: Hhvtv. Vhr.) szerinti szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettséggel rendelkezik, vagy ilyen végzettségű alkalmazottat foglalkoztat.
A jogosultságot (végzettséget) igazoló dokumentum(ok) másolatát a pályázónak az előírt módon csatolnia kell a pályázati ajánlatához.
Felhívjuk a pályázaton résztvevő természetes személyek figyelmét, hogy amennyiben családi gazdálkodói, egyéni mezőgazdasági vállalkozói vagy őstermelői minőséget igazolnak, úgy ezekre tekintettel a pályázatok értékelése során többletpontokra jogosultak.
Felhívjuk a pályázaton résztvevő jogi személyek figyelmét, hogy a pályázaton olyan jogi személyek vehetnek részt, akik a Földforgalmi törvény 5. § 18. pontja szerinti mező-, erdőgazdasági tevékenységet folytatnak és az adóhatósághoz bejelentett, a cégjegyzékbe átjegyzett tevékenységi körük a halgazdálkodási tevékenységet (TEÁOR ’08 03.22 Édesvízihal-gazdálkodás) is tartalmazza.
Pályázni csak a pályázati azonosítóval ellátott földrészletek összességét alkotó birtoktestre lehet, az annak megbontásával tett ajánlat érvénytelen.

2.    A haszonbérleti jogviszony kezdete és lejárata:
A haszonbérleti jog időtartama: a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi célú vagyonkezelési tevékenységének egységes szakmai alapelvek szerinti ellátásáról szóló 8/2017. (VII. 6.) FM utasítás 1. melléklet 3.5.4. pontjának megfelelően 10 év.
A haszonbérleti szerződés hatálybalépésének időpontja, a használat kezdete:     
A haszonbérleti szerződés megszűnésének időpontja, a használat befejező időpontja:     

3.    A haszonbérleti pályázati eljárás regisztrációs díja:
A regisztráció helyének, módjának és határidejének meghatározása:
3.1.    A regisztráció, illetve a pályázati dokumentáció átvételének helye:
Igazgatóság megnevezése:     címe:    
3.2.    A regisztráció módja:
A Pályázati Kiírás ellenértékeként [a Rendelet 9. § (1) bekezdése alapján] regisztrációs díjat kell fizetni.
Az Igazgatóság képviseletében eljáró személy a Pályázati Kiírást a regisztrációs díj megfizetése vagy a megfizetését igazoló banki igazolás másolata, valamint az aláírt titoktartási nyilatkozat ellenében adja át. A Pályázati Kiírás      munkanapokon      között vehető át.
A regisztrációs díj befizetését igazoló bizonylatnak tartalmaznia kell a befizetés jogcímét és a pályázat azonosítószámát. A regisztráció során a pályázó megadhatja azt a bankszámlaszámot, amelyre a Pályázati Felhívás visszavonása esetén a regisztrációs díj összegének visszafizetését kéri. Bankszámlaszám hiányában a regisztráció során megadott címre (lakóhely, székhely) postai úton történik a visszafizetés.
3.3.    A regisztráció határidejének meghatározása:
A pályázaton regisztrálni a pályázat beadási határidejét megelőző 15 naptári napig lehetséges. Amennyiben ez a nap munkaszüneti napra esik, a regisztrációra rendelkezésre álló határidő utolsó napja a munkaszüneti napot követő első munkanap.

4.    A regisztrációs díj összegének, a rendelkezésre bocsátás határidejének és módjának meghatározása:
4.1.    A regisztrációs díj összege:
A jelen eljárás esetében [a Rendelet 9. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével] a regisztrációs díj összege: 40.000 Ft. + 10.800 Ft. ÁFA (27 %), mely összesen: 50.800 Ft, azaz bruttó ötvenezer nyolcszáz forint.
Amennyiben a pályázó az Igazgatóság által közzétett haszonbérleti Pályázati Felhívásra regisztrál, úgy abban az esetben az első (bármely pályázati felhívás vonatkozásában történt) regisztráció napjától számított 90 nap időtartamon belül, legfeljebb további három alkalommal kedvezményesen (amely kedvezmény kizárólag az első regisztrációt követően érvényes) 8.000 Ft. + 2.160 Ft. ÁFA (27 %), mely összesen bruttó 10.160 Ft ellenében jogosult a regisztrációra. Minden további esetben (azaz az első regisztrációt követő 90. napon túli, valamint az első regisztrációt követő 4. és azon túli regisztráció esetében) a regisztrációs díj összege 40.000 Ft. + 10.800 Ft. ÁFA (27 %), mely összesen bruttó 50.800 Ft.
A polgári jogi társaság keretében pályázatot benyújtó magánszemélyek egyenként, önállóan kötelesek megfizetni a regisztrációs díjat az előzőekben foglaltak szerint.
4.2.    A regisztrációs díj rendelkezésre bocsátásának módja:
Pályázó a regisztrációs díj összegét a Magyar Államkincstárnál vezetett      számú számlára köteles átutalással vagy az Igazgatóság pénztárába megfizetni, az átutalás közleményében a pályázati azonosítószámot fel kell tüntetni.
Kérjük a pályázatonként külön-külön megadott átutalások formájában való regisztrációs díjfizetési kötelezettség teljesítését.
A regisztrációs díj pályázati azonosítószáma:     
4.3.    A regisztrációs díj rendelkezésre bocsátásának határideje:
A pályázó a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja a pályázatát. Abban az esetben, ha a pályázó visszavonja pályázatát, számára a befizetett regisztrációs díj nem jár vissza.

5.    A pályázat benyújtásának helye, módja és határideje:
Felhívjuk a pályázaton résztvevők figyelmét, hogy az alábbiakban részletezett dokumentumok a benyújtott pályázat részét kell, hogy képezzék. Az alábbiakban részletezett bármely dokumentum hiánya a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
-    Pályázati Adatlap (Pályázati Kiírás 4. melléklete)
-    Gazdálkodási terv (Pályázati Kiírás 9. melléklete)
-    Nyilatkozat a pályázaton történő részvétel érvényességi feltételeinek történő megfelelőségéről és az azokat alátámasztó igazolások (Pályázati Kiírás 7. melléklete)
-    A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozat (Pályázati Kiírás 8. melléklete)
A pályázó az Igazgatóság külön felhívására, a megjelölt határidőig köteles a pályázatában foglaltakat igazolni.
5.1.    A pályázat benyújtásának helye:
Igazgatóság megnevezése:      címe:     
5.2.    A pályázat benyújtásának módja:
A pályázó a pályázatát zárt borítékban, egy eredeti és      másolati példányban köteles a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben, a megadott helyen, az adott pályázati azonosítószám feltüntetésével, személyesen vagy meghatalmazott útján benyújtani.
A pályázatot eredetben, jogi személy esetén minden oldalon cégszerű aláírással, természetes személyeknél eredeti aláírással, illetve a meghatalmazott aláírásával ellátva (jogi személy esetén cégszerű, meghatalmazás esetén a meghatalmazott által tett) kell benyújtani.
A pályázat részét képező, annak alátámasztásául szolgáló dokumentumokat jogi személy esetén minden oldalon cégszerű aláírással, természetes személyeknél eredeti aláírással, illetve a meghatalmazott aláírásával ellátva eredetben (jogi személy esetén cégszerű, meghatalmazás esetén a meghatalmazott által tett), vagy másolat esetén a kiállító hatóság által vagy közjegyző által hitelesített módon köteles benyújtani.
Az eredeti pályázati példány fedőlapját az „Eredeti” megjelöléssel szükséges ellátni.
A fentiektől való eltérés a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
A pályázatokat a fentieken túl, folyamatos oldalszámozással és a pályázó oldalankénti aláírásával ellátva, összetűzve vagy összefűzve köteles benyújtani a pályázó.
A folyamatos oldalszámozás, valamint az összetűzés vagy az összefűzés hiánya nem teszi érvénytelenné a pályázatot, de az abból eredő vita esetén az Igazgatóság a pályázat tartalmáért nem vállal felelősséget.
A pályázó meghatalmazottja köteles közokirattal vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak terjedelmét.
A közzétett Pályázati Felhívás alapján megindult eljárásban a pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
5.3.    A pályázat benyújtására nyitva álló határidő utolsó napja:
A Pályázati Felhívást tartalmazó hirdetmény a földrészlet fekvése szerinti települési (fővárosban a kerületi) önkormányzat polgármesteri hivatala, illetve a közös önkormányzati hivatal székhelyén lévő hirdetőtáblán való kifüggesztés napjától számított      nap      óra.

6.    A pályázati eljárás, valamint a pályázat hivatalos nyelvének megjelölése:
Az eljárás, valamint a pályázat nyelve magyar.
Erre való tekintettel a pályázóknak valamennyi iratot, nyilatkozatot, igazolást és okiratot magyar nyelven kell csatolni. A nem magyar nyelvű iratok, nyilatkozatok, igazolások és egyéb okiratok vonatkozásában, azok hiteles fordítását kell csatolni a pályázathoz.

7.    Az eljárás tárgyát képező földrészlet(ek) főbb adatai:
Az eljárás tárgyát képező földrészlet(ek) főbb adatait a Pályázati Felhívás 1. számmal jelölt elválaszthatatlan melléklete tartalmazza.
A megnevezett földrészletek összessége egy haszonbérleti azonosítóval ellátott birtoktestet alkot (a továbbiakban: birtoktest).
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a Rendelet 1. § (2) és 28/A. § (9) bekezdése szerint halastóként nyilvántartott földrészletet tartalmazó birtoktest esetében a pályázatok elbírálásának eredményeként egy nyertes pályázó választható ki.
Pályázni csak a pályázati azonosítóval ellátott földrészletek összességét alkotó birtoktestre lehet, az annak megbontásával tett ajánlat érvénytelen.
Az Igazgatóság által fontosnak tartott egyéb körülmények:
-    a birtoktestet alkotó földrészletek jelenleg hasznosítottak. Amennyiben a halastóval kapcsolatos korábbi hasznosítási szerződéses jogviszonyból a korábbi használónak jogos igénye merül fel, úgy abban az esetben a a korábbi használóval el kell számolni. Ennek kapcsán az Igazgatósággal szemben igényérvényesítésre nincs lehetőség.
-    a birtokba lépés várható időpontja: lásd Pályázati Felhívás 1. számú melléklete,
-    a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezőket tartalmazó jegyzék: lásd Pályázati Felhívás 1/A. számú melléklete.
-    
8.    Az ajánlati kötöttség határideje és az annak esetleges meghosszabbítására vonatkozó előírások:
8.1.    Az ajánlati kötöttség határideje:
A Rendelet 13. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az ajánlati kötöttség a pályázat benyújtási határidejének lejártától számított legalább 90. nap.
Az Igazgatóság ajánlati kötöttségének határidejébe nem számít bele a valamely szerv (Állami Számvevőszék, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vagy nyomozó hatóság) olyan, a haszonbérleti pályázati eljárásával kapcsolatos vizsgálatának időtartama, amely a haszonbérleti szerződés megkötését átmenetileg akadályozza.
A pályázó ajánlati kötöttsége akkor kezdődik, amikor a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejárt.
Az Igazgatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázó a pályázatában foglaltakhoz kötve van, kivéve, ha az Igazgatóság ezen időtartam alatt a nyertes pályázóval szerződést köt, a Pályázati Felhívást visszavonja vagy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja.
8.2.    Az ajánlati kötöttség meghosszabbítása:
Az Igazgatóság külön felhívása alapján a pályázó köteles az ajánlati kötöttségének időtartamát legfeljebb további 90 nappal meghosszabbítani úgy, hogy az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát – az eredeti ajánlati kötöttség időtartama alatt – megküldi az Igazgatóság részére. Az Igazgatóság az ajánlati kötöttség meghosszabbítására – indokolás megadásával – posta, fax, illetve elektronikus levél útján hívja fel a pályázót. Amennyiben a pályázó az Igazgatóság felhívásának ellenére nem hosszabbítja meg benyújtott pályázatával kapcsolatosan az ajánlati kötöttség időtartamát – az Igazgatóság által meghatározottak szerint -, úgy a pályázó ajánlata érvénytelennek minősül.

9.    A pályázatok nyilvános bontásának helye és időpontja:
9.1.    A pályázatok bontásának helye:
Az Igazgatóság által megnevezett helyen.
9.2.    A pályázatok bontásának kezdő időpontja:
A pályázat benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követő 5 munkanapon belül.
A pályázók vagy meghatalmazottaik a pályázatok nyilvános bontásának helyéről és idejéről az Igazgatóság honlapján, illetve a Pályázati Felhívás 1. pontjában meghatározott, az Igazgatóság nevében eljáró szervezet/személy útján tájékozódhatnak.
A Rendelet 15. §-a szerint a határidőben beérkezett zárt borítékokat az Igazgatóság képviselői bontják fel. A pályázatok felbontásánál a pályázók, illetve a meghatalmazottaik, az NFA által kijelölt ügyvéd és az Igazgatóság képviselői lehetnek jelen.

10.    A pályázatok elbírálása során a pályázatok rangsorolására alkalmazandó értékelési szempontok:
A pályázatokat a Pályázati Kiírás 6. mellékletét képező Haszonbérleti Pályázat Értékelési Szempontrendszer alkalmazásával kell elbírálni.

11.    A pályázatok elbírálásának időpontja vagy határideje:
Az Igazgatóság a pályázatok értékelését a pályázatok bontását követően haladéktalanul megkezdi.
A pályázatok elbírálásának határideje a pályázatok benyújtását követő 60. nap.

12.    A pályázat érvényességének feltételei:
12.1.    A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó által:
a)    vállalt szolgáltatásokat és kötelezettségeket;
b)    ajánlott ellenszolgáltatást.
12.2.    A pályázatnak minden esetben tartalmaznia kell a pályázó nyilatkozatát arról, hogy:
a)    a Pályázati Felhívásban és Kiírásban, valamint azok mellékleteiben foglalt feltételeket elfogadja;
b)    nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
c)    tevékenységét nem függesztette fel vagy nem függesztették fel;
d)    nincs az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozása, helyiadó-tartozása;
e)    hamis adat szolgáltatása miatt nem zárták ki állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásból;
f)    az Igazgatóság által előírt tartalommal a rá vonatkozó gazdálkodási tervet benyújtja;
g)    a haszonbérleti díj meghatározott éves mértékét, valamint a haszonbérleti szerződés tervezetben a haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseket elfogadja;
h)    a Hhvtv. Vhr. szerinti szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettséggel rendelkezik, vagy ilyen végzettségű alkalmazottat foglalkoztat.
Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy a fenti nyilatkozatokat alátámasztó dokumentumokat, igazolásokat a jelen Pályázati Kiírásban foglaltak szerint kell a pályázatához csatolni. A pályázó az eredeti mellett a kiállító hatóság által hitelesített másolati dokumentumot is csatolhat pályázatához.
A fenti feltételek hiánya szerződéskötést kizáró oknak is minősül.
A 12.1. és 12.2. pontban meghatározott bármely feltétel vagy nyilatkozat hiánya szerződéskötést kizáró ok, ezért a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
12.3.    A Rendelet 14. §-a alapján érvénytelen a pályázat, ha:
a)    nem felel meg a Pályázati Felhívásban és Kiírásban foglaltaknak;
b)    nem tartalmazza a Rendelet 11. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat;
c)    a pályázó a pályázatát egy másik pályázathoz kötötte;
d)    a pályázó a pályázat szerinti szerződés megkötésére jogszabály alapján nem jogosult;
e)    a közölt tények, adatok, információk részben vagy egészben nem felelnek meg a valóságnak;
f)    a pályázóval szemben a pályáztatási eljárás alatt az NFA tv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott eljárás indult vagy döntés született;
g)    a pályázóval szemben a Nemzeti Földalapba tartozó földrészlet hasznosításával kapcsolatos jogsértő magatartása miatt a pályázat meghirdetését megelőző két évben jogerős hatósági elmarasztaló, illetve bírságot kiszabó jogerős döntés született;
h)    az Igazgatósággal szemben 120 napot meghaladó lejárt tartozása van a pályázónak vagy egyenesági rokonának, házastársának, illetve élettársának vagy annak a jogi személynek, amelyben a pályázó vagy egyenesági rokona, házastársa, illetve élettársa többségi befolyással rendelkezik;
i)    ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 3 éven belül a pályázóval szemben természetvédelmi bírság került kiszabásra;
j)    ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 3 éven belül a pályázó felelőssége természetvédelmi szabálysértési eljárásban jogerősen megállapításra került;
k)    ha a pályázati eljárás kezdő napját megelőző 7 éven belül a pályázónak természetkárosítás bűntette miatti büntetőjogi felelősségét jogerős ítélet megállapította.
Az Nfatv. 19 § (3) bekezdésének rendelkezései szerint az Igazgatóság a fentieken túli kizárási okokat is meghatározhat a szerződéskötésre vonatkozóan. Ennek megfelelően érvénytelen a pályázat azokban az esetekben is ha a pályázóval szemben az Igazgatóság a pályázati eljárás kezdő napját megelőző három éven belül Nemzeti Földalapba tartozó földrészletre vonatkozó hasznosítási szerződés kapcsán rendkívüli felmondással élt.
Az Igazgatóság a Rendelet 14. § (2) bekezdése alapján érvénytelennek nyilváníthatja a pályázatot, ha pályázó vagy az érdekkörébe tartozó más személy a Rendelet 12. §-ában foglalt titoktartási kötelezettségét megsértette.
Az érvénytelen vagy érvénytelennek nyilvánított pályázatot benyújtó pályázó a pályázati eljárásban, illetve annak további szakaszában nem vehet részt. Erről – az érvénytelenség okának megjelölésével – az Igazgatóság írásban értesíti a pályázót.

13.    Az előhaszonbérleti jog gyakorlásának módja:
Jelen pályázattal összefüggésben előhaszonbérleti jog nem gyakorolható.

14.    Az ellenszolgáltatás, amelynél kedvezőtlenebb ajánlat nem tehető:
A pályázó kizárólag a Pályázati Felhívás 1. számú mellékletében feltüntetett mértékű éves haszonbérleti díjra tehet ajánlatot.
Jelen haszonbérleti pályázat esetében az ellenszolgáltatás díja      Ft/év.
Az ellenszolgáltatás díja mindenkor nettó összeg. A haszonbérlet időtartama alatt az ÁFA felszámítására és mértékére a mindenkor hatályos ÁFA tv. rendelkezései az irányadóak.
A pályázó az itt rögzített díj mértékét, valamint a Pályázati Kiírás mellékletét képező haszonbérleti szerződés tervezet haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseit elfogadja.
Az Igazgatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázó a fentiekben rögzítettől eltérő mértékű díjra nem tehet ajánlatot. Az a pályázat, amely a fentiekben rögzítetteknél kedvezőtlenebb ellenszolgáltatás megajánlását tartalmazza, érvénytelennek minősül.
Az Igazgatóság fontosnak tartja ismertetni, hogy a haszonbérleti alapdíj (50.000 Ft/ha/év) a nyertes pályázó által, a Pályázati Felhívás 1/A. számú mellékletében szereplő, a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezőkre vonatkozó nyilatkozata alapján legfeljebb 50 %-kal csökkenthető.

15.    Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó előírások:
A nyertes pályázó (mint haszonbérlő) a Pályázati Kiírás 1. mellékletében meghatározott halastóterület után a haszonbérlet gyakorlásáért éves díjat köteles fizetni, mely mértéke és összege a 14. pont szerint került megállapításra. Amennyiben a pályázó a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezők fennállására vonatkozóan nyilatkozik, és nyilatkozata alapján díjkedvezményben részesül, abban az esetben az Igazgatóság kétévente ellenőrzi a pályázó nyilatkozatában megjelölt tényező(k) fennállását. A nyilatkozatban rögzített tényezők fennállásának megváltozása a megítélt haszonbérleti díjkedvezmény csökkentését, ezáltal a haszonbérleti szerződés módosítását vonja maga után a haszonbérleti díj vonatkozásában.
Az Igazgatóság kétévente felülvizsgálja a jelen eljárás alapján aláírásra kerülő szerződésben meghatározott haszonbérleti alapdíjat és a felülvizsgálat eredményeként, valamint a piaci érték figyelembevételével a haszonbérleti díj összegének megváltozása miatt a szerződés módosítását kezdeményezheti.
Ha a szerződés fennállása alatt a díj felülvizsgált összegében a szerződő felek az újólag megállapított haszonbérleti díj haszonbérlő általi értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül nem tudnak megállapodni, az Igazgatóság a haszonbérleti szerződést a gazdasági év végére felmondhatja.
A haszonbérlet gyakorlásáért fizetendő éves díj tárgyévre vonatkozik, és külön felhívás nélkül egy részletben kell megfizetni. Az Igazgatóság a haszonbérlet gyakorlásának éves díjáról a tárgyévben kiállított számlát a fizetési határidőket megelőzően megküldi a haszonbérlőnek. Haszonbérlő az esedékes haszonbérleti díjat átutalással köteles megfizetni.

16.    Az eredményhirdetés módja, helye és várható időpontja:
A Rendelet 22. §-a alapján az Igazgatóság a pályázati eljárás eredményét az elbírálást követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül írásban (tértivevényes levélben) közli valamennyi pályázóval, illetve gondoskodik az eljárás eredményének közzétételével kapcsolatos egyéb teendőkről.

17.    A szerződéskötésre vonatkozó lényeges feltételek, kötelezettségek és jogok meghatározása:
Az NFA tv. 26. § (3) bekezdésben foglaltak szerint az Igazgatóság – a pályázat nyertesével – a pályázatok elbírálásától számított 30 napon belül haszonbérleti szerződést köt.
A haszonbérleti szerződést az NFA által kijelölt ügyvéd készíti el. A haszonbérlő kötelezettsége, hogy a jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségeket a halgazdálkodási hatóság felé teljesítse. A Rendelet 23. § (1) bekezdése szerint a pályázat eredményeként megkötendő szerződéssel kapcsolatos költségek az Igazgatósággal szerződő felet terhelik.
A nyertes pályázó által befizetett regisztrációs díjat az Igazgatóság nem fizeti vissza, és nem számítja be a haszonbérleti szerződés ellenértékébe.
A haszonbérleti szerződés a Pályázati Felhívás, a Pályázati Kiírás, illetve a nyertes pályázatnak megfelelő tartalommal kerül aláírásra.
A szerződő felek a birtokba adás időpontjáról a megkötendő haszonbérleti szerződésben rendelkeznek.
A haszonbérleti szerződésben rögzíteni kell a szerződés tárgyát képező földrészletek rendeltetését, továbbá azt, hogy az vízvédelmi területnek minősül-e. Ha a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földrészlet vízvédelmi területnek minősül, a szerződésbe kell foglalni a haszonbérlő ezzel összefüggő kötelezettségeit.
A halastavat tartalmazó földrészlet esetében a haszonbérleti szerződésben ki kell kötni, hogy a haszonbérlet időtartama alatt a bérelt földrészleten található halastó kultúrállapota és műszaki állapota nem romolhat.
Az Igazgatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a halastavak és a hozzájuk kapcsolódó vízilétesítmények üzemeltetése a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény és végrehajtási rendeletei értelmében vízjogi engedélyköteles, továbbá a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben, valamint a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben előírt feltételek fennállása esetén környezeti hatásvizsgálat-köteles tevékenységnek minősül. Erre tekintettel a haszonbérleti szerződés felbontását kezdeményezi vagy a szerződést jogosult felmondani, amennyiben a nyertes pályázó a szerződés aláírását követő hat hónapon belül nem rendelkezik a szerződés tárgyát képező földrészlet(ek)re vonatkozó érvényes vízjogi üzemeltetési vagy fennmaradási engedéllyel, illetve erre irányuló jogszabályi kötelezettség esetén környezetvédelmi engedéllyel.
A Rendelet 23. § (2) bekezdése szerint, ha az Igazgatóság a Pályázati Felhívásban nem zárta ki, jogosult a következő legjobb pályázatot benyújtó pályázóval szerződést kötni. Az Igazgatóság ezt a jogát legfeljebb a szerződéskötés meghiúsulásának, vagy a szerződéstől való elállási jog gyakorlásának időpontjától, illetőleg a szerződés megszűnésétől számított 60 napon belül gyakorolhatja.

18.    A szerződést biztosító mellékkötelezettség megjelölése:
Késedelmi kamat: késedelmes teljesítés esetén a hátralékos összeg után a nyertes pályázó, amennyiben természetes személy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:48. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot, amennyiben pedig gazdálkodó szervezet, úgy a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles a haszonbérbeadónak megfizetni.

19.    A haszonbérleti szerződés közzétételére vonatkozó rendelkezések:
Az Igazgatóság a szervezetén belül alkalmazott közzétételi rendszere útján biztosítja, hogy nyilvánosságra legyenek hozva a tervezett szerződésnek az NFA tv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott közérdekből nyilvános adatai.
Az Nfatv. 30. § (1) bekezdése alapján közérdekből nyilvános adatnak minősül:
-    az Igazgatósággal szerződő fél neve, székhelye, vagy lakcíme,
-    az eljáró jogi képviselő neve és székhelye,
-    a földrészlet fekvése szerinti település és a földrészlet helyrajzi száma, területnagysága, művelési ága és aranykorona értéke,
-    az ellenszolgáltatás összege,
-    az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje, ütemezése,
-    a szerződést biztosító mellékkötelezettség megjelölése és típusától függően annak pénzösszege,
-    a szerződés időtartama.

20.    Hiányos pályázat esetén a pályázat lényegét nem érintő pótolható hiányosságok esetköre és a hiánypótlás teljesítésének a határideje (ha az Igazgatóság a hiánypótlási lehetőséget nem zárja ki):
A pályázatok tartalmi és formai megfelelőségét, hiánytalanságát az Igazgatóság a pályázatok nyilvános bontásakor nem köteles ellenőrizni. A hiánypótlás lehetőségét az Igazgatóság jelen eljárásban a következő módon biztosítja: a pályázatok nyilvános bontásakor személyesen jelenlévő pályázó pótolhatja a pályázatok tételes ellenőrzése nélkül is egyértelműen azonosítható formai hiányosságokat, illetve pótolhat esetlegesen hiányzó okiratot. További hiánypótlásra az Igazgatóság nem biztosít lehetőséget.

21.    A hasznosításra vonatkozó jogszabályi, valamint egyéb lényeges előírások:
A Pályázati Kiírás mellékletét képező szerződéstervezetben meghatározottak szerint.

22.    Egyéb rendelkezések:
-    Az Igazgatóság rögzíti, hogy a pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek a pályázat érvényességétől függetlenül a pályázót terhelik.
A haszonbérlet gyakorlásának éves díján felül a nyertes pályázót terheli a haszonbérlet fennállásának idején valamennyi haszonbérelt földrészletre vonatkozóan, a haszonbérelt földrészlettel összefüggően felmerült költség, közteher, és valamennyi kapcsolódó díj, valamint illeték megfizetése.
Felhívjuk a pályázaton részt vevők figyelmét, hogy nem követelhető:
-    a haszonbérleti jog időtartama alatt létesített beruházásoknak a szerződés megszűnésekor megállapítható tényleges értéke;
-    az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak a szerződés megszűnésekor megállapítható tényleges értéke;
-    a szerződés megszűnésekor fennálló haltelepítés meg nem térült költsége.
Az Igazgatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a pályázó nem igényelhet térítést az Igazgatóságtól a pályázata elkészítéséért. A pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek – a pályázat érvényességétől, illetve eredményességétől függetlenül – a pályázót terhelik.
-    A pályázó az Igazgatóság felhívására, a megjelölt határidőig köteles a pályázatában foglaltakat igazolni.
-    A pályázó a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja a pályázatát. Amennyiben a pályázó pályázatát visszavonja, úgy abban az esetben a pályázó újabb pályázatot nem nyújthat be.
-    Az Igazgatóság fenntartja azon jogát, hogy a pályázati felhívást a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lejárta előtt – indokolás nélkül – visszavonja.
-    Az Igazgatóság fenntartja azon jogát, hogy a pályázati eljárást a Rendeletben meghatározott esetekben eredménytelennek nyilvánítsa.
-    - Az Igazgatóság megtévesztése vagy a pályázóra vonatkozó valótlan, hamis adatok szolgáltatása a haszonbérleti szerződés azonnali felmondásával jár.
-    A pályázatban vállalt kötelezettségek teljesítésének a haszonbérlőnek felróható okból történő elmaradása azonnali szerződés felmondási ok.
-    Jelen pályázati eljárás során a haszonbérleti Pályázati Felhívás és Kiírás együttesen kezelendő.
-    Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét arra, hogy a Rendelet 22. § (2), (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a pályázat elbírálását követően haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül a honlapján közzéteszi a pályázati eljárás eredményét, illetve a nyertes pályázó által benyújtott pályázatot.
-    A Rendelet 23/A. §-a alapján a pályázati eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírásának dátumától számított öt munkanapon belül az Igazgatóság – az Igazgatósággal szerződést kötő pályázó kivételével – valamennyi pályázó részére postai úton visszaküldi az általuk benyújtott pályázati dokumentációt.
-    A haszonbérleti pályázattal kapcsolatos további információ az Igazgatóságtól kérhető.


Mellékletek a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz:
1.    melléklet: A haszonbérleti pályázati eljárás keretében meghirdetett birtoktest adatai
2.    melléklet: Áttekintő térkép
3.    melléklet: A haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezőket tartalmazó jegyzék
4.    melléklet: Pályázati adatlap
5.    melléklet: A megkötésre kerülő haszonbérleti szerződés tervezete
6.    melléklet: A pályázatok elbírálása során a pályázatok rangsorolására alkalmazandó értékelési szempontok
7.    melléklet: A pályázók kötelező nyilatkozata
8.    melléklet: A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozat
9.    melléklet: A gazdálkodási terv formai és tartalmi követelményei





1. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz
A haszonbérleti pályázati eljárás keretében meghirdetett birtoktest adatai:
(az utasítás mintát nem tartalmaz)

2. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz
Áttekintő térkép:
(az utasítás mintát nem tartalmaz)
3. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós)
tényezőket tartalmazó jegyzék


Kiindulási alapdíj: 50.000 Ft/ha/év.

A pályázó a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezők fennállásáról a Pályázati Kiírás 6. számú mellékletében nyilatkozhat.

 

Csökkentő tényezők
(Amennyiben egy terület értékelése során azonos kategóriában több csökkentő tényező is felmerül (pl. elektromos áram hiánya, földút), ezek közül a legmagasabb csökkentő tényezőt kell alapul venni.)

Csökkentés mértéke

1.

Létesítés vagy utolsó teljes körű felújítás éve
–    80-100 éve        
–    60-79 éve        
–    40-59 éve        
–    20-39 éve        
–    10-19 éve        


80%
60%
50%
30%
10%

2.

Infrastruktúra
–    hálózati elektromos energia hiánya         
–    telepre vezető szilárd burkolatú út hiánya        
–    telepen belül található gazdasági épületek hiánya         


80%
70%
50%

3.

A halastó vízellátása
–    fúrt kútból történik        
–    a feltöltéshez vagy lecsapoláshoz legalább valamely szakaszban szivattyú szükséges


60%
40%

4.

Nettó halhozam (kg/ha) extenzív termelés esetén
–    300 alatt         
–    400-600        
–    600-800


60%
40%
20%

5.

Helyszín, megközelítés
–    30 km-en belül nem található megyei jogú város
–    30 km-en belül nem található autópálya
–    30 km-en belül nem található egyszámjegyű út


60%
50%
30%

6.

Kitettség
–    belvíz, árvíz


50%


Például:
1. példa: 50 éve létesült halastó, gazdasági épületek és szilárd burkolatú út nélkül, szivattyús feltöltés, 500 kg/ha hozam, megyei jogú várostól távol (nincs 30 km-es körzetben):

Csökkentő tényező = 50 + 70 + 40 + 40 + 60 = 260
Átlag csökkentő tényező: 260 / 5 = 52%
Szorzó: 100 – 50 = 50 % (mivel a csökkentés maximálisan 50% lehet)
Haszonbérleti díj: 50.000 * 0,5 = 25.000 Ft/ha/év

2. példa: 15 éve létesült halastó a budapesti agglomerációban, vannak gazdasági épületek, szilárd burkolatú út, villany, a vízellátás gravitációsan megoldható, 900 kg/ha hozam, belvízveszélyes területen:

Csökkentő tényező = 10 + 0 + 0 + 0 + 0 + 50 = 60
Átlag csökkentő tényező: 60 / 6 = 10 %
Szorzó: 100 – 10 = 90 %
Haszonbérleti díj: 50.000 * 0,9 = 45.000 Ft/ha/év


4. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI ADATLAP I.


Pályázati azonosító szám:……………………………………..

Természetes személy Pályázó

neve:

 

születési neve:

 

születési helye és ideje:

 

anyja születési neve:

 

személyazonosító igazolvány száma:

 

Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagság azonosító száma:

 

Jogi személy Pályázó

neve:

 

cégjegyzékszáma/nyilvántartási száma:

 

képviselő(k) neve, beosztása:

 

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

 

KSH szám:

 

Adóazonosító (adószám/adóazonosító jel):

 

Levelezési címe
(amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

 

Telefonszám:

1.

2.

Telefax szám:

 

E-mail cím:

 

A számlavezető pénzintézet neve:

 

A számlavezető pénzintézet címe:

 

Számlaszám:

 

Kelt:

…………………………………………
pályázó neve
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni, az aláíró személy(ek) nevét, cég esetén cégszerű aláírás)


POLGÁRI JOGI TÁRSASÁG – PÁLYÁZATI ADATLAP II.

A      pályázati azonosító számú birtoktestre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:498. §-a alapján kötött szerződéssel létrejött polgári jogi társaság (a továbbiakban: Pjt.) keretében együttesen pályázók köre.

1.

Pjt., képviselője, természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


2.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


3.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:


4.

Természetes személy pályázó

neve:

 

születési helye:

 

anyja neve:

Lakóhelye/székhelye

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Adószám vagy adóazonosító jel:

Levelezési címe (amennyiben a lakóhelytől eltér):

település:

 

utca, házszám:

 

irányítószám:

Telefonszám:

1. 2.

Telefaxszám:

E-mail cím:

A számlavezető pénzintézet neve:

A számlavezető pénzintézet címe:

Számlaszám:



A Közös ajánlattétel feltételei

A Pályázati Kiírásban meghatározott feltételeknek külön-külön is (személyi, pénzügyi, szakmai) megfelelő természetes személyek Pjt. keretében is tehetnek ajánlatot.
Az ajánlathoz csatolni kell a társasági szerződés valamennyi pályázó által aláírt eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányát.
A társasági szerződésben a tagoknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a pályázati eljárás időtartama alatt a pályázat tárgyát képező birtoktest használatának elnyeréséig egyetemleges felelősség mellett vállalnak kötelezettséget.
A Pjt. keretében pályázók együttes ajánlatának pontszáma a tagok pályázatainak külön-külön történő értékelése alapján szerzett pontszámok átlaga.
A Pjt. keretében pályázó(k) nyertessége esetén az NPI a Pjt. társasági szerződésében meghatározott területi felosztás szerint a taggal/tagokkal külön-külön köt szerződést.
Pjt. keretében az alábbi személyekkel közösen, egyetemleges felelősségvállalás mellett pályázok a fenti azonosítószámmal megjelölt birtoktestre:

Kelt: …, … év … hó … napján

 

pályázó neve

 

pályázó neve

 

 

 

 

pályázó neve

 

pályázó neve


(az aláírások alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy nevét)


5. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A megkötésre kerülő haszonbérleti szerződés tervezete

(mintát az utasítás 9. függeléke tartalmazza)


6. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A NYILVÁNOS
HASZONBÉRLETI PÁLYÁZAT
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRENDSZERE

 

ÉRTÉKELÉSI

SZEMPONTOK

ELÉR-HETŐ

PONT-SZÁM

1.

Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási helyzete

 

1.1.

A gazdálkodás szervezeti és jogi formája

•    Gazdasági társaság:

•    Családi gazdálkodó:

•    Egyéni mezőgazdasági vállalkozó:

•    Őstermelő:

10

8

7

3

1.2.

Az ajánlattevő/pályázó bejelentett lakhelye, székhelye és a megpályázott földrészletek közötti távolság

•     0 – 10 km között:

•    10 – 20 km között:

20

16

1.3.

Az ajánlattevő/pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szerinti helyben lakó természetes személynek, helybeli illetőségű jogi személynek minősül

•    Igen:

•    Nem:

5

0

1.4.

Az ajánlattevő/pályázó, jogi személy esetén a pályázó/ajánlattevő törvényes képviselője szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettségének foka

•    közép:

•    felső:

5

10

1.5.

Az ajánlattevő/pályázó szakirányú gazdálkodási gyakorlata

•    3 – 5 év között:

•    5 – 10 év között:

•    10 – év felett:

3

5

10

1.6.

Az ajánlattevő/pályázó által foglalkoztatott, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet szerinti szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettséggel rendelkező alkalmazott végzettségének foka

•    közép:

•    felső:

2

5

2.

Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási terve

 

2.1.

Feldolgozó tevékenysége létesítése, bővítése, fejlesztése

 

 

Megnevezés: ………………………………

Megnevezés: ………………………………

Megnevezés: ………………………………

•    Új feldolgozó kapacitás létesítése:

•    Feldolgozó kapacitás bővítése:

10

5

2.2.

Foglalkoztatás bővítése a birtokba lépést követő első öt évben:

 

 

•     1 fő

•    2 – 3 fő

•    4 – 5 fő

•    6 – 7 fő

•    8 - 10 fő

•    10 fő felett:

3

9

15

18

24

30

2.3.

A részletes Pályázati Kiírás 6. sz. melléklet 8. sz. függeléke foglalt formai és tartalmi követelmények szerint összeállított gazdálkodási terv értékelése alapján:

1.)    A gazdálkodás célja, illeszkedése a nemzeti akvakultúra stratégiához és földbirtok-politikai irányelvekhez és haszonbérleti pályázat céljához.

15-150

2.)    A gazdálkodási tevékenység rövid leírása, a pályázat tárgyául szolgáló halastóterület adottságaihoz, az ott található természetvédelmi értékekhez legjobban igazodó termelési gyakorlaton alapuló, 5 évre szóló tógazdálkodási terv szakmai megalapozottsága.

3.)    A gazdálkodás pénzügyi helyzetének alakulása. A pályázó tevékenységi köre tartozó tógazdasági haltermelés elmúlt 5 év pozitív mérlege szerinti eredménye.

4.)    A pályázat tárgyául szolgáló halastóterület és közvetlenül kapcsolódó infrastruktúra (tápcsatornák, műtárgyak stb.) műszaki állapotának rövid (5 éves) és hosszú távú (20 éves) rekonstrukciós terve. A halastó és halgazdálkodási infrastruktúra fejlesztés megalapozottságának megfogalmazása az üzemterv termelési elképzeléseihez igazodva.

5.)    A pályázónál a bérlendő halastóterület fenntartásához szükséges halgazdálkodási mobil infrastruktúra, gép, eszköz, berendezés megléte.

3.

A haltermelés faji diverzitásának fejlesztése őshonos fajokkal, Környezeti gazdálkodási tevékenység

 

3.1.

Génmegőrzési tevékenység fejlesztése és őshonos magyar halfajok megtartása, megőrzése (halfaj megnevezése)

Halfaj: ………………………………

Halfaj: ………………………………

Halfaj: ………………………………

Halfaj: ………………………………

Halfaj: ………………………………

1-5

3.2.

Horgászati jelentőségű őshonos hazai halak (süllő, csuka, compó, harcsa, és az Agrárgazdasági Kutató Intézet Lehalászás Jelentőlap szerinti ’egyéb nemes’, és ’vadhal’ kategóriába tartozó fajok, mégpedig: dévérkeszeg, karika keszeg, bagolykeszeg, laposkeszeg, bodorka, vörösszárnyú keszeg, jászkeszeg, kősüllő, sügér, balin, széles kárász) mennyiségi aránya a népesítési szerkezetben

•    Ha a fenti halfajok nem szerepelnek a halastó népesítésében

•    Ha a fenti halfajok a népesítés 1-5 %-át adják

•    Ha a fenti halfajok a népesítés 5-10 %-át adják

•    Ha a fenti halfajok a népesítés 10-15 %-át adják

•    Ha a fenti halfajok a népesítés több mint 15 %-át adják

0

5

10

15

20

3.3.

Környezetbarát, a fenntartható gazdálkodást szolgáló halgazdálkodási, vízgazdálkodási tevékenység

•    Igen:

•    Nem:

A részletes Pályázati Kiírás 7. számú mellékletében foglalt formai és tartalmi követelmények szerint összeállított gazdálkodási terv 3.3. pontja alatt a pályázó által megadott adatok és információk alapján.

20

0



7. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

Nyilatkozat pályázaton való részvétel érvényességi
feltételeinek történő megfelelőségről

Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     )
pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult/meghatalmazott képviselője a     
Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )     
azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 12. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m,
arról hogy:

a)     a Pályázati Felhívásban, a Pályázati Kiírásban, valamint azok mellékleteiben foglalt feltételeket elfogadom;
b)     nem állok csőd- vagy felszámolási eljárás, végelszámolás, önkormányzati adósságrendezési eljárás alatt;
c)     tevékenységemet nem függesztettem fel, vagy nem függesztették fel;
d)     nincs az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. §-ának 20. pontja szerinti, 60 napnál régebben lejárt esedékességű köztartozásom, helyi adó tartozásom;
e)     hamis adat szolgáltatása miatt nem zártak ki állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásból;
f)     az Igazgatóság által előírt tartalommal a rám vonatkozó gazdálkodási tervet benyújtom;
g)     a haszonbérleti díjnak a haszonbérleti Pályázati Kiírás 14. pontjában meghatározott éves mértékét, valamint a haszonbérleti szerződés tervezetben a haszonbérleti díjra vonatkozó rendelkezéseket elfogadom;
h)     a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet szerinti szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettséggel rendelkezem, vagy ilyen végzettségű alkalmazottat foglalkoztatok.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak. 7


Kiíró által szabott pályázati kikötéshez kapcsolódóan, miszerint a halastavak és a hozzájuk kapcsolódó vízilétesítmények üzemeltetése a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény és végrehajtási rendeletei értelmében vízjogi engedélyköteles, továbbá a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben, valamint a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben előírt feltételek fennállása esetén környezeti hatásvizsgálat-köteles tevékenységnek minősül, jelen nyilatkozat aláírásával kijelentem, tudomásul veszem, hogy amennyiben a pályázat elnyerése esetén a szerződés aláírását követő hat hónapon belül nem rendelkezem a szerződés tárgyát képező földrészlet(ek)re vonatkozó érvényes vízjogi üzemeltetési vagy fennmaradási engedéllyel, illetve erre irányuló jogszabályi kötelezettség esetén környezetvédelmi engedéllyel, az a haszonbérleti szerződés haszonbérbeadó általi felmondását eredményezi.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


8. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A pályázó státuszára vonatkozó kiegészítő nyilatkozatok

Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról


B)    Családi gazdálkodó


Alulírott      pályázó ( lakóhely:     )
(meghatalmazott képviselője:     ) a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 3. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:
családi gazdálkodónak minősülök.

Az illetékes kormányhivatal által a nyilvántartásba vételről szóló igazolást eredetiben, vagy másolat esetén közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, szárazbélyegzővel ellátott módon csatolom.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:



ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)




Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról

B)    Őstermelő



Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 3. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:
nyilvántartási számmal rendelkező őstermelőnek minősülök.

Csatolom az illetékes kormányhivatal által kiadott, tárgyévre érvényesített őstermelői igazolvány közjegyző által hitelesített vagy ügyvéd által ellenjegyzett, szárazbélyegzővel ellátott másolati példányát.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:



ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)


Természetes személy nyilatkozata gazdálkodásának szervezeti és jogi formájáról

C)    Egyéni mezőgazdasági vállalkozó

Alulírott      pályázó ( lakóhely:     ) (meghatalmazott képviselője:     ) a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )      azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 3. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában


n y i l a t k o z o m

arról, hogy:
egyéni mezőgazdasági vállalkozó vagyok.

Csatolom az egyéni vállalkozó igazolvány közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolatát, vagy a kiállító szerv által a nyilvántartásba vételről szóló igazolás hitelesített másolatát.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:



ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy teljes nevét)


Jogi személy nyilatkozata

Alulírott      mint a(z)      (székhely:     ; cégjegyzékszám:     ) pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely     )      azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 3. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy a Földforgalmi törvény 5. § 18. pontja szerinti mező-, erdőgazdasági tevékenységet folytatok, és a halgazdálkodással kapcsolatos tevékenység a bejegyzett tevékenységi körömbe tartozik.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)

Újonnan alapított jogi személy nyilatkozata


Alulírott      mint a(z)      (székhely:     ; cégjegyzékszám:     ) pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely     )
     azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy a gazdasági társaságot 2017. évben alapították, valamint a pályázat benyújtását megelőzően lezárt adóévvel nem rendelkezem, továbbá a Földforgalmi törvény 5. § 18. pontja szerinti mező-, erdőgazdasági tevékenységet folytatok, és a halgazdálkodással kapcsolatos tevékenység a bejegyzett tevékenységi körömbe tartozik.


Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)



Nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről

(jogi személy esetén)

Alulírott      mint a(z)      (székhely:    ;cégjegyzékszám    ) cégjegyzésre jogosult képviselője jelen okirat aláírásával ezennel büntetőjogi felelősségem tudatában


n y i l a t k o z o m,
arról hogy:

a(z) [teljes cégnév]      a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése 1. pontja alapján8 átlátható szervezetnek minősül. Egyben kijelentem, hogy a      Nemzeti Park Igazgatóság írásbeli felkérésére a jelen nyilatkozatban foglaltak igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül eredeti vagy közjegyző által hitelesített módon részére megküldöm.


Kelt:


cégszerű aláírás

A Ptk. III. részének hatálya alá tartozó gazdasági társaság esetén 30 napnál nem régebbi, az illetékes törvényszék által kiállított hiteles cégkivonat benyújtása jelen nyilatkozathoz mellékelten kötelező.


Nyilatkozat a helyben lakási / helyi illetőségi szempontról


Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője
a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )
     azonosító számú pályázati eljáráshoz kapcsolódóan ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy:

bejelentett lakhelyem, székhelyem a jelen pályázati eljárás kiírásának napján azon a településen van, amelynek közigazgatási területén a haszonbérlet tárgyát képező termőföld fekszik,

illetve

bejelentett lakhelyem, székhelyem a jelen pályázati eljárás kiírásának napján olyan településen van, amelynek közigazgatási határa a haszonbérlet tárgyát képező termőföld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton, vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra van.

(A pályázó a rá vonatkozó részt aláhúzással jelöli.)

Természetes személy pályázóként jelen nyilatkozat igazolásául csatolom a helyben lakást igazoló okiratok [személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1. után kiadott (kártya formátumú) jogosítvány] másolatát. Amennyiben a személyazonosító igazolvány a lakcímet nem tartalmazza, továbbá útlevél és 2001. január 1. után kiadott jogosítvány esetén a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatát vagy jegyzői igazolást is csatolni kell. A jegyzői igazolás(ok)nak alá kell támasztania a legfeljebb 20 km-es távolságra vonatkozó előírásnak való megfelelést.

Egyéni vállalkozó esetén a fenti adatok igazolásául az egyéni vállalkozó igazolvány közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolatát, vagy a kiállító szerv által a nyilvántartásba vételről szóló igazolás hitelesített másolata szolgál.

Jogi személy esetében a fenti adatok igazolásául a Cégbíróság által kibocsátott eredeti cégkivonat szolgál.

Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy amennyiben a fenti adatokban bármilyen változás következik be, úgy a változásokat haladéktalanul, de legkevesebb 30 napon belül be fogom jelenteni a      Nemzeti Park Igazgatóságnak.


Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


Nyilatkozat a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezők fennállásáról


Alulírott      mint a(z)      (lakóhely/székhely:     ) pályázó / pályázó cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője a      Nemzeti Park Igazgatóság (székhely:    )     azonosító számú pályázati eljáráshoz közzétételre került Pályázati Felhívás 15. pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában

n y i l a t k o z o m

arról, hogy az elnyerni kívánt birtoktest vonatkozásában az alábbi haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezőkkel rendelkezem:

a)    a halastó létesítésének vagy (amennyiben volt ilyen) utolsó teljes körű felújításának éve:    

b)    a telepen nincs hálózati elektromos energia / telepre vezető szilárd burkolatú út / gazdasági épület (kérjük a megfelelőket aláhúzással jelölni).

c)    a halastó feltöltése vagy lecsapolása fúrt kútból történik / a feltöltéséhez vagy lecsapolásához legalább valamely szakaszban szivattyú szükséges (kérjük a megfelelőt aláhúzással jelölni).

d)    extenzív haltermelés esetén: ismert nettó halhozam (kg/ha):     

e)    a halastó 30 km-es körzetében nem található megyei jogú város / autópálya / egyszámjegyű út (kérjük a megfelelőket aláhúzással jelölni).

f)    a területen az utóbbi 10 év során jelentkezett belvíz- vagy árvízkár: igen / nem (kérjük a megfelelőt aláhúzással jelölni).


Jelen nyilatkozat aláírásával továbbá kijelentem, hogy a      Nemzeti Park Igazgatóság írásbeli felkérésére a fentiekben megjelöltek igazolására szolgáló valamennyi dokumentum hitelesített másolatát a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül részére megküldöm.

Kelt:


ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)


9. melléklet a Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiíráshoz

A GAZDÁLKODÁSI TERV
FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A Nemzeti Park Igazgatóság (Igazgatóság) által a Nemzeti Földalapba tartozó, halastóként nyilvántartott földrészletekre meghirdetett nyilvános, egyfordulós haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatok részét képező gazdálkodási tervek összehasonlíthatósága érdekében az ajánlattevőknek (pályázóknak) az alábbi tartalommal és formában kell jelenlegi gazdálkodási helyzetüket és a haszonbérlet elnyerése esetére vonatkozó öt évre kiterjedő gazdálkodási elképzeléseiket, terveiket bemutatni. A gazdálkodási terv adatlapjainak számítógépes kitöltéséhez az elektronikus változatot kérésre az Igazgatóság e-mail útján megküldi a regisztrált pályázóknak.

Tisztelt Ajánlattevők (Pályázók)!

Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a gazdálkodási tervben bemutatott jövőbeni gazdálkodási tevékenység az ajánlat benyújtásával az ajánlati kötöttség részét képezi, és a pályázat elnyerése esetén a megkötésre kerülő haszonbérleti szerződésben, mint haszonbérlő által vállalt és teljesítendő szerződéses kötelezettséggé válik.

GAZDÁLKODÁSI TERV
A)    
ALAPADATOK

1.    Az ajánlattevő neve:     
2.    Az ajánlat tárgyát képező birtoktest pályázati azonosító száma:     
3.    A megajánlott haszonbérleti díj: a haszonbérleti alapdíjnak (50.000 Ft/ha/év) a Pályázati Felhívás 1/A. számú melléklete alapján, a pályázó nyilatkozatában megjelölt korrekciós tényezőkel csökkentett értéke.


B)    
A JELENLEGI ÉS A MEGPÁLYÁZOTT HASZONBÉRLETTEL TERVEZETT GAZDÁLKODÁS FŐ ADATAI

2016.

1. ….… év*

2. ….… év*

3. …..... év*

4. ….… év*

5. ….… év*

Tény

Terv

1.)

Termelési kapacitások

 

Földhasználat

Terület (ha)

- saját tulajdonú termőföld

 

 

 

 

 

 

- haszonbérelt termőföld

 

 

 

 

 

 

- saját tulajdonú halastó

 

 

 

 

 

 

- haszonbérelt halastó

 

 

 

 

 

 

- egyéb földhasználat

 

 

 

 

 

 

Földhasználat összesen:

 

 

 

 

 

 

Feldolgozó tevékenység

Igen = I / Nem = N

- állati termékfeldolgozás

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatás

Éves átlagos állományi létszám

- foglalkoztatottak száma (fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.)

Pénzügyi adatok

1000 Ft

Értékesítés árbevétele

 

 

 

 

 

 

- állattenyésztés/haltermelés árbevétele

 

 

 

 

 

 

- feldolgozó tev. árbevétele

 

 

 

 

 

 

- egyéb árbevétel

 

 

 

 

 

 

Árbevétel összesen:

 

 

 

 

 

 

Támogatások bevétele

 

 

 

 

 

 

- belföldi támogatások bevétele

 

 

 

 

 

 

- EU támogatások bevétele

 

 

 

 

 

 

- egyéb támogatások bevétele

 

 

 

 

 

 

Támogatások összesen:

 

 

 

 

 

 

Bevételek mindösszesen:

 

 

 

 

 

 

*A birtokba lépést követő első öt év évszámát a kipontozott helyen szíveskedjen feltüntetni.

C)
A GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG ISMERTETÉSE
A birtokba lépéstől számított első öt évre vonatkozóan.
(legfeljebb 3 oldal)

1.)    A gazdálkodás célja, illeszkedése a nemzeti akvakultúra stratégiához és földbirtok-politikai irányelvekhez és haszonbérleti pályázat céljához:

2.)    A gazdálkodási tevékenység rövid leírása, a pályázat tárgyául szolgáló halastóterület adottságaihoz, az ott található természetvédelmi értékekhez legjobban igazodó termelési gyakorlaton alapuló, 5 évre szóló tógazdálkodási terv szakmai megalapozottsága:

3.)    A gazdálkodás pénzügyi helyzetének alakulása. A pályázó tevékenységi körébe tartozó tógazdasági haltermelés elmúlt 5 év pozitív mérlege szerinti eredménye:

4.)

A pályázat tárgyául szolgáló halastóterület és közvetlenül kapcsolódó infrastruktúra (tápcsatornák, műtárgyak stb.) műszaki állapotának rövid (5 éves) és hosszú távú (20 éves) rekonstrukciós terve. A halastó és halgazdálkodási infrastruktúra fejlesztés megalapozottságának megfogalmazása az üzemterv termelési elképzeléseihez igazodva.

5.)

A pályázónál a bérlendő halastóterület fenntartásához szükséges halgazdálkodási mobil infrastruktúra, gép, eszköz, berendezés megléte:



D)
KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK AZ AJÁNLAT ÉRTÉKELÉSÉHEZ
A BEMUTATOTT GAZDÁLKODÁSI TERV ALAPJÁN

(Kérjük, hogy a választ „X”-szel jelölje meg a sor utolsó kockájában, illetve adja meg a kért számszaki és szöveges adatokat!)

1.    Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási helyzete
1.1.    Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási szervezeti formája:

Gazdasági társaság:

 

Családi gazdálkodó:

 

Egyéni mezőgazdasági vállalkozó:

 

Őstermelő:

 


1.2.    Az ajánlattevő/pályázó állandó lakhelye, székhelye és a megpályázott birtoktest közti távolság:

0 – 10 km között

 

10- 20 km között

 


1.3.    Az ajánlattevő/pályázó a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény szerinti helyben lakó természetes személynek, helybeli illetőségű jogi személynek minősül

Igen

 

Nem

 


1.4.    Az ajánlattevő/pályázó, jogi személy esetén a pályázó/ajánlattevő törvényes képviselője halászati, halgazdálkodási szakirányú végzettségének foka:

közép

 

felső

 


A szakirányú végzettség megnevezése, megszerzésének helye, ideje:



1.5.    Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási gyakorlattal rendelkezik:

Igen

 

Nem

 


A szakterület megnevezése, gazdálkodási gyakorlat kezdete, helye:



1.6.    Az ajánlattevő/pályázó által foglalkoztatott, szakirányú halászati, halgazdálkodási végzettséggel rendelkező alkalmazott végzettségének foka

közép

 

felső

 


A szakirányú végzettség megnevezése, megszerzésének helye, ideje:



2.    Az ajánlattevő/pályázó gazdálkodási tervének kiemelt elemei
2.1.    Feldolgozó tevékenység létesítése, bővítése, fejlesztése:
A feldolgozó tevékenység megnevezése:



Létesítendő új feldolgozó kapacitás/ meglévő kapacitás bővítésének nagysága:

Új feldolgozó kapacitás létesítése

 

Meglévő feldolgozó kapacitás bővítése

 


2.2.    Foglalkoztatás bővítése:

Foglalkoztatás bővítése a birtokba lépést követő ötödik év végére

 

1 fő

 

2-3 fő

 

4-5 fő

 

6-7 fő

 

8-10 fő

 

10 fő felett

 


3.    A haltermelés faji diverzitásának fejlesztése őshonos fajokkal, környezeti gazdálkodási tevékenység
3.1.    Génmegőrzési tevékenység fejlesztése és őshonos magyar halfajok megtartása, megőrzése (halfaj megnevezése):
Halfaj:     
Halfaj:     
Halfaj:     
Halfaj:     
Halfaj:     

3.2.    Horgászati jelentőségű őshonos hazai halak (süllő, csuka, compó, harcsa, és az Agrárgazdasági Kutató Intézet Lehalászás Jelentőlap szerinti ’egyéb nemes’, és ’vadhal’ kategóriába tartozó fajok, mégpedig: dévérkeszeg, karika keszeg, bagolykeszeg, laposkeszeg, bodorka, vörösszárnyú keszeg, jászkeszeg, kősüllő, sügér, balin, széles kárász) mennyiségi aránya a népesítési szerkezetben

Ha a fenti halfajok nem szerepelnek a halastó népesítésében:

 

Ha a fenti halfajok a népesítés 1-5 %- át adják:

 

Ha a fenti halfajok a népesítés 5-10 %- át adják:

 

Ha a fenti halfajok a népesítés 10-15 %- át adják:

 

Ha a fenti halfajok a népesítés több mint 15 %- át adják:

 


3.3.    Környezetbarát, a fenntartható gazdálkodást szolgáló halgazdálkodási, vízgazdálkodási tevékenység:

Igen

 

Nem

 


Tevékenység megnevezése, terjedelme, rövid leírása:



Kelt:

Ajánlattevő aláírás



E)
NYILATKOZAT

Kijelentem, hogy a fenti A), B), C) és D) pontokban foglaltak (gazdálkodási terv és kiegészítő adatok) a ……………….. azonosító számú halastó-haszonbérleti pályázat keretében benyújtott ajánlatom elválaszthatatlan részét és az ajánlati kötöttség tárgyát képezik. Tudomásul veszem, hogy a gazdálkodási tervben és a kiegészítő adatokban foglaltak a pályázat elnyerése esetén a megkötésre kerülő halastó-haszonbérleti szerződésben, mint a haszonbérlő által vállalt és teljesítendő szerződéses kötelezettségekké válnak.

Kelt:

ajánlattevő/pályázó aláírása
(az aláírás alatt olvasható módon szükséges feltüntetni az aláíró személy(ek) nevét, cég esetében cégszerű aláírás)

9. függelék


HALASTÓ HASZONBÉRLETI SZERZŐDÉS
(minta)

amely létrejött egyrészről a Magyar Állam képviseletében

a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 3. §-a alapján eljáró      Nemzeti Park Igazgatóság
székhely:     
törzskönyvi azonosító szám:     
statisztikai számjel:     
adószám:     
képviseli:      igazgató)

a továbbiakban mint Haszonbérbeadó,

másrészről:

Természetes személy haszonbérlő esetén:
családi és utóneve:     
lakóhelye:    
születési családi és utóneve:     
születési helye és ideje:     
anyja születési neve:     
személyazonosító igazolvány száma:
adóazonosító jel:    
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagság azonosító száma:

állampolgársága: magyar
Személyi azonosítója vagy egyéb gazdálkodási azonosító száma (okirat megjelölésével):


Jogi személy haszonbérlő esetén:
megnevezés:    
székhely:    
cégjegyzékszáma vagy belső egyedi azonosító száma (cég esetében):     
adószám:    
statisztikai számjel:     
részéről eljáró
vezető tisztségviselő vagy cégvezető családi és utóneve:     
vezető tisztségviselő vagy cégvezető lakcíme:     

a továbbiakban mint Haszonbérlő,

Haszonbérbeadó és Haszonbérlő a továbbiakban együttesen Felek között alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett.


PREAMBULUM

1)    a Nemzeti Földalapkelező Szervezet tulajdonosi joggyakorlási körébe, és a Haszonbérbeadó vagyonkezelésébe tartozik(nak) a jelen szerződés 1.5. pontjában megjelölt, „halastó” művelési ágban („kivett tó”, vagy „kivett halastó” megnevezéssel) nyilvántartott, a jelen szerződés tárgyát képező földrészlet(ek).
2)    A szerződés 1.5. pontjában megjelölt ingatlanok hasznosítása érdekében a Haszonbérbeadó az Nfatv. 1. § (3) bekezdésében megfogalmazott rendeltetésének megfelelően, a 15. § (2), (3) bekezdésében foglalt földbirtok-politikai irányelvek figyelembe vételével, a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 43/C. és 43/D §-ai alapján nyilvános egyfordulós pályázatot hirdetett. A pályázati eljárás célja a halastavak állagának és jó műszaki állapotának megóvása és fejlesztése, valamint az élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaságok általi hasznosítás elősegítése.
A      azonosító számú nyilvános egyfordulós pályázat eredményeként Haszonbérbeadó a pályázat nyertesével, mint Haszonbérlővel az alábbi haszonbérleti szerződést köti, figyelemmel a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) halastavakkal kapcsolatos előírásaira is.
1.    A haszonbérlet tárgya:
1.1.    Haszonbérbeadó haszonbérbe adja, Haszonbérlő pedig haszonbérbe veszi a Magyar Állam tulajdonában és a Haszonbérbeadó vagyonkezelésébe tartozó, a jelen szerződés 1.5. pontjában megjelölt helyrajzi számú, nagyságú, a Rendelet 1§ (2) bekezdése szerinti„halastó” művelési ágban („kivett tó”, vagy „kivett halastó” megnevezéssel) nyilvántartott földrészlete(ke)t (továbbiakban: halastó).
Haszonbérbeadó kijelenti, hogy a szerződés tárgyát képező ingatlanok természetvédelmi rendeltetésűek. Jelen szerződés célja, hogy a szerződés 1.5. pontjában megjelölt földrészletek természeti értékeinek, azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének védelmét, megőrzését elősegítse, valamint az, hogy a védett természeti terület állapotfenntartása, helyreállítása, illetve fejlesztése a kezelési előírások alapján megvalósuljon.
Haszonbérbe adó kijelenti, hogy jelen szerződést a Rendelet szabályai szerint lefolytatott pályázati eljárás előzte meg / jelen szerződés pályázati eljárás lefolytatása nélkül került megkötésre. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 59. § (1) bekezdés a) pontja alapján jelen haszonbérleti szerződés megkötése hatósági jóváhagyáshoz nem kötött.
1.2.    Felek rögzítik, hogy jelen szerződés 1.5. pontjában szereplő táblázat Természetvédelmi kategória oszlopában kódszámokkal megjelölt földrészletek védett, vagy vízvédelmi területnek minősülnek. A szerződés elválaszthatatlan részét képező 2. számú melléklete egy „Előírás gyűjtemény”. A haszonbérleti szerződés tárgyát képező ingatlan esetében az adott halastó vonatkozásában a jelen szerződés 2. számú mellékletben az adott kódszám mellett részletesen meghatározott gazdálkodási előírásokra és korlátozásokra kell figyelemmel lennie a Haszonbérlőnek. (Rendelet 37. §)
1.3.    Felek rögzítik, hogy amennyiben a haszonbérleti szerződés tárgyát képező, halastavat tartalmazó földrészlet vízvédelmi területnek minősül, a jelen szerződés megkötését megelőzően Haszonbérbeadó a vízügyi igazgatóság előzetes véleményét beszerezte.
1.4.    Felek rögzítik, hogy az 1.5. pontban nyilvántartott földrészlet(ek) hasznosítása során a halastavak üzemeltetésére, illetve a vizek védelmére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi előírások és korlátozások alkalmazandóak.
1.5.    Haszonbérbeadó igazolja, hogy alább felsorolt állami tulajdonú ingatlanok a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartoznak és a(z)      Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében állnak. / Haszonbérbeadó igazolja, hogy az alább felsorolt állami tulajdonú ingatlanok a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 12/C. § (2) bekezdése alapján a      Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonosi joggyakorlása alatt állnak.

Település megnevezése

Helyrajzi szám

Haszonbérbe adott terület nagysága

Haszonbérbe adott terület Aranykorona értéke

Művelési ága

Természetbeni állapota

Természetvédelmi kategória

* Művelés alól kivett művelési ágú ingatlan esetén a környező, a kivett terület valós használatával megegyező művelési ágú ingatlanok AK értékének átlaga alapján számított érték.
2.    A haszonbérlet időtartama, birtokba lépés
2.1.    Felek rögzítik, hogy a haszonbérleti szerződés      napjától      napjáig tartó legfeljebb 10 (tíz) év határozott időre szól.
2.2.    Amennyiben a Haszonbérlő a szerződés megkötésekor nincsen a szerződés tárgyát képező földrészletek birtokában, úgy a szerződés aláírásának napját követő napon lép birtokba, kivéve, ha a jelen szerződés alapján létesült haszonbérleti jogviszony kezdete az aláírást követő időpontra esik. Ha a Haszonbérlő egyéb jogviszony alapján a szerződés megkötésekor birtokban van, úgy a földrészletet a haszonbérleti szerződés 2.1. pont szerinti kezdő időpontjától a jelen szerződés alapján birtokolja. Amennyiben a haszonbérleti jogviszony kezdő időpontja későbbi, mint a szerződés aláírásának napja, úgy a szerződés hatálybalépése és a birtokba lépés időpontja a 2.1. pont szerinti kezdő időpont.
2.3.    Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben halastóval kapcsolatos korábbi hasznosítási szerződéses jogviszonyból a korábbi használónak jogos igénye merül fel, úgy abban az esetben a Haszonbérlő a korábbi használóval elszámolni köteles. Ennek kapcsán a Haszonbérlő kijelenti, hogy igénye vagy követelése a Haszonbérbeadóval szemben nincs.
3.    Birtokba adás
3.1.    A Haszonbérbeadó jelen szerződés 1.5. pontjában megjelölt ingatlanokat jelen szerződés hatálybalépésével egyidejűleg a Haszonbérlő birtokába adja és a Haszonbérlő a birtokba adás napjától szedi az ingatlanok hasznait, viseli terheit.
3.2.    A birtokba adás időpontjától viselendő terhekbe beleértendő az 1.5. pontban körülírt ingatlanokkal kapcsolatos minden köztartozás (pl. adók, adók módjára behajtandó köztartozások).
A haszonbérlet ideje alatt szerzett, a bérleménnyel kapcsolatos, alanyi jogon képződő vagyoni jellegű jog(ok) a haszonbérleti szerződés megszűntével térítésmentesen átszáll(nak) a Haszonbérbeadóra. A Haszonbérbeadó a szerződés bármilyen okból történő megszűnése esetén jogosult – mint a vagyoni jellegű jog tulajdonosa – a vagyoni jellegű jog változásának átvezetését egyoldalúan is kezdeményezni.
3.3.    Jelen szerződés megszűnése esetén a haszonbérelt földrészleteket olyan állapotban kell átadni a Haszonbérbeadónak, hogy azokon a rendeltetésszerű gazdálkodás azonnal folytatható legyen.
4.    A haszonbérlet díja
4.1.    Haszonbérlő az 1.5. pontban meghatározott földrészlet után a haszonbérlet gyakorlásáért éves díjat köteles fizetni, melynek mértéke      Ft/év, (azaz      forint évente). A Haszonbérlő – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:352. § (1) bekezdésétől eltérően a Felek megállapodása alapján – a haszonbérleti díjat köteles a jelen szerződés 4.6. pontjában foglaltak szerint megfizetni a Haszonbérbeadó által kiadott számla ellenében.
Felek rögzítik, hogy a haszonbérleti díj fenti összegét a haszonbérleti pályázatban előírtak szerint, mint az ellenszolgáltatás díját vállalta és elfogadta a Haszonbérlő.
került csökkentésre. Haszonbérlő, mint pályázó a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezők fennállására vonatkozóan nyilatkozott, és nyilatkozata alapján díjkedvezményben részesül. Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés szerinti haszonbérleti jogviszony teljes időtartama alatt a nyilatkozatában foglaltakat fenn kell tartania.
4.2.    A haszonbérbe adott földrészletek jelen szerződés 1.5. pontjában rögzített térmértékének változása esetén a haszonbérlet gyakorlásának éves díja a haszonbérlet még hátra lévő időtartamára a közhiteles ingatlan-nyilvántartásban átvezetett adatokkal megegyezően, a vonatkozó bejegyzés hatályának jogerőre emelkedésének napjától a Felek erre vonatkozó közös akaratnyilvánításával módosítható.
4.3.    A haszonbérlet gyakorlásának éves díján felül Haszonbérlőt terheli a haszonbérlet fennállásának idején valamennyi haszonbérelt földrészletre vonatkozó, a haszonbérelt földrészlettel összefüggésben felmerült költség, közteher, és valamennyi kapcsolódó díj, illeték megfizetése.
4.4.    Haszonbérbeadó - a Rendelet 36. § (1) bekezdése értelmében a jelen szerződésben meghatározott haszonbérleti díjat kétévenként felülvizsgálja, és a felülvizsgálat eredményeként, valamint a piaci érték figyelembevételével a haszonbérleti díj összegének megváltozása miatt a szerződés módosítását kezdeményezheti. E felülvizsgálat során Haszonbérbeadó a haszonbérleti díjat csökkentő tényezőként veszi figyelembe a haszonbérbe adott, állami tulajdonú, halastavat tartalmazó földrészleten megvalósított, annak műszaki állapotát és piaci értékét növelő, bizonylatokkal igazolt beruházásokat, ideértve az európai uniós vagy nemzeti pályázati forrásból megvalósult fejlesztések önrészét is. Ebben az esetben az alap haszonbérleti díj 50%-nál nagyobb mértékben is csökkenthető. Ha a szerződés fennállása alatt a haszonbérleti díj felülvizsgálat összegében a Felek az újólag megállapított haszonbérleti díj Haszonbérlő általi értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül nem tudnak megállapodni, a Haszonbérbeadó a haszonbérleti szerződést a gazdasági év végére felmondhatja.
4.5.    A jelen szerződés megkötésének az évét (azaz a tárgyévet) követő további években az Igazgatóság a haszonbér mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, tárgyévet megelőző évre vonatkozó inflációs ráta mértékével egyoldalúan megemeli. Haszonbérbeadó a megemelt haszonbér mértékét – legkésőbb a számla megküldésével egyidejűleg – írásban közli a Haszonbérlővel.
4.6.    A haszonbérlet gyakorlásáért fizetendő éves díj naptári évre vonatkozik, és a Haszonbérlő köteles minden tárgyév      napjáig megfizetni a Haszonbérbeadó által kiadott számla ellenében. A haszonbérlet lejáratának utolsó évét tört évnek kell tekinteni, ennek értelmében a haszonbérleti díj időarányosan számítandó.
Haszonbérlő vállalja, hogy Haszonbérbeadó Magyar Államkincstárnál vezetett     számlaszámú bankszámlája javára az esedékes haszonbérleti díjat a Felek között hatályban lévő haszonbérleti szerződésben foglaltak szerint átutalással megfizeti úgy, hogy az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetnie a jelen haszonbérleti szerződés számát, illetőleg a haszonbérbeadó által kiállított számla sorszámát. A számlázás késedelme a Haszonbérlő haszonbérleti díjfizetési kötelezettségét nem érinti.
4.7.    A díjfizetés késedelmes teljesítése esetén a hátralékos összeg után Haszonbérlő, amennyiben természetes személy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:48. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot, amennyiben pedig gazdálkodó szervezet, úgy a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles Haszonbérbeadónak megfizetni


5.     Természetvédelmi céloknak megfelelő területfenntartás
5.1.    Haszonbérlő köteles a jelen szerződésben meghatározott földrészlet(ek)et rendeltetése szerint használni, illetve hasznosítani, valamint fenntartásáról megfelelően, a jogszabályokban előírtak szerint gondoskodni. A haszonbérlet időtartama alatt a bérelt földrészleten található halastó kultúrállapota és műszaki állapota nem romolhat. Haszonbérlő az általa birtokolt halastó földrészlettel határos, „földnek” vagy egyéb kivett ingatlannak (út, stb.) minősülő földrészletek esetében – amennyiben ilyen(ek) Haszonbérlő földhasználatában áll(nak) – azoknak a halastó földrészletek együttes használatát, rendeltetésszerűen, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény, és egyéb kapcsolódó jogszabályoknak megfelelően köteles végezni.
5.2.    Haszonbérlő kötelezi magát, hogy a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényt (a továbbiakban: Tvt.) és annak végrehajtási rendeleteit, valamint a természetvédelmi oltalom alatt álló területre vonatkozó kezelési és hatósági előírásokat minden esetben maradéktalanul betartja. Haszonbérlő az előre nem tervezhető természetvédelmi jogi és hatósági előírásokat, és az ezzel összefüggő gazdálkodási-használati korlátozásokat tudomásul veszi, és azokkal összefüggésben Haszonbérbeadóval szemben igényt nem támaszt.
Az 1.5. pontban megjelölt földrészletek természetvédelmi céloknak megfelelő területfenntartását szolgáló kezelési előírások jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik.
Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy kizárólag olyan önkéntes vállalásokat tehet az 1.5. pontban megjelölt földrészleteket érintően – pl. mezőgazdasági támogatások igénylése során, amelyek nincsenek ellentétben a birtoktestre meghatározott speciális természetvédelmi kezelési előírásokkal.
Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés kezelési előírásainak betartása nem mentesíti a természetvédelmi hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól.
Természetvédelmi érdekből Haszonbérbeadó a Haszonbérlő használati jogát korlátozhatja. Haszonbérlő a használati jog korlátozása miatt kártalanítási igénnyel nem léphet fel a Haszonbérbeadóval szemben. Amennyiben azonban a fentiek miatt a gazdálkodás egy adott területen véglegesen (a gazdálkodási évre vonatkozóan) meghiúsul, a haszonbért a Felek arányosan csökkentik.
5.3.    Felek rögzítik, hogy amennyiben jelen szerződés tárgyát képező valamely földrészlet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet (NATURA 2000) hatálya alá tartozik, Haszonbérlő az érintett területen a rendelet előírásainak megfelelő gazdálkodást köteles folytatni. Haszonbérlő a védett, illetve védelemre tervezett státuszú földrészleteket a környezet és a természet védelmére vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelően köteles hasznosítani.
5.4.    Haszonbérlő vállalja a haszonbérlet időtartama alatt a haszonbérlet tárgyát képező földrészlet(ek) rendeltetésnek, művelési ágának és létesítményi céljának megfelelő használatát, fenntartását, a jogszabályokból következő vízgazdálkodási és halgazdálkodási feladatok elvégzését. Haszonbérlő köteles a haszonbérleti pályázatában foglaltak teljesítésére. Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Haszonbérbeadó a birtokba lépést követő öt éven belül, majd azt követően rendszeresen ellenőrzi a pályázó pályázatában, különösen a gazdálkodási tervében tett vállalásainak teljesülését, valamint a haszonbérleti alapdíjat befolyásoló (korrekciós) tényezők fennállására vonatkozóan tett nyilatkozatában foglalt tényező(k) fennállását.
5.5.    Haszonbérlő a jelen szerződésben meghatározott földrészletek hasznainak szedésére kizárólag a rendes gazdálkodás szabályainak és a jelen szerződés céljának, a halgazdálkodási tevékenység jellegének megfelelően jogosult.
Haszonbérlő az általa jelen haszonbérleti szerződés alapján haszonbérelt földrészletetek művelési ágát, más célú hasznosítását illetőleg a rendes gazdálkodás körét meghaladó beruházást kizárólag Haszonbérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása alapján, a mindenkor hatályos jogszabályok betartásával változtathatja meg.
5.6.    Haszonbérlő kizárólag a Haszonbérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása alapján jogosult az általa haszonbérelt földrészleten értéknövelő beruházást végrehajtani. Haszonbérlő kijelenti és tudomásul veszi, hogy a szerződés megszűnésekor nem követelheti a következőket:
a)    a haszonbérleti jog időtartama alatt létesített beruházásoknak a szerződés megszűnésekor megállapítható tényleges értékét;
b)    az okszerű gazdálkodás mértékéig a hasznos beruházásoknak a szerződés megszűnésekor megállapítható tényleges értékét;
c)    a szerződés megszűnésekor fennálló haltelepítés meg nem térült költségét.
A halastó ismételt haszonbérbe adása esetén ezen ellenértéket Haszonbérlő az új haszonbérlőtől sem követelheti.
5.7.    Jelen haszonbérleti szerződés alapján Haszonbérbeadó jogosult a szerződésben foglaltak teljesítését ellenőrizni a Rendelet VIII. fejezete alapján, kiváltképpen azt, hogy Haszonbérlő az általa haszonbérbe vett földrészletetek művelését, illetve a halastavi gazdálkodást rendeltetésszerűen, szakszerűen, a haszonbérlet tárgyára vonatkozó jogszabályoknak és természetvédelmi előírásoknak megfelelően végzi-e. A tulajdonosi ellenőrzésnek a Rendeletben rögzített eljárásrendjét, a Felek azzal kapcsolatos jogait és kötelezettségeit a Felek ismerik és jelen szerződés részének tekintik. Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el továbbá, hogy az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását.
5.8.    Haszonbérbeadó írásos megkeresésére Haszonbérlő köteles az ingatlan használatával és a halgazdálkodási tevékenységgel összefüggő adatokat Haszonbérbeadó rendelkezésére bocsátani, illetve az azokba való betekintést biztosítani.
5.9.    Haszonbérlő köteles tájékoztatni a Haszonbérbeadót, ha vele szemben az Nfatv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott eljárás indul, vagy valamely körülmény, esemény következik be, vagy az adatai megváltoznak.
5.10.    Haszonbérlő jogosult mindazon támogatásokat igénybe venni, amelyek mint a szerződés tárgyát képező földrészletek használóját megilletik. Haszonbérbeadó a pályázat érvényességéhez szükséges vagyonkezelői hozzájárulást a hasznosítási terv, a haszonbérleti szerződés egyéb rendelkezései, valamint az egyéb lényeges körülmények figyelembe vételével adja meg.
5.11.    Haszonbérlő valamennyi, a haszonbérleti szerződést megelőző pályázati eljárásban tett kötelezettségvállalását jelen szerződés 3. és 4. számú elválaszthatatlan melléklete tartalmazza.
5.12.    A haszonbérlet tárgyát képező földrészlet(ek) rendeltetésére, művelési ágára/megnevezésére – halastó – tekintettel Haszonbérlő kijelenti, hogy a jelen szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a Hhvtv.-ben és a halgazdálkodásra és a vízgazdálkodásra vonatkozó egyéb jogszabályokban, a jelen szerződésben, valamint a pályázati eljárás előírásaiban és ajánlati nyilatkozataiban foglaltakra tekintettel gyakorolja, illetve teljesíti.
5.13.    Haszonbérlő vállalja, hogy a haszonbérlet időtartama alatt folyamatosan és maradéktalanul betartja a mindenkor hatályos halgazdálkodási jogszabályokat és hatósági előírásokat. A halastóra Haszonbérlő – amennyiben azt jogszabály előírja, illetve Haszonbérlő még azzal nem rendelkezik – vízjogi üzemeltetési vagy fenntartási engedélyt, illetve ha azt jogszabály előírja, környezetvédelmi engedélyt szerez. Haszonbérlő köteles a haszonbérlet időtartama alatt a vízjogi üzemeltetési engedély érvényességét fenntartani. A halastó meghatározott vízszintjének tartásáról, a vízutánpótlásról a Haszonbérlő – a vízjogi létesítési és/vagy üzemeltetési engedélyben meghatározott módon – köteles gondoskodni.
5.14.    Haszonbérlő köteles a vonatkozó jogszabályokban előírtak szerint magát a halgazdálkodói nyilvántartásba felvetetni. Ha a Haszonbérbeadó előírja, a Haszonbérlő köteles bemutatni a Haszonbérbeadónak a halgazdálkodási hatóság által jóváhagyott halgazdálkodási tervet. Ha ezt Haszonbérbeadó előírja, Haszonbérlő köteles a Haszonbérbeadó kijelölt képviselőjét a haltelepítések időpontjáról, illetve a telepítés részleteiről a Haszonbérbeadót a telepítés előtt értesíteni.
5.15.    Haszonbérlő gondoskodik a halastónak a jogszabályok által előírt állapotban tartásáról, ennek biztosítására a szükséges „állagmegőrző” munkálatokat saját költségén elvégzi, így különösen elvégzi az alábbi gazdálkodási feladatokat:
–    a halágy kotrást (szükség szerint);
–    (szükség szerint) a tó környékének, a partfalak kaszálását, illetve rendben tartását;
–    a partoldal és a töltések karbantartását és védelmét, különös tekintettel a hullámveréstől való megóvásra és a part védelmét ellátó nád folytonosságának megőrzésére,
–    (ha van) a zsilip téli jégmentesítését (szükség szerint folyamatosan).
5.16.    Amennyiben a halastó – a hatósági előírások, illetve a Haszonbérbeadó kifejezett hozzájárulásával – egyben csónakázó tóként is hasznosítható, az ilyen hasznosítás esetén a csónakázók biztonságának garantálása a Haszonbérlő felelősségi körébe tartozik. Amennyiben jogszabály vagy hatósági előírás ennél szigorúbb rendelkezést nem tartalmaz, a Haszonbérbeadó kifejezett hozzájárulása nélkül a halastavon olyan tevékenység folytatása nem engedélyezhető, amely akadályozza a halgazdálkodást, illetve a Haszonbérbeadó kifejezett hozzájárulása nélkül a halastavon a vízi sportolás nem engedélyezett. A halastavakban, valamint a lecsapoló és tápláló csatornákban fürödni nem szabad. Erre utaló tiltó táblákat a halastó körül a Haszonbérlő köteles elhelyezni. Egyebekben a halastavakkal kapcsolatos tevékenység a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 16/2001. (III. 3.) FVM rendelet előírásai szerint folytatható.
5.17.    Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Haszonbérbeadó a víz mennyiségéért és minőségéért szavatosságot nem vállal. Haszonbérlő köteles az esetleges vízszennyeződéseket, vagy egyéb, a vizek minőségét hátrányosan befolyásoló tényezőket az illetékes hatóság(ok) és Haszonbérbeadó felé haladéktalanul jelenteni. Haszonbérlő köteles a jogszabályban, vagy pályázati eljárásban előírt használati feltételeket (pl. madárriasztási terv készítése) teljesíteni, illetve alkalmazni.
5.18.    Ha a Haszonbérlő halgazdálkodási tevékenységével összefüggésben a használatába tartozó területeken jelentkező kötelezettségeit, feladatait – pl. felázott utak használatával, a gyeptakaró kíméletlen igénybe vételével, a mederbe dőlt fák eltávolításával kapcsolatos feladatok, nádvágás elmaradása, elmocsarasodás meggátlásának elmaradása, stb. – elmulasztja betartani, haladéktalan helyreállítási kötelezettséggel tartozik. Ha ebből adódóan a Haszonbérbeadónál károsodás vagy többletköltség keletkezik, a Haszonbérlő köteles megtéríteni.
5.19.    Haszonbérlő a víz minőségét károsan nem befolyásolhatja. A takarmányozással, technológiai hibákkal stb. összefüggő vízszennyezés miatt teljes felelősség terheli. A lehetőségekhez mérten az üzemeltetés során köteles törekedni a vízminőség megóvására. A halélettani szempontból történő vízminőség vizsgálatokat, valamint a halállomány életfeltételeinek javítását szolgáló beavatkozásokat (lékvágás, oxigén bevitel stb.) Haszonbérlőnek kell elvégeznie.
5.20.    Amennyiben a terület nyilvánosan látogatható, Haszonbérlő köteles gondoskodni a vízi létesítményekre, különös tekintettel a műtárgyakra vonatkozó balesetvédelmi óvó rendszabályok betartásáról, valamint a part és környezetének tisztaságáról, a hulladékkezelés szabályszerű végzéséről (hulladéktárolók kihelyezése, hulladék gyűjtése, elszállítása), valamint a humán higiéniás feltételek (illemhelyek, kézmosók stb. kijelölése, tisztántartása) biztosításáról.
5.21.    Haszonbérlő a halastavat érintő beruházást vagy fejlesztést kizárólag a Haszonbérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulása és a szükséges engedély(ek) birtokában végezhet.
5.22.    Haszonbérlő köteles teljesíteni az 1143/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben, illetve az egyéb európai uniós és hazai jogszabályokban meghatározott, idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos bejelentési, vészhelyzeti intézkedési, helyreállítási és egyéb előírásokat. Idegenhonos inváziós hallal és más hasznos víziállattal kapcsolatos tevékenység, illetve az idegen és nem honos fajok telepítése csak a jogszabályi rendelkezéseknek és a halgazdálkodási hatóság által engedélyezett módon végezhető. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 14. §-a értelmében tilos a nem őshonos halfajok természetes vagy természetközeli vizekbe telepítése, továbbá halgazdasági célú halastavakból az ilyen halfajok más élővizekbe való juttatása.
5.23.    A vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet 63. § (1)-(2) bekezdése alapján a tavak feltöltésére, illetve táplálására csak olyan felszíni vizet szabad felhasználni, amely minőség, hőmérséklet, lebegőanyag-, vegyianyag-tartalom, valamint mikrobiológiai szennyezettség szempontjából a hasznosítási célnak megfelel. A szennyvízzel, települési folyékony hulladékkal történő tápanyagképzés, takarmányozás tilos.
5.24.    Alhaszonbérletbe adás tilalma:
Haszonbérlő a halastó használatának jogát sem visszterhes, sem ingyenes szerződésben harmadik fél részére nem engedheti át.
5.25.    Hulladék elszállításának kötelezettsége:
A Haszonbérlő köteles a gazdálkodás közben keletkezett hulladékot a területről elvinni, illetve a hulladékról szóló törvényben foglalt rendelkezéseket az 1.5. pontban felsorolt földrészletek vonatkozásában maradéktalanul betartani.
5.26.    Épület, építmény létesítésének feltételei:
Amennyiben a gazdálkodási tevékenység ezt szükségessé teszi, az ingatlanokon a Haszonbérbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával és a hatályos jogszabályok szerint szükséges hatósági engedéllyel épületek, építmények létesíthetők, valamint egyéb beruházások végezhetők, különös tekintettel a területhasználattal összefüggő jogszabályokra, településrendezési tervekre, valamint a helyi építési szabályzatra. Az épületek, építmények engedélyezésével, beruházásával kapcsolatos költségek a Haszonbérlőt terhelik.
A felépítmények jogi helyzetére a Felek külön, írásba foglalt megállapodása irányadó.
5.27.    Bejelentési kötelezettség:
A Fétv. 95. § (1) bekezdése alapján, a földhasználat a nyilvántartásba vétele céljából a haszonbérelt földrészlet fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság felé történő, a használat megkezdésétől számított 30 napon belüli bejelentési kötelezettség a Haszonbérlőt terheli.
5.28.    Haszonbérlő felelős a tűz-, munka- és balesetvédelmi szabályok, előírások megtartásáért és viseli azokat a károkat, amelyek e szabályok megsértésével vagy a kellő gondosság elmulasztásával keletkeznek.
5.29.    Haszonbérlő hozzájárul ahhoz, hogy jelen szerződésben szereplő személyes adatait Haszonbérbeadó a nyilvántartásaiban rögzítse, tárolja és a számára előírt kimutatásokban, valamint a hatályos jogszabályok alapján történő adatszolgáltatás során felhasználja.
5.30.    Haszonbérbeadó jogosult a szerződésszerű használatot a természetvédelmi őrszolgálat, illetve más képviselője útján, a Haszonbérlő jogszerű tevékenységének szükségtelen zavarása nélkül bármikor ellenőrizni, amelyről a Haszonbérlőt tájékoztatja.

6.    Szerződés módosítása
Amennyiben a szerződés időtartama alatt olyan jogszabályi rendelkezések lépnek hatályba, amelyek a Felek által vállalt kötelezettségek teljesítését jelentős mértékben megnehezítik, akkor bármelyik fél kezdeményezheti a szerződés módosítását.
7.    A haszonbérleti szerződés felmondása, megszűnése
7.1.    Jelen szerződés külön intézkedés nélkül megszűnik a 2.1. pontban kikötött időtartam elteltével.
7.2.    Jelen szerződés Haszonbérbe általi, azonnali hatállyal történő felmondásának az alábbi esetekben van helye:
a)    A természet védelméről szóló jogszabályokban foglalt kötelezettségek vétkes megszegése esetén.
b)    ha a Haszonbérlő a természeti értékeket károsító tevékenységet végez, ezen értve – a Felek által súlyos szerződésszegésnek tekintett – a mellékletben szereplő kezelési előírások be nem tartását;
c)    ha Haszonbérlővel szemben jogerősen természetvédelmi bírságot szabnak ki;
d)    ha természetvédelmi szabálysértési eljárásban jogerősen megállapítják a Haszonbérlő felelősségét;
e)    ha természetkárosítás miatt indult büntetőeljárásban jogerősen megállapítják a Haszonbérlő felelősségét;
f)    ha Haszonbérlő a haszonbérelt földrészlettel vagy annak egy részével nem a földrészlet rendeltetésének megfelelő gazdálkodást folytat, illetve a halastó kultúrállapota és műszaki állapota romlik. Amennyiben a felmondásra a halgazdasági vagy az ingatlan rendeltetésére, esetleges védettségére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek be nem tartása miatt kerül sor, vita esetén a felek az illetékes földügyi és más szakigazgatási szervek (halgazdasági hatóság, természetvédelmi hatóság, stb.) szakvéleményét fogadják el. A szakvélemény szolgáltatásának költségeit az azt kérő fél előlegezi, de az a fél viseli, aki a szakvélemény beszerzésére okot adott.
g)    ha Haszonbérlő a haszonbérleti jogviszony létrehozását megelőzően, azzal összefüggésben vagy a haszonbérleti jogviszony fennállása alatt bármikor valótlan nyilatkozatot tesz;
h)    ha Haszonbérlő írásbeli figyelmeztetés ellenére is károsítja a haszonbérelt vagy bármely más, igazgatósági vagyonkezelésben álló ingatlant vagy súlyosan veszélyezteti annak épségét;
i)    ha Haszonbérlő a haszonbérlet gyakorlásának 4.1. pontjában meghatározott díját a megfizetési határidő eltelte után, írásban közölt felszólítás ellenére, a felszólításban kitűzött határidőben sem fizeti meg;
j)    ha Haszonbérlő a haszonbérelt földrészletet alhaszonbérbe adja, a halastó használatát másnak bármilyen jogcímen átengedi, más célra hasznosítja, a földművelési ágát megváltoztatja vagy az ingatlanokon a rendes gazdálkodás körét meghaladóan végez beruházást. Haszonbérbeadót az azonnali hatályú felmondás abban az esetben is megilleti, ha az alhaszonbérleti, vagy más jogcímen átengedett használatra kötött megállapodásban meghatározott időtartam lejártát követően jut a Haszonbérlő jogellenes magatartása a tudomására.
k)    ha Haszonbérlő ezen haszonbérleti szerződés megkötését megelőzően haszonbérelt állami területeket jogellenesen másnak alhaszonbérlet vagy más jogcímen átengedett, és ennek megállapítására már csak jelen szerződés megkötését követően került sor;
l)    ha Haszonbérlő a természetvédelmi jogszabályok vagy a természetvédelmi hatóság előírásaitól eltérő, illetve a természeti terület állagát vagy állapotát kedvezőtlenül befolyásoló tevékenységet folytat, továbbá ha a természeti értékek fennmaradását bármely módon veszélyezteti;
m)    ha Haszonbérlő a földrészleten az ingatlanon végezhető tevékenységekre vonatkozó jogszabály(ok) előírásait sértve a rendes gazdálkodás körét meghaladóan végez beruházást, vagy az értéknövelő beruházást Haszonbérbeadó írásos hozzájárulása nélkül, illetőleg a megadott hozzájárulástól eltérően valósítja meg;
n)    ha Haszonbérbeadó a Haszonbérlővel szemben folyamatban lévő csőd- vagy felszámolási végelszámolási vagy végrehajtási eljárásról bármilyen módon tudomást szerez, illetve amennyiben Haszonbérlő jelen szerződés 11.5. pontjában foglalt bejelentési kötelezettségét elmulasztja;
o)    ha az állami vagyon hasznosítására irányuló korábbi – három évnél nem régebben lezárult – eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatás egyéb vizsgálat során megállapításra került;
p)    ha Haszonbérlő a jelen szerződés mellékleteiben vállalt kötelezettségeket megszegi, a pályázatában, a gazdálkodási tervében tett vállalásainak teljesítése elmarad, a pályázati nyilatkozatok valótlanok;
q)    ha Haszonbérlő az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésével, az idegenhonos inváziós hallal és más hasznos víziállattal kapcsolatos tevékenységgel, illetve az idegen és nem honos fajok telepítésével kapcsolatos előírásokat megsérti;
r)    ha a családi gazdaságok létrehozásáról, nyilvántartásba vételéről, működtetéséről, valamint kiemelt támogatásukról szóló 326/2001. (XII.30.) Korm. rendelet 5. §-ában foglaltak alapján a természetes személy Haszonbérlőt az illetékes földügyi igazgatási hatóság törli a nyilvántartásból;
s)    ha Haszonbérlővel szemben az Nfatv. 19. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike a szerződéskötést követően merül fel;
t)    ha Haszonbérlő a szerződés tárgyát képező, haszonbérletébe került halastóval kapcsolatosan a halgazdálkodási jogszabályokban vagy a jelen szerződés 5. címének egyes pontjaiban meghatározott lényeges kötelezettségét megsérti;
u)    ha Haszonbérlő a szakszerű gazdálkodással a területen felhagy.
7.3.    A természetes személy Haszonbérlő felmondási joga:
A természetes személy Haszonbérlő a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal akkor is felmondhatja, ha egészségi állapota olyan mértékben romlik meg, vagy családi és életkörülményeiben olyan tartós változás áll be, amely a jelen szerződésből eredő kötelezettségei teljesítését akadályozza.
7.4.    A természetes személy Haszonbérlő halála:
A haszonbérlő örökösei a mezőgazdasági haszonbérletet a gazdasági év végére felmondhatják, ha az örökhagyó a gazdasági év végét megelőző hat hónapon belül halt meg.
Az örökösök e jogukat csak a hagyatéki eljárás jogerős befejezésének időpontjától számított harminc napon belül gyakorolhatják.
7.5.    A haszonbérleti szerződés törvényen alapuló megszűnése:
–    Az Nfatv. 19. § (1a) bekezdése alapján a haszonbérleti szerződés megszűnik a szerződő fél felszámolását elrendelő végzés jogerőre emelkedését, vagy a végelszámolásának kezdő időpontját követő napon.
–    Haszonbérlő gazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnésével, a megszűnés napján.
–    Egyéb, jogszabályban meghatározott esetben.
7.6.    Haszonbérbeadó jogosult a jelen szerződést felmondani akkor is, amennyiben a Haszonbérlő a szerződés aláírását követő hat hónapon belül nem rendelkezik a szerződés tárgyát képező földrészlet(ek)re vonatkozó érvényes vízjogi üzemeltetési vagy fennmaradási engedéllyel, illetve erre irányuló jogszabályi kötelezettség esetén környezetvédelmi engedéllyel.
7.7.    Haszonbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy ha a haszonbérleti szerződés bármilyen okból megszűnik, a jelen szerződésben szereplő ingatlanokra vonatkozó mindenkori agrártámogatási jogosultságát a Haszonbérbeadóra átruházza a megszűnés évében érvényes haszonbér 1%-a megfizetése ellenében.
8.    Elővásárlási, előhaszonbérleti jog
Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFA tv.) 18. § (1a) bekezdése alapján föld haszonbérbe adása során a jogszabály alapján fennálló előhaszonbérleti jog nem gyakorolható. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen szerződés nem keletkeztet a haszonbérlet tárgyát képező földrészletetek tekintetében sem elővásárlási, sem előhaszonbérleti jogot a Haszonbérlő vonatkozásában.
9.    Haszonbérlő kötelezettségei a haszonbérlet megszűnése esetén
A haszonbérlet tárgyát képező földrészletet Haszonbérlő köteles a gazdálkodás folytatására alkalmas állapotban átadni a Haszonbérbeadó részére a szerződés megszűnésekor. Amennyiben Haszonbérlő ezen kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget, teljes kártérítési felelősség terheli.
9.1.    Haszonbérlőt a jelen haszonbérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén legfeljebb a haszonbérelt földrészleten végrehajtott beruházási értékének amortizációs hátraléka nem illeti meg, és az nem ruházható át harmadik személyre.
9.2.    A Haszonbérleti szerződés megszűnésének napján a Haszonbérlő birtokláshoz való joga, ezáltal birtokjoga külön intézkedés, vagy átadás-átvétel nélkül megszűnik. A Haszonbérbeadó a szerződés megszűnését követően a birtokba lépéséről jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben hitelt érdemlően rögzíti a haszonbérelt területtel kapcsolatos tényeket és körülményeket. A Felek kifejezett rendelkezése, hogy a Haszonbérlőnek a szerződés megszűnését követően, sem elszámolási-, sem egyéb jogviszonyra alapított visszatartási joga nincs. Haszonbérbeadó birtokba lépésének zavarása, megakadályozása esetén a Haszonbérlő teljes felelősséggel tartozik.
10.    Kártérítés, költségviselés
10.1.    Felek kikötik, hogy amennyiben a rögzített természetbeni állapothoz képest romlik az ingatlanok állapota, vagy azokat más környezeti vagy természeti károsodás éri, és ez a Haszonbérlőnek, illetve megbízottjának, alkalmazottjának, képviselőjének, tagjának szerződésszegő vagy más jogellenes magatartása következtében állott be, úgy a Haszonbérlő köteles a Haszonbérbeadónak az ebből eredő károkat a Ptk. 6:142. § és a Tvt. 81. § szabályai szerint megtéríteni.
10.2.    Haszonbérlő a Ptk. szerint felel azért az egyéb – szerződésszegéssel okozott – kárért is, amely a saját, illetve megbízottjának, alkalmazottjának, képviselőjének, tagjának magatartása következtében állott be, illetve felelős azon személy magatartásáért, akit kötelezettsége teljesítéséhez, illetve joga gyakorlásához vesz igénybe.
10.3.    Haszonbérlő előzetesen és visszavonhatatlanul teljes egészében lemond mindennemű kártalanítási igényéről, amely esetlegesen védett állatfaj egyede által – a jelen szerződés tárgyát képező ingatlanokban, az azon található terményben – okozott kártétel miatt keletkezne Tvt. 74. § (4) bekezdése alapján.
10.4.    Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy kártalanítási igényt nem keletkeztet: védett természeti területen a természeti kár [Tvt. 37. § (3) bekezdésében meghatározott tevékenységgel okozott kár] megelőzése és megakadályozása érdekében jogszerűen előírt korlátozás vagy tilalom.
10.5.    Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy a Haszonbérbeadó a 2.6. pont szerinti előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül megvalósult építkezés, értéknövelő beruházás esetén annak értékét a Haszonbérbeadó a Haszonbérlő részére a szerződés megszűnésekor nem téríti meg. Ezekben az esetekben a Felek a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak érvényesülését kizárják.
10.6.    Haszonbérlő előzetesen és visszavonhatatlanul teljes egészében lemond mindennemű kártalanítási igényéről, ha a jogviszony megszűnése azért következik be, mert a szerződés megkötése és a birtokba lépés közötti időtartamban olyan változás következik be a szerződés tárgyát képező ingatlanok vonatkozásában, amelynek a szerződéskötés időpontjában való fennállása esetén a szerződés létre sem jött volna.

11.    Egyéb rendelkezések
11.1.    Felek jelen szerződés teljesítésében együttműködnek. A szerződés teljesítését érintő minden lényeges kérdésről a Felek egymást haladéktalanul értesítik.
11.2.    A Haszonbérlő (képviselője) hozzájárul ahhoz, hogy a jelen okiratba foglalt személyes adatait a jelen szerződés és a hozzá kapcsolódó iratok tartalmazzák, hozzájárul továbbá, hogy személyes adatait a Haszonbérbeadó szerződései nyilvántartása, a szerződési feltételek és pénzügyi teljesítések követése, ellenőrzése érdekében kezelje.
11.3.    Jelen szerződésből eredő jogviták esetére a Felek kikötik a      kizárólagos illetékességét.
11.4.    Jelen szerződést a Szerződő Felek elolvasás és megértés után mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
11.5.    Haszonbérlő köteles Haszonbérbeadónak bejelenteni, ha ellene végrehajtási vagy felszámolási eljárást kezdeményeztek, ha önmaga ellen csődeljárást kezdeményez, illetőleg ha végelszámolását határozza el, tevékenységét felfüggesztette vagy tevékenységét felfüggesztették. A bejelentési kötelezettségnek végrehajtási eljárás esetén a végrehajtható okirat kézhezvételétől számított 15 napon belül, felszámolási eljárás esetén a bíróság felszámolás kezdeményezésére vonatkozó értesítésének kézhezvételétől számított 15 napon belül, végelszámolás és csődeljárás esetén pedig a végelszámolást, illetve a csődeljárás kezdeményezését elhatározó taggyűlési (közgyűlési) döntés meghozatalától számított 15 napon belül kell eleget tenni. Bejelentési kötelezettség terheli Haszonbérlőt ugyancsak a tevékenység felfüggesztéséről való döntés meghozatalát követő 15 napon belül, valamint a tevékenység felfüggesztését elrendelő döntés kézhezvételét követő 15 napon belül. Haszonbérlő köteles továbbá Haszonbérbeadónak 15 napon bejelenteni, ha a szerződéssel érintett bármely adatában változás történik, az új adat(ok) megadásával együtt.
Felek rögzítik, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatos értesítési kötelezettségüknek – ide nem értve a 11.10. pontban foglalt esetet – csak írásban, tértivevényes postai küldemény útján tehetnek eleget a szerződésben megjelölt címre. A Felek az egymásnak küldött tértivevényes küldemények kézbesítése tekintetében megállapodnak abban, hogy amennyiben a címzett a küldeményt nem veszi át vagy az átvételét megtagadja, a sikertelen kézbesítés napjától számított ötödik napon kell az adott iratot kézbesítettnek tekinteni.
11.6.    Haszonbérbeadó ugyanakkor a jelen szerződés teljesítése kapcsán elektronikus levelezés (e-mail) útján is kérhet Haszonbérlőtől adatokat, mely adatszolgáltatási kötelezettségének Haszonbérlő elektronikus úton köteles eleget tenni azzal, hogy amennyiben Haszonbérbeadó az elektronikusan bekért adatok írásban történő megküldését is kéri, akkor annak Haszonbérlő szintén köteles eleget tenni.
11.7.    Haszonbérlő tudomásul veszi, hogy jelen szerződésből az Nfatv. 30. § (1) bekezdése, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 6. pontja értelmében közérdekből nyilvános adatnak minősül a Haszonbérlő neve, székhelye, illetve lakcíme, az eljáró jogi képviselő neve és székhelye, a földrészlet fekvése szerinti település, és a földrészlet(ek) helyrajzi száma(i), az ellenszolgáltatás összege, az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje, ütemezése, a szerződést biztosító mellékkötelezettség megjelölés, és típusától függően annak pénzösszege, a haszonbérlet időtartama, amelyet Haszonbérbeadó nyilvánosságra hoz.
11.8.    Felek egybehangzóan megállapodnak abban, hogy a jelen haszonbérleti szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos Ptk., az Nfatv., a Rendelet, továbbá a Hhvtv. és egyéb, a haszonbérelt földrészlet rendeltetésére, üzemeltetésére, esetleges védettségére vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezések irányadóak.
11.9.    Amennyiben a jelen szerződés valamely rendelkezése érvénytelen, ez az érvénytelenség nem érinti a szerződés más rendelkezéseit, kivéve, ha az érvénytelen szerződési kikötés nélkül a felek a szerződést nem kötötték volna meg. Ebben az esetben Haszonbérbeadó és Haszonbérlő kötelezettséget vállal a szerződés olyan módosítására, amely az eredetileg kitűzött gazdasági céljaiknak megfelel. E rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, ha a szerződés jogszabály rendelkezéseibe ütközik. Ebben az esetben a szerződés egésze érvénytelen.
11.10.    Jelen szerződés 6 példányban készült, amelyből 3 példány Haszonbérbeadót, 3 példány pedig Haszonbérlőt illet meg.
11.11.    Felek rögzítik, hogy a szerződés megkötésével kapcsolatos költségek a Rendelet 23. § (1) bek. alapján a Haszonbérlőt terhelik.
11.12.    Felek nyilatkoznak, hogy jog-, illetve cselekvőképesek, illetőleg a szerződés megkötéséhez szükséges valamennyi jogszabályi feltételnek megfelelnek. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 11.§ (10) bekezdése alapján a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződés csak természetes személlyel vagy átlátható szervezettel köthető. Haszonbérlő kijelenti, hogy természetes személy vagy – jogi személy esetén – olyan jogi személy, aki/amely az Nvtv. alapján átlátható szervezetnek minősül.
11.13.    Felek a szerződés elkészítésével és ellenjegyzésével a(z)      ügyvédet bízzák meg.
11.14.    Jelen szerződés a 2.1 pontban szabályozottak szerint lép hatályba.
11.15.    Jelen haszonbérleti szerződést Felek, mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után helybenhagyólag (cégszerűen) írják alá, minden lapjának szignálása mellett.

Mellékletek:
1. melléklet: a haszonbérbe adott földrészlet határvonalait pontosan jelölő térkép
2. melléklet: Védett területekre vonatkozó Előírás gyűjtemény
3. melléklet: a Haszonbérlő által a pályázati eljárás során vállalt kötelezettségek (Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiírás 9. melléklete)
4. melléklet: Haszonbérlő, mint pályázó kötelező és kiegészítő nyilatkozatai (Halastó Haszonbérleti Pályázati Kiírás 7. és 8. melléklete)
1

Az utasítást a 9/2020. (XII. 23.) AM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2020. december 24. napjával.

2

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

1




4

Amennyiben a fiatal földműves gazdálkodói minőségét pályázó nem tudja igazolni, úgy pályázata földművesként elbírálható

5

Amennyiben a pályázó a pályakezdő gazdálkodói minőségét nem tudja igazolni, pályázata akkor bírálható el földművesként, ha csatolja a földművesként történt nyilvántartásba vételét igazoló,
a
mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 100. § (5) bekezdése szerinti, a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól szóló 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet alapján kiállított adatlap másolatot.

6

3. § (1) E törvény alkalmazásában
1. átlátható szervezet:
a) az állam, a költségvetési szerv, a köztestület, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, az egyházi jogi személy, az olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik, a nemzetközi szervezet, a külföldi állam, a külföldi helyhatóság, a külföldi állami vagy helyhatósági szerv és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság,
b) az olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek:
ba) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető,
bb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van,
bc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak,
bd) a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a ba), bb) és bc) alpont szerinti feltételek fennállnak;
c) az a civil szervezet és a vízitársulat, amely megfelel a következő feltételeknek:
ca) vezető tisztségviselői megismerhetők,
cb) a civil szervezet és a vízitársulat, valamint ezek vezető tisztségviselői nem átlátható szervezetben nem rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel,
cc) székhelye az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van;

7

A nyilatkozathoz az alábbi mellékletek benyújtása kötelező:
Jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pályázó esetében a b) és c) pontok szerinti adatok igazolásául (a pályázat benyújtásakor) harminc napnál nem régebbi a Cégbíróság által kibocsátott eredeti cégkivonat, valamint eredeti aláírási címpéldány, vagy annak közjegyző által hitelesített másolata szolgál.
A d) pont vonatkozásában a (pályázat benyújtásakor) harminc napnál nem régebbi eredeti vagy közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett és szárazbélyegzővel ellátott másolati példányban benyújtott együttes nemleges NAV igazolást és szintén harminc napnál nem régebbi önkormányzat jegyzőjének eredeti igazolását, vagy annak közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett másolatát (a helyi adók vonatkozásában) kell érteni. 2013. január 1-jétől az elektronikus bevallásra kötelezett adózók az adóhatósági igazolást is csak elektronikusan kérhetik a NAV-tól. Fontos kihangsúlyozni, hogy az elektronikus együttes NAV igazolás csak addig közhiteles, amíg elektronikus formában létezik. Így csak akkor fogadható el a haszonbérleti pályázat során, amennyiben azt közjegyző vagy ügyvéd előtt nyomtatják ki, és ennek tényét a közjegyző illetve ügyvéd rögzíti, és a dátumot hitelesíti, illetve ellenjegyzi.
Ezen együttes NAV igazolásnak tartalmaznia kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási szervéhez törvényen alapuló adó, bírság, pótlék (ideértve az illeték, az Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékok és egészségügyi hozzájárulás, a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékok és egészségügyi hozzájárulás, a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető járulékok, a magánnyugdíj-pénztári tagdíj, illeték), továbbá a Nemzeti Adó-és Vámhivatal vámszervéhez törvényen alapuló vám, adó, pótlék, bírság megfizetésére vonatkozó adatokat.
A h) pont vonatkozásában a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet 16. § (2) bekezdése szerint halászati, halgazdálkodási végzettségnek minősül:
a) a halász szakmunkás végzettség,
b) az 5 éves természetesvízi halászati gyakorlat, amely halászati munkakört tartalmazó munkaszerződéssel vagy halász területi jeggyel igazolható,
c) az e törvény hatálybalépése előtt tett, állami halászjegy kiváltására jogosító halászvizsga, valamint felsőfokú agrárvégzettség, vagy
d) a 32. § (1) bekezdésében felsorolt felsőfokú halászati, halgazdálkodási szakirányú végzettség.
A jogosultságot (végzettséget) igazoló dokumentumok közjegyző által hitelesített, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, vagy a kiállító hatóság által hitelesített másolatát a pályázónak csatolnia kell a pályázati anyaghoz.

8

3. § (1) E törvény alkalmazásában
1. átlátható szervezet:
a) az állam, a költségvetési szerv, a köztestület, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, az egyházi jogi személy, az olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam vagy a helyi önkormányzat külön-külön vagy együtt 100%-os részesedéssel rendelkezik, a nemzetközi szervezet, a külföldi állam, a külföldi helyhatóság, a külföldi állami vagy helyhatósági szerv és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam szabályozott piacára bevezetett nyilvánosan működő részvénytársaság,
b) az olyan belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely megfelel a következő feltételeknek:
ba) tulajdonosi szerkezete, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerint meghatározott tényleges tulajdonosa megismerhető,
bb) az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van,
bc) nem minősül a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint meghatározott ellenőrzött külföldi társaságnak,
bd) a gazdálkodó szervezetben közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással vagy szavazati joggal bíró jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet tekintetében a ba), bb) és bc) alpont szerinti feltételek fennállnak;
c) az a civil szervezet és a vízitársulat, amely megfelel a következő feltételeknek:
ca) vezető tisztségviselői megismerhetők,
cb) a civil szervezet és a vízitársulat, valamint ezek vezető tisztségviselői nem átlátható szervezetben nem rendelkeznek 25%-ot meghaladó részesedéssel,
cc) székhelye az Európai Unió tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye van;

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére