• Tartalom

51/2017. (IX. 15.) HM utasítás

51/2017. (IX. 15.) HM utasítás

a csapathagyomány-ápolással összefüggő jelképek és ünnepek, valamint az emlékművek katonai objektumokban történő elhelyezésének engedélyezéséről1

2017.09.21.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja és a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

(2) A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatója a szervezeti sajátosságokra figyelemmel – az utasításban foglaltakkal összhangban – szabályozhatja a csapahagyomány-ápolással összefüggő ünnepeket, valamint a jelképek és emlékművek katonai objektumokban történő elhelyezésének engedélyezésével kapcsolatos tevékenységet.

(3) Felkérem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorát, az Országos Bírósági Hivatal elnökét és a Legfőbb Ügyészt, hogy tegye lehetővé az utasítás 4–7. §-ában, valamint 9–10. §-ában foglaltak végrehajtását.

2. § (1) A Csapathagyomány Munkacsoport (a továbbiakban: CSHMCS) feladata

a) az alegységzászlók, a csapatkarjelzés, a csapatjelvény, a csapatérem, a karfeliratok, öltözeti ékítmények, továbbá a katonai szolgálattal összefüggő egyéb jelképek és jelzések, valamint a katonai hagyományápolással kapcsolatos elnevezések és a szervezeti kultúrával összefüggő katonai ünnepek és

b) az egyes katonai objektumokban, épületekben elhelyezni kívánt emléktáblák, emlékművek, szobrok, kopjafák, emlékkövek, emlékjelek, haranglábak, emlékfák (a továbbiakban együtt: emlékművek)

tervének véleményezése és

c) a csapathagyomány-ápolással összefüggő jelképekkel és ünnepekkel, valamint emlékművek elhelyezésével kapcsolatos javaslatok megfogalmazása az MH, a HM elöljárói, vezetői részére.

(2) A CSHMCS elnöke a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály (a továbbiakban: HM TKKF) főosztályvezetője, titkára az elnök által a HM TKKF állományából kijelölt személy.

(3) A CSHMCS tagjai

a) a HVK Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF) csoportfőnöke,

b) a HVK Logisztikai Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK LOGCSF) csoportfőnöke és

c) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (a továbbiakban: HM HIM) parancsnoka

által kijelölt személyek.

(4) A CSHMCS ülésein meghívottként szakértő vehet részt, egyébként az ülések nem nyilvánosak. Az ülésről emlékeztető készül, amelynek tartalmaznia kell különösen a tárgyalt napirendi pontokra vonatkozóan a bizottság összegzett véleményét.

(5) A HVK SZCSF képviselője koordinálja a katonai szervezetek által felterjesztett tervezetekkel kapcsolatos munkacsoporti feladatokat, valamint megküldi azokat a CSHMCS elnökének. A CSHMCS napirendre tűzhet – a CSHMCS ügyrendjében meghatározottak szerint – a munkacsoport tagjai által javasolt tárgyköröket is.

(6) A CSHMCS elnöke intézkedik a CSHMCS összehívása végett, valamint felterjeszti a CSHMCS ügyrendjét a miniszter részére jóváhagyás céljából.

3. § (1) A CSHMCS a szakmai véleményét a 6. § (2) bekezdése, valamint a 13–14. § szerinti esetben a felterjesztésétől számított 60 napon belül készíti el.

(2) Amennyiben a tervre vonatkozóan a CSHMCS módosítási javaslatot, észrevételt fogalmaz meg, úgy azt a tervezettel együtt megküldi a felterjesztő részére. A CSHMCS javaslatának figyelembevételével az érintett honvédelmi szervezet a módosított tervet ismételten felterjeszti véleményezés céljából a CSHMCS részére.

(3) A CSHMCS elnöke az elfogadásra javasolt tervezetet a CSHMCS véleményével – csapatkarjelzés, csapatjelvény és csapatérem esetében az 6. § (3) bekezdés a) pontja szerinti intézkedéstervezettel együtt – közvetlenül megküldi jóváhagyás céljára Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) részére.

4. § (1) Csapatkarjelzés rendszeresíthető a hadi- (gyakorló-), műveleti- (kiképzési-), köznapi és társasági öltözethez

a) a HM-nél,

b) a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeteknél,

c) az MH középszintű vezető szervnél, valamint más magasabb szintű parancsnokságnál és a Honvéd Vezérkar főnöke szolgálati alárendeltségébe tartozó katonai szervezetek közül a dandárnál, az ezred jogállású katonai szervezeteknél, az önálló alegységeknél, a kötelékben lévő zászlóaljaknál, továbbá a repülőszázadnál,

d) a KNBSZ-nél és

e) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél, valamint a katonai igazságszolgáltatásnál

beosztásban lévő katonai állománynál.

(2) Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál csapatkarjelzés a díszelgő öltözethez is rendszeresíthető.

(3) A csapatkarjelzéssel rendelkező, kötelékben lévő alegységek személyi állománya az alegység, az egység további állománya az egység csapatkarjelzését viseli. A repülőszervezetek személyi állománya a hajózó öltözeten együtt viseli az egység és az alegység csapatkarjelzését.

(4) Katonazenekarok részére egységes csapatkarjelzés rendszeresíthető a zenész díszöltözethez.

5. § (1) A csapatkarjelzés alakját, alapszínét és a rajta ábrázolt jeleket, jelképeket a 4. § (1) bekezdésben felsorolt szervezetek a (2)–(4) bekezdésben foglalt rendelkezések alapján alakítják ki.

(2) A csapatkarjelzés anyaga textília, alakja szabályos síkidom (címerpajzs), amely egy képzeletbeli 80 milliméter átmérőjű körben ábrázolható. A címerpajzs alakú csapatkarjelzés tervének kialakítása során a címertan szabályait maradéktalanul alkalmazni kell.

(3) A csapatkarjelzésen jelképként használható

a) a honvédelmi szervezet jellegét, rendeltetését kifejező, jól azonosítható, lehetőség szerint egyszerű és kizárólag az alapszíneket tartalmazó jelzés, amely a fegyvernemi jelzésnél specifikusabb jellegű,

b) az európai kultúrkörből ismert katonai jelkép, jel, jelzés, valamint bármely olyan jel, amelyik az adott alakulat jellegére utal,

c) a címertanban mesteralaknak nevezett bármely geometriai forma – különösen a hasítás, a vágás, a rutázás – és ábra – különösen a kereszt, a csillag, a hold –, valamint a címerpajzs-hasítással, vágással történő osztása eredményeként létrejövő mesteralak – különösen a pólya, a harántpólya, a ruta – és címerkép – különösen a kereszt, a csillag, a félhold, a kard –,

d) a katonai szervezet által fogalmi szinten használt tárgy vagy élőlény képe, valamint a katonai szervezethez vagy annak megnevezéséhez kapcsolódó fogalom, tárgy vagy élőlény egyértelmű ábrázolása, a fegyvernem vagy haderőnem védőszentjének attribútuma, az alakulat nevére vagy jelmondatában szereplő fogalomra utaló ábra,

e) a honvédelmi szervezetnek helyt adó földrajzi régió, történelmi tájegység szimbóluma, címere vagy címerének eleme, terület nevének kezdőbetűje,

f) a névadóul választott személyre utaló jelzés, jelmondat, a névadóra jellemző tárgy ábrája, a névadó valamely tettéhez kapcsolódó ábra vagy szín,

g) a jogelőd honvédelmi szervezetre visszautaló jelzés, motívum, szín, jelmondat, a 4. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével,

h) betű- és számjel, piktogram, a katonai szervezet száma, nevének, kezdőbetűje, illetve

i) a fegyvernemi jelzés rendszeresített formája, amennyiben a rendszeresítő honvédelmi szervezet nem minősíthető összfegyvernemi katonai szervezetnek.

(4) Nem használható fel jelképként

a) az önkényuralmi rendszerhez köthető jelkép, így különösen azon jelkép, amely alkalmas Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 335. §-a szerinti tényállás megvalósítására,

b) a Btk. 334. §-a szerinti nemzeti jelkép,

c) jogi védelem alá eső szimbólum, jelkép, jelzés, jel, piktogram,

d) csapat névadó személy arcmása,

e) az MH-át vagy a HM-et sértő jelzés,

f) a katonai hagyományokhoz, valamint az MH és a HM érték- és eszmerendszeréhez nem illeszkedő jelzés és

g) közízlést vagy közerkölcsöt sértő ábra, rajzolat, felirat.

(5) A csapatkarjelzés alakjára és méretére a (2) bekezdésben meghatározott előírásoktól a HVKF, a HM-ben történő karjelzés bevezetése esetén a miniszter – indokolt kérelemre – eltérést engedélyezhet.

6. § (1) A csapatkarjelzés-terv kidolgozása a csapatkarjelzés viselésére jogosult honvédelmi szervezet feladata. A csapatkarjelzés-terv alapjául szolgáló elgondolás kialakításába a személyi állományt – a helyben szokásos módon – be kell vonni.

(2) A csapatkarjelzés-terveket évente két alkalommal, tárgyév június 1-jéig, valamint december 1-jéig kell – egység szintje fölött a szolgálati út betartása nélkül, a szolgálati elöljárók egyidejű tájékoztatása mellett – két példányban papír alapon és elektronikus úton is a HM TKKF főosztályvezetője és a HVK SZCSF csoportfőnöke útján a CSHMCS részére felterjeszteni.

(3) A felterjesztéshez mellékelni kell

a) – a HM csapatkarjelzés-terve kivételével – a honvédelmi szervezet parancsnokának, vezetőjének (a továbbiakban együtt: parancsnok), önálló állománytábla hiánya esetén a jogi személyiséggel rendelkező honvédelmi szervezet parancsnokának a csapatkarjelzést rendszeresítő intézkedés tervezetét, valamint

b) az a) pont szerinti intézkedéstervezethez csatolva

ba) a csapatkarjelzés képi ábrázolását, annak eredeti méretű, valamint kétszeres nagyítású színes grafikáját,

bb) a csapatkarjelzés rövid, tömör leírását a méret és a színkód megadásával együtt,

c) a csapatkarjelzéssel ellátandók pontos számára vonatkozó adatszolgáltatást és

d) a címer vagy címerelemek használata esetén a címertulajdonos írásos hozzájárulását.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti intézkedéstervezeten szerepeltetni kell a HVKF jóváhagyásának helyét.

(5) A CSHMCS szakmai állásfoglalása alapján elkészített intézkedéstervezetet két példányban kell jóváhagyásra felterjeszteni. A jóváhagyott intézkedéstervezetet színes, sokszorosított példányban kell megküldeni

a) a HM Jogi Főosztály,

b) a HM TKKF,

c) a HVK SZCSF,

d) a HVK LOGCSF,

e) a HM HIM és

f) az MH Logisztikai Központ (a továbbiakban: MH LK)

részére.

7. § (1) A 4. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt, csapatkarjelzéssel rendelkező honvédelmi szervezetek a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendeletben foglaltak szerint csapatjelvényt rendszeresíthetnek.

(2) A csapatjelvény alakja szabályos síkidom, anyaga műgyanta felülettel ellátott acéllemez, melynek szélessége maximum 3 centiméter, hossza maximum 4 centiméter. A csapatjelvény bőr alátétének teljes hossza 8,5 centiméter, az akasztó hossza 3,2 centiméter, az akasztó szélessége 2,2 centiméter, a jelvénytartó hossza 5,3 centiméter, a jelvénytartó szélessége 4,8 centiméter. A csapatjelvény rajzolata megegyezik a rendszeresítő szervezet csapatkarjelzésével.

(3) A csapatjelvények tervének felterjesztésére a csapatkarjelzés-terv felterjesztésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a 6. § (3) bekezdésének c) pontja szerinti adatszolgáltatást nem kell teljesíteni.

8. § (1) A honvédelmi szervezetek saját költségvetésük terhére csapatérmet rendszeresíthetnek, valamint adományozhatnak. Az önálló költségvetéssel nem rendelkező érintett szervezetek az ellátásukat biztosító szervezet költségvetésében tervezik meg előzetesen a csapatérme rendszeresítésének költségeit.

(2) A csapatérem alakja, alapanyaga és mérete szabadon választható.

(3) A csapatérmek esetén alkalmazható jelképek tekintetében az 5. § (3)–(5) bekezdésében előírtak az irányadók azzal, hogy a névadó személy arcmásának elhelyezése megengedett.

(4) A csapatérmek tervének felterjesztésére a csapatkarjelzés-terv felterjesztésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy nem kell mellékelni a 6. § (3) bekezdésének d) pontja szerinti adatokat.

9. § (1) A honvédelmi szervezetek a hadi- (gyakorló-), műveleti- (kiképzési-), köznapi és társasági öltözethez a megszerzett különleges katonai képzettség, valamint speciális szolgálatteljesítés kifejezésére karfelirat rendszeresítését kezdeményezhetik.

(2) A karfelirat-tervhez mellékelni kell

a) a rendszeresítés indokolását,

b) a karfelirat részletes leírását és

c) a karfelirat viselésére vonatkozó jogosultságot igazoló oklevelek, tanúsítványok körének meghatározását.

10. § (1) A HVKF által jóváhagyott csapatkarjelzéseket, csapatjelvényeket és csapatérméket a felterjesztő honvédelmi szervezet parancsnoka – önálló század esetében az elöljáró katonai szervezet parancsnoka – a HVKF jóváhagyásával ellátott intézkedéssel rendszeresíti. A csapatkarjelzést a parancsnok az 1. melléklet szerinti intézkedéssel rendszeresíti.

(2) A HM csapatkarjelzését a miniszter HM utasítás kiadásával jóváhagyja és rendszeresíti.

(3) A rendszeresített csapatkarjelzéseket, csapatjelvényeket és karfeliratokat az MH ruházati szakanyagaként kell kezelni. A csapatkarjelzésekkel, csapatjelvényekkel és karfeliratokkal kapcsolatos műszaki dokumentáció elkészítése, a költségvetés tervezése, a beszerzés végrehajtása és az érintett személyi állomány első alkalommal történő ellátása az MH LK parancsnokának a feladata.

(4) A rendszeresített csapatkarjelzésekből és csapatjelvényekből a viselésükre jogosult állomány részére a rendszeresítést követően, első alkalommal ellátmányként 2-2 darabot térítésmentesen kell biztosítani. A csapatkarjelzések és csapatjelvények további utánpótlása a tiszti, altiszti állomány részére érvényes ruházati utalványfüzet terhére, a legénységi állomány részére természetben történik. A karfeliratok térítés ellenében kerülnek biztosításra.

(5) A rendszeresített csapatérméket az MH humán szakanyagaként kell kezelni. A csapatérmék költségvetésének tervezéséért, a beszerzéséért, az ellátásáért és az adományozás végrehajtásáért a rendszeresítő honvédelmi szervezet parancsnoka felelős.

(6) A rendszeresített csapatkarjelzésekből, csapatjelvényekből, karfeliratokból és csapatérmekből a rendszeresítő honvédelmi szervezetnek 2-2 példányt a HM HIM részére archiválás céljából meg kell küldeni.

11. § (1) Az öltözeti ékítmények és díszítőelemek rendszeresítését kezdeményezheti

a) a HM főosztályvezetője,

b) a Honvéd Vezérkar csoportfőnöke,

c) az MH ÖHP parancsnoka,

d) az MH LK parancsnoka és

e) az MH HFKP parancsnoka.

(2) Az MH LK a felelős a rendszeresítési intézkedés elkészítéséért és a műszaki dokumentáció kidolgozásáért.

(3) Az öltözeti ékítményeket és díszítőelemeket a HVKF rendszeresíti.

12. § (1) A katonai szolgálattal összefüggő egyéb jelképekre, jelzésekre – különösen az alegység-zászlóra, a jelmondatra, a jelmondat-feliratokra és a logókra –, valamint a hagyományápolással összefüggő elnevezésekre – különösen a katonai objektumok, épületek, tanintézeti egységek névhasználatára – a CSHMCS véleményének figyelembevételével kialakított és felterjesztett terveket a HVKF hagyja jóvá.

(2) A katonai szolgálattal összefüggő egyéb jelzések és jelképek rendszeresítésére, valamint a hagyományápolással összefüggő elnevezések használatának engedélyezésére a parancsnok tesz javaslatot.

(3) A katonai szolgálattal összefüggő egyéb jelképek és jelzések költségvetésének a tervezéséért, az elkészítésért, az ellátás és az adományozás végrehajtásáért a rendszeresítő katonai szervezet parancsnoka a felelős.

(4) A nem önálló kötelékben levő ezred, valamint zászlóalj jogállású katonai szervezet jogosult alegység-zászló használatára. A bevezetni kívánt alegység-zászló alakja, mérete nincs korlátozva, elsősorban valamely – történeti – jogelőd szervezet zászlóaljának megjelenítését tartalmazza, és elkészítési módjára a hímzéses technika alkalmazása a jellemző. Az alegység-zászlót a helyi önkormányzat, gazdálkodó vagy társadalmi szervezet is adományozhat.

13. § A katonai szolgálattal összefüggő ünnepek, az egyes alegységek és katonai objektumok névadó névhasználatára, valamint a katonai szolgálattal összefüggő egyéb jelzésekre és jelképekre vonatkozó javaslatokat minden év november 1-jéig kell felterjeszteni – a HM TKKF és a HVK SZCSF útján – a CSHMCS elnöke részére.

14. § Az egyes katonai objektumokban, épületekben a honvédelmi szervezetek, valamint a civil szervezetek, a helyi önkormányzatok által elhelyezni kívánt emlékművek a CSHMCS véleményének figyelembevételével helyezhetők el. Az érintett honvédelmi szervezet a kérelmét az emlékmű elhelyezését megelőzően 60 nappal megküldi a CSHMCS részére véleményezés céljából. Az emlékmű elhelyezését a HVKF hagyja jóvá.

15. § Ez az utasítás a közzétételét követő 5. napon lép hatályba.

16. §2

1. melléklet az 51/2017. (IX. 15.) HM utasításhoz


A csapatkarjelzést rendszeresítő belső rendelkezés mintája
(INTÉZKEDÉS MINTA)

MAGYAR HONVÉDSÉG

 


………………………….

sz. példány

Jóváhagyom!

 

 

 

……………………
Honvéd Vezérkar főnök

 




A Magyar Honvédség
……………
parancsnok

……/201…… (HK ……) MH ………… PK.
intézkedése
a csapatkarjelzés rendszeresítéséről

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet és a csapathagyomány-ápolással összefüggő jelképek és ünnepek, valamint az emlékművek katonai objektumokban történő elhelyezésének engedélyezéséről szóló 51/2017. (IX. 15.) HM utasítás rendelkezéseire – az alábbi

intézkedést

adom ki:

1.    A csapathagyomány-ápolással összefüggő jelképek és ünnepek, valamint az emlékművek katonai objektumokban történő elhelyezésének engedélyezéséről szóló 51/2017. (IX. 15.) HM utasításban (a továbbiakban: Utasítás) foglaltak szerint elkészített, elbírált és felterjesztett csapatkarjelzést rendszeresítem, viselését a ………………………. (a továbbiakban: ………) katona állománya részére engedélyezem.
2.    Az 1. pont szerint rendszeresített csapatkarjelzésének szöveges leírását, az ellátandók számát az intézkedés 1. melléklete, valamint az eredeti és a kétszeres méretű színes grafikáját az intézkedés 1–2. melléklete tartalmazza.
3.    Az Utasítás 10. § (3) bekezdése szerint az MH Logisztikai Központ parancsnoka gondoskodik a jóváhagyott csapatkarjelzés rendszeresítéséből adódó költségvetés tervezéséről, beszerzéséről, gyártásáról és a ………… személyi állományának csapatkarjelzéssel történő ellátásáról.
4.    Ez az intézkedés a közzététele napján lép hatályba.

Budapest, 201………………-én
………………………………
parancsnok


Készült: …… példányban
Egy példány: …… lap
Ügyintéző (tel.): ………………
Kapják:
1. sz. példány: Irattár
2. sz. példány: HM Logisztikai Központ
. sz. példány: ………………
1. melléklet …/201… (HK …) MH …… PK. intézkedéshez

A csapatkarjelzés szöveges leírásának mintája

(MINTA)

A karjelzés alapformája kerektalpú, álló, középen hasított, a baloldali rész középen vágott, lovagi címerpajzs piros-arany szegéllyel.
A címerpajzs jobb oldali része: ezüst alapon álló zöld unikornis kék fegyverzettel. A címerpajzs bal oldalának felső része: kék mezőben egy stilizált vár, amely ezüst víztükörben áll.
A címerpajzs bal oldalának alsó része: vörös mezőben arany kilences szám áll.

Méret (szélesség×magasság): 65 mm×800 mm-es téglalapban elhelyezhető.

Színkódok:
A szegély: 80%-os fekete. Pantone C 1256.
A jobb oldal alap színe: ezüst. Pantone CVC 3X 2689.
A jobb oldalon lévő unikornis színe: zöld. Pantone Yellow 013 4589.
A jobb oldalon lévő vörös fegyverzet színe: kék. Pantone: 3116.
A bal oldal felső rész színe: kék Pantone 3119.
A vár színe: vörös Pantone 2995 C.
Az ezüst víztükör színe: ezüst Pantone 1919 B.

Karjelzéssel ellátandók száma: 1250 fő.


2. melléklet …/201… (HK …) MH …… PK. intézkedéshez


Csapatkarjelzés képi ábrázolása eredeti méretben







3. melléklet …/201… (HK …) MH …… PK. intézkedéshez


Csapatkarjelzés képi ábrázolása kétszeres méretben
1

Az utasítást a 23/2021. (V. 26.) HM utasítás 17. §-a hatályon kívül helyezte 2021. június 3. napjával.

2

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére