• Tartalom

50/2017. (XII. 29.) NGM rendelet

50/2017. (XII. 29.) NGM rendelet

a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról1

2018.02.07.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet I. pont 14. alpontjában és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya

a) a központi költségvetésről szóló törvénynek a Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetében eredeti előirányzatként megállapított fejezeti kezelésű előirányzatokra;

b) a költségvetési évet megelőző évek központi költségvetéséről szóló törvényeiben az a) pont szerinti fejezetet irányító szerv vezetője (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztérium költségvetési fejezetében megállapított fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára és

c) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési év során megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatokra

[az a)–c) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok] terjed ki.

2. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatoknak az Áht. 109. § (5) bekezdése szerinti felhasználási szabályait az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A 2. melléklet tartalmazza az „Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok” fejezeti kezelésű előirányzatból kártalanításra jogosult személyek fizetendő éves díját.

3. § Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat:

1. 13–15. sora, 20. sor 1. pontja, 22. sor a)–c) és e)–i) pontja, 28–30. sora, 32. sor 3. pontja, 33–36. sora, 40. sora, 41. sora és 57–59. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás,

2. 13–15. sora és 30. sora alapján az 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatás,

3. 13–15. sora alapján a 717/2014/EU bizottsági rendelet szerinti halászati csekély összegű támogatás,

4. 20. sor 1. pontja, 22. sor a) pontja, 28. sora, 32. sor 3. pont a)–d) alpontja, 33. sora, 35. sora, 36. sora és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 13. és 14. cikke szerinti regionális beruházási támogatás,

5. 20. sor 1. pontja, 32. sor 3. pont a)–d) és h) alpontja, 33. sora, 35. sora és 36. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 17. cikke szerinti kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás,

6. 33. sora, 35. sora és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 18. cikke szerinti kis- és középvállalkozások részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás,

7.2 32. sor 3. pont e) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 19. cikke szerinti kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás,

8. 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 21. cikke szerinti kockázatfinanszírozási támogatás,

9. 22. sor a) és c), valamint e)– i) pontja, 29. sor d)–g) pontja, 32. sora, 35. sora, 36. sora és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 22. cikke szerinti induló vállalkozásnak nyújtott támogatás,

10. 22. sor a) pontja, 32. sor 3. pont f) és h) alpontja, valamint 33–35. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 25. cikke szerinti kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás,

11. 22. sor a) pontja, 32. sor 3. pont f) és h) alpontja, 33. sora, 34. sora és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 26. cikke szerinti kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás,

12. 22. sor a) pontja, 32. sor 3. pont e)–h) alpontja, 33-35. sora és 36. sor 3. pont e)–h) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 28. cikke szerinti kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás,

13. 32. sor 3. pont d) és h) alpontja, 34–35. sora és 36. sor 3. pont d), f) és g) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 29. cikke szerinti eljárási és szervezési innovációs támogatás,

14. 33. sora és 35. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás,

15. 20. sor 1. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 32. cikke szerinti hátrányos helyzetű munkavállalók felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás,

16. 22. sor a)–c) pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 36. cikke szerinti, a vállalkozások számára az uniós környezetvédelmi szabványok túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését lehetővé tevő beruházási támogatás,

17. 22. sor a) és b) pontja, valamint 35. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 37. cikke szerinti jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás,

18. 20. sor 1. pontja, 22. sor a) és b) pontja, 28. sor b) pontja, 32. sor 3. pont i) alpontja, a 33. sor 3. pont k) alpontja, 35. sora, 36. sor 3. pont i) alpontja és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 38. cikke szerinti energiahatékonysági intézkedésekhez nyújtott beruházási támogatás,

19. 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 39. cikke szerinti épület-energiahatékonysági projektekre irányuló beruházási támogatás,

20.3

21. 20. sor 1. pontja, a 22. sor a) és b) pontja, 28. sor c) pontja, 32. sor 3. pont j) alpontja, és 33. sor 3. pont l) alpontja, 36. sor 3. pont j) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 41. cikke szerinti megújuló energia támogatására irányuló beruházási támogatás,

22. 20. sor 1. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 45. cikke szerinti szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás,

23.4

24.5 22. sor a)–c) pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 48. cikke szerinti energetikai infrastruktúrára irányuló beruházási támogatás,

25. 22. sor a)–c) pontjához közvetlenül kapcsolódó 10–12., 16. és 24. pont szerinti támogatási kategóriával támogatott beruházáshoz a 651/2014/EU bizottsági rendelet 49. cikke szerinti környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás,

26.6

27. 20. sor 1. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás,

28. 20. sor 1. pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk szerinti sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás,

29.7 20. sor 1. pontja, 22. sor c) pontja, 29. sor b) pontja és 40. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 56. cikke szerinti helyi infrastruktúrára irányuló támogatás,

30. 22. sor c) pontja és 34. sora alapján az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés,

31. 22. sor c) és f) pontja alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatásért járó ellentételezéshez nyújtott támogatás

nyújtható.

4. § (1) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 57. sora alapján nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek:

a) az innováció keretfeltételeinek javítása, üzleti és társadalmi innovációs készségek fejlesztése,

b) transznacionális vízgazdálkodás és árvízvédelem,

c) a természeti és kulturális örökség, valamint az erőforrások fenntartható használata,

d) ökológiai folyosók helyreállítása és menedzsmentje,

e) felkészülés a katasztrófakockázatok kezelésére,

f) környezetbarát és biztonságos közlekedési rendszerek fejlesztése,

g) az energiabiztonság és energiahatékonyság javítása,

h) jelentősebb társadalmi kihívások kezelésére szolgáló intézményi kapacitások növelése.

(2) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 58. sora alapján nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek:

a) vállalkozói kompetenciák és készségek javítása, az innovációs rendszerek szereplői közötti fenntartható kapcsolatok javítása,

b) energiahatékonyság növelését és a megújuló energiaforrások használatát támogató stratégiák, megoldások kidolgozása,

c) területi alapú, alacsony széndioxid-kibocsátású energiatervezési stratégiák támogatása,

d) mobilitás tervezési kapacitások fejlesztése a funkcionális városi területeken az alacsonyabb szén-dioxid kibocsátás érdekében,

e) természeti és kulturális örökség, erőforrások védelme, fenntartható használata,

f) funkcionális városi területek környezetgazdálkodásának fejlesztése,

g) regionális személyszállítási és áruszállítási rendszerek tervezése és koordinációja.

(3) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 59. sora alapján nyújtható állami támogatásnak minősülő jogcímek:

a) a kutatási és innovációs struktúrák és kapacitások fejlesztése, különösen az intelligens szakosodási stratégiák keretében,

b) a regionális innovációs láncban található szereplők innovációs teljesítményének javítása az „intelligens specializáció” és az innovációs lehetőségek területén,

c) a közép- és kisvállalkozások növekedési és innovációs kapacitásainak fejlesztése,

d) az alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatása különösen az intelligens szakosodási stratégiák keretében,

e) a természeti és kulturális örökség védelme és fejlesztése,

f) az erőforrás-hatékonyság növelése, a zöld növekedés és az ökoinnováció elősegítése.

2. Értelmező rendelkezések

5. § (1) A II. fejezet alkalmazásában:

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti ipar;

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka;

3.8

4. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontja szerinti támogatás;

5. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom;

6. áttelepítés: ha

a) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó azonos vagy hasonló tevékenységet vagy annak egy részét az EGT megállapodás egyik szerződő felének területén található létesítményből (eredeti létesítmény) az EGT megállapodás egy másik szerződő felének területén található azon létesítménybe helyezi át, ahol a támogatott beruházásra sor kerül (támogatott létesítmény),

b) az eredeti, valamint a támogatott létesítményben előállított termék vagy nyújtott szolgáltatás legalább részben ugyanazokat a célokat szolgálja és ugyanazon fogyasztói típus keresletét vagy igényeit elégíti ki, és

c) a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó vállalkozás valamely az EGT-n belüli eredeti létesítményében folytatott azonos vagy hasonló tevékenység körében munkahelyek szűnnek meg;

7. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység;

8. belső energiapiaci szabályozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131. pontja szerinti szabályok;

9. belső szolgáltató: a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Személyszállítási törvény) 2. § 3. pontja szerinti közlekedési szolgáltató;

10. bérköltség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 31. pontja szerinti költség;

11. bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 111. pontja szerinti üzemanyag;

12. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb;

13. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás;

14. élelmiszeralapú-bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 113. pontja szerinti üzemanyag;

15. eljárási innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 97. pontja szerinti innováció;

16. elsődleges mezőgazdasági termelés: az EUMSz I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet;

17. első kereskedelmi értékesítés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 75. pontja szerinti értékesítés;

18. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség;

19. energetikai infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pontja szerinti fizikai berendezés vagy létesítmény;

20. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség;

21. energiahatékonysági alap: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 105. pontja szerinti alap;

22. energiahatékonysági alap kezelője: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 106. pontja szerinti személy;

23. észszerű nyereség: az ágazatban jellemzően elérhető nyereség vagy olyan mértékű nyereség, amely esetében a tőkemegtérülési ráta nem haladja meg az Európai Bizottság által közzétett swapkamatláb 100 bázisponttal növelt összegét;

24. fenntartható bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 112. pontja szerinti üzemanyag;

25. fizikai átengedés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 136. pontja szerinti függetlenítés;

26. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés;

27. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak;

28. független magánbefektető: olyan magánbefektető, aki a befektetés tárgyát képező kis- és középvállalkozásnak nem részvényese, különösen a tulajdonosi szerkezettől függetlenül az üzleti angyal és a pénzügyi közvetítő, ha az teljes mértékben viseli befektetése kockázatát;

29. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló;

30. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget, különösen kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ideértve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható;

31. hivatásos csapat: olyan sportvállalkozás, amely hivatásos sportolót alkalmaz;

32. hivatásos sportoló: olyan sportoló, aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen vagy más módon, ellenszolgáltatás fejében folytat sporttevékenységet, amely során a sportoló részére nyújtott juttatás – a sportrendezvényen való részvételhez kapcsolódó utazási és szállásköltségek kivételével – meghaladja a részvételi költségeket és az a sportoló jövedelmének legalább 50%-át teszi ki, függetlenül attól, hogy a sportoló és az érintett sportvállalkozás kötött-e egymással munka-, vagy más, munkavégzésre irányuló szerződést;

33. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak;

34. induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését, vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna;

35. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontja szerinti tanácsadás, segítségnyújtás és képzés;

36. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás;

37. innovatív vállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 80. pontja szerinti vállalkozás;

38. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat;

39.9

40. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 67. pontja szerinti kötelezettségvállalás;

41. kezességvállalási mérték: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 68. pontja szerinti mérték;

42. kiegészítő befektetés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 77. pontja szerinti befektetés;

43. kilépési stratégia: adott részesedésre vonatkozó tulajdonviszony pénzügyi közvetítő vagy befektető általi megszüntetésére vonatkozó terv, különösen kereskedelmi értékesítés, leírás, részvények, kölcsönök visszafizetése, más pénzügyi közvetítő vagy egyéb befektető részére történő eladás, pénzügyi intézmény részére történő eladás, valamint nyilvános forgalomba hozatallal történő értékesítés;

44. kirendelés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 98. pontja szerinti alkalmazás;

45. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás;

46. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés;

47. kiváltási tőke: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 78. pontja szerinti tőke;

48. kockázatfinanszírozási célú befektetés: a végső kedvezményezett kis- és középvállalkozásnak nyújtott sajáttőke- és kvázisajáttőke-befektetés, hitel, kezességvállalás, illetve ezek kombinációja;

49. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység;

50. közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahely: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 62. pontja szerinti munkahely;

51. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet;

52. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra;

53. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár és a nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, valamint amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ, különösen a biztosíték nélküli és alárendelt kölcsöntőke, ideértve a mezzanin tőkét is, a tőkévé alakítható adósság vagy elsőbbségi tőke;

54. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység;

55. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került vagy – ha nem vásárolják meg – bezárásra került volna, és – annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg – a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél;

56. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő;

57. megújuló energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 109. pontja szerinti energia;

58. megújuló energiaforrás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 110. pontja szerinti energiaforrás;

59. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány;

60. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló;

61. mezőgazdasági ágazat: a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások összessége;

62. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék;

63. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység;

64. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység;

65. működési eredmény: a beruházásnak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt diszkontált bevételei, csökkentve a diszkontált működési költségekkel – így különösen személyi jellegű ráfordítással, anyagköltséggel, szerződéses szolgáltatással, a távközlés, az energia és a karbantartás költségével, bérleti díjjal, adminisztrációs költséggel, kivéve az olyan értékcsökkenési és a finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek – és a támogatást nyújtó döntése alapján a diszkontált észszerű nyereséggel, ha a számítás végeredménye pozitív, ellenkező esetben a működési eredmény nulla;

66. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

67.10

68. nagykereskedelmi hozzáférés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 139. pontja szerinti hozzáférés;

69. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás;

70. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás;

71. összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségei kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni a kérelemben szereplő beruházást és a kérelmet benyújtó beruházó, valamint a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó által a kérelemben szereplő beruházás megkezdésétől számított háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül a kérelemben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, regionális beruházási támogatásban részesülő beruházást;

72. passzív szélessávú infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 137. pontja szerinti infrastruktúra;

73. pénzügyi közvetítő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 34. pontja szerinti pénzügyi intézmény;

74. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó európai uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás;

75. súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 99. pontja szerinti munkavállaló;

76.11

77.12

78. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás;

79. személyszállítási közszolgáltatás: a nyilvánosság számára megkülönböztetés nélkül és folyamatosan nyújtott általános gazdasági érdekű személyszállítási szolgáltatás;

80. személyszállítási közszolgáltatási szerződés: a személyszállítási ágazathoz kapcsolódó közszolgáltatás vonatkozásában az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk i) pontja szerinti szerződés;

81. szervezeti együttműködés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 63. pontja szerinti együttműködés;

82. szervezési innováció: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 96. pontja szerinti innováció;

83. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A. és B. csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység;

84. szennyezett terület: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 121. pontja szerinti terület;

85. szennyezés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 123. pontja szerinti tevékenység vagy mulasztás;

86. szennyező: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 125. pontja szerinti személy;

87. szennyező fizet elve: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 122. pontja szerinti elv;

88. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné;

89. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti ipar;

90. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel;

91. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás;

92. támogatási program: az Atr. 2. § 16. pontja szerinti program;

93. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom;

94. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz;

95. tőkebefektetés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 74. pontja szerinti juttatás;

96. tőkejuttatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 70. pontja szerinti juttatás;

97. tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 76. pontja szerinti kis- és középvállalkozás;

98. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő bővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek;

99.13

100.14

101.15

102. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány;

103. végső kedvezményezett: az az első kockázatfinanszírozási célú befektetés időpontjában tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás, amely megfelel az alábbi feltételek legalább egyikének:

a) még egyetlen piacon sem működik,

b) az első kereskedelmi értékesítéstől számítva kevesebb, mint 7 éve működik valamely piacon, vagy

c) új termék- vagy földrajzi piacra való belépés céljából készített üzleti terv alapján az előző 5 évben elért átlagos éves árbevétele 50%-át meghaladó első kockázatfinanszírozási célú befektetést igényel.

(2) Az 1. mellékletében foglalt táblázat 9. sora alkalmazásában:

1. az árvízzel kapcsolatos belvíz által veszélyeztetett terület: az a terület, amelyet a felgyülemlett víz által felszíni elöntés veszélyeztethet;

2. hullámtér: a folyók, vízfolyások partvonala és az elsőrendű árvízvédelmi műnek minősített árvízvédelmi töltés (fal) közötti terület;

3. nyílt ártér: a folyók és egyéb vízfolyások melletti olyan területek (völgyek), amelyek védelmére nem épült árvízvédelmi töltés, így azokat a mederből kilépő víz szabadon elöntheti;

4. mentesített ártér: a folyók és egyéb vízfolyások melletti olyan területek (völgyek), amelyek védelmére elsőrendű árvízvédelmi műnek minősített árvízvédelmi töltés épült.

II. Fejezet

AZ EURÓPAI UNIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

3. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

6. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet, az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 717/2014/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

(3) Nem ítélhető meg támogatás

a) – a 4–6. alcím szerinti támogatás kivételével – azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) – a 10. § (4) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – a 4–6. alcím, 12. alcím valamint a 33. alcím szerinti támogatás kivételével nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére.

(4) Nem ítélhető meg

a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1379/2013/EU rendelet) meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 4., 5., 7–10., 13–14., 16., 19–33. alcím szerinti támogatás,

b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez a 4., 7–8., 10., 12., 29–33. alcím szerinti támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére a 4. alcím szerinti támogatás, illetve az 5. alcím szerinti támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) exporttal kapcsolatos tevékenységhez nyújtott támogatás, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

e) import áru helyett hazai áru használatától függővé tett támogatás,

f) olyan feltétellel nyújtott támogatás, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

(5) A 8–11., 15. alcím szerinti támogatás kis- és középvállalkozás vagy a támogatást kis- és középvállalkozásnak továbbadó vállalkozás részére nyújtható.

(6) A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás – a 11–12., 18. és 30. alcím szerinti támogatás kivételével – csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(7) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy európai uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(8) Az e rendelet szerinti támogatás különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozható más, helyi, regionális, államháztartási vagy európai uniós forrásból származó állami támogatással.

(9) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása európai uniós, országos, regionális vagy helyi forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó európai uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(10) A 4–5., 11–12. alcím szerinti azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

(11) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtt kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(12) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(13) Az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) nem támogatható, kivéve, ha az az áfára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza.

7. § (1) Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

1. regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt – figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket – meghaladja azt az összeget, amelyet ugyanazon településen egy jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó elszámolható költségű beruházás az adott régióban kaphat;

2. kis- és középvállalkozásoknak nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

3. a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

4. a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

5. kockázatfinanszírozási támogatás esetén végső kedvezményezettenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

6. induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a 30–33. §-ban meghatározott mértéket;

7. kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

a) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 40 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

b) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

c) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több, mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

d) meghaladja az a)–c) alpont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt esetén,

e) meghaladja az a)–d) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatás-fejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják, amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni) továbbá, ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt észszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre;

8. kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

9. a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

10. a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

11. eljárási és szervezési innováció támogatása esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

12. képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

13. hátrányos helyzetű munkavállalók felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként meghaladja évente az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

14.16 az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás, jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás, energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás és megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

15. épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás esetén meghaladja a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget a 46. § (4) bekezdése szerint;

16. energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

17. a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító beruházási támogatás esetén projektenként meghaladja a 150 millió eurónak megfelelő forintösszeget; kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító működési támogatás esetén vállalkozásonként évente meghaladja a 75 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

18. sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott beruházási támogatás esetén meghaladja a 30 millió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy a projekt teljes költsége meghaladja
a 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget, valamint sportlétesítményhez nyújtott működési támogatás esetén infrastruktúránként és évenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

19. helyi infrastruktúrára irányuló beruházási támogatás esetében meghaladja az egyazon infrastruktúra esetében 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget vagy 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó összköltséget;

20. szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás esetében vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(2)17

8. § (1) A támogatást nyújtó adatot köteles szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda, mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából a 7–32. alcím hatálya alá tartozó, 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó egyedi támogatás(ok)ról.

(2) A támogatást nyújtó adatszolgáltatásának, illetve a közzétételnek a módját a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 18/A–18/D. §-ai szabályozzák.

9. § E fejezet alapján

a) a 7. alcím szerinti regionális beruházási támogatás esetén 2020. december 31-ig,

b) az a) pont kivételével az e rendeletben szereplő, a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás esetén 2021. június 30-ig,

c) csekély összegű támogatások esetén 2021. június 30-ig,

d) mezőgazdasági csekély összegű támogatás esetén 2021. június 30-ig,

e) halászati csekély összegű támogatás esetén 2021. június 30-ig

lehet támogatási döntést hozni.

4. Csekély összegű támogatás

10. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén – az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 4. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben – nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak, vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

5. Mezőgazdasági csekély összegű támogatás

11. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 15 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését és 5. cikkét.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén – az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben – nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak, vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében – a mezőgazdasági termelőágazatra tekintettel – az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében rögzített alkalmazandó felsőhatárig halmozhatók az utóbbi tevékenység(ek)re tekintettel nyújtott csekély összegű támogatásokra, feltéve, ha biztosítva van, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

(6) A mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó ágazatban, valamint a halászati és akvakultúra ágazatban egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetében – a mezőgazdasági termelő ágazatra tekintettel –
az 1408/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott támogatások a 717/2014/EU bizottsági rendeletben rögzített felsőhatárig halmozhatók az utóbbi tevékenységekre, tekintettel a 717/2014/EU bizottsági rendelettel összhangban nyújtott csekély összegű támogatásokra, feltéve, ha biztosítva van, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenység ne részesüljön a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatásban.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A csekély összegű támogatások nyújtásával kapcsolatos eljárásokra az Atr. 11. és 11/A. §-ában foglaltak az irányadóak.

6. A halászati csekély összegű támogatás

12. § (1) A 717/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon halászati és akvakultúra-ágazati vállalkozás részére a 717/2014/EU bizottsági rendelet, a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során a 717/2014/EU bizottsági rendelet alapján Magyarországon odaítélt halászati csekély összegű támogatás támogatástartalma nem haladhatja meg a 30 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve a 717/2014/EU bizottsági rendelet 3. cikke (3) bekezdésében foglalt felső határt.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) A 717/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) és (3) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást a 717/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén – az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 4. cikk (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben – nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) A támogatás az általános csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható, feltéve, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenységhez nem ítélhető meg az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás.

(6) Ha a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozás az 1407/2013/EU rendelet hatálya alá tartozó egy vagy több ágazatban vagy egyéb tevékenységi körökben is folytat tevékenységet, a halászati és akvakultúra-ágazatba tartozó tevékenységek tekintetében a támogatás a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatással a 717/2014/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható, feltéve, hogy az elsődleges mezőgazdasági termelőtevékenységhez nem ítélhető meg a halászati és akvakultúra ágazatban nyújtott csekély összegű támogatás.

(7) A halászati és akvakultúra-ágazatban, mind pedig az 1408/2013/EU rendelet hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékek elsődleges előállítása területén egyaránt tevékenységet folytató vállalkozások esetén – a halászati és akvakultúra-ágazatra tekintettel – a támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A támogatást nyújtó a 717/2014/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülését a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által vezetett mezőgazdasági csekély összegű támogatások nyilvántartása alapján ellenőrzi.

7. A regionális beruházási támogatás

13. § (1) A regionális beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(2) Nagyvállalkozás esetén a termelési folyamat alapvető megváltoztatását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

14. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

(5) A kedvezményezett – a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg – a támogatás visszafizetésének terhe mellett nyilatkozik arról, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben nem valósított meg áttelepítést abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani és kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházás befejezését követő legalább két évig nem kerül sor a létesítmény áttelepítésére abba a létesítménybe, amelyben a támogatási kérelem tárgyát képező induló beruházást meg kívánja valósítani.

15. § Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) az 1379/2013/EU rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termelését, feldolgozását és értékesítését szolgáló beruházáshoz.

16. § (1) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)–(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás – a nagyberuházások kivételével – kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

17. § (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) tárgyi eszköz esetén az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók – Sztv. 79. §-a szerint elszámolható – személyi jellegű ráfordításának – ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket – 24 havi összege a munkakör betöltésének napjától számítva.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) azok az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esnek,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő, vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már használatba vett vagy harmadik személy által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(9) Ha a tárgyi eszköz és az immateriális javak beszerzéséhez a vásárlást megelőzően már nyújtottak támogatást, ezen tárgyi eszköz és immateriális javak költségét le kell vonni a létesítmény felvásárlásához kapcsolódó elszámolható költségekből. Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, a tárgyi eszköznek és az immateriális javaknak a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie.

18. § A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) – a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) – a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

d) az a)–c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

19. § Kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez akkor nyújtható támogatás, ha az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon biztosítják.

20. § (1) A támogatás szélessávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházást olyan területen valósítják meg, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra, úgy mint szélessávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat és ahol a piaci szereplő – egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében – nyilatkozik, hogy a támogatási döntés meghozatalától számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(2) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(3) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést az újgenerációs elérési hálózat esetén fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(4) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológia-semlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

8. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás

21. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) kis- és középvállalkozás induló beruházásához nyújtható.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(3) A támogatás keretében

a) a tárgyi eszközre és immateriális javakra irányuló beruházási költsége,

b) a közvetlenül a beruházási projekt által létrehozott munkahelyek két évre számított, becsült bérköltsége,

c) – ha a kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat, akkor – az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja

számolható el.

(5) A (3) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha a kis- és középvállalkozás a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig fenntartja.

(6) A beruházás megkezdésének napja a 18. § szerint kerül meghatározásra.

9. A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás

22. § (1) A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a külső szakértő által nyújtott tanácsadási szolgáltatás költsége számolható el azzal, hogy az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység, és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez, így különösen folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez.

10. A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás

23. § (1) A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való részvételekor felmerülő, a kiállító helyiség bérletével, felállításával és működtetésével kapcsolatos költség számolható el.

11. A kockázatfinanszírozási támogatás

24. § (1) A kis- és középvállalkozás pénzügyi forráshoz juttatása érdekében a pénzügyi közvetítő, illetve annak kezelője, független magánbefektető és végső kedvezményezett részére kockázatfinanszírozási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) nyújtható.

(2) A pénzügyi közvetítő részére nyújtott kockázatfinanszírozási célú befektetést szolgáló támogatás formái:

a) tőkebefektetés,

b) kvázisajáttőke-befektetés,

c) tőkejuttatás,

d) kockázatfinanszírozási célú befektetést szolgáló hitel, vagy

e) kockázatfinanszírozási célú befektetésekből eredő veszteségek fedezésére nyújtott kezességvállalás.

(3) A független magánbefektető részére támogatás a (2) bekezdés szerinti formában nyújtható.

(4) A végső kedvezményezett részére nyújtott támogatás formái:

a) sajáttőke-befektetés,

b) kvázisajáttőke-befektetés,

c) hitel,

d) kezességvállalás vagy

e) az a)–d) pont szerinti támogatási formák kombinációja.

25. § (1) A 24. § (4) bekezdése szerinti támogatás teljes összege vállalkozásonként nem haladhatja meg a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) A támogatás a következő feltételek együttes fennállása esetén irányulhat – akár az 5. § (1) bekezdés 103. pont b) alpontja szerinti időszak elteltét követően is – a végső kedvezményezett részére történő kiegészítő befektetésre:

a) a támogatás a kiegészítő befektetéssel együtt sem haladja meg az (1) bekezdésben meghatározott összeget,

b) az eredeti üzleti terv tartalmazta a kiegészítő befektetés lehetőségét és

c) a kiegészítő befektetésben részesülő vállalkozás nem válik a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozássá – ide nem értve a támogatást nyújtó pénzügyi közvetítő vagy a független magánbefektető kapcsolt vállalkozását – vagy, ha a kapcsolt vállalkozások együttesen is kis- és középvállalkozásnak minősülnek.

(3) Végső kedvezményezett részére történő sajáttőke-befektetés és kvázisajáttőke-befektetés esetén kiváltási tőkéhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha a kiváltási tőkéhez kapcsolódóan a befektetés valamennyi fordulójában az adott befektetés legalább 50%-ának megfelelő új tőkét is bevonnak.

26. § (1) A 24. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tőkebefektetés és a 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti kvázisajáttőke-befektetés esetén a pénzügyi közvetítő összesített tőke-hozzájárulásának és jegyzett, de be nem fizetett tőkéjének legfeljebb 30%-a fordítható likviditáskezelési célra.

(2) A végső kedvezményezett részére támogatás nyújtása esetén a pénzügyi közvetítő vagy a végső kedvezményezett szintjén további független magánbefektetői forrást kell bevonni oly módon, hogy az alap szintjén összesített magánbefektetői részvételi arány elérje a kockázatfinanszírozási célú befektetés

a) 10%-át az 5. § (1) bekezdés 103. pont a) alpontja szerinti végső kedvezményezett esetén, amely egyetlen piacon sem hajtotta még végre első kereskedelmi értékesítését,

b) 40%-át az 5. § (1) bekezdés 103. pont b) alpontja szerinti végső kedvezményezett esetén,

c) 60%-át az 5. § (1) bekezdés 103. pont c) alpontja szerinti végső kedvezményezettnél és az 5. § (1) bekezdés 103. pont b) alpontja szerinti időszak eltelte után történő kiegészítő befektetés esetén.

(3) Ha a pénzügyi közvetítő által végrehajtott kockázatfinanszírozási célú befektetés a (2) bekezdésben meghatározott különböző fejlődési szakaszban lévő végső kedvezményezettekre irányul – és a magánbefektetői részvétel az alap szintjén valósul meg – a pénzügyi közvetítőnek el kell érnie legalább a portfólióban szereplő befektetések vonatkozásában a (2) bekezdés szerinti minimális magánbefektetői arány súlyozott átlagát.

27. § (1) A pénzügyi közvetítő kiválasztása során nem tehető különbség az alapján, hogy a pénzügyi közvetítő mely tagállamban van letelepedve vagy bejegyezve. A pénzügyi közvetítővel szemben kizárólag olyan feltétel támasztható, amely előre meghatározott és a befektetés jellegével objektív módon indokolható.

(2) A tagállam a kockázatfinanszírozási célú intézkedés végrehajtását megbízott szervezetre bízhatja.

(3) A pénzügyi közvetítő irányítása üzleti alapon történik. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítő, illetve – a kockázatfinanszírozási célú befektetés típusától függően –

a) annak kezelője jogszabály vagy szerződés alapján professzionális alapkezelő gondosságával, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,

b) annak kezelője általi alapkezelés a legjobb gyakorlatok alkalmazásával és szabályozói felügyelet mellett zajlik,

c) annak kezelőjének a javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, mely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítőt, vagy annak kezelőjét tapasztalaton, szakértelmen, valamint operatív és pénzügyi kapacitáshoz kapcsolódó objektív kritériumon alapuló, nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes pályázati eljárás útján választják ki,

d) annak kezelője teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül vagy saját forrásai társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével,

e) annak kezelőjének befektetési stratégiája, a befektetés kritériumai és tervezett ütemezése előre meghatározott.

(4) A befektető képviseltetheti magát a befektetési alap irányító testületében, így különösen felügyelőbizottságban, tanácsadó bizottságban.

28. § (1) A kockázatfinanszírozási célú intézkedésnek a következő feltételeket kell teljesítenie:

a) a kockázatfinanszírozási intézkedést egy vagy több pénzügyi közvetítőn keresztül kell végrehajtani,

b) a pénzügyi közvetítőt, a magánbefektetőt, az alapkezelőt olyan nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani, amely megfelel az európai uniós és nemzeti jogszabályoknak és amelynek célja – a kezességvállalástól eltérő befektetések esetén – a magánbefektetői veszteség minimalizálásával szemben az aszimmetrikus nyereségmegosztást előnyben részesítő, megfelelő kockázat-nyereség megosztási rendszer kialakítása,

c) az állami befektetőt terhelő első veszteséget a teljes befektetés 25%-ára kell korlátozni, ha az állami és magánbefektető közötti veszteségmegosztás aszimmetrikus,

d) a 24. § (2) bekezdés e) pontja szerinti kezességvállalás esetén a kezességvállalási mérték nem haladhatja meg a kezességvállalással biztosított portfolió 80%-át, a tagállamot terhelő teljes veszteség a kezességvállalással biztosított portfólió 25%-át.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja esetén kizárólag a kezességvállalással biztosított portfólió várt veszteségét fedező kezességvállalás nyújtható díjmentesen. Ha a kezességvállalás a nem tervezett veszteség fedezésére is szolgál, a pénzügyi közvetítő a kezességvállalásnak a nem tervezett veszteséget fedező részére piaci mértékű kezességvállalási díjat fizet.

(3) A végső kedvezményezett számára kezességvállalást, hitelt vagy adósságként strukturált kvázisajáttőke-befektetést nyújtó kockázatfinanszírozási célú intézkedésnek a következő feltételeket kell teljesítenie:

a) az intézkedés eredményeként a pénzügyi közvetítő olyan befektetést valósít meg, amely a támogatás elmaradása esetén nem, illetve csak korlátozott vagy eltérő módon valósult volna meg, továbbá a pénzügyi közvetítőnek igazolnia kell, hogy olyan mechanizmust működtet, amely biztosítja, hogy az intézkedés által nyújtott gazdasági előny nagyobb mértékű finanszírozás, kockázatosabb portfólió finanszírozása, a szükséges fedezet mértékének, a kezességvállalási díjnak vagy a kamatlábaknak a csökkentése által a lehető legteljesebb mértékben átadásra kerül a végső kedvezményezettnek,

b) hitel és adósságként strukturált kvázisajáttőke-befektetés esetén a 25. § (1) bekezdése szerinti legmagasabb befektetési összeg nagyságának megállapítása során a hitel névértékét kell figyelembe venni,

c) kezességvállalás esetén a 25. § (1) bekezdése szerinti legmagasabb befektetési összeg nagyságának megállapítása során a hitel névértékét kell figyelembe venni, továbbá a kezességvállalással a fennálló hitel legfeljebb 80%-a biztosítható.

(4) A finanszírozási döntéseket nyereségorientáltan kell meghozni, ami a következő feltételek teljesülése esetén biztosítható:

a) a pénzügyi közvetítőt az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően hozzák létre,

b) a tagállam vagy a megbízott szervezet a pályázati felhívásban meghatározott módon átvilágítja a pénzügyi közvetítőt annak érdekében, hogy biztosítható legyen az üzleti szempontból megalapozott befektetési stratégia alkalmazása, beleértve egy olyan megfelelő kockázatdiverzifikációs politikát, amelynek célja a gazdasági megvalósíthatóság és – az adott befektetési portfólió mérete és területi lefedettsége szempontjából – a hatékonyság elérése,

c) a végső kedvezményezettnek biztosított kockázatfinanszírozás olyan megalapozott üzleti terven alapul, amely részletesen ismerteti a terméket, az értékesítés és a jövedelmezőség alakulását, előzetesen kimutatva az üzleti terv pénzügyi megalapozottságát,

d) minden tőkebefektetésre és kvázisajáttőke-befektetésre vonatkozóan megalapozott kilépési stratégia kerül kidolgozásra.

12. Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

29. § Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) azon tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás részére nyújtható, amely legfeljebb öt éve került bejegyzésre, nem összefonódás útján jött létre, nem egy másik vállalkozás tevékenységét vette át és még nem osztott fel nyereséget. Azon vállalkozás esetén, amely nem kerül hivatalos bejegyzésre, az ötéves periódus kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének az időpontja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetés kezdő időpontja.

30. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb tízéves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a) az 1 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén az 1,5 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 2 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

31. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a) az 1,5 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 2,25 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 3 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

32. § Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás – ideértve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is –, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a) a 0,4 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 0,6 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 0,8 millió eurót.

33. § (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 30–32. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásához.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 30–32. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetőek.

13. A kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás

34. § (1) A kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatás-fejlesztési projekt részére nyújtható.

(2) A kutatás-fejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatás-fejlesztési kategóriák közé.

(4) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(5) A (2) bekezdés a)–c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használat mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(6) A (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

35. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) 10 százalékponttal növelhető középvállalkozás, 20 százalékponttal növelhető kisvállalkozás esetén,

b) 15 százalékponttal növelhető, ha

ba) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több, mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit vagy

bb) ha a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján.

(3) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás az elszámolható költségek 80%-áig növelhető.

(4) Megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(5) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ideértve a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti együttműködési projektben részt vevőket is.

14. A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

36. § (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(4) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(5) Az (1)–(4) bekezdést csak a gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra megépítése vagy korszerűsítése esetén lehet alkalmazni. Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül állami finanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni, következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján.

(6) A támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmazni.

15. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

37. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) az olyan, kutatási és tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c) az innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető, ha a támogatás összege nem haladja meg három év alatt a 200 000 eurót.

16. Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása

38. § (1) Az eljárási innováció és szervezési innováció támogatása (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a személyi jellegű ráfordítás,

b) a tárgyi eszköz, immateriális javak, berendezés, épület és földterület költsége, a projektben való használatuk mértékéig és idejére,

c) a szerződéses kutatás, a külső forrásból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező ismeret és szabadalom költsége,

d) a további általános és egyéb működési költség, ideértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt eredményeként merülnek fel.

(2) A támogatási intenzitás nagyvállalkozás esetén nem haladhatja meg az elszámolható költségek 15%-át, kis- és középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Nagyvállalkozásnak akkor nyújtható támogatás, ha az a támogatott tevékenység során ténylegesen együttműködik kis- és középvállalkozással és, ha az együttműködő kis- és középvállalkozás viseli az összes elszámolható költség legalább 30%-át.

17. A képzési támogatás

39. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű ráfordítása, azokra az órákra vonatkozóan, amelyen az oktatók részt vesznek,

b) az oktatók és a képzésben részt vevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége, így különösen útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig,

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben részt vevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek, így különösen adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben részt vevők részt vesznek a képzésen,

e) az oktatóknak és a képzés részt vevőinek a közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó szállásköltsége.

(5) Nem nyújtható támogatás a vállalkozások részére a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez, valamint támogatott beruházás esetén a beruházás alapvető működtetéséhez szükséges képzéshez.

18. A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás

40. § (1) A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételéhez bértámogatás formájában nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a hátrányos helyzetű munkavállaló felvételét követő legfeljebb 12 hónap bérköltsége, súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló esetén a felvételt követő legfeljebb 24 hónap bérköltsége számolható el.

(3) Ha a foglalkoztatási időszak a hátrányos helyzetű munkavállaló esetén 12 hónapnál, súlyosan hátrányos helyzetű munkavállaló esetén 24 hónapnál rövidebb, a támogatást időarányosan csökkenteni kell.

(4) A hátrányos helyzetű munkavállaló felvételének az érintett vállalkozásnál a foglalkoztatottak számának nettó növekedését kell eredményeznie a felvételt megelőző 12 hónap átlagához viszonyítva.

(5) A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás miatt történik. Ez a szabály nem alkalmazható az álláshely létszámleépítés következtében történt megüresedése esetén.

(6) A hátrányos helyzetű munkavállaló az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak, a munkaszerződésnek vagy a vállalkozásra nézve kötelező kollektív szerződésnek megfelelő minimális időtartamon keresztül folyamatos foglalkoztatásra jogosult.

19. Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás

41. § (1) Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható, ha a beruházás

a) az európai uniós szabvány túlteljesítése révén lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, függetlenül az alkalmazandó uniós szabványoknál szigorúbb, kötelező nemzeti szabványok meglététől,

b) európai uniós szabvány hiányában lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését,

c) az elfogadott európai uniós szabványnak megfelelő új közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri járművek beszerzésére irányul, feltéve, hogy a beszerzés a vonatkozó uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, és annak kötelezővé válásakor nem válnak alkalmazandóvá a hatálybalépést megelőzően már megvásárolt járművekre vagy

d) meglévő közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri jármű felújítására irányul, feltéve, hogy az európai uniós szabvány a jármű forgalomba helyezésekor még nem volt hatályban, és kötelezővé válásakor nem válik visszamenőleges hatállyal alkalmazandóvá az érintett járműre.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás nem nyújtható már elfogadott, de még hatályba nem lépett európai uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

42. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(2) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás – a (2) bekezdésben meghatározott mértéken túl – az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló beruházás esetén 5 százalékponttal növelhető.

43. § (1) A támogatás keretében

a) az alkalmazandó európai uniós szabvány túlteljesítéséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség,

b) európai uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emeléséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség

számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés alapján nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

20. A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás

44. § (1) A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan beruházáshoz nyújtható, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás megfeleljen a környezetvédelem szintjét emelő, de még nem hatályos európai uniós szabványnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházást az európai uniós szabvány hatálybalépése előtt legalább egy évvel be kell fejezni.

(3) Ha a beruházás befejezése több, mint három évvel az európai uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(4) Ha a beruházás befejezése legalább egy, de legfeljebb három évvel az európai uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 5%-át.

(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 42. § (3) bekezdése szerint növelhető.

(6) A támogatás keretében a jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz közvetlenül kapcsolódó, a 43. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

21. Az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás

45. § (1) A vállalkozások energia-megtakarítást eredményező beruházásaihoz kapcsolódó energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(2) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos európai uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 42. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(4) A támogatás keretében a magasabb energiatakarékossági szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó, a 43. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

22. Az épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás

46. § (1) Az épület-energiahatékonysági projektre irányuló beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az épület- vagy lakástulajdonosok, továbbá a bérlők (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: kedvezményezett) épület-energiahatékonysági projektjeire kölcsön vagy kezességvállalás formájában nyújtható.

(2) A támogatás energiahatékonysági alapon vagy más pénzügyi közvetítőn keresztül nyújtható.

(3) A támogatás keretében az épület-energiahatékonysági projekt teljes költsége elszámolható.

(4) A kedvezményezett szintjén a kölcsön névértéke vagy a kezességvállalással biztosított összeg nem haladhatja meg projektenként a 10 millió eurónak megfelelő forintösszeget, a kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló kölcsön 80%-át.

(5) A kedvezményezett által az energiahatékonysági alap vagy más pénzügyi közvetítő számára visszafizetendő összeg nem lehet alacsonyabb a kölcsön névértékénél.

(6) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos európai uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

47. § (1) A támogatásnak az energiahatékonysági alap vagy más pénzügyi közvetítő részére juttatás, tőke, kezességvállalás vagy kölcsön formájában biztosított forrásból kell állnia.

(2) A támogatásnak további magánbefektetői forrásokat kell bevonnia, hogy ezáltal az épület-energiahatékonysági projekt számára nyújtott teljes finanszírozás legalább 30%-a magánforrásból kerüljön finanszírozásra.

(3) Ha a támogatást energiahatékonysági alap nyújtja, a 30%-os magánbefektetői forrás bevonására sor kerülhet az energiahatékonysági alap, illetve az épület-energiahatékonysági projekt szintjén is.

48. § (1) A pénzügyi közvetítő kezelőjét, valamint az energiahatékonysági alap kezelőjét az alkalmazandó európai uniós és nemzeti jogszabályoknak megfelelően nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani. A kiválasztás során nem tehető különbség a székhely vagy bejegyzés szerinti tagállam szerint. A pénzügyi közvetítővel és az energiahatékonysági alap kezelőjével szemben a befektetés jellegével objektívan indokolható, előre meghatározott kritériumok támaszthatók.

(2) A független magánbefektetőt olyan nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás alapján kell kiválasztani, amely megfelel az európai uniós és nemzeti jogszabályoknak, és amelynek célja – a kezességvállalástól eltérő befektetés esetén – a magánbefektetői veszteség minimalizálásával szemben az aszimmetrikus nyereségmegosztást előnyben részesítő, megfelelő kockázat-nyereség megosztási rendszer kialakítása. Ha a magánbefektetőt nem ilyen eljárás keretében választják ki, úgy a magánbefektetőnek biztosított méltányos megtérülési rátát nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes eljárás során kiválasztott független szakértőnek kell megállapítania.

(3) Ha az állami és magánbefektető közötti veszteségmegosztás aszimmetrikus, az állami befektetőt terhelő első veszteséget a teljes befektetés 25%-ára kell korlátozni.

(4) Kezességvállalás esetén a kezességvállalás mértéke nem haladhatja meg a kezességvállalással biztosított portfolió 80%-át, az adott tagállamot terhelő teljes veszteség a kezességvállalással biztosított portfólió 25%-át. Díjmentesen kizárólag a kezességvállalással biztosított portfólió várt veszteségét fedező kezességvállalás nyújtható. Ha a kezességvállalás a nem tervezett veszteség fedezésére is szolgál, a pénzügyi közvetítő a kezességvállalásnak a nem tervezett veszteséget fedező részére piaci mértékű kezességvállalási díjat köteles fizetni.

(5) A befektető képviseltetheti magát az energiahatékonysági alap vagy a pénzügyi közvetítő alap irányító testületében, így különösen felügyelőbizottságban, tanácsadó bizottságban.

(6) Az energiahatékonysági alapot vagy a pénzügyi közvetítőt az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően kell létrehozni.

(7) Annak érdekében, hogy a támogatási intézkedés végrehajtása céljából biztosítható legyen az üzleti szempontból megalapozott beruházási stratégia alkalmazása, átvilágítási folyamatot kell létrehozni.

49. § (1) A pénzügyi közvetítőt és az energiahatékonysági alap kezelőjét üzleti alapon kell irányítani, és biztosítani kell a nyereségorientált befektetési döntések meghozatalát. Ez a követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha a pénzügyi közvetítő és az energiahatékonysági alap

a) kezelője jogszabály vagy szerződés alapján a legnagyobb gondossággal, jóhiszeműen és az összeférhetetlenség elkerülésével jár el,

b) kezelője az alapkezelést a legjobb gyakorlatok alkalmazásával és szabályozói felügyelet mellett végzi,

c) kezelőjének a javadalmazása megfelel a piaci gyakorlatnak, mely követelmény akkor tekinthető teljesültnek, ha az energiahatékonysági alap kezelőjét és a pénzügyi közvetítőt tapasztalaton, szakértelmen, valamint operatív és pénzügyi kapacitáshoz kapcsolódó objektív kritériumokon alapuló nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes pályázati eljárás útján választják ki,

d) kezelője teljesítményhez kötött javadalmazásban részesül, vagy saját forrásai társbefektetése útján részt vállal a befektetési kockázatból, ezáltal biztosítva, hogy érdeke folyamatosan megegyezzen az állami befektető érdekével.

(2) Az épület-energiahatékonysági projekt keretében folytatandó beruházás beruházási stratégiáját, kritériumait és a tervezett ütemezést előre meg kell határozni, valamint előzetesen ki kell mutatni pénzügyi megalapozottságát és az energiahatékonyságra gyakorolt várható hatását.

(3) Az energiahatékonysági alapban befektetett, illetve a pénzügyi közvetítőnek nyújtott állami forrásra vonatkozóan megalapozott kilépési stratégiát kell készíteni, lehetővé téve, hogy az épület-energiahatékonysági projektet a piac finanszírozza, ha az erre készen áll.

23.18

50. §

24. A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás

51. § (1) A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag új berendezéshez nyújtható.

(2) Bioüzemanyag előállításához abban az esetben nyújtható támogatás, ha a beruházás fenntartható bioüzemanyag előállítására irányul.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható meglévő élelmiszeralapú bioüzemanyag-előállító egység új generációs bioüzemanyag-előállító egységgé történő átalakítására, ha ennek következtében az élelmiszeralapú termelés a kialakítandó új kapacitással arányosan csökken.

52. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 45%-át az 54. § (2) és (3) bekezdése esetén,

b) 30%-át az 54. § (4) bekezdése esetén.

(2) A támogatási intenzitás a 42. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) Ha a támogatást egyértelmű, átlátható és megkülönböztetés-mentes kritériumok alapján kidolgozott valódi versenyeztetésen alapuló, megkülönböztetés-mentes, valamennyi érdekelt vállalkozás részvételét lehetővé tevő ajánlattételi eljárás keretében nyújtják, a támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(4) Ha az ajánlattételi eljárás korlátozott költségvetése miatt nem részesülhet valamennyi ajánlattevő támogatásban, a támogatás kizárólag az ajánlattevők ajánlatának megfelelően nyújtható, a későbbi tárgyalás lehetőségének kizárásával.

53. § (1) Nem nyújtható támogatás

a) ellátási vagy bekeverési kötelezettség hatálya alatt álló bioüzemanyagokhoz,

b) a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i
2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feltételeket nem teljesítő vízerőművekhez.

(2) Nem ítélhető meg támogatás a létesítmény működésének megkezdését követően, és a támogatás nem függhet a termelés eredményétől.

(3) Nem ítélhető meg támogatás működési célra.

54. § (1) A támogatás keretében a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés szerint nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

(4) Ha kisméretű létesítmény esetén nem létezik a (3) bekezdés szerinti hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás, a magasabb környezetvédelmi szintet megvalósító teljes beruházási költség számolható el.

25. A szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás

55. § (1) A szennyezett terület szennyeződésmentesítéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) a környezeti károk helyreállításához nyújtható.

(2) A támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(3) A szennyező fizet elvvel összhangban támogatás akkor nyújtható, ha – az európai uniós környezetvédelmi felelősségi szabályok sérelme nélkül – a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 101. §-a alapján nem állapítható meg a szennyezésért felelős személy kiléte vagy az nem kötelezhető a költségek viselésére. A támogatás a helyreállítási vagy szennyezésmentesítési munkák elvégzéséért felelős személy részére nyújtható.

(4) A támogatás keretében a terület szennyeződésmentesítéséhez kapcsolódó, a szennyeződésmentesített földterület független szakértő által meghatározott értéknövekedésével csökkentett költsége számolható el, függetlenül attól, hogy az adott költség tárgyi eszközként feltüntethető-e a kedvezményezett mérlegében.

26.19

56. §

27. Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

57. § (1) Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti támogatott területeken energetikai célú infrastruktúra létrehozásához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott infrastruktúra működési eredménye közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(4) A támogatás keretében a beruházás költsége számolható el.

(5) Az energetikai célú infrastruktúrának a belső energiapiaci szabályozással összhangban lévő teljes körű tarifa- és hozzáférési szabályozás hatálya alá kell tartoznia.

(6) Nem nyújtható támogatás villamosenergia- és gáztározó projektekhez, valamint kőolaj-infrastruktúrához kapcsolódó beruházáshoz.

28. A környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás

58. § (1) A 19–27. alcím szerinti beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 42. § (2) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében környezetvédelmi tanulmány költsége számolható el.

(4) A 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv által kötelezően előírt energiaauditon felül végrehajtott energiaaudit kivételével nem nyújtható támogatás nagyvállalkozás részére a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (4) bekezdése szerinti energiaaudithoz.

29.20

59–62. §

30. A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás

63. § (1) A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) beruházási, működési vagy zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatásként nyújtható.

(2) A támogatás – a nyomtatott vagy elektronikus formában közzétett sajtótermék és magazin kivételével – a következőkhöz nyújtható:

a) muzeális intézmény, levéltár, könyvtár, művészeti vagy közművelődési intézmény – ideértve a közösségi teret –, koncertterem, filmszínház

b) tárgyi kulturális örökség, régészeti lelőhely, emlékmű, történelmi emlékhely és épület, a kulturális örökséghez kapcsolódó természeti örökség, kulturális vagy természeti örökséggé nyilvánított örökség,

c) a szellemi kulturális örökség valamennyi formája, így különösen népi hagyományok, kézművesség,

d) művészeti vagy kulturális esemény, előadás, fesztivál, kiállítás és hasonló kulturális tevékenység,

e) kulturális és művészeti oktatási tevékenység, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és támogatásának jelentőségét tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok, ideértve az új technológiák alkalmazását is ezen célokra,

f) zenei és irodalmi alkotások írása, szerkesztése, gyártása, terjesztése, digitalizálása, kiadása és fordítása.

64. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény közötti különbséget, az infrastruktúra üzemeltetője ugyanakkor – a támogatást nyújtó döntésétől függően – jogosult észszerű nyereséget szerezni.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) A beruházási támogatás elszámolható költségei az immateriális javak és a tárgyi eszköz következő költségei:

a) az infrastruktúra építésének, korszerűsítésének, bővítésének, megvásárlásának, megőrzésének és fejlesztésének költsége, ha az infrastruktúra időbeli vagy térbeli kapacitását évente legalább 80%-ban kulturális célra használják,

b) a kulturális örökség megszerzésének költsége, így különösen a lízingdíj, a kapcsolódó illetékek vagy a kulturális örökség áthelyezésének költsége,

c) a tárgyi és szellemi kulturális örökség védelmének, megőrzésének, újjáépítésének és helyreállításának költsége, így különösen a megfelelő körülmények között történő tárolás költsége, a speciális eszközök, anyagok használatából fakadó többletköltség, valamint a dokumentációs, kutatási, digitalizálási és publikációs költsége,

d) a közönség kulturális örökséghez való hozzáférésének javítását szolgáló intézkedések költsége, így különösen a digitalizálással és egyéb új technológiákkal, a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos, valamint a prezentációk, programok és látogatók tekintetében a kulturális sokszínűség elősegítésével kapcsolatos költsége,

e) a kulturális projektek és tevékenységek, együttműködési és csereprogramok, valamint ösztöndíjak költsége, így különösen a kiválasztási eljárással kapcsolatos marketing és a projekt eredményeként közvetlenül felmerülő költsége.

65. § (1) Működési támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg a releváns időszakban keletkező működési veszteséget.

(2) Működési támogatás esetén a támogatás a működési veszteségen felül fedezetet nyújthat az észszerű nyereségre is.

(3) A működésből származó veszteség és észszerű nyereség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (3) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(5) A működési támogatás elszámolható költségei:

a) a kulturális intézmény vagy örökségi helyszín állandó vagy időszakos tevékenységéhez, így különösen a kiállításokhoz, előadásokhoz, rendezvényekhez és hasonló kulturális tevékenységekhez kapcsolódó, a szokásos üzletmenetben felmerülő költség,

b) a kulturális és művészeti oktatási tevékenység költsége, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és népszerűsítésének fontosságát tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok költsége, így különösen az új technológiák ezen célokra történő alkalmazásának költsége,

c) a közönség kulturális intézményhez vagy örökségi helyszínhez és tevékenységhez való hozzáférésének javítását szolgáló költség, így különösen a digitalizálással, egyéb új technológiákkal és a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos költség,

d) közvetlenül a kulturális projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó működési költség, így különösen

da) az ingatlanok és kulturális helyszínek bérletének, lízingjének költsége,

db) a kulturális projektekhez vagy tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó utazási, anyag- és felszerelési költség,

dc) a kiállítások és díszletek építészeti elemeinek költsége,

dd) az eszközökhöz, szoftverekhez és felszerelésekhez igénybe vett hitel vagy lízing költsége,

de) az eszközök, szoftverek, felszerelések amortizációja, ha e költséget nem fedezte beruházási támogatás,

df) szerzői jogi védelem alatt álló alkotásokhoz és egyéb kapcsolódó szellemi tulajdonjogi védelem alatt álló tartalmakhoz való hozzáférésre vonatkozó jogokkal kapcsolatos költség,

dg) a marketing költsége,

dh) a projekt vagy tevékenység eredményeként közvetlenül felmerült költség,

e) a kulturális intézmény, örökségi helyszín vagy projekt személyi jellegű ráfordítása,

f) a külső tanácsadással és külső szolgáltatók által biztosított támogató szolgáltatásokkal kapcsolatos, közvetlenül a projekt eredményeként felmerülő költség.

66. § A kétmillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási vagy működési támogatás esetén a támogatás összege a 64. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a 65. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható akként, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

67. § (1) A 63. (2) bekezdés f) pontja szerinti támogatás esetén:

a) a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át vagy

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a projektből származó bevételek jelenértékének különbségét azzal, hogy a bevételeket az elszámolható költségekből előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

(2) A zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás keretében

a) a szerző díjazása, így különösen szerzői joggal kapcsolatos költség,

b) a fordító díjazása,

c) a szerkesztő díjazása,

d) az egyéb szerkesztési költség, így különösen korrektúrázás, javítás, lektorálás,

e) az elrendezés és nyomdai előkészítés költsége és

f) a nyomtatás vagy elektronikus közzététel költsége számolható el.

31. A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

68. § (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez

nyújtható.

(2) A támogatott sportlétesítmény, multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetésmentes módon, a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével kell eljárni.

(3) A támogatott sportlétesítményhez, multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetésmentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(4) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A létesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia.

(5) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapat használja, a hivatásos csapat esetén alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

69. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a keletkező működési veszteséget.

(4) A működési veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell megállapítani.

(5) A (3) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (4) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(6) Az egymillió eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege
az (1)–(5) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

70. § (1) A beruházási támogatás keretében a tárgyi eszköz és az immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség, így különösen az igénybe vett szolgáltatások és a karbantartás költsége, a bérleti díj, a személyi, az anyag-, a kommunikációs, az energia- és az adminisztrációs költség számolható el.

(3) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenés, finanszírozás vagy az értékcsökkenéssel, finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

32. Helyi infrastruktúrára irányuló beruházási támogatás

71. § (1) Helyi infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) helyi infrastruktúra építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtható, ha ezen infrastruktúra helyi szinten hozzájárul az üzleti és a fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez.

(2) A támogatás olyan infrastruktúra-fejlesztésre nyújtható, amelyre – a regionális beruházási támogatás kivételével – nem nyújtható támogatás a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikkei alapján. Nem nyújtható támogatás repülőtéri infrastruktúra, kikötői infrastruktúra, valamint dedikált infrastruktúra fejlesztéséhez.

(3) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a megvalósuló infrastruktúrát nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes alapon kell a felhasználók rendelkezésére bocsátani. Az infrastruktúra használatáért felszámított vagy eladása során meghatározott ár a szokásos piaci ár.

(4) Az infrastruktúra működtetését koncesszióba adni vagy azzal harmadik felet megbízni csak nyílt, átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok betartásával lehet.

72. § (1) A támogatás keretében a beruházáshoz kapcsolódó tárgyi eszköz és immateriális javak beruházási költsége számolható el.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

33. A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés

73. § (1) A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés akkor nyújtható, ha a közszolgáltatási szerződés megfelel a Személyszállítási törvény 25. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében foglalt rendelkezéseknek.

(2) A szolgáltató kiválasztásának összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 23. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében foglaltakkal.

(3) A szolgáltató ellentételezésének összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 30. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikkében és mellékletében foglaltakkal.

(4) A pályázati dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek tartalmazniuk kell, hogy a személyszállítási közszolgáltatás végzésébe milyen mértékben vonható be alvállalkozó, figyelemmel arra, hogy a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával megbízott belső szolgáltató a személyszállítási közszolgáltatás több, mint 50%-át köteles maga nyújtani.

(5) Az a közszolgáltatási szerződés, amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről, teljes közreműködői bevonást engedhet a személyszállítási közszolgáltatások működtetésére.

(6) A támogatásból beszerzett tárgyi eszköz rendeltetésében az amortizációs időszak végéig változás nem történhet, használatából bármely szervezetnek az európai uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethetetlen gazdasági előnye nem származhat.

III. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

74. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.

75. § Az 1. mellékletben foglalt táblázat

a) 13. sora, 14. sora és 15. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2014. június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 190., 2014.6.28., 45. o.),

b) 13–15. sora, 20. sor 1. pontja, 22. sor a)–c) és e)–i) pontja, 28. sora, 29. sora, 30. sora, 32. sora, 33. sora, 35. sora, 36. sora, 40. sora, 41. sora és 57–59. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 1. o.),

c) 13–15. sora és 30. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24., 9. o.),

d) 20. sor 1. pontja, 22. sor a)–c) és e)–i) pontja, 28. sora, 29.sora, 32-35. sora és 40. sora az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet
(HL L 187., 2014.6.26., 1. o.) I. és II. Fejezete, valamint 13., 14., 17–19., 21–23., 25., 26., 28., 29., 31., 32., 36–39., 40., 41., 45., 47., 48., 49., 52., 53. és 55–56. cikke,

e) 22. sor c) pontja és 34. sora a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 315., 2007.12.3., 1. o.)

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

76. §21

1. melléklet az 50/2017. (XII. 29.) NGM rendelethez22


XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet 2018. évi fejezeti kezelésű előirányzatainak feladatterve

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1.

Áht. Azono-
sító

Címnév

Alcím-
név

Jogcím-
csoport név

Jogcímnév

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete

2.

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

Ágazati célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

197117

 

 

Magyar találmányok külföldi bejelentése

Az előirányzat

a) találmányok, növényfajták, használati minták oltalmának külföldön történő megszerzésére, fenntartására és megújítása költségeinek biztosítására,

b) a magyar szellemi termékek hasznosításának elősegítésére, a külföldön értékesített magyar áruk utánzásának megakadályozására szolgáló kiadások költségeinek fedezetére

szolgál.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó

Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

-

egyösszegű kifizetéssel

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

5.

 

 

 

Kárrendezési célelőirányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

25067

 

 

 

Függő kár kifizetés

Az előirányzat a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás 1991. július 1. előtti rendszeréből származó állami kötelezettségek rendezéséről szóló 5/1996. (I. 26.) PM rendelet, a gépjármű-szavatossági károk 1971. január 1. előtti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékról szóló 12/1998. (III. 27.) PM rendelet és az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló 33/2010. (VI. 11.) OGY határozat alapján fedezetet nyújt

a) a kötelező gépjármű felelősség biztosítás 1991. július 1-je előtti rendszeréből származó állami kötelezettségekre;

b) a gépjármű szavatossági károk alapján az 1971. január 1. napja előtti rendszer alapján kifizetett kártérítésekre;

c) azon személyek kártérítési igényének megtérítésére, akiknek a 2006. augusztus 20-i budapesti tűzijátékkal összefüggésben alkotmányos alapjoga vagy személyhez fűződő joga sérelmet szenvedett;

d) Magyarország területén ideiglenesen tartózkodott szovjet katonák által szolgálati kötelességük teljesítése közben okozott károk megtérítésére.

természetes személy

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

Kincstár

-

-

7.

25078

 

 

 

Járadék kifizetés

8.

59206

 

 

 

Tőkésítésre kifizetés

9.

359817

 

 

Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok

A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap 2016. évi megszüntetésével az ár- és árvízből eredő belvízkárok megtérítésében való önkéntes részvételre ösztönző előirányzat, amelybe a Magyarország hullámtérben, nyílt ártérben, az árvízzel kapcsolatos belvíz által veszélyeztetett területen vagy mentesített ártérben lakóingatlan tulajdonnal rendelkező természetes személyek szerződés alapján befizetést teljesíthetnek, ezáltal jogosulttá válnak a káresemények utáni kártalanításra.

Az előirányzat terhére a kártalanítás mértéke legfeljebb 15 millió forint lehet. A kezelő szerv a bejelentést követő 30 napon belül felméri a károkat és további 15 napon belül a megállapított kártalanítási összeget ezen előirányzatról teljesíti. Amennyiben a kárkifizetés megalapozásához a szokásos és általánosan alkalmazott eljáráshoz képest további eljárás és ezzel járó dokumentáció szükséges, úgy a kártalanítási összeg megállapítása és ennek kifizetése az utolsó irat beérkezését követő 15 napon belül történik az előirányzat terhére.

1. Magyarországon hullámtérben, nyílt ártérben, az árvízzel kapcsolatos belvíz által veszélyeztetett területen vagy mentesített ártérben lakóingatlan tulajdonnal rendelkező természetes személy,

a) aki 2016. december 31-ig a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap kezelőjével szerződést kötött,

b) aki az a) pont szerinti szerződés alapján befizetést teljesít,

c) akinek a tulajdonában lévő lakóingatlanban víztöbblet következtében kára keletkezett,

d) akinek a szerződéses jogviszonya a kár bekövetkezését megelőzően legalább 30 napja fennállt,

e) aki a káresemény bekövetkezését megelőzően 6 hónapnál rövidebb ideig teljesített rendszeres befizetést a kártalanítás 50%-ára jogosult,

f) aki a káreseményt - illetve vészhelyzettel egyidejűleg bekövetkező káresemény esetén a vészhelyzet elmúltát - követő 15 napon belül a káreseményt írásban bejelenti (Vészhelyzet esetén a bejelentési határidő azon a napon kezdődik, amikor a káresemény helyszíne biztonságosan és hatóságilag engedélyezett módon megközelíthetővé vált.).

2. Nem jogosult kártalanításra az 1. pontban foglalt személy,

a) ha a szerződése megszűnik, mivel

aa) a szerződést 30 napos felmondási idővel, a szerződést írásban felmondja,

ab) a befizetés esedékességétől számított 60. napig a hátralékos díjat nem fizette meg és halasztást nem kapott,

ac) súlyosan szerződésszegő magatartást tanúsít.

b) ha késedelmes kárbejelentés esetén az időmúlás következtében nem igazolható a kára.

-

-

egyösszegű kifizetéssel

-

-

Kincstár

-

-

10.

281956

 

 

Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez

Az előirányzat célja a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetése érdekében a Magyar Könyvvizsgálói Kamara támogatása. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Magyar Könyvvizsgálói Kamara

1.Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2.Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

11.

359417

 

 

Felelős játékszervezési tevékenység támogatása

Az előirányzat a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 35. § (4) bekezdésében foglaltakra nyújt fedezetet és felhasználható a felelős játékszervezés részletes szabályairól szóló 329/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet végrehajtására. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság, civil szervezet, köztestület, költségvetési szerv, helyi önkormányzat

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Ávr. 101/A. §-a alapján - támogatói okirattal.

előleg biztosítható

előirányzat-átcsoportosítással, egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítményarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

12.

368339

 

 

Kincstár informatikai stratégiájának végrehajtása

Az előirányzat célja a Kincstár informatikai rendszereinek fejlesztéséhez szükséges forrás biztosítása. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Kincstár

 

-

előirányzat-átcsoportosítással

-

-

-

-

-

13.

340473

 

 

Pénztárgépek cseréjének és átalakításának támogatása

Az előirányzat az online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgépek beszerzéséhez nyújtandó támogatás fedezetére szolgál a nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel való teljesítésére 2017. január 1-jétől kötelezett adózónak az online pénztárgép beszerzéséhez nyújtott támogatásról szóló 39/2016. (XI. 15.) NGM rendelet szerint. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság, egyéni vállalkozó

Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérlem útján, melynek módját a nyugtaadási kötelezettség pénztárgéppel való teljesítésére 2017. január 1-jétől kötelezett adózónak az online pénztárgép beszerzéséhez nyújtott támogatásról szóló 39/2016. (XI. 15.) NGM rendelet tartalmazza.

-

egyösszegű kifizetéssel

-

-

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

-

-

14.

360006

 

 

Bankkártya-elfogadó helyek elterjedésének támogatása

Az előirányzat a bankkártya-elfogadó terminálok beszerzésével, telepítésével, valamint a legalább 24 hónap fenntartási időszakra jutó üzemeltetésével összefüggő költségekhez nyújt forrást a bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásról szóló 47/2016. (XII. 6.) NGM rendeletben foglalt feltételek szerint. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatói okirattal, a bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásról szóló 47/2016. (XII. 6.) NGM rendeletben foglaltak figyelembe vételével.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

Kincstár

-

-

15.

360328

 

 

Kezelőszemélyzet nélküli autómaták bekötésének támogatása

Az előirányzat az Automata Felügyeleti Egység beszerzésével, telepítésével valamint üzemeltetésével összefüggő költségekhez nyújt forrást az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automataberendezések üzemeltetői számára az Automata Felügyeleti Egységgel történő beszerzéséhez nyújtandó támogatásról szóló 20/2017. (VII. 31.) NGM rendeletben foglalt feltételek szerint. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság

Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem újtán támogatói okirattal, az élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automataberendezések üzemeltetői számára az Automata Felügyeleti Egységgel beszerzéséhez nyújtandó támogatásról szóló20/2017. (VII. 31.) NGM rendeletben foglaltak figyelembe vételével.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) pénzügyi intézmény által vállalt garancia.

Kincstár

-

-

16.

 

 

Területfejlesztési feladatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

346706

 

 

Területfejlesztéssel összefüggő feladatok

Az előirányzat fedezetet biztosíthat

a) a területfejlesztési intézményrendszeri feladatokra

aa) a területi önkormányzatok,

ab) a térségi fejlesztési tanácsok részére a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben meghatározott feladatokhoz kapcsolódó tevékenységeikhez és egyes szakmai projektjeik végrehajtásához;

b) területfejlesztési szakmai háttérfeladatokra

ba) a Nemzeti Programokkal kapcsolatos feladatok ellátásához és fejlesztéséhez.

bb) az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer működéséhez és szakmai feladatai ellátásához,

c) a Kincstár területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének finanszírozásához,

d) egyéb területfejlesztéshez, fejlesztéspolitikához kapcsolódó feladatok ellátásához és kapcsolódó projektekhez.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

helyi önkormányzat, gazdasági társaság, térségi fejlesztési tanács, Balaton Fejlesztési Tanács, Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, költségvetési szerv, természetes személy, civil szervezet

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A. §-a alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék.

-

igénybe vehető

-

Visszterhes polgári jogi szerződés alapján.

-

-

-

18.

258312

 

 

Decentralizált területfejlesztési programok

Az előirányzatra befolyó, a területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatokat szolgáló előirányzatok terhére előző években megítélt és visszavont támogatások visszatérüléséből származó bevételek a Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzatra meghatározott célokra használható fel, továbbá az előző években a visszatérítendő támogatásként nyújtott, központi bevételekhez kapcsolódó, területfejlesztési támogatásokból származó bevétel a központi költségvetést illeti meg.

Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzat, központi költségvetés

-

-

egyösszegű kifizetéssel

-

-

-

-

-

19.

294824

 

 

Területfejlesztéssel és fejlesztéspolitikával összefüggő feladatok

Az előirányzat a Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzatra meghatározott célokra használható fel.

Területfejlesztéssel összefüggő feladatok fejezeti kezelésű előirányzat, központi költségvetés

-

-

egyösszegű kifizetéssel

-

-

-

-

-

20.

359684

 

 

Pest megyei fejlesztések

Az előirányzat fedezetet biztosíthat:

1. Pest megye területén megvalósuló alábbi fejlesztésekhez:

a) közvetlen vállalkozásfejlesztést szolgáló, a vállalkozások működési feltételeit és környezetét javító fejlesztésekhez:

aa) mikro, kis-és középvállalkozások telephely feltételeinek javításához,

ab) üzleti infrastukturális fejlesztések támogatásához, kiemelten ipari parkok, iparterületek, logisztikai és technológiai parkok fejlesztéséhez,

ac) barnamezős területek újrahasznosításához,

ad) vállalkozások foglalkoztatásának ösztönzéséhez,

ae) ipari kapacitások és technológiák fejlesztéséhez,

af) befektetés-ösztönző tevékenység támogatásához,

b) turizmus, mint stratégiai ágazat fejlesztéséhez,

ba) turisztikai látványosságok, vonzerőkhöz,

bc) szálláshely kapacitás fejlesztéséhez,

c) Pest megyei lemaradó térségek komplex fejlesztéséhez,

d) munkaerő mobilitását elősegítő közlekedésfejlesztés, kiemelten önkormányzati tulajdonú belterületi utak, kerékpárutak, fejlesztéséhez,

e) önkormányzati közfeladat-ellátás infrastrukturális feltételeinek javítása, fejlesztése, kiemelten önkormányzati tulajdonú intézmények energetikai megújításához,

ea)gyermekellátás feltételeinek javításához, önkormányzati ingatlanban működő nevelési, oktatási intézmények - kiemelten óvodák és általános iskolák - infrastukturális fejlesztéséhez,

eb) önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátás intézményeinek fejlesztéséhez,

f) kormányhatározat alapján, Pest megye területén működő egészségügyi szakellátást nyújtó intézmények fejlesztéséhez,

g) települések infrastrukturális ellátottságának javítása, fejlesztéséhez,

ga) felszíni csapadékvíz elvezetés létesítményeinek fejlesztéséhez, élővízek és környezetük revitalizációjához.

2. Az előirányzat felhasználásához kapcsolódó Kincstár és Pest Megye Önkormányzata által végzett feladatokhoz.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

1. pont tekintetében Pest megye területén működő helyi önkormányzat, költségvetési szerv, Pest megye területén telephellyel rendelkező gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, civil szervezet, szövetkezet, egyház, köztestület

2. pont tekintetében Kincstár és Pest Megye Önkormányzata.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

támogatási szerződésben előírt határidő

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék.

-

igénybe vehető

-

21.

 

 

Belgazdasági feladatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

347995

 

 

Gazdasági Zöldítési Rendszer

Az előirányzat fedezetet biztosíthat

a) a kibocsátás-csökkentést és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó kutatás és fejlesztés, valamint demonstrációs projektek finanszírozására,

b) a megújuló energiaforrásból megvalósuló energiatermelés fejlesztésére és energiahatékonyság növelésére,

c) az alacsony kibocsátású közlekedésre és tömegközlekedési eszközökre történő átállás ösztönzésére,

d) a Zöld Klíma Alap részére tett nemzeti felajánlás 50%-ának teljesítésére,

e) az elektromos töltőinfrastruktúra-telepítés megvalósítási helyszíneit feltüntető adatbázis és térkép elkészítésére és működtetésére;

f) az elektromos töltőinfrastruktúrához kapcsolódó fizetési, elszámolási és kontrollrendszer kiépítésére és működtetésére;

g) az elektromos töltőinfrastruktúrához kapcsolódó működési költségekre;

h) az elektromobolitáshoz, energiahatékonysághoz kapcsolódó marketing és promóciós tevékenység kiadásaira;

i) az elektromobolitáshoz, energiahatékonysághoz kapcsolódó tanulmányok, tervek, koncepciók kidolgozásának a finanszírozására;

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, helyi önkormányzat, köztestület, társasház, lakásszövetkezet, költségvetési szerv, egyházi jogi személy, ügyvédi iroda, ügyvéd, végrehajtási iroda, egyéni közjegyző, közjegyzői iroda, egyéni szabadalmi ügyvivő, szabadalmi ügyvivő iroda

Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék,

f) a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 84. § (6) bekezdés a) pontja szerinti törzskönyvi bejegyzés.

-

igénybe vehető

-

gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, helyi önkormányzat, köztestület, költségvetési szerv

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
3. Ávr. 101/A. § szerinti támogatói okirattal.

 

 

 

 

 

 

 

visszterhes polgári jogi szerződés alapján

-

 

-

-

 

 

 

23.

348239

 

 

NER300 projekt megvalósítása

Az előirányzat az Európai Bizottság NER300 programjaiban közvetlenül támogatást nyert hazai projekt megvalósítására nyújt fedezetet. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság

-

-

egyösszegű kifizetéssel

-

-

-

-

-

24.

338151

 

 

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működési támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működésének és feladatellátásának a támogatására. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, köztestület

1.Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2.Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

25.

257256

 

 

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

Az előirányzat a miniszter felelősségi körébe tartozó ágazatoknak a védelmi felkészítési és a gazdaság mozgósítási feladatokkal kapcsolatos teendői finanszírozására szolgál - az Alaptörvényben meghatározott különleges jogrend esetén - az ágazatok működőképességének, a lakosság ellátásának, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek és a szövetséges fegyveres erők szükségleteinek kielégítése céljából. Az előirányzat terhére a különleges jogrend során felmerülő igények kielégítéséhez szükséges, a Kormány által meghatározott hadiipari kapacitások biztosításához és fenntartásához - a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvényben és a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendeletben meghatározott feltételek szerint - nyújtható támogatás. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

26.

281234

 

 

Nemzetközi szabványosítási feladatok

Az előirányzat támogatást biztosít aa Magyar Szabványügyi Testület nemzetközi feladatainak ellátásához és a szabványok magyar nyelvre történő fordítási költségeinek fedezetére. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Magyar Szabványügyi Testület

1.Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelm útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2.Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

27.

329828

 

 

MKIK támogatása

Az előirányzat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyes közfeladatainak költségvetési támogatására szolgál. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, köztestület

1.Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelm útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2.Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

28.

349562

Nagyvállalati beruházási támogatások

Az előirányzat célja a nagyvállalkozások, továbbá a beruházás hatására a nagyvállalati méretkategóriát elérő kis- és középvállalkozások minimum 100 millió forint elszámolható összköltségű
a) induló vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásainak,
b) az a) ponthoz kapcsolódó energiahatékonysági beruházásainak,
c) az a) ponthoz kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházásainak
a támogatása.
Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

1. Támogatás nagyvállalkozások, továbbá azon kis- és középvállalkozások számára nyújtható, amelyek a támogatott projekt hatására, annak fizikai befejezésének üzleti évében a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontban rögzített nagyvállalatnak minősülnek, amennyiben
a) a fejlesztendő tevékenység a Központi Statisztikai Hivatal által a feldolgozóipari ág (TEÁOR 10-33) vagy építőipari (TEÁOR 41-43) ág körébe sorolt ágazat valamelyikébe esik,
b) a támogatást igénylő vagy kapcsolt vállalkozása Magyarországon rendelkezik saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel,
c) a támogatást igénylő vagy kapcsolt vállalkozása rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszak nem számít bele,
d) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,
e) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,
f) a beruházás a támogatást igénylőnél az átlagos éves nettó árbevétel növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző üzleti év éves nettó árbevételéhez képest,
g) munkahelyteremtési célú beruházás esetén a támogatást igénylő vállalja, hogy a beruházásban érintett székhelyén, telephelyén, fióktelepén vagy kapcsolt vállalkozásánál új munkahelyet létesít legkésőbb a projekt fizikai befejezését követő 60 napon belül, azzal, hogy az újonnan felvételre kerülő munkavállaló nem lehet a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a támogatást igénylőnél kölcsönzött munkaerőként dolgozó munkavállaló, és az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolódó vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy a támogatást igénylő természetes személy többségi tulajdonosa közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye; az újonnan létesített munkahelyek számába csak azon munkavállalók számítanak bele, akikkel a támogatást igénylő a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerinti munkaviszonyt létesít,
h) a támogatást igénylő vállalja, hogy a beruházást a támogatási szerződésben vállalt feltételek mellett az érintett régióban legalább a projekt befejezését követő 5 évig fenntartja,
i) munkahelyteremtési célú beruházás esetén a támogatást igénylő - illetve amennyiben az f) pontban foglaltak teljesítésénél a kapcsolt vállalkozásnál létrehozott munkahelyek is figyelembe vételre kerülnek, úgy a kapcsolt vállalkozás is - vállalja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő vagy ha az magasabb, a támogatást igénylő más támogatási szerződésben rögzített létszámvállalásban szereplő foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámát és ennek a beruházás során létrejött tényleges növekményt, illetve a kölcsönzött munkaerőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 havi átlagállományát a kötelező üzemeltetési időszak alatt fenntartja, azzal, hogy a kölcsönzött munkaerő csökkentésére abban az esetben van lehetőség, ha ezzel egyidejűleg és legalább ezzel megegyező nagyságrendben sor kerül a statisztikai állományi létszám növelésére is,
j) a támogatást igénylő az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítsa és a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja,
k) támogatás ösztönző hatásokkal bír.

2. Nem nyújtható támogatás, ha a támogatási igény:
a) vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,
b) benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,
c) a benyújtója esetében a közigazgatási hatóság határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatását a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 naptári éven belül véglegesen megállapította vagy annak megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,
d) a h) pont hatálya alá tartozó vállalkozások kivételével, benyújtójának a kapcsolt vállalkozásaival egybeszámított foglalkoztatotti létszáma eléri a 12 ezer főt,
e) kutatási infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódik,
f) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,
g) benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,
h) benyújtójában a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja, kivéve az alábbi szak- és alágazati kódú fejlesztendő tevékenységek esetén:
10.11. Húsfeldolgozás, - tartósítás, 10.13. Hús-, baromfihús készítmény gyártása, 10.89. M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása, 15.11. Bőr, szörme kikészítése, 16.21. Falemezgyártás, 16.22. Parkettagyártás, 16.23. Épületasztalos-ipari termék gyártása, 19.20. Kőolaj-feldolgozás, 20.1. Vegyi alapanyag gyártása, 23.6 Beton-, gipsz-, cementtermék gyártása, 25.11 Fémszerkezet gyártása, 29.10. Közúti gépjármű gyártása, 29.31. Járművillamossági-, elektronikai készülékek gyártása, 29.32. Közúti jármű alkatrészeinek gyártása,
i) a benyújtóval szemben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
4. Ávr. 101/A. § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:
a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,
b) bankgarancia,
c) óvadék,
d) biztosítók által vállalt garancia vagy készfizető kezesség.

-

igénybe vehető

-

-

29.

359728

 

 

Jedlik Terv

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) az elektromos meghajtású gépjármű megvásárlásának támogatására,

b) töltőinfrastruktúra kiépítésére,

c) az E-Mobi Nonprofit Kft. elektromobilitási tevékenységével összefüggő működési költségeire,

d) az elektromos töltőinfrastruktúrához kapcsolódó működési költségekre,

e) az elektromos töltőinfrastruktúrához kapcsolódó fizetési, elszámolási és kontrollrendszer kiépítésére és működtetésére,

f) az elektromobilitáshoz, energiahatékonysághoz kapcsolódó tamulmányok, tervek, koncepciók kidolgozásának a finanszírozására,

g) az elektromobilitáshoz, energiahatékonysághoz kapcsolódó marketing és promóciós tevékenység kiadásaira.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet, köztestület, költségvetési szerv, helyi önkormányzat, társasház, lakásszövetkezet, egyházi jogi személy, ügyvédi iroda, ügyvéd, végrehajtói iroda, egyéni közjegyző, közjegyzői iroda, egyéni szabadalmi ügyvivő, szabadalmi ügyvivő iroda

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Bizotsíték lehet:

a) A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék,

f) a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiaádsáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Kom. rendelet 84. § (6) bekezdé a) pontja szerinti törzskönyvi bejegyezés.

-

igénybe vehető

-

visszterhes polgári jogi szerződés alapján

 

 

 

30.

342573

 

 

Intézményi kezességi díjtámogatások

Az előirányzat célja, hogy a Kormány kezességvállalási díjakhoz nyújtandó költségvetési támogatásról szóló egyedi határozatában meghatározott támogatási mértékek figyelembevételével forrást biztosítson

a) a kezességi díjtámogatás rendszerének működtetésében résztvevő, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a támogatóval szerződéses kapcsolatban álló pénzügyi intézmény által 2013. június 15-től kibocsátott forgóeszköz-, beruházási-, illetve európai uniós támogatás önerő- és előfinanszírozására, vállalkozások részére nyújtott új hitelekhez és forgóeszköz-, beruházási-, illetve európai uniós támogatás önerő- és előfinanszírozására, vállalkozások részére nyújtott hitel kiváltására irányuló új hitelszerződéshez vagy szerződésmódosításhoz (ide nem értve a Széchenyi Kártya Program egyes konstrukcióit), a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. mint kezességvállaló intézmény által vállalt kezességi díjhoz kapcsolódó kezességi díjtámogatásra,

b) a kezességi díjtámogatás rendszerének működtetésében résztvevő pénzügyi intézmény által 2013. június 15-től - a Széchenyi Kártya Program egyes konstrukciói és az a) pont szerinti ügyletek kivételével - az egyéb ügyletkörbe tartozó, vállalkozások részére nyújtott új hitelekhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt kezességi díjakhoz kapcsolódó kezességi díjtámogatásra,

c) a 2013. június 15-től vállalkozások részére kibocsátott új bankgarancia-szerződésből, és termelési célú eszközbeszerzéshez kapcsolódó pénzügyi lízingszerződésből, továbbá legfeljebb egyéves futamidejű faktoringszerződésből eredő kötelezettségekhez, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt készfizető kezességekhez kapcsolódó kezességi díjtámogatásra

[az a)-c) pont szerinti jogcímek e sor alkalmazásában együtt: kezességi díjtámogatás], amely nem biztosítható az állami viszontgarancia nélküli kezességi ügyletekhez és a piaci kezességi díjon vállalt kezességi ügyletekhez és nem vehető igénybe kamathoz.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

A kezességi díjtámogatás kedvezményezettje a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalási szolgáltatását igénybe vevő vállalkozás lehet, amelynek a támogatási igény benyújtásának időpontjában nincs esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása és adósként vagy adóstársként nem áll a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési eljárás hatálya alatt.

A kezességi díjtámogatás rendszerének működtetésében résztvevő pénzügyi intézmény a kezességi díjtámogatásra való jogosultság fennállása esetén a kedvezményezettől a kezességi díjnak csak a kezességi díjtámogatással csökkentett részét szedi be, a különbözetet a támogató a kezességi díjtámogatás rendszerének működtetésében résztvevő pénzügyi intézménynek az általa a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. részére megküldött beszámoló alapján fizeti meg.

A kezességi díjtámogatás a támogatói okirat kiállítása és a Kormány honlapján, a kedvezményezett nevére, székhelyére és az elméleti maximális támogatás összegére vonatkozó adattartalommal, havonkénti bontásban való közzététele alapján - amely a támogatói okirat kedvezményezettel való közlésének minősül -, a kezességvállalási szerződés hatályba-lépésének napjától illeti meg a kedvezményezettet.

A kezességvállalási szerződés megszűnése - az Ávr. 96. §-ában meghatározott esetek kivételével - a kezességvállalási szerződés lejáratának vagy megszűnésének időpontjáig esedékes, már kifizetett vagy a kezességvállalási szerződés megszűnéséig járó, még kifizetendő kezességi díjtámogatást nem érinti.

Ha a tőkére vállalt kezesség mértéke nem éri el a Kormány kezességvállalási díjakhoz nyújtandó költségvetési támogatásról szóló egyedi határozatában meghatározott mértéket, a kezességi díjtámogatás mértékét arányosan csökkentve kell megállapítani.

-

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan

-

A pénzügyi intézmény a támogató megbízásából a kezességi díjtámogatás Ávr. 98. § szerinti összegével megterhelheti a kedvezményezettnek a pénzügyi intézménynél vezetett számláját.

-

-

-

31.

 

 

 

Irinyi terv végrehajtása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32.

359662

 

 

 

Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai

Az előirányzat célja az Irinyi Tervben kiemelt ágazatként meghatározott ágazatokba tartozó vállalatok fejlesztéseinek és beruházásainak támogatása, amelyek hozzájárulnak a kiemelt feldolgozóipari ágazatok növekedéséhez.

1. A támogatandó tevékenység az alábbi TEÁOR '08 körébe tartozik:

a) élelmiszeripar: C10., C11., C12., G46.3., I56., M75.

b) egészséggazdaság: A01.28., C21., C26.6., C32.5., G46.46., M72.11., Q86., Q87.

c) járműipar: C22.11., C22.19.,C27.11., C27.20., C30.1.-C30.4., C30.9.

d) védelmi ipar: C25.4., C30.4., C32.99.

e) zöld gazdaság: A01.11., A02.10., A02.20., C10.41., C16.10., C16.29., C19.10., C19.20., C20.11.-C20.17., C20.20., C20.30., C20.41., C20.42., C20.51.-C20.53., C20.59., C20.60., C22.21.-C22.23., C22.29., C25.61., C25.62., D35.11., D35.30., E37.00., E38.11., E38.12., E38.21., E38.22., E38.3., E38.31., E38.32., E39.00., G46.12., G46.13., G46.18., G46.19., G46.69., G46.73., G46.74., G46.77., G46.90.

f) IKT szektor, elektronika ipar: C26.1.-C26.4., C26.8., G46.51., G46.52., J58.2., J61.1.-J61.3., J61.9., J62.01.-J62.03., J62.09., J63.11., J63.12., S95.11., S95.12.

g) speciális gépgyártás: C 26.51, C26.60, C28.1.-C28.4., C28.9., G46.61.-G46.64., G46.66., G46.69., M71.12., M72.19.

h) az a)-g) pontban nem meghatározott TEÁOR tevékenység, abban az esetben, ha a támogatást igénylő igazolni tudja a projekt Irinyi Tervben meghatározott célokkal való összhangját.

2. Az előirányzat által maximum 400 millió forint, minimum 50 millió forint összegű támogatás nyújtható, melyek a projekt összköltségének (ÁFA levonásra jogosultak esetén nettó összköltségének) legfeljebb 50%-a lehet. Induló vállalkozás esetén kizárólag a legkisebb támogatható mérettel rendelkező projekthez nyújtható támogatás.

3. Az előirányzat terhére az alábbi tevékenységek támogathatók a 4. pontban foglaltak szerint:

a) kapacitásbővítés,

b) új létesítmény létrehozása új helyrajzi számon,

c) termékkínálat bővítése,

d) termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások,

e) termékek piacra vitele,

f) kutatási és fejlesztési tevékenység,

g) az f) és h) ponthoz kapcsolódó iparjogvédelem,

h) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 95-97. §-a szerinti innovációs partnerségi eljárás lebonyolításának a megvalósítása,

i) az a)-e) ponthoz kapcsolódó energiahatékonysági beruházás,

j) az a)-e) ponthoz kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházás.

4. Az előirányzat terhére azon 3. pontban foglalt tevékenységek támogathatók, melyek eredménye az alábbiak legalább egyike:

a) új ismeret vagy technológia hasznosítása,

b) jelentős újdonság és szellemi hozzáadott érték,

c) már meglévő tudás vagy funkcionalitás új módon történő hasznosítása,

d) jelentős teljesítmény-növekedés,

e) a termelés költségeinek csökkentése, anélkül, hogy a teljesítmény csökkenne,

f) hatékonyabbá válik a termelésben az anyagáramlási folyamat,

g) a termékfejlesztés rendszerébe integrált ipari szolgáltatások kiépítésére és bővítésére irányulnak,

h) új vagy alapvetően átdolgozott termékek, szolgáltatások és eljárások prototípusfejlesztése,

i) új vagy alapvetően átdolgozott termékek, szolgáltatások és eljárások legalább hazai piacra vitele.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

1. Az F:32. mező 3. pont a)-g) és i)-j) alpontjában foglalt tevékenységek tekintetében a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: kkv. törvény) szerinti kis- és középvállalkozásoknak minősülő gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, amennyiben

a) fejlesztendő tevékenysége F:32. mező 1. pontjában meghatározott ágazat valamelyikébe esik,

b) létszáma - a foglalkoztatási adatok meghatározásánál a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint a kapcsolt- és partnervállalkozások adatait, továbbá kizárólag a támogatást igénylő esetében a kölcsönzött munkaerőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 havi átlagállományát is figyelembe véve - nem haladja meg a 249 főt,

c) a támogatást igénylő vagy kapcsolt vállalkozása Magyarországon rendelkezik saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel,

d) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának - kivéve induló vállalkozásoknak - a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,

e) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának - kivéve induló vállalkozásoknak - a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,

f) a beruházás a támogatást igénylőnél - kivéve induló vállalkozásoknak - az átlagos éves nettó árbevétel növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző üzleti év éves nettó árbevételéhez képest,

g) támogatást igénylő vállalja, hogy amennyiben a támogatott tevékenység beruházás, a támogatási szerződésben vállalt feltételek mellett az érintett régióban legalább a projekt befejezését követő 3 évig fenntartja és a támogatott fejlesztéseket a megvalósítás helyszínén üzemelteti,

h) a támogatást igénylő az elszámolható költségek legalább 50%-át saját forrásból kell, hogy biztosítsa és a támogatási tevékenység megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára be kell mutassa,

i) támogatás csak akkor nyújtható, ha ösztönző hatásokkal bír.

2. Az F:32. mező 3. pont h) alpontja szerinti tevékenység esetén olyan gazdasági társaság, egyéni cég, szövetkezet, európai részvénytársaság, valamint európai szövetkezet is támogatható, amelyik megfelel az 1. pont a), c)-f) és h)-i) alpontjában foglaltaknak.

3. Nem nyújtható támogatás az 1. és 2. pontban meghatározottak részére, ha a támogatási igény:

a) vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,

b) benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

c) a benyújtója esetében a közigazgatási hatóság határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatását a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 naptári éven belül véglegesen megállapította vagy annak megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,

d) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a támogatás odaítélésének időpontjában nem per- és igénymentes, kivéve, ha a támogatást kérelmező az igényjogosultja, vagy az igény a beruházás érdekében jött létre, továbbá kivéve, ha az ingatlant a helyi önkormányzat javára bejegyzett vételi jog vagy visszavásárlási jog terheli, ha azok gyakorlására a helyi önkormányzat csak azzal a feltétellel jogosult, ha a beruházás meghiúsult,

e) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére, vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,

f) benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,

g) a benyújtóval szemben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia,

c) pénzügyi inétzmény vagy biztosító által vállalt készfizető kezesség,

d) óvadék.

-

igénybe vehető

-

33.

368417

 

 

 

Beszállítói-
fejlesztési Program

1. Az előirányzat célja a Beszállítói Fejlesztési Program keretében meghatározott ágazatokhoz kapcsolódó fejlesztések támogatása. Támogatás az integrátor nagyvállalatnak (a továbbiakban ezen előirányzat esetén: nagyvállalat) és hozzá a program keretében együttműködési megállapodással kapcsolódó mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtható.

Támogatás akkor nyújtható, amennyiben egy nagyvállalat legalább öt mikro-, kis- és középvállalkozással köt együttműködési megállapodást és így legalább öt mikro-, kis- és középvállalkozás igényel támogatást. Egy nagyvállalat és a hozzá kapcsolódó mikro-, kis- és középvállalkozások által együttesen megvalósítandó fejlesztéseket ezen előirányzat keretében összefoglalóan projektnek minősül, amely az egyes mikro-, kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok által megvalósítandó részprojektekből áll össze. Amennyiben egy nagyvállalat már legalább öt mikro-, kis-és középvállalkozással támogatási kérelmet benyújtott, akkor a kérelem benyújtását követően az adott nagyvállalathoz kapcsolódó további beszállító(k) csatlakozhat(nak) a projekthez, annélkül, hogy a nagyvállalatnak újra kérelmet kellene benyújtania.

A támogatandó tevékenység az alábbi területek valamelyikéhez kapcsolódik:

– járműipar,

– elektronikai, digitális technológia,

– kötöttpályás járműgyártás,

– buszgyártás,

– orvostechnológia,

– védelmi ipar.

2. Az előirányzat terhére egy kedvezményezett részére legalább 20 millió forint, legfeljebb 200 millió forint összegű támogatás nyújtható, amely az adott részprojekt összköltségének legfeljebb 100%-a lehet. A támogatás mértéke minden kedvezményezett esetén egyedileg, a támogatási szerződésben kerül meghatározásra és rögzítésre.

3. Az előirányzat terhére az alábbi tevékenységek támogathatók a 4-5. pontban foglaltak szerint:

a) kapacitásbővítés,

b) a meglévőnél magasabb minőséget biztosító gépek és szerszámok beszerzése,

c) meglévő gépek minőségének fejlesztése kiegészítő eszközökkel,

d) termékkínálat bővítése,

e) termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások,

f) menedzsment folyamatok optimalizálása,

g) humán erőforrás fejlesztése, képzés, továbbképzés, tanácsadás formájában,

h) minősítés megszerzésére irányuló szervezetfejlesztés,

i) kutatási és fejlesztési tevékenység,

j) iparjogvédelem,

k) az a)- e) ponthoz kapcsolódó energiahatékonysági beruházás,

l) az a)-e) ponthoz kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházás.

4. A 3. pontban foglalt támogatandó tevékenység által megvalósuló részprojektek a beszállítói képességek javítását kell, hogy szolgálják az alábbiak közül legalább egy területen:

– minősített beszállítói státusz elérése,

– innovációs és gyártástechnológiai kapacitáshiány oldása (a beszállítók felkészítése arra, hogy a tesztelési, gyártástechnológiai és minőségbiztosítási rendszereik technológiai fejlesztése optimális módon történjen),

– a beszállító munkaerő-állományának felkészítése egyrészt a beszállítói státuszból adódó feladatokra, valamint általában az érintett iparágban felmerülő új kihívásokra.

5. A 3. pontban foglalt támogatandó tevékenység eredménye az alábbiak legalább egyike:

a) új ismeret vagy technológia hasznosítása,

b) jelentős újdonság és szellemi hozzáadott érték,

c) már meglévő tudás vagy funkcionalitás új módon történő hasznosítása,

d) jelentős teljesítmény-növekedés,

e) a termelés költségeinek csökkentése, anélkül, hogy a teljesítmény csökkenne,

f) hatékonyabbá válik a termelésben az anyagáramlási folyamata,

g) új vagy alapvetően átdolgozott termékek, szolgáltatások és eljárások prototípusfejlesztése,

h) új vagy alapvetően átdolgozott termékek, szolgáltatások és eljárások legalább hazai piacra vitele,

i) szervezeti illetve menedzsment folyamatok optimalizálása,

j) hatékonyság növelése a vállalkozás valamely termelési vagy működési folyamatában,

k) a vállalkozás az Ipar 4.0 fejlettségi szintjét javítja.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

I. Mikro-, kis- és középvállalkozások

1. Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, a kkv. törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásoknak minősülő vállalkozások, amennyiben

a) fejlesztendő tevékenységük F:33. mező 1. pontjában meghatározott területek valamelyikébe tartozik,

b) a mikro-, kis-és középvállalkozás együttműködési megállapodással kapcsolódik nagyvállalathoz, amely integrátorként a program keretében együttműködik a mikro-, kis-és középvállalkozásokkal;

c) a támogatás ösztönző hatásokkal bír.

2. Nem nyújtható támogatás az 1. pontban meghatározottak részére, ha a támogatási igény:

a) vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,

b) benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

c) a benyújtója nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, azaz a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

ca) ismételten,

cb) a korábbival azonos és

cc) ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság, vagy a bírság megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,

d) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére, vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,

e) benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,

f) a benyújtóval szemben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn,

g) benyújtója és a nagyvállalat között a kkv. törvényben meghatározott kapcsolódó- vagy partnervállalkozási kapcsolat áll fenn.

II.Nagyvállalat

1. Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalkozások , amennyiben:

a) fejlesztendő tevékenységük F:33. mező 1. pontjában meghatározott területek valamelyikébe tartozik,

b) a támogatást igénylő vagy kapcsolt vállalkozása rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele,

c) a támogatást igénylő rendelkezik működő beszállító fejlesztési programmal és értékelő rendszerrel,

d) a támogatás ösztönző hatásokkal bír.

2. A védelmi ipar területén működő, 100%-ban állami tulajdonban álló vállalkozások esetében az e pontban meghatározott feltételek közül a foglalkoztatotti létszámkorlátot nem kell alkalmazni.

3. Nem nyújtható támogatás, ha a támogatási igény:

a) vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,

b) benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,

c) a benyújtója nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, azaz a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

ca) ismételten,

cb) a korábbival azonos és

cc) ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság, vagy a bírság megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,

d) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére, vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,

e) benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,

f) a benyújtóval szemben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia,

c) pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt készfizető kezesség,

d) óvadék.

-

igénybe vehető

-

34.

367906

 

 

 

Kötöttpályás járműgyártás fejlesztése

1.Az előirányzat célja az Irinyi Tervben kiemelt ágazatként meghatározott járműiparon belül a kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének megvalósítása. Az előirányzat terhére a Millenniumi földalatti és Fogaskerekű

a) prototípusának tervezése,

b) prototípusainak gyártásának elindítása

kerül finanszírozásra.

2. A finanszírozandó tevékenységek az alábbi TEÁOR '08 körébe tartoznak: C32.20, M72.19.

3. Az előirányzat az alábbi 1. pontban foglalt tevékenységekkel kapcsolatos kiadásokra biztosít forrást a 4. pontban foglaltak szerint:

a) kapacitásbővítés,

b) kutatási és fejlesztési tevékenység,

c) a b) alponthoz kapcsolódó iparjogvédelem,

d) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 95-97. § szerinti innovációs partnerségi eljárás lebonyolításának a megvalósítása.

4. Az előirányzat azon 1. pontban foglalt tevékenységekkel kapcsolatos kiadásokra biztosít forrást, melyek eredménye az alábbiak legalább egyike:

a) új ismeret vagy technológia hasznosítása,

b) jelentős újdonság és szellemi hozzáadott érték,

c) már meglévő tudás vagy funkcionalitás új módon történő hasznosítása,

d) jelentős teljesítmény-növekedés,

e) új vagy alapvetően átdolgozott termékek, szolgáltatások és eljárások prototípusfejlesztése.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

a) A F:34. mező 1. pont a) pontjában olyan költségvetési szerv, gazdasági társaság, amely rendelkezik olyan tapasztalattal, ami alkalmassá teszi a millennium földalatti jármű prototípus terveinek elkészítésére.

b) A F:34. mező 1. pont b) pontjában az a) pontban kiválasztott költségvetési szerv vagy gazdasági társaság által javasolt magyarországi székhellyel/telephellyel/fiókteleppel rendelkező gazdasági társaság, amely képes legyártani az F:34. mezőnek megfelelő jármű prototípusokat.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) bankgarancia,

c) óvadék,

d) biztosítók által vállalt garancia vagy készfizető kezesség.

-

-

-

Visszterhes polgári jogi jogviszony alapján

-

-

-

35.

368428

Ipar 4.0. program

1. Az előirányzat célja a magyar ipar versenyképességének erősítése az Ipar 4.0. technológiák alkalmazásával, a vállalati folyamatok teljes körére kiterjedően. Az előirányzatból nyújtandó támogatás által az alábbi területeken megvalósuló fejlesztések, együttműködések és hálózatok kialakítása valósulhat meg:
a) az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform munkacsoportja által kidolgozott koncepció alapján megvalósuló projektek,
b) gyártáshoz kapcsolódó belső logisztikai folyamatok automatizálása, horizontális, és vertikális rendszerintegráció,
c) felhőalapú technológiák továbbfejlesztése, felhasználása a gyártási, és logisztikai folyamatokban,
d) intelligens mechatronikai rendszerek (autonóm robotok; autonóm járművek) kialakítása, rendszerbe állítása a gyártás és logisztika területén,
e) additív gyártási technológiák alkalmazása, továbbfejlesztése.

2. Az 1. pontban foglalt célok megvalósulása érdekében a támogatás mértékének és a támogatási döntés meghatározásánál az alábbi szempontok érvényesülhetnek:
a) legalább 20,0 millió forint, legfeljebb 500,0 millió forint összegű támogatás nyújtható, amely adott projekt összköltségének legfeljebb a támogatási kategória szerint meghatározott mértéke lehet,
b) konzorcium esetében a támogatási intenzitás konzorciumi tagonként sem haladhatja meg a vonatkozó támogatási kategóriákra vonatkozó mértéket,
c) a támogatás mértéke, intenzitása minden kedvezményezett esetén egyedileg, a támogatási szerződésben kerül meghatározásra,
d) előnyt jelentenek a munkahelyteremtési vállalások.

3. Az 1. pontban foglalt célok megvalósítása érdekében a támogatható tevékenység:
a) eszközbeszerzés,
b) meglévő eszköz átalakítása, továbbfejlesztése,
c) termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló beruházás,
d) immateriális javak beszerzése,
e) külföldi rendezvényeken való részvétel,
f) demonstrációs képzések szervezése.
Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

1. A kkv. törvény szerinti mikro- kis és középvállalkozás, nagyvállalat, felsőoktatási vagy közoktatási, köznevelési intézmény.
2. Támogatás nyújtható, amennyiben:
a) a fejlesztendő tevékenység a Központi Statisztikai Hivatal által a feldolgozóipari ágak, és az IKT szektor (TEÁOR 10-33; 61-63; ) körébe sorolt ágazatok valamelyikébe esik,
b) a támogatást igénylő Magyarországon rendelkezik saját tulajdonú székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel,
c) 1. pontban foglalt szervezetek a F:35 mezőben foglalt célokat önállóan, vagy közösen, konzorciumban valósítják meg; konzorciumi megvalósítás esetén a résztvevőknek konzorciumi megállapodást kell kötniük egymással,
d) a foglalkoztatási adatok meghatározásánál a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. mellékletében rögzített módszertan szerint a kapcsolt- és partnervállalkozások adatait, továbbá kizárólag a támogatást igénylő esetében a kölcsönzött munkaerőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 havi átlag állományát is figyelembe kell venni,
e) a támogatást igénylő vagy kapcsolt vállalkozása rendelkezik legalább három lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, amelybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele,
f) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,
g) a támogatást igénylőnek vagy kapcsolt vállalkozásának a támogatási igény benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszege meghaladja a projekt elszámolható összköltségét,
h) a beruházás a támogatást igénylőnél az átlagos éves nettó árbevétel növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző üzleti év éves nettó árbevételéhez képest,
i) munkahelyteremtési célú beruházás esetén a támogatást igénylő vállalja - melyet a támogatási döntést követően nem vonhat vissza -, hogy a beruházásban érintett székhelyén, telephelyén, fióktelepén vagy kapcsolt vállalkozásánál új munkahelyet létesít legkésőbb a projekt fizikai befejezését követő 60 napon belül, azzal, hogy az újonnan felvételre kerülő munkavállaló nem lehet a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban a támogatást igénylőnél kölcsönzött munkaerőként dolgozó munkavállaló, és az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolódó vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy a támogatást igénylő természetes személy többségi tulajdonosa közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye; az újonnan létesített munkahelyek számába csak azon munkavállalók számítanak bele, akikkel a támogatást igénylő a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerinti munkaviszonyt létesít,
j) a támogatást igénylő vállalja, hogy a beruházást a támogatási szerződésben vállalt feltételek mellett az érintett régióban legalább a projekt befejezését követő 3 évig fenntartja,
k) munkahelyteremtési célú beruházás esetén a támogatást igénylő - illetve amennyiben a g) pontban foglaltak teljesítésénél a kapcsolt vállalkozásnál létrehozott munkahelyek is figyelembevételre kerülnek, úgy a kapcsolt vállalkozás is - vállalja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban meglévő vagy ha az magasabb, a támogatást igénylő más támogatási szerződésben rögzített létszámvállalásban szereplő foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámát és ennek a beruházás során létrejött tényleges növekményét, illetve a kölcsönzött munkaerőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 havi átlagállományát a kötelező üzemeltetési időszak alatt fenntartja, azzal, hogy a kölcsönzött munkaerő csökkentésére abban az esetben van lehetőség, ha ezzel egyidejűleg és legalább ezzel megegyező nagyságrendben sor kerül a statisztikai állományi létszám növelésére is,
l) a támogatást igénylő a támogatás és a projekt összköltsége közti különbséget saját forrásból biztosítja,
m) támogatás ösztönző hatásokkal bír.
3. Nem nyújtható támogatás az 1. pontban foglaltak részére, ha a támogatási igény:
a) olyan beruházás megvalósításához kapcsolódik, amelyekhez a támogatást igénylő jogosult a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatás igénylésére,
b) olyan beruházás megvalósítására irányul, amely azonos célra már más magyar költségvetési, vagy Európai Uniós forrásból támogatást nyert,
c) vállalkozásban történő részesedés szerzésére irányul,
d) benyújtójának lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó nyilvántartott adó- vagy egyéb köztartozása van, kivéve, ha a tartozás szerint illetékes hatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett,
e) a benyújtója esetében a közigazgatási hatóság határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatását a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 naptári éven belül véglegesen megállapította vagy annak megállapítására irányuló eljárás a támogatási kérelem benyújtásakor folyamatban van,
f) kutatási infrastuktúra kiépítéséhez, vagy alapkutatáshoz kapcsolódik,
g) benyújtója a beruházást vagy a fejlesztést olyan bérelt vagy lízingelt ingatlanon kívánja megvalósítani, amely esetében a bérleti, illetve a lízing szerződés kizárólagos joggal nem biztosítja a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét legalább a kötelező üzemeltetési időszak idejére, vagy a befektető nem vállalja, hogy bérleti, illetve a lízing szerződés lejárta előtt a fenti feltételeknek megfelelő helyszín rendelkezésre állását igazolja,
h) benyújtója vagy kapcsolt vállalkozása az Európai Bizottság korábbi döntése alapján jogellenes és a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban részesült, és ezért a támogatás visszafizetésére kötelezték és ezen visszafizetési kötelezettségének nem tett eleget,
i) a benyújtóval szemben a 651/2014/EU bizottsági rendelet 1. cikk (4) bekezdés c) pontja szerinti támogatási rendszerből való kizárás hatálya áll fenn.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
3. Jogszabály alapján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.
4. Ávr. 101/A. § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

előirányzat-átcsoportosítással, egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:
a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,
b) biztosító vagy pénzügyi intézmény által vállalt garancia,
c) biztosító vagy pénzügyi intézmény által vállalt készfizető kezesség,
d) óvadék.

-

igénybe vehető

36.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

37.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

38.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

39.

244190

 

 

Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok

Az előirányzat a miniszter és az irányítása alá tartozó intézmények nemzetközi szervezetekben betöltött tagságához kapcsolódó tagdíjfizetési, hozzájárulási kötelezettségeinek finanszírozásául, továbbá egyes nemzetközi szervezetekben való tagdíjfizetési kötelezettségek, nemzetközi szervezetekben, szakmai rendezvényeken való részvétel támogatására szolgál.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

nemzetközi szervezet

 

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

-

-

 

gazdasági társaság, szakszervezet, civil szervezet

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

 

 

 

40.

367162

 

 

A 2007-2013. évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközeinek felhasználása és kezelése

Az előirányzat fedezetet nyújt

a) visszatérítendő támogatásként az Irinyi Terv végrehajtásához szükséges egyes intézkedésekről szóló 1442/2016. (VIII. 17.) Korm. határozatban, a Kecskemét Fejlődéséért Alap előkészítési feladatairól szóló 1154/2016. (III. 25.) Korm. határozatban, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésébe tartozó, egyes kiemelt gazdaságfejlesztési, iparpolitikai és versenyképességi célokat szolgáló tőkealapok létrehozásáról szóló 1599/2016. (XI. 8.) Korm. határozatban foglaltakra,

b) a 2007-2013. évek közötti operatív programok visszaforgó pénzeszközei terhére hozott Kormány döntések végrehajtására,

c) a hazai kis- és középvállalkozási szektor - elsősorban középvállalkozások - pénzügyi ismereteinek, önálló külső finanszírozási képességének növelésére, tőzsdei és nemzetközi piacokon történő jelenlétének erősítésére, valamint nemzetközi hálózatosodásuk elősegítésére az ún. ELITE program hazai implementálásával és felhasználásával,

d) a kis- és középvállalkozások tőzsdei bevezetésének a vissza

helyi önkormányzat, alapkezelő, gazdasági társaság

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

4. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részeletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítményarányosan

a támogatási szerződésben meghatározott határidőig

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék.

-

igénybe vehető

-

visszterhes polgári jogi szerződés alapján

-

-

-

41.

296880

 

 

Nemzetgazdasági programok

Az előirányzat a miniszter felelősségi körébe tartozó feladat ellátásához, szakmai program támogatásához használható fel, így különösen:

a) belgazdasági szakágazati feladatok, programok támogatásához;

b) nemzetgazdasági és szakmai programokkal összefüggő média megjelenések támogatásához;

c) gazdaságtervezéssel összefüggő feladatok finanszírozásához;

d) munkaerőpiaci és képzési szakágazati feladatok támogatására;

d) egyéb gazdaságpolitikai szakmai célok és feladatok finanszírozására.

Az előirányzat tartalmazza a kezelésével és működtetésével járó költségeket is, valamint fedezetet nyújt a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, civil szervezet,szakszervezet, helyi önkormányzat, köztestület, költségvetési szerv

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

igénybe vehető

-

42.

269590

 

 

Fejezeti általános tartalék

Az év közben előre nem látható kiadások fedezetére szolgál.

fejezeti kezelésű előirányzat, költségvetési szerv

előirányzat-átcsoportosítás alapján

-

előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan, teljesítésarányosan

-

-

-

-

-

43.

359495

 

 

Az egykori Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházások támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházások, felújítások kiadásaira,

b) a Nemzetgazdasági Minisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezéséhez szükséges további intézkedésekről szóló 1097/2017. (III. 2.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja szerinti nonprofit korlátolt felelősségű társaság működéséhez, feladatellátásához.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

gazdasági társaság

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Ávr. 101/A § alapján támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) zálogjog,

c) garancia,

d) kezesség,

e) óvadék.

-

-

-

44.

368584

 

 

Költségvetési előrejelzések pontosságának javítása

Az előirányzat célja az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok várható kiadási és bevételi pontosításához szükséges intézkedések finanszírozása. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

költségvetési szerv

Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

-

előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan, teljesítésarányosan

-

-

-

-

-

45.

 

 

Munkaerőpiaci és képzési feladatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

46.

294702

 

 

Országos Foglalkozatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatása

Az előirányzat az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. működésének és feladatellátásának támogatására nyújt fedezetet. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

47.

359084

 

 

Szakképzési Centrumok által ellátott felnőtt oktatási tevékenység finanszírozása

Az előirányzat forrást biztosít a Szakképzési Centrumok által ellátott felnőttoktatás keretében megszervezett képzések kapcsán felmerült kiadásokhoz kiadásokhoz a szakképzési centrumok felnőttoktatási tevékenységének normatív támogatásáról szóló NGM rendelet alapján.

költségvetési szerv

A szakképzési centrumok felnőttoktatási tevékenységének normatív támogatásáról szóló NGM rendelet alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

igénybe vehető

-

48.

352240

 

 

Szakképzési rendszer átalakításával kapcsolatos kiadások

Az előirányzat célja:

a) a szakképzési rendszer átalakításával összefüggő kiadások,

b) Szakképzési Centrumokhoz kapcsolódó felújítás, fejlesztés, beruházás támogatása.

gazdasági társaság, költségvetési szerv, önkormányzat, központi kezelésű előirányzat, civil szervezet

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Jogszabály alapján, pályázati rendszeren kívül - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

3. Ávr. 101/A. § szerinti támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel, előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó

felhatalmazó nyilatkozata.

igénybe vehető

 

49.

355284

 

 

Munkavédelmi célú támogatások

Az előirányzat célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés támogatása.

költségvetési szerv, gazdasági társaság

1. Egyedi döntés alapján, pályázat útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó

felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

50.

362028

 

 

Váci Fejlesztő Központ létrehozása és működtetése

Az előirányzat fedezetet biztosít:

a) a volt ferences rendház épületének többfunkciós fejlesztést biztosító, pályaorientációs központként és munkaképesség-vizsgáló állomásként, illetve tudományos kutató- és módszertanfejlesztő központként a Piarista Rend Magyar Tartománya fenntartásában működő, mentorszolgáltatást nyújtó és mentorképző munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő speciális fejlesztő központ előkészítő, átalakítási, rekonstrukciós, felújítási és beruházási munkálatok elvégzésére,

b) az a) ponthoz kötődően a szomszédos régészeti épület felszíni rendezésére, a váci ferences templom külső rekonstukciójára,

c) a váci munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő speciális fejlesztő központ berendezéseire, eszközbeszerzéseire,

d) a váci munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő speciális fejlesztő központ működéséhez, szakmai tevékenységének az ellátásához és ezzel összefüggésben a szakmai koncepicó elkészítéséhez és a részletes szakmai program kidolgozásához.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NGM-t terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

egyház, egyházi jogi személy, civil szervezet, költségvetési szerv

1. Egyedi döntés alapján, pályázati rendszeren kívül, kérelem útján - támogatási szerződéssel vagy támogatói okirattal.

2. Ávr. 101/A. § szerinti támogatói okirattal.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

A kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó

felhatalmazó nyilatkozata.

-

-

-

51.

352139

 

Fejezeti stabilitási tartalék

Az előirányzat a Kvtv. 19. § (6) bekezdése alapján a Kormány engedélyével, az általános meghatározott célra, ütemezés szerint használható fel.

költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, központi kezelésű előirányzat

-

-

előirányzat-átcsoportosítással - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

-

-

52.

 

 

Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

53.

334228

 

 

Uniós programok árfolyam-különbözete

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból származó támogatások árfolyamveszteségeinek Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) felé történő rendezése.

-

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

-

Kincstár

54.

334239

 

 

Egyéb, EU által nem térített kiadások

1. Az Európai Unió általi pénzügyi kizárásoknak, továbbá az intervenciós felvásárlásokhoz kapcsolódó járulékos költségek Európai Unió által nem térített részének a KESZ felé történő rendezése.

2. a korábbi évek átmeneti támogatási projektjeihez kapcsolódó visszafizetési kötelezettség rendezése.

3. az adók módjára behajtandó köztartozások állami adóhatóság általi végrehajtásához kapcsolódóan felmerült végrehajtási költségek azon részének finanszírozása, amelyek a végrehajtás során nem térültek meg.

4. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 46. § (7) bekezdése szerinti hitelezői nyilvántartásba-vételi díj megelőlegezése és

5. a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 34. § (1) bekezdése szerinti végrehajtási költség megelőlegezése.

-

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

-

Kincstár

55.

 

 

Európai uniós fejlesztési programok

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

56.

 

 

 

Európai Területi Együttműködés (2014-2020)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57.

342873

 

 

 

Duna Transznacionális Program

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) az európai területi együttműködési célkitűzés keretében

megvalósuló Duna Transznacionális Programban

történő eredményes magyarországi részvételhez, nemzeti hozzájáruláshoz,

b) a Duna Transznacionális Program keretében

meghirdetett pályázatokon nyertes projektek

ba) központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén a

projektrész teljes költségvetésének 15,0%-át, nem központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén pedig a projektrész

teljes költségvetésének 10,0%-át meg nem haladó hazai

társfinanszírozásához,

bb) hazai kedvezményezett projektjéhez nyújtott európai uniós

hozzájárulás 30,0%-át meg nem haladó megelőlegezéséhez,

c) a tagállami helytállási kötelezettségből adódó visszafizetések

teljesítéséhez,

d) az előirányzat kezelésével és működtetésével járó költségekhez.

Helyi önkormányzat, költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, szövetkezet, egyház, köztestület, irányító hatóság, európai területi társulás. A hazai társfinanszírozás esetén a Duna Transznacionális Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy az a kedvezményezett részesülhet költségvetési támogatásban, aki rendelkezik devizaszámlával és vállalja, hogy ha szabálytalanság esetén az uniós hozzájárulás visszafizetendő részét a vezető kedvezményezett részére határidőre nem fizeti vissza, ezen összeget a hitelesítési tevékenységre kijelölt szervezet részére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti késedelmi kamattal növelten fizeti vissza. Megelőlegezés tekintetében a Duna Transznacionális Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy nem központi költségvetési szerv vagy nem megyei önkormányzat akkor részesülhet megelőlegezésben, ha a projektrész elszámolható összköltsége eléri vagy meghaladja az 550 ezer eurót.

1. Hazai társfinanszírozás esetén külön pályáztatás nélkül a Duna Transznacionális Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel támogatási szerződés alapján.

2. Megelőlegezés esetén a Duna Transznacionális Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel a programszintű támogatási döntést követően benyújtott támogatási kérelem alapján - az uniós támogatási szerződés hatálybalépését követően - megkötött támogatási szerződés alapján.

előleg biztosítható

Megelőlegezés esetén az utolsó uniós hozzájárulás-részlet kifizetésének a hazai kedvezményezett számláján történt jóváírását követő 30 napon belül. Irányító hatóság, az audit és igazoló hatósági feladatokat ellátó költségvetési szerv részére biztosított visszatérítendő támogatás esetén az uniós forrás az irányító hatóság, az audit és igazoló hatósági feladatokat ellátó költségvetési szerv számláján történő jóváírást követő 30 napon belül. Egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) jelzálogjog,

c) hitelintézet által nyújtott garancia.

-

-

igénybe vehető

58.

342884

 

 

 

Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) az európai területi együttműködési célkitűzés keretében

megvalósuló Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési programban történő eredményes magyarországi részvételhez, nemzeti hozzájáruláshoz,

b) az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek

ba) központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén a projektrész teljes költségvetésének 15,0%-át, nem központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén pedig a projektrész teljes költségvetésének 10,0%-át meg nem haladó hazai társfinanszírozásához,

bb) hazai kedvezményezett projektjéhez nyújtott európai uniós hozzájárulás 30,0%-át meg nem haladó megelőlegezéséhez,

c) a tagállami helytállási kötelezettségből adódó visszafizetések teljesítéséhez,

d) az előirányzat kezelésével és működtetésével járó költségekhez.

Helyi önkormányzat, költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, szövetkezet, egyház, köztestület, irányító hatóság, európai területi társulás. A hazai társfinanszírozás esetén az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy az a kedvezményezett részesülhet költségvetési támogatásban, aki rendelkezik devizaszámlával és vállalja, hogy ha szabálytalanság esetén az uniós hozzájárulás visszafizetendő részét a vezető kedvezményezett részére határidőre nem fizeti vissza, ezen összeget a hitelesítési tevékenységre kijelölt szervezet részére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti késedelmi kamattal növelten fizeti vissza. Megelőlegezés tekintetében az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy nem központi költségvetési szerv vagy nem megyei önkormányzat akkor részesülhet megelőlegezésben, ha a projektrész elszámolható összköltsége eléri vagy meghaladja az 550 ezer eurót.

1. Hazai társfinanszírozás esetén külön pályáztatás nélkül az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel kötött támogatási szerződés alapján.

2. Megelőlegezés esetén az Interreg CENTRAL EUROPE transznacionális együttműködési program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel a programszintű támogatási döntést követően benyújtott támogatási kérelem alapján - az uniós támogatási szerződés hatálybalépését követően - megkötött támogatási szerződés alapján.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

Megelőlegezés esetén az utolsó uniós hozzájárulás-részlet kifizetésének a hazai kedvezményezett számláján történt jóváírását követő 30 napon belül.

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) jelzálogjog,

c) hitelintézet által nyújtott garancia.

-

-

igénybe vehető

59.

342895

 

 

 

INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) az európai területi együttműködési célkitűzés keretében

megvalósuló INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési

Programban történő eredményes magyarországi részvételhez, nemzeti hozzájáruláshoz,

b) az INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek

ba) központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén a projektrész teljes költségvetésének 15,0%-át, nem központi költségvetési szerv hazai kedvezményezettje esetén pedig a projektrész teljes költségvetésének 10,0%-át meg nem haladó hazai társfinanszírozásához,

bb) hazai kedvezményezett projektjéhez nyújtott európai uniós hozzájárulás 30,0%-át meg nem haladó megelőlegezéséhez,

c) a tagállami helytállási kötelezettségből adódó visszafizetések teljesítéséhez,

d) az előirányzat kezelésével és működtetésével járó költségekhez.

Helyi önkormányzat, költségvetési szerv, gazdasági társaság, civil szervezet, szövetkezet, egyház, köztestület, irányító hatóság, európai területi társulás. A hazai társfinanszírozás esetén az INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy az a kedvezményezett részesülhet költségvetési támogatásban, aki rendelkezik devizaszámlával és vállalja, hogy ha szabálytalanság esetén az uniós hozzájárulás visszafizetendő részét a vezető kedvezményezett részére határidőre nem fizeti vissza, ezen összeget a hitelesítési tevékenységre kijelölt szervezet részére az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerinti késedelmi kamattal növelten fizeti vissza. Megelőlegezés tekintetében az INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettje, azzal, hogy nem központi költségvetési szerv vagy nem megyei önkormányzat akkor részesülhet megelőlegezésben, ha a projektrész elszámolható összköltsége eléri vagy meghaladja az 550 ezer eurót.

1. Hazai társfinanszírozás esetén külön pályáztatás nélkül az INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel kötött támogatási szerződés alapján.

2. Megelőlegezés esetén az INTERREG EUROPE Interregionális Együttműködési Program keretében meghirdetett pályázatokon nyertes projektek hazai kedvezményezettjeivel a programszintű támogatási döntést követően benyújtott támogatási kérelem alapján - az uniós támogatási szerződés hatálybalépését követően - megkötött támogatási szerződés alapján.

előleg biztosítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

Megelőlegezés esetén az utolsó uniós hozzájárulás-részlet kifizetésének a hazai kedvezményezett számláján történt jóváírását követő 30 napon belül.

Biztosíték lehet:

a) a kedvezményezett valamennyi - jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető - fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata,

b) jelzálogjog,

c) hitelintézet által nyújtott garancia.

-

-

igénybe vehető

60.

342906

 

 

 

INTERACT III. Interregionális Együttműködési Program

Az előirányzat fedezetet biztosít

a) az európai területi együttműködési célkitűzés keretében megvalósuló INTERACT III Interregionális Együttműködési Programban történő eredményes magyarországi részvételhez,

b) az ITERACT III. Interregionális Együttműködési Program nemzeti hozzájárulásához,

c) a kezelésével járó költségekhez.

irányító hatóság

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

-

-

-

-

2. melléklet az 50/2017. (XII. 29.) NGM rendelethez

Az Ár- és belvízvédelmi kártalanítási feladatok előirányzatból kártalanításra jogosult személyek fizetendő éves díja

A lakóingatlan (lakás céljára szolgáló felépítmény) szerződésben meghatározott értéke (Ft)

A lakóingatlan helye szerinti település veszélyeztetettségi besorolása és a fizetendő éves díj (Ft)

„A” kategória

„B” kategória

„C” kategória

0-1 000 000

5 000

4 000

3 000

1 000 001 - 2 000 000

6 500

5 200

3 900

2 000 001 - 3 000 000

8 000

6 400

4 800

3 000 001 - 4 000 000

9 500

7 600

5 700

4 000 001- 5 000 000

11 000

8 800

6 600

5 000 001 - 6 000 000

12 500

10 000

7 500

6 000 001 - 7 000 000

14 000

11 200

8 400

7 000 001- 8 000 000

15 500

12 400

9 300

8 000 001 - 9 000 000

17 000

13 600

10 200

9 000 001 - 10 000 000

18 500

14 800

11 100

10 000 001 - 11 000 000

20 000

16 000

12 000

11 000 001- 12 000 000

21 500

17 200

12 900

12 000 001 - 13 000 000

23 000

18 400

13 800

13 000 001 - 14 000 000

24 500

19 600

14 700

14 000 001 - 15 000 000

26 000

20 800

15 600

1

A rendeletet a 9/2018. (X. 19.) PM rendelet 61. §-a hatályon kívül helyezte 2018. október 20. napjával.

2

A 3. § 7. pontja a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 3. § 20. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 3. § 23. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 3. § 24. pontja a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § 26. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 3. § 29. pontja a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (1) bekezdés 3. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

Az 5. § (1) bekezdés 39. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az 5. § (1) bekezdés 67. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

11

Az 5. § (1) bekezdés 76. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

12

Az 5. § (1) bekezdés 77. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

Az 5. § (1) bekezdés 99. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

14

Az 5. § (1) bekezdés 100. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

15

Az 5. § (1) bekezdés 101. pontját a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 7. § (1) bekezdés 14. pontja a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

17

A 7. § (2) bekezdését a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 23. alcímet (50. §) a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 26. alcímet (56. §) a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 29. alcímet (59–62. §) a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 76. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

22

Az 1. melléklet a 2/2018. (II. 6.) NGM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére