• Tartalom

38/2017. (XII. 29.) BM utasítás

38/2017. (XII. 29.) BM utasítás

a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás módosításáról1

2017.12.30.

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésnek általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével – a Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével – a következő utasítást adom ki:

1. § A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 38/2017. (XII. 29.) BM utasításhoz


1. A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás (a továbbiakban: Iratkezelési Szabályzat) 25. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„25. A rendszergazda feladatai a következők:
a) elektronikus érkeztetőkönyv, iktatókönyvek nyitása, lezárása, iktatóhelyhez rendelése,
b) irattári tételszámok karbantartása,
c) az elektronikus iratkezelési szoftverhez kapcsolódó
ca) hozzáférési jogosultságok,
cb) egyedi azonosítók,
cc) helyettesítési jogok
beállítása,
d) az üzemeltetési és adatbiztonsági követelmények betartása,
e) az iratkezelési szoftverben tárolt adatok archiválása.”

2. Az Iratkezelési Szabályzat 28. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„28. A jogosultság regisztrálását, módosítását és – az iratkezelő rendszerben az ügyiratokkal történő maradéktalan elszámolást követő – megvonását írásban kell kezdeményezni. Ennek kezdeményezésére névre szóló jogosultságdokumentáció szolgál. Az erre vonatkozó előírásokat a minisztérium Informatikai Biztonsági Szabályzata tartalmazza.”

3. Az Iratkezelési Szabályzat 48. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„48. A minisztérium és szervei részére a központi papíralapú küldemény elosztását az Állami Futárszolgálat végzi. A BM központi épületébe érkezett küldeményeket az Állami Futárszolgálat – futárjegyzékkel együtt – naponként többször, az elsőbbségi küldeményeket, az „azonnal”, „sürgős” vagy más hasonló jelzésű küldeményeket soron kívül továbbítja közvetlenül a Központi Postázó részére, illetve veszi át a papír alapon továbbítandó küldeményeket.”

4. Az Iratkezelési Szabályzat 50. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„50. Az érkezett küldeményeket
a) a címzett,
b) az illetékes hivatali egység ügykezelője,
c) a vezető által feljogosított személy vagy
d) a Központi Postázó ügykezelője
bontja fel.”

5. Az Iratkezelési Szabályzat 110. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„110. Közvetlenül a minisztériumhoz benyújtott vagy beérkezett papíralapú iratokat az érkeztetéssel egyidejűleg dokumentumszkenner segítségével digitalizálni és hitelesíteni kell, majd az érkeztető számhoz kell rendelni. A saját készítésű iratok elektronikus példányát az iktatószámhoz kell szerelni.”

6. Az Iratkezelési Szabályzat 112. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„112. A Kr. 2. mellékletében meghatározott küldeményeken kívüli nem szkennelhető papíralapú iratok körét az Iratkezelési Szabályzat 3. függeléke, valamint a papíralapú küldemények elektronikus irattá történő átalakításáról szóló BM utasítás határozza meg.”

7. Az Iratkezelési Szabályzat 122–122/A. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„122. Amennyiben papíralapú hiteles kiadmányról kell papíralapú hiteles másolatot készíteni, az eredeti iratról készült fénymásolaton az alábbi hitelesítési záradékot kell elhelyezni:
a) az „Az eredeti papíralapú dokumentummal egyező!” szöveget,
b) a hitelesítés keltét,
c) nyomtatott betűvel a hitelesítést végző személy nevét és beosztását,
d) a hitelesítő személy saját kezű aláírását, valamint
e) a kiadmányok hitelesítésére használt hivatalos bélyegző lenyomatát.
122/A. Amennyiben elektronikus hiteles kiadmányról kell papíralapú hiteles másolatot készíteni, a papíralapú másolaton az alábbi tartalmú hitelesítési záradékot kell elhelyezni:
a) az „Az elektronikus dokumentumban foglaltakkal egyező tartalmú irat!” szöveget,
b) a kiadmányozó nevét,
c) elektronikus ügyintézést biztosító szerv nevét,
d) a kiadmányozás időpontját,
e) másolatkészítő szervezet nevét,
f) másolat hitelesítésére jogosult személy nevét,
g) másolat hitelesítésére jogosult személy aláírását,
h) másolat keltezését, valamint
i) a kiadmányok hitelesítésére használt hivatalos bélyegző lenyomatát.”

8. Az Iratkezelési Szabályzat a következő 122/B. ponttal egészül ki:
„122/B. Amennyiben a hiteles kiadmány több oldalból áll, a hiteles másolatkészítő gondoskodik a papíralapú hiteles másolat lapjainak elválaszthatatlan módon történő összekapcsolásáról. Hiteles másolat kiadásánál az iktatókönyvben az irat adatainál dokumentálni kell, hogy kinek, mikor adtak ki hiteles másolatot.”

9. Az Iratkezelési Szabályzat 136. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„136. Az irat határidő-nyilvántartásba, vagy irattárba helyezését a kiadmányozásra jogosult vagy az általa felhatalmazott ügyintéző aláírásával és a rávezetés időpontjának megjelölésével és/vagy az iratkezelési szoftver megfelelő felületének kitöltésével engedélyezi. A határidőt év, hó, nap megjelöléssel az ügyben eljáró ügyintézőnek kell meghatározni.”

10. Az Iratkezelési Szabályzat 137. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„137. Az ügykezelőnél kell határidő-nyilvántartásba helyezni azt az iratot, amelynek végleges elintézése vagy selejtezése valamilyen közbeeső intézkedés elvégzése, feltétel bekövetkezése után válik lehetővé.”

11. Az Iratkezelési Szabályzat 239. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„239. Az elektronikus postafiókra érkező elektronikus file (word vagy más formátumú dokumentum) érkeztetését az iratkezelési rendszerben végre kell hajtani.”

12. Az Iratkezelési Szabályzat 241. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„241. Az elektronikus irat aláírásának érvényességét ellenőrizni kell.”

13. Az Iratkezelési Szabályzat 243. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„243. A levelezőrendszeren érkezett és a minisztérium feladatkörébe tartozó ügyet keletkeztető e-mail, fax beérkezését az iratkezelési szoftver érkeztető nyilvántartásában kell dokumentálni.”

14. Az Iratkezelési Szabályzat 245/A. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„245/A. A nem NOVA SZEÜSZ, vagy POSTASZEÜSZ automatikus elektronikus küldési móddal továbbított, kiadmányozott elektronikus irat címzetthez való megküldéséről az ügyben eljáró hivatali egység ügykezelője gondoskodik.”

15. Az Iratkezelési Szabályzat 247. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„247. Az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszeren kívüli ügyfelek részére elektronikusan hitelesített küldeményt
a) a Kr.-ben foglaltak alapján küldött, „Posta SZEÜSZ elektronikus küldés”,
b) az Ügyfélkapuval rendelkező ügyfelek részére az „Ügyfélkapu (elektronikus küldés állampolgárnak)”,
c) a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerhez csatlakozott hivatalok részére a „Hivatali kapu (elektronikus küldés hivatalnak)”
d) hivatal elektronikus levelezőrendszerébe az „E-mail”
példánykezelési mód kiválasztásával kell megküldeni.”

16. Az Iratkezelési Szabályzat 249. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„249. Elektronikus levelezőrendszeren keresztül állampolgárnak, az „E-mail” példánykezelési mód kiválasztásával iratot csak akkor lehet küldeni, ha a címzett az elektronikus kapcsolattartás módjáról a Rendelkezési Nyilvántartásban rendelkezett, és az e-mailen történő kapcsolattartást megjelölte, vagy azt – az elektronikus levélcíme megadása mellett – kifejezetten kéri, vagy a Rendelkezési Nyilvántartásban nem rendelkezett az ügyfél a kapcsolattartás módjáról, és megkeresését elektronikus levélben küldte be.”

17. Az Iratkezelési Szabályzat 253. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„253. A Kr. 2. mellékletében, a papíralapú küldemények elektronikus irattá történő átalakításáról szóló BM utasításban, valamint az Iratkezelési Szabályzat 3. függelékében felsorolt küldeményekkel kapcsolatos válaszlevelek megküldése hagyományos módon, papír alapon történik.”

18. Az Iratkezelési Szabályzat 2. függelékének helyébe a következő rendelkezés lép:
A BM HIVATALI SZERVEZETEI (HIVATALI EGYSÉGEK) IRATTÁRI TERVE
Az irattári terv az egységes iratkezelés érdekében az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a Miniszterelnökség és a minisztériumok feladat- és hatásköréhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, és meghatározza a selejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét. Az irattári terv általános és különös részre tagozódik.
Az ügy típusát, iratképző szerv szerinti hovatartozását, az irat selejtezhetőség szerinti besorolását és a levéltári átadás időpontját az irattári tervben rögzített irattári jel mutatja.
Az irattári jel összetevői:
1. Tételszám:
a) Mind az általános, mind a különös rész tételei esetében az irattári tételszám első jegye(i) meghatározzá(k) (betűjellel) a rendszerbeli elhelyezkedést:
Belügyminisztérium betűjele (BM) = Különös rész.
b) A különös részben a Belügyminisztérium rövidített betűjeléhez–a Belügyminisztériumra utaló és feladatköréhez igazodó rendszerezésben–sorszámok kapcsolódnak, amelyek meghatározzák az ügy típusát. Ezt a típuson belül három- vagy négyjegyű sorszám követi, amely meghatározza az adott típuson belüli ügyiratkört.
2. Selejtezési idő: szám, amely meghatározza a kiselejtezendő irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát években, vagy „N” jel, amely meghatározza a nem selejtezendő tételeket.
3. Lt. (Levéltár): a levéltári átadás határideje években, a tényleges átadás időpontjáról a minisztérium és az illetékes levéltár esetenként állapodik meg.
„MV” jelzés esetén az illetékes levéltár mintavételezéssel állapítja meg, hogy a tétel mely ügyiratait veszi át. A „HN” (határidő nélkül őrzendő) jelölés meghatározza a határidő nélkül ügyviteli érdekből a minisztérium irattárában maradó iratok körét, az iratok ügyviteli értékének megszűnése után a minisztérium és az illetékes levéltár közösen dönt az átadás időpontjáról.
Azoknál a tételeknél, amelyek esetében egy jövőbeni esemény bekövetkezését követő megőrzési idő került meghatározásra (pl. „lejárat után 5 év”, „a végrehajtást követően 5 év”, „szerződés teljesítését követően 5 év, visszavonásig”), az ügyiratok megőrzési ideje a jövőbeni esemény bekövetkezésével egyidejűleg, a selejtezése az ügyiratok érvényességének lejártakor kezdődik. Az ezekbe az irattári tételekbe tartozó ügyiratokat a 136–139/a. pontban meghatározott előírásoknak megfelelően kell a megőrzési időig kezelni.
4. Külső szervtől vagy személytől érkezett, hiteles elektronikus másolattá alakítandó, emellett papír alapon is megőrzendő iratok ügykörei, amelyen belül mindig egyedileg kell vizsgálni az érkezett papíralapú példány megőrzési kötelezettségét:
a) a kormányzati munkával, jogalkotással,
b) szervezettel és működéssel, munkaügyekkel,
c) gazdasági és ingatlanügyekkel,
d) hazai és Európai Uniós finanszírozású támogatási szerződésekkel,
e) nyilvántartásokkal, okmányokkal,
f) önkormányzatokkal, vízügyi szakterülettel
összefüggő iratok.

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Tételszám

Megnevezés

Selejtezési idő
(év)

Lt.

A jogalkotással és a kormányzati munkával kapcsolatos ügyek iratai

A101

A minisztérium jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok,
közjogi szervezetszabályzó eszközök és ezek tervezetei, koordinációs iratai

N

15

A102

Más minisztérium, szerv jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei, koordinációs iratai

5

A103

Az Alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatos iratok

5

A104

Az alapvető jogok biztosa megkereséseivel kapcsolatos iratok

5

A105

Az Állami Számvevőszék megkereséseivel kapcsolatos iratok

5

A106

Országgyűlési képviselői, bizottsági önálló indítványokkal, képviselői megkeresésekkel, kérdésekkel, interpellációkkal kapcsolatos iratok

5

A107

A minisztérium vezetésével működő tárcaközi bizottságok iratai

N

15

A108

Nem minisztériumi vezetéssel működő tárcaközi bizottságok iratai

5

A109

Egyéb tárcaközi bizottságok iratai

5

A110

Más minisztérium, állami szerv tevékenységével, intézkedéseivel kapcsolatos megkeresések, módszertani útmutatók, segédletek, koordinációs megbeszélések, tárgyalások iratai

5

A111

Tárcaközlöny kiadásának iratai

10

A112

Jogszabály-értelmezéssel kapcsolatos iratok

5

A113

Belügyi ágazati szakpolitikai stratégiák végrehajtásával kapcsolatos iratok (stratégiákban, akciótervekben, intézkedési tervekben előírt feladatok előkészítő és koordinációs iratai, módszertani anyagok, a végrehajtás során keletkező dokumentumok)

N

15

Szervezet és működés

A201

Minisztérium alapításával kapcsolatos iratok

N

15

A202

A szervezet működésével kapcsolatos alapszabályozás (SzMSz)

N

15

A203

A szervezet működésével kapcsolatos egyéb szabályozás,
egyéb szabályzatok, ügyrendek stb.

N

15

A204

Belső utasítások, körlevelek

N

15

A205

A kormányváltáskor készített összefoglaló jelentések

N

15

A206

A miniszter országgyűlési képviseletének elősegítésével, helyettesítésével, a parlamenti munkával kapcsolatos iratok

5

A207

Politikai pártokkal, parlamenti frakciókkal kapcsolatos iratok

N

15

A208

Kormánykabinet, egyéb kabinet üléseivel kapcsolatos emlékeztetők a kabinet működtetéséért felelős tárcánál

N

15

A209

Kormánykabinet, egyéb kabinet üléseivel kapcsolatos egyéb iratok a kabinet munkájában részt vevő más tárcáknál

5

A210

Közigazgatási államtitkári értekezletre beküldött előterjesztések,
egyéb iratok az előterjesztésért felelős tárcánál

N

15

A211

Közigazgatási államtitkári értekezletre beküldött előterjesztések, emlékeztetők, egyéb iratok az értekezleten részt vevő tárcánál

5

A212

Kormányülésre, Kabinetülésre beküldött előterjesztés, jegyzőkönyv, napirend, egyéb iratok az előterjesztésért felelős tárcánál

N

15

A213

Kormányülésre beküldött előterjesztés, jegyzőkönyv, napirend,
egyéb iratok a részt vevő tárcánál

5

A214

Kormánydöntések, rendeletek, határozatok, egyéb dokumentumok

5

A215

A minisztériumi szaktanácsadó testület, miniszteri értekezlet, államtitkári, vezetői stb. értekezlet működése során keletkezett jegyzőkönyvek, emlékeztetők, egyéb iratok és ezek mellékletei (előterjesztések stb.)

N

15

A216

Egyéb vezetői értekezletekről (apparátusi értekezlet, főosztályvezetői stb. értekezlet) készült jegyzőkönyvek, feljegyzések, emlékeztetők és ezek mellékletei (előterjesztések stb.)

N

15

A217

Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal kapcsolatos ügyek

3

A218

Hosszabb időtartamra vonatkozó (távlati, többéves, éves intézkedési, végrehajtási tervek stb.) tervek, munkatervek, munkaprogramok

N

15

A219

Időszaki és eseti tervek, munkatervek, munkaprogramok az előterjesztő szervezeti egységeknél a végrehajtást követően

5

A220

A minisztérium irányítása alá tartozó szervektől beérkező hosszú távú tervek, munkatervek, munkaprogramok javaslatok, tervek

N

HN

A221

Időszaki (1 évnél rövidebb) jelentések, beszámolók (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról stb.) az előterjesztő szervezeti egységeknél

5

A222

A minisztérium irányítása alá tartozó szervektől beérkező jelentések, beszámolók, statisztikai jelentések, kimutatások (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról stb.) javaslatok

5

A223

Hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves, összefoglaló) statisztikai jelentések, kimutatások

N

15

A224

Időszaki (1 évnél rövidebb) statisztikai jelentések, kimutatások a készítő, előterjesztő szervezeti egységeknél

5

A225

Szervezetre és a létszámra vonatkozó jelentések, javaslatok, fejlesztéstervek, kimutatások

N

15

A226

A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

N

15

A227

A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való hosszabb távú együttműködés iratai

N

15

A228

A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos egy-egy alkalomra vonatkozó, kevésbé jelentős együttműködés iratai

5

A229

A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos intézkedési tervek

N

15

A230

Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő
és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos elvi, koncepcionális jelentőségű ügyek

N

15

A231

Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő
és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos együttműködési megállapodások, értekezletek, emlékeztetők

N

15

A232

Civil szférával [hazai és nemzetközi társadalmi szervezetekkel, jogvédő
és kisebbségi (nemzetiségi) szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal] és egyházakkal stb. kapcsolatos egyedi, kisebb jelentőségű ügyek iratai

5

A233

Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt, elvi jelentőségű ügyek iratai

N

15

A234

Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt, kisebb jelentőségű ügyek iratai

5

A235

A minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó kérelmek, megkeresések, javaslatok, bejelentések, panaszügyek

5

A236

A minisztérium feladat- és hatáskörébe nem tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek iratai, illetőleg ügyintézés céljából végleg eredetben továbbított iratok kísérő iratai

2

A237

Központi közigazgatási szervek által tájékoztatás céljából megküldött jelentősebb tartalmú iratok

5

A238

Központi közigazgatási szervek által egyéb tájékoztatás céljából megküldött iratok stb.

2

A239

Vezetői utasítás alapján iktatásra kerülő egyéb iratok, (értekezletekkel, előadásokkal, bemutatókkal, szolgáltatásokkal stb.) tájékoztatók, beszámolók, meghívók, ismertetők, ajánlatok, köszönőlevelek stb.

1

A240

Kutatásokkal, tanulmányokkal kapcsolatos iratok

N

15

A241

A minisztériumi testületi szervek tagjainak, valamint a minisztérium tárcaközi és nemzetközi szervezetekben való képviseletét ellátó megbízása és nyilvántartása

15

A242

Gazdasági társaságokban, Felügyelő Bizottságokban, Vállalati Tanácsban betöltendő funkciók

N

HN

A243

Rendezvények, konferenciák szervezésével kapcsolatos iratok

5

A244

Bizottságokkal és tanácsadó testületekkel kapcsolatos anyagok

10

A245

Fordítási, tolmácsolási, protokoll ügyek iratai

5

A246

Felsővezetők közvetlen hatáskörébe tartozó egyéb levelezés

5

Ügyvitel

A301

Miniszter–munkakör átadás-átvétel során keletkezett iratok

N

15

A302

Államtitkár–munkakör átadás-átvétel során keletkezett iratok

N

15

A303

Munkakör átadás-átvétel során keletkezett iratok vezetők és munkatársak esetén

5

A304

Kutatási engedély ügyek iratai

5

A305

Főnyilvántartó könyv

N

HN

A306

Iktatókönyv, név- és tárgymutató (papíralapú, továbbá elektronikus iktatás esetén az évente archivált adatállományok)

N

15

A307

A nyílt iratok továbbítását igazoló futárjegyzék, lezárás után

3

A308

Az irat átadására, továbbítására vonatkozó nyilvántartás
(lezárt kézbesítőkönyv, átadókönyv, átmenő napló, kölcsönzési napló stb.)

3

A309

Minősített adat továbbítására vonatkozó lezárt nyilvántartás
(belső átadókönyv, külső kézbesítőkönyv stb.)

15

A310

Iratok átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés

N

HN

A311

Iratok selejtezéséről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek, megsemmisítési jegyzőkönyvek és az ezzel kapcsolatos levelezés

N

A312

Iratok minősítésének felülvizsgálatával kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok (javaslatok, határozatok stb.)

10

A313

A kiadmányozáshoz használt, a szigorú számadású bélyegzők, negatív pecsétnyomók, az érvényes aláírás-bélyegzők és hivatalos célra felhasználható elektronikus aláírások nyilvántartása, selejtezésükről, visszavonásukról készült jegyzőkönyvek

N

A314

Egyéb bélyegzők nyilvántartása és a bélyegzők selejtezéséről készült jegyzőkönyv

3

A315

A Központi Irattárban őrzött iratanyagról készült nyilvántartások (gyarapodási és fogyatéki napló, iratbefogadási jegyzőkönyv stb.)

N

A316

A 335/2005. Korm. rendelet 26. §-ában meghatározott iratok (téves címzés, helytelen kézbesítés esete, amennyiben a feladó nem állapítható meg)

2

A317

Ügyiratból adatszolgáltatás

5

A318

Iratmegismerési engedélyek iratai minősített iratok esetén

N

HN

A319

Az ügyvitelt érintő külső szervezetekkel folytatott levelezés

5

A320

Iratkezeléssel kapcsolatos egyéb levelezések

5

A321

Irattárolás megvalósításával kapcsolatos iratok, szerződések
(lejáratát követően), egyéb levelezés

5

A322

Okmányok átvételét igazoló visszaérkezett tértivevények, a visszaérkezést követő

fél év

A323

Ügyfélkapu regisztrációs eljárással kapcsolatos iratok

1

A324

Minősített adat továbbítására vonatkozó lezárt futárjegyzék-nyilvántartás

8

A325

A minősített iratok továbbítását igazoló futárjegyzék lezárás után

15

Humán erőforrás és munkaügyek (személy-, bér- és munkaügyek)

A401

Foglalkoztatási jogviszonnyal szorosan összefüggő (szabadság, betegállomány, gyed, gyermekápolási díj stb.) iratok

5

A402

Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő egyéb (pl. illetmény, munkaköri leírás, elismerés stb.) iratok a szervezeti egységeknél

2

A403

Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő beszámolók, jelentések stb.

2

A404

Hazai és nemzetközi álláspályázatok, felhívások

2

A405

A minisztérium által kiírt pályázatokkal kapcsolatos iratok

5

A406

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülök alkalmazásával kapcsolatos felvételi kérelem, önéletrajz, javaslat iratai

5

A407

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos felvétel meghiúsulása esetén a szervnél keletkezett iratok

2

A408

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos pályázatok elbírálásáról készült jegyzőkönyv és azzal kapcsolatos iratok

5

A409

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos kinevezésre, megbízásra, munkakörváltozásra vonatkozó javaslatok, kikérők

10

A410

Különböző foglalkoztatási jogviszony megszüntetésére vonatkozó kérelem, javaslat, kikérők

10

A411

Különböző foglalkoztatási jogviszonyú állomány tagja részéről előterjesztett kérelem, panasz

10

A412

Különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos megkeresések, iránymutatások, körlevelek

10

A413

Különböző foglalkoztatási jogviszonyú dolgozók igazgatási ügyeinek ügyintézésével kapcsolatos iratok (szolgálati idő, nyugdíj megállapítás, béradat, iskolai végzettség stb.)

5

A414

A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos iratok (személyi anyag), a jogviszony megszüntetését követő

50

A415

A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos kutatás, betekintés, tájékoztatás

5

A416

Vagyonnyilatkozat-tétellel kapcsolatban keletkezett iratok

*

A417

A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos szolgálati, munkáltatói
és nyugdíjas igazolványokkal kapcsolatos megkeresések, megrendelések, adatszolgáltatások

5

A418

A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos hatósági igazolványok kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos iratok

3

A419

A fegyelmi és kártérítési eljárások iratai

10

A420

Elismerésre, különböző szintű kitüntetésre, jutalmazásra vonatkozó javaslatok

5

A421

Védnökségek, díjak

8

A422

Más szervezet vagy személy elismerési jogkörébe tartozó jutalmazási javaslatok

5

A423

Kitüntetésekkel, elismerésekkel kapcsolatos egyéb levelezések, átiratok

5

A424

Elismerés adását tartalmazó egyedi (név szerint) határozatok

10

A426

Képzés, továbbképzés tanulmányi szerződéseinek irattári példányai, a képzés befejezését követő vállalt idő után

1

A427

Oktatásigazgatási, képzési ügyek egyéb iratai

5

A428

Szociális bizottsággal, esélyteremtéssel, esélyegyenlőséggel és egyenlő bánásmóddal kapcsolatos iratok

3

A429

Bérgazdálkodással, bérnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok

10

A430

Létszámgazdálkodással, létszámnyilvántartással és adatszolgáltatással kapcsolatos iratok

10

A431

Egészségügyi és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos gyógyító-megelőző, közegészségügyi iratok

3

A432

Egészségügyi és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos munkabaleseti jegyzőkönyv

5

A433

Érdekegyeztetéssel kapcsolatos jegyzőkönyvek és ezek mellékletei

N

15

A434

Ágazati érdekképviseleti szervekkel történő levelezések iratai

3

A435

Közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos adatszolgáltatás és levelezés

3

A436

Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) működtetésével kapcsolatos iratok

N

15

A437

Közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kezelésével, megismerésével és közzétételével kapcsolatos iratok

5

A438

A minisztérium és a felügyelete alá tartozó szervezetek részére rendezett képzések, továbbképzések kezdeményezése

5

A439

Intézmények és gazdasági társaságok miniszteri kinevezésű vezetőinek kinevezése, jogviszony megszüntetése

10

A440

Munkahelyi balesettel kapcsolatos iratok a szervezeti egységeknél

5

A441

Külszolgálat, gyakornokprogram

N

HN

A442

Egyéb státuszon állók ügyei (TS kereten foglalkoztatottak, EU elnökségi Státusz, Roma Program keretében foglalkoztatottak, FAO alkalmazottak, PÉP programban részt vevők) stb.

60

A443

Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos iratok (felszólítás, igazolás, átadás-átvétel, továbbítás)

5

* A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megszűnését vagy a kötelezett általi új vagyonnyilatkozat tételét követően vissza kell adni a kötelezettnek.

Gazdasági ügyek

A501

Beszerzésre, anyagjavítás igénylésre, selejtezésre vonatkozó
(nagyobb értékű) iratok

5

A502

Beszerzésre, anyag-, javításigénylésre, selejtezésre vonatkozó
(kisebb értékű) iratok

2

A503

Leltározással kapcsolatos iratok a szervezeti egységeknél

5

A504

Pénzügyi levelezés (megbízási szerződésekhez kapcsolódó teljesítésigazolás, illetményelőleg-kérelmek, reprezentációs kerettel kapcsolatos levelezések stb.)

5

A505

Ingatlan tulajdonjogára, vagyonkezelői jogára, használati jogára, ingatlant terhelő szolgalmi és egyéb teherként nyilvántartott jogra vonatkozó iratok

N

HN

A506

Szerződések nyilvántartásával kapcsolatos iratok

N

HN

A507

Szerződések iratai (lejárat után)

5

A508

Peres, illetve nem peres eljárással kapcsolatos iratok

10

A509

Egyéb jogi ügyekkel, jogi tanácsadással, tájékoztatással kapcsolatos iratok

1

A510

Egy évet meghaladó pénzügyi kötelezettségvállalás engedélyezésével kapcsolatos iratok

8

A511

Közbeszerzéssel, valamint központi közbeszerzéssel kapcsolatos iratok

– az eljárás
lezárását
követően
5
vagy
– a szerződés
teljesítését
követően,
5
vagy
a jogorvoslati
eljárás
jogerős
befejezéséig




A512

A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos folyó évi tervezés, fejezeti költségvetés

N

15

A513

A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos következő évi terv

3

A514

A fejezeti költségvetés tervezésével kapcsolatos évközi módosítás

3

A515

A fejezet (címek, alcímek) előirányzat-módosítás

10

A516

Államkincstári pénzellátás

8

A517

Kormányzati pénzügyi döntések minisztériumi végrehajtása kormányhatározat alapján (pl. RKI, zárolás stb.)

8

A518

Nem állami normatív finanszírozással kapcsolatos iratok

8

A519

A fejezet és költségvetési szervei általános és operatív gazdálkodásszabályozás iratai

8

A520

Központi beruházás iratai

8

A521

Gazdasági társaságok és költségvetési szervek alapítása, átalakítása, megszüntetése

N

15

A522

A minisztériumhoz tartozó gazdasági társaságok működésével összefüggő iratok

10

A523

A fejezet zárszámadásával kapcsolatos iratok

8

A524

Személyi juttatás

8

A525

Adózással, társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos egyéni panaszügyek

5

A526

Adózással, társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatás-bekérés, összesítés

2

A527

Munkaügyi adatszolgáltatás külső szervek felé (KSH stb.)

5

A528

Bérpolitikai intézkedések végrehajtása

8

A529

Illetményszámfejtéssel kapcsolatos iratok

10

A530

Társadalombiztosítással összefüggő iratok

10

A531

Számviteli éves költségvetési beszámoló (Igazgatás)

N

15

A532

Számviteli éves költségvetési beszámolót alátámasztó leltár, leltárkiértékelés, főkönyvi kivonat

10

A533

Könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatok

8

A534

Szigorú számadású bizonylatok

8

A535

Számvitellel kapcsolatos szabályozási anyagok, állásfoglalások, körlevelek

8

A536

Évközi mérlegjelentés és anyagai

10

A537

Leltárhiány megtérítésére vonatkozó iratok

8

A538

Bírságok pénzügyi lebonyolításával összefüggő iratok

8

A539

Gazdálkodás monitoringjával összefüggő gazdasági elemzések iratai

3

A540

Gazdálkodás monitoringjával összefüggő bérpolitikai intézkedések előkészítésével kapcsolatos iratok

3

A541

Gazdálkodás monitoringjával összefüggő elektronikus adattárak működtetéséhez kapcsolódó iratok

3

A542

Építési és bontási engedély, közbeszerzést lezáró határozat, kivitelezési dokumentáció egy példánya, műszaki átadás-átvételi üzembe helyezési, valamint garanciális bejárásról készült jegyzőkönyvek, épületátadási dokumentációk

15

A543

Beruházással és felújítással kapcsolatos iratok

5

A544

Beruházási tervvel, igénybejelentéssel kapcsolatos pénzügyi iratok, építési, tervezési megbízási és vállalkozási szerződések, valamint fontosabb beruházási iratok

10

A545

Ingatlan használatára vonatkozó megállapítások, szerződések, dokumentációk: kincstári vagyoni körbe be- és kikerülés, kijelölés

N

HN

A546

Ingatlan használatára vonatkozó megállapítások, szerződések, dokumentációk: elidegenítés, csere, értékesítés, tulajdonjog átadás-átvétel

N

HN

A547

Ingatlan használatára vonatkozó megállapítások, szerződések, dokumentációk

N

HN

A548

Ingatlan használatára vonatkozó megállapítások, szerződések, dokumentációk hosszú távú (10 év feletti) bérleti szerződések

15

A549

Ingatlan- és lakásgazdálkodással kapcsolatos levelezések

5

A550

Ingatlan- és lakásgazdálkodással kapcsolatos rövid távú (10 év alatti) bérleti szerződések és bérleti jogviszony lejárta után

3

A551

Saját vagyonkezelésű ingatlanra vonatkozó építési, megosztási határozatok

N

HN

A552

Saját vagyonkezelésű ingatlanra vonatkozó ingatlanügyi hatósági nyilvántartással kapcsolatos iratok

N

HN

A553

Ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó vagyonkezelési szerződések
és módosításai

N

HN

A554

Ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó egyéb dokumentációk

15

A555

Ingatlangazdálkodással, elhelyezéssel kapcsolatos adatszolgáltatások, változásjelentések

5

A556

Ingatlangazdálkodással, elhelyezéssel kapcsolatos egyéb anyagok

5

A557

Lakásügyekkel kapcsolatos nyilatkozatok, engedélyek

15

A558

Lakásügyekkel kapcsolatos bérlőkijelölési jogok

15

A559

Lakásügyekkel kapcsolatos adásvételi szerződések

15

A560

Lakásügyekkel kapcsolatos egyéb megállapodások

15

A561

Lakásügyekkel kapcsolatos lakásügyi panaszok

1

A562

Lakásépítés, -vásárlás munkáltatói kölcsönnel kapcsolatos iratok
(lejárat után)

8

A563

Tárgyévet követő évi költségvetés és kapcsolódó iratok

N

15

A564

Tárgyévet követő évi költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

A565

Elemi költségvetés (Igazgatás)

N

15

A566

Elemi költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

A567

Éves gazdasági program

N

15

A568

Egy évet meghaladó időszakra vonatkozó – középtávú – tervezések iratanyaga

10

A569

Középtávú gazdasági program

N

15

A570

Költségvetési gazdálkodás értékelését bemutató szöveges beszámoló

N

15

A571

Alkalomszerűen elrendelt – költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó – időszaki beszámolók, adatszolgáltatások más szervek részére

5

A572

Előirányzatok nyilvántartása, módosítása

8

A573

Átutalásokkal kapcsolatos iratok (számlák kiegyenlítése)

8

A574

Kötelezettségvállalások nyilvántartása

10

A575

Működéshez kapcsolódó ügyek a Magyar Államkincstárral

2

A576

Működéshez kapcsolódó ügyek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal

2

A577

Működéshez kapcsolódó ügyek egyéb szervekkel, szervezetekkel

2

A578

Egyéb engedélyeztetési ügyek (jármű használatának, szolgáltatás igénybevételének eseti engedélyeztetése stb.)

2

A579

Képzési, továbbképzési, szakképzési költségelszámolások,
egyéb igazolások

5

A580

A minisztériumnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kapcsolatos ügyei

N

15

A581

A minisztériumnak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel kapcsolatos ügyei

N

15

A582

A minisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek tevékenységével összefüggő pénz-, hitel- és készletgazdálkodás, jövedelemszabályozás

10

A583

Bér dosszié anyagai személyenként: járulék nyilvántartás, magánnyugdíjpénztári járulék nyilvántartás, bérkarton, béremelési
és jutalmazási előterjesztések, segélyezési egyéni lapok

50

A584

Ellátások kifizetésének bizonylatai

8

A585

Családtámogatással kapcsolatos iratok: családi pótlék, gyes, anyasági támogatás (a folyósítás megszűntét követően)

8

A586

Baleseti rokkantsági ügyek

50

A587

Halálos munkahelyi balesetek ügyei

N

HN

A588

Munkabalesetek és foglalkozási betegségek

8

A589

Összesítő elszámolás, járulékbevallás-statisztika

8

A590

Adóelszámolás évenként intézeti szinten

8

A591

Béren kívüli juttatások (ruházati költségtérítés, üdülési hozzájárulás stb.)

8

A592

Különjuttatás iratai

8

A593

Illetményelőleg-nyilvántartás (lejáratot követően)

8

A594

Helyettesítések

8

A595

Kereseti igazolások

5

A596

Munkába járás költségeinek térítése

8

A597

KSH és egyéb munkaügyi statisztikák

N

15

A598

Munkáltatói kölcsönben részesültek ügyei (lejáratot követően)

5

A599

Jelenléti ívek

8

A600

A költségvetési fejezetek (címek, alcímek és költségvetési szervek)
éves költségvetései, beszámolói, mellékletei, számviteli nyilvántartásai

N

15

A601

Fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásához kapcsolódó iratok

12

A602

Állami feladatok ellátására szolgáló pénzeszközökkel és vagyonnal való gazdálkodás ellenőrzésének iratai

12

A603

Gazdasági ügyekkel (mobiltelefon, személygépkocsi, informatikai eszközök, elhelyezés stb.) kapcsolatos iratok

5

A604

Pénzkezeléssel kapcsolatos adminisztratív ügyek iratai

10

A605

Központosított illetményszámfejtéssel kapcsolatos iratok

10

A606

Gazdálkodással és költségvetéssel kapcsolatos adminisztratív ügyek iratai

5

A607

Miniszteri emléktárgyraktárral kapcsolatos iratok, (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás)

5

A608

Nemzetközi protokoll raktárral kapcsolatos iratok (jegyzőkönyvek, leltárfelvételi ívek, készletkimutatás)

5

A609

Rendezvényekkel, ünnepségek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok (megrendelések, pénzügyi elszámolások, átiratok)

5

A610

Miniszteri elismerési keret tervezésével, felhasználásával, elszámolásával kapcsolatos iratok

5

A611

Miniszteri emléktárgyak beszerzésével kapcsolatos iratok
(pályázatok, jegyzőkönyvek, keretszerződések)

5

A612

Ingóvagyon-értékesítés, vagyonkezelői jog átadás-átvételi iratai

5

A613

Fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek gazdálkodásával kapcsolatos ügyek iratai

10

Ellenőrzés

A701

A minisztériumban végzett belső ellenőrzések iratai

N

15

A702

Ellenőrzési szervezet működésével kapcsolatos ügyek iratai

10

A703

Ágazati programokra irányuló vizsgálatok

15

A704

A minisztérium irányítása, felügyelete alá tartozó háttérintézmények
belső ellenőrzésének iratai

N

15

A705

Éves tervezési, ellenőrzési, beszámolási feladatok

15

A706

A minisztérium és más (központi államigazgatási) szervek közötti ellenőrzési együttműködéssel kapcsolatos ügyek iratai

10

A707

Egyéb európai uniós forrással kapcsolatos ellenőrzés

15

A708

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatai és az ehhez kapcsolódó iratok

N

15

A709

Az Állami Számvevőszék vizsgálatai és az ehhez kapcsolódó iratok

N

15

A710

Külső szerv által a minisztériumnál végzett ellenőrzésről, vizsgálatokról készült iratok (a KEHI és ÁSZ kivételével)

10

A711

Külső szerv által a minisztérium irányítása (felügyelete stb.) alá tartozó szervezeteknél végzett ellenőrzésről, vizsgálatokról készült iratok
(a KEHI és ÁSZ kivételével)

10

A712

A minisztérium felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és társaságok belső ellenőrzésével kapcsolatos iratok

5

A713

Ellenőrzések szabályozásával, módszertanával kapcsolatos iratok

5

A714

Minősített adatvédelemmel kapcsolatos ellenőrzés iratai

5

A715

A minisztérium felügyelete és irányítása alá tartozó szervek szakmai ellenőrzésével kapcsolatos iratok

N

15

Informatika

A801

Kormányzati informatika fejlesztésének elvi, stratégiai, szabályozási ügyei

N

15

A802

Informatikával, e-közigazgatással foglalkozó kormányzati bizottságok iratai

N

15

A803

Informatikai közbeszerzési normatívák (kialakítás, gépbeszerzés), e-közbeszerzés iratai

10

A804

Ágazati informatikai stratégiák, felmérések iratai, tervek ellenőrzése, egyeztetése

N

15

A805

Informatikai együttműködés normatív alapjainak (szabványosítás, ajánlások) iratai

N

15

A806

Informatikai biztonság iratai

N

15

A807

Azonosítással, adatvédelemmel, hitelesítéssel kapcsolatos iratok

N

15

A808

Egyéb, központi közigazgatási informatikai fejlesztések iratai

15

A809

Egyéb, központi közigazgatási elektronikus szolgáltatások üzemeltetésének iratai

5

A810

Közigazgatásban alkalmazott szoftverekkel kapcsolatos iratok

10

A811

Informatikai fejlesztések gazdasági, gazdaságossági kérdéseivel kapcsolatos iratok

N

15

A812

Informatikai szakcégekkel való kapcsolattartás iratai

5

A813

Informatikai rendszerek bevezetésével, üzemeltetésével
és továbbfejlesztésével összefüggő feladatok

5

Biztonság

A901

A minisztérium biztonsági rendszerét meghatározó rendelkezések, szervezeti és összefoglaló anyagok

N

HN

A902

Honvédelmi típusú különleges jogrenddel összefüggő védelmi tervek

10

A903

Nyilvántartó és kezelő pont működtetésével kapcsolatos alapdokumentumok

N

HN

A904

Nyilvántartó és kezelő pont működésével kapcsolatos iratok

5

A905

Biztonsági ellenőrzések kezdeményezése, Alkotmányvédelmi Hivatal szakvélemény

5

A906

Nemzeti és külföldi minősített adatra érvényes személyi biztonsági tanúsítvány – a visszavonását követően

haladék-
talanul

A907

Minősített adatok védelmét szolgáló biztonságtechnikai berendezésekkel kapcsolatos ügyek

10

A908

Felhasználói engedély és titoktartási nyilatkozat (visszavonását követően)

15

A909

Biztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyek

2

A910

Engedélyezési ügyek (a minisztérium épületébe történő ki- és belépés, csomagkivitel stb.) iratai

2

A911

Ágazati védelmi igazgatással, biztonsággal, katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos szervezési ügyek iratai

5

A912

Ágazati védelmi igazgatással, biztonsággal, katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

N

15

A913

Tűzvédelmi, tűzmegelőzési eszközökkel, felszerelésekkel kapcsolatos nyilvántartások, felülvizsgálatok, jegyzőkönyvek, tűz- és villámvédelmi szabványossági felülvizsgálatok lejárat után

5

A914

Tűzvédelmi oktatással, továbbképzéssel, szakvizsgákkal kapcsolatos nyilvántartások

5

A915

Tűzvédelemmel kapcsolatos szakhatósági állásfoglalások, felterjesztések, jelentések, engedélyezések, értékelések, ellenőrzési jegyzőkönyvek,
belső szabályozók

5

A916

A minisztérium tűzvédelmi terve. Rendkívüli eseményekről készített jelentések

5

A917

A minisztérium épületeinek őrzés-védelme

N

HN

A918

A minisztérium ügyeleti rendszere. Az ügyelettel kapcsolatos ügyek

5

Kommunikáció, sajtó, média

A1001

Tömegkommunikációval, médiával kapcsolatos iratok (sajtónak adott tájékoztatók, közlemények)

2

A1002

A minisztérium által készített, készíttetett, illetve támogatott kiadványokkal, műsorokkal, filmekkel kapcsolatos iratok

10

A1003

PR- és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos elvi ügyek, a tevékenység hosszú távú tervezésével kapcsolatos iratok

N

15

A1004

PR- és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos feladatok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok (a tárca arculatának tervezése, kiállítások szervezése, filmkészítés stb.)

5

A1005

Közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos iratok

5

A1006

Rendezvények előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

5

A1007

Kormányzati Portál tartalmával kapcsolatos iratok

5


II. KÜLÖNÖS RÉSZ

A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI

Tételszám

Megnevezés

Selejtezési idő (év)

Lt.

 

Élet- és vagyonbiztonság védelmének iratai

 

 

BM201

Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM202

Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM203

Élet, anyagi javak védelmével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

Bűncselekmények megelőzésének iratai

 

 

BM301

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

15

BM302

Bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

10

BM304

Bűncselekmények éves, országos szintű elemzésével, értékelésével kapcsolatos iratok

N

15

BM305

Bűncselekmények regionális elemzésével, értékelésével vagy kisebb jelentőségű értékelésekkel kapcsolatos iratok

3

BM308

A bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos pályázatok és támogatások iratai (teljesüléstől számított)

5

 

Büntetés-végrehajtás iratai

 

 

BM401

Büntetés-félbeszakítással kapcsolatos iratok

10

 

Határrendészet iratai

 

 

BM601

Határrendészettel kapcsolatos ügyek során keletkezett dokumentumok

N

15

 

Idegenrendészet és menekültügy iratai

 

 

BM701

Letelepedés méltányosságból történő engedélyezésével és menekültstátusz méltányossági jogkörben történő adásával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM703

Menekültügy, menekültstátusz iránti kérelmek elutasításával kapcsolatban keletkezett iratok

N

15

BM704

Nemzeti letelepedési engedély iránti kérelem másodfokú eljárása során szakhatósági állásfoglalások ügyei

10

 

Közbiztonság iratai

 

 

BM901

Közbiztonsággal kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM902

Közbiztonsággal kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM903

Közbiztonsággal kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

 

Közlekedésrendészet iratai

 

 

BM1002

Közlekedésrendészettel kapcsolatos iratok

5

BM1003

Közlekedési baleseti ügyekkel kapcsolatos iratok

10

 

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

 

 

BM1101

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

5

 

Rendészet iratai

 

 

BM1301

Rendvédelmi szerveket érintő fejlesztési koncepciók iratai

N

15

BM1303

Ellenőrzési eseti megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1304

Rendvédelmi szervek központi és területi szervei által szervezett értekezletek felterjesztett iratai (pl. jelentés, emlékeztető)

3

BM1305

Rendészeti szakvizsgabizottság kijelölésével kapcsolatos iratok

5

BM1309

Termék és tárgyi eszköz rendszeresítésének teljes dokumentációja
(a termék, tárgyi eszköz rendszerből történő kivonása után)

5

BM1310

Anyagi és technikai eszközökkel kapcsolatos ügyiratok

5

BM1311

Fegyverelvesztéssel kapcsolatos ügyiratok

N

15

BM1314

Anyagi, műszaki szakterület jelentősebb tartalmú egyéb iratai

3

BM1315

Anyagi, műszaki szakterület kisebb jelentőségű egyéb iratai

1

BM1316

Akkreditálások dokumentumai

5

BM1317

Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos levelezések, tájékoztatók, információszolgáltatás

3

BM1318

Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok

5

BM1319

A rendészeti szervekkel kapcsolatos koordináció iratai

5

BM1320

Ruházati ellátással kapcsolatos ügyek iratai

5

BM1321

Felajánlott adományok elfogadásának engedélyezésével kapcsolatos ügyek iratai

5

 

Szabálysértéssel kapcsolatos iratok

 

 

BM1402

Szabálysértéssel összefüggő méltányossági kérelmek elbírálásával kapcsolatos iratok

2

 

A helyi önkormányzatokért való felelősségi körben keletkezett iratok

 

 

BM1504

A helyi önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködés iratai

5

BM1511

Az önkormányzati hírlevél és egyéb módszertani segédanyagok iratai

5

BM1518

Jegyzők szakmai szervezeteivel kapcsolatos iratok

5

BM1520

Önkormányzatok működésére vonatkozó információk, adatok gyűjtésével, rendszerezésével kapcsolatos iratok

5

BM1535

Önkormányzati érdekszövetségekkel kapcsolatos iratok

5

BM1536

A vagyonátadó bizottságok hatósági jogkörében másodfokon keletkezett iratok

N

15

BM1537

A Magyar Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1538

A Magyar Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

BM1539

Az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő szakvélemény

N

15

BM1543

Céltámogatással kapcsolatos iratok

5

BM1548

Címzett támogatással kapcsolatos iratok

5

BM1550

A Magyar Államkincstár területi igazgatóságai működésével kapcsolatos iratok

5

BM1554

Vis maior támogatások iratai

10

BM1556

Önkormányzat vagyonkataszterével kapcsolatos iratok

10

BM1557

Önkormányzat önálló vállalkozásban, gazdasági társaságban való részvételével kapcsolatos iratok

10

BM1559

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos támogatási kérelmek

10

BM1560

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos tájékoztatás, szakmai vélemény

3

BM1561

A helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásokkal kapcsolatos kisebb jelentőségű egyéb iratok

1

BM1562

PR-tevékenységgel kapcsolatos elvi és általános jelentőségű iratok

10

BM1563

PR-tevékenységgel kapcsolatos egyéb és egyedi iratok

5

BM1564

Kisebb jelentőségű (eseti) támogatási ügyek

10

BM1565

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alapra benyújtott pályázatok

5

BM1566

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap támogatási szerződései

5

BM1567

EU Önerő Alap támogatással kapcsolatos EU Önerő Alap pályázatokkal kapcsolatos egyéb levelezés

3

BM1569

Önkormányzatok és társulásaik fejlesztési célú támogatásának iratai

10

BM1570

Önkormányzatok és társulásaik fejlesztési célú támogatásával kapcsolatos egyéb levelezés, állásfoglalás iratai

3

BM1571

Szakmai felkészítő és továbbképző tanácskozások és konferenciák a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzatok elnökei és tagjai részére

3

BM1572

Egyéb uniós támogatással, illetve közösségi programmal kapcsolatos iratok

N

15

BM1573

Uniós pályázatokra vonatkozó információ kérése

1

BM1575

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos nettó finanszírozás iratai

10

BM1578

Az önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos egyéb iratok

3

BM1579

A Kormány és az önkormányzati érdekszövetségek egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok
(az ülés alapjául szolgáló háttéranyagok, az ülésről készült jegyzőkönyv
vagy emlékeztető)

N

15

BM1580

A Kormány és az önkormányzati érdekszövetségek egyeztető üléseinek szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok (meghívó, felkérő, jelenléti ív)

5

BM1583

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő
elvi jelentőségű iratok

N

15

BM1584

Közigazgatási és önkormányzati reform végrehajtásával összefüggő kisebb jelentőségű iratok

5

BM1585

Martinsalak felhasználásával készült lakóépületek kártérítési ügyeivel összefüggő iratok

N

15

BM1588

Adósságrendezési eljárás alatt álló önkormányzatok támogatása

10

BM1589

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

10

BM1590

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1591

Temetőkkel, temetkezéssel kapcsolatos temetkezési szolgáltatást végzők szakképesítésével kapcsolatos iratok

3

BM1594

Kormányzati döntés alapján megvalósuló önkormányzati beruházások iratai

10

BM1595

Vis maior támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

BM1596

Önkormányzatok adósságot keletkeztető kötelezettségvállalásának engedélyezése

10

BM1597

Kéményseprő szakképzés

3

BM1598

Kéményseprő-ipari közszolgáltatással kapcsolatos levelezés

5

BM1599

Önkormányzati támogatásokat tartalmazó fejezet következő évi tervezésével kapcsolatos iratok

5

BM1600

Helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatási iratok

10

BM1601

Településüzemeltetéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

BM1602

Virágos Magyarországért Verseny iratai

5

BM1603

Önkormányzatok adósságátvállalásával kapcsolatos megállapodások

N

15

BM1604

Helyi önkormányzatok nemzetközi kapcsolataival összefüggő iratok

3

BM1605

A helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének szakmai irányításához kapcsolódó iratok

5

BM1606

Az önkormányzati rendszert érintő közigazgatási kísérletek, új módszertani megoldások iratai

N

15

BM1607

Önkormányzatok működésére vonatkozó prezentációk, előadások iratai

5

BM1608

Önkormányzati hivatali struktúrát érintő iratok

5

BM1609

A helyi önkormányzatok gazdálkodásának elemzésével és értékelésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1610

A helyi önkormányzatok gazdálkodásának elemzésével és értékelésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

3

BM1612

Pince-partfal és földcsuszamlásveszély elhárítással kapcsolatban kiadott szakvélemények

10

BM1613

Pince-partfal Bizottság működésével kapcsolatos iratok

10

BM1614

Uniós támogatással megvalósuló, önkormányzati tématerületet érintő minisztériumi pályázatok iratai

10

BM1615

Uniós támogatással megvalósuló, önkormányzati tématerületet érintő minisztériumi pályázatok kisebb jelentőségű iratai

5

BM1617

A helyi önkormányzatok felhalmozási és működési célú kiegészítő támogatásaival kapcsolatos iratok

10

 

Különleges jogrend bevezetésével kapcsolatos iratok

 

 

BM1701

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1702

A Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság és szervei működésével kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1703

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos előkészítő iratok

5

BM1704

A katasztrófák elleni védekezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1705

A különleges jogrend bevezetésével alkalmazásra kerülő intézkedési tervek

N

HN

BM1706

A különleges jogrend bevezetésére való felkészüléssel összefüggő iratok

3

BM1707

A személyi állomány értesítésével kapcsolatos iratok

5

BM1708

A különleges jogrend bevezetésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1709

Rendkívüli intézkedések tervezetei és koordinációs iratai

N

HN

BM1710

A nemzetgazdaság rendkívüli helyzetekre történő felkészítésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1711

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatokkal összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1712

Védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi, válságkezelési és egyéb gyakorlatok előkészítésével kapcsolatos előkészítő iratok

1

BM1713

Védelmi bizottságok működésével, ellenőrzésével kapcsolatos iratok

5

BM1714

Katasztrófaveszély kezelésével összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

15

BM1715

Katasztrófaveszély kezelésével összefüggő koordinációs iratok

3

BM1716

Különleges jogrend bevezetésével összefüggő igénybejelentés

10

BM1717

Kármentesítéssel kapcsolatos iratok

5

BM1718

Nemzeti Helyzetértékelő Központ általános készenlétének biztosításával összefüggő érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1719

A Nemzeti Helyzetértékelő Központban tartott gyakorlatok, foglalkozások iratai

5

BM1720

A Nemzeti Helyzetértékelő Központ működésével kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

BM1721

A különleges jogrend bevezetésére történő felkészülés ellenőrzésével kapcsolatos iratok

N

15

BM1722

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

BM1723

Ellenőrzésekre kiadott megbízólevelek nyilvántartása

1

BM1724

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

5

BM1725

Polgári veszélyhelyzeti tervezéssel kapcsolatos érdemi jelentőségű iratok

N

HN

BM1726

Védelmi igazgatással kapcsolatos iratok

N

15

BM1727

Rendvédelmi szervek védelmi igazgatási, katasztrófavédelmi,
válságkezelési és egyéb gyakorlataival kapcsolatos jelentések

5

BM1728

Terrorfokozat kezdeményezésével és bevezetésével kapcsolatos iratok

N

15

 

Közfoglalkoztatással kapcsolatos ügyiratok

 

 

BM2001

Önkormányzati közfoglalkoztatással kapcsolatos iratok

N

15

BM2002

Állami vállalatok, állami felügyelet alá tartozó gazdasági társaságok által tervezett közfoglalkoztatás iratai

N

15

BM2003

Kistérségi startmunka-mintaprogram iratai

N

15

BM2004

Egyéb mintaprogramok iratai

N

15

BM2005

Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázissal, Integrált Rendszer felügyeletével összefüggő iratok

10

BM2006

Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatáshoz kapcsolódó iratok

8

BM2007

Közfoglalkoztatással összefüggő képzések iratai

15

BM2008

Közfoglalkoztatással kapcsolatos beszámolók, jelentések

5

 

Vízügyi igazgatással kapcsolatos ügyiratok

 

 

BM2101

Kiemelten kezelt tavak: Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó vízgazdálkodása, vízminősége

N

15

BM2102

Tározók hasznosítása

10

BM2103

Vízminőségi kárelhárítás ügyei

10

BM2106

Vízépítési nagyműtárgyak adatai, tervei

N

15

BM2107

Vízerő-hasznosítási iratok

10

MV

BM2109

Síkvidéki vízrendezés

10

BM2117

Tavak szabályozásával kapcsolatos iratok

10

BM2118

Hajózási szolgálat és vízügyi hajópark üzemeltetésével kapcsolatos iratok

10

BM2119

Jégveszély elhárításának iratai

10

BM2120

Folyószabályozás

N

15

BM2123

Dombvidéki vízrendezés

10

BM2126

Vízügyi ágazat erdészeti tevékenységével kapcsolatos iratok

10

BM2127

Forgalomképes vizek és vízi létesítményekkel kapcsolatos iratok

10

BM2129

Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése

N

15

BM2130

Aszálystratégiával, aszálykezeléssel kapcsolatos ügyek

N

15

BM2131

Duna-Tisza közi Homokhátság vízpótlása

N

15

BM2133

Mezőgazdasági vízszolgáltatás, öntözésfejlesztés, melioráció

10

BM2134

Vízkészlet-gazdálkodási és vízvédelmi szakmai kapcsolattartás az országos
és területi szervekkel

5

BM2135

Határvízi együttműködés iratai, nemzetközi pályázatok

5

BM2139

Árvízvédekezéssel kapcsolatos iratok

N

15

BM2140

Belvízvédekezéssel kapcsolatos iratok

10

MV

BM2141

Vízgazdálkodási társulatokkal kapcsolatos iratok

10

BM2142

Térségi és regionális vízgazdálkodással kapcsolatos iratok

10

BM2143

Stratégiák, programok, fejlesztési koncepciók

N

15

BM2144

Emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 98/83/EK irányelv ügyei

N

15

BM2145

Települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelv ügyei

N

15

BM2146

Ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztési ügyek (fejezeti kezelésű beruházások, KEHOP, határon átnyúló OP stb.)

30

BM2147

Települési csapadékvíz-gazdálkodás elvezetés

10

BM2150

Szennyvíziszap

15

BM2151

Ipari vízgazdálkodási ügyek

10

BM2153

Két- és többoldalú vízügyi együttműködések (Kína, Mongólia, ICPDR, ENSZ-EGB stb.)

5

BM2154

Vízkészlet-gazdálkodással, vízvédelemmel és vízbázisvédelemmel kapcsolatos iratok

5

BM2155

Víz Keretirányelv végrehajtásával kapcsolatos iratok

10

BM2156

Egyedi és kistelepülési ellátások ivóvíz és szennyvíz szakterületen

10

BM2157

Körforgásos gazdasághoz kapcsolódó iratok (energiahatékonyság,
tisztított szennyvíz stb.)

10

 

Elektronikus közigazgatással kapcsolatos iratok

 

 

BM2301

Az Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatás vagy Központi Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatás bejelentésével, nyilvántartásával kapcsolatos iratok

5

BM2302

Az Elektronikus Ügyintézési Felügyelet (EÜF) ajánlások kibocsátásával kapcsolatos iratai

5

BM2303

Az EÜF szakrendszer működésével/üzemeltetésével kapcsolatos iratok

5

BM2304

Az EÜF hatósági eljárásaival összefüggő iratok

5

BM2305

Az EÜF jogszabályban meghatározott egyéb feladataival kapcsolatos iratok

5

BM2306

E-közigazgatási tárgyú nemzetközi ügyek iratai

10

BM2307

E-közigazgatás szabályozásával kapcsolatos iratok

N

15

BM2308

E-közigazgatás stratégiai és tervezési iratok

N

15

BM2309

E-közigazgatás fejlesztését támogató bizottságok és tanácsadó testületekkel kapcsolatos anyagok

10

BM2310

E-közigazgatást érintő, máshova nem sorolható ügyek

5

BM2311

Az EÜF informatikai együttműködésével kapcsolatos iratok

5

BM2312

Az EÜF elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos iratai

5

 

Minősített adatvédelmi hatósági feladatokkal kapcsolatos iratok

 

 

BM2401

A minősített adatok kezelésének engedélyezésével összefüggő érdemi jellegű iratok (visszavonást követően)

15

BM2402

A minősített adatok kezelésének engedélyezésével összefüggő nem érdemi jellegű iratok

3

BM2403

A minősített adatok kezelésére szolgáló elektronikus rendszerek használatbavételének engedélyezésével összefüggő érdemi jellegű iratok (lejáratot követően)

15

BM2404

A minősített adatok kezelésére szolgáló elektronikus rendszerek használatbavételének engedélyezésével összefüggő nem érdemi jellegű iratok

3

BM2405

Adatkezelési és rendszerengedéllyel rendelkező szervek nyilvántartása

15

BM2406

Rejtjeltevékenység hatósági engedélyezésével és felügyeletével összefüggő iratok

20

BM2407

Rejtjeltevékenység hatósági engedélyezésével és felügyeletével összefüggő nem érdemi jellegű iratok

3

BM2408

A minősített adatok elektronikus biztonságát érintő, máshova nem sorolható ügyek iratai

10

BM2409

Biztonsági vezetői kinevezés egyetértésével összefüggő iratok
(a biztonsági vezetői kinevezés megszűnését követően)

5

BM2410

A minősítésgyakorlat ellenőrzésével kapcsolatos iratok

5

BM2411

A minősített adatvédelmi hatósági felügyeleti ellenőrzéssel összefüggő érdemi jellegű iratok

15

BM2412

A minősített adatvédelmi hatósági felügyeleti ellenőrzéssel összefüggő
nem érdemi jellegű iratok

3

BM2413

A minősített adatvédelmi hatósági felügyelet keretében tett állásfoglalásokkal kapcsolatban keletkezett iratok

5

BM2414

A cégellenőrzésről készült szakvélemények, valamint a kiadott telephely biztonsági tanúsítványok okmányai (visszavonást követően)

15

BM2415

A telephely biztonsági tanúsítványok kiadásával kapcsolatos adatkezelési
és rendszer-engedélyezési eljárással összefüggő, valamint egyéb iratok

15

BM2416

A minősített adatok elvesztésével, illetéktelen személy tudomására jutásával, valamint a biztonság megsértésével kapcsolatos események vizsgálatával összefüggő, valamint a minősített adatok védelmét érintő egyéb bejelentésekkel kapcsolatos iratok

15

BM2417

Jogutód nélkül megszűnt szervek iratanyagának felülvizsgálata

N

15

BM2418

Az EU és a NATO biztonsági szabályzataiban és a minősített adatok védelme tárgyában kötött nemzetközi szerződésekben a nemzeti biztonsági hatóságok számára előírt feladatokkal kapcsolatos iratok

N

15

BM2419

A minősített adatok cseréjével járó két- vagy többoldalú biztonsági megállapodásokkal, továbbá a minősített adatokat érintő egyéb nemzetközi szerződés előkészítésével összefüggő iratok

N

15

BM2420

A biztonsági vezetői képzéssel, továbbképzéssel összefüggő iratok

1

BM2421

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal történő együttműködéssel kapcsolatos iratok

5

BM2422

Az elektronikus adatkezelő rendszerek vagy azok elemeinek és a helyiségek elektromágneses kompromittáló kisugárzásának mérésével és zónabesorolásával összefüggő iratok

N

HN

BM2423

Az elektronikus adatkezelő rendszerek vagy azok elemeinek és a helyiségek elektromágneses kompromittáló kisugárzásának mérésével és zónabesorolásával összefüggő nem érdemi jellegű iratok

3

BM2424

A személyek nemzetbiztonsági ellenőrzéséről készült biztonsági szakvélemények, személyi biztonsági tanúsítványok okmányai
és a kapcsolódó dokumentumok a lejáratot követően, valamint az utazással, kihelyezéssel kapcsolatban kiadott személyi biztonsági tanúsítványok meglétéről szóló igazolásokkal összefüggő iratok

8

BM2425

A személyek nemzetbiztonsági ellenőrzéséről készült biztonsági szakvéleményekkel és személyi biztonsági tanúsítványokkal kapcsolatos levelezés, információcsere iratai

5

BM2426

A minősített adatot kezelő szervek részére a titkos ügykezelőkre meghatározott tananyaggal és vizsgakövetelményekkel kapcsolatos jóváhagyás iratai

5

BM2427

A minősített adatot kezelő iratkezelési szoftver használatára vonatkozó egyetértéssel összefüggő iratok

N

15

BM2428

A minősített adatot kezelő szervek által lefolytatott éves ellenőrzések, az általuk megküldött iratforgalmi statisztikák és a kapcsolódó iratok

15

BM2429

A minősített adatok hatósági felügyeletét érintő máshova nem sorolható ügyek iratai

5

BM2430

Az elektronikus információbiztonságról szóló jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásával összefüggő iratok

15

 

Köziratok kezelése szakmai irányításának iratai

 

 

BM2501

Az Iratfelügyelethez benyújtott iratkezelési szabályzatok, irattári tervek

5

BM2502

Az Iratfelügyelet munkájához kapcsolódó felmérések, jelentések, szakmai beszámolók, szakmai ajánlások

5

BM2503

A kijelölési bizottság munkájával kapcsolatos iratok, érdemi döntések
anyaga

N

15

BM2504

Az iratkezelő szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek kijelölésével
és a szervezetek adataival kapcsolatos iratok

6

BM2505

Az iratkezelő szoftverek megfelelőségét tanúsító szervezetek ellenőrzésével kapcsolatos iratok

10

BM2506

Az iratkezelő szoftverek informatikai ellenőrzésével kapcsolatos iratok

N

HN

 

Rendészeti szakvizsgáztatással kapcsolatos iratok

 

 

BM2601

Anyakönyvek, törzslapok

N

HN

BM2602

Névsorból törlés

2

BM2603

Állásfoglalás kérés

1

BM2604

Mentesség kérése

5

BM2605

Pályázatok Rendészeti Szakvizsga Bizottság tagságra

10

BM2606

Rendészeti Szakvizsga Bizottság működésével kapcsolatos elvi iratok

N

15

BM2607

Vizsgáztatás előkészítése (behívó levelek, felkérések, oklevelek kiküldése, levelezések stb.)

2

BM2608

Felkészítés szervezése (felkérés, behívó levelek stb.)

2

 

Képzésekkel kapcsolatos iratok

 

 

BM2615

Képzések – az akkreditáció előírása alapján – összeállított tantervének,
szakmai és tananyagának és pedagógiai programjainak jóváhagyása

N

15

BM2616

Képzéssel kapcsolatos levelezések, kikérés, felkérés előadás megtartására stb.

1

 

Tudományos tevékenységgel kapcsolatos iratok

 

 

BM2621

Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai

N

HN

BM2622

Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos gyakorlati ügyek
iratai

10

BM2623

Magyar Tudomány Ünnepe belügyi fejezet szervezésével kapcsolatos iratok

15

BM2624

Tudományos kutatások jelentései/beszámolói

15

BM2625

Nyertes tudományos pályázatok iratai

N

15

BM2626

Nem nyertes tudományos pályázatok

15

BM2627

Külső gyakornoki rendszerrel kapcsolatos iratok

15

BM2628

Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos
elvi jelentőségű iratok

15

BM2629

Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos gyakorlati ügyek iratai

5

 

Oktatásigazgatással kapcsolatos iratok

 

 

BM2641

Oktatásigazgatással kapcsolatos állásfoglalások, tájékoztatók, véleményezések, egyéb iratok

5

BM2643

Vizsgáztató szervekkel kapcsolatos iratok

5

BM2645

Oktatásigazgatási felügyelettel kapcsolatos iratok

15

BM2647

Oktatásigazgatással kapcsolatos munkatervek, beszámolók

10

BM2648

Szakmai vizsgaelnöki névjegyzékkel kapcsolatos iratok

10

BM2649

Ellenőrzéssel kapcsolatos iratok (oktatás, képzés, vizsga)

5

BM2650

Felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésével kapcsolatos iratok

3

 

OKJ-s képzéssel kapcsolatos iratok

 

 

BM2661

Vizsgabejelentés, elnöki jelentés, módosítások

2

BM2662

Képzés és vizsga feltételeinek biztosításával kapcsolatos iratok
(jelentkezési lap, regisztrációs lap, jelenléti ívek, vizsgabejelentés, adatlap, vizsgabizottság kijelölés, tanúsítvány elosztó tanúsítványok nyilvántartása, igazolások, tanúsítvány-, mentesség másodlat kiadása, oktatási napló, előmeneteli napló stb.)

5

 

Közigazgatási személyzetfejlesztéssel kapcsolatos iratok

 

 

BM2671

Közigazgatási rendszerek használatához regisztrációs kérelmek, adatlapok

5

BM2672

Közigazgatási szakmai napok, módszertani napok, konferenciák, rendezvények, felkészítők dokumentumai

1

BM2673

Projektekkel kapcsolatos iratok

10

 

Személyiadat- és lakcímnyilvántartási ügyek iratai

 

 

BM 2701

Egyedi (belföldi és nemzetközi jogsegély) adatszolgáltatási ügyek

5

BM 2702

Egyszeri csoportos adatszolgáltatási ügyek

5

BM 2703

Rendszeres adatszolgáltatási ügyek

5

BM 2704

Online adatszolgáltatási ügyek, felülhitelesítő lapok

N

HN

BM 2705

Címnyilvántartási ügyek

15

BM 2706

Személyi azonosító kiadásával, módosításával és visszavonásával kapcsolatos iratok

15

BM 2707

Külföldön élő magyar állampolgár nyilvántartásával kapcsolatos iratok

5

BM 2708

Adatváltozásokkal, adatjavításokkal kapcsolatos iratok

5

BM 2709

Adategyeztetésekkel, adatletiltással kapcsolatos iratok

5

BM 2710

A nyilvántartás vezetésével kapcsolatos iratok

5

BM 2711

A nyilvántartásba vétellel kapcsolatos iratok

5

BM 2712

Tájékoztatás adatszolgáltatás teljesítéséről

5

BM 2713

Okmányiroda-levelezés (állásfoglalások, tájékoztatások okmányirodáknak)

5

BM 2714

Ügyfél-levelezés (állásfoglalások, tájékoztatások ügyfelek részére)

5

BM 2715

Társhatóságokkal történő–okmányirodai tárgyú–levelezés

5

BM 2716

Okmányirodák felmérése, ellenőrzése

5

BM 2717

Személyiadat- és lakcímnyilvántartási rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM 2718

SZIG-rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

 

Okmánytári ügyek iratai

 

 

BM2731

Személyazonosító igazolvány adatlapok, a nyilvántartásból kikerüléstől számított (nyilvántartási alapiratok)

65

BM2732

Lakcímbejelentő lapok a nyilvántartásból kikerüléstől számított (nyilvántartási alapiratok)

65

BM2733

Nyilvántartás egyéb alapirata, a nyilvántartásból kikerüléstől számított

65

BM2734

Személyazonosító igazolvány elvesztését és megkerülését jelző iratok
(nem alapiratnak minősülő iratok)

15

BM2735

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény hatálybalépése előtt keletkezett egyéb iratok/jelzések (nem alapiratnak minősülő nyilvántartási irat)

15

BM2736

Személyazonosító igazolvány számsoros nyilvántartás alapiratai

N

HN

BM2737

Személyi adatok eltérésére (vagy eltérésének tisztázására) irányuló levelezés

5

BM2738

Adatszolgáltatásra vonatkozó iratok

5

BM2739

Bevont személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványok, a beérkezést követően

azonnal

BM2740

Minősített adatokra vonatkozó adatszolgáltatások iratai, az adatkérő által meghatározott ideig

N

HN

BM2741

Személyazonosító igazolvány selejtezésének, bevonásának jegyzőkönyvei

N

HN

 

Operatív szolgáltatás ügyeinek iratai

 

 

BM2751

Az adattovábbítási nyilvántartásból és a naplóból történő adatszolgáltatással, tájékoztatással kapcsolatos ügyek

5

BM2752

Az érintett Info. tv. szerinti tájékoztatása saját személyes adatairól és azok továbbításáról

5

BM2753

Az érintett Info. tv. szerinti tájékoztatása személyes adatainak továbbításáról

5

BM2754

Nyilvántartásokhoz kapcsolódó operatív jellegű ügyek

5

BM2755

Nyilvántartásokat online módon elérő szervek havi forgalmazási számadatait tartalmazó kimutatáshoz kapcsolódó levelezések, iratok

5

 

Személyi nyilvántartás és igazgatás ügyeinek iratai

 

 

BM2761

Elektronikus Anyakönyvi rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM2762

Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM2763

Összerendelési Nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM2764

Központi Címregiszter rendszerrel kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM2765

Az elektronikus ügyintézést igénybe vevő külföldi személyek nyilvántartás rendszerével kapcsolatos jogi-igazgatási egyeztetések, tervezetek, levelezések iratai

10

BM2766

SZEÜSZ csatlakozással kapcsolatos engedélyek

N

HN

BM2767

Adatszolgáltatáshoz kapcsolódó hatósági ügyek, áttételek

5

BM2768

Fejlesztési feladat, javaslat

5

 

Okmányfelügyelettel kapcsolatos ügyek iratai

 

 

BM2781

Jogügyletek Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Keretrendszerrel kapcsolatos ügyek iratai

5

BM2782

Egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszer (a továbbiakban: NEK) központi nyilvántartásának vezetésével kapcsolatos ügyek iratai

5

BM2783

NEK adatszolgáltatási ügyekre vonatkozó iratok

5

BM2784

NEK adatjavítási ügyekre vonatkozó iratok

5

BM2785

NEK kártyakibocsátás engedélyezésére vonatkozó iratok

5

BM2786

NEK hatósági ellenőrzésre vonatkozó iratok

5

BM2787

NEK hatósági szerződési ügyek iratai

5

BM2788

Okmányirodai képzések, továbbképzések, vizsgák szervezésével
és lebonyolításával kapcsolatos ügyek iratai

1

BM2789

Okmányiroda/kormányablak átfogó, cél-, téma- és utóellenőrzésekkel kapcsolatos iratok

5

 

Egyéni vállalkozók nyilvántartása ügyeinek iratai

 

 

BM2801

Hatósági bizonyítvány kiállítása

1

BM2802

Adatszolgáltatás, belföldi jogsegély

1

BM2803

Állásfoglalások, szakmai tájékoztatók

5

BM2804

Vállalkozó törlése a nyilvántartásból

5

BM2805

Adatjavítási ügyek

5

BM2806

Hatósági ellenőrzés

5

BM2807

Szakrendszer módosítása

3

BM2808

Egyéb nyilvántartási ügyek

5

BM2809

Tájékoztatás egyedi ügyekben

1

BM2810

Értesítések küldése

1

 

Útiokmány-nyilvántartás ügyeinek iratai

 

 

BM2821

Tájékoztatás egyedi ügyekben

1

BM2822

Hatósági bizonyítvány kiállítása

1

BM2823

Belföldi jogsegély

1

BM2824

Adatszolgáltatás

1

BM2825

Állásfoglalások, szakmai tájékoztatók

5

BM2826

Költségmentességi kérelem

1

BM2827

Adatjavítási ügyek

5

BM2828

Útlevélhatósági eljárásban hozott döntések

15

BM2829

Szakrendszer módosítása

3

BM2830

Egyéb nyilvántartási ügyek

15

BM2831

Okmány gyártásának leállítása (gyártásból kiemelés)

1

BM2832

Határátlépési igazolvánnyal kapcsolatos ügyek

1

BM2833

Elhunyt személy hatósághoz megküldött útiokmánya

1

BM2834

Magyar állampolgárságáról lemondott ügyfél útiokmánya

1

BM2835

Hozzájárulás alapján kezelt adatok törlésére irányuló kérelem

15

BM2836

Külföldi útiokmány megküldése

1

BM2837

Szolgálati útlevelek (visszavonás, selejtezés, visszaadás)

1

BM2838

Útiokmány visszaadása

1

BM2839

Online adatszolgáltatásra irányuló kérelem

5

 

Személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatos ügyek iratai

 

 

BM2851

Tájékoztatás egyedi ügyekben

1

BM2852

Állásfoglalások, szakmai tájékoztatók

5

BM2853

Eljárásban hozott döntések

15

BM2854

Szakrendszer módosítása

3

BM2855

Egyéb nyilvántartási ügyek

15

BM2879

Elektronikus személyi azonosító jelszó kártyát tartalmazó boríték

8 nap

 

Magyar igazolvány és hozzátartozói igazolvány nyilvántartás ügyeinek iratai

 

 

BM2871

Tájékoztatás egyedi ügyekben

1

BM2872

Hatósági bizonyítvány kiállítása

1

BM2873

Adatszolgáltatás

1

BM2874

Állásfoglalások, tájékoztatók

5

BM2875

Adatjavítási ügyek

5

BM2876

Szakrendszer módosítása

3

BM2877

Egyéb nyilvántartási ügyek

10

BM2878

Hatósági ügyek áttétele

1

 

Bűnügyi nyilvántartó hatóság ügyei

 

 

BM2891

A bűnügyi nyilvántartási rendszerből adatigénylés alapján történő adattovábbítás iratai

3

BM2892

A szabálysértési nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos iratok

3

BM2893

A hatósági fegyvernyilvántartással kapcsolatos iratok

N

HN

BM2894

Bűnügyi nyilvántartási rendszer kezelésével kapcsolatos iratok

N

HN

BM2895

Hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos iratok

5

BM2896

Kegyelmi ügyek iratai

N

HN

BM2897

A bírósági mentesítéssel kapcsolatos ügyek iratai

N

HN

BM2898

Az Európai Unió tagállamainak bíróságai által, magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásával kapcsolatos ügyek iratai

N

HN

BM2899

Szervek közötti együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő ügyek, valamint több nyilvántartást érintő ügyek iratai

2

BM2900

Az információs önrendelkezési jog alapján kérelmezett tájékoztatókkal kapcsolatos iratok

5

BM2901

Adatigénylés az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Információs Rendszer útján

3

BM2902

Tagállami ítélet megfeleltetésével kapcsolatos eljárások iratai

5

BM2903

Állásfoglalások, tájékoztatók, vélemények

5

 

Közúti közlekedési igazgatási és nyilvántartási ügyek iratai

 

 

BM2911

Közúti közlekedési igazgatási állásfoglalás és tájékoztatás kérés, mentességi nyilvántartással kapcsolatos ügyek

3

BM2912

Közúti közlekedési igazgatással kapcsolatos internetes kérdés, valamint a közúti közlekedési igazgatás egyéb iratai

2

BM2913

Közúti közlekedési nyilvántartásból közvetlen hozzáférés útján megvalósuló rendszeres adatszolgáltatással kapcsolatos engedélyezés iratai, valamint az egyéb adatszolgáltatások engedélyezése során keletkezett iratok, az adatszolgáltatások megszűnését követően

5

BM2914

Gépjármű-nyilvántartás országos kartonrendszere

N

HN

BM2915

Vezetői engedély-nyilvántartás országos kartonrendszere

N

HN

BM2916

Vezetői engedély, illetve forgalmi engedély felhasználási ív

N

HN

BM2917

Vezetői engedély megszerzésének és adatváltozásainak alapiratai, az engedély érvényessége megszűnésétől, visszavonásától, illetve a járművezető elhalálozásától számított

15

BM2918

Magyar állampolgárok külföldön honosított vezetői engedélyei orvosi érvényességi idő lejártát követően

1

BM2919

Bevándorolt, illetve menekült személyek bevont külföldi vezetői engedélyei, illetve a cserélt külföldi vezetői engedélyek, a vezetői engedély érvényességi idejének lejártát követően

1

BM2920

Gépjárművek forgalomba helyezésének és adatváltozásainak alapiratai a jármű forgalomból történő végleges kivonásától számított

15

BM2921

Mozgáskorlátozottak parkolási igazolvány kiadásával kapcsolatos irat, a jogosultság lejártát követően

10

BM2922

Külföldről behozott használt járművek származás-ellenőrzésével kapcsolatos iratok, a nyilvántartásba vételt követően

15

BM2923

Közúti közlekedési nyilvántartásokkal kapcsolatos adatigénylés

5

BM2924

Közúti közlekedési nyilvántartásokra irányuló adatletiltási igények

vissza-
vonásig

BM2925

Magánszemély adatkérése a közúti közlekedési nyilvántartásokból a saját adataira vonatkozóan

2

BM2926

Magyarországon honosított külföldi vezetői engedélyekkel kapcsolatos levelezés (nemzetközi együttműködés alapján)

5

BM2927

Jármű okmányok, rendszámtáblák selejtezési jegyzőkönyvei

N

HN

BM2928

Elveszett törzskönyvek Magyar Közlönyben történő megjelentetésével kapcsolatos levelezés iratai, a Magyar Közlönyben történt megjelenést követően

1

BM2929

Illetékességből továbbított közúti közlekedési anyagok

1

BM2930

Hamis vagy hamisított jármű okmányok, vezetői engedélyek

1

BM2931

Hamis vagy hamisított rendszámtáblák

1

BM2932

Talált, bevont, illetve visszavont jármű okmányokkal és hatósági jelzésekkel, vezetői engedélyekkel kapcsolatos levelezés

5

BM2933

EGT tagállama vagy viszonosság esetén más külföldi nyilvántartó hatóság tájékoztatása a jármű magyarországi nyilvántartásba vételéről

5

BM2934

Külföldi hatóságokkal történő közúti közlekedési igazgatási levelezés

5

BM2935

Téves, hibás, közúti közlekedés előéleti pontrendszerrel kapcsolatos bírósági és fegyelmi határozat visszaküldése

1

BM2936

Közúti közlekedés előéleti pont-hozzárendelő értesítés bírósági határozat alapján

3

BM2937

Fegyelmi szervek által küldött adatlap közúti közlekedés előéleti pont kiszabásáról

3

BM2938

Értesítés 13 közúti közlekedés előéleti pont eléréséről

3

BM2939

Önkéntes utánképzés elvégzését követő közúti közlekedés előéleti pontcsökkentő döntések

3

BM2940

Közterület-felügyelet által kiszabott közúti közlekedés előéleti pont

3

BM2941

Jogerős szabálysértési határozatok közúti közlekedés előéleti pont kiszabásáról

3

BM2942

Közúti közlekedés előéleti pontok törlése, javítása, módosítása

3

BM2943

Értesítések a közlekedési igazgatási hatóságok részére a 18 közúti közlekedés előéleti pont eléréséről

3

BM2944

Közúti közlekedési nyilvántartással vagy a kötvénynyilvántartással kapcsolatos rendszerfejlesztési tervek, szakrendszerek fejlesztési anyagai, kódszótár karbantartással kapcsolatos ügyek

5

BM2945

Jármű időszakos műszaki vizsga érvényességi idejének rögzítéséből adódó számítógépes hibaág javítása során keletkező iratok

5

BM2946

Közúti közlekedési nyilvántartás résznyilvántartásainak helyi karbantartása során keletkező iratanyagok

N

HN

BM2947

Eredetvizsgálatban közreműködő vizsgálóállomások, vizsgálók, adminisztrátorok jogosultsága

5

BM2948

Eredetvizsgálatban közreműködők ellenőrzéséhez, állásfoglalás
és tájékoztatás kiadása

5

BM2949

Eredetvizsgálatban közreműködő vizsgálók és adminisztrátorok képzéséhez, továbbképzéséhez készített iratanyagok

5

 

Személyes ügyfélszolgálati és okmányügyeleti ügyek iratai

 

 

BM2961

Biankó mintaokmány, illetve megszemélyesített mintaokmányok

N

HN

BM2962

Ügyeleti szolgálat útján teljesített adatmódosítás, adatkérés iratai

5

BM2963

Ügyeleti szolgálat útján küldött értesítés iratai

5

BM2964

Okmánykiemelés iratai

2

BM2965

Vesztett/talált diplomata, külügyi szolgálati útlevelekkel kapcsolatos iratok, az elveszett/megkerült útlevél érvényességének lejáratát követően

1

BM2966

Rendőrség által, okmányokra/hatósági jelzésekre vonatkozóan, elektronikus úton továbbított értesítések iratai, az eltulajdonított/megtalált okmányok/hatósági jelzések érvényességi idejének lejártát követően

1

BM2967

Okmánytári alapiratok felküldése okmánytárba

5

BM2968

Törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján kiállított közokirat kiállítása iránti kérelem iratai

1

BM2969

Helyi kiállítású okmányok megsemmisítésének iratai

5

BM2970

Okmányigényléssel kapcsolatos iratok

2

BM2971

Okmányügyintézéssel kapcsolatos tájékoztatás iratai

1

BM2972

Egyéb ügyfélszolgálati ügyek

2

 

Schengeni Információs Rendszer nemzeti alrendszere (N.SIS II hivatal), Felhasználótámogatási, Jogosultságkezelési és Tanúsítványkezelési ügyeinek iratai

 

 

BM2981

N.SIS II adatkezelői feladataival összefüggő iratok

10

BM2982

Arcképprofil-nyilvántartás adatkezelői feladataival összefüggő iratok

10

BM2983

N.SIS II központi informatikai alkalmazása (NS.CP) Portál jogosultság- nyilvántartási feladatokhoz kapcsolódó iratok

10

BM2984

Arcképelemező rendszer jogosultság-nyilvántartási iratai

10

BM2985

Schengeni tárgyú projektekhez kapcsolódó ügyiratok

10

BM2986

Érintett kérelmére a SIS II rendszerből tájékoztatás nyújtása tárgyú ügyiratok

5

BM2987

Más tagállamok schengeni értékelésének ügyiratai

5

BM2988

N.SIS II működtetésével kapcsolatos ügyiratok

10

BM2989

Álló Arcképes Azonosítási Rendszer (ÁAAR) működtetésével kapcsolatos ügyiratok

10

BM2990

NS.CP napló nyilvántartáshoz kapcsolódó adatszolgáltatási iratok

10

BM2991

A Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagyméretű IT-rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökség (eu-LISA) részéről érkezett, illetőleg az eu-LISA számára küldendő dokumentumok

5

BM2992

N.SIS II ellenőrzések iratai

5

BM2993

Arcképelemzési nyilvántartás ellenőrzésének iratai

5

BM2994

Külföldi kiküldetések, úti jelentések iratai

3

BM2995

NEK minősítéssel kapcsolatos dokumentumok

5

BM2996

CSAK2–választás

5

BM2997

Nemzetközi vonatkozású tanúsítványok

5

BM2998

Nemzetközi adatcsere ügyek

5

BM2999

eID tanúsítványokkal kapcsolatos ügyek

5

BM3000

Tanúsítványok kezelése

5

BM3001

RBK-val kapcsolatos dokumentációk

2

BM3002

Adatszolgáltatások teljesítése kapcsán – panaszok kivizsgálása

5

BM3003

Adatszolgáltatások teljesítése kapcsán – online kapcsolatok kialakítása

5

BM3004

Adatszolgáltatások teljesítése kapcsán – fejlesztési feladatokban közreműködés

2

BM3005

Adatszolgáltatások teljesítése kapcsán – ügyfélnyilvántartás vezetése

5

BM3006

Adatszolgáltatás teljesítése kapcsán – szolgáltatás katalógus vezetése

5

BM3007

Adatszolgáltatás teljesítése kapcsán – felhasználók tájékoztatása

2

 

Nemzetközi kapcsolattartással összefüggő iratok

 

 

BM9001

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő,
a BM feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

N

15

BM9002

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő,
más minisztérium, szerv feladatkörébe tartozó nemzetközi szerződések, megállapodások, jegyzőkönyvek stb.

3

BM9003

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő határ menti együttműködés

5

BM9004

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő egyéb nemzetközi ügyek

3

BM9005

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok érdemi jelentőségű iratai (pl. megbízólevelek, jegyzőkönyvek, emlékeztetők)

N

15

BM9006

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő vegyes bizottságok szervezésével, működésével kapcsolatos nem érdemi iratok

3

BM9007

A külföldi országok társminisztériumaival folytatott miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

N

15

BM9008

A miniszter által jóváhagyott nemzetközi terv és előkészítő anyagai

N

HN

BM9009

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai (pl. megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések) a kapcsolattartást feladatkörükben végző hivatali egységeknél

N

15

BM9010

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek érdemi jelentőségű iratai a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

5

BM9011

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyek konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratai (pl. levelezés, úti jelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek) a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

BM9012

Euroatlanti szervezetekkel és az európai együttműködéssel kapcsolatos ügyekben egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

BM9013

A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok

3

BM9014

A Magyarország állandó EU és NATO képviseleteihez vezényelt szakdiplomaták szakmai irányításával kapcsolatos anyagok és az általuk készített jelentések

3

BM9023

A szervezeti egység feladatkörét érintő jogi iránymutatásokkal (irányelv, tájékoztató), állásfoglalásokkal kapcsolatos iratok

10

BM9024

Az EU döntéshozatali mechanizmusaival kapcsolatos iratok

10

BM9026

Szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek, harmadik országbeli állampolgárok és hontalanok beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos iratok

N

15

BM9027

Menekültekkel, oltalmazottakkal, menedékesekkel és menedékkérőkkel kapcsolatos eljárásokkal, befogadásukkal kapcsolatos iratok

N

15

BM9028

Külföldiek társadalmi beilleszkedésével kapcsolatos iratok

N

15

BM9029

Két- és többoldalú belügyi együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9030

Nemzetközi és kormányközi szervezetekkel való együttműködéssel kapcsolatos elvi jelentőségű iratok

N

HN

BM9031

Európai Bírósággal, Európai Emberi Jogi Bírósággal kapcsolatos iratok

5

BM9032

Uniós és nemzetközi támogatások koordinációjával összefüggésben keletkező iratok

N

15

BM9033

Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó projektek és kiemelt projektek iratai

N

15

BM9034

Szolidaritási általános programokkal kapcsolatos iratok

10

BM9035

Európai Migrációs Hálózattal kapcsolatos iratok

10

BM9039

Külföldi kiküldetéssel kapcsolatos iratok

3

BM9040

Európai uniós jogharmonizációs és notifikációs ügyek

5

BM9041

Belügyi Alapokkal kapcsolatos iratok

10

 

Miniszter/rendészeti államtitkár irányítása alá tartozó szervekkel
kapcsolatos iratok

 

 

BM9101

A miniszter irányítása alá tartozó szervezetektől tájékoztatásul érkezett jelentősebb tartalmú iratok

3

BM9102

Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9103

Rendőrség irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9104

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9105

Alkotmányvédelmi Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9106

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9107

Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9108

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9109

Nemzeti Védelmi Szolgálat irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9110

Terrorelhárítási Központ irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9111

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal irányításával kapcsolatos iratok

N

15

BM9113

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala irányításával kapcsolatos iratok

N

15

 

Miniszter szakmai felügyelete alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos iratok

 

 

BM9204

Belügyi Szemle Szerkesztőségének szakmai felügyeletével kapcsolatos anyagok

N

15

BM9205

Rendészeti szakközépiskolák szakmai felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

BM9207

A miniszter szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságokkal kapcsolatos iratok

N

15

 

Miniszter törvényességi felügyelete alá tartozó szervezetekkel
kapcsolatos iratok

 

 

BM9301

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara törvényességi felügyeletével kapcsolatos iratok

N

15

BM9302

Tájékoztatásul megküldött jelentősebb tartalmú iratok

3

 

Miniszter által működtetett szervezetekkel (testületekkel) kapcsolatos iratok

 

 

BM9401

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos jelentősebb ügyek iratai

N

15

BM9402

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos
elvi jelentőségű ügyek iratai

10

BM9403

Miniszter által működtetett szervezetek tevékenységével kapcsolatos kisebb jelentőségű ügyek iratai

1

–„



19. Az Iratkezelési Szabályzat 3. függelékének helyébe a következő rendelkezés lép:
Az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszerben nem érkeztethető és nem expediálható küldemények
1. Szabálysértési méltányossági ügyek;
2. A gazdasági társaságoktól eredeti aláírásminta, aláírási címpéldány megküldése.”
1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére