• Tartalom

3/2017. (III. 7.) EMMI rendelet

3/2017. (III. 7.) EMMI rendelet

az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016. (IX. 8.) EMMI rendelet módosításáról1

2017.03.08.

Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016. (IX. 8.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (8) bekezdése a következő 2. ponttal egészül ki:

(A miniszter által adományozandó köznevelési díj az oktatási ágazatban:)

„2. Németh László-díj.”

(2) Az R. 2. § (12) bekezdése a következő 4. ponttal egészül ki:

(A miniszter által adományozható díjak az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatok területén a következők:)

„4. Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj.”

2. § (1) Az R. 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A 2. § (7) bekezdés 1., 2. és 4. pontja szerinti díjak köznevelés területéről jelölt díjazottjai esetében a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az adományozható díjak számának megfelelő számú díjazottra tesz javaslatot, a miniszter által normatív utasításban megjelölt személy további egy díjazottat javasolhat.”

(2) Az R. 5. §-a a következő (3a) és (3b) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) A 2. § (7) bekezdés 1., 2. és 4. pontja szerinti díjak felsőoktatás területéről jelölt díjazottjai esetében a miniszter által normatív utasításban megjelölt személy az adományozható díjak számának megfelelő számú díjazottra tesz javaslatot.
(3b) A 2. § (8) bekezdés 2. pontja szerinti díj tekintetében a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az adományozható díjak kétszeresének megfelelő számú díjazottra tesz javaslatot, a miniszter által normatív utasításban megjelölt személy további egy díjazottat javasolhat.”

3. § Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

4. § Az R. 3. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

5. § Az R. 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

6. § Az R.

a) 2. § (8) bekezdésében a „díj” szövegrész helyébe a „díjak” szöveg,

b) 6. § (3) bekezdésében az „A miniszteri döntést” szövegrész helyébe a „Legkésőbb a miniszteri döntést” szöveg

lép.

7. § Hatályát veszti az R. 2. § (7) bekezdés 3. pontja.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 3/2017. (III. 7.) EMMI rendelethez


1. Az R. 1. melléklet II. fejezete helyébe a következő rendelkezés lép:
„II. FEJEZET
KULTURÁLIS ÁGAZAT

7. Balázs Béla-díj
7.1. A díj a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismerésére adományozható.
7.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
7.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.
7.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
7.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Balázs Béla domború arcképét ábrázolja, és azon „BALÁZS BÉLA-DÍJ” felirat található.
7.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

8. Balogh Rudolf-díj
8.1. A díj kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri, illetve fotószakírói tevékenység elismerésére adományozható.
8.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
8.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.
8.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
8.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Gáti Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Balogh Rudolf domború arcképét ábrázolja, és azon „BALOGH RUDOLF-DÍJ” felirat található.
8.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

9. Blattner Géza-díj
9.1. A díj kiemelkedő bábművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
9.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
9.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
9.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
9.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Blattner Géza domború arcképét ábrázolja, és azon „BLATTNER GÉZA-DÍJ” felirat található.
9.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

10. Erkel Ferenc-díj
10.1. A díj kiemelkedő zeneszerzői, zenei szerkesztői, zenei rendezői, hangmérnöki tevékenység elismerésére adományozható.
10.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
10.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.
10.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
10.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Lebó Ferenc szobrászművész alkotása, egyoldalas, Erkel Ferenc domború arcképét ábrázolja, és azon „ERKEL FERENC-DÍJ” felirat található.
10.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

11. Ferenczy Noémi-díj
11.1. A díj kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
11.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
11.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.
11.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
11.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Ferenczy Noémi domború arcképét ábrázolja, és azon „FERENCZY NOÉMI-DÍJ” felirat található.
11.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

12. Gérecz Attila-díj
12.1. A díj 35. év alatti, elsősorban első kötetes alkotóknak adományozható, akik a névadó szellemiségéhez méltó, jelentős irodalmi alkotást hoztak létre.
12.2. A díj átadására az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából kerül sor.
12.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
12.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
12.5. A díjazott kisplasztikát és adományozást igazoló oklevelet kap. A kisplasztika forgatható, polírozott sárgaréz talpon álló, bronzból készült, átmérője 90, magassága 130, mélysége 55 mm. A kisplasztika Rácz Edit szobrászművész alkotása, kétoldalas, az egyik oldalán jelenet, a másik oldalán „GÉRECZ ATTILA-DÍJ”, valamint a díjazott neve felirat található.
12.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

13. Harangozó Gyula-díj
13.1. A díj a táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenység elismerésére adományozható.
13.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
13.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.
13.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
13.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szabó Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Harangozó Gyula domború arcképét ábrázolja, és azon „HARANGOZÓ GYULA-DÍJ” felirat található.
13.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

14. Hortobágyi Károly-díj
14.1. A díj a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenység elismerésére adományozható.
14.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
14.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
14.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
14.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Hortobágyi Károly domború arcképét ábrázolja, és azon „HORTOBÁGYI KÁROLY-DÍJ”, valamint a díjazott neve felirat található.
14.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

15. Jászai Mari-díj
15.1. A díj kiemelkedő színművészeti – színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai – és színháztudományi – színházelméleti és színházi kritikusi – tevékenység elismerésére adományozható.
15.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
15.3. A díjból évente legfeljebb nyolc adományozható.
15.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
15.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, egyoldalas, Jászai Mari domború arcképét ábrázolja, és azon „JÁSZAI MARI-DÍJ” felirat található.
15.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

16. József Attila-díj
16.1. A díj kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenység elismerésére adományozható.
16.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
16.3. A díjból évente legfeljebb nyolc adományozható.
16.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
16.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Vígh Tamás szobrászművész alkotása, egyoldalas, József Attila domború arcképét ábrázolja, és azon „JÓZSEF ATTILA-DÍJ” felirat található.
16.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

17. Liszt Ferenc-díj
17.1. A díj kiemelkedő zenei előadó-művészeti tevékenység elismerésére adományozható természetes személyek, és előadóművész csoportok részére.
17.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
17.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.
17.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
17.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Gáti Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Liszt Ferenc domború arcképét ábrázolja, és azon „LISZT FERENC-DÍJ” felirat található.
17.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

18. Márai Sándor-díj
18.1. A díj írói életmű vagy a díj adományozását megelőző öt évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötet, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkássága elismerésére adományozható.
18.2. A díj átadására a magyar kultúra napja (január 22.) alkalmából kerül sor.
18.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
18.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
18.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Csikai Márta szobrászművész alkotása, egyoldalas, Márai Sándor domború arcképét ábrázolja, és azon „MÁRAI SÁNDOR-DÍJ” felirat található.
18.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

19. Martin György-díj
19.1. A díj a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett munkásság elismerésére adományozható, vagy azok számára adományozható, akik munkásságuk során kimagasló eredményeket értek el a népművészet – a tárgyalkotó népi kézművesség, vagy a néptánc, a népzene, a népdal, a népmese, a hagyományőrzés – területén, illetve akik a népművészethez kötődően kiemelkedő művészetelméleti szakírói tevékenységet folytatnak.
19.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
19.3. A díjból évente legfeljebb négy adományozható.
19.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
19.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Mihály Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Martin György domború arcképét ábrázolja, és azon „MARTIN GYÖRGY-DÍJ” felirat található.
19.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

20. Munkácsy Mihály-díj
20.1. A díj kiemelkedő képzőművészeti tevékenység elismerésére adományozható.
20.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
20.3. A díjból évente legfeljebb hét adományozható.
20.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
20.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kiss György szobrászművész alkotása, egyoldalas, Munkácsy Mihály domború arcképét ábrázolja, és azon „MUNKÁCSY MIHÁLY-DÍJ” felirat található.
20.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

21. Németh Lajos-díj
21.1. A díj a kortárs képzőművészet, iparművészet, design, építészet területén végzett kiemelkedő művészettörténészi, műkritikusi, kurátori tevékenység elismerésére adományozható.
21.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
21.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
21.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
21.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem négyzet alakú, bronzból készült, mérete 60 Ű 60 mm, vastagsága 10 mm. Az emlékérem alkotója Csiky Tibor szobrászművész, kivitelezője és a hátlap tervezője Budahelyi Tibor szobrászművész. Az emlékérem előoldalát geometrikus kompozíció díszíti, hátoldalán „NÉMETH LAJOS-DÍJ” felirat található.
21.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

22. Szabolcsi Bence-díj
22.1. A díj kiemelkedő zenetudományi, zenekritikai és zenei ismeretterjesztő tevékenység elismerésére adományozható.
22.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
22.3. A díjból kétévente legfeljebb egy adományozható.
22.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
22.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Szabolcsi Bence domború arcképét ábrázolja, és azon „SZABOLCSI BENCE-DÍJ” felirat található.
22.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap harmincszorosának megfelelő összeg.

23. Táncsics Mihály-díj
23.1. A díj kiemelkedő újságírói tevékenység elismerésére adományozható.
23.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
23.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.
23.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
23.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Csontos László szobrászművész alkotása, egyoldalas, Táncsics Mihály domború arcképét ábrázolja, és azon „TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ” felirat található.
23.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

24. A Népművészet Ifjú Mestere díj
24.1. A díj az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére 15–35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek részére adományozható.
24.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.
24.3. A díjból évente legfeljebb öt adományozható.
24.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
24.5. A díjazott az adományozást igazoló oklevelet kap.
24.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.

25. Bánffy Miklós-díj
25.1. A díj a kultúra érdekében művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél hosszabb időn át – legalább 15 éven keresztül – végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére, valamint művészetelméleti oktatói és szerkesztő tevékenységért adományozható, továbbá azoknak a közművelődési intézményekben, más szervezetekben dolgozó közművelődési szakembereknek adományozható, akik huzamosabb ideig kiemelkedő közművelődési tevékenységet folytatnak, elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával, azok alkalmazásával és terjesztésével szolgálták a korszerű művelődést és a művészeti ízlés fejlesztését.
25.2. A díj átadására március 15-e alkalmából kerül sor.
25.3. A díjból évente legfeljebb három adományozható.
25.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
25.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Kereszthury Gábor szobrászművész alkotása, egyoldalas, Bánffy Miklós domború arcképét ábrázolja, és azon „BÁNFFY MIKLÓS-DÍJ” felirat található.
25.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

26. Csokonai Vitéz Mihály-díj
26.1. A díj a nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, videó-művészet, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén elért kimagasló művészeti munka elismerésére
a) amatőr alkotó- és előadóművész természetes személyek
b) amatőr alkotó- és előadó-művészeti csoportok
részére adományozható.
26.2. A díj átadására a magyar kultúra napja (január 22.) alkalmából kerül sor.
26.3. A díjból évente legfeljebb három, ezen belül
a) a 26.1. pont a) alpontja szerinti kategóriában legfeljebb egy,
b) a 26.1. pont b) alpontja szerinti kategóriában legfeljebb kettő
adományozható.
26.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
26.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Péterffy László szobrászművész alkotása, egyoldalas, Csokonai Vitéz Mihály arcképét ábrázolja, és azon „CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY-DÍJ” felirat található.
26.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke
a) a 26.1. pont a) alpontja szerinti kategóriában az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg,
b) a 26.1. pont b) alpontja szerinti kategóriában legfeljebb az illetményalap hússzorosának megfelelő összeg.

27. Móra Ferenc-díj
27.1. A díj kiemelkedő muzeológiai tevékenységért azoknak a muzeológusoknak adományozható, akik
a) szakterületükön kimagasló szakmai életutat tettek meg,
b) tevékenységükkel, kezdeményezésükkel példaértékű, a muzeológia fejlődését és változását jelentős mértékben befolyásoló eredményt értek el,
c) a muzeális intézményekben folyó szakmai és szervezeti munka előrehaladását és sikerét meghatározó kezdeményezés irányítói vagy
d) a muzeális intézmények társadalmi beágyazottsága és társadalmi hasznosítása terén meghatározó eredményt érnek el.
27.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.
27.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.
27.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
27.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 85, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Palotás József szobrászművész alkotása, első oldalán Móra Ferenc domború arcképét ábrázolja, és azon „MÓRA FERENC-DÍJ” félkörívű felirat található. Az emlékérem hátoldalát a múzeumügyet szimbolizáló dombormű és „A TUDOMÁNYÉRT, A MŰVELŐDÉSÉRT” felirat díszíti.
27.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap huszonnégyszeresének megfelelő összeg.

28. Pauler Gyula-díj
28.1. A díj levéltárosi szakterületen kiemelkedő teljesítmény elismerésére adományozható.
28.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.
28.3. A díjból évente legfeljebb egy adományozható.
28.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
28.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szöllőssy Enikő szobrászművész alkotása, egyoldalas, Pauler Gyula domború arcképét ábrázolja, és azon „PAULER GYULA-DÍJ” felirat található.
28.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap huszonnégyszeresének megfelelő összeg.

29. Szinnyei József-díj
29.1. A díj könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítmény elismerésére adományozható.
29.2. A díj átadására augusztus 20-a alkalmából kerül sor.
29.3. A díjból évente legfeljebb kettő adományozható.
29.4. A díj adományozására javaslatot tevő bizottság tagjait a miniszter – az érintett szakmai szervezetek javaslatait mérlegelve – négy évre kéri fel.
29.5. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. Az emlékérem Szilágyi Bernadett szobrászművész alkotása, egyoldalas, Szinnyei József domború arcképét ábrázolja, és azon „SZINNYEI JÓZSEF-DÍJ” felirat található.
29.6. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap huszonnégyszeresének megfelelő összeg.

30. A Nemzeti Ifjúsági Zenekar cím
30.1. A cím kimagasló zenekari munkásságért adományozható.
30.2. A címet háromévente egy ifjúsági zenekar kaphatja, a címet és az azt megjelenítő logót a zenekar három évig viseli neve mellett feltüntetve.
30.3. A címet a miniszter az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvényben meghatározott zeneművészeti véleményező bizottság javaslata alapján adományozza.
30.4. A cím viselésének ideje alatt a zenekar működését a minisztérium külön szerződés szerint támogatja.

31. Pro Cultura Hungarica díj
31.1. A díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek kulturális kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgárok részére adományozható.
31.2. A díj átadására az adományozó döntése alapján évente egy vagy több alkalommal kerül sor.
31.3. A díjból évente legfeljebb tíz adományozható.
31.4. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. Az emlékérem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 7 mm. Az érem Kiss Nagy András szobrászművész alkotása, első oldala a pannon tájat, a magvető ember alakját a zeniten álló nappal ábrázolja. Az emlékérem hátoldalát a koszorúba foglalt „PRO CULTURA HUNGARICA” felirat díszíti.
31.5. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap tizenkétszeresének megfelelő összeg.”
„56/A. Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj
56/A.1. A díj olyan Magyarországon élő nemzetiséghez tartozó természetes személynek, vagy szervezetnek adományozható, aki vagy amely kiemelkedő tevékenységet végzett a Magyarországon élő nemzetiségek körében az anyanyelvű, kulturális örökség megtartásáért, fejlesztéséért, és a nemzetiségi közművelődés és kultúra területén kimagasló tevékenységével hozzájárult a Kárpát-medence népeinek együttéléséhez.
56/A.2. A díj minden évben a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából (május 21.) kerül átadásra.
56/A.3. A díjból évente legfeljebb tizenhárom adományozható.
56/A.4. A díjazott emlékérmet és díszoklevelet kap. Az emlékérem Asszonyi Tamás szobrászművész alkotása. Az összetartozás szimbólumát jelképező emlékérem Ginkgo biloba (páfrányfenyő) levelet ábrázol, egyoldalas, bronzból készül, és a „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” feliratot tartalmazza.”
a) I. fejezet 5. pont 5.2. alpontjában az „A 6.1. pont” szövegrész helyébe az „Az 5.1. pont” szöveg,
b) V. fejezet 51. pont 51.4. alpontjában a „ , kettő-kettő természetes személyek, illetve szervezetek, intézmények részére adományozható” szövegrész helyébe a „természetes személyek, szervezetek, intézmények részére” szöveg
lép.

2. melléklet a 3/2017. (III. 7.) EMMI rendelethez


Kezdeményezés

....................................................................................................................... (az elismerés megnevezése)
miniszteri elismerésre

A javasolt személy, szervezet vagy munkacsoport, közösség adatai:

Természetes személy esetén:
Név:
Születési név:
Elérhetőségei (telefon és e-mail):
Korábbi állami/szakmai elismerés megnevezése és időpontja:
Az elismerés átadásának javasolt időpontja:

Nem természetes személy esetén:
Név:
Székhely/telephely vagy bejegyzett cím:
Elérhetőségei (telefon és e-mail):
Képviselő:
Korábbi állami/szakmai elismerés megnevezése és időpontja:
Az elismerés átadásának javasolt időpontja:
Munkacsoport, közösség esetén:
Neve vagy azonosításra alkalmas megnevezése:
A munkacsoport, közösség működésének helye, intézménye vagy működési területe:
A munkacsoport, közösség vezetője, tagjai:
Elérhetőségei (telefon és e-mail):
Korábbi állami/szakmai elismerés megnevezése és időpontja:
Az elismerés átadásának javasolt időpontja:


Az átadáskor méltatásként elhangzó hivatalos rövid indokolás (egy-két mondat):

A szakmai tevékenységet, életutat bemutató – a javasolt személy korábbi és jelenlegi munkahelyeit, munkaköreit is tartalmazó – részletes indokolás külön lapon csatolandó (legfeljebb három oldal terjedelemben)!

Dátum

        ......................................................
        kezdeményező aláírása


A kezdeményező adatai:
Név (tisztség):
Cím:
Elérhetőség (e-mail, telefon):

3. melléklet a 3/2017. (III. 7.) EMMI rendelethez


Nyilatkozat
(természetes személy vagy munkacsoport, közösség tagja** esetén)

Alulírott
név:
születési név:
születési hely és idő:
anyja neve:
lakcím:
munkahely megnevezése:
munkakör:
elérhetőségek (telefon és e-mail):
    1.    
⬜ hozzájárulok ahhoz*
⬜ nem járulok hozzá ahhoz*,
hogy a ....................................................... miniszteri elismerésről szóló miniszteri döntést követően, az adományozást megelőző eljárásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma a természetes személyazonosító adataimat (név, születési név, születési hely és idő, anyja neve), lakcímemet, munkahelyemet, munkakörömet, telefonszámomat, e-mail címemet, valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges személyes adataimat, továbbá a már megkapott elismeréseimre vonatkozó adataimat nyilvántartsa.
    2.    Kijelentem, hogy velem szemben az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016. (IX. 8.) EMMI rendelet 6. §-ában meghatározott kizáró ok
⬜ nem áll fenn*
⬜ fennáll*.
    3.    Nyilatkozom arról, hogy a miniszter által adományozható elismerésben
⬜ még nem részesültem*
⬜ már részesültem, mégpedig*:
elismerés megnevezése: .................................................................................................................................
az adományozás időpontja: ...........................................................................................................................

    4.    Kijelentem, hogy az elismerés adományozása esetén azt
⬜ elfogadom*
⬜ nem fogadom el*.
    5.    Elismerésben részesítésem esetére, valamint az elismerés esetleges későbbi visszavonása esetére nevemnek a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján való közzétételéhez
⬜ hozzájárulok*
⬜ nem járulok hozzá*.

Dátum
        ....................................................
        elismerésre jelölt aláírása

* A megfelelőt kérjük X-szel megjelölni!
** Munkacsoportok, közösségek elismerésére irányuló kezdeményezés esetén a munkacsoport, közösség vezetőjének és valamennyi tagjának egyenként is ki kell tölteni!


Nyilatkozat
(nem természetes személy, munkacsoport, közösség esetén)

Alulírott, mint a ................................. képviselője/vezetője
    1.    
⬜ hozzájárulok ahhoz*
⬜ nem járulok hozzá ahhoz*,
hogy a ....................................................... miniszteri elismerésről szóló miniszteri döntést követően, az adományozást megelőző eljárásban az Emberi Erőforrások Minisztériuma az általam képviselt ................................. (nem természetes személy, munkacsoport, közösség) azonosító adatait (név, székhely, telephely vagy bejegyzett cím, elérhetőségek, képviselő neve, a munkacsoport, közösség működésének helye, intézménye vagy működési területe, a munkacsoport, közösség vezetője, tagjai neve), valamint az adományozásra irányuló javaslat megalapozásához szükséges adatait, továbbá a már megkapott elismeréseire vonatkozó adatait nyilvántartsa.
    2.    Kijelentem, hogy az általam képviselt szervezettel (munkacsoport, közösség esetén a tagokat is ideértve) szemben az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről szóló 26/2016. (IX. 8.) EMMI rendelet 6. §-ában meghatározott kizáró ok
⬜ nem áll fenn*
⬜ fennáll*.
    3.    Nyilatkozom arról, hogy a miniszter által adományozható elismerésben az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség)
⬜ még nem részesült*
⬜ már részesült, mégpedig*:
elismerés megnevezése: .................................................................................................................................
az adományozás időpontja: ...........................................................................................................................
    4.    Kijelentem, hogy az elismerés adományozása esetén az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség) azt
⬜ elfogadja*
⬜ nem fogadja el*.
    5.    Elismerésben részesítésünk esetére, valamint az elismerés esetleges későbbi visszavonása esetére az általam képviselt szervezet (munkacsoport, közösség) nevének a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, valamint a minisztérium hivatalos lapjában és honlapján való közzétételéhez
⬜ hozzájárulok*
⬜ nem járulok hozzá*.

    6.    Képviseleti jogköröm alapja**:

Dátum
        ....................................................
        elismerésre jelölt aláírása**

* A megfelelőt kérjük X-szel megjelölni!
** Hivatalos/jogi képviselő, ügyvezető, meghatalmazott stb., munkacsoport, munkaközösség esetén elfogadható a tagok felkérése vagy munkáltatói igazolás is.
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. március 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére