• Tartalom

240/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelet

240/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelet

a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet és az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról1

2017.09.02.

A Kormány

az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés f) és g) pontjában,

a 2. alcím tekintetében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (3) bekezdés d) pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló
221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. § A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 3. § (8) bekezdésében a „Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal” szövegrész helyébe a „Magyar Államkincstárral” szöveg lép.

2. Az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet módosítása

2. § (1) Az állatkísérletekről szóló 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet] 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E rendelet hatálya kiterjed az élő gerinces állatok – beleértve az önállóan táplálkozó lárvaállapotú állatokat, valamint a rendes fejlődésük utolsó harmadában az emlősállatok magzatait – és az élő lábasfejűek (a továbbiakban együtt: állatok)
a) kísérletben történő felhasználására,
b) kísérleti célú felhasználás érdekében való tartására, tenyésztésére vagy szaporítására (a tenyésztés és a szaporítás a továbbiakban együtt: tenyésztés) és
c) szerveik vagy szöveteik kifejezetten tudományos vagy oktatási célú felhasználásra történő tenyésztésére.”

(2) A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 1. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) E rendelet hatálya a kísérletekben felhasznált olyan egyedre is kiterjed, amely a kísérletet követően éli meg az (1) bekezdésben meghatározott fejlettségi szintet és az elvégzett kísérlet eredményeképpen élete későbbi szakaszaiban valószínűsíthetően fájdalomban, szenvedésben, kínban vagy maradandó egészségkárosodásban lehet része.
(4) E rendelet hatálya nem terjed ki
a) a nem kísérleti jellegű mezőgazdasági gyakorlatra;
b) a nem kísérleti jellegű klinikai állatorvosi gyakorlatra;
c) az állatgyógyászati készítmény forgalomba hozatalának engedélyezéséhez szükséges állatorvosi klinikai vizsgálatra;
d) az elismert állattartási gyakorlatra;
e) az elsődlegesen az állatok azonosítására irányuló tevékenységre, valamint
f) a helyes állatorvosi gyakorlat szerint kivitelezett tűszúrás által okozottal azonos vagy annál magasabb szintű fájdalmat, szenvedést, félelmet vagy maradandó egészségkárosodást valószínűsíthetően nem okozó gyakorlatra.”

3. § A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 11. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a kísérlet lefolytatását rendkívüli és tudományosan igazolható indok szükségessé teszi, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Pest Megyei Kormányhivatal) – ideiglenes jelleggel, legfeljebb a rendkívüli és tudományosan igazolható indokra figyelemmel szükséges időtartamra – engedélyt adhat olyan kísérlet lefolytatására, amely az állatok számára súlyos, várhatóan hosszú ideig tartó és nem enyhíthető fájdalommal, szenvedéssel vagy kínnal jár.”

4. § A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tenyésztő, a beszállító és a felhasználó 1. melléklet szerint benyújtott kérelme alapján, amennyiben a tenyésztő, a beszállító vagy a felhasználó és annak létesítménye megfelel az Ávtv. és e rendelet előírásainak, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság legfeljebb 10 évre engedélyezi a tenyésztő, a beszállító és a felhasználó működését. Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság az engedélyezett tenyésztőt, beszállítót és felhasználót nyilvántartásba veszi.”

5. § A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1) Azon létesítményt, amelyben egyszerű diagnosztikai vagy post mortem vizsgálatot végeznek, illetve olyan mintát vesznek le, amelyet azután máshol alaposabb laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá, fel kell szerelni az ott végzett vizsgálatokhoz szükséges alapvető laboreszközökkel.
(1a) Ha a kísérlet vagy megfigyelés elvégzése az állatok elhelyezésére szolgáló helyiségben nem kívánatos, a létesítményben általános és különleges célú kísérlet végzésére alkalmas helyiséget kell fenntartani.”

6. § A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 35. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tenyésztő, a beszállító és a felhasználó köteles biztosítani, hogy a létesítményben megfelelő számú személyzet álljon rendelkezésre.”

7. § (1) A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 38. § (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tenyésztő, a beszállító és a felhasználó – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles MÁB-ot felállítani és működési feltételeit biztosítani.”

(2) A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 38. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A tíz főnél kevesebb főt foglalkoztató tenyésztő, beszállító és felhasználó a MÁB felállítására vonatkozó kötelezettségét állatjóléti felelős kijelölésével is teljesítheti. E rendeletnek a MÁB eljárására vonatkozó rendelkezéseit az állatjóléti felelős eljárására megfelelően alkalmazni kell.
(5) A MÁB és az állatjóléti felelős munkáját a kijelölt állatorvos vagy szakértő segíti.”
„(1a) Az intézmény állatkísérleti szabályzatának ki kell terjednie a létesítményben elhelyezett vagy felhasznált állatok jólétével kapcsolatos felügyeleti, jelentéstételi és nyomonkövetési eljárásokra.”

9. § A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 51. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóság elfogadja más tagállamok olyan adatait, amelyek az európai unió jogi aktusa vagy az azt átültető tagállami jogszabály által elismert kísérletből származnak, kivéve, ha a közegészség, a közbiztonság vagy a környezet védelme további kísérlet lefolytatását teszi szükségessé.”

a) 8. § (1) bekezdésében az „az Ávtv. 26. § (1) bekezdése szerinti jogkörében eljárva – tudományos, állatjóléti vagy állategészségügyi indokokra tekintettel –” szövegrész helyébe a „tudományos indokokra tekintettel”,

b) 12. § (1) bekezdés b) pontjában a „jóléte helyreállt” szövegrész helyébe a „jóléte dokumentáltan helyreállt”,

c) 35. § (7) bekezdésében az „a)–d) pontjaiban” szövegrész helyébe az „a)–b) és d) pontjaiban”,

d) 36. § (1) bekezdés c) pontjában a „személyzet felügyeletéről” szövegrész helyébe a „35. § (7) bekezdése szerinti személyzet felügyeletéről”,

e) 45. § (4) bekezdésében az „Az országos illetékességgel eljáró kormányhivatal” szövegrész helyébe az „A Pest Megyei Kormányhivatal”,

f) 51. § (2) bekezdésben a „14. § (6) bekezdés” szövegrész helyébe a „14. § (5) bekezdés”,

g) 2. melléklet II. pont 5. alpont a) alpontjában az „ ; amennyiben végeznek műtétet a kísérletben, ismertetni kell” szövegrész helyébe a „ , továbbá ismertetnie kell”,

h) 2. melléklet II. pont 5. alpont d) alpontjában a „számának csökkentése” szövegrész helyébe a „számának és adott esetben a környezeti hatás mértékének csökkentése”,

i) 2. melléklet II. pont 5. alpont e) alpontjában a „kínjának csökkentése” szövegrész helyébe a „kínjának elkerülése, valamint mértékének csökkentése”

szöveg lép.

12. § Hatályát veszti a 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 38. § (3) bekezdésében az „A MÁB munkáját a kijelölt állatorvos vagy szakértő segíti.” szövegrész.

3. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

14. § E rendelet 2. alcíme a tudományos célokra felhasznált állatok védelméről szóló, 2010. szeptember 22-i, 2010/63/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 240/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelethez

(A projektben alkalmazott összes kísérlet számozott felsorolása és ismertetése, melynek keretében a kérelmezőnek)
h) ismertetnie kell – amennyiben az értelmezhető – az indokolatlan párhuzamos eljárások elkerülése érdekében tervezett intézkedéseket.”

2. melléklet a 240/2017. (VIII. 28.) Korm. rendelethez

[A 35. § (2) bekezdés b) pontban említett tevékenység végzéséhez szükséges oktatásnak legalább az alábbi témaköröket kell magába foglalnia:]
g) fájdalomcsillapítás, altatás, kíméletes végpontok, eutanázia témakörei; továbbá a kín, a nélkülözés, a fájdalom és a szenvedés fajspecifikus jeleinek felismerése a leggyakrabban felhasznált kísérleti állatoknál,”

2. A 40/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 5. melléklet A. rész 1. pontja a következő h) alponttal egészül ki:
[A 35. § (2) bekezdés b) pontban említett tevékenység végzéséhez szükséges oktatásnak legalább az alábbi témaköröket kell magába foglalnia:]
h) az emberek és állatok kapcsolatának etikai vonatkozásai, az élet értéke, az állatok tudományos célra való felhasználása mellett és ellen szóló érvek.”
[A 35. § (2) bekezdés c) pontban említett tevékenység végzéséhez szükséges oktatásnak legalább az alábbi témaköröket kell magába foglalnia:]
h) fájdalomcsillapítás, altatás, kíméletes végpontok, eutanázia témakörei; továbbá a kín, a nélkülözés, a fájdalom és a szenvedés fajspecifikus jeleinek felismerése a leggyakrabban felhasznált kísérleti állatoknál,”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. szeptember 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére