• Tartalom

22/2017. (VI. 29.) NFM rendelet

22/2017. (VI. 29.) NFM rendelet

a fejezeti és az egyes központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról1

2018.03.01.

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában megállapított feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 70. § tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya

a) a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 20. címébe sorolt fejezeti kezelésű előirányzatokra,

b) a Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 21. címébe sorolt központi kezelésű előirányzatokra,

c) az előző évekről áthúzódó, az a) pont szerinti költségvetési fejezetet irányító szerv vezetőjének (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési maradványára, tekintet nélkül annak eredeti előirányzathoz való kapcsolódására vagy annak hiányára,

d) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) alapján az a) pont szerinti költségvetési fejezetben a költségvetési évben megállapított új fejezeti kezelésű előirányzatokra [az a)–d) pont a továbbiakban együtt: előirányzatok]

terjed ki.

2. § (1) Az előirányzatoknak az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 109. § (5) bekezdése szerinti felhasználási szabályait az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Kvtv. 1. melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 21. címébe sorolt központi kezelésű előirányzatok felhasználási szabályait a 2. melléklet tartalmazza.

3. § Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: Szerződés) 107. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatások esetében az 1. mellékletben foglalt táblázat

1. 26–29. sora, 32. sor a) pontja, 35. sor l) pontja, 39. sor 2. pont a)–k) alpontja, 57. sora, 105. sora, 115. sora, 123. sor 1. pont a)–i) alpontja, 125. sor 1. pont a)–i) alpontja, 127. sor a)–d) és f) alpontja és 163. sora alapján az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás;

2. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatás;

3. 4. sora, 39. sor 2. pont g) alpontja, 105. sora, 115. sora, 117. sora, 125. sor 1. pont g) alpontja alapján az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés;

4. 4. sora, 13. sora, 28. sora, 29. sora, 32. sora, 34. sora, 57. sora, 105. sora, 115. sora, 133. sora, 134. sora alapján a 2012/21/EU bizottsági határozat szerinti közszolgáltatásért járó ellentételezéshez nyújtott támogatás;

5. 4. sora, 28. sora, 34. sora, 105. sora, 115. sora alapján a 360/2012/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű közszolgáltatási támogatás;

6. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 651/2014/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 651/2014/EU bizottsági rendelet) 13–14. cikke szerinti regionális beruházási támogatás;

7. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 18. cikke szerinti kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás;

8. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 19. cikke szerinti kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás;

9. 29. sora, 32. sora, 39. sor 2. pont a)–k) alpontja, 57. sora, 123. sor 1. pont a)–h) alpontja, 127. sor 1. pont a)–d) és f) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 22. cikke szerinti induló vállalkozásnak nyújtott támogatás;

10. 29. sor a) pontja, 32. sor e) pontja, 39. sor 2. pont a), f), h), i) és j) alpontja, 123. sor 1. pont e) és f) alpontja, 127. sor 1. pont a) és b) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 25. cikke szerinti kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás;

11. 39. sor 2. pont a), f), h), i) és j) alpontja, 123. sor 1. pont e) és f) alpontja, 127. sor 1. pont a) és b) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 26. cikke szerinti kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás;

12. 29. sor a) pontja, 32. sor e) pontja, 39. sor 2. pont a), f), h), i) és j) alpontja, 123. sor 1. pont e) és f) alpontja, 127. sor 1. pont a) és b) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 28. cikke szerinti kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás;

13. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 31. cikke szerinti képzési támogatás;

14. 39. sor 2. pont b), c) és g) alpontja, 123. sor 1. pont a), c)–d), g)–h) alpontja, 127. sor 1. pont c)–d) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 37. cikke szerinti jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás;

15. 39. sor 2. pont b) és c) alpontja, 123. sor 1. pont a)–d) és g)–h) alpontja, 125. sor 1. pont a), b), d) és e) alpontja, 127. sor 1. pont c)–d) és f) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 38. cikke szerinti energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás;

16. 39. sor 2. pont a) alpontja, 123. sor 1. pont e) és f) alpontja, 125. sor 1. pont b) alpontja, 127. sor 1. pont a) és b) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 41. cikke szerinti megújuló energia támogatására irányuló beruházási támogatás;

17. 125. sor 1. pont c) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 46. cikke szerinti energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás;

18. 39. sor 2. pont a)–c) és f) alpontja, 123. sor 1. pont a)–h) alpontja, 127. sor 1. pont a)–d) és f) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 48. cikke szerinti energetikai infrastruktúrára irányuló beruházási támogatás;

19. 39. sor 2. pont a)–c) és g) alpontja alapján a c)–g) alpont, 123. sor 1. pont a)–h) alpontja szerinti támogatási kategóriával támogatott beruházáshoz a 651/2014/EU bizottsági rendelet 49. cikke szerinti környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás;

20. 127. sor 1. pont a)–d) és f) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 49. cikke szerinti környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás;

21. 35. sor l) pontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 52. cikke szerinti széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás;

22. 29. sora, 32. sora, 57. sora, 90. sora, 121. sora, 122. sora és 132. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 53. cikke szerinti kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás;

23. 29. sora, 32. sora, 57. sora, 62–68. sora, 72–77. sora, 80. sora, 82–85. sora, 89. sora, 90. sora, 97–99. sora, 135–149. sora és 152–163. sora alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk szerinti sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás;

24.2 29. sora, 32. sora, 39. sora, 57. sora, 82. sora, 123. sor 1. pont a)–h) alpontja, 127. sor 1. pont a)–d) és f) alpontja alapján a 651/2014/EU bizottsági rendelet 56. cikke szerinti helyi infrastruktúrára irányuló támogatás;

25. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.37599 sz. bizottsági határozat (a továbbiakban: SA.37599 sz. bizottsági határozat) szerinti tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás;

26. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.37599 sz. bizottsági határozat szerinti tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás;

27. 29. sora, 32. sora, 57. sora alapján a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.37599 sz. bizottsági határozat szerinti mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás;

28. 113. sora alapján az Európai Bizottságnak a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztését engedélyező, SA.38478 (2014/N) sz. határozata szerinti támogatás;

29. 39. sor e) alpontja alapján a kezdeményezések tartalmától függően és a vonatkozó európai uniós jogszabályok előírásainak betartása mellett a 39. sorral kapcsolatban meghatározott valamennyi támogatási kategória

nyújtható.

2. Értelmező rendelkezések

4. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. acélipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 43. pontja szerinti tevékenység,

2. alapkutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 84. pontja szerinti kísérleti vagy elméleti munka,

3. alépítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 135. pontja szerinti építmény,

4. azonos vagy hasonló tevékenység: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 50. pontja szerinti tevékenység,

5. állami támogatás: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 2. § 1. pontjának megfelelő támogatás,

6. átlátható formában nyújtott támogatás: olyan támogatás, amelynél előzetesen, kockázatértékelés nélkül kiszámítható a bruttó támogatástartalom,

7. belső energiapiaci szabályozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 131. pontja szerinti szabályok,

8. bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 111. pontja szerinti üzemanyag,

9. diszkont kamatláb: az Atr. 2. § 3. pontja szerinti kamatláb,

10. egy és ugyanazon vállalkozás: az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdésében és az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk 2. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő vállalkozás,

11. elsődleges mezőgazdasági termelés: az EUMSz I. mellékletében felsorolt növények vagy állati eredetű termék előállítása, ide nem értve bármely, azok lényegi tulajdonságát megváltoztató tevékenységet,

12. elszámolható költség: az Atr. 2. § 6. pontja szerinti költség,

13. energetikai célú infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 130. pontja szerinti fizikai berendezés vagy létesítmény,

14. energiahatékonyság: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 103. pontja szerint megtakarított energiamennyiség,

15. energiahatékony távfűtés és távhűtés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 124. pontja szerinti távfűtés és távhűtés,

16. élelmiszer-alapú bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 113. pontja szerinti üzemanyag,

17. észszerű nyereség: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 142. pontja szerinti nyereség,

18. fizikai átengedés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 136. pontja szerinti függetlenítés,

19. fenntartható bioüzemanyag: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 112. pontja szerinti üzemanyag,

20. foglalkoztatottak számának nettó növekedése: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 32. pontja szerinti növekedés,

21. független harmadik fél: olyan vállalkozás, amely nem minősül egy másik meghatározott vállalkozás vonatkozásában a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklet 3. cikk (2) bekezdése szerinti partnervállalkozásnak vagy (3) bekezdése szerinti kapcsolt vállalkozásnak,

22. hátrányos helyzetű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 4. pontja szerinti munkavállaló,

23. helyi infrastruktúra: olyan infrastruktúra, amely helyi szinten járul hozzá az üzleti és fogyasztói környezet korszerűsítéséhez és ipari bázisok fejlesztéséhez,

24. hitel: olyan megállapodás, amelyben a hitelező kötelezi magát, hogy meghatározott pénzösszeget meghatározott időre a hitelfelvevő rendelkezésére bocsát, és amely a hitelfelvevőt arra kötelezi, hogy meghatározott időszakon belül visszafizesse az összeget (pl. kölcsön vagy egyéb finanszírozási eszköz, ideértve a lízinget is, amely a hitelező számára elsődlegesen minimumhozamot nyújt azzal, hogy már meglévő hitel kiváltása nem finanszírozható),

25. hivatásos csapat: olyan sportvállalkozás, amely hivatásos sportolót alkalmaz,

26. hivatásos sportoló: olyan sportoló, aki jövedelemszerzési céllal, foglalkozásszerűen vagy más módon, ellenszolgáltatás fejében folytat sporttevékenységet,

27. immateriális javak: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 30. pontja szerinti javak,

28. induló beruházás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 49. pontja szerinti beruházás,

29. innovációs tanácsadás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 94. pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő tanácsadás, segítségnyújtás és képzés,

30. innovációs támogató szolgáltatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 95. pontja szerinti szolgáltatás,

31. innovatív vállalkozás: az a vállalkozás, amely

a) független szakértő értékelésével alá tudja támasztani, hogy a belátható jövőben új vagy az iparági legmodernebb technikához képest jelentős javulást eredményező, ugyanakkor technológiai vagy ipari sikertelenség kockázatát is magában hordozó terméket, szolgáltatást vagy folyamatot fejleszt ki, vagy

b) esetén a támogatás nyújtását megelőző három üzleti év legalább egyikében a működési költségek legalább 10%-át kutatásfejlesztési költségek teszik ki,

32. ipari kutatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 85. pontja szerinti tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat,

33. kezességvállalás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 67. pontja szerinti kötelezettségvállalás,

34. kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó: az a beruházó, amely a kérelmet benyújtó beruházóval a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) szerinti anya- vagy leányvállalati kapcsolatban áll,

35. kísérleti fejlesztés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 86. pontja szerinti fejlesztés,

36. kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. melléklete szerint meghatározott vállalkozás,

37. környezetvédelem: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 101. pontja szerinti tevékenység,

38. közösségi agrármarketing tevékenység: olyan marketing eszközökkel végzett üzleti tevékenység, amely túllép a vállalati marketingmunkán, és amely részt vesz az élelmiszereknek és szolgáltatásoknak az alapanyag-termelőtől a végső fogyasztóig történő áramoltatásában,

39. közösségi bormarketing tevékenység: olyan ágazati marketing-együttműködés, amely túllép a vállalati marketingtevékenységen, és azt egy termelői csoport, borvidék, borrégió vagy a magyar borászat egésze számára, az érintettek érdekében, azokkal együttműködve végzik,

40. közszolgáltatás: az EUMSz 106. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás,

41. kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 11. szakasz 53. cikke szerinti támogatás,

42. kutatási infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 91. pontja szerinti infrastruktúra,

43. kutatási és tudásközvetítő szervezet: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerinti szervezet,

44. kvázisajáttőke-befektetés: a saját tőke és a hitelfinanszírozás közé besorolt finanszírozási forma, amely az elsőhelyi hitelnél magasabb, de a törzsrészvénynél alacsonyabb kockázattal jár és a nemfizetéssel szemben nincs biztosítva, valamint amelynek hozama a tulajdonos számára elsősorban a célvállalkozás nyereségétől vagy veszteségétől függ,

45. létesítmény: funkcionálisan megbonthatatlan egészet képező termelő vagy szolgáltató egység,

46. létesítmény felvásárlása: egy létesítményhez közvetlenül kapcsolódó tárgyi eszközök és immateriális javak piaci feltételek mellett történő megvásárlása, ha a létesítmény bezárásra került, vagy – ha nem vásárolják meg – bezárásra került volna, és – annak kivételével, ha egy kisvállalkozást az eladónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti közeli hozzátartozója vagy korábbi munkavállalója vásárol meg – a felvásárló beruházó a létesítmény tulajdonosától független harmadik fél,

47. magasan képzett munkaerő: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 93. pontja szerinti munkaerő,

48. meghatározott, korlátozott számú gazdasági ágazatra irányuló program: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 46. pontja szerinti program,

49. megújuló energia: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 109. pontja szerinti energia,

50. megvalósíthatósági tanulmány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 87. pontja szerinti tanulmány,

51. megváltozott munkaképességű munkavállaló: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 3. pontja szerinti munkavállaló,

52. mezőgazdasági ágazat: a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével, feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozások összessége,

53. mezőgazdasági termék: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti termék,

54. mezőgazdasági termék feldolgozása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 10. pontja szerinti tevékenység,

55. mezőgazdasági termék forgalmazása: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 8. pontja szerinti tevékenység,

56. minőségrendszer: az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatások 282. bekezdésében meghatározott rendszerek,

57. multifunkcionális szabadidős létesítmény: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikk (3) bekezdése szerinti létesítmény,

58. működési eredmény: a beruházásnak az Sztv. 3. § (4) bekezdés 5. pontja szerinti hasznos élettartama alatt diszkontált bevételek és diszkontált működési költségek (pl. személyi jellegű ráfordítás, anyagköltség, szerződéses szolgáltatás, a távközlés, az energia és a karbantartás költsége, bérleti díj, adminisztrációs költség, kivéve az olyan értékcsökkenési és a finanszírozási költséget, amelyet beruházási támogatásból már fedeztek) közötti pozitív előjelű különbség,

59. nagyberuházás: az az induló beruházás vagy új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás, amelyhez kapcsolódóan az elszámolható költségek összege az összeszámítási szabályt figyelembe véve jelenértéken meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

60. nagykereskedelmi hozzáférés: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 139. pontja szerinti hozzáférés,

61. nagyvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontja szerinti vállalkozás,

62. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az Atr. 6. §-ában meghatározott vállalkozás,

63. összeszámítási szabály: a nagyberuházás elszámolható költségei kiszámításakor egyetlen beruházásnak kell tekinteni a kérelemben szereplő beruházást és a kérelmet benyújtó beruházó, valamint a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó által a kérelemben szereplő beruházás megkezdésétől számított háromszor háromszázhatvanöt napos időszakon belül a kérelemben szereplő beruházással azonos megyében megkezdett, regionális beruházási támogatásban részesülő beruházást,

64. passzív széles sávú infrastruktúra: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 137. pontja szerinti infrastruktúra,

65. saját forrás: a kedvezményezett által a projekthez igénybe vett, állami támogatást, valamint az Európai Unió intézményei, ügynökségei, közös vállalkozásai vagy más szervei által központilag kezelt, a tagállam ellenőrzése alá közvetlenül vagy közvetve nem tartozó uniós finanszírozást nem tartalmazó forrás,

66. sajáttőke-befektetés: közvetlen vagy pénzügyi közvetítőn keresztül történő közvetett tőkejuttatás egy vállalkozás számára a vállalkozásban a megfelelő arányú részesedés megszerzése ellenében,

67. széles sávú alaphálózat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 133. pontja szerinti alaphálózat,

68. széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódó mélyépítési munka: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 134. pontja szerinti munka,

69. személyi jellegű ráfordítás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 88. pontja szerinti ráfordítás,

70. személyszállítási közszolgáltatás: a nyilvánosság számára megkülönböztetés nélkül és folyamatosan nyújtott általános gazdasági érdekű személyszállítási szolgáltatás,

71. személyszállítási közszolgáltatási szerződés: a személyszállítási ágazathoz kapcsolódó közszolgáltatás vonatkozásában az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk i) pontja szerinti szerződés,

72. szénipar: az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottsága által a szén tekintetében megállapított és a versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő állami támogatásról szóló, 2010. december 10-i 2010/787/EU tanácsi határozatban (a továbbiakban: 2010/787/EU tanácsi határozat) pontosított nemzetközi kodifikációs rendszer értelmében kiváló minőségű, közepes minőségű és gyenge minőségű A és B csoportba sorolt szén kitermelésével kapcsolatos tevékenység,

73. szintetikusszál-ipar: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 44. pontja szerinti eljárás,

74. szinten tartást szolgáló eszköz: olyan eszköz, amely a kedvezményezett által már használt tárgyi eszközt, immateriális javakat váltja ki anélkül, hogy a kiváltás az előállított termék, a nyújtott szolgáltatás, a termelési, illetve a szolgáltatási folyamat alapvető változását vagy bővülését eredményezné,

75. szokásos piaci feltételek: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 89. pontja szerinti feltétel,

76. támogatási intenzitás: az Atr. 2. § 15. pontja szerinti intenzitás,

77. támogatástartalom: az Atr. 2. § 19. pontja szerinti tartalom,

78. tárgyi eszköz: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 29. pontja szerinti eszköz,

79. termelői csoport és szervezet: az agrár- és erdészeti iránymutatás (35) bekezdés 22. pontja szerinti csoport vagy szervezet,

80. tőzsdén nem jegyzett kis- és középvállalkozás: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 76. pontja szerinti kis- és középvállalkozás,

81. uniós szabvány: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 102. pontja szerinti szabvány,

82. új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházás: az a tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás, amely új létesítmény létrehozatalát vagy meglévő létesítmény tevékenységének olyan új tevékenységgel történő bővítését eredményezi, amely nem minősül a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységnek, valamint az olyan létesítmény eszközeinek független harmadik fél beruházó általi felvásárlása is, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna, feltéve, hogy az új vagy a megvásárolt eszközökkel végzett tevékenység nem minősül az adott létesítményben a korábban végzett tevékenységgel azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységnek,

83. újgenerációs hozzáférési hálózat: a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 138. pontja szerinti hálózat.

(2) Az (1) bekezdés 26. pontja szerinti ellenszolgáltatásnak meg kell haladnia a részvételi költségeket, és a sportoló jövedelmének jelentős részét kell kitennie függetlenül attól, hogy a sportoló és az érintett sportvállalkozás kötött-e munka- vagy más, munkavégzésre irányuló szerződést. Nem minősül ellenszolgáltatásnak a sportrendezvényen való részvételhez kapcsolódó utazási és szállásköltségek megtérítése.

(3) Pénzügyi előzményekkel nem rendelkező induló vállalkozás esetén az (1) bekezdés 31. pont b) alpontja szerinti arányt a folyó pénzügyi időszak független könyvvizsgáló által hitelesített pénzügyi kimutatásában kell kimutatni.

(4) Az 1. mellékletben foglalt táblázat 28. sor x) pontjában szabályozott tevékenység végrehajtása során

a) a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek minőségrendszereiről szóló, 2012. november 21-i 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet),

b) az 1151/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az oltalom alatt álló eredetmegjelölések, az oltalom alatt álló földrajzi jelzések és a hagyományos különleges termékek uniós szimbólumainak létrehozása tekintetében, valamint a származásra vonatkozó bizonyos szabályok, bizonyos eljárási szabályok és bizonyos kiegészítő átmeneti szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2013. december 18-i 664/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben,

c) a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

d) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, valamint az 1576/89/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. január 15-i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben,

e) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendeletben (a továbbiakban: 1408/2013/EU bizottsági rendelet),

f) az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásban,

g) a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendeletben

foglalt fogalommeghatározásokat is alkalmazni kell.

II. Fejezet

AZ EURÓPAI UNIÓS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

3. Az egyes támogatási kategóriákra vonatkozó közös szabályok

5. § (1) A 651/2014/EU bizottsági rendelet, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, az 1408/2013/EU bizottsági rendelet és a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

(2) A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.

(3) Nem ítélhető támogatás

a) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget,

b) – a 38. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a 17. alcím, – a 40. § (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a 19. alcím, valamint a 20–21. alcím szerinti támogatás kivételével nehéz helyzetben lévő vállalkozás részére.

(4) Nem ítélhető meg

a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez a 6–7., 9–22., 24–25., 26. és 28–30. alcím szerinti támogatás,

b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez az 5., 16–18., 20–21., 24. és 26. alcím szerinti támogatás,

c) mezőgazdasági termék feldolgozásában és mezőgazdasági termék forgalmazásában tevékeny vállalkozás részére támogatás, ha

ca) a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy

cb) a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ,

d) a 2010/787/EU tanácsi határozat hatálya alá tartozó, versenyképtelen szénbányák bezárását elősegítő támogatás,

e) támogatás exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik,

f) támogatás, ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé,

g) a támogatás olyan feltétellel nyújtott támogatás, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi.

(5) Nem minősül exporttámogatásnak az olyan támogatás, amellyel a kereskedelmi vásárokon való részvétel költségeihez, illetve olyan tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeihez járulnak hozzá, amelyek valamely új vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükségesek.

(6) Az 5. alcím szerinti támogatás kisvállalkozás részére, a 8., 24., 25. és – a 61. § (4) bekezdés a) pontja figyelembevételével – a 30. alcím szerinti támogatás kis- és középvállalkozás részére nyújtható.

(7) A 651/2014/EU bizottsági rendelet alapján támogatás – az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás és a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás kivételével – csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett a 651/2014/EU bizottsági rendelet 6. cikk (2) bekezdésében meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(8) Az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatás szerinti támogatás – a 61. § (4) bekezdés b), c) és d) pontja kivételével – csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett az agrár- és erdészeti iránymutatás 71. pontjában meghatározott kötelező tartalmi elemeket tartalmazó támogatási kérelmét a projekt megkezdése előtt írásban benyújtotta.

(9) A nagyvállalkozásnak a (8) bekezdés szerinti támogatási kérelemben a kötelező tartalmi elemeken kívül ki kell fejtenie, hogy milyen helyzet állt volna elő a támogatás igénybevétele nélkül, és ezt alá kell támasztania.

(10) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén az e fejezet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, az államháztartás központi vagy önkormányzati alrendszeréből vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.

(11) Különböző azonosítható elszámolható költségek esetén a támogatás halmozható más, az államháztartás központi vagy önkormányzati alrendszeréből vagy uniós forrásból származó állami támogatással.

(12) Az egy projekthez igénybe vett összes támogatás – függetlenül attól, hogy annak finanszírozása uniós, az államháztartás központi vagy önkormányzati alrendszeréből származó forrásból történik – támogatási intenzitása nem haladhatja meg az irányadó uniós állami támogatási szabályokban meghatározott támogatási intenzitást vagy támogatási összeget.

(13) Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező, 5., 17., valamint 19. alcím szerinti támogatás bármely egyéb, azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező állami támogatással halmozható. Az azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező támogatás a csoportmentességi rendeletekben és az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb teljes finanszírozási határértékig bármilyen más, azonosítható elszámolható költségekkel nem rendelkező állami támogatással halmozható.

(14) Az azonosítható elszámolható költségekkel rendelkező 6–15., 22–23., 28–30. alcím szerinti támogatás az ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott 19. alcím szerinti támogatással az ezen alcímekre vonatkozó támogatási intenzitásig halmozható.

(15) A támogatási intenzitás kiszámítása során valamennyi felhasznált számadatot az adók és illetékek levonása előtti összegben kell figyelembe venni. Ha a támogatást visszatérítendő formában nyújtják, a támogatás összegének a támogatástartalmat kell tekinteni.

(16) A több részletben kifizetett támogatást a támogatási döntés időpontja szerinti értékre kell diszkontálni a diszkont kamatláb alkalmazásával.

(17) Ha a támogatás nyújtása az uniós állami támogatási szabályok értelmében az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásától függ, a támogatás az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának meghozatalát követően fizethető ki.

(18) A 28–30. alcím szerinti támogatások esetén az általános forgalmi adó (áfa) nem támogatható, kivéve, ha az áfára vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmében nem igényelhető vissza.

(19) A mezőgazdasági ágazat részére nyújtott állami támogatások ugyanazon elszámolható költségek tekintetében nem halmozhatók az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (a továbbiakban: EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1305/2013/EU rendelet 81. cikk (2) bekezdésében és 82. cikkében említett kifizetésekkel, ha az ilyen halmozódás eredményeként a támogatási intenzitás vagy a támogatási összeg meghaladná az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásban megállapított intenzitást vagy összeget.

6. § Az 5. § i) és j) pontja szerinti esetben a beruházáshoz igényelt összes állami támogatás nem haladhatja meg

a) azt a minimális összeget, amellyel a beruházás kellően nyereségessé válik ahhoz, hogy azt a beruházó megvalósítsa, vagy

b) azt a többletköltséget, ami a beruházásnak az adott helyszínen történő megvalósítására tekintettel merült fel az alternatív – más, a beruházás megvalósításának helyszínéhez képest fejlettebb régióban található – helyszínhez viszonyítva azzal, hogy a fejlettség szintjét a regionális támogatási térkép szerinti maximális támogatási intenzitás alapján kell meghatározni.

7. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére az egyedi támogatást, ha a támogatás összege

a) induló vállalkozásnak nyújtott támogatás esetén meghaladja a támogatási kategóriára vonatkozó szabályokban meghatározott mértéket,

b) kutatásfejlesztési projekthez nyújtott támogatás esetén

ba) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 40 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

bb) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele az ipari kutatás kategóriájába vagy együttesen véve az ipari kutatás és az alapkutatás kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

bc) vállalkozásonként és projektenként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, ha a projekt elszámolható költségeinek több mint fele a kísérleti fejlesztés kategóriájába tartozó tevékenységgel kapcsolatban merül fel,

bd) meghaladja a ba)–bc) alpont szerinti összeg kétszeresét EUREKA-projekt vagy az EUMSz 185. cikke vagy 187. cikke alapján létrehozott közös vállalkozás által megvalósított projekt esetén,

be) meghaladja a ba)–bd) alpont szerinti összeg 150%-át, ha a kutatásfejlesztési projekthez a támogatást visszafizetendő előleg formájában nyújtják (amelyet a bruttó támogatási egyenérték kiszámításához használt módszertan hiánya esetén az elszámolható költségek százalékában kell kifejezni) és ha az intézkedés biztosítja, hogy a projekt észszerű és prudenciális megfontolások alapján megállapított, sikeres befejezése esetén az előleg legalább a támogatás odaítélésekor irányadó diszkont kamatláb szerint számított kamattal megnövelve kerül visszafizetésre,

bf) kutatási tevékenységet előkészítő megvalósíthatósági tanulmányhoz nyújtott támogatás esetén tanulmányonként meghaladja a 7,5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

c) a kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén infrastruktúránként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

d) a kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás esetén vállalkozásonként és projektenként meghaladja az 5 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

e) az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás, jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás, energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás, megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás, valamint az energiatermelő létesítményhez nyújtott, energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

f) az elosztóhálózathoz nyújtott, energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja a 20 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

g) energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás esetén vállalkozásonként és beruházásonként meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy

h) sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott beruházási támogatás esetén meghaladja a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget, vagy a projekt teljes költsége meghaladja az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget, valamint sportlétesítményhez nyújtott működési támogatás esetén infrastruktúránként és évenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

i) regionális beruházási támogatás esetén a beruházáshoz igényelt összes állami támogatással együtt – figyelembe véve a nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezéseket – meghaladja azt az összeget, amelyet ugyanazon településen egy jelenértéken 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó elszámolható költségű beruházás az adott régióban kaphat,

j) regionális beruházási támogatás esetén, ha a kérelmet benyújtó beruházó vagy a kérelmet benyújtó beruházóval egy vállalatcsoportba tartozó beruházó a támogatási kérelem benyújtását megelőző két évben a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntetett meg az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodásban részes tagállam területén, vagy a támogatási kérelem benyújtásakor tervezi, hogy a támogatási kérelem benyújtásától a beruházás befejezésétől számított második év végéig a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel azonos vagy hasonló tevékenységet szüntet meg az Európai Gazdasági Térség,

k) a kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként és beruházási projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

l) a kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás esetén vállalkozásonként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

m) képzési támogatás esetén képzési projektenként meghaladja a 2 millió eurónak megfelelő forintösszeget,

n) a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító

na) beruházási támogatás esetében meghaladja a projektenként 100 millió eurónak megfelelő forintösszeget;

nb) működési támogatás esetében meghaladja a vállalkozásonként évente 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

8. § Az Atr. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottság részére a támogatási intézkedést, ha a projekt összköltsége meghaladja a 70 millió eurónak megfelelő forintösszeget.

9. § E rendelet alapján

a) a 651/2014/EU bizottsági rendelet szerinti támogatás esetén – a regionális beruházási támogatás kivételével – 2021. június 30-ig,

b) csekély összegű támogatás és mezőgazdasági csekély összegű támogatás esetén 2021. június 30-ig,

c) közszolgáltatási csekély összegű támogatás esetén 2019. június 30-ig,

d) regionális beruházási támogatás esetén 2020. december 31-ig,

e) az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatás szerinti támogatás esetén 2020. december 31-ig,

f) az SA.37599 sz. határozat szerinti támogatás esetében 2019. december 31-ig

lehet támogatási döntést hozni.

4. Kamattámogatás és kezességi díjtámogatás

10. § (1) Az 1. melléklet 25. sora szerinti előirányzatból a Széchenyi Kártya Program Konstrukciók keretében a vállalkozásoknak nyújtott kamattámogatás és kezességi díjtámogatás, valamint a kezességvállaló intézmény kezességvállalásával nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül.

(2) A kedvezményezett számára adott évben megítélt csekély összegű támogatás összegébe a megítélt hitelkeret támogatott futamidejének időszakára jutó kamattámogatás és kezességi díjtámogatás, valamint a kezességvállaló intézmény kedvezményes kezességvállalásából adódó állami támogatás összege számít bele.

(3) A KAVOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KAVOSZ Zrt.) köteles tájékoztatni a kedvezményezettet arról, hogy csekély összegű támogatásban részesül. A tájékoztatásnak kifejezetten utalnia kell a csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendeletre, hivatkozva annak pontos címére és az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésére, valamint meg kell határoznia a támogatás összegét az Atr. 2. mellékletében foglalt módszertan alapján kiszámolt támogatástartalomban kifejezve.

5. Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás

11. § Az induló vállalkozásnak nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) azon, legfeljebb öt éve bejegyzett, tőzsdén nem jegyzett kisvállalkozás részére nyújtható, amely még nem osztott fel nyereséget, és nem összefonódás útján jött létre. Azon vállalkozás esetén, amely nem kerül hivatalos bejegyzésre, az öt éves periódus kezdete a gazdasági tevékenység megkezdésének az időpontja vagy a gazdasági tevékenységre vonatkozó adófizetés kezdő időpontja.

12. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci kamatozású, legfeljebb tízéves futamidőre nyújtott hitel, annak névértéke nem haladhatja meg

a) az 1 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 1,5 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 2 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező hitel esetén a névérték legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a hitel tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű hitel esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű hitelre vonatkozó legmagasabb összeggel.

13. § (1) Ha a támogatás formája nem piaci díj ellenében, legfeljebb 10 éves futamidőre nyújtott kezességvállalás, a kezességvállalással biztosított hitel névértéke nem haladhatja meg

a) az 1,5 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 2,25 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 3 millió eurót.

(2) Az 5 és 10 év közötti futamidővel rendelkező kezességvállalás esetén a kezességvállalással biztosított legmagasabb hitelösszeg az (1) bekezdésben meghatározott összeg, valamint a 10 év és a kezességvállalás tényleges futamideje hányadosának szorzataként határozható meg. Az 5 évnél rövidebb futamidejű kezességvállalás esetén a legmagasabb összeg megegyezik az 5 éves futamidejű kezességvállalásra vonatkozó legmagasabb összeggel.

(3) A kezességvállalás nem haladhatja meg az alapul szolgáló hitel összegének 80%-át.

14. § Ha a támogatás formája vissza nem térítendő támogatás – ideértve a sajáttőke-befektetést és a kvázisajáttőke-befektetést is –, kamatlábcsökkentés vagy kezességvállalási díjcsökkentés, annak bruttó támogatási egyenértéke nem haladhatja meg

a) a 0,4 millió eurót,

b) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen letelepedett vállalkozás esetén a 0,6 millió eurót,

c) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban letelepedett vállalkozás esetén a 0,8 millió eurót.

15. § (1) A kedvezményezett támogatásban részesülhet a 12–14. §-ban meghatározott támogatási eszközök kombinációja révén is, ha az egyik támogatási eszközzel nyújtott támogatásnak az adott eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összege alapján kiszámított hányadát figyelembe veszik a kombinált eszköz részét képező másik eszközre vonatkozóan megengedett legmagasabb támogatási összeg maradványhányadának meghatározásához.

(2) Innovatív kisvállalkozás esetén a 12–14. §-ban meghatározott legmagasabb összegek megkétszerezhetőek.

6. A kutatásfejlesztési projekthez nyújtott támogatás

16. § (1) A kutatásfejlesztési projekthez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a (2) bekezdés szerinti kategóriába tartozó kutatásfejlesztési projekt részére nyújtható.

(2) A kutatásfejlesztési projekt kategóriái:

a) alapkutatás,

b) ipari kutatás,

c) kísérleti fejlesztés,

d) megvalósíthatósági tanulmány.

(3) Ha egy projekt több tevékenységet foglal magában, az egyes tevékenységeket be kell sorolni a (2) bekezdés szerinti kutatásfejlesztési kategóriák közé.

17. § (1) Az elszámolható költségeket a kutatás-fejlesztés valamely meghatározott kategóriájához kell rendelni.

(2) A 16. § (2) bekezdés a)–c) pontja esetén a támogatás keretében elszámolható

a) a kutatók, technikusok és egyéb kisegítő személyzet személyi jellegű ráfordítása a projektben való foglalkoztatásuk mértékéig,

b) az eszközök, berendezések költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy ahol ezeket az eszközöket és felszereléseket nem a teljes élettartamuk alatt használják a projekthez, csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek számolhatóak el,

c) az épületek és a földterület költsége a projekt céljaira való használatuk mértékéig és idejére azzal, hogy az épületek esetén csak az általános számviteli elvek alapján elfogadott, a projekt idejére számított amortizációs költségek, földterület esetén a kereskedelmi, illetve a ténylegesen felmerülő beruházási költségek számolhatóak el,

d) a szerződéses kutatás, a külső forrásokból szokásos piaci feltételek mellett megvásárolt vagy licencia tárgyát képező műszaki ismeretek és szabadalmak költsége, valamint a tanácsadás és hasonló szolgáltatások költsége, ha azokat kizárólag a projekthez veszik igénybe,

e) a további általános és egyéb működési költség, beleértve az anyagok, a fogyóeszközök és hasonló termékek költségeit, amelyek közvetlenül a projekt folyamán merülnek fel.

(3) A 16. § (2) bekezdés d) pontja esetén a támogatás keretében a megvalósíthatósági tanulmány költsége számolható el.

18. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg

a) az alapkutatás esetén az elszámolható költségek 100%-át,

b) az ipari kutatás esetén az elszámolható költségek 50%-át,

c) a kísérleti fejlesztés esetén az elszámolható költségek 25%-át,

d) a megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.

(2) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás

a) 10 százalékponttal növelhető középvállalkozás, 20 százalékponttal növelhető kisvállalkozás esetén,

b) 15 százalékponttal növelhető, ha

ba) a projekt hatékony együttműködést foglal magában, és legalább egy kis- és középvállalkozás bevonásával, vagy legalább két tagállamban, vagy egy tagállamban és egy, az EGT megállapodás szerinti szerződő fél között zajlik, és egyik vállalkozás sem viseli az elszámolható költségek több mint 70%-át, vagy a projekt legalább egy olyan kutatási és tudásközvetítő szervezet bevonásával zajlik, amely egymagában vagy más hasonló szervezetekkel közösen az elszámolható költségek legalább 10%-át viseli, és jogosult közzétenni saját kutatási eredményeit, vagy

bb) ha a projekt eredményeit széles körben terjesztik konferenciák, publikációk, nyílt hozzáférésű adattárak, ingyenes vagy nyílt forráskódú szoftverek útján.

(3) Ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 80%-áig növelhető.

(4) Megvalósíthatósági tanulmány esetén az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(5) A támogatási intenzitást külön kell megállapítani az egyes kedvezményezettekre, ideértve a (2) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti együttműködési projektben részt vevőket is.

7. A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

19. § (1) A kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében az immateriális javak és a tárgyi eszköz költsége számolható el.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) A kutatási infrastruktúra üzemeltetéséért vagy használatáért a szokásos piaci árat kell fizetni.

(4) A kutatási infrastruktúrának több felhasználó számára hozzáférhetőnek kell lennie, és a hozzáférést átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell biztosítani. A kutatási infrastruktúra beruházási költségeit legalább 10%-ban finanszírozó vállalkozás kedvezőbb feltételekkel járó kedvezményes hozzáférési lehetőséget kaphat. A túlkompenzáció elkerülése érdekében a hozzáférési lehetőségnek arányban kell állnia a beruházási költséghez való hozzájárulás mértékével, és a hozzáférés feltételeit közzé kell tenni.

(5) Az (1)–(4) bekezdés rendelkezéseit csak a gazdasági tevékenység folytatására használt kutatási infrastruktúra megépítése vagy korszerűsítése esetén lehet alkalmazni. Ha a kutatási infrastruktúra gazdasági és nem gazdasági tevékenységre vonatkozóan egyaránt részesül állami finanszírozásban, az egyes tevékenységekhez kapcsolódó finanszírozást, költségeket és az azokból származó bevételeket külön kell elszámolni következetesen alkalmazott és objektíven indokolható számviteli elvek alapján.

(6) A támogatási intenzitás túllépésének elkerülése érdekében a támogatónak ellenőrzési és visszakövetelési mechanizmust kell alkalmaznia.

8. A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás

20. § (1) A kis- és középvállalkozásnak nyújtott innovációs támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) keretében elszámolható

a) a szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége,

b) olyan, kutatási és tudásközvetítő szervezettől vagy nagyvállalkozástól kirendelt, magasan képzett munkaerő költsége, aki kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységen, a kedvezményezettnél újonnan létrehozott, nem helyettesítő munkakörben dolgozik,

c) innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége.

(2) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a támogatási intenzitás az elszámolható költségek 100%-áig növelhető, ha a támogatás összege nem haladja meg három év alatt a 200 000 eurót.

9. Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás

21. § (1) Az uniós szabvány túlteljesítését, illetve uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emelését szolgáló beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) akkor nyújtható, ha a beruházás

a) az uniós szabvány túlteljesítése révén lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését, függetlenül az alkalmazandó uniós szabványoknál szigorúbb, kötelező nemzeti szabványok meglététől,

b) uniós szabvány hiányában lehetővé teszi a kedvezményezett számára a tevékenységéből eredő környezetvédelmi szint emelését,

c) az elfogadott uniós szabványnak megfelelő új közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri járművek beszerzésére irányul, feltéve, hogy a beszerzés a vonatkozó uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, és annak kötelezővé válásakor nem válnak alkalmazandóvá a hatálybalépést megelőzően már megvásárolt járművekre, vagy

d) meglévő közúti, vasúti, belvízi vagy tengeri jármű felújítására irányul, feltéve, hogy az uniós szabvány a jármű forgalomba helyezésekor még nem volt hatályban, és kötelezővé válásakor nem válik visszamenőleges hatállyal alkalmazandóvá az érintett járműre.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti támogatás nem nyújtható már elfogadott, de még hatályba nem lépett uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

22. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 40%-át.

(2) A támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás – a (2) bekezdésben meghatározott mértéken túl – az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban megvalósuló beruházás esetén 15 százalékponttal, az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen megvalósuló beruházás esetén 5 százalékponttal növelhető.

23. § (1) A támogatás keretében

a) az alkalmazandó uniós szabvány túlteljesítéséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség,

b) uniós szabvány hiányában a környezetvédelem szintjének emeléséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség

számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházáshoz kapcsolódó költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként meghatározható, e beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés alapján nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

10. A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás

24. § (1) A jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) olyan beruházáshoz nyújtható, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás megfeleljen a környezetvédelem szintjét emelő, de még nem hatályos uniós szabványnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti beruházást az uniós szabvány hatálybalépése előtt legalább egy évvel be kell fejezni.

(3) Ha a beruházás befejezése több mint három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 20%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át.

(4) Ha a beruházás befejezése legalább egy, de legfeljebb három évvel az uniós szabvány hatálybalépése előtt történik, a támogatási intenzitás nem haladhatja meg kisvállalkozás esetén az elszámolható költségek 15%-át, középvállalkozás esetén az elszámolható költségek 10%-át, nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek 5%-át.

(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 22. § (3) bekezdése szerint növelhető.

(6) A támogatás keretében a jövőbeni uniós szabványhoz idő előtt történő alkalmazkodáshoz közvetlenül kapcsolódó, a 23. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

11. Az energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás

25. § (1) A vállalkozások energia-megtakarítást eredményező beruházásaihoz kapcsolódó energiahatékonysági intézkedéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 30%-át.

(2) Nem nyújtható támogatás már elfogadott, de még nem hatályos uniós szabványnak való megfelelés érdekében megvalósított beruházáshoz.

(3) Az (1) bekezdés szerinti támogatási intenzitás a 22. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(4) A támogatás keretében a magasabb energiatakarékossági szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó, a 23. § (2) és (3) bekezdése szerinti beruházási költség számolható el.

12. A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás

26. § (1) A megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag új berendezéshez nyújtható.

(2) Bioüzemanyag előállításához abban az esetben nyújtható támogatás, ha a beruházás fenntartható bioüzemanyag előállítására irányul.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően támogatás nyújtható meglévő élelmiszer-alapú bioüzemanyag-előállító egység új generációs bioüzemanyag-előállító egységgé történő átalakítására, ha ennek következtében az élelmiszer-alapú termelés a kialakítandó új kapacitással arányosan csökken.

27. § (1) A támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek

a) 45%-át a 29. § (2) és (3) bekezdése esetén,

b) 30%-át a 29. § (4) bekezdése esetén.

(2) A támogatási intenzitás a 22. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) Ha a támogatást egyértelmű, átlátható és megkülönböztetés-mentes kritériumok alapján kidolgozott valódi versenyeztetésen alapuló, megkülönböztetés-mentes, valamennyi érdekelt vállalkozás részvételét lehetővé tevő ajánlattételi eljárás keretében nyújtják, a támogatás az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(4) Ha az ajánlattételi eljárás korlátozott költségvetése miatt nem részesülhet valamennyi ajánlattevő támogatásban, a támogatás kizárólag az ajánlattevők ajánlatának megfelelően nyújtható, a későbbi tárgyalás lehetőségének kizárásával.

28. § (1) Nem nyújtható támogatás

a) ellátási vagy bekeverési kötelezettség hatálya alatt álló bioüzemanyagokhoz,

b) a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben meghatározott feltételeket nem teljesítő vízerőművekhez.

(2) Nem ítélhető meg támogatás a létesítmény működésének megkezdését követően és a támogatás nem függhet a termelés eredményétől.

(3) Támogatás nem ítélhető meg működési célra.

29. § (1) A támogatás keretében a magasabb környezetvédelmi szint eléréséhez közvetlenül kapcsolódó beruházási költség számolható el.

(2) Ha a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható, ezen beruházás költsége számolható el.

(3) Ha az elszámolható költség a (2) bekezdés szerint nem határozható meg, a támogatott beruházás költségének és egy, a támogatás hiányában hitelt érdemlően megvalósítható hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás költségének a különbsége számolható el.

(4) Ha kisméretű létesítmény esetén nem létezik a (3) bekezdés szerinti hasonló, kevésbé környezetbarát beruházás, a magasabb környezetvédelmi szintet megvalósító teljes beruházási költség számolható el.

13. Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás

30. § Az energiahatékony távfűtéshez és távhűtéshez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) energiatermelő létesítményhez, illetve elosztó hálózathoz kapcsolódó beruházáshoz nyújtható.

31. § (1) Energiatermelő létesítmény esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 45%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 19. § (2) és (3) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében az energiahatékony távfűtési és távhűtési rendszer szerves részét képező egy vagy több energiatermelő egység megépítéséhez, kibővítéséhez és felújításához szükséges kiegészítő berendezés beruházási költsége számolható el.

32. § (1) Elosztó hálózat esetén a támogatási összeg nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott elosztó hálózat működési eredménye közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) előzetesen vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségből.

(3) A támogatás keretében a beruházási költség számolható el.

14. Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás

33. § (1) Az energetikai célú infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) az Atr. 25. § (1) bekezdése szerinti támogatott területeken energetikai célú infrastruktúra létrehozásához, korszerűsítéséhez és bővítéséhez nyújtható.

(2) A támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a támogatott infrastruktúra működési eredménye közötti különbséget.

(3) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(4) A támogatás keretében a beruházás költsége számolható el.

(5) Az energetikai célú infrastruktúrának a belső energiapiaci szabályozással összhangban lévő teljes körű tarifa- és hozzáférési szabályozás hatálya alá kell tartoznia.

(6) Nem nyújtható támogatás villamosenergia- és gáztározó projektekhez, valamint kőolaj-infrastruktúrához kapcsolódó beruházáshoz.

15. A környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás

34. § (1) A 7–11. alcím szerinti beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó környezetvédelmi tanulmányhoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás a 22. § (2) bekezdése szerint növelhető.

(3) A támogatás keretében környezetvédelmi tanulmány (pl. energiaaudit) költsége számolható el.

(4) A 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv által kötelezően előírt energiaauditon felül végrehajtott energiaaudit kivételével nem nyújtható támogatás nagyvállalkozás részére a 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (4) bekezdése szerinti energiaaudithoz.

16. A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás

35. § (1) A sportlétesítményhez és multifunkcionális szabadidős létesítményhez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás)

a) beruházási támogatásként sportlétesítmény és multifunkcionális szabadidős létesítmény építéséhez, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez,

b) működési támogatásként sportlétesítmény működéséhez

nyújtható.

(2) A támogatott sportlétesítmény, multifunkcionális szabadidős létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell eljárni.

(3) A támogatott sportlétesítményhez, multifunkcionális szabadidős létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell hozzáférést biztosítani. A beruházási költséget legalább 30%-ban finanszírozó vállalkozás a támogatott létesítményt kedvezőbb feltételek mellett használhatja, ha e feltételeket nyilvánossá teszik.

(4) A támogatott sportlétesítmény nem állhat egyetlen hivatásos sportoló vagy hivatásos csapat kizárólagos használatában. A létesítményt az éves időbeli kapacitás legalább 20%-ában más hivatásos vagy amatőr sportolónak vagy csapatnak kell használnia.

(5) Ha a támogatott sportlétesítményt hivatásos csapat használja, a hivatásos csapat esetén alkalmazott díjszámítási feltételeket nyilvánossá kell tenni.

36. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a működési eredmény közötti különbséget.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) Működési támogatás esetén a támogatás nem haladhatja meg a keletkező működési veszteséget.

(4) A működési veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell megállapítani.

(5) A (3) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (4) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(6) Az 1 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó támogatás esetén a támogatás összege az (1)–(5) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladja meg az elszámolható költségek 80%-át.

37. § (1) A beruházási támogatás keretében az épületek, építmények értékét növelő költségek, valamint a tárgyi eszköz és az immateriális javak költsége számolható el.

(2) A működési támogatás keretében a sportlétesítmény által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő működési költség (pl. az igénybe vett szolgáltatások és a karbantartás költsége, a bérleti díj, a személyi, az anyag-, a kommunikációs, az energia- és az adminisztrációs költség) számolható el.

(3) Működési támogatás esetén az értékcsökkenés és a finanszírozási költségek olyan mértékben nem számolhatóak el, amilyen mértékben az értékcsökkenés, finanszírozás vagy az értékcsökkenéssel, finanszírozással érintett tárgyi eszközök, immateriális javak tekintetében a kedvezményezett beruházási támogatásban részesült.

17. A csekély összegű támogatás

38. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére a csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve a csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) A csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást a csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) Nem nyújtható támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.

(6) A támogatás a csekély összegű közszolgáltatási támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(8) A kedvezményezettnek a csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

18. A csekély összegű közszolgáltatási támogatás

39. § (1) Egy vállalkozás részére a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű közszolgáltatási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) Nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely a támogatást a 360/2012/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(3) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(4) A támogatás nem halmozható ugyanazon közszolgáltatáshoz kapcsolódó más ellentételezéssel, függetlenül attól, hogy ez az ellentételezés uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásnak minősül-e.

(5) Az (1) bekezdés szerinti felső határ tekintetében a támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(6) A támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló bizottsági rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az (1) bekezdésben meghatározott felső határig halmozható.

(7) A támogatás kedvezményezettjének a (4)–(6) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

19. A mezőgazdasági csekély összegű támogatás

40. § (1) Az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére az 1408/2013/EU bizottsági rendelet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) hatálya alá tartozó, Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 15 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdését.

(2) A támogatás odaítélése során az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét kell figyelembe venni.

(3) Nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.

(4) Hitel vagy kezességvállalás formájában nyújtott támogatás esetén nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amelyet kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá vontak vagy hitelezői kérelemre kollektív fizetésképtelenségi eljárás alá lenne vonható, valamint az a nagyvállalkozás, amely B-hitelminősítésnek megfelelő helyzetnél rosszabb helyzetben van.

(5) A támogatás más csekély összegű támogatásról szóló rendeletnek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az adott csekély összegű támogatásról szóló rendeletben meghatározott felső határig halmozható.

(6) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.

(7) A kedvezményezettnek az 1408/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) és (2) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

20. A közszolgáltatásért járó ellentételezés

41. § (1) A közszolgáltatásért járó ellentételezés (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) kizárólag a közszolgáltatás ellátásával megbízott kedvezményezett részére nyújtható, kivéve az ideiglenes ellátás esetén, mivel a nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól és az ennek során eljáró állami szervek kijelöléséről szóló 292/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 292/2013. Korm. rendelet) szerinti Koordináló szerv a 292/2013. Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján a szolgáltatási díj és az ideiglenes ellátás ingatlanhasználó részére kiszámlázott díja közötti negatív különbözet, valamint – az ellátás rendszerének működtetésével összefüggő – igazolt többletköltségei megtérítését kérheti.

(2) A támogatás csak olyan mértékben korlátozhatja a versenyt, amely mindenképpen szükséges a feladat hatékony ellátásához.

(3) A támogatás mértéke nem haladhatja meg a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséhez szükséges nettó költséget, ideértve az észszerű nyereséget is. A támogatás mértékét a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikke szerint kell megállapítani.

(4) Ha a kedvezményezett a 2012/21/EU bizottsági határozat 5. cikkének megfelelően meghatározott összeget meghaladó támogatásban részesül, köteles a túlkompenzációt visszafizetni. Ha a túlkompenzáció összege nem haladja meg az átlagos éves ellentételezés összegének 10%-át, a túlkompenzáció átvihető a következő időszakra, és levonható az arra az időszakra fizetendő támogatás összegéből.

(5) A kedvezményezett a támogatásról olyan elkülönített elszámolást köteles vezetni, amelyből a (2)–(4) bekezdésben meghatározott követelmények ellenőrizhetőek.

21. A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés

42. § (1) A személyszállítási közszolgáltatásért járó ellentételezés akkor nyújtható, ha a közszolgáltatási szerződés megfelel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Személyszállítási törvény) 25. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében foglalt rendelkezéseknek.

(2) A szolgáltató kiválasztásának összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 23. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikkében foglaltakkal.

(3) A szolgáltató ellentételezésének összhangban kell állnia a Személyszállítási törvény 30. §-ában és az 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikkében és mellékletében foglaltakkal.

(4) A pályázati dokumentumoknak és a közszolgáltatási szerződéseknek tartalmazniuk kell, hogy a személyszállítási közszolgáltatás végzésébe milyen mértékben vonható be alvállalkozó, figyelemmel arra, hogy a személyszállítási közszolgáltatás igazgatásával és ellátásával megbízott belső szolgáltató a személyszállítási közszolgáltatás több mint 50%-át köteles maga nyújtani.

(5) Az a közszolgáltatási szerződés, amely egyidejűleg rendelkezik a személyszállítási közszolgáltatás megtervezéséről, felépítéséről és működtetéséről, teljes alvállalkozói bevonást engedhet a személyszállítási közszolgáltatások működtetésére.

(6) A támogatásból beszerzett tárgyi eszköz rendeltetésében az amortizációs időszak végéig változás nem történhet, használatából bármely szervezetnek az uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethetetlen gazdasági előnye nem származhat.

22. A regionális beruházási támogatás

43. § (1) A regionális beruházási támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) igénybevételének feltétele, hogy a tervezett beruházás

a) olyan induló beruházásnak minősüljön, amelyet

aa) az Atr. 25. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti régióban kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalkozás, vagy

ab) az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen kis- és középvállalkozás, vagy

b) olyan új gazdasági tevékenység végzésére irányuló induló beruházásnak minősüljön, amelyet az Atr. 25. § (1) bekezdés d) pontja szerinti településen nagyvállalkozás

valósít meg.

(2) A termelési folyamat alapvető megváltozását eredményező beruházás esetén a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek összege meghaladja az alapvetően megváltoztatandó eredeti termelési folyamathoz kapcsolódó eszközökre a kérelem benyújtásának adóévét megelőző három adóévben elszámolt terv szerinti értékcsökkenés összegét.

(3) Meglévő létesítmény tevékenységének új tevékenységgel történő bővítését eredményező beruházáshoz a támogatás akkor vehető igénybe, ha az elszámolható költségek legalább 200%-kal meghaladják az eredeti tevékenység keretében használt és az új tevékenység keretében is használni tervezett eszközöknek a beruházás megkezdése előtti adóévben nyilvántartott könyv szerinti értékét.

(4) A beruházás megkezdésének napja

a) építési munka esetén az építési naplóba történő első bejegyzés vagy az építésre vonatkozó első visszavonhatatlan kötelezettségvállalás időpontja,

b) tárgyi eszköz és immateriális javak beszerzése esetén

ba) a vállalkozás általi első jogilag kötelező érvényűnek tekintett megrendelés napja,

bb) – a ba) alpont szerinti megrendelés hiányában – az arra vonatkozóan megkötött, jogilag kötelező érvényűnek tekintett szerződés létrejöttének a napja,

bc) – a ba) alpont szerinti megrendelés és a bb) alpont szerinti szerződés hiányában – a beruházó által aláírással igazolt átvételi nap az első beszerzett gép, berendezés, anyag vagy termék szállítását igazoló okmányon,

c) létesítmény felvásárlása esetén a felvásárlás időpontja,

d) az a)–c) pont közül több pont együttes megvalósulása esetén a legkorábbi időpont

azzal, hogy nem tekintendő a beruházás megkezdésének a földterület megvásárlása, ha az nem képezi a beruházás elszámolható költségét, valamint az előkészítő munka költségének felmerülése.

44. § (1) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a támogatott vállalkozás kötelezettséget vállal arra, hogy a beruházással létrehozott tevékenységet az üzembe helyezés időpontjától számított legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig fenntartja.

(2) A beszerzett eszköznek újnak kell lennie, kivéve a felvásárlás esetét, vagy, ha a beruházó kis- és középvállalkozásnak minősül.

(3) Az (1) bekezdés szerinti követelmény nem akadályozza a gyors technológiai változások miatt a fenntartási időszak alatt korszerűtlenné vált vagy meghibásodott tárgyi eszköz cseréjét, ha a fenntartási időszak alatt a gazdasági tevékenység fenntartása az érintett régióban biztosított. A korszerűtlenné vált vagy meghibásodott és támogatásban már részesült tárgyi eszköz cseréjére a fenntartási időszakban a beruházó állami támogatásban nem részesülhet. Az új eszköznek a lecserélt tárgyi eszközzel azonos funkcióval és azonos vagy nagyobb kapacitással kell rendelkeznie, továbbá a gyártási időpontja nem lehet korábbi, mint a lecserélt tárgyi eszközé.

(4) A támogatás akkor vehető igénybe, ha a beruházó az elszámolható költségek legalább 25%-át saját forrásból biztosítja, továbbá a teljes beruházás megvalósításához szükséges költségek forrását a támogató számára bemutatja.

45. § Nem nyújtható támogatás

a) acélipari tevékenységhez,

b) hajógyártási tevékenységhez,

c) szénipari tevékenységhez,

d) szintetikusszál-ipari tevékenységhez,

e) ellenszolgáltatásért végzett légi, tengeri, közúti, vasúti és belvízi úton történő személy- vagy áruszállítási szolgáltatás nyújtásához, vagy a kapcsolódó infrastruktúrához,

f) energiatermelési, energiaelosztási tevékenységhez és energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházáshoz,

g) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termelését, feldolgozását és értékesítését szolgáló beruházáshoz,

h) széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez, kivéve a 49. §-ban meghatározott feltételekkel,

i) kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez, kivéve a 48. §-ban meghatározott feltételekkel.

46. § (1) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke az egyes régiókban az Atr. 25. § (1) bekezdésében meghatározott mérték, figyelemmel a (2)–(6) bekezdésben foglaltakra.

(2) A támogatási intenzitás – a nagyberuházások kivételével – kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozás esetén 10 százalékponttal növelhető, ha a beruházó a kérelem benyújtásakor, valamint a döntés meghozatalakor is megfelel az adott vállalkozási méret feltételeinek.

(3) A támogatási intenzitás legmagasabb mértéke nagyberuházás esetén az Atr. 25. § (3) bekezdésében meghatározott mérték.

(4) Nagyberuházás esetén az odaítélhető összes állami támogatás összegéből le kell vonni a beruházás megkezdését megelőző háromszor háromszázhatvanöt napos időszakban a kedvezményezett által vagy a kedvezményezettől független harmadik félnek nem minősülő beruházó által azonos megyében megkezdett beruházáshoz vagy beruházásokhoz odaítélt állami támogatás jelenértéken meghatározott összegét.

(5) Ha az összeszámítási szabály figyelembevétele nélkül az adott beruházáshoz nyújtható állami támogatás jelenértéken kisebb, mint a (4) bekezdés szerint meghatározott támogatási összeg, akkor ez a kisebb összeg az odaítélhető állami támogatás felső korlátja. Ellenkező esetben állami támogatás a (4) bekezdésben meghatározott összegig nyújtható.

(6) Annak kiszámításakor, hogy egy nagyberuházás elszámolható költsége eléri-e a jelenértéken 50 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget, a beruházás elszámolható költségeibe tartozó tételek vagy a létrehozott új munkahelyek személyi jellegű ráfordításai közül a nagyobb értékűt kell elszámolható költségként figyelembe venni.

47. § (1) A támogatás keretében elszámolható

a) a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége,

b) a beruházás által létrehozott munkahelyek két évre számított becsült bérköltsége, vagy

c) az a) és b) pontban szereplő költségtípusok kombinációja, ha az így kapott összeg nem haladja meg az a) és b) pont szerinti összeg közül a magasabbat.

(2) Az elszámolható költség az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a következők szerint határozható meg:

a) a tárgyi eszköznek az Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

b) immateriális javak esetén a vagyoni értékű jogok és a szellemi termékek (a továbbiakban: támogatható immateriális javak) Sztv. 47. §-a, 48. §-a és 51. §-a szerinti költsége,

c) létesítmény felvásárlása esetén a tárgyi eszközök és a támogatható immateriális javak vételára,

d) az ingatlan, gép, berendezés bérleti díjának a fenntartási időszak végéig elszámolt összege.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a beruházás üzembe helyezését követő háromszor háromszázhatvanöt napon belül újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott munkavállalók – Sztv. 79. §-a szerint elszámolható – személyi jellegű ráfordításának – ide nem értve az egyéb személyi jellegű kifizetéseket – 24 havi összege számolható el a munkakör betöltésének napjától számítva.

(4) A tárgyi eszköz bérléséhez kapcsolódó költség elszámolható, ha

a) a földterületre vagy épületre vonatkozó bérleti jogviszony nagyvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább öt évig, kis- és középvállalkozás esetén a beruházás üzembe helyezését követő legalább három évig fennáll, illetve

b) a pénzügyi lízing formájában beszerzett üzemre, gépre, berendezésre vonatkozó szerződés tartalmazza az eszköznek a bérleti időtartam lejáratakor történő megvásárlására vonatkozó kötelezettséget.

(5) Tárgyi eszköz esetén az elszámolható költséget a szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a beruházó és a beruházótól nem független harmadik vállalkozás között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

(6) Az immateriális javak költsége elszámolható, ha

a) azokat kizárólag a támogatásban részesült létesítményben használják fel,

b) az az Sztv. előírásai szerinti terv szerinti értékcsökkenési leírás alá esik,

c) azokat szokásos piaci feltételek mellett, a vevőtől független harmadik féltől vásárolják meg,

d) azok kis- és középvállalkozás esetén legalább három évig a beruházó eszközei között szerepelnek és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

e) azok nagyvállalkozás esetén legalább öt évig a beruházó eszközei között szerepelnek, és ahhoz a projekthez kapcsolódnak, amelyhez a támogatást nyújtották,

f) azok költsége nagyvállalkozás esetén az elszámolható költségek legfeljebb 50%-át teszik ki.

(7) Nem minősül elszámolható költségnek

a) a szinten tartást szolgáló tárgyi eszköz és immateriális javak költsége,

b) a korábban már használatba vett olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyre a beruházó, más társaság vagy egyéni vállalkozó állami támogatást vett igénybe,

c) az olyan tárgyi eszköz és támogatható immateriális javak költsége, amelyet a beruházó nehéz helyzetben lévő vagy csődeljárás, felszámolás vagy kényszertörlési eljárás alatt álló beruházótól szerzett be,

d) a kérelem benyújtásának napja előtt felmerült költség, ráfordítás,

e) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 31/c. pontja szerinti személygépkocsi költsége,

f) nagyvállalkozásnál a korábban már bárki által használatba vett tárgyi eszköz költsége, kivéve létesítmény felvásárlása esetén a beszerzett eszköz vételárát.

(8) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti elszámolható költség esetén akkor nyújtható támogatás, ha

a) a beruházás a kedvezményezett vállalkozásnál foglalkoztatottak számának nettó növekedését eredményezi a beruházás megkezdését megelőző 12 hónap átlagához képest,

b) a munkahelyeket a beruházás befejezésétől számított három éven belül betöltik,

c) kis- és középvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább három évig az érintett területen fenntartja,

d) nagyvállalkozás esetén a beruházó a beruházás megkezdésekor már létező, továbbá a beruházással létrejött új munkahelyeket a munkahely első betöltésétől számított legalább öt évig az érintett területen fenntartja.

(9) Ha a tárgyi eszköz és az immateriális javak beszerzéséhez a vásárlást megelőzően már nyújtottak támogatást, ezen tárgyi eszköz és immateriális javak költségét le kell vonni a létesítmény felvásárlásához kapcsolódó elszámolható költségekből. Ha egy kisvállalkozást az eredeti tulajdonos családtagjai vagy korábbi munkavállalók vesznek át, a tárgyi eszköznek és az immateriális javaknak a vevőtől független harmadik féltől való megvásárlására vonatkozó feltételnek nem kell teljesülnie.

48. § Kutatási infrastruktúra fejlesztéséhez akkor nyújtható támogatás, ha az infrastruktúrához való hozzáférést több felhasználó számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon biztosítják.

49. § (1) A támogatás széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházást olyan területen valósítják meg, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. széles sávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat) és ahol a piaci szereplő – egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében – nyilatkozik, hogy a támogatási döntés meghozatalától számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(2) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(3) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést az újgenerációs elérési hálózat esetén fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(4) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológiasemlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

23. A képzési támogatás

50. § (1) A képzési támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatási intenzitás

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal növelhető.

(3) A támogatási intenzitás legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig növelhető.

(4) A támogatás keretében elszámolható

a) az oktatók személyi jellegű költsége azokra az órákra vonatkozóan, amikor az oktatók részt vesznek a képzésen,

b) az oktatók és a képzésben részt vevők közvetlenül a képzési projekthez kapcsolódó működési költsége (pl. útiköltség, közvetlenül a projekthez kapcsolódó anyagok és fogyóeszközök költsége, valamint az eszközök és berendezések értékcsökkenése kizárólag a képzési projekt keretében történő használatuk mértékéig),

c) a képzési projekthez kapcsolódó tanácsadás költsége,

d) a képzésben részt vevők személyi jellegű ráfordításai és az általános közvetett költségek (pl. adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsi költségek) azokra az órákra vonatkozóan, amikor a képzésben részt vevők részt vesznek a képzésen,

e) a képzésben részt vevő megváltozott munkaképességű munkavállalók minimálisan szükséges szállásköltsége.

(5) Nem nyújtható támogatás a kötelező nemzeti képzési előírásoknak való megfeleléshez.

24. A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás

51. § (1) A kis- és középvállalkozás vásáron való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való részvételekor felmerülő, a kiállító helyiség bérletével, felállításával és működtetésével kapcsolatos költség számolható el.

25. A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás

52. § (1) A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) esetén a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 50%-át.

(2) A támogatás keretében a külső szakértő által nyújtott tanácsadási szolgáltatás költsége számolható el azzal, hogy az érintett szolgáltatás nem lehet folyamatos vagy időszakosan visszatérő tevékenység és nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz vagy hirdetéshez).

26. A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás

53. § (1) A kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) beruházási, működési vagy zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatásként nyújtható.

(2) A támogatás – a nyomtatott vagy elektronikus formában közzétett sajtótermék és magazin kivételével – a következőkhöz nyújtható:

a) muzeális intézmény, levéltár, könyvtár, művészeti vagy közművelődési intézmény – ideértve a közösségi teret –, koncertterem,

b) tárgyi kulturális örökség, régészeti lelőhely, emlékmű, történelmi emlékhely és épület, a kulturális örökséghez kapcsolódó természeti örökség, kulturális vagy természeti örökséggé nyilvánított örökség,

c) a szellemi kulturális örökség valamennyi formája (pl. népi hagyományok, kézművesség),

d) művészeti vagy kulturális esemény, előadás, fesztivál, kiállítás és hasonló kulturális tevékenység,

e) kulturális és művészeti oktatási tevékenység, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és támogatásának jelentőségét tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok, ideértve az új technológiák alkalmazását is e célokra,

f) zenei és irodalmi alkotások írása, szerkesztése, gyártása, terjesztése, digitalizálása, kiadása és fordítása.

54. § (1) Beruházási támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költség és a beruházás megvalósításából származó működési eredmény közötti különbséget azzal, hogy az infrastruktúra üzemeltetője – a támogatást nyújtó döntésétől függően – jogosult észszerű nyereséget szerezni.

(2) A működési eredmény mértékét

a) megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni és előzetesen, vagy

b) visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag

kell levonni az elszámolható költségekből.

(3) A beruházási támogatás elszámolható költségei az immateriális javak és a tárgyi eszköz következő költségei:

a) az infrastruktúra építésének, korszerűsítésének, bővítésének, megvásárlásának, megőrzésének és fejlesztésének költsége, ha az infrastruktúra időbeli vagy térbeli kapacitását évente legalább 80%-ban kulturális célra használják,

b) a kulturális örökség megszerzésének költsége (pl. a lízingdíj, a kapcsolódó illetékek vagy a kulturális örökség áthelyezésének költsége),

c) a tárgyi és szellemi kulturális örökség védelmének, megőrzésének, újjáépítésének és helyreállításának költsége (pl. a megfelelő körülmények között történő tárolás költsége, a speciális eszközök, anyagok használatából fakadó többletköltség, valamint a dokumentációs, kutatási, digitalizálási és publikációs költség),

d) a közönség kulturális örökséghez való hozzáférésének javítását szolgáló intézkedések költsége (pl. a digitalizálással és egyéb új technológiákkal, a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos, valamint a prezentációk, programok és látogatók tekintetében a kulturális sokszínűség elősegítésével kapcsolatos költség),

e) a kulturális projektek és tevékenységek, együttműködési és csereprogramok, valamint ösztöndíjak költsége (pl. a kiválasztási eljárással kapcsolatos marketing és a projekt eredményeként közvetlenül felmerülő költség).

55. § (1) Működési támogatás esetén a támogatás összege nem haladhatja meg a releváns időszakban keletkező működési veszteséget.

(2) Működési támogatás esetén a támogatás a működési veszteségen felül fedezetet nyújthat az észszerű nyereségre is.

(3) A működésből származó veszteség összegét előzetesen, megalapozott előrejelzések alapján kell meghatározni.

(4) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak teljesítése – a (3) bekezdéstől eltérően – visszafizetési mechanizmus alkalmazásával utólag is biztosítható.

(5) A működési támogatás elszámolható költségei:

a) a kulturális intézmény vagy örökségi helyszín állandó vagy időszakos tevékenységéhez (pl. kiállításokhoz, előadásokhoz, rendezvényekhez és hasonló kulturális tevékenységekhez) kapcsolódó, a szokásos üzletmenetben felmerülő költség,

b) a kulturális és művészeti oktatási tevékenység költsége, a kulturális kifejezésmódok sokfélesége védelmének és népszerűsítésének fontosságát tudatosító oktatási és társadalmi célú figyelemfelhívó programok költsége (pl. az új technológiák e célokra történő alkalmazásának költsége),

c) a közönség kulturális intézményhez vagy örökségi helyszínhez és tevékenységhez való hozzáférésének javítását szolgáló költség (pl. a digitalizálással, egyéb új technológiákkal és a speciális szükségletű személyek hozzáférési lehetőségeinek javításával kapcsolatos költség),

d) közvetlenül a kulturális projekthez vagy tevékenységhez kapcsolódó működési költség, így különösen

da) az ingatlanok és kulturális helyszínek bérletének, lízingjének költsége,

db) a kulturális projektekhez vagy tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó utazási, anyag- és felszerelési költség,

dc) a kiállítások és díszletek építészeti elemeinek költsége,

dd) az eszközökhöz, szoftverekhez és felszerelésekhez igénybe vett hitel vagy lízing költsége,

de) az eszközök, szoftverek, felszerelések amortizációja, ha e költséget nem fedezte beruházási támogatás,

df) szerzői jogi védelem alatt álló alkotásokhoz és egyéb kapcsolódó szellemi tulajdonjogi védelem alatt álló tartalmakhoz való hozzáférésre vonatkozó jogokkal kapcsolatos költség,

dg) a marketing költsége,

dh) a projekt vagy tevékenység eredményeként közvetlenül felmerült költség,

e) a kulturális intézmény, örökségi helyszín vagy projekt személyi jellegű ráfordítása,

f) a külső tanácsadással és külső szolgáltatók által biztosított támogató szolgáltatásokkal kapcsolatos, közvetlenül a projekt eredményeként felmerülő költség.

56. § Az 1 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget meg nem haladó beruházási vagy működési támogatás esetén a támogatás összege az 54. § (1) és (2) bekezdésében, valamint az 55. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott módszerek alkalmazásától eltérően is meghatározható azzal, hogy a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 80%-át.

57. § (1) Az 53. § (2) bekezdés f) pontja szerinti zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás esetén

a) a támogatási intenzitás nem haladhatja meg az elszámolható költségek 70%-át, vagy

b) a támogatás összege nem haladhatja meg az elszámolható költségek és a projektből származó bevételek jelenértékének különbségét azzal, hogy a bevételeket az elszámolható költségekből előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

(2) A zenei és irodalmi alkotások kiadásához nyújtott támogatás keretében

a) a szerző díjazása (pl. szerzői joggal kapcsolatos költség),

b) a fordító díjazása,

c) a szerkesztő díjazása,

d) az egyéb szerkesztési költség (pl. korrektúrázás, javítás, lektorálás),

e) az elrendezés és nyomdai előkészítés költsége és

f) a nyomtatás vagy elektronikus közzététel költsége

számolható el.

27. A mezőgazdasági ágazatban megvalósuló technikai segítségnyújtáshoz nyújtott támogatások közös szabályai

58. § (1) A mezőgazdasági ágazatban megvalósuló technikai segítségnyújtáshoz nyújtott támogatás

a) tudástranszfer és tájékoztatási tevékenységhez, illetve

b) tanácsadási szolgáltatásokhoz

vehető igénybe (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban együtt: támogatás).

(2) A támogatást a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő valamennyi kedvezményezett igénybe veheti.

(3) A technikai segítségnyújtást termelői csoport vagy egyéb szerv is végezheti azzal, hogy ebben az esetben a tagság nem lehet feltétele a szolgáltatáshoz való hozzáférésnek. A tagsággal nem rendelkező személy által az érintett csoport vagy szervezet adminisztrációs költségeinek fedezése céljából fizetett hozzájárulás mértékének a szolgáltatásnyújtás költségeire kell korlátozódnia.

28. Tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységekhez nyújtott támogatás

59. § (1) A tudástranszferhez és tájékoztatási tevékenységhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) keretében

a) a szakképzéshez és a készségek elsajátításához, valamint a demonstrációs és tájékoztatási tevékenységek megszervezéséhez kapcsolódó tevékenység költsége,

b) a résztvevők utazási és szállásköltsége, napidíja, illetve

c) a résztvevők távolléte idejére felmerült helyettesítéssel kapcsolatos költség

számolható el.

(2) A támogatási intenzitás az (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti támogatás esetében nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át.

(3) Az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tudástranszfert vagy a tájékoztatási tevékenységet megvalósító szolgáltató részére teljesíthető.

29. A tanácsadási szolgáltatásokhoz nyújtott támogatás

60. § (1) A tanácsadási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) alapján a kedvezményezettek tanácsadási szolgáltatásokat vehetnek igénybe beruházásuk gazdasági és környezeti teljesítményének javítása, valamint éghajlatkímélőbbé és az éghajlatváltozással szemben ellenállóbbá tétele érdekében.

(2) A tanácsadásnak az EMVA-ból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 5. cikke szerinti prioritások közül legalább egyhez kapcsolódnia kell, és ki kell terjednie

a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 91–95. cikkében meghatározott, jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményekből, vagy az ugyanott szereplő, a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírásokból következő kötelezettségekre,

b) a közös agrárpolitika keretébe tartozó támogatási rendszerek alapján a mezőgazdasági termelők részére nyújtott közvetlen kifizetésekre vonatkozó szabályok megállapításáról, valamint a 637/2008/EK és a 73/2009/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1307/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1307/2013/EU rendelet) 4. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti mezőgazdasági terület, valamint a 43–47. cikkében meghatározott, az éghajlatra és a környezetre kedvező hatást gyakorló mezőgazdasági gyakorlatok fenntartására,

c) a korszerűsítést, a versenyképesség fokozását, az ágazati integrációt, az innovációt, a piacorientáltságot, valamint a vállalkozásösztönzést szolgáló intézkedésekre,

d) a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 11. cikk (3) bekezdésében foglaltak végrehajtása céljából a tagállamok által meghatározott követelményekre,

e) a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 55. cikke végrehajtása céljából a tagállamok által megállapított követelményeknek és a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2009. október 21-i 2009/128/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke szerinti, az integrált növényvédelemre vonatkozó általános elveknek való megfelelésre,

f) a munkahelyi vagy a mezőgazdasági üzemhez kapcsolódó biztonsági előírásnak való megfelelés teljesítésére, vagy

g) az olyan mezőgazdasági termelő számára történő szaktanácsadásra – ideértve a gazdasági és környezeti fenntarthatóságra vonatkozó tanácsadást is –, aki első alkalommal kezd gazdálkodásba.

(3) A (2) bekezdésen meghatározottakon túlmenően a tanácsadás kiterjedhet

a) az 1307/2013/EU rendelet I. melléklete szerint az éghajlatváltozás mérséklésével, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással, a biológiai sokféleséggel és a vízvédelemmel,

b) a mezőgazdasági üzem gazdasági és környezeti teljesítményével, a versenyképességi szempontokkal összefüggő kérdésekre is.

(4) A támogatás vonatkozásában közvetlen kifizetés a tanácsadási szolgáltató részére teljesíthető.

(5) A támogatás összege tanácsadásonként nem haladhatja meg az 1500 eurónak megfelelő forintösszeget.

(6) A támogatásnak – objektív módon meghatározott feltételek alapján – az érintett területen működő valamennyi támogatható vállalkozás számára hozzáférhetőnek kell lennie.

30. Mezőgazdasági termékkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás

61. § (1) A mezőgazdasági termékkel kapcsolatos promóciós intézkedésekhez nyújtott támogatás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) célja olyan promóciós tevékenység támogatása, amely a nyilvánosságnak a mezőgazdasági termékek jellemzőiről történő tájékoztatására, vagy a gazdasági szereplőknek illetve fogyasztóknak a szóban forgó mezőgazdasági termék megvásárlásának ösztönzésére irányul.

(2) A promóciós tevékenységnek a minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekre kell összpontosítania, vagy általános jellegűnek kell lennie, és az érintett terméktípus valamennyi termelőjének javát kell szolgálnia. A promóciós tevékenységnek meg kell felelnie a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról, az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1169/2011/EU parlamenti és tanácsi rendeletnek, valamint a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről, és a 3/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1144/2014/EU parlamenti és tanácsi rendeletnek.

(3) Promóciós tevékenységet termelői csoport vagy egyéb szervezet is végrehajthat, de ebben az esetben nem szabható feltételéül az e csoportban vagy szervezetben való tagság. Továbbá az érintett csoport vagy szervezet adminisztrációs költségeihez történő hozzájárulás mértékének a promóciós intézkedés végrehajtásának költségeire kell korlátozódnia.

(4) A támogatás alapján elszámolható költségnek minősül:

a) a kkv-nak minősülő kedvezményezett vonatkozásban a verseny, kereskedelmi vásár és kiállítás szervezésével és az azon való részvétellel kapcsolatos alábbi költségek, feltéve, hogy a támogatás – objektív módon meghatározott feltételek mellett – elérhető az érintett területen működő valamennyi jogosult számára:

aa) részvételi díj;

ab) útiköltség és az állat szállításának költsége;

ac) az eseményt hirdető kiadvány és honlap költsége;

ad) helyiség és stand bérleti díja, valamint a stand felállításának és lebontásának költsége;

ae) jelképes díj, versenydíjanként és győztesenként legfeljebb 1000 eurónak megfelelő forintösszeg értékben, amely – a díj kiosztásának igazolását követően – a promóciós intézkedés végrehajtójának is kifizethető, feltéve, ha a díjat ténylegesen kiosztották;

b) az egy adott régióban működő vagy egy adott terméket előállító termelőket tényszerű információk közzététele útján ismertető, a nyomtatott és az elektronikus médiában megjelenő kiadvány, illetve honlap, továbbá az elektronikus médiában, rádióban vagy televízióban megjelenő anyag költsége azzal a feltétellel, hogy a közzétett információk részrehajlástól mentesek és valamennyi termelő azonos feltételekkel kerülhet be az ismertető anyagba;

c) a tudományos ismeret és tényszerű információ terjesztésének költsége:

ca) más tagállamból és harmadik országból származó mezőgazdasági termék előtt nyitva álló minőségrendszer;

cb) generikus mezőgazdasági termék és táplálkozástani előny, valamint ajánlott felhasználása;

d) a médiában vagy kiskereskedelmi egységben szervezett célzott fogyasztói promóciós kampány, valamint a közvetlenül a fogyasztónak kiosztott promóciós anyag költsége.

(5) A támogatási intenzitás

a) a (4) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott költségek tekintetében nem haladhatja meg az elszámolható költségek 100%-át;

b) a (4) bekezdés d) pontjában említett, 8. § (4) és (5) bekezdése szerinti minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékekre összpontosító promóciós kampányok esetében a kampány elszámolható költségeinek 50%-a, de ha az adott ágazat legalább 50%-ban hozzájárul a költségekhez, akkor a hozzájárulás formájától függetlenül az elszámolható költségek 100%-a;

c) az általános jellegű promóciós kampányok esetében az elszámolható költségek 100%-a.

(6) A támogatás természetben vagy a kedvezményezettnél ténylegesen felmerült költségek visszatérítésének formájában nyújtható.

(7) Természetben nyújtott támogatás esetében a támogatás keretében nem nyújthatók közvetlen kifizetések a kedvezményezettek számára, és azt a promóciós intézkedések végrehajtója számára kell kifizetni.

(8) Az 5 000 000 euró összegnek megfelelő forintösszeget meghaladó éves költségvetéssel rendelkező promóciós kampányt az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatásnak megfelelően egyedileg kell bejelenteni az Európai Bizottság részére.

(9) A (4) bekezdés c) pontjában említett promóciós tevékenység és a (4) bekezdés d) pontjában említett promóciós kampány és különösen az általános jellegű, az érintett terméktípus valamennyi termelőjének javát szolgáló promóciós tevékenység során nem említhető meg semmilyen konkrét vállalat, márkanév vagy származás. A (4) bekezdés d) pontjában említett promóciós kampányt nem lehet egy vagy több konkrét vállalat termékeire szűkíteni.

(10) A (9) bekezdésben meghatározott, származásra való hivatkozás korlátozása nem vonatkozik a (4) bekezdés c) és d) pontjában említett azon promóciós tevékenységre és promóciós kampányra, amelyek a 8. § (4) és (5) bekezdés szerinti minőségrendszerek hatálya alá tartozó termékre összpontosítanak, és amennyiben

a) a promóciós tevékenység az Európai Unió által elismert elnevezésre összpontosít, feltéve, hogy a hivatkozás pontosan megegyezik az Európai Unió által bejegyzett hivatkozással;

b) a tevékenység az Európai Unió által elismert elnevezéseken alapuló minőségrendszertől eltérő minőségrendszer hatálya alá tartozó termékre feltéve, hogy az az üzenetben másodlagos, vagy annak fogyasztására való ösztönzésre irányul.

31. Széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás

62. § (1) A széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez nyújtott beruházási támogatás (ezen alcím vonatkozásában a továbbiakban: támogatás) az elszámolható költségek 100%-áig nyújtható.

(2) A kedvezményezettről és a támogatás összegéről a támogatást nyújtó nyílt, átlátható, megkülönböztetés-mentes és a technológiasemlegesség elvén alapuló pályáztatás alapján köteles dönteni.

(3) A támogatás keretében

a) a szükséges aktív és passzív széles sávú infrastruktúra kiépítésének beruházási költsége,

b) a széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez kapcsolódó mélyépítési munkák beruházási költsége,

c) a széles sávú alaphálózat kiépítésének beruházási költsége és

d) a nagy sebességű újgenerációs hozzáférési hálózat kiépítésének beruházási költsége

számolható el.

63. § (1) A támogatás széles sávú infrastruktúra kiépítéséhez abban az esetben nyújtható, ha a beruházás olyan területre irányul, ahol nincs azonos kategóriájú infrastruktúra (pl. széles sávú alaphálózat, újgenerációs hozzáférési hálózat), és ahol a piaci szereplő – egy ebből a célból meghirdetett nyilvános konzultáció keretében – nyilatkozik, hogy a támogatási intézkedés tervezetének közzétételétől számított három éven belül piaci feltételek mellett nem tervez a támogatott infrastruktúrával azonos kategóriájú infrastruktúrát kiépíteni.

(2) Alépítmény építéséhez abban az esetben nyújtható támogatás, ha az alépítmény több kábelhálózatnak és különböző hálózati topológiáknak is helyet biztosít.

64. § (1) A hálózat üzemeltetője tisztességes és megkülönböztetés-mentes feltételek mellett a lehető legszélesebb körű aktív és passzív nagykereskedelmi hozzáférést köteles biztosítani a támogatott infrastruktúrához.

(2) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést az újgenerációs elérési hálózat esetén fizikai átengedés révén köteles biztosítani.

(3) A hálózat üzemeltetője a nagykereskedelmi hozzáférést legalább hét éven keresztül köteles biztosítani. Az alépítményekhez és a tartóoszlopokhoz való hozzáférés joga időben nem korlátozható.

(4) A nagykereskedelmi hozzáférés díját a hálózat üzemeltetője a nemzeti szabályozó hatóság árazási elvei és Magyarország vagy az Európai Unió összehasonlítható, versenyképesebb területeinek referenciaértékei alapján, a hálózat üzemeltetője által kapott támogatás figyelembevételével határozza meg.

65. § A 10 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó projekt esetén a támogatást nyújtó a kedvezményezett indokolatlan mértékű profitszerzésének megakadályozása érdekében ellenőrzési és visszafizetési mechanizmust alkalmaz.

32. Helyi infrastruktúrára irányuló támogatás

66. § (1) A helyi infrastruktúra kiépítéséhez vagy korszerűsítéséhez nyújtott támogatás (ezen alcím vonatkozásában, a továbbiakban: támogatás), olyan infrastrukturális fejlesztéshez nyújtható, amely helyi szinten hozzájárul a gazdasági és fogyasztói környezet javításához, valamint az ipari bázis korszerűsítéséhez és fejlesztéséhez.

(2) A támogatás olyan infrastruktúra-fejlesztésre nyújtható, amelyre – a regionális beruházási támogatás kivételével – nem nyújtható támogatás a 651/2014/EU bizottsági rendelet egyéb cikkei alapján.

(3) A támogatás keretében immateriális javak és tárgyi eszközök költsége számolható el.

(4) A támogatott energiahatékony létesítmény építésével, bővítésével, korszerűsítésével, működtetésével, üzemeltetésével történő megbízás odaítélése során átlátható és megkülönböztetés-mentes módon, a vonatkozó jogszabályok figyelembevételével kell eljárni.

(5) A támogatott energiahatékony létesítményhez a felhasználók számára átlátható és megkülönböztetés-mentes módon kell hozzáférést biztosítani.

(6) A támogatási összeg nem haladhatja meg az elszámolható költségeknek és a beruházás működési eredményének a különbségét. A működési eredményt az elszámolható költségekből megalapozott előrejelzések alapján előzetesen vagy visszakövetelési mechanizmus alkalmazásával kell levonni.

III. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

67. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat esetében a 2017. január 1-jét követően létrejött hitelügyletek kapcsán az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(3) Ha az e rendelet alapján kijelölt kezelő szerv az e rendelet hatálya alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában e rendelet hatálybalépését megelőzően tett kötelezettségvállalást és teljesített kifizetést azt az arra jogosult kezelő szerv által tett kötelezettségvállalásnak és kifizetésnek kell tekinteni.

68. § (1) Az e rendelet hatálya alá tartozó,

a) 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatásokról a 651/2014/EU bizottsági rendelet 9. cikke szerinti közzététel céljából,

b) az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó kedvezményezettek esetében 60 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatásokról az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatás 3.7. pontja szerinti közzététel céljából,

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával vagy mezőgazdasági termékek forgalmazásával foglalkozó, az erdészeti ágazatban működő vagy az EUMSz 42. cikkének hatályán kívül eső tevékenységet folytató kedvezményezettek esetében az 500 000 eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatásokról, kedvezményezettek esetében az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatás 3.7. pontja szerinti közzététel céljából

adatot kell szolgáltatni a Támogatásokat Vizsgáló Iroda, mint az állami támogatások európai uniós versenyszempontú vizsgálatáért felelős szervezet részére.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti adatszolgáltatást az Atr. 18/A–18/D. §-a szerint kell teljesíteni.

(3) Az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti adatszolgáltatást a támogatást nyújtó a támogatás odaítélést követő 3 hónapon belül teljesíti az alábbi adatokról:

a) a kedvezményezett neve, székhelye, adószáma,

b) a kedvezményezett az agrár- és erdészeti iránymutatás 2.4. pont (35) bekezdés 13. és 14. alpont szerinti típusa (kis- és középvállalkozás vagy nagyvállalat),

c) a kedvezményezett főtevékenysége a mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerint, egyéni vállalkozó esetén ÖVTJ-kódok szerint,

d) támogatás összege,

e) támogatástartalom,

f) támogatás formája,

g) támogatás célja,

h) támogatást nyújtó hatóság megnevezése.

69. § Az 1. mellékletben foglalt táblázat

a) 26–29. sora, 32. sor a) alpontja, 35. sor l) pontja, 39. sor 2. pont a)–k) alpontja, 57. sora, 105. sora, 115. sora, 123. sor 1. pont a)–i) alpontja, 125. sor 1. pont a)–i) alpontja, 127. sor a)–d) és f) alpontja és 163. sora alapján az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013.12.24., 1. o.),

b) 29. sora, 32. sora és 57. sora 1408/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013.12.24., 9. o.),

c) 4. sora, 28. sora, 34. sora, 105. sora, valamint 115. sora alapján az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendelet (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.),

d) 29. sora, 35. sora, 39. sora, 57. sora, 62–68. sora, 72–77. sora, 80. sora, 82–85. sora, 89. sora, 90. sora, 97–99. sora, 121. sora, 122. sora, 123. sora, 125. sora, 127. sora, 132. sora, 135–149. sora, 152–163. sora a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187, 2014.6.26., 1. o.) I. és II. fejezete, valamint 13–14., 22., 25., 26., 28., 36–38., 41., 48., 49., 52., 55. és 56. cikke,

e) 4. sora, 13. sora, 28. sora, 29. sora, 32. sora, 34. sora, 57. sora, 105. sora, 115. sora, 133. sora, 134. sora alapján az Európai Unió működéséről szóló szerződés 106. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20-i 2012/21/EU bizottsági határozat (HL L 7, 2012.1.11., 3. o.),

f) 4. sora, 39. sor 2. pont g) alpontja, 105. sora, 115. sora, 117. sora, 125. sor 1. pont g) alpontja a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint az 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. október 23-i 1370/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 315, 2007.12.3., 1. o.),

g) 113. sora az SA.38478 (2014/N) sz. bizottsági határozat,

h) 29. sora, 32. sora és 57. sora a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló európai uniós iránymutatásnak megfelelően jóváhagyott SA.37599 sz. bizottsági határozat

hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

70–71. §3

1. melléklet a 22/2017. (VI. 29.) NFM rendelethez4

A XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2017. évi költségvetési kiadási előirányzatainak feladatterve

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

Áht azono-sító

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jogcímcsop. név

Jog-
cím-
név

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támoga-
tási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Vissza-
fizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás közreműködő szervezete

2

Fejezeti kezelésű előirányzatok

3

Közlekedési ágazati programok

4

295735

A közösségi közlekedés összehangolása

Az előirányzat finanszírozza a közösségi közlekedés összehangolt működését és fejlesztését szolgáló intézményrendszert, a hazai közösségi közlekedés átalakítását érintő, valamint a közszolgáltatások működtetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódó fontos szakmai feladatokat.

Részfeladatok:
1. a közösségi közlekedés szervezését érintő feladatok;
2. a közösségi közlekedés átalakítását érintő feladatok;
3. a személyszállítási közszolgáltatások működtetéséhez és fejlesztéséhez kapcsolódó egyéb szakmai feladatok, beleértve a közösségi közlekedés irányítási és szervezeti rendszerének fejlesztését, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény alkalmazásával kapcsolatos feladatokat és az akadálymentes közlekedés fejlesztésével összefüggő szakmai feladatokat.

KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KTI Nkft.), Nemzeti Mobilfizetési Zrt.,
költségvetési szervek, gazdasági társaságok,

civil szervezetek,

szakmai érdekképviseletek

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel- időarányosan vagy teljesítésarányosan
előirányzat-átcsoportosítás útján

-

az Ávr. 84. §
(2) bekezdés
a) pontjában meghatározott biztosíték
(a továbbiakban: beszedési megbízás)

-

-

-

vállalkozási szerződés

5

348228

Közúthálózat fenntartás és működtetés

Az előirányzat
a) a koncessziós szerződés keretében üzemeltetett közutak kivételével, az Országos Közúti Adatbankban szereplő közúthálózati elemek, illetve az állam tulajdonában és a közútkezelő vagyonkezelésében álló, az Országos Közúti Adatbankban nem szereplő vagyonelemek üzemeltetési és fenntartási feladatainak;
b) az útügyi műszaki-gazdasági szolgáltatások közül az útvonal-engedélyezéssel, az ÚTINFORM-mal, az Országos Közúti Adatbankkal, az Önkormányzati Utak Adatbankjával, a közúti szakgyűjtemény működtetésével kapcsolatos, valamint a minőségvizsgálati, a szakmai oktatási, a környezetvédelmi, a közúti járművek súly- és méretellenőrzési tevékenységeknek, a közútkezelői tevékenységéhez kapcsolódó, az útügyi műszaki-gazdasági szolgáltatásokat érintő adatgyűjtési és adatszolgáltatási feladatainak;
c) a túlsúlydíj beszedésének és szétosztásának;
d) a hálózati adatfelvételi feladatoknak;
e) az úthálózat-védelmi tevékenységnek;
f) a műszaki szabályozási feladatok előkészítésének, a műszaki szabályzatok, előírások és útmutatók kidolgozásának;
g) a koncessziós szerződés keretében üzemeltetett közutak kivételével az országos közúthálózaton a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Magyar Közút NZrt.) saját kapacitásának felhasználásával végzett felújítási feladatoknak;

h) a koncessziós szerződés keretében üzemeltetett közutak kivételével, a meglévő országos közúthálózat felújítási és fejlesztési munkáknak és az ahhoz kapcsolódó szakértői, műszaki előkészítési és lebonyolítási feladatoknak;
i) a koncessziós szerződés keretében üzemeltetett közutak kivételével, a közútkezelői feladatok ellátása ellenőrzésének;
j) a koncessziós szerződés keretében, vagy magántőke bevonásával megvalósult országos közúthálózat esetében a működtetés ellenőrzésének;
k) a sajátos közlekedési építmények elektronikus építési naplójának bevezetéséhez, üzemeltetéséhez és fenntartásához szükséges feladatoknak;
l) a helyi közutak és műtárgyaik egyedi miniszteri döntés alapján történő fejlesztésének, fenntartásának;

m) az Országos Közúti Adatbankban szereplő közúthálózati elemek, illetve az állam tulajdonában és a közútkezelő vagyonkezelésében álló, az Országos Közúti Adatbankban nem szereplő vagyonelemek működtetéséhez, fenntartásához, valamint a közúthálózati elemek fejlesztéséhez kapcsolódó, az a)-l) pontban nem szereplő egyéb feladatok ellátásának;

n) a Kormány döntése alapján a helyi és az országos közúthálózaton elvégzendő felújítási és fejlesztési beavatkozások megvalósításának
finanszírozását szolgálja.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (a továbbiakban: NFM) terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Magyar Közút NZrt.;
Lechner Lajos Tudásközpont;

Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,
gazdasági társaságok, önkormányzatok,
közbeszerzési eljárás során nyertes partnerek

A közlekedési infrastruktúrával összefüggő állami feladatok közül az F:5 mező a)-h) és az l)-m) pontjaiban meghatározott feladatok elvégzésére a Magyar Közút NZrt.-vel támogatási szerződés megkötésére kerül sor.
Az F:5 mező k) pontjában meghatározott feladatra a Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, az előirányzat célja szerinti egyéb feladatokra közbeszerzési szabályok szerint szerződés kötésére kerül sor.

Az n) pontban meghatározott feladatok elvégzése támogatói okiratok kibocsátásával történik.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel, - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

Az F:5 mező k) pontjában meghatározott feladatra a Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal, az előirányzat célja szerinti egyéb feladatokra közbeszerzési szabályok szerint szerződés kötésére kerül sor.

6

341573

Útdíj rendszerek működtetése

Az előirányzat célja fedezet biztosítása a megtett úttal arányos (UD) és a használati díjas (HD) díjszedési rendszer működtetésével kapcsolatos
feladatok ellátásához szükséges eszközök és létesítmények működtetésével, üzemeltetésével, illetve fenntartásával, a használati díj és pótdíj beszedésével, a használati díj megfizetésének ellenőrzésével az útdíjszedői, útdíjellenőrzés-támogatói, útdíj-ellenőrzési hatósági, egyetemes útdíjszolgáltatói feladatok elvégzésével, továbbá az azokhoz kapcsolódó tevékenységek ellátásával, kapcsolatban a költségvetési évben kifizetendő kiadásokra, illetve teljesített szolgáltatások ellenértékére.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NÚSZ Zrt.)

-

-

A feladatok elvégzésére – a vonatkozó jogszabályokban foglaltak alapján – a NÚSZ Zrt.-vel kerül sor szerződéskötésre.

-

-

-

-

-

7

348240

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. működési támogatása

Az előirányzat célja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.), mint az országos közúthálózat és a vasúti pályahálózat építtetőjének más forrásból meg nem térülő működési költségei, illetve ráfordításai fedezetének biztosítása.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NIF Zrt.

Egyedi döntéssel és a NIF Zrt.-vel, mint kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

8

245823

Belvízi hajózási alapprogram

Az alapprogram célja, a belvízi hajózási piac Európai Bizottság által megállapított súlyos zavara esetén, a közösségi szintű szerkezetátalakítási intézkedések rendezéséhez szükséges finanszírozási forrás biztosítása.

Magyar hajólajstromban szereplő áruszállító és tolóhajók tulajdonosai, üzembentartói

Belvízi Hajózási Alapkezelő Tanács pályázat alapján, az Európai Bizottság által meghatározott feltételekkel a Belvízi Hajózási Alapprogram működtetésének részletes szabályairól szóló 29/2003. (V. 8.) GKM rendelet szerint

9

333717

Közúti közlekedésbiztonság javítása és szakképzési feladatok

1. Az előirányzat a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 188/1996. Korm. rendelet) 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott feladatokra, valamint a közlekedési szakképzési feladatok megvalósítására használható fel.
2. Az előirányzat fedezetül szolgál a KTI NKft. által ellátott, a közúti közlekedés biztonságát és környezetvédelmét szolgáló kutatási, fejlesztési és koordinációs feladatok végrehajtására kijelölt szervezetről szóló 58/2012. (X. 31.) NFM rendeletben meghatározott, a közúti közlekedés biztonságát és környezetvédelmét szolgáló kutatási, fejlesztési és koordinációs feladatok végrehajtására.
Az előirányzaton rendelkezésre álló támogatás terhére a közlekedésbiztonsági forgalomtechnikai beavatkozások egy részének és a közlekedési szakképzési feladatok ellátásának fedezete kerül biztosításra.

Az előirányzat felhasználására a 188/1996. Korm. rendelet alapján befolyó bevételekre vonatkozóan a miniszter által jóváhagyott intézkedési terv alapján kerül sor, amelynek tartalmaznia kell legalább a részfeladatok megvalósításához szükséges finanszírozást és a forrás felhasználásának felelőseit.

Költségvetési szervek, gazdasági társaságok,

civil szervezetek,

KTI NKft.,

Magyar Közút NZrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettek részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan,

előirányzat- átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

vállalkozási szerződés,

megbízási szerződés,

megrendelő útján

10

333728

Közúti közlekedéssel összefüggő
környezetvédelmi feladatok

Az előirányzat a közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet 5. § (3) bekezdésében meghatározott feladatok finanszírozására használható fel.

Költségvetési szervek, gazdasági társaságok,
civil szervezetek
KTI NKft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat- átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

vállalkozási szerződés
megbízási szerződés
megrendelő útján

11

296302

Zajtérképezés EU tagállami feladatai

Az előirányzat célja a közlekedés okozta zajszennyezés csökkentése érdekében szükséges monitoring feladatok ellátása, a jogszabályok megalapozását szolgáló adatgyűjtés, mérések, a különböző beavatkozások környezeti hatásainak előrebecslése, továbbá a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló, 2002. június 25-i 2002/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet szerinti stratégiai zajtérképezéshez kapcsolódó feladatok elvégzése az állami kezelésben lévő nagyforgalmú közutak és vasútvonalak vonatkozásában.

KTI NKft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

12

351651

Kiemelt közúti projektek

Az előirányzat fedezetet biztosít a kiemeltnek nyilvánított, középtávon megvalósítani tervezett országos közúti beruházások megvalósítására, valamint a 813. számú Győr keleti elkerülő út (II. és III. ütemű) megvalósításához kapcsolódó kármentesítési és kompenzációs intézkedésekre, fakivágási és csereerdősítési tevékenységekre.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NIF Zrt.

Kisalföldi Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.) Budapesti Erdőgazdasági Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

13

358473

Légiszállítási szolgáltatások

Az előirányzat fedezetet biztosít a menetrend szerinti légijáratok üzemeltetésére öt nyugat-balkáni útirányba (Koszovó, Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje), valamint ezen légijáratok üzemelésére vonatkozó szolgáltatás koncesszióba adására.

koncessziós beszerzési eljáráson nyertes pályázó, Wizz Air Hungary Kft.

-

-

részletekben történő kifizetés időarányosan vagy teljesítésarányosan a nyugat-balkáni légijáratok üzemeltetéséhez kapcsolódó pénzügyi intézkedésekről szóló 2003/2016. Korm. határozat módosításáról szóló 2052/2016 Korm. határozat alapján kötött közszolgáltatási szerződés útján

-

készfizető kezesség

-

-

-

14

358584

Közúthálózat felújítása

Az előirányzat fedezetet biztosít az út- és hídfelújítási, valamint forgalombiztonsági beavatkozások előkészítésével, tervezésével, kivitelezésével és a kapcsolódó műszaki ellenőrzés ellátásával kapcsolatos feladatokra.

Magyar Közút NZrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

részletekben történő kifizetés időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

15

359128

Tengelysúlymérő-rendszer és kapcsolódó beruházások

Az előirányzat fedezetet biztosít – a tengelysúly vagy össztömeg tekintetében túlterhelt járművek közlekedésének visszaszorítása érdekében – tengelysúlymérő-rendszer és a kapcsolódó beruházások megvalósításához.

NÚSZ Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetés időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

16

359139

Budapest - Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása

Az előirányzat célja a vasúthálózat és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése. Az előirányzat biztosít fedezetet a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza felújításának megvalósításához szükséges feladatokhoz, valamint a kínai-magyar nonprofit vegyesvállalat megalapításához és működtetéséhez.

MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MÁV Zrt.); Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

17

359140

Határ menti közúti fejlesztések előkészítése

Az Európai Unió 2014-2020. évi programozási időszak keretének terhére megvalósuló határ menti együttműködési programok közlekedési infrastruktúra beruházásainak előkészítése.

NIF Zrt.

A NIF Zrt., mint kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel időarányosan vagy teljesítés-arányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

18

359151

Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítése

Az előirányzat biztosít fedezetet az alábbi projektek engedélyes terv szintig történő előkészítéséhez:

a) Budapest-Kelenföld és Ferencváros vasútállomások között háromvágányú kapcsolat, Danubius, Népliget-Fradiváros elővárosi megállók kialakítása, és a Déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése;

b) Budapest-Ferencváros - Kelebia vasútvonal fővárosi nyomvonal-korrekciója;

c) Galvani híd és kapcsolódó úthálózat építése,

d) a ráckevei HÉV vonal fejlesztése és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési hálózatba való integrálásához;

e) a csepeli HÉV fővárosi villamos hálózatba integrálása;

f) földalatti rekonstrukciója és járműbeszerzés;

g) továbbá minden olyan projekt megvalósítása, amelyet a Kormány döntésével kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházásnak nyilvánít.

NIF Zrt.;

MÁV Zrt.;

Budapest Főváros Önkormányzata;

BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság;

Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: KKBK NZrt.)

A támogatás ezen kedvezményezettek által harmadik fél részére továbbadható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

19

359562

Budai vasúti közlekedés fejlesztése

Az előirányzat fedezetet biztosít az alábbi feladatok elvégzéséhez:

- a Déli pályaudvar jövőbeni funkciójának hatásvizsgálata,

- a Déli üzemi pályaudvar megszüntetéséhez és a Kelenföldi vasúti vágányhálózati és létesítményi kapacitásbővítéshez szükséges hatásvizsgálat és tendertervek elkészítése,

- környezetvédelmi felmérés és organizációs vizsgálatok.

MÁV Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

20

359573

Kerékpáros létesítmények működtetése és fejlesztése

Kerékpárforgalmi hálózat részét képező létesítmények működtetése tekintetében üzemeltetési, fenntartási és felújítási feladatok ellátása történhet az előirányzat terhére. Fejlesztések tekintetében új útvonalak létesítéséhez vagy táblázásához kapcsolódó tanulmányok készítése, az EuroVelo pályázati anyagok összeállítása, szabályzatok és előírások, műszaki és egyéb – például arculati – tervek, stratégiai jellegű anyagok készítése, illetve fejlesztések nyilvántartását támogató térinformatikai fejlesztés, valamint a kerékpáros közlekedést népszerűsítő szemléletformáló kampányok támogatása történik az előirányzat terhére.

NIF Zrt.;

Magyar Közút NZrt.;

gazdasági társaság; önkormányzatok;

közbeszerzési eljárás során nyertes partnerek

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

21

348217

Közútfejlesztési feladatok végrehajtása

A felhasználás célja, hogy a korábbi években indított, elsősorban kivitelezési projektek (így többek közt helyi jelentőségű hidak, csomópontok) befejezésére, a területszerzés lezárására, a vagyonátadások befejezésére, a megszerzett építési engedélyek meghosszabbítására, a mérnök lebonyolítási költségek biztosítására, valamint a máshol el nem számolható költségek fedezetére, így különösen az M43 autópálya és a 43. számú főút közötti átkötés (Nagylak elkerülő) kiépítésére, a Kisvárda város közútfejlesztési projektjeire,,M2 autópálya Dunakeszi északi csomópont és a 2. számú főút közötti összekötő út építésére, Budakalász-Pomáz elkerülő út 11. sz. főút és 1111. sz. út közötti szakasz előkészítésére és kivitelezésére, Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárút hiányzó szakaszainak kivitelezésére, továbbá minden olyan közútfejlesztési projektre forrást biztosítson, amelynek fedezeteként a Kormány döntésével ezen előirányzatot jelöli meg.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NIF Zrt;

Magyar Közút NZrt.;

Egyedi döntéssel és a NIF Zrt.-vel vagy a Magyar Közút NZrt.-vel, mint kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

22

354362

Regionális repülőterek működésének támogatása

Az előirányzat célja a támogatott repülőtér biztonságos működésével összefüggő, jogszabályi előírások alapján kötelezően ellátandó olyan feladatok elvégzésének biztosítása, amelyek költsége más forrásból nem biztosítható.

AIRPORT-DEBRECEN Repülőtér-üzemeltető Kft., Hévíz-Balaton Airport Kft, Békés Airport Kft.,

Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

23

367173

Légiforgalmi irányítási szolgáltatásra való felkészülés támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít a Debrecen nemzetközi repülőtéren megvalósuló légiforgalmi irányító szolgálat kiépítésével kapcsolatos, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak repülőtéri légiforgalmi irányítási szolgáltatásra való felkészülés céljából nyújtott támogatásról szóló 1713/2016. (XII. 5.) Korm. határozat szerinti feladatok támogatására.

HungaroControl Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

24

Hazai fejlesztési programok

25

030164

Hungaroring Sport Zrt. támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít a Hungaroring Sport Zrt. által megvalósítandó egyes rendezvényekhez kapcsolódó költségek támogatására.

Hungaroring Sport Zrt.

A Hungaroring Sport Zrt.-vel, mint kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

26

294835

Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat

Az előirányzat az alábbi célokra biztosít forrást:
a) a Széchenyi Kártya Program részeként működő
aa) Széchenyi Kártya Folyószámlahitel,
ab) Széchenyi Forgóeszközhitel,
ac) Széchenyi Beruházási Hitel,
ad) Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és
ae) Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel (a továbbiakban együtt: Konstrukciók) keretében a vállalkozásoknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó, a Kormány határozata szerinti kamattámogatásra és a Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Garantiqa Hitelgarancia Zrt.), mint kezességvállaló intézmény által felszámított készfizető kezességvállalási díjhoz kapcsolódó, a Kormány határozata szerinti kezességi díjtámogatásra, és
b) az előirányzat működtetésével, kezelésével, ellenőrzésével és nyomonkövetésével összefüggő egyes fizetési kötelezettségek, valamint az eredeti törvényi előirányzattal nem rendelkező, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetéhez tartozó
ba) Kis- és középvállalkozói célelőirányzat (a továbbiakban: KKC),
bb) Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat (a továbbiakban: NBC)
fejezeti kezelésű előirányzatok működtetésével, kezelésével összefüggő fizetési kötelezettségek teljesítésére.

A Konstrukciók keretében a költségvetési támogatás kedvezményezettjei a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkvtv.) 19. § 5. pontjában meghatározott olyan vállalkozás lehet, amely megfelel a Kkvtv. 3-5. §-ában meghatározott feltételeknek, és a kamattámogatás és kezességi díjtámogatás iránti hiteligénylő lap benyújtásának időpontjában nincs esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása, és adósként vagy adóstársként nem áll a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény (a továbbiakban: Aretv.) szerinti adósságrendezési eljárás hatálya alatt.
Az előirányzat, a KKC és NBC tekintetében az előirányzat terhére visszterhes szerződés alapján kifizetésben az F:25 mező b) pontja szerinti feladatokat ellátó személyek és a feladat ellátásával összefüggésben felmerülő költségek jogosultjai részesülhetnek.

A Konstrukciók keretében a pénzügyi intézmény a kamattámogatás és a kezességi díjtámogatásra való jogosultság fennállása esetén a kedvezményezettől a kamatnak és a kezességi díjnak csak a kamattámogatással és a kezességi díjtámogatással csökkentett részét szedi be, a különbözetet a támogató a pénzügyi intézménynek a KAVOSZ Zrt. részére benyújtott beszámoló alapján fizeti meg legkésőbb a kamattámogatással és kezességi díjtámogatással érintett időszak leteltét követő hatodik hónap utolsó napjáig, azzal, hogy a kamattámogatás mértékét ügyletenként olyan módon kell meghatározni, hogy a kamattámogatással csökkentett ügyleti kamat mértéke ne legyen kevesebb, mint 0%.
A kamattámogatás és a kezességi díjtámogatás támogatói okirat kiállítása, és a Kormány honlapján, a kedvezményezett nevére, székhelyére és az elméleti maximális támogatás összegére vonatkozó adattartalommal, havonkénti, az F:25 mező ad) és ae) alpontja szerinti hiteleknél negyedévenkénti bontásban való közzététele alapján – amely a támogatói okirat kedvezményezettel való közlésének minősül
– a hitelszerződés hatálybalépésének napjától illeti meg a kedvezményezettet.
A támogatási jogviszony megszűnése – az Ávr. 96. §-ában meghatározott esetek kivételével – a támogatási jogviszony megszűnésének időpontjáig már kifizetett, vagy annak megszűnéséig járó, még kifizetendő kamattámogatásokat és kezességi díjtámogatásokat nem érinti.

-

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő
kifizetéssel - időarányosan

-

A pénzügyi intézmény a támogató megbízásából a támogatás Áht. 53/A. §
(2) bekezdése szerinti összegével megterhelheti a kedvezményezettnek a pénzügyi intézménynél vezetett számláját.

KAVOSZ Zrt.

-

-

27

302735

Hazai fejlesztési programok célelőirányzat

Az előirányzat az alábbi célokra biztosít forrást:
1. a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 9. §-a szerinti területfejlesztési szakfeladatok, így különösen európai uniós forrás terhére nem támogatható, a Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozat 7. pont b) alpontja szerinti kiemelt térségekre vonatkozó területfejlesztési célú projektek, szakmai feladatok megvalósítására,

2. egyes hazai forrásból finanszírozott fővárosi, valamint Modern Városok Program keretében megvalósuló projektek kapcsán szakértői feladatok ellátására,

A Modern Városok Program keretében az egyes városok fejlesztéseiről szóló kormányhatározatokban meghatározott egyes feladatokhoz kapcsolódóan a megvalósítás előkészítésére.

költségvetési szerv,
civil szervezet, egyházi jogi személy, térségi fejlesztési tanács, társulás, szövetkezet, gazdasági társaság, közalapítvány

A területfejlesztési szakfeladatok kapcsán pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés, kiadott támogatói okirat útján, a kiemelt térségekben megvalósítandó területfejlesztési projektek esetén támogatás formájában.

A Modern Városok Program keretében az egyes városok fejlesztéseiről szóló Korm. határozatokban rögzített feladatok közül az NFM főfelelősi hatáskörébe tartozó fejlesztések

vonatkozásában a Modern Városok Program megvalósításáról szóló 250/2016. (VIII. 24.) Korm. rendeletben rögzített főfelelősi feladatok ellátásában való közreműködés.

előleg folyósítható

egyösszegű
kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan.

-

beszedési megbízás

-

-

-

-

-

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

vállalkozási szerződés/
megbízási szerződés alapján

-

-

-

helyi önkormányzat

A Modern Városok Program keretében egyes városok fejlesztéseiről szóló Korm. határozatban meghatározott egyes feladatokhoz kapcsolódóan a megvalósítás előkészítésére támogatói okirat keretében.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel

-

beszedési megbízás

28

344639

Balaton fejlesztési feladatok támogatása

Az előirányzat célja a Balaton-térség fejlesztését szolgáló szakmai programok, projektek előkészítésének, végrehajtásának támogatása.

A támogatás kedvezményezettje a Balaton Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: BFT), illetve központi költségvetési szerv,
helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, társulás, szövetkezet, gazdasági társaság, közalapítvány. A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a BFT támogatási döntése révén továbbnyújtásra kerül a végső kedvezményezettek részére.

Egyedi döntés alapján, a BFT-vel mint kijelölt kedvezményezettel, illetve a megvalósítandó projektek kedvezményezettjeivel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

29

347784

Turisztikai célelőirányzat

Az előirányzat fedezetet biztosíthat
a) a turisztikai fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok és rendezési tervek, koncepciók, projektek kidolgozására,
b) turisztikai terület- és termékfejlesztés támogatására,
c) turisztikai, illetve a turizmus szempontjából jelentős beruházások, infrastrukturális fejlesztések és szolgáltatások támogatására,
d) turisztikai beruházások létrehozására és a meglévő kapacitások bővítésére,
e) a turisztikai szakemberképzés támogatására, bármely államilag
elismert vagy akkreditált turisztikai képzést szervező és folytató
szervezetnek a képzés érdekében szükséges oktatási anyagok,
segédanyagok finanszírozására, a gyakorlati képzés támogatására,
f) szállodák és vendéglátóhelyek, valamint más turisztikai szolgáltatók
környezetvédelmi és minőségbiztosítási programjainak támogatására,
g) az Európai Unió forrásaiból meghirdetett programokban és nemzetközi szervezetekben való részvétel támogatására,

h) a turisztikai termékfejlesztési beruházásokhoz igénybe vett hitel kamatterhének támogatására,
i) a turizmussal összefüggő marketing és promóciós tevékenység és az ehhez kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozására bel- és külföldön, ide értve a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által ellátott szakmai-marketing feladatokat is,
j) az országos, regionális és nemzetközi hatókörű, a turisztikai kínálatot bővítő rendezvények, fesztiválok, nemzeti emléknapok megvalósításának támogatására,

k) a természeti és kulturális értékek megőrzésének támogatására, valamint az épített örökség helyreállítására,
l) alkotóművészeti, előadó-művészeti, múzeumi, könyvtári, levéltári, közművelődési vagy örökségvédelmi-műemlékvédelmi tevékenységekre,
m) turisztikai szempontból releváns tevékenységet folytató kis- és középvállalkozások részére tanácsadáshoz nyújtott támogatásra,
n) turisztikai tevékenységet folytató induló vállalkozások fejlesztésére,
o) turisztikai tevékenységet folytató vállalkozások munkavállalóinak képzésére,
p) országos és regionális turisztikai feladatokhoz kapcsolódó információs rendszer kialakítására, működtetésére és fejlesztésére,
q) a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt működési költségeinek fedezésére,
r) szúnyoggyérítéssel kapcsolatos feladatok turisztikailag frekventált területeken történő támogatására,
s) más jogszabályban vagy a Kormány által meghatározott egyéb turizmusfejlesztési célok végrehajtására,
t) turisztikai tevékenységet folytató kis- és középvállalkozások vásárokon való részvételére,
u) nemzeti ünnephez és nemzeti emléknaphoz kapcsolódó közszolgáltatási célú rendezvények megszervezésére, melyek megvalósítására kiemelkedően magas látogatószámú célterületeken kerül sor,
v) előirányzathoz kapcsolódó feladatok elvégzéséért járó díj kifizetésére,
w) az előirányzathoz kapcsolódó peres eljárásban bírósági ítélet vagy végzés alapján kártérítés fizetési kötelezettség kifizetésére,
x) egyéb turisztikai és vendéglátási szakágazattal, valamint a közösségi bormarketing tevékenységgel kapcsolatos kiadásokra,

y) a közösségi bormarketing tevékenység támogatására, továbbá ezzel összefüggésben a Magyar Turisztikai Ügynökségnél felmerülő feladatok ellátására,
z) az előirányzat kezelésével kapcsolatban felmerülő költségekre, pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra,

zs) az előirányzat céljaihoz kapcsolódóan határon túli támogatási nyújtásához összhangban a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendeletben foglaltakkal.

- természetes személy;

- gazdasági társaság; egyéni vállalkozó;

- civil szervezet,

- szövetkezet;

- helyi önkormányzat;

- köztestület;

- költségvetési szerv;

- Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.;

- NFM Igazgatás;

Magyar Államkincstár

Pályázat alapján, vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

A támogatói döntést a kezelő szerv hozza meg.

előleg folyósítható

1) egyösszegű kifizetéssel,

2) részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan,

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

1) beszedési megbízás

2) zálogjog

3) garancia

4) kezesség

óvadék

Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvény-társaság

-

-

30

355151

Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztése

Az előirányzat fedezetet biztosít a Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztésére.

helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv,

civil szervezet,

gazdasági társaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettekkel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

31

359551

Nemzeti Vágta rendezvény megvalósítása

Az előirányzat fedezetet biztosít a Nemzeti Vágta rendezvény lebonyolításához.

gazdasági társaság,

civil szervezet

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettekkel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel

-

beszedési megbízás

-

-

-

32

Turisztikai fejlesztési célelőirányzat

Az előirányzat nyújt fedezetet a:

a) kiemelt turisztikai fejlesztések támogatására, különösen a kereskedelmi szálláshely fejlesztések támogatására, összhangban a 2017. évi költségvetés versenyképesebb gazdasági, társadalmi szerkezet kialakítására irányuló célkitűzésével, amelyek különösen kedvező hatással bírnak a regionális fejlődésre, így például a kereskedelmi szálláshely kapacitás bővítése és minőségi színvonalának emelése, funkció bővítés figyelembe véve az EU állami támogatásokra vonatkozó szabályait,

b) turisztikai fejlesztési projektek kidolgozása és megvalósítása, az azokban részt vevő turisztikai szervezetek támogatása, turisztikai termékfejlesztés, valamint turisztikai szakmai képzések támogatása, az előirányzat fedezetet nyújt mindezek lebonyolításához kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozására,

c) turisztikai tevékenységet folytató induló vállalkozások fejlesztésére,

d) turisztikai fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok és rendezési tervek, koncepciók, projektek kidolgozására,

e) az Európai Unió forrásaiból meghirdetett programokban való részvétel támogatására,

f) a természeti és kulturális értékek megőrzésének támogatására, valamint az épített örökség helyreállítására,

g) alkotóművészeti, előadó-művészeti, múzeumi, könyvtári, levéltári, közművelődési vagy örökségvédelmi-műemlékvédelmi tevékenységekre,

h) továbbá az előirányzat kezelésével kapcsolatban felmerülő költségekre, valamint a felhasználásával kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

- természetes személy; gazdasági társaság;

egyéni vállalkozó;

- civil szervezet;

- szövetkezet;

- önkormányzat;

- költségvetési szerv;

- egyházi jogi személy;

- Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.;

NFM Igazgatás;

Magyar Államkincstár

Pályázat vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján. A támogatói döntést a kezelő szerv hozza meg.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

5) beszedési megbízás

6) zálogjog

7) garancia

8) kezesség

óvadék

Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

-

-

33

Infokommunikációs ágazati programok

34

302768

Infokommunikációs szolgáltatások, konszolidáció

Az előirányzat célja:
a) a Sulinet országos lefedettségű szélessávú infokommunikációs hálózattal kapcsolatos többletfeladatok ellátása,
b) az elektronikus hírközléssel kapcsolatos védelemszervezési feladatok ellátása,
c) a Tisztaszoftver program keretében a köz- és felsőoktatás működéséhez szükséges jogtiszta szoftverek biztosítása, valamint az igénybevételükhöz szükséges bevezetés támogatási, illetve logisztikai szolgáltatás nyújtása,
d) GINOP és más Operatív Programokban megvalósuló, a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia végrehajtását szolgáló projektek támogatása,
e) az infokommunikációs infrastruktúra eszközrendszerének üzemeltetése, fejlesztése,
f) az NFM felügyelete alatt álló szervezetek és állami vállalatok infokommunikációs konszolidációja, beszerzés kontrollja,

g) Központi Informatikai Beszerzési Rendszerrel (KIBER) kapcsolatos feladatok ellátása.

Az ágazatban működő szervezetek, mint kedvezményezettek,
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (a továbbiakban: KIFÜ), Antenna Hungaria Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Antenna Hungária Zrt.),
MVM-NET Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MVM-NET Zrt.), Hungaro DigiTel Korlátolt Felelősségű Társaság,

Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.),

Digitális Jólét Nonprofit Kft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat - átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

Vállalkozási szerződés
Közszolgáltatási szerződés

35

295757

Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok

Az előirányzat:
a) az információs társadalom fejlődését akadályozó tényezők felszámolása és a digitális írástudás szintjének emelése érdekében a közösségi terek működtetésének és fejlesztésének biztosítására,
b) a miniszter felelősségi körébe tartozó, az informatikai, infokommunikációs ágazatok fejlesztésére, ezen ágazatok szabályozásának előkészítésére és biztosítására,
c) az infokommunikációs, az audiovizuális médiához és elektronikus hírközlési ágazatot érintő stratégiai megalapozó, műszaki, gazdasági és jogi elemző tevékenység ellátására,
d) a miniszter felelősségi körébe tartozó informatikai és hírközlési ágazati szakképzési feladatok ellátására,
e) a c) pontban meghatározott stratégiai irányvonalakat követő legjobb gyakorlatok kialakítására, az infokommunikációs ágazatot érintő alkalmazások fejlesztésére, népszerűsítésére és elterjesztésére,
f) a közadatvagyon hasznosításával kapcsolatos feladatok ellátására,
g) az információs és kommunikációs technológia helyi közösségek számára történő befogadásának erősítését, a lakossági életminőség javítását célzó tájékoztatók, konferenciák, motivációs programok megvalósítására,

h) az infokommunikációs infrastruktúra-fejlesztési és -szolgáltatási politika végrehajtására,
i) a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában (a továbbiakban: NIS) foglalt célok megvalósulásának folyamatos nyomon követése érdekében szükséges monitoring vizsgálat lefolytatására, helyzetelemzés elkészítésére,
j) a NIS Digitális Infrastruktúra pillérben meghatározott intézkedések programjaihoz kapcsolódó új generációs elérési hálózat fejlesztésére vonatkozó feladatok ellátására és
k) a NIS-ben meghatározott, az i) és j) pontban nem nevesített feladatok megvalósítására,

l) Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztésére a Közép-Magyarország Régióban használható fel,

m) a Digitális Jólét Programmal összefüggő infokommunikációs szakterületet érintő feladatok ellátására használható fel.

Az ágazatban működő szervezetek, mint kedvezményezettek,
KIFÜ;
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (a továbbiakban: NISZ)
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal;
Magyar Tudományos Akadémia
Antenna Hungaria Zrt.,
MVM-NET Zrt.,
Hungaro DigiTel Kft.,
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara,
Infotér Egyesület,

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.,

Digitális Jólét Nonprofit Kft.

Pályázat vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

Vállalkozási szerződés
Tagdíj fizetés útján

36

351640

Űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatok

Az előirányzat forrást biztosít:

a) az Európai Űrügynökségben való tagsággal összefüggő díjfizetési kötelezettségek teljesítésére,

b) az Európai Űrügynökség tevékenységéhez kapcsolódó szakmai feladatok ellátására,

c) a bilaterális és multilaterális kapcsolatokból fakadó űrtechnológiai fejlesztések, programok, feladatok megvalósítására,

d) a hazai űrkutatással és űriparral kapcsolatos feladatok ellátására, valamint az űrkutatási, űripari nemzetközi és hazai szervezetekben való részvétel tagdíjának teljesítésére.

Az ágazatban működő szervezetek, mint kedvezményezettek;

Európai Űrügynökség;

Magyar Tudományos Akadémia;

Magyar Asztronautikai Társaság; Tudományos Ismeretterjesztő Társulat;

KIFÜ; Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.

Pályázat vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

tagdíj fizetés útján

37

Klíma-, energia- és zöldgazdaság- politikai ágazati programok

38

249467

Uránércbánya hosszútávú környezeti kárelhárítás

Az előirányzat célja a mecseki uránércbányászat befejezését követően támogatás biztosítása az uránércbányászati károk felszámolásához kapcsolódó környezetvédelmi munkálatok és a hosszú távú kiépített megfigyelő rendszerek működtetésére, vízbázis védelemre, ideértve Pécs ivóvízbázisának védelme érdekében egységes vízelvezető rendszer üzemeltetését, a radioaktívan szennyezett vizek uránmentesítését, a zagytéri kármentesítő rendszer és a kémiai vízkezelő üzemeltetését. Az előirányzat felhasználható továbbá a bányászatról szóló törvényben előírt használaton kívüli bányászati célú mélyfúrásokkal kapcsolatos tájrendezési feladatok elvégzésére, valamint a rekultivált területek egy része karbantartási feladatainak ellátására.
Az előirányzat fedezetet biztosít a beruházási program megvalósításához, a környezeti rekultiváció elvégzéséhez, a kiépített megfigyelő rendszerek működtetéséhez.

Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő
kifizetéssel vagy részletekben -
negyedéves ütemezésben

-

beszedési megbízás

-

-

-

39

338306

Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer

1. Az előirányzat terhére az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény (a továbbiakban: Ügkr. tv.) 2. §
30. pontja szerinti üvegházhatású gázok (a továbbiakban: ÜHG) kibocsátáscsökkentésére, ÜHG megkötésére, az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodásra irányuló nemzetközi együttműködés keretében a következő célokra teljesíthető kifizetés:
a) a Globális Energiahatékonysági és Megújuló Energia Alapnak nyújtott hozzájárulásra;
b) a poznani éghajlatváltozási konferencián (COP 4 és COP/MOP 4) elindított Alkalmazkodási Alapnak nyújtott hozzájárulásra;
c) erdőirtás elkerülését, erdőtelepítés és az erdők újratelepítésének fokozását célzó intézkedésekre az éghajlatváltozásra vonatkozó nemzetközi megállapodást ratifikáló fejlődő országokban;
d) technológiák átadására az éghajlatváltozásra vonatkozó nemzetközi megállapodást ratifikáló fejlődő országok számára és az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásaihoz történő alkalmazkodás előmozdítására ezen országokban;
e) szilárd fosszilis tüzelésű erőművekből vagy ipari tevékenységből származó CO2 környezeti szempontból biztonságos elkülönítésére és geológiai tárolására harmadik országokba.

2. Az előirányzatból támogatás nyújtható az Európai Unió területén megvalósuló következő célokra:
a) megújuló energiaforrásból megvalósuló energiatermelés fejlesztésére;
b) energiahatékonysági javító intézkedésekre;
c) az ÜHG kibocsátáscsökkentését eredményező beruházásra, intézkedésre;
d) erdősítés révén történő CO2 megkötésre;
e) az európai stratégiai energiatechnológiai tervben és az európai technológiai platformokban szereplő kezdeményezésekben történő részvételre;
f) szilárd fosszilis tüzelésű erőművekből vagy ipari tevékenységből származó CO2 környezeti szempontból biztonságos elkülönítésére és geológiai tárolására;
g) alacsony ÜHG kibocsátású közlekedésre és tömegközlekedési eszközökre történő átállás ösztönzésére;
h) az energiahatékonysággal és a tiszta energiákkal kapcsolatos kutatás és fejlesztés finanszírozására az Ügkr. tv.-ben meghatározott ÜHG kibocsátással járó engedélyköteles tevékenységekhez tartozó iparágakban;
i) az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodást, az ÜHG kibocsátáscsökkentését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó kutatásra, fejlesztésre, valamint demonstrációs projektek megvalósítására;

j) alacsony CO2 kibocsátású gazdaságra való áttérést előmozdító egyéb technológiák kifejlesztésére;
k) kis és közepes jövedelmű háztartások szociális aspektusainak kezelését célzó, energiahatékonyságot növelő pénzügyi támogatások biztosítására.
3. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény 13/F. § (4) bekezdése alapján Magyarország nemzetközi klímafinanszírozási vállalásának forrását az üvegházhatású gázok európai kibocsátási egységeinek értékesítéséből származó bevételek adják. Ennek keretében az előirányzatból támogatás nyújtható a nemzetközi klímafinanszírozás területén megvalósuló következő célokra:

a) Zöld Klíma Alapnak (GCF) történő felajánlások;

b) a nemzetközi klímafinanszírozás végrehajtását szolgáló intézmények (mint a Globális Zöld Növekedési Intézet - GGGI; a Klímatechnológiai Központ és Hálózat - CTCN) kezdeményezéseiben történő részvétel;

c) Hazai, éghajlatvédelmi célú fejlesztések és beruházások külpiaci megvalósításának elősegítése.

4. Az előirányzat kezeléséhez, működtetéséhez, bevételei beszedéséhez, pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére, illetve az előirányzat bevételeinek, mint pályázati pénzeknek a felhasználására, a pályázatok megvalósulására, monitorozására, az elért kibocsátáscsökkentés számszerűsítésére, valamint jogszabályban meghatározott követelmények teljesülésére vonatkozó pénzügyi és műszaki szempontú értékeltetésére a kezelő szerv által, valamint a miniszter által vezetett minisztérium igazgatási költségvetése részére történő előirányzat-átcsoportosítás útján az előirányzat legfeljebb 7%-a használható fel.

Ha nemzetközi szerződés vagy kormányhatározat eltérően nem rendelkezik, kifizetésben természetes személy, belföldi székhelyű gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, társasház, lakásszövetkezet és külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe részesülhet azzal, hogy nem nyújtható támogatás a támogatási igény benyújtása előtt megkezdett beruházásra.
A beruházás megkezdése időpontjának – ha a pályázati kiírás eltérően nem rendelkezik – építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb beruházás esetében az első pénzügyi teljesítés időpontját kell tekinteni.

Kifizetésben részesülhet továbbá a Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
(a továbbiakban: NFSI NKft.)

Az NFSI NKft. részére kizárólag az előirányzat működtetésre elkülönített forrásból nyújtható támogatás, kivéve, ha a támogatás biztosításáról kormányhatározat rendelkezik.

Az F:39 mező 1. és
2. pontjában foglalt célok esetében pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés vagy kiadott támogató okirat útján nyújtható támogatás.

Az F:39 mező 3. pontjában foglalt célok esetében kormányhatározat alapján kötött támogatási szerződés, kiadott támogató okirat útján, ezen belül támogatás, dologi jellegű felajánlás, egyéb juttatás vagy kamattámogatás formájában nyújtható.

Az F:39 mező 4. pontjában foglalt tevékenységek esetében a kijelölt kezelőszervvel kötött támogatási szerződés útján nyújtható támogatás.

előleg folyósítható

egy összegben
vagy részletekben,
a beszámoló vagy
a részbeszámoló elfogadását követő folyósítással
időarányosan vagy teljesítésarányosan

támogatási szerződésben vagy támogatói okiratban meghatározott határidőig

beszedési megbízás

NFSI NKft.

-

A 3. pontban foglalt célok esetében kormányhatározat alapján kötött megállapodás útján

40

354340

Bányanyitási feladatok kiadásai

Az előirányzat az alábbi célokra biztosít forrást:

a) meglévő hazai ásványvagyon adatbázisok nemzetközi gyakorlattal összhangban álló átstrukturálására, kiegészítésére,

b) bányászati befektetési, gazdaságossági-megtérülési valamint megvalósíthatósági tanulmányok, modellek készítésére,

c) a hazai ásványvagyon hasznosítását lehetővé tevő környezetbarát technológiák alkalmazásának elősegítésére,

d) a bányászattal összefüggő állami feladatok ellátásához szükséges tevékenységekre, így külső szakértők bevonására, az energetikai ágazatban hasznosítható bányászati projektek (mint pl.: adatbázisok és hatástanulmányok elkészítéséhez), valamint hazai bányanyitással és ásványvagyon nyilvántartással összefüggő állami feladatok ellátására,

e) a magyarországi színes- és nemesfém lelőhelyek korábbi kutatási anyagainak egységes, térkép alapú digitális adatbázisba rendezése, fúrómag minták elhelyezésének korszerűsítése, a minták közötti gyors és megbízható keresés, valamint a hatékony hozzáférés elősegítése érdekében,

f) Magyarország területén folytatott korábbi kutatásokból származó minták korszerű földtani újraértékelésére és vegyelemzésére,

g) a hazai földtani kutatás ösztönzése céljából Magyarország nyersanyag lelőhelyeinek korszerű szemléletű és kivitelezésű újra vizsgálatára, kiemelten a technológiai fejlődés igényeit kielégítő nyersanyagok magyarországi előfordulási lehetőségeinek vizsgálatára,

h) tisztaszén technológiák hazai alkalmazhatóságának komplex vizsgálatára, bányászati és ásványvagyon hasznosítási technológiák) alkalmazhatóságának magyarországi vizsgálatára, elemzésére,

i) nemzetgazdasági jelentőségű és ellátásbiztonsági szempontból is fontos ún. kritikus nyersanyagok azonosítására, hazai előfordulásuk és potenciális kibányászhatóságuk felülvizsgálatára.

Költségvetési szervek, gazdasági társaságok

Pályázat vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

Vállalkozási szerződés

Megbízási szerződés

41

PPP-programok

42

257101

Autópálya rendelkezésre állási díj

A fejezeti kezelésű előirányzat a következő részfeladatok pénzügyi fedezetét biztosítja:
a) az M5 autópálya (tovább)építése, üzemeltetése és fenntartása kapcsán az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére fizetendő rendelkezésre állási díjak kiegyenlítése és egyéb, szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése, amelyek jogalapja az állam és a koncesszor között 1994. május 2-án létrejött és többször módosított koncessziós szerződés 2005. március 30-án kelt, sorrendben 6. számú módosításának számító, egységes szerkezetbe foglalt koncessziós szerződés,
b) az M6 autópálya érdi tető - Dunaújváros közötti szakaszának megépítése, üzemeltetése és fenntartása kapcsán az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére fizetendő rendelkezésre állási díjak kiegyenlítése és egyéb, szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése, amelyek jogalapja az állam és a koncesszor között 2004. október 2-án létrejött, majd 2004. december 15-én és 2006. március 31-én módosított koncessziós szerződés,
c) az M6 autópálya Dunaújváros - Szekszárd közötti szakaszának tervezése, építése, felújítása, üzemeltetése és karbantartása során az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére fizetendő rendelkezésre állási díjak kiegyenlítése és egyéb, szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése az állam és koncesszor által 2008. július 16-án megkötött koncessziós szerződés alapján,

d) az M6-os gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti szakaszának koncessziós szerződés keretében történő tervezéssel, építéssel, felújítással, üzemeltetéssel és fenntartással kapcsolatosan a MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére fizetendő rendelkezésre állási díjak kiegyenlítése és egyéb, szerződésből eredő kötelezettségek teljesítése a koncessziós társaság és az állam között 2007. november 21-én megkötött koncessziós szerződés alapján,
e) az állam nevében eljáró nemzeti fejlesztési miniszter által magánfinanszírozói forrás bevonásával kapcsolatos, koncessziós, illetve PPP megállapodás keretében megkötött szerződések teljesítése során az állam érdekeinek védelmében igénybe vett pénzügyi, műszaki és jogi tanácsadói díjak és perviteli költségek finanszírozása,
f) a kifizetésekhez kapcsolódó pénzügyi szolgáltatási díjak.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Koncessziós szerződések, egyéb kötelezettséget megalapozó megállapodások és szerződések, valamint szakértői és tanácsadói szerződések alapján meghatározott kedvezményezettek.
A Ptitv. alapján meghatározott pénzforgalmi szolgáltató.

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan.
Bankforgalmi terhelési értesítők szerint,

koncessziós szerződések,
egyéb kötelezettséget megalapozó megállapodások és szerződések, szakértői és tanácsadói szerződések alapján

-

-

-

-

-

43

256101

Hozzájárulás a Művészetek
Palotájának működtetéséhez

Az előirányzat célja a megkötött Rendelkezésre Állási Szerződés alapján rendelkezésre állási díj fizetése, valamint az épület üzemeltetésével kapcsolatos közüzemi díjak (víz-, csatorna, fűtés, villamos energia) finanszírozása. Az egyéb üzemeltetési, fenntartási és pénzügyi szolgáltatási díjak is az előirányzat terhére kerülnek kiegyenlítésre.

Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési
Korlátolt Felelősségű Társaság

-

-

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

Rendelkezésre Állási Szerződés alapján

-

-

-

-

-

44

270701

Hozzájárulás a sportlétesítmények PPP bérleti díjához

Az előirányzat célja
a) a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében megvalósult tornatermek, tanuszodák és sportcsarnokok szolgáltatási díjának finanszírozása a szolgáltatási szerződések alapján, amely megoszlik az önkormányzatok és az állam között, illetve egyéb, szerződésből eredő kötelezettségek (beleértve a késedelmi kamatokat) teljesítése,
b) fedezet biztosítása az állam nevében eljáró nemzeti fejlesztési miniszter által magánfinanszírozói forrás bevonásával kapcsolatos PPP megállapodás keretében megkötött szerződések teljesítése során, az állam érdekeinek védelmében igénybe vett pénzügyi, műszaki és jogi tanácsadói díjak és perviteli költségek finanszírozására.

A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban megvalósult tornaterem, tanuszoda és sportcsarnok projektekre vonatkozó szolgáltatási szerződésekben meghatározott kedvezményezettek.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

-

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

szolgáltatási szerződés,
szakértői és tanácsadói szerződés,
jogerős bírósági határozat alapján

-

-

-

-

-

45

Közreműködő szervezetek közhasznú tevékenységének támogatása

46

302835

Épületenergetikával és energiahatékonysággal összefüggő feladatok ellátása

Az előirányzat forrást biztosít az ÉMI Nonprofit Kft, illetve az NFSI NKft. részére az Épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzattal, a Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása előirányzattal, valamint Energiafelhasználási hatékonyság javítása előirányzattal kapcsolatos 1. és 2. pontban meghatározott kezelő szervi feladatai ellátásához. Továbbá a Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai előirányzattal és a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer előirányzattal kapcsolatos kezelő szervi feladatai ellátásához kiegészítő forrást biztosít.

1. Az előirányzat – a fenti előirányzatok terhére kiírt pályázatok – kezelési és egyéb támogatásokkal összefüggő feladatok ellátásának támogatására használható fel. Ennek keretében az előirányzat fedezetet biztosít

a) a pályázati kiírásnak megfelelő támogatási döntések előkészítésével, a támogatási döntések előkészítésének dokumentációjával,

b) a pályázatok nyilvántartásának egyes személyi és tárgyi feltételeivel,

c) a támogatási szerződések, illetve támogatói okiratok és az azokhoz kapcsolódó biztosítéki szerződések megkötésével, azok módosításával, megszüntetésével, jogi és földhivatali ügyintézésével,

d) a pályázatok ellenőrzésével, a monitoringgal, a támogatási szerződések ellenőrzésével – ideértve a folyamatba épített előzetes és közbenső, valamint utólagos és helyszíni ellenőrzést – és

e) a támogatási program lezárásával

kapcsolatos feladatok ellátásához.

2. Az előirányzat biztosítja az ÉMI Nonprofit Kft., illetve az NFSI NKft. pályázói (ügyfél) tájékoztatási, valamint a pályázatok forrását biztosító előirányzatokkal kapcsolatos pénzügyi, számviteli és ellenőrzési feladatok forrását.

3. Az 1. és 2. pontban meghatározott tevékenységek mellett az előirányzat forrást biztosít a pályázatok forrását biztosító előirányzatokból indított pályázati rendszer megismertetésének, közzétételének, a pályázati rendszert érintő döntéseket megalapozó és azok eredményeit értékelő kutatások, tanulmányok költségeire.

4. Az energiamenedzsment eszközök közigazgatásba történő bevezetése érdekében az előirányzat forrást biztosít az energiatakarékosságra ösztönző rendszerek kialakításának, épületek energiatakarékos üzemeltetését szolgáló gyakorlati eljárásrendek kidolgozásának, oktatásának, az azokkal összefüggő nemzetközi példák felmérésének, a mintaprojektek eredményei vizsgálatának, valamint európai uniós irányelvek átültetésével kapcsolatos feladatok ellátásának költségeire, valamint a fenti előirányzatok terhére finanszírozott egyedi döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátásának költségeire.

ÉMI Nonprofit Kft.,

NFSI NKft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

47

Egyéb feladatok

48

280834

Nemzetközi tagdíjak

Az előirányzat célja a közlekedési, energetikai, hírközlési, klímapolitikai, turisztikai és területfejlesztési nemzetközi szervezetekben való tagságunkból eredő tagdíjfizetési, hozzájárulási nemzetközi jogi kötelezettségek teljesítése.

Közlekedési, energetikai, hírközlési, klímapolitikai, turisztikai és területfejlesztési nemzetközi szervezetek.

-

-

Az előirányzat elosztási módját az egyes tagdíj-számlák összegének nagysága határozza meg. Az évente esedékes tagdíj összegének átutalása az adott nemzetközi szervezettől beérkező számla alapján történik az általa megadott számlaszámra.

-

-

-

-

-

49

280789

Magán és egyéb jogi személyek kártérítése

Az előirányzat célja
a) az NFM-et, mint költségvetési szervet terhelő, jogerős bírósági határozaton (ideértve a szakértői költségek előlegezését a bíróság felhívására, bírói letétbe helyezés útján történő teljesítést stb.) vagy a felek közötti egyezségen alapuló, polgári jogi jogviszonyból származó kifizetési kötelezettségek teljesítése,

b) az NFM perbeli képviseletét ellátó ügyvédek (ügyvédi irodák) megbízási szerződései és egyéb ügyvédi megbízási szerződések alapján történő kifizetések teljesítése,
c) a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági határozaton alapuló fizetési kötelezettségek fedezetének biztosítása,
d) az NFM, mint adós elleni végrehajtási eljárásban az NFM-et terhelő, bírósági határozaton vagy a végrehajtó felhívásán alapuló fizetési kötelezettségek fedezetének biztosítása,
e) a vörösiszap katasztrófa magánszemély károsultjai jogerősen megítélt nem vagyoni kárának megtérülése érdekében tett állami segítségnyújtás, valamint
f) az NFM-et terhelő, jogerős közjegyzői határozaton vagy egyéb nem peres eljárásban hozott jogerős határozaton alapuló fizetési kötelezettség teljesítése.

A jogerős határozatokban foglaltak szerinti jogosultak,
a F:48 mező e) pontja szerinti jogcím esetében a vörösiszap katasztrófa magánszemély károsultjai javára nem vagyoni káruk megtérülése érdekében vállalt állami segítségnyújtásról szóló 21/2015. (II. 18.) Korm. rendeletben meghatározott jogosultak, ügyvédek, ügyvédi irodák, végrehajtók.

-

-

megbízási szerződés,

jogerős és végrehajtható, vagyelőzetesen végrehajtható bírósági határozat,

végrehajtói felhívás,
A F:48 mező e) pontja szerinti jogcím esetében a vörösiszap katasztrófa magánszemély károsultjai javára nem vagyoni káruk megtérülése érdekében vállalt állami segítségnyújtásról szóló 21/2015. (II. 18.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint.

-

-

a F:48 mező e) pontja szerinti jogcím esetében Veszprém Megyei Kormányhivatal

-

-

50

301624

Kormányzati szakpolitikai feladatok

Az előirányzat biztosítja a kormányzati döntés-előkészítést megalapozó tanulmánykészítési, kommunikációs stratégiai tanácsadási feladatok, valamint médiafigyelési és médiaelemzési szolgáltatások finanszírozását. Az előirányzat felhasználható közbeszerzési tanácsadó igénybevételéhez.

A közbeszerzésen nyertes pályázó, illetve pályázók,

a legmegfelelőbb ajánlatot tevő partnerek

-

-

a Miniszterelnöki Kabinetiroda (a továbbiakban: MK) előzetes szakmai javaslata alapján és az MK egyetértésével kötött vállalkozási szerződés

-

-

-

-

-

51

349451

Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. működtetése

Az előirányzat célja az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: NFP Nonprofit Kft.) működési költségeinek finanszírozása.

NFP Nonprofit Kft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett el kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

52

340495

A Nemzeti Dohánykereskedelmi
Nonprofit Zrt. működtetése

Az előirányzat célja a dohánytermék-kiskereskedelem szervezésének előmozdítása, a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírásának, elbírálásának, továbbá a koncessziós szerződés megkötésének előkészítése, annak teljes körű koordinálása majd ellenőrzése érdekében az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ND Nonprofit Zrt.) működtetése.

ND Nonprofit Zrt

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

53

220361

Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása

Az előirányzat a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény által létrehozott békéltető testületek tagjai díjazásának szabályait meghatározó kormányrendelet szerint meghatározott mértékű díj és a békéltető testületek tevékenységével, működésével és feladatellátásával összefüggő kiadások fedezetéül szolgál.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amely a kapott támogatás terhére a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek (összesen 20 db) részére nyújt támogatást.

Kérelemre, egyedi döntéssel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, mint kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

54

208349

Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása

Az előirányzat forrást biztosít a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek költségvetési támogatásához. A költségvetési támogatás a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek keresetindításai költségeinek fedezésére, a feladataik ellátásának elősegítésére, a fogyasztók oktatására és tájékoztatására használható fel a fogyasztói tudatosság növelése érdekében.

Azok a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek, amelyek megfelelnek a pályázati felhívásban és az ahhoz kapcsolódó dokumentációban szereplő előírásoknak, és ez alapján a tárcaközi bíráló bizottság javaslatára miniszteri döntés alapján támogatásban részesülnek.

Pályázat alapján kezelő szerv által megkötött támogatási szerződés útján.
Az előirányzat felhasználására a miniszter által létrehozott tárcaközi bírálati bizottság tesz döntési javaslatot a pályázatok hiánytalan beérkezésétől számított 60 napon belül.
A tárcaközi bírálati bizottság tagjai a fogyasztóvédelemért felelős miniszter képviselője mellett az infokommunikációért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, a nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős miniszter és a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter egy-egy – az adott feladatkörre tekintettel jelölt – képviselője.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

NFSI NKft.

-

-

55

351984

Bányabezárás

Az előirányzat célja támogatás nyújtása – a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 36. § alapján – a használaton kívüli bányászati célú mélyfúrásokkal kapcsolatos tájrendezési feladatok elvégzésére kötelezett részére a megszűnt állami szénbányászati tevékenység után fennmaradó környezeti és vagyoni károkozás megszüntetésére, az állami szénbányászatból kikerült munkavállalókat megillető juttatásokkal, valamint az állami tulajdonú meddő szénhidrogén-kutak kezelésével kapcsolatos állami közfeladat ellátására, valamint az abban történő közreműködés céljára, illetve a mecseki uránbányászok baleseti járadékaival és egyéb kártérítési kötelezettségeivel összefüggésben felmerült működési költségek fedezetének biztosítására.

Az előirányzat fedezetet biztosít a vagyongazdálkodási feladatok végrehajtása, a környezeti károk elhárítása és megelőzése érdekében szükséges, a meddő szénhidrogén-kutak rétegeinek biztonságos lezárásához és a kutak felszámolásához. Az előirányzat az alábbi feladatokra használható fel:

a) a kutak felszámolásához szükséges berendezések és eszközök helyszínre szállításához és telepítéséhez kapcsolódóan a meglévő utak és alapok javítása, kiegészítése,

b) a szükséges eszközök és berendezések helyszínre szállítása,

c) a kutak felszín alatti lezárása és felszámolása a jóváhagyott kiviteli tervek szerint.

Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel negyedéves ütemezésben - időarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

56

359584

MFK NKft. működési támogatása

A közvetlen közösségi források felhasználása összehangolásának hatékony rendszerét kidolgozza és működtesse, ennek keretében a közvetlen közösségi források kárpát-medencei szintű elnyerésének elősegítése érdekében információs, koordinációs, operatív és irányítási feladatokat lásson el a MFK Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.

MFK Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett el kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

57

359617

Balaton Területfejlesztési koncepció és Stratégiai Program

Az előirányzat biztosítja

a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben megvalósítandó egyes beruházásokhoz szükséges forrásokat, összhangban a 2017. évi költségvetés versenyképesebb gazdasági, társadalmi szerkezet kialakítására irányuló célkitűzésével, amelyek különösen kedvező hatással bírnak a regionális fejlődésre.

továbbá az előirányzat kezelésével kapcsolatban felmerülő költségek, valamint pénzügyi tranzakciós illeték és kincstári díjak fedezetét.

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által a 1861/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 16. pontja alapján létrehozott állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság, gazdasági társaság; egyéni vállalkozó; civil szervezet;

szövetkezet; önkormányzat; köztestület;

költségvetési szerv.
A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján, vagy egyedi döntés alapján és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel -
időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

zálogjog

garancia

kezesség

óvadék

Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság

-

-

58

359673

2017. évi FINA Világbajnokság lebonyolításának támogatása

Az előirányzat finanszírozza a XVII. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság sikeres megvalósításával kapcsolatos szervezési költségeket, beleértve a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által megvalósított fejlesztések költségeit és a Társaságnál felmerült működési költségeket is.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság;

NFM Igazgatás fejezet

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel megkötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű, vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

-

-

59

367184

Aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok

Az előirányzat fedezetet biztosít a magyarországi víziszabadidő-sportok széles körű hozzáférésének támogatására irányuló program megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 1837/2016. (XII. 23.) Korm. határozat szerint magyarországi víziszabadidő-sportok széles körű hozzáférésének támogatására, valamint, a gyermek és ifjúsági gyalogos vándortáborozás támogatásával kapcsolatos feladatokról szóló 1159/2017. (III. 22.) Korm. határozat szerint a gyermek és az ifjúsági gyalogos vándortáborozás támogatására.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Országos Erdészeti Egyesület

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

60

367195

Ős-Dráva Program turistaházak fejlesztésének támogatása

Az előirányzat célja:

- az Ormánság aktív turisztikai lehetőségeinek növelése,

- a drávasztárai kikötő fejlesztése (kajakos, kenus kikötő, fedett sporteszköz-tároló), illetve egy turistaház megépítése Szaporcán.

Duna-Dráva Nemzeti Park
Igazgatóság

Drávasztára Község Önkormányzata

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel – időarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

61

Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése

62

344773

Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény- fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Bozsik Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

NFM Igazgatás,
Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban: NSK),
KKBK NZrt., Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan,

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

63

344828

Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban az Illovszky Rudolf Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Vasas Sport Club,

NFM Igazgatás,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

64

345028

Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-
fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Várkert Sportpálya fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Kisvárda Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

65

343839

Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása

Az előirányzat finanszírozza a Nemzeti Olimpiai Központ megteremtése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1098/2017. (III. 6.) Korm. határozatban foglalt sportlétesítmény- fejlesztések megvalósításával összefüggő feladatokat, beleértve az NSK-nak és a KKBK NZrt-nek a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,

NSK,

KKBK NZrt.,

Kincstár,

gazdasági társaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett el kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

66

343884

Szombathelyi sportcélú beruházások támogatása (Szombathelyi Haladás Stadion fejlesztésének támogatása)

Az előirányzat finanszírozza a szombathelyi Haladás Stadion és Létesítményei fejlesztésével összefüggő feladatokat. Az előirányzat biztosítja az előirányzat kezelésével kapcsolatban az NFM Igazgatásánál felmerülő feladatok és a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,
KKBK NZrt,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

67

343895

Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésének támogatása

Az előirányzat finanszírozza a székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésével összefüggő feladatokat, továbbá a székesfehérvári Sóstó Természetvédelmi Területnek és a Vidámparki csónakázótónak a rehabilitációját. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,
KKBK NZrt.,

NFM Igazgatás,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan előirányzat- átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

68

343906

Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása

Az előirányzat finanszírozza a diósgyőri DVTK Stadion fejlesztésével, valamint a miskolci MVSC Sporttelep fejlesztésével összefüggő feladatokat. Az előirányzat biztosítja az előirányzat kezelésével kapcsolatban az NFM Igazgatásánál felmerülő feladatok és a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, amelyeknek az összege mindösszesen legfeljebb az előirányzat 2 ezreléke lehet. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft,

KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Nemzeti Sportközpontok,

NFM Igazgatás,
Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

Irányító szerv egyoldalú nyilatkozata alapján történő előirányzat-átcsoportosítással.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

-

69

343973

Tornaterem-építési program

Az előirányzat finanszírozza a mindennapos testnevelés feltételeit biztosító új tornatermek építésével, vagy a meglévő tornatermek bővítésével, felújításával kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit.

Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján,
kérelem alapján, egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy

teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

70

343984

Tanuszoda-fejlesztési program

Az előirányzat finanszírozza az úszásoktatás feltételeit biztosító új tanuszodák építésével, vagy meglévő tanuszodák bővítésével, felújításával kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján,
kérelem alapján, egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy

teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

71

348428

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházás

Az előirányzat finanszírozza Pécsen a kosárlabda sportág kiszolgálását biztosító új, 3 db 30x16 méteres pályával, 400 fő számára állandó lelátóval, kiszolgáló helyiségekkel, bővíthető mobil lelátóhellyel rendelkező csarnok, valamint az Akadémia működéséhez kapcsolódó kollégium és kiszolgáló létesítmények építésével, felújításával kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás
NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

72

351051

Veszprémi uszoda beruházás

Az előirányzat finanszírozza egy korszerű, a mai kor igényeinek megfelelő uszoda megépítésének előkészítését – és a forrás rendelkezésre állása esetén az uszoda megépítését – Veszprémben. Az előirányzat biztosítja az előirányzat kezelésével kapcsolatban a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

73

357373

Kültéri sportparkok fejlesztése

Az előirányzat célja kültéri sportparkok fejlesztésének támogatása. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra is.

helyi önkormányzatok;

NFM Igazgatás;

NSK;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázati úton vagy egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy kiadott támogatói okirat útján, lebonyolítási megállapodás útján.

előleg folyósítható

egy összegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel, időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

74

358506

Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása

Az előirányzat fedezetet biztosít a Széchy műugró medence befedésére, a Király Kapusakadémia fejlesztésére, a Budai Lovas - Szabadidő Központ beruházásra, a Kisvárdai Futball Akadémia beruházásra, a Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének fejlesztésére, az újfehértói sportcentrum beruházás megvalósítására, az érdi multifunkcionális sportközpont beruházás megvalósításához szükséges létesítmény-fejlesztésre, a cigándi sportlétesítmény-fejlesztéshez szükséges önerő finanszírozására, a mezőkövesdi sportcentrum (különösen, de nem kizárólagosan sportszálloda épület és annak kiszolgáló létesítményei, műfüves pálya, faházak és azok kiszolgáló létesítményei, valamint egyéb létesítmények) fejlesztésére és a kapcsolódó eszközök beszerzésére, a mádi sportcsarnok beruházás megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására, az Alba Regia sportcsarnok felújításával összefüggő költségek finanszírozására, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium sportpálya rekonstrukció és épület-felújítási program támogatására, valamint további egyedi sportlétesítmény-fejlesztési támogatások finanszírozására, a beruházások előkészítésére és azok megvalósításához szükséges kiegészítő infrastruktúrára, kiszolgáló létesítmények és egyéb költségek, – beleértve, de nem kizárólagosan – a beruházások megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések finanszírozását.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

Helyi önkormányzat;

Helyi önkormányzati költségvetési szerv;

Civil szervezet;

Egyesület;

Egyházi jogi személy;

Jogi személy; Gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

Sportági szakszövetségek;

Sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Kérelem alapján, egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

75

358606

Vasas SC létesítmény-fejlesztési program

Az előirányzat támogatást nyújt a Vasas SC (bármely jogcímen) használatában lévő létesítményei fejlesztéseire (különösen, de nem kizárólagosan: ingatlanok felújítására, korszerűsítésére, átalakítására), valamint új létesítmények kialakítására és építésére. Az előirányzat terhére kerülnek továbbá finanszírozása a Vasas SC sportlétesítmény-fejlesztései elképzelései keretében a nézőtéri komfort, a játéktér, a kiszolgáló helyiségek és létesítmények minőségét, a sportbiztonságot és a sporttechnológiát javító fejlesztésekkel, illetve a beruházási programok megvalósításával összefüggő egyéb sportlétesítmény-fejlesztéssel kapcsolatos költségek.

Vasas Sport Club,

NFM Igazgatás,

Kincstár,

gazdasági társaság

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

76

358617

Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata,

NFM Igazgatás,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

77

358539

Egyes vízi sport-létesítmények megújításának támogatása

Az előirányzat fedezetül szolgál az egyes vízisport-létesítmények megújítását szolgáló egyes beruházások megvalósításához.

Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

BMSK Nonprofit Kft.;

Budapesti Vasutas Sport Club- Zugló Közhasznú

Egyesület;

NSK, Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság;

NFM Igazgatás;

Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel- időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

78

359739

Szeged- Maty –ér Olimpiai Központ fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a 2019. évi Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokság megrendezése érdekében Szeged Maty-ér Olimpiai Központ fejlesztésével összefüggő költségek (különös tekintettel, de nem kizárólagosan az osztósziget rekonstrukció és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló létesítmények megvalósítása) finanszírozása érdekében.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

Helyi önkormányzat;

Helyi önkormányzati költségvetési szerv;

Civil szervezet;

Egyesület;

Egyházi jogi személy;

Jogi személy;

Gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

Sportági szakszövetségek;

Sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

79

351662

Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia támogatása

Az előirányzat támogatást nyújt a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia fejlesztésével összefüggésben felmerülő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan sportcsarnok felújítás, bővítés, valamint egyéb kiszolgáló létesítmények felújítása)

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

Helyi önkormányzat;

Helyi önkormányzati költségvetési szerv;

Civil szervezet;

Egyesület;

Egyházi jogi személy;

Jogi személy;

Gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

Sportági szakszövetségek;

Sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

80

359740

Rákosmenti multifunkcionális csarnok

Az előirányzat fedezetet biztosít a Budapest XVII. kerületi Rákosmenti multifunkcionális csarnok beruházás és a kapcsolódó szabadtéri és egyéb sportlétesítmények megvalósításával, előkészítésével összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata,

NSK,

NFM Igazgatás,

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv,

civil szervezet,

egyesület,

egyházi jogi személy,

gazdasági társaság,

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Kérelem alapján.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

81

359751

Kőbányai uszoda és sportcsarnok

Az előirányzat forrást biztosít a Kőbányai uszoda és sportcsarnok előkészítésével, tervezésével, kivitelezésével összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

82

359762

Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének fejlesztése

Az előirányzat forrást biztosít Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének fejlesztésével összefüggő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan a főtribün lefedése, műfüves labdarúgó pálya, multifunkcionális pálya és egyéb létesítmények).

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Budafoki Munkás Testedző Egyesület

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

83

359773

Váci multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok

Az előirányzat forrást biztosít a Váci multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

84

359784

Siófoki Kiss Szilárd multifunkcionális kézilabdacsarnok

Az előirányzat forrást biztosít a Siófoki Kiss Szilárd multifunkcionális kézilabdacsarnok megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

85

355540

Szeged multifunkcionális csarnok

Az előirányzat forrást biztosít Szeged multifunkcionális csarnok megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

86

359939

Szegedi Ifjúsági Centrum

Az előirányzat forrást biztosít a Szegedi Ifjúsági Centrum és kiegészítő projektelemek megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Szeged-Csanádi Egyház Megye

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

87

359940

Pécsi Utánpótlás Akadémia

Az előirányzat forrást biztosít a Pécsi Utánpótlás Akadémia megvalósításával összefüggő költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

88

359951

Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ – Dunavarsányi Edzőtábor fejlesztése

Az előirányzat forrást biztosít a Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ – Dunavarsányi Edzőtábor fejlesztésével összefüggő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan labdajáték csarnok, uszodalétesítmény, szálláskapacitás bővítés).

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

89

359973

Kézilabda infrastruktúra-fejlesztés

Az előirányzat forrást biztosít a Kézilabda infrastuktúra - fejlesztésére (különös tekintettel, de nem kizárólagosan a megfelelő infrastrukturális feltételek megteremtése, új tornatermek, kézilabda munkacsarnokok építése, meglévő pályák felújítása)

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

90

359984

Népliget rekonstrukció

Az előirányzat célja:

1. a Népliget használati lehetőségeit, úthálózatát és megközelíthetőségét, valamint a fejlesztési irányokat tartalmazó fejlesztési koncepción alapuló tervpályázati eljárás előkészítésének, a kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatásának és a szerződés megkötését követően a tényleges munkavégzés megkezdésének támogatása.

2. Népligeti sporttelep fejlesztéséhez kapcsolódó feladatok, Fradiváros I. ütem fejlesztése.

KKBK NZrt,

Ferencvárosi Torna Club
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM és a Kedvezményezett között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel- időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

91

360051

Központi Birkózó Akadémia

Az előirányzat forrást biztosít a Központi Birkózó Akadémia fejlesztésével összefüggő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan a Csepeli Birkózó Akadémia létesítmény-fejlesztésével kapcsolatos költségekre).

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

92

340417

Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása

Az előirányzat finanszírozza a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7. § (1) bekezdés a)-m) pontjában felsorolt nevelési-oktatási intézmények beruházási feladatai megvalósításának forrását, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá

a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján, kérelem alapján egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő

kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

93

352328

A fertődi Porpáczy Aladár Középiskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem

Az előirányzat finanszírozza a fertődi Porpáczy Aladár Középiskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem beruházási megvalósításának forrását, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,

NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján, kérelem alapján, egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő

kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

94

353695

Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja működési támogatása

Az előirányzat finanszírozza a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó, XVII. NFM fejezetbe sorolt sportfejlesztési fejezeti kezelésű előirányzatok feladatainak megvalósításával kapcsolatban a kormánybiztosnál és az NFM-nél felmerült költségeket.

Az előirányzat forrást biztosít a kormánybiztos által ellátandó tevékenységekkel összefüggő költségekre, így különösen a KKBK NZrt. működési, szakmai és műszaki költségeire.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

KKBK NZrt.,

NFM Igazgatás,

Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő

kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

95

352162

Fejezeti stabilitási tartalék

A fejezeti stabilitási tartalék a Magyarország 2017. évi központi költségvetésről 2016. évi XC. törvény szóló törvény alapján a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra, ütemezés szerint használható fel.

-

A Kormány döntésének megfelelően.

-

-

-

-

-

-

-

96

Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése

97

356128

A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása

Az előirányzat terhére kerülnek finanszírozásra a MOB által kiemelt sportágak 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014-2020. évre vonatkozó sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő sportlétesítmény-fejlesztési feladatok. A lebonyolítási feladatokra legfeljebb a tárgyévi előirányzat 4%-a használható fel. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra is.

NSK;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

BMSK Nonprofit Kft.;

a sportról szóló 2004. évi I. törvény 19. § (3) bekezdése szerinti sportszövetségek;

helyi önkormányzatok;

helyi önkormányzati költségvetési szerv

nemzetiségi önkormányzat;

nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv;

központi költségvetési szervek;

civil szervezetek;

egyházi jogi személyek;

alapítványok;

gazdasági társaságok;

NFM Igazgatás;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő

kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

lebonyolításról szóló megállapodás útján

98

351717

Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatása

Az előirányzat terhére kerülnek finanszírozásra a kiemelt budapesti sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztései elképzelései keretében a nézőtéri komfort, a játéktér, a kiszolgáló helyiségek és létesítmények minőségét a sportbiztonságot és a sporttechnológiát javító fejlesztésekkel, illetve a beruházási programok megvalósításával összefüggő egyéb sportlétesítmény-fejlesztéssel kapcsolatos költségek.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra is.

A lebonyolítási feladatokra legfeljebb a tárgyévi előirányzat 4%-a használható fel.

NSK;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

helyi önkormányzat

gazdasági társaság,

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

lebonyolításról szóló megállapodás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

99

351728

Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény fenntartásának és üzemeltetésének támogatása

Az előirányzat terhére kerülnek finanszírozásra az egyes kiemelt sportegyesületek 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014-2020. évre vonatkozó sportfejlesztési feladataikkal összefüggő kormányzati intézkedésekről szóló 1835/2013. (XI. 15.) Korm. határozat alapján a kiemelt sportegyesületek vagyonkezelésében, üzemeltetésébe vagy használatában lévő, illetve vagyonkezelésébe, üzemeltetésébe vagy használatába kerülő sportcélú ingatlanok fenntartásával összefüggő költségek.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra is.

A lebonyolítási feladatokra legfeljebb a tárgyévi előirányzat 4%-a használható fel.

NSK;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek; gazdasági társaság;

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítás útján

lebonyolításról szóló megállapodás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

100

358540

Balatonfüredi FINA rendezvény támogatása

Az előirányzat fedezetül szolgál a Balatonfüreden megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások megvalósítására.

Az előirányzat biztosítja továbbá a beruházás megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Balatonfüred Város Önkormányzata,

NFM Igazgatás,

Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

101

358551

Egyes városi infrastruktúra-elemek megújítása

Az előirányzat fedezetül szolgál a városi infrastruktúra-elemek megújítását szolgáló egyes beruházások megvalósításához.

Az előirányzat biztosítja továbbá az előirányzat kezelésével kapcsolatban a beruházás megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Budapest Főváros Önkormányzata,

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata,

NFM Igazgatás,

Kincstár

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

102

361051

Balatonfüredi parkoló fejlesztés

Az előirányzat finanszírozza a XVII. Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság sikeres megvalósításához kapcsolódó balatonfüredi parkolók építését, fejlesztését.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Balatonfüred Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-.

-

-

103

359962

Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program

Az előirányzat forrást biztosít a Téry Ödön Nemzeti Turistaház fejlesztési Program megvalósításával összefüggő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan infrastruktúra-fejlesztés, turistaszállók, menedékházak felújítása).

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

104

Európai uniós fejlesztési programok

105

348251

Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek

Az előirányzat biztosítja az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (Connecting Europe Facility) (a továbbiakban: CEF) közlekedésfejlesztési projektek megvalósításához szükséges előkészítési költségeket, valamint a CEF előkészítési projektek és CEF kivitelezési projektek (ideértve az eszközbeszerzéseket) végrehajtását, valamint menedzsmentet. Az előirányzat biztosítja továbbá a CEF Programtámogató Tevékenységek végrehajtását, az NFM Igazgatás körében ezzel kapcsolatban felmerülő, CEF projekt keretében elszámolható működési költségek finanszírozását. Az előirányzat felhasználható továbbá a CEF pályázatok előkészítéséhez, beadásához és megvalósításához kapcsolódó szakértői szerződések finanszírozására. Az előirányzat forrást biztosít a deviza utóterhelési díjak és árfolyam különbözet fedezetére.

a) Megvalósítók, végrehajtó szervek:

- NIF Zrt.,

- MÁV Zrt.,

- MÁV START Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

- Országos Vízügyi Főigazgatóság,

- Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület,

- Magyar Közút NZrt.,

- Budapest Közút Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

- Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

- MAHART Magyar Hajózási Zártkörűen Működő Részvénytársaság,

- a CEF finanszírozásában zajló magyarországi folyami információs szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztési projektekben a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, mint RIS-üzemeltető,

- a közlekedési -forgalmi modellezéshez szükséges adatállományok aktualizálása, kiegészítése, a TEN-T folyosók forgalmának differenciáltabb és pontosabb előrebecslése tárgyú projektben a KTI Nkft, valamint

az NFM Igazgatás.

b) Projektek előkészítése, megvalósítása érdekében: gazdasági társaságok, önkormányzatok.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett, illetve végrehajtó szerv részére támogatási szerződés útján.

előleg, szállítói előleg folyósítható

A megítélt támogatás

- 10%-áig folyamatosan rendelkezésre álló támogatási előleg biztosítható a végrehajtó szerv részére.

A végrehajtó szerv részére a 10 %-ot meghaladó mértékű előleg folyósítására az államháztartásért felelős miniszter engedélyével kerülhet sor.

- legfeljebb 30%-áig előleg biztosítható a szállítók részére fizetendő előlegeknek a közvetlenül a szállító fizetési számlájára történő kifizetése formájában.

részletekben történő beszámoló elfogadását követő finanszírozással, illetve szállítói kifizetéssel,
időarányosan vagy teljesítésarányosan utalással

vállalkozási szerződés,
megbízási szerződés,
előirányzat-átcsoportosításról szóló megállapodás,

egyoldalú jognyilatkozat

-

beszedési megbízás

garancia

-

-

106

367095

A derogációs kiosztás keretében történő beruházások támogatásának kifizetése

A villamosenergia-termelők részére az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény alapján történő derogációs kiosztás végrehajtási szabályairól szóló 341/2013. (IX. 25.) Korm. rendeletben meghatározottak alapján, az Európai Bizottság által a derogációs kérelemben jóváhagyott

1. intelligens hálózat mintaprojekt (Brüsszel, 2012.11.30. C(2012)8675 final), és

2. az összekötő gázvezeték (Brüsszel, 2010.10.13. C(2010)6980 final)

beruházások támogatása.

KOM Központi Okos Mérés Zrt.

egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés útján

előleg folyósítható

részletekben történő kifizetéssel teljesítményarányosan

-

1. beszedési megbízás

2. zálogjog,

3. garancia,

4. kezesség, vagy

5. óvadék.

-

-

-

107

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzatok

108

302679

Egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházások

Az előirányzat felhasználható
a) Herenden áthaladó országos közúthálózathoz tartozó közutak felújításával,
b) a Kalocsa és Paks térségében tervezett új Duna híddal kapcsolatos beruházás előkészítő munkáinak elvégzésével, ennek keretében az előkészítéssel, a területbiztosítással, a terveztetéssel, az előirányzat terhére megvalósuló projektek tanulmányterveinek előkészítésével, a közbeszerzési eljárások lefolytatásával, annak eredményeként a szerződéskötéssel, valamint a szerződések teljesítésének igazolásával összefüggő költségekre.

NIF Zrt.,
Magyar Közút NZrt.,
Az előbbi kettővel kötött szerződés alapján harmadik fél részére

Az előirányzat felhasználása egyedi döntés alapján, a Magyar Közút NZrt-vel, és a NIF Zrt-vel, mint a beruházások megvalósítóival kötött támogatási szerződések alapján történik.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

109

302680

Országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat fejlesztés

Az előirányzat felhasználható az országos, illetve az adott beruházással érintett helyi közúthálózat fejlesztési feladatainak finanszírozására, továbbá a nem költségvetési forrásból megvalósuló országos, illetve az adott beruházással érintett helyi közúti beruházások előkészítéséhez, valamint a projektek lezárásához szükséges feladatok finanszírozására a miniszter által jóváhagyott felhasználási terv szerint. Az előirányzat felhasználható továbbá a 7. sz. főút
148+100-150+000 km. szelvények közötti szakaszán a partfalnak a biztonságos közlekedés biztosítása érdekében történő megerősítésével összefüggő előkészítési és kárelhárítási feladatokra.

NIF Zrt.,
Magyar Közút NZrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

110

363795

Keskeny nyomtávú vasúti fejlesztések

Turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak infrastruktúrájának és járműparkjának felújítása, fejlesztése.

MÁV Zrt.

A támogatás a kedvezményezett által harmadik fél részére továbbadható

Egyedi miniszteri döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy
teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-”

111

297379

Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása

Az előirányzat célja a MÁV Zrt. pályahálózatán lévő, rendkívül leromlott állapotú vasúti hidak, műtárgyak felújítási programjának folytatása, a legsürgetőbb hídrekonstrukciós munkák elvégzése. Az előirányzat a MÁV Zrt. által elkészített, az előirányzat terhére elvégzendő feladatok tételes - felhasználási ütemezéssel és indoklással ellátott - felhasználási javaslatát tartalmazó, a miniszter által elfogadott projekt szintű intézkedési terv szerint kerül felhasználásra.

MÁV Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, az Intézkedési tervvel összhangban

-

beszedési megbízás

-

-

-

112

246078

Vasúthálózat fejlesztése

Az előirányzat célja a vasúthálózat és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése. Az előirányzat fedezetet nyújt az EU-társfinanszírozású vasúti projektek EU által nem finanszírozott költségeire is az egyes projektek előkészítéséhez, a hatósági engedélyezéshez és a Kohéziós Alap projektek lezárásához kapcsolódóan. Az előirányzat biztosít fedezetet a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza felújításának megvalósításához szükséges feladatokhoz.

MÁV Zrt.; NIF Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel -
időarányosan vagy
teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

113

348717

Győr-Gönyű kikötőfejlesztés

Az előirányzat fedezetet biztosít a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő további infrastruktúra fejlesztésére a befektetői igényeknek megfelelően.

Észak-dunántúli Vízügyi
Igazgatóság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan
előirányzat-
átcsoportosítás útján

-

-

-

-

-

114

351617

Kiemelt közúti beruházások

Az előirányzat fedezetet biztosít a kiemeltnek nyilvánított, középtávon megvalósítani tervezett országos közúti beruházások megvalósítására, illetve azoknak az európai uniós támogatási szerződésben meghatározott elszámolható költség összegét meghaladóan felmerülő költségei, valamint az európai uniós forrásból el nem számolható költségei finanszírozására.
Az előirányzat finanszírozza különösen
a) az M85 autóút Csorna-Sopron országhatár közötti
szakasz fejlesztését;
b) Szolnok megyei jogú város megközelítésének biztosítását (M4);
c) az M4 autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakasz újraindítását (őrzés, katasztrófa elhárítás);
d) Békéscsaba megyei jogú város megközelítésének
biztosítását (M8);
e) Békéscsaba megyei jogú város megközelítésének biztosítását (M44);
f) a 23. és 25. főutak Bátonyterenye-Ózdközötti
szakaszának fejlesztését;
g) a 471. sz. főút Debrecen - Mátészalka közötti szakaszának fejlesztését;
h) a 813. Győr keleti elkerülő (II. és III. ütemű)
megvalósításához kapcsolódó kármentesítési és kompenzációs intézkedéseket, fakivágási és csereerdősítési tevékenységeket;
i) a 813. Győr keleti elkerülő (II. és III. ütemű)
megvalósítását;
j) a 102. sz. főút megépítésével Esztergom-M1 autópálya irányú kapcsolat fejlesztését;
k) Nyíregyháza, 36. számú főút és a 3317. j. út kereszteződés (Mező utcai csomópont) átépítését;
l) Pilisvörösvár 10. számú főúti aluljáró jégmentesítését;
m) 76. számú főút Balatonszentgyörgy-
Fenékpuszta-Keszthely elkerülő megvalósítását;
n) KözOP útépítési projektek támogatási szerződés zárás után 2016. évben felmerülő költségeit,
o) a határ menti útépítési projektek előkészítését és
előfinanszírozását;
p) IKOP/CEF útépítési projektek előkészítését;
q) miniszteri döntés alapján egyéb kiemelt közúti beruházások előkészítését és megvalósítását.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NIF Zrt.,
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.,
Budapesti Erdőgazdaság Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére támogatási szerződés útján

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

115

257201

TEN-T projektek

Az előirányzat célja a transz-európai közlekedési hálózatok (TEN-T) alapjából támogatott közlekedésfejlesztési projektek, valamint az azokhoz tartozó kiegészítő munkák finanszírozása. Az előirányzat terhére vasúti megvalósíthatósági tanulmányok, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése, a szárazföldi és a folyami közlekedést érintő projektek végrehajtása, valamint forgalomszabályozó és információs rendszerhez kapcsolódó projektek kivitelezése támogatható.

Az NFM Igazgatás (mint a projektek Kedvezményezettje) és a Megvalósítók [MÁV Zrt., Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, Magyar Közút Nzrt, Budapest Közút Zrt., NIF Zrt.],
gazdasági társaságok, önkormányzatok

Az egyes TEN-T projektek Megvalósítóival kötött támogatási szerződés alapján.

előleg folyósítható

részletekben történő beszámoló elfogadását követő finanszírozással, illetve szállítói kifizetéssel időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

116

342040

Határon Átnyúló Együttműködési Programokból Megvalósuló Útépítési Projekt

Az előirányzat azon a Határon Átnyúló Együttműködési Programok elnevezésű uniós forrásból megvalósuló útépítési projektek kiegészítő finanszírozására szolgál, amelyekben a NIF Zrt., mint kedvezményezett támogatási szerződést kötött. Az előirányzat felhasználható az uniós támogatási szerződésben meghatározott elszámolható költség összegét meghaladóan felmerülő költségek, valamint az uniós forrásból el nem számolható költségek finanszírozására.

NIF Zrt.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

117

358840

A budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítása és támogatása

Az előirányzat célja az elővárosi közösségi közlekedési közszolgáltatás teljesítése kapcsán felmerülő, bevételekkel nem fedezett, indokolt költségek megtérítése, a fővárosi elővárosi közlekedés likviditásának biztosítása érdekében.

Budapest Főváros Önkormányzata;

Budapesti Közlekedési Központ, mint kijelölt közlekedésszervező;

a fővárosi elővárosi közlekedést működtető társaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezett részére, támogatási szerződés útján.

-

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetés időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

közszolgáltatási szerződés

118

262845

Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat

Az előirányzat célja az előirányzat forrásai terhére a korábbi években megkötött támogatási szerződésekkel kapcsolatos, elsősorban követeléskezelési feladatok ellátása.

az előirányzat forrásai terhére megkötött támogatási szerződésekhez kapcsolódó, elsősorban követeléskezelési feladatok ellátásával összefüggésben felmerülő költségek jogosultjai

-

-

-

-

-

-

-

-

eljárási díjak, perköltség

119

229166

Kis- és középvállalkozói-
célelőirányzat

Az előirányzat célja az előirányzat forrásai terhére a korábbi években megkötött támogatási szerződésekkel kapcsolatos, elsősorban követeléskezelési feladatok ellátása.

az előirányzat forrásai terhére megkötött támogatási szerződésekhez kapcsolódó, elsősorban követeléskezelési feladatok ellátásával összefüggésben felmerülő költségek jogosultjai

-

-

-

-

-

-

-

-

eljárási díjak, perköltség

120

357362

Bibó István Szakkollégium rekonstrukciója

Az előirányzat célja a Bibó István Szakkollégium rekonstrukciója.

-

-

-

Az előirányzat előirányzat- átcsoportosítás útján átadásra kerül a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetébe, ahol az MNV Zrt. útján kerül felhasználásra.

-

-

-

-

-

121

339728

A Várkert Bazár rekonstrukciója

Az előirányzat a Várkert Bazár, mint a Világörökség részeként védett Duna-parti panoráma egyik legjelentősebb műemléke rekonstrukciójához használható fel. Az előirányzat fedezetet nyújt:
a) a Várkert Bazár rekonstrukciója során az eddigi szondázó restaurátori és más műemléki kutatások során felszínre nem került örökségvédelmi leletek és értékek feltárására és megőrzésére,
b) festőrestaurátori és más restaurátori tevékenységek elvégzésére,
c) színpadtechnikai eszközpark audiovizuális eszközeinek fejlesztésére,
d) a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft.-nek mint kedvezményezettnek az európai uniós forrás terhére kötött támogatási szerződés keretében, a Várkert Bazár rekonstrukciójából adódó feladatai ellátása kapcsán felmerülő el nem számolható költségeire.

Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel

-

beszedési megbízás

-

-

-

122

345717

Kulturális célú fejlesztések

Az előirányzat célja az új budapesti konferencia- központ létesítésének előkészítésével, továbbá a Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ megvalósításával összefüggő egyes feladatok ellátásához szükséges forrás biztosítása

-

-

-

Az előirányzat előirányzat- átcsoportosítás útján átadásra kerül a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetébe, ahol az MNV Zrt. útján kerül felhasználásra.

-

-

-

-

-

123

302791

Épületenergetikai és energiahatékonysági célelőirányzat

Az előirányzat célja támogatás nyújtása az egy- vagy többlakásos lakóépületeken, lakásokon, családi házakon, egyéb lakóingatlanokon és középületeken történő energiahatékonyságot növelő beruházásokra, az alacsony energiafelhasználású lakóépületek, lakások építésének ösztönzésére, illetve további energiahatékonyságot növelő, energia-megtakarítást eredményező beruházásokra, mintaprojektek támogatására, valamint zöldgazdaság-fejlesztéssel és energetikával összefüggő hazai és nemzetközi pályázatokon történő részvételhez szükséges – az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerinti saját forrásnak nem minősülő – források finanszírozására.
1. Az előirányzatból a következő tevékenységek finanszírozhatók:
a) épületenergia-hatékonyság növelése,
b) alacsony energiafelhasználású lakóépületek, lakások, középületek építésének támogatása,
c) lakóépületek, lakások, középületek utólagos hőszigetelési feladatai, homlokzatok és födémek utólagos hőszigetelése, épületgépészeti rendszerei, épület-villamos rendszerei korszerűsítésének, felújításának támogatása,
d) nyílászárók energiatakarékos felújítása vagy cseréje,
e) megújuló energia felhasználásának növelése lakóépületen, középületen történő beruházással,
f) megújuló energiafelhasználás növelése, hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, –tárolásra, –szállításra és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra,
g) hőleadók egyedi szabályozásához szükséges berendezések, termosztatikus szelepek lakásonkénti beszerelése, ennek keretében
ga) a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök lakásonkénti beszerelése,
gb) a lakóépület közös tulajdonban álló fűtési rendszerének, középület fűtési rendszerének az átalakítása strangszabályozók beépítésével vagy cseréjével, egycsöves fűtési rendszer átalakításával a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása,
h) energia-megtakarítással járó beruházások és azok előkészítésének támogatása,
i) energiatakarékossági szemlélet kialakításának támogatása,
j) európai uniós zöldgazdaság-fejlesztési és energetikai mintaprojektek megvalósításának támogatása, illetve hazai és nemzetközi pályázatokon való részvételhez szükséges – az Ávr. 76. § (2) bekezdése szerinti saját forrásnak nem minősülő – forrás, valamint a nyertes projektek végrehajtásához szükséges költségek finanszírozása a következő témakörökben:
ja) regionális energiakoncepciók, stratégiák kialakítása, összehasonlítása,
jb) klímapolitikai, zöldgazdasági, energiatudatossági társadalmi szemléletformálás,
jc) Magyarországon megvalósuló környezetbarát technológiai fejlesztés, innováció, megújuló és alternatív energia hasznosítása, energiahatékonyság növelése,
jd) zöldgazdaság-fejlesztéssel, energetikával összefüggő tudásmegosztás, legjobb nemzetközi gyakorlatok átvétele, standardok kialakítása.
2. Az előirányzat fedezetet nyújt az 1. pont h)–j) alpontja szerinti tevékenységek ellátásához, amelynek feltételeit az erre vonatkozó támogatási, vállalkozási, megbízási, hazai társfinanszírozási, illetve partnerségi megállapodás tartalmazza.

magánszemély,

társasház,

lakás-szövetkezet,

települési önkormányzat,

nemzetiségi önkormányzat,

költségvetési szerv,

gazdasági társaság,

civil szervezet,

egyházi jogi személy,

NFSI NKft.

Az NFSI NKft. részére kizárólag az előirányzat működtetésre elkülönített forrásból nyújtható támogatás.

Pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés vagy kiadott támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan vagy előirányzat- átcsoportosítás útján

vállalkozási szerződés, megbízási szerződés, hazai társfinanszírozási, illetve partnerségi megállapodás útján

-

beszedési megbízás

NFSI Kft.

-

-

124

241045

Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása

Az előirányzat célja a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására történő támogatás nyújtása.
Az előirányzatból az alábbi tevékenységek finanszírozhatók:
a) utólagos hőszigetelési feladatok és épületgépészeti rendszerek korszerűsítésének, felújításának,
b) megújuló energiafelhasználás növelésének,
c) egycsatornás gyűjtő kémények korszerűsítésének, felújításának,
d) energia megtakarítással járó beruházások és azok előkészítésének
pályázati úton történő támogatása, valamint

e) a támogatást biztosító pályázati rendszer működtetésének
költségei.

magánszemélyek, önkormányzatok,

NFSI NKft.

Az NFSI NKft. részére kizárólag az előirányzat működtetésre elkülönített forrásból nyújtható támogatás.

Az F:122 mező a), b), c) és d) pontjában foglalt tevékenységek esetében pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés útján nyújtható.

Az F:122 mező e) pontjában foglalt tevékenység esetében a kijelölt kezelő szervvel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

NFSI NKft.

-

-

125

300657

Zöld Beruházási Rendszer
végrehajtásának feladatai

1. Az előirányzatból támogatás nyújtható a következő célokra:
a) épületenergiahatékonyság növelése,
b) megújuló energia felhasználásának növelése,
c) távfűtő rendszerek hatékonyságának növelése,
d) alacsony energiafelhasználású épületek építésének elősegítése,
e) világítási és közvilágítási rendszerek energiahatékonyságot növelő modernizációja,
f) nyelők létesítésének elősegítése,
g) a közlekedési szektorban megvalósuló kibocsátás-csökkentés,
h) környezetbarát minősítéssel rendelkező háztartási gépekre, valamint elektronikai eszközökre való csere támogatása, amennyiben az költséghatékony módon igazolható kibocsátás csökkentést eredményez hosszú távra, illetve
i) egyéb kibocsátás-csökkentési feladatok megvalósítása.
2. Kamattámogatás a támogatást igénylő és a pénzintézet között létrejött hitelszerződésben meghatározott futamidőre, de legfeljebb a tárgyévet követő két évre nyújtható. A kamattámogatás mértéke a fizetendő kamat 100%-át is elérheti, figyelemmel az Atr.-ben meghatározott támogatási intenzitásra.
3. Az előirányzat legfeljebb 5%-ig felhasználható az előirányzat kezeléséhez, működtetéséhez, bevételei beszedéséhez, pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére, illetve a bevételeinek, mint pályázati pénzeknek a Vevővel kötött szerződésben előírtak szerinti felhasználására, a pályázatok megvalósulására, monitorozására, és az elért kibocsátás-csökkentés számszerűsítésére, valamint jogszabályban meghatározott követelmények teljesülésére vonatkozó pénzügyi és műszaki szempontú értékeltetésére (auditáltatására).

Az F:123 mező 1. és 2. pontjában foglalt tevékenységek esetében, ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik - belföldi székhelyű gazdasági társaság, külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, egyéni vállalkozó, társasház-közösség, valamint természetes személy.

Az F:123 mező 3. pontjában foglalt tevékenységek esetében az NFSI NKft.

Az NFSI NKft. részére kizárólag az előirányzat működtetésre elkülönített forrásból nyújtható támogatás.

Az F:123 mező 1. és 2. pontjában foglalt tevékenységek esetében pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján nyújtható.

Az F:123 mező 3. pontjában foglalt tevékenységek esetében a kijelölt kezelő szervvel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

NFSI NKft.

-

-

126

236355

Energiafelhasználási hatékonyság javítása célelőirányzat

Az előirányzat a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) kamattámogatásainak finanszírozására használható fel.

MFB Zrt.

A MFB Zrt. és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közötti támogatási szerződésnek megfelelően.

-

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

127

360317

Energiahatékonyság javításának támogatása

1. Az előirányzatból támogatás nyújtható az Európai Unió területén megvalósuló következő célokra:
a) megújuló energiaforrásból megvalósuló energiatermelés fejlesztésére;

b) megújuló energia felhasználásának növelésére;
c) energiahatékonyságot javító intézkedésekre;
d) az ÜHG kibocsátás-csökkentését eredményező beruházásra, intézkedésre;
e) klímapolitikai, zöldgazdasági, energiatudatossági társadalmi szemléletformálásra;

f) alacsony energiafelhasználású épületek építésének támogatására.
2. Az előirányzat kezeléséhez, működtetéséhez, bevételei beszedéséhez, pénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére, illetve az előirányzat bevételeinek, mint pályázati pénzeknek a felhasználására, a pályázatok megvalósulására, monitorozására, az elért kibocsátás-csökkentés számszerűsítésére, valamint jogszabályban meghatározott követelmények teljesülésére vonatkozó pénzügyi és műszaki szempontú értékeltetésére a kezelő szerv által legfeljebb az előirányzat forrásainak 5%-a használható fel.

Kifizetésben természetes személy, társasház, lakásszövetkezet, települési önkormányzat;

nemzetiségi önkormányzat;

költségvetési szerv; gazdasági társaság; civil szervezet továbbá

egyházi jogi személy részesülhet.

Kifizetésben részesülhet továbbá az NFSI NKft.

Az NFSI NKft. részére kizárólag az előirányzat működtetésre elkülönített forrásból nyújtható támogatás.

Az F:125. mező 1. pontjában foglalt célok esetében pályázat vagy egyedi döntés alapján kötött támogatási szerződés vagy kiadott támogató okirat útján nyújtható.

Az F:125. mező 2. pontjában foglalt tevékenységek esetében a kijelölt kezelő szervvel kötött támogatási szerződés útján nyújtható támogatás.

előleg folyósítható

egy összegben vagy részletekben, a beszámoló vagy a részbeszámoló elfogadását követő folyósítással
időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

1) beszedési megbízás
2) zálogjog
3) garancia
4) kezesség
5) óvadék

NFSI NKft.

-

-

128

302813

Oktatási, kulturális, és sport PPP programok

Az előirányzat célja forrás biztosítása a sport PPP programok 2012-2013. évekről áthúzódó kötelezettség vállalással terhelt maradványának kifizetésére, melyek a folyamatban lévő vitás, peres eljárások következtében nem kerültek eddig kiegyenlítésre.

A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében PPP konstrukcióban megvalósult tornaterem, tanuszoda és sportcsarnok projektekre vonatkozó szolgáltatási szerződésekben meghatározott kedvezményezettek.

-

-

Szolgáltatási szerződés
Előirányzat-átcsoportosításra vonatkozó megállapodás
Jogerős bírósági határozat

-

-

-

-

-

129

335139

PPP konstrukcióban létrehozott beruházások megvásárlásával és befejezésével kapcsolatos kiadások

A támogatás célja:
a) XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében létrejött tornaterem és tanuszoda PPP projektek magánbefektetőivel szemben fennálló, a PPP projekthez kapcsolódó lejárt pénzforgalmi szolgáltatói követelések megvásárlásához, vagy a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében az egyes tornaterem és tanuszoda létesítményekhez kapcsolódóan létrejött PPP szerződések megszüntetéséhez, befejezetlen beruházás esetén a beruházás befejezéséhez és ennek során a létesítmények állami tulajdonba vételéhez,
b) a Kormány határozatában megjelölt egyes oktatási létesítmények PPP-konstrukciójának megszüntetéséhez és a be nem fejezett létesítmények befejezéséhez

kapcsolódó költségek finanszírozása.
Az előirányzat fedezetet biztosít továbbá a PPP szerződések megszüntetéséhez kapcsolódó tanácsadói és egyéb díjak finanszírozására.

A Kormány határozatában megjelölt kedvezményezett, tanácsadói, illetve szakértői megbízási szerződés és egyéb kifizetési dokumentum alapján.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési
megbízás

-

-

-

Előirányzat-
átcsoportosításra vonatkozó megállapodás
Tanácsadói, illetve szakértői szerződés

-

130

343006

Hozzájárulás a felsőoktatási intézmények PPP bérleti díjához

Az előirányzat célja hozzájárulás

a) oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti díjához,

b) meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához,

c) új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához.

Az előirányzat továbbá fedezetet biztosít a felsőoktatási PPP projektekkel kapcsolatos tanácsadási, szakértői, késedelmi kamat és egyéb díjakra.

költségvetési szerv

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

-

előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

131

280845

Állami többletfeladatok

Az előirányzat a fejezetnél év közben jelentkező olyan többletfeladatok ellátásának fedezetére szolgál, amely feladatok elvégzésére forráshiány miatt nem kerülhetne sor, továbbá az előirányzat biztosít forrást egyedi támogatói döntések alapján támogatandó feladatok, programok megvalósítására.

helyi önkormányzat, költségvetési szerv, civil szervezet, egyházi jogi személy, térségi fejlesztési tanács, társulás, szövetkezet, gazdasági társaság, közalapítvány

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

-

-

132

330073

Pesti Vigadó Rekonstrukciója

Az előirányzat célja forrás biztosítása a Pesti Vigadó épületének újjáépítéséhez, többfunkciós célú kulturális és művészeti központként való működtetéséhez, valamint ennek kiegészítő funkciói kialakításához.

Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

-

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

133

361006

Hulladékgazdálkodási
közszolgáltatók támogatása

Az előirányzat célja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás működtetése biztosításának támogatása.

hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatot ellátó gazdálkodó szervezet, a feladatellátásban közreműködő gazdálkodó szervezetek

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel megkötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű vagy részletekben történő kifizetéssel

-

1. beszedési megbízás
2. zálogjog,
3. garancia,
4. kezesség

-

-

-

134

362062

A hulladékgazdálkodási ideiglenes közszolgáltatás indokolt többletköltségei és kapcsolódó kártalanítása

Az előirányzat célja az ideiglenes közszolgáltatás működtetése biztosításának támogatása, valamint az ideiglenes közszolgáltatással összefüggő kártalanítás.

Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., az ideiglenes közszolgáltatást ellátást biztosító gazdálkodó szervezet,

ideiglenes közszolgáltatással összefüggő kártalanításra jogosult gazdálkodó szervezet,

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Ideiglenes ellátás esetén a 292/2013. (VII. 26.) Kormányrendelet 14. § (8) bekezdése vagy a 14. § (12) bekezdés b) pontja alapján támogatási szerződéssel,

kártalanítás esetében a 292/2013. (VII. 16.) Kormányrendelet 15. § (5) bekezdés a) pontja alapján.

előleg folyósítható

egyösszegű, vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

1. beszedési megbízás

2. zálogjog,

3. garancia,

4. kezesség

-

-

-

135

344784

Győri ETO Futball Club labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Győri ETO Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja az előirányzat kezelésével kapcsolatban a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Gazdasági társaság,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

136

344795

Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Szusza Ferenc Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához és a NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeihez. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

137

344806

Pécs labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a PMFC Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

138

344817

Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Nyíregyházi Városi Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

139

344839

Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a ZTE Aréna fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

140

344840

Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Rákóczi Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

141

344851

Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Széktói Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján .

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

142

344862

Budapest Hidegkuti Nándor Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Hidegkuti Nándor Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Magyar Testgyakorlók Köre,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

143

344873

Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Fehérvár úti Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Paks Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

144

344884

Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Perutz Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Pápa Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

145

344895

Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Kórház utcai Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

146

344906

Mezőkövesd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Mezőkövesdi Városi Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Mezőkövesd Zsóry Futball Club, gazdasági társaság,
NFM Igazgatás,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

147

345039

Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete

Az előirányzat finanszírozza a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében történő fejlesztések megvalósításával összefüggő többletfeladatokat. Az előirányzat biztosítja az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat felhasználható továbbá a Nemzeti Stadionfejlesztési Programba és az abba nem tartozó nem kiemelt jelentőségű sport- fejlesztésekkel, valamint a köznevelési infrastruktúra-fejlesztésekkel kapcsolatos előirányzatokat terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra és a felsorolt előirányzatok előre nem tervezhető feladataira is.

NFM Igazgatás, helyi önkormányzat, gazdasági társaság,
civil szervezet,
NSK, Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés, támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

148

343840

Tüskecsarnok és új uszodakomplexum beruházás támogatása

Az előirányzat finanszírozza a Tüskecsarnok és az új uszodakomplexum befejezéséhez kapcsolódó további feladatokról szóló 1668/2013. (IX. 24.) Korm. határozatban foglalt sportlétesítmény-fejlesztések megvalósításával összefüggő feladatokat, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

149

343851

Nemzeti Kézilabda Akadémia támogatása

Az előirányzat finanszírozza a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia beruházási program megvalósításával összefüggő feladatokat, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

150

348406

A nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum beruházása

Az előirányzat finanszírozza a szombathelyi akadémia létrehozása érdekében 4 darab szabvány méretű füves labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű, világítással rendelkező füves labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű, világítással rendelkező műfüves labdarúgópálya, továbbá 1 db kapus edzőpálya, valamint az akadémia kiszolgálásához szükséges kiegészítő infrastruktúra (beleértve, de nem kizárólagosan: kollégium, oktató helyiségek, konyha, öltözők, rehabilitációs helyiségek, kondícionáló terem, irodák, parkolók) kiépítésével kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

151

348417

A dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum beruházása

Az előirányzat finanszírozza a Budapest XIX. kerületében megvalósítandó akadémia létrehozása érdekében 3 darab szabvány méretű, világítással rendelkező labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű, világítással rendelkező műfüves labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű labdarúgópálya, 4 darab világítással rendelkező edzőpálya, valamint az akadémia kiszolgálásához szükséges öltöző és kiegészítő infrastruktúra építésével kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

152

348439

Gödöllői uszoda beruházás

Az előirányzat finanszírozza Gödöllőn az egy versenyek megrendezésére alkalmas 50 méteres medence, a hozzá kapcsolódó 1000 fős lelátó, egy bemelegítő- és egyben tanmedenceként is használható többfunkciós medence, valamint a szükséges wellness és kiszolgáló funkciókat biztosító komplexum építésével kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Szent István Egyetem,
NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

153

348440

Tatabányai multifunkcionális csarnok beruházás

Az előirányzat finanszírozza a Tatabányai multifunkcionális csarnok megteremtéséhez szükséges előkészítő feladatokkal és a tervpályázat lebonyolításával kapcsolatos költségeket, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK,
Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

154

344917

Siófok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Révész Géza utcai Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Siófok Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

155

344939

Gyirmót labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Ménfő úti Sporttelep fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

gazdasági társaság

helyi önkormányzat

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

156

344962

Cegléd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Malomtó széli Sporttelep fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Cegléd Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

157

344973

Kozármisleny labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban az Alkotmány téri Sportpálya fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Kozármisleny Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

158

345006

Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban a Grosics Gyula Stadion fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

159

345017

Szigetszentmiklós labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat támogatást nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban az Erima Utánpótlás Centrum fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához.

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata

NFM Igazgatás

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

160

353817

Egyes atlétikai és egyéb sportfejlesztések

Az előirányzat fedezetet biztosít a Kecskemét, Kisvárda, Szolnok komplex atlétikai pályafejlesztésre, a Tarpai sportpálya és öltöző kialakítására, valamint a beregszászi és a szovátai sportpálya fejlesztésére.
Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kisvárda Város Önkormányzata, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata,

Tarpa Nagyközség Önkormányzata,

kincstár,

Egyházközség,

Alapítvány, Civil szervezet,

NSK,

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.,

NFM Igazgatás

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

161

356151

Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése

Az előirányzat fedezetet nyújt a Nemzeti Stadionfejlesztési Programmal összhangban Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásához. Az előirányzat biztosítja az előirányzat kezelésével kapcsolatban a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata,
NFM Igazgatás,
kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel – időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

162

360373

Budapesti Pályafejlesztési Program támogatása

Az előirányzat támogatást nyújt a Budapesti Pályafejlesztési Program megvalósításával összefüggő költségekre (különös tekintettel, de nem kizárólagosan labdarúgó pályák felújítására, kialakítására, valamint a kapcsolódó és egyéb infrastruktúra kiépítésére, fejlesztésére).

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és Kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv,

civil szervezet,

egyesület,

egyházi jogi személy,

gazdasági társaság,

NSK,

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.,

sportági szakszövetségek,

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázati úton vagy egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy kiadott támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egy összegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel, időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

lebonyolításról szóló megállapodás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

163

362095

Modern Városok Program Sportcélú Beruházásai

Az előirányzat finanszírozza a Modern Városok Program sportcélú beruházásaival összefüggő költségeket.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás;

helyi önkormányzat;

helyi önkormányzati költségvetési szerv;

civil szervezet;

egyesület;

egyházi jogi személy;

jogi személy;

gazdasági társaság;

Nemzeti Sportközpontok;

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.;

sportági szakszövetségek;

sportegyesületek;

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

164

349439

Izsáki iskola beruházás

Az előirányzat finanszírozza a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében az izsáki iskolaépítési projekt megvalósítását [a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló izsáki és dunakeszi iskolaépítés egyes kérdéseiről, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról szóló 1723/2014. (XII. 5.) Korm. határozat (a továbbiakban: 1723/2014. (XII. 5.) Korm. határozat) alapján], beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,

NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

165

349440

Dunakeszi iskola beruházás

Az előirányzat finanszírozza a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében a dunakeszi iskolaépítés projekt megvalósítását (1723/2014. (XII. 5.) Korm. határozat alapján), beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan a minisztérium által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,
NSK

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

166

352317

A geszti Arany János Általános Iskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem

Az előirányzat finanszírozza a geszti Arany János Általános Iskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem építése beruházás megvalósításának forrását, beleértve az NSK-nak a projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő költségeit. Az előirányzat biztosítja továbbá a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

NFM Igazgatás,

NSK,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Pályázat alapján, kérelem alapján, egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő

kifizetéssel – időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

167

358462

2024. évi Olimpiai Pályázat finanszírozása

Az előirányzat finanszírozza a 2024-ben sorra kerülő XXXIII. Olimpiai Játékok, valamint a XVII. Paralimpiai Játékok megrendezéséhez kapcsolódó pályázat költségeit. Az előirányzat forrást biztosít ellátandó tevékenységekkel összefüggő költségekre, így különösen a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. működési költségeire, az előirányzat működtetésével kapcsolatos költségekre, valamint az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra. Az előirányzat működtetésével kapcsolatos költségek összege mindösszesen legfeljebb az előirányzat 2 ezreléke lehet.

Budapest 2024 Nonprofit Zrt.,
NFM Igazgatás,
Kincstár,
gazdasági társaság,

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő
kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat- átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

-

-

168

359406

A XIV. Nyári Európai Ifjúsági Fesztivál megrendezésével összefüggő infrastrukturális fejlesztések

Az előirányzat támogatást nyújt a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezéséhez szükséges infrastrukturális beruházások és fejlesztések megvalósításával összefüggő építési munkák és egyéb kapcsolódó költségek finanszírozására.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékekre és kincstári díjakra.

Széchenyi István Egyetem,

NFM Igazgatás,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítás útján

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

169

360440

Budakalász Város Önkormányzat iskolaberuházás

Az előirányzat fedezetet biztosít Budakalász városban megvalósuló 16 tantermes iskola és a kapcsolódó tornaterem megépítésére, az M0 autóút káros környezeti hatásainak csökkentése érdekében – különös tekintettel, de nem kizárólagosan – út- és járdaépítésére, park és zöldfelület fejlesztésére, valamint rekreációs célokra.

Az előirányzat biztosítja a projekt megvalósításához kapcsolódóan az NFM által szükség esetén kötendő szakértői szerződések fedezetét, valamint a Kedvezményezettnek – a projekt megvalósításával összefüggő – költségeit.

Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a felhasználással kapcsolatban az NFM-et terhelő pénzügyi tranzakciós illetékre és kincstári díjakra.

Budakalász Város Önkormányzata,

NSK,

NFM Igazgatás,

helyi önkormányzat,

helyi önkormányzati költségvetési szerv,

civil szervezet,

egyesület,

egyházi jogi személy,

gazdasági társaság,

Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.,

Kincstár

A támogatás teljes összege vagy bizonyos része a támogatott tevékenység megvalósításának veszélyeztetése nélkül az NFM, vagy az NFM nevében eljáró lebonyolító és a Támogatott között megkötött szerződésnek megfelelően harmadik személy által is felhasználható.

Egyedi döntéssel és a kijelölt kedvezményezettel kötött támogatási szerződés útján vagy támogatói okirat útján.

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan, előirányzat-átcsoportosítással

-

beszedési megbízás

-

igénybe vehető

-

2. melléklet a 22/2017. (VI. 29.) NFM rendelethez

A XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2017. évi, 21. címe alá tartozó központi kezelésű előirányzatainak feladatterve

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

Áht
azonosító

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jogcím-
csop.
név

Jogcím-
név

Előirányzat célja

Kifizetésben részesülők köre

Támogatás biztosításának módja

Támogatási előleg

Rendelkezésre bocsátás módja

Visszafizetés határideje

Biztosíték

Kezelő szerv

Lebonyolító szerv

Európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatás
közreműködő
szervezete

2

Tulajdonosi joggyakorlással összefüggő bevételek és kiadások

3

Részesedésvásárlás

4

357195

Tőkeemelések

Az előirányzat célja az NFM tulajdonosi joggyakorlása alá eső gazdasági társaságok tőkeemelésének rendezése.

gazdasági társaság

tőkeemelés

-

tulajdonosi joggyakorló határozata

-

-

-

-

-

5

349362

Az MFB Zrt. működésének támogatása

Az előirányzat célja az állam nevében történő tulajdonosi joggyakorlással járó feladatok - mint közfeladat - MFB Zrt. általi ellátásának támogatása a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 3. § (12) bekezdésének megfelelően.

MFB Zrt.

jogszabály vagy - egyedi döntés alapján, a kijelölt kedvezményezet részére kiadott támogatói okirattal, alapítói határozattal

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel - időarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

6

367684

AZ NFM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok bérfejlesztésének ellentételezése

A minimálbér-emelés és garantált bérminimum-emelés hatásainak ellensúlyozásához szükséges forrás biztosítása az érintett állami tulajdonú gazdasági társaságok javára. a minimálbér-emelésnek és a garantált bérminimum-emelésnek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen és közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokra gyakorolt hatásairól, valamint a bérfejlesztéshez szükséges forrás biztosításáról szóló 1160/2017. (III. 22.) Korm. határozat (a továbbiakban: 1160/2017. Korm. határozat) alapján.

az 1160/2017.Korm. határozat szerinti Kedvezményezettek

támogatói okirat

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

7

349328

Az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások

-

-

-

8

349384

Az MFB Zrt. rábízott vagyonához kapcsolódó tanácsadói, érték-
becslői, jogi képviseleti kiadások

Az előirányzat célja az MFB Zrt. rábízott vagyonához kapcsolódó tanácsadói, értékbecslési, jogi képviseleti kiadások finanszírozása.

gazdasági társaság
(az MFB Zrt. rábízott vagyonának tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos szállítók)

-

-

egyösszegű kifizetéssel, részletekben történő kifizetéssel
megbízási, vállalkozási, felhasználási vagy letétkezelési szerződés útján

-

-

MFB Zrt.

-

-

9

349373

Az MFB Zrt.
rábízott vagyonába tartozó társaságok tőke-
emelése

Az előirányzat célja az MFB Zrt. rábízott vagyonába tartozó társaságok tőkeemelésének rendezése.

Az MFB Zrt. rábízott
vagyonába tartozó gazdasági társaságok

tőkeemelés

-

alapítói határozat

-

-

MFB Zrt.

-

-

10

367695

Az MFB. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok bérfejlesztése

A minimálbér-emelés és garantált bérminimum-emelés hatásainak ellensúlyozásához szükséges forrás biztosítása az érintett állami tulajdonú gazdasági társaságok javára a 1160/2017. Korm. határozat alapján.

NÚSZ Zrt.

támogatói okirat

előleg folyósítható

egyösszegű kifizetéssel vagy részletekben történő kifizetéssel - időarányosan vagy teljesítésarányosan

-

beszedési megbízás

-

-

-

1

A rendeletet a 37/2018. (XII. 28.) ITM rendelet 82. §-a hatályon kívül helyezte 2018. december 29. napjával.

2

A 3. § 24. alpontja a 6/2018. (II. 28.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 70–71. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

Az 1. melléklet a 6/2018. (II. 28.) NFM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére