• Tartalom

1793/2017. (XI. 8.) Korm. határozat

1793/2017. (XI. 8.) Korm. határozat

az Árpádok történelmi művét bemutató, az Árpád-ház Program első üteme (2016–2022) keretében Székesfehérváron megvalósuló hazai kiállítás előkészítéséről

2018.03.19.

A Kormány

1. egyetért a „Királyok és szentek. Az Árpádok kora” címmel, az Árpád-ház Program (a továbbiakban: Program) keretében – a Magyar Nemzeti Múzeum szakmai felelősségi körében – Székesfehérváron, legkésőbb 2020. augusztus 20-áig megvalósuló nagyszabású hazai kiállítás (a továbbiakban: kiállítás) részletes koncepciójával, ütemezésével és költségvetési tervével, továbbá a kiállításnak a székesfehérvári Szent István Király Múzeum (az ingatlan-nyilvántartás szerint a Székesfehérvár 266 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a 8000 Székesfehérvár, Fő utcában található) épületében történő megvalósításával, és az épület e célból tervezett rekonstrukciójával;

2. elrendeli

a) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet címrendjének a 39. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása címmel történő kiegészítését,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

b) a Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítése érdekében 31 750 000 forint egyszeri átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 2. A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet, 39. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása cím javára, az 1. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

belügyminiszter

Határidő: azonnal

3. egyetért azzal, hogy a belügyminiszter a 2. pont b) alpontja szerint átcsoportosított összeg terhére külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján 31 750 000 forint támogatást nyújtson Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a támogatói okirat kiállítását követően;

4.1 felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy az előkészítés eredményei alapján készítsen előterjesztést a Kormány részére az 1. pont szerinti beruházás megvalósításához, a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez kapcsolódó feladatok, költségek, forrásigény, ütemezés bemutatásával;

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2019. január 31.

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – az 1. pontban meghatározott kiállítás szakmai előkészítése és megvalósítása érdekében

a) a 2019. évben gondoskodjon legfeljebb 61 257 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 2019. évi központi költségvetés tervezése során

b) a 2020. évben gondoskodjon legfeljebb 506 337 000 forint költségvetési forrás rendelkezésre állásáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: a 2020. évi központi költségvetés tervezése során

6. felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az 1. pontban meghatározott kiállítás előkészítését és megvalósítását diplomáciai eszközeivel kiemelten segítse elő, figyelemmel a Magyar Nemzeti Múzeum külföldi gyűjteményekből való műtárgykölcsönzéseivel összefüggő feladatokra;

Felelős: külgazdasági és külügyminiszter

Határidő: 2020. augusztus 20-áig folyamatosan

7. egyetért azzal, hogy az 1. pontban meghatározott kiállítás megrendezését – a jogszabályi feltételek fennállása esetén – az Áht. 94. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a nemzetgazdasági miniszter állami kiállítási garancia kibocsátásával biztosítsa;

8. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy készítsen előterjesztést az 1. pont szerinti kiállítás, továbbá „Az ország bölcsője” kiemelt alprogramok mellett a Program keretében megvalósuló, egyéb tudományos-szakmai projektek részletes végrehajtási programtervéről 2018–2023. évi megvalósítási időkerettel.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2017. november 29.

1. melléklet az 1793/2017. (XI. 8.) Korm. határozathoz


IX. Helyi önkormányzatok támogatásai

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017.

forintban

Államház-

tartási

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IX.

 

 

 

 

 

Helyi önkormányzatok támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

372317

 

39

 

 

 

 

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális fejlesztési feladatainak támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

31 750 000

 

 

 

359017

 

2

 

 

 

 

 

A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-31 750 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-

tartási

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-

tartási

egyedi

azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

31 750 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

31 750 000

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 4. pont az 1109/2018. (III. 19.) Korm. határozat 13. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére