• Tartalom

1771/2017. (XI. 7.) Korm. határozat

1771/2017. (XI. 7.) Korm. határozat

az építészettörténeti és a műemlékvédelmi tudományos gyűjtemények egységes kezelésének kialakításával, valamint ezzel összefüggésben a Magyar Építészeti Múzeum feladatellátásával és elhelyezésének biztosításával kapcsolatos egyes intézkedésekről, továbbá a Miniszterelnökség és a Magyar Művészeti Akadémia fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításáról

2018.04.05.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (a továbbiakban: MMA) által fenntartott Magyar Építészeti Múzeum építészeti-építészettörténeti gyűjteményének, valamint a műemlékvédelmi tudományos gyűjteményeknek a megóvása, védelme, megfelelő ingatlanban történő elhelyezése, gyarapítása, közzététele, nyilvánosan hozzáférhető kutatószolgálat működtetése, állandó és időszaki kiállításokon történő bemutatása és társadalmi hasznosulása nemzeti érdek;

2. egyetért azzal, hogy a Magyar Építészeti Múzeum mint építészeti-építészettörténeti gyűjtemény – építészeti, építészettörténeti dokumentumok, így különösen alkotói hagyatékok átvétele, megvásárlása útján – építész- és belsőépítész-életművekkel történő bővítése, megóvása, gondozása és egyben tartása – az életművek jövő nemzedékkel való megismertetése érdekében – kiemelt feladat;

3. egyetért az 1. pontban megjelölt Magyar Építészeti Múzeum építészeti-építészettörténeti gyűjteménye, valamint a műemlékvédelmi tudományos gyűjtemények (tervtár, fényképtár, könyvtár, archív irattár és kézirattár) történetileg kialakult integritását elkülönítetten megőrző, ugyanakkor egyetlen intézményben történő működtetésével, amelynek megnevezése Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (a továbbiakban: MÉM-MDK), fenntartója az MMA;

4. egyetért azzal, hogy a műemlékvédelemmel, az épített kulturális örökség elemeivel és védelmükkel összefüggésben keletkezett köziratok dokumentumtára a MÉM-MDK műemlékvédelmi gyűjteményeihez kapcsolódva az elhelyezését követően ezen a szakterületen országos hatáskörű közlevéltárrá alakuljon;

5. egyetért azzal, hogy az MMA a MÉM-MDK útján segítse elő a kulturális örökségvédelem területét érintő feladatellátást kulturális örökségvédelmi szakértői és tudományos tevékenységgel;

6. egyetért azzal, hogy a 3–5. pontokban meghatározott feladatok ellátására jogutódlással kerüljön – 2017. november 15. napjától – a MÉM-MDK személyi állományába a Miniszterelnökség állományából 20 fő és a Budavári Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság állományából 5 fő gyűjteményi, tudományos, dokumentálási és irattári munkatárs;

7. egyetért azzal, hogy a Budapest VII. kerület, Városligeti fasor 9–11. szám alatti, 33505 helyrajzi számú ingatlan-együttes (a továbbiakban: Ingatlan) – amely alkalmassá tehető az építészeti-építészettörténeti gyűjtemény és a műemléki tudományos gyűjtemények védelmére, szakszerű restaurálására, digitalizálására, feldolgozására, magyarországi és nemzetközi kiállításokra történő előkészítésére, kiállítások bemutatására, a gyűjtemény elhelyezéséhez hosszú távon szükséges raktározási infrastruktúra kialakítására, nyilvános kutatószolgálat működtetésére és az intézményt működtető, annak feladatait ellátó személyi állomány elhelyezésére – az MMA tulajdonába kerüljön;

8.1 felhívja

a) a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződés (a továbbiakban: Szerződés) az MMA-val megkötésre kerüljön oly módon, hogy a Szerződés – a tulajdonátruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túlmenően – tartalmazza:

aa) az Ingatlan tulajdonosi joggyakorló által megállapított forgalmi értékét,

ab) az MMA arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az MMA az Ingatlant terhelő kötelezettségeket – ideértve az esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megtérítését is – teljeskörűen átvállalja,

ac) az MMA arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az MMA vállalja, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 13. § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott, az átruházott vagyon hasznosításáról szóló beszámolási kötelezettségének – a Szerződés hatálybalépését követő évtől kezdődően – minden év december 31. napjáig írásban eleget tesz,

ad) azon kikötést, amely alapján abban az esetben, ha az MMA az ac) alpontban meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, az aa) alpont szerinti bruttó forgalmi érték 5 százalékát mint késedelmi kötbért köteles az MNV Zrt. erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül megfizetni,

ae) azon kikötést, amely alapján az MMA az Ingatlant az Nvtv. 13. § (4) bekezdés a) pontja szerint az e határozatban és a Szerződésben az adott ingatlanra megjelölt hasznosítási célnak megfelelően köteles használni és hasznosítani,

af) azon kikötést, amely alapján abban az esetben, ha az MMA az ae) alpontban meghatározott kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget, az MNV Zrt. az Nvtv. 13. § (7) és (8) bekezdésének megfelelően jár el azzal, hogy az MMA a nemteljesítési kötbért köteles a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül az MNV Zrt.-nek megfizetni,

b) a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy intézkedjen a MÉM-MDK építészeti-építészettörténeti gyűjteményének és a műemlékvédelmi tudományos gyűjteménynek az Ingatlanban történő mielőbbi elhelyezése feltételeinek biztosítása érdekében,

c) a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjon az Ingatlan – 7. pont szerinti céloknak megfelelő – felújításával és átalakításával összefüggő építési beruházás lebonyolításához szükséges forrás biztosításáról;

Felelős: az a) alpont tekintetében nemzeti fejlesztési miniszter

a b) alpont tekintetében Miniszterelnökséget vezető miniszter

a c) alpont tekintetében nemzetgazdasági miniszter

Határidő: az a) alpont tekintetében az állami vagyont érintő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1209/2018. (IV. 5.) Korm. határozat közzétételét követő három hónapon belül

a b) alpont tekintetében az a) alpontban foglaltak megvalósulását követően azonnal

a c) alpont tekintetében a 9. pontban foglaltak szerint

9. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy

a) a 2017. évben a 3–5. pontban meghatározott feladatok megvalósítására, valamint a 7. pontban meghatározott feladatok megvalósításának előkészítésére, a MÉM-MDK 2017. évi működtetésére 390 400 000 forint összegben a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára,

b) a 2018. évben a 8. pontban meghatározott feladatok megvalósításának előkészítésére egyszeri jelleggel 465 000 000 forint összegben a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára,

c) a 2018. évben a 2. pontban meghatározott célok megvalósítására egyszeri jelleggel 274 000 000 forint összegben a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára,

d) a 2018. évben a MÉM-MDK 2018. évi működtetésére egyszeri jelleggel 404 300 000 forint összegben a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára,

e) a 2019. évtől a 2021. évig évente egyszeri jelleggel a 2. pontban meghatározott célok megvalósítására 274 000 000 forint összegben a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum címen,

f) a 2019. évtől a MÉM-MDK folyamatos működtetésére tartós, bázisba épülő jelleggel 264 200 000 forint összegben a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum címen

biztosítson forrást;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: az a) pont tekintetében azonnal

a b)–d) pontok tekintetében a felmerülés ütemében

az e)–f) pontok tekintetében az adott évi központi költségvetés tervezése során

10. a 3–6. pontokban meghatározott feladatok ellátása érdekében a Kormány az államháztartásról szóló 2011. CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 317/2017. (XI. 7.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott feladatoknak a Miniszterelnökségtől az MMA-hoz történő jogutódlására tekintettel, a feladatok ellátásának biztosítása érdekében az 1. melléklet szerint elrendeli egyszeri jelleggel 10 100 500 forint átcsoportosítását a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

az MMA elnöke

Határidő: azonnal

11. a 3–6. pontokban meghatározott feladatok ellátása érdekében az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról szóló 317/2017. (XI. 7.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott feladatoknak a Miniszterelnökségtől az MMA-hoz történő jogutódlására tekintettel, a feladatok ellátásának biztosítása érdekében a 2. melléklet szerint elrendeli 124 625 500 forint átcsoportosítását, tartós, bázisba épülő jelleggel a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 2. Magyar Építészeti Múzeum cím javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

az MMA elnöke

Határidő: a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtása során, 2018. január 1-jét követően azonnal

12. felkéri a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az MMA elnökének tájékoztatása alapján a MÉM-MDK munkájáról és a gyűjtemények kezelésének helyzetéről évente számoljon be a Kormánynak.

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: folyamatos

1. melléklet az 1771/2017. (XI. 7.) Korm. határozathoz


XI. Miniszterelnökség

XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/
határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

294502

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

-6 623 300

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 457 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

348617

 

 

 

57

 

 

 

 

 

Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-2 020 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXXIV.

 

 

 

 

 

Magyar Művészeti Akadémia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367806

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Építészeti Múzeum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

8 279 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

1 821 400

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

 

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/
határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

 

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/
határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

294502

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-8 080 400

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

348617

 

 

 

57

 

 

 

 

 

Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére

 

 

 

 

 

 

 

 

-2 020 100

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXXIV.

 

 

 

 

 

Magyar Művészeti Akadémia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367806

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Építészeti Múzeum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 100 500

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra - 20 fő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

10 100 500

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10 100 500

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. melléklet az 1771/2017. (XI. 7.) Korm. határozathoz


XI. Miniszterelnökség

XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2018.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

294502

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

-82 459 800

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

-16 915 700

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57

 

 

 

 

 

Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367751

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-25 250 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXXIV.

 

 

 

 

 

Magyar Művészeti Akadémia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367806

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Építészeti Múzeum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

102 043 300

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

22 582 200

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

 

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

 

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

294502

 

1

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség igazgatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-99 375 500

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

57

 

 

 

 

 

Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367751

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

-25 250 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXXIV.

 

 

 

 

 

Magyar Művészeti Akadémia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367806

 

2

 

 

 

 

 

Magyar Építészeti Múzeum

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

124 625 500

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra - 20 fő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

a 2018. évi Kvtv. végrehajtása során 2018. január 1-jét követően azonnal

124 625 500

 

 

 

 

 

 

 

 

124 625 500

 

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A 8. pont az 1209/2018. (IV. 5.) Korm. határozat 8. pontjával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére