• Tartalom

1659/2017. (IX. 13.) Korm. határozat

1659/2017. (IX. 13.) Korm. határozat

egyes egyházi tulajdonban, valamint fenntartásban lévő ingatlanok felújításához szükséges források biztosításáról1

2017.12.29.

A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások minisztere bevonásával – a kenderesi katolikus és református intézmények (hrsz. 1, 885, 935, 936) programjának megvalósítása céljából gondoskodjon legfeljebb 1909,8 millió forint forrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím, 9. Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása jogcímcsoport javára.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a felmerülés ütemében
1

A határozat a 2143/2017. (XII. 29.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére