• Tartalom

1546/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

1546/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat

a Nagybereki Vadgazdálkodási Egység vadászati joggyakorlásával összefüggő egyes kérdésekről

2017.08.18.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a 14-350250-410 kódszámú Nagybereki vadászterületen, a 2017–2037-es üzemtervi ciklusban a vadászati jogot a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt álló Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság gyakorolja;

2. az 1. pontban meghatározott célok végrehajtása érdekében

a) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (1) bekezdésében és 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli 199 753,9 ezer forint egyszeri átcsoportosítását elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Rendkívüli kormányzati intézkedések alcím terhére és a XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 14. Nemzeti Park Igazgatóságok cím javára az 1. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolási és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: földművelésügyi miniszter

Határidő: 2018. június 30.

b) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2018. évben gondoskodjon 78 400 ezer forint biztosításáról a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény 1. melléklet XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 14. Nemzeti Park Igazgatóságok cím javára;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2018. január 31.

c) felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 2019. évtől kezdődően gondoskodjon 78 400 ezer forint biztosításáról a XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezetben;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

földművelésügyi miniszter

Határidő: a 2019. évi költségvetés tervezése során

d) a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat 1. pontjában meghatározott beszerzési tilalom alól 100 millió forint összegben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság részére felmentést ad.

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: azonnal

1. melléklet az 1546/2017. (VIII. 18.) Korm. határozathoz



XI. Miniszterelnökség

XII. Földművelésügyi Minisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017.

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

Földművelésügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271134

 

14

 

 

 

 

 

Nemzeti park igazgatóságok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K1

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

8 845 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K2

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

 

 

 

 

 

 

 

 

1 945 900

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

68 442 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

 

 

120 521 000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

 

1

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-199 753 900

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

forintban

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XII.

 

 

 

 

 

Földművelésügyi Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

271134

 

14

 

 

 

 

 

Nemzeti park igazgatóságok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

199 753 900

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

199 753 900

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

199 753 900

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére