• Tartalom

1532/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat

1532/2017. (VIII. 14.) Korm. határozat

az Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat létrehozásáról és üzemeltetéséről

2018.11.22.

A Kormány támogatja az Országos Intermodális Konténerterminál Hálózat (a továbbiakban: OIKH) létrehozását, amelynek elemei a Zalaegerszeg, Békéscsaba, záhonyi átrakodó körzet, Debrecen és Paks helyszíneken megvalósuló fejlesztések (a továbbiakban: OIKH projektek), és ennek érdekében1

1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján, a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIPÜF Zrt.) és más érintett szervek bevonásával vizsgálja meg a kijelölt helyszíneket, és dolgozza ki a megvalósítás, valamint egy állami tulajdonú gazdasági társaság által történő üzemeltetés feltételeit;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MNV Zrt. útján az érintett szervek bevonásával gondoskodjon az OIKH projektek

a) tervezésével,

b) kivitelezésével, valamint

c) üzemeltetésével

kapcsolatos feladatok ellátásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: az a) pont tekintetében azonnal

a b) pont tekintetében folyamatos

a c) pont tekintetében a projektek megvalósulását követően folyamatos

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjon – az MNV Zrt. útján – az OIKH projektek tervezését, kivitelezését és üzemeltetését végző, a Magyar Állam 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság zártkörűen működő részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság formájában történő létrehozásáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy dolgozza ki és terjessze a Kormány elé az OIKH kialakításához és fejlesztéséhez szükséges jogszabály-módosítási javaslatokat;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

5. az OIKH első elemeként – a Modern Városok Program keretében rendelkezésre álló források bevonásával – támogatja a Magyarország Kormánya és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás végrehajtásával összefüggő feladatokról szóló 1252/2015. (IV. 23.) Korm. határozat 2. pontja alapján a Zalaegerszeg–Zalaszentivánon létesítendő Intermodális Konténerterminál megvalósítását;

6. az 5. pontban foglaltak megvalósítása érdekében az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Zalaegerszeg–Zalaszentiván Intermodális Konténerterminál projekt előkészítése érdekében 2017. évben szükséges 300 millió forint forrás átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 78. Modern Városok Program jogcímcsoport terhére a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 2. Társaságokkal kapcsolatos kiadások alcím, 1. Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások jogcímcsoport, 1. Az MNV Zrt. által végrehajtott részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés jogcím javára az 1. melléklet szerint;

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

7. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az elkészült tervek alapján nyújtson be részletes előterjesztést a Kormány részére a Zalaegerszeg–Zalaszentiván Intermodális Konténerterminál megvalósításával és a 3. pontban meghatározott, állami tulajdonban álló gazdasági társaság által történő üzemeltetésével kapcsolatos feladatokról és azok forrásigényéről.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2018. július 1.

8.2 egyetért azzal, hogy a debreceni konténerterminál a debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet kialakításával összefüggő közúti, vasúti és közmű infrastruktúra fejlesztések részeként valósuljon meg.

1. melléklet az 1532/2017. (VIII. 14.) Korm. határozathoz


XI. Miniszterelnökség

XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017

millió forint

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358951

 

 

 

78

 

 

 

 

 

Modern Városok Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K8

 

 

 

 

 

Egyéb felhalmozási célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-300,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XLIII.

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Társaságokkal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

296335

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Az MNV Zrt. által végrehajtott részesedésvásárlás, tőkeemelés, pótbefizetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K6

 

 

 

 

 

 

Beruházások

 

 

 

 

 

 

 

 

300,0

 

 

 

millió forint

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

millió forint

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XI

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

358951

 

 

 

78

 

 

 

 

 

Modern Városok Program

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-300,0

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I.n.év

II. n.év

III.n.év

IV.n.év

Fejezetet irányító szerv

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

azonnal

 

 

300,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

300,0

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A határozat nyyitó szövegrésze az 1594/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 8. pontot az 1594/2018. (XI. 22.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére