• Tartalom

1284/2017. (VI. 2.) Korm. határozat

1284/2017. (VI. 2.) Korm. határozat

az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyes fejlesztéseinek a 2020. évi budapesti Eucharisztikus Világkongresszussal összefüggő támogatásáról szóló 1619/2016. (XI. 10.) Korm. határozat módosításáról1

2017.06.02.

1. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyes fejlesztéseinek a 2020. évi budapesti Eucharisztikus Világkongresszussal összefüggő támogatásáról szóló 1619/2016. (XI. 10.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány)

„3. rögzíti, hogy a 2017. évre vonatkozóan a 2. pont a)–h) alpontokban foglalt projektek megvalósításához 2600,0 millió forint forrás az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezéséhez már rendelkezésre áll;”

2. A Korm. határozat 6. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány)

„6. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások minisztere és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával a 2019. évben gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt célok megvalósulása érdekében 3706,0 millió forint forrás rendelkezésre állásáról Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2019. évi központi költségvetés tervezésével egyidejűleg”

3. A Korm. határozat 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány)

„8. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával gondoskodjon az 1. mellékletben foglalt célok megvalósulása érdekében 5104,0 millió forint forrás rendelkezésre állásáról a 2017. évben Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény, 1. melléklet, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 55. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím, 9. Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatása jogcímcsoport javára;
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: 2017. június 30.”

1. melléklet az 1284/2017. (VI. 2.) Korm. határozathoz

Egyházi jogi személy neve

Projekt címe

Megvalósítás helye

Támogatás
2016
(millió Ft)

Támogatás
2017
(millió Ft)

Támogatás
2018
(millió Ft)

Támogatás
2019
(millió Ft)

1.

Budapest, lágymányosi Szent Adalbert plébánia

Közösségi terek fejlesztése

Budapest

120,0

 

2.

Újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit plébánia

Az újlipótvárosi Árpád-házi Szent Margit plébániatemplom műemlékvédelmi rekonstrukciója

Budapest

290,0

 

3.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A Szent Ferenc sebei templom felújítása

Budapest

300,0

 

4.

Budapest, városmajori Jézus Szíve plébánia

Városmajori templomok öröksége

Budapest

500,0

 

5.

Józsefvárosi római katolikus plébánia

A józsefvárosi Szent József plébániatemplom örökségvédelmi fejlesztése

Budapest

600,0

600,0

 

6.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A Budapest,
XII. kerületi, Apor Vilmos tér 9–11. szám alatti, felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János plébánia közösségi házának befejezése

Budapest

50,0

 

7.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A Budapest,
XI. kerület, Gazdagréti út 14. szám alatti, budapest-gazdagréti Szent Angyalok plébániatemplom (hrsz. 1783/4) építésének befejezése

Budapest

500,0

 

8.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Az Oltáriszentség plébánia (hrsz. 28758) felújítása

Budapest

100,0

 

9.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A Vitéz János Intézetben szállásépület (hrsz. 16226) kialakítása

Esztergom

250,0

 

 

10.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

A IX. kerületi, Bakáts téri plébániatemplom (hrsz. 36910) felújítása

Budapest

500,0

1000,0

 

11.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Az Üllői úti Örökimádás templom (hrsz. 37158/0/A/51) megújítása

Budapest

150,0

 

12.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Közösségi terek és játszóterek infrastruktúrájának kialakítása, eszközök beszerzése

Budapest

300,0

700,0

 

13.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Kollégium fejlesztése

Esztergom-
Budapesti Főegyházmegye területén

500,0

1500,0

 

14.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Lakótelepi templomok felújítási programja

Esztergom-
Budapesti Főegyházmegye területén

350,0

1150,0

 

15.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Katolikus táborhely kialakítása

Esztergom-
Budapesti Főegyházmegye területén

300,0

700,0

16.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Egyetemi templom felújítása

Budapest

500,0

1500,0

 

17.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Sport- és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas multifunkcionális csarnok

Budapest

700,0

1294,0

3006,0

18.

Plébánia és közösségi terek fejlesztési program

Esztergom-
Budapesti Főegyházmegye területén

444,0

 

18.1.

Budapest, herminamezői Szentlélek plébánia

A budapest-herminamezői Szentlélek plébánia felújítási munkálatai

Budapest

70,0

 

 

18.2.

Budapest-törökőri Lisieux-i Kis Szent Teréz plébánia

A budapest-törökőri Kis Szent Teréz plébániatemplom felújítása

Budapest

50,0

 

 

18.3.

Középső-ferencvárosi Páli Szent Vince plébánia

A középső-ferencvárosi Páli Szent Vince plébániatemplom felújítása

Budapest

50,0

 

 

18.4.

Szentendrei Keresztelő Szent János plébánia

A szentendrei Keresztelő Szent János plébánia Péter-Pál templom külső felújítása

Szentendre

50,0

 

 

18.5.

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Az Eucharisztikus Világkongresszus programjaival összefüggésben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye templomainak nonstop nyitvatartásának biztosítása érdekében szükséges infrastrukturális beruházások támogatása (négy templom)

Budapest, Esztergom

40,0

 

 

18.6.

Rákoscsaba főplébánia

Rákoscsaba, főplébánia és templom felújítása

Budapest

34,0

 

 

18.7.

Budapest-belvárosi Templomigazgatóság

Templom felújítása

Budapest

30,0

 

 

18.8.

Budapest-felsővízivárosi Szent Anna plébánia

A budapest-felsővízivárosi Szent Anna plébánia és templom felújítási projektje

Budapest

30,0

 

 

18.9.

Budapest-tabáni Alexandriai Szent Katalin plébánia

A budapest-tabáni Alexandriai Szent Katalin plébánia épületének felújítása, altemplom lejáró kialakítása

Budapest

30,0

 

 

18.10.

Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébánia

A krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébánia felújítása

Budapest

30,0

 

 

18.11.

Rákospalota, MÁV-telep, Jézus Szíve plébánia

A Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve templom belső felújítása

Budapest

30,0

 

 

550,0

5104,0

8544,0

3706,0


1

A határozat a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján határát vesztette 2017. június 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére