• Tartalom

1241/2017. (IV. 28.) Korm. határozat

1241/2017. (IV. 28.) Korm. határozat

a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő előirányzat-átcsoportosításról és egyes Korm. határozatok módosításáról

2018.03.29.

1. A Kormány

a)1 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (1) bekezdésében és 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 1705,0 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 32. Központi kezelésű előirányzatok cím, 1. Rendkívüli kormányzati intézkedések alcím terhére, az 1. melléklet szerint;

Az átcsoportosítás tekintetében

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

külgazdasági és külügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2018. június 30., az Intervenciós Támogatási Keret jogcímcsoport javára átcsoportosított 1200,0 millió forint tekintetében 2019. június 30.

b)2 egyetért azzal, hogy az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges forrás biztosításáról szóló 1067/2017. (II. 9.) Korm. határozat 1. melléklete szerint – az egyszeri előirányzat-átcsoportosítás összesen összegének változatlanul hagyása mellett – a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 50. Kulturális szakmai feladatok támogatása alcím, 13. Arany János-emlékév programjainak támogatása jogcímcsoport javára átcsoportosított 4 000 000 ezer forint a következők szerint kerüljön felhasználásra és elszámolásra: a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 1. Emberi Erőforrások Minisztériuma igazgatása cím, K1. Személyi juttatások kiemelt előirányzaton 10 000 ezer forint, K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzaton 2200 ezer forint, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 47 800 ezer forint, a XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 50. Kulturális szakmai feladatok támogatása alcím, 13. Arany János-emlékév programjainak támogatása jogcímcsoport, K1. Személyi juttatások kiemelt előirányzaton 87 247 ezer forint, K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzaton 18 987 ezer forint, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 827 687 ezer forint, K5. Egyéb működési célú kiadások kiemelt előirányzaton 1 229 600 ezer forint, K6. Beruházások kiemelt előirányzaton 317 105 ezer forint, K7. Felújítások kiemelt előirányzaton 314 000 ezer forint, K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások kiemelt előirányzaton 942 374 ezer forint, a XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet, 2. Külképviseletek igazgatása cím, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 25 000 ezer forint, a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet, 2. MTA Könyvtár és Információs Központ cím, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 14 000 ezer forint, 3. MTA kutatóközpontok, kutatóintézetek cím K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 87 168 ezer forint, K6. Beruházások kiemelt előirányzaton 1 832 ezer forint, a XXXIV. Magyar Művészeti Akadémia fejezet, 1. MMA Titkársága cím, K1. Személyi juttatások kiemelt előirányzaton 10 000 ezer forint, K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzaton 2 200 ezer forint, K3. Dologi kiadások kiemelt előirányzaton 62 800 ezer forint.

2–4.3

1. melléklet az 1241/2017. (IV. 28.) Korm. határozathoz


XI. Miniszterelnökség

XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium

XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA

a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2017.

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

K I A D Á S O K

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

34

 

 

 

 

 

Infokommunikációs ágazati programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295757

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1,3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

378,7

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

348695

 

 

 

6

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K3

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

125,0

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

53

 

 

 

 

 

Üldözött keresztények segítésének feladatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367228

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Intervenciós Támogatási Keret

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1 200,0

 

 

 

 

XI.

 

 

 

 

 

Miniszterelnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

32

 

 

 

 

 

Központi kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

297102

 

 

1

 

 

 

 

 

Rendkívüli kormányzati intézkedések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

K5

 

 

 

 

 

Egyéb működési célú kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

-1 705,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

B E V É T E L

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Millió forintban, egy tizedessel

Államház-
tartási egyedi azonosító

Fejezet

szám

Cím

szám

Alcím

szám

Jog-

cím

csop.

szám

Jog-

cím

szám

Kiemelt

előir.

szám

Fejezet

név

Cím

név

Alcím

név

Jog-

cím

csop.

név

Jog-

cím

név

T Á M O G A T Á S

A módosítás jogcíme

Módosítás

(+/-)

A módosítás

következő

évre

áthúzódó

hatása

A módosítást elrendelő jogszabály/ határozat száma

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt előirányzat

neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XVII.

 

 

 

 

 

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

34

 

 

 

 

 

Infokommunikációs ágazati programok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

295757

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok

 

 

 

 

 

 

 

 

380,0

 

 

 

 

XVIII.

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

Célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

348695

 

 

 

6

 

 

 

 

 

Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása

 

 

 

 

 

 

 

 

125,0

 

 

 

 

XX.

 

 

 

 

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

53

 

 

 

 

 

Üldözött keresztények segítésének feladatai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

367228

 

 

 

2

 

 

 

 

 

Intervenciós Támogatási Keret

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 200,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

I. n.év

II. n.év

III. n.év

IV. n.év

Fejezet

 

 

1 példány

 

 

időarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

 

1 példány

 

 

teljesítményarányos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

 

1 példány

 

 

egyéb:

 

azonnal

 

1 705,0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 705,0

 

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

 

2 példány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

v
1

Az 1. pont a) alpontja az 1184/2018. (III. 29.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

2

Az 1. pont b) alpontja az 1707/2017. (IX. 25.) Korm. határozat 4. pontja, az 1895/2017. (XII. 4.) Korm. határozat 5. pontja, a 2001/2017. (XII. 21.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2–4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére