• Tartalom

1/2017. (I. 3.) NFM rendelet

1/2017. (I. 3.) NFM rendelet

a központi hivatalokat és minisztériumi háttérintézményeket érintő szervezeti átalakításokkal összefüggésben egyes közlekedési és energetikai tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2017.04.01.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 2. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 14. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 3. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 12. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 4. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 11. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

az 5. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 18. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 6. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 20. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 7. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 2. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 8. alcím és az 1. melléklet tekintetében a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 9. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában foglalt feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben –,

a 10. alcím és a 2. melléklet tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 11. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 4. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 12. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 22. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 13. alcím tekintetében a biztonságos konténerekről szóló 1972. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 2003. évi LXIV. törvény 3. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 14. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában foglalt feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben –,

a 15. alcím tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 42. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 16. alcím tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 42. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 17. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 18. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 1. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 19. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 20. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 21. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 22. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 23. alcím és a 3. melléklet tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 24. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 25. alcím tekintetében a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke 2011. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről szóló 2011. évi LXXX. törvény 5. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 26. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 27. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 28. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 29. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2. és 12. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 30. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 18. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben –,

a 31. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 10. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 32. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdésének 11. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 33. alcím tekintetében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 34. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 82. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 35. alcím tekintetében a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 6. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 36. alcím tekintetében a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 82. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 37. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 16. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 38. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 22. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 39. alcím, a 4. és az 5. melléklet tekintetében a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 42. § c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 40. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 13. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 41. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 42. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 23. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 43. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 44. alcím tekintetében a merülésvonalakról szóló 1966. évi nemzetközi egyezmény és az egyezményre vonatkozó 1988. évi Jegyzőkönyv egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről szóló 2003. évi LXV. törvény 3. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 45. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 18. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 46. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése b) pont 1. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 47. alcím tekintetében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (9) bekezdés a) pontjában, valamint a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény 30. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában foglalt feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben –,

a 48. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 49. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 50. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 51. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 8. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 52. alcím tekintetében a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 88. § (2) bekezdés 21. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

az 53. alcím tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 54. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 9. és 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 55. alcím tekintetében a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 49. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

az 56. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában foglalt feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben –,

az 57. alcím tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 58. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

az 59. alcím tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 21. § 21. és 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben –,

a 60. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 27. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 61. alcím és a 6. melléklet tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. és 6. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint a 21. § 10. és 15. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben –,

a 62. alcím tekintetében a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 2., 12. és 15. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 63. alcím tekintetében a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 13. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 64. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 32. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva,

a 65. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 20. alpontjában, a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. § (2) bekezdés 15. pontjában, és az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint 68. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 7. és 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában foglalt feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel, a 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel, valamint a 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben –,

a 66. alcím tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 18. cikk (2) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben –,

a 67. alcím tekintetében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 71. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 3. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 68. alcím és a 7. melléklet tekintetében a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény 50/A. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 5. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –,

a 69. alcím tekintetében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 29. alpontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 13. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.)
KM rendelet módosítása

1. §2

2. A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.)
KHVM rendelet módosítása

2. §3

3. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása

3. §4

4. A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosítása

4. §5

5. A fegyveres erők részére történő közúti járművezető képzésről, vizsgáztatásról és az ehhez kapcsolódó vezetői engedély kiadásáról szóló 22/1992. (XI. 25.) KHVM–HM–BM együttes rendelet módosítása

5. §6

6. Az egyes veszélyes tevékenységek biztonsági követelményeiről szóló szabályzatok kiadásáról szóló 17/1993. (VII. 1.) KHVM rendelet módosítása

6. §7

7. A közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet módosítása

7. §8

8. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény végrehajtásáról szóló 7/1995. (V. 30.) KHVM rendelet módosítása

8. §9

9. A repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének részletes műszaki szabályairól szóló 18/1997. (X. 11.) KHVM–KTM együttes rendelet módosítása

9. §10

10. Az útügyi hatósági eljárások díjairól szóló 26/1997. (XII. 12.) KHVM rendelet módosítása

10. §11

11. Az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet módosítása

11. §12

12. Az Országos Vasúti Szabályzat II. kötetének kiadásáról szóló 18/1998. (VII. 3.) KHVM rendelet módosítása

12. §13

13. A szállítótartályok műszaki felügyeletéről szóló 37/1998. (XII. 23.) KHVM rendelet hatályon kívül helyezése

13. §14

14. A motoros légijárművek zajkibocsátásának korlátozásáról szóló 49/1999. (XII. 29.) KHVM rendelet módosítása

14. §15

15. A közúti közlekedési nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás díjáról szóló
54/1999. (XII. 25.) BM rendelet módosítása

15. §16

16. A közúti közlekedési nyilvántartás működéséről és az adatszolgáltatás rendjéről szóló
56/1999. (XII. 28.) BM rendelet módosítása

16. §17

17. A személygépkocsival végzett személyszállítási szolgáltatások engedélyezése eljárásaihoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 9/2000. (X. 30.) KöViM rendelet módosítása

17. §18

18. A hajózási tevékenység engedélyezésének rendjéről szóló 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelet módosítása

18. §19

19. A légiközlekedési szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeiről szóló 5/2001. (II. 6.) KöViM rendelet módosítása

19. §20

20. A hajózásbiztonsági ellenőri munkakörre vonatkozó szakmai feltételekről és az ellenőrök azonosító okmányáról szóló 10/2001. (III. 2.) KöViM rendelet módosítása

20. §21

21. A belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról szóló 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet módosítása

21. §22

22. A hajózási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelet módosítása

22. §23

23. A légijárművek lajstromozásának szabályairól szóló 32/2001. (IX. 28.) KöViM rendelet módosítása

23. §24

24. A légi közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárások díjairól szóló 3/2002. (VI. 20.) GKM rendelet módosítása

24. §25

25. A veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó képzésének, vizsgáztatásának szabályairól és díjairól szóló 8/2002. (I. 30.) KöViM rendelet módosítása

25. §26

26. A tengeri személyhajókra vonatkozó biztonsági követelményekről szóló 12/2002. (II. 7.)
KöViM rendelet módosítása

26. §27

27. A hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról szóló 17/2002. (III. 7.) KöViM rendelet módosítása

27. §28

28. A 24 méter és annál nagyobb hosszúságú tengeri halászhajókra vonatkozó biztonsági követelményekről szóló 22/2002. (IV. 27.) KöViM rendelet módosítása

28. §29

29. A tengeren menetrend szerint közlekedő kompok és gyorsjáratú kompok biztonságos üzemeltetésének kötelező vizsgálatáról szóló 16/2002. (IX. 25.) GKM rendelet módosítása

29. §30

30. A hajózási egészségi alkalmasság feltételeiről és vizsgálati rendjéről szóló 21/2002. (XI. 8.)
GKM–ESZCSM együttes rendelet módosítása

30. §31

31. A víziközlekedés irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelekről, valamint e jelek létesítéséről, üzemeltetéséről, módosításáról és megszüntetéséről szóló 27/2002. (XII. 5.) GKM rendelet módosítása

31. §32

32. A kikötő, komp- és révátkelőhely, továbbá más hajózási létesítmény létesítéséről, használatbavételéről, üzemben tartásáról és megszüntetéséről szóló 50/2002. (XII. 29.) GKM rendelet módosítása

32. §33

33. A gazdasági és közlekedési miniszter irányítása alatt álló szervek közalkalmazottainak vagyonnyilatkozat-tételéről szóló 4/2003. (I. 25.) GKM rendelet hatályon kívül helyezése

33. §34

34. A gazdasági és közlekedési ágazat katasztrófavédelmi feladatairól szóló 33/2003. (V. 20.)
GKM rendelet módosítása

34. §35

35. A Feszültség Alatti Munkavégzés Biztonsági Szabályzatának kiadásáról szóló 72/2003. (X. 29.)
GKM rendelet módosítása

35. §36

36. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a közvetlen felügyelete alatt álló szervek, továbbá a kijelölt szervezetek polgári védelmi feladatairól és a tevékenység irányításáról szóló 95/2003. (XII. 18.) GKM rendelet hatályon kívül helyezése

36. §37

37. A nemzetközi közúti áru- és személyszállítás végzésének egyes feltételeiről szóló
101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet módosítása

37. §38

38. A hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról szóló 103/2003. (XII. 27.)
GKM rendelet módosítása

38. §39

39. A közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2004. (VI. 16.) BM rendelet módosítása

39. § (1)–(3)40

(5)41

(6)42

40. A közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet módosítása

40. §43

41. A közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítási tevékenység végzésére irányuló engedélyezési eljárás díjairól szóló 44/2004. (IV. 13.) GKM rendelet módosítása

41. §44

42. A rajnai hajózásban való részvételi jogosultságot igazoló okmány kiadásáról szóló
60/2004. (IV. 24.) GKM rendelet módosítása

42. §45

43. A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá a gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet módosítása

43. §46

44. A merülésvonalakról szóló és az 1988. évi Jegyzőkönyvvel módosított 1966. évi nemzetközi egyezményhez csatolt szabályok kihirdetéséről szóló 124/2004. (X. 19.) GKM rendelet módosítása

44. §47

45. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítása

45. §48

46. A Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája által létrehozott közlekedési engedélyek használatának szabályairól szóló 56/2005. (VII. 7.) GKM rendelet módosítása

46. §49

47. A nem közúti mozgó gépekbe építendő belső égésű motorok gáznemű és részecskékből álló szennyezőanyag-kibocsátásának korlátozásáról szóló 75/2005. (IX. 29.) GKM–KvVM együttes rendelet módosítása

47. §50

48. A vasútbiztonsági tanúsítványra, a biztonsági engedélyre, a biztonságirányítási rendszerekre, a biztonsági jelentésre, valamint az egyes hatósági engedélyezési eljárásokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet módosítása

48. §51

49. A közlekedési hatóság által végzett vasúti hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 72/2006. (IX. 29.) GKM rendelet módosítása

49. §52

50. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása

50. §53

51. A vasúti igazgatási szerv által végzett vasúti hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 9/2008. (VI. 30.) KHEM rendelet módosítása

51. §54

52. A vasúti igazgatási szerv részére fizetendő felügyeleti díj megfizetésének módjáról és feltételeiről szóló 10/2008. (VI. 30.) KHEM rendelet módosítása

52. §55

53. A közlekedési szakképesítések szakmai vizsgáinak szervezésére feljogosított intézményekről, valamint a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (IV. 3.) GKM rendelet módosításáról szóló 22/2008. (VIII. 29.) KHEM rendelet módosítása

53. §56

54. A közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet módosítása

54. §57

55. Az egyes vasúti utazási kedvezményekről szóló 57/2009. (X. 20.) KHEM rendelet módosítása

55. §58

56. A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM–IRM–KvVM együttes rendelet módosítása

56. §59

57. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 80/2009. (XII. 29.) KHEM rendelet módosítása

57. §60

58. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet módosítása

58. §61

59. A radioaktív anyagok nyilvántartásának és ellenőrzésének rendjéről, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatásról szóló 11/2010. (III. 4.) KHEM rendelet módosítása

59. §62

60. A meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló 13/2010. (X. 5.) NFM rendelet módosítása

60. §63

61. Az egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatokról, a bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjéről szóló 42/2011. (VIII. 11.) NFM rendelet módosítása

61. §64

62. A tengeri hajók bejelentkezési és bejelentési kötelezettségéről szóló 54/2011. (X. 19.) NFM rendelet módosítása

62. §65

63. A közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezetek kijelölési eljárásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 89/2011. (XII. 30.) NFM rendelet módosítása

63. §66

64. Az intelligens közlekedési rendszerek fejlesztésének és üzemeltetésének általános feltételeiről, valamint más közlekedési módokhoz való kapcsolódásáról szóló 48/2012. (VIII. 23.) NFM rendelet módosítása

64. §67

65. A radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló 51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet módosítása

65. § (1) A radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról szóló 51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet (a továbbiakban: 51/2013. NFM rendelet) 4. § (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A 2. § (1) bekezdése szerinti engedély megadása, visszavonása, módosítása során hozott határozatot közölni kell]

c) az Országos Közegészségügyi Intézettel (a továbbiakban: OKI),”

(2) Az 51/2013. NFM rendelet 4. § (2) bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A 3. § (1) bekezdése szerinti engedély megadása, visszavonása, módosítása során hozott határozatot közölni kell]

b) az országos tisztifőorvossal,
c) az OKI-val,”

(3)68

a)–c)69

d) 8. § (2) bekezdésében az „OSSKI” szövegrész helyébe az „OKI” szöveg,

e)70

lép.

(5)71

66. A közlekedési és energetikai szervek honvédelmi feladatairól szóló 22/2014. (IV. 18.) NFM rendelet módosítása

66. §72

67. A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló szervezet kijelöléséről szóló 62/2015. (X. 30.) NFM rendelet módosítása

67. §73

68. A bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról és egyéb eljárási költségekről, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól szóló 78/2015. (XII. 30.) NFM rendelet módosítása

68. §74

69. A közlekedési infrastruktúrával összefüggő egyes állami feladatok végrehajtásáról, valamint a feladatok végrehajtásához szükséges források felhasználásának szabályairól szóló 40/2012. (VII. 10.) NFM rendelet hatályon kívül helyezése

69. §75

70. Záró rendelkezések

70. § (1) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetése napján 18 órakor lép hatályba.

(2) A 39. § (5) bekezdése és az 5. melléklet 2017. március 1-jén lép hatályba.

(3) A 39. § (4) bekezdése, a 65. § (1), (2) bekezdése, (4) bekezdés d) pontja és a 4. melléklet 2017. április 1-jén lép hatályba.

1–3. melléklet az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelethez76

4. melléklet az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelethez


A 29/2004. BM rendelet 2. számú melléklet 3. pontja a következő 3.3. alponttal egészül ki:
(Különleges rendszámtáblákért, kivéve az 1. és 2. pontban felsorolt különleges rendszámtáblákért fizetendő díj:)
„3.3. 1 db kerékpárszállító eszközre szerelhető rendszámtábla legyártásának engedélyezése 5500 Ft”

5. melléklet az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelethez77

6–7. melléklet az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelethez78

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2017. április 2. napjával.

2

Az 1. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

7

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

8

A 7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

9

A 8. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

11

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

12

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

13

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

14

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

15

A 14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

16

A 15. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

17

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

18

A 17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

19

A 18. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

20

A 19. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

21

A 20. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

22

A 21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

23

A 22. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

24

A 23. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

25

A 24. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

26

A 25. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

27

A 26. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

28

A 27. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

29

A 28. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

30

A 29. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

31

A 30. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

32

A 31. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

33

A 32. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

34

A 33. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

35

A 34. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

36

A 35. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

37

A 36. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

38

A 37. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

39

A 38. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

40

A 39. § (1)–(3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

41

A 39. § (5) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

42

A 39. § (6) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

43

A 40. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

44

A 41. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

45

A 42. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

46

A 43. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

47

A 44. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

48

A 45. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

49

A 46. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

50

A 47. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

51

A 48. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

52

A 49. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

53

Az 50. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

54

Az 51. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

55

Az 52. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

56

Az 53. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

57

Az 54. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

58

Az 55. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

59

Az 56. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

60

Az 57. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

61

Az 58. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

62

Az 59. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

63

A 60. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

64

A 61. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

65

A 62. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

66

A 63. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

67

A 64. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

68

A 65. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

69

A 65. § (4) bekezdés a)–c) pontja a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

70

A 65. § (4) bekezdés e) pontja a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

71

A 65. § (5) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

72

A 66. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

73

A 67. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

74

A 68. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

75

A 69. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

76

Az 1–3. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

77

Az 5. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

78

A 6–7. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére