• Tartalom

6/2016. (IV. 25.) BM utasítás

6/2016. (IV. 25.) BM utasítás

a Belügyminisztérium Beszerzési Szabályzatáról1

2017.03.11.

Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően, tekintettel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27. § (1) bekezdésében foglaltakra, kiadom a következő utasítást:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) A Belügyminisztérium Beszerzési Szabályzata (a továbbiakban: szabályzat) személyi hatálya a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) – a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2014. (IX. 5.) BM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) szerinti – hivatali egységeire terjed ki.

(2) A szabályzat tárgyi hatálya a BM Igazgatás, a BM fejezeti kezelésű előirányzatai, valamint az európai uniós forrásból megvalósuló beszerzésekre terjed ki, amelyek esetében a szerződés jogosultjává a BM válik, ezeken belül:

a) a közbeszerzésekre,

b) a központosított közbeszerzésekre,

c) a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá nem tartozó beszerzésekre, ideértve a Kbt. kivételi körbe tartozó, továbbá a közbeszerzési értékhatár alatti, valamint a központosított közbeszerzés hatálya alá nem tartozó beszerzéseket.

(3) A szabályzatot a Kbt.-vel és a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó jogszabályokkal együtt kell alkalmazni, figyelemmel az Európai Unió intézményeinek közbeszerzési tárgyú rendeleteire, irányelveire, közleményeire, a Közbeszerzési Hatóság útmutatóira, ajánlásaira és tájékoztatóira, a Közbeszerzési Döntőbizottság összkollégiumi állásfoglalásaira, valamint európai uniós forrásból megvalósuló beszerzések esetén a támogatásra vonatkozó egyedi szabályokra, útmutatókra.

2. § A BM-ben nincs külön a közbeszerzéssel kapcsolatos feladatok ellátására állandó jelleggel működő, az SzMSz szerinti önálló szervezeti egység, a közbeszerzési eljárásokban részt vevők eseti jelleggel kapnak megbízást a feladatok ellátására.

1. Értelmező rendelkezések

3. § A szabályzat alkalmazásában:

a) ajánlatkérő: a BM;

b) Döntéshozó: legalább a BM önálló szervezeti egységét vezető személy;

c) európai uniós forrás: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 1. § 7. pontja szerinti forrás;

d) felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: a Kbt. 187. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontjában meghatározottak szerint a Közbeszerzési Hatóság által vezetett névjegyzékben szerepelő természetes személy;

e) Kezdeményező: az a BM hivatali egység, amelynél a beszerzési igény felmerül. Vita esetén a hivatali egységeket irányító helyettes államtitkárnak, különböző helyettes államtitkárságok vagy államtitkárságok irányítása alá tartozó hivatali egységek esetén a BM közigazgatási államtitkárának döntése szerinti hivatali egység;

f) Kötelezettségvállaló: a Belügyminisztérium hivatali szervezetei kötelezettségvállalási, utalványozási és ellenjegyzési, valamint érvényesítési rendjéről szóló BM utasításban, a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kötendő szerződés esetén a BM fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló BM utasításban kötelezettségvállalásra felhatalmazott személy;

g) Megfigyelő: a Döntéshozó által eseti jelleggel kijelölt, az előkészítő bizottság és/vagy a bírálóbizottság tevékenységét figyelemmel kísérő, szavazati joggal nem rendelkező személy;

h) Szakértő: a BM állományába nem tartozó természetes személy, jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, ide nem értve a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót.

2. Közbeszerzések tervezése és a statisztikai összegzés

4. § (1) A Kbt. 42. § (1) bekezdése szerinti éves összesített közbeszerzési terv (a továbbiakban: közbeszerzési terv) elkészítéséhez a Kezdeményező tárgyév március 15-ig

a) a BM éves jóváhagyott költségvetésében szereplő, valamint

b) európai uniós forrás esetében a

ba) pénzügyi fedezettel rendelkező és támogatási szerződésben szereplő vagy

bb) tervezett

beszerzésekre vonatkozóan – a központosított beszerzésekre is – adatot szolgáltat a Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: PEF) részére, amely alapján a közbeszerzési tervet a PEF készíti el, illetve véglegesíti.

(2) A közbeszerzési tervet a PEF felterjesztése alapján, a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével a közigazgatási államtitkár az 1. melléklet szerinti formanyomtatványon hagyja jóvá.

(3) A közbeszerzési terv öt évig történő megőrzéséről a PEF gondoskodik.

5. § A közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárás is lefolytatható, ha a közbeszerzési igény előre nem látható okból vagy egyéb változás miatt merült fel. Ez esetben Kezdeményező írásbeli indokolással együtt kezdeményezi a közbeszerzési terv módosítását a 4. §-ban foglalt eljárásrendnek megfelelően.

6. § Kezdeményező a közbeszerzési terv elkészítése előtt is indíthat közbeszerzési eljárást. A közbeszerzési terv összeállítása során ezen eljárásokat is szerepeltetni kell.

7. § (1) A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.) hatálya alá tartozó kiemelt termékeket érintő közbeszerzések és beszerzések (a továbbiakban együtt: Kkr. szerinti beszerzés) vonatkozásában az Informatikai Főosztály elkészíti, és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (a továbbiakban: KEF) által működtetett központosított közbeszerzési portálon (a továbbiakban: KEF portál) rögzíti a Kkr. 17. § (2) és (3) bekezdése szerinti – a (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján összesített – éves közbeszerzési tervet az ott meghatározott formában és határidőig, továbbá gondoskodik az azt érintő módosítások bejelentéséről.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladat végrehajtása érdekében a Kkr. szerinti beszerzésekről az érintett hivatali egység tárgyév április 30-ig – a Kkr.-ben meghatározott és a KEF portálon közzétett formában – adatot szolgáltat az Informatikai Főosztály számára, valamint a szükséges módosításokat haladéktalanul jelzi.

(3) Az Informatikai Főosztály – a központi beszerzési rendszerhez történő kapcsolódás érdekében – a Kkr. 16. § (1) bekezdése szerint bejelentkezik a KEF portálon, valamint ha szükséges, a KEF portálon az intézményi és felhasználói adatokban bekövetkezett változásokat öt munkanapon belül átvezeti, továbbá gondoskodik a Kkr. 16. § (3) bekezdése szerinti éves felülvizsgálat elvégzéséről.

8. § (1) Kezdeményező feladata:

a) a Kkr. 17. § (1) bekezdésébe foglalt igények – ide értve a Kkr. 7. § (1) bekezdés b) és d) pontjában szabályozott, saját hatáskörben történő beszerzési igényt is – KEF portálra történő bejelentése, előzetes rögzítése, valamint

b) a Kkr. 8. § (1) bekezdése szerinti esetben a tájékoztató megküldése a KEF számára.

(2) A KEF portálra való bejelentkezési jogosultság biztosításáról a Kezdeményező igénylésére az Informatikai Főosztály gondoskodik.

9. § (1)2 A Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: NKoH rendelet) hatálya alá tartozó közbeszerzések és beszerzések (a továbbiakban együtt: NKoH rendelet szerinti beszerzések) tekintetében a Támogatás-koordinációs Főosztály (a továbbiakban: TKFO) elkészíti az NKoH rendelet 8. § (1) bekezdés a) pontja szerinti éves összesített beszerzési tervet és szponzorációs költségkeret tervet, valamint az NKoH rendelet 9. §-a szerinti negyedéves beszerzési tervet, az ott meghatározott formában és határidőig.

(2)3 A TKFO gondoskodik a negyedéves beszerzési terv, valamint – a gazdasági helyettes államtitkár egyetértését követően felterjesztett és a közigazgatási államtitkár által jóváhagyott – éves összesített beszerzési terv és szponzorációs költségkeret terv rögzítéséről, illetve ha szükséges, a módosítások átvezetéséről a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) által működtetett központosított közbeszerzési portálon (a továbbiakban: NKoH portál).

(3)4 A TKFO számára – az általa megküldött formában és tartalommal – az NKoH rendelet szerinti beszerzésekben érintett hivatali egység az NKoH rendelet

a) 8. § a) pontja szerinti éves összesített beszerzési terv, valamint a szponzorizációs költségkeret terv elkészítése érdekében tárgyév november 30-ig,

b) 9. §-a szerinti negyedéves beszerzési terv elkészítése érdekében február, május, augusztus és november végéig

adatot szolgáltat, továbbá a szükséges módosításokat haladéktalanul jelzi.

(4) Az NKoH rendelet szerinti beszerzések érdekében az NKoH portálon való bejelentkezés, valamint a szervezet adataiban történő változás átvezetése – a változás bekövetkezéstől számított 30 napon belül – a TKFO feladata.

10. §5 (1) Az NKoH rendelet szerinti beszerzések tekintetében a Kezdeményező feladata

a) az NKoH rendelet 8. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjai szerinti igények összeállítása, valamint annak az NKoH portálon történő rögzítése,

b) az NKoH rendelet 13. § (1) és (2) bekezdése szerinti valamennyi adatszolgáltatás összeállítása és az NKoH portálon történő rögzítése, illetve a Hivatal részére történő megküldése,

c) az NKoH rendelet 15. § (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatások teljesítése.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti feladatok megvalósítása érdekében Kezdeményező gondoskodik a TKFO által meghatározott formában és tartalommal a minden naptári negyedév utolsó napját megelőző 20. napig, rendkívüli sürgősséget igénylő közbeszerzés esetén haladéktalanul a TKFO részére történő adatszolgáltatásról.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatok megvalósítása érdekében Kezdeményező gondoskodik a TKFO által meghatározott formában és tartalommal a közbeszerzés megkezdése előtt legalább 13 munkanappal a TKFO részére történő adatszolgáltatásról.

(4) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti feladatok megvalósítása érdekében Kezdeményező gondoskodik a TKFO által meghatározott formában és tartalommal a dokumentumok aláírását, illetve előkészítését követő 2 munkanapon belül a TKFO részére történő adatszolgáltatásról.

11. § A közbeszerzési terv, illetve annak módosításának

a) a kormányzati honlapon (www.kormany.hu) való közzététel érdekében történő megküldéséről tárgyév március 31. napjáig a Kommunikációs Főosztály;

b) – a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegzésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet (a továbbiakban: MvM rendelet) 36. § (1)–(5) bekezdései szerinti, a Közbeszerzési Adatbázisban történő – közzétételéről a PEF;

c) – a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Kbell. Korm. rendelet) foglaltak szerinti, a közbeszerzésekért felelős miniszter részére történő – megküldéséről a PEF;

gondoskodik. A módosítást annak elfogadását követően haladéktalanul továbbítani szükséges.

12. § (1) A PEF a BM közbeszerzéseiről az MvM rendelet előírásainak megfelelően a tárgyévet követő év május 31-ig éves statisztikai összegzést készít. Kezdeményező az éves statisztikai összegzés elkészítéséhez szükséges adatokat a PEF részére a tárgyévet követő év április 15-ig megküldi.

(2) A statisztikai összegzés Kbt. 43. § (1) bekezdés g) pontja szerinti közzétételére való megküldéséről – a PEF kezdeményezése alapján – a Kommunikációs Főosztály gondoskodik.

3. Előzetes engedélyek

13. § Az egyes beszerzésekre vonatkozóan Kezdeményező feladata az előzetes engedélyek beszerzése, bejelentések megtétele különös tekintettel az alábbiakra:

a) A büntetés-végrehajtási szervezet részéről a központi államigazgatási szervek és rendvédelmi szervek irányában fennálló egyes ellátási kötelezettségekről, a termékek és szolgáltatások átadás-átvételének és azok ellentételezésének rendjéről szóló 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelet, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet részéről a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányában fennálló ellátási kötelezettségről, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében előállított termékekről és szolgáltatásokról, azok átadás-átvételéről és az ellentételezés rendjéről szóló 9/2011. (III. 23.) BM rendelet szerint az ellátási kötelezettség minimális értékét elérő beszerzés esetén a Központi Ellátó Szerv nyilatkozatának beszerzése.

b) A Kormány irányítása alá tartozó fejezetek költségvetési szerveinek eszközbeszerzéseiről szóló 1982/2013. (XII. 29.) Korm. határozat szerinti beszerzési tilalom alá eső beszerzések esetén a Miniszterelnökséget vezető miniszter engedélye. A felmentési engedélyt a Kezdeményező a PEF Fejezeti Költségvetési és Kontrolling Osztályán keresztül szerzi be.

c)6 Az informatikai helyettes államtitkárnak a Kbell. Korm. rendelet 4. §-a szerinti hozzájárulása, melyet Kezdeményező szerez be, és amelyet továbbít a PEF Gazdálkodásszabályozási és Tulajdonosi Felügyeleti Osztály részére a Szabályzat 13. § d) pontja szerinti hozzájárulás beszerzése céljából.

d)7 A Kbell. Korm. rendeletben meghatározott hozzájárulások – a c) pontban foglalt kivétellel –, amelyeket a Kezdeményező a PEF Gazdálkodásszabályozási és Tulajdonosi Felügyeleti Osztályán keresztül szerez be.

e)8 Az európai uniós forrásból megvalósuló projektekhez szükséges előzetes engedélyek beszerzése, figyelemmel a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 98–109. §-ában foglaltakra.

f)9 A 8. §-ban foglaltak szerint a Kkr.-ben meghatározott – a KEF portálon keresztül történő – bejelentés megtétele.

g)10 A 10. §-ban foglaltak szerint az NKoH rendeletben meghatározott igénybejelentés megtétele, illetve az előírt engedélyek megszerzése.

h)11 A 40. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az Országgyűlés illetékes bizottságának előzetes engedélyének megszerzése.

II. Fejezet

A KÖZBESZERZÉSEK LEBONYOLÍTÁSA

4. A közbeszerzésekre vonatkozó általános szabályok

14. § Alapvető eljárásrendi szabályként – kivéve, ha a Kbt. másként rendelkezik –:

a) az uniós értékhatárokat elérő értékű közbeszerzési eljárásoknál a Kbt. Második Rész rendelkezéseit kell alkalmazni;

b) uniós értékhatárok alatti és egyben a nemzeti értékhatárokat elérő közbeszerzési eljárásoknál a Kbt. Harmadik Rész rendelkezéseit kell alkalmazni.

15. § Nemzeti eljárásrendben Kezdeményezőnek két lehetősége van az eljárás lebonyolítására:

a) szabadon kialakított eljárást folytat le a Kbt. 117. §-ában meghatározottak szerint, vagy

b) az uniós beszerzésekre vonatkozó szabályok szerint jár el a Kbt. 113–116. §-ában foglalt eltérésekkel.

16. § (1) Az összeállított közbeszerzési dokumentumok jóváhagyásra való felterjesztéséről a Kezdeményező gondoskodik.

(2) A közbeszerzési dokumentumok tartalmáért az elkészítésben részt vevők – az egyes dokumentumokon aláírásukkal igazolt – közreműködésük arányában, valamint a képviselt szakterület tekintetében felelnek.

17. § A közbeszerzési eljárás során a Kezdeményező feladata a Kbt. 37. §-a és 43. § (1) bekezdés b)–f) pontja szerinti dokumentumok közzététele.

5. Közbeszerzési eljárások előkészítése és megindítása

18. § A közbeszerzéseket Kezdeményező indítja meg és folytatja le. Kezdeményező közvetlenül a beszerzési igény felmerülését követően az előkészítő bizottság összehívásáig javaslattétel céljából bevonhatja különösen a PEF-et, illetve a Peres Képviseleti és Szerződés-előkészítő Főosztályt (a továbbiakban: PKSzF) a beszerzési eljárás előkészítésébe, különösen az egybeszámítási szabályok alkalmazásába, a becsült érték, az alkalmazandó eljárásrend és az eljárás fajtájának meghatározásába, valamint a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó egyéb közbeszerzési szakkérdések rendezésébe.

18/A. §12 (1) Építési beruházás esetén a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás indítását megelőzően a beruházásnak a tervező által három hónapnál régebben készített költségvetését a Kezdeményező a tervezővel egyezteti az aktuális piaci-kereskedelmi árviszonyoknak való megfelelés és a beruházás pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében.

(2) Az építési beruházás tervezésére vonatkozó közbeszerzési kiírásban és a tervezési szerződésben rögzíteni kell, hogy a tervező a tervezési szerződés teljesítésének időpontját követő 24 hónapban a BM indokolt igénye esetén egy alkalommal térítésmentesen felülvizsgálja és – szükség szerinti változtatással – ismételten megállapítja a beruházásnak a tervezési szerződés teljesítésekor általa a BM részére már átadott árazott költségvetését.

19. § Kezdeményező a közbeszerzési eljárásba annak előkészítésétől felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót, Szakértőt vonhat be, ha erre a forrás biztosított. Továbbá felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót von be a Kbt. 27. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóval kötendő szerződéskötésnél Kezdeményező figyelembe veszi az alábbiakat:

a) Ha a BM rendelkezik vonatkozó keretszerződéssel, akkor Kezdeményezőnek lehetősége van ennek keretei között igénybe venni a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó szolgáltatását. Ha a BM nem rendelkezik keretszerződéssel, Kezdeményező intézkedik a szerződés megkötésére vonatkozóan.

b) A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadónak rendelkeznie kell külön jogszabályban meghatározott felelősségbiztosítással. A szerződésben rögzíteni kell, hogy a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó rendelkezésére álló biztosítási összeghatár a biztosítási időszakban esetleg már korábban bekövetkezett biztosítási események következtében nem csökkenhet.

c) A szerződésben rögzíteni kell a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó által e tevékenysége körében esetlegesen okozott károk megtérítésének szabályait, a felelősségi szabályok érvényesítésének módját, valamint a névjegyzéki lajstromszámát.

d) A szerződésben rögzíteni kell, hogy jogorvoslat esetén a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó képviseli a BM-et a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt, valamint ha az eljárás bírósági szakaszba kerül, köteles együttműködni a PKSzF-fel.

20. § A közbeszerzés tárgya szerinti szakmai szakértelmet biztosító BM szervezeti egység a Kezdeményezővel együttműködve a közbeszerzési eljárások megindítása előtt a becsült érték meghatározása céljából – a Kbt. 28. § (2) bekezdése szerinti – külön vizsgálatot végez annak érdekében, hogy az egyes közbeszerzések értékét a piaci viszonyok alapján reálisan tudja megbecsülni, melyet dokumentál.

21. § A becsült érték alapján Kezdeményező elvégzi az egybeszámítási vizsgálatot. Ennek során Kezdeményező figyelembe veszi a tárgyévi közbeszerzési tervet, a BM belső honlapján (Intranet) közzétett közbeszerzési értékhatár alatti, valamint a Kbt. szerinti kivételi körbe tartozó beszerzések tervét (a továbbiakban: beszerzési terv) a 2. melléklet szerint és a PEF-től megkért kötelezettségvállalási nyilvántartási adatokat.

22. § A becsült érték és az egybeszámítási vizsgálat után Kezdeményező meghatározza az alkalmazandó eljárásrendet.

23. § A közbeszerzési eljárás kezdeményezéséhez

a) a PEF vezetője visszaigazolása szükséges arról, hogy az ajánlatkérés időpontjában a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, kivéve ha írásbeli biztosíték van arra, hogy a teljesítés időpontjában rendelkezésre fog állni;

b) – a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzés esetén – a PEF tájékoztatása szükséges, a tájékoztatásnak a 3. melléklet szerinti nyilatkozatot feltétlenül tartalmaznia kell, amelyen a PEF vezetője a tájékoztatás tudomásulvételét aláírásával igazolja.

24. § (1) Kezdeményező

a) a közbeszerzési eljárás előkészítésére, alapdokumentumainak kialakítására, az eljárás lefolytatására előkészítő bizottságot hoz létre. Az előkészítő bizottság megbízására, valamint eljárására a bírálóbizottságra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az előkészítő bizottság összetételére a 27. § (2) bekezdés rendelkezései az irányadóak;

b) az európai uniós forrásból biztosított vagy biztosítani tervezett beszerzések esetén, ha szükséges, kezdeményezi a közbeszerzési eljárásra vonatkozó – e szabályzatot kiegészítő – egyedi felelősségi rend Döntéshozó általi jóváhagyását.

(2) Az előkészítő bizottság eljárási cselekményeit a Kezdeményező koordinálja. Az előkészítő bizottság elnökét a Kezdeményező delegálja.

25. § Kezdeményező felterjesztése alapján a Döntéshozó hagyja jóvá

a) – ha az eljárás alapján szükséges – az ajánlattételre felkérni kívánt gazdasági szereplők személyét;

b) az összeállított közbeszerzési dokumentumok tartalmát;

c) a közbeszerzési eljárás megindítását.

6. Az ajánlatok felbontása

26. § (1) Az ajánlatok felbontását az előkészítő bizottság vagy a bírálóbizottság tagja végzi.

(2) Az ajánlatok felbontásának technikai feltételeiről, így különösen a beléptetésről, a helyszín biztosításáról, a jelenléti ív és a jegyzőkönyvek elkészítéséről, azok megküldéséről Kezdeményező gondoskodik.

7. A bírálóbizottság

27. § (1) Bírálóbizottság létrehozása kötelező a Kbt. 27. § (4) bekezdésében foglaltak szerint.

(2) A bírálóbizottság tagja:

a) a Kezdeményező munkatársa,

b) a PEF közbeszerzési jogi szakértelemmel rendelkező munkatársa,

c) a PKSzF munkatársa,

d) szükség esetén

da) a PEF pénzügyi szakértelemmel rendelkező munkatársa,

db) a Kezdeményező által felkért Szakértő,

dc) a közbeszerzés tárgyában érintett BM szervezeti egység munkatársa,

dd) a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó,

de) a Döntéshozó által kijelölt Megfigyelő.

(3) A bírálóbizottság legalább három tagból álló testület. A bírálóbizottság tagjainak a közbeszerzés tárgya szerinti szakmai, közbeszerzési, jogi és pénzügyi szakértelemmel kell rendelkezniük. Ezen szabály figyelembevétele mellett a Kezdeményező a BM szervezeti egységei részére megkeresést küld, amely alapján a BM szervezeti egységei tagokat delegálnak. A Kezdeményező írásbeli javaslatára a Döntéshozó dönt a bírálóbizottság tagjainak személyéről és számáról.

(4) A bírálóbizottságban biztosítani kell a BM többségét. A bírálóbizottság elnöke kizárólag a BM hivatali egységeinek munkatársa lehet.

(5) A bírálóbizottság elnökét és tagjait a Döntéshozó a Kezdeményező javaslatára írásban bízza meg. A megbízásban rögzíteni kell a bírálóbizottság tagjának nevét, az általa képviselt szakértelmet és a feladatát. Az elnök és a tagok feladataikat legjobb tudásuk szerint és jogviszonyukból eredő kötelezettségük maradéktalan betartásával látják el.

(6) A bírálóbizottság tagja egyben az előkészítő bizottság tagja is lehet.

(7) Az elnök és a tagok megbízásával egyidejűleg őket akadályoztatásuk esetén helyettesítő póttagok is megbízásra kerülhetnek. Az elnök és a tagok akadályoztatásuk esetén azt haladéktalanul bejelentik Kezdeményező felé, Kezdeményező intézkedik a póttag kijelöléséről.

(8) Összeférhetetlenségi ok fennállása esetén a kiesett tag vagy elnök helyére a Kezdeményező javaslatára a Döntéshozó új tagot vagy elnököt bíz meg.

28. § Kezdeményező felhívja a bírálóbizottsági tagként, Döntéshozóként vagy javaslattételre jogosult személyként közreműködők figyelmét az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényben foglaltak szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésére.

29. § A bírálóbizottság határozatképtelen, ha tagjainak száma három alá csökken. Határozatképtelenség fennállásakor a bírálóbizottság elnöke, annak akadályoztatása esetén a Kezdeményező újabb bírálóbizottsági ülést hív össze.

8. A bírálóbizottság munkájára vonatkozó részletes szabályok

30. § (1) A bírálóbizottság ülését – az ülés helyének és időpontjának megjelölésével – a bírálóbizottság elnöke hívja össze.

(2) A bírálóbizottság elnöke és tagjai 1-1 szavazati joggal rendelkeznek. A bírálóbizottság döntéseit egyszerű szavazattöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a bírálóbizottság elnökének szavazata dönt.

31. § (1) A bírálóbizottság munkájáról egy eredeti, aláírásokkal ellátott, a Kbt. 27. § (4) bekezdése szerinti jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek részét képezhetik – ha a bírálóbizottság elnöke vagy a bírálóbizottság tagja ezt kifejezetten kéri – a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai.

(2) Az ajánlatok értékelése során a jegyzőkönyvnek részletes indokolást kell tartalmaznia a döntés megalapozottságát illetően.

(3) A jegyzőkönyv végén a bírálóbizottság – jegyzőkönyvbe foglalt értékelésével – javaslatot tesz a Döntéshozó részére, hogy mely ajánlattevőt javasolja az eljárás nyertesének, akivel javasolja a szerződés megkötését. A bírálóbizottság javaslatot tehet a második helyezett megnevezésére is.

(4) A bírálóbizottság javaslata alapján az ajánlatok érvénytelenségéről, az ajánlattevők kizárásáról, az érvényes ajánlatokról, az eljárás eredményességéről vagy annak eredménytelenségéről, az eljárás nyerteséről a döntést a Döntéshozó hozza meg.

32. § Az eljárás eredményét csak a Döntéshozó döntését követően lehet kihirdetni. Köztes döntés esetén a köztes döntésről szóló tájékoztatást csak a Döntéshozó döntését követően lehet megadni.

9. A szerződés megkötése

33. § (1) Az eredményes közbeszerzési eljárást követően a nyertes ajánlattevővel a szerződés aláírásának előkészítése és lebonyolítása Kezdeményező feladata.

(2) A szerződéskötés során a szerződés tartalmát tekintve különösen a Kbt., a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerződéskötésre vonatkozó rendelkezéseit, valamint a (3) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve kell eljárni.

(3) A BM Igazgatás költségvetése terhére, valamint európai uniós forrásból megvalósuló projektek keretében kötendő szerződés megkötésével kapcsolatos eljárások során a Belügyminisztérium hivatali szervezetei kötelezettségvállalási, utalványozási és ellenjegyzési, valamint érvényesítési rendjéről szóló BM utasítás, a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kötendő szerződés esetén a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló BM rendelet és utasítás alapján kell eljárni.

34. § A szerződés szerinti ellenszolgáltatás kifizetését követő 10 munkanapon belül a PEF adatot szolgáltat a kifizetés időpontjáról, valamint a kifizetett ellenszolgáltatás összegéről a Kezdeményező részére.

10. A közbeszerzési eljárások dokumentálása

35. § A BM közbeszerzéseinek cselekményeit azok előkészítésétől az eljárás alapján kötött szerződés teljesítéséig – ide értve azon szerződéses kötelezettségek teljesítését is, amelyek a közbeszerzési eljárásban az értékelés során figyelembevételre kerültek, valamint minden, a szerződésben foglaltaktól eltérő teljesítést, annak okait és adott esetben a szerződésszegéssel kapcsolatos igények érvényesítését is – dokumentálni kell. A dokumentumok kezelése, az abból történő adatszolgáltatás a BM Iratkezelési Szabályzatában meghatározottak szerint a Kezdeményező feladata.

36. § A közbeszerzési eljárások előkészítésével, lefolytatásával és a szerződés teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától vagy a szerződés teljesítésétől számított öt évig, európai uniós forrásból megvalósuló projektek esetében a támogatási szerződésben meghatározott időpontig kell megőrizni. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak jogerős befejezésétől számított öt évig kell megőrizni. A megőrzés a Kezdeményező feladata.

37. § A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszegéséről a Kbt. 142. § (5) és (6) bekezdése szerinti bejelentést Kezdeményező teljesíti a Közbeszerzési Hatóság felé.

11. A központosított közbeszerzési eljárás szabályai

38. § (1) A KKr. szerinti beszerzéseket a Kezdeményező az Informatikai Főosztály közreműködésével bonyolítja le.

(2) Az NKoH rendelet szerinti beszerzéseket a Kezdeményező a TKFO közreműködésével bonyolítja le.

(3) A Kbell. Korm. rendelet 6. § (5) bekezdés szerinti adatszolgáltatást a határidőt megelőző 5 nappal Kezdeményező megküldi a PEF részére.

12. Minősített beszerzési eljárás

39. § (1) Minősített beszerzési eljárások a Kbt. 9. § (1) bekezdés a) és b) pontja hatálya alá tartozó beszerzések.

(2) A minősített eljárásra – a Kbt. 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzések kivételével – alkalmazni kell a Kbell. Korm. rendelet szabályait.

(3) Ahol e szabályzat rendelkezéseiben közbeszerzési eljárás szerepel, azon a minősített beszerzési eljárások esetében beszerzési eljárást kell érteni.

40. § (1) Ha a beszerzés a Kbt. 9. § (1) bekezdés a) vagy b) pont hatálya alá tartozik, a minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére vonatkozó feltételekről és eljárásról, valamint az ilyen beszerzések megvalósításakor az ajánlatkérő által érvényesítendő követelményekről szóló 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet által meghatározott eljárásrend szerint a Kezdeményező a rendészeti államtitkár útján szerzi be az Országgyűlés illetékes bizottságának engedélyét.

(2) Kezdeményező az (1) bekezdés szerinti engedély megszerzése érdekében készített kérelmet – annak megküldését megelőzően – legalább 3 napos véleményezési határidővel szakmai egyeztetés céljából megküldi a gazdasági helyettes államtitkár és a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár számára.

41. § A minősített beszerzési eljárásokról – a Kbt. 9. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzések kivételével – Kezdeményező adatot szolgáltat a PEF részére minden év szeptember 15. napjáig. Az adatokat a PEF összesíti, és minden év szeptember 30. napjáig megküldi a Közbeszerzési Hatóság részére.

13. A Kbt. hatálya alá nem tartozó beszerzésekre vonatkozó szabályok a minősített beszerzések kivételével

42. § (1) A Kbt. hatálya alá nem tartozó beszerzést, kivéve a minősített beszerzést (ezen alcím tekintetében: beszerzés) a Kezdeményező folytatja le.

(2) A beszerzési eljárás során előkészítő bizottsági tagok, valamint bírálóbizottsági tagok kijelölése nem kötelező.

43. § A beszerzésnél a Kezdeményező árajánlatokat kérhet be. Ebben az esetben a kötelezettségvállalásra jogosult az árajánlatok alapján saját hatáskörében dönthet, hogy mely ajánlattevővel köt szerződést. Kezdeményező az európai uniós forrásból megvalósuló projektek és egyéb támogatási konstrukciók esetén a támogatási konstrukció szerinti vonatkozó jogszabályok, illetve egyéb szabályozók szerint jár el.

44. § A szerződés megkötése során a 33. § (3) bekezdésében foglaltakat figyelembe véve kell eljárni.

45. § (1) A beszerzés tervezéséhez Kezdeményező tárgyév március 15-ig – a BM éves jóváhagyott költségvetésében szereplő, valamint európai uniós forrás esetében a tervezett és a támogatási szerződésben szereplő (pénzügyi fedezettel rendelkező) beszerzésekre vonatkozóan – adatot szolgáltat a PEF részére, mely alapján a beszerzési tervet a PEF készíti el.

(2) A beszerzési terv BM belső honlapján (Intranet) történő közzététel kezdeményezéséről a PEF gondoskodik.

(3) A Kezdeményező a beszerzési terv elkészítése előtt is indíthat beszerzési eljárást, amelyet a beszerzési tervben szintén megfelelően szerepeltetni kell. Ez esetben Kezdeményező – legkésőbb a beszerzési eljárás megindításával egyidejűleg – írásbeli indokolással együtt kezdeményezi a beszerzési terv módosítását az (1) bekezdésben foglalt eljárásrendnek megfelelően.

III. Fejezet

FELELŐSSÉGI REND

46. § A közbeszerzési és beszerzési eljárás jogszerűségéért valamennyi közreműködő az e szabályzatban, a vonatkozó jogszabályokban és közjogi szervezetszabályozó eszközökben, valamint belső dokumentumokban meghatározott hatáskörének és feladatának megfelelően, a közreműködés mértékéig felelős. Így felelős különösen a

a) Döntéshozó: a bírálóbizottság tagjainak, adott esetben a Megfigyelő személyéről és számáról való döntés, valamint a közbeszerzési eljárás során a döntés, adott esetben a köztes döntés meghozataláért.

b) Előkészítő, illetve a bírálóbizottság tagja: az e szabályzatban, valamint az egyedi bizottsági kijelölésben meghatározott feladatai ellátásáért.

c) Informatikai Főosztály vezetője: a Kkr.-ben és az e szabályzatban meghatározott feladataiért.

d) Kezdeményező vezetője: a közbeszerzési tervhez és statisztikai összegzéshez történő adatszolgáltatásért; a becsült érték megállapításáért, a becsült érték szerint a vonatkozó eljárásrend kiválasztásáért, a Kbt.-ben meghatározott adminisztratív, közzétételi, dokumentációs és megőrzési kötelezettség betartásáért, a piacfelmérésért, az előkészítő tevékenység Kbt. szerinti lefolytatásáért, az eljárás megindításáért, lefolytatásáért és a szerződés megkötésének előkészítéséért.

e) Kommunikációs Főosztály vezetője: a PEF kezdeményezése alapján a közbeszerzési terv, a statisztikai összegzés közzétételre való megküldéséért és a beszerzési terv közzétételéért.

f) Kötelezettségvállaló: a BM Igazgatás költségvetése terhére, valamint európai uniós forrásból megvalósuló projektek keretében kötendő szerződés megkötésével kapcsolatos eljárások során a Belügyminisztérium hivatali szervezetei kötelezettségvállalási, utalványozási és ellenjegyzési, valamint érvényesítési rendjéről szóló BM utasítás, fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kötendő szerződés esetén a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló BM rendelet és utasítás szerinti eljárásrend betartásáért, a közbeszerzési értékhatár alatti beszerzés esetén a vonatkozó jogszabályok, útmutatók szerinti lefolytatásáért.

g) PEF vezetője: a közbeszerzési terv és a statisztikai összegzés elkészítéséért, közzétételre történő megküldéséért, a 13. § b) és c) pontjában meghatározott feladatok elvégzéséért.

47. § Az előkészítő és a bírálóbizottság tagja mentesül a felelősség alól, ha a jogsértő döntés ellen szavazott, és írásban indokolással ellátott ellenvéleményt nyilvánított, vagy távollétében született a jogsértő döntés.

IV. Fejezet

A KÖZBESZERZÉSEK ELLENŐRZÉSE

48. § A BM közbeszerzéseinek belső ellenőrzését az éves ellenőrzési terv vagy a miniszter külön utasítása alapján az Ellenőrzési Főosztály végzi.

V. Fejezet

JOGORVOSLAT

49. § (1) Ha az eljárásba felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó

a) bevonásra került, akkor a jogorvoslatra a 19. § d) alpontjában foglaltakat kell alkalmazni;

b) nem kerül bevonásra, akkor a BM-et a jogorvoslat minden szakaszában a PKSzF képviseli.

(2) Jogorvoslat esetén Kezdeményező haladéktalanul intézkedik az eljárás dokumentumainak PKSzF-re történő megküldéséről.

VI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

50. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

51. §13

1. melléklet a 6/2016. (IV. 25.) BM utasításhoz


BELÜGYMINISZTÉRIUM

BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály

 

Szám:

Jóváhagyom:

 

……………………………………

 

közigazgatási államtitkár

Egyetértek:

 

…………………………………

 

gazdasági helyettes államtitkár

 



20…… évi közbeszerzési terve

Sor-
szám

A közbeszerzés tárgya

CPV-kód

Irányadó eljárásrend, tervezett eljárási típus

Közbeszerzés becsült értéke (nettó) Ft-ban

Időbeli ütemezés

A közbeszerzés
forrása

Az eljárás lebonyolí-
tásáért
felelős szervezeti egység

Az eljárás meg-
indításának tervezett időpontja

Szerződés teljesíté-
sének várható időpontja vagy a szerződés időtartama

I.
Árubeszerzés

II.
Építési beruházás

III.
Szolgáltatás- megrendelés

IV.
Építési koncesszió

V.
Szolgáltatási koncesszió

VI. Központosított közbeszerzés


………………………, 20………………………


………………………………………………
főosztályvezető
Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály

2. melléklet a 6/2016. (IV. 25.) BM utasításhoz


BELÜGYMINISZTÉRIUM

BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
Szám:

Közbeszerzési értékhatár alatti, valamint a Kbt. szerinti kivételi körbe tartozó beszerzések terve

A beszerzés tárgya1

A beszerzés
előzetesen
becsült értéke
(nettó) Ft-ban

Időbeli ütemezés

A beszerzés forrása2

Az eljárás
lebonyolításáért felelős szervezeti egység

A beszerzés tervezett időpontja

Szerződés megkötésének várható időpontja

I. Árubeszerzés

II. Építési beruházás

III. Szolgáltatás-
megrendelés

IV. Építési koncesszió

V. Szolgáltatási koncesszió


1 A nettó ötszázezer forintot meghaladó beszerzéseket kell feltüntetni.

2 A beszerzés forrása lehet: 1. Fejezeti kezelésű előirányzat (meg kell nevezni a sort), 2. BM Igazgatás, 3. Európai uniós forrás (a forrást meg kell nevezni).



Budapest, ………………………………


………………………………………………
aláírás

3. melléklet a 6/2016. (IV. 25.) BM utasításhoz


NYILATKOZAT

a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 53. § (6) bekezdése szerinti
feltételes közbeszerzési eljárásban a feltétel bekövetkezése esetén biztosítandó fedezet rendelkezésre állásáról

Alulírott …………………………… (név, beosztás) nyilatkozom, hogy a Belügyminisztérium a ………… azonosító jelű, …………………………… elnevezésű projekt kapcsán támogatásra irányuló igényt nyújtott be/fog benyújtani.*

A Belügyminisztérium mint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti ajánlatkérő közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni ………………………… beszerzése tárgyában, melynek pénzügyi fedezetét – tervezetten nettó …. forintot – az elnyert támogatás terhére/a támogatás módosított …. költségvetési sora terhére* kívánja biztosítani a támogatási szerződés megkötése, támogatói okirat kiadása vagy ezek módosítása esetén.

Budapest, …………………


név**
beosztás


Záradék:

A közbeszerzési eljárás a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzési eljárásban indítható meg, tekintettel arra, hogy a megindítás időpontjában a pénzügyi fedezet nem áll rendelkezésre.


Budapest, 20…………………

………………………………………………
Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
1

Az utasítást a 12/2017. (V. 17.) BM utasítás 73. §-a hatályon kívül helyezte 2017. május 18. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 72. § (2) bekezdését.

2

A 9. § (1) bekezdése a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 9. § (2) bekezdése a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 9. § (3) bekezdése a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 10. § a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 13. § c) pontja a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 13. § d) pontja a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 13. § e) pontja a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

9

A 13. § f) pontja a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

10

A 13. § g) pontja a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

11

A 13. § h) pontját a 17/2016. (VIII. 12.) BM utasítás 3. §-a iktatta be.

12

A 18/A. §-t a 6/2017. (III. 10.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

13

Az 51. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

*

A nem megfelelő rész törlendő.

**

Az európai uniós projektben kötelezettségvállalásra jogosult vezető személy.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére