• Tartalom

35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet

35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet

a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről1

2019.08.31.

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 6., 11. és 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az 1. melléklet tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések felsorolását, amelyek szakmai és vizsgakövetelményeit a 2. melléklet tartalmazza.

(2) A 3. melléklet tartalmazza az egyes szakmacsoportok tekintetében a szakképzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák felsorolását.

(3) A 4. melléklet tartalmazza az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendeletben [a továbbiakban: 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben [a továbbiakban: 1/2006. (II. 17.) OM rendelet], az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet] és az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet] szereplő szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságok megfeleltetését.

2. § A 2. mellékletben kiadásra kerülő egyes szakmai és vizsgakövetelmények 2. Egyéb adatok pontjában feltüntetett szakmai előképzettségen túl az adott szakképesítés tekintetében szakmai előképzettségnek kell tekinteni

a) a korábban kiadott azonos megnevezésű, állam által elismert szakképesítéseket, szakmunkás képesítéseket, technikus képesítéseket, valamint

b) a 2. melléklet 2. pontjában rögzített szakmai előképzettségként nevesített szakképesítéseknek megfelelő munkakör betöltésére képesítő, jogszabály alapján korábban kiadott képesítéseket is.

3. § Ez a rendelet 2016. szeptember 1-jén lép hatályba.

4. § Az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő képzéseket a megkezdésükkor hatályos szakmai és vizsgakövetelményeket megállapító rendelet alapján kell befejezni.

5. §2

1. melléklet a 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelethez3

I. A nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt informatikai és távközlési ágazathoz tartozó szakképesítések felsorolása, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

A

B

C

D

1

Sor-
szám

Szakképesítés azonosító
száma

Szakképesítés/
részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

2

1.

55

523

05

Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus

Elektrotechnika-elektronika

3

2.

54

481

01

CAD-CAM informatikus

Informatika

4

3.

55

523

01

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

Elektrotechnika-elektronika

5

4.

55

523

02

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

Elektrotechnika-elektronika

6

5.

54

481

02

Gazdasági informatikus

Informatika

7

6.

55

523

03

Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus

Elektrotechnika-elektronika

8

7.

51

481

04

Hálózati operációsrendszer-üzemeltető

Informatika

9

8.

51

481

05

Hálózati rendszerüzemeltető

Informatika

10

9.

51

481

06

Hálózati támogatási munkatárs

Informatika

11

10.

54

481

03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

12

11.

55

481

02

Információrendszer-szervező

Informatika

13

12.

54

481

06

Informatikai rendszerüzemeltető

Informatika

14

13.

52

481

02

Irodai informatikus

Informatika

15

14.

54

482

01

IT mentor

Informatika

16

15.

55

213

04

Mobilalkalmazás-fejlesztő

Informatika

17

16.

55

213

05

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

Informatika

18

17.

54

481

05

Műszaki informatikus

Informatika

19

18.

31

481

01

Számítógépes műszaki rajzoló

Informatika

20

19.

34

523

02

Számítógép-szerelő, -karbantartó

Informatika

21

20.

54

213

05

Szoftverfejlesztő

Informatika

22

21.

51

213

09

Szoftverkódoló

Informatika

23

22.

31

523

01

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

Elektrotechnika-elektronika

24

23.

54

523

05

Távközlési technikus

Elektrotechnika-elektronika

25

24.

52

523

01

Távközlési üzemeltető

Elektrotechnika-elektronika

26

25.

55

481

01

Térinformatikus

Informatika

27

26.

55

213

02

Webfejlesztő

Informatika

II. A nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó közlekedési szakképesítések jegyzéke, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

A

B

C

D

1

Sor-
szám

Szakképesítés
azonosító száma

Szakképesítés/
részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

2.

1.

55

525

03

Alternatív gépjárműhajtási technikus

Közlekedés

3.

2.

35

841

01

Autóbuszvezető

Közlekedés

4.

3.

54

525

01

Autóelektronikai műszerész

Közlekedés

5.

4.

54

525

02

Autószerelő

Közlekedés

6.

5.

55

525

01

Autótechnikus

Közlekedés

7.

6.

54

525

03

Avionikus

Közlekedés

8.

7.

32

582

02

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Gépészet

9.

8.

55

525

02

Gázautószerelő

Közlekedés

10.

9.

34

525

02

Gépjármű mechatronikus

Közlekedés

11.

10.

34

841

01

Gépjárműépítési, -szerelési logisztikus

Közlekedés

12.

11.

34

525

01

Gépjárműépítő, szerelő

Közlekedés

13.

12.

32

525

01

Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó

Közlekedés

14.

13.

34

841

03

Hajós szakmunkás

Közlekedés

15.

14.

54

841

01

Hajózási technikus

Közlekedés

16.

15.

52

841

01

Hajózási üzemeltetési vezető

Közlekedés

17.

16.

54

582

02

Hídépítő és -fenntartó technikus

Közlekedés

18.

17.

34

525

03

Járműfényező

Közlekedés

19.

18.

34

525

04

Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó

Közlekedés

20.

19.

34

525

05

Járműkarosszéria készítő, szerelő

Közlekedés

21.

20.

54

841

10

Jegyvizsgáló

Közlekedés

22.

21.

34

525

06

Karosszérialakatos

Közlekedés

23.

22.

34

543

05

Kishajóépítő, -karbantartó

Közlekedés

24.

23.

54

525

09

Kocsivizsgáló

Közlekedés

25.

24.

54

523

03

Közlekedésautomatikai műszerész

Közlekedés

26.

25.

54

841

02

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

Közlekedés

27.

26.

54

841

03

Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

Közlekedés

28.

27.

34

525

07

Motorkerékpár-szerelő

Közlekedés

29.

28.

54

525

10

Repülőgép-szerelő

Közlekedés

30.

29.

35

841

02

Tehergépkocsi-vezető

Közlekedés

31.

30.

34

582

11

Útépítő

Közlekedés

32.

31.

54

582

05

Útépítő és -fenntartó technikus

Közlekedés

33.

32.

32

582

08

Útfenntartó

Közlekedés

34.

33.

52

841

02

Váltókezelő

Közlekedés

35.

34.

54

582

06

Vasútépítő és -fenntartó technikus

Közlekedés

36.

35.

54

841

05

Vasútforgalmi szolgálattevő

Közlekedés

37.

36.

54

841

06

Vasúti árufuvarozási ügyintéző

Közlekedés

38.

37.

54

525

11

Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő

Közlekedés

39.

38.

54

525

12

Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője

Közlekedés

40.

39.

54

525

13

Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője

Közlekedés

41.

40.

52

841

03

Vasúti személypénztáros

Közlekedés

42.

41.

55

525

04

Vasútijármű-technikus és diagnosztikus

Közlekedés

43.

42.

35

525

01

Vízi sportmotor-szerelő

Közlekedés

44.

43.

31

543

04

Fahajó javító

Közlekedés

45.

44.

51

841

01

Képesített hajós

Közlekedés

46.

45.

31

525

01

Kerékpárszerelő

Közlekedés

47.

46.

31

543

07

Kikötői karbantartó

Közlekedés

48.

47.

31

543

08

Műanyaghajó javító

Közlekedés

III. A nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó postai szakképesítések jegyzéke, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek kiadásra

A

B

C

D

1

Sor-
szám

Szakképesítés
azonosító száma

Szakképesítés/
részszakképesítés/
szakképesítés-ráépülés megnevezése

Szakmacsoport megnevezése

2.

1.

54

841

09

Postai üzleti ügyintéző

Kereskedelem-marketing,
üzleti adminisztráció

2. melléklet a 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelethez4

I.

Az 1. sorszámú Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 523 05

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2.    EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 523 05 Távközlési technikus

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető
munkakörök

3.1.2.

3145

Műsorszóró és audiovizuális technikus

Hírközlési hálózat üzemeltető technikus

3.1.3.

Kábeltelevíziós-hálózat üzemeltető

3.1.4.

Beszédátviteli rendszertechnikus

3.1.5.

3146

Telekommunikációs technikus

Távközlési technikus

3.1.6.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Távközlési, átviteltechnikai szervizműszerész

3.1.7.

Távközlésihálózat építő

3.1.8.

Telefonközpont szerelő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus a különböző beszédhálózati rendszerek területén képes összeszerelni, üzembe helyezni, üzemeltetni a berendezéseket, a mindennapi karbantartási feladatokat elvégezni, az üzemviteli tevékenységet ellátni.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- berendezések üzembe helyezésére;
- üzemviteli paraméterek beállítására;
- beszédátviteli rendszerek minősítésére;
- rendszerek menedzselésére;
- a rendszerhez tartozó adminisztratív feladatok ellátására.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

kapcsolódásának módja

3.3.3.

54 523 05

Távközlési technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10841-16

Beszédátviteli rendszerek üzemeltetése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10841-16

Beszédátviteli rendszerek üzemeltetése

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Beszédhálózatok telepítése
A vizsgafeladat ismertetése:

Egy alközpont, mobilkommunikációs-eszköz vagy VoIP rendszer konfigurálása, paramétereinek beállítása, beszédterminálok telepítése, szolgáltatások beállítása. A mérés eredményeiről jegyzőkönyv készítése.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 100 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a vizsgázó, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.4.

Telefon alközpont

6.5.

Beszédterminálok

6.6.

VoIP rendszer

6.7.

Mobil kommunikációs eszközök

6.8.

WLAN

6.9.

Mobil szerver, vagy központ

7. EGYEBEK
-

A 2. sorszámú CAD-CAM informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: CAD-CAM informatikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1300

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1.Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3136

Műszaki rajzoló, szerkesztő

Kivitelező rajzoló

3.1.3.

Műszaki rajzoló

3.1.4.

Számítógépes műszaki rajzoló

3.1.5.

Számítógépes tervrajzoló

3.1.6.

Szerkesztőrajzoló

3.1.7.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket
kezelő technikus

Számítógéphálózat-üzemeltető

3.1.8.

3142

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Adatbázis asszisztens

3.1.9.

PC-támogató

3.1.10.

Rendszeradminisztrátor

3.1.11.

Számítógép programozó asszisztens

3.1.12.

Számítógép ügyeletes

3.1.13.

Számítógépes kisegítő technikus

3.1.14.

Számítógépes műszaki technikus

3.1.15.

Számítógépes rendszerkarbantartó

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A CAD-CAM informatikus terméktervezéssel, gyártással foglalkozó szervezet munkatársa, aki tevékenyen vesz részt korszerű terméktervezési, gyártástervezési folyamatokban, munkájához önállóan használja a korszerű informatikai eszközöket, üzemelteti a rendelkezésre álló hardvereket és szoftvereket.
Feladata alkatrészek, összeállítások CAD szoftverrel történő modellezése, a termékről reprezentatív műszaki dokumentáció készítése.
Feladata az alkatrészek megmunkálásának CAM szoftverrel való tervezése, a szükséges szerszámok kiválasztása, a szerszámpályák generálása. A megmunkálást szimuláción keresztül ellenőrzi, ha szükséges, korrekciót, javítást végez. Az elkészült szerszámpályákat az alkalmazott CNC vezérlőhöz illeszti.
A tervezés eredményeként készült CNC programot szerszámgépre illeszti, elvégzi a felszerszámozást és a szerszámbemérést.
Beállítja a munkadarab előgyártmányához tartozó megmunkálási koordinátarendszerét, szimulálja, és végrehajtja a megmunkálási folyamatot.
Méréssel ellenőrzi az elkészült munkadarabot, ha szükséges korrekciót és javítást végez.
Munkája során ismeri és alkalmazza a szakterületre vonatkozó munka-, baleset- és tűzvédelmi előírásokat.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- alkalmazást (szoftvert) tervezni és fejleszteni;
- alkatrészrajzot, összeállítási rajzot értelmezni;
- az alkalmazott CAD szoftvert üzemeltetni;
- 2D műszaki rajzot készíteni CAD szoftverrel;
- 3D alkatrészmodellt készíteni parametrikus CAD környezetben;
- 3D összeállítást készíteni parametrikus CAD környezetben;
- összeállítási rajzot készíteni CAD szoftverrel;
- az alkalmazott CAM szoftvert üzemeltetni;
- két és háromtengelyes megmunkálást tervezni CAM szoftverrel;
- megmunkálást szimulálni, a szimuláció alapján korrekciót végezni;
- technológiai dokumentációt készíteni;
- a szimuláció alapján az esetleges javításokat elvégezni;
- a CAM szoftverrel posztprocesszált CNC programot megmunkálógépre illeszteni;
- két- és háromtengelyes megmunkáláshoz CNC programot készíteni;
- két- és háromtengelyes CNC szerszámgépet kezelni;
- geometriai mérési feladatokat elvégezni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 481 01

Számítógépes műszaki rajzoló

részszakképesítés

3.3.4.

55 481 01

Térinformatikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

3.3.7.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.8.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.9.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

3.3.10.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

3.3.11.

52 481 02

Irodai informatikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.7.

10818-16

CNC gépkezelés, programozás

4.8.

12000-16

CAM alapok

4.9.

10820-16

CAD alapok

4.10.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

„Megfelelt” minősítésű záródolgozat leadásának határideje a iskolarendszerű képzés esetén az utolsó tanítási napot megelőző 15. nap, felnőttképzés esetén a vizsgára való jelentkezés napja.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

gyakorlati

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli
(online teszt)

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

írásbeli (számítógépes környezetben)

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

szóbeli

5.2.7.

10818 -16

CNC gépkezelés, programozás

gyakorlati

5.2.8.

12000-16

CAM alapok

gyakorlati

5.2.9.

10820-16

CAD alapok

gyakorlati

5.2.10.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A)    A vizsgafeladat megnevezése:

Záródolgozat elkészítése és bemutatása
A vizsgafeladat ismertetése:
Komplett CAD és CAM dokumentáció elkészítése. A kiválasztott minimum öt, maximum tíz alkatrészből álló (szabványos kötőelemeken kívül) szerkezet parametrikus modelljének, alkatrész és összeállítási rajzainak elkészítése. A dolgozatnak tartalmaznia kell: alkatrészmodellek, összeállítás-modell, alkatrészrajzok, összeállítási rajz, robbantott ábra, digitális és nyomtatott formában. Az alkatrészrajzoknak tartalmazniuk kell a mérethálózatot, az alkatrész anyagát, tömegét. Az összeállítási rajznak tartalmaznia kell az alkatrészek tételszámozását, a darabjegyzéket, anyagminőségeket, tömegeket.
Az első részben szereplő alkatrészek közül egy esztergálással és egy marással elkészíthető alkatrész megmunkálásának tervezése CAM szoftver segítségével. A dolgozatnak tartalmaznia kell: a kiválasztott munkadarabok műhelyrajzait, a megmunkálásokat tartalmazó CAM állományokat, a szimuláció végeredményét, a CNC programokat, felfogási tervet, szerszámtervet, műveleti lapokat.

A vizsgafeladat időtartama: 10 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15%

B) A vizsgafeladat megnevezése: CAD szoftver használata

A vizsgafeladat ismertetése:

Kézhez kapott forgásszimmetrikus, vagy síklapokkal határolt alkatrész geometriájának meghatározása kézi mérőeszközök segítségével.

A mérés során szerzett információk alapján CAD szoftver segítségével 2D műhelyrajz készítése.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: CNC program készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

Műhelyrajz alapján előgyártmány meghatározása, CNC program megírása adott vezérlőre, programbevitel, tesztelés (szimulációs környezetben is elvégezhető).

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

D) A vizsgafeladat megnevezése: CNC gépkezelés

Gyártási dokumentáció alapján előgyártmány befogása CNC szerszámgépbe.

Dokumentáció alapján felszerszámozás, szerszámbemérés, szerszámkorrekció beállítása, az alkatrész legyártása.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése:

A számítógépes tervezéshez és gyártáshoz kapcsolódó szakmai ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témaköröket tartalmazza a következők szerint:

A 10 db tétel három részből áll:
- az „A” rész a 10815-16 - Információtechnológiai alapok, 10820-16 - CAD alapok szakmai követelményeit tartalmazza;
- a „B” rész 11997-16- Hálózati ismeretek I., 11625-16 - Programozás és adatbázis-kezelés, 11999-16 - Informatikai szakmai angol nyelv szakmai követelményeit tartalmazza;
- a „C” rész 10818 -16 - CNC gépkezelés, programozás, 12000-16 - CAM alapok, 11498-12 – Foglalkoztatás I., 11499-12 – Foglalkoztatás II., szakmai követelményeit tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység pontban meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A feladat témáját, konkrét tartalmát a beadás előtt két hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell. Ettől eltérni később nem lehet.
A vizsgára bocsátás feltételeként előírt előzetes értékelést a feladatkiadással megbízott szaktanár végzi.

A „megfelelt” minősítés feltételei:
- a legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, amely szintén a feladatkiírásban rögzített,
- a feladat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51%-os szintet.

- a gyakorlati vizsgatevékenység A) és B) vizsgafeladatainak és a szóbeli vizsgatevékenység A) vizsgafeladatának sikeres teljesítése esetén 31 481 01 Számítógépes műszaki rajzoló részszakképesítést szerezhet a vizsgázó.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

A 6.17. – 6.19. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő
12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.2.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.3.

3 db kis- és közepes hálózat kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózat forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.6.

6 db ügyféloperációs-rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.7.

Ethernet és soros kábelek [(Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.8.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.9.

1 db hálózati kábelteszter

6.10.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.11.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.12.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.13.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.14.

1 db nyomtató

6.15.

Két-, illetve háromtengelyes megmunkálásra alkalmas CNC szerszámgép

6.16.

Kézi mérőeszközök (tolómérce, mikrométer, mérőóra, magasságmérő, mérési segédeszközök)

6.17.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.18.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.19.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Integrált fejlesztői környezet
Integrált WEB fejlesztői környezet
Script nyelv
HTML oldalak készítését támogató Kliens számítógépen futó adatbáziskezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz

6.20.

Szoftverek IV.
2D rajzkészítésre alkalmas CAD szoftver
Parametrikus modellezésre alkalmas CAD szoftver
Két-, illetve háromtengelyes megmunkálásra alkalmas CAM szoftver
CNC szimulációs szoftver két-, illetve háromtengelyes megmunkáláshoz

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9) rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

10818-12

CNC gépkezelés, programozás

10818-16

CNC gépkezelés, programozás

10819-12

CAM alapok

12000-16

CAM alapok

10820-12

CAD alapok

10820-16

CAD alapok

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11499-12

Foglalkoztatás II.

11499-12

Foglalkoztatás II.

A 3. sorszámú Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető
technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1.    AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 523 01

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2.    EGYÉB ADATOK

2.1.    A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -
2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -
2.2.    Szakmai előképzettség: 54 523 05 Távközlési technikus

2.3.    Előírt gyakorlat: -

2.4.    Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5.    Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6.    Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7.    Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8.    Szintvizsga: -

2.9.    Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3.    PÁLYATÜKÖR

3.1.    A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3145

Műsorszóró és audiovizuális technikus

Hírközlési hálózat üzemeltető technikus

3.1.3.

Kábeltelevíziós-hálózat üzemeltető

3.1.4.

Átviteltechnikai technikus

3.1.5.

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus

3.1.6.

3146

Telekommunikációs technikus

Távközlési technikus

3.1.7.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Távközlési, átviteltechnikai szervízműszerész

3.1.8.

Távközlésihálózat-építő

3.1.9.

Telefonközpont-szerelő

3.1.10.

Telefonvonal-szerelő

3.1.11.

Telefonvonal-telepítő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

Az Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus az access (hozzáférési) hálózatok specialistája. Munkája során kiépíti az előfizetők felé a különböző rendszereket, elvégzi konfigurálásukat. A telepített berendezéseket kezeli, javítja, karbantartja és ellátja a menedzselési és üzemviteli feladatokat. Kiépíti a magánhálózatokat, biztosítja az illesztését más rendszerekhez.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- berendezések üzembe helyezésére;
- üzemviteli paraméterek beállítására;
- access rendszerek minősítésére;
- hálózatok kiépítésére, paramétereinek beállítására;
- rendszerek menedzselésére;
- rendszerhez tartozó adminisztratív feladatok ellátására.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 523 05

Távközlési technikus

szakképesítés

4.    SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10842-16

Hozzáférési és magánhálózati rendszerek üzemeltetése

5.    VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10842-16

Hozzáférési és magánhálózati rendszerek üzemeltetése

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Access rendszerek üzemeltetése

A vizsgafeladat ismertetése: Egy – a hozzáférési hálózatban alkalmazott – berendezés installálása, szolgáltatások beállítása, üzemi paramétereinek mérése. A berendezés csatlakoztatása a hálózathoz és az átvitel ellenőrzése. A mérés eredményeiről jegyzőkönyvet készít.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 100 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a vizsgázó, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.4.

Hozzáférési hálózati rendszer

6.5.

Local terminal

6.6.

Előfizetői modem

6.7.

Router

6.8.

Switch

6.9.

Perifériák

7. EGYEBEK
-

A 4. sorszámú Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető
technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 523 02

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

1.    EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 523 05 Távközlési technikus

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3145

Műsorszóró és audiovizuális technikus

Hírközlési hálózat üzemeltető technikus

3.1.3.

Kábeltelevíziós-hálózat üzemeltető

3.1.4.

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus

3.1.5.

Átviteltechnikai technikus

3.1.6.

3146

Telekommunikációs technikus

Távközlési technikus

3.1.7.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Távközlési, átviteltechnikai szervizműszerész

3.1.8.

Távközlésihálózat-építő

3.1.7.

Telefonközpont-szerelő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:
Az Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus a műsorszórás rendszereinek specialistája. Munkája során kiépíti az előfizetők felé a különböző rendszereket, elvégzi konfigurálásukat. A telepített berendezéseket kezeli, javítja, karbantartja és ellátja a menedzselési és üzemviteli feladatokat. Kiépíti a műsorszóró hálózatokat, biztosítja az illesztését más rendszerekhez.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- berendezések üzembe helyezésére;
- az üzemviteli paraméterek beállítására;
- műsorszóró rendszerek minősítésére;
- hálózatok kiépítésére, paramétereinek beállítására;
- rendszerek menedzselésére;
- rendszerhez tartozó adminisztratív feladatok ellátására.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 523 05

Távközlési technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10843-16

Műsorközlő rendszerek üzemeltetése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10843-16

Műsorközlő rendszerek üzemeltetése

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Műsorközlő rendszerek üzemeltetése

A vizsgafeladat ismertetése:

Egy műsorközlő hálózatban alkalmazott berendezés installálása, szolgáltatások beállítása, üzemi paramétereinek mérése. A berendezés csatlakoztatása a hálózathoz és az átvitel ellenőrzése. A beltéri egység, modem telepítése. A kábeltelevízió szolgáltatásainak, eszközeinek bemérése. A mérés eredményeiről jegyzőkönyvet készít.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 100 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a vizsgázó, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6.    ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.4.

Kábeltévé rendszer

6.5.

KTV fejállomás

6.6.

Set-Top-Box

6.7.

Előfizetői modem

6.8.

Router

6.9.

CMTS berendezés

6.10.

Jelanalizátor

7. EGYEBEK
-

Az 5. sorszámú Gazdasági informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Gazdasági informatikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 900-1300

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3142

Informatikai és
kommunikációs
rendszerek felhasználóit támogató technikus

Adatbázis asszisztens

3.1.3.

Számítógépprogramozó-asszisztens

3.1.4.

3615

Statisztikai ügyintéző

Általános gazdasági és statisztikai ügyintéző

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A gazdasági informatikus szakképesítéssel rendelkező szakember a gazdasági munkában jelentkező informatikai és gazdasági feladatok szervezésére, megvalósítására alkalmas elméleti ismeretekkel és gyakorlati készségekkel rendelkezik. Általános feladata a gazdasági, statisztikai, tervezési és számviteli információk gyűjtése, a vezetői és a felhasználói igények kielégítésére alkalmas adatbázisban történő tárolása és menedzselése, valamint a gazdasági feladatokat ellátó integrált vállalatirányítási információs rendszerek kezelése. Feladata továbbá, hogy minden tevékenységéhez használja az informatikai eszközöket, azok közül is a lehető leghatékonyabbat választja ki. Felelőssége, hogy figyelemmel kísérje az információtechnológiai újdonságokat, a felhasználói igények és a meglévő gazdasági információs rendszer összhangjának meglétét és szükség szerint tegyen javaslatot a korszerűsítésre, valamint vegyen részt a változást követő fejlesztésekben.
Kis- és középvállalatoknál a gazdasági informatikus elvégzi az általános szoftvertelepítési, üzemeltetési feladatokat is, illetve közreműködik minden gazdasági feladat megoldásának informatikai eszközökkel történő megszervezésében és megoldásában.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- informatikai alap problémákhoz szoftvert választani, a feladatokat megoldani;
- vállalkozni, munkavállalót foglalkoztatni;
- munkát vállalni mind a hazai, mind az Európai Unió munkaerőpiacán;
- vállalkozásban alapvető jogi, ügyviteli, pénzügyi és nyilvántartási feladatokat megoldani;
- megfelelni a hazai munkáltatói piacon;
- munkájában az irodai szoftvercsomagot integráltan alkalmazni;
- különböző típusú hálózaton alkalmazásokat telepíteni és üzemeltetni;
- megtervezni és telepíteni egy otthoni, kisvállalati (SOHO) hálózatot, és csatlakoztatni az internethez;
- adatbázis szolgáltatásokat igénybe venni, adatbázis műveleteket végezni napi problémák kezelésére és webes feladatok megoldására;
- programozási feladatot végezni egyszerű napi problémák kezelésére, webes feladatok megoldására;
- munkahelyén közgazdasági, tervezési, számviteli, pénzügyi, gazdálkodási feladatokat megoldani, továbbá a feladathoz megfelelő informatikai eszközt választani;
- a vállalati rendszerek és alrendszerek megfelelő módszerrel történő elemezésében, új vállalati információs rendszereket tervezésében, tesztelésében, üzemeltetésében részt venni, továbbá egy meglévő rendszert adaptálását elvégzi;
- feladatainak elvégzéséhez a lehető legtöbb esetben célszoftvereket alkalmazni;
- statisztikai és más célból létrehozott adatbázisokból lekérdezéseket tervezni és megvalósítani;
- adatbázisokat elemezni, tervezni és létrehozni valamely konkrét cél érdekében;
- rendszerszervezési projektben dolgozni;
- minden gazdálkodási, ügyviteli, szervezési, adatbázistervezési és -lekérdezési feladatát a legmegfelelőbb informatikai eszköz alkalmazásával megoldani;
- a szakma gyakorlásához szükséges anyanyelvi és angol nyelvi kommunikációra;
- angol nyelvi szakmai szöveget megérteni és fordítani.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 481 02

Információrendszer-szervező

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.7.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.8.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

3.3.9.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.7

12002-16

Gazdasági alapok és projektmenedzsment

4.8.

10822-16

Informatika alkalmazása

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Minimum elégségesre minősített záródolgozat, amelynek a bírálattal együtt rendelkezésre kell állnia

- iskolarendszerű képzés esetén a gyakorlati vizsga megkezdése előtt 30 nappal,
- iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

szóbeli

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

írásbeli (számítógépes környezetben)

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

írásbeli

5.2.7.

12002-16

Gazdasági alapok és projektmenedzsment

szóbeli

5.2.8.

10822-16

Informatika alkalmazása

gyakorlati

5.2.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai
A szakmai bizonyítványba kerülő érdemjegy a vizsgafeladatoknál szereplő arányszám számításával történik.

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység
A komplex gyakorlati vizsga három részből áll az alábbiak szerint:

A) A vizsgafeladat megnevezése: A záródolgozat elkészítése és bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése:

A jelölt záródolgozatként egy vállalat, vállalkozás rendszerének, alrendszerének elemző bemutatását végzi és javaslatot készít annak átszervezésére, vagy valamely konkrét probléma megoldására.

Záródolgozatra vonatkozó előírások:

A záródolgozat tárgya komplex feladat, a szakmai irányultságnak megfelelően.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is.
Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.

A záródolgozatnak a következő fő részegységekből kell állnia:

Bevezetés, a választott téma rövid ismertetése (A választott témakör lehet gazdasági, illetve informatikai).
Szakirodalmi háttér (amennyiben szükséges).
A téma kifejtése. A választott témának megfelelően az adott probléma elemző bemutatása.
Javaslatok megfogalmazása és módszerek ajánlása a rendszer, alrendszer fejlesztésére, a probléma megoldására.
Összefoglalás.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (szakdolgozat bemutatása, írásbeli és szóbeli prezentáció)

A vizsgafeladat aránya: 25 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Informatikai szakmai angol nyelvismeret

A vizsgafeladat ismertetése:

A feladat egy – a képző intézmény által összeállított – szakspecifikus angol szakmai leírás, cikk, műszaki, szervezési dokumentáció fordítása (szövegértési gyakorlat).

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat aránya: 15%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Projekt-feladat megoldása és dokumentálása projektmenedzsment szoftverrel

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy előre definiált és számítógépen rögzített projektterv és feladatspecifikáció alapján további tevékenységeket végez. Feladatai a következők lehetnek: tevékenységek struktúrájának végleges kialakítása a feladatleírás alapján, erőforrások hozzárendelése, költségek, határidők megadása, nyomon követés, tények rögzítése, terv-tény összehasonlítás. Jelentések lekérdezése (cashflow, projektköltség, erőforrások felhasználása, feladatütemezések).

Az esettanulmány valós vállalati problémán alapul. Megoldásában a jelöltnek használnia kell azokat az informatikai eszközöket, amelyeknek az alkalmazását a 10822-16 (Informatika alkalmazása) modulban elsajátított.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat aránya: 25 %

A komplex gyakorlati vizsgafeladat (1/a,b,c) időtartama: 180 perc

A komplex gyakorlati vizsgafeladat (1/a,b,c) értékelési súlyaránya: 65%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 50 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 20 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

A záródolgozatnak a jelölt saját, önálló szellemi termékének kell lenni.
A záródolgozatot a vizsgabizottság ellenőrzi. Az ellenőrzés tárgya, hogy a dolgozat megfelel-e a központilag kiadott tartalmi és formai követelményeknek. A vizsgabizottság a záródolgozatot – a bíráló javaslatát figyelembe véve – értékeli.

A záródolgozat értékelési szempontjai:

-    a megoldott feladat nehézsége és időszerűsége,
-    a témában való tájékozottság, szakirodalmi ismeretek,
-    a dolgozat szakmai minősége,
-    a záródolgozat áttekinthetősége, szaknyelvi, anyanyelvi igényessége,
-    a záródolgozat formai követelményeknek való megfelelése, a képek, táblázatok és mellékletek minősége.

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység „B” vizsgafeladata során a jelölt a feladat kidolgozásakor nem használhat segédeszközt.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.16. – 6.19. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.5.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.6.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.7.

6 db ügyféloperációs-rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1 pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.8.

Ethernet és soros kábelek (Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény)

6.9.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.10.

1 db hálózati kábelteszter

6.11.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.12.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.13.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.14.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.15.

1 db nyomtató

6.16.

Irodatechnikai eszközök

6.16.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.17.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.18.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver
Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Integrált fejlesztői környezet Integrált WEB fejlesztői környezet
Script nyelv
HTML oldalak készítését támogató szoftver Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz

6.19.

Szoftverek IV. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vállalatirányítási rendszer
CASE Eszköz
Projekt szoftver

7. EGYEBEK

A Gazdasági informatikus szakképesítés korábban megjelent szakmai és vizsgakövetelményei:

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnoló-giai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

10821-12

Gazdasági alapok és rendszerszervezés

12002-16

Gazdasági alapok és projektmenedzsment

10822-12

Informatika alkalmazása

10822-16

Informatika alkalmazása

A 6. sorszámú Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus megnevezésű
szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 523 03

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 523 05 Távközlési technikus

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető
munkakörök

3.1.2.

3145

Műsorszóró és audiovizuális technikus

Hírközlési hálózat üzemeltető technikus

3.1.3.

Kábeltelevíziós-hálózat üzemeltető

3.1.4.

Átviteltechnikai technikus

3.1.5.

3146

Telekommunikációs technikus

Távközlési technikus

3.1.6.

7342

Informatikai és telekommunikációs
berendezések műszerésze, javítója

Távközlési, átviteltechnikai szervízműszerész

3.1.7.

Távközlésihálózat-építő

3.1.8.

Telefonközpont-szerelő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus a különböző gerinchálózati rendszerek üzemeltetését végzi. A gerinchálózatok üzemeltetőinek telepített berendezéseket kezeli, javítja, karbantartja és ellátja a menedzselési és az üzemviteli feladatokat

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- a berendezések üzembe helyezésére;
- az üzemviteli paraméterek beállítására;
- a gerinchálózati rendszerek minősítésére a rendszerek menedzselésére;
- a rendszerhez tartozó adminisztratív feladatok ellátására.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 523 05

Távközlési technikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10844-16

Gerinchálózati rendszerek üzemeltetése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10844-16

Gerinchálózati rendszerek üzemeltetése

gyakorlati, szóbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Gerinchálózati rendszerek üzemeltetése

A vizsgafeladat ismertetése: Egy gerinchálózaton alkalmazott menedzselő rendszeren a berendezések üzemi paramétereinek mérése, az összeköttetések létrehozása, a működési paraméterek beállítása. A mérés eredményeiről jegyzőkönyvet készít.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 100 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.
.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a vizsgázó, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.4.

Gerinchálózatban alkalmazott menedzselő berendezés

6.5.

Gerinchálózati berendezés

6.6.

Local terminal

7. EGYEBEK
-

A 7. sorszámú Hálózati operációsrendszer-üzemeltető megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 04

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Hálózati operációsrendszer-üzemeltető

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.3.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Hálózatadminisztrátor (technikus)

Szoftvertelepítő

3.1.4.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető

3.1.5.

3144

Webrendszer- (hálózati) technikus

Hálózati informatikus (Webmester)

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Hálózati operációsrendszer-üzemeltető a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kialakításában és működtetésében.
Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő informatikai hálózati eszközök, szerverek és munkaállomások, továbbá az informatikai alkalmazások összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez.
A Hálózati operációsrendszer-üzemeltető készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

- irodai alkalmazásokat, multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat telepíteni, karbantartani és használni;
- munkaállomások operációs rendszerének telepítésére és karbantartására;
- munkájában alkalmazni az alapvető hálózati fogalmakat és technológiákat;
- hálózati operációs rendszerek telepítésére, üzemeltetésére és karbantartására;
- alapvető internetes szolgáltatások telepítésére és karbantartására;
- kisebb helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni és menedzselni;
- LAN/WAN hálózati eszközök telepítésére, konfigurálására és üzemeltetésére;
- LAN/WAN hálózatok tesztelésére, hibaelhárítására;
- webes kiszolgálói rendszert üzemeltetni;
- vezeték nélküli hálózatot telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni;
- virtualizált kiszolgálói környezetet üzemeltetni;
- felhőszolgáltatásokat telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.4.

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatok konfigurálása I.

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a 11997-16 „Hálózati ismeretek I. modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

A vizsgafeladat ismertetése: a gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg a 12013-16 „Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások” modul témaköreiben, az általa megismert hardver/szoftver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 45 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.11. – 6.13. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.5.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.6.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.7.

6 db ügyféloperációs-rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.8.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.9.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.10.

1 db hálózati kábelteszter

6.11.

1 db nyomtató

6.12.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.13.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.14.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Szerver oldali operációs rendszerek
Virtualizációs platform
Felhőszolgáltatás platformok

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9) rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10827-12

Hálózati operációs rendszerek és szolgáltatások

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

A 8. sorszámú Hálózati rendszerüzemeltető megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 05

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Hálózati rendszerüzemeltető

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.1.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Hálózatadminisztrátor (technikus)

Számítógéphálózat-üzemeltető

3.1.3.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető

Számítógépes hálózati technikus

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Hálózati rendszerüzemeltető a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kialakításában és működtetésében. Koncepcionális kérdésekben feladata elsősorban a döntések előkészítése, míg megvalósításban a koordináló feladatok ellátása. Együttműködik a rendszerszervezőkkel, szoftverfejlesztőkkel.
Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő informatikai hálózati eszközök összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez.
A Hálózati rendszerüzemeltető készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

- munkájában alkalmazni az alapvető hálózati fogalmakat és technológiákat;
- hálózati operációs rendszerek telepítésére, üzemeltetésére és karbantartására;
- kisebb helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni és menedzselni;
- LAN/WAN hálózati eszközök telepítésére, konfigurálására és üzemeltetésére;
- LAN/WAN hálózatok tesztelésére, hibaelhárítására;
- LAN/WAN hálózatok biztonságát biztosítani;
- kisebb otthoni, irodai (SOHO) és közepes méretű hálózatok hálózatfelügyeleti és hálózattervezési feladatait elvégezni;
- informatikai biztonsági eszközöket, tűzfalakat és vírusvédelmi szoftvereket telepíteni és konfigurálni;
- vezeték nélküli hálózatot telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni;
- VoIP rendszereket telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.4.

12003-16

Hálózati ismeretek II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.4.

12003-16

Hálózati ismeretek II.

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése:
Hálózatok konfigurálása I.
A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a „11997-16 Hálózati ismeretek I.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatok konfigurálása II.

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a 12003-16 „Hálózati ismeretek II.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 35 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

A 6.10. – 6.11. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő
12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.2.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.3.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internet-kapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.6.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.7.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.8.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.9.

1 db hálózati kábelteszter

6.10.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.11.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10828-12

Vállalati hálózatok üzemeltetése és felügyelete

12003-16

Hálózati ismeretek II.

A 9. sorszámú Hálózati támogatási munkatárs megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 06

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Hálózati támogatási munkatárs

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 200-300

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Számítógéphálózat-üzemeltető

3.1.3.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Informatikai hálózattelepítő- és
üzemeltető

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Hálózati támogatási munkatárs a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kialakításában és működtetésében. Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő informatikai hálózati eszközök összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez.
A Hálózati támogatási munkatárs készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- irodai alkalmazásokat, multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat telepíteni, karbantartani és használni;
- munkájában alkalmazni az alapvető hálózati fogalmakat és technológiákat;
- kisebb helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni és menedzselni;
- LAN/WAN hálózati eszközök telepítésére, konfigurálására és üzemeltetésére;
- LAN/WAN hálózatok tesztelésére, hibaelhárítására;
- LAN/WAN hálózatok biztonságát biztosítani;
- vezeték nélküli hálózatot telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

szakképesítés

3.3.4.

52 481 02

Irodai informatikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

A szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatok konfigurálása
A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység:

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

A 6.10. és a– 6.11. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő
12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.2.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.3.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.6.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.7.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.8.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.9.

1 db hálózati kábelteszter

6.10.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.11.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

A 10. sorszámú Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető megnevezésű
szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 03

1.2. Szakképesítés megnevezése: Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:-

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Hálózatoperátor

3.1.3.

Számítógép-telepítő

3.1.4.

Számítógéphálózat üzemeltető

3.1.5.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Informatikai hálózattelepítő és üzemeltető

3.1.6.

Számítógépes hálózati technikus

3.1.7.

3145

Műsorszóró és audiovizuális
technikus

Hírközlési hálózat üzemeltető technikus

3.1.8.

Kábeltelevíziós-hálózat üzemeltető

3.1.9.

7342

Informatikai és telekommunikációs
berendezések műszerésze, javítója

Távközlési hálózat építő

3.1.10.

Telefonvonal-szerelő

3.1.11.

Telefonvonal-telepítő

3.1.12.

Informatikai hálózatirendszer-telepítő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető feladata a fizikai hálózatok kiépítése. Ebbe a körbe tartozik az összeköttetések kiépítése, a kábelek behúzása, a kötések és a végpontok szerelése. A hálózat hibáit képes detektálni, a hibahelyet megkeresni, és a hibákat kijavítani. A kiépített hálózathoz csatlakoztatja a végberendezéseket, melyeket üzembe is helyez, az igényeknek megfelelően installál.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- informatikai hálózatokat építeni;
- LAN hálózatokat konfigurálni;
- hagyományos távközlési hálózatokat szerelni;
- optikai hálózatokat építeni és szerelni;
- kábelrendezőket telepíteni és konfigurálni;
- hálózatokat minősíteni;
- hibahelyet detektálni;
- kábelhibákat javítani;
- távközlési végberendezéseket, modemeket installálni;
- informatikai eszközöket installálni;
- biztonsági rendszereket beállítani;
- útvonalkonfigurálást, címzések beállítását végezni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

31 523 01

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

részszakképesítés

3.3.4

54 523 05

Távközlési technikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11626-16

Távközléselektronikai alaptevékenység

4.5.

12005-16

Munkaszervezés és projektmenedzsment

4.6.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.7.

12089-16

Infokommunikációs hálózatépítés

4.8.

10825-16

Hálózatszerelés és mérés

4.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

gyakorlati

5.2.4.

11626-16

Távközléselektronikai alaptevékenység

írásbeli, gyakorlati

5.2.5.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.6.

12089-16

Infokommunikációs hálózatépítés

szóbeli, gyakorlati

5.2.7.

10825-16

Hálózatszerelés és mérés

gyakorlati

5.2.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatszerelés és mérés

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgázó végrehajt egy rézalapú vagy optikai kábelkötést, vagy csatlakozó szerelést, majd méréssel meghatározza az átviteli rendszer működési és átviteli paramétereit az általa ismert mérőműszerek segítségével. A mérés eredményeiről jegyzőkönyvet készít. A konkrét feladatokat a vizsgabizottság elnöke előzetesen jóváhagyja. A feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Infokommunikációs hálózat kiépítése és installálása

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgázó infokommunikációs eszközöket köt be a hálózatba és a feladat típusának megfelelően beállítja az eszközöket. Ez a vizsgarész tartalmazza az összeköttetések kiépítését, a berendezések, eszközök illesztését, címzését, esetleges méréseket. A vezeték nélküli hálózatok témakörén kívül a feladat valós eszközökön vagy szimulációs eszközzel is megoldható. A konkrét feladatokat a vizsgabizottság elnöke előzetesen jóváhagyja. A feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek és távközlés-elektronikai alaptevékenység
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgázó a központilag kiadott feladatsoron „Hálózatok I.”témakörből álló tesztsort old meg. A „Távközlés-elektronikai alaptevékenység” témakörből elektrotechnikai, távközlés elektronikai alapszámítási feladatokat old meg. A feladat kidolgozása közben a vizsgázó csak számológépet használhat, más segédeszközt nem.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 10824-16 „Infokommunikációs hálózatépítés” modul összes témakörét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szoftver

6.4.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.5.

Elektronikai alapáramkörök

6.6.

Multiméter

6.7.

Oszcilloszkóp

6.8.

Jelgenerátor

6.9.

Tápegység

6.10.

Kábelszerelő szerszámok

6.11.

Hálózatanalizátor

6.12.

Szálhegesztő

6.13.

Jelszintmérő

6.14.

OTDR

6.15.

VoIP eszközök

6.16.

Router

6.17

Switch

6.18

Access point

7. EGYEBEK

A „Távközlési és informatikai hálózatszerelő” részszakképesítés megszerzéséhez az 5.3.1. pontban előírt gyakorlati vizsgát kell sikeresen teljesíteni.

A 11. sorszámú Információrendszer-szervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés
szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 55 481 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Információrendszer-szervező

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 481 02 Gazdasági informatikus; 54 213 05 Szoftverfejlesztő

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

2141

Rendszerelemző (informatikai)

Folyamatszervező informatikus

Információrendszer-elemző és -tervező

Informatikai elemző

Rendszeranalitikus (informatikai)

Rendszerszervező (informatikai)

3.1.3.

2151

Adatbázis-tervező
és- üzemeltető

Adatbázis-fejlesztő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Információrendszer-szervező a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) adatbázis kezelés, rendszerfejlesztés ismeretei birtokában részt vesz a munkahely informatikai rendszerének fejlesztésében. Koncepcionális kérdésekben feladata elsősorban a döntések előkészítése, míg megvalósításban a koordináló feladatok ellátása. Feladata a vállalatnál számítógéppel támogatott információs rendszer megtervezése (új fejlesztésként vagy programcsomag adaptálásával), illetve működő rendszer korszerűsítése, javítása.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- projekteteket menedzselni, e munkához informatikai célszoftvert alkalmazni;
- egy projektcsapat tagjaként vagy irányítójaként informatikai fejlesztési projektmunkában dolgozni;
- alkalmazni a tanult rendszerfejlesztési módszertant a fejlesztés teljes életciklusában, vagy az egyes feladatok megoldásához;
- használni a tanult CASE eszközt az elemzésben és tervezésben;
- a folyamatok áttekintésére, komplex elemzésére, összefüggések feltárására;
- a felmerülő informatikát és gazdasági rendszert érintő problémákra megoldási javaslatot tervezni, értékelni;
- komplex rendszertervet készíteni korszerű módszerek és eszközök segítségével;
- adatmodellezésre;
- rendszerkörnyezet meghatározására, információs rendszerek telepítésére és üzemeltetésére;
- felhasználói igényt specifikálni, ennek alapján információs rendszert kiválasztani, adaptálni;
- alkalmazni a tesztelési módszereket;
- az üzemeltetési környezet kialakításában közreműködni, vagy önállóan meghatározni azt;
- elkészíteni a különböző dokumentációkat;
- javaslatot megfogalmazni a szoftver ergonómiai elvárásokra, igényekre vonatkozóan.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.4.

54 481 02

Gazdasági informatikus

szakképesítés

3.3.5.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

12006-16

Informatikai rendszerek fejlesztése

4.4.

12007-16

Esettanulmány rendszerfejlesztésre

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Minimum elégségesre minősített záródolgozat, melynek a bírálattal együtt rendelkezésre kell állnia:

- iskolarendszerű képzés esetén a gyakorlati vizsga megkezdése előtt 30 nappal,
- iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

12006-16

Informatikai rendszerek fejlesztése

gyakorlati

5.2.4.

12007-16

Esettanulmány rendszerfejlesztésre

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

A szakmai bizonyítványba kerülő érdemjegy a vizsgafeladatoknál szereplő arányszám számításával történik.

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A komplex gyakorlati vizsga két részből áll az alábbiak szerint:

A) A vizsgafeladat megnevezése: A záródolgozat elkészítése és bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése:

A jelölt záródolgozatként egy vállalat, vállalkozás rendszerének, alrendszerének elemző bemutatását végzi és javaslatot készít annak átszervezésére, vagy valamely konkrét probléma megoldására.

Záródolgozatra vonatkozó előírások:

A záródolgozat tárgya komplex feladat, a szakmai irányultságnak megfelelően.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is.
Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.

A záródolgozatnak a következő fő részegységekből kell állnia:

Bevezetés, a választott téma rövid ismertetése (A választott témakör: egy információrendszer, -alrendszer elemzési, tervezési, tesztelési dokumentációja a tanult módszertant alkalmazva, vagy egy vásárolt rendszer komplex bemutatása elemzési munka, igényspecifikáció, adaptáció és rendszerkörnyezet bemutatása).
Szakirodalmi háttér (amennyiben szükséges).
A téma kifejtése. A választott témának megfelelően az adott probléma elemző bemutatása.
Javaslatok megfogalmazása és módszerek ajánlása a rendszer, alrendszer fejlesztésére, a probléma megoldására.
Összefoglalás.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (szakdolgozat bemutatása, írásbeli és szóbeli prezentáció)

A vizsgafeladat aránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Adatbázis tervezése, létrehozása és lekérdezése

A vizsgafeladat ismertetése:

A feladat konkrét vállalati probléma megoldása informatikai eszközökkel (meglévő adatbázisból eseti lekérdezés, adatbázis tervezés, létrehozás konkrét kimeneti cél megvalósítása érdekében). A gyakorlati vizsgán a jelölt egy vállalati információs rendszer, alrendszer adatbázis tervét modellezi. Az elkészített terve alapján az adatbázist létrehozza.
A jelöltnek, az adatbázis tervtől független, előre elkészített, meglévő adatbázisból valós SQL lekérdezéseket kell végeznie, konkrét output biztosítása céljából.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat aránya: 40 %

A komplex gyakorlati vizsgafeladat (1/a,b) időtartama: 150 perc

A komplex gyakorlati vizsgafeladat (1/a,b) értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 50 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 20 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.
A záródolgozatnak a jelölt saját, önálló szellemi termékének kell lennie.

A záródolgozatot a vizsgabizottság ellenőrzi. Az ellenőrzés tárgya, hogy a dolgozat megfelel-e a központilag kiadott tartalmi és formai követelményeknek. A vizsgabizottság a záródolgozatot – a bíráló javaslatát figyelembe véve – értékeli.

A záródolgozat értékelési szempontjai:

- a megoldott feladat nehézsége és időszerűsége;
- a témában való tájékozottság, szakirodalmi ismeretek;
- a dolgozat szakmai minősége;
- a záródolgozat áttekinthetősége, szaknyelvi, anyanyelvi igényessége;
- a záródolgozat formai követelményeknek való megfelelése, a képek, táblázatok és mellékletek minősége.

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység „B” vizsgafeladata során a jelölt a feladat kidolgozásakor nem használhat segédeszközt.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.4. – 6.5. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

Irodatechnikai eszközök

6.5.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag

6.6.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vállalatirányítási rendszer
CASE Eszköz
Projekt szoftver

7. EGYEBEK
-

A 12. sorszámú Informatikai rendszerüzemeltető megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 06

1.2. Szakképesítés megnevezése: Informatikai rendszerüzemeltető

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Hálózatadminisztrátor (technikus)

Számítógép-telepítő

Számítógéphálózat-üzemeltető

Szoftvertelepítő

3.1.3.

3142

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Helpdesk operátor

Rendszeradminisztrátor

Számítógépes
rendszerkarbantartó

3.1.4.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető

Számítástechnikai rendszerüzemeltető

Számítógépes hálózati technikus

3144

Webrendszer- (hálózati) technikus

Hálózati informatikus (Webmester)

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Informatikai rendszerüzemeltető a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kialakításában és működtetésében. Koncepcionális kérdésekben feladata elsősorban a döntések előkészítése, míg megvalósításban a koordináló feladatok ellátása. Együttműködik a rendszerszervezőkkel, szoftverfejlesztőkkel.
Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő, illetve felhőszolgáltatásként igénybe vett informatikai hálózati eszközök, szerverek és munkaállomások, alkalmazások összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása, a felhőszolgáltatásokhoz kapcsolódás biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez.
Az Informatikai rendszerüzemeltető készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- irodai alkalmazásokat, multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat telepíteni, karbantartani és használni;
- számítógépek és perifériáik hardveres szerelési, karbantartási és javítási munkáinak elvégzésére;
- munkaállomások operációs rendszerének telepítésére és karbantartására;
- munkájában alkalmazni az alapvető hálózati fogalmakat és technológiákat;
- hálózati operációs rendszerek telepítésére, üzemeltetésére és karbantartására;
- alapvető Internetes szolgáltatások telepítésére és karbantartására;
- kisebb helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni és menedzselni;
- LAN/WAN hálózati eszközök telepítésére, konfigurálására és üzemeltetésére;
- LAN/WAN hálózatok tesztelésére, hibaelhárítására;
- LAN/WAN hálózatok biztonságát biztosítani;
- kisebb otthoni, irodai (SOHO) és közepes méretű hálózatok hálózatfelügyeleti és hálózattervezési feladatait elvégezni;
- informatikai biztonsági eszközöket, tűzfalakat és vírusvédelmi szoftvereket telepíteni és konfigurálni;
- munkavállalással, vállalkozással kapcsolatos ismereteit hasznosítani, beruházást előkészíteni, végrehajtani;
- kisebb projekteteket menedzselni;
- adatbázisokat kezelni, adatbázis szolgáltatásokat igénybe venni és adatbázis műveleteket végezni;
- programozási alapismeretek birtokában, alkalmazói, illetve webes feladatokat megoldani;
- webes kiszolgálói rendszert üzemeltetni;
- vezeték nélküli hálózatot telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni;
- VoIP rendszereket telepíteni, konfigurálni és üzemeltetni;
- virtualizált kiszolgálói környezetet üzemeltetni;
- felhőszolgáltatásokat tervezni, megrendelni, konfigurálni és üzemeltetni;
- biztosítani a helyi hálózatról a felhőszolgáltatásokhoz kapcsolódás lehetőségét.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 481 04

Hálózati operációsrendszer-üzemeltető

részszakképesítés

3.3.4.

51 481 05

Hálózati rendszerüzemeltető

részszakképesítés

3.3.5.

51 481 06

Hálózati támogatási munkatárs

részszakképesítés

3.3.6.

52 481 02

Irodai informatikus

szakképesítés

3.3.7.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.8.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.9.

54 481 03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

azonos ágazat

3.3.10.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.11.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

3.3.12.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

3.3.13.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

azonosító száma

megnevezése

4.1.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.2.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.3.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.4.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.5.

12003-16

Hálózati ismeretek II.

4.6.

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

4.7.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

szóbeli

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

írásbeli (számítógépes környezetben)

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

szóbeli

5.2.7.

12003-16

Hálózati ismeretek II.

gyakorlati

5.2.8.

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

gyakorlati

5.2.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatok konfigurálása I.
A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózatok konfigurálása II.

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön a 12003-16 „Hálózati ismeretek II.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz vagy az általa megismert hardver eszközök felhasználásával.
A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg a 12013-16 „Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások” modul témaköreiben, az általa megismert hardver, szoftver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

D) A vizsgafeladat megnevezése: Komplex hálózati szolgáltatási környezet kiépítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg az A), B), C) vizsgafeladatok megoldásainak felhasználásával, kiépít egy komplex hálózati szolgáltatási környezetet, teszteli a működését, és a teszteredményeket dokumentálja.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 5%

A gyakorlati vizsgatevékenység összes időtartama: 420 perc

A gyakorlati vizsgatevékenység értékelési súlyaránya: 65%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek

A vizsgafeladat ismertetése: Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 5 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli vizsgán a jelölt egy programozási és adatbázis-kezelési feladatot old meg számítógépes környezetben a 11625-16 számú „Programozás és adatbázis-kezelés” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert szoftver eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A) A vizsgafeladat megnevezése: Információtechnológiai alapok

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 10815-16 „Információtechnológiai alapok” modul összes témakörét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Informatikai szakmai angol nyelvismeret

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései az az 11999-16 „Informatikai szakmai angol nyelv” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 20 perc (felkészülési idő 10 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A gyakorlati vizsgatevékenység A) vizsgafeladatának és az írásbeli vizsgatevékenység A) vizsgafeladatának sikeres teljesítése esetén 51 481 06 Hálózati támogatási munkatárs részszakképesítést szerezhet a vizsgázó.
A gyakorlati vizsgatevékenység A) és B) vizsgafeladatának, továbbá az írásbeli vizsgatevékenység A) vizsgafeladatának sikeres teljesítése esetén 51 481 05 Hálózati rendszerüzemeltető részszakképesítést szerezhet a vizsgázó.
A gyakorlati vizsgatevékenység A) és C) vizsgafeladatának, továbbá az írásbeli vizsgatevékenység A) vizsgafeladatának sikeres teljesítése esetén 51 481 04 Hálózati operációsrendszer-üzemeltető részszakképesítést szerezhet a vizsgázó.

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység A, B, C és D pontja során a jelölt a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

A 6.15. – 6.18. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.2.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.3.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.6.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.7.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.8.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.9.

1 db hálózati kábelteszter

6.10.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.11.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.12.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.13.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.14.

1 db nyomtató

6.15.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.16.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 10817-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.17.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver
Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Integrált fejlesztői környezet Integrált WEB fejlesztői környezet
Script nyelv
HTML oldalak készítését támogató szoftver Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz (pl. dbForge, SQLyog, MySQL Workbench, phpMyAdmin)

6.18.

Szoftverek IV. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Szerver oldali operációs rendszerek
Virtualizációs platform
Felhőszolgáltatás platformok

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

10817-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

10828-12

Vállalati hálózatok üzemeltetése és felügyelete

10828-16

Hálózati ismeretek II.

10827-12

Hálózati operációs rendszerek és szolgáltatások

12013-16

Hálózati operációs rendszerek és felhőszolgáltatások

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11499-12

Foglalkoztatás II.

11499-12

Foglalkoztatás II.

A 13. sorszámú Irodai informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 481 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Irodai informatikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma:

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1200

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Számítógép-telepítő

Szoftvertelepítő

3.1.3.

3142

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Helpdesk operátor

Számítógépes
rendszerkarbantartó

3.1.4.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Számítástechnikai rendszerüzemeltető

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az Irodai informatikus a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kiépítésében, összeszerelésében és működtetésében. Feladata a koncepcionális szinten létrehozott hálózat fizikai kiépítése, az egyszerűbb konfigurációs feladatok elvégzése.
Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő munkaállomások, hozzájuk kapcsolódó perifériák, továbbá az informatikai alkalmazások összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása.

Az „Irodai informatikus” készségei megfelelnek az ágazati belépő iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- irodai alkalmazásokat, multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat telepíteni, karbantartani és használni;
- számítógépek és perifériáik hardveres szerelési, karbantartási és javítási munkáinak elvégzésére;
- munkaállomások operációs rendszerének telepítésére és karbantartására;
- alapszintű felhőszolgáltatások megrendelésére és használatára;
- munkájában alkalmazni az alapvető hálózati fogalmakat és technológiákat;
- kisebb helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni és menedzselni;
- LAN/WAN hálózati eszközök telepítésére, konfigurálására és üzemeltetésére;
- adatbázisokat kezelni, adatbázis szolgáltatásokat igénybe venni és adatbázis műveleteket végezni;
- programozási alapismeretek birtokában, alkalmazói, illetve webes feladatokat megoldani;
- irodai szoftverekkel végzett feladatok szakmai támogatását ellátni;
- irodai szoftverekkel rendszeresen végrehajtandó feladatokat automatizálni, hatékonyságot növelni;
- nyílt forráskódú rendszerek használatában segítséget nyújtani.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 481 06

Hálózati támogatási munkatárs

részszakképesítés

3.3.4.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.7.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.8.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

3.3.9.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

3.3.10.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.6.

12010-16

Nyílt forráskódú rendszerek kezelése

4.7.

12008-16

Irodai szoftverek haladó szintű használata

4.8.

12009-16

Informatikai szakmai orientáció

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

szóbeli

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

írásbeli (számítógépes környezetben)

5.2.6.

12010-16

Nyílt forráskódú rendszerek kezelése

gyakorlati

5.2.7.

12008-16

Irodai szoftverek haladó szintű használata

gyakorlati

5.2.8.

12009-16

Informatikai szakmai orientáció

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Központi interaktív (számítógépes) vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Hálózati ismeretek I.

A vizsgafeladat ismertetése:

Az interaktív (számítógépes) vizsgán a jelölt egy hálózati feladatot old meg szimulált környezetben a 11997-16 „Hálózati ismeretek I.” modul témaköreiben, az általa megismert szimulációs eszköz eszközök felhasználásával. A feladat megoldásához kapcsolódó tesztet tölt ki. Értékelésre a tesztre adott válaszai kerülnek.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 27%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

Az interaktív (számítógépes) vizsgán a jelölt egy feladatot old meg a 11625-16 Programozás és adatbázis-kezelés modul témakörben, a központilag meghatározott fejlesztői környezetben.

A vizsgafeladat időtartama: 60 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 27%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Linux alapismeretek

A vizsgafeladat ismertetése:

Az interaktív (számítógépes) vizsgán a jelölt Linux rendszerüzemeltetési feladatokat old meg a 12010-16 „Nyílt forráskódú rendszerek kezelése” modul témaköreiben, Linux virtuális rendszert felhasználva. A feladat megoldásához kapcsolódó tesztet tölt ki. Értékelésre a tesztre adott válaszai kerülnek.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 13 %

D) A vizsgafeladat megnevezése: Szöveg és táblázatkezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

Az interaktív (számítógépes) vizsgán a jelölt egy szövegszerkesztési és táblázatkezelési feladatot old meg a 12008-16 „Irodai szoftverek haladó szintű használata” modul témaköreiben, az általa megismert irodai szoftver felhasználásával. A feladat állhat egy komplex szövegszerkesztési és táblázatkezelési ismereteket is számon kérő feladatból, vagy külön egy szövegszerkesztési és egy táblázatkezelési részfeladatból.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 13 %

5.3.2. Szóbeli vizsgatevékenység

Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre. A tétel mindig két részből áll. A felkészülési idő alatt mindkettőre fel kell készülni, a válaszadási idő alatt mindkettő részt ki kell fejteni.

A) A vizsgafeladat megnevezése: Információtechnológiai alapok

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 10815-16 „Információtechnológiai alapok” modul összes témakörét tartalmazzák. A felkészülési idő alatt gyakorlati tevékenység elvégzését is tartalmazhatja.

A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

B) A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 11625-16 Programozás és adatbázis-kezelés modul elméleti témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20%

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.1.

A 6.15. – 6.17. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.2.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.3.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.6.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.7.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.8.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.9.

1 db hálózati kábelteszter

6.10.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.11.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.12.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.13.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.14.

1 db nyomtató

6.15.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.16.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 10817-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.17.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver
Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Integrált fejlesztői környezet Integrált WEB fejlesztői környezet
Script nyelv
HTML oldalak készítését támogató szoftver Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz )

7. EGYEBEK

7.1. Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-
kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-
kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

7.2. Mentesül az 5.3.1. Központi interaktív (számítógépes) vizsgatevékenység A) vizsgafeladatában, valamint B) vizsgafeladatában foglaltak, továbbá a szóbeli vizsgatevékenység A) vizsgafeladatában, valamint B) vizsgafeladatában foglaltak teljesítése alól az a vizsgázó, aki az Informatika ismeretek vagy az Informatikai ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyat sikeresen teljesítette. Ebben az esetben az előzőekben meghatározott vizsgafeladat eredményét – a vizsgatárgy érdemjegyétől függetlenül – jelesnek (5) kell tekinteni.

A 14. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 482 01

1.2. Szakképesítés megnevezése: IT mentor

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR
3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

3142

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Helpdesk operátor

3.1.3.

PC-támogató

3.1.4.

Rendszeradminisztrátor

3.1.5.

Számítógépes kisegítő technikus

3.1.6.

Számítógépes rendszerkarbantartó

3.1.7.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Hálózatoperátor

3.1.8.

Hardware üzemeltető

3.1.9.

Nagysebességű számítógépes nyomtató kezelője

3.1.10.

Online terminálkezelő

3.1.11.

Számítástechnikai operátor

3.1.12.

Számítógép kezelő, operátor

3.1.13.

Számítógép-telepítő

3.1.14.

Számítógépes periféria-berendezés kezelője

3.1.15.

2495

Informatikatanár
(iskolarendszeren kívül)

nincs

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Az IT Mentor képes az e-Magyarország pontok működtetésére, a szűkebb közösség IT oktatására, melynek célja a digitálisan írástudatlanok felzárkóztatása. Képzi az állampolgárokat az e-Közszolgáltatások használatára, segíti őket közügyeik digitális úton történő intézésében.
Alkalmazza a célcsoport élethelyzeteinek megoldását kínáló hálózati szolgáltatásokat. Elősegíti a célcsoport helyzetének javítását az információs társadalomban, a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Közreműködik a közösségi oktatásfejlesztési és képzési programok kidolgozásában és menedzselésében. Népszerűsíti a helyi információs társadalom fejlesztését. Kialakítja a közösségi hozzáférés szervezeti kereteit. Megszervezi az élethosszig tartó tanulás helyi feltételeit. Segíti a távtanulókat a távoktatási szolgáltatások használatában. Részt vesz a távközlési beruházásokban, a berendezések installálásában, a hálózat kiépítésében. Üzemelteti a rendszerben lévő eszközöket és berendezéseket, hibát kezel, javít. Képes kapcsolatot teremteni az adatátviteli rendszerek, a hang- és beszédátviteli rendszerek, valamint a műsorszórás területei között. Kezeli egyaránt a vezetékes és a vezeték nélküli hálózati megoldásokat.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- informatikai alkalmazásokat használni, telepíteni,
- adatátviteli eszközöket üzemeltetni,
- adatbázisokat kezelni,
- távközlési berendezések kezelésére,
- hibadetektálásra és javításra,
- üzemviteli és gazdasági feladatokat ellátására,
- a távközlési marketing feladatok ellátására,
- az e-Közszolgáltatások használatának oktatására,
- tanfolyamok szervezésére,
- oktatási feladatok ellátására,
- nyomtatványkitöltő programokat használatára,
- az Ügyfélkapu és MoHu használatára,
- a speciális célcsoportok szükségleteinek és kielégítésük módjának az elemzésére és értékelésére,
- a szakterület jogi eszközeinek a speciális élethelyzetek kezelésében történő alkalmazására,
- a szakterület-specifikus megoldások, módszerek alkalmazására az egyedi élethelyzetek megoldásában.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.4.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

3.3.7.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

3.3.8.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.5.

11625-16

Programozás és adatbázis kezelés

4.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.7.

10829-16

Közösségi IT mentor feladatai

4.8.

10830-16

Közösségi informatikai szolgáltató feladatai

4.9.

10831-16

e-Közszolgáltatások alkalmazása, az e-ügysegédi feladatok ellátása

4.10.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

gyakorlati

5.2.4.

10817-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis kezelés

gyakorlati

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

írásbeli, szóbeli

5.2.7.

10829-16

Közösségi IT mentor feladatai

írásbeli, szóbeli

5.2.8.

10830-16

Közösségi informatikai szolgáltató feladatai

írásbeli, szóbeli

5.2.9.

10831-16

e-Közszolgáltatások alkalmazása, az e-ügysegédi feladatok ellátása

gyakorlati, szóbeli

5.2.10.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.11.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: e-Közszolgáltatások alkalmazása, mentorálás

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt az e-Közszolgáltatások témakörébe tartozó feladatot old meg szimulált környezetben vagy valós eszközökön. A konkrét feladatokat a vizsga elnöke előzetesen jóváhagyja. A feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Közösségi informatikai szolgáltató, mentor

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott „Közösségi IT mentor” és „Közösségi informatikai szolgáltató” modulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák. A feladat kidolgozása közben a vizsgázó csak számológépet használhat, más segédeszközt nem.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: e-Közszolgáltatások alkalmazása, mentorálás

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgatevékenység során megoldott feladatot mutatja be a vizsgabizottságnak oly módon, mintha a mentoráltnak magyarázná el a megoldás menetét.

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

Számítógép

6.3.

Szoftver (irodai szoftvercsomag)

6.4.

Hálózat (Internet, Intranet)

6.5.

Telefon (vezetékes)

6.6.

Telefon (mobil)

6.7.

Router

6.8.

WLAN

7. EGYEBEK
-

A 15. sorszámú Mobilalkalmazás-fejlesztő megnevezésű szakképesítés-ráépülés
szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 213 04

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Mobilalkalmazás fejlesztő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 213 05 Szoftverfejlesztő

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

2144

Alkalmazásprogramozó

Alkalmazásfejlesztő informatikus

3.1.3.

Alkalmazási rendszergondozó

3.1.4.

Alkalmazás-programozó

3.1.5.

Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő

3.1.6.

Informatikai alkalmazásfejlesztő

3.1.7.

Programfejlesztő

3.1.8.

Számítógépes programozó

3.1.9.

2151

Adatbázis-tervező és -üzemeltető

Adatbázis fejlesztő

3.1.10.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Számítógép-telepítő

3.1.11.

Számítógép-kezelő, operátor

3.1.12.

Szoftvertelepítő

3.1.13.

2149

Egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző

Rendszertesztelő

3.1.14.

Szoftvertesztelő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A Mobilalkalmazás-fejlesztő a mobil eszközökön (okostelefon, táblagép, ultra-mobil számítógép stb.) szoftveralkalmazás fejlesztését előkészíti, az alkalmazást megtervezi és fejleszti. Kiválasztja a tervezett fejlesztéshez javasolt architektúrát, a szükséges technológiákat az elterjedt szabványok, protokollok ismeretében. Meghatározza az alkalmazások előállításához szükséges mobil eszköz oldali és szerver oldali fejlesztő eszközöket. Az alkalmazás tervezés keretében elemzi a felhasználói követelményeket, megfogalmazza a fejlesztési célkitűzést. Funkcionális, logikai és fizikai rendszertervet készít egy elterjedt módszertan, illetve rendszer alkalmazásával. Megtervezi a mobil alkalmazás felhasználói felületét, a funkcionalitáshoz tartozó interakciókat – figyelembe véve a mobil eszközök sajátosságait. A funkcionális egységeket valamely algoritmus leíró eszközzel megtervezi. Rendszerré integrálja és optimalizálja a modulokat és forrásanyagokat. Kialakítja a működéshez szükséges környezetet, telepíti és beüzemeli az alkalmazást. Koordinálja a tesztüzemeltetést, tesztelési dokumentációt készít. Értékeli a tesztelés eredményét, koordinálja, végrehajtja, dokumentálja a módosításokat.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- a mobil eszközök sajátosságait figyelembe vevő felhasználói felületet és interakciókat tervezni;
- felhasználói felület prototípust készíteni;
- szabványos hálózati protokollokon keresztül szerver oldali szolgáltatásokat a mobil alkalmazásba integrálni;
- a mobil eszközökön található speciális eszközöket (GPS, iránytű, szenzorok, kamera stb.) programozni, azokat az alkalmazásba integrálni;
- mobil eszköz emulátorokat használni;
- mobil alkalmazásokat a fejlesztés során nyomon követni;
- mobil alkalmazások diagnosztizálását (pl. teljesítmény, akkumulátor-fogyasztás stb.) elvégezni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10837-16

Mobil alkalmazások fejlesztése

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt modulzáró vizsga eredményes letétele.
„Megfelelt” minősítésű záródolgozat leadása a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10837-16

Mobil alkalmazások fejlesztése

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Komplex mobil alkalmazás készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett programozási feladatot old meg mobil platformra, számítógépen, az általa megismert szoftverfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat bemutatása és megvédése

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgán a jelölt bemutatja az általa készített záródolgozatot. A záródolgozatot a vizsgabizottság a bemutatással együtt értékeli.

A vizsgafeladat időtartama: maximum 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott szakmai követelménymodul témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.4.1. Záródolgozatra vonatkozó előírások

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység B) pontjában meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A jelölt záródolgozatként egy komplex alkalmazói programot (szoftvert) és teljes fejlesztői- és felhasználói tervdokumentációt készít mobileszközre.
A komplex program készítésekor be kell tartani az objektum orientált tervezési és programozási alapelveket, a tiszta kódra vonatkozó előírásokat.
A komplex program fontosabb moduljaihoz egységtesztet kell készíteni és a tesztelést dokumentálni.
A feladat témáját, a beadási határidejét a határidő előtt legalább két hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell. Ettől eltérni később nem lehet.
A záródolgozat tartalmi és formai követelményeit, a részletes értékelési szempontokat a témaválasztáskor a jelölt rendelkezésére kell bocsátani.

A vizsgára bocsátás feltételeként előírt előzetes értékelést a képző- vagy vizsgaszervező által megbízott szaktanár végzi. A „megfelelt” minősítés feltételei:

A legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, amely szintén a feladatkiírásban rögzített.
A záródolgozat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51%-os szintet.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is.
Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.
A záródolgozatnak a vizsgázó saját, önálló szellemi termékének kell lennie.

A záródolgozatnak a következő fő részekből kell állnia:

Bevezető, a probléma rövid ismertetése.
Választott téma indokolása.
Téma kifejtése, fejlesztői dokumentáció (rendszerterv, biztonsági kérdések, adatbázis, navigáció, ergonómia, főbb funkcionális tesztesetek stb.).
Felhasználói dokumentáció.
Összegzés.
Irodalomjegyzék, hivatkozásjegyzék.

A vizsgabizottság elnöke vizsgálja, hogy a kitűzött feladat nehézségi foka megfelel-e az elvárható szintnek és a dolgozat eleget tesz-e a tartalmi és formai követelményeknek.

A záródolgozat értékelési szempontjai:

A megoldott feladat nehézsége, a hozzáadott önálló munka minősége.
A témában való tájékozottság, a szakirodalommal kapcsolatos ismeretek.
A záródolgozat áttekinthetősége, formai és nyelvi igényessége.
A hallgató munkájáról kialakult vélemény.
A terjedelmi követelmények.

A záródolgozatokat, a komplex szakmai vizsgát megelőzően legalább 10 nappal az előzetes szakmai bírálattal együtt a vizsgabizottság elnökének rendelkezésére kell bocsátani.

Az 5.3.1. pontban meghatározott gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit, a vonatkozó kézikönyveket, valamint az offline help rendszereket használhatja. A gyakorlati feladatokat és értékelésüket a képző- vagy vizsgaszervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke előzetesen jóváhagyja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.5. – 6.6. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4

1 db nyomtató

6.5.

Mobil eszközök és szimulátorok (tablet, okostelefon)

6.6.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.7.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver
SQL grafikus eszköz Automatikus tesztelést támogató eszközök
Verziókezelő rendszerek
CASE eszközök
Mobil operációs rendszerek
Webszerver alkalmazások
Képszerkesztő szoftver

7. EGYEBEK
-

A 16. sorszámú Multimédia-alkalmazásfejlesztő megnevezésű szakképesítés-ráépülés
szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 213 05

1.2. Szakképesítés-ráépülés megnevezése: Multimédia-alkalmazásfejlesztő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 0,5

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 400-600

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: -

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: 54 213 05 Szoftverfejlesztő

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítés-ráépüléssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítés-ráépüléssel betölthető munkakörök

3.1.1.

2136

Grafikus és multimédia-tervező

Számítógépes grafikus

3.1.2.

Webdesigner

3.1.3.

Weboldal-grafikus

3.1.4.

2143

Hálózat- és multimédia-fejlesztő

Animáció, számítógépes játék, multimédia-programozó

3.1.5.

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

3.1.6

Tartalommenedzser, elektronikus megjelenés

3.1.7.

Multimédiafejlesztő

3.2. A szakképesítés-ráépülés munkaterületének rövid leírása:

A Multimédia-alkalmazásfejlesztőnek átfogó képe van a multimédiafejlesztés aktuális technikai megoldásairól és szabványairól, ismeri az ehhez kapcsolódó legfontosabb szoftvereket, így képes önálló döntést hozni arról, hogy az adott problémához milyen technikai megoldást használjon. Munkája során kialakítja a szükséges technikai környezetet, telepíti és beüzemeli az alkalmazásokat. Elkészíti és szerkeszti a kép-, hang- és videóállományokat. Forgatókönyv alapján önállóan tervez és megvalósít programozott 2D és 3D animációkat, szimulációkat, és az adott médiumra (offline, webes, mobil) optimalizáltan publikálja azokat.

A szakképesítés-ráépüléssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, szoftvereket használni;
- a multimédia elem leírását tartalmazó forgatókönyvet értelmezni;
- multimédia elemet (kép, hang, videó) készíteni és szerkeszteni;
- multimédia elemet (kép, hang, videó) adott médiumra optimalizálni (offline, webes, mobil);
- multimédia alkalmazást funkcionálisan és technikailag megtervezni és kivitelezni;
- programozott animációt készíteni;
- 3D látványképet és animációt készíteni;
- programozott, interaktív 3D elemeket készíteni;
- mobil eszközökre multimédia alkalmazást készíteni;
- szabványnak megfelelő e-learning tananyagot készíteni és keretrendszer alá publikálni;
- 2D és 3D multimédia elemeket tartalmazó weblapokat tervezni és készíteni;
- programozási feladatot ellátni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10836-16

Multimédia alkalmazásfejlesztés

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt modulzáró vizsga eredményes letétele.
„Megfelelt” minősítésű záródolgozat leadása a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés-ráépülés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10836-16

Multimédia alkalmazásfejlesztés

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Komplex multimédia alkalmazás készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett multimédiafejlesztési feladatot old meg számítógépen, az általa megismert szoftverek felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat bemutatása és megvédése

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgán a jelölt bemutatja az általa készített záródolgozatot. A záródolgozatot a vizsgabizottság a bemutatással együtt értékeli.

A vizsgafeladat időtartama: 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott szakmai követelménymodul témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.4.1. Záródolgozatra vonatkozó előírások

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység B) pontjában meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A jelölt záródolgozatként egy interaktív, programozott, publikált multimédia alkalmazást és teljes fejlesztői és felhasználói tervdokumentációt készít.
A feladat témáját, a beadási határidejét a határidő előtt legalább két hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell. Ettől eltérni később nem lehet.
A záródolgozat tartalmi és formai követelményeit, a részletes értékelési szempontokat a témaválasztáskor a jelölt rendelkezésére kell bocsátani.

A vizsgára bocsátás feltételeként előírt előzetes értékelést a képző- vagy vizsgaszervező által megbízott szaktanár végzi. A „megfelelt” minősítés feltételei:

A legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, amely szintén a feladatkiírásban rögzített.
A záródolgozat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51%-os szintet.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is.
Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.
A záródolgozatnak a vizsgázó saját, önálló szellemi termékének kell lennie.

A záródolgozatnak a következő fő részekből kell állnia:

Bevezető, a probléma rövid ismertetése.
Választott téma indokolása.
Téma kifejtése, fejlesztői dokumentáció (rendszerterv, navigáció, ergonómia, tesztelés, stb.).
Felhasználói dokumentáció.
Összegzés.
Irodalomjegyzék, hivatkozásjegyzék.

A vizsgabizottság elnöke vizsgálja, hogy a kitűzött feladat nehézségi foka megfelel-e az elvárható szintnek és a dolgozat eleget tesz-e a tartalmi és formai követelményeknek.

A záródolgozat értékelési szempontjai:

A megoldott feladat nehézsége, a hozzáadott önálló munka minősége.
A témában való tájékozottság, a szakirodalommal kapcsolatos ismeretek.
A záródolgozat áttekinthetősége, formai és nyelvi igényessége.
A hallgató munkájáról kialakult vélemény.
A terjedelmi követelmények.

A záródolgozatokat, a komplex szakmai vizsgát megelőzően legalább 10 nappal az előzetes szakmai bírálattal együtt a vizsgabizottság elnökének rendelkezésére kell bocsátani.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit, a vonatkozó kézikönyveket, valamint az offline help rendszereket használhatja. A gyakorlati feladatokat és értékelésüket a képző- vagy vizsgaszervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke előzetesen jóváhagyja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.4. – 6.5. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

1 db nyomtató

6.5.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.6.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Képfeldolgozó szoftver Hang- és videófeldolgozó szoftver Multimédia, animációfejlesztő szoftver 3D grafikus szoftver
Integrált fejlesztőeszköz Webszerkesztő eszköz Streaming média szerver

7. EGYEBEK

-

A 17. sorszámú Műszaki informatikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 481 05

1.2. Szakképesítés megnevezése: Műszaki informatikus

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.1.

3142

Informatikai és kommunikációs rendszerek felhasználóit támogató technikus

Rendszeradminisztrátor

3.1.2.

Számítógépes kisegítő technikus

3.1.3

Számítógépes műszaki technikus

3.1.4.

3143

Számítógéphálózat- és rendszertechnikus

Hálózati támogatást nyújtó technikus

3.1.5.

Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető

3.1.6.

Rendszerfelügyelő informatikus

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A műszaki informatikus a vállalat, intézmény, szervezet operatív vezetőjének közvetlen munkatársa, megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) számítástechnikai, informatikai ismeretei birtokában a munkahely informatikai koncepciójának kialakításában és annak megvalósításában vesz részt.
Koncepcionális kérdésekben a feladata elsősorban a döntések előkészítése, míg a megvalósításában az irányító, koordináló, információáramlást biztosító feladatok ellátása.
Együttműködik a rendszerszervezőkkel, szoftverfejlesztőkkel.
Feladata a tevékenységi körének megfelelő informatikai feladatok specifikálása és koordinálása, a szükséges fejlesztések kivitelezésében való részvétel, az alkalmazások bevezetésének a felügyelete, az üzemeltetése és az ellenőrzése.
Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő informatikai alkalmazások összehangolt működésének biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez.
Adatátviteli rendszer dokumentációjában hálózati jelképeket értelmez, hálózati rajzot olvas.
Részt vesz a számítógépes mérőrendszerek kialakításában, mérésadatgyűjtő berendezések telepítésében, üzemeltetésében.
A számítógép vezérelt automatikus rendszerekben megvalósuló folyamat felügyeletéhez, ellenőrzéséhez és szabályozásához alkalmazza a megfelelő elveket, módszereket és eszközöket.
Feladata közé tartozik műszaki informatikai rendszerek dokumentációjának, rendszertervének, hálózati és elektronikai kapcsolási rajzának olvasása és készítése.
Feladata a vállalat, intézmény, szervezet műszaki informatikai berendezéseinek operatív karbantartásában való közreműködés, amely magába foglalja a megelőző és javító karbantartási tevékenységeket, betartva a törvényi és belső munkavédelmi, környezetvédelmi és biztonsági szabályokat és irányelveket.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységeket végezni;
- alkalmazást (szoftvert) tervezni és fejleszteni;
- multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat kezelni;
- rendszertervezési technikát alkalmazni;
- meghatározni a létesítendő rendszer technológiáját;
- adatbázisokat kezelni;
- egyszerű programozási feladatokat képes végrehajtani;
- internetet használni;
- WEB-oldalt készíteni;
- számítógépes jelfeldolgozást végezni;
- üzemeltetni a számítógépes jelfeldolgozás eszközeit;
- számítógépes mérőrendszereket üzemeltetni;
- helyi hálózatot kiépíteni, felügyelni, menedzselni;
- berendezéseket szerelni, javítani;
- számítógépes vezérlési és szabályozási rendszerekhez programozási feladatokat megoldani;
- számítógépes szabályozási rendszerek hibaelhárítását elvégezni;
- mikrokontrollerek felhasználásával önálló feladatok megoldására;
- értelmezni a felhasználói kézikönyv, projektdokumentációk, műszaki leírások tartalmát.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

55 481 01

Térinformatikus

szakképesítés-ráépülés

3.3.4.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

azonos ágazat

3.3.7.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.8.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.9.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

3.3.10.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert
szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.7.

10832-16

Műszaki informatika

4.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Minimum elégségesre minősített záródolgozat, melynek a bírálattal együtt rendelkezésre kell állnia

- iskolarendszerű képzés esetén az utolsó tanítási nap előtt 15 nappal,
- iskolarendszeren kívüli képzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga
vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

szóbeli

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

írásbeli (számítógépes környezetben)

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

írásbeli

5.2.7.

10832-16

Műszaki informatika

gyakorlati

5.2.8.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.9.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: A záródolgozat elkészítése és bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: A jelölt korábban elkészített és értékelt záródolgozatát bemutatja, prezentálja, megvédi.
A vizsgafeladat időtartama: 10 perc (felkészülési idő nincs)
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 25 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Műszaki informatikai rendszerek számonkérése

A vizsgafeladat ismertetése: A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett feladatot old meg műszaki informatikai rendszerek telepítése, üzemeltetési témaköreiben, melyeket a megismert szoftverek és az általa megismert hardver eszközök felhasználásával valósít meg.

A vizsgafeladat időtartama: 240 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

C) A vizsgafeladat megnevezése: Informatikai szakmai angol nyelvismeret

A vizsgafeladat ismertetése: A feladat egy – a képző intézmény által összeállított – szakspcifikus angol szakmai leírás, cikk, műszaki, szervezési dokumentáció fordítása (szövegértési gyakorlat).

A vizsgafeladat időtartama: 30 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 15 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témakörökből tevődik össze.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.
.

Záródolgozatra vonatkozó előírások:

A záródolgozatok tárgya komplex feladat, a szakmai irányultságnak megfelelően.
A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is.
Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.
A vizsgabizottság elnöke vizsgálja, hogy a kitűzött feladat nehézségi foka megfelel-e az elvárható szintnek és a dolgozat eleget tesz-e a formai követelményeknek.
A záródolgozatokat, a komplex gyakorlati vizsgatevékenységet megelőzően legalább 10 nappal az előzetes szakmai bírálattal együtt a vizsgabizottság elnökének rendelkezésére kell bocsátani.
A záródolgozat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51%-os szintet.

A záródolgozat tartalmi elemei:

Bevezetés.
Választott téma indoklása.
Téma kifejtése, műszaki informatikai környezet bemutatása, műszaki informatikai eset feldolgozása.
Szervezet, rendszer bemutatása, rendszerterv rajzolás, kidolgozása.
Saját vélemény, továbbfejlesztési lehetőségek.
Összefoglalás.
Irodalomjegyzék (nyomtatott, webes).

A záródolgozat értékelési szempontjai:

A megoldott feladat nehézsége, a hozzáadott önálló munka minősége.
A témában való tájékozottság, a szakirodalommal kapcsolatos ismeretek.
A záródolgozat áttekinthetősége, formai és nyelvi igényessége.
A hallgató munkájáról kialakult vélemény.
A terjedelmi követelménye.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység B pontja során a jelölt a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

A gyakorlati vizsgatevékenység C pontja során a jelölt a feladat kidolgozása közben nem használhat segédeszközt.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.19. – 6.22. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.5.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.6.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.7.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.8.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.9.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.10.

1 db hálózati kábelteszter

6.11.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.12.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.13.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.14.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.15.

1 db nyomtató

6.16.

Elektronikus mérőműszerek és diagnosztikai eszközök
(Multiméter, Oszcilloszkóp, Jelgenerátor, Tápegység)

6.17.

Elektronikai áramkör szerelő labor (kéziszerszámok, kézi műszerek)

6.18.

Szabályzók, érzékelők, beavatkozó szervek vizsgálatára alkalmas mérő labor

6.19.

PLC-k, mikrovezérlők

6.20.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.21.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.22.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Integrált fejlesztői környezet Integrált WEB fejlesztői környezet
Script nyelv
HTML oldalak készítését támogató szoftver Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz

6.23.

Szoftverek IV. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Áramkör szimulációs program
CAD program
Dokumentáció és ábra készítésére alkalmas CASE eszköz
Virtuális műszerek alkalmazására alkalmas szimulációs program

7.    EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelmény moduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

10832-12

Műszaki informatika

10832-16

Műszaki informatika

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11498--12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11499-12

Foglalkoztatás II.

11499-12

Foglalkoztatás II.

A 18. sorszámú Számítógépes műszaki rajzoló megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 31 481 01

1.2. Részzakképesítés megnevezése: Számítógépes műszaki rajzoló

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 480-720

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a 2. Informatika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel
betölthető munkakörök

3.1.2.

3136

Műszaki rajzoló, szerkesztő

Kivitelezőrajzoló

3.1.3.

Műszaki rajzoló

3.1.4.

Számítógépes műszaki rajzoló

3.1.5.

Számítógépes tervrajzoló

3.1.6.

Szerkesztőrajzoló

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Számítógépet kezel, szoftvereket használ. Üzemelteti a számítógépet, alkalmazza a számítástechnikai ismereteit.
Műszaki ismereteket alkalmaz. CAD feladatokat végez.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- alkalmazást (szoftvert) tervezni és fejleszteni;
- alkatrészrajzot, összeállítási rajzot értelmezni;
- az alkalmazott CAD szoftvert üzemeltetni;
- 2D műszaki rajzot készíteni CAD szoftverrel;
- 3D alkatrészmodellt készíteni parametrikus CAD környezetben;
- 3D összeállítást készíteni parametrikus CAD környezetben;
- összeállítási rajzot készíteni CAD szoftverrel.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

10820-16

CAD alapok

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Megfelelt minősítésű záródolgozat leadása a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

gyakorlati

5.2.4.

10820 -16

CAD alapok

gyakorlati

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat elkészítése és bemutatása

A vizsgafeladat ismertetése: Komplett CAD dokumentáció elkészítése

A kiválasztott minimum öt, maximum tíz alkatrészből álló (szabványos kötőelemeken kívül) szerkezet parametrikus modelljének, alkatrész és összeállítási rajzainak elkészítése. A dolgozatnak tartalmaznia kell: alkatrészmodellek, összeállítás-modell, alkatrészrajzok, összeállítási rajz, robbantott ábra, digitális és nyomtatott formában. Az alkatrészrajzoknak tartalmazniuk kell a mérethálózatot, az alkatrész anyagát, tömegét. Az összeállítási rajznak tartalmaznia kell az alkatrészek tételszámozását, a darabjegyzéket, anyagminőségeket, tömegeket.

A vizsgafeladat időtartama: 10 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: CAD szoftver használata

A vizsgafeladat ismertetése: Kézhez kapott forgásszimmetrikus, vagy síklapokkal határolt alkatrész geometriájának meghatározása kézi mérőeszközök segítségével.
A mérés során szerzett információk alapján CAD szoftver segítségével 2D műhelyrajz készítése.

A vizsgafeladat időtartama: 90 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat időtartama: -
A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsgakérdései (10 db) a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témakörök mindegyikét tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység pontban meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A feladat témáját, konkrét tartalmát a beadás előtt két hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell. Ettől eltérni később nem lehet. Az elfogadhatóság feltételei:

- a legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, amely szintén a feladatkiírásban rögzített,
- a feladat értékelésének eredménye eléri az 51 %-os szintet.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.13.–6.15. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.6.

Ethernet kábelek [Kábelkészletek (konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch)]

6.7.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.8.

1 db hálózati kábelteszter

6.9.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.10.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.11.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.12.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.13.

1 db nyomtató

6.14.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.15.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program Hálózati szimulációs szoftver

6.16.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
2D rajzkészítésre alkalmas CAD szoftver
Parametrikus modellezésre alkalmas CAD szoftver

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosító száma

megnevezése

azonosító száma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10819-12

CAM alapok

10820-16

CAD alapok

A 19. sorszámú Számítógép-szerelő, -karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 02

1.2. Szakképesítés megnevezése: Számítógép-szerelő, -karbantartó

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 800-1000

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 3. mellékletben a 7. Informatika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: nappali rendszerű oktatás vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatás esetén kötelező

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

7342

Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója

Hardware karbantartó

3.1.3.

IT eszközkarbantartó

3.1.4.

Számítástechnikai műszerész

3.1.5.

Számítógépszerelő

3.1.6.

Személyi számítógép szerelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

Műszaki segítséget nyújt a felhasználók részére közvetlenül vagy telefonon, e-mailben vagy más elektronikus eszköz segítségével, többek között szoftverrel, hardverrel, számítógépes periféria berendezésekkel, hálózatokkal és internettel kapcsolatos problémákat diagnosztizál és old meg, illetve iránymutatást és támogatást nyújt a különféle rendszerek üzembe helyezését, telepítését és karbantartását illetően.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógép hardverének, perifériáinak és adatátviteli hálózat eszközeinek telepítésére, karbantartására, tesztelésére, hibák elhárítására,
- számítógépek, adatátviteli berendezések és számítógépes perifériák karbantartására, hibakeresésére, tesztelésére és javítására,
- számítógépes hardveregységek összeszerelésére és beállítására,
- számítógépes kábelek szerelésére és javítására,
- otthoni és kisvállalati hálózatok telepítésére, tesztelésére, hibák elhárítására.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.4.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.5.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.6.

54 481 03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

azonos ágazat

3.3.7.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.8.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.9.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosító száma

megnevezése

4.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.4.

10833-16

Hálózati alapok

4.5.

10834-16

Számítógépes hibaelhárítás

4.6.

11497-12

Foglalkoztatás I.

4.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

gyakorlati

5.2.4.

10833-16

Hálózati alapok

gyakorlati és szóbeli

5.2.5.

10834-16

Számítógépes hibaelhárítás

gyakorlati és szóbeli

5.2.6.

11497-12

Foglalkoztatás I.

írásbeli

5.2.7.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Számítógép összeszerelése, Hibakeresés

A vizsgafeladat ismertetése:

A jelölt felépít egy PC-t, feltelepíti a rendszerszoftvert, csatlakoztatja a készüléket a helyi hálózathoz. Egy hálózati perifériát (pl. nyomtatót, szkennert, háttértárolót stb.) szoftveresen illeszt a PC-hez és teszt eredményekről jelentést ad. A driver szoftvert a WEB-ről vagy előre meghatározott helyről kell letöltenie. A jelölt felderíti és elhárítja a hibát egy PC-ben. Egy egyértelműen azonosítható állandósult hibát kell feladatként adni számára. Csatlakoztatási hiba, fődarab hiba vagy a processzor elégtelen hűtése lehet ilyen problémaforrás. Biztosítani kell a cseredarabokat (PC alkatrészek) a készülék felépítésének megfelelő fajtaságban. A hibát is a jelöltnek kell felismernie, azaz nem kaphat semmilyen tájékoztatást arról. A feladat befejezéseként a készülék minden elmét le kell tesztelnie és dokumentálni az elvégzett lépéseket.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70%

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények pontban meghatározott témaköröket tartalmazza.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit és a vonatkozó kézikönyveket használhatja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.21. – 6.22. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.5.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1. pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.6.

Ethernet kábelek [Kábelkészletek (konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch)]

6.7.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.8.

1 db hálózati kábelteszter

6.9.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.10.

12 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.11.

12 db munkavédelmi szemüveg

6.12.

PC diagnosztikai kártya

6.13.

Számítógép szereléshez 12 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.14.

Tartalék alkatrészek, perifériák

6.15.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.16.

3 db multiméter

6.17.

2 db hálózati multiméter

6.18.

1 db multifunkciós nyomtató

6.19.

Operációs rendszer telepítő média

6.20.

Pendrive

6.21.

Írható optikai lemez

6.22.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.23.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 10833-16 Hálózati alapok modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

7. EGYEBEK
-

A 20. sorszámú Szoftverfejlesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 05

1.2. Szakképesítés megnevezése: Szoftverfejlesztő

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 2

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 960-1440

2. EGYÉB ADATOK
2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: -

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

FEOR száma

FEOR megnevezése

A szakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.1.

2144

Alkalmazásprogramozó

Alkalmazásfejlesztő informatikus

3.1.2.

Alkalmazási rendszergondozó

3.1.3.

Alkalmazás-programozó

3.1.4.

Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő

3.1.5.

Informatikai alkalmazásfejlesztő

3.1.6.

Programfejlesztő

3.1.7.

Számítógépes programozó

3.1.8.

2151

Adatbázis-tervező és -üzemeltető

Adatbázis fejlesztő

3.1.9.

3141

Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus

Számítógép telepítő

3.1.10.

Számítógép-kezelő, operátor

3.1.11.

Szoftvertelepítő

3.1.12.

2149

Egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző

Rendszertesztelő

3.1.13.

Szoftvertesztelő

3.2. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Szoftverfejlesztő a szoftver alkalmazás fejlesztését előkészíti, az alkalmazást megtervezi és fejleszti. Kiválasztja a tervezett fejlesztéshez szükséges technológiákat az elterjedt szabványok, protokollok ismeretében. Meghatározza az alkalmazások előállításához szükséges kliens oldali és szerver oldali fejlesztő eszközöket, objektumorientált rendszerek paramétereit és szolgáltatásait. Az alkalmazás tervezés keretében elemzi a felhasználói követelményeket, megfogalmazza a fejlesztési célkitűzést. Funkcionális, logikai és fizikai rendszertervet készít egy elterjedt módszertan, illetve rendszer alkalmazásával. A funkcionális egységeket valamely algoritmus leíró eszközzel megtervezi. Rendszerré integrálja és optimalizálja a modulokat és forrásanyagokat. Kialakítja a működéshez szükséges környezetet, telepíti és beüzemeli az alkalmazást. Koordinálja a tesztüzemeltetést, tesztelési dokumentációt készít. Értékeli a tesztelés eredményét, koordinálja, végrehajtja, dokumentálja a módosításokat. A Szoftverfejlesztő készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépet kezelni, üzemeltetni;
- szoftvereket telepíteni, használni;
- irodai, multimédiás és kommunikációs alkalmazásokat telepíteni, karbantartani és használni;
- munkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végezni;
- alkalmazást (szoftvert) tervezni és fejleszteni;
- erőforrást és időszükségletet meghatározni;
- alkalmazást (szoftvert) tesztelni és dokumentálni;
- feltérképezi az infokommunikációs környezetet;
- programintegrációs feladatot végezni;
- programozási feladatot ellátni (egyénileg és csoportban);
- adatbázisokat tervezni és kezelni;
- informatikai biztonsági eszközöket telepíteni és használni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.3.

51 213 09

Szoftverkódoló

részszakképesítés

3.3.4.

55 213 04

Mobilalkalmazás fejlesztő

szakképesítés-ráépülés

3.3.5.

55 213 05

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

szakképesítés-ráépülés

3.3.6.

55 213 02

Webfejlesztő

szakképesítés-ráépülés

3.3.7.

54 481 01

CAD-CAM informatikus

azonos ágazat

3.3.8.

54 481 02

Gazdasági informatikus

azonos ágazat

3.3.9.

54 481 03

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

azonos ágazat

3.3.10.

54 481 06

Informatikai rendszerüzemeltető

azonos ágazat

3.3.11.

52 481 02

Irodai informatikus

azonos ágazat

3.3.12.

54 482 01

IT mentor

azonos ágazat

3.3.13.

54 481 05

Műszaki informatikus

azonos ágazat

3.3.14.

34 523 02

Számítógép-szerelő, karbantartó

azonos ágazat

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

azonosítója

megnevezése

4.1.

10815-16

Információtechnológiai alapok

4.2.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

4.3.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.4.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

4.5.

12011-16

Szoftverfejlesztés

4.6.

12012-16

Webfejlesztés I.

4.7.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

4.8.

11499-12

Foglalkoztatás II.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.
Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

„Megfelelt” minősítésű záródolgozat leadása iskolarendszerű képzés esetén az utolsó tanítási nap előtt 15 nappal, felnőttképzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

10815-16

Információtechnológiai alapok

szóbeli

5.2.4.

11997-16

Hálózati ismeretek I.

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.5.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.6.

11999-16

Informatikai szakmai angol nyelv

szóbeli

5.2.7.

12011-16

Szoftverfejlesztés

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.8.

12012-16

Webfejlesztés I.

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.9.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

írásbeli

5.2.10.

11499-12

Foglalkoztatás II.

írásbeli

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Komplex alkalmazás készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt egy összetett, grafikus felületű alkalmazást készít a 12011-16 „Szoftverfejlesztés” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert szoftverfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 180 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Webalkalmazás készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt összetett web programozási feladatot old meg számítógépen a 12012-16 „Webfejlesztés I.” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert webfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10%

C) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat bemutatása és megvédése

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgán a jelölt bemutatja és megvédi az általa készített záródolgozatot. A záródolgozatot a vizsgabizottság a bemutatással együtt értékeli.

A vizsgafeladat időtartama: maximum 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli vizsgán a jelölt egy programozási és adatbázis-kezelési feladatot old meg számítógépes környezetben a 11625-16 számú „Programozás és adatbázis-kezelés” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert szoftverfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 20 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

Válaszadás a vizsgakövetelmények alapján összeállított, előre kiadott tételsorokból húzott kérdésekre.

A) A vizsgafeladat megnevezése: Szoftverfejlesztés és Webfejlesztés I.

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 12011-16 „Szoftverfejlesztés” és a 12012-16 „Webfejlesztés I.” modulok témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

B) A vizsgafeladat megnevezése: Informatikai szakmai angol nyelvismeret

A vizsgafeladat ismertetése:

A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései az 11999-16 „Informatikai szakmai angol nyelv” modul témaköreit tartalmazzák.

A vizsgafeladat időtartama: 25 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 10 %

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.4.1. Részszakképesítés megszerzése:

A gyakorlati vizsgatevékenység B) és C) vizsgafeladatának és a központi írásbeli vizsgatevékenység vizsgafeladatának sikeres teljesítése esetén 51 213 09 Szoftverkódoló rész-szakképesítést szerezhet a vizsgázó.

5.4.2. Záródolgozatra vonatkozó előírások

Az 5.3.1 gyakorlati vizsgatevékenység pont C) alpontjában meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A jelölt záródolgozatként egy komplex alkalmazói programot (szoftvert) és teljes fejlesztői- és felhasználói tervdokumentációt készít.
A komplex program készítésekor be kell tartani az objektum orientált tervezési és programozási alapelveket, a tiszta kódra vonatkozó előírásokat.
A komplex program fontosabb moduljaihoz egységtesztet kell készíteni és a tesztelést dokumentálni.
A feladat témáját, a beadási határidejét a határidő előtt legalább négy hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell. Ettől eltérni később nem lehet.
A záródolgozat tartalmi és formai követelményeit, a részletes értékelési szempontokat a témaválasztáskor a jelölt rendelkezésére kell bocsátani.

A vizsgára bocsátás feltételeként előírt előzetes értékelést a képző- vagy vizsgaszervező által megbízott szaktanár végzi. A „megfelelt” minősítés feltételei:

- a legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, ami szintén a feladatkiírásban rögzített,
- a záródolgozat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51 %-os szintet.

A záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait. Lehetőleg teljes képet kell adnia a kiindulási helyzetről, a megoldási lehetőségekről, és ismertetnie kell az alkalmazott megoldás kiválasztásának a szempontjait is. Terjedelménél fogva nem kell minden részletet tartalmaznia. A kidolgozást olyan mélységig kell elkészíteni, hogy az bemutassa a kitűzött feladat egy reális megoldását.
A záródolgozatnak a vizsgázó saját, önálló szellemi termékének kell lennie.

A záródolgozatnak a következő fő részekből kell állnia:

Bevezető, a probléma rövid ismertetése
Választott téma indoklása
Téma kifejtése, fejlesztői dokumentáció (rendszerterv, biztonsági kérdések, adatbázis, navigáció, ergonómia, főbb funkcionális tesztesetek, stb.)
Felhasználói dokumentáció
Összegzés
Irodalomjegyzék, hivatkozásjegyzék

A vizsgabizottság elnöke vizsgálja, hogy a kitűzött feladat nehézségi foka megfelel-e az elvárható szintnek és a dolgozat eleget tesz-e a tartalmi és formai követelményeknek.

A záródolgozat értékelési szempontjai:

A megoldott feladat nehézsége, a hozzáadott önálló munka minősége.
A témában való tájékozottság, a szakirodalommal kapcsolatos ismeretek.
A záródolgozat áttekinthetősége, formai és nyelvi igényessége.
A hallgató munkájáról kialakult vélemény.
A terjedelmi követelmények.

A záródolgozatokat, a komplex szakmai vizsgát megelőzően legalább 10 nappal az előzetes szakmai bírálattal együtt a vizsgabizottság elnökének rendelkezésére kell bocsátani.

Az 5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység során a jelölt, a feladat kidolgozása közben saját jegyzeteit, a vonatkozó kézikönyveket, valamint az offline help rendszereket használhatja. A gyakorlati feladatokat és értékelésüket a képző- vagy vizsgaszervező intézmény állítja össze és a vizsgabizottság elnöke előzetesen jóváhagyja.

5.5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai: -

6. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A

6.1.

A képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék

6.2.

A 6.16. – 6.19. pontokban felsorolt szoftverek ajánlott hardverkonfigurációinak megfelelő 12 db tanulói és 1 db oktatói számítógép internetkapcsolattal

6.3.

Oktatói számítógép képernyőjének kivetítésére alkalmas eszközök

6.4.

3 db kis- és közepes hálózatok kapcsolási feladataira alkalmas, VLAN-képes, menedzselhető kapcsoló

6.5.

3 db kis- és otthoni hálózatok forgalomirányítási feladataira és internetkapcsolatának biztosítására alkalmas integrált forgalomirányító

6.6.

2 db kiszolgálói feladatokra alkalmas PC

6.7.

6 db ügyfél operációs rendszer futtatására alkalmas, vezetéknélküli interfésszel rendelkező PC vagy laptop (amennyiben a 6.1 pontban meghatározott eszköz erre alkalmas, akkor nem kell további eszközként biztosítani)

6.8.

Ethernet és soros kábelek [Kábelkészletek (soros, konzol, egyenes és keresztkötésű UTP) Patch panelek, fali csatlakozók, RJ45 UTP csatlakozók - CAT5e UTP kábel (fali, patch) Rack szekrény]

6.9.

UTP kábelezéshez szerszámok (csavarhúzók, klimpelő, blankoló, vágó fogók)

6.10.

1 db hálózati kábelteszter

6.11.

Számítógép szereléshez szerelőkészlet (csavarhúzó, fogó, alkatrész visszanyerő, csipesz)

6.12.

6 db antisztatikus csuklópánt és 1 db szőnyeg

6.13.

Számítógép szereléshez 6 db gyakorló számítógép és hozzá tartozó perifériák, 1 db laptop

6.14.

Számítógép tisztítási eszközök és anyagok, hővezető paszta

6.15.

1 db nyomtató

6.16.

Mobil eszközök és szimulátorok (tablet, okostelefon)

6.17.

Szoftverek I. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Kliens oldali operációs rendszerek
Office irodai alkalmazás csomag
Böngésző program

6.18.

Szoftverek II. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Protokoll analizátor program
Hálózati szimulációs szoftver, amely képes a 11997-16 Hálózati ismeretek I. modulban előírt LAN és WAN hálózati eszközök szimulálására, valamint a konfigurációs feladatok elvégzésére

6.19.

Szoftverek III. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Vizuális (blokk) programok készítésére alkalmas szoftver
Felhasználói programok készítésére alkalmas programozási nyelv (C++, C#, Java, Phyton)
Második programozási nyelv (C++, C#, Java, Python)
Integrált fejlesztői környezet Integrált WEB fejlesztői környezet
HTML oldalak készítését támogató szoftver Kliens számítógépen futó adatbázis-kezelő szerver (MySQL vagy MS SQL)
SQL grafikus eszköz

6.20.

Szoftverek IV. (minden tanulói és oktatói számítógépre)
Automatikus tesztelést támogató eszközök
CASE eszközök
Képszerkesztő szoftver
Multimédiás, játékfejlesztői modulok, Szerver és desktop, mobil operációs rendszerek

7. EGYEBEK

Előzetesen megszerzett régebbi modulok, modulzáró vizsgák
beszámíthatósága

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosítószáma

megnevezése

azonosítószáma

megnevezése

10815-12

Információtechnológiai alapok

10815-16

Információtechnológiai alapok

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11997-16

Hálózati ismeretek I.

10817-12

Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

10835-12

Alkalmazás fejlesztés

12011-16

Szoftverfejlesztés

10835-12

Alkalmazás fejlesztés

12012-16

Webfejlesztés I.

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11498-12

Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)

11499-12

Foglalkoztatás II.

11499-12

Foglalkoztatás II.

a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (IV. 3.) GKM rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosítószáma

megnevezése

azonosítószáma

megnevezése

1144-06
és
1170-06

Rendszer- alkalmazástervezés,
fejlesztés és programozás
és
Adatbázis alapjai

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

a gazdasági és közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó informatikai, távközlési és postai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 78/2007. (VIII. 31.) GKM rendelet

az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosítását tartalmazó, az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 237/2016. (VIII. 2.) Korm. rendelet

azonosítószáma

megnevezése

azonosítószáma

megnevezése

1144-06
és
1170-06

Rendszer- alkalmazástervezés,
fejlesztés és programozás
és
Adatbázis alapjai

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

A 21. sorszámú Szoftverkódoló megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 213 09

1.2. Részszakképesítés megnevezése: Szoftverkódoló

1.3. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: -

1.4. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám: 420-630

2. EGYÉB ADATOK

2.1. A képzés megkezdésének feltételei:

2.1.1. Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

2.1.2. Bemeneti kompetenciák: -

2.2. Szakmai előképzettség: -

2.3. Előírt gyakorlat: -

2.4. Egészségügyi alkalmassági követelmények: -

2.5. Pályaalkalmassági követelmények: -

2.6. Elméleti képzési idő aránya: 40 %

2.7. Gyakorlati képzési idő aránya: 60 %

2.8. Szintvizsga: -

2.9. Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:

3. PÁLYATÜKÖR

3.1. A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglalkozások

A

B

C

3.1.1.

FEOR száma

FEOR megnevezése

A részszakképesítéssel betölthető munkakörök

3.1.2.

2144

Alkalmazásprogramozó

Alkalmazásprogramozó

3.1.3.

Informatikai alkalmazásfejlesztő

3.1.4.

Programfejlesztő

3.1.5.

Számítógépes programozó

3.1.6.

2149

Egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző

Rendszertesztelő

3.1.7.

Szoftvertesztelő

3.2. A részszakképesítés munkaterületének rövid leírása:

A Szoftverkódoló a szoftver alkalmazást megtervezi és fejleszti. Kiválasztja a tervezett fejlesztéshez szükséges technológiákat az elterjedt szabványok, protokollok ismeretében. Meghatározza az alkalmazások előállításához szükséges kliens oldali és szerver oldali fejlesztő eszközöket. Kialakítja a működéshez szükséges környezetet, telepíti és beüzemeli az alkalmazást. Elvégzi a tesztüzemeltetést, fejlesztési és felhasználói dokumentációt készít. A Szoftverkódoló készségei megfelelnek az ágazati belépő szintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

- számítógépeket kezelni, üzemeltetni;
- fejlesztői szoftvereket kiválasztani, telepíteni és használni;
- egyszerűbb alkalmazásokat fejleszteni;
- webalkalmazást tervezni és fejleszteni;
- webalkalmazást tesztelni és dokumentálni;
- programozási feladatot ellátni;
- kisebb adatbázisokat tervezni és kezelni;
- informatikai biztonsági eszközöket telepíteni és használni.

3.3. Kapcsolódó szakképesítések

A

B

C

3.3.1.

A kapcsolódó szakképesítés, részszakképesítés, szakképesítés-ráépülés

3.3.2.

azonosító száma

megnevezése

a kapcsolódás módja

3.3.6.

54 213 05

Szoftverfejlesztő

szakképesítés

4. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A

B

4.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló kormányrendelet szerinti

4.2.

azonosítója

megnevezése

4.3.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

4.4.

12012-16

Webfejlesztés I.

5. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

5.1. A komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az 5.2. pontban előírt valamennyi modulzáró vizsga eredményes letétele.

Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

„Megfelelt” minősítésű záródolgozat leadása iskolarendszerű képzés esetén az utolsó tanítási nap előtt 15 nappal, felnőttképzés esetén a vizsgára való jelentkezés napjáig.

5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele:

A

B

C

5.2.1.

A részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak

5.2.2.

azonosító száma

megnevezése

a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége

5.2.3.

11625-16

Programozás és adatbázis-kezelés

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

5.2.4.

12012-16

Webfejlesztés I.

gyakorlati, írásbeli (online teszt)

Egy szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51 %-osra értékelhető.

5.3. A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei és vizsgafeladatai:

5.3.1. Gyakorlati vizsgatevékenység

A) A vizsgafeladat megnevezése: Webalkalmazás készítése

A vizsgafeladat ismertetése:

A gyakorlati vizsgán a jelölt összetett web programozási feladatot old meg számítógépen a 12012-16 „Webfejlesztés I.” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert webfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30%

B) A vizsgafeladat megnevezése: Záródolgozat bemutatása és megvédése

A vizsgafeladat ismertetése:

A vizsgán a jelölt bemutatja az általa készített záródolgozatot. A záródolgozatot a vizsgabizottság a bemutatással együtt értékeli.

A vizsgafeladat időtartama: maximum 15 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 30 %

5.3.2. Központi írásbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: Programozás és adatbázis-kezelés

A vizsgafeladat ismertetése:

Az írásbeli vizsgán a jelölt egy programozási és adatbázis-kezelési feladatot old meg számítógépes környezetben a 11625-16 számú „Programozás és adatbázis-kezelés” modul témaköreihez kapcsolódóan, az általa megismert szoftverfejlesztő eszközök felhasználásával.

A vizsgafeladat időtartama: 120 perc

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 40 %

5.3.3. Szóbeli vizsgatevékenység

A vizsgafeladat megnevezése: -

A vizsgafeladat ismertetése: -

A vizsgafeladat időtartama: -

A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: -

5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok:

A szakképesítéssel kapcsolatos előírások az állami szakképzési és felnőttképzési szerv honlapján érhetők el.

5.4.1. Záródolgozatra vonatkozó előírások

Az 5.3.1 Gyakorlati vizsgatevékenység pont B) alpontjában meghatározott záródolgozattal szemben támasztott követelmények:

A jelölt záródolgozatként egy komplex alkalmazói programot (szoftvert) és teljes fejlesztői- és felhasználói tervdokumentációt készít.
A komplex program készítésekor be kell tartani az objektum orientált tervezési és programozási alapelveket, a tiszta kódra vonatkozó előírásokat.
A komplex program fontosabb moduljaihoz egységtesztet kell készíteni és a tesztelést dokumentálni.
A feladat témáját, a beadási határidejét a határidő előtt legalább négy hónappal feladatkiírásban rögzíteni kell, ettől eltérni később nem lehet.
A záródolgozat tartalmi és formai követelményeit, a részletes értékelési szempontokat a témaválasztáskor a jelölt rendelkezésére kell bocsátani.

A vizsgára bocsátás feltételeként előírt előzetes értékelést a képző vagy vizsgaszervező intézmény által megbízott szaktanár végzi. A „megfelelt” minősítés feltételei:

- a legalább három alkalommal, adott készültségi foknál történő kötelező konzultáció, ami szintén a feladatkiírásban rögzített,
- a záródolgozat előzetes értékelésének eredménye eléri az 51 %-os szintet.
- a záródolgozatnak tükröznie kell a választott probléma (kiinduló rendszer) összefüggéseit, kapcsolódásait.
1

A rendeletet a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 179. §-a hatályon kívül helyezte 2020. február 15. napjával.

2

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet a 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 2. melléklet a 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet 1. § (2) bekezdése, a 29/2019. (VIII. 30.) ITM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg. [A 2. mellékletnek a 29/2019. (VIII. 30.) ITM rendelet 2. §-ával elrendelt módosítása, amely szerint az 1. melléklet II. táblázat C:48 mezőjében a „javító” szövegrész helyébe a „készítő” szöveg lép, nem vezethető át.]

5

A 4. melléklet a 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére