3175/2016. (IX. 26.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

2016.09.26.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

v é g z é s t:

Az Alkotmánybíróság a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

I n d o k o l á s

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.

[2] Az indítványozó a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenessége tárgyában az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasszal élt, kérve annak visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését. Érvelése szerint az R. támadott rendelkezése sérti az Alaptörvény II. cikkébe foglalt emberi méltósághoz való jogot, valamint az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdése szerinti jogegyenlőség elvét.

[3] Előadta, hogy a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Kftv.) a közfoglalkoztatási jogviszonyt a munkaviszony egy sajátos formájaként szabályozza. Eszerint közfoglalkoztatási jogviszony létesítése a törvényi konstrukcióban a közfoglalkoztatott számára csak szűken vett, formális értelemben szabad döntés, mivel a közmunkában való részvétel elutasítása az érintett jövedelempótló ellátásainak elvesztésével jár, ami a közfoglalkoztatott létfenntartásának veszélyeztetését eredményezné.

[4] Maga a Kftv. nem rendelkezik a közmunkabér mértékéről, azonban annak 2. § (4) bekezdése szerint „[a] közfoglalkoztatottat megillető munkabér összege megegyezik a teljesítményhez kötött tevékenységek kivételével a közfoglalkoztatási bérrel, a legalább középfokú iskolai végzettséget, szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén a közfoglalkoztatási garantált bérrel, azzal, hogy

a) a közfoglalkoztatási bér el kell, hogy érje a közfoglalkoztatott számára a közfoglalkoztatást közvetlenül megelőzően folyósított álláskeresési járadék, rehabilitációs ellátás, illetve a foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összegét, és

b) a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér összegét a közfoglalkoztatottat megillető munkabér csak többletteljesítés esetében haladhatja meg.”

[5] Ennek végrehajtásaként az R. a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér (a továbbiakban együttesen: közfoglalkoztatási bér) mértékét tételesen, napi, heti és havi bérezéshez külön megállapított tételben szabja meg. A közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, a Foglalkoztatási és Közfoglalkoztatási Adatbázisról szóló 169/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, valamint a harmadik országbeli állampolgárok Magyar Köztársaság területén történő engedélymentes foglalkoztatásának szabályairól szóló 355/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 319/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet 2012. január 1-jei hatályba lépéssel a közfoglalkoztatási bér mértékét az R. (1) bekezdésében új szöveggel, a 2012-es adóévre állapította meg. Így az R. 1. § (1) bekezdés b) pontja alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatott közfoglalkoztatási bére, amennyiben szakképesítést és középfokú iskolai végzettséget nem igénylő munkakört tölt be, hetibér alkalmazása esetén 16525 forint, ami a havibérként meghatározott 71800 forint arányos része. Ugyanakkor ezen adóévre a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontja értelmében teljesítménybérezésnél a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének a kötelező legkisebb összege 2012. január 1-jétől 93000 forint volt.

[6] Kifejtette, hogy az indítványozó az azonos munkát végző, nem közmunkás foglalkoztatottakhoz képest jelentősen hátrányos helyzetbe került az R. kifogásolt rendelkezése folytán. Érvelése szerint az R. rendelkezése az azonos jellegű munkát végző összes foglalkoztatott mint homogén csoport keretén belül a közfoglalkoztatottak tekintetében az egyenlő méltóságú személyként való kezelés követelményén át az emberi méltósághoz való jogot és az általános diszkrimináció-tilalmat is sérti. Álláspontja szerint ugyanis nincs olyan ésszerű indok, amely az alacsonyabb bérminimum megállapítását alátámasztotta volna. Ugyanis a közfoglalkoztatás jelenlegi formája kifejezetten ösztönzi a magánszféra munkáltatóinak bevonását, ami viszont azzal is jár, hogy a közfoglalkoztatási bérminimum meghatározása nem csak az állami vagy önkormányzati, hanem a magánmunkáltatókra is vonatkozik.

[7] Az indítványozó kifogásolta továbbá – saját példáját ismertetve –, hogy a közfoglalkoztatási bér kifizetése heti részletekben történik, állítása szerint egyéb rendszeres jövedelem híján egyidejűleg sosem jut a napi létfenntartási kiadásokat meghaladó célra (akár csak a rezsiköltségei kifizetésére) elegendő keresethez. Az indítvány – tartalma szerint – ebben a részében az R. 1. § (4) bekezdése alaptörvény-ellenességét állította, nem jelölte azonban meg, hogy a kifogásolt rendelkezést milyen alkotmányos indokkal tartja alaptörvény-ellenesnek.

[8] 2. Az Abtv. 56. § (1) és (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerint tanácsban eljárva megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.

[9] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján az Abtv. 26. § (2) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszt a vitatott jogszabály hatályba lépésétől számított 180 napon belül kell benyújtani. Az R. 1. §-ának [ezen belül a b) pontjának is] az indítványozó által támadott szövege 2012. január 1-jén lépett hatályba, így a panasz 2012. június 27-én határidőben került az Alkotmánybíróságra benyújtásra.

[10] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1)–(1b) bekezdéseiben foglalt feltételeknek. Eszerint tartalmazza az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozóan az Abtv. 26. § (2) bekezdésének megjelölését, melyre a panaszt alapították. Az alkotmányjogi panasz határozott kérelmet, valamint a támadott jogszabály alaptörvény-ellenességére vonatkozó részletes indokolást tartalmaz.

[11] Az indítványozó az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerint személyében és közvetlenül, a vitatott jogi szabályozás által érintett, továbbá nincs számára biztosítva a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás.

[12] Az Alkotmánybíróság tanácsának mérlegelése szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősül, hogy tekinthető-e azonos csoportba tartozónak a közfoglalkoztatott a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóval és amennyiben igen, van-e ésszerű indoka a jogalkotói különbségtételnek [Abtv. 29. §].

[13] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt befogadta.

[14] 3. Az Alkotmánybíróság – szakmai álláspontjának kifejtése céljából – megkereste belügyminisztert.

[15] A belügyminiszteri észrevétel szerint az önálló közfoglalkoztatási törvény megalkotásakor a jogalkotó a nemzetgazdaság állapotát és a munkaerőpiaci helyzetet vette figyelembe. Hangsúlyozta, hogy a közfoglalkoztatás olyan átmeneti megoldás, amelynek legfontosabb feladata a tartósan munka nélkül lévők aktivizálása. A közfoglalkoztatás célja – a közfoglalkoztatott számára hasznos tevékenységgel járó kereseti lehetőség biztosítása mellett – a munkatapasztalat megszerzése révén elősegíteni, illetve ösztönözni a közfoglalkoztatott munkaerőpiacra történő visszatérését. Az eltérő bérezés is azt a célt szolgálja, hogy az álláskeresők „ne ragadjanak benn” hosszú távon a közfoglalkoztatásban, legyen számukra motiváció a versenyszférában lévő munkalehetőségek elvállalásához. Ezért került a közfoglalkoztatási bér összege oly módon megállapításra, hogy az magasabb a szociális rászorultság alapján igénybe vett ellátás összegénél, azonban alacsonyabb a minimálbérnél.

[16] A szakmai álláspont másrészt kifejtette, hogy a közfoglalkoztatási jogviszony munkakövetelményei csak közelítenek a munkavállalókkal szemben az elsődleges munkaerőpiacon támasztott követelményekhez. A miniszteri észrevétel hivatkozott továbbá az Mt. 153. § (2) bekezdésére, amely lehetővé teszi, hogy a Kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő (magasabb) összegű kötelező legkisebb munkabért (a továbbiakban: minimálbér) állapítson meg. Ezzel összefüggésben megemlítette továbbá az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény rendelkezéseit, amely alapján szintén lehetőség van arra, hogy a minimálbér 85%-a, illetve a garantált bérminimum 87%-a legyen az alapbér.

[17] 4. Az Alkotmánybíróság az indítvány érdemi vizsgálata során észlelte, hogy az R.-nek az indítványozó által támadott rendelkezését a közfoglalkoztatással összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 421/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2013. január 1-jei, a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet módosításáról szóló 496/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 2014. január 1-jei, majd pedig a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, továbbá a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendeletet módosításáról szóló 376/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 2015. január 1-jei hatállyal módosította.

[18] Időközben többször módosult a minimálbérre vonatkozó szabályozás is, amellyel összehasonlításban az indítványozó a közfoglalkoztatási bér meghatározását diszkriminatívnak állította. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendeletet az azonos című 390/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet, 483/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet, majd 2015. január 1-től a 347/2014. (XII. 29.) Korm. rendelet váltotta fel.

[19] Ezekre figyelemmel az Abtv. 58. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Alkotmánybíróság végzésben felhívta az indítványozót, hogy ha az R. 1. § (1) bekezdés b) pontjának 2015. január 1-től hatályos szövege alapján is fenntartja az indítványát, akkor azt ennek megfelelően harminc napon belül egészítse ki. Az Alkotmánybíróság egyben felhívta az indítványozó figyelmét, hogy beszerezte a belügyminiszternek az indítvánnyal kapcsolatos szakmai álláspontját, amelyet a honlapján közzétett. Az Alkotmánybíróság a végzésben figyelmeztette az indítványozót a hiánypótlási határidő eredménytelen elteltének jogkövetkezményeire.

[20] Az indítványozó az Alkotmánybíróság felhívására sem a végzésben megjelölt határidőben, sem pedig azt követően – a jelen döntés meghozataláig bezárólag – nem válaszolt.

[21] Az Abtv. 64. § c) pontja, valamint az Ügyrend 33. § (3) bekezdése szerint a hiánypótlási határidő eredménytelen eltelte esetén az Alkotmánybíróság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt az ügyben; amennyiben az adatok hiányossága a döntést ellehetetleníti, az indítványt végzésben visszautasítja.

[22] Az indítványozó benyújtott alkotmányjogi panaszában az R. akkor hatályos 1. § (1) bekezdés b) pontjának visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését kérte. A jogszabály módosulása miatt az Alkotmánybíróság a rendelkezésnek az indítványozó által eredetileg támadott szövegét – alaptörvény-ellenesség megállapítása esetén – nem semmisíthetné meg, legfeljebb alkalmazásának visszamenőleges tilalmát állapíthatná meg [vö. Abtv. 41. § (1) és (3) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben hivatalból nem találta az Alaptörvény védelme érdekében szükségesnek a már hatályon kívül helyezett szabály vizsgálatát. Az indítványozónak az Alkotmánybíróság felhívására adandó válaszának elmaradása következtében pedig nem áll az Alkotmánybíróság rendelkezésére arra vonatkozó adat, hogy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolná az alkalmazási tilalom kimondását (az jogsérelmét orvosolni tudná). Ugyanezen oknál fogva, az Alkotmánybíróságnak nem áll rendelkezésére arra vonatkozó adat sem, hogy vitatott jogi szabályozás helyébe lépett rendelkezés is hatályosulna az indítványozóval szemben, tehát az alkotmánybírósági eljárás feltételei azzal összefüggésben fennállnának.

[23] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Abtv. 64. § c) pontja alapján az indítványt visszautasította.

Budapest, 2016. szeptember 19.

Dr. Sulyok Tamás s. k.,
Az Alkotmánybíróság elnökhelyettese

	Dr. Balsai István s. k.,			Dr. Czine Ágnes s. k.,			Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
			alkotmánybíró			alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Juhász Imre s. k.,			Dr. Pokol Béla s. k.,			Dr. Salamon László s. k.,
			alkotmánybíró			alkotmánybíró				alkotmánybíró

	Dr. Stumpf István s. k.,			Dr. Szalay Péter s. k.,					Dr. Szívós Mária s. k.,
		előadó alkotmánybíró				alkotmánybíró				alkotmánybíró

Dr. Varga Zs. András s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3161/2012.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek