3087/2016. (V. 2.) AB határozat
3087/2016. (V. 2.) AB határozat
alkotmányjogi panasz elutasításáról
2016.05.02.
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.21.407/2014/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] 1. Az indítványozó 2015. július 16-án jogi képviselője útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyet az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2015. október 14-én kiegészített.
[2] Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg Budapest Környéki Törvényszék (a továbbiakban: törvényszék) 8.Mf.21.407/2014/5. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt.
[3] Az indítványozó kérelmét az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésére – miszerint mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához –, illetve a XXVIII. cikk (2) bekezdésére – amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg – alapította.
[4] 2. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzményeként az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó 2006. február 17-től állt munkaviszonyban a munkaügyi alapper alperesénél (a továbbiakban: munkáltató) finomítás blokk-kezelő munkakörben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2009 januárjában értesítette a munkáltatót, hogy büntető eljárást folytatnak jelentős értékre, bűnszervezetben a munkáltató százhalombattai finomítójának sérelmére elkövetett lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, amely eljárásban az indítványozót megalapozottan gyanúsítják jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének elkövetésével.
[5] A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén kelt 7.B.81/2006/2005. számú ítéletével megállapította, hogy az indítványozó bűnös, társtettesként, bűnszervezetben elkövetett lopás bűntettében, ezért vele szemben főbüntetésként letöltendő szabadságvesztést szabott ki.
[6] A Győri Ítélőtábla mint másodfokú büntető bíróság 2012. március 22. napján kelt Bf.86/2011/86. számú ítéletével az indítványozó tekintetében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
[7] A Kúria 2013. július 26. napján kelt Bfv.III.953/1202/34. számú ítéletével az indítványozó tekintetében annyiban változtatta meg a jogerős ítéletet, hogy mellőzte a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésére vonatkozó rendelkezést, a főbüntetés tartamát pedig enyhítette.
[8] 2.1. A Pest Megyei Bíróság ítéletét, vagyis a büntető ügyben született elsőfokú ítéletet a munkáltató 2010. december 27. napján kapta meg, majd 2011. január 9-én a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdés b) pontja alapján rendkívüli felmondással megszüntette az indítványozó munkaviszonyát. A felmondás indokolásában a munkáltató kifejtette, hogy a büntetőügyben hozott ítélet megállapította, hogy az indítványozó a munkáltatóval létesített munkaviszonyt megelőzően ellenérték fejében közreműködött a munkáltató dunai finomítójának puffer területén elkövetett olajlopásban. Kijelentette, hogy a büntető bíróság által megállapított tényállás megismerése következtében az indítványozó megbízhatóságába vetett munkáltatói bizalom súlyosan megrendült, ami lehetetlenné teszi a munkaviszonyának további fenntartását. Az indítványozó továbbfoglalkoztatása veszélyezteti jogos érdekeit, ezért a munkaviszonyt a munkáltató a továbbiakban nem kívánja fenntartani.
[9] 2.2. Az indítványozó a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében annak megállapítását kérte, hogy a rendkívüli felmondás jogellenes volt, minthogy a tudomásszerzés időpontjához számítva elkésett és abban valótlanul állították, hogy bűncselekményt követett volna el, mivel az ártatlanság vélelme az ítélet jogerőre emelkedéséig megilleti. Állította, hogy a munkáltató tudott róla, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják és a nem jogerős ítélet újabb információt nem tartalmazott részére. Kérte, hogy a bíróság kötelezze a munkáltatót elmaradt munkabérének, továbbá 10 havi átlagkeresetének megfelelő kártérítés megfizetésére.
[10] A munkáltató ellenkérelme a kereset elutasítására és az indítványozó perköltségben történő marasztalására irányult. Előadta, hogy a rendőrkapitányság tájékoztatásából még nem ismerte az ügy részleteit, a bűncselekmény tényállását, így az abban foglaltak még nem alapoztak meg egy felmondást. A rendkívüli felmondást az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltak alapozták meg, mivel az – a rendőrségi értesítéssel szemben – már tartalmazta a bűncselekmény tényállását, azt, hogy az indítványozó munkaviszonya létesítése előtt jelentős értékű lopást követett el munkáltató sérelmére, annak következtében pedig az alperes felperesbe vetett bizalma súlyosan megrendült.
[11] A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.5/2014/12. számú ítéletével a keresetnek helyt adott. A bíróság a rendkívüli felmondást határidőben közöltnek tekintette, azt kizárólag azért találta jogellenesnek, mert álláspontja szerint okszerűtlenül élt a rendkívüli felmondás jogával a munkáltató, mivel a rendőrség értesítése alapján is elveszíthette volna a bizalmát az indítványozóban és az elsőfokú büntető bíróság ítélete sem alapozza meg ehhez a korábbi körülményhez képest nagyobb súllyal a bizalomvesztést.
[12] Az ítéletben megállapította, hogy az indítványozó munkaviszonya a munkáltató 2011. január 9-én kelt jogellenes rendkívüli felmondása folytán az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte a munkáltatót az elmaradt munkabér és az annak összege után számított késedelmi kamat megfizetésére. Kötelezte a munkáltató arra is, hogy 2014. július 9. napjától az ítélet jogerőre emelkedésének napjáig fizessen meg az indítványozónak munkanaponként napi 8 620 forintot. A kereset ezt meghaladó részét elutasította.
[13] 2.3. Az ítélet ellen a munkáltató fellebbezést nyújtott, amelyben előadta, hogy az elsőfokú büntető ítéletből megismert információk érdemi és jelentős mértékű változást jelentettek a korábbi helyzethez képest. 2009 januárjában csak az alapos gyanúról rendelkezett információval, az eljáró ügyészség sem tájékoztatta az indítványozóval szemben benyújtott vádiratról. A büntetőügyben született ítéletből szerzett tudomást arról, hogy az indítványozó a munkaviszonya létesítését megelőzően a munkáltató sérelmére jelentős értékre elkövetett lopás bűncselekményében társtettesként vett részt. Bizalma akkor rendült meg az indítványozóban, amikor az elsőfokú büntető ítéletből teljes körűen tájékozódhatott cselekményéről és annak körülményeiről.
[14] A fellebbezés folytán eljáró törvényszék az elsőfokú ítéletet a megfellebbezett részben megváltoztatva elutasította az indítványozó keresetét. A törvényszék ítélete indokolásában elfogadta a munkáltató azon érvelését, hogy a bizalomvesztését az alapos gyanúról történő értesítése nem alapozta meg, az elsőfokú büntető ítélet áttanulmányozása után jutott arra az álláspontra, hogy az abban foglaltak tudomására jutását követően a munkaviszony fenntartása lehetetlenné vált. Megalapozottnak ítélte a munkáltatói érvelés azon részét is, miszerint a megalapozott gyanú csak egyes esetekben adhat alapot a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésére, a bírói gyakorlat általában valami plusz tényállási elemet kíván meg ahhoz, hogy pusztán a megalapozott gyanú alapján élni lehessen a rendkívüli felmondás jogával. Ilyen tényállási elem lehet a munkavállaló beismerő vallomása vagy a tettenérés, illetve olyan mértékű bizonyítékok jelenléte, amelyek megalapozhatják az erre alapított bizalomvesztést. A munkáltató az elsőfokú büntető ítéletből tudta meg, hogy az indítványozóra több vádlott társa terhelő vallomását tett, hogy bűnösségét alátámasztja az elkészült videofelvétel, illetve a lehallgatási anyagok is. Ennek tükrében jogszerűen dönthetett arról, hogy az indítványozóba vetett bizalma megrendült és ekként a munkaviszony fenntartása lehetetlenné vált.
[15] 3. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Alkotmányjogi panaszában előadta, hogy a büntetőeljárás megindítása után folyamatosan dolgozott, változatlan beosztásban és munkahelyen, a munkáltató semmilyen módon nem jelezte, hogy a megindított büntetőeljárás bizalomvesztést eredményezett volna a panaszossal szemben, tehát a munkáltató kizárólag az elsőfokú büntetőjogi ítéletet (az elítélést) tekintette a bizalomvesztést megalapozó tényezőnek. A panaszos munkaviszonyának bűnössége miatti bizalomvesztésre tekintettel történő megszüntetésére tehát olyan időpontban került sor, amikor a bűnösséget megállapító jogerős bírósági határozat nem volt. A bűnösségre alapított felmondás közlésekor sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelme, ugyanis az indítványozót senki nem tekinthette volna bűnösnek a másodfokú ítélet meghozataláig.
[16] Az indítványozó szerint a felmondással összefüggésben megfosztották őt az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához való jogának a gyakorlásától, jelesül attól, hogy az elsőfokú, nem jogerős elítélését követően a munkáltatónál munkavégzésre jelentkezzen.
[17] A foglalkozás szabadságának alapjogát a rendkívüli felmondás jelentősen korlátozza, mivel annak következtében a munkavállaló egyik napról a másikra, felkészülés nélkül nem lesz képes foglalkozását gyakorolni és ennek jövedelméhez jutni.
II.
[18] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.”
„XXVIII. cikk (2) Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
[19] Az Mt. ügyben érintett rendelkezései:
„89. § (2) A munkáltató – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles felmondását megindokolni. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania.”
„96. § (1) A munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél
a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ettől érvényesen eltérni nem lehet.
(2) A rendkívüli felmondás indoka tekintetében a 89. § (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni. A munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el.
(3) Kollektív szerződés, illetve munkaszerződés – az (1) bekezdés keretei között – meghatározhatja azokat az eseteket, amikor az (1) bekezdésben foglalt jogkövetkezménynek van helye.
(4) A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.”
III.
[20] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsőként az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról kellett döntenie.
[21] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszát határidőn belül terjesztette elő.
[22] Az alkotmányjogi panasz a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdésében előírt feltételeinek az alábbiak szerint felel meg. Az indítvány az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást tartalmaz, megjelöli az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének lényegét, az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit és megfelelő indokolást is tartalmaz. Ezenkívül megjelöli a sérelmezett bírói döntést és kifejezetten kéri annak a megsemmisítését.
[23] 1.2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a továbbiakban azt vizsgálta meg, hogy az Abtv. 27. §-ában, valamint az Abtv. 29–31. §-aiban foglalt tartalmi feltételeknek az alkotmányjogi panasz megfelel-e.
[24] Az egyedi ügyben való érintettség megállapítható, mivel az indítványozó a panasszal támadott ügyben felperesként járt el. Megállapítható továbbá, hogy az indítványozónak a támadott döntéssel szemben további jogorvoslati lehetősége nem áll fenn.
[25] 1.3. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság további tartalmi feltételeiként nevesíti, hogy a panasznak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést kell tartalmaznia.
[26] Az indítványozó szerint a bűnösségére alapított felmondás közlésekor sérült az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelme, ugyanis senki nem tekinthette volna őt bűnösnek a másodfokú ítélet meghozataláig.
[27] Az indítványozó további állítása szerint a felmondással összefüggésben megfosztották őt az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához való jogának a gyakorlásától is.
[28] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányjogi panaszban állított alapjogi sérelmek a bírói döntést érdemben befolyásolhatták, ami felveti a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételyét.
[29] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a panaszt – a befogadási eljárás lefolytatásának mellőzésével – az Ügyrend 31. § (6) bekezdése alapján érdemben bírálta el.
IV.
[30] Az indítvány nem megalapozott.
[31] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésében előírt ártatlanság vélelmével összefüggésben állított sérelmét vizsgálta. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdése szerint „senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
[32] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését követően a 3243/2014. (X. 3.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) már vizsgálta az Abtv. 27. § szerinti eljárásában, hogy az ártatlanság vélelmét sérti-e az a bírói jogértelmezés, amely lehetővé teszi egy munkavállaló munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését abban az esetben, ha a felmondás a munkavállaló szándékos bűncselekmény elkövetésével való gyanúsításával és előzetes letartóztatásba helyezésével áll összefüggésben.
[33] 2. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság a korábbi gyakorlatát is felhasználva, összefoglalóan állapította meg a következőket: „[a]z ártatlanság vélelme, mint a büntető igazságszolgáltatás egyik garanciája és a jogállamiság egyik elve 1989-ben emelkedett alkotmányi szintre. Az ártatlanság vélelme az Alkotmánybíróság értelmezésében elsősorban azt szolgálja, hogy a büntető felelősség elbírálása során a döntésre jogosított elfogulatlan, pártatlan hozzáállást tanúsítson, továbbá a döntésre megalapozott bizonyítással, a prejudikáció tilalmának sérelme nélkül kerüljön sor.
Ez egyben azt is garantálja, hogy az eljárás alá vont személy a felelősség megállapításával járó hátrányos jogkövetkezményeket ne szenvedje el a felelősségének megállapítása nélkül.
Az Alkotmánybíróság több esetben kiterjesztően értelmezte az ártatlanság vélelmét, amit azzal az általános fejlődési tendenciával magyarázott, hogy a jogállam által védett élet- és jogviszonyok körében az ártatlanság vélelmének elve egyre több területen érvényesül [lásd 41/1991. (VII. 3.) AB határozat (ABH 1991, 193, 195.) 57/1993. (X. 28.) AB határozat (ABH 1993, 349, 350.), továbbá 401/B/1992. AB határozat (ABH 1994, 528, 532.)].
A 26/B/1998. AB határozat pedig úgy összegezte mindezt, hogy »[a]z ártatlanság vélelmének, mint alkotmányos rangra emelt alapelvnek a tartalma tehát az a védelem, amely – elsődlegesen a büntetőeljárás keretében eldöntendő kérdésként – a bűnösség megállapítása, továbbá a bűnösség megállapításához kapcsolódó jogkövetkezmények tekintetében érvényesül. Ezekkel a bűnösséghez kapcsolódó jogkövetkezményekkel szemben azonban az Alkotmánybíróság gyakorlata azt a követelményt támasztja, hogy olyan szoros kapcsolatban, közvetlen tartalmi összefüggésben álljanak a bűnösség megállapításával, amely indokolttá teszi azt, hogy a jogkövetkezmény szabályozása a bűnösség megállapításának szabályaival azonos szinten részesüljön alkotmányos védelemben. […]
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az ártatlanság vélelme a felelősség kérdésében hozandó döntés folyamatán túl elsősorban azt a jogsérelmet hivatott megakadályozni, amelyet – törvénynek megfelelően lefolytatott eljárás során – megállapított felelősség hiányában alkalmazott és utóbb reparáció nélkül maradt joghátrányok okozhatnak.
Az ártatlanság vélelmének lényegéből következik, hogy […] nem érvényesül általános jelleggel, főszabályként. […] esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely ez utóbbival egyazon körben indokolja az alkotmányos védelmet.« (ABH 1999, 647, 649–650.).” (Indokolás [19]–[22])
[34] 3. Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán azt vizsgálta, hogy az ártatlanság vélelmét sérti-e az a bírói jogértelmezés, amely jogszerűnek minősíti egy munkavállaló munkaviszonyának rendkívüli felmondással való megszüntetését olyan esetben, amelyben a felmondás a munkavállaló általi szándékos bűncselekmény elkövetését megállapító, nem jogerős elsőfokú büntetőjogi ítéletéből megismert, a munkavállaló elkövetési magatartását leíró tényállási elemeken alapszik.
[35] Az Alkotmánybíróságnak tehát az Abh.-ban foglaltakhoz hasonlóan arról kellett döntenie, hogy az alapul fekvő munkaügyi vitát eldöntő bírói jogértelmezés az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, és ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely azzal azonos módon indokolja az Alaptörvényben biztosított jog védelmét.
[36] 3.1. Az ügyben eljáró törvényszék munkaügyi vitát zárt le jogerős döntésével. A munkáltató a rendkívüli felmondást azzal indokolta, hogy az indítványozónak a munkaviszony létesítését megelőzően, a munkáltató sérelmére jelentős értékre elkövetett lopás bűncselekményben kifejtett, a független bíróság által megállapított cselekménye miatt rendült meg a bizalma oly mértékben, hogy a súlyos bizalomvesztés a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
[37] A törvényszék megállapította, hogy bár a munkáltató úgy ítélte meg, hogy bizalomvesztését a megalapozott gyanúról történő értesítése nem alapozza meg, az elsőfokú büntető ítélet áttanulmányozása után jogosan jutott arra az álláspontra, hogy az abban foglaltak tudomásra jutását követően az indítványozó munkaviszonyának a fenntartása lehetetlenné vált. Megalapozottnak ítélte a munkáltatói érvelés azon részét is, miszerint a megalapozott gyanú csak egyes esetekben adhat alapot a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésére, a bírói gyakorlat általában valami további tényállási elemet kíván meg ahhoz, hogy pusztán a megalapozott gyanú alapján élni lehessen a rendkívüli felmondás jogával. Ilyen tényállási elem lehet a munkavállaló beismerő vallomása vagy a tettenérés, illetve olyan mértékű bizonyítékok jelenléte, amelyek megalapozhatják az erre alapított bizalomvesztést. A munkáltató – miután az ügyészségi vádiratról nem kapott tájékoztatást – az elsőfokú büntető ítéletből tudott az indítványozó cselekményéről és annak körülményeiről teljes körűen tájékozódni. Ekkor tudta meg, hogy az indítványozóra több vádlott társa terhelő vallomását tett, hogy bűnösségét alátámasztja az elkészült videofelvétel, illetve a lehallgatási anyagok is. Ennek tükrében jogszerűen dönthetett arról, hogy az indítványozóba vetett bizalma megrendült és ekként a munkaviszony fenntartása lehetetlenné vált, a nyilvánvaló bizalomvesztés tehát megalapozza a rendkívüli felmondást.
[38] 3.2. Az Alkotmánybíróság a bírói jogértelmezést vizsgálva jelen ügyben is azt állapította meg, hogy az a büntetőjogi felelősség megállapításával, és ezáltal az ártatlanság vélelmének elvével nincs szoros, közvetlen összefüggésben.
[39] A törvényszék a büntetőjogi felelősség kérdését nem érintette, kizárólag munkajogi kérdésben döntött. A munkajogi következmény megítélésekor az indítványozó mint munkavállaló magatartását és munkáltatói rendkívüli felmondás jogszerűségét vizsgálta. A rendkívüli felmondást azért minősítette jogszerűnek, mert a munkáltató nem a büntetőjogi felelősség megállapításának egyenes következményeként alkalmazta a munkajogi intézkedést, hanem a számára a büntetőügyben született ítéletből megismert indítványozói magatartástanúsítás és cselekmény adta alapját bizalma megrendülésének. A munkáltatót a munkaviszony rendkívüli felmondással való megszüntetésében a büntetőügyben hozott ítélet jogereje és a kiszabott büntetés mértéke nem befolyásolta.
[40] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban általános érvénnyel megállapította, hogy „a bizalomvesztés sokkal szélesebb körben és más kontextusban érvényesül, mint a büntetőjogi felelősség kimondása, és a bizalomvesztés a felelősség megállapításával nincs is közvetlen összefüggésben, hiszen a bizalomvesztés nem a bűnösséghez kapcsolódó büntetőjogi fogalom. A bizalomvesztés nem a bűnösséget kimondó ítélet egyenes következménye, mint ahogy a bizalom helyreállása sem következik egy felmentő ítéletből.” (Indokolás [32])
[41] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján azt állapította meg, hogy az ártatlanság vélelmének érvényesülését nem sértette a jelen ügyben vizsgált bírói jogértelmezés, ezért az alkotmányjogi panasznak az Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdésének sérelmét állító részét elutasította.
[42] 4. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a rendkívüli felmondás jogszerűségét megállapító bírói jogértelmezés sértette-e az indítványozónak az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében foglalt munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogát.
[43] 4.1. Az indítványozó szerint a felmondással összefüggésben megfosztották őt az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához való jogának a gyakorlásától, jelesül attól, hogy az elsőfokú, nem jogerős elítélését követően a munkáltatónál munkavégzésre jelentkezzen.
[44] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését követően – a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat szerinti vizsgálatot elvégezve – a 3134/2013. (VII. 2.) AB határozatban a korábbi Alkotmány 70/B. § (1) bekezdését és az Alaptörvény XII. cikkét összevetve megállapította, hogy „[t]artalmát tekintve azonos a munka és foglalkozás szabad megválasztásának joga is, ugyanakkor az Alaptörvény államcélként fogalmazza meg az ennek megvalósításához szükséges feltételek biztosítását, amit az Alkotmány munkához való jogként deklarált.” (Indokolás [11])
[45] A 3134/2013. (VII. 2.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megerősítette azokat a munka és foglalkozás szabad megválasztásához való jogot érintő megállapításait, amelyeket a 3380/2012. (XII. 30.) AB határozatban az Alaptörvény hatályba lépése előtt elfogadott határozataiból vett át. Ennek során kiemelte, hogy a „munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog azonban nem alanyi jogot garantál meghatározott foglalkozás folytatásához, tevékenység végzéséhez. […] Másként megfogalmazva senkinek sincs abszolút joga a meghatározott foglalkozás, illetve valamely foglalkozásnak az általa kiválasztott formában történő gyakorlásához.” {3134/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [13]; 3380/2012. (XII. 30.) AB határozat, Indokolás [19]; megerősítette: 3243/2014. (X. 3.) AB határozat, Indokolás [42] és 3050/2016. (III. 22.) AB határozat, Indokolás [8]}.
[46] Jelen ügyben megállapítható, hogy önmagában a rendkívüli munkáltatói felmondás nem sérti a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, hiszen a fentiek értelmében a vizsgált alapjog nem nyújt védelmet egy meghatározott állás betöltésére sem. A rendkívüli felmondás jogintézményét teljes mértékben ellehetetlenítené az Alkotmánybíróság, ha az indítványozó állítása szerinti értelmet tulajdonítana az Alaptörvény XII. cikk (2) bekezdésének.
[47] 4.2. Az indítványozó további állítása szerint a foglalkozás szabadságának alapjogát a rendkívüli felmondás jelentősen korlátozza, mivel annak következtében a munkavállaló egyik napról a másikra, felkészülés nélkül nem lesz képes foglalkozását gyakorolni és ennek jövedelméhez jutni.
[48] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a támadott döntés nem akadályozta az indítványozót abban, hogy munkaviszonya rendkívüli felmondását követően – de figyelemmel a folyamatban lévő büntetőeljárásra – képzettségének, végzettségének és szakmai tapasztalatának megfelelően a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogát gyakorolja.
[49] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított kérelmet is elutasította.
Budapest, 2016. április 26.
|
Dr. Szívós Mária s. k., tanácsvezető, előadó alkotmánybíró |
|
Dr. Balsai István s. k., alkotmánybíró |
Dr. Pokol Béla s. k., alkotmánybíró |
Dr.Stumpf István s. k., alkotmánybíró |
|
Dr. Varga Zs. András s. k., alkotmánybíró |
|
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2191/2015.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás