• Tartalom

26/2016. (HK 5.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

26/2016. (HK 5.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

a pénzbeli juttatások folyósításának rendjéről és számviteli elszámolásuk egyes kérdéseiről

2016.05.18.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52.§ (1) bekezdése, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés 1. pontja és 11. § (3) bekezdése alapján – figyelemmel a pénzbeli juttatások folyósításának szabályairól szóló 82/2013. (XII. 21.) HM utasítás 6. § (2) bekezdésében foglaltakra – a következő

együttes intézkedést

adjuk ki:


1. Általános rendelkezések

1. Az intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó központi hivatalokra, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. Felkérjük a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) főigazgatóját és a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézmény vezetőjét, hogy az intézkedés végrehajtását szervezete vonatkozásában tegye lehetővé.

3. A külszolgálatot teljesítők külföldi fizetőeszközben kifizetett pénzbeli juttatásai folyósításának és elszámolásának rendjét a Magyarország határain kívüli válságkezelő- és béketámogató műveletekben résztvevők és nemzetközi szervezetekhez vezényelt katonai megfigyelők pénzügyi biztosításáról szóló 10/2012 (HK 7.) HM VGHÁT szakutasítás szabályozza.

4. Az intézkedés alkalmazásában:
a) adatrögzítő: a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszer (a továbbiakban: HM KGIR) Integrált Személyi Pénzbeli Juttatások alrendszerében (a továbbiakban együtt: HM KGIR SZPJ) rögzítési jogosultsággal rendelkező, munkaköri leírásában ezen feladat ellátására kijelölt személy;
b) folyósító szerv: a HM Védelemgazdasági Hivatal (továbbiakban: HM VGH) juttatások számfejtését és folyósítását végző szervezeti egysége;
c) helyi kifizetés: HM közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: HM KÁT) által szakutasításban meghatározott, készpénzben kifizethető juttatás;
d) hóközi kifizetés: a HM KGIR SZPJ-ben rögzített, jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott juttatások két hóvégi kifizetés között – a pénzbeli juttatások folyósításának szabályairól szóló 82/2013. (XII. 21.) HM utasításban (a továbbiakban: 82/2013. HM utasítás) – szabályozott időpontokban végrehajtott számfejtése és folyósítása;
e) hóvégi kifizetés: a HM KGIR SZPJ-ben rögzített, havi rendszeres juttatások 82/2013. HM utasítás 4. § a) pontja szerint határideig végrehajtott számfejtése és folyósítása;
f) járulékok: a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó együttesen;
g) juttatás: az illetmény, az alapbér és a bérpótlék, valamint a személyi állomány részére megállapított egyéb pénzbeli juttatás;
h) követelés: a személyi állomány juttatásaival kapcsolatban felmerülő, adott előlegként elszámolt kiadásból, jogalap nélküli kifizetésből, valamint a juttatásokat terhelő, hatóságokkal, szervezetekkel kapcsolatos elszámolásokból adódó visszaigénylés;
i) pénzügyi és számviteli szerv: a honvédelmi szervezet pénzügyi és számviteli szakfeladatai ellátására rendszeresített szervezeti egysége, ennek hiányában a pénzügyi és számviteli feladatok ellátására utaltsági rend szerint kijelölt honvédelmi szervezet szervezeti egysége;
j) személyügyi szerv: a honvédelmi szervezetek állományában rendszeresített személyügyi szervezeti egység vagy az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) honvédelmi szervezetek személyügyi ellátását végző szervezeti egysége, valamint a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség és a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság alapnyilvántartás vezetésében érintett állománya;
k) szimulációs számfejtés: a hóközi és hóvégi éles számfejtéssel megegyező programfutás, melynél a bérszámfejtési eredmény nem tárolódik el.

5. A személyi állomány juttatásainak kifizetését az állományilletékes parancsnok vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója (a továbbiakban együtt: parancsnok) – a 82/2013. HM utasítás 4. § b) pontja szerinti esetek kivételével – parancsban, határozatban vagy a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti egyéb irat formájában (a továbbiakban együtt: munkáltatói döntés) rendeli el, kérelem esetén a kérelemre feljegyzett záradékával vagy jogszabályban meghatározott módon engedélyezi (a továbbiakban együtt: utalványozás).
6. Ha jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz másként nem rendelkezik, a munkáltatói döntést a személyügyi szerv készíti el, és azt a parancsnok a pénzügyi és számviteli szerv ellenjegyzését követően írja alá. A kérelmek kezelése vagy utalványozása a honvédelmi szervezet parancsnokának gazdálkodási intézkedésében meghatározott eljárásrend szerint történik.

7. A munkáltatói döntést olyan számvetéssel kell elkészíteni és aláírásra felterjeszteni, hogy a juttatások kifizetésével kapcsolatos feladatok és a juttatások folyósítása az előírt határidőig végrehajtható legyen.

8. A személyi állomány juttatásainak számfejtéséhez szükséges adatok rögzítése, számfejtése, folyószámlára utalása a HM KGIR SZPJ, könyvelése és elszámolása a HM KGIR Pénzügyi- Számviteli alrendszere (a továbbiakban: HM KGIR PSZ) alkalmazásával kerül végrehajtásra.

9. A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatrögzítések, feldolgozások, számfejtések, ellenőrzések és utalások részletes feladatait, valamint végrehajtásuk felelőseit az 1. melléklet tartalmazza.


2. Előirányzat-biztosítás, finanszírozás

10. A juttatások és a járulékok a jóváhagyott elemi költségvetés alapján, kiemelt előirányzatonként és rovatonként kerülnek biztosításra a honvédelmi szervezetek részére.

11. A honvédelmi szervezetek részére jóváhagyott költségvetések szerint a személyi juttatások, valamint a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt kiadási előirányzatok költségvetési bevételi fedezetéből a HM VGH
a) a juttatások, valamint az azokhoz kapcsolódó járulékok kifizetésének előirányzat-fedezetét havonta időarányosan, a jóváhagyott költségvetéseknek megfelelően folyamatosan biztosítja úgy, hogy a tárgyhavi rendszeres és nem rendszeres juttatások és járulékok fedezete a kifizetés előtt, de legkésőbb a kifizetés időpontjában – járulékok esetében az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott befizetési határidőre – a HM VGH által alcímenként vezetett másodlagos kincstári számlákon rendelkezésre álljon,
b) az MH Egészségügyi Központ állományának juttatásai időbeni kiutalása érdekében az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól átvett támogatás értékű bevételt, elsődleges számláján történő jóváírását követően azonnal továbbutalja a másodlagos számlájára, és
c) a helyi kifizetésekhez szükséges források biztosítása érdekében a honvédelmi szervezetek részére – azok tárgyhónapot megelőző hónap 25-éig benyújtott igénylésének figyelembevételével – a szükséges támogatási keretet kiutalja.


3. Központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatrögzítés,
számfejtés és utalás rendje

12. A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó, a 17. pont a) és b) alpontja szerinti kivétellel történő adatrögzítés, a számfejtés és az utalás a következők szerint kerül végrehajtásra:
a) az adatrögzítő a részére biztosított, hitelt érdemlő okmány – így különösen a munkáltatói döntés vagy a parancsnok által jóváhagyott kérelem, a bírósági határozat és a személyi állomány általi megbízás – alapján a rendszerben rögzíti a változást,
b) a pénzügyi és számviteli szerv és a személyügyi szerv a HM KGIR SZPJ által biztosított módon ellenőrzi az adatrögzítést,
c) a folyósító szerv a rögzített és ellenőrzött adatok alapján végrehajtja a számfejtéssel kapcsolatos feladatokat,
d) a számfejtést követően a pénzügyi és számviteli szerv a számfejtés eredményét ellenőrzi, a tételek utalhatóságáról a folyósító szervet elektronikus úton tájékoztatja, és
e) a folyósító szerv végrehajtja a számfejtett hóvégi kifizetések és hóközi tételek utalását, valamint az elektronikus úton beérkezett adatszolgáltatások alapján a jogviszony-megszűnéshez, megszüntetéséhez kötődő elszámolásokat és utalásokat.

13. A jogviszony megszűnéséhez, megszüntetéséhez kötődő elszámolást a pénzügyi és számviteli szerv a szimulációs számfejtés során előállított, jóváhagyó záradékkal ellátott, elektronikus úton megküldött kifizetési bizonylattal kéri a folyósító szervtől.

14. A folyósító szerv munkanapokon 12.00-ig a pénzügyi és számviteli szervektől elektronikus úton érkezett törlési kérelmek alapján visszatörli a számfejtéseket és nem utalja el azokat. A törlési kérelmekhez kapcsolódó javításokat a személyügyi, valamint a pénzügyi és számviteli szerv végzi a 12. pont szerint.

15. A pénzügyi zárást követő korrekciós időszakban hóközi kifizetésre nincs mód.

16. A korrekciós időszakban a személyügyi, valamint a pénzügyi és számviteli szervek a bérszámfejtéssel kapcsolatos tevékenységének koordinálását a HM VGH az MH HKNYP-vel együttműködve végzi.

17. A hivatásos és szerződéses katonák ruházati illetménye, valamint a közalkalmazottak ruházati költségtérítése kifizetésének rendje a következő:
a) a személyenként átutalandó összegeket a folyósító szerv bejegyzi a HM KGIR SZPJ-be, amely alapján a pénzügyi és számviteli szerv kétpéldányos névjegyzéket készít és azt ellenőrzésre az állományilletékes személyügyi szerv részére átadja. Az állományilletékes személyügyi szerv az ellátásért felelős ruházati szolgálattal egyeztetve a névjegyzéket az egyes költségtérítésekről szóló 19/2013. (IX. 6.) HM rendeletben foglaltak figyelembevételével ellenőrzi, és szükség esetén módosítja úgy, hogy a kifizetésre nem jogosultakat a névjegyzékből kihúzza, a névjegyzékben nem szereplő jogosultakkal pedig azt kiegészíti. A módosításokat egyenként kézjegyével igazolja,
b) a módosított és a parancsnok által jóváhagyott, utalványozott névjegyzék alapján a pénzügyi és számviteli szerv elvégzi a HM KGIR SZPJ-ben a javításokat, majd azt követően a folyósító szerv – a 12. pontnak megfelelően – végrehajtja a számfejtést és az utalást,
c) ha a kifizetés a hivatásos és szerződéses katonák ruházati illetményét terheli, a folyósítást csak az utalványszelvények ruházati szolgálat által a pénzügyi és számviteli szerv részére történő leadását követően lehet megkezdeni kivéve, ha a kifizetés csak a ruházati utánpótlási illetménykönyvbe történő bejegyzéshez kötött, amely esetben a kifizetést csak a bejegyzést követően lehet végrehajtani, és
d) a központilag meghatározottól eltérő időpontban ruházati illetményre jogosultak – így különösen állományba vétel, jogviszonyok közötti áthelyezés, jogviszony-megszűnés, jogviszony megszüntetés érintettjei – valamint a szerződéses állományú tisztek és altisztek kifizetéseit a ruházati szolgálat adatszolgáltatása alapján az állományilletékes személyügyi szerv munkáltatói döntésben rögzíti és fordulónapot követően a pénzügyi és számviteli szerv kifizeti. A munkáltatói döntés alapján a pénzügyi és számviteli szerv vezetője intézkedik a HM KGIR SZPJ-be történő rögzítésre, a folyósító szerv pedig a számfejtésre és a 12. pont szerinti folyósításra.

18. Ha a rendszeres vagy eseti juttatás valamely okból az előírt határidőig nem kerül kifizetésre, a parancsnok tájékoztatja a HM VGH-t az elmaradt kifizetés tényéről és írásban kezdeményezi annak soron kívüli kiutalását. A folyósító szerv az elmaradt juttatást hóközi kifizetésként teljesíti és a hóvégi számfejtés során a szükséges elszámolásokat végrehajtja.

19. A központi előlegfolyósítások nyilvántartási és elszámolási feladatait a 2. melléklet tartalmazza.

4. A helyileg kifizetésre kerülő juttatásokhoz
és előlegekhez kapcsolódó adatrögzítés, számfejtés
és utalás rendje

20. A pénzügyi és számviteli szerv a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló 18/2012. (HK 12.) HM KÁT szakutasításban (a továbbiakban: HM KÁT szakutasítás) felsorolt juttatásokat, költségtérítéseket és előlegeket a munkáltatói döntésben meghatározottak szerint fizeti ki, illetve számolja el.

21. Az előlegek nyilvántartására és elszámolására az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Áhsz.) és a HM KÁT szakutasításban meghatározottak az irányadóak.
22. A közlekedési bérlet (a továbbiakban: bérlet) vásárlására vonatkozó munkába járási költségtérítés előlegének kifizetése 30 napon belüli számlával történő elszámolási kötelezettség mellett, munkáltatói döntésben engedélyezhető. Az előleg összege nem lehet magasabb a munkába járási költségtérítés várható összegénél. A folyamatos folyósításhoz a pénzügyi és számviteli szerv a jogosult által leadott számla alapján az előleg elszámolását – a HM KGIR SZPJ-n keresztül – úgy hajtja végre, hogy azt a folyósító szerv a – 12. pontnak megfelelően – a honvédelmi szervezet előirányzat-felhasználási keretszámlájára utalja, pótolja vissza. Az előleg elszámolásának bizonylata a számla, az előleg visszapótlásának, HM KGIR SZPJ-ben történő rögzítésének bizonylata a bérlet.


5. Könyvelés, egyeztetés, havi zárási feladatok, ellenőrzés, beszámolás

23. A juttatások, járulékok könyvviteli elszámolását minden esetben a HM fejezet egységes számviteli politikájáról és számlarendjéről szóló HM VGHÁT szakutasításban meghatározottak szerint kell végrehajtani, a következő előírások érvényesítésével:
a) a költségvetési év zárását követően a folyósító szerv másodlagos számláihoz kapcsolódó beszámolókban költségvetési számvitelt érintően csak pénzeszköz maradványát befolyásoló elszámolásokat érintő főkönyvi számlák záró egyenlegei szerepelhetnek,
b) a személyi állományból kiváltakkal, a közfoglalkoztatottakkal, valamint – a parancsnok és magasabb parancsnok által adható illetményelőleg, a családalapítási támogatás, illetve a külszolgálati ellátmány előleg kivételével – a személyi állomány tagjaival szemben fennálló – a folyósító szervnél adott előlegként nyilvántartott – követelésekről összeállított analitikát a folyósító szerv a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig átadja az állományilletékes honvédelmi szervezetek részére azonnali pénzforgalmi rendezés céljából, és
c) a b) alpont szerinti analitikából, a személyi állomány katonai tagjaival és a személyi állományból kivált katonákkal szemben fennálló, illetmény túlfizetésből eredő követelésekről kivonatot készít és azt a HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály részére a b) alpont szerinti határidőre megküldi.

24. A juttatások és a járulékok azon főkönyvi számláira, amelyek a központi számfejtésbe és folyósításba vont személyi juttatások jogcím mélységű elszámolására szolgálnak, kizárólag a folyósító szerv könyvelhet. A könyvelésnek biztosítani kell, hogy a pénzügyi teljesítés adatai honvédelmi szervezetenként rendelkezésre álljanak, kimutathatóak, ellenőrizhetőek legyenek.
25. A folyósító szerv a HM Egységes Számlarendje Gazdasági Eseménytárában meghatározottaknak megfelelően
a) végzi az SZPJ-ben a juttatások és az egyes társadalombiztosítási- és családtámogatási juttatások számfejtését, az azokat terhelő levonások és a munkáltatói közterhek megállapítását, valamint a PSZ-ben a honvédelmi szervezetek főkönyvében, kiadási és bevételi teljesítés nyilvántartási számlákon történő könyvelését,
b) a számfejtett bérek főkönyvbe történő feladása végrehajtásának időpontját minden hónapban elektronikusan a HM KGIR Bér Tájékoztatójában közzéteszi,
c) végrehajtja a 26. pont b) alpontja szerint elektronikus úton megküldött átkönyvelési kérelmek alapján a könyvelés-helyesbítéseket,
d) a hóvégi kifizetések könyvelését a honvédelmi szervezetek főkönyvében az esedékesség hónapját követő hónap 5. munkanapjáig hajtja végre,
e) a hóközi kifizetéseket a honvédelmi szervezetek főkönyvében folyamatosan könyveli, és
f) a 11. pont a) és b) alpontjai alapján átutalásra kerülő támogatásokról és támogatás értékű bevételeket havonta ellenőrzi és a szükséges helyesbítő könyveléseket végrehajtja.

26. A pénzügyi és számviteli szerv
a) havonta végrehajtja a bérszámfejtés és könyvelés ellenőrzését, melynek keretében a személyi juttatások, valamint a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó könyvelésének havi ellenőrzése során ellenőrizni kell az elszámolt összegek valódiságát, valamint a megszűnő honvédelmi szervezetek, vagy áthelyezés és tartós külszolgálatra történő vezénylés esetében a megfelelő helyen történő könyvelést,
b) az a) alpont szerinti ellenőrzés során tapasztalt eltérések esetében az átkönyvelési kérelmet elektronikus úton, közvetlenül a folyósító szerv részére megküldi,
c) kezeli az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezetek személyi állománya családalapítási támogatásának, illetményelőlegeinek és külszolgálati ellátmány előlegének teljes körű nyilvántartását.
d) a KNBSZ kivételével a családalapítási támogatás és a magasabb parancsnoki illetményelőleg esetén a nyilvántartást a HM VGH keretet kezelő szervezeti egységével évente egyezteti, és
e) az ellátási körébe tartozó honvédelmi szervezetek tekintetében a 23. pont b) és c) alpontja szerinti, részletes analitikával alátámasztott követelés átvételét pénzforgalmi rendezéssel hajtja végre úgy, hogy azok a honvédelmi szervezetek tárgyévi beszámolóiban követelésként megjelenhessenek, és a honvédelmi szervezetek parancsnokai részére biztosítja az azok behajtásához szükséges információkat.

27. A honvédelmi szervezetnél, illetve a HM VGH-nál iktatott költségvetési beszámoló garnitúrák irattári példányához – a főkönyvi és analitikus egyezőség igazolása végett – minden esetben csatolni kell a beszámoló alátámasztásául szolgáló főkönyvi kivonatokat, a honvédelmi szervezetenkénti – gazdálkodó szervezetenkénti – egységes rovatazonosító kivonatokat, a HM KGIR által előállított beszámoló űrlapokat, valamint a mérlegtételek alapját képező, leltáron alapuló, hiteles analitikus nyilvántartásokat.


6. Követelések kezelése

28. Ha a pénzbeli juttatások folyósítása kapcsán követelés keletkezik, annak kezelése során be kell tartani a követelés megfizetésére kötelezett (a továbbiakban: kötelezett) állományviszonyára vonatkozó levonási, valamint az általánosan érvényes végrehajtási szabályokat.

29. A 28. pont szerinti követelés keletkezése esetén annak okáról az azt feltáró szervezeti elem vezetője azonnal írásos feljegyzést készít, melyben rögzíti a követelés alapjául szolgáló tényeket. A feljegyzést a szervezeti elem vezetője haladéktalanul felterjeszti az ellátási körébe tartozó a honvédelmi szervezet parancsnoka részére. Ha a problémát nem a pénzügyi és számviteli szerv tárta fel, akkor a feljegyzés egy példányát annak vezetője részére is át kell adni. Ha a követelés járulékrendezés miatt keletkezik, a folyósító szerv erről haladéktalanul írásban tájékoztatja az illetékes honvédelmi szervezetet.

30. Az Áhsz. 14. melléklet III. pontja szerinti követelések nyilvántartása részét képező, a követelés keletkezésére vonatkozó feljegyzésnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
a) az érintett személy neve, rendfokozata, anyja neve, születési ideje, lakcíme, állományilletékes honvédelmi szervezete,
b) a követelés keletkezésének oka, időpontja és
c) a követelés jogcíme, összege.

31. A parancsnok a feljegyzés alapján intézkedik
a) a kötelezettre vonatkozó jogállási szabályok szerinti jogorvoslati záradékkal ellátott munkáltatói fizetési felszólítás kibocsátására,
b) ha a követelést a juttatás megállapítására vonatkozó hibás munkáltatói döntés okozta, annak módosítására,
c) ha a követelést a szabályszerű munkáltatói döntés hibás végrehajtása, rögzítése okozta, akkor a hibás végrehajtás, rögzítés javítására,
d) a személyügyi, illetve a pénzügyi és számviteli szerv útján a követelés alapjául szolgáló juttatás leállítására,
e) ha a kötelezett a követelés alapjául szolgáló probléma feltárásáig áthelyezésre került, a további intézkedésre hatáskörrel rendelkező állományilletékes vezető értesítésére,
f) a követelés összegének a folyósító szerv részére történő átutalására és annak a HM KGIR PSZ rendszerében követelésként történő kimutatására, és
g) a fizetési felszólítás eredménytelensége esetén a parancsnok honvédelmi szervezetek jogi képviseletéről szóló 18/2011. (XII. 29.) HM rendelet 6. § (1) bekezdése szerinti honvédelmi szervezetnél kezdeményezi a fizetési meghagyásos eljárás lefolytatását.

32. A 31. pont szerinti feladatok végrehajtása során kiemelt figyelmet kell fordítani
a) a kötelezett részére a fizetési felszólítás keretében adott megfelelő tájékoztatásra, melynek során ki kell térni a követelés keletkezésének körülményeire, annak pontos összegére, a követelés rendezésének lehetséges módozataira, a jogorvoslati lehetőségekre,
b) a kötelezett részére az egyösszegű önkéntes befizetés lehetőségének biztosítására,
c) az egyes jogviszonyokon belül az illetményből való levonásra vonatkozó szabályok betartására,
d) az illetményből való levonás jogszabályban rögzített százalékos és összegszerű korlátaira,
e) arra, hogy a levonásoktól mentes illetményrészről a jogosult érvényesen nem mondhat le, azt nem ruházhatja át,
f) a végrehajtási sorrend betartására, és
g) arra, hogy levonásra csak jogszabály, jogerős, végrehajtható határozat – ideértve a jogszabályon alapuló, munkáltatói követelést megtestesítő záradékolt fizetési felszólítást – alapján vagy az érintett írásbeli hozzájárulása alapján kerül sor.

33. A fizetési felszólításokat a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján a honvédelmi szervezet jogi és igazgatási szolgálata készíti elő és a szervezet vezetője vagy az általa a honvédelmi szervezet szervezeti és működési szabályzatában felhatalmazott személy kiadmányozza, melynek egy példányát a honvédelmi szervezet pénzügyi referatúrája is megkapja. Rendszeres egyeztetés szükséges a honvédelmi szervezet pénzügyi és jogi szakállománya között a fizetési felszólításokban szereplő követelések teljesülése érdekében.
34. A honvédelmi szervezetek jogi képviseletének egyes szabályairól szóló 72/2013. (IX. 29.) HM utasításban meghatározottak figyelembe vételével a parancsnok dönt a részletfizetés engedélyezéséről, annak futamidejéről, majd írásban kezdeményezi a jogalap nélküli kifizetés visszakövetelését a kötelezettől.

35. A 23. pont b) és c) alpontja szerinti valamennyi – pénzforgalommal rendezett – követelést a parancsnok minősíti és a kártérítési felelősségről, valamint egyes meg nem térülő károk leírásának és törlésének szabályairól szóló 10/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 47. §-ában foglaltak figyelembevételével a behajthatatlan követelésnek minősítettek vonatkozásában – pénzeszközökben keletkezett kárként – kárleírási tanúsítvány készítésére intézkedik.


7. Záró rendelkezések

36. Ez az intézkedés a közzétételét követő napon lép hatályba.

37. Hatályát veszti a pénzbeni juttatások folyósításának rendjéről és számviteli elszámolásuk egyes kérdéseiről szóló 30/2012. (HK 8.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés.


Dr. Dankó István s. k.,
HM közigazgatási államtitkár


A távollévő HVKF helyett:
Dr. Orosz Zoltán altábornagy s. k.,
Honvéd Vezérkar főnök helyettes

1. melléklet a 26/2016. (HK 5.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez


sz. példány

A központilag folyósított juttatásokhoz kapcsolódó adatrögzítések, feldolgozások, számfejtések,
ellenőrzések és utalások részletes feladatai, valamint végrehajtásuk felelősei a HM KGIR SZPJ-ben

1. Az adatszolgáltatás, rögzítések területén:

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Személyügyi szerv

Személy természetes és mesterséges azonosító adatainak rögzítése, karbantartása:

3

 

Családi és utónév

4

 

Születési név

5

 

Anyja születési neve

6

 

Születési hely

7

 

Születési dátum

8

 

Állampolgárság

9

 

Adóazonosító jel

10

 

Társadalombiztosítási (a továbbiakban: Tb.) azonosító jel

11

 

Személy címadatai (lakóhely, tartózkodási hely, levelezési cím, értesítendő személy neve, címe)

12

 

Személy kapcsolatai (házastárs, élettárs, gyermek, eltartott)

13

 

Iskolai végzettségre, szakképzettségre, egyéb képesítésre, tanfolyami végzettségre, tudományos fokozatra vonatkozó adatok

14

 

Idegennyelv-ismeret adatai

15

 

Jogviszony létesítéssel, módosítással kapcsolatos adatok rögzítése, karbantartása:

16

 

Szolgálati beosztás (pozíció, munkakör) meghatározása,

17

 

Állományviszony (állománykategória) – személyi csoport, személyi kör

18

 

Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR szám)

19

 

Bérszámfejtési kör

20

 

Foglalkoztatás mértéke, típusa

21

 

Előírt munkaidő, munkarendszabály, munkaidőhányad

22

 

Funkciócsoport, alcsoport adatok

23

 

Szolgálati időként elismerhető idők

24

 

Tényleges, havi távollét adatok

25

 

Alapjárandóságok, állandó besorolási pótlékok

26

 

Honvédelmi szervezetek közötti személyügyi átmozgatás

27

 

Jogviszony megszüntetéséhez/megszűnéséhez kapcsolódó adatok rögzítése:

28

 

Szolgálati viszony megszűnésének, megszüntetésének jellege, oka, ideje

29

 

Felmentés/felmondás kezdete, időtartama, jogviszony vége

30

 

A személyügyi szerv adatrögzítési felelősségi körébe utalt juttatások számfejtésére szolgáló alapadatok (mérőszámok)

31

 

Utolsó munkában töltött nap

32

 

Munkavégzés alóli mentesítésre vonatkozó adatok (kezdete-vége)

33

 

Tb. és eseti-ellátásokhoz kapcsolódó bizonylatok átvétele az érintettektől és azok továbbítása a folyósító szerv részére

34

Pénzügyi
és számviteli szerv

Közterhekkel kapcsolatos nyilatkozat adatainak rögzítése, karbantartása

35

 

Adózási módra vonatkozó adatok rögzítése, karbantartása

36

 

Nyugdíjazás adatai rögzítése, karbantartása

37

 

Nyugdíjfolyósítás adatai rögzítése, karbantartása

38

 

Személyi jövedelemadó munkáltatói elszámolásával kapcsolatos kiegészítő adatok, kedvezmények rögzítése, karbantartása

39

 

Adó adatlap rögzítése

40

 

Utalási hely adatainak rögzítése, karbantartása

41

 

Pénzügyi azonosító szám rögzítése, karbantartása

42

 

Eseti illetménypótlékok, többletteljesítések elszámolására szolgáló jogcímek rögzítése

43

 

Állományilletékes, továbbá magasabb szintű vezető által adott jutalom, teljesítményjuttatás rögzítése

44

 

Letiltások, önként vállalt levonások, érdekképviseleti tagdíjak összegének rögzítése, karbantartása

45

 

Jogviszony megszűnéséhez, megszüntetéséhez kapcsolódó egyéb – a személyügyi szerv adatrögzítési felelősségi körébe nem utalt – juttatások számfejtésére szolgáló jogcímek rögzítése

46

 

Eseti hóközi kifizetések – így különösen segélyek, támogatások, költségtérítések, külső megbízási díjak, előlegek – adatainak rögzítése

47

Folyósító szerv

Az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári tagsági okiratok alapján a pénztári tagság rögzítése, karbantartása

48

 

Eseti és rendszeres kártérítési járadékok rögzítése, karbantartása

49

 

Munkaügyi bírósági marasztaló határozatok adatainak rögzítése

50

 

Tb.-, és családtámogatási (a továbbiakban: cst.) ellátások megállapításához szükséges adatok rögzítése a beküldött okmányok, igazolások alapján

51

 

Alapértelmezett időadatok rögzítése

52

 

Az állomány széles körét, vagy annak meghatározott csoportját érintő eseti juttatások rögzítése

53

 

Év végi devizakorrekció rögzítése



2. A számfejtés területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Pénzügyi
és számviteli szerv

Hóközi kifizetések, eseti juttatások szimulációs és éles számfejtése

3

 

Az utolsó munkanaphoz, jogviszony végéhez kapcsolódó juttatások szimulációs számfejtése, adatszolgáltatás a folyósító szerv részére

4

Folyósító szerv

Hóvégi illetmények számfejtése

5

 

Az utolsó munkanaphoz, jogviszony végéhez kapcsolódó juttatások éles számfejtése a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján

6

 

Devizaellátmányok, napidíjak és azok év végi korrekciójának számfejtése

7

 

Az állomány széles körét, vagy annak meghatározott csoportját érintő eseti juttatások számfejtése

8

 

Tb.-, cst.-ellátások számfejtése



3. Az utalás területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

Pénzügyi és számviteli szerv

Tévesen számfejtett hóközi kifizetésekről legkésőbb következő nap 12:00 óráig törlési kérelem megküldése a folyósító szerv részére

3

Folyósító szerv

Tévesen számfejtett hóközi kifizetésekről legkésőbb következő nap 12:00 óráig beérkezett törlési kérelmek alapján az éles számfejtések visszatörlése, ezt követően a napi utalás végrehajtása

4

 

Utalásra átadott tételekről – hóközi, hóvégi – elektronikus adatállomány előállítása



4. Az ellenőrzés területén

 

A

B

1

Felelős szerv

Felelősségi terület

2

 

Pénzügyi és számviteli szerv által előállított vagy központilag a folyósító szerv vagy az MH HKNYP által megküldött zárás – számfejtés – előtti ellenőrző listák személyügyi szerv felelősségi körébe tartozó hibáinak javítása

3

Pénzügyi és számviteli szerv

Jogcím bejegyzési lista standard kimutatás előállítása és tartalmának összevetése a munkáltatói döntésekkel

4

 

Hóközi kifizetések számfejtése hibaüzeneteinek értelmezése, a hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

5

 

Hóvégi zárás előtti ellenőrző lista futtatása hibaüzeneteinek értelmezése a hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

6

 

Központilag – a folyósító szerv által – végrehajtott hó végi számfejtés előtti ellenőrzés hibaüzeneteinek értelmezése, a hiányzó adatok pótlása, adatok javítása

7

 

Hóközi kifizetések számfejtési eredményének tételes ellenőrzése, a megbízatások feldolgozása képernyőn

8

 

Hóvégi illetményszámfejtések eredményének összevont ellenőrzése a helyben előállított visszaigazolások, valamint a folyósító szerv által megküldött táblázatok alapján

9

Folyósító szerv

Hóvégi számfejtés előtti ellenőrző program lefuttatása, eredményének értékelése, az eredmény továbbítása az érintett pénzügyi és számviteli szerv illetve az MH HKNYP felé

2. melléklet a 26/2016. (HK 5.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedéshez


… sz. példány

A központi előlegek folyósításával, nyilvántartásával és elszámolásával kapcsolatos feladatok

1. Illetményelőleg

1.1. Az illetményelőleg-kerettel rendelkező honvédelmi szervezetek ellátását végző pénzügyi és számviteli szervek feladata:
1.1.1. a felhasználható keret nyilvántartása,
1.1.2. az engedélyezett illetményelőleg összegének és a törlesztőrészletek levonásának feladása a folyósító szerv részére,
1.1.3. az ellátási körbe tartozó személyek tartozásállományának analitikus nyilvántartása, a megszűnt, megszüntetett jogviszonyú személyek tartozásának munkáltatói igazoláson feltüntetése, a tartozásállomány behajtásának kezdeményezése, és
1.1.4. egyeztetések végrehajtása a folyósító szervvel.


1.2. A folyósító szerv feladata:

1.2.1. a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján az előleg kiutalása, a törlesztőrészletek illetményből történő levonása,
1.2.2. a házipénztárba befizetett, vagy a honvédelmi szervezet kincstári számlájára befolyt és a folyósító szerv megfelelő kincstári előirányzat felhasználási keret számlájára átutalt törlesztőrészletek elszámolása,
1.2.3. a levont törlesztőrészletek elszámolása a folyósítással érintett címen, alcímen visszatérülésként,
1.2.4. a folyósításról és a törlesztőrészletek levonásáról adatszolgáltatás teljesítése a kerettel rendelkező honvédelmi szervezetek részére, és
1.2.5. egyeztetések végrehajtása évenként a kerettel rendelkező honvédelmi szervezetekkel.


2. A magasabb parancsnoki illetményelőleg és a családalapítási támogatás

2.1. A kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szerv feladata:
2.1.1. az engedélyezett magasabb parancsnoki illetményelőleg, családalapítási támogatás összegének és a törlesztő részletek levonásának feladása a folyósító szerv részére,
2.1.2. az ellátási körbe tartozó személyek tartozásállományának analitikus nyilvántartása, a megszűnt, megszüntetett jogviszonyú személyek tartozásának „Igazoláson” feltüntetése, a tartozásállomány behajtásának kezdeményezése, és
2.1.3. egyeztetések végrehajtása évenként a keretet kezelő szervezeti elemmel.

2.2. A magasabb parancsnoki illetményelőleg, családalapítási támogatás kerettel rendelkező személy keretét kezelő szervezeti elem feladata:
2.2.1. a felhasználható keret nyilvántartása,
2.2.2. a tartozásállomány analitikus nyilvántartása, szükség esetén a kérelmező állományilletékes szervezetének vezetője felé figyelemfelhívás a tartozásállomány behajtásának kezdeményezésére, és
2.2.3. egyeztetések végrehajtása évenként a folyósító szervvel, valamint a kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szervvel.

2.3. A folyósító szerv feladata:
2.3.1. a kérelmező állományilletékes honvédelmi szervezetét ellátó pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatásának alapján a magasabb parancsnoki illetményelőleg, a családalapítási támogatás kiutalása, a törlesztő részletek illetményből történő levonása,
2.3.2. a házipénztárba befizetett, vagy a honvédelmi szervezet kincstári számlájára befolyt és a folyósító szerv megfelelő kincstári előirányzat felhasználási keret számlájára átutalt törlesztő részletek elszámolása,
2.3.3. a levont törlesztőrészletek elszámolása a folyósítással érintett címen, alcímen visszatérülésként, és
2.3.4. a folyósításról és a törlesztő részletek levonásáról adatszolgáltatás végrehajtása a keretet kezelő szervezeti elem részére.


3. Külszolgálati ellátmány előleg

3.1. Az előleg kerettel rendelkező honvédelmi szervezetek ellátását végző pénzügyi és számviteli szervek feladata:
3.1.1. a felhasználható keret nyilvántartása,
3.1.2. az engedélyezett előleg összegének és a törlesztő részletek levonásának feladása a folyósító szerv részére,
3.1.3. az ellátási körbe tartozó személyek tartozásállományának analitikus nyilvántartása, a megszűnt, megszüntetett jogviszonyú személyek tartozásának „Igazoláson” feltüntetése, a tartozásállomány behajtásának kezdeményezése, és
3.1.4. egyeztetések végrehajtása a folyósító szervvel.

3.2. A folyósító szerv feladata:
3.2.1. a pénzügyi és számviteli szerv adatszolgáltatása alapján az előleg kiutalása, a törlesztő részletek illetményből történő levonása,
3.2.2. a házipénztárba befizetett vagy a honvédelmi szervezet kincstári számlájára befolyt és a folyósító szerv megfelelő kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára átutalt törlesztőrészletek elszámolása,
3.2.3. a levont törlesztő részletek elszámolása a folyósítással érintett címen, alcímen visszatérülésként, és
3.2.4. egyeztetések végrehajtása évenként a kerettel rendelkező honvédelmi szervezetekkel.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére