• Tartalom

1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat

1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat

az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

2023.07.20.

1. A Kormány

a) megállapítja az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint,

b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

c) jóváhagyja, hogy az EFOP éves fejlesztési keretének pénzügyi kerete meghaladja az EFOP pénzügyi keretét azzal, hogy ezen alpontban meghatározott pénzügyi keretek közötti különbözetre kötelezettség nem vállalható,

d)1

e) 2 egyetért azzal, hogy országos kihatású projektek esetén a megvalósításukhoz szükséges 1. melléklet 1–5. pontjában foglalt táblázatok C oszlopában meghatározott indikatív önerő az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés f) pontja alapján kerüljön megtérítésre a központi költségvetésből, összesen legfeljebb 50,72 milliárd forint összegben,
f) 3

1/A.4 A Kormány az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program végrehajtása érdekében szükséges egyes feladatokról, valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról szóló 1473/2020. (VIII. 7.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 11., 27., 36., 49a. és 66. sora szerinti kiemelt projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályok ne kerüljenek alkalmazásra.

1/B.5 A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról szóló 1157/2022. (III. 21.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 10., 13a., 14., 51. sora szerinti kiemelt projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.

1/C.6 A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról szóló 1413/2022. (VIII. 18.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 10., 14., és 58a. sora szerinti kiemelt projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.

1/D.7 A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról szóló 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozattal megállapított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 62a., 67a–67g. és 69. sora szerinti kiemelt projektek keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3., 5. és 6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.

1/E. A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozat módosításáról szóló 1298/2023. (VII. 19.) Korm. határozattal megállapított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 67g. sora szerinti kiemelt projekt keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3. és 6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.8

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.9

1. melléklet az 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozathoz10

Az EFOP éves fejlesztési kerete

1. Az együttműködő társadalomról szóló 1. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-1.1.1-15

Megváltozott munkaképességű emberek támogatása

16,97

kiemelt

Meghirdetve 2015. októberben

3.

EFOP-1.1.2-16

Nő az esély – képzés és foglalkoztatás

8,63

kiemelt

Meghirdetve 2016. áprilisban

4.

EFOP-1.1.3-17

Nő az esély – foglalkoztatás

1,49

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. márciusban

5.

EFOP 1.1.4-16

Elsőként lakhatás

1,63

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

5a.

EFOP-1.1.5-17

A fogyatékkal élők mindennapjait segítő infokommunikációs alapú távszolgáltatás kialakítása

3,78 (ebből indikatív önerő: 1,14)

standard

Meghirdetve 2017. áprilisban

5b.

EFOP-1.1.6-17

Megváltozott munkaképességű személyek csoportos és egyéni foglalkoztatásának elősegítése

0,97

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. májusban

5c.

6.

EFOP-1.2.1-15

Védőháló a családokért

5,74

standard

Meghirdetve 2016. februárban

7.

EFOP-1.2.2-15

Ifjúsági programok támogatása

1,07

standard

Meghirdetve 2016. februárban

8.

EFOP-1.2.3-
VEKOP-15

Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve

4,98 [ebből Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP): 1,50]

kiemelt

Meghirdetve 2015. októberben

9.

EFOP-1.2.4-
VEKOP-16

Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése

1,06
(ebből VEKOP: 0,32)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

10.

EFOP-1.2.5-16

Biztos menedék

1,85

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

11.

EFOP-1.2.6-
VEKOP-17

Családbarát ország

6,17
(ebből VEKOP: 1,85)

kiemelt

Meghirdetve 2017. februárban

12.

EFOP-1.2.7-16

Gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítása

0,68

standard

Meghirdetve 2016. októberben

13.

14.

EFOP-1.2.9-17

Nők a családban és a munkahelyen (standard)

13,39

standard

Meghirdetve 2017. februárban

15.

EFOP-1.2.10-16

Mentorprogram koraszülöttek részére

2,39

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

16.

EFOP-1.2.11-16

Esély Otthon

10,41

standard

Meghirdetve 2017. januárban

16a.

EFOP-1.2.12-17

Esélyteremtő programok megvalósítása

14,04

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

16b.

17.

EFOP-1.3.1-15

Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás

2,90

kiemelt

Meghirdetve 2016. januárban

18.

EFOP-1.3.2-16

Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése

2,59

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

19.

EFOP-1.3.3-16

Fogvatartottak reintegrációja

5,74

kiemelt

Meghirdetve 2016. augusztusban

20.

EFOP-1.3.4-16

Közös értékeink – sokszínű társadalom

1,85

standard

Meghirdetve 2017. februárban

21.

EFOP-1.3.5-16

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével

12,87

standard

Meghirdetve 2016. augusztusban

22.

EFOP-1.3.6-17

Ifjúsági kisközösségi együttműködések támogatása

1,94

standard

Meghirdetve 2017. januárban

23.

EFOP-1.3.7-17

A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és a civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységeinek bővítésével

11,14

standard

Meghirdetve 2017. februárban

23a.

EFOP-1.3.8-17

Önkéntesség személyre szabva

4,25

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

23b.

EFOP-1.3.9-17

Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása

3,98

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

24.

EFOP-1.4.1-15

Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása

4,53

kiemelt

Meghirdetve 2016. januárban

24a.

25.

EFOP-1.4.2-16

Integrált térségi gyermekprogramok

14,89

standard

Meghirdetve 2016. áprilisban

26.

EFOP-1.4.3-16

Jó kis hely - Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok támogatása

4,89

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

26a.

EFOP-1.4.4-17

Bari Shej – Nagylány – Fátã máré Roma lányok továbbtanulási esélyeinek növelése

2,59

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

26b.

EFOP-1.4.5-20

Fókuszban a gyermek

20,85

kiemelt

Meghirdetve 2020. októberben

27.

EFOP-1.5.1-17

Végtelen lehetőség – Kísérleti program a leginkább elmaradott járások területi felzárkózása érdekében

1,98

standard

Meghirdetve 2017. áprilisban

28.

EFOP-1.5.2-16

Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben

13,28

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

29.

EFOP-1.5.3-16

Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek

35,56

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

29a.

30.

EFOP-1.6.1-
VEKOP-16

Felzárkózási együttműködések támogatása

3,11 (ebből VEKOP: 0,32)

kiemelt

Meghirdetve 2016. júliusban

31.

EFOP-1.6.2-16

Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)

16,51

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

31a.

EFOP-1.6.3-17

Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan

1,16

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. áprilisban

31b.

31c.

EFOP-1.8.0-
VEKOP-17

Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése

28,08 (ebből VEKOP: 7,43; ebből indikatív önerő: 3,32)

kiemelt

Meghirdetve 2017. februárban

32.

EFOP-1.8.1-
VEKOP-15

Komplex népegészségügyi szűrések

17,88 (ebből VEKOP: 5,37; ebből indikatív önerő: 1,42)

kiemelt

Meghirdetve 2016. januárban

33.

EFOP-1.8.2-17

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – alapellátás fejlesztése

5,38

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

34.

EFOP-1.8.5-17

Menő menzák az iskolákban – Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok

5,12

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. márciusban

35.

36.

EFOP-1.8.6-17

A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén

9,54

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

37.

EFOP-1.8.7-16

Célzott prevenciós programok a szenvedélybetegségek megelőzése érdekében

2,89

standard

Meghirdetve 2017. februárban

38.

38a.

EFOP-1.8.9-17

Legyen más a szenvedélyed! 2.

1,95

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

38b.

EFOP-1.8.10-
VEKOP-17

Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és gyógyszerfogyasztás területén

2,00
(ebből VEKOP: 0,60)

kiemelt

Meghirdetve 2017. februárban

38c.

38d.

EFOP-1.8.19-17

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése

3,62

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

38e.

EFOP-1.8.20-17

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése a mentális egészség területén

1,39

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

38f.

EFOP-1.8.21-18

Infekciókontroll tevékenységek gyakorlati megvalósítása a fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményekben

3,79 (ebből indikatív önerő: 0,18)

egyszerűsített

Meghirdetve 2019. májusban

38g.

EFOP-1.8.22-20

Alapellátás fejlesztése

25,00

kiemelt

Meghirdetve 2021. júniusban

38h.

EFOP-1.8.23-21

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer bevezetése Hajdú-Bihar megyében (pilot)

1,10

kiemelt

Meghirdetve 2021. augusztusban

38i.

EFOP-1.8.24-22

Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységek a felzárkózó társadalmi csoportok számára

1,07

kiemelt

Meghirdetve 2022. májusban

38j.

EFOP-1.8.25-23

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer humánerőforrás fejlesztése

11,00

kiemelt

2023.
I. negyedév

38k.

EFOP-1.8.26-23

Az egészségi állapot helyreállításához szükséges modern feltételek biztosítása

10,52 (ebből indikatív önerő: 3,16)

kiemelt

2023.
II. félév

38l.

EFOP-1.8.27-23

Coviddal kapcsolatos személyi költségek elszámolása (ESZA)

50,00

kiemelt

2023.
II. félév

39.

EFOP-1.9.1-
VEKOP-15

Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

2,35 (ebből VEKOP: 0,43)

kiemelt

Meghirdetve 2016. februárban

40.

EFOP-1.9.2-
VEKOP-16

A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése

2,96 (ebből VEKOP: 0,89)

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

41.

EFOP-1.9.3-
VEKOP-17

A foglalkoztatási rehabilitáció szakmai folyamatainak fejlesztése

0,77 (ebből VEKOP: 0,23)

kiemelt

Meghirdetve 2017. márciusban

42.

EFOP-1.9.4-
VEKOP-16

A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása

5,80
(ebből VEKOP: 1,74)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

43.

EFOP-1.9.5-
VEKOP-16

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

5,38 (ebből VEKOP: 1,62)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

44.

EFOP-1.9.6-16

Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések

62,94 (ebből indikatív önerő: 18,89)

kiemelt

Meghirdetve 2016. decemberben

45.

EFOP 1.9.7-16

Kísérő szolgáltatások nyújtása a rászoruló személyek számára

0,92

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

45a.

EFOP-1.9.8-17

Egyházi és civil szervezetek szociális közfeladat ellátásának támogatása

2,33

standard

Meghirdetve 2017. májusban

45b.

EFOP-1.9.9-17

Még jobb kezekben – bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztése

0,20

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. áprilisban

45c.

EFOP-1.9.10-22

Közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – személyi támogatási rendszer kialakítása

0,35

egyszerűsített

Meghirdetve 2022. októberben

46.

EFOP-1.10.1-
VEKOP-16

Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

2,05 (ebből VEKOP: 0,62)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

46a.

EFOP-1.10.2-17

Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés

5,57

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

46b.

EFOP-1.10.3-17

Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatás-fejlesztése érdekében

3,19

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. szeptemberben

46c.

EFOP-1.10.4-18

Egészségügyi ösztöndíjak támogatása

0,57 (ebből indikatív önerő: 0,02)

egyszerűsített

Meghirdetve 2019. áprilisban

46d.

EFOP-1.11.1-17

Kísérleti programok a szociális gazdaság erősítése és a leghátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedése érdekében nonprofit szervezetek és vállalkozások együttműködése révén

0,69

standard

Meghirdetve
2017. márciusban

47.

EFOP-1.12.1-17

Tematikus együttműködés erősítése az ifjúságügy, egészségügy, közösségfejlesztés és társadalmi felzárkózás terén a Kárpát-
medence szomszédos országaival

3,97

standard

Meghirdetve 2017. júniusban

48.

2. Az infrastrukturális beruházások a társadalmi együttműködés erősítése érdekében című 2. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-2.1.1-16

Gyermekotthonok kiváltása, korszerűsítése, hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozása

4,07

standard

Meghirdetve 2016. áprilisban

3.

EFOP-2.1.2-16

Gyerekesély programok infrastrukturális háttere

4,54

standard

Meghirdetve 2016. augusztusban

3a.

3b.

4.

EFOP-2.2.1-
VEKOP-16

Gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése

18,51 (ebből indikatív önerő: 6,91)

kiemelt

Meghirdetve 2016. áprilisban

5.

EFOP-2.2.2-17

Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás

24,15

standard

Meghirdetve 2017. januárban

6.

EFOP-2.2.3-17

Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése

3,54

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

7.

EFOP-2.2.4-
VEKOP-16

Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatási feladatok infrastrukturális feltételeinek javítása

0,70 (ebből VEKOP: 0,07)

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

7a.

8.

EFOP-2.2.0-16

A minőségi egészségügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztése

81,00 (ebből indikatív önerő: 4,58)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

9.

EFOP-2.2.6-
VEKOP-16

Pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése

4,78
(ebből VEKOP: 1,44)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

16a.

EFOP 2.2.14-17

Nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztése

1,17

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

16b.

EFOP-2.2.15-16

A karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek társadalmi (re)integrációja érdekében

4,45

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

16c.

16d.

EFOP-2.2.18-17

Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben

7,86

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

16e.

EFOP-2.2.19-17

Járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztése.

23,19

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

16f.

EFOP-2.2.20-17

Az egészségügyi ellátórendszer orvostechnikai infrastruktúra készültségi szintjének javítása

1,61

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. augusztusban

16g.

16h.

EFOP-2.2.22-20

Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése

5,00 (ebből indikatív önerő: 1,50)

egyszerűsített

Meghirdetve 2021. márciusban

16i.

EFOP-2.2.23-21

Onkológiai és kardiológiai eszközpark fejlesztése a konvergencia régiókban működő megyei kórházakban

9,50

egyszerűsített

Meghirdetve 2022. februárban

16j.

EFOP-2.2.24-22

Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztése felzárkózó társadalmi csoportok számára

7,06

kiemelt

Meghirdetve 2022. májusban

16k.

EFOP-2.2.25-22

Közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – támogatott lakhatás kialakítása, szociális alapszolgáltatás fejlesztése

25,00

egyszerűsített

Meghirdetve 2022. októberben

16l.

EFOP-2.2.26-23

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer infrastrukturális fejlesztése

6,50

kiemelt

2023.
I. negyedév

17.

EFOP-2.4.1-16

Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ERFA)

18,54

standard

Meghirdetve 2016. szeptemberben

18.

EFOP-2.4.2-17

Lakhatási körülmények javítása

0,22

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. augusztusban

19.

EFOP-2.4.3-18

A szegregátumokban élők lakhatási körülményeinek javítása

0,39

egyszerűsített

Meghirdetve 2018. márciusban

20.

EFOP-2.5.1-23

COVID–19 elleni védekezéshez,
az EU keretszerződéseiből beszerzett anyagok és eszközök költsége

25,99

egyszerűsített

2023. I. negyedév

3. A gyarapodó tudástőkéről szóló 3. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-3.1.1-14

Kisgyermekkori nevelés támogatása

1,26

kiemelt

Meghirdetve 2014. októberben

3.

EFOP-3.1.2-16

A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében

7,64 (ebből indikatív önerő: 2,30)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

4.

EFOP 3.1.3-16

Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása

4,14

kiemelt

Meghirdetve 2016. májusban

5.

EFOP-3.1.4-15

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak – Útravaló ösztöndíjprogram

4,83

kiemelt

Meghirdetve 2015. októberben

6.

EFOP-3.1.5-16

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása

11,63

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

7.

EFOP-3.1.6-16

A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése

8,00

standard

Meghirdetve 2017. januárban

8.

EFOP-3.1.7-16

Esélyteremtés a köznevelésben

4,23 (ebből indikatív önerő: 1,28)

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

8a.

EFOP-3.1.8-17

Együtt, testvérként – iskolaközi szemléletformáló program

2,97

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

8b.

EFOP-3.1.9-17

Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása

0,46

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

8c.

EFOP-3.1.10-17

Lépj egy fokkal feljebb! –Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása

0,71

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

8d.

EFOP-3.1.11-19

Kedvezményezett településeken működő állami fenntartású köznevelési intézmények munkájának támogatása

5,60

kiemelt

Meghirdetve 2020. augusztusban

9.

EFOP-3.2.1-15

Tehetségek Magyarországa

5,99

kiemelt

Meghirdetve 2015. decemberben

10.

EFOP-3.2.2-
VEKOP-15

A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés

7,36 (ebből VEKOP: 2,21)

kiemelt

Meghirdetve 2016. januárban

11.

EFOP-3.2.3-17

Digitális környezet a köznevelésben

6,04

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

12.

EFOP-3.2.4-16

Digitális kompetencia fejlesztése

48,28

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

13.

EFOP-3.2.5-17

Pályaorientáció, kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a köznevelés rendszerében

3,52

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

14.

EFOP-3.2.6-16

A tanulók képességkibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben

2,81

kiemelt

Meghirdetve 2016. októberben

15.

16.

EFOP-3.2.8-16

T.E.S.I. – 2.0 – Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében

2,00
(ebből indikatív
önerő: 0,6)

kiemelt

Meghirdetve 2016. augusztusban

17.

EFOP-3.2.9-16

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése

1,89

standard

Meghirdetve 2016. augusztusban

17a.

EFOP-3.2.10-16

Tehetséggondozás sport által

2,33

kiemelt

Meghirdetve 2016. augusztusban

17b.

EFOP-3.2.13-17

Az alap- és középfokú iskolák pályaorientációs tevékenységét, kiemelten az MTMI készségeket és kompetenciákat támogató pályaorientációs szakmai módszertan átfogó megalapozása és fejlesztése

1,00

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

17c.

EFOP-3.2.14-17

Nyelvtanulással a boldogulásért

2,40

standard

Meghirdetve 2017. júliusban

17d.

EFOP-3.2.15-
VEKOP-17

A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása

11,80 (ebből VEKOP: 3,54)

kiemelt

Meghirdetve 2017. áprilisban

18.

EFOP-3.3.1-15

Tanoda programok támogatása

4,96

standard

Meghirdetve 2015. szeptemberben

18a.

EFOP-3.3.1-16

Tanoda programok támogatása

1,82

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

19.

EFOP-3.3.2-16

Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért

6,29

standard

Meghirdetve 2016. augusztusban

20.

EFOP-3.3.3-
VEKOP-16

Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés

2,00
(ebből VEKOP: 0,60)

kiemelt

Meghirdetve 2016. augusztusban

21.

EFOP-3.3.4-17

A népmese anyanyelvi kompetenciafejlesztő szerepének erősítése az informális és nem formális tanulásban

1,09

standard

Meghirdetve 2017. februárban

21a.

EFOP-3.3.5-17

Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása

7,15

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

21b.

EFOP-3.3.5-19

Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program

5,69

egyszerűsített

2020. február

21c.

EFOP-3.3.6-17

Természettudományos élménypedagógiai programkínálat és természettudományos élményközpontok fejlesztése

4,42

standard

Meghirdetve
2017. márciusban

21d.

EFOP-3.3.7-17

Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a köznevelési intézményekben

3,77

standard

Meghirdetve
2017. márciusban

22.

EFOP-3.4.1-15

Roma szakkollégiumok támogatása

1,11

standard

Meghirdetve 2015. októberben

23.

EFOP-3.4.2-
VEKOP-15

Campus Mundi – felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program

9,20
(ebből VEKOP: 2,30)

kiemelt

Meghirdetve 2015. szeptemberben

24.

EFOP-3.4.3-16

Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében

24,88

standard

Meghirdetve 2016. októberben

25.

EFOP-3.4.4-16

A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a felsőoktatásban

7,76

standard

Meghirdetve 2016. novemberben

26.

EFOP-3.4.5-
VEKOP-17

Rendszerszintű fejlesztések és hozzáférés bővítését szolgáló ágazati programok a felsőoktatásban

1,70
(ebből VEKOP: 0,43)

kiemelt

Meghirdetve 2017. márciusban

26a.

EFOP-3.4.6-VEKOP-17

Intézményi irányítás fejlesztése a felsőoktatásban

3,99
(ebből VEKOP: 1,00)

standard

Meghirdetve 2017. májusban

27.

EFOP-3.5.1-16

Duális és kooperatív felsőoktatási képzések, felsőoktatási szakképzési és szakirányú továbbképzések fejlesztése

5,71

standard

Meghirdetve 2016. novemberben

27a.

EFOP-3.5.2-17

Duális és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések fejlesztése és oktatási innováció a szociális munka és a segítő szakmák terén valamint a mérnökpedagógia és a szakmai tanári szakok esetében

1,19

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

28.

EFOP-3.6.1-16

Intelligens szakosodást szolgáló intézményi fejlesztések

21,95

standard

Meghirdetve 2016. májusban

29.

EFOP-3.6.2-16

Tematikus kutatási hálózati együttműködések

19,87

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

30.

EFOP-3.6.3-
VEKOP-16

Felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatása

9,68
(ebből VEKOP: 2,42)

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

31.

EFOP-3.7.1-17

Aktívan a tudásért

6,92

kiemelt

Meghirdetve 2017. januárban

32.

32a.

EFOP-3.7.3-16

Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása

7,27

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

33.

EFOP-3.8.1-14

Felzárkóztató egészségügyi ápoló szakképzési program

1,53

kiemelt

Meghirdetve 2014. októberben

34.

EFOP-3.8.2-16

Szociális humán erőforrás fejlesztése

11,75

kiemelt

Meghirdetve 2016. áprilisban

35.

36.

EFOP-3.9.2-16

Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben – kedvezményezett térségek

17,64

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

37.

EFOP-3.10.1-17

Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és a felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival

4,52

standard

Meghirdetve 2017. júniusban

38.

39.

EFOP-3.11.1-17

„Szülő-Suli” – a tanulók iskolai előmenetelének javítása és a korai lemorzsolódás visszaszorítása az iskola-család együttműködésére alapozott egyéni fejlesztésen keresztül

1,87

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

4. Az infrastrukturális beruházások a gyarapodó tudástőke érdekében című 4. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-4.1.1-15

Egyes egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztések

13,98

standard

Meghirdetve 2015. decemberben

3.

EFOP-4.1.2-17

„Iskola 2020”
Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése a hátránykompenzáció elősegítése és a minőségi oktatás megteremtése érdekében

71,75

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

4.

EFOP-4.1.3-17

Állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése

27,53

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

5.

EFOP-4.1.5-16

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése

13,62

standard

Meghirdetve 2017. januárban

6.

EFOP-4.1.6-16

A köznevelés támogató szerepének erősítése

5,41

standard

Meghirdetve 2017. januárban

7.

EFOP-4.1.7-16

A közösségi művelődési intézmény- és szervezetrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései

1,79

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

8.

EFOP-4.1.8-16

A könyvtári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései

1,65

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

9.

EFOP-4.1.9-16

A múzeumi és levéltári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései

0,82

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

9a.

10.

EFOP-4.2.1-16

Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztése

31,10

standard

Meghirdetve 2016. novemberben

11.

12.

EFOP-4.1.11-21

Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése

7,00

kiemelt

Meghirdetve 2021. júliusban

12a.

EFOP-4.1.12-22

Az állami fenntartású köznevelési intézmények elektromos rendszerének megújítása

10,00

egyszerűsített

Meghirdetve 2022. októberben

13.

EFOP-4.2.3-22

Gyakorló iskolák infrastrukturális fejlesztése

10,22 (ebből indikatív önerő: 3,34)

egyszerűsített

Meghirdetve 2022. júliusban

5. Pénzügyi eszközök alkalmazása a társadalmi együttműködés erősítése érdekében, valamint társadalmi innováció és transznacionális együttműködések című 5. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-5.1.1-17

Pénzügyi eszköz

1,37

alapok alapját végrehajtó szervezet jár el pénzügyi közvetítőként

Meghirdetve 2017. novemberben

3.

EFOP-5.2.1-17

Társadalmi innovációk – Új módszerek kipróbálása (Pilot)

2,06

standard

Meghirdetve 2017. szeptemberben

4.

EFOP-5.2.2-17

Transznacionális együttműködések

5,13

standard

Meghirdetve 2017. májusban

5.

6.

EFOP-5.2.4-17

Társadalmi innovációk – Adaptációk, új módszerek kiterjesztése

2,31

standard

Meghirdetve 2017. szeptemberben

7.

EFOP-5.2.5-18

Társadalmi innovációk – Új módszerek kidolgozása

0,66

standard

Meghirdetve 2018. márciusban

8.

EFOP-5.2.6-20

Országos intézetek transznacionális és innovációs fejlesztései

11,91 (ebből indikatív önerő: 3,58)

egyszerűsített

Meghirdetve 2020. októberben

6. A Covid–19-világjárvány okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló egészségügyi intézkedések (ERFA) című 6. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-6.1.1-21

A Covid-oltóanyag költsége

64,86

kiemelt

Meghirdetve 2021. októberben

7. A Covid–19-világjárvány okozta válsághelyzet kezelésére szolgáló intézkedések (ESZA) című 7. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

EFOP-7.1.1-21

Coviddal kapcsolatos személyi költségek

31,31

kiemelt

Meghirdetve 2021. decemberben

3.

EFOP-7.2.1-22

A COVID-oltóanyag költsége – ESZA

20,05

kiemelt

Meghirdetve 2022. májusban

4.

EFOP-7.3.1-23

Ukrajnából menekülők megsegítése – oktatási integráció támogatása

5,00

kiemelt

2023.
I. negyedév

5.

EFOP-7.4.1-23

COVID–19 elleni védekezéshez,
az EU keretszerződéseiből beszerzett anyagok és eszközök költsége
(REACT EU)

34,16

kiemelt

2023.
II. félév

2. melléklet az 1037/2016. (II. 9.) Korm. határozathoz11

Az EFOP nevesített kiemelt projektjei

A

B

C

D

E

F

G

1.

Felhívás azonosító jele

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt indikatív támogatási kerete
(Mrd Ft)

Magyarország központi költségvetéséből megtéríthető indikatív önerő
(Mrd Ft)

Projekt benyújtásának várható ideje

Szakmai elvárások

2.

EFOP-1.1.1-15

Megváltozott munkaképességű emberek támogatása

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
(konzorciumvezető)
Magyar Államkincstár

16,97

Meghirdetve 2015. októberben

A projekt célja a megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerő-piaci integrációjának elősegítése foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások nyújtásával, a foglalkoztatásuk ösztönzése, képzettségi szintjük növelése, valamint a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatni képes munkaadók szemléletének formálása.

3.

EFOP-1.1.2-16

Nő az esély – képzés és foglalkoztatás

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

8,63

Meghirdetve 2016. áprilisban

A projekt célja a célcsoport – elsősorban a roma nők – tagjainak képzése és felkészítése a közszolgáltatást végző intézményekben (pl. szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, köznevelési, egészségügyi, közművelődési) való foglalkoztatásra, továbbá a munkaerő-piaci elhelyezkedés elősegítése a foglalkoztatás támogatásával.

4.

EFOP-1.2.3-
VEKOP-15

Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve

Erzsébet Ifjúsági Alap Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

4,98 (ebből VEKOP: 1,50)

Meghirdetve 2015. októberben

A projekt célja az ifjúsági szakterület országos és területi tevékenységének szakmai összehangolása.
A projekt keretében az ifjúsági szolgáltatások elérhetővé válnak a hátrányos helyzetű célcsoportok számára, emellett hatékony ifjúságtámogatási-rendszer kialakítására is sor kerül. További cél a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek növelése, valamint a közösségben való szerepvállalás támogatásával, egymás megismerésével az előítélet mentes köz- és egyéni gondolkodás, szemlélet kialakítása.

5.

EFOP-1.2.4-
VEKOP-16

Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése

Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

1,06 (ebből VEKOP: 0,32)

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a lelki segély, krízisintervenciós és mentálhigiénés segítség nyújtásának biztosítása, a bántalmazottak akut krízishelyzetből történő kilépésének segítése telefonon és online felületen keresztül, a szolgálatok humán és infrastrukturális fejlesztése, működésének hatékonyabbá tétele, továbbá a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak képzése.

6.

7.

8.

8a.

8b

9.

EFOP-1.3.1-15

Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás

Szabadtéri Néprajzi Múzeum (konzorciumvezető)
Országos Széchényi Könyvtár,
NMI Művelődési Intézet
Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

2,90

Meghirdetve 2016. januárban

A projekt célja a kulturális intézmények felkészítése működésük társadalmiasítására, valamint a közösségfejlesztési folyamatok és önkéntes programok megvalósítására, és ezen keresztül a közösségek, az egyének önálló cselekvési szándékának és képességének erősítése, a közösségi, együttélési konfliktusok oldása.

10.

EFOP-1.3.2-16

Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

2,59

Meghirdetve 2016. októberben

A projekt célja a roma személyeket érintő fejlesztési programok mentorálással történő szakmai támogatása.

11.

EFOP-1.3.3-16

Fogvatartottak reintegrációja

Belügyminisztérium
(konzorciumvezető)
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

5,74

Meghirdetve 2016. augusztusban

A projekt célja a fogvatartottak foglalkoztathatósági helyzetének javítása, a helyi közösségek befogadóképességének növelése, valamint a bűnismétlés kockázatának csökkentése.

12.

13.

EFOP-1.4.1-15

Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont,
Magyar Máltai Szeretetszolgálat

4,53

Meghirdetve 2016. januárban

A projekt célja a gyermekek esélyeit növelő helyi fejlesztések megalapozása, valamint a helyi szakemberek képzésének, továbbképzésének, és folyamatos szakmai támogatásuk biztosítása. További cél a szakmai és közösségi hálózatok építése, az együttműködések és meglévő tudásbázis fejlesztése, valamint kutatások, elemzések, értékelések elvégzése.

13a.

EFOP-1.4.5-20

Fókuszban
a gyermek

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (konzorciumvezető) Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy, Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Don Bosco Szalézi Társasága, Miskolci Egyházmegye, Hajdúdorogi Metropolitai Egyház, Hit Gyülekezete Roma Missziós Hálózata, Igazgyöngy Alapítvány, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány, Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, Oltalom Szeretetszolgálat, Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, Szent Márton Caritas Alapítvány, TUTOR Alapítvány a Betegek és Szegények Megsegítéséért, VILÁGÍTANI FOGOK EGYESÜLET, ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány, Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, "Bhim Rao" Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásért Szociális, Kulturális és Oktatási Egyesület, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete Méra, Dél-borsodi Romák Integrációját Elősegítő Egyesület, Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete, Régió Fejlesztéséért Alapítvány, Regionális Civil Központ Alapítvány, Társadalomklinika Egyesület, Verbita Rend JPIC Iroda

20,85

Meghirdetve 2020. októberben

A projekt célja
a leghátrányosabb helyzetű településeken élő gyermekek esélyeinek növelése, életkörülményeinek javítása, a rászorultság negatív hatásainak csökkentése helyben elérhető, intenzív, komplex szociális munkával, család- és gyermekgondozással és a konstrukció keretében megvalósuló tevékenységek szakmai-módszertani támogatásának biztosításával.

14.

EFOP-1.6.1-
VEKOP-16

Felzárkózási együttműködések támogatása

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, Csokvaomány Községi Önkormányzat

3,11 (ebből VEKOP: 0,32)

Meghirdetve 2016. júliusban

A projekt célja a komplex telepprogramok és a települési leszakadási folyamatok megfordítását segítő beavatkozások szakmai támogatása és társadalmi elfogadottságuk elősegítése. Emellett a projekt hozzájárul a területi együttműködések kialakításához, kiterjesztéséhez és az együttműködő partnerek munkájának összehangolásához, valamint a roma nők aktívabb és tudatosabb közösségi, társadalmi és közéleti szerepvállalásához.

14a.

EFOP-1.8.0-
VEKOP-17

Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése

Nemzeti Népegészségügyi Központ (konzorciumvezető), Országos Kórházi Főigazgatóság, Semmelweis Egyetem, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

24,77 (ebből VEKOP: 7,43)

Meghirdetve 2017. februárban

A projekt célja minőségében megújult komplex egészségügyi alapellátási és népegészségügyi rendszer létrehozása, a népegészségügyi szolgáltatásokhoz, ismeretekhez való hozzáférés javítása, illetve a megelőzés és egészségfejlesztés, a kialakított közösségi egészségszervezési és a helyi egészségfejlesztési funkciók meglévő kapacitásainak kibővítése a le nem fedett földrajzi területeken, valamint az egészségfejlesztés feladatrendszerére a mentális egészségfejlesztés funkcióinak ráépítése. A projekt célja továbbá a szervezeti kultúra fejlesztése (és ezen belül a személyzet képzése és felkészítése), valamint a veszélyforrásokra figyelmet szentelő szemlélet megteremtése a betegbiztonság, mint az egészségügyi ellátás során potenciálisan bekövetkező, elkerülhető egészségkárosodással szembeni védelem fejlesztése érdekében.

15.

EFOP-1.8.1-
VEKOP-15

Komplex népegészségügyi szűrések

Nemzeti Népegészségügyi Központ

16,67 (ebből VEKOP: 5,00)

Meghirdetve 2016. januárban

A projekt célja a szervezett vastag- és végbélszűrés országos kiterjesztése, az emlő- és méhnyakszűrésen történő részvételi arány legalább 60%-ra növelése, valamint a szájüregi szűrés és melanoma szűrés minta jellegű megvalósítása. További cél a teljes szűrési rendszer szakmai, finanszírozási áttekintése és jogi újraszabályozása.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

21a.

21b.

EFOP-1.8.10-
VEKOP-17

Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és gyógyszerfogyasztás területén

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet

2,00 (ebből VEKOP: 0,60)

Meghirdetve 2017. februárban

A projekt célja a gyógyszer- és élelmiszerbiztonság területén tervezett szakmai program megvalósításával hozzájárulni a lakosság egészségi állapotának és egészségtudatosságának javításához, az ellátó rendszer terheinek csökkentéséhez.

21c.

EFOP-1.8.22-20

Alapellátás fejlesztése

Nemzeti Népegészségügyi Központ (konzorciumvezető), Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet, az Országos Onkológiai Intézet és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet

25,00

Meghirdetve 2021. júniusban

A projekt célja az alapellátás fejlesztése, a magasabb szintű ellátás kapuőreiként eljáró háziorvosi szolgálatok megerősítésével, a keringési, a szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések megelőzése, valamint a lakosság egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférése érdekében.

21d.

EFOP-1.8.23-21

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer bevezetése Hajdú-Bihar megyében (pilot)

Országos Mentőszolgálat

1,10

Meghirdetve 2021. augusztusban

Az intézkedés keretében a pilotprojekt megvalósításához kapcsolódó ügyeleti ellátást végzők személyi jellegű költségei, a pilotprojekt üzemeltetési költsége, illetve a működéshez szükséges eszközök beszerzése támogatható.

21e.

EFOP-
1.8.24-22

Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységek a felzárkózó társadalmi csoportok számára

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

1,07

Meghirdetve 2022. májusban

Az EFOP-2.2.24-22 Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztése felzárkózó társadalmi csoportok számára című felhíváshoz kapcsolódóan az egészségügyi feladatokat ellátó teamek felállításának és
a kapcsolódó bérköltségeknek
a finanszírozása történik meg a felhívás keretén belül, illetve a mélyszegénységben élő ellátottak számára lehetőség biztosítása a pandémia okozta kihívások kezelésére.
Labor, bliszterközpont és a telemedicina szakmai lebonyolítása, a 300 felzárkózó település tekintetében 12 egészségfejlesztési központ létrehozása a cél, az alábbi feladatokra: egészségtudatos nevelés; alap elsősegélyképzések; telemedicina- rendelések, szűrések és mintavételezések előkészítése; gyógyszerigények felmérése, gyógyszerek kiosztása; valamint
a 300 településen működne
a gyermekszemészeti szűrés.

21f.

EFOP-1.8.25-23

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer humánerőforrás fejlesztése

Országos
Mentő-
szolgálat

11,00

2023.
I. negyedév

Az alapellátás kapuőri szerepének erősítése, az ügyeleti ellátás új, egységes rendszerének kiterjesztése, az ellátás színvonalának emelkedése, a betegbiztonság és a betegelégedettség növelése, amely hozzájárul a járó- és fekvőbeteg-ellátás tehermentesítéséhez és az ellátási egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

21g.

EFOP-1.8.26-23

Az egészségi állapot helyreállításához szükséges modern feltételek biztosítása

Országos Kórházi Főigazgatóság

7,37

3,16

2023.
II. félév

A projekt célja
az agyi érkatasztrófa (stroke) mint keringési betegség okozta egészségi állapot helyreállításához szükséges modern feltételek biztosítását célzó rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésének támogatása.

21h.

EFOP-1.8.27-23

Coviddal kapcsolatos személyi költségek elszámolása (ESZA)

Országos Kórházi Főigazgatóság

50,00

2023.
II. félév

A felhívás keretében
az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) közreműködésével a Covid–19-járvány elleni védekezésben
részt vevő munkatársak bérköltségének elszámolására nyílik lehetőség.

22.

EFOP-1.9.1-
VEKOP-15

Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2,35 (ebből VEKOP: 0,43)

Meghirdetve 2016. februárban

A projekt célja a szociális intézményi férőhely-kiváltás szakmai támogatása.

23.

EFOP-1.9.2-
VEKOP-16

A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése

Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

2,96 (ebből VEKOP: 0,89)

Meghirdetve 2016. októberben

A projekt célja a fogyatékos személyek (pl. hallássérült, siket-vak, autizmusban szenvedő) életminőségének javításához és munkaerő-piaci elhelyezkedésének elősegítéséhez szükséges szolgáltatási rendszer minőségének és hozzáférhetőségének javítása, valamint módszertani fejlesztések és képzések megvalósítása.

24.

EFOP-1.9.3-
VEKOP-17

A foglalkoztatási rehabilitáció szakmai folyamatainak fejlesztése

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet

0,77 (ebből VEKOP: 0,23)

Meghirdetve 2017. márciusban

A komplex rehabilitáció eredményességének növelése érdekében elsődleges cél a megváltozott munkaképességű személyek integrációjának növelése a társadalom egésze, de különösen a munkáltatók érzékenyítésének, munkavállalási és foglalkoztatási hajlandóságának növelésére irányuló kommunikációs tevékenységgel, az álláskeresés folyamatát és eredményességét javító fejlesztésekkel, valamint a megváltozott munkaképességű személyek számára az elhelyezkedést segítő speciális jellegű foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások nyújtásával.

25.

EFOP-1.9.4-
VEKOP-16

A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
(konzorciumvezető)
Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet,
Oktatási Hivatal,
Magyar Államkincstár

5,80
(ebből VEKOP: 1,74)

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja szolgáltatók számára közvetlenül elérhető, elsősorban gyakorlati ismeretátadásra alkalmas szakmatámogatás fejlesztése, a mindennapi szakmai munkát támogató tevékenység fejlesztése, az interakció, a területtel való folyamatos párbeszéd erősítése, valamint a magyarországi longitudinális (követéses) születési kohorszvizsgálat lefolytatása, valamint az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység módszertani támogatása.

26.

EFOP-1.9.5-
VEKOP-16

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
(konzorciumvezető)
Slachta Margit Nemzeti Népegészségügyi Központ,
Klebelsberg Központ,
Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet,
Magyar Államkincstár,
Oktatási Hivatal

5,38 (ebből VEKOP: 1,62)

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a korai intervencióban érintett szakmaterületek közötti kapcsolódási pontok kialakítása, illetve a különböző ágazati irányítás alá tartozó intézményes szereplőket összekötő közös irányelvek, protokollok alkalmazása és egy egységes mérési, értékelési rendszer bevezetése.
Emellett cél a szakemberek kompetenciáinak növelése, egységes szemléletük formálása és a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.

27.

EFOP-1.9.6-16

Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Nemzeti Népegészségügyi Központ,
Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet,
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

44,06

18,89

Meghirdetve 2016. decemberben

A projekt célja – a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia céljainak megfelelő komplex fejlesztési program végrehajtása által – az egészségügyi ágazat hatékonyságának és lakosság részére nyújtott szolgáltatásainak minőségfejlesztése.

28.

EFOP-1.9.7-16

Kísérő szolgáltatások nyújtása a rászoruló személyek számára

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Magyar Államkincstár

0,92

Meghirdetve 2016. októberben

A projekt célja a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program keretében elért célcsoporttagok számára kiegészítő személyes szolgáltatások nyújtása.

29.

EFOP-1.10.1-
VEKOP-16

Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

Országos Kórházi Főigazgatóság

2,05 (ebből VEKOP: 0,62)

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja az egészségügyi pályát, a szakdolgozói munkakört választó fiatalok számának növelése, valamint az egészségügyi szolgáltatók működését veszélyeztető, nagymértékű humánerőforrás hiány középtávú csökkentése.

30.

31.

31a.

32.

EFOP-2.2.1-
VEKOP-16

Gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Heim Pál Gyermekkórház
Debreceni Egyetem,
Pécsi Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem,
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr,
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház

11,61

6,91

Meghirdetve 2016. áprilisban

A projekt célja országos, legmagasabb progresszivitási szintű gyermekbaleseti és gyermeksürgősségi ellátó központ
(III.a. szint), és vidéki ellátást biztosító országos háromszintű (I. szint, II. szint és III. szint) gyermekbaleseti és gyermeksürgősségi ellátóhálózat létrehozása, továbbá gyermektraumatológia kialakítása.

33.

34.

EFOP 2.2.4-
VEKOP-16

Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatási feladatok infrastrukturális feltételeinek javítása

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

0,70 (ebből VEKOP: 0,07)

Meghirdetve 2016. októberben

A beavatkozás célja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján kötelezően működő területi gyermekvédelmi szakszolgálatok épületeinek, tárgyi feltételeinek korszerűsítése a szakmai feladatellátás hatékonyabbá tétele érdekében.

35.

EFOP-2.2.0-16

Egységes ápolási eszközpark kialakítása

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Debreceni Egyetem,
Pécsi Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem

15,32

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja az országban működő aktív, krónikus, rehabilitációs és ápolási osztályokon az azonos esélyegyenlőséget biztosító ápolás biztosítása a megfelelő ápolási eszközellátottság javításával. Ezáltal elősegíthető az ápolással kapcsolatos ellátási eredményesség és a betegbiztonság növelése, valamint az ápolással összefüggő munkabiztonsági kockázatok csökkentése.

36.

EFOP-2.2.6-
VEKOP-16

Pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság

4,78
(ebből VEKOP: 1,44)

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt általános célja a pszichiátriai és addiktológiai betegek részére olyan infrastrukturális körülmények biztosítása, amely megfelelő kereteket és szakmai feltételeket biztosít az ellátó szakmai munkához és az adekvát kezelésekhez. A projekt további célja a biztonsági pszichiátriai egység kialakítása: a violens magatartású betegek kezelése érdekében a szigorú biztonsági standardoknak megfelelően felszerelt pszichiátriai osztályok létrehozása, továbbá a pszichiátria és addiktológiai szakellátások minőségének, hozzáférésének és hatékonyságának javítása.

37.

38.

EFOP-2.2.0-16

Gyermek és ifjúságpszichiátria, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Debreceni Egyetem,
Pécsi Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem

8,72

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a működéshez szükséges struktúra és minimum feltételek biztosítása mellett olyan regionális koordinációs központok kialakítása, amelyek hatékony kommunikációt biztosítanak a jellemzően multiszektoriális ellátás színterei (elsődleges, másodlagos és harmadlagos prevenció) között. A koordinációs központok révén biztosítható az átlátható beteg beutalási rend és betegutak, valamint a progresszív ellátás elvének gyakorlati megvalósulása.

39.

EFOP-2.2.0-16

Egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztése

Országos Kórházi
Főigazgatóság

9,89

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja az egészségügyi szakdolgozók, szakképzésben résztvevő orvosok, szakorvosok alapvető szükségleteinek kielégítése, fiziológiai igényeik és biztonságérzetük megteremtése, lakhatási körülményeik javítása, elhelyezési lehetőségeik bővítése, amely vonzóbbá teszi a felkínált munkahelyeket, kulturált életkörülményeket és jövőképet teremt a munkavállalók számára, az egészségügyi intézmények vezetői számára pedig újabb eszközt biztosít az új dolgozók felvételére, hiányzó állások betöltésére, jól teljesítő dolgozók megtartására, illetve hiányszakmák betöltésére.

40.

EFOP-2.2.0-16

Rugalmas egészségügyi reagálóképesség labor hátterének fejlesztése

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház)

2,1

0,9

2020. szeptember

Katasztrófahelyzetben, így különösen humánjárvány esetén rugalmasan alkalmazható moduláris rendszerű egészségügyi reagálóképesség kialakításának részeként, az ahhoz szükséges laborháttér megteremtése.

41.

EFOP-2.2.0-16

Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása

Országos Kórházi Főigazgatóság

16,68

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja egyrészt a patológiai diagnosztikai tevékenység feltételeinek és a hazai patológiai osztályok (beleértve a megyei és országos centrumokat is) infrastrukturális felszereltségének, műszerezettségének javítása, másrészt a heterogén orvosi laboratóriumi rendszer egységesítési feltételeinek megteremtése és a meglévő humánerőforrás optimális kihasználása.

42.

EFOP-2.2.0-16

Pszichiátriai és addiktológiai gondozóhálózat fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Debreceni Egyetem,
Pécsi Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem

4,73

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a pszichiátria és addiktológiai szakellátások minőségének, valamint az azokhoz való hozzáférés javítása és ezáltal a lakosság mentális egészségi állapotának fejlesztése, összhangban az Egészséges Magyarország 2014–2020 egészségügyi ágazati stratégia célkitűzéseivel.
Speciális célok továbbá: pszichiátriai és addiktológiai betegek lakossághoz közeli egészségügyi ellátásához való hozzáférésének javítása, a pszichiátriai és addiktológiai fekvőbeteg szakellátás lehetséges lerövidítése, kiváltása, a gondozóintézeti gondozás ellátási minőségének és hatékonyságának javítása, valamint a humán kompetenciák fejlesztése.

43.

EFOP-2.2.0-16

Aktív fekvőbeteg-ellátási forma kiváltása az egynapos sebészeti ellátás rendszerének fejlesztésével

Országos Kórházi Főigazgatóság

15,57

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a 24 órán belül távozó betegek arányának növelése, ennek érdekében komplex – legalább 4 szakmás - egynapos szervezeti egységek kialakítása, az ezen ellátások arányának növeléséhez szükséges infrastrukturális és humánerőforrás szükségletek megteremtése, valamint a nem orvosi okok miatt jelenleg egynapos ellátásban nem részesülő betegek minél nagyobb arányának bevonása.

43a.

43b.

EFOP-
2.2.0-16

Pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése – szakellátások minőségének és hozzáférésének javítása

Országos Kórházi Főigazgatóság

3,42

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt elsődleges célja a pszichiátriai és addiktológiai ellátások minőségének és hozzáférhetőségének javítása.
További cél a pszichiátriai és addiktológiai betegek részére olyan infrastrukturális körülmények biztosítása, amely megfelelő kereteket és szakmai feltételeket biztosít az ellátó szakmai munkához és az adekvát kezelésekhez. A projekt további célja a biztonsági pszichiátriai egység kialakítása: a violens magatartású betegek kezelése érdekében a szigorú biztonsági standardoknak megfelelően felszerelt pszichiátriai osztályok létrehozása.

43c.

EFOP-
2.2.24-22

Innovatív egészségügyi szolgáltatások fejlesztése felzárkózó társadalmi csoportok számára

Magyar Máltai Szeretetszolgálat

7,06

Meghirdetve 2022. májusban

A felhívás célja, hogy
a mélyszegénységben élő ellátottak számára lehetőséget biztosítson
a koronavírus pandémia kihívásaira, támogassa az egészségügyi jellegű feladatok ellátását a mobil egészségügyi központok és laboratórium beszerzésével, valamint a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok és a közmunkások számára olyan gyógyszerellátási rendszert biztosítson, mely automatizált, visszakövethető és minőségellenőrzött.

43d.

EFOP-2.2.26-23

Az alapellátáshoz kapcsolódó egységes ügyeleti rendszer infrastrukturális fejlesztése

Országos Mentő-
szolgálat

6,50

2023.
I. negyedév

Az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátás új, egységes rendszerének kiterjesztéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztések támogatása, amely hozzájárul az ügyeleti ellátás színvonalának emelkedéséhez, a betegbiztonság és a betegelégedettség növeléséhez, a járó- és fekvőbeteg-ellátás tehermentesítéséhez és az ellátási egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

44.

EFOP-3.1.1-14

Kisgyermekkori nevelés támogatása

Oktatási Hivatal
(konzorciumvezető)
Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

1,26

Meghirdetve 2014. októberben

A projekt célja az óvoda és a családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykompenzációs képességének erősítése képzésekkel és támogató szolgáltatásokkal, kiemelt figyelemmel a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelés szakmai támogatására, és az Óvodai nevelés országos alapprogramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósítására.

45.

EFOP-3.1.2-16

A pedagógusok módszertani felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése érdekében

Eszterházy Károly Egyetem
(konzorciumvezető)
Oktatási Hivatal,
Pécsi Tudományegyetem,
Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem,
Debreceni Egyetem,
Nyíregyházi Egyetem,
Miskolci Egyetem

5,35

2,30

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A kiemelt projekt célja a pedagógusok képzése és felkészítése a végzettség nélküli iskolaelhagyás hatékony kezelése és megelőzése érdekében alkalmazható módszertani ismeretek elsajátítása vonatkozásában.

46.

EFOP-3.1.3-16

Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása

Oktatási Hivatal

4,14

Meghirdetve 2016. májusban

A projekt célja az esélyegyenlőség érvényesülésének elősegítése az óvodai nevelésben. Ennek keretében a projekt hozzájárul ahhoz, hogy a köznevelési intézményrendszer alkalmassá váljon a hátrányos helyzetű gyermekek eredményes nevelésére, támogassa a gyermekek óvodai beilleszkedését és későbbi iskolai sikerességét, valamint a pedagógiai módszerekben való megújulás által képes legyen a hátrányos helyzetű gyermekek eredményes integrált nevelésére.

47.

EFOP-
3.1.4-15

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak – Útravaló ösztöndíjprogram

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
(konzorciumvezető)
Klebelsberg Központ

4,83

Meghirdetve 2015. októberben

A program célja, hogy tanévenként legalább 8700 fő hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanuló vegyen részt az Útravaló ösztöndíjprogramban és részesüljön a program szerinti mentorálásban. Biztosítani kell a program egészének monitoringját, továbbá a bevont mentorok szakmai támogatását.

48.

EFOP-3.1.5-16

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása

Oktatási Hivatal

11,63

Meghirdetve 2016. októberben

A kiemelt projekt célja a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzése és csökkentése, a köznevelés hátránykompenzációs és esélyteremtő képességének növelése. A kiemelt projekt hozzájárul a minőségi oktatáshoz való hozzáférés javításához, az oktatási egyenlőtlenségek csökkentéséhez, valamint – a hátránycsökkentő óvodai fejlesztő programok kidolgozásával és (tovább)fejlesztésével, családközpontú jó gyakorlatok összegyűjtésével és elterjesztésével, valamint a szakemberek fejlesztésével – az Óvodai nevelés országos alapprogramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósításához. A kiemelt projekt továbbá hozzájárul az ágazatközi partnerségi együttműködés megerősítéséhez és az iskolai lemorzsolódással kapcsolatos köznevelési intézményi adatszolgáltatások minőségének növelését támogató intézkedések megvalósításához.

49.

EFOP-3.1.7-16

Esélyteremtés a köznevelésben

Oktatási Hivatal

2,96

1,28

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a köznevelési intézményekben az esélyteremtő nevelést lehetővé tevő módszertani kultúra fejlesztése. A projekt keretében komplex, helyi viszonyokra reagáló, gyakorlatközpontú intézmény- és szolgáltatásfejlesztés, valamint szolgáltatási tartalomfejlesztés valósul meg a már meglévő ismeretek, tapasztalatok, módszertani háttér, képzések és emberi erőforrás alkalmazásával a befogadó oktatás-, nevelés megteremtése érdekében.

49a.

EFOP-3.1.11-19

Kedvezményezett településeken működő állami fenntartású köznevelési intézmények munkájának támogatása

Klebelsberg Központ

5,60

Meghirdetve 2020. augusztusban

A program célja, hogy támogassa a kedvezményezett településeken működő állami fenntartású általános iskolákban tanuló hátrányos helyzetű tanulókkal történő foglalkozás (képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés) elmélyítését annak érdekében, hogy csökkentse a tanulói lemorzsolódást, illetve az intézmények részére megfelelő pedagógiai erőforrásokat tudjon biztosítani a feladat elvégzéséhez.

50.

EFOP-3.2.1-15

Tehetségek Magyarországa

Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
(konzorciumvezető)
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

5,99

Meghirdetve 2015. decemberben

A projekt célja hatékony tehetségtámogató szolgáltatások bevezetése, képzésszinteken átívelő tehetségkövetés lehetőségének megteremtése, a matematikai, természettudományi, műszaki és humán tehetségterületek fejlesztési lehetőségeinek bővítése, népszerűsítése, valamint mérések és fejlesztő szolgáltatások biztosítása.

51.

EFOP-3.2.2-
VEKOP-15

A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés

Oktatási Hivatal

7,36 (ebből VEKOP: 2,21)

Meghirdetve
2016. januárban

A kiemelt projekt célja a köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztésének folytatása, és a hiányos ellátottságú műveltségterületek, tantárgyak, évfolyamok esetén tankönyvek fejlesztése, digitális tartalomfejlesztés megvalósítása, és a Nemzeti Köznevelési Portál tartalmi fejlesztése.

52.

53.

EFOP-3.2.4-16

Digitális kompetencia fejlesztése

Klebelsberg Központ
(konzorciumvezető)
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

48,28

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja a köznevelési intézmények – részletes helyzetfelmérésen alapuló –
informatikai fejlesztése, eszközellátottságának javítása. Emellett a projekt célja a digitális kompetenciák fejlesztése, különösen a matematikai, természettudományos, informatikai és műszaki pályákra való felkészüléshez szükséges keretek biztosítása érdekében.

54.

55.

EFOP-3.2.6-16

A tanulók képességkibon-
takoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben

Magyar Képzőművészeti Egyetem
(konzorciumvezető)
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
Magyar Táncművészeti Egyetem,
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem,
Színház- és Filmművészeti Egyetem

2,81

Meghirdetve 2016. októberben

A kiemelt projekt célja a köznevelési intézmények (kivéve a Kulturális és Innovációs Minisztérium illetékességébe tartozó szakképzési centrumok fenntartásában lévő intézmények) művészetpedagógiai módszertani megújítása és művészeti eszköztárának bővítése a méltányos és minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, valamint a köznevelés eredményességének, hatékonyságának erősítése érdekében.

56.

57.

EFOP-3.2.8-16

T.E.S.I. – 2.0 – Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében

Magyar Diáksport Szövetség

1,40

0,60

Meghirdetve 2016. augusztusban

A projekt célja a mindennapos iskolai testnevelés folyamatos, minőségi alapokon nyugvó fejlesztése a köznevelés területének szabályozási, tartalmi és szakmódszertani típusú megújításával, a szakértők és szolgáltatók felkészítésével a minőségi testnevelés-oktatás támogatására és nyomon követésére, valamint a testnevelés tanítására jogosító képzések és képesítések megújításával.

58.

EFOP-3.2.10-16

Tehetséggondozás sport által

Magyar Diáksport Szövetség

2,33

Meghirdetve 2016. augusztusban

A projekt célja a gyermekek tehetséggondozása a sport által, az iskolás korú gyermekek bevezetése a sportos, mozgás-gazdag életmódba, a rendszeres fizikai aktivitást végző gyermekek számának növelése, a társadalmi és szociális különbségek csökkentése és ezáltal a társadalmi befogadás erősítése.

58a.

EFOP-3.2.15-
VEKOP-17

A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-
értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása

Oktatási Hivatal
(konzorciumvezető)
Eszterházy Károly Egyetem,
Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

11,80 (ebből VEKOP: 3,54)

Meghirdetve 2017. áprilisban

A kiemelt projekt célja a vizsgarendszer feladatállományának karbantartása,
a mérés-értékelés, valamint a keletkezett mérési eredmények folyamatos értékelése, elemzése.
A projekt célja továbbá a mérési eredmények visszacsatolásával és a tanítási gyakorlatba beépítésével a lemorzsolódás és a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentése, valamint
a Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájához kapcsolódó rendszerszintű fejlesztések megvalósításának elősegítése. Kialakításra és megújításra kerülnek a kompetenciafejlesztést támogató innovatív oktatásszervezési eljárások, amelyek erősítik az informális, nyitott
nevelési-tanulási környezetben történő oktatást.

59.

EFOP-3.3.3-
VEKOP-16

Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés

Szabadtéri Néprajzi Múzeum
(konzorciumvezető)
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

2,00
(ebből VEKOP: 0,60)

Meghirdetve 2016. augusztusban

A projekt célja egyrészt a múzeumi területen a szakmai továbbképzések rendszerének fejlesztése és a múzeumok felkészítése a nem formális és informális oktatásba történő intenzívebb bekapcsolódásra, másrészt a könyvtári területen az országos könyvtári rendszer alkalmassá tétele a köznevelés hatékonyságát és eredményességét szolgáló új típusú kompetencia
(pl. olvasási és digitális írástudás) és készségfejlesztő (pl. szövegértés és információkeresés), tanulást támogató szolgáltatások nyújtására.

60.

61.

EFOP-3.4.2-
VEKOP-15

Campus Mundi
– felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program

Tempus Közalapítvány

9,20
(ebből VEKOP: 2,30)

Meghirdetve 2015. szeptemberben

A projekt célja a felsőoktatásban résztvevő hallgatók nemzetközi mobilitásának támogatása, emellett a felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének ösztönzése, nemzetközi megjelenésének és külföldi hallgatókat bevonzó képességének növelése.

62.

EFOP-
3.4.5-
VEKOP-17

Rendszerszintű fejlesztések és hozzáférés bővítését szolgáló ágazati programok a felsőoktatásban

Oktatási Hivatal

1,70
ebből VEKOP: 0,43)

Meghirdetve 2017. márciusban

A projekt célja a felsőfokúnak megfelelő szintű oktatásban való részvétel növelése, annak minőségének és hozzáférhetőségének javítását szolgáló központi mérési értékelési rendszerek és jelzőrendszerek bővítése, fejlesztése, kiterjesztése, amely magában foglalja:
a) a pályakövetés és a köznevelési kimenetek összekapcsolását,
b) a bemeneti és a kimeneti felsőoktatási kompetenciamérés kifejlesztését,
c) a kredit-előrehaladás, lemorzsolódás vizsgálatát,
d) a szociális dimenzió-mérést a jelentkezők, belépők, hallgatók, végzettek körében, és
e) a felsőoktatási információs rendszer jelző és elemző funkcióinak bővítését.
A projekt keretében az intézményi hatékonyságnövelést célzó fejlesztések közé tartozik az intézményirányítási és -mérő rendszerek, valamint jelző funkcióinak bővítése, továbbá ezek közmű-átalakítása.
A felsőfokúnak megfelelő szintű oktatásban való részvétel növelése érdekében projekt keretében a tudományos és felsőoktatási tartalmakhoz való hozzáférés növelése, azok központi, elektronikus közzétételének bővítése, az intézményi és központi tartalomszolgáltatások átjárhatóságának megteremtése, nemzetközi összehasonlításban elismert tananyagok fordítása és közzététele, valamint az online, digitális tartalmak, nyitott oktatási tartalomként (OER) történő fejlesztésének támogatása is megvalósul.

62a.

EFOP-3.7.1-17

Aktívan a tudásért

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

6,92

Meghirdetve 2017. januárban

A projekt célja hátrányos helyzetű emberek – köztük romák – képzettségi szintjének növelése, és ezáltal foglalkoztatási esélyeik növelése. A projekt keretében az alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező 18–55 év közötti személyek bevonásra kerülnek az általános iskola befejezését támogató, valamint a funkcionális analfabetizmust mérséklő, és szakmatanulást megalapozó, illetve alapkészségeiket, kompetenciáikat fejlesztő képzésekbe.

63.

64.

EFOP-3.8.1-14

Felzárkóztató egészségügyi ápoló szakképzési program

Országos Kórházi Főigazgatóság

1,53

Meghirdetve: 2014. októberben

A projekt célja az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó, régi típusú, általános ápoló és általános asszisztens szakképesítésű, de további szakképesítéssel nem rendelkező egészségügyi szakdolgozók képzettségének szintre hozásához, és az OKJ-s ápolói képesítés megszerzéséhez képzések biztosítása, továbbá a kedvezményezett egészségügyi intézményben dolgozó érintett személyek képzéseken való részvételének biztosítása, egyúttal a folyamatos ápolói tevékenység fenntartása.

65.

EFOP-3.8.2-16

Szociális humán erőforrás fejlesztése

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
(konzorciumvezető)
Semmelweis Egyetem,
Pázmány Péter Katolikus Egyetem

11,75

Meghirdetve 2016. áprilisban

A projekt célja a komplex szociális életpályamodell kidolgozása, a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen dolgozók felkészítése, vezetői képzések megvalósítása, továbbá magas minőségű szolgáltató-hálózat kialakítása.

65a.

65b.

EFOP-4.1.11-21

Okostanterem, az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése

Klebelsberg Központ

7,00

Meghirdetve 2021. júliusban

A felhívás célja, hogy a kialakítandó digitális segítő terek hatékonyan járuljanak hozzá a munkaerőpiacon/felsőoktatásban/egész
életen át tartó tanulásban való sikeres részvétel támogatásához a társadalom és a munkaerőpiac által elvárt digitális kompetenciák elsajátításához.

66.

EFOP-
4.2.2-16

Skill laborok fejlesztése

Országos Kórházi Főigazgatóság
(konzorciumvezető)
Debreceni Egyetem,
Pécsi Tudományegyetem,
Szegedi Tudományegyetem

13,59

Meghirdetve 2016. szeptemberben

A projekt célja olyan demonstrációs egységek kialakítása és felszerelése egészségügyi szolgáltató intézményeknél, amelyek lehetőséget biztosítanak a szakképzésben és a továbbképzésben résztvevő egészségügyi szakdolgozók, valamint az orvosképzésben és az orvos továbbképzésben részesülők számára az ápolás-gondozás és egyéb, invazív és noninvazív beavatkozások gyakorlására.

67.

67a.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége
(Pfizer 1)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

16,48

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67b.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége
(Pfizer 2)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

10,03

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67c.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége
(Pfizer 3)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

11,72

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67d.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége
(Pfizer 4)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

13,78

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67e.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége (Moderna 1)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

10,47

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67f.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége (AstraZeneca 1)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

1,31

Meghirdetve
2021. októberben

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

67g.

EFOP-6.1.1-21

A COVID oltóanyag költsége
(Janssen 1)

Nemzeti Népegészség-
ügyi Központ

1,10

2023.
I. negyedév

A projekt keretében az Európai Unióban engedélyezett, az uniós beszerzés részeként beszerzett oltóanyag költsége számolható el.

68.

EFOP-7.1.1-21

Coviddal kapcsolatos személyi költségek

Országos Kórházi Főigazgatóság

27,44 (tartalmazza a Járványkórház költségét is)

Meghirdetve: 2021. decemberben

Az intézkedés keretében a Kiskunhalasi Járványkórházban és az Országos Kórházi Főigazgatóságon a Covid–19-világjárvány elleni veszélyhelyzet során többletfeladatot ellátó munkatársak bérköltsége számolható el.

69.

EFOP-7.1.1-21

Coviddal kapcsolatos személyi költségek

Országos Mentőszolgálat

3,51

Meghirdetve 2021. decemberben

Az intézkedés keretében az OMSZ-nél
a Covid–19-világjárvány elleni veszélyhelyzet során többletfeladatot ellátó munkatársak bérköltsége számolható el.

70.

EFOP-7.1.1-21

Coviddal kapcsolatos személyi költségek

Országos Vérellátó Szolgálat

0,10

Meghirdetve 2021. decemberben

Az intézkedés keretében az OVSZ-nél
a Covid–19-világjárvány elleni veszélyhelyzet során többletfeladatot ellátó munkatársak bérköltsége számolható el.

71.

EFOP-7.1.1-21

Coviddal kapcsolatos személyi költségek

Nemzeti Népegészségügyi Központ

0,27

Meghirdetve 2021. decemberben

Az intézkedés keretében a Nemzeti Népegészségügyi Központban a Covid–19-világjárvány elleni veszélyhelyzet során többletfeladatot ellátó munkatársak bérköltsége számolható el.

72.

EFOP-
7.2.1-22

A Covid-oltóanyag költsége – ESZA

Nemzeti Népegészségügyi Központ

20,05

Meghirdetve 2022. májusban

A gyerekek részére kifejlesztett oltóanyag beszerzésére kerülhet sor a felhívás keretében. A gyerekek oltása segítségünkre van a vírus terjedésének lassításában, az iskolák normális működésének fenntartásában.

73.

EFOP-7.3.1-23

Ukrajnából menekülők megsegítése – oktatási integráció támogatása

Belügy-
minisztérium

5,00

2023.
I. negyedév

Ukrajnából Magyarországra lépő és befogadott óvodások és iskolások oktatási költségeinek finanszírozása egységköltségek alapján.

74.

EFOP-7.4.1-23

COVID–19 elleni védekezéshez, az EU keretszer-ződéseiből beszerzett anyagok és eszközök költsége
(REACT EU)

Országos Kórházi Főigazgatóság

34,16

2023.
II. félév

A felhívás célja
az EU keretszerződéseiből beszerzett Covid–19 kimutatására szolgáló antigén gyorstesztek és gyógyszerek (Veklury) elszámolása.

1

Az 1. pont d) alpontját az 1740/2017. (X. 10.) Korm. határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte.

2

Az 1. pont e) alpontja az 1298/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. pont f) alpontját az 1341/2016. (VII. 5.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1006/2017. (I. 3.) Korm. határozat 4. pontja.

4

Az 1/A. pontot az 1473/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 5. pontja iktatta be.

5

Az 1/B. pontot az 1157/2022. (III. 21.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

6

Az 1/C. pontot az 1413/2022. (VIII. 18. Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

7

Az 1/D. pontot az 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

8

Az 1/E. pontot az 1298/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

9

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

10

Az 1. melléklet az 1341/2016. (VII. 5.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított, az 1471/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 2. pontja, az 1608/2016. (XI. 8.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 2. pontja, az 1006/2017. (I. 3.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 2. pontja szerint módosított, a Magyar Közlöny 2017. évi 3. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg. Az 1. melléklet az 1157/2017. (III. 21.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja, 4. pont 4.2–4.4. alpontja, az 1490/2017. (VII. 31.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 3. pontja, az 1740/2017. (X. 10.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja, 2. pontja, az 1182/2018. (III. 29.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 2. pont 2.1–2.5. alpontja, az 1438/2018. (IX. 11.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja, 2. pont 2.1–2.5. alpontja, az 1118/2019. (III. 13.) Korm. határozat 1–2. pontja, az 1307/2019. (V. 27.) Korm. határozat 4. pont a) alpontja, az 1449/2019. (VII. 26.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1485/2019. (VIII. 1.) Korm. határozat 2. pontja, az 1785/2019. (XII. 23.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja, az 1056/2020. (II. 20.) Korm. határozat 1. pont a) alpontja és 2. pontja, az 1093/2020. (III. 10.) Korm. határozat 3. pontja, az 1100/2020. (III. 12.) Korm. határozat 4. pontja, az 1117/2020. (III. 20.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1140/2020. (IV. 8.) Korm. határozat 5. pontja, az 1159/2020. (IV. 15.) Korm. határozat 4. pontja, az 1188/2020. (IV. 28.) Korm. határozat 4. pontja, az 1236/2020. (V. 15.) Korm. határozat 4. pontja, az 1257/2020. (V. 26.) Korm. határozat 3. pontja, az 1388/2020. (VII. 10.) Korm. határozat 4. pontja, az 1473/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 6. pont 6.1. alpontja és 8. pontja, az 1606/2020. (IX. 28.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1658/2020. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont a)–b) alpontja, az 1659/2020. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont b)–c) alpontja, az 1670/2020. (X. 20.) Korm. határozat 2. pont b)–c) alpontja, az 1723/2020. (X. 30.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, a 2039/2020. (XII. 29.) Korm. határozat 3. pontja, az 1043/2021. (II. 9.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1068/2021. (II. 19.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1302/2021. (V. 21.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1362/2021. (VI. 8.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja, 3. pontja, az 1402/2021. (VI. 29.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, az 1477/2021. (VII. 15.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1571/2021. (VIII. 9.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja és 4. pontja, az 1842/2021. (XI. 30.) Korm. határozat 4. pontja, az 1905/2021. (XII. 14.) Korm. határozat 2. és 3–7. pontja, az 1157/2022. (III. 21.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja és 3. pontja, az 1313/2022. (VI. 28.) Korm. határozat 1. pontja, az 1413/2022. (VIII. 18.) Korm. határozat 3. pontja, 5. pont 5.1–5.43. alpontja és 6. pont a) és b) alpontja, az 1580/2022. (XI. 28.) Korm. határozat 3. pontja, az 1636/2022. (XII. 16.) Korm. határozat 2. pontja, az 1014/2023. (I. 30.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1043/2023. (II. 22.) Korm. határozat 3. pont a)-b) alpontja, az 1044/2023. (II. 22.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, az 1045/2023. (II. 22.) Korm. határozat 2. pont a) alpontja, az 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozat 3. pont a) alpontja, 4. pontja és 6. pont a) alpontja, az 1172/2023. (IV. 28.) Korm. határozat 4. pont 4.1. és 4.2. pontja, az 1286/2023. (VII. 17.) Korm. határozat 3. pont a) pontja, az 1298/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 3. pont a) pontja és 4. pontja szerint módosított szöveg. [Az 1471/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat 2. pont 2.2.2. alpontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 2. pontban foglalt táblázat B:4 mezőben az „EFOP-2.2.1-16” szövegrész helyébe az „EFOP-2.2.1-15” szöveg lép, nem vezethető át. Az 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozat 4. pont 4.1.27. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázat C:38i mezőjében az „1,00” szövegrész helyébe a „0,99” szöveg lép, nem vezethető át.]

11

A 2. melléklet az 1341/2016. (VII. 5.) Korm. határozat 3. pontjával megállapított, az 1471/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és a 3. pontja, az 1608/2016. (XI. 8.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 3. pontja, az 1006/2017. (I. 3.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 3. pontja, az 1157/2017. (III. 21.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja, 4. pont 4.5. alpontja, az 1490/2017. (VII. 31.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 4. pontja, az 1558/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat 2. pontja, az 1740/2017. (X. 10.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja, 3. pontja, az 1757/2017. (X. 31.) Korm. határozat 6. pontja, az 1182/2018. (III. 29.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 2. pont 2.6. alpontja, az 1438/2018. (IX. 11.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 2. pont 2.6. alpontja, az 1118/2019. (III. 13.) Korm. határozat 3. pontja, az 1307/2019. (V. 27.) Korm. határozat 4. pont b) alpontja, az 1449/2019. (VII. 26.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1428/2019. (VII. 26.) Korm. határozat 4. pontja, az 1485/2019. (VIII. 1.) Korm. határozat 3. pontja, az 1486/2019. (VIII. 1.) Korm. határozat 3. pontja, az 1624/2019. (X. 31.) Korm. határozat 1. pontja, az 1785/2019. (XII. 23.) Korm. határozat 4. pontja, 5. pont b) alpontja, az 1056/2020. (II. 20.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 3. pontja, az 1117/2020. (III. 20.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1140/2020. (IV. 8.) Korm. határozat az 1473/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 6. pont 6.2. alpontja és 9. pontja, az 1606/2020. (IX. 28.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1625/2020. (X. 1.) Korm. határozat 3. pontja, az 1658/2020. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont c) alpontja, az 1659/2020. (X. 15.) Korm. határozat 2. pont d) alpontja, az 1670/2020. (X. 20.) Korm. határozat 2. pont d) alpontja, az 1723/2020. (X. 30.) Korm. határozat 4. pont c)–d) alpontja, az 1948/2020. (XII. 18.) Korm. határozat 5. pontja, a 2040/2020. (XII. 29.) Korm. határozat 3. pontja, a 2041/2020. (XII. 29.) Korm. határozat 4. pontja, az 1043/2021. (II. 9.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1068/2021. (II. 19.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1302/2021. (V. 21.) Korm. határozat 3. pont ba) alpontja, az 1362/2021. (VI. 8.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja, 4. pontja, az 1402/2021. (VI. 29.) Korm. határozat 4. pont c)–d) alpontja, az 1476/2021. (VII. 15.) Korm. határozat 3. pontja, az 1477/2021. (VII. 15.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1504/2021. (VII. 26.) Korm. határozat 3. pontja, az 1505/2021. (VII. 26.) Korm. határozat 3. pontja, az 1571/2021. (VIII. 9.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és 5. pontja, az 1502/2021. (VII. 26.) Korm. határozat 5. pontja, az 1772/2021. (X. 29.) Korm. határozat 3. pontja, az 1905/2021. (XII. 14.) Korm. határozat 8. pontja, az 1032/2022. (I. 27.) Korm. határozat 3. pontja szerint, az 1157/2022. (III. 21.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 4. pontja, az 1211/2022. (IV. 5.) Korm. határozat 4. pontja, az 1346/2022. (VII. 20.) Korm. határozat 3. pontja, az 1407/2022. (VIII. 16.) Korm. határozat 3. pontja, az 1413/2022. (VIII. 18.) Korm. határozat 5. pont 5.44–5.53. alpontja és 6. pont c) alpontja, az 1586/2022. (XI. 30.) Korm. határozat 3. pontja, az 1663/2022. (XII. 22.) Korm. határozat 3. pontja, az 1014/2023. (I. 30.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1043/2023. (II. 22.) Korm. határozat 3. pont c)-d) alpontja, az 1044/2023. (II. 22.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1045/2023. (II. 22.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja, az 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, 5. pontja és 6. pont b) alpontja, az 1172/2023. (IV. 28.) Korm. határozat 4. pont 4.3-4.7. pontja, az 1204/2023. (V. 22.) Korm. határozat 2. pontja, az 1286/2023. (VII. 17.) Korm. határozat 3. pont b) pontja, az 1298/2023. (VII. 19.) Korm. határozat 3. pont b) pontja és 5. pontja szerint módosított szöveg. [Az 1471/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat 3. pont 3.17. alpontjával elrendelt módosítás, amely szerint a C:48 mezőben az „A” szövegrész helyébe az „A tanulói” szöveg lép, nem vezethető át. Az 1072/2023. (III. 10.) Korm. határozat 5. pont 5.6. alpontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 2. melléklet D:21e mezőjében az „1,00” szövegrész helyébe a „0,99” szöveglép, nem vezethető át.]

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére