• Tartalom

1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat

1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat

a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

2023.05.13.

1. A Kormány

a) megállapítja a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint,

b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

c)1 a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] 44/C. § (3) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat 2. sora szerinti felhívás esetén – a felhívásnak a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1402/2019. (VII. 5.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

d)2 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat 4. sora szerinti felhívás esetén – a felhívásnak a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

e)3 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 4. pontjában foglalt táblázat 2. sora és 10. pontjában foglalt táblázat 2. sora szerinti felhívások esetén – a felhívásoknak az 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

f)4 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 5. pontjában foglalt táblázat 4. és 6. sora szerinti felhívások esetén – a felhívásoknak az 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

g)5 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat 2a., 4. és 5. sora szerinti felhívások esetén – a felhívásoknak az 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

h)6 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat 2a. sora szerinti felhívás esetén – a felhívásnak a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1297/2021. (V. 20.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

i)7 a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 44/C. § (4) bekezdése alapján hozzájárul az 1. melléklet 6. pontjában foglalt táblázat 2a. sora szerinti felhívás esetén – a felhívásnak a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozattal megemelt keretösszege mértékéig – kötelezettségvállalás megtételéhez,

j)8 jóváhagyja a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 6. prioritása 44,98 milliárd forint összegű meghirdethető keretét, amely 16,88 milliárd forinttal haladja meg a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 6. prioritásának keretét,

k)9 egyetért a VEKOP 1., 2. és 5. prioritásai keretében kihelyezett európai uniós pénzügyi eszköz támogatásokból visszaforgó források terhére a VEKOP pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, elismert, de az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről szóló, 2014. március 3-i 480/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 13. cikkében meghatározott díjazási maximumok miatt ki nem fizethető költségek megtérítésével.

l)10

1/A.11 A Kormány az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 6/A. §-a alapján hozzájárul, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 1a., 13. és 14. sora szerinti kiemelt projektek szakpolitikai felelőse által javasolt műszaki-szakmai tartalmának bővítéséhez kapcsolódó, azzal arányos keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályok ne kerüljenek alkalmazásra.

1/B.12 A Kormány felhívja a területfejlesztési minisztert, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program végrehajtásáért felelős irányító hatóság útján a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program végrehajtása során

a) a 2014–2020 programozási időszakra vonatkozó indikatív támogatási keretösszegekről, valamint a kötelezettségvállalási szükségletről szóló 1207/2021. (IV. 29.) Korm. határozat 2. és 4. pontja szerint szükséges kötelezettségvállalások mértékénél vegye figyelembe az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelet 25a. cikke szerinti számviteli éveket érintő 100%-os mértékű társfinanszírozási arányt,

b) tegyen javaslatot a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program meghirdethető keretének az a) alpont szerinti indokolt mértékű csökkentésére,

c) gondoskodjon a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program érintett prioritásainak az a) alpont szerinti indokolt mértéktől eltérő kötelezettségvállalása esetén a többlet-kötelezettségvállalásoknak a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program többi prioritása terhére történő elszámolásáról az Európai Bizottság által kiadott programzárási útmutató alapján.

Felelős: területfejlesztési miniszter
Határidő: folyamatos

1/C.13 A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozat módosításáról szóló 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozattal módosított, a 2. mellékletben foglalt táblázat 13. és 14. sora szerinti kiemelt projektek szakpolitikai felelőse által javasolt műszaki-szakmai tartalmának bővítéséhez kapcsolódó, azzal arányos keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3–6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.

1/D.14 A Kormány a Kormányrendelet 6/A. §-a alapján úgy határoz, hogy a 2. mellékletben foglalt táblázat 14. sora szerinti kiemelt projekt szakpolitikai felelőse által javasolt műszaki-szakmai tartalmának bővítéséhez kapcsolódó, azzal arányos keretemelése és annak végrehajtása során a Kormányrendelet 3. §-ában, valamint a Kormányrendelet 5–6. §-ában foglalt eljárási szabályokat nem kell alkalmazni.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

3.15

1. melléklet az 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozathoz16

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program éves fejlesztési kerete

1. Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

1a.

VEKOP-1.1.1-19

A mikro-, kis- és középvállalkozások üzletviteli folyamatainak megújítása és versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén a Közép-
Magyarországi Régióban

1,00

kiemelt

Meghirdetve 2020. decemberben

1b.

1c.

2.

VEKOP-1.2.1-16

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében

3,58

egyszerűsített

Meghirdetve 2016. májusban

3.

VEKOP-1.2.2-15

Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében

3,540

területi

Meghirdetve 2016. áprilisban

4.

5.

VEKOP-1.2.3-16

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében (hitelprogram)

3,67

pénzügyi eszköz

Meghirdetve 2016. szeptemberben

5a.

VEKOP-1.2.4-17

Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Érden

2,300

területi

Meghirdetve 2017. márciusban

5b.

VEKOP-1.2.6-20

A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

31,241

egyszerűsített

Meghirdetve 2020. májusban

5c.

VEKOP-1.2.7-20

Divat és Dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

4,425

egyszerűsített

Meghirdetve 2021. januárban

5d.

VEKOP-1.2.8-20

Az egyszer használatos és egyéb műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásával érintett, valamint az ezeket helyettesítő termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások technológiaváltásának és kapacitásbővítésének támogatása

0,646

egyszerűsített

Meghirdetve 2021. januárban

6.

VEKOP-1.3.1-16

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

0,938

egyszerűsített

Meghirdetve 2016. áprilisban

7.

VEKOP-1.3.2-15

Turisztikai szervezetek (TDM) fejlesztése

0,04

standard

Meghirdetve 2016. márciusban

8.

VEKOP-1.3.2-17

Turisztikai fejlesztési térségek pozicionálása

0,16

standard

Meghirdetve 2017. októberben

2. Kutatás, fejlesztés és technológiai innovációról szóló 2. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-2.1.1-15

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

18,485

standard

Meghirdetve 2016. januárban

2a.

VEKOP-2.1.2-17

Intelligens szakosodási kockázati tőkeprogram

5,49

pénzügyi eszköz

Meghirdetve 2017. márciusban

3.

VEKOP-2.1.7-15

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

9,7

standard

Meghirdetve 2016. májusban

4.

VEKOP-2.2.1-16

Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések

2,29

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

5.

VEKOP-2.3.2-16

Stratégiai K+F műhelyek kiválósága

4,015

standard

Meghirdetve 2016. júliusban

6.

VEKOP-2.3.3-15

K+I infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás

6,005

standard

Meghirdetve 2016. januárban

3. Infokommunikációs fejlesztésekről szóló 3. prioritás: a 3. prioritás keretében kizárólag országos kihatású felhívások kerülnek meghirdetésre.

4. Turisztikai és természetvédelmi fejlesztésekről szóló 4. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-4.1.1-15

Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése

6,02

kiemelt

Meghirdetve 2016. márciusban

3.

VEKOP-4.1.2-17

Tematikus hálózatok fejlesztése

1,29

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

4.

VEKOP-4.2.1-15

Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi bemutatás infrastruktúrájának javítása

2,105

kiemelt

Meghirdetve 2016. márciusban

5.

VEKOP-4.2.1-17

Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi bemutatás infrastruktúrájának javítása

1,215

kiemelt

Meghirdetve 2017. márciusban

5. Az energiahatékonyság, az intelligens energiahasználat és a megújuló energiák felhasználásának támogatásáról szóló 5. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-5.1.1-
5.1.2-16

Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

1,482

egyszerűsített

Meghirdetve 2016. decemberben

3.

VEKOP-5.1.1-
5.1.2-16

Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel

1,681

pénzügyi eszköz

Meghirdetve 2016. decemberben

4.

VEKOP-5.2.1-17

Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel

14,696

pénzügyi eszköz

Meghirdetve 2017. februárban

5.

VEKOP-5.3.1-15

Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten

8,881

területi

Meghirdetve 2016. márciusban

6.

VEKOP-5.3.2-15

Fenntartható közlekedésfejlesztés Pest megyében

6,550

területi

Meghirdetve 2016. márciusban

7.

VEKOP-5.3.3-17

Fenntartható közlekedésfejlesztés Érden

7,760

területi

Meghirdetve 2017. márciusban

6. Települési környezet- és közszolgáltatás-fejlesztéséről szóló 6. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-6.1.1-15

Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése

11,089

területi

Meghirdetve 2016. márciusban

2a.

VEKOP-6.1.1-21

Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése

13,546

területi

Meghirdetve 2021. januárban

3.

VEKOP-6.2.1-15

A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten

12,804

területi

Meghirdetve 2016. márciusban

4.

VEKOP-6.2.2-15

A leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Pest megyében

1,839

területi

Meghirdetve 2016. márciusban

5.

VEKOP-6.3.1-16

Gyermekotthonok kiváltása, korszerűsítése, hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozása

1,319

standard

Meghirdetve 2016. júliusban

5a.

VEKOP-6.3.2-17

Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás

0,606

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

5b

VEKOP-6.3.3-16

Szociális szolgáltatások fejlesztése Érden

1,10

kiemelt

Meghirdetve 2017. januárban

6.

VEKOP-6.3.5-17

Betegbiztonság növelését célzó komplex infrastrukturális fejlesztések az egészségügyi ellátórendszerben

1,157

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

7. A társadalmi hozzáférést bővítő és humánerőforrás fejlesztést támogató programokról szóló 7. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-7.1.1-16

Nő az esély – képzés és foglalkoztatás

0,25

kiemelt

Meghirdetve 2016. decemberben

3.

VEKOP-7.1.3-15

Megváltozott munkaképességű emberek támogatása

2,00

kiemelt

Meghirdetve 2015. decemberben

4.

VEKOP-7.1.4-16

Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)

0,080

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

5.

VEKOP-7.1.5-16

Elsőként lakhatás

0,481

standard

Meghirdetve 2016. decemberben

6.

VEKOP-7.2.2-17

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – népegészségügy helyi kapacitás fejlesztése

1,071

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

6a.

VEKOP-7.2.3-17

Az alapellátás és népegészségügy rendszerének átfogó fejlesztése – alapellátás fejlesztése

0,860

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

6b.

VEKOP-7.2.4-17

Egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés

0,828

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

6c.

VEKOP-7.3.1-17

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak – Útravaló ösztöndíjprogram

0,207

kiemelt

Meghirdetve 2017. augusztusban

7.

VEKOP-7.3.2-16

Tanoda programok támogatása

0,414

standard

Meghirdetve 2016. márciusban

7a.

VEKOP-7.3.3-17

Digitális környezet a köznevelésben

1,577

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

7b.

VEKOP-7.3.4-17

Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért

0,668

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

7c.

VEKOP-7.3.5-17

Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása

0,233

standard

Meghirdetve 2017. októberben

7d.

VEKOP-7.3.6-17

Lépj egy fokkal feljebb! – Továbbtanulást erősítő kezdeményezések támogatása

0,366

standard

Meghirdetve 2017. októberben

8.

VEKOP-7.4.1-16

Roma szakkollégiumok támogatása

0,30

standard

Meghirdetve 2016. márciusban

9.

10.

VEKOP-7.5.1-16

Szociális humán erőforrás fejlesztése

2,333

kiemelt

Meghirdetve 2016. szeptemberben

8. A foglalkoztathatóságot szolgáló programokról szóló 8. prioritás

A

B

C

D

E

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Felhívás keretösszege
(Mrd Ft)

Felhívás meghirdetésének módja

Felhívás meghirdetésének tervezett ideje

2.

VEKOP-8.1.1-15

Út a munkaerőpiacra

19,387

kiemelt

Meghirdetve 2015. októberben

3.

VEKOP-8.1.2-16

Nem állami szervezetek és társadalmi partnerek munkaerőpiaci szolgáltatásainak támogatása

0,972

standard

Meghirdetve 2017. februárban

4.

VEKOP-8.2.1-15

Ifjúsági Garancia a közép-magyarországi régióban

8,15

kiemelt

Meghirdetve 2015. augusztusban

5.

VEKOP-8.3.1-16

Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása

0,462

egyszerűsített

Meghirdetve 2016. áprilisban

5a.

VEKOP-8.3.2-18

Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban

0,84

egyszerűsített

Meghirdetve 2018. augusztusban

6.

VEKOP-8.5.1-17

Idegen nyelvi készségek fejlesztése

2,447

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

7.

VEKOP-8.5.2-17

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

0,711

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

8.

VEKOP-8.5.3-17

Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára

2,639

egyszerűsített

Meghirdetve 2017. márciusban

8a.

VEKOP-8.5.4-17

A digitális munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a Közép-Magyarországi Régióban

1,30

kiemelt

Meghirdetve 2017. márciusban

9.

VEKOP-8.6.3-16

A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése

2,429

standard

Meghirdetve 2017. márciusban

10.

9. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozása

A

B

C

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozás
(Mrd Ft)

2.

GINOP-1.1.2-VEKOP-17

KKV szektor hatékonyságának növelése pénzügyi ismeretek és vállalkozói mentorálás elérhetőségének biztosítása révén

0,32

2a.

GINOP-1.1.9-VEKOP-20

Versenyképes vállalkozói attitűd fejlesztése, a lehetőség-orientált vállalkozások arányának növelése

0,33

3.

GINOP-3.1.1-VEKOP-15

Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása

2,982

4.

GINOP-3.4.2-VEKOP-15

Intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése

0,86

5.

GINOP-3.4.3-VEKOP-15

Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése

1,29

5a.

GINOP-3.4.5-
VEKOP-16

Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése és intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése

1,73

5b.

GINOP-5.3.7-VEKOP-17

Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése

1,056

5c.

GINOP-5.3.10-VEKOP-17

A strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése

8,24

5d.

GINOP-5.3.16-VEKOP-20

Veszélyhelyzeti bértámogatás kutatásfejlesztési munkahelymegőrzés céljából

18,69

5e.

GINOP 6.1.10-VEKOP-19

A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések

1,534

6.

GINOP-6.2.1-VEKOP-15

Részvétel az OECD Felnőttek Képesség- és Kompetenciamérése programjában (PIAAC)

0,60

7.

GINOP-6.2.2-VEKOP-15

A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése

0,66

8.

9.

GINOP-6.2.4-VEKOP-16

A 21. századi szakképzés és felnőttképzés minőségének, valamint tartalmának fejlesztése

3,935

10.

GINOP-6.2.5-VEKOP-19

A szakmai képzés digitális módszertanának egységesítése

0,455

11.

GINOP-6.2.8-VEKOP-20

Egyes szakmák digitális tananyagfejlesztése

3,477

12.

GINOP-6.2.9-VEKOP-20

Ösztönzőrendszer kialakítása a szakképzésben

1,095

10. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program országos kihatású projektjének részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozása

A

B

C

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozás
(Mrd Ft)

2.

KEHOP-4.3.0-VEKOP-15

A közösségi jelentőségű természeti értékek hosszú távú megőrzését és fejlesztését, valamint az EU Biológiai Sokféleség Stratégia 2020 célkitűzéseinek hazai szintű megvalósítását megalapozó stratégiai vizsgálatok

0,37

11. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozása

A

B

C

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozás
(Mrd Ft)

2.

EFOP-1.10.1-VEKOP-16

Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

0,62

3.

EFOP-1.2.3-VEKOP-15

Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve

1,50

4.

EFOP-1.2.4-VEKOP-16

Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése

0,32

5.

6.

7.

EFOP-1.6.1-VEKOP-16

Felzárkózási együttműködések támogatása

0,22

7a.

EFOP-1.8.0-VEKOP-17

Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése

7,43

8.

EFOP-1.8.1-VEKOP-15

Komplex népegészségügyi szűrések

5,37

9.

EFOP-1.8.10-VEKOP-17

Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és gyógyszerfogyasztás területén

0,60

10.

11.

EFOP-1.9.1-VEKOP-15

Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

0,45

12.

EFOP-1.9.2-VEKOP-16

A fogyatékos személyek számára nyújtott szakmai- és közszolgáltatások hozzáférhetőségének kialakítása, fejlesztése

0,99

13.

EFOP-1.9.3-VEKOP-17

A foglalkoztatási rehabilitáció szakmai folyamatainak fejlesztése

0,26

14.

EFOP-1.9.4-VEKOP-16

A szociális ágazat módszertani és információs rendszereinek megújítása

1,74

15.

EFOP-1.9.5-VEKOP-16

A koragyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

1,62

16.

17.

EFOP-2.2.4-VEKOP-16

Területi gyermekvédelmi szakszolgáltatási feladatok infrastrukturális feltételeinek javítása

0,08

18.

EFOP-2.2.6-VEKOP-16

Pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztése

1,44

19.

20.

21.

EFOP-3.2.2-VEKOP-15

A köznevelés tartalmi szabályozóinak megfelelő tankönyvek, taneszközök fejlesztése és digitális tartalomfejlesztés

1,76

21a

EFOP-3.2.15-VEKOP-17

A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása

3,62

22.

EFOP-3.3.3-VEKOP-16

Országos múzeumi és könyvtári központi fejlesztés

0,60

23.

EFOP-3.4.2-VEKOP-15

Campus Mundi – felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program

2,30

24.

EFOP-3.4.5-VEKOP-17

Rendszerszintű fejlesztések és hozzáférés bővítését szolgáló ágazati programok a felsőoktatásban

0,43

24a.

EFOP-3.4.6-VEKOP-17

Intézményi irányítás fejlesztése a felsőoktatásban

1,00

25.

EFOP-3.6.3-VEKOP-16

Felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatása

2,42

26.

12. A Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozása

A

B

C

1.

Felhívás azonosító jele

Felhívás neve

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozás
(Mrd Ft)

2.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szolgáltató kormányhivatali és közigazgatási modell bevezetése

0,493

3.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Hatósági eljárások és hatósági jogalkalmazási gyakorlat felülvizsgálata és egyszerűsítése

0,673

4.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése

1,782

5.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére

0,566

6.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatási eljárásokhoz kapcsolódó levéltári szolgáltatás fejlesztése

0,499

7.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

„Digitális fogyasztóvédelem” – a fogyasztóvédelmi feladatok elektronizálása

0,321

8.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési
és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása

0,344

9.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Kormányzati hitelesítés szolgáltatás (Gov CA) kiterjesztése

0,710

10.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Ügyfélkapcsolati rendszerek fejlesztése

1,196

11.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Hivatalos küldeménykövető

0,453

12.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

E-ingatlan-nyilvántartás

3,074

13.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében

5,106

14.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Közigazgatási szakrendszerek egységes eléréséhez és interoperabilitásához központi alkalmazás szintű szolgáltatások biztosítása

2,293

15.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0)

3,520

16.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A Belügyminisztérium által kezelt nemzeti adatvagyon nyilvántartások továbbfejlesztése, magas szintű szolgáltató képesség megteremtése a KÖFOP 1.1.1., 1.1.2. és 1.2.3. intézkedések támogatása érdekében, az érintett adatvagyon nyilvántartások Kormányzati Adatközpontba történő integrálásával

1,131

17.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások (SZEÜSZ) továbbfejlesztése, bővítése, bevezetése

0,229

18.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Központosított kormányzati informatikai rendszer bővítése – „KKIR3”

0,473

19.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Rendészeti tevékenységekhez kapcsolódó hatósági ügyek továbbfejlesztése, a hozzá kapcsolódó elektronikus feldolgozó képesség bővítésével

0,933

20.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A konzuli ügyintézést és a külgazdasági működést támogató elektronikus szolgáltatások fejlesztése

0,382

21.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Területi államigazgatás egységes működését támogató rendszerfejlesztések

1,236

22.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

EKEIDR egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztésre

2,600

23.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

3D alapú adat infrastruktúra kialakítása

2,021

24.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában

1,864

25.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az informatikai beszerzések központosítását támogató rendszer továbbfejlesztése, bővítése (Integrált DKÜ Portál Rendszer)

0,573

26.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-Egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

0,948

27.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az egységes integrált állami vagyonnyilvántartás közhitelességének és adatkonzisztenciájának ellenőrzéséhez szükséges további fejlesztések

0,487

28.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A 21. század családtámogatási, nyugdíj és kincstári számlavezető rendszere

2,818

29.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Oktatási Nyilvántartás továbbfejlesztése

0,229

30.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Vízhasználat Információs, Ellenőrzési és Integrált hatósági feladatokat ellátó Keretrendszer (VIZEK) kialakítása

1,470

31.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszer létrehozása

0,691

32.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Integrált Jogalkotási Rendszer

0,744

32a.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A külgazdasági és külügyi működést támogató kiemelt alapfolyamatok fejlesztése és szolgáltatási kapacitásuk bővítése

0,251

32b.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Mesterséges intelligenciával támogatott ügyintézési pont (KIOSK) kiterjesztése a kormányhivatalokra, illetve más külső intézményekre

0,497

32c.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A kormányhivatal irányításának hatékonyabbá tételét biztosító háttér kialakítása

1,557

32d.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A hatáskör átcsoportosításból adódó szakrendszeri integrációs feladatok

1,738

32e.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv vezetési lehetőség biztosítása

0,23

32f.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) földmegfigyelési adatinfrastruktúra és szolgáltatások kialakítása

1,403

32g.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

Az egészségügyi ellátási rendszer pénzügyi irányítási és közigazgatási funkcióinak megújítása

0,833

32h.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A Nemzeti Akkreditáló Hatóság hatósági eljárásainak tudásalapú átalakítása és az ehhez kapcsolódó szervezeti és informatikai fejlesztés a közigazgatási szolgáltatások átfutási ideje csökkentésének és minősége javításának érdekében

0,311

32i.

KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15

A bírósági igazgatás további elektronizálása (Digitális Bíróság)

0,475

32j.

32k.

33.

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez

0,851

33a.

KÖFOP-1.2.2-VEKOP-18

Az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetek elektronikus ügyintézési térbe való integrálásának támogatása

0,080

34.

KÖFOP-2.1.1-VEKOP-15

A közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztése

2,444

35.

KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15

A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

1,140

36.

KÖFOP-2.1.3-VEKOP-15

A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése

1,535

37.

KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16

A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése

0,296

38.

KÖFOP-2.1.5-VEKOP-16

A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

1,242

39.

KÖFOP-2.1.7-VEKOP-18

Az állampolgári ügyintézés lehetőségeinek szélesítése

1,375

40.

KÖFOP-2.2.1-VEKOP-16

A nemzetbiztonsági ellenőrzések elektronizálása a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

0,286

41.

KÖFOP-2.2.2-VEKOP-16

KÖFOP keretében megvalósuló fejlesztések IT biztonságának növelése, ezáltal rendszerekkel összefüggő korrupciós lehetőségek és kockázatok csökkentése

0,478

42.

KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16

Kapacitásfejlesztés és szemléletformálás a korrupciós esetek nagyobb arányú felderítése, illetve megelőzése érdekében

1,141

43.

44.

KÖFOP-2.2.5.-VEKOP-15

Átláthatóság a közpénzek felhasználásánál, államháztartási adattárház

1,278

44a.

KÖFOP-2.2.6-VEKOP-18

Jogszabályban rögzített közzétételi kötelezettségek alá eső adatok körének felülvizsgálata

0,382

44b.

KÖFOP-2.2.7-VEKOP-20

Automatikus Közigazgatási Döntéshozatali (AKD) rendszer SZEÜSZ kialakítása

0,191

45.

KÖFOP-2.3.1.-VEKOP-16

Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)

1,452

46.

KÖFOP-2.3.2.-VEKOP-15

Hálózatfejlesztés Támogató Monitoring Rendszer (HTMR) létrehozása

0,485

47.

KÖFOP-2.3.3.-VEKOP-16

Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program

0,189

48.

KÖFOP-2.3.4.-VEKOP-15

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.

0,212

49.

KÖFOP-2.3.6-VEKOP-16

Integrált közcélú víziközmű adatbázis

0,877

2. melléklet az 1011/2016. (I. 20.) Korm. határozathoz17

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program nevesített kiemelt projektjei

A

B

C

D

E

F

1.

Felhívás azonosító jele

Projekt megnevezése

Támogatást igénylő neve

Projekt indikatív támogatási kerete (Mrd Ft)

Projekt benyújtásának várható ideje

Szakmai elvárások

1a.

VEKOP-1.1.1-19

A mikro-, kis- és középvállalkozások üzletviteli folyamatainak megújítása és versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén a Közép-Magyarországi Régióban

IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.

1,00

2020

A projekt célja, a magyarországi mikro-, kis és középvállalatok megújítása, azaz aktuális lehetőségeikhez és kihívásaikhoz illeszkedő vállalatvezetési- és szervezési technikák és eljárások, technológiák bevezetése a termelékenység növelése, a digitalizáltság és automatizáltság kiterjesztése, a piaci pozíció erősítése, a stratégiai cselekvőképesség javítása, a vállalati működés gördülékenyebbé tétele érdekében. A megújulás egyik kiemelt eleme, hogy a vállalkozók, és a vállalkozásokat segítő szakemberek (pl. könyvelők, ügyvédek, tanácsadók) hozzájussanak azon szükséges tudáshoz, ismerethez, amely birtokában sikeresen le tudják bonyolítani a generációváltást. A felhívás célja továbbá, hogy a válság felé sodródó vagy válságban lévő vállalkozásokat megfelelő eszközökkel, beavatkozással támogassa.

1b.

2.

VEKOP-4.1.1-15

Aktív kajak-kenu turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése

Magyar Kajak-
Kenu Szövetség, illetve az általa vezetett konzorcium

0,80

2016

A projekt célja, hogy a természetjárás tág értelmezésével, a természetben megvalósuló, környezetbarát szabadidős tevékenységek integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. A projekt négy járásmód közül a kenus járásmód fejlesztését öleli fel hozzájárulva Magyarországon az országos hálózatok kiépítésével az aktív- és ökoturizmus kínálatának bővítéséhez. A kenus járásmód keretében megvalósuló fejlesztések minden korosztály számára megteremtik Magyarország vízi úton történő megismerésének, biztonságos bejárhatóságának lehetőségét. A fejlesztések vízi megállópontok, állomáshelyek kialakítására, attrakciók közvetlen környezetének fejlesztésére koncentrálnak, és fontos célként kezelik a járásmódonkénti fejlesztések hálózatba szervezéséből adódó szinergiahatások kiaknázását.

2a

2b

VEKOP-4.1.1-15

Aktív lovasturisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése

Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség, illetve az általa vezetett konzorcium

0,80

2017

A projekt célja, hogy a természetjárás tág értelmezésével, a természetben megvalósuló, környezetbarát lovas turizmus integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. A projekt lovas járásmódra vonatkozó fejlesztései hozzájárulnak Magyarországon az országos hálózatok kiépítéséhez, az aktív- és ökoturizmus kínálatának bővítéséhez. A lovas járásmód keretében megvalósuló fejlesztések lovas szolgáltató pontok, attrakciók kialakítására koncentrálnak, és fontos célként kezelik a járásmódonkénti fejlesztések hálózatba szervezéséből adódó szinergiahatások kiaknázását.

2c

VEKOP-4.1.1-15

Aktív természetjáró turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése

Magyar Természetjáró Szövetség, illetve az általa vezetett konzorcium

1,50

2017

A projekt célja, hogy a gyalogos járásmód- keretében megvalósuló fejlesztések hozzájáruljanak Magyarországon az országos hálózatok kiépítésével az aktív és ökoturizmus kínálatának bővítéséhez. A gyalogos járásmód keretében megvalósuló fejlesztések túraútvonalak kiépítését pihenőhelyek, állomáshelyek kialakítását, attrakciók közvetlen környezetének fejlesztését célozzák. További fontos cél a járásmódonkénti fejlesztések hálózatba szervezéséből adódó szinergiahatások kiaknázása.

2d

VEKOP-4.1.1-15

Aktív kerékpáros turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság, illetve az általa vezetett konzorcium

7,54

2017

A projekt célja, hogy a természetben megvalósuló, környezetbarát szabadidős tevékenységek integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. A projekt négy járásmód fejlesztését öleli fel, hozzájárulva Magyarországon az országos hálózatok kiépítésével az aktív és ökoturizmus kínálatának bővítéséhez. A kerékpáros járásmód keretében megvalósuló fejlesztések minden korosztály számára megteremtik a lehetőséget Magyarország kerékpáron történő megismerésére. A fejlesztések meglévő nemzetközi vagy országos kerékpáros turisztikai hálózatokra
(pl. EuroVelo-hoz kapcsolódó) ráhordó vagy a turisztikai attrakcióhoz csatlakozó, illetve turisztikai vonzerőket, desztinációkat hálózatos jelleggel összekötő turisztikai célú kerékpáros útvonalak fejlesztésére koncentrálnak.

3.

VEKOP-4.2.1-15

A Pilisi Bioszféra Rezervátum és a világörökségre jelölt Budai-termálkarszt barlangjaiban található geológiai értékek és denevérfajok védelme és bemutatása

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,21

2016

A projekt célja a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban és a Budai Tájvédelmi Körzetben található kilenc barlang, illetve bányajárat helyreállítása, az ott található élő- és élettelen természeti értékek hosszú távú megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtése (különösen barlangbejáratok újbóli feltárása, kiépítése, „denevér-barát” lezárása, járatok stabilizálása). A projekt további célja a barlangtani és földtani értékek bemutatásához szükséges eszközrendszer fejlesztése (világítás-korszerűsítés, lezárt képződmények virtuális bemutatásához szükséges eszközök fejlesztése, információstábla-rendszer, földtani tematikájú játszótér). A projekt eredményeként a bemutatást és szemléletformálást célzó tevékenységek révén 3000 fő aktív elérése valósul meg. A projekt tükörprojektként illeszkedik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban tervezett azonos tematikájú hálózatos természet-megőrzési és bemutatási tevékenységekhez.

4.

VEKOP-4.2.1-15

A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében, Budapest vonzáskörzetében – I. ütem

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,38

2016

A projekttel szembeni szakmai elvárás három természetvédelmi bemutatóhely fejlesztése Budapest vonzáskörzetében, amelynek célja, hogy a Budapestről és környékéről érkező diákok, családok, bel- és külföldi turisták interaktív kiállításokon és a természet felfedezésének élményén keresztül szerezzenek ismereteket természeti értékeinkről. A projekt megvalósítása hozzájárul olyan nemzetközi címekkel járó kötelezettségek teljesítéséhez, mint a Bioszféra Rezervátum, az Európa Diploma és a Natura 2000 kijelölés. A projekt megvalósításának helyszínei: a visegrádi kilátó, a Pilisi Len Látogatóközpont Pilisszentivánon, valamint a Farmosi Madárvárta.

5.

VEKOP-4.2.1-15

Csatornák, rizskalitkák, tájsebek, tanyahelyek felszámolása, tájba illesztése a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

0,42

2016

A projekt célja száz kilométernyi üzemen kívüli csatorna és gát felszámolása, a csatornákhoz kapcsolódó műtárgyak megszüntetése, felhagyott tanyahelyek felszámolása, tájidegen özönnövények visszaszorítása, gödrök, tájsebek felszámolása. Az 1500 hektárnyi célterület jelentős része közösségi szempontból kiemelt jelentőségű pannon szikes élőhelytípus, amelynek állapotát jelentősen javítani fogja a tervezett beavatkozás. A terület a hazai túzokállomány egyik legfontosabb fészkelő és szaporodó területe is egyben, így a beavatkozásokkal nemcsak új élőhelyet lehetne teremteni a faj számára, de a csatornák és a tájidegen ezüstfások eltűnésével csökkenne a túzokállományra veszélyes ragadozófajok (róka, borz, dolmányos varjú, szarka) élőhelye és állománynagysága is, így a túzok életfeltételei is jelentősen javulnának. A projekt közvetlen folytatása a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében hasonló céllal megvalósított két korábbi projektnek.

6.

VEKOP-4.2.1-15

A kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikes, vizes élőhelyek rekonstrukciója a Gerje-Perje-síkon

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,60

2016

A projekttel szembeni szakmai elvárás a kiemelt jelentőségű, országosan ritka pannon szikesek és vizes élőhelyek helyreállítását célzó területvásárlás, a természetvédelmi kezelést biztosító állattartó-telep fejlesztése, vízvisszatartást szolgáló vízi műtárgyak létesítése, agresszíven terjedő inváziós növényfajok visszaszorítása és fészkelő szigetek kialakítása. A Galgahévízi-lápréten, a Gombai- és Úri-patakok, valamint az Alsó-Tápió árterén és a Jászkarajenői puszták Natura 2000 területen megvalósuló projekt tükörprojektként illeszkedik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósítani tervezett Tápió-vidéki fejlesztésekhez.

7.

VEKOP-4.2.1-15

Pannon homoki élőhelyek fejlesztése

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,24

2016

A projekttel szembeni szakmai elvárás a Pannon homoki élőhelyek helyreállítása a Szigetszentmiklóson, Nagykőrösön, a Szentendrei-szigeten, a Csévharaszti borókás Természetvédelmi Területen, a Tápió-Hajta-vidéken és a Szigethalmi homokbuckákon. A projekt mindemellett kiemelt jelentőségű, országosan ritka élőhelytípusok, a homokpuszta gyepek és nyáras-borókások védelmét is célozza. A projekt közép-magyarországi régióban történő megvalósításának elmaradása esetén az adott élőhelyekre vonatkozó, országosan tervezett élőhely-fejlesztési program nem egyenletesen valósulna meg.

8.

VEKOP-4.2.1-15

A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében Budapest vonzáskörzetében – III. ütem

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,23

2016

A projekttel szembeni szakmai elvárás a Pálvölgyi barlang kőfejtőjénél új bemutatóhely létrehozása a földtani-geológiai értékek és a Budai-hegység értékeinek bemutatása érdekében.

8a.

VEKOP-
4.2.1-17

A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében, Budapest vonzáskörzetében – II. ütem

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,90

2017

A projekttel szembeni szakmai elvárás Budapest vonzáskörzetében természetvédelmi bemutatóhely, nemzeti parki információs pont megvalósítása azzal a céllal, hogy a Budapestről és környékéről érkező diákok, családok, bel- és külföldi turisták interaktív kiállításokon, önkéntes munka révén és a természet felfedezésének élményén keresztül szerezhessenek ismereteket. A projekt tükörprojektként illeszkedik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban tervezett azonos tematikájú hálózatos bemutatási tevékenységhez. A Jókai-kertben a projekt eredményeként országos természetvédelmi információs központ és szakkönyvtár jön létre.

8b.

VEKOP-
4.2.1-17

A természet felfedezésének élményét nyújtó bemutatóhelyek fejlesztése Natura 2000 fajok és élőhelyek megismertetése érdekében, Budapest vonzáskörzetében – IV. ütem, valamint a térség természetvédelmi kezelésének fejlesztése

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

0,24

2017

A projekttel szembeni szakmai elvárás, hogy biztosítsa egyazon térségben a természeti értékek bemutatását és az élőhelykezelés eszközrendszerének fejlesztését. Az egyik fő projektelem az egyedülálló Ócsai Tájházkomplexum és Madárvárta fejlesztése. A másik a közvetlen kihalással veszélyeztetett, európai szinten is kiemelkedő jelentőségű fokozottan védett és közösségi jelentőségű rákosi vipera megőrzését is célzó élőhely-fejlesztés. Utóbbi keretében a cserjésedett-nádasodott gyepeket állítják helyre és telelő dombokat létesítenek az Inárcsi kaszálókon és az Ócsai Nagy-Turjánon. A projekt keretében az élőhelyek természetvédelmi kezeléséhez szükséges gépek és eszközök beszerzése történik.

8c

VEKOP-6.3.3-16

Szociális szolgáltatások fejlesztése Érden

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

1,10

2017

A projekt a nem tartós bentlakásos intézmények korszerűsítésével, a gyermekjóléti alapellátások, a szociális szakellátások fejlesztésével hozzájárul a társadalmi együttműködés erősítéséhez, a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés egyedi célkitűzés megvalósulásához.

9.

10.

VEKOP-7.1.1-16

Nő az esély – képzés és foglalkoztatás

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

0,25

2016

A projekt célja a célcsoport – elsősorban a roma nők – tagjainak képzése és felkészítése a közszolgáltatást végző intézményekben (pl. szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, köznevelési, egészségügyi, közművelődési) való foglalkoztatásra, továbbá a munkaerő-piaci elhelyezkedés elősegítése a foglalkoztatás támogatásával.

11.

VEKOP-7.1.3-15

Megváltozott munkaképességű emberek támogatása

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (konzorciumvezető), Magyar Államkincstár (konzorciumi tag)

2,00

megtörtént 2016-ban

A projekt célja a megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerő-piaci integrációjának elősegítése foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások nyújtásával, a foglalkoztatásuk ösztönzése, képzettségi szintjük növelése, valamint a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatni képes munkaadók szemléletének formálása.

11a.

VEKOP-7.3.1-17

Ösztöndíj és mentorálási támogatás hátrányos helyzetű tanulóknak – Útravaló ösztöndíjprogram

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
(konzorciumvezető)
Klebelsberg Központ

0,21

2017

A projekt célja az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a középiskolába és Út az érettségihez alprogramjainak megvalósítása a hátrányos helyzetű, kiemelten a roma tanulók ösztöndíjának és mentorálásának biztosítása, egy támogató, segítő, tanulást motiváló rendszer államilag koordinált fenntartása és a mentorok munkájának szakmai támogatása, nyomon követése.

12.

VEKOP-7.5.1-16

Szociális humán erőforrás fejlesztése

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (konzorciumvezető), Semmelweis Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem

1,68

2016

A projekt célja a komplex szociális életpályamodell kidolgozása, a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi területen dolgozók felkészítése, vezetői képzések megvalósítása, továbbá magas minőségű szolgáltató-hálózat kialakítása.

13.

VEKOP-8.1.1-15

Út a munkaerőpiacra

Technológiai és Ipari Minisztérium,
Budapest Főváros Kormányhivatala,
Pest Megyei Kormányhivatal

19,51

megtörtént 2015-ben

A projekttel szembeni szakmai elvárás, hogy járuljon hozzá a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás bővítéséhez és a gazdaság munkaerőigényének kielégítéséhez személyre szabott, foglalkoztatást támogató eszközök révén.

14.

VEKOP-8.2.1-15

Ifjúsági Garancia a közép magyarországi régióban

Technológiai és Ipari Minisztérium,
Budapest Főváros Kormányhivatala,
Pest Megyei Kormányhivatal

8,03

megtörtént 2015-ben

A projekt célja az ifjúsági garancia megvalósításának támogatása a közép-magyarországi régió területén: a 25 év alatti nem dolgozó és nem tanuló fiatalok elhelyezkedésének, illetve a megfelelő képzettségük megszerzésének, a tanulás és a munka világába való belépésüknek a segítése.

15.

VEKOP 8.5.4-17

A digitális munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a Közép-magyarországi Régióban

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (konzorciumvezető), Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

1,30

2017

A projekt célja, hogy a felnőtt lakosság minél nagyobb aránya vegyen részt formális oktatásban vagy képzésben, és lehetősége legyen a munkaerő-piaci szempontból releváns ismeretek, készségek, kompetenciák megszerezésére. Napjaink egyik döntő munkaerő-piaci kihívása a digitális kompetenciák megszerzésének kérdése, ezért a projekt az aktív korú (18–64 éves) felnőttek digitális kompetenciáinak fejlesztését szolgálja.

16.

1

Az 1. pont c) alpontját az 1202/2016. (IV. 15.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

2

Az 1. pont d) alpontját az 1148/2017. (III. 20.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. pont e) alpontját a 2111/2017. (XII. 28.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

4

Az 1. pont f) alpontját az 1620/2018. (XI. 27.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

5

Az 1. pont g) alpontját az 1122/2019. (III. 13.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

6

Az 1. pont h) alpontját az 1597/2019. (X. 16.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1297/2021. (V. 20.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

7

Az 1. pont i) alpontját újonnan a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, szövege az 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

8

Az 1. pont j) alpontját újonnan az 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, szövege az 1560/2022. (XI. 21.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

9

Az 1. pont k) alpontját újonnan az 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

10

Az 1. pont l) alpontját újonnan a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, az 1297/2021. (V. 20.) Korm. határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte.

11

Az 1/A. alpontot az 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be.

12

Az 1/B. pontot a 2025/2020. (XII. 24.) Korm. határozat 2. pontja iktatta be, szövege az 1560/2022. (XI. 21.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

13

Az 1/C. pontot az 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

14

Az 1/D. pontot az 1191/2023. (V. 12.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be.

15

A 3. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

17

A 2. melléklet az 1202/2016. (IV. 15.) Korm. határozat 4. pontja, az 1475/2016. (VIII. 31.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 2. pont k) alpontja, az 1860/2016. (XII. 27.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és 3. pontja, az 1148/2017. (III. 20.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 4. pontja, az 1558/2017. (VIII. 18.) Korm. határozat 1. pontja, az 1620/2017. (IX. 5.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja, az 1757/2017. (X. 31.) Korm. határozat 5. pontja, a 2111/2017. (XII. 28.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja és 3. pont 3.6. alpontja, az 1180/2018. (III. 28.) Korm. határozat 2. pont 2.7. alpontja, az 1306/2018. (VII. 4.) Korm. határozat 1. pont b) alpontja és a 2. pont c) pontja, az 1620/2018. (XI. 27.) Korm. határozat 2. pont c) alpontja, az 1122/2019. (III. 13.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja, az 1402/2019. (VII. 5.) Korm. határozat 4. pontja, az 1428/2019. (VII. 26.) Korm. határozat 3. pontja, az 1597/2019. (X. 16.) Korm. határoat 2. pont b) alpontja, az 1479/2020. (VIII. 7.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja és 5. pontja, az 1948/2020. (XII. 18.) Korm. határozat 4. pontja, az 1297/2021. (V. 20.) Korm. rendelet 4. pontja, az 1502/2021. (VII. 26.) Korm. határozat 4. pontja, az 1659/2021. (IX. 24.) Korm. határozat 5. pontja, az 1898/2021. (XII. 13.) Korm. határozat 2. pontja, az 1346/2022. (VII. 20.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére