• Tartalom

10/2016. (VI. 29.) HM rendelet

10/2016. (VI. 29.) HM rendelet

a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendeletnek az egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXVIII. törvénnyel összefüggő módosításáról1

2016.07.01.

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. § (2) bekezdés 1., 3., 4., 9., 18., 19., 24. és 31. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 77. §-ában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a a következő 14a. ponttal egészül ki:

(E rendelet alkalmazásában)

„14a. személyügyi szerv vezetője: a honvédelmi szervezet személyügyi feladatok végrehajtásáért felelős szervezeti elemének vezetője, vagy – ennek hiányában – a központi személyügyi szerv vezetője által belső rendelkezésben kijelölt szakmai elöljáró vagy felettes,”

2. § Az R. 2. §-a a következő (5)–(8) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A munkáltatói jogkört gyakorló részére címzett hatáskört – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a munkáltatói jogkört gyakorló gyakorolja. A honvédelmi szervezet szervezeti és működési szabályzata a munkáltatói jogkört gyakorló hatáskörébe tartozó egyes ügyekben a kiadmányozási jogot a honvédelmi szervezettel állami vezetői szolgálati jogviszonyban álló személyre, illetve kormányzati szolgálati jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban vagy szolgálati viszonyban álló, vezető beosztást vagy munkakört betöltő személyre ruházhatja, aki a döntés meghozatala során a munkáltatói jogkört gyakorló nevében jár el.
(6) Az (5) bekezdés szerinti esetben a munkáltatói döntésben fel kell tüntetni a munkáltatói jogkört gyakorló és a kiadmányozási jog gyakorlójának beosztását vagy munkakörét, valamint azt, hogy a kiadmányozási jog gyakorlója a munkáltatói jogkört gyakorló nevében jár el.
(7) A kiadmányozási jog átruházása nem érinti a munkáltatói jogkört gyakorló személyét, döntési jogát és felelősségét, valamint – ha a jogorvoslatot jogszabály biztosítja – a jogorvoslat igénybevételének lehetőségét, az elbírálás rendjét és jogosultját.
(8) A munkáltatói jogkört gyakorlót – távolléte vagy akadályoztatása esetén – az erre jogszabályban vagy szervezeti és működési szabályzatban kijelölt személy vagy személyek helyettesíthetik.”

3. § (1) Az R. 3. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:

„(2a) A Hvt. 36. § (1) bekezdés h) pontja szerinti feladatban a Hjt. 42. § (2) bekezdés a) pontja szerinti vezényléssel részt vevő állomány tekintetében a Hjt. 237/A. § (2) bekezdése szerinti belső rendelkezésben a szolgálatteljesítésére vonatkozó szabályokkal összefüggő egyes állományilletékes parancsnoki jogköröket a HVKF által kijelölt parancsnok gyakorolja.”

(2) Az R. 3. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az állományilletékes parancsnoknak, az elöljáró parancsnoknak, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) parancsnokának, a központi személyügyi szerv vezetőjének és a HVKF-nek a munkáltatói jogköreit a miniszter, az állományilletékes parancsnoknak, az elöljáró parancsnoknak, az MH ÖHP parancsnokának és a központi személyügyi szerv vezetőjének a munkáltatói jogköreit a HVKF, az állományilletékes honvédelmi szervezet személyügyi szerve vezetőjének a munkáltatói jogköreit az állományilletékes parancsnok bármikor magához vonhatja.”

4. § Az R. 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az illetmény-megállapításnak nem minősülő illetményváltozásról szóló értesítés kiadására vonatkozó munkáltatói jogkört
a) a miniszter gyakorolja a HVKF és a KNBSZ főigazgatója tekintetében,
b) a HVKF gyakorolja a központi személyügyi szerv vezetője tekintetében,
c) a KNBSZ főigazgatója gyakorolja a KNBSZ személyügyi szervének vezetője tekintetében,
d) a központi személyügyi szerv vezetője gyakorolja a (3) bekezdés c)–e) pontja szerinti vezetők tekintetében,
e) az elöljáró parancsnok személyügyi szervének vezetője gyakorolja az állományilletékes parancsnok és az állományilletékes honvédelmi szervezet személyügyi szervének vezetője tekintetében,
f) az állományilletékes honvédelmi szervezet személyügyi szervének vezetője gyakorolja az állomány a)–e) pontja alá nem tartozó tagja tekintetében.”

5. § Az R. a következő 4/A. §-sal egészül ki:

4/A. § (1) A Hjt. 140. § (6) bekezdése szerinti céljuttatás alapjául szolgáló célfeladat (a továbbiakban: célfeladat) meghatározása tekintetében az európai uniós forrásból vagy nemzetközi megállapodás alapján egyéb programból származó támogatásból megvalósuló feladatok ellátására jogosult kedvezményezett honvédelmi szervezet (a továbbiakban: kedvezményezett honvédelmi szervezet) vezetője gyakorolja az állomány célfeladattal érintett tagja vonatkozásában a munkáltatói jogkört.
(2) Ha az állomány célfeladattal érintett tagja tekintetében nem a kedvezményezett honvédelmi szervezet vezetője minősül állományilletékes parancsnoknak, az állomány célfeladattal érintett tagja tekintetében a célfeladat meghatározása tekintetében a munkáltatói jogkört a kedvezményezett honvédelmi szervezet vezetője és az érintett állományilletékes parancsnoka együttesen gyakorolja. Az érintett állományilletékes parancsnok e jogkörét a célfeladat meghatározására irányuló, (4) bekezdés szerinti megállapodáshoz adott előzetes írásbeli egyetértési jog útján gyakorolja. Az egyetértés megkérésével egyidejűleg az állományilletékes parancsnokot az elrendelni kívánt célfeladat kapcsán a (4) bekezdés b)–d) pontja szerinti információkról kell tájékoztatni.
(3) A kedvezményezett honvédelmi szervezet vezetője számára – az (1) és (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az állományilletékes parancsnoka határozhat meg célfeladatot.
(4) A célfeladat meghatározása írásbeli megállapodás formájában történik, amely a 13. § (1) bekezdés a)–e) pontjában rögzítetteken túl tartalmazza különösen
a) az elvégzendő feladat részletes leírását, az ahhoz kapcsolódó hatásköröket és jogköröket, valamint a felelősségi viszonyokat,
b) a célfeladat szolgálatteljesítési időszükségletét órában,
c) a célfeladat teljesítésének kezdő időpontját és határidejét,
d) a célfeladathoz rendelt céljuttatás bruttó összegét összesítve és bruttó óradíjra lebontva,
e) a céljuttatás kifizetésének feltételeit és módját, és
f) részben vagy egészében európai uniós forrás terhére megvalósuló projekt kapcsán végzett célfeladat esetében a projekt számát és elnevezését.”

6. § Az R. 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Nem készül javaslati lap
c) a szerződéses állományba vétel, és
d) a hivatásos állományba visszavétel
esetén.”

7. § Az R. 17. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Hjt. 122. § (4) bekezdése szerinti illetményváltozásról szóló értesítés a 13. §-on túl tartalmazza különösen]

a) az értesítés okát,”

8. § Az R. 18. §-a a következő (3)–(5) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Hjt. 25. § (3) bekezdése szerinti visszarendelést az állomány tagjával a szolgálatteljesítésre kötelezés előtt legalább 24 órával korábban, ha ezt a szolgálati érdek nem teszi lehetővé, akkor a lehető legkorábban közölni kell.
(4) A visszarendelés esetén a szolgálatteljesítéssel töltött időt a túlszolgálat szabályai szerint kell ellentételezni.
(5) Ha a visszarendelés 1 napot meghaladóan engedélyezett szabadság ideje alatt történik, és a szolgálatteljesítés meghaladja az 1 munkanapot, a szabadságot ismételten ki kell adni.”

9. § Az R. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

22. § (1) A szerződéses pályakezdő, valamint a közkatona esetén a szerződésben, a 23. § b) pontja szerinti hivatásos állományba visszavétel esetén az állományba vételi okmányban a szolgálati viszony kezdő időpontjaként az alapkiképzés megkezdésének napját kell meghatározni.
(2) A jogszabály alapján alapkiképzésre kötelezettek esetében az alapkiképzés végrehajtása alól a kiképzésért felelős központi szervezet állásfoglalása alapján a szolgálati viszony létesítésére vonatkozó munkáltatói jogkört gyakorló mentesítést engedélyezhet.”

10. § Az R. 25. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Hjt. 32. § (1) bekezdés d) pontja szerinti hivatásos szolgálati viszonyt létesíteni – a hivatásos állományba vételt közvetlenül megelőző – legalább 5 év egybefüggő tiszti, illetve altiszti szerződéses szolgálati viszonnyal rendelkező személlyel lehet.”

11. § Az R. 37. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Speciális beosztásból általános előmeneteli rendbe tartozó beosztásba történő áthelyezéskor)

a) a viselt rendfokozatban eltöltött várakozási idő a maximális várakozási időt nem haladhatja meg, kivéve, ha az áthelyezés napjától a maximális várakozási idő meghosszabbításra kerül, és”

12. § Az R. 15. alcíme a következő 50/A. §-sal egészül ki:

50/A. § (1) A hivatásos állomány 46. § (1) bekezdés s) pontja alapján rendelkezési állományba helyezett tagja a Hjt. 47. § (1a) bekezdése szerinti kérelmét a központi személyügyi szerv vezetőjének nyújthatja be, legkésőbb 30 nappal a rendelkezési állomány Hjt. 47. § (1) bekezdése szerinti időtartamának leteltét megelőzően.
(2) Az (1) bekezdés szerinti határidő jogvesztő.
(3) A központi személyügyi szerv vezetője a Hjt. 5. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel dönt a kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról.”

13. § Az R. 17. alcíme a következő 54. §-sal egészül ki:

54. § A 28. § és a 46. § az állomány tagjának megbízása esetén is alkalmazható.”

14. § Az R. 92. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Az (1) bekezdéstől eltérően, kettős rendfokozattal rendszeresített beosztásokban – a kezdő beosztások kivételével – az állomány törzsőrmester, főtörzsőrmester vagy zászlós, valamint főhadnagy, százados vagy őrnagy rendfokozatú tagja akkor léptethető elő, ha a 93. § (2) bekezdése szerinti teljesítményértékelés mellett – két évnél nem régebbi – sikeres minősítő vizsgával is rendelkezik.”

15. § Az R. 95. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az állomány előmenetelének tervezése
a) százados vagy annál magasabb rendfokozattal rendszeresített szolgálati beosztások, valamint a zászlósi rendfokozati csoportba tartozó szolgálati beosztások esetén központi szinten,
b) az a) ponttól eltérő rendfokozattal rendszeresített szolgálati beosztások esetén helyi szinten
ba) a honvédségi szervezeten belül, illetve
bb) a honvédségi szervezetek között
történik.”

16. § Az R. 96. § (3a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3a) A (2) bekezdéstől eltérően a Hjt. 83. § (5) bekezdésének alkalmazása esetén a kinevezésre legkésőbb a kinevezés kezdeményezését követő év január 1-jei időponttal kerülhet sor azzal, hogy
a) a 95. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beosztásba történő kinevezésre vonatkozó személyi javaslati lapot felterjeszteni július 15-e után lehet, és
b) a 95. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti beosztásba kinevezésre intézkedni, illetve a 95. § (1) bekezdés b) pont bb) pontja szerinti beosztásba történő kinevezésre vonatkozó személyi javaslati lapot megküldeni október 31-e után lehet.”

17. § (1) Az R. 100. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az előmenetel helyi tervezését a feltölthető beosztás szerinti honvédségi szervezet személyügyi szerve hajtja végre. Az előmenetel helyi tervezésekor a főtörzsőrmester rendfokozattal rendszeresített szolgálati beosztások esetében figyelembe kell venni az állomány más honvédségi szervezet állományába tartozó törzsőrmester rendfokozatú tagját, ha a 94/B. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az adott helyőrséget megjelölte.”

(2) Az R. 100. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az állomány (2) bekezdésben foglalt törzsőrmester rendfokozatú tagjáról az állományilletékes honvédségi szervezet személyügyi szerve a tárgyév július 1-jéig tájékoztatja a helyi előmenetel tervezést végrehajtó személyügyi szervet.
(4) Ha az állomány törzsőrmester rendfokozatú tagja által a teljesítményértékelésben megjelölt helyőrségben több honvédségi szervezet is települ, a megjelölt helyőrség szerinti összes honvédségi szervezetet tájékoztatni kell a (3) bekezdésben foglaltak szerint.”

18. § Az R. 102. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az előmenetel helyi tervezésekor a feltölthető beosztás szerinti honvédségi szervezet személyügyi szerve készíti el a 101. §, illetve a 102. § (1) bekezdése szerinti rangsorokat. A 101. § szerinti rangsorokat a 100. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel kell kialakítani.”

19. § Az R. 103. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A (2) bekezdésben foglaltakat a helyi előmenetel tervezés során megfelelően alkalmazni kell.”

20. § Az R. 104. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az előmenetel helyi tervezésekor, ha az előmenetelre tervezett személy más honvédségi szervezet állományába tartozik, az (1) és (2) bekezdést megfelelően alkalmazni kell.”

21. § Az R. a következő 105/A. §-sal egészül ki:

105/A. § Nem kell alkalmazni az előmenetel tervezésére vonatkozó eljárási szabályokat, ha az átszervezéssel összefüggő kinevezésre vonatkozó személyügyi eljárás a Hjt. 2. § 4. pontja szerinti átszervezéshez kapcsolódó szervezési időszakban megindításra kerül azzal, hogy az állomány tagjának ebben az esetben is meg kell felelnie az előmenetel jogszabályban előírt feltételeinek.”

22. § Az R. 30/A. alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:

„30/A. Fokozati vizsga
107/A. § (1) Fokozati vizsgára kötelezett a tiszti és az altiszti állomány
a) százados, őrnagy vagy alezredes, valamint főtörzsőrmester, zászlós vagy törzszászlós rendfokozattal rendszeresített nem vezető beosztásban szolgálatot teljesítő tagja, ha a viselt rendfokozata azonos a beosztása rendszeresített rendfokozatával, és
b) százados, őrnagy vagy alezredes, valamint főtörzsőrmester, zászlós vagy törzszászlós rendfokozatú tagja, ha a viselt rendfokozata magasabb, mint a nem vezető beosztásához rendszeresített rendfokozat.
(2) Az (1) bekezdést a Hjt. 46. § (1) bekezdés a), c) vagy d) pontja szerint rendelkezési állományban lévőkre is alkalmazni kell.
(3) Az állomány vezetői beosztásból vagy a Hjt. 46. § (1) bekezdés b), e)–i) vagy k)–u) pontja szerinti rendelkezési állományból nem vezetői beosztásba áthelyezett tagjának az áthelyezés napjával, a korábban teljesített fokozati vizsga alapján – vagy ha ilyen nem volt, akkor a viselt rendfokozatában eltöltött idő alapján – meg kell állapítani, hogy mely fokozati vizsgára vonatkozó vizsgakötelezettsége áll fenn az áthelyezés évében. Így kell eljárni az állomány külföldi szolgálatra vezénylést követően hazai nem vezetői beosztásba áthelyezett tagja esetén is, ha az egy évet meghaladó külföldi szolgálat idejére – szolgálati beosztás betöltésére figyelemmel – nem került a Hjt. 46. § (1) bekezdés e) pontja szerinti rendelkezési állományba.
(4) Az állomány (3) bekezdés szerinti tagjának a (3) bekezdés szerinti fokozatra vonatkozó vizsgakötelezettségét legkésőbb az áthelyezés évét követő évben kell teljesítenie.
(5) Ha az állomány (3) bekezdés szerinti tagjának az áthelyezést követő évben keletkezik a (3) bekezdésben foglaltaknál magasabb fokozatra vonatkozó vizsgakötelezettsége, akkor a fokozati vizsgát a magasabb fokozatnak megfelelően kell teljesítenie az áthelyezést követő évben.
(6) Fokozati vizsga szempontjából nem vezetői beosztás az a beosztás, amely esetében a Hjt. 5. melléklete szerint az alapilletmény az I., a II., vagy a III. besorolási osztály szerint kerül megállapításra.
107/B. § (1) A tiszti és az altiszti állomány tagja a viselt rendfokozatának és beosztásának megfelelő vizsgát tesz.
(2) A legénységi állomány tagja a viselt rendfokozatától és beosztásától függetlenül fokozati vizsgára kötelezett.
(3) A Hjt. 55. §-a szerinti megbízás esetén a vizsgakötelezettség az állomány tagjának eredeti szolgálati beosztása szerint áll fent. A vizsgakötelezettséget a megbízás időtartama alatt is teljesíteni kell.
(4) A következő fokozatra vonatkozó vizsgakötelezettséget – az állománycsoport-váltás, illetve a tiszti és az altiszti állomány tagjának előmenetele, valamint a Hjt. 247/G. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével – a sikeresen teljesített vizsga évétől kell számítani.
107/C. § (1) Nem kötelezett fokozati vizsgára az állomány tagja, ha
a) a Hjt. 46. § (1) bekezdés b), e)–i) vagy k)–u) pontja szerinti rendelkezési állományba tartozik, a rendelkezési állomány időtartama alatt,
b) egy évet meghaladó külföldi szolgálatra vezényelték és – szolgálati beosztás betöltésére figyelemmel – nem került a Hjt. 46. § (1) bekezdés e) pontja szerinti rendelkezési állományba, a külföldi szolgálatra vezénylés időtartama alatt,
c) a Hjt. 57. §-a alkalmazására kerül sor, annak időtartama alatt,
d) a szolgálati viszonya megszüntetésére elkezdődött az eljárás, vagy
e) a Tábori Lelkészi Szolgálat tagja.
(2) A vizsgakötelezettség alapjául szolgáló időbe nem számítható be a Hjt. 46. § (1) bekezdés j) pontja szerinti rendelkezési állomány időtartama.
107/D. § (1) A fokozati vizsgát az állomány
a) tiszti és altiszti tagja esetében a Katonai Vizsgaközpont,
b) legénységi tagja esetében a honvédségi szervezetének vezénylő zászlósa által vezetett vizsgabizottság
hajtja végre évente március 1-je és október 31-e között.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti vizsga végrehajtása esetén a Katonai Vizsgaközpont parancsnoka vagy a vizsgahelyszín szerinti honvédségi szervezet állományilletékes parancsnoka – a Katonai Vizsgaközpont által felkészített – vizsgafelügyelőt jelöl ki.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti vizsgabizottság elnöke a honvédségi szervezet vezénylő zászlósa, tagjai a vezénylő zászlós javaslata alapján az állományilletékes parancsnok által az altiszti állományból kijelölt kettő fő.
(4) A Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve – a honvédségi szervezetek személyügyi szerveivel történt egyeztetést követően – minden év január 20-ig megküldi az adott évben fokozati vizsgára kötelezett tisztek és altisztek névsorát a Katonai Vizsgaközpont részére. Az adott évben fokozati vizsgára kötelezett legénységi állomány névsorát a honvédségi szervezet személyügyi szerve minden év február 1-jéig küldi meg a honvédségi szervezet vezénylő zászlósa részére.
(5) A honvédségi szervezet személyügyi szerve minden év február 15-ig – a helyben szokásos módon – kiértesíti az adott évben fokozati vizsgára kötelezetteket.
(6) A legénységi állomány fokozati vizsgáit és a vizsgára történő felkészítését a honvédségi szervezet vezénylő zászlósa szervezi meg.
107/E. § (1) A fokozati vizsgán elért eredményt %-os formában kell mérni.
(2) A tiszti és az altiszti állomány tagja sikeres fokozati vizsgát tesz, ha eredménye
a) I. fokozat estén az 50%-ot,
b) II. fokozat esetén a 60%-ot,
c) III. fokozat esetén a 70%-ot, és
d) IV. fokozat esetén a 75%-ot
eléri vagy meghaladja.
(3) A legénységi állomány tagja sikeres fokozati vizsgát tesz, ha eredménye
a) I. fokozat estén az 50%-ot,
b) II. fokozat esetén a 60%-ot, és
c) III. fokozat esetén a 70%-ot
eléri vagy meghaladja.
(4) Fokozati vizsga évente egy alkalommal tehető, amely sikertelen vizsga esetén az adott évben egyszer megismételhető.
(5) Sikertelennek minősül a vizsga az állomány tagja igazolatlan távolmaradása esetén is.
(6) A fokozati vizsgák eredményét legkésőbb a vizsga évének november 15. napjáig a KGIR-ban rögzíteni kell.
107/F. § (1) Az állomány fokozati vizsgára kötelezett tagjának a fokozati vizsgát legkésőbb a vizsgakötelezettség évének – vagy a (3) bekezdés szerint engedélyezett halasztás évének – október 31. napjáig kell letennie.
(2) Ha az állomány tagja a fokozati vizsgát az (1) bekezdés szerinti határidőben nem teszi le, vagy sikertelen vizsgát tesz, fennálló szolgálati viszonya a vizsgatételi kötelezettség évének utolsó napján szűnik meg.
(3) A (2) bekezdéstől eltérően, ha az állomány tagja a tárgyévi vizsgakötelezettségének nem tett eleget, indokolt kérelmére a munkáltatói jogkört gyakorló szolgálati érdekből fokozati vizsgánként legfeljebb két alkalommal, alkalmanként egy-egy év halasztást engedélyezhet, azzal, hogy az engedély megadása nem érinti a várakozási idő meghosszabbítása tárgyában a Hjt. 86. § (3) bekezdése szerint meghozható döntést.
(4) A (3) bekezdés szerinti kérelem a vizsgakötelezettség évében, november 1-je és november 25-e között nyújtható be. A határidő jogvesztő.
(5) A munkáltatói jogkört gyakorló az állomány tagjára vonatkozó döntését legkésőbb a vizsgakötelezettség évének november 30. napjáig, a benyújtott kérelmen hozza meg.
(6) Az állomány tiszti és altiszti tagja számára engedélyezett halasztásról a vizsgakötelezettség évének december 15. napjáig a Katonai Vizsgaközpontot tájékoztatni kell.”

23. § Az R. 117/A. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az állományilletékes parancsnok az állomány általános szolgálati rendben szolgálatot teljesítő tagjának indokolt kérelmére legfeljebb 1 évre, a napi szolgálatteljesítési idő kezdő és befejező időpontját érintően eltérő munkarendet is engedélyezhet, feltéve, hogy az engedély megadása a honvédelmi szervezet működőképességének fenntartását nem akadályozza.”

24. § (1) Az R. 123. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Hjt. 109. és 110. §-a szerinti szabadság mértékének megállapítására vonatkozó munkáltatói jogkört
a) a miniszter gyakorolja a HVKF és a KNBSZ főigazgatója tekintetében,
b) a HVKF gyakorolja a központi személyügyi szerv vezetője tekintetében,
c) a KNBSZ főigazgatója gyakorolja a KNBSZ személyügyi szervének vezetője tekintetében,
d) a központi személyügyi szerv vezetője gyakorolja a 4. § (3) bekezdés c)–e) pontja szerinti vezetők tekintetében,
e) az elöljáró parancsnok személyügyi szervének vezetője gyakorolja az állományilletékes parancsnok és az állományilletékes honvédelmi szervezet személyügyi szervének vezetője tekintetében,
f) az állományilletékes honvédelmi szervezet személyügyi szervének vezetője gyakorolja az állomány a)–e) pont alá nem tartozó tagja tekintetében.”

(2) Az R. 123. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) A Hjt. 109. és 110. §-a szerinti szabadság kiadására vonatkozó munkáltatói jogkört az állományilletékes parancsnok, vagy az általa belső rendelkezésben kijelölt szolgálati elöljáró vagy hivatali felettes gyakorolja. A munkáltatói jogkört gyakorló a szabadság kiadásáról belső rendelkezésben meghatározott rendben, határozat vagy parancs helyett, más írásos formában is dönthet.”

25. § Az R. 139. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az állomány eljárás alá vont tagja részére a képviselettel kapcsolatosan indokoltan felmerült és számlával igazolt költségeit meg kell téríteni, ha a fegyelemsértés megállapítására nem kerül sor. A számlával igazolt ügyvédi munkadíjból és költségekből a kirendelt védő óradíjának és költségtérítésének megfelelő, az igazságügyért felelős miniszter által rendeletben meghatározott módon számított összeget kell megtéríteni. Egyebekben a képviselő munkadíját és költségeit az állomány eljárás alá vont tagja viseli.”

26. § Az R. 167. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A KNBSZ személyügyi szerve vezetőjének munkáltatói jogköreit a főigazgató magához vonhatja.”

27. § (1) Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R. 4. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

(4) Az R. 5. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

28. § Az R.

1. 24. § (1) bekezdésében a „szerződéses” szövegrész helyébe a „szerződéses vagy hivatásos” szöveg,

2. 24. § (2) bekezdésében az „az állományilletékes parancsnokhoz” szövegrész helyébe az „a munkáltatói jogkört gyakorlóhoz” szöveg,

3. 66. § (1) bekezdés a) pontjában az „az állományilletékes parancsnokhoz” szövegrész helyébe az „a munkáltatói jogkört gyakorlóhoz” szöveg,

4. 81. § (2) bekezdésében az „időpontjáig” szövegrész helyébe a „kezdő időpontjáig” szöveg,

5. 83. § (3) bekezdésében a „munkaköri leírásából adódó feladatait” szövegrész helyébe a „munkaköri leírásából adódó – munkaköri leírás hiányában a számára meghatározott – feladatait” szöveg,

6. 99. § (1) bekezdésében az „az előmenetel” szövegrész helyébe az „a központi előmenetel” szöveg,

7. 99. § (2) bekezdésében a „beosztások feltöltési sorrendjét” szövegrész helyébe a „beosztások rendfokozatonkénti és munkakörcsaládonkénti vagy fegyvernemi, illetve szakági alcsoportonkénti feltöltési sorrendjét” szöveg,

8. 116. § (2) bekezdésében a „HVKF” szövegrész helyébe a „HVKF az államháztartás működésére vonatkozó szabályok szerint” szöveg,

9. 126/A. § (1) bekezdésében a „véradásonként” szövegrész helyébe a „teljes és térítésmentes véradásonként” szöveg,

10. 149. § (1) bekezdésében a „tagjával” szövegrész helyébe a „tagjával vagy képviselőjével” szöveg,

11. 185. § a) pontjában az „MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP)” szövegrész helyébe az „MH ÖHP” szöveg,

12. 224. § (3) bekezdésében a „vezénylés időtartama és a műveleti körülmények” szövegrész helyébe a „vezénylés időtartama” szöveg,

13. 1. mellékletébe foglalt táblázat B:11, B:14 és B:59 mezőjében a „szakaszvezető” szövegrész helyébe a „tisztesi” szöveg,

14. 1. mellékletébe foglalt táblázat B:17 mezőjében a „törzsőrmester” szövegrész helyébe a „törzsőrmester; tisztesi” szöveg,

15. 1. mellékletébe foglalt táblázat B:103 mezőjében a „Hjt. 85/A. § (6) bekezdése szerinti” szövegrész helyébe a „fokozativizsga-kötelezettség alóli” szöveg

lép.

29. § Ez a rendelet 2016. július 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 10/2016. (VI. 29.) HM rendelethez


Az R. 1. mellékletébe foglalt táblázat a következő 106a. és 106b. sorral egészül ki:

 

(A hatáskör
területe

A munkáltatói jogkör megnevezése

HVKF

KNBSZ főigazgató

Központi személyügyi
szerv vezető

MH ÖHP parancsnok

Állományilletékes parancsnok

 

Egyéb döntések)

 

 

 

 

 

 

„106a.

 

4.16. A Hjt. 25. § (3) bekezdése szerinti visszarendelés

 

106b.

 

- tábornok; főtiszt; tiszt; zászlós; altiszt; tisztes; közkatona

 

 

 

 

X”

2. melléklet a 10/2016. (VI. 29.) HM rendelethez


Az R. 2. mellékletébe foglalt a „2.18.1. katonai rendész” táblázat helyébe a következő táblázat lép:

„2.18.1. katonai rendész

 

A

B

C

D

E

F

G

1.

Rendszeresített rendfokozat

Képesítési és egyéb munkaköri követelmények

2.

iskolai végzettség

szak-
képzettség

egyéb képzettségi követelmény

egészségi kizáró korláto-
zások

pszichikai követel-
mények

3.

16

dandártábornok

EKV

FF

FVT

 

Pa/V, Pv/IV

4.

15

ezredes

K23, K24

5.

14

alezredes

 

Pa/IV, Pv/IV

6.

13

őrnagy

FKV

K12, K23, K24

7.

12

százados

8.

11

főhadnagy

Pa/IV, Pm/IV

9.

09

főtörzszászlós

É

BSZF

F5-F8, K12, K23, K24

Pa/III, Pm/III

10.

08

törzszászlós

BZK, SZKF

11.

07

zászlós

12.

06

főtörzsőrmester

BK, KF

13.

05

törzsőrmester

14.

03

szakaszvezető

ÁI

 

15.

02

tizedes

16.

01

őrvezető

3. melléklet a 10/2016. (VI. 29.) HM rendelethez


1.    Az R. 4. melléklet A) pontjába foglalt I. táblázat E:19. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(E

 

VI. Besorolási osztály – általános előmeneteli rend)

(19.)

„államtitkári titkárságvezető (K);
csoportfőnök (K);
csoportfőnök-helyettes (K);
főosztályvezető (K);
vezérkari titkárságvezető (K)”


2.    Az R. 4. melléklet A) pontjába foglalt I. táblázat E:20. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(E

 

VI. Besorolási osztály – általános előmeneteli rend)

(20.)

„csoportfőnök”

4. melléklet a 10/2016. (VI. 29.) HM rendelethez


1.    Az R. 5. melléklet C) pontjába foglalt I. táblázat C:17. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(C

 

Középszintű és más magasabb szintű parancsnokságok)

(17.)

„alosztályvezető;
főnökhelyettes;
irodavezető;
irodavezető-helyettes;
részlegvezető;
váltásparancsnok”


2.    Az R. 5. melléklet C) pontjába foglalt I. táblázat C:19. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(C

 

Középszintű és más magasabb szintű parancsnokságok)

(19.)

„főnök (K);
parancsnok (K);
parancsnok-helyettes (K);
törzsfőnök-helyettes (K)”


3.    Az R. 5. melléklet C) pontjába foglalt I. táblázat C:20. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(C

 

Középszintű és más magasabb szintű parancsnokságok)

(20.)

„főnök (K);
katonai képviselő (K);
parancsnok (K);
törzsfőnök (K)”


4.    Az R. 5. melléklet C) pontjába foglalt I. táblázat C:21. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(C

 

Középszintű és más magasabb szintű parancsnokságok)

(21.)

„parancsnok (K);”


5.    Az R. 5. melléklet C) pontjába foglalt II. táblázat D:5. mezője helyébe a következő mező lép:

 

(D

 

Dandárok, repülő és helikopter bázisok, dandár jogállású szerveztek)

(5.)

„aknász;
beteghordó;
díszelgő;
egészségügyi katona;
ellenőr;
felderítő;
forgalomszabályzó;
futárkísérő;
gépész;
gépkezelő;
gépkocsivezető;
harcjárművezető;
harckocsivezető;
hídépítő;
irányzó;
kezelő;
komendáns;
mesterlövész;
motorcsónak-vezető;
műszaki mentő;
műszerész;
nyilvántartó;
rendész;
targoncavezető;
távbeszélő;
távírász;
utász;
vontatóvezető”

1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2016. július 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére