• Tartalom

88/2015. (HK 12.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

88/2015. (HK 12.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés

az egyes honvédelmi szervezetek társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti tevékenységével összefüggő szervezet-átalakítással kapcsolatos feladatok végrehajtásáról*

2015.11.25.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 52. § (1) bekezdése, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés 1. pontja és 11. § (3) bekezdése alapján – figyelemmel a Honvédelmi Minisztérium, valamint az egyes honvédségi szervezetek társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti tevékenységgel összefüggő szervezet-átalakításának feladatairól szóló 64/2015. (XI. 12.) HM utasításra – a következő

együttes intézkedést

adjuk ki:


1. Általános rendelkezések

1. Az együttes intézkedés hatálya
a) a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM),
b) a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alá tartozó központi hivatalokra,
c) a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre,
d) a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) hadrendjébe tartozó katonai szervezetekre
[(a továbbiakban az a)–d) pont együtt: honvédségi szervezetek)], és
e) a Honvédelmi Minisztérium, valamint az egyes honvédségi szervezetek társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti tevékenységgel összefüggő szervezet-átalakításának feladatairól szóló 64/2015. (XI. 12.) HM utasítás (a továbbiakban: HM utasítás) szerinti szervezeti változással érintett honvédségi szervezetek hivatásos és szerződéses katonáira, kormánytisztviselőire és közalkalmazottaira (a továbbiakban együtt: személyi állomány)
terjed ki.

2. A HM utasítás 2. §-ában és 3. § (2) bekezdésében nevesített honvédségi szervezetek (a továbbiakban együtt: szervezeti változásban érintett szervezetek) személyi állománya tekintetében a személyügyi eljárás megkezdésére és végrehajtására – ideértve a személyi beszélgetések lefolytatását is – az állományilletékes vezető, a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal (a továbbiakban: HM TKH) megalakításért felelős vezetője, vagy a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) által arra felhatalmazott személy (a továbbiakban együtt: felelős vezető) jogosult.

3. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetői a személyügyi eljárások során a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvényben (a továbbiakban: Hjt.), a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendeletben (a továbbiakban: Hjt. vhr.), a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben (a továbbiakban: Kttv.), a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. évi törvényben (a továbbiakban: Kjt.) és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben foglaltak betartásával járnak el.


2. A személyügyi eljárásokkal kapcsolatos
rendelkezések

4. A HM és a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (a továbbiakban: HM NRH) személyügyi szervei az együttes intézkedés hatályba lépését követő első munkanapig ellenőrzik a személyügyi alapnyilvántartásokat, pontosítják a szervezeti változásban érintett szervezeteknél beosztást be nem töltők, de személyügyi és pénzügyi ellátásra utaltak, továbbá képzésben résztvevők számát, helyzetét, valamint az előmeneteli szabályok alapján magasabb beosztásba kinevezésre számításba vehetők nyilvántartását.

5. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetői – ideértve a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály (a továbbiakban: HM TKHKF) főosztályvezetőjét is – a HM TKH munkaköri jegyzékének és a HM és a HM NRH munkaköri jegyzék helyesbítő ívének kiadását követő második munkanapig az adott beosztás, vagy munkakör feltöltése, feltöltésének megtervezése érdekében pontosítják a továbbfoglalkoztatásra tervezett személyi állományra vonatkozó elgondolásokat, végrehajtják a Hjt. vhr.-ben meghatározott feladatokat, valamint szükség szerint megtervezik a továbbfoglalkoztatásra nem tervezett személyi állomány felmentésének és szolgálatteljesítési vagy munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésének kezdő napját. A szolgálatteljesítési vagy munkavégzési kötelezettség alóli mentesítések időpontját úgy kell meghatározni, hogy biztosítható legyen az átadás-átvétellel, valamint a HM TKH létrehozásával és a HM új szervezeti rend szerinti működésével kapcsolatos feladatok végrehajtása.

6. A szervezeti változásban érintett személyi állomány esetében a szervezetüknél állományilletékes parancsnokuk munkáltatói jogkörébe tartozó személyügyi eljárások lefolytatására az együttes intézkedés hatályba lépését követő nap és 2015. november 27. között kerül sor.

7. A személyügyi eljárások során tájékoztatni kell az érintett személyi állományt jogairól és ennek körében ismertetni kell a más közszolgálati jogviszonyba történő áthelyezés elősegítésének lehetőségét is.

8. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetőinek jogkörét meghaladó, magasabb munkáltatói jogkörbe tartozó döntések esetén a személyi javaslati lapokat a munkáltatói jogkör gyakorlójához a személyi beszélgetést követő három munkanapon belül, de legkésőbb 2015. november 27-ig kell felterjeszteni.

9. Ha a szervezeti változásban érintett hivatásos vagy szerződéses katona részére beosztás tervezési lap került kiadásra, az érintett a tervezett beosztás elfogadásáról az állományilletékes szervezetnél, személyi javaslati lapon nyilatkozik. A magasabb munkáltatói jogkörbe tartozók esetén a felterjesztésre kerülő személyi javaslati laphoz csatolni kell a beosztás tervezési lapot is.

10. A szervezeti változásban érintett, továbbfoglalkoztatásra kerülő hivatásos vagy szerződéses katonák új szolgálati beosztásba történő áthelyezésére, kinevezésére, szolgálati beosztás hiányában rendelkezési állományba helyezésére – a jogszabályi rendelkezések betartása mellett – legkorábban 2015. december 1-jei, legkésőbb 2016. augusztus 31-ei hatállyal kerül sor.

11. A szervezeti változásban érintett szervezetek személyügyi szervei a tárgynapi személyügyi eljárások alapján az érintett személyi állomány vonatkozásában a HM Költségvetés Gazdálkodási Információs Rendszerben (a továbbiakban: HM KGIR) rögzítik a személyügyi nyilvántartásban kezelt adatok változásait.

12. A szervezeti változásban érintett szervezetek személyügyi szervei a személyügyi eljárás során keletkező adatok egységes rendben történő feldolgozása érdekében gondoskodnak arról, hogy a személyügyi parancsok és határozatok egy példánya – legkésőbb azok aláírását követő 30 napon belül – megküldésre kerüljön az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) részére.


3. A jogviszony megszűnésével kapcsolatos
rendelkezés

13. A foglalkoztatásra irányuló jogviszony vagy szolgálati viszony megszűnése esetén a személyi állomány tagja részére – a HM KGIR zárási időpontjainak figyelembevételével – illetménye és a Hjt., valamint a Kttv. és a Kjt. eltérő rendelkezései kivételével egyéb járandóságai biztosításra, a szolgálatteljesítés utolsó napján kifizetésre, a jogviszonyra vonatkozó igazolások kiadásra kerülnek.


4. A civil munkaerőpiacra történő visszaillesztés feladatai

14. A HM utasítás 2. § (1) és (4) bekezdésében nevesített szervezeti elemek személyi állományából a továbbfoglalkoztatásra nem tervezettek civil munkaerőpiacra történő visszaillesztésének humánszolgálati feladatait a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság Közszolgálati Iroda (a továbbiakban: HM KÁT KI) és a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Személyzeti Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK SZCSF) szakállománya végzi, amelynek során együttműködnek a területileg illetékes állami foglalkoztatási szervekkel és az MH Szociálpolitikai Közalapítvánnyal.

15. A HVK SZCSF csoportfőnöke a HM NRH főigazgatójának és a HM KÁT KI vezetőjének igénye esetén szakmai támogatást biztosít a feladatok szakszerű végrehajtásában, valamint elősegíti az MH Szociálpolitikai Közalapítvánnyal és az állami foglalkoztatási szervekkel történő kapcsolattartást.


5. A költségvetési gazdálkodással,
az illetménygazdálkodással és a keretgazdálkodással kapcsolatos feladatok

16. A közalkalmazotti illetménygazdálkodásról szóló 113/2005. (HK 1/2006.) HM utasítás szabályainak megfelelően
a) a HM TKH 2015. december 15-ig megigényli a közalkalmazotti állomány foglalkoztatásához szükséges létszámot és béralapot a HM Védelemgazdasági Hivataltól (a továbbiakban: HM VGH), és
b) a HM NRH 2015. december 15-ig lemondja a megszűnt munkakörök létszámát és béralapját a HM VGH-nál.

17. A HM TKH 2015. december 2-ig kezdeményezi a vevőkód kialakítását és a munkáltatói felület használatához szükséges pénzügyi felhasználói jogosultság létrehozását az Első Magyar Cafetéria (a továbbiakban: EMC) Korlátolt Felelősségű Társaságnál (a továbbiakban: Kft.).

18. A HM TKH a más honvédségi szervezettől átvételre kerülő személyek vonatkozásában az EMC Kft. felé végrehajtja a telephely-átjelentést, illetve „HR” azonosító változás esetén az új EMC kártyák igénylését.

19. A HM TKH 2015. december 2-ig kezdeményezi a vevőkód kialakítását az Erzsébet Utalványforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál.

20. A HM VGH 2015. december 15-ig felülvizsgálja a szervezeti változásban érintett szervezetek részére a 2016. évre biztosított katonai túlszolgálati díjkeretek összegeit és szükség szerint intézkedik az érintett honvédségi szervezetek 2016. évi katonai túlszolgálati díjkereteinek módosítására. A HM VGH a HM TKH 2016. évi katonai túlszolgálati díjkeretét 2015. december 15-ig biztosítja.

21. A HM VGH HM-I Objektum Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúra (a továbbiakban: HM VGH HM-I OGTPER) a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) és a HVKF kijelölése alapján 2015. december 1-jétől végzi a HM TKH pénzügyi és számviteli ellátását. A HM VGH 2015. december 31-ig kezdeményezi a pénzügyi és számviteli ellátási-utaltsági rend módosítását.

22. A HM NRH főigazgatója és a HM TKHKF főosztályvezetője a HM TKH megalakításért felelős vezetőjével áttekinti a feladat átadás-átvételhez kapcsolódó kötelezettség-vállalásokat és indokolt esetben intézkedik azok módosítására, a HM TKH nevére történő átírására.

23. A HM TKH 2015. december 1-jéig – az elektronikus ügyintézés érdekében, a kincstári bejelentéssel összhangban – a bejelentett vezetők és képviselők vonatkozásában adatszolgáltatást teljesít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére.


6. Hadműveleti feladatok

24. A HM TKH a Magyar Honvédség készenléte fenntartásának és fokozásának követelményeiről szóló M/1/2012 HM KÁT–HVKF együttes intézkedésben meghatározottak és a HM TKHKF-nek az MH készenlét fenntartása és fokozása rendszeréhez (a továbbiakban: KFR) előírt munkaterve és kapcsolódó okmányai alapján kidolgozza a HM TKH KFR tervét. A HM Miniszteri Kabinet (a továbbiakban: HM MK), a HM Parlamenti Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM PÁT Titkárság), a HM Közigazgatási Államtitkári Titkárság (a továbbiakban: HM KÁT Titkárság) és a HM NRH a szervezeti változással összhangban módosítja KFR munkatervét, amelyet a felelős vezető 2015. december 15-ig jóváhagyásra felterjeszt az irányítást végző állami vezető részére. A jóváhagyott KFR munkaterv egy példányát a felelős vezető 2015. december 30-ig megküldi a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség részére és intézkedik a KFR tervhez kapcsolódó okmányok elkészítésére, illetve pontosítására.

25. A HM TKH főigazgatója a HM TKH KFR munkatervének jóváhagyását követő második napig – a HM TKHKF KFR munkaterve valamennyi példányának megsemmisítése érdekében – intézkedik azok HM ügyviteli szerve részére történő leadására.


7. Logisztikai feladatok

26. A HM TKH megalakításért felelős vezetője – együttműködve az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárral (a továbbiakban: MH BHD) – a HM TKH megalakítása érdekében a HM fejezet béke és békétől eltérő időszaki logisztikai utaltsági rendjének (a továbbiakban: LUR) módosítására vonatkozó javaslatát az együttes intézkedés hatályba lépését követő második napig megküldi a HVK Logisztikai Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK LOGCSF) részére.

27. A beérkezett javaslat alapján a HVK LOGCSF pontosítja és kiadja a módosított LUR-t.

28. A HM TKHKF főosztályvezetője az MH BHD parancsnokával együttműködve az év végi leltározási feladatokkal összhangban intézkedik a HM TKHKF analitikus és egyéb operatív nyilvántartásainak pontosítására.

29. A HM TKHKF és a HM TKH közötti anyagmozgatás kizárólag ESZKÖZ program által készített mozgásbizonylatokon történik, amelyeket az átadó-átvevő szervezet kijelölt anyagfelelősei aláírnak, a HM TKH és a MH BHD bélyegzőivel hitelesítenek.

30. A HM TKHKF – az MH BHD-val együttműködve – a számítástechnikai anyagait és eszközeit a 2015. december 1-jei fordulónapot követően átadja a HM TKH részére.

31. A HM vagyoni körébe tartozó ingó vagyoni elemeket érintően az átadó és átvevő szervezet a HM VGH HM-I OGTPER által biztosított teljeskörű lekérdezési listák alapján 2015. december 1-jei fordulónappal végrehajtja a HM TKHKF és a HM TKH közötti átadás-átvételt. A HM TKH megalakításért felelős vezetője az átadás-átvételről készült jegyzőkönyv egy példányát 2015. december 7-ig megküldi az MH BHD parancsnoka részére. A HM vagyoni körébe tartozó ingó vagyoni elemek átadás-átvételére térítésmentes átadással kerül sor.
32. Az MH BHD parancsnoka az év végi leltározási feladatokkal összhangban intézkedik a szervezeti változásban érintett szervezetek közötti anyagmozgatásokra, azok analitikus és egyéb operatív nyilvántartásainak módosítására és pontosítására.

33. A HM TKH főigazgatója az együttes intézkedésben meghatározott fela-datok végrehajtásáról a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár útján 2016. március 31-ig jelentést terjeszt fel a HM parlamenti államtitkár részére.


8. Híradó, informatikai és információvédelmi szakfeladatok

34. A híradó és informatikai szolgáltatásokat a szervezési időszak teljes ideje alatt biztosítani kell. A szolgáltatások átcsoportosítására, csökkentésére, vagy megszüntetésére csak a szervezési feladat végrehajtásának ütemében kerülhet sor.

35. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetői a szervezetükre vonatkozó szervezeti és személyi változásokat – a változásban érintett személyek nevét, rendfokozatát és beosztását –, a híradó és informatikai szolgáltatások összesített igényét – a számukra biztosítandó, módosítandó vagy törlésre kerülő híradó-informatikai szolgáltatásokat – 2015. december 7-ig megküldik az MH BHD részére a híradó-informatikai szolgáltatások biztosításának és átszervezésének érdekében. Külön figyelmet kell fordítani azon személyek adatainak megadására, akiknek foglalkoztatásra irányuló jogviszonya vagy szolgálati viszonya megszűnik.

36. A szervezeti változásban érintett szervezettől a szervezeti változásban nem érintett honvédségi szervezethez távozó, a jelenlegi elhelyezési körletét elhagyó és beosztást váltó felhasználók részére az új beosztásukhoz szükséges szolgáltatásokat a Magyar Honvédség Kormányzati Célú Elkülönült Hírközlő Hálózatának békeidejű üzemeltetési és felügyeleti rendjéről, valamint a központilag biztosított szolgáltatások igénybevételének szabályairól szóló 55/2013. (IX. 13.) HM utasítás rendelkezéseinek megfelelően 2015. december 7-ig az új szervezet igényli meg.

37. Az MH BHD a felhasználó szervezetek igényei szerint felméri a létesítésre, megszüntetésre, módosításra kerülő híradó-informatikai szolgáltatásokat és a feladatok végrehajtására vonatkozó javaslatát megküldi a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HIICSF) részére, amely tartalmazza a saját erőforrások felhasználásával nem biztosítható szolgáltatási igényeket és azok becsült forrásigényét is.
38. A szervezési időszak előkészítése és időtartama alatt a felelős vezetők kiemelt figyelmet fordítanak a szervezetük elektronikus adatvagyonának hosszú távú biztosítására, amelynek érdekében 2015. december 1-jéig intézkednek az elektronikus adatvagyon megfelelő kezelésére, megőrzésére és védelmére.

39. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetői felelősek a híradó és informatikai eszközök mozgatásának megszervezéséért, azok ellátó szervezetekkel történő egyeztetéséért, az eszközök átadás-átvételéért, az informatikai eszközök átadás-átvételét megelőző adatmentések végrehajtásáért és az információvédelmi rendszabályok betartásáért. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az adatok ne sérüljenek meg, ne semmisüljenek meg, módosításukra ne kerüljön sor és illetéktelen személyek jogosulatlanul ne férjenek hozzájuk.

40. Az MH BHD szakállománya segítséget nyújt a felhasználók adatainak archiválásában, törlésében és az új felhasználói igények összeállításában.

41. A HM TKH híradó és informatikai szolgáltatásokkal történő ellátása elsősorban az átadás-átvételi eljárás keretében a HM TKHKF-től és a HM NRH Program Irodától átvett, működőképes eszközökből, továbbá az MH Logisztikai Központ raktári készletei felhasználásával kerül biztosításra.

42. Azon személyek, akiknek az eszközök és a szolgáltatások használatára vonatkozó jogosultságuk megszűnik, a használatukban lévő szolgálati rádiótelefont, SIM-kártyát, telefonkészüléket, faxberendezést, EDR-készüléket és számítástechnikai eszközöket a jogosultság megszűnését követően haladéktalanul leadják az őket ellátó, szervezeti változásban érintett szervezet anyagnemfelelőse részére. Az adathordozóval, vagy adattárolási funkcióra alkalmas memóriával rendelkező eszközök esetében a felhasználói adatok, valamint a további használatot akadályozó személyes beállítások és szolgáltatások megfelelő eljárással történő törlését – a szükséges adatok mentését követően – az eszközök leadása előtt kell elvégezni. A speciális szolgáltatást vagy eszközt – beleértve a bérelt áramkört, az egyedi internet-hozzáférést, az egyedi routert és a switchet – igénybe vevő felelős vezető 2015. december 1-jéig nyilatkozik az MH BHD felé a szolgáltatás vagy eszköz további szükségességéről vagy a leadás rendjéről.

43. A szolgálati rádiótelefon-használatra vonatkozó egyedi engedélyeztetési eljárás alá eső kérelmeket – ideiglenes kvóta megállapítása, külön engedélyhez kötött szolgáltatások és keretösszegek használata – a felelős vezetők 2015. november 30-ig felterjesztik a szolgálati rádiótelefon-ellátás és használat szabályairól szóló 23/2011. (III. 2.) HM utasításban meghatározottak szerint. Az MH BHD a szolgálati rádiótelefonok használatát a korábbi hívószám megtartásával 2015. december 1-jét követően is biztosítja azon személyek részére, akik a továbbiakban is jogosultak szolgálati rádiótelefon használatára.

44. A szervezeti változásban érintett szervezetek felelős vezetői saját szervezetük vonatkozásában felelősek az MH tudakozói telefonkönyv és az MH elektronikus levelezési fiókok – beleértve az újonnan létrehozott hívószámokat és levelezési fiókokat, valamint a törlésre kerülő felhasználókat is – adatainak pontosításáért. A szervezeti változásban érintett szervezetek a változásokat 2015. december 15-ig megküldik az MH BHD részére.


9. Dokumentumvédelmi, ügyviteli és adatvédelmi feladatok

45. A HM TKH megalakításért felelős vezetője, kinevezését követően a HM TKH főigazgatója a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletben meghatározott, az iratkezelés tekintetében jelentkező és a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben meghatározott, a minősített adatvédelmi feltételek kialakításáért viselt kötelezettsége teljesítése érdekében az MH BHD parancsnokával együttműködve 2015. december 1-jétől gondoskodik a HM TKH-nál az iratkezelés szervezeti rendjét érintő személyi feltételek megteremtéséről és biztosításáról.

46. A HM TKHKF főosztályvezetője – az MH BHD parancsnokával együttműködve – az átadás-átvételi feladatok végrehajtása, az ügyviteli anyagok rendezése, továbbá az átadás-átvételi jegyzőkönyv elkészítése érdekében – a HM TKH megalakításért felelős vezetőjével egyetértésben – 2015. december 1-jéig átadás-átvételi bizottságot alakít meg, amely legkésőbb 2016. március 1-jéig elszámol a HM TKHKF anyagi-, technikai eszközeivel az MH BHD felé, illetve annak közreműködésével átadja azokat a HM TKH részére.

47. A szervezeti változásban érintett szervezetek közötti átadással érintett ügyintézők három példányos iratjegyzékbe foglalják az általuk kezelt iratok közül azokat, amelyek a HM TKH, a HM PÁT Titkárság vagy a HM KÁT Titkárság további működéséhez szükségesek. Az ügyintézők az általuk kezelt iratokkal a jegyzék alapján elszámolnak a HM vagy a HM NRH ügyviteli szerve felé. A HM és a HM NRH ügyviteli szerve, mint átadó ügyviteli szerv az ügyintézők által elkészített jegyzék 1. számú példányát az iratokkal együtt átadja az ügyintézőnek, 2. számú példányát átadja a feladat átvételében érintett honvédségi szervezet vagy a HM TKH ügyviteli szerve részére és 3. számú példányát irattárba helyezi. A HM és HM TKH ügyviteli szerve a felelős vezető által jóváhagyott ütemterv alapján saját iratkezelési segédleteiben nyilvántartásba veszi az ügyintézők jegyzéken kezelt iratait olyan üzemezéssel, hogy azok ne akadályozzák a HM PÁT Titkárság, a HM KÁT Titkárság és a HM TKH feladatainak ellátását.

48. A HM vagy a HM TKH ügyviteli szerve
a) a HM TKHKF és a HM NRH iratait és ügyviteli nyilvántartásait a HM TKH megnevezéssel, és
b) a HM MK Parlamenti Iroda iratait és ügyviteli nyilvántartásait a HM PÁT Titkárság megnevezéssel
felülbélyegzi, és azokat tovább használja.

49. A HM PÁT Titkárság, a HM KÁT Titkárság és a HM TKH működéséhez szükséges minősített iratokat a szervezeti változásban érintett szervezetek futárjegyzéken olyan ütemezéssel adják át a HM vagy a HM TKH ügyviteli szerve részére, hogy azok folyamatos feldolgozása biztosított legyen.

50. A HM TKHKF és a HM NRH jegyzéket készít a HM TKH részére átadott fényképes aktívkártyás belépési engedélyekről, amelyet 2015. december 10-ig megküld a HVK HIICSF részére.

51. A HM TKHKF és a HM NRH jegyzéket készít a HM TKH-tól eltérő más honvédségi szervezethez áthelyezésre kerülő személyek fényképes aktívkártyás belépési engedélyeiről, amelyet 2016. augusztus 31-ig megküld a HVK HIICSF részére.

52. A HM MK, a HM TKHKF és a HM NRH felelős vezetője a foglalkoztatásra irányuló jogviszony vagy szolgálati viszony megszűnésével érintett személyi állomány fényképes aktívkártyás belépési engedélyeiről jegyzéket készít, amelyet a szolgálatteljesítés utolsó napján elszámoltatott személyektől bevont fényképes aktívkártyás belépési engedélyekkel együtt 2016. augusztus 31-ig megküld a HVK HIICSF részére.

53. A HM TKH megalakításért felelős vezetője a szervezet megalakítása érdekében az új bélyegzőket úgy igényli, hogy azokkal a HM TKH 2015. december 1-jén rendelkezzen.

54. A HM TKHKF érvénytelenné vált bélyegzőinek az ügyviteli előírások, valamint a bélyegzőellátásról és a bélyegzők használatáról szóló 38/2013. (VII. 12.) HM utasítás rendelkezéseinek betartásával az MH HKNYP részére történő leadására 2016. április 1-jétől 2016. augusztus 31-ig kerül sor.


10. Az államháztartási belső ellenőrzéssel és az operatív belső kontrollrendszerrel összefüggő feladatok

55. A HM TKH megalakításért felelős vezetője, kinevezését követően a HM TKH főigazgatója az államháztartási belső ellenőrzés tekintetében jelentkező kötelezettsége teljesítése érdekében – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 70. §-ában foglaltakra figyelemmel – 2015. december 1-jétől gondoskodik a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Bkr.) 15. § (1), (2) és (5) bekezdésében foglaltak szerinti személyi feltételek megteremtéséről.

56. A HM TKH főigazgatója a honvédelmi szervezetek alapításáról, tevékenységéről és szabályzatairól szóló 80/2011. (VII. 29.) HM utasítás (a továbbiakban: HM utasítás1) 12. § (7) bekezdés a) pontjában a szervezeti és működési szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) felterjesztésére meghatározott határidőt követő 60 napon belül gondoskodik a Bkr. 29–32. §-ában foglalt stratégiai és éves államháztartási belső ellenőrzési tervek elkészítéséről és azok HM Belső Ellenőrzési Főosztály (a továbbiakban: HM BEF) főosztályvezetője részére történő megküldéséről. A feladatvégzéshez a részletes szakmai követelményeket tartalmazó útmutatót a HM BEF soron kívül rendelkezésre bocsátja.

57. A Bkr. 13. § (1) bekezdésében foglalt szervezetek által végrehajtott ellenőrzések alapján javasolt és meg nem valósult intézkedési feladatok a HM TKHKF és a HM TKH közötti átadás-átvétel tárgyát képezik.

58. A HM TKHKF az átadott intézkedésekről és a feladatátadás következtében időszerűtlenné vált feladatokról, valamint a külső ellenőrzések alapján végrehajtandó intézkedéseket tartalmazó nyilvántartásokról elkészítendő beszámolót a megszüntetés időpontját megelőzően – a HM BEF egyidejű tájékoztatásával – 2015. november 30-ig a HM TKH megalakításért felelős vezetőjének küldi meg.

59. A HM TKH operatív belső kontrollrendszerének kialakítására és a szervezeti változásban érintett szervezetek belső kontrollrendszerének felülvizsgálatára – a honvédelmi szervezetek operatív belső kontrolljai rendszerének kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről szóló 12/2013. (II. 22.) HM utasítás 10–13. §-a, a Honvédelmi Minisztérium, mint intézmény Operatív Belső Kontrollok Rendszere Szabályzata kiadásáról szóló 31/2014. (HK 12.) HM KÁT szakutasítás (a továbbiakban: Szakutasítás) 4.4. és 16.3. pontja alapján, az Operatív Belső Kontrollok Rendszere Kézikönyv kiadásáról szóló 7/2013. (II. 28.) HM VGHÁT szakutasításra figyelemmel – az SZMSZ felterjesztésére meghatározott határidőt követő 60 napon belül kerül sor.

60. A HM TKHKF főosztályvezetője a belső kontrollrendszerre vonatkozó értékelési és nyilatkozattételi kötelezettségét a Bkr. 11. § (4) bekezdése, valamint a Szakutasítás 21.4. pontja szerint hajtja végre.

61. A szervezeti változásban érintett szervezetek végrehajtják a Szakutasítás 4.4., 16.3. és 16.4. pontjában megfogalmazott feladatokat, és saját felelősségi körükben 60 napon belül felülvizsgálják a HM, mint intézmény kontrollkörnyezetéhez tartozó nyilvántartásokat és dokumentumokat.


11. Szervezési, deregulációs és egyéb feladatok

62. A HM VGH 2015. február 1-jéig kezdeményezi a honvédelmi szervezetek pénzügyi és számviteli ellátási-utaltsági rendjéről szóló 14/2014. (HK 6.) HM VGHÁT szakutasítás módosítását.

63. A HM utasításban meghatározott és az együttes intézkedésben nem szabályozott feladatok tekintetében érintett csoportfőnökségek csoportfőnökei szakterületük vonatkozásában – szükség szerint – 2015. december 1-jéig kiadják, illetve pontosítják szakutasításaikat.

64. Az MH HKNYP parancsnoka biztosítja a HM TKH részére az új szervezeti rend szerinti működéshez szükséges bélyegzőket.

65. A HM TKH új szervezeti rend szerinti működésével összefüggően az önkéntes műveleti tartalékos jogviszonnyal rendelkezők biztosítása az MH BHD állománytáblájának módosítása útján valósul meg.

66. A HM TKH, valamint a HM MK 2015. december 1-jétől kezdődő tervezési feladata alapján felülvizsgálja a HM TKHKF és a HM MK által – az éves és havi munkatervek összeállításával és a tervezett feladatok megvalósulásának nyomon követésével összefüggő feladatokról szóló 2/2014. (I. 21.) HM utasításban (a továbbiakban: HM utasítás2) meghatározott eljárásrendnek megfelelően – a HM 2015. évi december havi és a HM 2016. évi intézményi munkatervébe bedolgozott feladatokat, az arra vonatkozó módosító javaslatait 2015. december 7-ig feltölti a Munkatervező Modulba és a tevékenység fő irányait érintő javaslatait megküldi a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: HM TKF) elektronikus tervezési címére.

67. A HM utasítás2-ben meghatározott feladatok végrehajtásáért 2015. december 1-jétől a HM TKHKF vonatkozásában a HM TKH megalakításért felelős vezetője, kinevezését követően a HM TKH főigazgatója, a HM MK Sajtó Osztály vonatkozásban HM kabinetfőnöke felelős.

68. A HM utasítás2-ben meghatározott feladatok végrehajtása érdekében a HM TKHKF vonatkozásában a HM TKH megalakításért felelős vezetője, kinevezését követően a HM TKH főigazgatója, a HM MK Sajtó Osztály vonatkozásában a HM kabinetfőnöke
a) a HM TKF részére 2015. december 11-ig megküldi a Munkatervező Modul alkalmazásához szükséges felhasználói adatokat, amelyeket a HM TKF a beérkezést követő négy munkanapon belül rögzít a modulon,
b) végrehajtja a HM 2015. évi november havi munkatervében szereplő, felelősségi körébe tartozó feladatok megvalósulásának nyomon követésével összefüggő feladatok végrehajtására vonatkozó információk rögzítését, valamint a HM utasítás2 szerinti jelentési rendnek megfelelően szöveges jelentést terjeszt fel a HM TKF főosztályvezetője útján a HM KÁT részére, és
c) szakterületét illetően 2016. január 15-ig felülvizsgálja a HM 2016. évi Intézményi Munkatervében (a továbbiakban: Munkaterv) meghatározott feladatokat és a HM utasítás2 szerinti eljárásrendnek megfelelően javaslatot tesz annak pontosítására.

69. A HM TKF 2015. december 11-ig intézkedik a Munkatervező Modul új honvédségi szervezeteknek megfelelő módosításáról.

70. A HM kabinetfőnöke 2015. december 4-ig a honvédelmi miniszter 2016. évi értékelő és feladatszabó vezetői értekezlete előkészítéséről szóló, 5-75/2015. nyilvántartási számon jóváhagyott Ütemtervében a HM MK Sajtó Osztály részére meghatározott feladatok végrehajtása érdekében kijelöli a feladatok végrehajtásáért felelőst, amelyről tájékoztatja a HM TKF főosztályvezetőjét.

71. A HM kabinetfőnöke az együttes intézkedés hatályba lépését követő napig intézkedik a Magyar Honvédség vezetését biztosító ügyeleti és készenléti szolgálatok működéséről szóló 20/2007. (HK 4.) HM utasítás 4. § d) pontja szerinti HM Sajtótájékoztatási Készenléti Szolgálatot, valamint az Ideiglenes Biztonsági Határzárral, a „HATÁROZOTT FELLÉPÉS 2015” gyakorlattal, valamint a tömeges migráció okozta válsághelyzet kezelésével és az arra történő felkészüléssel összefüggő minisztériumi ügyeleti szolgálatok létesítéséről szóló 58/2015. (HK 9.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedés 5. pontja szerinti Kommunikációs Külön Ügyeleti Szolgálatot ellátó személyi állomány felkészítésére, 2015. december 1-jétől szolgálatba vezénylésére és az ügyeleti, illetve készenléti szolgálat ellátásával kapcsolatos feladatok végrehajtására.

72. A HM TKF a HM TKH alapító okiratát soron kívül megküldi a HM VGH részére.

73. A HM TKH megalakításért felelős vezetője, kinevezését követően a HM TKH főigazgatója a HM utasítás1 12. § (7) bekezdése és 15/A. § (4) bekezdése szerint előkészített szervezeti és működési szabályzat hatályba lépését követő 60 napon belül elkészíti az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (2) és (3) bekezdésében foglalt belső szabályzatokat.

74. A HM utasítás 2. §-a szerinti új szervezeti rendnek megfelelő működés biztosítása érdekében a HM hivatali szervezetéhez tartozó, továbbá az 1. pont b) és c) alpontja szerinti honvédségi szervezetek vezetői összeállítják az alárendeltségükbe tartozó, kommunikációs, sajtó ügyeletesi szolgálat ellátására vezényelhető, adatvédelmi felelősi feladatokra kijelölt, vagy portál üzemeltetését végző személyek névjegyzékét, amelyet az együttes intézkedés hatályba lépését követő napig megküldenek a HM kabinetfőnöke részére.

75. A megküldött névjegyzék alapján a HM kabinetfőnöke összeállítja a szabályozási és ideiglenes működtetési feladatok érdekében létrehozásra kerülő munkacsoport (a továbbiakban: munkacsoport) munkájában résztvevő képviselők névjegyzékét és az együttes intézkedés hatályba lépését követő második munkanapig a munkacsoportba beosztott képviselőkről tájékoztatást küld az állományilletékes vezetők részére.

76. A munkacsoport vezetője a munkacsoport állományából kijelöli a munkacsoport titkárát. A munkacsoport titkára összeállítja a munkacsoport működési rendjét és azt az együttes intézkedés hatályba lépését követő harmadik munkanapig a HM kabinetfőnöke útján jóváhagyásra felterjeszti a miniszter részére.

77. A munkacsoport felülvizsgálja
a) a nyilvánosság számára fontosnak ítélt feladatok, események és rendezvények adatszolgáltatási rendjéről szóló 94/2002. (HK 28.) HM utasításban,
b) a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség külső kommunikációjának rendjéről szóló 72/2011. (VI. 30.) HM utasításban,
c) a Magyar Honvédség adatvédelmének szakirányításáról és felügyeletéről, valamint a Magyar Honvédség Adatvédelmi, Adatbiztonsági és Közérdekű adatok kezelésére vonatkozó Szabályzatának kiadásáról szóló 77/2012. (X. 27.) HM utasításban, és
d) a honvédelmi szervezetek beszerzéseinek eljárási rendjéről szóló 18/2014. (III. 7.) HM utasításban
a küldő szervezet részére meghatározott feladatokat. A felülvizsgálat alapján a munkacsoport titkárának koordinálásával az a)–d) alpont szerinti HM utasítások módosításainak tervezetei összeállításra kerülnek.

78. A honvédelmi tárca külső kommunikációjával összefüggő közjogi szervezetszabályozó eszközök módosításának hatályba lépéséig a munkacsoport közreműködik az 1. melléklet szerinti feladatok ellátásában.
12. Záró rendelkezések

79. Ez az együttes intézkedés az aláírása napján lép hatályba,* és 2017. január 1-jén hatályát veszti.

Dr. Dankó István s. k.,
közigazgatási államtitkár

A távollévő HVKF helyett:
Dr. Orosz Zoltán s. k.,
Honvéd Vezérkar főnök helyettes
a 88/2015. (HK 12.) HM KÁT–HVKF
együttes intézkedéshez


A munkacsoport 2015. december 1-jei hatállyal közreműködik az alábbi fela-datok végrehajtásában:

1. A miniszter nyilvános szereplései, valamint a honvédelmi tárcát érintő események kommunikációs kiszolgálása.
2. Az állami és katonai vezetők sajtóbeli és más nyilvánosság előtti megjelenések szervezése, lebonyolítása.
3. A honvédelmi tárcát érintő, meghatározó jelentőségű feladatokhoz kapcsolódó tájékoztatási tervek kidolgozása.
4. A honvédelmi tárca hivatalos sajtóközleményeinek elkészítése, hírügynökségekhez, szerkesztőségekhez való eljuttatása.
5. Az összes sajtótermékben az MH-val és a honvédelemmel összefüggő témák tervezése, elemzése, azokról értékelő jelentés készítése.
6. A honvédelemmel összefüggő és nagyobb társadalmi figyelmet kiváltó kérdések gyors és egyértelmű megválaszolásának előkészítése.
7. Sajtókampányok kezdeményezése és lebonyolítása a Kormányzati Információs Központtal egyeztetve és együttműködve.
8. A hazai és nemzetközi eseményekkel összefüggő, honvédelmi tárcát érintő sajtótájékoztatók megtervezése és megszervezése.
9. A sajtótájékoztatók főszereplőinek felkészítése, a sajtó képviselőinek meghívása, akkreditálása és fogadása.
10. Hazai és külföldi utak szervezése, újságírók – esetenként újságírói csoportok – kísérése a hazai és a nemzetközi sajtó kérelmei, valamint a saját tervek alapján.
11. A sajtónyilvánossághoz szükséges engedélyek kiadása, a különleges besorolású szervezetekre érvényes engedélyek beszerzése.
12. A kétoldalú nemzetközi katonai kapcsolatokkal összefüggő tájékoztatási tevékenység.
13. A nemzetközi gyakorlatok sajtónyilvánossági előkészítése, segítése, részvétel a végrehajtásban.
14. A honvédelmi tárca vezetőinek és személyi állományának felkészítése a nyilvános szereplésekre és a sajtómegjelenésekre.
15. A honvédelmi tárca online tartalmainak, arculatának és fejlesztéseinek irányításával összefüggő feladatok végrehajtása.
16. A honvédelmi tárca média megjelenéseivel, állandó tematikus tévé- és rádiós műsorainak koordinációjával, annak szakmai felügyeletével összefüggő fela-datok ellátása.
17. A honvédelmi tárca közadat-szolgáltatással, valamint az adatok megjelentetésével kapcsolatos kötelezettségeinek végzése.
18. A kommunikációs felkészítések tervezése, szervezése és végrehajtása.
19. Az MH kommunikációs szakállománya szakmai továbbképzésének tervezése és megvalósítása.
20. A tiszti és az altiszti képzés kommunikációs moduljainak tervezése.
21. A honvédelmi tárca képviselete az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) Audiovizuális Állandó Munkacsoportban. Kapcsolattartás a NATO és az Európai Unió információs és tájékoztató szervezeteivel.
22. A honvédelmi tárca online tartalmaira vonatkozó stratégia kidolgozása, a megjelenő tartalom napi frissítése és ellenőrzése.
23. Az MH hírportáljainak szerkesztése, a megjelenítendő tartalom feltöltése és frissítése.
24. Az MH közösségi média oldalainak központi koordinációja.
25. A Zrínyi Média szakmai irányításával összefüggő feladatok ellátása.
26. A Zrínyi Média technikai hátterével, gazdasági támogatásával készülő rádiós-, és televíziós műsorok, továbbá nyomtatott, vagy elektronikus formában megjelenő írások elkészítésének szakmai irányításával összefüggő feladatok ellátása.
27. A Zrínyi Média gondozásában készülő papíralapú, elektronikus formában megjelenő, vagy tárgyi jellegű média- és marketing-termékeket készítő szerkesztőségek vezetőinek szakmai felügyeletével összefüggő feladatok ellátása.
28. A honvédelmi tárca tevékenységéhez kapcsolódó kríziskommunikációs tervek készítése és aktualizálása.
*

Az intézkedést utóbb a 13/2016. (HK 3.) HM KÁT – HVKF együttes intézkedés módosította. Az intézkedés a 79. pont alapján hatályát vesztette 2017. január 1. napjával.

*

Az együttes intézkedés aláírásának napja 2015. november 25.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére