• Tartalom

8/2015. (V. 29.) BM utasítás

8/2015. (V. 29.) BM utasítás

a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről

2023.05.20.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet. 1. melléklet 13. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Az utasítás hatálya

1. §1 Az utasítás hatálya kiterjed a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 13/2020. (V. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 1. és 2. mellékletében, valamint a központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2021. (III. 3.) BM rendelet 1. mellékletében foglalt előirányzatokra.

1/A. §2 Az utasítás II. Fejezetének szabályait a 2021–2027 közötti programozási időszakban a Belügyi Alapok tekintetében – figyelemmel a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet] 2. §-ában foglaltakra – a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

II. Fejezet

A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának általános szabályai3

1. A nem támogatható személyek köre

2. § Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) foglaltakon túl nem nyújtható költségvetési támogatás annak a személynek vagy szervezetnek,

a) aki vagy amely a beruházást vagy a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a támogatási kérelem, pályázat benyújtásának időpontjában nem per-, teher- és igénymentes, kivéve ha azok jogosultja a kedvezményezett, vagy a beruházást vagy a fejlesztést osztatlan közös tulajdonban álló ingatlanon kívánja megvalósítani, és a tulajdonostársak nem kötöttek közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást, vagy nem áll rendelkezésre az ahhoz tartozó használati megosztásra vonatkozó vázrajz,

b) aki vagy amely az Európai Bizottság költségvetési támogatásból való kizáró vagy eltiltó határozatának hatálya alatt áll, vagy

c) akinek vagy amelynek az az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. § (4) bekezdése szerinti köztartozása van, kivéve ha arra az adóhatóság fizetési könnyítést engedélyezett.

2. Benyújtandó dokumentumok

3. §4 A támogató az Ávr. 75. § (1) bekezdésében foglaltakon túl a pályázótól vagy a támogatási kérelmet benyújtótól a támogatási igényhez, a támogatási szerződés megkötéséhez vagy a támogatói okirat kiadásához kérheti

a) a 2. § a) pontja szerinti ingatlanra vonatkozó vázrajz és a használati megállapodás egyszerű másolatának vagy

b) a támogató által a pályázati kiírásban meghatározott, a költségvetési támogatás elbírálásához feltétlenül szükséges további dokumentum benyújtását is.

c)5 a köztartozás-mentesség harminc napnál nem régebbi nemleges adóigazolással történő igazolását, amennyiben a pályázó vagy a támogatási kérelmet benyújtó nem szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

3. Kötelezettségvállalási eljárás

4. § (1)6 Ha az 1., 2., 3. és 3/A. melléklet nem nevesít fejezeti vagy központi kezelésű előirányzat tekintetében kötelezettségvállalót, teljesítést igazolót, pénzügyi, jogi ellenjegyzőt, az okirati ellenjegyzőt, érvényesítőt,, utalványozót, utalvány-ellenjegyzőt, akkor azon a következő feladatkört ellátó személyeket kell érteni:

1.7 adott előirányzat szakmai kezelője: a kötelezettségvállaló által kijelölt és az irányítása alatt álló szervezeti egység,

2.8 érvényesítő: a gazdasági helyettes államtitkár által írásban kijelölt ügyintéző,

2a.9 Felelős Hatóság: a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet] szerint a belügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) által kijelölt szervezeti egységek,

2b.10 Irányító Hatóság: a 2021–2027 programozási időszakban a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 1. melléklete, valamint a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2022. (VI. 28.) BM utasítás alapján a miniszter által kijelölt szervezeti egység,

3.11 jogi ellenjegyző, okirati ellenjegyző: az 5. § (5a) és (6) bekezdésében nevesített munkakört betöltő személy,

4.12 kötelezettségvállaló: pályázati vagy pályázaton kívüli egyéb kötelezettségvállalásnál a miniszter vagy a jelen utasításban – előirányzatonkénti bontásban – megjelölt munkakört betöltő személy vagy a miniszter által írásban felhatalmazott személy,

5.13 pénzügyi ellenjegyző: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,

5a.14 szakmai ellenjegyzés: annak írásban történő előzetes igazolása, hogy a kötelezettségvállalás dokumentuma a szakmai szempontoknak megfelel,

5b.15 szakmai ellenjegyző: a kötelezettségvállalás szakmai tartalmáért felelős vezető, amennyiben személye nem azonos a kötelezettségvállalóval,

6.16 teljesítést igazoló: az utasításban megjelölt helyettes államtitkár, főosztályvezető, vagy az általuk kijelölt vezető személy vagy munkatárs, valamint a miniszter egyedi döntésében kijelölt személy,

7.17 utalvány-ellenjegyző: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban kijelölt személy, aki a pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával az utalvány ellenjegyzése során meggyőződik arról, hogy a teljesítés igazolása és az érvényesítés megtörtént-e,

8.18 utalványozó: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban kijelölt személy.

(1a)19 Ahol ez az utasítás írásbeli formát ír elő, azon az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben meghatározott elektronikus formát is érteni kell.

(1b)20 A gazdasági helyettes államtitkár egyedileg, átmeneti időszakra pénzügyi ellenjegyzőnek írásban kijelölhet nem vezető személyt is.

(2)21 Az 1., 2. és 3. melléklet az egyes fejezeti és központi kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó rendelkezéseket tartalmaz, amelyeknek a pénzügyi lebonyolítása az előirányzattól függően, a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) előirányzat-célelőirányzat felhasználási keretszámlán, a fejezetimaradvány-elszámolási számlán, a fejezeti befizetési számlán, az elkülönített fizetési számlákon (amely alatt érteni kell az európai uniós programokra megnyitott előirányzat-felhasználási keretszámlát, valamint az elkülönített devizaszámlákat) és a fejezeti letéti számlán történik.

(3)22 Az Ávr. 53. § (1) bekezdés b) és c) pontja esetében írásbeli kötelezettségvállalás nem szükséges. Az Ávr. 53. § (1) bekezdés a) pontja esetében írásbeli kötelezettségvállalás szükséges.

(3a)23 Ha a kötelezettségvállalás elektronikus úton történik, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) meghatározott egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszert kell alkalmazni a Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt szervek esetében.

(3b)24 Ha a kötelezettségvállalás elektronikus úton történik, a kötelezettségvállalás eljárásrendje megegyezik a jelen utasításban meghatározottakkal, azzal az eltéréssel, hogy ahol az utasítás:

a) aláírást említ, azon a minősített tanúsítvánnyal rendelkező fokozott biztonságú elektronikus aláírást,

b) megküldést említ, azon az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszeren keresztül történő továbbítást kell érteni.

(4) Azokban az esetekben, melyekben nem szükséges írásbeli kötelezettségvállalás, a technikai kötelezettségvállalás a kötelezettségvállalás analitikában rögzítésre kerül, a felhasználható keret ezzel az összeggel csökken.

5. § (1)25 A kötelezettségvállalás menete az alábbi szakaszokból áll:

a) az igény felmerülése,

b)26 a kötelezettségvállalás okmányának előkészítése, és – amennyiben jelen utasítás alapján szükséges – szakmai ellenjegyzése,

c) pénzügyi ellenjegyzés,

d) – amennyiben jelen utasítás alapján szükséges – jogi ellenjegyzés,

e) a kötelezettségvállalás dokumentumának felek általi aláírása.

(2)27 A megállapodás, szerződés, támogatói okirat, a Felelős Hatóság és az Irányító Hatóság által kiadott egyedi döntés, az egyoldalú jognyilatkozat, az Áht. 33. § (3)–(4) bekezdésében szabályozott megállapodás, pályázati kiírás (a továbbiakban együtt: kötelezettségvállalás dokumentuma) tervezetét az adott előirányzat szakmai kezelője (a kötelezettségvállalásra jogosult), valamint az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Ügyvédi törvény) meghatározott feltételeknek megfelelő okirat (a továbbiakban: okirat) tervezetét az okiratért felelős szakmai kezelő készíti elő. Ha a kötelezettségvállalás dokumentuma és az okirat nem magyar nyelven kerül aláírásra, a kezdeményező szükség esetén magyar nyelvű kivonatot, különösen indokolt esetben egyszerű fordítást készít.

(2a)28 A kötelezettségvállalás dokumentuma a Felelős Hatóság által kiadott egyedi döntés abban az esetben, ha a BM végrehajtó szervként jár el valamely projekt vonatkozásában az 514/2014/EU rendeletnek a felelős hatóságok kijelölése, azoknak az irányítás és kontroll területére vonatkozó feladatai, valamint az ellenőrző hatóságok jogállása és kötelezettségei tekintetében történő kiegészítéséről szóló 2014. július 25-i 1042/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet alapján.

(2b)29 A kötelezettségvállalás dokumentuma az Irányító Hatóság által kiadott egyedi döntés abban az esetben, ha a BM valamely projekt vonatkozásában végrehajtó szervként jár el az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alap Pluszra, a Kohéziós Alapra, az Igazságos Átmenet Alapra és az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapra vonatkozó közös rendelkezések, valamint az előbbiekre és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapra, a Belső Biztonsági Alapra és a határigazgatás és a vízumpolitika pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó pénzügyi szabályok megállapításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/1060 rendelete alapján.

(2c)30 A kötelezettségvállalás dokumentuma az Európai Bizottság technikai segítségnyújtás céljára biztosított uniós hozzájárulásról szóló határozata abban az esetben, ha a Belügyi Alapok 2021–2027 előirányzat Technikai Segítségnyújtás költségkeretéből forrás kerül átadásra a BM javára. Az előirányzat felhasználása az Irányító Hatóság Működési Kézikönyvében meghatározott eljárásrend szerint történik.

(3)31 Az adott előirányzat szakmai kezelője megküldi a tervezett kötelezettségvállalás dokumentumát a Fejezeti Összefoglaló Főosztály (a továbbiakban: FÖF) részére, illetve – amennyiben az a jelen utasítás szerint jogi ellenjegyzést igényel – a Jogtanácsosi és Adatvédelmi Főosztály (a továbbiakban: JAFO) főosztályvezetője részére.

(4)32 A gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy a kötelezettségvállalás dokumentumát az Áht. 37. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megvizsgálja, és – ha az Áht. 37. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelel – a pénzügyi ellenjegyzéshez szükséges teljes dokumentum beérkezését követő 10 munkanapon belül a tervezett kötelezettségvállalást nyilvántartásba veszi, elkülöníti a feladat pénzügyi forrását, és pénzügyi ellenjegyzéssel látja el a dokumentumot oly módon, hogy a „pénzügyi ellenjegyzés” szöveg mellett a kötelezettségvállalás dokumentumát aláírásával látja el, továbbá elektronikusan rögzíti az ellenjegyzett példányt, vagy másolatot készít arról. Amennyiben észrevétel merül fel, a FÖF főosztályvezetője a teljes dokumentációt visszaküldi a kezdeményezőnek.

(4a)33 A FÖF főosztályvezetője megküldi a pénzügyi ellenjegyzéssel ellátott kötelezettségvállalás dokumentumát az adott előirányzat szakmai kezelője részére, aki szükség esetén továbbítja a Jogtanácsosi és Adatvédelmi Főosztály (a továbbiakban: JAFO) főosztályvezetője részére jogi ellenjegyzés céljából.

(5)34 A jogi ellenjegyzés a jogszabályokban meghatározott alaki, tartalmi, valamint anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseknek való megfelelést tanúsítja, melynek során vizsgálni kell a kötelezettségvállalás dokumentumának a polgári jogi, az államháztartási jogszabályoknak, a vagyongazdálkodási jogszabályoknak, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelőségét. Jogi ellenjegyzéssel szükséges ellátni a szerződéseket – ide nem értve az Áht. 33. §-a alapján kötött megállapodásokat – és támogatói okiratokat, valamint a megbízási szerződéseket, illetve megbízási elemet tartalmazó vállalkozási szerződéseket, valamint a Felelős Hatóság és az Irányító Hatóság egyedi döntéseit. A jogi ellenjegyzésre csak a pénzügyi ellenjegyzést követően kerül sor.

(5a)35 Ha jogszabály előírja és az Ügyvédi törvényben meghatározott feltételek adottak, az okiratot a JAFO bejegyzett kamarai jogtanácsosa vagy megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvéd az Ügyvédi törvény 43–45. §-a szerinti okirati ellenjegyzéssel látja el, értékhatártól függetlenül.

(6)36 Jogi ellenjegyző a JAFO jogi végzettséggel rendelkező munkatársa vagy a JAFO hatáskörében megbízási jogviszony alapján eljáró ügyvéd lehet. A kötelezettségvállalás dokumentuma megfelelősége esetén a „jogi ellenjegyzés” szöveg mellett a jogi ellenjegyző személy a kötelezettségvállalás dokumentumát aláírásával látja el.

(7)37 A jogi ellenjegyző személy a kötelezettségvállalás dokumentumának a JAFO részére történő beérkezését követő 10 munkanapon belül – az (5) bekezdésben foglaltaknak való megfelelősége esetén – ellenjegyzi vagy aláírásával ellátja a szerződést. A jogi ellenjegyző elektronikusan rögzíti az ellenjegyzett példányt vagy másolatot készít arról.

(8)38

(8a)39 Az okirati ellenjegyzést végző személy az okirat beérkezését követő 10 munkanapon belül – az (5a) bekezdésben foglaltaknak való megfelelősége esetén – okirati ellenjegyzéssel látja el az okiratot. Az okirati ellenjegyző elektronikusan rögzíti az ellenjegyzett példányt, vagy másolatot készít arról.

(9)40 Ha a kötelezettségvállalás dokumentuma és az okirat az (5) bekezdésben foglaltaknak nem felel meg, a JAFO a tervezetet jogi véleményével visszaküldi a kezdeményezőnek, aki a jogi vélemény alapján átdolgozott tervezetet küldi meg ismételten a JAFO részére.

(10)41

(11)42 Ha a kötelezettségvállalás dokumentumát nem szükséges ellátni jogi ellenjegyzéssel, a pénzügyi ellenjegyzéssel ellátott kötelezettségvállalás dokumentumát a FÖF megküldi a kezdeményező adott előirányzat szakmai kezelője részére, aki gondoskodik annak kötelezettségvállaló általi aláírásáról. Ha a kötelezettségvállalás dokumentumát jogi ellenjegyzéssel szükséges ellátni, a pénzügyi és jogi ellenjegyzéssel ellátott kötelezettségvállalás dokumentumát a kezdeményező részére a JAFO küldi meg.

(11a)43 A JAFO gondoskodik arról, hogy az általa előkészített és megszerkesztett okirat felek által történő aláírása megfeleljen az Ügyvédi törvény 44. §-ában foglaltaknak.

(12)44 Az adott előirányzat szakmai kezelője egy eredeti, aláírt és ellenjegyzett példányt irattárba helyez, egy-egy eredeti, aláírt és ellenjegyzett példányt a FÖF részére, valamint az (5), (5a) és (7) bekezdés esetében a JAFO részére küld meg.

(12a)45 Ha az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszeren elektronikusan történik a kötelezettségvállalás, az elektronikus irat megőrzésére alkalmas felület kifejlesztése, működtetése és a jogosult személyek részére hozzáférés biztosítása a Rendvédelmi Informatikai és Elektronikus Rendszerek Működtetéséért és Fejlesztéséért Felelős Főosztály feladata.

(13)46 A kötelezettségvállalás dokumentuma és okirat módosításának eljárási rendje megegyezik a kötelezettségvállalás eljárási rendjével.

(14)47 A pénzügyi ellenjegyző, a jogi ellenjegyző és az okirati ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – azonos személy nem lehet.

(15)48 Az előirányzat szakmai kezelője a költségvetési támogatások nyilvánosságának biztosítása érdekében gondoskodik az adatszolgáltatások teljesítéséről, amennyiben azt valamely jogszabály előírja, így különösen

a) a pályázati kiírás közzététele előtt a Magyar Államkincstár részére megküldi az Ávr. 66. §-ában előírt adatokat,

b) gondoskodik a pályázati kiírásnak az Ávr. 66. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a BM honlapján történő közzétételről,

c) a költségvetési támogatások kapcsán gondoskodik az Áht. 56/B. §-a alapján a szükséges adatok rögzítéséről az Országos Támogatás-ellenőrzési Rendszerben (OTR), és a Magyar Államkincstár részére megküldi az Ávr. 89. § (1) bekezdése szerinti adatokat,

d) a támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról szóló 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet által előírt esetekben gondoskodik a költségvetési támogatások kapcsán a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszerbe (FAIR) történő adatszolgáltatások teljesítéséről.

e)49 gondoskodik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 37/C. § (2) bekezdése szerinti adatok rögzítésére szolgáló adatlap kitöltése és megküldése érdekében a Belügyminisztérium adatvédelmi, adatbiztonsági és közérdekű adat megismerésére vonatkozó szabályzatának kiadásáról szóló 25/2018. (XII. 28.) BM utasításban foglaltaknak megfelelően.

3/A. 50 Mintaszerződés

5/A. § (1)51 A mintaszerződés az előirányzatok rendeltetésével összhangban meghatározott céloknak és jogcímeknek megfelelő tartalommal a területért felelős szakmai egységek vagy a kezelőszerv által előkészített, a JAFO által jogilag ellenjegyzett és a FÖF főosztályvezetője vagy helyettese által oldalanként szignált, a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár által jóváhagyott minta szerint aláírásra kerülő szerződés.

(2)52 A mintaszerződésekről a kötelezettségvállalásért felelős szakmai egység nyilvántartást vezet, és a bizonylatmegőrzési szabályoknak megfelelően azok megőrzéséről gondoskodik. A mintaszerződés nyilvántartásba vételét követően a kötelezettségvállalásért felelős szakmai egység egy eredeti példányt megküld a FÖF és a JAFO részére.

(3) A jóváhagyott mintaszerződéstől eltérő szerződés megkötése (módosítása) során kötelező a jogi ellenjegyzés. A mintaszerződés alapján megkötött szerződés módosítása – ha az a mintaszerződés tartalmát érintő változást eredményezne – jogi ellenjegyzéshez kötött. A mintaszerződés tartalmát nem érintő módosítás esetén jogi ellenjegyzés nem szükséges.

(4)53 A 2021–2027 közötti programozási időszakban a Belügyi Alapokból származó támogatások felhasználása során a minisztérium az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által meghatározott mintaszerződéseket és támogatói okiratmintákat alkalmazza. Az előirányzat szakmai kezelője a hatályos mintaszerződések és támogatói okiratminták tartalmáról tájékoztatja a JAFO-t és a FÖF-öt.

(5)54 A mintaszerződésre az (1)–(4) bekezdésben meghatározott rendelkezéseket támogatói okiratminta alkalmazása esetén is szükséges alkalmazni.

4. 55 Az Ávr. alapján keletkező befizetési kötelezettség

6. § Az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése a gazdasági helyettes államtitkár döntése szerint az érintett fejezeti kezelésű előirányzaton érvényesíthető. A gazdasági helyettes államtitkár a befizetési kötelezettség teljesítéséről értesíti az érintett fejezeti kezelésű előirányzat szakmai kezelőjét.

5. Az egyedi költségvetési támogatásra vonatkozó szabályok

7. § (1)56 A központi költségvetésről szóló törvényben nem nevesített szervezetek részére a miniszter vagy átruházott hatáskörben az adott előirányzat tekintetében kötelezettségvállalásra jogosult személy (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: egyedi döntéshozó) – ha ezen utasítás másként nem rendelkezik – egyedi döntéssel költségvetési támogatást (e § alkalmazásában a továbbiakban: egyedi költségvetési támogatás) nyújthat, ha

a) a támogatandó tevékenység a miniszter által meghatározott szakpolitikai célok megvalósulását szolgálja,

b) az egyedi költségvetési támogatás biztosításával jelentős előny érhető el, vagy hátrány hárítható el,

c) a támogatandó tevékenység másként nem valósítható meg, vagy

d) a tevékenység támogatását az előirányzat felhasználásának szabályait meghatározó jogszabály kifejezetten előírja.

(2) Az egyedi döntéshozó a kedvezményezett által benyújtott támogatási kérelmet – annak beérkezésétől számított – 15 napon belül megvizsgálja, és annak eredményétől függően

a) helyt ad a támogatási kérelemnek, és intézkedik a támogatói okirat kiadásáról vagy a támogatási szerződés megkötéséről,

b)57 a támogatói okirat kiadásához vagy a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges további adat, tény, információ közlésére vonatkozó hiányok pótlására hívja fel a kedvezményezettet, vagy

c) indokolással elutasítja a támogatási kérelmet.

(3) A támogatási szerződés megkötése vagy a támogatói okirat kiadása – ha a támogatási döntés külön okiratba foglalása nem történik meg – támogatási döntésnek minősül.

6. Szakmai és pénzügyi beszámolási kötelezettség

8. § (1)58 A költségvetési támogatás felhasználásáról a kedvezményezett a támogatási szerződésben, támogatói okiratban meghatározott módon köteles írásbeli beszámolót készíteni és azt a támogatónak benyújtani.

(2) A beszámoló

a) szakmai része tartalmazza legalább a pályázati kiírásban, a támogatási döntésben, a támogatási szerződésben vagy a támogatási okiratban meghatározott

aa)59 támogatott tevékenység főbb indikátorait, mutatószámait és

ab) a feladat vagy beruházás megvalósításának helyét és időpontját,

b) pénzügyi része – a támogatási szerződés, a támogatói okirat eltérő rendelkezése hiányában – tartalmazza

ba) a költségvetési támogatással kapcsolatban felmerülő költségekre, kiadásokra vonatkozó összesített kimutatást és a számlák, számviteli bizonylatok összesítését, a bizonylat kibocsátójának nevét, a bizonylat sorszámát, a kifizetés jogcímét, a számla keltét, a teljesítés időpontját, a pénzügyi teljesítés időpontját, az áfaalapot, az áfatartalmat, a bruttó összeget, – átutalás esetében – a banki értesítő sorszámát, – készpénzes kifizetés esetében – a kifizetés tényét igazoló pénztárbizonylat sorszámát és az elszámolt összeget költségtételek szerinti bontásban,

bb) a költségvetési támogatás felhasználását igazoló záradékolt számlák, számviteli bizonylatok kedvezményezett képviselője vagy az általa írásban meghatalmazott személy által hitelesített másolatát,

bc) az átutalással megvalósított pénzügyi teljesítést igazoló bizonylat kedvezményezett képviselője vagy az általa írásban meghatalmazott személy által hitelesített másolatát (bankszámla terheléséről szóló banki igazolás vagy kivonat kedvezményezett képviselője vagy az általa írásban meghatalmazott személy által hitelesített másolatát, megjelölve a vonatkozó tételt),

bd) készpénzes kifizetés esetén a számla, egyszerűsített számla és a kifizetési pénztárbizonylat kedvezményezett képviselője vagy az általa írásban meghatalmazott személy által hitelesített másolatát vagy az adott kifizetési tételre a könyvviteli nyilvántartás vonatkozó részének kedvezményezett képviselője vagy az általa írásban meghatalmazott személy által hitelesített másolatát,

be) a saját forrás – ha előírásra került – és a társfinanszírozás felhasználásáról szóló kimutatást,

bf) a személyi jellegű költségek, kiadások és azok közterheinek részletes kimutatását és

bg) azokat a dokumentumokat, amelyeket a támogató a beszámoló részeként a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésben, a támogatói okiratban előír.

(3) A (2) bekezdés b) pont bb)–bd) alpontjai esetében a kedvezményezett köteles becsatolni az általa írásban meghatalmazott személy aláírásmintáját és a meghatalmazást.

(4) A támogató a támogatási szerződésben, támogatói okiratban a beszámoló pénzügyi része tekintetében a (2) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérő tartalmat és formát is meghatározhat.

(5)60 A támogató az Ávr. 94. § (1) bekezdése szerinti értesítésben – a beszámoló elfogadása esetén – nyilatkozik a kedvezményezett felé, hogy – amennyiben van ilyen – az Ávr. 84. § (2) bekezdés a) pontja szerinti beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó levél a kedvezményezett bankszámláját vezető hitelintézetnél visszavonásra kerülhet. Ha a támogató beszedési megbízást nyújtott be a kedvezményezett bankszámláját vezető hitelintézethez, és a beszedési megbízás teljesült, a támogató külön dokumentumban nyilatkozik a felhatalmazó levél visszavonhatóságáról.

7. Hivatali egységek együttműködése, nyilvántartási szabályok

9. § (1)61 A fejezeti és központi kezelésű előirányzatok cél szerinti felhasználása során felmerülő valamennyi díj, illeték, költség az érintett előirányzaton érvényesíthető.

(2) Az előirányzat-kezelés teljes kezelési költsége fedezetet nyújt a pályázat, a támogatás, a szerződés előkészítésével, a szerződéskötéssel, a támogatói okirat kiadásával, a teljesítésigazolások kiadásához szükséges feladatok elvégzésével, valamint a szakmai, műszaki, pénzügyi ellenőrzési, követeléskezelési, pénzügyi és számviteli feladatokkal kapcsolatban felmerülő kiadásokra.

(3) A kezelő szervnek kifizetett kezelési költség éves összege nem haladhatja meg az adott fejezeti kezelésű előirányzat módosított éves előirányzatának 6%-át, amelynek pontos összegéről a fejezetet irányító szerv a kezelő szervvel kötendő megállapodásban állapodik meg.

(3a)62 Az adott fejezeti kezelésű vagy központi kezelésű előirányzat szakmai kezelője a költségvetési törvény kihirdetését követő második hónap utolsó munkanapjáig köteles az általa kezelt fejezeti vagy központi kezelésű előirányzat felhasználási feladattervét megküldeni a gazdasági helyettes államtitkárnak.

(3b)63 A szakmai kezelő a felhasználási feladattervet – különösen az év közbeni kormánydöntésekre és előirányzat-átcsoportosításokra figyelemmel – negyedévente – az első negyedév tekintetében április 1. napjáig, a második negyedév tekintetében július 1. napjáig, a harmadik negyedév tekintetében október 1. napjáig köteles felülvizsgálni. Amennyiben a felhasználási feladatterv módosítása szükséges, a szakmai kezelő a módosításról – a módosított felhasználási feladatterv egyidejű megküldésével – indokainak megjelölésével, a módosítástól számított 30 napon belül írásban tájékoztatja a BM gazdasági helyettes államtitkárát.

(3c)64 A (3a) és (3b) bekezdés nem vonatkozik a felülről nyitott előirányzatokra.

(3d)65

(4)66 A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész nyilvántartást köteles vezetni. Az adott előirányzat szakmai kezelője olyan analitikus nyilvántartást vezet a kötelezettségvállalásokról előirányzatonkénti bontásban, amely biztosítja a kezelőszerv által vezetett kötelezettségvállalási nyilvántartás egyeztetési lehetőségét, és lehetővé teszi a teljesítésigazolás megtörténtének mindenkori tételes ellenőrzését. Az adott előirányzat szakmai kezelője az általa vezetett kötelezettségvállalásokat a PEF-fel, illetve a pénzügyi feladatokat ellátó kezelő szervvel negyedévente, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig egyezteti. Az egyeztetés tényét, eredményét mindkét fél részéről aláírt kimutatáson dokumentálni szükséges.

(5)67 Az adott előirányzat szakmai kezelője a FÖF által meghatározott időpontig szöveges értékelést ad a FÖF részére a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Az adott előirányzat szakmai kezelője a FÖF által meghatározott időpontig, a zárszámadási eljárás keretében – az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott követelmények figyelembevételével – a megvalósított szakmai célokról tájékoztatást ad a FÖF részére. Az éves beszámoló és a zárszámadás tartalmára és formájára vonatkozó követelményekről a FÖF az érintett szakterületeket előzetesen tájékoztatja.

(6)68 Az adott előirányzat szakmai kezelője a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve a kötelezettségvállalással terhelt maradványokat – a tárgyévet követő év január 31-éig – írásban egyezteti a FÖF által kijelölt ügyintézőkkel.

(7)69 Ha a beszámolók hiányosak vagy hibásak, úgy az adott előirányzat szakmai kezelője intézkedik a FÖF felhívását követő 5 munkanapon belül a beszámoló kiegészítéséről vagy pontosításáról, illetve annak újraküldéséről a FÖF részére.

(8)70 A fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó kötelezettségvállalás az Áht. 36. § (3) bekezdésében, valamint az Ávr. 46. §-ában foglalt időpont figyelembevételével történik. A fejezeti kezelésű előirányzatoknak az éves beszámolóban szereplő kötelezettségvállalással terhelt maradványa a következő évben – a FÖF főosztályvezetőjének hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után – változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett, de pénzforgalmilag csak a következő évben, években teljesülő kötelezettségvállalások teljesítésére használható fel.

(9)71 Az előirányzatok közötti előirányzat-átcsoportosításra, -módosításra, valamint a maradvány és a bevétel előirányzatosítására – az adott előirányzat szakmai kezelőjével történő egyeztetést vagy a szakmai kezelő kezdeményezését követően – értékhatártól függetlenül a FÖF főosztályvezetője vagy helyettese jogosult.

(10)72 A kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan a FÖF olyan naprakész analitikus nyilvántartást köteles vezetni, amelyből megállapítható az évenkénti kötelezettségvállalás összege.

10. § (1) A teljesítésigazolást végzők dokumentált módon ellenőrzik vagy ellenőriztetik a szakmai és pénzügyi beszámolók megfelelőségét, amely kiterjed a szakmai beszámoló alaki és tartalmi elemeire, különös tekintettel a kedvezményezett által vállalt feladatok teljes körű feladatellátására, a feladatellátás színvonalára, a vállalt feladatok határidőre történő elvégzésére.

(2)73 Ha a teljesítést igazoló a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésben, támogatói okiratban előírtak megsértését vagy jogszabálysértésre utaló körülményt tapasztal, akkor haladéktalanul értesíteni köteles a kötelezettségvállalót, a FÖF és a JAFO főosztályvezetőjét, hogy a szükséges lépéseket egyeztetett módon megtegyék. A teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a szakmai beszámoló megfelelőségéről.

(3)74 A teljesítésigazolás kiállítása elektronikus úton történik, ha a kötelezettségvállalás elektronikusan az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszeren keresztül történik.

11. § (1)75 A szakmai kezelő a FÖF felhívására a FÖF által meghatározott időpontig felülvizsgálja, illetve előkészíti és megküldi a rendelkezési jogosultságot igazoló aláírásmintákat 2 eredeti példányban aláírva és iktatva. Az aláírásminták nyomtatványait a 4. melléklet tartalmazza. Az utasításban szabályozott és a központi költségvetésről szóló törvénnyel összhangban álló előirányzatok esetében a kialakított aláírásminták költségvetési évre tekintet nélkül alkalmazhatóak.

(2)76 Az államtitkárok titkárságai, a helyettes államtitkárok titkárságai, valamint a Miniszteri Kabinet titkársága, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága, a FÖF főosztályvezetője részére megküldik a kötelezettségvállalásra és a teljesítés igazolására jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját a 4. melléklet szerinti minták alapján. A jogi ellenjegyzésre jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját a 4. melléklet szerinti minta alapján a JAFO főosztályvezetője küldi meg a FÖF főosztályvezetője részére. A rendelkezési jogosultságban év közben bekövetkezett változásokról az érintett államtitkárok titkárságai, a helyettes államtitkárok titkárságai, valamint a Miniszteri Kabinet titkársága, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága és a JAFO főosztályvezetője haladéktalanul értesítik a FÖF főosztályvezetőjét az aláírásminták kitöltésével.

(3)77 A kötelezettségvállalási, a teljesítésigazolási, utalványozási, utalvány-ellenjegyzési, és érvényesítési, valamint jogi ellenjegyzési jogkörök gyakorlására vonatkozó – az erre feljogosított személyek, valamint a távollétükben ezen jogosultságot gyakorló személyek nevét tartalmazó – névjegyzéket és aláírásmintát a FÖF főosztályvezetője tartja nyilván.

(4)78 A kötelezettségvállalási dokumentumokat a FÖF főosztályvezetője az az utalványozásra, utalvány-ellenjegyzésre és érvényesítésre jogosultak számára továbbítja. Az aláírásmintákról készített másolati példányok alapján vagy a dokumentumok digitálisan rögzített, közös elektronikus tárhelyen tárolt változata alapján kell az érvényesítést végzőknek meggyőződniük a kötelezettségvállaló, teljesítést igazoló személy aláírásának hitelességéről, a joggyakorlás szabályszerűségéről.

(5)79 A kötelezettségvállalási, a teljesítésigazolási, utalványozási, érvényesítési, valamint jogi ellenjegyzési jogkörök gyakorlását az erre feljogosított személyek, valamint a távollétükben ezen jogosultságot gyakorló személyek jóváhagyott névjegyzékét és aláírásmintáját a FÖF főosztályvezetője megküldi a Rendvédelmi Informatikai és Elektronikus Rendszerek Működtetéséért és Fejlesztéséért Felelős Főosztály részére, hogy az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszerben a jogosultságokat beállítsa, rögzítse és hozzáférhetővé tegye. A jelen bekezdés szerinti beállítást követően az eredeti dokumentumokat a Rendvédelmi Informatikai és Elektronikus Rendszerek Működtetéséért és Fejlesztéséért Felelős Főosztály vezetője 5 munkanapon belül visszaküldi a FÖF főosztályvezetője részére.

11/A. §80 A fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításra – a szakmai kezelőjével történő egyeztetést vagy a szakmai kezelő kezdeményezését követően – a gazdasági helyettes államtitkár, a FÖF főosztályvezetője vagy az általuk írásban felhatalmazott vezető személy jogosult.

III. Fejezet81

A Belügyi Alapokhoz kapcsolódó központi kezelésű előirányzatok terhére nyújtott költségvetési támogatásokra vonatkozó szabályok

8. 82 Az uniós hozzájárulások fogadására kincstári pénzforgalmi számlák

12. §83 (1) Az Európai Bizottságtól érkező éves, illetve kezdeti előfinanszírozás, évesegyenleg-kifizetések és végsőegyenleg-kifizetés fogadása a 2014–2020 közötti programozási időszak tekintetében a Felelős Hatóság által, a 2021–2027 közötti programozási időszak tekintetében az Irányító Hatóság által a Magyar Államkincstárban alaponként nyitott devizaszámlán történik, amely felett a Felelős Hatóság, illetve az Irányító Hatóság rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti fizetési számlák vezetésével kapcsolatos, a Felelős Hatóságnál és az Irányító Hatóságnál felmerülő költségek a Felelős Hatóságot, illetve az Irányító Hatóságot terhelik.

9. Uniós hozzájárulás rendezése

13. § (1)84 A támogatás kifizetése az elkülönített fizetési számlán rendelkezésre álló forrás terhére történik.

(2)85 Azt követően, hogy a jogosan igénybe vett támogatás teljes összege kiutalásra került a kedvezményezett részére, valamint a kedvezményezetti követelések megtérítésre kerültek a költségvetés részére, a Felelős Hatóság, illetve az Irányító Hatóság a monitoring és információs rendszer alapján megállapítja a jóváhagyott aránynak megfelelően a forrásokat.

10. Összeférhetetlenség

14. §86 (1) A támogatásra vonatkozó döntés előkészítésében, valamint meghozatalában nem vehet részt az a személy, aki

a) az adott felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be, a támogatási kérelem elkészítésében részt vett, a projekt megvalósítója,

b) a támogatási kérelmet benyújtó szervezettel vagy partnerével munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll,

c) a támogatási kérelmet benyújtó szervezet vezető tisztségviselője vagy felügyelő bizottságának tagja,

d) a támogatási kérelmet benyújtó szervezet tagja, vagy aki abban közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik,

e) az értékelésre, a minőség-ellenőrzésre vagy a bírálatra benyújtott dokumentumok előkészítésében vagy kidolgozásában bármilyen formában részt vett,

f) az a)–e) pont szerinti személynek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozója,

g)87 tekintetében a Felelős Hatósághoz, illetve az Irányító Hatósághoz érkezett bejelentés alapján, vagy hivatalból a Felelős Hatóság vagy az Irányító Hatóság megállapítja, hogy a pártatlan és objektív közreműködése nem biztosítható.

(2)88 Az Ávr., valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet szerinti kifogás elbírálásában nem vehet részt az (1) bekezdés a)–g) pontja szerinti, továbbá az a személy, aki a támogatásra vonatkozó döntés előkészítésében, valamint annak meghozatalában részt vett.

(2a)89 A 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet szerinti szabálytalansági eljárás során a szabálytalansági döntés előkészítésében nem vehet részt az (1) bekezdés szerinti, továbbá az a személy, aki a szabálytalansági gyanút jelentette, valamint aki részt vesz a szabálytalansági eljárással érintett projekt menedzsment feladataiban.

(2b)90 A 135/2015. (VI. 2.) Korm. rendelet, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet szerinti jogorvoslati eljárás során a jogorvoslati döntés előkészítésében nem vehet részt a (2a) bekezdés szerinti, továbbá az a személy, aki a jogorvoslati eljárás alapját képező szabálytalansági eljárás során a szabálytalansági döntés előkészítésében részt vett.

(3)91 A támogatásra vonatkozó döntés előkészítésében és meghozatalában részt vevő személy vagy szervezet képviseletére jogosult személy a döntés-előkészítési eljárás megkezdésekor az adott felhívásra vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratban nyilatkozatot tesz arról, hogy az (1) bekezdés szerinti összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn, a támogatásra vonatkozó döntés előkészítése és meghozatala során tudomására jutott minősített adatot, üzleti vagy fizetési titkot megőrzi.

(3a)92 A kifogás elbírálásában, a szabálytalansági döntés előkészítésében, valamint a jogorvoslati döntés előkészítésében részt vevő személy az eljárás megkezdésekor nyilatkozik arról, hogy a jelen alcím szerinti összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn, az eljárás során tudomására jutott minősített adatot, üzleti vagy fizetési titkot megőrzi.

(3b)93 A projektek folyamatba épített dokumentumalapú ellenőrzését, helyszíni ellenőrzését és a kifizetés engedélyezését nem végezheti olyan személy, akivel szemben az (1)–(2) bekezdés szerinti kizáró ok fennáll.

(4)94 Ha a támogatásra vonatkozó döntés előkészítése és meghozatala, a kifogás elbírálása, a szabálytalansági döntés vagy a jogorvoslati döntés előkészítése, a projekt folyamatba épített ellenőrzése vagy helyszíni ellenőrzése, vagy a kifizetés engedélyezése során olyan tény merül fel, amely alapján a jelen alcím szerinti összeférhetetlenség fennáll, az összeférhetetlenséggel érintett személy vagy szervezet ezt a Felelős Hatóságnak, illetve az Irányító Hatóságnak haladéktalanul írásban bejelenti.

(5)95 Ha az összeférhetetlenséget az összeférhetetlenséggel érintett személy nem jelenti be, a támogatásra vonatkozó döntés előkészítése során bárki jogosult az összeférhetetlenség megállapítását a Felelős Hatóságnál, illetve az Irányító Hatóságnál kezdeményezni. Ha a Felelős Hatóság, illetve az Irányító Hatóság az összeférhetetlenséget megállapítja, az összeférhetetlenséggel érintett személy vagy szervezet azon dokumentum tekintetében, amellyel kapcsolatban az összeférhetetlenség felmerült, a továbbiakban nem járhat el, és az erre a dokumentumra vonatkozó addigi eljárását érvénytelennek kell tekinteni.

(6)96

(7)97 Az (1)–(6) bekezdést nem kell alkalmazni a Felelős Hatóság, illetve az Irányító Hatóság irányításáért felelős miniszter által vezetett minisztérium részéről benyújtott és megvalósított projektek esetében, ha a minisztérium szervezetén belül az adott projekt vonatkozásában a projekt elkészítéséhez, benyújtásához, megvalósításához, valamint a döntés előkészítéséhez, meghozatalához kapcsolódó feladatok szervezetileg, technikai segítségnyújtás tevékenység esetén személyi szinten elkülönülnek.

(8) A támogatásra vonatkozó döntés előkészítésében és meghozatalában részt vevő személy a feladat ellátására vonatkozó jogviszonyban alkalmazandó felelősségi szabályok szerint felelősséggel tartozik a pártatlan, semleges és szakmai követelményeknek megfelelő feladatellátásáért.

11.98

15. §

IV. Fejezet

Záró rendelkezések

16. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

17. §99 (1) Ezen utasításnak a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 8/2015. (V. 29.) BM utasítás módosításáról szóló 17/2022. (IX. 22.) BM utasítással (a továbbiakban: Módosítóutasítás) megállapított 1. melléklet 7–12. pontját a Módosítóutasítás hatálybalépése100 előtt létrejött, és a Módosítóutasítás hatálybalépésekor még folyamatban lévő támogatási jogviszonyokban is alkalmazni szükséges.

(2) Azon támogatási jogviszonyokban, amelyek a Módosítóutasítás hatálybalépése101 előtt jöttek létre, és a teljesítésigazoló a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott vezető személy volt, a teljesítés igazolására a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy jogosult.

(3) A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület felzárkózási feladatainak támogatása eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzat vonatkozásában azon támogatási jogviszonyokban, amelyek a Módosítóutasítás hatálybalépése102 előtt jöttek létre, a támogatási szerződés módosítására, illetve teljesítésigazolásra a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban kijelölt vezető személy jogosult.

(4)103 A Felzárkózást elősegítő szakmapolitikai programok támogatása eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzat vonatkozásában azon támogatási jogviszonyokban, amelyek a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 8/2015. (V. 29.) BM utasítás, valamint a belföldi hivatalos kiküldetés rendjéről szóló szabályzat és az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 24/2010. (XII. 29.) BM utasítás módosításáról szóló 15/2023. (V. 19.) BM utasítás hatálybalépése104 előtt jöttek létre, a támogatási szerződés vagy a támogatói okirat módosítására, illetve teljesítésigazolásra a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban kijelölt vezető személy jogosult.

(5)105 Azon támogatási jogviszonyokban, amelyek az 1. melléklet 7–8., 10–12., valamint 37. pontja szerint a fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 8/2015. (V. 29.) BM utasítás, valamint a belföldi hivatalos kiküldetés rendjéről szóló szabályzat és az ideiglenes külföldi kiküldetés rendjéről szóló szabályzat kiadásáról szóló 24/2010. (XII. 29.) BM utasítás módosításáról szóló 15/2023. (V. 19.) BM utasítás hatálybalépése106 előtt jöttek létre, teljesítés igazolására a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy jogosult.

1. melléklet a 8/2015. (V. 29.) BM utasításhoz107

Az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó rendelkezési jogkörök

1. ÁHT 270801 A légimentéssel összefüggő kiadások
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.

2. ÁHT 256501 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás
Az előirányzat tekintetében a kötelezettségvállalás, a pénzügyi ellenjegyzés, utalványozás, érvényesítés és teljesítésigazolás az Áht. és az Ávr. szabályai, valamint a védekezésben, helyreállításban részt vevő állami és önkormányzati szervek belső szabályzatai szerint történik.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)108 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
3.109

4. ÁHT 372128 Központi közigazgatási irattárazással kapcsolatos szakmai feladatok ellátása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)110 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

5. ÁHT 251212 Országos Polgárőr Szövetség
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a miniszter vagy a miniszteri kabinetfőnök,
b) teljesítést igazoló: a miniszteri kabinetfőnök,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)111 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

6.112 ÁHT 387973 Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló:
aa) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 1. és 8–9. pontjai esetén: a személyügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
ab) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 2–4., 7., 10. és 12. pontjai esetén: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
ac) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 5–6. pontjai esetén: az önkormányzati államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
ad) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 11. pontja esetén: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke vagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága (Főosztály) vezetője,
ae) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 14. pontja esetén: a miniszter által kijelölt vezető személy;
b) teljesítést igazoló:
ba) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 1. és 8–9. pontjai esetén: a személyügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
bb)113 a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 2–4. és 12. pontjai esetén: a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) főigazgatójának szakmai előkészítése alapján a gazdasági helyettes államtitkár, a FÖF főosztályvezetője vagy a gazdasági helyettes államtitkár által kijelölt vezető személy,
bc) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 5–6. pontja esetén: az önkormányzati államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
bd) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 7. és 10. pontja esetén: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
be) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 11. pontja esetén: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke vagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága (Főosztály) vezetője,
bf) a BM rendelet 1. melléklet 11. sor F oszlop 14. pontja esetén: a miniszter által kijelölt vezető személy;
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)114 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
7.115 ÁHT 386328 Roma nemzetiségi szakmai és beruházási támogatások
A lebonyolító szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)116 teljesítést igazoló: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)117 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
8.118 ÁHT 376095 Tanoda program
A kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni. Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)119 teljesítést igazoló: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)120 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
9.121
10.122 ÁHT 387739 Útravaló és felzárkózást segítő ösztöndíj programok
A lebonyolító szervvel gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)123 teljesítést igazoló: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)124 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
11.125 ÁHT 380106 Biztos Kezdet Gyerekházak
A kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)126 teljesítést igazoló: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)127 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
12.128 ÁHT 388084 Országos Roma Önkormányzat támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)129 teljesítést igazoló: a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)130 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

13. ÁHT 232061 Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása
Az előirányzat tekintetében a költségvetési támogatás folyósítása a BM OKF kezdeményezése alapján időarányosan történik. A költségvetési támogatás szabályszerű felhasználásáért az önkormányzati tűzoltóság felel. A költségvetési támogatás felhasználásáról az önkormányzati tűzoltóság a részére kiadott támogatói okirat szerint köteles elszámolni.
A felhasználásról történő adatszolgáltatásért, beszámolásért a BM OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője együttesen felelős.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.

14. ÁHT 387984 A hivatásos életpályával, valamint a hivatásos állomány lakhatásával kapcsolatos kiadások
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a miniszter vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)131 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

15. ÁHT 342695 Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke vagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága (Főosztály) vezetője,
b) teljesítést igazoló: a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke vagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke által írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)132 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

16. ÁHT 355939 Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások
Az előirányzat tekintetében a beérkezett informatikai tárgyú igényekhez kapcsolódó kötelezettségvállalás a szakmai ellenjegyzést követően lehetséges.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy,
b) szakmai ellenjegyző: az informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.

17. ÁHT 359639 A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások
Az előirányzat tekintetében a beérkezett informatikai tárgyú igényekhez kapcsolódó kötelezettségvállalás a szakmai ellenjegyzést követően lehetséges.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) szakmai ellenjegyző: az informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
18.133

19.134 ÁHT 211178 Fejezeti tartalék
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a miniszter vagy az általa írásban meghatalmazott személy,
b) teljesítést igazoló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)135 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

20. ÁHT 360395 Megszűnt intézmények technikai elszámolása
Az előirányzat a megszűnt intézmény számlaegyenlegének jogutód intézmény számlájára történő technikai átvezetésére szolgál.
21.136

22.137
23.138
24.139 ÁHT 244234 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás
A lebonyolító szervvel a köznevelési államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)140 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
25.141 ÁHT 343328 Hit- és erkölcstanoktatás, hittanoktatás és tankönyvtámogatás
A lebonyolító szervvel a köznevelési államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)142 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
26.143 ÁHT 343617 Kis létszámú hit- és erkölcstanoktatás kiegészítő támogatása
A lebonyolító szervvel a köznevelési államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)144 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
27.145 ÁHT 381106 Ingyenes tankönyvellátás támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)146 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
28.147 ÁHT 386373 Oktatási társadalmi szervezetek támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)148 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
29.149 ÁHT 384584 Nemzetközi és Európai Uniós oktatási és egyéb programok
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)150 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
30.151 ÁHT 400262 Köznevelés speciális feladatainak támogatása
A lebonyolító szervvel a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a köznevelési államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)152 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
31.153 ÁHT 244201 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása
A lebonyolító szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)154 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
32.155 ÁHT 385606 Egyéb szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások sajátos finanszírozása
A lebonyolító szervvel és a kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)156 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
33.157 ÁHT 346473 Szociális humánszolgáltatók, köztestületi szociális intézmények részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások
A lebonyolító szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)158 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
34.159 ÁHT 385595 Egyes szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő ágazati szakmai programok támogatása
A lebonyolító szervvel és a kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)160 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
35.161 ÁHT 059811 Gyermekvédelmi Lakás Alap
A lebonyolító szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)162 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
36.163 ÁHT 265967 Fejlesztő foglalkoztatás támogatása
A kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)164 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
37.165 ÁHT 295313 Egyes szociális és fogyatékossággal élők társadalmi szervezeteinek támogatása
A lebonyolító szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)166 teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)167 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
38.168 ÁHT 386706 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok
A lebonyolító szervvel az egészségügyi államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)169 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
39.170 ÁHT 343684 Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása
A lebonyolító szervvel az egészségügyi államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)171 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
40.172 ÁHT 368628 Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefüggő feladatok
A lebonyolító szervvel az egészségügyi államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)173 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
41.174 ÁHT 295302 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)175 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
42.176 ÁHT 359462 Peres ügyek
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)177 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
43.178 ÁHT 400273 Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az adott gazdasági társaság felett a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2022. (VI. 28.) BM utasítás (a továbbiakban: BM SZMSZ) alapján szakmai felügyeletet gyakorló államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az adott gazdasági társaság felett a BM SZMSZ alapján szakmai felügyeletet gyakorló államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
d)179 az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
44.180 ÁHT 401728 Ágazati informatikai feladatok finanszírozása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) szakmai ellenjegyző: az egészségügyi államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
d) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár,
e) az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
45.181 ÁHT 352051 Egészséges Budapest Program
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a megállapodás alapján kijelölt lebonyolító szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár,
d) az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.
46.182 ÁHT 264923 Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása
A kezelő szervvel a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerint felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár,
d) az a) alpont szerinti kötelezettségvállaló által kezdeményezett fejezeten belüli előirányzat átcsoportosításra irányuló, az Áht. 33. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jognyilatkozat tekintetében a kiadmányozására jogosult: a gazdasági helyettes államtitkár.

2. melléklet a 8/2015. (V. 29.) BM utasításhoz183

Az egyes eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok maradványa felhasználásának rendje és a kapcsolódó rendelkezési jogkörök

1. ÁHT 333240 Technikai azonosító maradvány rendezéséhez
Az előirányzaton a maradvány pénzügy-technikai kezelése történik.
2. ÁHT 229814 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
3. ÁHT 232698 Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatok
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a miniszter, a gazdasági helyettes államtitkár vagy a miniszter által írásban felhatalmazott vezető személy.
4. ÁHT 237778 Energiaracionalizálás
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
5. ÁHT 374917 A Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése és intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése című európai uniós projekt hazai kiegészítő támogatásának biztosítása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
6. ÁHT 380495 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület felzárkózási feladatainak támogatása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
7.184ÁHT 386339 Felzárkózást elősegítő szakmapolitikai programok támogatása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
8.185 ÁHT 393384 Roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos feladatainak támogatása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
9.186 ÁHT 386817 Rendvédelmi szolgálati juttatás tartalék
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
10.187 ÁHT 391495 A Gazdaságélénkítő programok támogatása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
11.188 ÁHT 374373 Köznevelési intézmények felújítása, beruházása
Az előirányzat tekintetében kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.

3. melléklet a 8/2015. (V. 29.) BM utasításhoz189

Az egyes központi kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó rendelkezési jogkörök

1. ÁHT 375773 Roma települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

2.190 ÁHT 384873 Európai uniós és nemzetközi projektek/programok megvalósításához kapcsolódó kiadások
Az előirányzat tekintetében
a)191 kötelezettségvállaló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)192 teljesítést igazoló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
3.193 ÁHT 384884 Belügyi Alapok 2014–2020
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető,
b) teljesítést igazoló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető.

4.194 ÁHT 384928 Belügyi Alapok 2021–2027
Az előirányzat tekintetében
a) 195kötelezettségvállaló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b)196 teljesítést igazoló: az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy.
5.197 ÁHT 343628 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlása és értékesítése
A kezelő szervvel az egészségügyi államtitkár vagy az általa kijelölt vezető személy jogosult megállapodást kötni.
Az előirányzat tekintetében
a) kötelezettségvállaló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
b) teljesítést igazoló: az egészségügyi államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy, vagy a jogszabály alapján kijelölt kezelő szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott vezető személy,
c) az Ávr. 172/A. § (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatáshoz kapcsolódó, az Ávr. 172/A. § (2) és (3) bekezdése szerinti felmerülő befizetési kötelezettség teljesítése tekintetében a kötelezettségvállaló: a gazdasági helyettes államtitkár.
6.198 ÁHT 399728 Társasági részesedés vásárlása

7.199
8.200

3/A. melléklet a 8/2015. (V. 29.) BM utasításhoz201

4. melléklet a 8/2015. (V. 29.) BM utasításhoz202

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/A)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett kötelezettségvállalásra jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
államtitkár/helyettes államtitkár/kabinetfőnök/
miniszter2

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/B)

Aláírásminta

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett teljesítésigazolásra jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
államtitkár/helyettes államtitkár/kabinetfőnök/
miniszter/Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója2

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett pénzügyi ellenjegyzésre jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
gazdasági helyettes államtitkár

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/D)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett utalványozásra jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
gazdasági helyettes államtitkár

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/E)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett utalvány ellenjegyzésre jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
gazdasági helyettes államtitkár

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/F)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett érvényesítésre jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
gazdasági helyettes államtitkár

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/G)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett szakmai ellenjegyzésre jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:
P. H.

……………………………………………………………
helyettes államtitkár2

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/H)

Aláírásminta

Iktatószám:

Fejezeti/központi kezelésű előirányzat/előirányzatok1 neve és ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói1:

ÁHT azonosító

Fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat neve

A fenti fejezeti/központi1 kezelésű előirányzat/előirányzatok1 felett jogi ellenjegyzésre jogosultak:

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

Kiállítás kelte:

P. H.

……………………………………………………………
főosztályvezető

––––––––––––––––––––––––––––
1 A megfelelőt szükséges szerepeltetni.
2 A betöltött munkakört pontosan megnevezni.
1

Az 1. § a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1/A. §-t a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

3

A II. fejezet címe a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § c) pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 1. §-a iktatta be.

7

A 4. § (1) bekezdés 1. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § (1) bekezdés 2. pontja a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § (1) bekezdés 2a. pontját a 18/2017. (VIII. 17.) BM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 1. §-ával megállapított, a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdés 2b. pontját a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 4. § (1) bekezdés 3. pontja a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

13

A 4. § (1) bekezdés 5. pontja a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § b) pontja szerint módosított szöveg. [A 4. § (1) bekezdés 5. pontjának a 28/2020. (XII. 10.) BM utasítás 3. § b) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „pénzügyi, jogi ellenjegyző” szövegrész helyébe a „pénzügyi ellenjegyző” szöveg lép, nem vezethető át.]

14

A 4. § (1) bekezdés 5a. pontját a 40/2015. (XII. 23.) BM utasítás 1. §-a iktatta be.

15

A 4. § (1) bekezdés 5b. pontját a 40/2015. (XII. 23.) BM utasítás 1. §-a iktatta be.

16

A 4. § (1) bekezdés 6. pontja a 18/2017. (VIII. 17.) BM utasítás 2. §-ával megállapított, a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 9. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (1) bekezdés 7. pontja a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 4. § (1) bekezdés 8. pontja a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 4. § (1a) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 13/2018. (VII. 11.) BM utasítás 17. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 4. § (1b) bekezdését a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

21

A 4. § (2) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § c) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 4. § (3) bekezdése a 18/2017. (VIII. 17.) BM utasítás 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 4. § (3a) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító utasítás 4. §-a alapján rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

24

A 4. § (3b) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító utasítás 4. §-a alapján rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

25

Az 5. § (1) bekezdése a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

Az 5. § (1) bekezdés b) pontja a 8/2022. (III. 10.) BM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

27

Az 5. § (2) bekezdése a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 3. §-ával megállapított, a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § d) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az 5. § (2a) bekezdését a 18/2017. (VIII. 17.) BM utasítás 5. §-a iktatta be.

29

Az 5. § (2b) bekezdését a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 2. § (1) bekezdése iktatta be.

30

Az 5. § (2c) bekezdését a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 2. § (1) bekezdése iktatta be.

31

Az 5. § (3) bekezdése a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

Az 5. § (4a) bekezdését a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § a) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

34

Az 5. § (5) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

Az 5. § (5a) bekezdését a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 4. §-a iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

36

Az 5. § (6) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

37

Az 5. § (7) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

Az 5. § (8) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

39

Az 5. § (8a) bekezdését a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 5. §-a iktatta be.

40

Az 5. § (9) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 2. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

41

Az 5. § (10) bekezdését a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

43

Az 5. § (11a) bekezdését a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 6. §-a iktatta be, szövege a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

45

Az 5. § (12a) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (3) bekezdése iktatta be, e módosító utasítás 4. §-a alapján rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Az 5. § (12a) bekezdése a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § f) pontja szerint módosított szöveg.

46

Az 5. § (13) bekezdése a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

48

Az 5. § (15) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

49

Az 5. § (15) bekezdés e) pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

50

A 3/A. alcímet (5/A. §) a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 3. §-a iktatta be.

51

Az 5/A. § (1) bekezdése a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13 § d) pontja szerint módosított szöveg.

52

Az 5/A. § (2) bekezdése a 7/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13 § d) pontja szerint módosított szöveg.

53

Az 5/A. § (4) bekezdését a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § g) pontja szerint módosított szöveg.

54

Az 5/A. § (5) bekezdését a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 5. §-a iktatta be.

55

A 4. alcím (6. §) a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

56

A 7. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § e) pontja, a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 8. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 7. § (2) bekezdés b) pontja a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 8. § (1) bekezdése a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 8. § c) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 8. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja a 4/2018. (III. 14.) BM utasítás 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 8. § (5) bekezdése a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 7. § e) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 9. § (1) bekezdése a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 9. § (3a) bekezdését a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 4. §-a iktatta be, szövege a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 9. § (3b) bekezdését a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 4. §-a iktatta be, szövege a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

64

A 9. § (3c) bekezdését a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 4. §-a iktatta be.

65

A 9. § (3d) bekezdését a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 4. §-a iktatta be. A 9. § (3d) bekezdését a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 14. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

66

[A 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § c) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „PEF” szövegrész helyébe a „KF” szöveg lép, nem vezethető át. A 9. § (4) bekezdésben a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § h) pontja által elrendelt módosítás, amely szerint a „KF-fel” szövegrész helyébe a „FÖF-fel” szöveg lép nem vezethető át. ]

68

A 9. § (6) bekezdése a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § c) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 9. § (7) bekezdése a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § d) pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 9. § (10) bekezdése a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § c) pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 10. § (3) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító utasítás 4. §-a alapján rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

75

A 11. § (1) bekezdése a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 11. § (4) bekezdését a 27/2015. (IX. 18.) BM utasítás 2. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 4/2017. (II. 28.) BM utasítás 3. § c) pontja, a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 7. § i) pontja és 8. § f) pontja, a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 8. § 6. pontja, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg. [A 11. § (4) bekezdésében a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 8. § 6. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a teljesítést igazoló személy” szövegrész helyébe az „a teljesítést igazoló, jogi ellenjegyzést végző személy” szöveg lép, nem vezethető át.]

79

A 11. § (5) bekezdése a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

80

A 11/A. §-t a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 2. §-a iktatta be, szövege a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

82

A 8. alcím címe a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

83

A 12. § a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

84

A 13. § (1) bekezdése a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 13. § (2) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § f) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 14. § (1) bekezdés g) pontja a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 14. § (2) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § g) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 14. § (2a) bekezdését a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § h) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 14. § (2b) bekezdését a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § h) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 14. § (3) bekezdése a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

92

A 14. § (3a) bekezdését a 19/2019. (X. 14.) BM utasítás 5. §-a iktatta be.

93

A 14. § (3b) bekezdését a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

94

A 14. § (4) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 14. § (5) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § i) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 14. § (6) bekezdését a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 14. § (7) bekezdése a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 9. § j) pontja szerint, a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § j) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 11. alcímet (15. §-t) a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 10. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette. A 17. §-t a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 9. §-a iktatta be.

100

A hatálybalépés időpontja 2022. szeptember 23.

101

A hatálybalépés időpontja 2022. szeptember 23.

102

A hatálybalépés időpontja 2022. szeptember 23.

103

A 17. § (4) bekezdését a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 3. §-a iktatta be.

104

A hatálybalépés időpontja 2023. május 20.

105

A 17. § (5) bekezdését a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 3. §-a iktatta be.

106

A hatálybalépés időpontja 2023. május 20.

107

Az 1. melléklet a 28/2020. (XII. 10.) BM utasítás 1. § a) pontjával megállapított szöveg.

108

Az 1. melléklet 2. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

109

Az 1. melléklet 3. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 14. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

110

Az 1. melléklet 4. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

111

Az 1. melléklet 5. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

112

Az 1. melléklet 6. pontja a 8/2022. (III. 10.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

113

Az 1. melléklet 6. pont b) alpont bb) pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § d) pontja szerint módosított szöveg.

114

Az 1. melléklet 6. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

115

Az 1. melléklet 7. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

116

Az 1. melléklet 7. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

Az 1. melléklet 7. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

118

Az 1. melléklet 8. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

119

Az 1. melléklet 8. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

120

Az 1. melléklet 8. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

121

Az 1. melléklet 9. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

122

Az 1. melléklet 10. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

123

Az 1. melléklet 10. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

124

Az 1. melléklet 10. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

125

Az 1. melléklet 11. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

126

Az 1. melléklet 11. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

127

Az 1. melléklet 11. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

128

Az 1. melléklet 12. pontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

129

Az 1. melléklet 12. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

130

Az 1. melléklet 12. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

131

Az 1. melléklet 14. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

132

Az 1. melléklet 15. pont d) alponjtát a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

133

Az 1. melléklet 18. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

134

Az 1. melléklet 19. pontja a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

135

Az 1. melléklet 19. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

136

Az 1. melléklet 21. pontját újonnan a 8/2022. (III. 10.) BM utasítás 2. §-a iktatta be, a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

137

Az 1. melléklet 22. alcímét a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 10. § d) pontja.

138

Az 1. melléklet 23. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

139

Az 1. melléklet 24. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

140

Az 1. melléklet 24. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

141

Az 1. melléklet 25. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

142

Az 1. melléklet 25. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

143

Az 1. melléklet 26. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

144

Az 1. melléklet 26. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

145

Az 1. melléklet 27. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

146

Az 1. melléklet 27. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

147

Az 1. melléklet 28. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

148

Az 1. melléklet 28. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

149

Az 1. melléklet 29. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

150

Az 1. melléklet 29. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

151

Az 1. melléklet 30. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

152

Az 1. melléklet 30. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

153

Az 1. melléklet 31. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

154

Az 1. melléklet 31. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

155

Az 1. melléklet 32. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

156

Az 1. melléklet 32. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

157

Az 1. melléklet 33. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

158

Az 1. melléklet 33. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

159

Az 1. melléklet 34. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

160

Az 1. melléklet 34. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

161

Az 1. melléklet 35. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

162

Az 1. melléklet 35. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

163

Az 1. melléklet 36. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

164

Az 1. melléklet 36. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

165

Az 1. melléklet 37. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

166

Az 1. melléklet 37. pont b) alpontja a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

167

Az 1. melléklet 37. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

168

Az 1. melléklet 38. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

169

Az 1. melléklet 38. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

170

Az 1. melléklet 39. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

171

Az 1. melléklet 39. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

172

Az 1. melléklet 40. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

173

Az 1. melléklet 40. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

174

Az 1. melléklet 41. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

175

Az 1. melléklet 41. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

176

Az 1. melléklet 42. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

177

Az 1. melléklet 42. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

178

Az 1. melléklet 43. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 10. §-a iktatta be.

179

Az 1. melléklet 43. pont d) alpontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

180

Az 1. melléklet 44. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

181

Az 1. melléklet 45. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

182

Az 1. melléklet 46. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (1) bekezdése iktatta be.

183

A 2. melléklet a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

184

A 2. melléklet 7. pontját a 8/2022. (III. 10.) BM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

185

A 2. melléklet 8. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

186

A 2. melléklet 9. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

187

A 2. melléklet 10. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

188

A 2. melléklet 11. pontját a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

189

A 3. melléklet a 28/2020. (XII. 10.) BM utasítás 1. § c) pontjával megállapított szöveg.

190

A 3. melléklet 2. pont nyitó szövegrésze a 6/2021. (V. 6.) BM utasítás 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

191

A 3. melléklet 2. pont a) alpontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § k) pontja szerint módosított szöveg.

192

A 3. melléklet 2. pont b) alpontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § k) pontja szerint módosított szöveg.

193

A 3. melléklet 3. pont a 28/2020. (XII. 10.) BM utasítás 1. § c) pontjával megállapított szöveg.

194

A 3. melléklet 4. pontja a 25/2021. (XII. 27.) BM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

195

A 3. melléklet 3. pont a) alpontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § k) pontja szerint módosított szöveg.

196

A 3. melléklet 3. pont b) alpontja a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 13. § k) pontja szerint módosított szöveg.

197

A 3. melléklet 5. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 11. §-a iktatta be.

198

A 3. melléklet 6. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 11. §-a iktatta be.

199

A 3. melléklet 7. pontját a 17/2022. (IX. 22.) BM utasítás 11. §-a iktatta be, a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

200

A 3. melléklet 8. pontját a 26/2022. (XII. 23.) BM utasítás 1. §-a iktatta be, a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 6. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

201

A 3/A. mellékletet a 28/2020. (XII. 10.) BM utasítás 2. §-a iktatta be, a 15/2023. (V. 19.) BM utasítás 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

202

A 4. melléklet a 10/2019. (V. 10.) BM utasítás 6. § (3) bekezdésével megállapított, a 8/2020. (VI. 26.) BM utasítás 7. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére