• Tartalom

68/2015. (III. 30.) Korm. rendelet

68/2015. (III. 30.) Korm. rendelet

a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról1

2016.09.01.

A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében,

az 1–4. § tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 21. § c) és d) pontjában,

az 5. §, 7. § és 8. § (1) bekezdése tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 6. § tekintetében az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. § (3) bekezdés b) pontjában,

a 8. § (2)–(6) bekezdés tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés g) pontjában,

a 9. § tekintetében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (2) bekezdés a) pontjában,

a 10. § tekintetében a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében,

a 11. § tekintetében a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény 15. § (1) bekezdésében,

a 12. § tekintetében az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (1) bekezdés a) pontjában,

a 13. § tekintetében a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 100. § (2) bekezdésében,

a 14. és 15. § tekintetében a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 71. § 1. pontjában,

a 16. § (1) bekezdése tekintetében a hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 61. §-ában,

a 16. § (2) bekezdése tekintetében a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény 24. § (1) bekezdésében,

a 17. § tekintetében a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontjában,

a 18. § (1) és (2) bekezdése tekintetében a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. § (1) bekezdésében,

a 18. § (3) bekezdése tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 72. § g) pontjában,

a 18. § (4) és (5) bekezdése tekintetében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 104. § (1) bekezdés d) pontjában,

a 49–55. § tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakmai tevékenységének irányítása

1. § A fővárosi és megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti, erdészeti, vadászati, halgazdálkodási, állatvédelmi, borászati, növénytermesztési, talajvédelmi, tenyésztési, agrárkár-megállapító és mezőgazdasági igazgatási feladatköreinek gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. § g)–i) pontjában meghatározott, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatásköröket szakmai irányító miniszterként a földművelésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) gyakorolja. A miniszter szakmai irányító jogkörei gyakorlásában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) – a jogállását szabályozó jogszabályban meghatározottak szerint – közreműködik.

2. § (1) A Pest Megyei Kormányhivatal illetékessége élelmiszerlánc-felügyeleti szervként, vadászati hatóságként, halgazdálkodási hatóságként, állatvédelmi hatóságként, talajvédelmi hatóságként, borászati hatóságként, növénytermesztési hatóságként, tenyésztési és agrárkár-megállapító hatóságként és mezőgazdasági igazgatási szervként eljárva a főváros és Pest megye területére terjed ki.

(2) Az erdészeti hatóságként eljáró megyei kormányhivatalok illetékességi területét az 1. melléklet tartalmazza.

3. § A megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti szervként eljáró járási hivatalai (a továbbiakban: járási hivatal) illetékességi területét a 2. melléklet tartalmazza.

2. A megyei kormányhivatalok mezőgazdasági ügyekben való eljárására vonatkozó előírások

4. § (1)2 Az élelmiszerlánc-felügyeleti, talajvédelmi, erdészeti, vadászati, halgazdálkodási, állatvédelmi, borászati, növénytermesztési, tenyésztési, agrárkár-megállapítói és mezőgazdasági igazgatási hatáskörben eljáró megyei kormányhivatalok által hozott elsőfokú döntés esetén másodfokon a NÉBIH jár el.

(2) Az élelmiszerlánc-felügyeleti szervként eljáró járási hivatal által elsőfokon hozott döntés esetében másodfokon a megyei kormányhivatal jár el.

(3) Ha kormányrendelet másképp nem rendelkezik, az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hatáskörébe tartozó szakhatósági ügyekben elsőfokú eljárásban a megyei kormányhivatal, másodfokú eljárásban a NÉBIH jár el.

3. Kijelölő rendelkezések

5. § (1) Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 8/A. § (3) bekezdésében, 27. § (4) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés f) pontjában, 32. § (2) bekezdés b) és c) pontjában, 34. § (1) bekezdés b), d), e) pontjában általános engedély esetében, valamint f) és i) pontjában állatgyógyászati készítmények kiskereskedelme vonatkozásában, 34. § (4) bekezdés h) pontjában, 35. § (3) bekezdés b) és f) pontjában, 36. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, 38. § (1) bekezdés a), d), f), j)–l), p) és s) pontjában, 53. § (3) bekezdésében és 72. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Az Éltv. 17. § (1) bekezdés b) pontjában, 17. § (7) és (8) bekezdésében, 32. § (4) bekezdésében, 33. § d) pontjában, 37. § (1) bekezdés b) pontjában növények, növényi termékek tudományos kutatási céllal, illetve fajtaszelekciós munkára történő behozatala, valamint feltartóztatott szállítmányok behozatala kivételével, 37. § (2) bekezdésében, 37. § (3) bekezdés a), b), d), f) és h) pontjában, 38. § (1) bekezdés h), n), u) és v) pontjában, 48. § (1) bekezdés a), c), e) és g) és k) pontjában, 48. § (3) bekezdésében, 49. § (1) bekezdésében, 50. § (1) és (2) bekezdésében, 54. § (1) bekezdésében, 60. § (1) bekezdés k) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) Az Éltv. 23/A. § (1) és (2) bekezdésében, 26. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, 32. § (1) bekezdés a), b) és j) pontjában, 42. § (1) bekezdés a)–c) pontjában, valamint az Éltv. Mellékletének 39. pontjában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként, valamint növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(4) Az Éltv. 18. § (1) bekezdés e), f), h) és i) pontjában, 34. § (1) bekezdés a) és c), valamint e) pontjában eseti engedély esetén, 34. § (2) bekezdés b)–g), i), k) és l) pontjában, 34. § (4) bekezdés c) és d) pontjában, 38. § (3) bekezdésében, 53. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró járási hivatalt jelöli ki.

(6) Az Éltv. 8. § (2) bekezdésében, 16. § (2) bekezdésében, 24. § (1) bekezdés a) pontjában, 24. § (2) bekezdésében, 25. § (1), (4) és (5) bekezdésében, 26. § (2) bekezdésében, 27. § (1) bekezdés d) pontjában, 30. § (2) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés e), g)–i), k), l) és s) pontjában, 33. § b) pontjában, 38. § (1) bekezdés b), c) és e) pontjában, 38. § (4) és (5) bekezdésében, 38/A. § (9) bekezdésében, 38/C. § (1) bekezdésében, 42. § (1) bekezdés d) pontjában, 43. §-ában, 44. § (1)–(6) bekezdésében, 45. §-ában, 53. § (4) bekezdésében, 56. §-ában, 57. § a)–c) és e)–t) pontjában, 58. §-ában, 59. § (6) bekezdésében, 62. § (3) bekezdésében, 63. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként, valamint növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt, továbbá az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró járási hivatalt jelöli ki.

(7) Az Éltv. 32. § (3) bekezdése alapján az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró járási hivatal nyilvántartja a bejelentett és kivizsgált élelmiszer-mérgezéseket és -fertőzéseket, azok adatait a NÉBIH részére – értékelés és közzététel céljából – megküldi.

(8) Az Éltv. 34. § (3) bekezdés a) pontja alapján az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró járási hivatal elrendeli a járványveszély esetén szükséges járványügyi intézkedéseket. A közcélú igénybevételt az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal rendeli el.

(9) Az Éltv. 71. § (3) bekezdése alapján a földművelésügyi miniszter a NÉBIH közreműködésével a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető közleményt ad ki.

(10) Az Éltv. 55. §-ában meghatározott kártalanításról ötmillió forint összeghatárig az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró járási hivatal, ötmillió forintot meghaladóan az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal dönt.

(11) Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal ellátja a 2005/94/EK tanácsi irányelvnek a baromfitartó egységek és más, fogságban tartott madarakat tartó egységek madárinfluenza szempontjából történő jóváhagyása, valamint az említett egységekben hozott további biológiai biztonsági megelőző intézkedések tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2009. július 13-i 616/2009/EK bizottsági rendelet végrehajtása során a tagállami feladatokat.

(12) A növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal hivatalos vizsgálóhelyként a NÉBIH felkérésére közreműködik az Éltv. Mellékletének 24. pontja szerinti engedélyköteles termékek vizsgálatainak elvégzésében.

(13) Az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal ellátja az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről és a 2092/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. június 28-i 834/2007/EK tanácsi rendeletben, illetve az annak végrehajtására kiadott bizottsági rendeletekben az ellenőrző hatóság számára megállapított feladatokat.

6. § Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 40. § (6) bekezdésének alkalmazásában a Kormány kereskedelmi hatóságként az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró járási hivatalt jelöli ki.

7. § (1) A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény 4. § (6) bekezdés i) pontjában, 4. § (7) bekezdésében és 47. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény 15. § (2) bekezdés a) pontjában és 43. § (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt és az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró járási hivatalt jelöli ki.

8. § (1)3 Az állati eredetű melléktermékekből készített komposztok mezőgazdasági területen történő felhasználásának hatósági engedélyezési eljárása tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Az Éltv. 17. § (1) bekezdés c) pontjában és a (4) bekezdésben foglalt védekezési kötelezettség megszegése esetén a növényvédelmi bírság kiszabására a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal jogosult.

(3) Az állami védekezés elrendelésére a NÉBIH előzetes tájékoztatásával a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal jogosult.

(4) A növények, növényi termékek határforgalmának növény-egészségügyi, növényvédelmi, forgalmazási-minőségszabványoknak való megfelelési, és a bizonyos kockázatot jelentő növényi termékek élelmiszerbiztonsági ellenőrzését a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal látja el. A szomszédos ország területén működő magyar növény-egészségügyi határkirendeltség a működtetés, illetve a közszolgálati jogviszony szempontjából a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal helye szerinti, annak szervezeti egységét képező belföldi munkahelynek minősül.

(5) A közérdekű védekezés elrendelésére külterületen a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal jogosult. Ha belterületi ingatlan esetében a települési (fővárosban a kerületi, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi) önkormányzat nem tesz eleget a védekezési kötelezettségének, a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal rendeli el a közérdekű védekezést.

(6) A települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzőjének, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyzőnek a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatáskörének megállapításával kapcsolatos földművelésügyi ágazati jogszabályok módosításáról szóló 19/1992. (I. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés g) pontja alapján elsőfokon hozott döntése esetében másodfokon a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatal jár el.

(7) A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény 2. § (3) bekezdés c) pontjában és 19. § (9) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a növény- és talajvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

10. § (1) A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: bortörvény) 11. § (4) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében, 44. §-ában, 47/A. §-ában, 48. § (2)–(6) és (9) bekezdésében, 51. § (1) és (2) bekezdésében, valamint 51/A. § (1) és (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány borászati hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 6. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány borászati hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(4) A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 40. § (2) bekezdés g) pontja tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

11. § A Kormány pálinkaellenőrző hatóságként a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló 2008. évi LXXIII. törvény 8. §-ában és 12. § l) pontjában foglaltak tekintetében a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

12. § (1) Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) tekintetében a Kormány – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – erdészeti hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A megyei kormányhivatal erdészeti hatóságként eljárva rendelkezik

a) az Evt. 107. §-ában foglalt esetekben az erdőgazdálkodási bírság összegéről és megfizetéséről,

b) az Evt. 108. §-ában foglalt esetekben az erdővédelmi bírság összegéről és megfizetéséről,

c) a jogszabályban foglalt tartalommal vezeti

ca) az Országos Erdőállomány Adattárat,

cb) az erdőgazdálkodói nyilvántartást,

cc) az erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzet-nyilvántartást,

cd) az erdei közjóléti létesítmény nyilvántartást,

ce) az erdei lovaglásra bejelentett és járműközlekedésre kijelölt utak nyilvántartását,

cf) az általa határozattal kiszabott erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírságokról szóló nyilvántartást,

cg) a nemzeti hatáskörben támogatott erdőfelújításhoz, erdőtelepítéshez pénzügyi tételt keletkeztető műveletekről szóló nyilvántartást,

ch) a földalatti gomba gyűjtésére vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személyekről, valamint a részükre kiadott tanúsítványról és gyűjtési naplóról szóló nyilvántartást,

ci) az Országos Erdőkár Nyilvántartást.

(2a)4 A Kormány a fás szárú energetikai ültetvények telepítésével, megszüntetésével és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátására az erdészeti jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3)5 A megyei kormányhivatal erdészeti igazgatási feladatai körében

a) a jogszabályban előírt egyeztetési és tájékoztatási feladatok ellátása mellett összeállítja a körzeti erdőterv rendeletekre vonatkozó javaslatokat;

b) a jogszabályban előírt egyeztetési és tájékoztatási feladatok ellátása mellett elkészíti a körzeti erdőterveket;

c) ellátja az erdészeti hatóság feladatkörébe tartozó nyilvántartásokhoz kapcsolódó külön jogszabályban meghatározott adatszolgáltatási feladatokat;

d) gondoskodik az erdészeti szakszemélyzet és jogosult erdészeti szakszemélyzet esküjének letételéről, valamint szolgálati igazolvánnyal és jelvénnyel való ellátásáról;

e) ellátja az Evt. 43. § (1) bekezdése szerint nyilvánosság biztosítása szempontjából jelentősnek minősülő erdőgazdálkodási tevékenységek közzétételével és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat;

f) közreműködik a NÉBIH részére előírt, honlap útján teljesített tájékoztatási feladatok ellátásában;

g) az erdőt érintően közreműködik a területfejlesztési, területrendezési tervek készítésében;

h) a jogszabályban foglalt tartalommal üzemelteti, felügyeli, vezeti

ha) az Országos Erdőállomány Adattárat,

hb) az erdőgazdálkodói nyilvántartást,

hc) az erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzet-nyilvántartást,

hd) az erdei közjóléti létesítmény nyilvántartást,

he) az erdei lovaglásra és járműközlekedésre kijelölt utak nyilvántartását,

hf) az erdőfelújítási biztosítékok előírásáról, teljesítéséről és felszabadításáról szóló nyilvántartást,

hg) az erdészeti hatóság által határozattal kiszabott erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírságokról szóló nyilvántartást,

hh) a nemzeti hatáskörben támogatott erdőfelújításhoz, erdőtelepítéshez pénzügyi tételt keletkeztető műveletekről szóló nyilvántartást,

hi) a földalatti gomba gyűjtésére vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő személyekről,

valamint a részükre kiadott tanúsítványról és gyűjtési naplóról szóló nyilvántartást,

hj) az Országos Erdőkár Nyilvántartást;

i)6 a körzeti erdőtervezés keretében elvégzi az erdőgazdálkodás Natura 2000 területére gyakorolt hatásainak vizsgálatát;

j)7 ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal.

(4) Az Evt. 58. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(5) Az Evt. 60. § (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(6) Az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény 6. § (1) bekezdésében és 33. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként az erdőterület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(7) A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 22. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként az erdőterület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatalt jelöli ki.

13. §8 (1) A Kormány elsőfokú vadászati hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Vadászati hatósági ügyben – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – az eljárással érintett vadászterület fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal jár el.

(3) Amennyiben a vadászterület két vagy több megyei kormányhivatal illetékességi területén található, az a megyei kormányhivatal jár el, amelynek illetékességi területén a vadászterület nagyobbik hányada található.

(4) Két vagy több megyei kormányhivatal illetékességi területét érintő vadászterületre vonatkozó ajánlást az a megyei kormányhivatal készíti el, amelynek illetékességi területén az ajánlással érintett vadászterület nagyobbik hányada található.

(5) A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 35. § (2) bekezdésében és 91. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

14. § (1) A Kormány elsőfokú halgazdálkodási hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Halgazdálkodási hatósági ügyben – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – az eljárással érintett vízterület medrének fekvése szerint illetékes megyei kormányhivatal jár el.

(3) A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (a továbbiakban: Hhvtv.) 67. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási eljárásban – a (2) bekezdéstől eltérően – a jogsértő személy lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatal jár el.

(4) Ha a halgazdálkodási vízterület két vagy több megyei kormányhivatal illetékességi területén helyezkedik el, akkor

a) állóvíz esetén, a c) és d) pont kivételével az a megyei kormányhivatal illetékes, ahol a halgazdálkodási vízterület nagyobbik hányada található;

b) folyóvíz esetén, a c) és d) pont kivételével a megyei kormányhivatal illetékessége a megyehatáron belüli folyószakaszokra, part- illetve mederrészekre terjed ki;

c) hullámtéren elhelyezkedő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek nyilvántartásában az a kormányhivatal az illetékes, amely illetékességi területét a főmeder érinti;

d) két vagy több megyei kormányhivatal illetékességi területén elhelyezkedő nyilvántartott halgazdálkodási vízterület nyilvántartása esetén az érintett kormányhivatalok közös megállapodással a Hhvtv. 34. § (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően az a)–c) pontokban foglaltaktól eltérhetnek.

(5) A (4) bekezdés b) pontjától eltérően – a (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti eset kivételével –, ha a folyóvíz medrét hosszanti, illetve keresztirányban több megyei kormányhivatal illetékességi területe is érinti, az a megyei kormányhivatal az illetékes, amely megyénél a Hhvtv. hatálybalépését megelőzően a vízterület a halászati vízterületek nyilvántartásában szerepelt.

(6) A Hhvtv. 67. § (2) bekezdése szerinti közigazgatási eljárásban a vízilétesítmény elhelyezkedése szerint illetékes megyei kormányhivatal jár el.

15. §9 Az állami halászjegy, a halász fogási napló és a fogási tanúsítvány nyomtatványtömbök kiadásával kapcsolatos feladatokat a megyei kormányhivatal látja el.

16. § (1) A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény 34. § (4) bekezdése, 51. § (2) és (3) bekezdése, 52. § (1) és (2) bekezdése, valamint 59. §-a tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A Kormány agrárkár-megállapító szervként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 21. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

17. § (1) A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény (a továbbiakban: vetőmagtörvény) 18. § (4) bekezdésében, 20. § (1) bekezdésében, 23. § (1) bekezdés h) pontjában említett szaporítóanyagok vonatkozásában – a prebázis és bázis kategóriájú szőlő- és gyümölcs, valamint a szuperelit és elit fokozatú erdészeti és fás szárú energetikai szaporítóanyagok, továbbá a szuper elit szaporítási fokú vetőmag kivételével –, 23. § (3) bekezdésében, 26. § (2) bekezdés c) pontjában, 27. §-ában, valamint 28. § (1) és (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A Kormány a vetőmagtörvényben szabályozott, a szőlő-, gyümölcs-, dísznövény-, zöldségpalánta-, erdészeti és fás szárú energetikai szaporítóanyagok előállítása és forgalomba hozatala, szolgáltatási tevékenységek tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a növénytermesztési hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) A megyei kormányhivatal növénytermesztési hatósági hatáskörébe tartozó, vetőmagokat érintő feladatokat

a) a Baranya Megyei Kormányhivatal Baranya, Somogy és Tolna megyére,

b) a Békés Megyei Kormányhivatal Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére,

c) a Fejér Megyei Kormányhivatal a fővárosra, Fejér és Veszprém megyére, valamint Pest megye Dunától nyugatra eső részére,

d) a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére,

e) a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére,

f) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére, valamint Pest megye Dunától keletre eső részére,

g) a Vas Megyei Kormányhivatal Vas és Zala megyére

kiterjedő illetékességgel látja el.

(4) A megyei kormányhivatal növénytermesztési hatósági hatáskörébe tartozó, kertészeti szaporítóanyagokat érintő feladatokat

a) a Baranya Megyei Kormányhivatal Baranya, Somogy és Tolna megyére,

b) a Békés Megyei Kormányhivatal Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére,

c) a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére,

d) a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Pest megyére, valamint a fővárosra,

e) a Vas Megyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére

kiterjedő illetékességgel látja el.

(5) A megyei kormányhivatal növénytermesztési hatósági hatáskörébe tartozó, erdészeti szaporítóanyagokat érintő feladatokat

a) a Baranya Megyei Kormányhivatal Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád, Somogy és Tolna megyére,

b) a Fejér Megyei Kormányhivatal Fejér, Heves, Nógrád, Pest és Veszprém megyére,

c) a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére,

d) a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megyére

kiterjedő illetékességgel látja el.

(6) A vetőmagvak és vegetatív szaporítóanyagok, valamint azok termesztésbe bocsátása esetén az érintett növényi kultúra géntechnológiai eredetének vizsgálatában, hatósági ellenőrzésében, az ezzel kapcsolatban hozott hatósági döntés végrehajtásában a NÉBIH irányítása mellett a megyei kormányhivatal közreműködik.

18. § (1) A Kormány a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény szerinti talajvédelmi hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A Kormány a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 60. § (1) bekezdése és 64/A. §-a szerinti növénytermesztési hatóságként és 64. § (1) bekezdése szerinti mezőgazdasági igazgatási szervként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) A Kormány a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 35. § (1) bekezdése, (4) bekezdése és (5) bekezdés második mondata szerinti mezőgazdasági igazgatási szervként a föld fekvésének helye szerint illetékes földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(4) A Földforgalmi tv. 5. § 1. pontjában, 19. § (4) bekezdésében és 47. § (4) bekezdésében, továbbá a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) 4. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány földművelésügyi igazgatási szervként a családi gazdaság központja szerint illetékes földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(5) A Fétv. 6. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az állattartó telep fekvése szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(6) A Fétv. 7. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a föld fekvése szerint illetékes növénytermesztési hatósági jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Az Fkbt. 9/C. § (3) bekezdése szerinti kifogás a megyei kormányhivatal útján, a NÉBIH-nek címezve nyújtható be.

(3) A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi II. törvény 25/A. §-a tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

20. §10 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 70. pontjában és 81/C. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi feladatkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

21. § A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 17. § (1) bekezdésében, 21. § (1) és (2) bekezdésében, 22. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

22. § (1) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 45. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként és talajvédelmi hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 48. § c) pontjában és 74. § (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a megyei kormányhivatalt és a járási hivatalt jelöli ki.

(3) A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 319. § (3) bekezdése tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(4) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 64/A. § (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a megyei kormányhivatalt és a járási hivatalt, talajvédelmi hatóságként a megyei kormányhivatalt jelöli ki.

23. § A földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatal ellátja az 1993. január 1-jétől 2004. május 1-jéig terjedő időszakban kihirdetett jogszabályok – így különösen a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap kezelésének és felhasználásának egyes szabályairól szóló 6/1993. (I. 30.) FM rendelet, a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap kezelésének és felhasználásának egyes szabályairól szóló 6/1993. (I. 30.) FM rendelet módosításáról szóló 19/1994. (IV. 22.) FM rendelet, a Mezőgazdasági és Erdészeti Alap felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/1995. (IV. 28.) FM rendelet, a földművelésügyi alapoktól átvett feladatok 1996. évi költségvetési támogatásáról szóló 44/1995. (XII. 29.) FM rendelet, egyes agrárgazdasági célok 1996. évi költségvetési támogatásáról szóló 177/1995. (XII. 29.) Korm. rendelet, az agrárgazdasági célok 1997. évi költségvetési támogatási rendjéről szóló 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet, az agrárgazdasági célok 1997. évi költségvetési támogatásáról szóló 3/1997. (I. 18.) FM rendelet, az agrárgazdasági célok 1998. évi költségvetési támogatásáról szóló 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet, az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 273/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet, az agrárgazdasági célok 1999. évi költségvetési támogatásáról szóló 8/1999. (I. 20.) FVM rendelet, az agrárgazdasági célok 2000. évi költségvetési támogatásáról szóló 6/2000. (II. 26.) FVM rendelet, a mezőgazdasági termelők kibontakozási hitelkonstrukciójáról és a gazdahitel programról szóló 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet, az agrárgazdasági célok 2001. évi költségvetési támogatásáról szóló 15/2001. (III. 3.) FVM rendelet, az agrárgazdasági célok 2002. évi költségvetési támogatásáról szóló 102/2001. (XII. 16.) FVM rendelet, az agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 215/2001. (XI. 17.) Korm. rendelet, az agrárgazdasági és vidékfejlesztési célok 2003. évi költségvetési támogatásáról szóló 3/2003. (I. 24.) FVM rendelet, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 290/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet, a 2004. évi nemzeti hatáskörben nyújtott agrár- és vidékfejlesztési támogatások igénybevételének feltételeiről szóló 25/2004. (III. 3.) FVM rendelet, az Európai Unió közös forrásaiból származó agrártámogatások, az azokhoz kapcsolódó, nemzeti költségvetésből nyújtott kiegészítő támogatások, valamint a nemzeti hatáskörben nyújtott agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 6/2004. (I. 22.) Korm. rendelet – tekintetében a nemzeti költségvetési előirányzat terhére odaítélt, a mezőgazdasági termelés korszerűsítését szolgáló beruházási támogatások felhasználásával kapcsolatos feladatokat, a Magyar Államkincstár közreműködésével.

24. § (1) A Kormány hatáskörrel rendelkező hatóságként a kölcsönös megfeleltetési szabályok betartásának ellenőrzésére elsőfokú eljárásban a megyei kormányhivatalt, valamint a járási hivatalt jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban a koordinációs tevékenységet a megyei kormányhivatal látja el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elsőfokú eljárásban döntéshozatalra a megyei kormányhivatal jogosult.

(4) A Kormány hatáskörrel rendelkező hatóságként az agrár-környezetgazdálkodási minimumkövetelmények ellenőrzésére a kérelmező székhelye, természetes személy kérelmező esetén lakóhelye szerint illetékes megyei kormányhivatalt jelöli ki.

25. § (1) A Kormány a nemzeti hatáskörben nyújtott, jogszabályban meghatározott támogatások tekintetében – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, és nem a NÉBIH, illetve a megyei kormányhivatal a támogatási döntést hozó szerv –, ellenőrzésre jogosult hatóságként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(2) A Kormány a birtok összevonási célú termőföldvásárlás, illetve a vadgazdálkodási tevékenységek nemzeti hatáskörben nyújtott támogatása tekintetében mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörében eljáró megyei kormányhivatalt jelöli ki.

(3) A Kormány

a) a nemzeti hatáskörbe tartozó, illetve

b) pályázat útján igénybe vehető,

jogszabályban meghatározott mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatási jogcímek esetén mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként a földművelésügyi igazgatási jogkörben eljáró megyei kormányhivatalt – a külön kormányrendeletben foglalt kivételekkel – jelöli ki.

4. Egyes szakkérdések vizsgálata

26. §11

27. § A fás szárú energetikai ültetvények védett természeti területen és Natura 2000 területen történő engedélyezése során szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint és a további feltételek mellett megfelel-e.

28. § A kötelező növényvédelmi technológia – zárlati károsító elterjedésének megelőzése érdekében, országos jelentőségű védett természeti területen történő – alkalmazásának elrendelésére irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint és a további feltételek mellett megfelel-e.

29. § A szennyvíz és szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése és az engedély meghosszabbítása iránti elsőfokú eljárásban, továbbá a nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék mezőgazdasági felhasználásának engedélyezési és az engedély meghosszabbítása iránti eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a környezet és a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint és a további feltételek mellett megfelel-e.

29/A. §12 A szennyvíz és szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése és az engedély meghosszabbítása iránti elsőfokú eljárásban, továbbá a nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék mezőgazdasági felhasználásának engedélyezési és az engedély meghosszabbítása iránti eljárásban a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal szakkérdésként vizsgálja a vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, valamint a vizek felhasználhatóságát befolyásoló körülményeket, tényezőket.

29/B. §13 A hígtrágya nitrátérzékeny területen történő mezőgazdasági felhasználásával kapcsolatos ellenőrzési eljárásban a felszín alatti vizek minőségének védelme kérdésében a területi vízvédelmi hatóság jár el.

30. § A mezőgazdasági célú tereprendezés engedélyezésére irányuló eljárásban, ha a tereprendezés

a) nyomvonaljellegű kőolaj- és földgázbányászati létesítmény, szállítóvezeték, elosztóvezeték, célvezeték, valamint egyéb gáz és gáztermék vezeték biztonsági övezetében valósul meg, és az építtető az üzemeltetőnek a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet 19/B. § (2) bekezdése szerinti egyetértésének megtagadását vagy az üzemeltető által az egyetértés megadásához szabott feltételeket sérelmesnek tartja, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy az üzemeltető nyilatkozatában foglalt feltételek vagy a hozzájárulás megtagadása a gázipari tevékenységgel kapcsolatos létesítmény rendeltetésszerű használatával és védelmével kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelnek-e;

b) ásványi nyersanyag kitermeléssel jár, szakkérdésként kell vizsgálni a kitermelni tervezett ásványi nyersanyag mennyiségét, fajtáját, felhasználását, a hasznosítás módjának meghatározását, az ásványvagyon-védelmi szempontok érvényesítését, valamint a bányajáradék-fizetési kötelezettséget.

31. § A kizárólag állati eredetű melléktermékek égetését vagy együttégetését végző üzem engedélyezésére irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni az állati melléktermék égetésére vonatkozó levegőtisztaság-védelmi, hulladékgazdálkodási előírásoknak és határértékeknek való megfelelést, valamint a levegővédelmi ellenőrzések gyakoriságára vonatkozó előírások teljesesítését.

32. § A kísérleti vagy tudományos célú tevékenység, illetve fajtaszelekciós munka céljára a külön jogszabályban meghatározott, tilalmazott, Magyarországon nem honos károsítónak, illetve az egyéb, Magyarországon nem honos, életképes növényi károsító bármely fejlődési alakjának, tenyészetének Magyarországra való behozatala engedélyezésére irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

33. § A nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikk (1) bekezdés a) és e)–j) pontjaiban meghatározott tevékenység(ek)et végző üzem működésének engedélyezésére irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni az állati eredetű melléktermékre vonatkozó jogszabályi követelmények teljesülését, valamint az állati eredetű melléktermék előírások alapján a technológiából származó környezetterhelések kockázatát, illetve barlang védőövezetén belüli engedélyezés esetén, a védőövezetben tervezett tevékenység a barlang védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett való megfelelést.

34. §14 A védett természeti területen, Natura 2000 területen található nemzetközi vagy kiemelt jelentőségű vízi élőhelyeken történő vízivad vadászat rendjének szabályozására irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint megfelel-e.

35. §15 A vizes területek védősávjának ólomsörét használatának vonatkozásában való kijelölésére irányuló eljárásban, ha a vizes terület védett természeti területen, Natura 2000 területen található, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint megfelel-e.

36. § A védett természeti területen

a) a szelektív méregnek a vadgazdálkodási, humán- vagy állat-egészségügyi indokok alapján történő alkalmazására irányuló engedélyezési eljárásban,

b) a mesterséges vadtenyésztési tevékenység folytatására, vad zárttéri tartására, valamint vad vadászterületre történő kiengedésére irányuló engedélyezési eljárásban,

szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint megfelel-e.

37. § A jogszabályban meghatározott vadászati idény védett természeti területen történő meghosszabbítására, rövidebb időszakban történő megállapítására, egy vagy több vadfaj vadászatának a vadászati idényen belüli megtiltására vagy korlátozására irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelmények a kérelemben foglaltak szerint megfelelően érvényesülnek-e.

38. §16 A vadászati tilalmi időben apróvad fajra vonatkozó vadászat védett természeti területen, vízivad esetén védett természeti területen vagy Natura 2000 területen való engedélyezésére és elrendelésére irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a vadászat engedélyezése a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a megkeresésben foglaltak szerint megfelel-e.

39. § A védett természeti területre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyására irányuló eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a vadgazdálkodási üzemterv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint megfelel-e.

40. § A vadászterület határának megállapítására irányuló eljárásban, ha a vadászterület védett természeti területet osztana meg, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a vadászterület megállapítása a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a megkeresésben foglaltak szerint megfelel-e.

41. § A

a) vadászati jog kényszerhasznosításának elrendelésére irányuló eljárásban, ha a kényszerhasznosított vadászterület határa védett természeti területet oszt meg,

b) madarak fészkének és fészkelésének vadászati célra engedélyezett vagy más eszközzel való zavarására, megrongálására vagy elpusztítására vonatkozó tilalom alóli felmentés megadására irányuló eljárásban

szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint megfelel-e.

42. § A természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi előírásoknak való megfelelőséget szakkérdésként kell vizsgálni

a) a védett természeti területen, Natura 2000 területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén az őshonos halfajokra meghatározott tilalmi idő megrövidítésére és a tilalmi idő alóli felmentés engedélyezésére irányuló eljárásban;

b) a Hhvtv. 16. § (2) bekezdésében meghatározott eljárásban;

c) az országos jelentőségű védett természeti területen, Natura 2000 területen a halászati és horgászati méret- vagy mennyiségi korlátozás alóli felmentés megadására irányuló eljárásban;

d) a halállományt veszélyeztető gerinces állatfajok állományának riasztására, gyérítésére való kötelezés elrendelésére irányuló eljárásban;

e) az őshonos halállományt veszélyeztető, tájidegen, invazív halfajok elleni védekezés elvégzésére, elvégeztetésére való kötelezés elrendelésére irányuló eljárásban;

f) országos jelentőségű védett természeti területen a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló eljárásban;

g) az f) pont alá nem tartozó Natura 2000 területet érintő, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására és a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló eljárásban, ha a halgazdálkodási terv módosítása a halállomány mennyiségének, összetételének, illetve a hasznosításnak a Hhvtv. végrehajtásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott jelentős változásával jár;

h) a halgazdálkodási kíméleti területté nyilvánítás feloldására irányuló eljárásban; továbbá

i) a védett természeti területen található halgazdálkodási vízterületen vagy annak egy részén a Hhvtv. 47. § (1) bekezdésében meghatározott eljárásban.

43. § A kulturális örökségvédelmi hatósági nyilvántartásban szereplő – a NÉBIH részére átadott – EOV vetületű vektoros térképfedvényen lehatárolt nyilvántartott vagy védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, vagy műemléki területen vagy nyilvántartott műemléki érték, műemlék területen

a) az erdészeti magánút, műtárgy, csatorna, tározó létesítésére, bővítésére, helyreállítására, korszerűsítésére, megszüntetésére, illetve használatbavételére, fennmaradására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

d) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban, valamint

e) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,

szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

44. § (1) Védett természeti területen található erdő esetén

a) erdei épület, erdei vasút kivételével minden erdészeti létesítmény létesítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, lebontására, elmozdítására, illetve használatbavételére, fennmaradására vagy a rendeltetésének megváltoztatására irányuló eljárásban,

b) az erdészeti szaporítóanyag gyűjtésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c) az erdőterv megállapítására és módosítására irányuló eljárásban,

d) a természetes, természetszerű és származék erdő természetességű, állami tulajdonú erdőben a tarvágás engedélyezésére irányuló eljárásban,

e) az erdőnek közjóléti és természetvédelmi célból tisztásként, erdei farakodóként és készletező helyként, erdészeti létesítményhez tartozó területként, 6 méternél szélesebb nyiladékként és tűzpásztaként fátlan állapotban tartás engedélyezésére irányuló eljárásban,

f) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

g) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

h) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban,

i) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,

j) újonnan telepített erdő, az önerdősülés, az engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően telepített, de fennmaradásra engedélyezett erdő esetében az üzemmód megállapítására irányuló eljárásban,

k) az erdő üzemmódjának megváltoztatására irányuló, az erdőgazdálkodó kérelmére indult eljárásban,

l) az átalakító és szálaló üzemmódban kezelt erdőkre készített átalakítási vagy szálalási terv jóváhagyására irányuló eljárásban,

m) az Evt. 41. § (10) bekezdése alapján megküldött bejelentésre, ha az Evt. 41. § (11) bekezdése szerinti feltételek fennállnak,

n) az erdő egészségi állapotának megőrzése, javítása, veszély elhárítása vagy az erdő felújítása érdekében szükséges fakitermelés elrendelésére irányuló eljárásban,

o) természetes mageredetű erdőfelújításra az erdőtervben előírt újulattal rendelkező erdőrészletekben véghasználat, szálaló üzemmódban kezelt területeken szálalás március 31. és szeptember 1. közötti időszakon belül történő elvégzésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

p) a vízforrások, vízbázisok, a védett élő szervezetek élőhelyének, az élettelen természeti vagy tájképi értékek környezetének védelme érdekében egyes fák vagy facsoportok kitermelésének tiltására irányuló eljárásban,

q) lovaglásra, valamint járműközlekedésre használható út kijelölésére irányuló eljárásban,

r) lovas sportverseny rendezésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint, vagy további feltételek mellett megfelel-e, valamint az f), g) és i) pontban foglaltak esetén a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.

(2) Amennyiben az erdőterv megállapítása védett természeti területen az Evt. alapján készített körzeti erdőtervben foglaltak szerint, az adott erdőre vonatkozóan abban rögzített erdőgazdálkodási jogok és kötelezettségek módosítása nélkül, hivatalból történik, és az adott erdőgazdálkodási jogokhoz és kötelezettségekhez kapcsolódóan a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv az Evt. 41. § (9) bekezdése szerinti bejelentéssel nem élt, akkor az eljárást az (1) bekezdésben foglalt szakkérdés vizsgálata nélkül kell lefolytatni.

45. § Védett természeti területen lévő természetes és természetszerű erdő, valamint a természetes és természetszerű erdő, valamint a nem erdő művelési ágú védett területek kétszáz méteres körzetében a fásítás és a szabad rendelkezésű erdő telepítése feltételeinek meghatározására, tiltására irányuló eljárásban, ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

46. § Védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területeken található erdő esetén

a) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c) az engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásáról határozó eljárásban, valamint

d) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, természetvédelmi hatáskörben szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint, vagy további feltételek mellett megfelel-e, valamint az a), b) és d) pontban foglaltak esetén a tevékenység következtében jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.

46/A. §17 Védett természeti területen vagy Natura 2000 területen lévő önerdősülés teljes vagy részleges felszámolására vagy erdőként, illetve szabad rendelkezésű erdőként történő nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban természetvédelmi hatáskörben szakkérdésként kell vizsgálni, hogy az önerdősülés fennmaradása a természet védelmére vonatkozó nemzeti vagy közösségi jogszabályokba ütközik-e.

47. § Tájképvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c)18 új erdő telepítésekor az erdő elsődleges és további rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, kivéve, ha a rendeltetés megállapítását a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság kezdeményezte, valamint

d) az erdő elsődleges és további rendeltetése megváltoztatására vonatkozó eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, szakkérdésként kell vizsgálni, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a tájvédelem nemzeti és közösségi jogi követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.

48. § Az erdőterületen található védett növénytársulásokkal kapcsolatos erdészeti hatósági eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló jogszabályban foglalt előírásoknak való megfelelést.

49. § A növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek országos jelentőségű védett természeti területen található erdőterületen történő tömeges elszaporodása esetén az erdőgazdálkodót a szükséges védekezés elvégzésére kötelező döntés iránti eljárásban szakkérdésként kell vizsgálni, hogy az elvégeztetni kívánt védekezés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek megfelel-e.

5. A hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok

50. §19

51. § A Kormány a szennyvíz és szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése és az engedély meghosszabbítása iránti elsőfokú eljárásban, továbbá a nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék mezőgazdasági felhasználásának engedélyezési és az engedély meghosszabbítása iránti elsőfokú eljárásban

a)20

b) – a talajvédelmi tervnek és a tervezett tevékenységnek a felszín alatti vizek minősége védelme követelményeinek való megfelelősége kérdésében, továbbá annak elbírálása kérdésében, hogy a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználása során 5 méteren belüli talajvízszint esetén a talajvízszint figyelemmel kísérése érdekében szükséges-e észlelőkút létesítése – a területi vízvédelmi hatóságot

szakhatóságként jelöli ki.

52. § A Kormány a nem emberi fogyasztásra szánt állati melléktermékekre és a belőlük származó termékekre vonatkozó egészségügyi szabályok megállapításáról és az 1774/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1069/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikk (1) bekezdés a) és e)–j) pontjaiban meghatározott tevékenység(ek)et végző üzem működésének engedélyezésére irányuló elsőfokú eljárásban – az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a higiénés és egészségvédelmi, a települési hulladékkal, és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésének kérdésében – a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

53. § A Kormány a kegyeleti állattemető működésének engedélyezésére irányuló elsőfokú eljárásban – az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, az egészségvédelmi, a települési hulladékkal, és nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésének kérdésében –, a népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

54. § (1) A Kormány a halgazdálkodási terv jóváhagyására, a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosításának jóváhagyására, valamint a halgazdálkodási terv hivatalból történő módosítására irányuló elsőfokú eljárásban a területi vízvédelmi hatóságot, vízilétesítmény esetén a területi vízügyi hatóságot szakhatóságként jelöli ki.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eljárásokban a területi vízvédelmi hatóság szakhatósági közreműködése a felszíni víztest állapotának védelme, továbbá a jó állapot, a jó ökológiai állapot, illetve potenciál és jó kémiai állapot elérése érdekében a halgazdálkodási tevékenységgel járó terhelés és beavatkozás vízminőségi és mennyiségi hatásainak vizsgálatára, a környezeti célkitűzéseknek való megfelelés megítélésére, a monitoring tevékenység feltételei meglétének vizsgálatára, a területi vízügyi hatóság szakhatósági közreműködése a zsilipek és az engedélyezett és tényleges mederállapot mellett gyakorolható halgazdálkodás feltételeinek, valamint a szükséges és lehetséges beavatkozások, a vízkormányzás szakszerű biztosításának vizsgálatára terjed ki.

55. §21 (1) A Kormány partvédelmi és vízvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) erdei épület, erdei vasút kivételével minden erdészeti létesítmény létesítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, lebontására, elmozdítására, illetve használatbavételére, fennmaradására vagy a rendeltetésének megváltoztatására irányuló eljárásban,

b) az erdőterv megállapítási és módosítási eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

d) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

e) új erdő telepítésekor az erdő elsődleges rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, kivéve, ha a rendeltetés megállapítását a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság kezdeményezte,

f) az erdő elsődleges rendeltetésének megváltoztatására vonatkozó eljárásban, valamint

g) cserjék kivágásának engedélyezése iránti eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a partvédelem és a vízvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e –, az elsőfokú eljárásban a partvédelem tekintetében a területi vízügyi hatóságot, a vízvédelem tekintetében a területi vízvédelmi hatóságot szakhatóságként jelöli ki.

(2) Amennyiben az erdőterv megállapítása partvédelmi és vízvédelmi rendeltetésű erdő esetén az Evt. alapján készített körzeti erdőtervben meghatározott, vagy a körzeti erdőtervezést követően kizárólag az Evt. 40. § (2) bekezdésében foglaltak szerint módosított erdőgazdálkodási jogok és kötelezettségek alapján, hivatalból történik, akkor a szakhatóság (1) bekezdés szerinti bevonása mellőzhető.

56. §22 (1)23 A Kormány honvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) az erdőterv megállapítási és módosítási eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

d) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban,

e) új erdő telepítésekor az erdő elsődleges rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, valamint

f) az elsődleges rendeltetés megváltoztatására vonatkozó eljárásban,

– annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e –, az elsőfokú eljárásban a honvédelemért felelős minisztert szakhatóságként jelöli ki.

(2) Amennyiben az erdőterv megállapítása honvédelmi rendeltetésű erdő esetén az Evt. alapján készített körzeti erdőtervben meghatározott, vagy a körzeti erdőtervezést követően kizárólag az Evt. 40. § (2) bekezdésében foglaltak szerint módosított erdőgazdálkodási jogok és kötelezettségek alapján, hivatalból történik, akkor a szakhatóság (1) bekezdés szerinti bevonása mellőzhető.

6. Záró rendelkezések

57. § Ez a rendelet 2015. április 1-jén lép hatályba.

58. § Ez a rendelet az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EGK irányelv módosításáról szóló, 1997. március 3-i 97/11/EK tanácsi irányelv 1. cikkének való megfelelést szolgálja.

59. §24

1. melléklet a 68/2015. (III. 30.) Korm. rendelethez


Az erdészeti hatóságként eljáró megyei kormányhivatalok illetékességi területe

1. Pest Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Tápió-vidéki
2. Budai-hegyek
3. Budapesti
4. Csévharaszt-Felső-Tápió-vidéki
5. Dél-Vértesi
6. Gerecsei
7. Gerecse-Vértesi
8. Gödöllői
9. Gödöllői-dombság
10. Mezőföldi
11. Mezőföld-Sárrét
12. Nagykőrösi
13. Pilisi-Visegrádi
14. Pilismaróti
15. Pusztavacsi
16. Súri-Bakonyaljai
17. Szentendrei

2. Veszprém Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Bakonyszentlászlói
2. Balatonfüredi
3. Devecseri
4. Farkasgyepüi
5. Kab-hegyi
6. Keszthelyi-hegység
7. Pápai
8. Tapolcai
9. Várpalotai
10. Zirci

3. Vas Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Alpokaljai
2. Alsó-Őrségi
3. Dél-Hansági
4. Észak-Hanság és Szigetközi
5. Felső-Kemenesháti
6. Felső-Őrségi és Vendvidéki
7. Gyöngyös-Pinka-menti
8. Győri
9. Kemenesi cser
10. Körmendi
11. Pannonhalmi-Téti
12. Rábaközi-Iváni cser
13. Répce-síki
14. Sárvár-Celldömölki
15. Sopron-Fertőmelléki

4. Zala Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Surdi
2. Baki
3. Bánokszentgyörgyi
4. Nagykanizsai
5. Keszthelyi
6. Lenti
7. Letenyei
8. Szentgyörgyvölgyi
9. Zalacsányi
10. Zalaegerszegi
11. Zalakomári

5. Somogy Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Barcsi
2. Igali
3. Iharosi
4. Kaszói
5. Kelet-Zselic
6. Lábodi
7. Marcali
8. Nagyatádi
9. Nagybajomi
10. Nyugat-Ormánsági
11. Nyugat-Zselic
12. Somogyvári
13. Zamárdi

6. Baranya Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Bátaszék-Bonyhádi
2. Bédai
3. Dél-Baranyai
4. Gemenci
5. Hetvehelyi
6. Hőgyészi
7. Kárászi
8. Kisvaszari
9. Nagydorogi
10. Pécsi
11. Pécsváradi
12. Pincehelyi
13. Sásdi
14. Sellyei
15. Szigetvári
16. Tamási
17. Vajszlói

7. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Duna-menti
2. Ásotthalmi
3. Bajai
4. Bugaci
5. Harkakötönyi
6. Kecskeméti
7. Kelebiai
8. Kiskőrösi
9. Kiskunhalasi
10. Kisteleki
11. Körös-Maros közi
12. Körös-vidéki
13. Közép-Duna-menti
14. Marosszög-Csanádi

8. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Baktalórántházai
2. Debrecen-Halápi
3. Guthi
4. Hajdúhát-Bihari
5. Közép-Tiszai
6. Nyírbátori
7. Nyíregyházi
8. Rétköz-Beregi
9. Szatmár-Nagyecsedi
10. Szolnok-Jászsági

9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Hegyközi
2. Bánhorváti
3. Bodrogközi
4. Csereháti
5. Dél-Borsodi
6. Dél-Bükki
7. Erdőbényei
8. Erdőhorváti
9. Felső-Hegyközi
10. Fónyi
11. Gömöri
12. Gönci
13. Hernádvölgyi
14. Jósvafői
15. Lillafüredi
16. Parasznyai
17. Sárospataki
18. Szendrői
19. Szerencsi
20. Tornai

10. Heves Megyei Kormányhivatal
Erdőtervezési körzet neve
1. Berceli
2. Diósjenő-Királyréti
3. Egri
4. Felsőtárkányi
5. Gyöngyössolymosi
6. Hatvan-Hevesi
7. Kelet-Cserháti
8. Kemencei
9. Kiskörei
10. Nagybátonyi
11. Nagymarosi
12. Nyugat-Borsodi
13. Parádi
14. Pétervásárai
15. Romhányi
16. Salgótarjáni
17. Szécsényi
18. Szilvásváradi
19. Tarnaleleszi
20. Váci
21. Verpeléti

2. melléklet a 68/2015. (III. 30.) Korm. rendelethez


Az élelmiszerlánc-felügyeleti szervként eljáró járási hivatalok illetékességi területe

Az élelmiszerlánc-felügyeleti szervként eljáró járási hivatalok illetékessége az alábbiakban meghatározott járások illetékességi területére terjed ki.

1. Baranya megye
1.1. Komlói Járási Hivatal
Komlói Járás
Pécsváradi Járás
Hegyháti Járás
1.2. Mohácsi Járási Hivatal
Bólyi Járás
Mohácsi Járás
1.3. Pécsi Járási Hivatal
Pécsi Járás
1.4. Siklósi Járási Hivatal
Sellyei Járás
Siklósi Járás
1.5. Szigetvári Járási Hivatal
Szigetvári Járás
Szentlőrinci Járás

2. Bács-Kiskun megye
2.1. Bajai Járási Hivatal
Bajai Járás
2.2. Kalocsai Járási Hivatal
Kalocsai Járás
Kunszentmiklósi Járás
Kiskőrösi Járás
2.3. Kecskeméti Járási Hivatal
Kecskeméti Járás
Tiszakécskei Járás
2.4. Kiskunfélegyházi Járási Hivatal
Kiskunfélegyházi Járás
Kiskunmajsai Járás
2.5. Kiskunhalasi Járási Hivatal
Kiskunhalasi Járás
Jánoshalmai Járás
Bácsalmási Járás

3. Békés megye
3.1. Békéscsabai Járási Hivatal
Békéscsabai Járás
Békési Járás
3.2.25 Gyomaendrődi Járási Hivatal
Gyomaendrődi Járás
Szarvasi Járás
Szeghalmi Járás
3.3. Gyulai Járási Hivatal
Gyulai Járás
Sarkadi Járás
3.4. Orosházi Járási Hivatal
Orosházi Járás
Mezőkovácsházai Járás

4. Borsod-Abaúj-Zemplén megye
4.1. Edelényi Járási Hivatal
Edelényi Járás
Putnoki Járás
Ózdi Járás
Kazincbarcikai Járás
4.2. Encsi Járási Hivatal
Encsi Járás
Gönci Járás
Szikszói Járás
4.3. Mezőkövesdi Járási Hivatal
Mezőkövesdi Járás
Mezőcsáti Járás
Tiszaújvárosi Járás
4.4. Miskolci Járási Hivatal
Miskolci Járás
Szerencsi Járás
4.5. Sárospataki Járási Hivatal
Sárospataki Járás
Cigándi Járás
Sátoraljaújhelyi Járás
Tokaji Járás

5. Csongrád megye
5.1. Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal
Hódmezővásárhelyi Járás
Makói Járás
5.2. Kisteleki Járási Hivatal
Kisteleki Járás
Mórahalmi Járás
5.3. Szegedi Járási Hivatal
Szegedi Járás
5.4. Szentesi Járási Hivatal
Csongrádi Járás
Szentesi Járás

6. Fejér megye
6.1. Bicskei Járási Hivatal
Bicskei Járás
Gárdonyi Járás
Móri Járás
6.2. Dunaújvárosi Járási Hivatal
Dunaújvárosi Járás
Martonvásári Járás
Sárbogárdi Járás
6.3. Székesfehérvári Járási Hivatal
Enyingi Járás
Székesfehérvári Járás

7. Győr-Moson-Sopron megye
7.1. Csornai Járási Hivatal
Csornai Járás
Kapuvári Járás
7.2. Győri Járási Hivatal
Győri Járás
Téti Járás
Pannonhalmi Járás
7.3. Mosonmagyaróvári Járási Hivatal
Mosonmagyaróvári Járás
7.4. Soproni Járási Hivatal
Soproni Járás

8. Hajdú-Bihar megye
8.1. Berettyóújfalui Járási Hivatal
Berettyóújfalui Járás
8.2. Debreceni Járási Hivatal
Debreceni Járás
Nyíradonyi Járás
8.3. Derecskei Járási Hivatal
Derecskei Járás
Hajdúszoboszlói Járás
8.4. Hajdúböszörményi Járási Hivatal
Hajdúböszörményi Járás
Balmazújvárosi Járás
8.5. Hajdúnánási Járási Hivatal
Hajdúnánási Járás
Hajdúhadházi Járás
8.6. Püspökladányi Járási Hivatal
Püspökladányi Járás

9. Heves megye
9.1. Egri Járási Hivatal
Egri Járás
Bélapátfalvai Járás
Pétervásárai Járás
9.2. Füzesabonyi Járási Hivatal
Füzesabonyi Járás
9.3. Gyöngyösi Járási Hivatal
Gyöngyösi Járás
Hatvani Járás
9.4. Hevesi Járási Hivatal
Hevesi Járás

10. Jász-Nagykun-Szolnok megye
10.1. Jászberényi Járási Hivatal
Jászberényi Járás
Jászapáti Járás
10.2. Karcagi Járási Hivatal
Karcagi Járás
Tiszafüredi Járás
Kunhegyesi Járás
10.3. Mezőtúri Járási Hivatal
Mezőtúri Járás
Kunszentmártoni Járás
10.4. Szolnoki Járási Hivatal
Szolnoki Járás
Törökszentmiklósi Járás

11. Komárom-Esztergom megye
11.1. Esztergomi Járási Hivatal
Esztergomi Járás
11.2. Kisbéri Járási Hivatal
Kisbéri Járás
Komáromi Járás
11.3. Tatabányai Járási Hivatal
Tatabányai Járás
Tatai Járás
Oroszlányi Járás

12. Nógrád megye
12.1. Balassagyarmati Járási Hivatal
Balassagyarmati Járás
Rétsági Járás
12.2. Pásztói Járási Hivatal
Pásztói Járás
Bátonyterenyei Járás
12.3. Salgótarjáni Járási Hivatal
Salgótarjáni Járás
Szécsényi Járás

13. Pest megye
13.1. Ceglédi Járási Hivatal
Ceglédi Járás
Nagykőrösi Járás
13.2. Dabasi Járási Hivatal
Dabasi Járás
Gyáli Járás
13.3. Érdi Járási Hivatal
Székhely: Érd
Budakeszi Járás
Érdi Járás
Pilisvörösvári Járás
Szentendrei Járás
Székhely: Budapest, XIII. Kerület
I. Kerület
V. Kerület
VI. Kerület
VII. Kerület
VIII. Kerület
IX. Kerület
XI. Kerület
XII. Kerület
XVIII. Kerület
XIX. Kerület
XX. Kerület
XXI. Kerület
XXII. Kerület
XXIII. Kerület
13.4. Gödöllői Járási Hivatal
Székhely: Gödöllő
Gödöllői Járás
Aszódi Járás
Székhely: Budapest, XIII. Kerület
II. Kerület
III. Kerület
IV. Kerület
X. Kerület
XIII. Kerület
XIV. Kerület
XV. Kerület
XVI. Kerület
XVII. Kerület
13.5. Monori Járási Hivatal
Monori Járás
Nagykátai Járás
Vecsési Járás
13.6. Ráckevei Járási Hivatal
Ráckevei Járás
Szigetszentmiklósi Járás
13.7. Váci Járási Hivatal
Váci Járás
Szobi Járás
Dunakeszi Járás

14. Somogy megye
14.1. Kaposvári Járási Hivatal
Kaposvári Járás
14.2. Marcali Járási Hivatal
Marcali Járás
Fonyódi Járás
14.3. Nagyatádi Járási Hivatal
Nagyatádi Járás
Barcsi Járás
Csurgói Járás
14.4. Siófoki Járási Hivatal
Siófoki Járás
Tabi Járás

15. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
15.1. Fehérgyarmati-Vásárosnaményi Járási Hivatal
Fehérgyarmati Járás
Vásárosnaményi Járás
15.2. Ibrányi Járási Hivatal
Ibrányi Járás
Kemecsei Járás
Baktalórántházai Járás
15.3. Kisvárdai Járási Hivatal
Kisvárdai Járás
Záhonyi Járás
15.4. Mátészalkai Járási Hivatal
Mátészalkai Járás
Csengeri Járás
15.5. Nyírbátori Járási Hivatal
Nyírbátori Járás
Nagykállói Járás
15.6. Nyíregyházi Járási Hivatal
Nyíregyházi Járás
Tiszavasvári Járás

16. Tolna megye
16.1. Bonyhádi Járási Hivatal
Bonyhádi Járás
Paksi Járás
Szekszárdi Járás
Tolnai Járás
16.2. Tamási Járási Hivatal
Dombóvári Járás
Tamási Járás

17. Vas megye
17.1. Celldömölki Járási Hivatal
Celldömölki Járás
17.2. Körmendi Járási Hivatal
Körmendi Járás
Szentgotthárdi Járás
17.3. Sárvári Járási Hivatal
Sárvári Járás
Vasvári Járás
17.4. Szombathelyi Járási Hivatal
Szombathelyi Járás
Kőszegi Járás

18. Veszprém megye
18.1. Devecseri Járási Hivatal
Ajkai Járás
Devecseri Járás
18.2. Pápai Járási Hivatal
Pápai Járás
18.3. Tapolcai Járási Hivatal
Tapolcai Járás
Sümegi Járás
18.4. Veszprémi Járási Hivatal
Veszprémi Járás
Balatonfüredi Járás
Balatonalmádi Járás
Várpalotai Járás
18.5. Zirci Járási Hivatal
Zirci Járás

19. Zala megye
19.1. Keszthelyi Járási Hivatal
Keszthelyi Járás
Zalaszentgróti Járás
19.2. Lenti Járási Hivatal
Lenti Járás
19.3. Nagykanizsai Járási Hivatal
Nagykanizsai Járás
Letenyei Járás
19.4. Zalaegerszegi Járási Hivatal
Zalaegerszegi Járás
1

A rendeletet a 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 82. § d) pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával.

2

A 4. § (1) bekezdése a 177/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 8. § (1) bekezdése a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 246. § a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

4

A 12. § (2a) bekezdését a 177/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

5

A 12. § (3) bekezdése a 116/2015. (V. 7.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 12. § (3) bekezdés i) pontja a 177/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 12. § (3) bekezdés j) pontját a 177/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

8

A 13. § a 37/2016. (III. 3.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 15. § a 406/2015. (XII. 15.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

10

A 20. § a 203/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

11

A 26. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 247. § b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

12

A 29/A. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 245. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 29/B. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 245. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

14

A 34. § a 37/2016. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 35. § a 37/2016. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 38. § a 37/2016. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 46/A. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 245. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 47. § c) pontja a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 246. § b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19

Az 50. §-t a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 247. § c) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

20

Az 51. § a) pontját a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 247. § d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

21

Az 55. § a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 245. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

22

Az 56. § a 441/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 245. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 263. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

23

Az 56. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 259/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

24

Az 59. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

25

A 2. melléklet 3. pont 3.2. alpontja a 136/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére