• Tartalom

65/2015. (XI. 12.) HM utasítás

65/2015. (XI. 12.) HM utasítás

a teljesítményértékeléssel és az előmenetellel kapcsolatos egyes feladatokról szóló 7/2014. (I. 31.) HM utasítás és a tiszti, altiszti és legénységi fokozati vizsgák előkészítéséről, valamint a tananyagtartalom kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 39/2015. (VII. 28.) HM utasítás módosításáról1

2015.11.13.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. A teljesítményértékeléssel és az előmenetellel kapcsolatos egyes feladatokról szóló
7/2014. (I. 31.) HM utasítás módosítása

1. § A teljesítményértékeléssel és az előmenetellel kapcsolatos egyes feladatokról szóló 7/2014. (I. 31.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás1.) 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A fizikai állapotfelmérés eredményénél a legénységi és altiszti beosztásokban, valamint a tisztek esetében az alezredes és ennél alacsonyabb tiszti rendfokozattal rendszeresített beosztásokban a 100%-os teljesítmény eléréséhez szükséges pontszámokat és a munkakörcsaládonkénti kategóriákba történő besorolást a 2. melléklet tartalmazza. Az ezredes és ennél magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztások munkakörcsaládtól függetlenül az I. kategóriába tartoznak. A fizikai állapotfelmérésen elért eredményt – a kapott pontszámot – a katonai szolgálatra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságról, valamint a felülvizsgálati eljárásról szóló 10/2015. (VII. 30.) HM rendelet szerint kell megállapítani. Az elért eredménynek az éves teljesítményértékelésbe történő beszámítását a 3. melléklet tartalmazza.”

2. § Az Utasítás1. 3. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Ha az állomány tagjának a fizikai állapotfelmérésen kapott pontszáma kevesebb, mint az előírt fizikai követelményszint pontszáma, azt úgy kell tekinteni, mintha nem teljesítette volna a Vhr. 94/B. § (1) bekezdésében foglalt feltételeket.”

3. § Az Utasítás1. 3. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az állomány tagjának az 55. életév betöltését követően a fizikai állapotfelmérés eredményét – ha az adott időszakra vonatkozóan nem hajtotta azt végre – 220 pontként kell figyelembe venni az éves teljesítményértékelése során.”

4. § Az Utasítás1. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A teljesítményértékelés kinyomtatása előtt – a TÉR szoftverben történő rögzítés érdekében – az értékelt személy nyilatkozik az értékelő vezetőnek, hogy mely helyőrségeket részesíti előnyben az előmenetel tervezése során. Legfeljebb három helyőrség jelölhető meg. Ha az értékelt személy nem jelöl meg a Vhr. 94/B. § (2) bekezdése szerint helyőrséget vagy helyőrségeket, akkor az előmenetel tervezése során csak az általa betöltött beosztás szerinti honvédségi szervezet állományán belül lesz tervezhető.”

5. § Az Utasítás1. 7. § (2) bekezdés g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás tartalmazza különösen]

g) az értékelt által a Vhr. 94/B. § (2) bekezdése szerint megjelölt helyőrségeket.”

6. § Az Utasítás1. 14. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az állomány tagja olyan munkakörcsaládba tartozó beosztásba, amelyből a (2) bekezdésben foglalt előmenetele valósult meg, az előmenetel keretében is visszakerülhet.”

7. § Az Utasítás1. 19. §-a a következő (3) és (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A 14. §-ban foglaltakat a legénységi állomány előmenetelének tervezésekor nem kell alkalmazni.
(4) A legénységi állomány tagja a Hjt. 83. § (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben időkorlátozástól függetlenül, az év során bármikor kinevezhető.”

8. § Az Utasítás1. 21. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az állomány Vhr. 94/B. § (3) bekezdése szerinti azon tagjának teljesítményértékelése során, aki külföldi szolgálatát 2015. január 1-je előtt megkezdte – szintidőtől függetlenül – a külföldi szolgálatra történő kitelepülés tényleges időpontját megelőző egy évben végrehajtott menetgyakorlatát kell figyelembe venni. A menetgyakorlat teljesítése esetén a 3. § (4) bekezdés b) pont ba) alpontját kell alkalmazni.”

9. § Az Utasítás1.

1. 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrészében az „A” szövegrész helyébe az „Az”,

2. 11. § (3) bekezdésében a „július 31-ig” szövegrész helyébe a „szeptember 30-ig”,

3. 14. § (4) bekezdésében az „Az előmenetel” szövegrész helyébe az „A központi előmenetel”

szöveg lép.

10. § (1) Az Utasítás1. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

11. § Hatályát veszti az Utasítás1. 8. §-a.

2. A tiszti, altiszti és legénységi fokozati vizsgák előkészítéséről, valamint a tananyagtartalom kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 39/2015. (VII. 28.) HM utasítás módosítása

12. § A tiszti, altiszti és legénységi fokozati vizsgák előkészítéséről, valamint a tananyagtartalom kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 39/2015. (VII. 28.) HM utasítás 1. melléklet

a) 1. pontjában foglalt táblázat B:11 mezőjében a „82K” szövegrész helyébe a „82K, 82T, 82U, 82Y”,

b) 8. pontjában foglalt táblázat B:3 mezőjében a „82A-H, 82L-P” szövegrész helyébe a „82A-H, 82L-P, 82R, 82S, 82V, 82W”

szöveg lép.

3. Záró rendelkezések

13. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 65/2015. (XI. 12.) HM utasításhoz


A teljesítményértékelésben szereplő kompetenciák és kompetenciaszintek fogalmi meghatározásai

1. Figyelem a feladatok végrehajtására: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire figyel oda feladatai végrehajtására
A) Kiemelkedő teljesítmény: feladatait mindig vagy szinte mindig nagy odafigyeléssel, kellő alapossággal végzi
B) Jó teljesítmény: feladatait általában nagy odafigyeléssel, kellő alapossággal végzi
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy feladatai elvégzésére nem figyel oda eléggé
D) Átlag alatti teljesítmény: feladatait általában kevés odafigyeléssel és alapossággal végzi
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: soha vagy szinte soha nem figyel eléggé feladatai végrehajtására, nem alapos

2. Határidők betartása: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire tartja be az egyes feladatokhoz rendelt határidőket
A) Kiemelkedő teljesítmény: mindig vagy szinte mindig tartja a feladat végrehajtására megadott határidőket
B) Jó teljesítmény: általában tartja a feladat végrehajtására megadott határidőket
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy nem tartja a feladat végrehajtására megadott határidőket
D) Átlag alatti teljesítmény: általában nem tartja a feladat végrehajtására megadott határidőket
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: soha vagy szinte soha nem tartja a feladat végrehajtására megadott határidőket

3. Szakszerűség, jogszerűség betartása, az írásbeli feladatok ellátásának színvonala: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire szakszerűen és jogszerűen végzi munkáját, valamint annak jellemzése, hogy az értékelt – amennyiben ezt a munkaköri feladatai megkívánják – mennyire figyel az általa készített írásos munkák rendezett külalakjára, helyesírására, stílusára és nyelvhelyességére
A) Kiemelkedő teljesítmény: soha vagy szinte soha nem merül fel munkájával kapcsolatban szakszerűségi és/vagy jogszerűségi kifogás, valamint az írásos munkáinak rendezettségével, helyesírásával, stílusával és nyelvhelyességével kapcsolatos probléma
B) Jó teljesítmény: általában nem merül fel munkájával kapcsolatban szakszerűségi és/vagy jogszerűségi kifogás, valamint az írásos munkáinak rendezettségével, helyesírásával, stílusával és nyelvhelyességével kapcsolatos probléma
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy munkájával kapcsolatban szakszerűségi és/vagy jogszerűségi kifogás merül fel, valamint az írásos munkáinak rendezettségével, helyesírásával, stílusával és nyelvhelyességével is alkalmanként problémák mutatkoznak
D) Átlag alatti teljesítmény: általános, hogy munkájával kapcsolatban szakszerűségi és/vagy jogszerűségi kifogás merül fel, valamint az írásos munkáinak rendezettségével, helyesírásával, stílusával és nyelvhelyességével is általában problémák mutatkoznak
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: mindig vagy szinte mindig felmerül szakszerűségi és/vagy jogszerűségi kifogás munkájával kapcsolatban, valamint az írásos munkáinak rendezettségével, helyesírásával, stílusával és nyelvhelyességével is állandósuló problémák mutatkoznak

4. Fejlődés igénye és üteme: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyit foglalkozik a munkájához szükséges általános és szakmai ismeretek elsajátításával, azokat milyen gyorsan tudja magáévá tenni, továbbá mennyire tartja fontosnak a szakmai feladatellátásához szükséges elméleti és gyakorlati tudásának, tapasztalatainak fejlesztését, illetve önfejlesztését, milyen ütemű a tanulási, következtetési, megértési és alkalmazási képessége
A) Kiemelkedő teljesítmény: kifejezetten sokat foglalkozik a munkavégzéséhez szükséges általános és szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek lehető leggyorsabb elsajátításával
B) Jó teljesítmény: az átlagnál többet foglalkozik a munkavégzéséhez szükséges általános és szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek gyors elsajátításával
C) Megfelelő teljesítmény: az átlagnak megfelelő mértékben foglalkozik a munkavégzéséhez szükséges általános és szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek átlagos tempójú elsajátításával
D) Átlag alatti teljesítmény: az átlagnál kevesebbet foglalkozik a munkavégzéséhez szükséges általános és szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításával, melyeket az átlagosnál lassabb ütemben tesz a magáévá
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: egyáltalán nem foglalkozik a munkavégzéséhez szükséges általános és szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátításával, továbbá a fejlődése ütemét sem lehet érdemben értékelni

5. Elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elkövetett hibákért: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire ellenőrzi feladatellátását, mennyire vállal felelősséget saját hibáiért, és hogyan javítja ki azokat
A) Kiemelkedő teljesítmény: elvégzett feladatait mindig vagy szinte mindig ellenőrzi, esetleges tévedéseit önállóan korrigálja, és vállalja a felelősséget saját hibáiért
B) Jó teljesítmény: elvégzett feladatait általában ellenőrzi, esetleges tévedéseit részben önállóan korrigálja, és az esetek többségében vállalja a felelősséget saját hibáiért
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy elvégzett feladatait nem ellenőrzi, esetleges tévedéseit önállóan nem korrigálja, és nem vállalja hibáiért a felelősséget
D) Átlag alatti teljesítmény: elvégzett feladatait általában nem ellenőrzi, esetleges tévedéseit figyelmeztetésre korrigálja, a legtöbbször nem vállalja a felelősséget saját hibáiért
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: elvégzett feladatait soha vagy szinte soha nem ellenőrzi, esetleges tévedéseit figyelmeztetésre sem korrigálja, hibáiért nem vállalja a felelősséget

6. A közszolgálatból és a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési szabályok, illetve alakiság betartása, a munkakörnyezet rendezettsége: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire tartja be a közszolgálatban dolgozóktól elvárható általános magatartási, viselkedési és öltözködési szabályokat és/vagy az alakisággal összefüggő előírásokat, továbbá annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire figyel munkakörnyezetének rendezettségére, tisztaságára
A) Kiemelkedő teljesítmény: mindig vagy szinte mindig betartja a közszolgálatban elfogadott, a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési és/vagy alaki szabályokat, munkakörnyezete mindig vagy szinte mindig rendezett
B) Jó teljesítmény: általában betartja a közszolgálatban elfogadott, a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési és/vagy alaki szabályokat, munkakörnyezete általában rendezett
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy nem tartja be a közszolgálatban elfogadott, a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési és/vagy alaki szabályokat, többször előfordul, hogy munkakörnyezete rendezetlen
D) Átlag alatti teljesítmény: általában nem tartja be a közszolgálatban elfogadott, a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési és/vagy alaki szabályokat, munkakörnyezete általában rendezetlen
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: soha vagy szinte soha nem tartja be a közszolgálatban elfogadott, a szervezeti kultúrából fakadó magatartási, viselkedési, öltözködési szabályokat, munkakörnyezete mindig vagy szinte mindig rendezetlen

7. Munkatempó és feladatvállalás: annak jellemzése, hogy az értékelt milyen gyorsan végzi el feladatait, továbbá hogy mennyi feladatot vállal, mennyire szorgalmas
A) Kiemelkedő teljesítmény: feladatait a lehető leggyorsabban végzi el, mindig vagy szinte mindig többet vállal, mint mások, és a többletfeladatokat is kiváló színvonalon látja el
B) Jó teljesítmény: feladatait általában gyorsabban végzi el, általában többet vállal, mint mások, és a többletfeladatokat is megfelelő színvonalon látja el
C) Megfelelő teljesítmény: feladatait elfogadható ütemben végzi el, legtöbbször annyit vállal, mint mások, vagy ha mégis többet vállal másoknál, akkor a többletfeladatokat sokszor nem megfelelő színvonalon látja el
D) Átlag alatti teljesítmény: feladatait általában lassan végzi el, és a legtöbbször kevesebbet is vállal másoknál
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: feladatait elfogadhatatlanul lassan végzi el, és soha vagy szinte soha nem vállal többletfeladatokat

8. Aktivitás, reagálás: annak jellemzése, hogy az értékelt milyen gyorsan, milyen aktívan reagál az új helyzetekre, kihívásokra
A) Kiemelkedő teljesítmény: mindig vagy szinte mindig aktívan és a lehető leggyorsabban reagál az új helyzetekre
B) Jó teljesítmény: általában aktívan és gyorsan reagál az új helyzetekre
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy passzív, és késve reagál az új helyzetekre
D) Átlag alatti teljesítmény: általában passzív, és késve reagál az új helyzetekre
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: mindig vagy szinte mindig passzív, és késve reagál az új helyzetekre

9. Stressztűrés és pszichés terhelhetőség: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire bírja azt a stresszt és pszichés terhelést, ami munkájából adódóan rá nehezedik
A) Kiemelkedő teljesítmény: a munkával járó stresszt és pszichés terhelést kitűnően bírja
B) Jó teljesítmény: a munkával járó stresszt és pszichés terhelést jól bírja
C) Megfelelő teljesítmény: a munkával járó stresszt és pszichés terhelést az átlagnak megfelelően bírja
D) Átlag alatti teljesítmény: a munkával járó stresszt és pszichés terhelést az átlagnál kevésbé bírja
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: a munkával járó stresszt és pszichés terhelést elfogadhatatlanul rosszul bírja

10. Munkaidő kihasználása: annak jellemzése, hogy az értékelt hiányzott-e indokolatlanul az adott értékelési időszakban, továbbá hogy az értékelt mennyire tartja be a pontos munkakezdést és a munkabefejezést, hogyan viszonyul a rendkívüli munkaidőhöz, valamint mennyi időt tölt munkahelyén személyes ügyeinek intézésével
A) Kiemelkedő teljesítmény: indokolatlanul nem hiányzott az értékelt időszakban, mindig vagy szinte mindig időben érkezett, illetve távozott, mindig több rendkívüli munkaidőt vállalt, mint mások, munkaidőben soha vagy szinte soha nem intézett személyes ügyeket
B) Jó teljesítmény: általában nem hiányzott indokolatlanul, időben érkezett, illetve távozott, több rendkívüli munkaidőt vállalt, mint mások, munkaidőben általában nem intézett személyes ügyeket
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordult, hogy indokolatlanul hiányzott, késett, illetve a munkaidő befejezése előtt távozott, nem vállalt rendkívüli munkaidőt, és munkaidőben személyes ügyeket intézett
D) Átlag alatti teljesítmény: nagyon gyakran előfordult, hogy indokolatlanul hiányzott, késett, illetve a munkaidő befejezése előtt távozott, nem vállalt rendkívüli munkaidőt, és munkaidőben személyes ügyeket intézett
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: munkaidejének nagyobb hányadában indokolatlanul hiányzott, soha vagy szinte soha nem érkezett időben, mindig vagy szinte mindig a munkaidő befejezése előtt távozott, soha vagy szinte soha nem vállalt rendkívüli munkaidőt, a munkaidőben szinte csak személyes ügyeit intézte

11. Eredményorientáció, motiváltság: annak jellemzése, hogy az értékelt a számára meghatározott teljesítménykövetelményeket mennyire eredményorientáltan és motiváltan teljesíti
A) Kiemelkedő teljesítmény: munkáját mindig vagy szinte mindig kiemelkedő motiváltsággal, a meghatározott követelmények kiváló eredménnyel záródó teljesítésével fejezi be
B) Jó teljesítmény: munkáját általában megfelelő motiváltsággal, a meghatározott követelmények eredménnyel záródó teljesítésével fejezi be
vC) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy munkáját átlag alatti motiváltsággal, a meghatározott követelmények jelentős hányadát tekintve eredménytelenül fejezi be
D) Átlag alatti teljesítmény: munkáját általában motiválatlanul, a meghatározott követelmények legnagyobb részét eredmény nélkül fejezi be
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: munkáját mindig vagy szinte mindig motiválatlanul, a meghatározott követelményeket tekintve eredménytelenül fejezi be

12. Kommunikáció: annak jellemzése, hogy az értékeltnek milyen a verbális és a nonverbális kommunikációja, mennyire képes a mások által leírtakat, elmondottakat megérteni, a kapott információkat másokkal megosztani, nyíltan kommunikálni és ráhangolódni mások gondolkodására
A) Kiemelkedő teljesítmény: soha vagy szinte soha nem merül fel kommunikációjával kapcsolatos probléma, hiányosság
B) Jó teljesítmény: általában nem merül fel kommunikációjával kapcsolatban probléma, hiányosság
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy kommunikációjával és/vagy annak bizonyos területeivel kapcsolatban alkalmanként problémák, hiányosságok mutatkoznak
D) Átlag alatti teljesítmény: általános, hogy kommunikációjával és/vagy annak bizonyos területeivel kapcsolatban problémák, hiányosságok vannak
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: mindig vagy szinte mindig felmerül, hogy kommunikációja és/vagy annak bizonyos területei nem érik el a kívánt szintet

13. Csapatmunka, együttműködés: annak jellemzése, hogy az értékelt munkavégzése során hogyan képes másokkal együttműködni, velük a feladatokat, illetve a felelősséget úgy megosztani, hogy közben az elérendő cél és az eredmény ne kerüljön veszélybe, továbbá hajlandó-e magától segítséget felajánlani, ötleteket és információkat átadni másoknak
A) Kiemelkedő teljesítmény: soha vagy szinte soha nem merül fel csoportmunkájával és együttműködésével kapcsolatos probléma, hiányosság
B) Jó teljesítmény: általában nem merül fel csoportmunkájával, együttműködésével kapcsolatban probléma, hiányosság
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy csoportmunkájában és együttműködésében alkalmanként problémák, hiányosságok mutatkoznak
D) Átlag alatti teljesítmény: általános, hogy csoportmunkájával, együttműködésével problémák, hiányosságok vannak
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: mindig vagy szinte mindig felmerül, hogy csoportmunkája és együttműködési készsége nem éri el a kívánt szintet

14. Problémamegoldás: annak jellemzése, hogy az értékelt mennyire képes a munkavégzés során felmerülő problémákkal szembenézni, keresni azok okait és megoldási lehetőségeit, továbbá a megoldás lehetséges következményeit is
A) Kiemelkedő teljesítmény: soha vagy szinte soha nem merül fel problémamegoldásával kapcsolatos nehézség, hiányosság
B) Jó teljesítmény: általában nem merül fel problémamegoldásával kapcsolatban nehézség, hiányosság
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy problémamegoldásában alkalmanként nehézségek, hiányosságok mutatkoznak
D) Átlag alatti teljesítmény: általános, hogy problémamegoldásával kapcsolatban nehézségek, hiányosságok vannak
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: mindig vagy szinte mindig felmerül, hogy problémamegoldási készsége nem éri el a kívánt szintet

15. Az erőforrásokkal való gazdálkodás:
a) Emberi erőforrásokkal való gazdálkodás: annak jellemzése, hogy az értékelt vezető mennyire hatékonyan gazdálkodik a rendelkezésére álló emberi erőforrással, fluktuáció
b) Anyagi, technikai és pénzügyi erőforrással való gazdálkodás: annak jellemzése, hogy az értékelt vezető mennyire hatékonyan gazdálkodik a rendelkezésére álló anyagi, technikai és pénzügyi erőforrásokkal
A) Kiemelkedő teljesítmény: mindig vagy szinte mindig hatékonyan használja ki az általa vezetett szervezeti egység erőforrásait
B) Jó teljesítmény: általában hatékonyan használja ki az általa vezetett szervezeti egység erőforrásait
C) Megfelelő teljesítmény: többször előfordul, hogy nem használja ki hatékonyan az általa vezetett szervezeti egység erőforrásait
D) Átlag alatti teljesítmény: általában nem használja ki hatékonyan az általa vezetett szervezeti egység erőforrásait
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: soha vagy szinte soha nem használja ki hatékonyan az általa vezetett szervezeti egység emberi erőforrásait

16. Szervezet iránti lojalitás: annak a jellemzője, hogy az értékelt a szervezet iránt mennyire elkötelezett, a szervezettel mennyire tud azonosulni
A) Kiemelkedő teljesítmény: erősen kötődik a szervezethez, amelynek céljait, érdekeit mindig szem előtt tartja, gyakran másokat is ebbe az irányba motivál. Lobbizik a szervezeti célok elérése érdekében. Minden cselekedete a szervezet jó hírének megőrzését szolgálja
B) Jó teljesítmény: a szervezet céljait, értékrendjét teljes mértékben elfogadja, a saját és a szervezet érdekeit összhangban kezeli. Cselekedeteit meghatározza a szervezet iránti elkötelezettség
C) Megfelelő teljesítmény: kötődik a szervezethez, annak céljaival és értékrendjével azonosul, cselekedeteinél figyelembe veszi azokat
D) Átlag alatti teljesítmény: kötődik a szervezethez, alapvető kérdésekben szem előtt tartja a szervezet értékrendjét és céljait, de ha érdekei úgy kívánják, akkor inkább egyéni szempontjait helyezi előtérbe
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: nem kötődik szervezetéhez, nem azonosul annak értékrendjével és céljaival

17. Határozottság, magabiztosság: annak a jellemzője, hogy az értékelt mennyire biztos képességeiben és tudásában, mennyire képes a váratlan helyzeteket kezelni, minden körülmények között arra koncentrálni, amit tud és nem arra, amiben hiányosságai vannak
A) Kiemelkedő teljesítmény: határozottan cselekszik, ha szükség van rá, nem fél felvállalni népszerűtlen nézőpontját. Személyiségének ereje képes másokat befolyásolni. Nehéz körülmények között is megnyilvánul saját képességeiben való önbizalma
B) Jó teljesítmény: biztos saját képességeiben, ezt verbális és nem-verbális kommunikációjával is alátámasztja. Ellenállás dacára vagy nehéz helyzetekben is képes intézkedni, jól felmérni a teljesítendő feladatot és az eredményhez vezető megoldásokat. Bízik saját döntéseiben és véleményében
C) Megfelelő teljesítmény: biztos abban, amit mond, és ez hozzáállásában, viselkedésében is megmutatkozik. Hisz abban, hogy a feladat, probléma megoldása során a leghatékonyabb megközelítési módot, legjobb megoldást választja
D) Átlag alatti teljesítmény: megvannak a saját elképzelései, ugyanakkor nem mindig bízik magában eléggé, viselkedése olykor határozatlanságot tükröz
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: kevéssé bízik önmagában, képességeiben, szaktudásában, ezért munkájában gyakran határozatlan, ami jelentősen növeli a hibázás lehetőségét

18. Változásokra való nyitottság, kezdeményezőkészség (kreativitás, innováció, új eljárások kidolgozása): annak a jellemzője, hogy az értékelt mennyire keresi az újszerű megoldásokat, továbbá mennyire képes az összefüggések megtalálására, rendszerek kimunkálását szolgáló gondolatok kifejtésére, szokatlan megoldások kialakítására
A) Kiemelkedő teljesítmény: általános és speciális ismereteit mindig kreatívan ülteti át a gyakorlatba. Képes összefüggések megtalálására, nagyobb rendszerek kimunkálását szolgáló gondolatok kifejtésére, szokatlan, innovatív megoldások kialakítására
B) Jó teljesítmény: gondolkodásmódja jellemzően eredeti, folyamatosan új típusú látásmódot használ, lelkesen keresi a szokatlan megoldásokat, lehetőségeket. Könnyen elhagyja a rutinmegoldásokat, és új megközelítési módokat, módszereket, működési folyamatokat és eszközöket fejleszt ki
C) Megfelelő teljesítmény: a megszokott, napi feladatokat illetően, illetve a szakterületéhez tartozóan képes önállóan megtalálni a különböző megoldásokat; új ötleteket, javaslatokat tesz közzé. Képes a rutinos megoldásokat elhagyni és meglévő tudását úgy rendszerezni, hogy a helyzetnek legmegfelelőbb megoldás jöhessen létre
D) Átlag alatti teljesítmény: a megszokott helyzetben, mások ösztönzésére és támogatásával képes a problémák feltárására, megoldására. Kockázatvállalása az ésszerűség, a szakszerűség és a jogszerűség határai között marad
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: a megszokott, rutinszerű helyzetekben, mások támogatásával sem képes újszerű, innovatív megoldásokat kínálni

19. Teljesítményértékelés készsége: annak a jellemzője, hogy az értékelt mennyire képes a munkavégzéssel és a munkatársakkal kapcsolatos történések objektív, előítélet-mentes megítélésére
A) Kiemelkedő teljesítmény: a szervezeti célkitűzésekre figyelemmel a munkatársak egyéni teljesítményét objektív mutatók alapján, egész értékelési időszak alatt gyűjtött információkra figyelemmel, az egyéni fejlesztési igényekre fókuszálva jelzi vissza, meghallgatva a munkatárs önértékelését
B) Jó teljesítmény: a szervezeti teljesítményt és a munkatársak egyéni teljesítményét a hozzáadott érték szerint képes elemezni, értékelni és visszajelezni. A munkatársak fejlődési lehetőségeit és a szervezeti lehetőségeket egyaránt figyelembe veszi
C) Megfelelő teljesítmény: a munkatársak fejlődése érdekében konstruktív visszajelzéseket ad, és összhangba hozza a munkatársak igényeit a felkínált továbbképzési, fejlesztési formákkal
D) Átlag alatti teljesítmény: a teljesítményértékelést nem motivációs eszközként, hanem hibák feltérképezésének tekinti. Nem ismeri a visszacsatolási technikákat, vagy ha ismeri, nem használja azokat tudatosan
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: nem ismeri, és nem is tudja alkalmazni a konstruktív visszacsatolási technikákat. Visszajelzéseit alapvetően a kritika jellemzi

20. Csoportok irányítása: annak a jellemzője, hogy az értékelt vezetőként mennyire vállal felelősséget egy csoport irányításáért, továbbá mennyire képes célokat kitűzni a csoport számára, gondoskodni a tevékenységek felosztásáról és a tagok motiválásáról
A) Kiemelkedő teljesítmény: a csoport élére áll bármilyen konstruktív kezdeményezés esetén. Tudatosan alakítja a csoportfolyamatokat. Formálisan bármilyen vita esetén el tudja fogadtatni véleményét. Értékeit nyíltan kommunikálja, és törekszik arra, hogy ezek mellé a csoport felzárkózzon. Egyéni érdekeit a szervezeti célkitűzések mögé helyezi
B) Jó teljesítmény: a csoport érdekeit szem előtt tartva képes saját érdekein felülemelkedni. Támogatja az új kezdeményezéseket, és a csoportalakulás folyamatát nyomon követi. Tudatosan egyensúlyt tart a csoport teljesítménye és a szervezeti célok elérése között
C) Megfelelő teljesítmény: fontos számára az általa irányított csoport teljesítményének minősége. A szabályok és normák gyakran az ő kezdeményezésére válnak a csoport által elfogadott értékké. Figyel a csoportban zajló folyamatokra, meghallja a visszajelzéseket, és ezekre konstruktívan reagál
D) Átlag alatti teljesítmény: nem ismeri fel a csoportalakulás fázisait. Feladatszabását, számonkérési technikáit a csoporttagokkal nem egyezteti, a csoport nem támogatja a döntéshozatali mechanizmusában. Csak a hierarchiában hozzá közel állókkal tart kapcsolatot. Elfogadja a szűrt, általuk közvetített információkat
E) Elfogadhatatlan teljesítmény: nem ismeri, és nem is keresi az irányítására bízott csoporttal a kapcsolatot. Csak a formális döntéshozatali mechanizmusok és információáramlási mechanizmusok mentén működteti a rendszert. Nem ismeri szervezetének, szervezeti egységének informális szociometriai hálózatát”

2. melléklet a 65/2015. (XI. 12.) HM utasításhoz


A munkakörcsaládok fizikai állapotfelmérés szerinti kategóriákba sorolása

Kategória

Munkakörcsalád

A 100%-os eredményhez szükséges pontszám

I. kategória

a 01 Összhaderőnemi általános katonai munkakörcsaládból: 01A, 01B, 01C, 01D, 01E, 01F, 01G, 01H, 01I, 01J, 01K, 01L, 01M, 01N, 01O, 01Q, 01S, 01T, 01U, 01V, 01X és 01Z fegyvernemi/szakági alcsoport

300 pont

02 Általános szárazföldi

03 Általános légierő

04 Általános logisztika

06 Vezénylő altisztek

37 Információvédelmi, ügyviteli

39 Informatikai

68 Vám

70 Térképész

71 Meteorológia

72 Pénzügy

73 Egészségügy I.

74 Egészségügy II.

75 Ellenőrzési

76 Infrastrukturális

84 Katonai hatósági

85 Jogi és igazgatási

86 Humán

88 Tábori lelkészek

90 Katonai igazgatás

91 Védelmi igazgatás

96 Kutatás, fejlesztés

99 Általános munkakörök

II. kategória

30 Általános híradó

310 pont

31 Rádióhíradás

32 Rádiórelé híradás

33 Hírközpontok

34 Vezetékes híradás

35 Futár- és táboriposta híradás

80 Katonai nemzetbiztonsági

95 Katonazenész

III. kategória

22 Légi vezetés

320 pont

23 Repülő harcbiztosító

36 Repülésbiztosító – földi repülésirányító szolgálat

50 Haditechnikai

51 Fegyverzettechnikai

52 Páncélos- és gépjármű technikai

53 Repülőműszaki

54 Elektronikai

55 Műszaki technikai

56 Vegyivédelmi technikai

57 Kiképzéstechnikai

58 Különleges berendezés technikai

59 Mérésügy és minőségbiztosítási

61 Harcanyag

64 Hadtáp

67 Közlekedés és szállítás

a 82 Oktatás, képzés, kiképzés munkakörcsaládból: 82A, 82B, 82C, 82D, 82E, 82F, 82G, 82H, 82L, 82M, 82N, 82O, 82P, 82R, 82S, 82V és 82W fegyvernemi/szakági alcsoport

IV. kategória

a 01 Összhaderőnemi általános katonai munkakörcsaládból: 01P, 01R és 01W fegyvernemi/szakági alcsoport

330 pont

a 14 Felderítő munkakörcsaládból: 14E, 14H, 14I, 14J, 14K, 14L, 14P, 14Q, 14R és 14S fegyvernemi/szakági alcsoport

16 Vegyivédelmi

21 Légvédelmi rakéta és tüzér

77 Gépjárművezetők

a 82 Oktatás, képzés, kiképzés munkakörcsaládból: 82K, 82T, 82U és 82Y fegyvernemi/szakági alcsoport

V. kategória

15 Műszaki

340 pont

20 Repülő

92 Katonai rendész és komendáns

VI. kategória

10 Lövész

350 pont

11 Harckocsizó

12 Tüzér

94 Díszelgő

97 Koronaőrség, palotaőrség

VII. kategória

a 14 Felderítő munkakörcsaládból: 14A, 14B, 14C, 14D, 14F, 14G, 14M és 14O fegyvernemi/szakági alcsoport

360 pont

18 Különleges műveleti


3. melléklet a 65/2015. (XI. 12.) HM utasításhoz


A fizikai állapotfelmérésen elért eredménynek a teljesítményértékelésbe történő beszámítása

Elért pontszám

Kategóriák/%

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

220

10

10

10

10

10

10

10

221

11,13

11

10,9

10,82

10,75

10,69

10,64

222

12,25

12

11,8

11,64

11,5

11,38

11,29

223

13,38

13

12,7

12,45

12,25

12,08

11,93

224

14,50

14

13,6

13,27

13

12,77

12,57

225

15,63

15

14,5

14,09

13,75

13,46

13,21

226

16,75

16

15,4

14,91

14,5

14,15

13,86

227

17,88

17

16,3

15,73

15,25

14,85

14,50

228

19,00

18

17,2

16,55

16

15,54

15,14

229

20,13

19

18,1

17,36

16,75

16,23

15,79

230

21,25

20

19,0

18,18

17,5

16,92

16,43

231

22,38

21

19,9

19,00

18,25

17,62

17,07

232

23,50

22

20,8

19,82

19

18,31

17,71

233

24,63

23

21,7

20,64

19,75

19,00

18,36

234

25,75

24

22,6

21,45

20,5

19,69

19,00

235

26,88

25

23,5

22,27

21,25

20,38

19,64

236

28,00

26

24,4

23,09

22

21,08

20,29

237

29,13

27

25,3

23,91

22,75

21,77

20,93

238

30,25

28

26,2

24,73

23,5

22,46

21,57

239

31,38

29

27,1

25,55

24,25

23,15

22,21

240

32,50

30

28,0

26,36

25

23,85

22,86

241

33,63

31

28,9

27,18

25,75

24,54

23,50

242

34,75

32

29,8

28,00

26,5

25,23

24,14

243

35,88

33

30,7

28,82

27,25

25,92

24,79

244

37,00

34

31,6

29,64

28

26,62

25,43

245

38,13

35

32,5

30,45

28,75

27,31

26,07

246

39,25

36

33,4

31,27

29,5

28,00

26,71

247

40,38

37

34,3

32,09

30,25

28,69

27,36

248

41,50

38

35,2

32,91

31

29,38

28,00

249

42,63

39

36,1

33,73

31,75

30,08

28,64

250

43,75

40

37,0

34,55

32,5

30,77

29,29

251

44,88

41

37,9

35,36

33,25

31,46

29,93

252

46,00

42

38,8

36,18

34

32,15

30,57

253

47,13

43

39,7

37,00

34,75

32,85

31,21

254

48,25

44

40,6

37,82

35,5

33,54

31,86

255

49,38

45

41,5

38,64

36,25

34,23

32,50

256

50,50

46

42,4

39,45

37

34,92

33,14

257

51,63

47

43,3

40,27

37,75

35,62

33,79

258

52,75

48

44,2

41,09

38,5

36,31

34,43

259

53,88

49

45,1

41,91

39,25

37,00

35,07

260

55,00

50

46,0

42,73

40

37,69

35,71

261

56,13

51

46,9

43,55

40,75

38,38

36,36

262

57,25

52

47,8

44,36

41,5

39,08

37,00

263

58,38

53

48,7

45,18

42,25

39,77

37,64

264

59,50

54

49,6

46,00

43

40,46

38,29

265

60,63

55

50,5

46,82

43,75

41,15

38,93

266

61,75

56

51,4

47,64

44,5

41,85

39,57

267

62,88

57

52,3

48,45

45,25

42,54

40,21

268

64,00

58

53,2

49,27

46

43,23

40,86

269

65,13

59

54,1

50,09

46,75

43,92

41,50

270

66,25

60

55,0

50,91

47,5

44,62

42,14

271

67,38

61

55,9

51,73

48,25

45,31

42,79

272

68,50

62

56,8

52,55

49

46,00

43,43

273

69,63

63

57,7

53,36

49,75

46,69

44,07

274

70,75

64

58,6

54,18

50,5

47,38

44,71

275

71,88

65

59,5

55,00

51,25

48,08

45,36

276

73,00

66

60,4

55,82

52

48,77

46,00

277

74,13

67

61,3

56,64

52,75

49,46

46,64

278

75,25

68

62,2

57,45

53,5

50,15

47,29

279

76,38

69

63,1

58,27

54,25

50,85

47,93

280

77,50

70

64,0

59,09

55

51,54

48,57

281

78,63

71

64,9

59,91

55,75

52,23

49,21

282

79,75

72

65,8

60,73

56,5

52,92

49,86

283

80,88

73

66,7

61,55

57,25

53,62

50,50

284

82,00

74

67,6

62,36

58

54,31

51,14

285

83,13

75

68,5

63,18

58,75

55,00

51,79

286

84,25

76

69,4

64,00

59,5

55,69

52,43

287

85,38

77

70,3

64,82

60,25

56,38

53,07

288

86,50

78

71,2

65,64

61

57,08

53,71

289

87,63

79

72,1

66,45

61,75

57,77

54,36

290

88,75

80

73,0

67,27

62,5

58,46

55,00

291

89,88

81

73,9

68,09

63,25

59,15

55,64

292

91,00

82

74,8

68,91

64

59,85

56,29

293

92,13

83

75,7

69,73

64,75

60,54

56,93

294

93,25

84

76,6

70,55

65,5

61,23

57,57

295

94,38

85

77,5

71,36

66,25

61,92

58,21

296

95,50

86

78,4

72,18

67

62,62

58,86

297

96,63

87

79,3

73,00

67,75

63,31

59,50

298

97,75

88

80,2

73,82

68,5

64,00

60,14

299

98,88

89

81,1

74,64

69,25

64,69

60,79

300

100

90

82,0

75,45

70

65,38

61,43

301

100

91

82,9

76,27

70,75

66,08

62,07

302

100

92

83,8

77,09

71,5

66,77

62,71

303

100

93

84,7

77,91

72,25

67,46

63,36

304

100

94

85,6

78,73

73

68,15

64,00

305

100

95

86,5

79,55

73,75

68,85

64,64

306

100

96

87,4

80,36

74,5

69,54

65,29

307

100

97

88,3

81,18

75,25

70,23

65,93

308

100

98

89,2

82,00

76

70,92

66,57

309

100

99

90,1

82,82

76,75

71,62

67,21

310

100

100

91,0

83,64

77,5

72,31

67,86

311

100

100

91,9

84,45

78,25

73,00

68,50

312

100

100

92,8

85,27

79

73,69

69,14

313

100

100

93,7

86,09

79,75

74,38

69,79

314

100

100

94,6

86,91

80,5

75,08

70,43

315

100

100

95,5

87,73

81,25

75,77

71,07

316

100

100

96,4

88,55

82

76,46

71,71

317

100

100

97,3

89,36

82,75

77,15

72,36

318

100

100

98,2

90,18

83,5

77,85

73,00

319

100

100

99,1

91,00

84,25

78,54

73,64

320

100

100

100

91,82

85

79,23

74,29

321

100

100

100

92,64

85,75

79,92

74,93

322

100

100

100

93,45

86,5

80,62

75,57

323

100

100

100

94,27

87,25

81,31

76,21

324

100

100

100

95,09

88

82,00

76,86

325

100

100

100

95,91

88,75

82,69

77,50

326

100

100

100

96,73

89,5

83,38

78,14

327

100

100

100

97,55

90,25

84,08

78,79

328

100

100

100

98,36

91

84,77

79,43

329

100

100

100

99,18

91,75

85,46

80,07

330

100

100

100

100

92,5

86,15

80,71

331

100

100

100

100

93,25

86,85

81,36

332

100

100

100

100

94

87,54

82,00

333

100

100

100

100

94,75

88,23

82,64

334

100

100

100

100

95,5

88,92

83,29

335

100

100

100

100

96,25

89,62

83,93

336

100

100

100

100

97

90,31

84,57

337

100

100

100

100

97,75

91,00

85,21

338

100

100

100

100

98,5

91,69

85,86

339

100

100

100

100

99,25

92,38

86,50

340

100

100

100

100

100

93,08

87,14

341

100

100

100

100

100

93,77

87,79

342

100

100

100

100

100

94,46

88,43

343

100

100

100

100

100

95,15

89,07

344

100

100

100

100

100

95,85

89,71

345

100

100

100

100

100

96,54

90,36

346

100

100

100

100

100

97,23

91,00

347

100

100

100

100

100

97,92

91,64

348

100

100

100

100

100

98,62

92,29

349

100

100

100

100

100

99,31

92,93

350

100

100

100

100

100

100

93,57

351

100

100

100

100

100

100

94,21

352

100

100

100

100

100

100

94,86

353

100

100

100

100

100

100

95,50

354

100

100

100

100

100

100

96,14

355

100

100

100

100

100

100

96,79

356

100

100

100

100

100

100

97,43

357

100

100

100

100

100

100

98,07

358

100

100

100

100

100

100

98,71

359

100

100

100

100

100

100

99,36

360

100

100

100

100

100

100

100



1

Az utasítás a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. november 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére