• Tartalom

43/2015. (VII. 20.) NFM rendelet

43/2015. (VII. 20.) NFM rendelet

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet módosításáról1

2015.07.21.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdés b) pont 20. alpontjában, valamint az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdésében, 1. melléklet I) pont 7. alpontjában és 109. § 13. pontjában, valamint a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet 1. § c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 8. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel és

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 48. § 3. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. § A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-a a következő (2) és (3) bekezdéssel egészül ki:

„(2) E rendeletnek a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló 61/2013. (X. 17.) NFM rendelet módosításáról szóló 43/2015. (VII. 20.) NFM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1. melléklet 24. pontját a 2015. január 1-jét követően indult, és a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.
(3) A 2015. január 1. és a Módr. hatálybalépése közötti időszakban a Módr. hatálybalépését megelőzően hatályos 1. melléklet 24. pontja alapján indult, jogkövetkezmény megállapítására irányuló eljárásokat – ideértve azon eljárásokat is, amelyekben a Módr. hatálybalépését megelőzően hatályos 1. melléklet 24. pontja alapján a jogkövetkezményt jogerősen megállapították – meg kell szüntetni, a jogkövetkezményt megállapító határozat alapján már befizetett vagy végrehajtott bírságot pedig vissza kell fizetni a kötelezett részére.”

2. § Az R. 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 43/2015. (VII. 20.) NFM rendelethez


Az R. 1. melléklet 24. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„24. Az ADR Szabályzat 8.5 fejezetében lévő S12 utasítás a következő kiegészítéssel alkalmazható:
„A járművezetők ezt a képzést az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet szerinti, legalább alapfokozatú sugárvédelmi képzettség megszerzése után az ADR Szabályzat 8.2.3 szakasza szerinti oktatás során is megkaphatják, ha az oktatást az ADR Szabályzat 7 osztályára érvényes veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói bizonyítvánnyal rendelkező személy tartja. Ebben az esetben a járművezető mentesül az ADR Szabályzat 8.2.1.1 és 8.2.1.2 bekezdéseinek előírásai alól.””
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. július 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére