• Tartalom

39/2015. (VII. 3.) FM rendelet

39/2015. (VII. 3.) FM rendelet

a növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet módosításáról1

2015.07.08.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 6. és 7. pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A növényegészségügyi feladatok végrehajtásának részletes szabályairól szóló 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 14. § (4)–(8) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, és a § a következő (9)–(11) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A Magyarországon nem honos, az 1. és 2. számú mellékletben fel nem sorolt károsítók jelenlétének vagy megjelenésének gyanúját és a hatóság által megerősített előfordulását, valamint az elrendelt és tervezett intézkedéseket a minisztérium írásban bejelenti a Bizottságnak és a többi tagállamnak. Az intézkedések a Bizottság döntéséig foganatosíthatók.
(5) A minisztérium a (4) bekezdésben foglaltak esetében a gyanú megfogalmazását, valamint az előfordulás hatóság általi megerősítését követő
a) nyolc munkanapon belül bejelentést tesz a Bizottság és a többi tagállam részére, mely tartalmazza legalább a 28. számú melléklet 1.1., 1.3., 2.1., 2.2., 3.1., 4.1., 5.1., 5.2., 5.6., 6.4. és 8. pontja szerinti információkat;
b) harminc napon belül bejelentést tesz a Bizottság és a többi tagállam részére az előfordulás egyéb körülményeire, valamint a tervezett vagy elrendelt növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozóan, a 28. számú melléklet szerinti adattartalommal.
(6) A Magyarországon nem honos, az 1. számú melléklet A. rész I. szakaszában és a 2. számú melléklet A. rész I. szakaszában felsorolt károsítók előfordulását, valamint az 1. számú melléklet A. rész II. szakaszában vagy B. részében, továbbá a 2. számú melléklet A. rész II. szakaszában vagy B. részében felsorolt károsítók Magyarország területének olyan részén történő megjelenését, ahol azok korábban nem voltak jelen, valamint az elrendelt és tervezett intézkedéseket a minisztérium bejelenti a Bizottságnak és a többi tagállamnak.
(7) A minisztérium a (6) bekezdésben foglaltak esetében az előfordulás hatóság általi megerősítését követő
a) nyolc munkanapon belül bejelentést tesz a Bizottság és a többi tagállam részére az előfordulásról, mely tartalmazza legalább a 28. számú melléklet 1.1., 1.3., 2.1., 2.2., 3.1., 4.1., 5.1., 5.2., 5.6., 6.4. és 8. pontja szerinti információkat;
b) harminc napon belül bejelentést tesz a Bizottság és a többi tagállam részére az előfordulás egyéb körülményeire, valamint a tervezett vagy elrendelt növényegészségügyi intézkedésekre vonatkozóan, a 28. számú melléklet szerinti adattartalommal.
(8) A minisztérium felkéri a Bizottságot, hogy értesítse az Európai és Földközi-tenger melléki Növényvédelmi Szervezetet, a 28. számú melléklet 10. pontjában meghatározottak szerint.
(9) A minisztérium aktualizálja az (5) és (7) bekezdésben említett bejelentéseket, amennyiben bármely új lényeges információ kerül birtokába, és azt ellenőrizték, vagy amint új intézkedést hoztak.
(10) Az irányelv 15. cikk (1) bekezdése alapján engedélyezett eltérésekről a minisztérium értesíti a Bizottságot.
(11) Aki tudomást szerez az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt vagy azokban fel nem sorolt, de Magyarországon korábban elő nem fordult, nem-honos károsító jelenlétéről vagy arra utaló jelekről, köteles tíz napon belül írásban értesíteni a fővárosi és megyei kormányhivatalt, és e hatóságnak kérésre átadni a birtokában lévő, a károsító jelenlétére vonatkozó információt.”

2. § (1) Az R. 33. § (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(A növény- és talajvédelmi igazgatóságnak nyilvántartásba kell vennie és egyedi azonosító számmal kell ellátnia)

e) a Kínából származó kő- és acéláru importőreit.”

(2) Az R. 33. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Amennyiben a zárlati károsítók elterjedésének veszélye nem áll fenn,)

a) mentesül az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettség alól az a termelő, aki a teljes növény, növényi termék vagy egyéb anyagkészletét saját célra használja, valamint az a kistermelő, aki teljes növény, növényi termék vagy egyéb anyagkészletét a helyi piacon végső felhasználás céljából értékesíti (helyi forgalmazás); a mentesség azonban nem vonatkozik az áruburgonyából saját ültetésre szánt burgonyát termelőre, valamint a 6. számú melléklet A. rész I. szakasz 1.1., 1.4., 1.5. és 2.1. pontjaiban felsorolt fásszárú szaporítóanyagok kistermelőjére.”

3. § Az R. 51/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni
b) a más tagállamból harmadik országon keresztül érkező szállítmányra,
c) a harmadik országból az Európai Unió valamely tagállamán, illetve tagállamain keresztül harmadik országba szállítandó tranzit küldeményre.”

4. § (1) Az R. 69. § (1) bekezdés o) pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Ez a rendelet a következő közösségi jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a növényeket vagy növényi termékeket károsító szervezeteknek a Közösségbe történő behurcolása és a Közösségen belüli elterjedése elleni védekezési intézkedésekről szóló, 2000. május 22-i 2000/29/EK tanácsi irányelve, valamint az azt módosító,)

„1. 2001/33/EK, 2002/28/EK, 2002/36/EK, 2003/22/EK, 2003/47/EK, 2003/116/EK, 2004/31/EK, 2004/70/EK, 2004/102/EK, 2005/16/EK, 2005/77/EK, 2006/14/EK, 2006/35/EK, 2007/41/EK, 2008/64/EK, 2008/109/EK, 2009/7/EK, 2009/118/EK és 2010/1/EU bizottsági irányelv, 2014/19/EU, 2014/78/EU és 2014/83/EU bizottsági végrehajtási irányelv, valamint 2002/89/EK, 2005/15/EK tanácsi irányelv,”

(2) Az R. 69. § (2) bekezdés 11–13. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:)

„11. az Epitrix cucumeris (Harris), az Epitrix similaris (Gentner), az Epitrix subcrinita (Lec.) és az Epitrix tuberis (Gentner) Unióba történő behurcolásának és Unión belüli elterjedésének megelőzését célzó sürgősségi intézkedésekről szóló, 2012. május 16-i 2012/270/EU bizottsági végrehajtási határozat, valamint az azt módosító 2014/679/EU bizottsági végrehajtási határozat,
12. a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Buhrer) Nickle et al. (fenyőrontó fonálféreg) Unión belüli elterjedésének megelőzésére irányuló sürgősségi intézkedésekről szóló, 2012. szeptember 26-i 2012/535/EU bizottsági végrehajtási határozat, valamint az azt módosító 2015/226/EU bizottsági végrehajtási határozat,
13. a Bizottság végrehajtási határozata (2014. április 24.) egyes Indiából származó gyümölcsök és zöldségek tekintetében a károsítók Unióba történő behurcolása és Unión belüli elterjedése elleni intézkedésekről szóló, 2014. április 24-i 2014/237/EU bizottsági végrehajtási határozat, valamint az azt módosító 2015/237/EU bizottsági végrehajtási határozat,”

(3) Az R. 69. § (2) bekezdés 22. és 23. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:)

„22. az Anoplophora chinensis (Forster) Unióba történő behurcolásának és Unión belüli terjedésének megelőzését célzó sürgősségi intézkedésekről szóló, 2012. március 1-jei 2012/138/EU bizottsági végrehajtási határozat, és az azt módosító 2014/356/EU bizottsági végrehajtási határozat,
23. a Kínából származó, egyes áruk szállításához ténylegesen használt fa csomagolóanyagra vonatkozó felügyeletről, növény-egészségügyi ellenőrzésekről és meghozandó intézkedésekről szóló, 2013. február 18-i 2013/92/EU bizottsági végrehajtási határozat és az azt módosító 2015/474/EU bizottsági végrehajtási határozat,”

(4) Az R. 69. § (2) bekezdés 27. és 28. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek, és a bekezdés a következő 29. és 30. ponttal egészül ki:

(Ez a rendelet a következő közösségi határozatoknak való megfelelést szolgálja:)

„27. a Xylella fastidiosa (Well and Raju) Unión belüli elterjedésének megelőzését célzó intézkedésekről szóló, 2014. július 23-i 2014/497/EU bizottsági végrehajtási határozat,
28. a Dél-Afrikából származó bizonyos citrusfélék tekintetében a Phyllosticta citricarpa (McAlpine) Van der Aa Unióba történő behurcolásának és Unión belüli elterjedésének megelőzését célzó intézkedések megállapításáról szóló, 2014. július 2-ai 2014/422/EU bizottsági végrehajtási határozat,
29. a károsítók jelenlétének, valamint a tagállamok által hozott vagy tervezett intézkedéseknek a bejelentése tekintetében a 2000/29/EK tanácsi irányelv végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2014. december 15-ei 2014/917/EU bizottsági végrehajtási határozat,
30. a Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból származó kőris (Fraxinus L.) fájára és kérgére vonatkozóan a 2000/29/EK tanácsi irányelv egyes rendelkezéseitől való eltérésről szóló, 2014. december 16-ai 2014/924/EU bizottsági végrehajtási határozat.”

(5) Az R. 69. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ez a rendelet a Közösségben a meghatározott növény-egészségügyi kockázatoknak kitett védett övezetek elismeréséről szóló, 2008. július 4-i 690/2008/EK bizottsági rendelet, valamint az azt módosító, 2010. január 8-i 17/2010/EU, 2010. április 27-i 361/2010/EU bizottsági és 2011. május 5-i 436/2011/EU 2012. április 24-i 355/2012/EU és 707/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
(4) Ez a rendelet az élelmiszerlánccal, az állategészségüggyel és állatjóléttel, valamint a növényegészségüggyel és a növényi szaporítóanyagokkal kapcsolatos kiadások kezelésére vonatkozó rendelkezések megállapításáról, a 98/56/EK, a 2000/29/EK és a 2008/90/EK tanácsi irányelv, a 178/2002/EK, a 882/2004/EK és a 396/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 2009/128/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 66/399/EGK, a 76/894/EGK és a 2009/470/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. május 15-ei 652/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.”

5. § (1) Az R. 1. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 2. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R. 4. számú melléklete a 3. melléklet szerint módosul.

(4) Az R. 5. számú melléklete a 4. melléklet szerint módosul.

(5) Az R. 6. számú melléklete az 5. melléklet szerint módosul.

(6) Az R. 7. számú melléklete a 6. melléklet szerint módosul.

(7) Az R. 9. számú melléklete a 7. melléklet szerint módosul.

(8) Az R. 24. számú melléklete helyébe a 8. melléklet lép.

6. § Az R.

a) 2. § (3) bekezdésében a „fővárosi és megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága (a továbbiakban: növény- és talajvédelmi igazgatóság)” szövegrész helyébe a „növény- és talajvédelmi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (a továbbiakban: fővárosi és megyei kormányhivatal)”,

b) 2. § (4) bekezdésében, 6. §-ában, 9. §-ában, 11. § (1) bekezdésében, 12. §-ában, 14. § (3) bekezdésében, 14/A. § (5) bekezdésében, 14/D. § (3) és (4) bekezdésében, 16. § (7) bekezdésében, 17. § (1) bekezdésében, 18. § (1), (2) és (5) bekezdésében, 19. § (1) és (3) bekezdésében, 20. § (1), (2) és (4) bekezdésében, 21. § (1) bekezdésében, 22. § (7) bekezdésében, 23. § (1) bekezdésében, 24. § (1) bekezdésében, 29. § (3) bekezdésében, 31. § (2) bekezdésében, 33. § (3), (4), (5), (6) és (10) bekezdésében, 34. §-ában, 36. § (1) bekezdés e) és g) pontjában, 36. § (2) és (3) bekezdésében, 36/C. § (1) bekezdésében, 36/D. § (3) bekezdésében, 36/E. § (4) bekezdés c) pontjában, 36/G. § (2), (9) és (10) bekezdésében, 41. § (3) és (4) bekezdésében, 44/B. § (1) bekezdésében, 48. § (2) bekezdésében, 50/A. § (1) és (3) bekezdésében, 51/A. § (4) bekezdésében, 55. § (1) bekezdés a) pontjában, 55. § (2) és (3) bekezdésében, 55/A. § (1) és (2) bekezdésében, 55/B. § (1), (4), (5), (7), (11), (12) és (13) bekezdésében, 57. § (2) bekezdésében, 58. § (1) és (5) bekezdésében, 64. § b), c) és d) pontjában, 65. § a) és b) pontjában, 67. § (7) és (8) bekezdésében, 68. § (3) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.2.1., 1.1.2.4., 1.1.2.5., 1.1.2.5.1., 1.1.9.1.1.2., 1.1.9.2.,1.1.9.3., 1.1.9.3.4.1., 1.1.9.4.1.4., 1.1.9.4.4. és 1.1.9.8. pontjában, 1.1.9.11. pont nyitó szövegrészében, 1.1.9.12.1. pont nyitó szövegrészében, 1.1.9.13.1., 1.1.9.14., 1.1.9.15.1., 1.1.9.15.2. és 1.1.9.16. pontjában, 1.2.1.1. pont nyitó szövegrészében, 1.2.1.2. pont nyitó szövegrészében és bg) alpontjában, 1.2.1.4. és 1.2.1.5. pontjában, 1.2.1.6. pont a) és c) alpontjában, 1.2.1.7. pont a) és b) alpontjában, 1.2.1.8. és 1.2.1.9. pontjában, 1.2.1.9.1. pont b) alpontjában, 1.2.1.9.2. pont nyitó szövegrészében, 1.2.2.1. pont nyitó szövegrészében, 1.2.2.2. pontjában, 1.2.2.2.1. pont cg) alpontjában, 1.2.2.2.2. pont nyitó szövegrészében, 1.2.2.2.3. pont nyitó szövegrészében, 7. számú melléklet 1.2.2.5. pontjában, 1.2.2.6. pont nyitó szövegrészében, 1.2.2.8., 1.2.2.9. és 1.2.2.10. pontjában, 1.2.2.10.1. pont b) alpont nyitó szövegrészében, c) alpontjában és d) alpont 1. és 4. alpontjában, 1.2.2.10.2. pont a), b) és c) alpontjában, 1.2.3.4. pontjában, 1.2.3.7. pont nyitó szövegrészében, és 1.3.6. pontjában, 8. számú melléklet „I. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK” pont 1. alpont b) és c) alpontjában, 3. és 5. alpontjában és 6. alpont nyitó szövegrészében, 9. számú melléklet 1., 2., 3., 4., 5., 6.1., 6.2., 7.1., 7.2. és 8.1., pontjában, 8.2. pont 8.2.7. alpontjában, 9.1., 9.2., 9.3., 10.1., 10.2., 11.1., 11.2., 12. és 13. pontjában, 23. számú melléklet III. rész b) pontjában és 25. számú melléklet 3.4. pont nyitó szövegrészében a „növény- és talajvédelmi igazgatóság” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal”,

d) 10. § (1) bekezdésében, 14/D. § (3) bekezdésében, 18. § (5) és (6) bekezdésében, 20. § (4) bekezdésében, 22. § (2) bekezdésében, 31. § (1) bekezdésében, 33. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében, 44/B. § (3) bekezdésében, 51. § (2) bekezdésében, 55/A. § (1) bekezdésében, 56. § (1) és (2) bekezdésében, 57. § (1) bekezdésében, 59. § (1) bekezdésében, 7. számú melléklet 1.1.9.1.1.1., 1.1.9.9. és 1.1.9.10.1. pontjában, 7. számú melléklet 1.2.1.1. pont a) alpontjában, 1.2.1.7. pont bc) alpontjában, 1.2.2.1. pont a) alpontjában, 1.2.2.8. pont ac) és bb) alpontjában, 9. számú melléklet 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.1., 8.1., 9.1. és 10.1. pontjában, 15. számú melléklet 2. pont nyitó szövegrészében és 3. pontjában a „növény- és talajvédelmi igazgatóságnak” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak”,

e) 14/A. § (3) bekezdés b) pontjában, 62. § a), b) és f) pontjában, 15. számú melléklet 2. pont d) alpontjában és 3.1. pont b) alpontjában és 25. számú melléklet 3.1. pont b) alpontjában a „növény- és talajvédelmi igazgatóságok” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalok”,

f) 14/D. § (1) bekezdésében, 9. számú melléklet 11.1., 11.2., 12. és 13. pontjában a „növény- és talajvédelmi igazgatóságnál” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnál”,

g) 21. § (4) bekezdésében, 55/B. § (2) bekezdésében és 59. § (1) bekezdésében a „növény- és talajvédelmi igazgatósághoz” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalhoz”,

h) 31. § (2) bekezdésében és 36. § (1) bekezdés d) és f) pontjában a „növény- és talajvédelmi igazgatósággal” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatallal”,

i) 33. § (1) bekezdés a) pontjában a „Lycopersicon lycopersicum” és a 36/B. § (7) bekezdésében a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L”,

j) 36/G. § (3) bekezdésében, 39. § (1) bekezdésében, 44/B. § (2) bekezdésében és 59. § (2) bekezdésében a „növény- és talajvédelmi igazgatóságtól” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivataltól”,

k) 7. számú melléklet 1.1.2.6. pontjában a „növény- és talajvédelmi igazgatóságoknak” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivataloknak”,

l) 7. számú melléklet 1.1.12.6.2. pontjában az „az igazgatóságnak” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak”,

m) 7. számú melléklet 1.4.1.2.4. pont b) alpontjában, 1.4.1.2.7. pont a) alpontjában és 1.5.1. pontjában a „megyei igazgatóságot” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalt”,

n) 7. számú melléklet 1.4.1.2.4. pont c) és d) alpontjában, 1.4.1.2.5. pont bc) alpontjában, 1.4.1.2.7. pont b) és c) alpontjában, 1.4.1.2.10. pont bc) alpontjában, 1.4.1.2.11. pont b) alpontjában, 1.4.1.2.14. pont bc) alpontjában, 1.4.1.2.17. pontjában, és 1.4.1.2.17.1. pont aa) és bb) alpontjában, a „megyei igazgatóság” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal”,

o) 7. számú melléklet 1.4.1.2.8.2. pontjában és 1.4.1.2.13. pont a) alpontjában a „megyei igazgatóságnak” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak”,

p) 10. számú mellékletében és 13. számú melléklet 1. és 2. ábrájában a „Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága” szövegrész helyébe a „Megyei Kormányhivatal”

szöveg lép.

7. § Hatályát veszti az R.

h) 5. számú melléklet A. rész I. szakasz 1.4., 8., 15., 16. és 38.1. pontja, valamint

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.

1. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1.    Az R. 1. számú melléklet A. rész I. szakasz a) pontja a következő 1.1-1.3. alponttal egészül ki:

„1.1. Agrilus anxius Gory
1.2. Agrilus planipennis Fairmaire
1.3. Anthonomus eugenii Cano”

2.    Az R. 1. számú melléklet A. rész I. szakasz a) pontja a következő 10.2. alponttal egészül ki:

„10.2. Diaphorina citri Kuway”

3.    Az R. 1. számú melléklet A. rész I. szakasz b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) Baktériumok
1. Candidatus Liberibacter spp.,
2. Xylella fastidiosa (Well és Raju)”

4.    Az R. 1. számú melléklet A. rész II. szakasz a) pontja a következő 0.1. alponttal egészül ki:

„0.1. Bursaphelenchus xylophilus (Steiner és Bührer) Nickle et al.

5.    Az R. 1. számú melléklet A. rész II. szakasz a) pontja a következő 3. alponttal egészül ki:

„3. Trioza erytreae Del Guercio”

6.    Az R. 1. számú melléklet B. rész a) pontjában foglalt táblázat 1. és 1.1. sora helyébe a következő sorok lépnek, egyidejűleg a táblázat a következő 1.2. sorral egészül ki:

(Károsító)

[Védett zóna (zónák)]

„1. Bemisia tabaci Genn. (európai populációk)

Írország, Portugália (Azori-szigetek, belső Beira, tengerparti Beira, Douro és Minho köze, Ribatejo és Oeste (Alcobaça, Alenquer, Bombarral, Cadaval, Caldas da Rainha, Lourinhã, Nazaré, Obidos, Peniche és Torres Vedras települések) és Trás-os- Montes), Egyesült Királyság, Svédország, Finnország

1.1.

Daktulosphaira vitifoliae (Fitch)

Ciprus

1.2.

Dryocosmus kuriphilus Yasumatsu

Írország, Portugália, Egyesült Királyság”


7.    Az R. 1. számú melléklet B. rész a) pontjában foglalt táblázat a következő 5. sorral egészül ki:

(Károsító)

[Védett zóna (zónák)]

„5.

Thaumatopoea processionea L.

Írország, Egyesült Királyság (kivéve a következő önkormányzatok területeit: Barnet; Brent; Bromley; Camden; London Város; Westminster Város; Croydon; Ealing; Elmbridge District; Epsom és Ewell District; Hackney; Hammersmith & Fulham; Haringey; Harrow; Hillingdon; Hounslow; Islington; Kensington & Chelsea; Kingston upon Thames; Lambeth; Lewisham; Merton; Reading; Richmond Upon Thames; Runnymede District; Slough; South Oxfordshire; Southwark; Spelthorne District; Sutton; Tower Hamlets; Wandsworth és West Berkshire)”

 

 

8.    Az R. 1. számú melléklet A. rész II. szakasz b) pont 2. alpontjában a „Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith syn.: Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al” szövegrész helyébe a „Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al” szöveg lép.

2. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1. Az R. 2. számú melléklet A. rész II. szakasz c) pontjában foglalt táblázat 1. sora helyébe a következő sor lép:

(Károsító)

(A fertőzés tárgya)

„1. Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr.

Ültetésre szánt Platanus L. növények, a vetőmag kivételével, valamint a Platanus L. faanyaga, a természetes kerek felülettel már nem rendelkező faanyagot is beleértve”

2. Az R. 2. számú melléklet B. rész a) pontjában foglalt táblázat harmadik oszlop 6. a) sor mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

[6.a) Ips amitinus Eichhof]

„Görögország, Írország, Egyesült Királyság”


3. Az R. 2. számú melléklet B. rész b) pontjában foglalt táblázat harmadik oszlop 2. sor mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

[2. Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al.]

„Spanyolország (kivéve Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, valamint Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], Alt Vinalopó és Vinalopó Mitjà járások (Alicante tartomány) és Alborache és Turís település Valencia tartományban [Comunidad Valenciana]), Észtország, Franciaország (Korzika), Írország (kivéve Galway városa), Olaszország (Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lazio, Liguria, Lombardia [kivéve Mantova és Sondrio megye], Marche, Molise, Piemonte, Puglia, Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana), Umbria, Valle d'Aosta, Veneto [kivéve Rovigo és Velence megye, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d'Adige, S. Urbano, Vescovana települések Padova megyében és az A4 autópályától délre fekvő terület Verona megyében]), Lettország, Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai település [Kaunas megye]), Portugália, Szlovénia (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska régiók, valamint Lendava/Lendva és Renče-Vogrsko [a H4 autópályától délre], Szlovákia (kivéve Blahová/Sárrét, Čenkovce/Csenke, Horné Mýto/Felsővámos, Okoč/Ekecs, Topoľníky/Nyárasd és Trhová Hradská/ Vásárút települések [Dunajská Streda – Dunaszerdahely járás], Hronovce/Lekér és Hronské Kľačany/Garamkelecsény [Levice/Léva járás], Dvory nad Žitavou/Udvard [Nové Zámky/Érsekújvári járás], Málinec/Málnapatak [Poltár járás], Hrhov/Tornagörgő [Rožňava/Rozsnyó járás] Veľké Ripňany/Nagyrépény [Topoľčany/Nagytapolcsányi járás], Kazimír/Kázmér, Luhyňa/Legenye, Malý Horeš/Kisgéres, Svätuše/Szentes és Zatín/Zétény [Trebišov County/Tőketerebesi járás]), Finnország, Egyesült Királyság (Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek).”


4. Az R. 2. számú melléklet B. rész c) pontjában foglalt táblázat a következő 0.1. és 0.2. sorral egészül ki:

(Károsító)

(A fertőzés tárgya)

[Védett zóna (zónák)]

„0.1.

Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr..

A Platanus L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével, valamint a Platanus L. faanyaga, beleértve az olyan fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét.

Egyesült Királyság

0.2.

Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr.

Faanyag, kivéve a kéregmentes fát, a hántolt fakéreg és a Castanea Mill ültetésére szánt növények.

Csehország, Írország, Svédország, Egyesült Királyság”

5. Az R. 2. számú melléklet B. rész d) pontjában foglalt táblázat harmadik oszlop 1. sor mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

[1. Citrus tristeza virus (európai izolátumok)]

„Görögország (kivéve Argolida és Chania régiókat), Málta, Portugália (kivéve Algarve és Madeira)”


6. Az R. 2. számú melléklet B. rész d) pontjában foglalt táblázat harmadik oszlop 2. sor mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(2. Grapevine flavescence dorée MLO)

„Csehország, Franciaország (Elzász, Champagne-Ardenne, Pikárdia (Aisne megye), Île-de-France (Citry, Nanteuil-sur-Marne és Saâcy-sur-Marne települések) és Lotaringia), Olaszország (Puglia, Basilicata és Sardegna)”


7. Az R. 2. számú melléklet A. rész I. szakasz d) pontjában szereplő táblázat második oszlop 5.1. sorában, II. szakasz b) pontjában szereplő táblázat második oszlop 2. és 9. sorában, d) pontjában szereplő táblázat második oszlop 15. és 16. sorában a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L” szöveg lép.

3. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1. Az R. 4. számú melléklet B. részében foglalt táblázat második oszlop 1. sorának mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

[1. Az A. rész 9., 9.1. és 18. pontjában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával – megfelelő esetben – az alábbi nemzetségekhez tartozó növények és az azok megporzására szolgáló élő virágpor: Amelanchier Med., Chaenomeles Lindl., Crataegus L., Cydonia Mill., Eriobotrya Lindl., Malus Mill, Mespilus L., Pyracantha Roem., Pyrus L. és Sorbus L., a termés és a vetőmag kivételével, amelyek az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al.-tól mentesnek elismert harmadik országokon kívüli harmadik országokból származnak (Svájc kivételével), vagy amelyekben a vonatkozó Növény-egészségügyi Intézkedések Nemzetközi Szabványának megfelelően károsítómentes területeket létesíteszik az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítóval kapcsolatban és azokat annak ismerik el.]

„Spanyolország(kivéve Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, valamint Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], Alt Vinalopó és Vinalopó Mitjà járások (Alicante tartomány) és Alborache és Turís település Valencia tartományban [Comunidad Valenciana]), ÉsztországFranciaország(Korzika), Írország (kivéve Galway városa), Olaszország (Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lazio, Liguria, Lombardia [kivéve Mantova és Sondrio megye], Marche, Molise, Piemonte, Puglia Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana), Umbria, Valle d'Aosta, Veneto [kivéve Rovigo és Velence megye, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d'Adige, S. Urbano, Vescovana települések Padova megyében és az A4 autópályától délre fekvő terület Verona megyében]), Lettország, Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai település [Kaunas megye]), Portugália, Szlovénia (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska régiók, valamint Lendava/Lendva és Renče-Vogrsko [a H4 autópályától délre], Szlovákia (kivéve Blahová/Sárrét, Čenkovce/Csenke, Horné Mýto/Felsővámos, Okoč/Ekecs, Topoľníky/Nyárasd és Trhová Hradská/ Vásárút települések [Dunajská Streda – Dunaszerdahely járás], Hronovce/Lekér és Hronské Kľačany/Garamkelecsény [Levice/Léva járás], Dvory nad Žitavou/Udvard [Nové Zámky/Érsekújvári járás], Málinec/Málnapatak [Poltár járás], Hrhov/Tornagörgő [Rožňava/Rozsnyó járás] Veľké Ripňany/Nagyrépény Topoľčany/Nagytapolcsányi járás], Kazimír/Kázmér, Luhyňa/Legenye, Malý Horeš/Kisgéres, Svätuše/Szentes és Zatín/Zétény [Trebišov County/Tőketerebesi járás]),
Finnország, Egyesült Királyság (Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek).”


2. Az R. 4. számú melléklet B. részében foglalt táblázat második oszlop 2. sorának mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

[2. Az A. rész 9., 9.1. és 18. pontjában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával – megfelelő esetben – az alábbi nemzetségekhez tartozó növények és az azok megporzására szolgáló élő virágpor: Cotoneaster Ehrh. és Photinia davidiana (Dcne.) Cardot. a termés és a vetőmag kivételével, amely növények az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al.-tól mentesnek elismert harmadik országokon kívüli harmadik országokból származnak, vagy amelyekben a vonatkozó Növény-egészségügyi Intézkedések Nemzetközi Szabványának megfelelően károsítómentes területeket létesíteszik az Erwinia amylovora (Burr.) Winsl. et al. károsítóval kapcsolatban és azokat annak ismerik el.]

„Spanyolország (kivéve Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, valamint Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], Alt Vinalopó és Vinalopó Mitjà járások (Alicante tartomány) és Alborache és Turís település Valencia tartományban [Comunidad Valenciana]), Észtország, Franciaország (Korzika), Írország (kivéve Galway városa), Olaszország (Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lazio, Liguria, Lombardia [kivéve Mantova és Sondrio megye], Marche, Molise, Piemonte, Puglia Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana), Umbria, Valle d'Aosta, Veneto [kivéve Rovigo és Velence megye, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d'Adige, S. Urbano, Vescovana települések Padova megyében és az A4 autópályától délre fekvő terület Verona megyében]), Lettország, Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai település [Kaunas megye]), Portugália, Szlovénia (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska régiók, valamint Lendava/Lendva és Renče-Vogrsko [a H4 autópályától délre], Szlovákia (kivéve Blahová/Sárrét, Čenkovce/Csenke, Horné Mýto/Felsővámos, Okoč/Ekecs, Topoľníky/Nyárasd és Trhová Hradská/ Vásárút települések [Dunajská Streda – Dunaszerdahely járás], Hronovce/Lekér és Hronské Kľačany/Garamkelecsény [Levice/Léva járás], Dvory nad Žitavou/Udvard [Nové Zámky/Érsekújvári járás], Málinec/Málnapatak [Poltár járás], Hrhov/Tornagörgő [Rožňava/Rozsnyó járás] Veľké Ripňany/Nagyrépény [Topoľčany/Nagytapolcsányi járás], Kazimír/Kázmér, Luhyňa/Legenye, Malý Horeš/Kisgéres, Svätuše/Szentes és Zatín/Zétény [Trebišov County/Tőketerebesi járás]), Finnország, Egyesült Királyság (Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek).”

4. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 1.1.-1.3. sora helyébe a következő sorok lépnek:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„1.1.    Kanadából, Kínából, Japánból, a Koreai Köztársaságból, Mexikóból, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. előfordul – származó tűlevelűek (Coniferales) faanyaga a Thuja L. és a Taxus L., kivételével, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, az alábbi formában lévő faanyag kivételével

a) teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék

b) fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

c) A Libocedrus decurrens Torr. faanyaga, amennyiben bizonyíték van rá, hogy a fát ceruzakészítés céljából 7–8 napon át legalább 82 oC hőmérsékletet elérő hőkezeléssel feldolgozták vagy megmunkálták,

ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:

a)    a faanyag egészében (a legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos hőkezelésnek. A faanyagon vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon, továbbá az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelzésnek; vagy

b)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították; Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h); vagy

c)    a megfelelően jóváhagyott előírás szerint jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnálásnak. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a nyomást (psi vagy kPa) és a koncentrációt (%); valamint

a faanyagot a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó országot való elhagyásig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy – a kéregmentes fa esetében – olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektorai által.

1.2.    Kanadából, Kínából, Japánból, a Koreai Köztársaságból, Mexikóból, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. előfordul – származó tűlevelűek (Coniferales) faanyaga, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, az alábbi formában:

a) teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fát megfelelően alávetették:

a)    a faanyag egészében (a fa legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos hőkezelésnek, amit az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon jelezni kell, vagy

b)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokonfel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h), valamint

hatósági nyilatkozat arról, hogy a fát a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó országot való elhagyásig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy – a kéregmentes fa esetében – olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektorai által.

1.3.    Kanadából, Kínából, Japánból, a Koreai Köztársaságból, Mexikóból, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. előfordul – származó Thuja L. és a Taxus L., faanyaga, függetlenül attól, hogy megfelelnek-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, az alábbi formában:

a)    teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék

b)    fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,

ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fa:

a)    kéregmentes, vagy

b)    nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20 % alá vitték. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló „Kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „KD.”, illetőleg bármely más, nemzetközileg elfogadott jelzésnek; vagy

c)    a faanyag egészében (a fa legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos, megfelelő hőkezelésen ment keresztül. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon, továbbá az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelzésnek; vagy

d)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokonfel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h), vagy

e)    a megfelelően jóváhagyott előírás szerint jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnáláson ment keresztül. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a nyomást (psi vagy kPa) és a koncentrációt (%);”


2.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 1.5. és 1.6. sora helyébe a következő sorok lépnek:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„1.5.    Az Oroszországból, Kazahsztánból és Törökországból származó tűlevelűek (Coniferales) faanyaga függetlenül attól, hogy megfelel-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, az alábbi formában lévő faanyag kivételével:
a) teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék
b) fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fa:
a)    olyan területről származik, amelyről ismert, hogy mentes a következőktől:
aa)     a Monochamus spp. (nem-európai),
ab)     a Pissodes spp. (nem-európai)
ac)     a Scolytidae spp. (nem-európai).
    Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon, a „Származás helye” rovatban szerepelnie kell a térségnek; vagy
b)    kéregmentes és a 3 milliméteresnél nagyobb átmérőjű, a Monochamus spp. (nem-európai) faj egyedei által rágott járatoktól mentes; vagy
c)    nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20 % alá vitték. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló „Kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „KD.”, illetőleg bármely más, nemzetközileg elfogadott jelzésnek; vagy
d)    a faanyag egészében (a fa legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos, megfelelő hőkezelésen ment keresztül. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon, továbbá az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelzésnek; vagy
e)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h), vagy
f)    a megfelelően jóváhagyott előírás szerint jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnáláson ment keresztül. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a nyomást (psi vagy kPa) és a koncentrációt (%).

1.6.    A következő országokon kívüli harmadik országokból származó tűlevelűek (Coniferales) faanyaga, függetlenül attól, hogy megfelel-e a
6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének:
a) Oroszország, Kazahsztán és Törökország,
b) európai országok,
c) Kanada, Kína, Japán, a Koreai Köztársaság, Mexikó, Tajvan és az Amerikai Egyesült Államok – ahol a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. előfordul, az alábbi formában lévő faanyag kivételével:
1. teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék,
2. fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátétek, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét:

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fa:
a)    kéregmentes és a 3 milliméteresnél nagyobb átmérőjű, a Monochamus spp. (nem-európai) faj egyedei által rágott járatoktól mentes; vagy
b)    nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20 % alá vitték. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló „Kiln-dried” (mesterségesen szárított) vagy „KD.”, illetőleg bármely más, nemzetközileg elfogadott jelzésnek; vagy
c)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokonfel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h), vagy
d)    a megfelelően jóváhagyott előírás szerint jóváhagyott termékkel nyomás alatt végzett kémiai impregnáláson ment keresztül. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon fel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a nyomást (psi vagy kPa) és a koncentrációt (%), vagy
e)    a faanyag egészében (a fa legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos, megfelelő hőkezelésen ment keresztül. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon, továbbá az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell az ezt igazoló „HT” jelzésnek.”


3.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat második oszlop 1.7. sorának mezőjében szereplő e) pont helyébe a következő pont lép:

 

(Különleges előírások)

(1.7. A következő országokból származó tűlevelűek
(Coniferales) faanyaga, a teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék, függetlenül attól, hogy megfelel-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének:
a) Oroszország, Kazahsztán és Törökország,
b) Európán kívüli országok, Kanada, Kína, Japán, Korea, Mexikó, Tajvan és az Amerikai Egyesült Államok (ahol aBursaphelenchus xylophilus [Steiner et Bührer] Nickle et al. előfordul) kivételével.)

e) a faanyag egészében (a legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos hőkezelésen ment keresztül, amit az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon jelezni kell.”


4.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglat táblázat 2. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„2.

Harmadik országokból (Svájc kivételével) származó, fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a 6 mm vagy annál kisebb vastagságú nyersfát, a ragasztóval, hővel és nyomással vagy ezek kombinációjával előállított feldolgozott fát, valamint a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyikövetelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa.

A fa csomagolóanyag:
a)    „a nemzetközi kereskedelemben használt fa csomagolóanyag szabályozására vonatkozó iránymutatások” című, a FAO növény-egészségügyi intézkedésekre (ISPM) vonatkozó 15. számú nemzetközi szabványa I. mellékletében meghatározott jóváhagyott kezelések egyikében részesült, és
b)    a szóban forgó nemzetközi szabvány II. mellékletében meghatározott olyan jelzést tartalmaz, amely arra utal, hogy a fa csomagolóanyagot a szabvány szerint jóváhagyott növény-egészségügyi kezelésnek vetették alá.”


5.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat első oszlop 2.1. sorának mezője helyébe a következő mező lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

„2.1. Az Amerikai Egyesült Államokból vagy Kanadából származó Acer saccharum Marsh. faanyaga, beleértve azt a faanyagot, amely nem tartja meg a természetes hengeres felszínét, az alábbi formában lévő faanyag kivételével:
a) furnérlemez gyártására szánt fa,
b) faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék,
c) fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa.”


6.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 2.3-2.5. sora helyébe a következő sorok lépnek:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„2.3.    Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból, és az Amerikai Egyesült Államokból származó Fraxinus L., Juglans mandshurica Maxim, Ulmus davidiana Planch, Ulmus parvifolia Jacq. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. fája – függetlenül attól, hogy szerepel-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között az alábbi formában lévő faanyag kivételével:
    a)    teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék
    b)    fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
    de ideértve azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét, valamint a kezeletlen fából készült bútorokat és egyéb tárgyakat.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a fa olyan területről származik, amelyet a megfelelően jóváhagyott előírás szerint az Agrilus planipennis Fairmaire előfordulásától mentesnek ismertek el. A terület nevét meg kell adni az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon,
    vagy
b)    a kéreg és a szijácsból legalább a külső 2,5 cm eltávolításra került egy olyan létesítményben, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat nyilvántartásba vett és felügyel,
    vagy
c)    a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

2.4.    Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó Fraxinus L., Juglans mandshurica Maxim, Ulmus davidiana Planch, Ulmus parvifolia Jacq. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. fája – függetlenül attól, hogy szerepel-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között, az alábbi formában:
a) teljes egészében vagy részben e tűlevelűekből származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fa olyan területről származik, amelyet a megfelelően jóváhagyott előírás szerint Agrilus planipennis Fairmaire előfordulásától mentesnek ismertek el. A terület nevét meg kell adni az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon.

2.5.    Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó, részben vagy egészben a Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., a Juglans mandshurica Maxim., az Ulmus davidiana Planch. és a Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. fájából előállított, hántolt fakéreg és fakéregből készült tárgyak, függetlenül attól, hogy szerepel-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fakéreg olyan területről származik, amelyet megfelelően jóváhagyott előírás szerint Agrilus planipennis Fairmaire előfordulásától mentesnek ismertek el. A terület nevét meg kell adni az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon.”



7.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat első oszlop 3. sorának mezője helyébe a következő mező lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

„3. Az Amerikai Egyesült Államokból származó Quercus L., faanyaga, az alábbi formában lévő faanyag kivételével:
a)    faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék,
b)    hordó, kád, dézsa, teknő és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a dongákat is, amennyiben bizonyíték van rá, hogy a fát legalább 20 percen át minimum 176 °C hőmérsékletet elérő hőkezeléssel állították elő vagy dolgozták fel,
c)    fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.”


8.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 4.1-4.3. sorokkal egészül ki:

„4.1.    Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol az Agrilus anxius Gory előfordul – származó Betula L., fája, függetlenül attól, hogy szerepel-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között, a következőktől eltérő formában:
    -    teljes egészében vagy részben e fákból származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék,
    -    fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
    ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a kéreg és a szijácsból legalább a külső 2,5 cm eltávolításra került egy olyan létesítményben, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat nyilvántartásba vett és felügyel,
    vagy
b)    a fát ionizáló besugárzásnak vetették alá úgy, hogy a fa egésze legalább 1 kGy erősségű dózist nyeljen el.

4.2.    Teljes egészében vagy részben Betula L. fájából származó faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék, Függetlenül attól, hogy szerepel-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a fa olyan területről származik, amelyről ismert, hogy az Agrilus anxius Gory előfordulásától mentes.

4.3.    Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol az Agrilus anxius Gory előfordul – származó Betula L., fakéreg és Betukla fakéregből készült tárgyak, függetlenül attól, hogy szerepelnek-e a 6. számú melléklet B. részében található KN-kódok között.

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a kérget a fától elválasztották.”


9.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 5. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„5. Örményországból, Svájcból vagy az Amerikai Egyesült Államokból származó Platanus L. faanyaga, kivéve faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék formájában, ideértve azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.

Hivatalos igazolás arról, hogy a fa nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20 % alá csökkentették. A fán vagy bármely, a mindenkori használattal kapcsolatos csomagolóanyagon szerepelnie kell az ezt igazoló »Kiln-dried« (mesterségesen szárított) vagy »KD.«, illetve bármely más, nemzetközileg elfogadott jelzésnek”


10.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 6. sor első oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)


„6. Az amerikai földrész országaiból származó Populus L. faanyaga, a következőktől eltérő formában:
a)    faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék,
b)    fából készült csomagolóanyag, csomagolóládák, dobozok, rekeszek, hordók és hasonló csomagolóeszközök, szállítódeszkák, szekrényes rakodólapok és egyéb raklapok, raklapkeretek, alátétfa, függetlenül attól, hogy azokat ténylegesen használják-e vagy sem a különféle tárgyak szállításánál, kivéve a faáru alátámasztására szolgáló olyan alátéteket, amelyek ugyanolyan típusú és minőségű fából készültek, mint a szállítmányban lévő fa, és amelyek ugyanazoknak az uniós növény-egészségügyi követelményeknek felelnek meg, mint a szállítmányban lévő fa,
ideértve azonban azt a faanyagot is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét.”

11.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 7.1. sorának helyébe a következő 7.1.1. és 7.1.2. sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)


7. 1.1. Faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék, függetlenül attól, hogy megfelel-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, amelyet részben vagy egészben
- az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából származó Acer saccharum Marsh.,
- az amerikai földrészről származó Populus L.
fajokból nyertek.


Hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a faanyag
a) kérgezett hengeres fából készült;
vagy
b) nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20% alá vitték;
vagy
c) megfelelően jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő fertőtlenítésen ment keresztül; az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell a hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h) feltüntető, a gázosítással történt fertőtlenítés igazolásának;
vagy
d) legalább 56 oC hőmérsékletet elérő, legalább
30 percen át tartó hőkezelésen ment keresztül, az utóbbinak az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell.

7. 1.2. Faforgács, apró darabok, fűrészpor, fahulladék vagy más törmelék, függetlenül attól, hogy megfelel-e a 6. számú melléklet B. részében felsorolt tarifális megnevezések valamelyikének, amelyet részben vagy egészben
- Örményországból, Svájcból vagy az Amerikai Egyesült Államokból származó Platanus L. Marsh

Hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a faanyag
a) nedvességtartalmát mesterséges szárítással, megfelelő idő/hőmérséklet-programot alkalmazva, szárazanyag-százalékban kifejezett 20% alá csökkentették;
vagy
b) megfelelően jóváhagyott előírás szerinti gázosítással történő fertőtlenítésen ment keresztül; az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell a hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h) feltüntető, a gázosítással történt fertőtlenítés igazolásának;
vagy
c) a fát átmérője teljes hosszában (ideérve a középpontját is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, megszakítás nélkül minimum 30 percen át tartó megfelelő hőkezelésnek vetették alá; az utóbbit fel kell tüntetni a 13. cikk (1) bekezdésének ii. pontjában említett bizonyítványokon.



12.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 7.3. sor második oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

(Különleges előírások)


„Hatósági nyilatkozat arról, hogy a hántolt fakéreg:

a)    a faanyagot megfelelően jóváhagyott előírás szerint gázosították. Az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokonfel kell tüntetni az aktív hatóanyagot, a fa minimális hőmérsékletét, a g/m3-ben kifejezett arányszámot és az expozíció időtartamát (h),
vagy
b)    a faanyag egészében (a legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos hőkezelésen ment keresztül, amit az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon jelezni kell,

valamint
hatósági nyilatkozat arról, hogy a fakérget a kezelést követően a nyilatkozatot kiadó országot való elhagyásig a Monochamus vektor rajzási idején kívül szállították, a várható rajzási idő elején és végén egyaránt további négy hét biztonsági ráhagyással számolva, vagy olyan védőburkolat alatt, amely biztosítja, hogy az áru ne fertőződhessen meg a Bursaphelenchus xylophilus (Steiner et Bührer) Nickle et al. vagy vektorai által.”

13.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 11.5. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„11.5.

A Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó Fraxinus L., a Juglans ailantifolia Carr., a Juglans mandshurica Maxim., az Ulmus davidiana Planch. és a Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. növényei, a termés és a vetőmag kivételével, de beleértve a leveles vagy levél nélküli, levágott ágakat

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények olyan területről származnak, amelyet a megfelelően jóváhagyott előírás szerint az Agrilus planipennis Fairmaire előfordulásától mentesnek ismertek el. A terület nevét meg kell adni az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon.”


14.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 11.6. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„11.6.

A Betula L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével, de beleértve a Betula leveles vagy levél nélküli, levágott ágait

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növény olyan országból származik, amelyről ismert, hogy az Agrilus anxius Gory előfordulásától mentes.”


15.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 12. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„12. Örményországból, Svájcból vagy az Amerikai Egyesült Államokból származó Platanus L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével.

Hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr károsítóra utaló tüneteket nem észlelték a termőhelyen vagy annak közvetlen környezetében a legutolsó teljes vegetációs időszak kezdete óta.”


16.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 16.7. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

 

 

„16.7.

A Dél-Afrikából származó Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik, kivéve a Citrus aurantium L. és a Citrus latifolia Tanaka gyümölcse

A 16.1., 16.2., 16.3. és 16.5. pontban felsorolt növényfajok és hibridjeik termésére vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával, valamint a 16.4. pont c) és d) alpontjától eltérve, hatósági nyilatkozat arról, hogy azok megfelelnek a 2014/422/EU határozat mellékletében szereplő követelményeknek .”


17.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 18.1- 18.3. sorokkal egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.1.

Aegle Corrêa, Aeglopsis Swingle, Afraegle Engl, Atalantia Corrêa, Balsamocitrus Stapf, Burkillanthus Swingle, Calodendrum Thunb., Choisya Kunth, Clausena Burm. f., Limonia L., Microcitrus Swingle., Murraya J. Koenig ex L., Pamburus Swingle, Severinia Ten., Swinglea Merr., Triphasia Lour. és Vepris Comm. növényei, a termés kivételével (de beleértve a magokat); valamint a Citrus L., Fortunella Swingle és Poncirus Raf. és azok hibridjeinek magjai

A 18.2. és 18.3. pontban felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával a megfelelően jóváhagyott előírás szerint hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy mentes a Candidatus Liberibacter spp-től.

18.2.

Casimiroa La Llave, Clausena Burm. f., Vepris Comm, Zanthoxylum L. növények, a termés és a vetőmag kivételével

A 18.1. és 18.3. pontban felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy a Trioza erytreae Del Guercio ott nem fordul elő,
    vagy
b)    a növények a nemzeti növényvédelmi szolgálat által kijelölt olyan területről származnak, amely a növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban mentes a Trioza erytreae Del Guercio-tól, és ez szerepel az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumok „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.

18.3.

Aegle Corrêa, Aeglopsis Swingle, Afraegle Engl., Amyris P. Browne, Atalantia Corrêa, Balsamocitrus Stapf, Choisya Kunth, Citropsis Swingle & Kellerman, Clausena Burm. f., Eremocitrus Swingle, Esenbeckia Kunth., Glycosmis Corrêa, Limonia L., Merrillia Swingle, Microcitrus Swingle, Murraya J. Koenig ex L., Naringi Adans., Pamburus Swingle, Severinia Ten., Swinglea Merr., Tetradium Lour., Toddalia Juss., Triphasia Lour., Vepris Comm., Zanthoxylum L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével

A 18.1. és 18.2. pontban felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények olyan országból származnak, amelyről ismert, hogy a Diaphorina citri Kuway ott nem fordul elő,
    vagy
b)    a növények a nemzeti növényvédelmi szolgálat által kijelölt olyan területről származnak, amely a növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban mentes a Diaphorina citri Kuwaytól, és ez szerepel az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumok „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában.”

 

 


18.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 25.7. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

 

 

„25.7.

Ültetésre szánt Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L., a Musa L., a Nicotiana L. és a Solanum melongena L növények, a vetőmagok kivételével, amelyek olyan országokból származnak, amelyekről ismert, hogy ott a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. előfordul

A 4. számú melléklet A. rész 11., 13., 25.5. és 25.6. sorában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával, ahol indokolt, hatósági nyilatkozat arról, hogy
a)    a növények a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.-től mentesnek talált területekről származnak,
    vagy
b)    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a növényeken a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. okozta tüneteket.”


19.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 27.1. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„27.1.

Ültetésre szánt Dendranthema (DC.) Des Moul., Dianthus L. és Pelargonium l'Hérit. ex Ait. növények, a vetőmagok kivételével

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban Helicoverpa armigera (Hübner) és a Spodoptera littoralis (Boisd.) előfordulásától mentes területnek nyilvánított,
    vagy
b)    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a Helicoverpa armigera (Hübner), vagy a Spodoptera littoralis (Boisd.) előfordulására utaló jeleket,
    vagy
c)    a növényeket megfelelő kezelésnek vetették alá a nevezett károsító szervezetektől való megvédésük érdekében.”


20.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 27.2. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„27.2.

Dendranthema (DC.) Des Moul., Dianthus L. és Pelargonium l'Hérit. ex Ait. növények, a vetőmagok kivételével

A 27.1. pontjában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban a Spodoptera eridania (Cramer), Spodoptera frugiperda Smith és a Spodoptera litura (Fabricius) előfordulásától mentes területnek nyilvánított,
    vagy
b)    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észleltek a Spodoptera eridania (Cramer), a Spodoptera frugiperda Smith, vagy a Spodoptera litura (Fabricius) előfordulására utaló jeleket;
    vagy
c)    a növényeket megfelelő kezelésnek vetették alá az említett károsítók ellen.”


21.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 32.1. sorában a második oszlop a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)


„vagy
d)     olyan növényanyagból (explantátumból) származnak, amely Liriomyza sativae (Blanchard) és az Amauromyza maculosa (Malloch) előfordulásától mentes; a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Liriomyza sativae (Blanchard) és az Amauromyza maculosa (Malloch) fajjal való fertőződés lehetőségét; és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”

22.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 32.3. sor második oszlopa a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)


„vagy
d)    a növények olyan növényanyagból (explantátumból) származik, amely a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) előfordulásától mentes; a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) fajjal való fertőződés lehetőségét; és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”

23.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 33. sorának helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„33.

Elültetett vagy ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növények

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    ismert, hogy a termelés helye mentes a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Davis et al.-tól és a Synchytrium endobioticum (Schilbersky) Percivaltól.
    valamint
b)    a növények a Globodera pallida (Stone) Behrens-
től és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrenstől mentes tábláról származnak.”


24.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 36.1. sor második oszlopa a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)



„vagy
d)    a növények olyan növényanyagból (explantátumból) származnak, amely Thrips palmi Karny-tól mentes; a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Thrips palmi Karny fajjal való fertőződés lehetőségét; és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”

25.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 36.3.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„36.3.1.A Capsicum L. Belize, Costa Rica, a Dominikai Köztársaság, El Salvador, Guatemala, Honduras, Jamaica, Mexikó, Nicaragua, Panama, Puerto Rico, az Amerikai Egyesült Államok és Francia Polinézia területéről, azaz olyan területekről származó termései, amelyekről ismert, hogy ott az Anthonomus eugenii Cano előfordul

Hatósági nyilatkozat arról, hogy a termés:
a)    a nemzeti növényvédelmi szolgálat által kijelölt olyan területről származnak, amely a növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban mentes az Anthonomus eugenii Cano-tól, és ez szerepel az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumok „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában
    vagy
b)    az exportáló ország növényvédelmi szolgálata által az adott országban kijelölt olyan termőhelyről származnak, amely a növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban mentes az Anthonomus eugenii Cano-tól, és ez szerepel az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumok „Kiegészítő nyilatkozat” rovatában, és a termelés helyén vagy annak közvetlen közelében a kivitel előtti két hónapban legalább havonta végzett hatósági ellenőrzések alapján is az Anthonomus eugenii Cano-tól mentesnek nyilvánítottak.”


26.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 45.1. sor második oszlopa a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)



„vagy
d) a növények olyan növényanyagból (explantátumból) származnak, amely Bemisia tabaci Genn.-től mentes. (nem európai populációk); a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Bemisia tabaci Genn. fajjal való fertőződés lehetőségét. (nem európai populációk); és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”

27.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 46. sorának második oszlopa a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)



„vagy
d) a növények olyan növényanyagból (explantátumból) származnak, amely Bemisia tabaci Genn.-től mentes (nem európai populációk) és a növényeken nem észleltek a releváns károsító szervezetek okozta tüneteket, a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Bemisia tabaci Genn. fajjal való fertőződés lehetőségét (nem európai populációk); és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”


28.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 49.1. sor második oszlopa a következő c) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)


„vagy
c) a vetőmagot Ditylenchus dipsaci (Kühn) Filipjev elleni megfelelő kezelésnek vetették alá, és azokat reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatok az említett károsító szervezettől mentesnek találták.”

29.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 55.1. sor második oszlop 1. pont nyitó szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:

(Különleges előírások)


„1. A 4. számú melléklet A. rész 9., 16., 18. és 20. sorában, valamint az 5. számú melléklet A. rész I. szakasz 14., 17., 18., 19.2., 20., 22.1., 22.2., 23.1., 23.2., 32.1., 32.3., 33., 34., 36.1., 39., 40., 43., 44. és 46. sorában meghatározott rendelkezések figyelembe vétele mellett hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a "fogékony növények" megfelelnek a 2012/138/EU bizottsági határozatban foglalt követelményeknek, és”

30.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 55.2. sor második oszlop 1. pont nyitó szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép:

(Különleges előírások)


„1. A 4. számú melléklet A. rész 9., 16., 18. és 20. sorában, valamint az 5. számú melléklet A. rész I. szakasz 14., 17., 18., 19.2., 20., 22.1., 22.2., 23.1., 23.2., 32.1., 32.3., 33., 34., 36.1., 39., 40., 43., 44. és 46. sorában meghatározott rendelkezések figyelembe vétele mellett hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a "fogékony növények" megfelelnek a 2012/138/EU bizottsági határozatban foglalt követelményeknek, és”

31.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat a következő 57. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„57. Ültetésre szánt Catharanthus G. Don, Nerium L., Olea L., Prunus L., Vinca L., Malva L., Portulaca L., Quercus L. és Sorghum növények, a vetőmagok kivételével, amelyek olyan országokból származnak, amelyekről ismert, hogy ott a Xylella fastidiosa (Well and Raju) előfordul

1. A 4. számú melléklet A. rész 2. 9., 18. sorában, valamint az 5. számú melléklet A. rész I. szakasz, 19.2., 23.1., 23.2., 32.1., 32.3., 33., 34., 36.1., 39., 40.,42 , 43. sorában meghatározott rendelkezések figyelembevétele mellett hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a „fogékony növények” megfelelnek a 2014/497/EU bizottsági határozatban foglalt követelményeknek, és hogy a növényeket egész életciklusuk alatt a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete által – a vonatkozó növény-egészségügyi intézkedésekre vonatkozó nemzetközi szabványokkal összhangban – nyilvántartásba vett és felügyelt, valamint Xylella fastidiosa (Well and Raju)-tól mentesnek nyilvánított területen lévő termőhelyen termesztették. A károsítómentes terület nevét a „származási hely” rovatban kell feltüntetni,
A kiegészítő nyilatkozat rovatnak az összes alábbi információt kell tartalmazniuk:
a) a növényeket teljes életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amely megfelel a következő követelményeknek:
aa) a növény-egészségügyi intézkedésekre vonatkozó megfelelő nemzetközi szabvány értemében a Xylella fastidiosa (Well and Raju)-tól és vektoraitól mentesnek nyilvánították
ab) a származási ország nemzeti növényvédelmi szervezete nyilvántartásba vette és felügyelte,
ac) a vektorok általi terjesztés megakadályozása érdekében teljes fizikai védelemben részesítették
ad) megfelelő megelőző kezeléseket alkalmaztak a károsítót terjesztő vektorok ellen
ae) évente kétszer, megfelelő időpontban elvégzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Xylella fastidiosa (Well and Raju) előfordulására utaló jelek kimutatására. A korábbi ellenőrzések során a károsító tüneteit vagy vektorait nem fedezték fel, és amennyiben gyanús tüneteket észleltek, az elvégzett vizsgálatok megerősítették a károsító hiányának tényét.
továbbá
b) a termőterület közvetlen közelében a Xylella fastidiosa (Well and Raju) vektorai elleni növény-egészségügyi kezeléseket végeztek.

c) a meghatározott növény tételeit éves vizsgálatnak vetették alá, amely során a mintavétel alapján a Xylella fastidiosa (Well and Raju) tünetmentes jelenlétét kizárták, és


d) a meghatározott növényeket a Xylella fastidiosa (Well and Raju) ismert vektorainak rajzási idején kívül vagy zárt tartályokban vagy csomagolásban szállították, kizárva ezáltal, hogy a károsító vagy ismert vektora megfertőzze a meghatározott növényt.

e) közvetlenül az exportot megelőzően a meghatározott növény tételeit alaposan megvizsgálták, beleértve a mintavételt, olyan mintavételi rendszert alkalmazva, amely 99 %-os megbízhatósággal meg tudja erősíteni, hogy a Xylella fastidiosa (Well and Raju) jelenlétének mértéke ezekben a növényekben 0,1 % alatt van, továbbá a vizsgálatokat kifejezetten a Xylella fastidiosa (Well and Raju) feltételezett tüneteit mutató növényeken végezték.

2. A 2014/497/EU bizottsági határozatban foglalt követelményeknek megfelelően a növényeket alaposan meg kell vizsgálni a belépési hely növény-egészségügyi határállomásán vagy az engedélyezett ellenőrzési helyen. Gyanú esetén minden egyes tételéből mintát kell venni és el kell végezni aok laboratóriumi vizsgálatát. A mintavételnek lehetővé kell tennie legalább a fertőzöttségi szint 0,1%-ának kimutatását, 99%-os megbízhatósággal.


32.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 2. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„2.

A Platanus L. faanyaga, beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a) a fa a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. károsítótól ismerten mentes területekről származik,
vagy
b)    a fán vagy annak csomagolásán a jelenlegi kereskedelmi alkalmazásnak megfelelően elhelyezett »mesterségesen kiszárított« (»kiln- dried«), »KD« vagy más nemzetközileg elfogadott jelzés révén bizonyítani kell, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag- tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/hőmérséklet-programmal értek el.”


33.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 8. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„8. A Platanus L. növényfajok ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével

Hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a) a növények a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. -től mentes területről származnak, vagy
b) a termőhelyen vagy annak közvetlen közelében a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. okozta tüneteket.”



34.    Az R. 5. számú melléklete A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 10. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„10.

Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf. és hibridjeik növényei, a termés és a vetőmag kivételével

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények a Spiroplasma citri Saglio et al., Phoma tracheiphila (Petri), Kanchaveli és Gikashvili és Citrus tristeza virustól (európai törzsek) mentes területekről származnak;
    vagy

b)    a növények egy olyan minősítési rendszerből származnak, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott anyaggal, amelyet legalább a Citrus tristeza virusra (európai törzsek) nézve megfelelő vizsgálatok, vagy a nemzetközi előírásoknak megfelelő módszerek alkalmazásával hatóságilag egyedileg megvizsgáltak, és azokat olyan folyamatosan rovarhálós üvegházban vagy kinevelő ketrecben nevelték, amelyekben nem észlelték a Spiroplasma citri Saglio et al., a Phoma tracheiphila (Petri) Kanchaveli és Gikashvili és a Citrus tristeza virus (európai törzsek) okozta tüneteket;
    vagy
c)    a növények:
    ca)    egy olyan minősítési rendszerből származnak, amely előírja, hogy közvetlen leszármazási kapcsolatban álljanak egy megfelelő körülmények között fenntartott anyaggal, amelyet legalább a Citrus tristeza virusra (európai törzsek) nézve megfelelő vizsgálatok, vagy a nemzetközi előírásoknak megfelelő módszerek alkalmazásával hatóságilag egyedileg megvizsgáltak, és azokat e vizsgálatokban Citrus tristeza virustól (európai törzsek) mentesnek találták, és az e francia bekezdésben említett módszerek szerint elvégzett egyedi hatósági vizsgálatok során legalább a Citrus tristeza virustól (európai törzsek) mentesnek minősítették,
    valamint
    cb)    a növényeket megszemlélték, és azokon a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték Spiroplasma citri Saglio et al., Phoma tracheiphila (Petri) Kanchaveli et Gikashvili, és a Citrus tristeza vírus (európai törzsek) okozta tüneteket.”



35.    Az R. 5. számú melléklete A. rész II. szakaszában foglalt táblázat a következő 10.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)


„10.1.    A Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf., és hibridjeik és Casimiroa La Llave, Clausena Burm f., Vepris Comm., Zanthoxylum L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével.


Hatósági nyilatkozat arról, hogy a növények olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban a Trioza erytreae Del Guercio előfordulásától mentes területnek nyilvánított.”


36.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 18.1. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.1.

A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a Synchytrium endobioticum (Schilbersky) Percival elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották;
valamint
b)    a gumók vagy olyan területről származnak, amelyről ismert, hogy a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Davis et al.-tól mentes, vagy a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Davis et al. elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották; ha a gumók Lengyelországból származnak, azokat a lengyel felelős hatóság által kiállított CMS-igazolásnak kell kísérnie, mely megállapítja, hogy a gumókat alávetették a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann and Kotthoff) Davis et al. kimutatására alkalmas laboratóriumi vizsgálatnak és annak során mentesnek találták e károsítótól;
valamint
c)    
ca)    a gumók vagy olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy ott a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. nem fordul elő; vagy
    cb)    olyan területek esetében, amelyekről ismert, hogy ott a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. előfordul, a gumók olyan termőhelyről származnak, amelyet mentesnek találtak a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.-tól, vagy amelyet e károsító szervezettől mentesnek tekintenek olyan megfelelő eljárás eredményeképpen, amelynek célja a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. elpusztítása;
valamint
d)    a gumók vagy olyan területekről származnak, amelyekről ismert, hogy ott a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. (összes populáció) és a Meloidogyne fallax Karssen nem fordul elő, vagy olyan területek esetében, amelyekről ismert, hogy ott a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. (összes populáció) és a Meloidogyne fallax Karssen előfordul:
    da) a gumók vagy olyan termőhelyről származnak, amelyet mentesnek találtak a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. összes populációjától és a Meloidogyne fallax Karssentől a gazdanövények évenkénti felderítése során, amely a gazdanövények megfelelő időpontokban történő vizuális vizsgálatából és a termőhelyen termesztett burgonya külső megszemléléséből és a betakarítást követően a felvágott gumók vizsgálatából áll, vagy
    db) a betakarítást követően a gumókból szúrópróbaszerűen mintát vettek, és azt vagy megvizsgálták tünetek jelenlétére egy, a tünetek előidézésére megfelelő módszerrel, vagy laboratóriumi vizsgálatát elvégezték, valamint a külső és a vágott gumófelületet vizuális vizsgálatának vetették alá megfelelő időpontokban, de minden esetben a csomagok vagy tartályok zárásakor, a piaci értékesítést megelőzően, a 66/403/EGK tanácsi irányelvben a zárásról szóló rendelkezéseknek megfelelően, és nem észlelték a Meloidogyne chitwoodi Golden et al. összes populációja és a Meloidogyne fallax Karssen okozta tüneteket.”


37.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat a következő 18.1.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.1.1.

A Solanum tuberosum L. ültetésre szánt gumói, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdés b) pontjával összhangban ültetésre szánt gumók kivételével

A Solanum tuberosum L. esetében alkalmazandó, a 18.1. pontban szereplő követelmények egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.”


38.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 18.5. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.5.

A Solanum tuberosum L. gumói, a 18.1., 18.1.1., 18.2., 18.3. vagy 18.4. pontban említettek kivételével

A csomagoláson vagy – ömlesztve szállított burgonya esetében – a burgonyát szállító járművön elhelyezett nyilvántartási számmal kell bizonyítani, hogy a burgonyát hatóságilag nyilvántartásba vett termelő állította elő, vagy az a termelési területen található, hatósági nyilvántartásba vett közös gyűjtő és szállítási központokból származik, jelezve, hogy a gumók mentesek a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.-tól, és hogy
a)    a Synchytrium endobioticum (Schilbersky) Percival elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket,
valamint
b)    adott esetben a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Davis et al. elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket,
valamint
c)    a Globodera pallida (Stone) Behrens és Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartják,
valamint
d)    ha a gumók Lengyelországból származnak, azokat a lengyel felelős hatóság által kiállított CMS-igazolásnak kell kísérnie, mely megállapítja, hogy a gumókat alávetették a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann and Kotthoff) Davis et al. kimutatására alkalmas laboratóriumi vizsgálatnak és annak során mentesnek találták e károsítótól.”


39.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat a következő 18.6.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.6.1.

A Capsicum spp., Solanum lycopersicum L. és Solanum melongena L. ültetésre szánt gyökeres növényei, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdés a) pontjával összhangban ültetésre szántak kivételével

A 18.6. pontjában szereplő követelmények egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.”


40.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 18.7. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„18.7.

A Capsicum annuum L., Solanum lycopersicum L., Musa L., Nicotiana L., és a Solanum melongena L., ültetésre szánt növényei, a vetőmagok kivételével

A 18.6. pontjában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával adott esetben, hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.-tól mentesnek talált területekről származnak,
vagy
b)    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a növényeken a Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al. okozta tüneteket.”


41.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 20. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„20.

Dendranthema (DC.) Des Moul., Dianthus L. és Pelargonium l'Hérit. ex Ait. növények, a vetőmagok kivételével

Hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a gumók olyan területről származnak, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban Helicoverpa armigera (Hübner) és a Spodoptera littoralis (Boisd.) előfordulásától mentes területnek nyilvánított,
vagy
b)    a termőhelyen a legutóbbi teljes vegetációs időszak kezdete óta nem észlelték a Helicoverpa armigera (Hübner), vagy a Spodoptera littoralis (Boisd.) előfordulására utaló jeleket,
vagy
c)    a növényeket megfelelő kezelésnek vetették alá a nevezett károsító szervezetektől való megvédésük érdekében.”


42.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 23. sorában a második oszlop a következő d) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)


„vagy
d) a növények olyan növényanyagból (explantátumból) származnak, amely a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) előfordulásától mentes; a növényeket in vitro, steril környezetben, steril körülmények között termesztették, amely kizárja a Liriomyza huidobrensis (Blanchard) és a Liriomyza trifolii (Burgess) fajjal való fertőződés lehetőségét; és szállításuk átlátszó tartályokban, steril körülmények között történt.”

43.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 24. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„24.

Ültetett vagy ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növények

Bizonyíték van arra, hogy a termelés helyéről ismert, hogy a Clavibacter michiganensis ssp. sepedonicus (Spieckermann és Kotthoff) Davis et al.-tól és a Synchytrium endobioticum (Schilbersky) Percivaltól mentes.”


44.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat a következő 24.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„24.1.    Az Allium porrum L., az Asparagus officinalis L., a Beta vulgaris L., a Brassica spp. és a Fragaria L. ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növényei
valamint
az Allium ascalonicum L., az Allium cepa L., a Dahlia spp., a Gladiolus Tourn. ex L., Hyacinthus spp., az Iris spp., a Lilium spp., a Narcissus L. és a Tulipa L. szabadban termesztett hagymái, gumói és gyöktörzsei, a 2007/33/EK tanácsi irányelv 4. cikke (4) bekezdésének a) vagy c) pontjával összhangban ültetésre szánt hagymák, gumók, hagymagumók és gyöktörzsek kivételével

A 24. pontban szereplő követelmények egyidejű fenntartásával bizonyítéknak kell lennie arra, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrens és a Globodera rostochiensis (Wollenweber) Behrens elleni védekezéssel kapcsolatos uniós rendelkezéseket betartották.”



45.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 28.1. sor második oszlopa a következő c) ponttal egészül ki:

(Különleges előírások)


„vagy
c)    a vetőmagokat Ditylenchus dipsaci (Kühn) Filipjev elleni megfelelő kezelésnek vetették alá, és azokat reprezentatív mintán végzett laboratóriumi vizsgálatokban az említett károsító szervezettől mentesnek találták.”


46.     Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat a következő 31. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és egyéb anyagok)

(Különleges előírások)

„31. Az időről időre, hatósági felderítések alapján meghatározott, körülhatárolt területekről – amelyek a Xylella fastidiosa (Well and Raju) által fertőzött területekből és az e területek körül pufferzónaként szolgáló területekből állnak – származó, ültetésre szánt „fogékony növények ” úgymint a Catharanthus G. Don, Nerium L., Olea L., Prunus L., Vinca L., Malva L., Portulaca L., Quercus L. és Sorghum nemzetségek ültetésre szánt növényei

a) Hatósági nyilatkozat kell arról, hogy a „fogékony növények” megfelelnek a 2014/497/EU bizottsági határozatban foglalt követelményeknek, és hogy a növényeket a körülhatárolt területen töltött teljes időszak alatt olyan termőhelyen termesztették, amely megfelel az alábbi követelményeknek:
aa) mentes a Xylella fastidiosa (Well and Raju)-tól és vektoraitól
ab) nemzeti növényvédelmi szervezete nyilvántartásba vette és felügyelte,
ac) a vektorok általi terjesztés megakadályozása érdekében teljes fizikai védelemben részesítették
ad) megfelelő megelőző kezeléseket alkalmaztak a károsítót terjesztő vektorok ellen
ae) évente kétszer, megfelelő időpontban elvégzett hatósági vizsgálatnak vetettek alá a Xylella fastidiosa (Well and Raju) előfordulására utaló jelek kimutatására. A korábbi ellenőrzések során a károsító tüneteit vagy vektorait nem fedezték fel, és amennyiben gyanús tüneteket észleltek, az elvégzett vizsgálatok megerősítették a károsító hiányának tényét
továbbá
b) a meghatározott növény tételeit éves vizsgálatnak vetették alá, amely során a mintavétel alapján a Xylella fastidiosa (Well and Raju) tünetmentes jelenlétét kizárták
c) a termőterület közvetlen közelében a Xylella fastidiosa (Well and Raju) vektorai elleni növény-egészségügyi kezeléseket végeztek a meghatározott növényeket a Xylella fastidiosa (Well and Raju) ismert vektorainak rajzási idején kívül vagy zárt tartályokban vagy csomagolásban szállították, kizárva ezáltal, hogy a károsító, vagy ismert vektora megfertőzze a meghatározott növényt.”



47.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat a következő 6.3. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„6.3. Az Unióból, illetve Örményországból, Svájcból vagy az USA-ból származó Platanus L. faanyaga, beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

Ha indololt, az 5. számú melléklet A rész I. szakaszának 5. és 7.1.2 sorában valamint az 5. számú melléklet A rész II. szakaszának 1. és 7.1.2 sorában szereplő növényekre alkalmazandó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági igazolás a következőkről:
a) A növény-egészségügyi intézkedésekre vonatkozó releváns nemzetközi szabványoknak megfelelően megállapítást nyert, hogy a fa olyan területről származik, amely mentes a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. károsítótól, vagy

b) a fán vagy annak csomagolásán a jelenlegi kereskedelmi alkalmazásnak megfelelően elhelyezett »mesterségesen kiszárított« (»kiln-dried«), »KD« vagy más nemzetközileg elfogadott jelzés révén bizonyítani kell, hogy a fa a gyártás során a szárazanyag-tartalom százalékában kifejezve 20 %-nál alacsonyabb nedvességtartalomig történő mesterséges szárításon esett át, amelyet megfelelő idő/ hőmérséklet-programot alkalmazva értek el, vagy

c) a fa a jobb oldali oszlopban felsorolt védett övezetek egyikéből származik.”

Egyesült Királyság


48.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat a következő 12.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„12.1. Az Unióból, illetve Örményországból, Svájcból vagy az USA-ból származó Platanus L. faanyaga, beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét

Ha indololt, az 5. számú melléklet A rész I. szakaszának 12. sorában valamint az 5. számú melléklet A rész II. szakaszának 8 sorában szereplő növényekre alkalmazandó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági igazolás a következőkről:

a) A növény-egészségügyi intézkedésekre vonatkozó releváns nemzetközi szabványoknak megfelelően megállapítást nyert, hogy a növényeket teljes életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amely mentes a Ceratocystis platani (J. M. Walter) Engelbr. & T. C. Harr. károsítótól, vagy

b) a növényeket teljes életciklusuk alatt a jobb oldali oszlopban felsorolt védett övezetek egyikének területén termesztették.”

Egyesült Királyság

49.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat a következő 19.1. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„19.1.

Ültetésre szánt Castanea Mill. növények

A 4. számú melléklet A. részének 2. pontjában és az 5. számú melléklet A. része I. szakaszának 11.1. és 11.2. sorában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyről ismert, hogy a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barr ott nem fordul elő;
    vagy
b)    a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban a Cryphonectria parasitica (Murrill) Barrtól mentes területnek nyilvánított;
    vagy
c)    a növényeket egész életciklusuk alatt a jobb oldali oszlopban felsorolt, védett övezetek egyikében termesztették

Csehország, Írország, Svédország, Egyesült Királyság”


50.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 20.3. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„20.3.

Ültetett vagy ültetésre szánt, szabadban termesztett gyökeres növények

Bizonyítéknak kell lennie arra, hogy a növények olyan tábláról származnak, amelyről ismert, hogy a Globodera pallida (Stone) Behrenstől mentes.

Finnország, Lettország, Szlovénia, Szlovákia”


51 . Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 21. sor harmadik oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(21.)

„Spanyolország (kivéve Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, valamint Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], Alt Vinalopó és Vinalopó Mitjà járások (Alicante tartomány) és Alborache és Turís település Valencia tartományban [Comunidad Valenciana]), Észtország, Franciaország (Korzika), Írország (kivéve Galway városa), Olaszország (Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lazio, Liguria, Lombardia [kivéve Mantova és Sondrio megye], Marche, Molise, Piemonte, Puglia, Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana), Umbria, Valle d'Aosta, Veneto [kivéve Rovigo és Velence megye, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d'Adige, S. Urbano, Vescovana települések Padova megyében és az A4 autópályától délre fekvő terület Verona megyében]), Lettország, Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai település [Kaunas megye]), Portugália, Szlovénia, (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska régiók, valamint Lendava/ Lendva és Renče-Vogrsko [a H4 autópályától délre], Szlovákia (kivéve Blahová/Sárrét, Čenkovce/Csenke, Horné Mýto/ Felsővámos, Okoč/Ekecs, Topoľníky/Nyárasd és Trhová Hradská/Vásárút települések [Dunajská Streda – Dunaszerdahely járás], Hronovce/Lekér és Hronské Kľačany/Garamkelecsény [Levice/Léva járás], Dvory nad Žitavou/Udvard [Nové Zámky/Érsekújvári járás], Málinec/Málnapatak [Poltár járás], Hrhov/Tornagörgő [Rožňava/Rozsnyó járás] Veľké Ripňany/Nagyrépény [Topoľčany/Nagytapolcsányi járás], Kazimír/Kázmér, Luhyňa/Legenye, Malý Horeš/Kisgéres, Svätuše/Szentes és Zatín/Zétény [Trebišov County/Tőketerebesi járás]), Finnország, Egyesült Királyság (Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek)”


52. Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 21.3. sor harmadik oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(21.3.)

„Spanyolország (kivéve Aragónia, Kasztília-La Mancha, Kasztília és León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja autonóm közösségek, valamint Guipuzcoa tartomány [Baszkföld], Alt Vinalopó és Vinalopó Mitjà járások (Alicante tartomány) és Alborache és Turís település Valencia tartományban [Comunidad Valenciana]), ÉsztországFranciaország(Korzika), Írország (kivéve Galway városa), Olaszország (Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lazio, Liguria, Lombardia [kivéve Mantova és Sondrio megye], Marche, Molise, Piemonte, Puglia, Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana), Umbria, Valle d'Aosta, Veneto [kivéve Rovigo és Velence megye, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d'Adige, S. Urbano, Vescovana települések Padova megyében és az A4 autópályától délre fekvő terület Verona megyében]), Lettország, Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai település [Kaunas megye]), Portugália, Szlovénia (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska régiók, valamint Lendava/ Lendva és Renče-Vogrsko [a H4 autópályától délre], Szlovákia (kivéve Blahová/Sárrét, Čenkovce/Csenke, Horné Mýto/ Felsővámos, Okoč/Ekecs, Topoľníky/Nyárasd és Trhová Hradská/Vásárút települések [Dunajská Streda – Dunaszerdahely járás], Hronovce/Lekér és Hronské Kľačany/Garamkelecsény [Levice/Léva járás], Dvory nad Žitavou/Udvard [Nové Zámky/Érsekújvári járás], Málinec/Málnapatak [Poltár járás], Hrhov/Tornagörgő [Rožňava/Rozsnyó járás] Veľké Ripňany/Nagyrépény [Topoľčany/Nagytapolcsányi járás], Kazimír/Kázmér, Luhyňa/Legenye, Malý Horeš/Kisgéres, Svätuše/Szentes és Zatín/Zétény [Trebišov County/Tőketerebesi járás]), Finnország, Egyesült Királyság (Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek”


53.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 24.1. sor harmadik oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(24.1.)

„Írország, Portugália (Azori-szigetek, belső Beira, tengerparti Beira, Douro és Minho köze, Ribatejo és Oeste (Alcobaça, Alenquer, Bombarral, Cadaval, Caldas da Rainha, Lourinhã, Nazaré, Obidos, Peniche és Torres Vedras települések) és Trás-os-Montes), Finnország, Svédország, Egyesült Királyság.”


54.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 24.2. sor harmadik oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(24.2.)

„Írország, Portugália (Azori-szigetek, belső Beira, tengerparti Beira, Douro és Minho köze, Ribatejo és Oeste (Alcobaça, Alenquer, Bombarral, Cadaval, Caldas da Rainha, Lourinhã, Nazaré, Obidos, Peniche és Torres Vedras települések) és Trás-os-Montes), Finnország, Svédország, Egyesült Királyság.”


55.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 24.3. sor harmadik oszlop mezője helyébe a következő mező lép:

 

[Védett zóna (zónák)]

(24.3.)

„Írország, Portugália (Azori-szigetek, belső Beira, tengerparti Beira, Douro és Minho köze, Ribatejo és Oeste (Alcobaça, Alenquer, Bombarral, Cadaval, Caldas da Rainha, Lourinhã, Nazaré, Obidos, Peniche és Torres Vedras települések) és Trás-os-Montes), Finnország, Svédország, Egyesült Királyság.”


56.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 31. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„31.

A Bulgáriából, Horvátországból, Szlovéniából, Görögországból (Argolida és Chania), Portugáliából (Algarve és Madeira), Spanyolországból, Franciaországból, Ciprusról és Olaszországból származó Citrus L., Fortunella Swingle, Poncirus Raf., és hibridjeik termései

Az 5. számú melléklet A. része II. szakaszának 30.1. pontjában meghatározott azon követelmény egyidejű fenntartásával, amely szerint a csomagoláson származási jelzést kell feltüntetni:
a)    a terméseknek kocsány- és levélmentesnek kell lenniük; vagy
b)    a levelekkel és kocsánnyal rendelkező termések esetén hatósági nyilatkozat arról, hogy a terméseket hatóságilag lepecsételt zárt tartályokba csomagolták, és lepecsételve kell maradniuk az e termések tekintetében védett övezetként elismert övezeten keresztül történő szállítás során, továbbá a növényútlevélen is feltüntetendő megkülönböztető jelzést kell rajtuk szerepeltetni.

Görögország (kivéve Argolida és Chania regionális egységeket), Málta, Portugália (kivéve Algarve és Madeira)”


57.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 32. sora helyébe a következő sor lép:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„32.

A Vitis L. fajhoz tartozó növények, a termés és vetőmagok kivételével

A 4. számú melléklet A. részének 15. sorában, az 5. számú melléklet A. része II. szakaszának 17. sorában és a B. rész 21.1. sorában felsorolt növényekre alkalmazandó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növények olyan termőhelyről származnak, illetve olyan termőhelyen termesztették őket, amelyről ismert, hogy ott a Grapevine flavescence dorée MLO nem fordul elő; vagy
b)    a növények a nemzeti növényvédelmi szervezet által a nemzetközi szabványokkal összhangban Grapevine flavescence dorée MLO-tól mentes területnek nyilvánított területről származnak, illetve olyan termőhelyen termesztették őket; vagy
c)    a növények a Cseh Köztársaságból, Franciaországból (Elzász, Champagne-Ardenne, Pikárdia (Aisne megye), Île-de-France (Citry, Nanteuil-sur-Marne és Saâcy-sur-Marne települések) és Lotaringia) vagy Olaszországból (Puglia, Basilicata és Szardínia) származnak vagy azok területén termesztették őket; vagy
ca)    a növények Svájcból (Ticino kanton és a Misox-völgy kivételével) származnak vagy azok területén termesztették őket; vagy
d)    a növények olyan termőhelyről származnak, illetve olyan termőhelyen termesztették őket, ahol:
    da)    a Grapevine flavescence dorée MLO semmilyen tünetét nem figyelték meg az anyanövényeken a két legutóbbi teljes növekedési időszak során; valamint
    db)    vagy
    i.    a termőhelyen a Grapevine flavescence dorée MLO semmilyen tünetét nem figyelték meg a növényeken; vagy
    ii.    a növényeket 45 perces forró vizes (legalább 50 °C-os) hőkezelésnek vetették alá a Grapevine flavescence dorée MLO elpusztítása végett.

Csehország, Franciaország (Elzász, Champagne-Ardenne, Pikárdia (Aisne megye), Île-de-France (Citry, Nanteuil-sur-Marne és Saâcy-sur-Marne települések) és Lotaringia), Olaszország (Puglia, Basilicata és Szardínia)”


58.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat a következő 33. sorral egészül ki:

(Növények, növényi termékek és más anyagok)

(Különleges előírások)

[Védett zóna (zónák)]

„33.

A Castanea Mill. növényei, a szövettenyészetben levő növények, a termés és a vetőmag kivételével

A 4. számú melléklet A. részének 2. sorában és 5. számú melléklet A. rész I. szakasz 11.1. és 11.2. sorában felsorolt növényekre vonatkozó rendelkezések egyidejű fenntartásával hatósági nyilatkozat arról, hogy:
a)    a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyről ismert, hogy a Dryocosmus kuriphilus Yasumatsu ott nem fordul elő;
    vagy
b)    a növényeket egész életciklusuk alatt olyan területen termesztették, amelyet a nemzeti növényvédelmi szolgálat a megfelelő növény-egészségügyi intézkedések nemzetközi szabványaival összhangban a Dryocosmus kuriphilus Yasumatsutól mentes területnek nyilvánított;
    vagy
c)    a növényeket egész életciklusuk alatt a jobb oldali oszlopban felsorolt, védett övezetek egyikében termesztették.

Írország, Portugália, Egyesült Királyság”

59.     Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakasz táblázata 7.2. sor második oszlop c) pontjában a „legalább 56 oC hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó hőkezelésen ment keresztül, az utóbbinak az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon szerepelnie kell” szövrész helyébe az „a faanyag egészében (a legbelsejében is) legalább 56 °C hőmérsékletet elérő, legalább 30 percen át tartó folyamatos hőkezelésen ment keresztül, amit az 50/A. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott dokumentumokon jelezni kell” szöveg lép.

60.     Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat második oszlop 25.4. sor a) és b) pontjában a „Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith” szövegrész helyébe a „Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.” szöveg lép.

61.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 25.4.1. sor második oszlopában a Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith” szövegrész helyébe a „Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.” szöveg lép.

62.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 25.6. sor első oszlopában a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

63.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 28.1. sor első oszlopában a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

64.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakasz táblázata 45.3. sor első oszlopában a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

65.    Az R. 5. számú melléklet A. rész I. szakaszában foglalt táblázat 48. sorának első oszlopában a „Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

66.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 18.3. sor bal oldali oszlopában Pseudomonas solanacearum (Smith) Smith” szövegrész helyébe a „Ralstonia solanacearum (Smith) Yabuuchi et al.” szöveg lép.

67.    Az R. 5. számú melléklet A. rész II. szakaszában foglalt táblázat 26.1. sorának és 27. sorának első oszlopában a Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

68.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 4., 10. és 14.2. sor harmadik oszlopában a „Görögország, Franciaország (Korzika) Írország, Egyesült Királyság”szövegrész helyébe a „Görögország, Írország, Egyesült Királyság”szöveg lép.

69.    Az R. 5. számú melléklet B. részében foglalt táblázat 6.2. és 14.7. sor harmadik oszlopában a „Csehország, Írország, Svédország, Egyesült Királyság (Man-sziget kivételével) szövegrész helyébe a „Csehország, Írország, Svédország, Egyesült Királyság” szöveg lép.

5. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1.    Az R. 6. számú melléklet A. rész I. szakasz 1. pont 1.4. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.4.    A Fortunella Swingle, a Poncirus Raf. és hibridjeik, a Casimiroa La Llave, Clausena Burm f., Vepris Comm., Zanthoxylum L. és Vitis L. növényei, a termés és a vetőmag kivételével.”

2.    Az R. 6. számú melléklet A. rész I. szakasz 1. pont 1.8. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.8. A körülhatárolt területekről származó
–    Abies Mill., Cedrus Trew., Larix Mill., Picea A. Dietr., Pinus L., Pseudotsuga Carr. és Tsuga Carr. növények (a termések és a magok kivételével),
–    tűlevelűek (Coniferales) faanyaga a Thuja L. és Taxus kivételével;
–    tűlevelűek (Coniferales) hántolt fakérge”.

3.    Az R. 6. számú melléklet A. rész I. szakasz 2. pont 2.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„2.1.    A következő fajokba tartozó, ültetésre szánt növények, a vetőmag kivételével: Abies Mill., Apium graveolens L., Argyranthemum spp., Asparagus officinalis L., Aster spp., Brassica spp., Castanea Mill., Cucumis spp., Dendranthema (DC.) Des Moul., Dianthus L. és hibridjei, Exacum spp., Fragaria L., Gerbera Cass., Gypsophila L., az Impatiens L. új-guineai hibridek összes fajtája, Lactuca spp., Larix Mill., Leucanthemum L., Lupinus L., Pelargonium l'Hérit. ex Ait., Picea A. Dietr., Pinus L., Platanus L., Populus L., Prunus laurocerasus L., Prunus lusitanica L., Pseudotsuga Carr., Quercus L., Rubus L., Spinacia L., Tanacetum L., Tsuga Carr. , Verbena L., és az ültetésre szánt fűfélék más növényei a Gramineae család növényeinek kivételével, továbbá a hagymák, hagymagumók, rizómák, vetőmagok és gumók kivételével”.

4.    Az R. 6. számú melléklet A. rész I. szakasz 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3.    Az alábbi növények ültetésre szánt hagymái, hagymagumói gumói és rhizómái, amelyeket növénytermesztéssel hivatásszerűen foglalkozó személyeknek történő előállításra és értékesítésre felhatalmazott termelő termesztett, és amelyek esetében a tagállamok felelős hatóságai biztosítják, hogy a nevezett növények, növényi termékek és egyéb anyagok előállítása más termékektől egyértelműen elkülönítve történik: Camassia Lindl., a Chionodoxa Boiss., a Crocus flavus Weston ‘Golden Yellow’, a Dahlia spp., a Galanthus L., a Galtonia candicans (Baker) Decne., a Gladiolus Tourn. ex L. mikroszaporítású változatai és hibridjei, úgy mint Gladiolus callianthus Marais, Gladiolus colvillei Sweet, Gladiolus nanus hort., Gladiolus ramosus hort. és Gladiolus tubergenii hort., a Hyacinthus L., az Iris L., az Ismene Herbert, a Lilium spp., a Muscari Miller, a Narcissus L., az Ornithogalum L., a Puschkinia Adams, a Scilla L. , a Tigridia Juss. és a Tulipa L. A növényútlevél-kiállítás kötelezettsége nem vonatkozik a végső felhasználónak való értékesítésre termesztett és előkészített növényekre, növényi termékekre és egyéb anyagokra.”

„6. Az 1., 2. és 4. pontban szereplő rendelkezések betartása mellett, a következő nemzetségekbe tartozó, ültetésre szánt növények – ide nem értve a vetőmagot –, amelyek olyan harmadik országból származnak, ahol az Xylella fastidiosa (Well and Raju) előfordul, vagy egy tagállam olyan területéről, amelyet az Xylella fastidiosa (Well and Raju) fertőzésének felszámolására és előfordulásának ellenőrzésére körülhatároltak, vagy nem körülhatárolt területekről származnak, de ilyen területeken található termőhelyre behozták őket: Catharanthus G. Don, Nerium L., Olea L., Prunus L., Vinca L., Malva L., Portulaca L., Quercus L. és Sorghum L.”


6.    Az R. 6. számú melléklet A. rész II. szakasz 1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1.2. A Platanus L., a Populus L. és a Beta vulgaris L. ültetésre szánt növényei, a vetőmag kivételével”.


7.    Az R. 6. számú melléklet A. rész II. szakasz 1.10. pontjának a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet 1. §-ának 5. pontja szerinti faanyag, ha az)

a) azt teljes egészében vagy részben
tűlevelűekből (Coniferales) nyerték, kivéve a kérgezett fát;
Castanea Mill.,-ből, kivéve a kéregmentes fát,
Platanus L.,-ből, beleértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felületét; valamint”

8.    Az R. 6. számú melléklet B. rész I. szakasz 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. Valamennyi ültetésre szánt növény a vetőmag kivételével, de beleértve
1.1. az Argentínából, Ausztráliából, Bolíviából, Chiléből, Új-Zélandról és Uruguayból származó Cruciferae, Gramineae és Trifolium spp. vetőmagokat;
1.2. az Afganisztánból, Indiából, Irakból, Iránból, Mexikóból, Nepálból, Pakisztánból, Dél-Afrikából és az Egyesült Államokból származó Triticum, Secale és X Triticosecale vetőmagokat;
1.3. a Citrus L., Fortunella Swingle és Poncirus Raf., és hibridjeik, a Capsicum spp., Helianthus annuus L., Solanum lycopersicum L.,., Medicago sativa L., Prunus L., Rubus L., Oryza spp., Zea mais L., Allium ascalonicum L., Allium cepa L., Allium porrum L., Allium schoenoprasum L., Phaseolus L., Brugmansia Pers. spp. és a Solanum jasminoides Paxton vetőmagokat;
1.4. a Pinus L. és a Pseudotsuga menziesii vetőmagokat, valamint szaporítási célú tobozokat.
1.5. Actinidia sp. élő virágporát.”


9.    Az R. 6. számú melléklet B. rész I. szakasz 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. Az alábbi növények részei a termések és a vetőmag kivételével:

–    Castanea Mill., Dendranthema (DC.) Des Moul., Dianthus L., Gypsophila L., Pelargonium l'Herit. ex Ait, Phoenix spp., Populus L., Quercus L., Solidago L. és az Orchidaceae vágott virágai,
–    tűlevelűek (Coniferales),
–    az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából származó Acer saccharum Marsh.,
–    a nem európai országokból származó Prunus L.,
–    a nem európai országokból származó Aster spp., Eryngium L., Hypericum L., Lisianthus L., Rosa L. és Trachelium L. vágott virágai,
–    az Apium graveolens L., Ocimum L., Limnophila L. és Eryngium L. leveles zöldségei,
–    a Manihot esculenta Crantz levelei,
–    a Betula L. leveles vagy levél nélküli, levágott ágai,
–    a Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc. Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó, leveles vagy levél nélküli, levágott ágai,
–    Amiris P. Browne, Casimiroa La Llave, Citropsis Swingle & Kellerman, Eremocitrus Swingle, Esenbeckia Kunth., Glycosmis Corrêa, Merrillia Swingle, Naringi Adans., Tetradium Lour., Toddalia Juss. és Zanthoxylum L.”


„2.1. Az Aegle Corrêa, az Aeglopsis Swingle, az Afraegle Engl., az Atalantia Corrêa, a Balsamocitrus Stapf, a Burkillanthus Swingle, a Calodendrum Thunb., a Choisya Kunth, a Clausena Burm. f., a Limonia L., a Microcitrus Swingle, a Murraya J. Koenig ex L., a Pamburus Swingle, a Severinia Ten., a Swinglea Merr., a Triphasia Lour és a Vepris Comm. növényi részei, a termés kivételével, de beleértve a vetőmagot.”

11.    Az R. 6. számú melléklet B. rész I. szakasz 3. pontja a következő francia bekezdéssel egészül ki:
„-    Capsicum L.”

12. Az R. 6. számú melléklet B. rész I. szakasz 5. és 6. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„5.    Az alábbiak hántolt fakérge:
–    Európán kívüli országokból származó tűlevelűek (Coniferales)
–    az Acer saccharum Marsh, a Populus L., és a Quercus L., a Quercus suber L. kivételével,
–    Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc.,
–    Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból származó Betula L.,
6.    E rendelet 1. § 5. pontja szerinti faanyag, ha
a)    azt teljes egészében vagy részben az alábbiakban leírt rendek, nemzetségek vagy fajok valamelyikéből nyerték, kivéve 5. számú melléklet A. része I. szakaszának 2. pontjában meghatározott fa-csomagolóanyagot:
–    az Amerikai Egyesült Államokból származó Quercus L., ideértve azt a fát is, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét, kivéve azt a fát, amely a b) pontban található 4416 00 00 kód leírásainak megfelel, amennyiben dokumentált bizonyíték van rá, hogy a fát 20 percen át legalább 176 oC hőmérsékletet elérő hőkezeléssel feldolgozták vagy megmunkálták,
–     Örményországból, Svájcból vagy az Amerikai Egyesült Államokból zármazó Platanus L., ideértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes hengeres felszínét is,
–     az amerikai kontinens országaiból származó Populus L, ideértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is,
–     az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából származó Acer saccharum Marsh., beleértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is,
–    az Európán kívüli országokból, valamint Oroszországból, Kazahsztánból és Törökországból származó Tűlevelűek (Coniferales), ideértve a természetes hengeres felszínét meg nem tartott fát is;
–    Kanadából, Kínából, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, Japánból, Mongóliából, a Koreai Köztársaságból, Oroszországból, Tajvanból és az Amerikai Egyesült Államokból származó Fraxinus L., Juglans ailantifolia Carr., Juglans mandshurica Maxim., Ulmus davidiana Planch. és Pterocarya rhoifolia Siebold & Zucc., ideértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes kerek felszínét,
–    a Kanadából és az Amerikai Egyesült Államokból származó Betula L., ideértve az olyan fát, amely nem tartotta meg természetes kerek felszínét;
valamint
b)    megfelel a következő tarifális megnevezések valamelyikének:

 

KN-kód

Tarifális megnevezés

 

4401 10 00

Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában

 

4401 21 00

Faforgács és hasonló részek tűlevelű fából

 

4401 22 00

Faforgács és hasonló részek nem tűlevelű fából

 

ex 4401 30 40

Fűrészpor, amely nincs rönkökbe, brikettbe, labdacsokba (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve

 

ex 4401 30 80

Más fahulladék és -maradék, nem hasáb, brikett, labdacs (pellet) vagy hasonló alakra tömörítve

 

4403 10 00

Gömbfa, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel kezelve, kérgezetten vagy négy oldalán durván faragva is

 

4403 20

Gömbfa tűlevelű fából, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve, kérgezetten vagy négy oldalán durván faragva is

 

4403 91

Megmunkálatlan tölgyfa (Quercus spp.), a festékkel, páccal, kreozottal vagy más konzerválószerrel kezelt fa kivételével, függetlenül attól, hogy kéreg- vagy szijácsmentes-e, illetve durván négyszögletesre alakított-e

 

ex 4403 99

Megmunkálatlan fa nem tűlevelű fából (a 44. árucsoport 1. alszámos megjegyzésében meghatározott trópusi fa vagy más trópusi fa, tölgyfa (Quercus spp.), bükkfa (Fagus spp.), illetve nyírfa (Betula L.) kivételével), kérgezetten vagy négy oldalán durván faragva, festékkel, páccal, kreozottal vagy más tartósítószerrel nem kezelve

 

4403 99 51

Nyírfa (Betula L.), fűrészrönk formában, függetlenül attól, hogy kéreg- vagy szijácsmentes-e, vagy durván négyszögletesre alakított-e

 

4403 99 59

Nyírfa (Betula L.), függetlenül attól, hogy kéreg- vagy szijácsmentes-e, vagy durván négyszögletesre alakított-e, de a fűrészrönk kivételével

 

ex 4404

Hasított oszlopok; fából készült póznák, karók és cölöpök kihegyezve, de hosszában nem fűrészelve

 

4406

Vasúti vagy villamosvasúti talpfa

 

4407 10

Tűlevelű fa, hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, függetlenül attól, hogy gyalulva, csiszolva van, vagy fogazott illesztéssel össze van állítva

 

4407 91

Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb tölgyfa, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is (Quercus spp.)

 

ex 4407 93

Acer saccharum Marsh, hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fája, függetlenül attól, hogy gyalulva, csiszolva van-e, vagy fogazott illesztéssel össze van-e állítva

 

4407 95

Kőrisfa (Fraxinus spp.), hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb, gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is

 

ex 4407 99

Nem tűlevelű fa (a 44. fejezet 1. alszámos megjegyzésében meghatározott trópusi fától vagy egyéb trópusi fától eltérő fa, tölgy [Quercus spp.], vagy bükk [Fagus spp.], juhar [Acer spp.], [Prunus spp.], vagy kőris [Fraxinus spp.]), hosszában fűrészelt, vagy szélezett, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, függetlenül attól, hogy gyalulva, csiszolva van-e, vagy fogazott illesztéssel össze van-e állítva

 

4408 10

Furnérlap tűlevelű fából (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) rétegelt lemez vagy más hasonló rétegelt fa készítésére, és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva, részekből (lapolással), vagy végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban

 

4416 00 00

Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok elemei, beleértve a dongát is

 

9406 00 20

Előre gyártott faépületek

13. Az R. 6. számú melléklet A. rész I. szakaszban foglalt táblázat 2.4. sor első oszlopában a Lycopersicon lycopersicum (L.) Karsten ex Farw.” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum L.” szöveg lép.

14. Az R. 6. számú melléklet A. rész II. szakasz 1.3. pontjában az „Amelanchier Med.” szövegrész helyébe az „Amelanchier Med., Castanea Mill.” szöveg lép.

15. Az R. 6. számú melléklet A. rész II. szakasz 1.8. pontjában a „Beta vulgaris L.” szövegrész helyébe a „Beta vulgaris L. Castanea Mill.” szöveg lép.

16. Az R. 6. számú melléklet B. rész II. szakasz 5. pontjában a „Dolichos Jacq.” szövegrész helyébe a „Dolichos Jacq. Castanea Mill.,” szöveg lép.

6. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1. Az R. 7. számú melléklet 1.1.9.1.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.1.9.1.1. Az 5. számú melléklet A. rész II. szakasz 1. pont a) alpontjában meghatározott fogékony növényfajok fertőzött területét, tárolóhelyét, növényállományát és növényanyagát zárlat alá kell helyezni.”

2. Az R. 7. számú melléklet 1.1.14. alpontja a következő 1.1.14.8. - 1.1.14.11. alponttal egészül ki:
„1.1.14.8. A körülhatárolt területekről származó burgonyagumók kivételes esetben kiszállíthatók az adott körülhatárolt területről az 1.1.14.11. pontban leírt követelményeket kielégítő legközelebbi csomagolóüzembe, ha a 1.1.14.9. pontban meghatározott feltételek teljesülnek. Abban az üzemben tárolhatók is a burgonyagumók.
Ebben az esetben a fővárosi és megyei kormányhivatal a következő intézkedéseket hozza:
a) intenzív felderítést kell végezni az Epitrix fajok jelenlétének kiderítésére, melynek része a burgonyagumók és ahol indokolt, más gazdanövények vizuális vizsgálata, ideértve a csomagolóüzem 100 méteres körzetében található burgonyatáblákat;
b) kampányokkal kell felhívni a figyelmet az Epitrix fajok jelentette kártételre és azokra a intézkedésekre, amelyeket a hatóság elrendelt a csomagolóüzem környékére a károsítók terjedésének megakadályozására.

1.1.14.9. A burgonyagumóknak csomagolóüzembe az 1.1.14.8. pont szerint történő szállításánál, az 5. számú melléklet A rész II. szakasz 18.5.1. pont a) alpontjában meghatározottakon kívül a következő feltételeket kell teljesíteni:
a) a burgonyagumókat olyan táblán termesztették, amelyen a tenyészidő során megfelelő időpontokban elvégezték az Epitrix fajok elleni rovarölő szeres kezelést;
b) a megfelelő időpontokban elvégzett, betakarítás előtti hatósági szemlék során nem észlelték az Epitrix fajok jelenlétét;
c) a termelő előzetesen értesítette az e pont szerinti szállítási szándékáról és a szállítás tervezett időpontjáról a fővárosi és megyei kormányhivatalt; és
d) a burgonyagumók szállítása a csomagolóüzembe zárt járművekben, vagy zárt és tiszta csomagolóanyagban történik, biztosítva, hogy a károsító ne szabadulhasson ki és ne terjedhessen szét a környezteben.

1.1.14.10. A körülhatárolt területekről származó burgonyagumók szállítására felhasznált bármely járművet és csomagolóanyagot fertőtleníteni és tisztítani kell:
a) mielőtt elhagyja a körülhatárolt területet; és
b) a csomagolóüzembe az 1.1.14.8. pont szerint történő szállításnál, mielőtt elhagyja azt az üzemet.
A körülhatárolt területekről származó burgonyagumóknak az 1.1.14.8. pontban meghatározott csomagolóüzemben történő kezelés során használt minden gépet minden használat után fertőtleníteni és tisztítani kell. A kezelésből származó talajt úgy kell elhelyezni, hogy ne álljon fenn a károsító megtelepedésének vagy terjedésének veszélye a körülhatárolt területen kívül.

1.1.14.11. A körülhatárolt területekről származó burgonyagumókat kezelő, a körülhatárolt terülten kívül működő csomagolóüzemeknek az alábbi követelményeknek kell megfelelniük:
a) rendelkeznek a fővárosi és megyei kormányhivatal általi felhatalmazással a körülhatárolt területekről származó burgonyagumók csomagolására; és
b) a körülhatárolt területekről származó burgonyagumók kezelésére vonatkozó adatokat, azok üzembe történő beérkezésétől számított egy évig megőrzik nyilvántartásukban.”

3. Az R. 7. számú melléklet 1.2. pontja a következő 1.2.7. alponttal egészül ki:
„1.2. 7. Xylella fastidiosa
1.2.7.1.
1.2.7.1.1. Az 5. számú melléklet A része II. szakaszának 31. pontjában meghatározott fogékony növényfajok Xylella fastidiosa károsítóval való fertőzésének észlelése esetén öt napon belül írásban kell értesíteni a Bizottságot és a többi tagállamot a károsító jelenlétéről, ahol az korábban nem volt ismeretes, vagy annak fertőzését felszámoltnak tekintették, illetve a fertőzöttséget olyan növényfajon mutatták ki, amelyről korábban nem volt ismeretes, hogy gazdanövény lehet.
1.2.7.1.2. A területet, a tárolóhelyet, a növényállományt és a növényanyagot zárlat alá kell helyezni és a területet körül kell határolni.

1.2.7.2. A körülhatárolt terület magában foglalja:
a) a fertőzött területet - amelyben megerősítették a károsító jelenlétét. A fertőzött területnek magában kell foglalnia a károsítóval ismerten megfertőzött növényeket, a károsító általi lehetséges fertőzés tüneteit mutató növényeket, valamint azokat a növényeket, amelyek a fertőzött növények közvetlen közelében találhatók, azokkal megegyező termesztési forrásból - ha az ismeretes - vagy fertőzött növényekből származnak, ezért lehetséges, hogy a károsítótel fertőzöttek - valamint,
b) a pufferzónát - amely a fertőzött területet veszi körül, és amelynek szélessége a fertőzött terület határától mért legalább két km.

1.2.7.3. A körülhatárolt terület kialakításának megalapozott tudományos elveken, a károsító és vektorai biológiai jellemzőin, a fertőzöttség mértékén, a vektorok jelenlétén és a gazdanövényeknek az érintett területen való konkrét megoszlásán kell alapulniuk. A pufferzóna szélessége 1 km-re csökkenthető, ha teljesülnek az alábbi feltételek:
a) eltávolították a fertőzött növényeket, a károsítótól való lehetséges fertőződés tüneteit mutató növényeket, és azokat a növényeket, amelyeknél fennáll a fertőződés lehetősége. A növényeket belőlük származó növényi maradvány nélkül kell eltávolítani.
b) felderítést végeztek, melynek során olyan mintavételi rendszert alkalmaztak, amely 99 %-os megbízhatósággal meg tudja erősíteni, hogy a károsító jelenlétének mértéke a fertőzött területtől számított 2 km-es sávon belül található növényekben 0,1 % alatt van.

1.2.7.4. Amennyiben megerősítik a károsító jelenlétét a fertőzött területen kívül, ennek megfelelően kell újból kijelölni a fertőzött területet.

1.2.7.5. Akkor oldható fel a zárlat és szüntethető meg a körülhatárolás, ha az éves felderítések alapján legalább öt évig nem mutatják ki a károsító jelenlétét a fertőzött területen.

1.2.7.6
1.2.7.6.1. Nem kell körülhatárolt területeket létrehozni, ha az alábbi feltételek teljesülnek.
a) a károsító bizonyítottan a gazdanövény közelmúltban történt behozatala révén került a területre;
b) arra utaló jel van, hogy ezek a növények már a területre érkezésük előtt megfertőződtek;
c) az említett növények környezetében nem mutattak ki a károsító terjesztésére képes vektort, ami azt bizonyítja, hogy a meghatározott szervezet nem terjed tovább.

1.2.7.6.2. Ha nem indokolt a körülhatárolt terület létrehozása,
a) a fővárosi és megyei kormányhivatalnak felderítést kell végezni annak meghatározására, hogy más növények is megfertőződtek-e azokon a növényeken kívül, amelyeken elsőként találták meg a károsítót. E felderítés alapján kell meghatározni, hogy szükség van-e a körülhatárolt terület kialakítására.
b) tájékoztatni kell a Bizottságot és a többi tagállamot a felderítések következtetéséiről, valamint annak indokáról, hogy miért nem alakítottak ki körülhatárolt területet.

1.2.7.7. A körülhatárolt területen az alábbi hatósági intézkedéseket kell elrendelni a károsító felszámolására:
a) a károsítótól fertőzött növények, a károsítóval való lehetséges megfertőződés tüneteit mutató növények és azon növények mielőbbi eltávolítása, amelyeknél fennáll a fertőzés lehetősége. A növényeket belőlük származó növényi maradvány nélkül kell eltávolítani és meg kell tenni minden szükséges óvintézkedést a károsítónak a művelet során történő terjedésének megakadályozása érdekében.
b) mintavétel és a növények vizsgálata a fogékonyként meghatározott növényekből, a fertőzött növény nemzetségébe tartozó növényekből és a fertőzött növény 200 m-es sugarában a károsítótól való megfertőződés tüneteit mutató növényekből olyan mintavételi rendszer alkalmazásával, amely 99 %-os megbízhatósággal meg tudja erősíteni, hogy a károsító jelenlétének mértéke ezekben a növényekben 0,1 % alatt van.
c) helyben vagy a körülhatárolt területen belül található, e célra kijelölt közeli helyszínen az egész növénynek, illetve a növény, vagy fa azon részeinek megsemmisítése, amelyek a károsító terjedéséhez hozzájárulhatnak. A műveletet oly módon kell elvégezni, hogy a károsító ne terjedhessen tovább.
d) a fogékony növények és a fertőzött növények nemzetségébe tartozó növények metszéséből származó növényanyag helyben, vagy egy közeli helyszínen történő megsemmisítése. A műveletet oly módon kell elvégezni, hogy a károsító ne terjedhessen tovább a vektora révén.
e) megfelelő növény-egészségügyi kezelések végrehajtása a fogékony növényeken és a károsító vektorainak lehetséges gazdanövényein, annak megelőzése érdekében, hogy a károsító az említett vektorok révén elterjedjen.
f) a fertőzés eredetének meghatározása és azon fogékony növények nyomon követése, amelyek az adott fertőzéssel kapcsolatba hozhatók, és amelyeket esetleg még a körülhatárolt terület kijelölése előtt elszállítottak. A szóban forgó növények rendeltetési helye szerinti illetékes hatóság értesítése a növények szállításának adatairól a növények vizsgálata és indokolt esetben a megfelelő intézkedések meghozatala érdekében.
g) a fogékony növények és a fertőzött növény nemzetségébe tartozó növények ültetési tilalma a vektoroktól nem védett területeken.
h) évente legalább egy ellenőrzés végzése, a megfelelő időszakban, a károsító jelenlétének intenzív nyomon követése érdekében, külön figyelmet fordítva a pufferzónára, a fogékony növényekre és a fertőzött növény nemzetségébe tartozó növényekre, beleértve a mövények, különösen a tüneteket mutatók laboratóriumi vizsgálatát. A minták számát fel kell tüntetni a Bizottságnak a fertőzési értesítést követő 30 napon belül küldendő jelenésben.
i) olyan tevékenységek végrehajtása, amelyek növelik a Xylella fastidiosa jelentette veszéllyel, valamint a károsítónak az Unióba történő behurcolásának és az Unión belüli elterjedésének megakadályozására elfogadott intézkedésekkel kapcsolatos tájékozottságot, beleértve a fogékony növényeknek a 1.2.7.1.2. pont alapján kialakított körülhatárolt területekről történő elszállítására vonatkozó feltételeket;
j) szükség esetén különleges intézkedések meghozatala bármely olyan sajátosság vagy nehézség kezelésére, amelyről ésszerűen feltételezhető, hogy megakadályozza, gátolja vagy késlelteti a felszámolást, különös tekintettel az összes fertőzött vagy fertőzésgyanús növény elérésére és megfelelő felszámolására vonatkozó intézkedésekre, függetlenül a növények előfordulási helyétől, attól, hogy köz- vagy magántulajdonban lévő területen találhatók-e, illetve az értük felelős személytől vagy szervtől;
k) bármely egyéb intézkedés megfozatala, amely hozzájárulhat a Xylella fastidiosa felszámolásához, figyelemmel az ISPM 9. számú szabványra és az ISPM 14. számú szabványban foglalt elveknek megfelelő integrált megközelítést alkalmazva.

1.2.7.7. Minden év december 31-ig kell elküldeni azt a jelentést a Bizottságnak és a többi tagállamnak, amely tartalmazza a körülhatárolt területeken elrendelt és elrendelni szándékolt intézkedésekre vonatkozó aktuális információkat.”

4. Az R. 7. számú melléklet 1.4.1.2.8.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„1.4.1.2.8.2. A fővárosi és megyei kormányhivatalnak szemlét kell végeznie a nagy növényegészségügyi kockázatot jelentő elhanyagolt ültetvényben, elrendelve a művelést, gondozást, kötelező védekezést, ha a termelő vagy tulajdonos ennek nem tesz eleget, elhanyagolt ültetvényét, mint a környező szőlőterületekre jelentős növényegészségügyi kockázatot hordozó növényeket gyökérzettel együtt ki kell vágnia.”

7. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


1. Az R. 9. számú melléklet 6. pontjának első bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„A forgalmazó az eladásra szánt vetőburgonya mennyiségét, fajtáját termelőnkénti megosztásban, a termelő a szuperelit, elit vetőburgonya-előállító területeit fajtánkénti megosztásban a termelést megelőző év szeptember 30-ig, a nemesítői, honosítói és fajtakísérleti munkát végző intézet, személy a külföldről behozandó szaporítóanyag mennyiségét, felhasználásának helyét a kísérlet évében március 31-ig köteles bejelenteni a fővárosi és megyei kormányhivatalnak. Az étkezési, ipari burgonyát nem helyi piacra előállító termelő, valamint az áruburgonyából saját ültetésre szánt burgonyát termelő a termesztési év február 28-ig köteles bejelenteni a fővárosi és megyei kormányhivatalnak a termesztés helyét, területének nagyságát.”

2. Az R. 9. számú melléklet 8.1. pontja a következő bekezdéssel egészül ki:

„A 8.2.6. pont alatti forgalmazó minden év február 28-ig köteles a fővárosi és megyei kormányhivatalnak bejelenteni a rendelet 6. számú mellékletének A. részében meghatározott növények forgalmazását.”

3. Az R. 9. számú mellékletének 5. pontjában a „Lycopersicon lycopersicum” szövegrész helyébe a „Solanum lycopersicum” szöveg lép.

8. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


A növényútlevélen feltüntetendő védett zóna kódok

Kód

Károsító

Ország

Országrész leírás

A1

Anthonomus grandis

Spanyolország

Andalúzia, Katalónia, Extremadura, Murcia, Valencia

Görögország

 

A2

Bemisia tabaci (európai populációk)

Finnország

 

Egyesült Királyság

 

Írország

 

Portugália

Azori-szigetek, belső Beira, tengerparti Beira, Douro e Minho köze Madeira, Ribatejo e Oeste (Albobaça, Alenquer, Bombarral, Cadaval, Caldas da Rainha, Lourinh~a, Nazaré, Obidos, Peniche és Torres Vedras települések) és Trás-os-Montes

Svédország

 

A3

Cephalcia lariciphila

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget és Jersey

Írország

 

A3.1

Daktulosphaira vitifoliae (Fitch) (Viteus vitifolii)

Ciprus

 

A4

Dendroctonus micans

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget, Jersey-sziget

Görögország

2016. április 30-ig

Írország

 

A4.1

Dryocosmus kuriphilus

Írország

2016. április 30-ig

Portugália

2016. április 30-ig

Egyesült Királyság

2016. április 30-ig

A5

Gilphinia hercyniae

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget és Jersey

Görögország

2016. április 30-ig

Írország

 

A6

Globodera paliida

Finnország

 

Lettország

 

Szlovénia

 

Szlovákia

 

A7

Gonipterus scutellatus

Görögország

2016. április 30-ig

Portugália

Azori-szigetek

 

 

Görögország

2016. április 30-ig

 

 

Írország

 

A9

Ips cembrae

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget

Görögország

2016. április 30-ig

Írország

 

A10

Ips duplicatus

Egyesült Királyság

 

Görögország

2016. április 30-ig

Írország

 

A11

Ips sexdentatus

Ciprus

 

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget

Írország

 

A12

Ips typographus

Egyesült Királyság

 

Írország

 

A13

Leptinotarsa decemlineata

Spanyolország

Menorca, Ibiza

Ciprus

 

Málta

 

Finnország

Åland területei, Häme, Kymi, Pirkanmaa, Satakunta, Turku és Uusimaa

Egyesült Királyság

 

Írország

 

Portugália

Azori-szigetek és Madeira

Svédország

Blekinge, Gotland, Halland, Kalmar és Skåne megyék

A16

Thaumetopoea processionea

Írország

2016. április 30-ig

Egyesült Királyság

2016. április 30-ig: Egyesült Királyság
(kivéve a következő helyi közigazgatási területeket: Barnet; Brent; Bromley; Camden; London; Westminster City; Croydon; Ealing; Elmbridge District; Epsom és Ewell körzet; Hackney; Hammersmith & Fulham; Haringey; Harrow; Hillingdon; Hounslow; Islington; Kensington & Chelsea; Kingston upon Thames; Lambeth; Lewisham; Merton; Reading; Richmond Upon Thames; Runnymede District; Slough; South Oxfordshire; Southwark; Spelthorne District; Sutton; Tower Hamlets; Wandsworth és Nyugat- Berkshire)

A14

Liriomyza bryoniae

Egyesült Királyság

Észak-Írország

Írország

 

A15

Sternochetus (Cyptorhynchus) mangiferae

Spanyolország

Granada és Malaga

Portugália

Alentejo, Algarve és Madeira

B1

Curtobacterium flaccumfaciens pv. flac.

Spanyolország

 

Görögország

 

Portugália

 

B2

Erwinia amylovora

Spanyolország

Spanyolország
(kivéve a következő autonóm tartományokat: Aragón, Castilla la Mancha, Castilla y León, Extremadura, Murcia, Navarra és La Rioja, Guipuzcoa (Baszkföld), de L’Alt Vinalopó és El Vinalopó Mitjà körzete Alicante megyében és Alborache és Turís városok Valencia megyében (Valencia tartomány)

Észtország

 

Franciaország

Korzika

Finnország

 

Egyesült Királyság

Észak-Írország, Man-sziget és a Csatorna-szigetek

Írország

2016. április 30-ig Írország Galway város kivételével

Lettország

 

Litvánia

2016. április 30-ig Litvánia (kivéve Babtai és Kėdainiai városát (Kaunas régió))

Olaszország

Abruzzo, Basilicata, Calabria, Campania, Lazio, Liguria, Marche, Molise, Piemont (Piemonte), Szardínia (Sardegna), Szicília (Sicilia), Toszkána (Toscana, Umbria, Valle d’Aosta),

– és 2016. április 30-ig Puglia, Emilia-Romagna [Parma és Piacenza megye], Lombardia (kivéve Mantova és Sondrio megye), Veneto (kivéve Rovigo és Velence megyék, Barbona, Boara Pisani, Castelbaldo, Masi, Piacenza d’Adige, S. Urbano és Vescovana települések Padova megyében, valamint Verona megyében az A4-es autópályától délre fekvő terület)”

Portugália

 

Szlovénia

2016. április 30-ig Szlovénia (kivéve Gorenjska, Koroška, Maribor és Notranjska, valamint Lendva és Renče-Vogrsko (a H4 autópályától délre))

 

 

Szlovákia

2016. április 30-ig Szlovákia (kivéve a következő településeket:
Sárrét [Blahová], Csenke [Čenkovce], Felsővámos [Horné Mýto], Ekecs [Okoč], Nyárasd [Topoľníky] és Vásárút [Trhová Hradská] [Dunaszerdahelyi járás – Dunajská Streda],
Lekér [Hronovce] és Garamkelecsény [Hronské Kľačany] [Lévai járás – Levice],
Udvard [Dvory nad Žitavou] Érsekújvári járás (Nové Zámky County),
Málnapatak [Málinec] [Poltár járás – Poltár],
Tornagörgő [Hrhov] [Rozsnyói járás – Rožňava],
Hrhov (Rožňava County), Nagyrépény [Veľké Ripňany] [Nagytapolcsányi járás – Topoľčany] Veľké Ripňany (Topoľčany County),
Kázmér [Kazimír], Legenye [Luhyňa], Kisgéres [Malý Horeš], Szentes [Svätuše] és Zétény [Zatín] [Tőketerebesi járás – Trebišov])

C01

Ceratocystis platani

Egyesült Királyság

2016. április 30-ig

C02

Cryphonectria parasitica

Csehország

 

Írország

 

Svédország

 

Egyesült Királyság

Man-sziget esetében 2016. április 30-ig

C1

Glomerella gossypii

Görögország

 

C2

Gremmeniella abietina

Egyesült Királyság

Észak-Írország

Írország

 

C3

Hypoxylon mammatum

Egyesült Királyság

Észak-Írország

Írország

 

D1

Beet necrotic yellow vein furovirus

Finnország

 

Franciaország

Bretagne

Egyesült Királyság

Észak-Írország

Írország

 

Portugália

Azori-szigetek

D2

Tomato spotted wilt tospovirus

Finnország

 

Svédország

 

D3

Citrus tristeza virus (európai izolátumok)

Málta

 

 

 

Görögország

Görögország (kivéve Argolida és Chania térsége)

 

 

Portugália

Portugália (kivéve Algarve és Madeira)

D4

Grapevine flavescence dorée MLO izolátumok)

Csehország

 

Franciaország

Elzász, Champagne-Ardenne, Pikárdia (l'Aisne megye), Ile de France (Citry, Nanteuil-sur-Marne et Saâcy-sur-Marne települések) és Lotaringia

Olaszország

2016. április 30-ig: Puglia, Szardínia (Sardegna), ,
határidő nélkül: Basilicata


9. melléklet a 39/2015. (VII. 3.) FM rendelethez


A károsítók jelenlétének, valamint az elrendelt vagy tervezett intézkedések 14. § szerinti bejelentésére vonatkozó részletes szabályok


1. A bejelentésre vonatkozó általános információk
1.1.Cím. Az érintett károsító tudományos nevének, előfordulása helyének és annak az információnak a feltüntetése, hogy első előfordulásról van-e szó. A tudományos név az alábbiak valamelyike:
a) A károsító tudományos neve az 1., 2. és 5. számú mellékletben említetteknek megfelelően, ideértve adott esetben a patotípust; vagy
b) amennyiben az a) pont nem alkalmazandó, egy nemzetközi szervezet által jóváhagyott tudományos név, ideértve a patotípust, valamint a szervezetnek a neve; vagy
c) amennyiben sem az a), sem a b) pont nem alkalmazandó, a tudományos név feltüntetése a legmegbízhatóbb információforrásból, a forrásra való hivatkozással.
Esetleges magyarázó megjegyzések.

1.2. Összefoglaló. A 3–7. pontban szereplő információk összegzése.

1.3. Az alábbi elemek valamelyikének feltüntetése: 1. részleges bejelentés a 14. § (5) bekezdés a) pontja vagy (7) bekezdés a) pontja szerint; 2. bejelentés a 14. § (5) bekezdés b) pontja vagy (7) bekezdés b) pontja szerint; 3. a bejelentés aktualizálása a 14. § (9) bekezdése szerint; 4. záró bejegyzés, amely feltünteti a meghozott intézkedések befejezését és a befejezés indokait.

2. Információk a Bizottságnak felelős hatóság és a felelős személyek vonatkozásában

2.1.A Bizottságnak történő bejelentésért felelős hatóság neve (a továbbiakban: bejelentő hatóság). Az alábbi szavak feltüntetése: „Bejelentés a következőtől”, majd a bejelentő hatóság neve, valamint Magyarország megnevezése.

2.2. A bejelentő hatóság hivatalos elérhetősége. Az érintett bejelentés tekintetében a bejelentő hatóság által hivatalos elérhetőségként megadott személy neve, telefonszáma és e-mail címe. Amennyiben egynél több személyt tüntettek fel, ennek indokolása.

3. A károsító előfordulása helyének meghatározása.

3.1.A károsító előfordulása helyének a lehető legpontosabb meghatározása, adott esetben feltüntetve legalább egy közigazgatási régiót (pl. település, város, megye).

3.2. A 3.1. pontot kiegészítve az érintett területre vonatkozó térkép(ek). Észrevételek formájában lehetséges információk benyújtása a határokról, hivatkozva a statisztikai célú területi egységek Eurostat által kidolgozott nómenklatúrájára (NUTS) vagy földrajzi kódokra, légi felvételekre vagy GPS-koordinátákra.

4. A bejelentés indokával, valamint az érintett terület és tagállam károsítóval kapcsolatos helyzetével összefüggő információk.

4.1. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése: 1. az országban a károsító első megerősített vagy gyanított jelenléte; 2. a károsító megerősített vagy gyanított megjelenése az ország területének olyan részén, ahol korábban nem fordult elő. A 2. opció esetén és adott esetben annak feltüntetése, hogy a károsító az ország területének olyan részén jelent meg, ahol e károsító korábban jelen volt, de jelenlétét felszámolták.

4.2. Annak a területnek a károsítóval kapcsolatos helyzete a hivatalos megerősítést követően, ahol a károsító jelenlétét megállapították. Az alábbi opciók közül egy vagy több feltüntetése, magyarázattal kiegészítve: 1. Jelenlét: az érintett terület minden részén; 2. Jelenlét: az érintett terület meghatározott részein; 3. Jelenlét: a terület meghatározott részein, ahol nem termesztenek gazdanövényeket; 4: Jelenlét: felszámolás alatt; 5. Jelenlét: visszaszorítás alatt; 6. Jelenlét: alacsony előfordulási szinten; 7. Nincs jelen: A károsító előfordult, de jelenlétét felszámolták; 8. Nincs jelen: A károsító előfordult, de előfordulása a felszámolástól eltérő okokból megszűnt; 9. Átmeneti (a károsító jelenléte várhatóan nem lesz tartós): nincs szükség intézkedésre; 10. Átmeneti: intézkedés szükséges, ellenőrzés alatt; 11. Átmeneti: intézkedés szükséges, felszámolás alatt; 12. Egyéb.

4.3. Az ország károsítóval kapcsolatos helyzete a károsító jelenlétének hivatalos megerősítését vagy gyanított jelenlétét megelőzően. Az alábbi opciók közül egy vagy több feltüntetése, magyarázattal kiegészítve: 1. Jelenlét: az ország minden részén; 2. Jelenlét: az ország egyes részein; 3. Jelenlét: az ország meghatározott részein, ahol nem termesztenek gazdanövényeket; 4. Jelenlét: időszakosan; 5: Jelenlét: felszámolás alatt; 6. Jelenlét: visszaszorítás alatt, amennyiben a felszámolás nem lehetséges 7. Jelenlét: alacsony előfordulási szinten; 8. Nincs jelen: nincs a károsítóra vonatkozó közlés; 9. Nincs jelen: A károsítót felszámolták; 10. Nincs jelen: A károsító a felszámolástól eltérő okokból már nincs jelen; 11. Nincs jelen: A károsítóra vonatkozó közlés érvénytelen; 12. Nincs jelen: A károsítóra vonatkozó közlés nem megbízható; 13. Nincs jelen: csak feltartóztatták; 14. Átmeneti: nincs szükség intézkedésre; 15. Átmeneti: intézkedés szükséges, ellenőrzés alatt; 16. Átmeneti: intézkedés szükséges, felszámolás alatt; 17. Egyéb.

4.4. Az ország károsítóval kapcsolatos helyzete a károsító jelenlétének hivatalos megerősítését követően. Az alábbi opciók közül egy vagy több feltüntetése, magyarázattal kiegészítve: 1. Jelenlét: az ország minden részén; 2. Jelenlét: az ország egyes részein; 3. Jelenlét: az ország meghatározott részein, ahol nem termesztenek gazdanövény(ek)et; 4. Jelenlét: időszakosan; 5: Jelenlét: felszámolás alatt; 6. Jelenlét: visszaszorítás alatt, amennyiben felszámolás nem lehetséges 7. Jelenlét: alacsony előfordulási szinten; 8. Nincs jelen: A károsítót felszámolták; 9. Nincs jelen: A károsító a felszámolástól eltérő okokból már nincs jelen; 10. Nincs jelen: A károsítóra vonatkozó közlés érvénytelen; 11. Nincs jelen: A károsítóra vonatkozó közlés nem megbízható; 12. Nincs jelen: csak feltartóztatták; 13. Átmeneti: nincs szükség intézkedésre; 14. Átmeneti: intézkedés szükséges, ellenőrzés alatt; 15. Átmeneti: intézkedés szükséges, felszámolás alatt; 16. Egyéb.

5. A károsító észlelésére, a mintavételre, a laboratóriumi vizsgálatra és a megerősítésre vonatkozó információk.

5.1. A károsító jelenléte vagy megjelenése észlelésének módja. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése: 1. a károsító-specifikus felderítés; 2. a károsító jelenlegi vagy felszámolt fertőzésével kapcsolatos felderítés; 3. bármely típusú növény-egészségügyi ellenőrzés; 4. az érintett károsító konkrét jelenlétével kapcsolatos vissza- és előrekövetési ellenőrzés; 5. nem növény-egészségügyi célú hatósági ellenőrzés; 6. gazdasági vállalkozók, laboratóriumok vagy egyéb személyek által benyújtott információk; 7. tudományos információk; 8. egyéb. További észrevételek szabad szöveg vagy csatolt dokumentumok formájában tehetők. A 8. opció esetében pontos meghatározás szükséges. Ahol indokolt, fel kell tüntetni az ellenőrzés(ek) időpontját, az ellenőrzési módszer leírását (ideértve adott esetben a vizális vizsgálatot vagy más ellenőrzéseket), valamint az ellenőrzés helyszínének rövid leírását, az ellenőrzés megállapításait és a kép(ek)et. A 3. és 4. opció esetében fel kell tüntetni az ellenőrzés(ek) időpontját, valamint vizsgálati módszer leírását (ideértve adott esetben a vizális vizsgálatot vagy más ellenőrzéseket). Lehetőleg be kell nyújtani az ellenőrzés helyszínének rövid leírását, az ellenőrzés megállapításait és a kép(ek)et.

5.2. Az észlelés időpontja: Annak a dátumnak a feltüntetése, amikor a felelős hatóság észlelte a károsító jelenlétét vagy megjelenését, vagy megkapta az észleléssel kapcsolatos első információkat. Ha a károsítót nem a felelős hatóság mutatta ki, hanem egy másik személy, annak a dátumnak a feltüntetése, amikor e személy a károsítót észlelte, valamint azé a dátumé, amikor e személy értesítette a felelős hatóságot.

5.3. Mintavétel laboratóriumi vizsgálat céljára. Ahol indokolt, a laboratóriumi vizsgálatra irányuló mintavételi eljárásra vonatkozó információk benyújtása, ideértve a dátumot, a módszert és a mintaméretet. Képek csatolása lehetséges.

5.4. Laboratórium. Ahol indokolt, az érintett károsító azonosításában részt vevő laboratórium(ok) neve és címe.

5.5. Diagnosztikai módszerek. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése: 1. Szakértő által értékelt vizsgálati módszer szerint; 2. Egyéb, az alkalmazott módszer megadásával. Az 1. opció esetében egyértelműen hivatkozni kell a vonatkozó vizsgálati módszerre és ha indokolt, az attól való bármely eltérésre.

5.6.A károsító azonosítása hivatalos megerősítésének dátuma.

6. A fertőzött területre, valamint e területen a fertőzés súlyosságára és forrására vonatkozó információk.

6.1. A fertőzött terület mérete és körülhatárolása. Az alábbi lehetőségek közül egy vagy több feltüntetése: 1. fertőzött terület (m2, ha, km2); 2. a fertőzött növények száma (darab); 3. a fertőzött növényi termékek mennyisége (tonna, m3); 4. a körülhatárolt terület GPS-koordinátái vagy bármely más konkrét leírása. Hozzávetőleges adatok benyújtása lehetséges, ugyanakkor magyarázatban kell indokolni a pontos számadatok hiányát.

6.2. A fertőzött terület és környéke jellemzői. Az alábbi lehetőségek közül egy vagy több feltüntetése:
(1) Szabadföld – termelési terület
(1.1)     szántóföld/ legelő;
(1.2)     gyümölcsös/szőlőültetvény;
(1.3)     szaporítóanyag termő terület;
(1.4)     erdő.
(2) Szabadföld – egyéb
(2.1)     magánkert;
(2.2)     közterület;
(2.3)     természetmegőrzési terület;
(2.4)     vadon élő növények természetmegőrzési területen kívüli területeken;
(2.5)     egyéb, a konkrét eset meghatározásával.
(3) Fizikailag zárt helyszín
(3.1)     növényház;
(3.2)     magánterület, amely nem növényház;
(3.3)     közterület, amely nem növényház;
(3.4)     egyéb, a konkrét eset meghatározásával.

Minden egyes opciónál fel kell tüntetni, hogy az adott fertőzés érint-e az alábbi elemek közül egyet vagy többet: ültetésre szánt növények, egyéb növények, növényi termékek.

6.3. Gazdanövények a fertőzött területen és környékén. A területen található gazdanövények tudományos nevének feltüntetése, a 6.4. pont szerint. További információ nyújtható be a területen található gazdanövények sűrűségéről, hivatkozva a növénytermesztési gyakorlatokra, az élőhely konkrét jellemzőire vagy a területen előállított, fertőzésre fogékony növényi termékekre.

6.4. Fertőzött növény(ek), növényi termék(ek) és egyéb anyag(ok). A fertőzött gazdanövény(ek) tudományos neve.
Benyújthatók a fajtára vagy növényi termékek esetében az árutípusra vonatkozó információk is.

6.5. A területen jelen lévő vektorok. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése, ha indokolt:
a) a vektorok tudományos neve legalább nemzetség szintjén az 1., 2. és 5. számú mellékletben említettnek megfelelően, vagy
b) amennyiben az a) pont nem alkalmazandó, egy nemzetközi szervezet által jóváhagyott tudományos név, valamint annak a szervezetnek a neve, vagy
c) amennyiben sem az a), sem a b) pont nem alkalmazandó, a tudományos név feltüntetése a legmegbízhatóbb információforrásból, a forrásra való hivatkozással.
További információ nyújtható be a vektorok populációsűrűsége vagy a vektorok vonatkozásában jelentős növények jellemzőiről.

6.6. A fertőzés súlyossága. A fertőzés jelenlegi mértékének leírása, a tünetek és az okozott kár leírása és adott esetben előrejelzések csatolása, amint ilyen információ elérhető.

6.7. A fertőzés forrása. Ha lehetséges, a károsító területre való bekerülésének megerősített útvonala vagy – amennyiben még nem történt megerősítés – feltételezett útvonala. Csatolható a károsító megerősített vagy lehetséges eredetére vonatkozó információ.

7. Hatósági növény-egészségügyi intézkedések.

7.1. A hatósági növény-egészségügyi intézkedések alkalmazása. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése, magyarázó feljegyzéssel: 1. Kémiai, biológiai vagy fizikai kezelés formájában hatósági növény-egészségügyi intézkedésekre került sor; 2. A kémiai, biológiai vagy fizikai kezeléstől eltérő formában sor került hatósági növény-egészségügyi intézkedésekre; 3. Hatósági növény-egészségügyi intézkedésekre fog sor kerülni; 4. Még nem született döntés arról, hogy sor kerül-e hatósági növény-egészségügyi intézkedésekre; 5. Nem kerül sor hatósági növény-egészségügyi intézkedésekre. Amennyiben körülhatárolt terület kijelölésére kerül sor, az 1., 2. és 3. opció esetében annak feltüntetése, hogy ezekre az intézkedésekre az ilyen területen vagy azon kívül kerül-e sor. Az 5. opció esetében a hatósági növény-egészségügyi intézkedések elmaradásának indoklása.

7.2. A hatósági növény-egészségügyi intézkedések elfogadásának dátuma. Ideiglenes intézkedések esetén a várható időtartam feltüntetése.

7.3. A hatósági növény-egészségügyi intézkedések hatálya alá tartozó terület azonosítása. A hatósági növény-egészségügyi intézkedések által érintett területek meghatározásához használt módszer feltüntetése. Amennyiben felderítésre került sor, e felderítések eredményei.

7.4. A hatósági növény-egészségügyi intézkedések céljai. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése: 1. felszámolás; 2. ha a felszámolás nem lehetséges, visszaszorítás.

7.5. Az áruk forgalmazását érintő intézkedések. Az alábbi lehetőségek valamelyikének feltüntetése: 1. az intézkedések érintik az áruk Unióba történő behozatalát vagy Unión belüli forgalmazását; 2. az intézkedések nem érintik az áruk Unióba történő behozatalát vagy Unión belüli forgalmazását. Az 1. opció esetén az intézkedések leírása.

7.6. Célzott felderítések. Amennyiben a hatósági növény-egészségügyi intézkedések részeként felderítésre kerül sor, a felderítések módszertanának, időtartamának és hatókörének feltüntetése.

8. A károsítóra vonatkozó veszélyesség elemzés/veszélyesség értékelés az alábbi lehetőségek feltüntetése: 1. Nincs szükség károsítóra vonatkozó veszélyesség elemzésre (a károsító szerepel a 1., 2. vagy 5. mellékletében); 2. A károsítóra vonatkozó veszélyesség elemzés vagy előzetes veszélyesség elemzés kidolgozás alatt van. 3. Készült a károsítóra vonatkozó előzetes veszélyesség elemzés; 4. Készült a károsítóra vonatkozó veszélyesség elemzés. A 3. és 4. opció esetében a főbb megállapítások bemutatása, valamint az érintett, a károsítóra vonatkozó veszélyesség elemzés csatolása vagy annak a forrásnak a feltüntetése, ahol az elemzés található.

9. Elérési útvonalak lényeges weboldalakhoz, egyéb információforrások.

10. Azon információk, amelyeknek az Európai és Földközi-tenger melléki Növényvédelmi Szervezet számára történő átadására a minisztérium felkéri a Bizottságot: 1.1., 1.3., 3.1., 4.1–4.4., 5.1–5.6., 6.1–6.7., 7.1–7.6. és 8. pontban szereplő elemek közül egyre vagy többre vonatkozóan.”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. július 9. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére