• Tartalom

37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelet

37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelet

a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról1

2015.08.15.

A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 26. § (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 4. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A települések területi számjele két részből áll:
a) a településazonosító törzsszámból és
b) csoportképző ismérvek kódjaiból, amelyek a következők:
ba) a megyét,
bb) a főváros kerületeit,
bc) a település jogállását,
bd) a megyeszékhelyet,
be) a jogállás 2005-öt,
bf) a járást,
bg) a statisztikai nagyrégiót,
bh) a régiót,
bi) a közös önkormányzati hivatalt,
bj) az agglomerációt,
bk) a mezőgazdasági tájkörzetet,
bl) a szőlő termőtájat,
bm) a borvidéket,
bn) a turisztikai régiót,
bo) a világörökségi helyszínt,
bp) a nemzeti parkot,
bq) a falusi szállásadás lehetséges helyszíneit,
br) a NUTS szintet
jelölő kód.”

2. § A Rendelet 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) E rendeletnek a területi számjelrendszerről szóló 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet módosításáról szóló 37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelettel (a továbbiakban: MódR.) megállapított rendelkezéseit a MódR. hatálybalépését követően teljesített, először a 2015. tárgyévre vonatkozó statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás, adatszolgáltatás során kell alkalmazni.”

3. § A Rendelet a következő 4. §-sal egészül ki:

4. § Ez a rendelet a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló, 2003. május 26-i 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.”

4. § A Rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

5. § A Rendelet 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelethez


1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK


1.1.    A területi számjelrendszer

A területi számjelrendszer az államigazgatási területi egységek nevét és számjelét tartalmazza a 2015. január 1-jei állapotnak megfelelő államigazgatási területi beosztás szerint.

1.2. Területi számjel

A területi számjel két részből áll:
    – településazonosító törzsszám (1–5. pozíció),
    – csoportképző ismérvek sorozata (6–49. pozíció).

    Fejezet    Pozíció    Megnevezés


    1.2.1.    1–5    A településazonosító törzsszám,
             ebből az 5. a CDV-szám

    1.2.2.    6–11    A területi jelzőszám:
    1.2.2.1.        6–7    A megyekód
    1.2.2.2.        8–9    A főváros kerületeinek kódja
    1.2.2.3.        10    A település jogállásának kódja
    1.2.2.4.        11    A megyeszékhely kódja

    1.2.3.    12–13    A jogállás 2005 kódja

    1.2.4.     14–17    A járás kódja

    1.2.5.    18    A statisztikai nagyrégió kódja

    1.2.6.     19    A régiókód

    1.2.7.    20–25     A közös önkormányzati hivatalok kódja

    1.2.8.    26–29    Az agglomeráció kódja

    1.2.9.    30–32    A mezőgazdasági tájkörzet kódja

    1.2.10.    33    A szőlőtermőtáj kódja

    1.2.11.    34–35    A borvidék kódja

    1.2.12.    36–37    A turisztikai régió kódja

    1.2.13.    38–39    A világörökségi helyszín kódja

    1.2.14.    40–41    A nemzeti park kódja

    1.2.15.    42    A falusi szállásadás lehetséges helyszíneinek kódja

    1.2.16.    43–49    A NUTS-kód.


1.2.1. A településazonosító törzsszám

A településazonosító törzsszám a település egyedi meghatározására szolgáló, sorszám jellegű, tartalom nélküli egyedi azonosító, amely a település alakulásától megszűnéséig változatlan, és a település megszűnése után sem használható fel más település azonosítására. 5 jegyből áll, ebből 4 azonosítja a települést, 1 pedig az ún. CDV-szám, amely az automatikus számítógépes ellenőrzést szolgálja.
A településhálózat változása esetén a települések településazonosító törzsszámával kapcsolatos feladatokat a Központi Statisztikai Hivatal a kialakult gyakorlat szerint végzi.

A törzsszám használata:
A településazonosító törzsszámhoz bármelyik csoportképző ismérv kódszáma hozzárendelhető, és a kívánt csoportosítás elvégezhető. A csoportképző ismérvek nómenklatúráit a 2. alcím tartalmazza.


1.2.2. A területi jelzőszám

A területi jelzőszám az alábbi négy részből áll:

– a megyekód,
– a főváros kerületeinek kódja,
– a település jogállásának kódja, és
– a megyeszékhely kódja.

1.2.2.1. A megyekód

A megyekód – a területi jelzőszám első két számjegye – Budapest főváros és a megyék meghatározására szolgál.

1.2.2.2. A főváros kerületeinek kódja

A főváros kerületei kód – a területi jelzőszám harmadik és negyedik számjegye – a főváros kerületeinek a meghatározására szolgál.

1.2.2.3. A település jogállásának kódja

A település jogállása kód – a területi jelzőszám ötödik számjegye – a településnek a területi közigazgatási rendszerben elfoglalt helyét fejezi ki.

1.2.2.4. A megyeszékhely kódja

A megyeszékhely kód – a területi jelzőszám hatodik számjegye – a megyeszékhelyeket különbözteti meg.

1.2.3. A jogállás 2005 kódja

A jogállás 2005 kód a település jogállása kódnak a nagyközségek szerepeltetésével bővített kétpozíciós rendszere.

1.2.4. A járás kódja

A települések járásokba sorolását négypozíciós kód fejezi ki.
Az 1–3. pozíció a járáshoz való tartozást jelöli.
A 4. pozíció a járási központokat jelöli.

1.2.5. A statisztikai nagyrégió kódja

A települések nagyrégiókba sorolását egypozíciós kód fejezi ki.

1.2.6. A régiókód

A települések régiókba sorolását egypozíciós kód fejezi ki.

1.2.7. A közös önkormányzati hivatalok kódja

A települések közös önkormányzati hivatalai fenntartását hatpozíciós kód fejezi ki.

1.2.8. Az agglomeráció kódja

A települések agglomerációkba sorolását négypozíciós kód fejezi ki. A négypozíciós kód 1. pozíciója az agglomeráció típusát fejezi ki, a 2–3. pozíció azonosítja az adott agglomerációt, a 4. pozíció egy adott agglomeráción belül különbözteti meg
– az agglomeráció központját,
– az agglomeráció társközpontjait,
– az agglomeráció egyéb településeit.

1.2.9. A mezőgazdasági tájkörzet kódja

A települések mezőgazdasági tájkörzetbe való tartozását hárompozíciós kód fejezi ki.

Az 1. pozíció a makrokörzet kódja (egyszerű sorszám 1-től 9-ig).
A 2. pozíció a mezőkörzet sorszáma a makrokörzeten belül.
A 3. pozíció a mikrokörzet sorszáma a megyén belül.

1.2.10. A szőlőtermőtáj kódja

A települések szőlőtermőtájba való sorolását egypozíciós kód fejezi ki.

1.2.11. A borvidék kódja

A települések borvidékbe való sorolását kétpozíciós kód fejezi ki.

1.2.12. A turisztikai régió kódja

A települések turisztikai régiókba sorolását kétpozíciós kód fejezi ki.

1.2.13. A világörökségi helyszín kódja

A települések világörökségi helyszínekhez való tartozását kétpozíciós kód fejezi ki.

1.2.14. A nemzeti park kódja

A települések nemzeti parkokhoz való besorolását kétpozíciós kód fejezi ki.

1.2.15. A falusi szállásadás lehetséges helyszínei

A településeken a falusi szállásadás lehetséges helyszíneit egypozíciós kód fejezi ki.

1.2.16. A NUTS-kód
A területi számjelben – a NUTS rendszernek megfelelően – hétpozíciós kódot alkalmazunk, melyben a járások szintjéig azonosítjuk a településeket.
Budapestet ebben a rendszerben egy egységnek tekintjük.




2. A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK

2.1. A megyekód (1.2.2.1.) nómenklatúrája

    Budapest    01
Baranya megye    02
Bács-Kiskun megye    03
Békés megye    04
Borsod-Abaúj-Zemplén megye    05
Csongrád megye    06
Fejér megye    07
Győr-Moson-Sopron megye    08
Hajdú-Bihar megye    09
Heves megye    10
Komárom-Esztergom megye    11
Nógrád megye    12
Pest megye    13
Somogy megye    14
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye    15
Jász-Nagykun-Szolnok megye    16
Tolna megye    17
Vas megye    18
Veszprém megye    19
Zala megye    20
Országhatáron kívüli tevékenység    21
Az ország területre nem bontható adatai    22

2.2. A főváros kerületei kódjának (1.2.2.2.)
    nómenklatúrája

    Budapest    I.     kerület    01
    Budapest    II.    kerület    02
    Budapest    III.     kerület    03
    Budapest    IV.    kerület    04
    Budapest    V.     kerület    05
    Budapest    VI.    kerület    06
    Budapest    VII.     kerület    07
    Budapest    VIII.    kerület    08
    Budapest    IX.     kerület    09
    Budapest    X.    kerület    10
    Budapest    XI.     kerület    11
    Budapest    XII.    kerület    12
    Budapest    XIII.     kerület    13
    Budapest    XIV.    kerület    14
    Budapest    XV.     kerület    15
    Budapest    XVI.    kerület    16
    Budapest    XVII.     kerület    17
    Budapest    XVIII.    kerület    18
    Budapest    XIX.     kerület    19
    Budapest    XX.    kerület    20
    Budapest    XXI.     kerület    21
    Budapest    XXII.    kerület    22
    Budapest    XXIII.    kerület    23
    Valamennyi település kódja (Budapesté is)    00
    Nem település (fiktív területi egység)    99

2.3. A település jogállása kódjának (1.2.2.3.)
    nómenklatúrája

    Főváros    1
    Megyei jogú város    2
    Város    3
    Község    4
    Nem település (kerület, fiktív területi egység)    9

2.4. A megyeszékhely kódjának (1.2.2.4.)
    nómenklatúrája

    Megyeszékhely    1
    Nem megyeszékhely    2
    Nem település (kerület, fiktív területi egység)    9

2.5. A jogállás 2005 kódja (1.2.3.) nómenklatúrája

    Főváros    10
    Megyei jogú város    20
    Város    30
    Nagyközség    41
    Község    42
    Nem település (kerület, fiktív területi egység)    90

2.6. A járás kódjának (1.2.4.) nómenklatúrája

2.6.1. A járás kódja

    Budapest 01. ker.    001
    Budapest 02. ker.    002
    Budapest 03. ker.    003
    Budapest 04. ker.    004
    Budapest 05. ker.    005
    Budapest 06. ker.    006
    Budapest 07. ker.    007
    Budapest 08. ker.    008
    Budapest 09. ker.    009
    Budapest 10. ker.    010
    Budapest 11. ker.    011
    Budapest 12. ker.    012
    Budapest 13. ker.    013
    Budapest 14. ker.    014
    Budapest 15. ker.    015
    Budapest 16. ker.    016
    Budapest 17. ker.    017
    Budapest 18. ker.    018
    Budapest 19. ker.    019
    Budapest 20. ker.    020
    Budapest 21. ker.    021
    Budapest 22. ker.    022
    Budapest 23. ker.    023

    Bólyi járás    024
    Hegyháti járás    025
    Komlói járás    026
    Mohácsi járás    027
    Pécsi járás    028
    Pécsváradi járás    029
    Sellyei járás    030
    Siklósi járás    031
    Szentlőrinci járás    032
    Szigetvári járás    033
    Bácsalmási járás    034

    Bajai járás    035
    Jánoshalmai járás    036
    Kalocsai járás    037
    Kecskeméti járás    038
    Kiskőrösi járás    039
    Kiskunfélegyházi járás    040
    Kiskunhalasi járás    041
    Kiskunmajsai járás    042
    Kunszentmiklósi járás    043
    Tiszakécskei járás    044

    Békési járás    045
    Békéscsabai járás    046
    Gyomaendrődi járás    047
    Gyulai járás    048
    Mezőkovácsházai járás    049
    Orosházi járás    050
    Sarkadi járás    051
    Szarvasi járás    052
    Szeghalmi járás    053

    Cigándi járás    054
    Edelényi járás    055
    Encsi járás    056
    Gönci járás    057
    Kazincbarcikai járás    058
    Mezőcsáti járás    059
    Mezőkövesdi járás    060
    Miskolci járás    061
    Ózdi járás    062
    Putnoki járás    063
    Sárospataki járás    064
    Sátoraljaújhelyi járás    065
    Szerencsi járás    066
    Szikszói járás    067
    Tiszaújvárosi járás    068
    Tokaji járás    069

    Csongrádi járás    070
    Hódmezővásárhelyi járás    071
    Kisteleki járás    072
    Makói járás    073
    Mórahalmi járás    074
    Szegedi járás    075
    Szentesi járás    076

    Bicskei járás    077
    Dunaújvárosi járás    078
    Enyingi járás    079
    Gárdonyi járás    080
    Martonvásári járás    081
    Móri járás    082
    Sárbogárdi járás    084
    Székesfehérvári járás    085

    Csornai járás    086
    Győri járás    087
    Kapuvári járás    088
    Mosonmagyaróvári járás    089
    Pannonhalmi járás    090
    Soproni járás    091
    Téti járás    092

    Balmazújvárosi járás    093
    Berettyóújfalui járás    094
    Debreceni járás    095
    Derecskei járás    096
    Hajdúböszörményi járás    097
    Hajdúhadházi járás    098
    Hajdúnánási járás    099
    Hajdúszoboszlói járás    100
    Nyíradonyi járás    101
    Püspökladányi járás    102

    Bélapátfalvai járás    103
    Egri járás    104
    Füzesabonyi járás    105
    Gyöngyösi járás    106
    Hatvani járás    107
    Hevesi járás    108
    Pétervásárai járás    109

    Esztergomi járás    110
    Kisbéri járás    111
    Komáromi járás    112
    Oroszlányi járás    113
    Tatai járás    114
    Tatabányai járás    115

    Balassagyarmati járás    116
    Bátonyterenyei járás    117
    Pásztói járás    118
    Rétsági járás    119
    Salgótarjáni járás    120
    Szécsényi járás    121

    Aszódi járás    122
    Budakeszi járás    123
    Ceglédi járás    124
    Dabasi járás    125
    Dunakeszi járás    126
    Érdi járás    127
    Gödöllői járás    128
    Gyáli járás    129
    Monori járás    130
    Nagykátai járás    131
    Nagykőrösi járás    132
    Pilisvörösvári járás    133
    Ráckevei járás    134
    Szentendrei járás    135
    Szigetszentmiklósi járás    136
    Szobi járás    137
    Váci járás    138
    Vecsési járás    139

    Barcsi járás    140
    Csurgói járás    141
    Fonyódi járás    142
    Kaposvári járás    143
    Marcali járás    144
    Nagyatádi járás    145
    Siófoki járás    146
    Tabi járás    147

    Baktalórántházai járás    148
    Csengeri járás    149
    Fehérgyarmati járás    150
    Ibrányi járás    151
    Kemecsei járás    152
    Kisvárdai járás    153
    Mátészalkai járás    154
    Nagykállói járás    155
    Nyírbátori járás    156
    Nyíregyházai járás    157
    Tiszavasvári járás    158
    Vásárosnaményi járás    159
    Záhonyi járás    160


    Jászapáti járás    161
    Jászberényi járás    162
    Karcagi járás    163
    Kunhegyesi járás    164
    Kunszentmártoni járás    165
    Mezőtúri járás    166
    Szolnoki járás    167
    Tiszafüredi járás    168
    Törökszentmiklósi járás    169

    Bonyhádi járás    170
    Dombóvári járás    171
    Paksi járás    172
    Szekszárdi járás    173
    Tamási járás    174
    Tolnai járás    175

    Celldömölki járás    176
    Körmendi járás    177
    Kőszegi járás    178
    Sárvári járás    179
    Szentgotthárdi járás    180
    Szombathelyi járás    181
    Vasvári járás    182

    Ajkai járás    183
    Balatonalmádi járás    184
    Balatonfüredi járás    185
    Devecseri járás    186
    Pápai járás    187
    Sümegi járás    188
    Tapolcai járás    189
    Várpalotai járás    190
    Veszprémi járás    191
    Zirci járás    192

    Keszthelyi járás    193
    Lenti járás    194
    Letenyei járás    195
    Nagykanizsai járás    196
    Zalaegerszegi járás    197
    Zalaszentgróti járás    198



    Budapest, illetve fiktív területi egység    999

2.6.2. A járás székhely kódja

    Nem székhelytelepülés    0
    Székhelytelepülés    1
    Budapest, illetve fiktív területi egység    9

2.7. A statisztikai nagyrégió kódjának (1.2.5.) nómenklatúrája

    Közép-Magyarország (Közép-Magyarország)    1
    Dunántúl (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl)    2
    Alföld és Észak (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld)    3

2.8. A régió kódjának (1.2.6.) nómenklatúrája

    A tervezési-statisztikai régiók és a hozzájuk tartozó megyék (főváros)

    Közép-Magyarország (Budapest, Pest)    1
Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém)    2
Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala)    3
Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna)    4
Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád)    5
Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,
Szabolcs-Szatmár-Bereg)    6
Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád)    7

2.9. A közös önkormányzati hivatalok (1.2.7.) kódjának nómenklatúrája
2.9.1. A közös önkormányzati hivatalok kódja

    Önálló polgármesteri hivatalt fenntartó önkormányzat        1
    Közös önkormányzati hivatalt fenntartó község, város
önkormányzata, amely egyben a hivatal székhelye        2
    Önálló polgármesteri hivatalt fenntartó önkormányzat,
amely más önkormányzatok közös önkormányzati hivatalának
is helyet biztosít                        3
Közös önkormányzati hivatalt fenntartó község,
város önkormányzata, amely egyben a hivatal székhelye
és más közös önkormányzati hivatalnak helyet biztosít        4
Közös önkormányzati hivatalt fenntartó község önkormányzata,
a hivatal székhelye más helységben van,
a településen állandó vagy ideiglenes kirendeltség működik    5
Közös önkormányzati hivatalt fenntartó község önkormányzata,
a hivatal székhelye más helységben van            6
    Nem település (kerület, fiktív területi egység)            9

2.9.2. A közös önkormányzati hivatalok székhelyének településazonosítója

    Település, ahol T=1,2,3,4    saját településazonosító
    Település, ahol T=5,6     a közös önkormányzati hivatal székhelyének településazonosítója
    Nem település (kerület, fiktív területi egység)    99999


2.10. Az agglomeráció kódjának (1.2.8.) nómenklatúrája


1. pozíció

    Budapesti agglomeráció    0
Vidéki agglomeráció    1
Agglomerálódó térség    2
Nagyvárosi településegyüttes    3
Településegyüttesbe nem tartozó települések    9





1–3. pozíció

A konkrét agglomerációt (agglomerálódó térséget stb.)
azonosító két pozíció
Budapest        000
     Budapesti agglomeráció
     Északi szektor    001
Keleti     szektor    002
Délkeleti szektor    003
Déli     szektor    004
Nyugati szektor    005
     Északnyugati szektor    006

    Győri agglomeráció    101
Miskolci agglomeráció    102
Pécsi agglomeráció    103
Balatoni agglomerálódó térség    201
Egri agglomerálódó térség    202
Szombathelyi agglomerálódó térség    203
Zalaegerszegi agglomerálódó térség    204
Békéscsabai nagyvárosi településegyüttes    301
Debreceni nagyvárosi településegyüttes    302
Kaposvári nagyvárosi településegyüttes     303
    Kecskeméti nagyvárosi településegyüttes    304
Nyíregyházi nagyvárosi településegyüttes    305
Salgótarjáni nagyvárosi településegyüttes     306
    Soproni nagyvárosi településegyüttes    307
Szegedi nagyvárosi településegyüttes    308
Szekszárdi nagyvárosi településegyüttes    309
Székesfehérvári nagyvárosi településegyüttes    310
Szolnoki nagyvárosi településegyüttes    311
Tatabányai nagyvárosi településegyüttes    312
Veszprémi nagyvárosi településegyüttes    313
    Dunaújvárosi nagyvárosi településegyüttes    314
    Nagykanizsai nagyvárosi településegyüttes    315
Településegyüttesbe nem tartozó település    999

4. pozíció

Központ    1
Társközpont    2
Egyéb település    3
Településegyüttesbe nem tartozó település    9



2.11. A mezőgazdasági tájkörzet kódjának (1.2.9.) nómenklatúrája

Megnevezés

Makro-

Mezo-

Mikro-

körzetkód


ÉSZAKI–KÖZÉPHEGYSÉG    1
BÖRZSÖNY–CSERHÁT VIDÉKE        11
Ipoly völgye            111
Cserhát vidéke            112
Börzsöny vidéke            113
MÁTRA–BÜKK ÉSZAKI TÉRSÉG        12
Észak-Borsod            121
Mátra–Bükk északi vidéke            123
MÁTRA–BÜKK ELŐTERE        13
Közép-hevesi térség            131
Mátraalja            133
Mezőség            134
MÁTRA–BÜKK DÉLI LEJTŐJE        14
Mátra–Bükk déli lejtője            142
Bükkalja            143
SAJÓ ÉS HERNÁD VÖLGYE        15
Sajó és Hernád völgye            152
HEGYKÖZ        16
Hegyköz            166

NYÍRSÉG    2
FELSŐ-TISZA-VIDÉK        21
Tiszavasvári vidéke            211
Rétköz            212
Szatmár-beregi síkság            213
Bodrogköz            217
Taktaköz            218
NYÍRSÉG        22
Nyírség-Erdőspuszták            223
Észak-Nyírség            224
Dél-Nyírség            225


TISZA ÉS KÖRÖS MENTE    3
KÖZÉP-TISZA-VIDÉK        31
Tiszamellék            311
Nagykunság            312
Tiszazug            313
Hevesi-Tisza-vidék            314
Tisza mente            315
HAJDÚSÁG        32
Hajdúság            322
BERETTYÓ–KÖRÖSÖK VIDÉKE        33
Szeghalomi körzet            331
Szarvasi körzet            332
Békés–Gyula–Sarkadi körzet            333
Bihar-Sárrét            334
BÉKÉS–CSANÁDI LÖSZHÁT        34
Maros–Körös köze            343
Békési síkság            344
ALSÓ-TISZA VÖLGYE        35
Alsó-Tisza völgye            352

DUNAI ALFÖLD    4
MEZŐFÖLD        41
Mezőföld II.            411
Mezőföld I.            412
Mezőföld III.            415
SÁRVÍZ KÖRNYÉKE        42
Sárvíz környéke            423
DRÁVA MENTE        43
Drávavölgy a Pécsi medencével            433
Ormánság            434
Dráva melléke és Csurgó környéke            437



BARANYAI LÖSZSZIGET        44
Baranyai löszsziget            445
DUNA MENTI SÍKSÁG        45
Dunamellék            451
Dunavölgy            452
Sárköz-Duna menti síkság            453
DUNA–TISZA-KÖZI HÁTSÁG        46
Csongrádi homokhát            461
Bács-Kiskun megyei homokhátság            462
Pest megyei homokhátság            464
JÁSZSÁG        47
Jászság Jász-Nagykun-Szolnok
megyei része            471
Jászság Pest megyei része            475
BÁCSKA        48
Bácska            483

KISALFÖLD        5
KISALFÖLD            51
Komáromi síkság            511
Szigetköz–mosoni hátság            512
Hanság–Fertővidék            513
Rábaköz            514
FOLYÓK VÖLGYE I.        52
Folyók völgye I.            521
Folyók völgye II.            522
MARCAL-MEDENCE        53
Marcal-medence            531
Cser            532

DUNÁNTÚLI KÖZÉPHEGYSÉG    6
BAKONY–VÉRTES HEGYVIDÉK        61
Vértes hegyvidék            611
Bakony hegyvidék            612
Bársonyosi dombvidék            613
Sukorói dombvidék            615
DUNAZUG-HEGYVIDÉK        62
Pilis–budai hegyvidék            621

Gerecse–Pilis hegyvidék            622
BALATON-FELVIDÉK        63
Balaton-felvidék            633
Keszthelyi-hegység és környéke            634

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI
DOMBSÁG    7
ALPOKALJA        71
Soproni-hegyvidék–Cseri táj            711
Határ mente            716
GÖCSEJ–HETÉS–ŐRSÉG        72
Göcsej–Hetés            721
Őrség            725
VASI–ZALAI DOMBSÁG        73
Hegyhát            731
Észak-zalai dombság            732
DÉL-ZALAI DOMBSÁG        74
Dél-zalai dombság            743

DUNÁNTÚLI-DOMBSÁG    8
MARCALI-HÁT és KÖRNYÉKE        81
Marcali-hát és környéke            812
SOMOGY–TOLNAI DOMBVIDÉK        82
Tabi dombvidék            821
Tolnai dombvidék            822
SOMOGYI HOMOKVIDÉK        83
Somogyi homokvidék            834
KAPOS VÖLGYE        84
Kapos völgye            846

MECSEK VIDÉKE    9
MECSEK–ZSELIC HEGYHÁT        91
Mecsek–Zselic hegyhát            911
Baranyai–geresdi dombság            912
Zselicség            913
Völgység–hegyhát            914
Nem település (fiktív területi egység)            999


2.12. A szőlőtermőtáj kódjának (1.2.10.) nómenklatúrája

    Alföldi szőlőtermő táj    1
    Észak-Dunántúli szőlőtermő táj    2
    Dél-Dunántúli szőlőtermő táj    3
    Észak-Magyarországi szőlőtermő táj    4
    Nem település (fiktív területi egység)    9

2.13. A borvidék kódjának (1.2.11.) nómenklatúrája


    Csongrádi borvidék    01
    Hajós-Bajai borvidék    02
    Kunsági borvidék    03
    Neszmélyi borvidék    04
    Badacsonyi borvidék    05
    Balatonfüred-Csopaki borvidék    06
    Balaton-felvidéki borvidék    07
    Etyek-Budai borvidék    08
    Móri borvidék    09
    Pannonhalmi borvidék    10
    Nagy-Somlói borvidék    11
    Soproni borvidék    12
    Balatonboglári borvidék    13
    Pécsi borvidék    14
    Szekszárdi borvidék    15
    Villányi borvidék    16
    Bükki borvidék    17
    Egri borvidék    18
    Mátrai borvidék    19
    Tokaji borvidék    20
    Zalai borvidék    21
    Tolnai borvidék    22
    A település nem tartozik borvidékbe    99


2.14. A turisztikai régió kódjának (1.2.12.) nómeklatúrája

    Budapest–Közép-dunavidéki régió    01
    Észak-magyarországi régió    02
    Észak-alföldi régió    03
    Tisza-tavi régió    04
    Dél-alföldi régió    05
    Közép-dunántúli régió    06
    Balatoni régió    07
    Dél-dunántúli régió    08
    Nyugat-dunántúli régió    09
    Nem település (fiktív területi egység)    99

2.15. A világörökségi helyszín kódjának (1.2.13.) nómeklatúrája

    Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed,
az Andrássy út és történelmi környezete    01
    Hollókő    02
    Aggteleki-karszt és Szlovák karszt barlangjai    03
    Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság
és természeti környezete    04
    Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta    05
    Pécsi ókeresztény sírkamrák    06
    Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj    07
    Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj    08
    Nem világörökségi helyszín    99


2.16. A nemzeti park kódjának (1.2.14.) nómeklatúrája

    Aggteleki Nemzeti Park    01
    Balaton-felvidéki Nemzeti Park    02
    Bükki Nemzeti Park    03
    Duna–Dráva Nemzeti Park    04
    Duna–Ipoly Nemzeti Park    05
    Fertő–Hanság Nemzeti Park    06
    Hortobágyi Nemzeti Park    07
    Kiskunsági Nemzeti Park    08
    Körös–Maros Nemzeti Park    09
    Őrségi Nemzeti Park    10
    Nem tartozik nemzeti parkhoz    99



2.17. A falusi szállásadás lehetséges helyszíneinek (1.2.15.) nómenklatúrája

    A településen lehetséges a falusi szállásadási tevékenység    1
    A településen nem lehetséges a falusi szállásadási tevékenység    0
    Nem település (fiktív területi egység)    9

2.18. A NUTS-kódrendszer (1.2.16.) nómeklatúrája


    1–2. pozíció: országazonosító – HU
    3. pozíció: 1. szint – statisztikai nagyrégió
    4. pozíció: 2. szint – tervezési-statisztikai régiók
     – statisztikai nagyrégión belül
    5. pozíció: 3. szint – megyék, főváros – a régión belül
    6–7. pozíció: 4. szint – járások – a megyén belül

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG

    Budapest    HU10101

Pest megye
    Aszódi járás    HU10201
    Budakeszi járás    HU10202
    Ceglédi járás    HU10203
    Dabasi járás    HU10204
    Dunakeszi járás    HU10205
    Érdi járás    HU10206
    Gödöllői járás    HU10207
    Gyáli járás    HU10208
    Monori járás    HU10209
    Nagykátai járás    HU10210
    Nagykőrösi járás    HU10211
    Pilisvörösvári járás    HU10212
    Ráckevei járás    HU10213
    Szentendrei járás    HU10214
    Szigetszentmiklósi járás    HU10215
    Szobi járás    HU10216
    Váci járás    HU10217
    Vecsési járás    HU10218


KÖZÉP-DUNÁNTÚL

Fejér megye
    Bicskei járás    HU21101
    Dunaújvárosi járás    HU21102
    Enyingi járás    HU21103
    Gárdonyi járás    HU21104
    Martonvásári járás    HU21105
    Móri járás    HU21106
    Sárbogárdi járás    HU21108
    Székesfehérvári járás    HU21109

Komárom-Esztergom megye
    Esztergomi járás    HU21201
    Kisbéri járás    HU21202
    Komáromi járás    HU21203
    Oroszlányi járás    HU21204
    Tatai járás    HU21205
    Tatabányai járás    HU21206


Veszprém megye
    Ajkai járás    HU21301
    Balatonalmádi járás    HU21302
    Balatonfüredi járás    HU21303
    Devecseri járás    HU21304
    Pápai járás    HU21305
    Sümegi járás    HU21306
    Tapolcai járás    HU21307
    Várpalotai járás    HU21308
    Veszprémi járás    HU21309
    Zirci járás    HU21310

NYUGAT-DUNÁNTÚL

Győr-Moson-Sopron megye
    Csornai járás    HU22101
    Győri járás    HU22102
    Kapuvári járás    HU22103
    Mosonmagyaróvári járás    HU22104
    Pannonhalmi járás    HU22105
    Soproni járás    HU22106
    Téti járás    HU22107

Vas megye
    Celldömölki járás    HU22201
    Körmendi járás    HU22202
    Kőszegi járás    HU22203
    Sárvári járás    HU22204
    Szentgotthárdi járás    HU22205
    Szombathelyi járás    HU22206
    Vasvári járás    HU22207

Zala megye
    Keszthelyi járás    HU22301
    Lenti járás    HU22302
    Letenyei járás    HU22303
    Nagykanizsai járás    HU22304
    Zalaegerszegi járás    HU22305
    Zalaszentgróti járás    HU22306

DÉL-DUNÁNTÚL

Baranya megye
    Bólyi járás    HU23101
    Hegyháti járás    HU23102
    Komlói járás    HU23103
    Mohácsi járás    HU23104
    Pécsi járás    HU23105
    Pécsváradi járás    HU23106
    Sellyei járás    HU23107
    Siklósi járás    HU23108
    Szentlőrinci járás    HU23109
    Szigetvári járás    HU23110

Somogy megye
    Barcsi járás    HU23201
    Csurgói járás    HU23202
    Fonyódi járás    HU23203
    Kaposvári járás    HU23204
    Marcali járás    HU23205
    Nagyatádi járás    HU23206
    Siófoki járás    HU23207
    Tabi járás    HU23208

Tolna megye
    Bonyhádi járás    HU23301
    Dombóvári járás    HU23302
    Paksi járás    HU23303
    Szekszárdi járás    HU23304
    Tamási járás    HU23305
    Tolnai járás    HU23306


ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
    Cigándi járás    HU31101
    Edelényi járás    HU31102
    Encsi járás    HU31103
    Gönci járás    HU31104
    Kazincbarcikai járás    HU31105
    Mezőcsáti járás    HU31106
    Mezőkövesdi járás    HU31107
    Miskolci járás    HU31108
    Ózdi járás    HU31109
    Putnoki járás    HU31110
    Sárospataki járás    HU31111
    Sátoraljaújhelyi járás    HU31112
    Szerencsi járás    HU31113
    Szikszói járás    HU31114
    Tiszaújvárosi járás    HU31115
    Tokaji járás    HU31116

Heves megye
    Bélapátfalvai járás    HU31201
    Egri járás    HU31202
    Füzesabonyi járás    HU31203
    Gyöngyösi járás    HU31204
    Hatvani járás    HU31205
    Hevesi járás    HU31206
    Pétervásárai járás    HU31207

Nógrád megye
    Balassagyarmati járás    HU31301
    Bátonyterenyei járás    HU31302
    Pásztói járás    HU31303
    Rétsági járás    HU31304
    Salgótarjáni járás    HU31305
    Szécsényi járás    HU31306


ÉSZAK-ALFÖLD

Hajdú-Bihar megye
    Balmazújvárosi járás    HU32101
    Berettyóújfalui járás    HU32102
    Debreceni járás    HU32103
    Derecskei járás    HU32104
    Hajdúböszörményi járás    HU32105
    Hajdúhadházi járás    HU32106
    Hajdúnánási járás    HU32107
    Hajdúszoboszlói járás    HU32108
    Nyíradonyi járás    HU32109
    Püspökladányi járás    HU32110

Jász-Nagykun-Szolnok megye
    Jászapáti járás    HU32201
    Jászberényi járás    HU32202
    Karcagi járás    HU32203
    Kunhegyesi járás    HU32204
    Kunszentmártoni járás    HU32205
    Mezőtúri járás    HU32206
    Szolnoki járás    HU32207
    Tiszafüredi járás    HU32208
    Törökszentmiklósi járás    HU32209

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
    Baktalórántházai járás    HU32301
    Csengeri járás    HU32302
    Fehérgyarmati járás    HU32303
    Ibrányi járás    HU32304
    Kemecsei járás    HU32305
    Kisvárdai járás    HU32306
    Mátészalkai járás    HU32307
    Nagykállói járás    HU32308
    Nyírbátori járás    HU32309
    Nyíregyházai járás    HU32310
    Tiszavasvári járás    HU32311
    Vásárosnaményi járás    HU32312
    Záhonyi járás    HU32313


DÉL-ALFÖLD

Bács-Kiskun megye
    Bácsalmási járás    HU33101
    Bajai járás    HU33102
    Jánoshalmai járás    HU33103
    Kalocsai járás    HU33104
    Kecskeméti járás    HU33105
    Kiskőrösi járás    HU33106
    Kiskunfélegyházi járás    HU33107
    Kiskunhalasi járás    HU33108
    Kiskunmajsai járás    HU33109
    Kunszentmiklósi járás    HU33110
    Tiszakécskei járás    HU33111

Békés megye
    Békési járás    HU33201
    Békéscsabai járás    HU33202
    Gyomaendrődi járás    HU33203
    Gyulai járás    HU33204
    Mezőkovácsházai járás    HU33205
    Orosházi járás    HU33206
    Sarkadi járás    HU33207
    Szarvasi járás    HU33208
    Szeghalmi járás    HU33209

Csongrád megye
    Csongrádi járás    HU33301
    Hódmezővásárhelyi járás    HU33302
    Kisteleki járás    HU33303
    Makói járás    HU33304
    Mórahalmi járás    HU33305
    Szegedi járás    HU33306
    Szentesi járás    HU33307

Nem település (kerület, fiktív területi egység)    HU99999”




2. melléklet a 37/2015. (VIII. 12.) MvM rendelethez
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. augusztus 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére